MENTÉS ÉS ELLENÁIJLÁS 1061
a lehető legnagyobb körültekintéssel bírálják el... Ezt a nyilatkozatot nemcsak a magam nevében teszem, hanem a Jewish Agency és a Zsidó Világkongresszus megbízásából is.
Nyilatkozatát öntudatosan mint a magyarországi cionisták szervezetének volt (1943 és 1945 közötti) elnöke és a Joint budapesti képviselője írta alá - formailag egyik megjelölés sem fedte a valóságot. Az is kiderült, hogy sem a Jewish Agency, sem a Zsidó Világkongresszus nem hatalmazta fel őt arra, hogy kiálljon Becher mellett. Amit utóbb nagyon meg is bánt, 1948. július 26-án Eliezer Káplánhoz, Izrael első pénzügyminiszteréhez írt levelében azzal is eldicsekedett, hogy a szövetségesek megszálló erői Nürnbergben az ő személyes közbenjárására engedték ki Bechert a börtönből.151 Becher szabadulásában játszott döntő szerepét megerősítette Telford Taylor dandárparancsnok előtt Walter H. Rapp, a nürnbergi Háborús Bűnök Vizsgálóbizottsága bizonyítási osztályának korábbi vezetője, a Vizsgálóbizottság helyettes elnöke is. 1957. február 6-án Tel-Avivban adott írásbeli nyilatkozatában Rapp azt állította, hogy Kasztner önként tett tanúvallomást Becher mellett, és hangsúlyozta: „az, hogy Becher végül is kiszabadult... egyedül Kasztner közbenjárásának és a tanúvallomásában foglaltaknak tulajdonítható.152
Noha Kasztner a Bechert támogató tanúvallomásán vérzett el, a védelem bebizonyította, hogy közbenjárt Krumey érdekében is. Egy másik, ugyancsak Selcke előtt tett írásbeli nyilatkozatában (1948. május 5.) eskü alatt vallotta, hogy Krumey „dicséretes jóakarattal végezte munkáját, midőn az ő kezében volt sok ember élete". Valamivel több mint egy évvel korábban Kasztner személyesen biztosította Krumeyt afelől, hogy a Cionista Kongresszus számára készített jelentésében „hivatalosan számot adott azoknak az embereknek a munkájáról, akik segítettek a zsidóknak...", s kifejezte reményét, hogy erőfeszítései nyomán Krumey visszanyeri szabadságát, és új életet kezdhet.153
Hogy Kasztner Becher javára tanúskodott, azt a magas rangú
SS-tisztről szerzett személyes tapasztalatait alapul véve többé-kevésbé meg
lehet érteni. Mindazonáltal nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyta mindazt, amit
Becher a háború első négy évében a zsidók ellen tett, és ami alól 1944-45-ben
alighanem fölmentést keresett.154 Kasztner kísérlete vallomásának
eltussolására végzetes hibának bizonyult, hiszen Tamir levonhatta belőle a
következtetést, hogy ellenfele bármilyen aljasságra képes. A dicsekvéseinek és
hazugságainak hálójába bonyolódott Kasztnert ezek után Tamir
„kollaboránsként", „a nácik összeurópai ügynökeként" és „háborús
bűnösként" jellemezte. Megvádolták azzal is, hogy gátolta az ellenállási
mozgalom kibontakozását, segített hamis biztonságérzetbe ringatni a tömegeket a
gettók létesítése és a deportálások idején, visszatar
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham1061.pdf
Az egész kötetet lásd: