1080 MENTÉS ÉS ELLENÁLLÁS
ból Katonai Bizottságot hozott létre Pálffy György százados parancsnoksága alatt. A bizottságnak bevallott célja volt, hogy németellenes felkelést szervezzen, szoros együttműködésben az ország „haladó politikai erőivel". A terv nem hozott érdemleges eredményt.
Ugyanezt mondhatjuk azokról a katonai tervekről, amelyeket az ellenállók amorf csoportja - benne ifj. Horthy, Tildy, Szaka»* Árpád, Kovács Imre - dolgozott ki Újszászy István tábornok, a katonai hírszerzés volt parancsnoka és Lázár Károly altábornagy, a kormányzó testőrségénekparancsnoka közreműködésével. Lázár - állítása szerint az összes csapatot az ő gondjaira bízták - megígérte, hogy 15 000 ember számára elegendő fegyvert és lőszert fog szétosztani. Beér Jánossal és Gergely Györggyel, a Zsidó Tanács tagjaival megvitatta továbbá 26 000 Budapesten és környékén állomásozó zsidó munkaszolgálatos fölfegyverzésé-nek lehetőségét. A tervek azonban operettbe ülő félreértések és baklövések közepette összeomlottak.210 A csapatokat, amelyekkel Lázár „kitette volna a németek szűrét Magyarországról", nemhogy nem fegyverezték föl, de még csak össze sem vonták, és a németek zavartalanul bitorolhatták az országot, míg csak a Vörös Hadsereg ki nem űzte őket. Veesenmayer megjegyzése, amelyet a háború után a németeknek az október 15-i puccs előtti és utáni magyarországi státusával kapcsolatban tett, jól jellemzi a helyzetet: „Több veszélyt rejtett egy nap Jugoszláviában, mint egy év Magyarországon."211 A hadsereg és a munkások, akárcsak a lakosság egésze, ugyanazzal a belenyugvással tértek napirendre a nyüaspuccs fölött, mint ahogyan a német megszállást fogadták hét hónappal korábban. Mint Macartney professzor rámutat, a megmaradt csepeli gyáregységek öntudatosnak mondott munkásai „szinte az utolsó óráig gyártották a fegyvereket és a hadianyagokat, mielőtt a Vörös Hadsereg elfoglalta az üzemeket"212.
Nem sokkal Horthy elhibázott kísérlete után, amellyel
megpróbálta Magyarországot a tengelyből kiszakítani, új szervezet alakult,
ugyanezzel a céllal, A kezdeményezés Bajcsy-Zsilinszky Endre kisgazdapárti
képviselőtől származott, aki október 11. óta, amikor kiszabadult a börtönből,
bujkált. A szervezetnek külön politikai és katonai szárnya volt. Az általános
politikai irányítás A Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának kezébe
került; a katonai szárnya Kiss János altábornagy parancsnoksága alatt működött,
munkájában számos németellenes beállítottságú tiszt vett részt, többek között
Tartsay Vilmos, Nagy Jenő és Révay Kálmán. Elképzelésük németellenes katonai
felkelés kirobbantása volt, melynek bizonyos katonai alakulatok és
felfegyverzett munkásosztagok álltak volna az élére. A felkelés kettős célja
Budapest felszabadításának megkönnyítése és egy új, a Birodalommal szemben álló
hadsereg magvának
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham1080.pdf
Az egész kötetet lásd: