1086 MENTÉS ÉS ELLENÁLLÁS
tatták, a német külügyminisztériumot szintén.228 A németek nyilván meggyőződtek arról, hogy Kasztner kőzvedenül nem vett részt a misszió előkészítésében, hiszen nem szakították meg a tárgyalásokat sem vele, sem a Vaadával.
Miután az ejtőernyősök három hónapot börtönben töltöttek, jó esély látszott arra, hogy az országnak a háborúból való kiugrásával őket is szabadon engedik. A Szálasi-puccs azonban meghiúsította ezeket a reményeket.229 Nagyjából két héttel Szenes Hanna kivégzése után Goldsteint és Nussbechert sok más rabtársukkal és hadifogollyal együtt vonatra rakták; állítólag Komáromba akarták vinni őket. Nussbechernek sikerült megszöknie, és később visszatért Budapestre, ahol más haluc fiatalok között túlélte a háborút. Goldsteint ellenben deportálták, és úgy tudjuk, hogy egy német koncentrációs táborban halt meg.230
Eredeti céljukat az ejtőernyősök nem érték el. Bizonyos értelemben fellépésük éppen ellentétes hatást váltott ki, amennyiben súlyosbította a Vaada vezetőinek aggodalmait és terheit. Mindazonáltal személyes bátorságuk és elszántságuk, hogy ha kell, életüket áldozzák hitsorsosaik megmentésééit, kétségkívül pozitív hatást gyakorolt sok cionista pionírra és szervezeten kívüli fiatal zsidó értelmiségire, akik kiábrándultak mind a Mentőbizottság, mind a Zsidó Tanács vezetőiből és politikájából.
A magyar közvélemény felvilágosításának kísérlete. A német megszállás mutatta meg, milyen következményekkel járt, hogy a zsidó vezetők nem tárták a széles közvélemény elé a nácik végleges megoldási programjának tényeit. A vezetők ragaszkodása a formaságokhoz és a paragrafusokhoz, a cenzúra előírásainak megszegésétől való elzárkózásuk, a szomszédos országokban folyó pusztításról szóló hírek terjesztésének elmulasztása, elutasító magatartásuk a lengyel és szlovák menekültek figyelmeztetéseivel szemben - mindez hozzájárult ahhoz, hogy a zsidó közösség nem tett érdemleges megelőző óvintézkedéseket. Az ország megszállása után, amikor pedig minden jel a magyar zsidóság küszöbönálló katasztrófájára utalt, ugyanúgy bizalmasan kezelték azokat az auschwitzi jegyzőkönyveket, amelyeket egyes bizonyítékokból ítélve már hetekkel a deportálások kezdete előtt megkaptak (lásd a 23. fejezetet), mint éveken keresztül sok más beszámolót az európai zsidóság pusztulásáról.
A kárpátaljai, északkelet-magyarországi és észak-erdélyi
deportálások lezajlásával, amikor a zsidótlanító osztagok mára szűkebben vett
Magyarországon kezdték meg akcióikat, a Tanács ellen egy kisebbfajta lázadás
tört ki. Egy fiatal orvos, dr. Varga Imre öngyilkossága nyomán, aki hiába
próbálta a Tanácsot más irányba mozdítani, zsidó értelmiségiek — sokan a Tanács
középszintű tisztviselői - elhatározták, hogy felhívást intéznek
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham1086.pdf
Az egész kötetet lásd: