A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓSÁG A PUSZTULÁS ELŐ'IT 101
itól, hogy tartóztassák fel őket, és ne engedjék, hogy belépjenek az országba, így nehéz perceket kellett átélniük, míg valahogy átjutottak a határon.68 Többnyire a fiatal, életerős fiataloknak sikerült Szlovákia felől Magyarországra kerülni, olyanoknak, akik már nem tűrték el azokat a drákói intézkedéseket, amelyeket a németek által Lengyelországban felállított gettókban alkalmaztak.
A hivatalos zsidó vezetők vegyes érzelmekkel viseltettek irántuk. Hatással volt rájuk az antiszemita sajtó, amely szüntelenül azzal riogatta az embereket, hogy a galíciai zsidók beszivárgása, úgymond, milyen veszélyekkel terhes. Folyvást úgy érezték, hogy meg kell védeni a magyarországi zsidó közösséget az olyasféle vádaskodásokkal szemben, mintha nem lenne abszolút lojális, és mintha rokonszenvvel viseltetne a „keleti" zsidókbevándorlása iránt. Újból és újból kijelentették a nagy nyilvánosság előtt, hogy az illegális bevándorlásról nekik nincs tudomásuk, és azt a legkevésbé sem támogatják. Nézetük szerint az egész menekültkérdés kizárólag rendőri ügy, amely a hatóságokra tartozik: „A magyarországi zsidóság sose tartotta kívánatosnak ezt a fajta bevándorlást, és még kevésbé segítette."69
1941 júniusában, amikor megkezdődött a háború a
Szovjetunióval, a probléma egyszeriben akuttá vált. Hónapról hónapra emelkedett
a menekülők száma, és sürgetővé vált, hogy az addigiaknál határozottabb
intézkedésekkel legyenek úrrá a helyzeten. A kezdeményezés a cionista
vezetőktől indult ki, elsősorban az erdélyiektől. Kasztner Rezsőt (Rudolfot)
említhetjük mindenekelőtt, akire a sors oly végzetes szerepet osztott a német
megszállás után (lásd a 29. fejezetet). A magyarországi zsidóság legbefolyásosabb
személyiségei közül néhányan, köztük a magyar és a román parlament korábbi és
akkori tagjai, 1941 decemberében tanácskozásra ültek össze. Az összejövetelen
részt vett Láng Lajos és Vida Jenő, a magyar felsőház két tagja, Büchler
József, Kertész Miklós, Györki Imre és Fábián Béla képviselők, Fischer József
és Marton Ernő, a román képviselőház volt tagjai. Az első megbeszélésen
Kasztner vázolta, hogy ismeretei szerint meddig mentek el a nácik elvakult
zsidóellenességükben. Beszámolt az ukrajnai, a balti államokbeli, a
besszarábiai és a bukovinai tömegvérengzésekről, beszélt arról, hogy
teherautókba zsúfolt embereket kipufogó gázzal öltek meg, és hírt adott arról
is, hogy a lengyelországi Kame-nyec-Podolszkijban kb. 18 000, Magyarországról
deportált „idegen" zsidót gyilkoltak meg.70 A jelenlévők
kétkedéssel fogadták a hallottakat, és nem mutattak túl nagy hajlandóságot
arra, hogy valamit is csináljanak. Láng és Vida, az ipar- és a bankélet
„nagymoguljai", valamint Fábián késznek mutatkozott, hogy a Vöröskereszt
útján próbáljon segíteni a Lengyelországba deportált magyar zsidókon.
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham101.pdf
Az egész kötetet lásd: