MENTÉS ÉS ELLENÁIJLÁS 1067
nyek aggodalomnak adták át a helyüket, amit az enyhített valamelyest, hogy Horthy újra megjelent a politika színpadán. A mentés új irányainak hívei egyre hangosabban és meggyőzőbben hallatták szavukat. Voltak, akikegyfajta „magyar vonal" követése mellett törtek lándzsát, ami v@aeiő magyar egyházi, politikai és kormányzati személyiségek mozgósítását jelentette volna mentési feladatokra; mások a magyarokon kívül a Nemzetközi Vöröskeresztet és a semleges országokat is szerették volna bevonni a mentésbe; ismét mások a kibontakozó ellenállásba való bekapcsolódáshoz fűzték a legtöbb reményt. A Budapest felszabadulását megelőző hat hónapban - amely három hónapnyi viszonylagos nyugalom és három hónapnyi terror közel egyenlő periódusaira oszlott — ez a három törekvés nagymértékben összefonódott. Ebben az időszakban a legjelentékenyebb kísérleteket a mentésre és segélyezésre Krausz Miklós és Komoly Ottó kezdeményezték.
Krausz Miklós szerepe a mentésben. Krausz a
Palesztina Hivatal budapesti szervezetének ügyvivője volt. A Palesztina Hivatal
és a Mentő-bizottság munkája kiegészítették egymást; a hivatalra elsősorban a
palesztinai kivándorlási ügyek gyakorlati bonyolítása tartozott, így a jelöltek
kiválasztása és nyilvántartásba vétele, az emigrációs csoportok megszervezése,
a palesztinai bevándorlási engedélyek szétosztása, az útlevelek és vízumok
beszerzése és az utaztatás megoldása. A hivatal működésének irányelveit a
nagyobb cionista pártok 11 képviselőjéből álló bizottság határozta meg,173
a végrehajtás felelősségét pedig a háromtagú elnökség viselte. 1937-ben a
hivatal Osztern Lipót irányítása alá került, aki egyben a Magyar Cionista
Szövetségnek is elnöke volt. Osztern betegeskedése miatt a hivatal napi
ügyeinek intézését fokozatosan Krausz vette át. Miután Magyarország 1941
júniusában a tengely oldalán belépett a háborúba és ennek nyomán a brit
diplomatákat visszahívták Budapestről, a hivatal a palesztinai bevándorlás
kérdéseit nem tudta kivel megtárgyalni. Osztern formálisan „feloszlatta" a
hivatalt, alkalmazottait Krausszal együtt elbocsátotta. Krausz és az elnökség
azonban ezt a döntést nem volt hajlandó tudomásul venni, és a hivatal tovább
működött. Az élén egy darabig Bisseliches Mózes, a Magyar Cionista Szövetség
volt elnöke állt, akit Osztern jelölt ki a hivatal vezetésére. Minthogy azonban
a kinevezés törvényessége körül kétségek merültek fel, Bisseliches nem kívánt
aktív vezető szerepet betölteni. 1943 nyarán, amikor Krausz a palesztinai
kivándorlás gondolatával foglalkozott, Brand azt javasolta Bar-lasnak, hogy
Komolyt és Marton Ernőt bízzák meg a hivatal irányításával.174
Krausz azonban meggondolta magát, és a nehézségek nem oldódtak meg. A hivatal
újjászervezésére és elnökének megválasz
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham1067.pdf
Az egész kötetet lásd: