1052 MENTÉS ÉS ELLENÁLLÁS
leten kerülhetett sor. (Becher, Kettlitz, Billitz és Kasztner McClelland jóvoltából kapta meg a beutazóvízumot.) Billitz és Kasztner október 29-én, Becher és Kettlitz november 2-án érkezett Svájcba. Becher megint jó hírt hozott, akárcsak augusztus végén, amikor először találkozott Mayerrel: Himmler engedélyezte a b ergen-belseni csoport hátramaradt részének továbbutazását.
Az első megbeszéléseket november 4-én tartották meg Sí.
Gallen-ben. Becher azt magyarázta, hogy a szlovák zsidókat „katonai okokból
likvidálták", továbbá összefoglalta Himmler elképzeléseit a budapesti
zsidók jövőjéről és egyes zsidók esetleges szabadon bocsátásáról bizonyos áruk
ellenében. Himmlerhez írt augusztus 25-i feljegyzésével összhangban már nem
beszélt kifejezetten teherautókról. Becher szempontjából egy ennél sokkal
fontosabb megbeszélés zajlott le másnap Zürichben, ahol McClellanddal,
„Roosevelt elnök személyes megbízottjával" és a kíséretében lévő Mayerrel
találkozott. Becherre nagy lélektani nyomás nehezedett, amikor McClelland és
Mayer a Harmadik Birodalom elkerülhetetlen bukására utalva hangsúlyozta, hogy a
zsidók mentésében való közreműködéssel jóakarókra tehetne szert. Megerősítették
abban a reményében is, hogy küldetése nincs kudarcra ítélve: Mayer elé tette
Cordell Hull október 29-i táviratának szövegét, amelyben az amerikai
külügyminiszter jelzi, hogy 20 millió svájci frankot fognak Mayer
rendelkezésére bocsátani. Becher természetesen mit sem sejtett azokról a
feltételekről, amelyekhez az amerikai kormány ennek az összegnek a tényleges
felhasználását kötötte. McClelland és Mayer körvonalazták saját követeléseiket,
kiemelve annak feltétlen szükségességét, hogy a németek származásra és vallásra
való tekintet nélkül vessenek véget az emberek pusztításának és üldözésének. Becher
ígéretet tett, hogy továbbítja ezeket a követeléseket Himmlernek, és
Kasztnerrel együtt elhagyta Svájcot. Kettlitzet hátrahagyták, nézzen körül,
mire költhetnék a pénzt. Rá kellett jönnie, hogy az az összeg, amiről Mayer és
McClelland beszélt, valójában nem hozzáférhető. Válaszul McClelland november
16-i táviratára, melyben összegezte Becherrel folytatott megbeszéléseit, a
kül-ügyminisztérium és a Háborús Menekültügyi Hivatal megvétózta a
megállapodást (ez november 21-én történt), aláhúzva, hogy „semmiféle (és még
egyszer: semmiféle) forrásból származó pénzt nem szabad felhasználni egy ilyen
javaslat keresztülvitelére"118. Becher, aki még nem tudott
ezekről a „nehézségekről", meglehetősen elégedett volt a megbeszélésekkel,
és úgy gondolta, hogy ezek a zsidókérdésen túlmenő megállapodásokhoz
vezethetnek. Kettlitz viszont, akit a svájciak hamarosan távozásra szólítottak
fel, belátta küldetésének reménytelen voltát, és ebben az értelemben
tájékoztatta Bechert.
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham1052.pdf
Az egész kötetet lásd: