MENTÉS ÉS ELLENÁIJLÁS 1019
sok szinte minden felelősségét a magyar hatóságokra, mert palástolni igyekeztek saját szerepüket a magyarországi eseményekben, mégis, a ma rendelkezésünkre álló bizonyítékok tanúsága szerint a kollaboráns Sztó-jay-kormány készséges támogatása és a keresztény lakosság passzivitása nélkül az Eichmann-Sonderkommando Magyarországon nem valósíthatta volna meg zsidóellenes céljait.25
A zsidók önsegítő próbálkozásai
A zsidók igyekezete, hogy a túlélésért folytatott harcukban segítsék egymást, különféle - részint egyéni, részint közösségi - formákban öltött testet. Az egyéni kezdeményezések vidéken, a közösségiek a fővárosban voltak gyakoribbak. Budapesten a mentési akciókat - különböző okokból -viszonylag jobban szervezték és hatékonyabban irányították. Egyrészt a nagyvárosban sokkal könnyebb volt árja névre szóló hamis papírokkal átvészelni az eseményeket, mint vidéken, ahol mindenki ismerte a zsidókat. Másrészt, mire a fővárosban beindult a szervezett mentési kampány, Horthy már leállította a deportálásokat, és az országban, ha csak rövid időre is, látszólag visszazökkent az élet a rendes kerékvágásba. Az 1944. október 15-i Szálasi-puccs után a mentési kampány kritikus szakaszába lépett. A haluc fiatalokra hárult a felelősség, hogy a zsidókat kimentsék a várost rettegésben tartó nyilas halálbrigádok karmaiból. Hőstetteik az ellenállás kimagasló momentumai.
A vidéki közösségekben sokkal korlátozottabbak voltak a mentés lehetőségei. Ennek egyik magyarázata az, hogy a nagy zsidó közösségek jelentős része az Alföldön élt, ahol a terepviszonyok nem kedveztek a buj-kálóknak. Amellett a zsidók gettóba költöztetése és begyűjtése vidéken már nem egészen egy hónappal a német megszállás után megkezdődött, amikor a legtöbb közösség vezetői nem voltak még tisztában a zsidóellenes rendelkezések valódi jelentésével és végső céljával. Még azok között is, akiket a bátor budapesti cionista fiatalok figyelmeztettek a rájuk váró veszélyre, a többség inkább a magyar zsidóság hagyományos központi vezetőségétől származó, megnyugtató értesüléseknek adott hitelt. A számukra idegen haluc fiatalok apokaliptikus vészjelzései helyett érthető módon szívesebben hittek a sok éve bizalmukat élvező vezetők reménykeltő híradásainak. Figyelmen kívül hagyták, hogy az a sajtóorgánum, amelyen keresztül a hivatalos közlések eljutottak hozzájuk, A Magyar Zsidók Lapja, valójában szigorúan cenzúrázott újság volt, és így elsődlegesen a náci érdekeket szolgálta.
Néhány vidéki zsidó, aki komolyan vette a cionista
aktivisták figyelmeztetéseit, megszökött a gettókból vagy a bevagonírozási
központokból.
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham1019.pdf
Az egész kötetet lásd: