Agyidócz, tót kisközség 50 házzal és 338 gör.-kath. vallású lakossal. E község 1598-ban a homonnai uradalomhoz tartozott s Homonnai Borbála, István és György voltak az urai. Némelyek szerint valami Aegidius, vagyis Egyed nevű ember volna alapítója, a ki itt állítólag az erdőt kiírtotta és a község alapját megvetette. A XVII. században Drugeth György Adjudócz néven a homonnai jezsuitáknak adományozza. Később a Csákyaké lett s a mult század első felében gróf Csáky Antal volt az ura, míg most gróf Andrássy Géza a birtokosa. 1873-ban kolera pusztított a községben. Postája és vasúti állomása Udva, távíró-állomása pedig Homonna.

Alsóalmád, azelőtt Alsójablonka, a gácsi határszélen fekvő ruthén kisközség, 62 házzal és 349 gör.-kath. lakossal. 1434-ben a Zbugyay családé. A XV. század vége felé a homonnai uradalom tartozéka egész a XVII. század végéig; 1621-ben azonban az Izbugyai család még mindíg részbirtokosa. A mult század elején a Kácsándy családé, azután báró Mednyánszky Lászlóé, míg ma Hering János Gottfriednek van itt nagyobb birtoka. A községben gör.-kath. templom van, a mely 1752-ben épült. Postája Papházán, távírója és vasúti állomása Homonnán van.

Alsóbereczki, bodrogmenti magyar kisközség, körjegyzőségi székhely. Első nyomára 1358-ban bukkanunk, a mikor Bereczk néven a Szerdahelyiek birtoka. Birtokosai: 1375-ben a Báriak, 1391-ben Pethő László, 1407-ben Kamonya Lőrincz, 1425-ben Ricsei Ambrus és Beke Márton, 1434-ben Zádorházi László és János, továbbá a Tarkövi család, a Szerdahelyiekkel együtt. 1477-ben Herestényi Illés és Rikalf Zsigmond. 1588-ban Duleszkai Horváth Menyhért és Melith István, 1594-ben Rákóczy Zsigmond és Ferencz, 1598-ban Gabócz János, Haraszty András és Horváth Menyhért, 1599-ben Czobor Mihály, 1600-ban Bereczki Gabóczy János, 1601-ben Eödönffy János és a Csapyak, egy évre rá Melith György, 1618-ban Pécsy Zsigmond, 1629-ben a Csapyak, 1649-ben Zákány András, 1663-ban Bocskay István és Soós György, 1774 körül Olchváry Pál és Boronkay Menyhért. A mult század elején ezeken kívül még a Csuka család is birtokosa. E község közelében feküdt hajdan Igazod község. Ennek 1440-ben Zerdahelyi Miklós volt az ura. A XV. század végén még fennállott, de azóta elpusztult. Alsóbereczkihez tartozik még Zsaró-tanya és Ágócz-puszta, ez utóbbi Micz bánnak és utódainak birtoka. 1548-ban Serédy Gáspár az ura, 1550-ben Bacskóy György, 1569-ben Kálnássy Ferencz, Rákóczy György és Deregnyey Pál, 1598-ban Kálnássy Ferencz, Bacskay Miklós és Szokoly Péter, 1663-ban Bocskay István és Soós György, 1723-ban Keresztes Ferencz, 1754-ben Kálnássy Ádám és Ferencz, 1813-ban az Olchváryak. A község régi református templomát a XVIII. század második felében árvíz döntötte romba. A ma is fennálló templom 1789-ben épült. A községnek van saját postája; távirója és vasúti állomása Sátoraljaújhely.

Alsóberek, azelőtt Homonnabresztó. Tót kisközség, 289 róm. kath. vallású lakossal. Házainak száma 58. A XVI. század végén a homonnai uradalomhoz tartozott és a Homonnai Drugethek voltak az urai. Később a gróf Zichy és Van Dernáth családoké lett, azután az Andrássy grófoké és most is gróf Andrássy Sándornak van itt nagyobb birtoka. Templom nincs a községben. Postája, távírója és vasúti állomása Homonna.

Alsócsebény, laborczvölgyi ruthén kisközség. Van benne 58 ház és 333 gör.-kath. vallású lakos. Azelőtt Alsó-Csebinye volt a neve, de említik Czebine néven is. A homonnai uradalomhoz tartozott és már 1478-ban a Homonnai Drugethek voltak az urai; de a Zbugyaiaknak is volt itt részük. 1658-ban a Barkóczyaké, később a Szirmay családé, a mult század elején az Andrássyaké és jelenleg gróf Andrássy Gézának van itt nagyobb birtoka. A község határában kénes víz található. A községben van távíró és vasúti állomás, postája Hegyescsaba. Templom nincs a faluban.

Alsócsernye, azelőtt Czernyina. Tót kisközség, mindössze 25 házzal és 152 róm. kath. vallású lakossal, kiknek itt templomuk nincsen. Postája, távírója és vasúti állomása Homonna. Hajdan a Homonnaiak birtoka volt, azután a Máriássy és a Pothurnay családoké lett. Most nagyobb birtokosa nincsen.

Alsódobsza, azelőtt Kisdobsza. Hernádmenti magyar kisközség, 126 házzal és 636, nagyobbára ev. ref. vallású lakossal. Postája Csanálos, távírója s vasúti állomása Szikszó. Hajdan két község, az egyik Alsó-, a másik, birtokosa után, Kázmér-Dobsza néven. A Dobszai család ősi fészke; 1458-ban Csan Márton és Gercselyi Balázs az urai. 1465-ben a Csányi családot is itt találjuk, mely a Csan családdal kétségkívűl azonos. Az 1598-iki összeírás Kisdobszán Pernyeszy Imrét, Lencsés Ambrust, Baracskay János özvegyét és Horváth István özvegyét sorolja fel birtokosaiként. Azután Kázmérdobszán a Rákóczyak is szereznek részt 1730-ban negyedrésze a Püspökyeké és az Ubrisy családé volt, míg a többi része Platthy Sándor és Ibrányi Juliánna között oszlott meg. 1774-ben Vay László, Püspöky István, Aszalay Klára és Soltész István az urai. 1790-ben háromnegyed része gróf Török Lajosé, de ezt a részt az Aspremont grófok megváltották. A többi báró Vay Mihályé és Putnoky Pálé, míg most Barcsay Bélának és Nagy Gedeonnak van itt nagyobb birtoka. 1871-ben és 1889-ben nagy tűzvész okozott jelentékeny kárt a lakosoknak. Református temploma 1803-ban épült. Ide tartoznak Bayer-, Cserje-, Rádas- és Szeles-tanyák. Dűlőnevei közül az Akasztófasor látszik jelentőséggel bírni.

Alsógyertyán, azelőtt Alsóhrabócz. Az Ondava folyó mellett fekvő kisközség, körjegyzőségi székhely. Van 125 háza és 831, nagyobb részben róm. kath. vallású, tót lakosa. E község első írott nyomára 1428-ban bukkanunk, a mikor a Tussai Bod család az ura. 1434-ben a Nátafalusi Csontosoknak is van benne részük. 1447-ben a Harabóczy családé, mely innen veszi a nevét. 1588-ban Báthory István az ura. 1591-ben Terebesy Pál, két évvel később Krutsay Menyhért; az 1598-iki összeírás szerint meg Hrabóczy Gáspár, Bálpataky János, Possay György és István, Déczy István, Szent-Ivány Zsigmond, Szent-Lászlay Mihály és Soós András a földesurai. 1630-ban a Csontos család is birtokosa. 1663-ban a pestis tizedelte meg a lakosait. 1688-ban Ladomérszky László és Tarnóczy Mária bírják. 1694-ben, az akkori adóösszeírás szerint, puszta hely, mely azonban később ismét benépesült és akkor a báró Perényi, Bessenyey, Vass, Ujfalussy, Malonyay, Mauks, Horváth, Kossuth, Szirmay, Nikléczy, Benitzky és Krivácsy családoké lett. Most báró Ragályi-Balassa Ferencznének és Malonyay Ferencznek van itt nagyobb birtokuk. A községben nagyobb kastély és két kúria van. A kastélyt a Malonyay család a XVIII. század közepén építtette. 1840 körül Malonyay Károly megnagyobbíttatta. Ennek leánya Péterffy Károly neje lett, kinek leányát, Ilonát, báró Balassa István vette nőül; ennek leánya a birtok és a kastély mostani tulajdonosa. A kúriák közül az egyik a Malonyay Ferenczé. Ezelőtt az Ujfalussy családé volt és mint azt a ház falában lévő felírat bizonyítja, 1666-ban Szilvásujfalusi Ujfalussy Zsigmond építtette, Malonyay Ferencz pedig 1904-ben átalakíttatta. A másik kúria Mauks Árpádé, melyet elődei építtettek. A községben róm. kath. és gör.-kath. templom van. Az előbbi 1550-ben épült. Az utóbbinak építési ideje ismeretlen. 1896-ban az Ondava áradása sok kárt okozott a községben és határában. Van itt gőzmalom is, mely a Reich testvéreké. A községben van posta; távírója és vasúti állomása Őrmező.

Alsókomarócz, tapolymenti tót kisközség. 56 házat számlál és 331 lakosa van, kiknek nagyobb része római katholikus. Postája, távírója és vasúti állomása Varrannó. A Komoróczi Pap család ősi fészke, a hol 1429-ben már Pap János a földesúr. 1548-ban Oroszy Demetert és Zomory Jánost, 1585-ben a Czeglédi Byzon családot iktatják némely részeibe, de az 1598-iki összeírás csak Báthory Istvánt említi birtokosául. Utána Rácsay Ferenczet találjuk itt. Az újabb korban, a mogyorósi vár tartozékaként, gróf Forgáché és a Barkóczyaké lett. Kivülök még a báró 'Sennyeyek, a mult században pedig Závody Lajos, Dienes István, Podhajetzky Sándor és Czibur András bírták. Most a Dienes Lajosé és Czibur Vilmosé. Hajdan higany-bányája volt, melyet azonban a víz elöntött. 1663-ban a pestis, 1831-ben a kolera látogatta meg, s lakosai résztvettek a parasztlázadásban. 1893-ban a Tapoly áradása okozott nagy kárt. Egy újabbkorbeli úrilak van itt, mely a Czibur Vilmosé. Róm. kath. templomának építési ideje meg nem állapítható.

Alsóköcsény, azelőtt Kucsiny. Ondavamenti tót kisközség. Van 50 háza és 288, nagyobbára róm. kath. vallású lakosa. Postája Alsógyertyán, távírója és vasúti állomása Őrmező. A Bothfiak és osztályos atyafiaik ősi birtoka. 181428-ban már a Tussai Bod családot iktatják birtokába, de ez időtájt a Fekete családnak is van benne része. 1520-ban Hosszúmezey Györgyöt, 1562-ben Zay Ferenczet, 1570-ben Thury Jánost és Perselyi Miklóst, 1582-ben Szent-Ivány Györgyöt, Plagay Ambrust s 1787-ben Malikóczy Miklóst és Gábort vezetik be egyes részeibe. 1570-ben Kucsin alias Kunar néven találjuk feljegyezve. Az 1598-iki összeírás Tussay Albertet, Istvánt és Miklóst, Hosszúmezey Annát, Körtvélyesy Jánost és Zsigmondot, Szent-Lászlay Mihályt és Duka Pétert említi birtokosaiként. 1773-ban Borsy Kata, Fáy Antal, Szent-Léleky Ferencz és Kiszely Mihály az urai, azután a Bálpataky, Orosz, Borhy, Kárász, Fáy és Lasztóczy családok. Most nincs nagyobb birtokosa. Van itt egy régi úrilak, melyet még a Zákány család építtetett. Az itteni róm. kath. templomot 1850 körül építették.

Alsókörtvélyes, tapolyvölgyi tót kisközség 200 házzal és 1078, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. A Bogáth-Radvány nemzetség egyik ősi fészke. 1370-ben Kurthvelus alakban Körtvélyesy Erzsébet és Gesztely Erzsébet birtoka. 1419-ben puszta s urai Beke György és Imreghi András. 1422-ben Komoróczi Pap Péter, az Alpári és a Cselei családok az urai, 1458-ban pedig Palóczi László. 1510-ben Eödönffy Pétert, 1520-ban Hosszúmezei Györgyöt iktatják egyes részeibe. 1426-ban a Morvaiak igényt támasztanak egyes részeire és 1473-ban a Rákóczyakat is birtokosai között találjuk. 1510-ben Dobó Zsófiát és Gerendi Lászlót, 1561-ben Rákóczy Jánost, 1580-ban Golopy Gáspárt, 1582-ben Plagay Ambrust és Szent-Ivány Györgyöt, 1590-ben ismét Golopy Gáspárt iktatják egyes részeibe, míg az 1598-ki összeírás Vitányi György, Vinnay Kristóf, Rákóczy Ferencz, Soós Kristóf, Tussay István, Kendy Miklós, Duka Péter, Deák György, Körtvélyesy János, Füzeséry András, Farkas András és Fejér Illés birtokosokat sorolja fel. 1635-ben Zékey Annát és Rákóczy Andrást iktatják egy-egy kúriába, 1650-ben pedig Bors Jánost. 1656-ban a Szent-Ivány család is a birtokosok között szerepel és itt találjuk a Barkóczyakat és Okolicsányiakat is. 1774-ben Szent-Iványi Terézia, báró Barkóczy Károly, Orosz Terézia, Szirmay András, Okolicsányi János, Kemenes Mihály és a Wiczmándyak az urai. A mult század elején a kir. fiskus, báró Barkóczy, Orosz, Soós, Pintér, Szirmay, Péchy, Wiczmándy és Okolicsányi család, míg most Zempléni Moskovitz Géza a legnagyobb birtokosa. 1663-ban a pestis tizedelte lakosait. Van itt egy érdekes, régi nemesi kuria is, melyet Mária Terézia idejében a Szirmayak építtettek, s a mely 1872-ben vétel útján a Moskovitz család birtokába került. A kastélyhoz, mely úri kényelemmel van berendezve, nagy és szép park csatlakozik. Említésre méltó a körülbelül 7000 kötetből álló érdekes könyvtár és Kossuth Lajosnak több butordarabja, melyeket a jelenlegi tulajdonos atyja, kivel a Kossuth család baráti összeköttetést tartott fenn, e családtól kapott és ereklyeként őriz. Ezek közé tartozik többek között a fekete bőrrel bevont hinta-zsöllyeszék. A faluban csak róm. kath. templom van, mely a XV. században már fennállott, míg tornyát 1615-ben építették hozzá. Ide tartoznak Kió-puszta, Plany-tanya és Ricsió-puszta, mely utóbbira, a hagyomány szerint, Róbert Károly király szőlőmíveseket telepített. Kió-pusztán már 1417-ben községként szerepelt és a Tussaiak birtoka. 1422-ben a Cselei és Pap család, 1428-ban a Tussai Bod család és osztályos atyafiai bírják. 1438-ban a Csemernyei és a Fekete család is kap itt részeket, 1520-ban Hosszúmezei György, 1570-ben Persey Miklós és Thury János, 1575-ben pedig Szent-Ivány György és Szent-Benedeky Erzsébet. Egy 1426. évi oklevél Körtvélyes határában még Kékszeg és Sink vagy Sinkócz községeket is említi, a mikor Kékszeg birtokát a Morvaiak igénylik. Sink elpusztult község 1425-ben a Ricsei és a Beke család birtoka volt, 1463-ban pedig a Csapiaké. A XVI. század végén és a XVII. század elején még Szeghy Miklós birtokaként szerepel, de ettől fogva nyoma vész. Ugyancsak Körtvélyes közelében feküdt Arács, Aracz vagy Aracsa, melytől az Aracsai család a nevét vette. Már a XIII. században a Rákóczyak pusztájaként szerepel. 1405-ben az Isépi, Cselei és a Dobi család, 1425-ben a Ricsei és a Beke család, 1447 körül a Lasztócziak, ettől kezdve 1477-ig a Csirke család, s vele együtt a Körtvélyesi Polyák család és Rákóczy János birtokolják. 1754-ben Okolicsányi Jánost iktatják némely részeibe. A község postája Rákócz, távírója és vasúti állomása Bánócz.

Alsóladács, azelőtt Alsó-Vladicsa. Tót kisközség. Mindössze 20 háza és 114 gör.-kath. vallású lakosa van. A XVI. században Wladjszka alakban a kir. kamara birtokaként említik, a XVI. század első felében Perényi Gábor volt az ura, de 1569-ben Pethő János kapott rá kir. adományt. Még a XVII. század végén is a Pethő grófok sztropkói uradalmához tartozik, de a XVIII. század vége felé már a Jekelfalussyak kezén találjuk. Majd a gróf Barkóczy és a báró Dessewffy családé. Most nincs nagyobb birtokosa. 1663-ban a pestis dúlt lakosai között. 1881-ig Sáros vármegyéhez tartozott. A faluban nincs templom. Postája Havaj, távírója Sztropkó, vasúti állomása Mezőlaborcz.

Alsólászlófalva, azelőtt Alsóladiskócz. Tót kisközség 58 házzal és 253 róm. kath. vallású lakossal. A homonnai uradalomhoz tartozott és a Drugethek voltak az urai. A mult század elején a gróf Klobusitzky családé lett, most azonban nagyobb birtokosa nincs. 1873-ban a kolera tizedelte meg lakosait. Róm. kath. temploma 1760-ban épült. Postája és vasúti állomása Udva, távírója Homonna.

Alsómihályi, azelőtt egyszerűen Mihályi. Az ú. n. Ronyvaháton fekvő kisközség, 103 házzal és 575 lakossal, kiknek nagyobb része magyar és ev. ref. vallásu. Postája, távírója és vasúti állomása Legenyemihályi. Ez a község attól a Berthold fia Mihálytól vette a nevét, ki e birtokot 1252-ben IV. Bélától kapta. 1320-ban Tholdi Bothond fia Péteré, de I. Károly 1324-ben Tholdi Istvánnak, másként Monaky Istvánnak adományozza. 1405-ben az Isépi, Cselei és a Dobi családok az urai s ekkor Kis-Mihály néven van említve. 1425-ben Beke Mártont és Ricsey Ambrust iktatják részeibe. 1435-ben a Dobi és a Monaky család birtoka. 1469-ben a birtok fele Szapolyai Imréé, de ez időtájt a Ruszkai Korniss és a Lengyel családoknak is van itt részük. 1527-ben Szapolyai János a maga részét tokaji várnagyának: Lasztóczi Boldizsárnak adományozza. Az 1598-iki összeírás szerint Monaky Péter és Vékey István, Lajos, Mihály és Ambrus a birtokosai. 1665-ben a község felét a fiúsított Monaky Anna, Andrássy Mátyásné bírja, míg a másik felét 1690-ben Barlogh István megveszi Putnoky Magdolnától. Ettől a Beőthy család birtokába kerül, de 1767-ben Nedeczky János lesz az ura. 1774-ben a Lasztóczy-féle részt is a Lasztóczy utódai birtokolják s ekkor Nedeczky János, Bekes József, Galambos István, a Nyomárkay, Kövér, Balogh, Kassay és Kovács családok az urai, ujabban pedig, a Galambos családon kívül, még a Batta s a Paizsoss családok is. Ez időszerint Girzsik Adolf özvegyének van itt nagyobb birtoka. 1663-ban a pestis, 1831-ben a kolera és az ennek nyomában keletkezett pórlázadás zavarta meg a község fejlődését, míg 1827-ben egészen porrá égett. Van itt egy régi úrilak is, melyet még a Nedeczkyek építtettek s ez most özv. Girzsik Adolfnéé. Két temploma közül a róm. kath. templom a XVII. században épült, s 1880-ban megujították. A régi református templom 1785-ben épült, de legújabban lebontották és helyébe újat építettek. A község határában kőolajfinomító gyár van.

Alsónyíres, előbb Tótkajnya. Ondavamenti tót kisközség, 67 házzal és 346 róm. kath. vallású lakossal. Postája Nagydobra, távírója Tavarna, vasúti állomása Varranó. Hajdan Ujkányó és Németkányó néven is szerepelt. A varannai, majd a sztropkói uradalomhoz tartozott. A XVII. században a varannai pálosok birtoka volt, azután a Bydeskuthy családé lett, újabban pedig a Farkas, majd a Forner családé. Most dr. Halmos Károlynak van itt nagyobb birtoka és újabban épült úrilaka. Van itt gőzmalom is. 1663-ban a pestis pusztított a községben, 1778-ban pedig a földrengés okozott sok kárt. A falubeli róm. kath. templom 1642-ben épült. Ide tartozik Domácska puszta.

Alsóolsva, hajdan Elsva és Ilsva nevek alatt is szerepelt. Tót kisközség, 402 lakossal, kiknek fele görög, fele róm. katholikus. Házainak száma 69. Első írott nyomaira 1382-ben bukkanunk, a mikor a Rozgonyiak az urai. 1414-ben még mindig a Rozgonyiakat uralja, és 1585-ben a csicsvai vár tartozéka. 1598-ban Báthory István az ura, de a XVI. század végén és a XVII. század elején Révay László is birtokosa. 1658-ban a Barkóczyak bírják, később a Mattyasovszky, majd a gróf Dessewffy család, most pedig Grustyinszky Mihálynak és leányának van itt nagyobb birtoka. 1663-ban a pestis pusztított a községben. Dűlőnevei közül figyelmet érdemel a Sörfőző-völgy, a hol valamikor talán sörház lehetett. Van itt egy régi úrilak is, még a 20Dessewffyek korából, mely most a Grustyinszky családé. A faluban a két hitfelekezetnek közös temploma van, mely 1604-ben épült. A községnek Sztropkón van a postája és távírója, Homonnán a vasúti állomása.

Alsóregmecz, ronyvavölgyi tót kisközség 72 házzal és 497 gör. kath. lakossal. Abauj-Torna vármegye határán fekszik és csak 1881 óta tartozik Zemplénhez. Első említése 1387-ben történik, a mikor Alsó- és Felső- jelzőkkel Zemplénhez tartozott és két község volt. A Kazinczy család ősi fészke; e család volt hosszú időn át a község ura. Később azonban a Sennyey bárók, 1730-ban pedig Héricz Márton is szereztek itt birtokot; most báró Sennyey Gézának és Kazinczy Andornak van itt nagyobb birtoka és mindegyiknek egy-egy régi nemesi kúriája, melyeket körülbelül 200 évvel ezelőtt a Kazinczyak építtettek. A község postája Mikóházán van, távírója Sátoraljaujhelyen és vasútja Csörgőn. A faluban nincs templom. A mult század első éveiben állitólag még volt itt református templom, a melyet a Kazinczy család és jobbágyai látogattak s tartottak fenn.

Alsóvirányos, azelőtt Alsó-Sitnyicze. Kisközség, 52 házzal és 278 róm. kath. vallású, tótajkú lakossal. Első írott nyomát 1494-ben találjuk, a mikor Erdődi Bakócz Miklós az ura. Azután a kir. kamaráé lett, majd Perényi Gáboré, míg 1596-ban Pethő János kapott rá kir. adományt. Később a Bukovszky, majd a gróf Barkóczy és a báró Dessewffy család tulajdonába került, most azonban nagyobb birtokosa nincs. 1663-ban a pestis pusztította lakosait. Róm. kath. temploma 1600 körül épült. A falunak Homonnaolyka a postája, Kelcse a távírója és Homonna a vasúti állomása.

Aranyospatak, Sáros vármegye határán fekszik. Összesen 15 házból áll, melyekben 79 lakosa él, kik nagyobb részben gör.-kath. vallásúak. Régi község, mely nevét arany-fövenyt hordó patakjától és hajdani aranyércz-bányáitól nyerte. 1325-ben az Ágoston-rendű szerzeteseknek klastromjuk volt itt. Később Csicsva várának tartozéka lett, de a XVI. század végén és a XVII. század elején Révay László is birtokosául van említve. A XVIII. században a Barkóczyak lettek az urai és most is gróf Hadik-Barkóczy Endrének van itt nagyobb birtoka. A községben nincs templom. Utolsó postája Sókút, távírója és vasúti állomása pedig Varannó.

Bacska, a Latorcza mentén, a bodrogközi síkságon fekvő magyar kisközség, 97 házzal és 642, nagyobbára református vallású lakossal. Ősrégi bessenyő-telep, melyről Becheca alakban már I. Endre alatt, a XI. században említés történik. A XIII. században, a mikor a Guth-Keled nembeli Bacskayak az urai, András de Basku nevében is szerepel. 1394-ben itt nyolcz Bacskai testvér között határrendezés történik, de ugyanakkor a Bottyán család is birtokosa. A XV. században a Kálnássyaknak, az Anarcsi Tegzeseknek és a Bacskaiakkal együtt a Tárkányiaknak is van benne részük. 1558-ban Soós János is a birtokosok közé tartozik, az 1598-ki összeírás pedig özv. Bacskay Gáspárnén kívül csupán Korchma Jánost említi birtokosául. A Bacskay család fiágon kihalván, 1640-ben Bacskai Anárcsy kapitány nyeri a birtok egy részét. Őt a Vay család követi, míg I. Lipót ezt a birtokrészt Barlogh Istvánnak adományozza, de később, III. Károly jóváhagyásával, Barlogh unokahuga: Bencze Éva kapja. Házasság útján ez a rész a Beőthy család birtokába megy át, melytől a Szerdahelyiek öröklik 1795-ben. A másik rész birtokosai a Báthory, Csapy, Rákóczy és a Deregnyey családok, majd Bojthy Imre és a Cserneyek. A községet hajdan Nyír-Bacskának nevezték. Dűlői közül a Buró nevezet a hajdani Buró község emlékét tartja fenn. E falut Burow, Bwro alakban, már a XIV. és XV. századbeli oklevelek említik, a Bacskayak és a Tárkányiak birtokaként. 1488-ban találjuk utolsó birtokosait említve Bacskay István és Tárkányi István személyében. Bacska községet két úrilak díszíti. Mindkettőt a Szerdahelyiek építtették. Az egyik most Paulitzky Ferenczé, a másik dr. Haas Bernáté. A falunak református és róm. kath. temploma van. A református templom 1832-ben épült; a katholikus templom árpádkori építmény, szentélye gótikus s az egyik borda alján a Guth-Keled nemzetség czímere látható. A református egyház birtokában egy úrvacsorai ezüstpohár van, a következő felírással: "Nemzetes Klobusitzky Pál Uram és Nemzetes Pallay Erzsébet Asszony Ez Poharat Ur Vacsorájának Kiszolgáltatására A Bacskay Templomban Edgyütt Istennek Adták 1785." A község postája, távírója és vasúti állomása Bély.

Bacskó, Abauj-Torna vármegye határán a bacskói patak mellett fekvő tót kisközség. Van 138 háza és 757, legnagyobb részben gör.-kath. vallású lakosa. Ősrégi község, mely a XIV. században már Kis és Nagy jelzőkkel Bochkou alakban szerepel. 1321-ben Róbert Károly cserébe adja Micsk fia Gergelynek, a Micskeiek ősének. Ez időben Purustyánvár tartozéka volt. 1317-ben itt a király ellen fellázadt zempléniek súlyos vereséget szenvedtek. 1670-ig a Bocskayak zempléni ágáé volt. Részbirtokosai voltak még a XV. században a Csapiak és osztályos társaik, 1569-ben Rákóczy György, Kálnássy Ferencz és Deregnyey Pál kapnak rá királyi adománylevelet. Az 1598-iki összeírásban Bacskay Miklós, Deregnyey Gergely, Rákóczy Ferencz, Kálnássy Ferencz, Farkas András, Keczer István és Szokoly Péter vannak birtokosokként említve, de két évvel később a Daróczyaknak is van itt részbirtokuk. 1647-ben Rákóczy György és neje, Lorántffy Zsuzsána kap rá kir. adományt, 1663-ban Bocskay István és Soós György az urai. 1693-ban a báró Fischer családé, mely itt pallosjogot nyert. 1754-ben Kácsándy László is részbirtokosa és ugyanakkor Kálnássy Ádám és Ferencz is. A XVIII. század végén és a mult század elején a báró Fischer, Szemere, Máriássy, Puky, Kálnássy és Forgách családok birják, míg most báró Wersebe Hardtwignak, Forgách Sándor örököseinek, Malcher Bélának és Lászlónak van itt nagyobb birtokuk. Bacskónak hajdan vára, illetőleg várkastélya is volt s itt volt a bacskói uradalom középpontja. 1688-ban a várkastély romokban hevert. A vár tartozékai ekkor a következő községek voltak: Bacskó, Filó, Balgó, Czábócz, Albin, Kohány, Gerenda, Zebegnyő, Tarnóka és Visnyó. Az átalakított várkastély most Wersebe báróé. A Bocskayak alakíttatták át, de tőlük elkoboztatván, a kir. kamara útján báró Fischer Mihály birtokába került és ő építtette 1750 körül a várkastély hátához támaszkodó másik kastélyt, mely most Malcher Béláé és Lászlóé. A XVIII. század első felében a fél falu lakatlan volt. Később azután valami Ehrenreich nevű birtokos Alsó-Ausztriából hozott oda telepeseket, kik azonban gazdájukkal együtt tönkre mentek. 1663-ban a pestis, 1831-ben a kolera pusztított lakosai között, s a kolera következtében a faluban pórlázadás ütött ki. A község közelében fekszik egy Filyó nevezetű rét, melynek helyén, úgy látszik, a XV. században szerepelt Filő, Filefalva, vagy Fileháza nevű község feküdt. Fileháza 1414-ben a Lasztócziaké volt, 1440-ben Zerdahelyi Miklósé, 1459-ben Fyloháza alakban Izbugyai Gál és a Nátafalusi Csontosok birtokaként említtetik. Még 1528-ban is szerepel, a mikor ismét a Zerdahelyiek az urai, de ettől kezdve nyoma vész. A várbirtokok között és szintén Bacskó közelében említett Kökényes, 1440-ben Zerdahelyi Miklós birtoka. A községben gör.-kath. templom van, mely 1700 körül épült. Postája, távírója és vasúti állomása Gálszécs.

Bánócz, a mezőlaborcz-sátoraljaujhelyi vasútvonal mentén fekvő kisközség, körjegyzőségi székhely, 118 házzal és 768 lakossal. Első írott nyomát 1344-ben találjuk, a mikor Bayonuch alakban a Suta család birtokaként említtetik. 1405-ben az Isépi, Cselei és a Dobi családok az urai. 1407-ben Kamonya Lőrinczet iktatják itt valamely rész birtokába. 1414-ben a Lesztemériek is birtokosok itt és 1450-ben a Pike család és Eszenyi Balázs is. 1474-ben Pesti Bálint, három évvel később Rikalf Zsigmond, a Herestényiek és a Csebiek is felmerűlnek. 1480-ban Bakócz Gáspárt és Menyhértet és 1498-ban Ujfalussi Jánost iktatják egyes részeibe. Kivülök még a Both, Tarkövi és Tibai családoknak is volt itt az időtájt kisebb birtokuk. 1559-ben Beyczy Ambrust, 1579-ben a Nyomárkayakat, 1589-ben Zymai Bankót, 1590-ben Bánóczy Simont találjuk a birtokosok között említve, míg az 1598-iki összeírás a következő birtokosokat sorolja fel: Vinnay Pál, Szobonya Miklós, Nyárády Albert, Suta János, Hegyi György, Vékey István és Mihály, Ladányi Boldizsár, Bánóczy Gergely, Daróczy Mihály és a Szirmayak. 1610-ben Eperjesy Györgyöt iktatják egyes részeibe, de kivüle a XVII. században még Daróczy Ferencznek és Oroszy Annának is van itt birtoka. A XVIII. században a gróf Szirmay, a Berczik, Kácsándy és Reviczky családok az urai, a XIX. század első felében pedig a Bánóczy, Reviczky, Lehótzky, Tarnay, Rithner, Budaházy, Hevesy, Vályi, Malonyay, Véges, Farkas, Lasényi, Ghillányi, Hazuga családok, Reviczky Imre, a Lehoczky család és gróf Schmidegh. Ez időszerint herczeg Lobkovitz Rudolfnak van itt nagyobb birtoka. A község a XV. században sokat szenvedett a cseh 22rablók garázdálkodásaitól. Vályi, 1796-ban megjelent munkájában, Barnótz néven említi. A község piaczán harangláb áll, melynek kis harangja állítólag az elpusztult Kupony község kápolnájából való. A falu régi református temploma 1610-ben, a mostani pedig 1870-ben épült. Több érdekes egyházi edénye van. Így egy úrasztali kehely, melyet Oroszy Anna 1612-ben, egy nagyalakú szép czinn-kanna, melyet Szabó István lazonyi lakos 1776-ban ajándékozott az egyháznak, egy aranyozott ezüst-tányér, czímerrel és K. N. betűkkel jelezve és egy újabb keletű aranyozott úrasztali kehely, melyet 1870-ben Kapossy István ajándékozott. Van itt sajt-gyár is, mely a Gelber Ulriké. Bánócz körjegyzőségi székhely és saját posta-, távíró- és vasúti állomása is van.

Bányapatak, azelőtt Bánszka, Abauj-Torna vármegye határán fekszik s 109 háza és 550 tótajkú gör.-kath. vallású lakosa van. Postája Vehécz, távírója és vasúti állomása Varannó. Ősrégi község, mely Baniaczka névvel már a XIII. században Ratiszló orosz herczeg birtoka, 1395-ben Bányapataka néven kir. birtokként szerepel. Mátyás király alatt már bányái voltak és akkor csatolták hozzá az Újvágás nevű területet, mely Kisbányapataka néven is említtetik. 1397-ben Rozgonyi Simon volt az ara. 1438-ban már a Sóvári Soósoknak is van itt részbirtokuk. 1458-ban kapják a Czudarok és a Rozgonyiak a nótázott Sóvári Soósok részeit. Ez időben Nagy- és Kis-Bányapataka néven, úgy látszik, két község. 1585-ben, a mikor Varannó tartozéka, Drugeth János, majd Nyáry István az ura. 1598-ban Báthory István is birtokosául említtetik. 1774-ben Melczer Ferencz, Fáy Antal, Soós Imre és Pál, majd gróf Forgách, azután a mult század első felében a Bernáth, Kandó, Nemthy, Soós, Szirmay és Vladár családoké; de ma nincs nagyobb birtokosa. Határában a hegyek barnaszenet és vasérczet rejtenek, de nem aknázzák őket. Dűlőnevei közül figyelmet érdemelnek Csertlina hora, vagyis Ördöghegye, a Michnicska, vagyis Mitz báné, a Prokopova skala, vagyis Prokop sziklája. Közelében, a hegyek között, van az ú. n. Veternyik, szélbarlang, mely onnan vette nevét, hogy e barlangból folyton erős széláramlat tolul ki.

Barancs, a Helmecz-patak mellett fekvő kisközség 74 házzal és 444 lakossal, kiknek legnagyobb része magyar és túlnyomóan róm. kath. vallású. A Barancsi család ősi fészke. IV. László egyik, 1273-iki oklevelében már említi Barancsi Gergely bánt "Georgius banus de Baranch et Kochu" néven. A XV. században magyar neve Balafölde. 1332-ben a pápai tizedszedők jegyzékében is szerepel. 1384-ben Kerecsényi László a birtokosai. 1449-ben Varjú Mátyás, utána a Kasuhi Nagy család, 1543-ban Thaadi Fülöp, 1561-ben az Orgoványi család. 1579-ben Kölcsey Jánost iktatják itt egy kúriába, 1587-ben Leövey Istvánt és Bokry Katalint. 1598-ban Maróthy Mihály, Orgoványi Péter, Torma György, Bokry Miklós, Horváth Ambrus és Szabó János az urai, 1661-ben az újhelyi pálosok kapnak itt részeket, 1667-ben Köröskényi Gáspár, 1730-ban a Barkóczy, Klobusitzky, Boka és Unghváry családok tagjai birtokolják, 1753-ban Forgách Ádámot iktatják egyes részeibe, 1796-ban a Püspöky, Barkóczy és a Klobusitzky családokat uralja, a mult század elején pedig a kir. kamara, az Almássy, Püspöky, Hétzey, Boka, Unghváry, Pap, Kulin, Balogh, Pilissy, Regéczy, Lipthay, Csegődy, Csömöröky, Horváth, Szikszay, Bernáth, Bothka, Tamáska- Hronkovich, Bárczy és Lónyay családok az urai. Most nincs nagyobb birtokosa. 1663-ban a pestis, 1831-ben pedig a kolera pusztított lakosai között, mely utóbbinak pórlázadás volt a következménye. A községhez tartozó Komár nevű puszta a XIV. században község volt. Ennek 1579-ben Kölcsey János volt az ura, 1588-ban Malikóczy Gáspár, a XIX. század elején pedig már puszta, s birtokosai a gróf Csákyak, majd Lónyay Gábor. A község postája és távírója Velejte, vasúti állomása Upor.

Barátlak, azelőtt Rohozsnyik. Tót kisközség, melynek csak 13 háza és 66 gör.-kath. lakosa van. A XVI. század elején a kir. kamara birtoka, azután Perényi Gáboré, míglen 1569-ben Pethő János kap rá kir. adományt. Az 1598-iki összeírás alkalmával Pethő István, Gáspár és Ferencz az urai. Még 1698-ban is a sztropkói uradalom tartozéka. 1773-ban Dessewffy Tamás, utána a Jekelfalussy és a gróf Schönborn család bírja. Ma nincs nagyobb birtokosa. Templom sincs a faluban, melynek postája Sztropkón, távírója Kelcsén és vasúti állomása Homonnán van.

Barkó, laborczvölgyi tót kisközség. 105 házzal és 548 róm. kath. vallású lakossal. A község fölött emelkednek a barkói vár romjai. A vár - Karácsonyi szerint - a XIII. században épült. 1316 körül Petnefi Péteré, kitől Róbert Károly elvette és a Drugetheknek adományozta. 1330 körül Drugeth Willermus fia Miklós tulajdona. 1466-ban itt a Kázmér lengyel királylyal tartó Drugetheket Mátyás király seregei megverték. 1488-ban Szapolyay István a várnagy. 1558-ban Homonnai Drugeth Antalé volt, kinek leánya az ellenpárti Kendy Ferencz neje lett. A vár így Kendy tulajdonába jutván, a császáriak lerombolták. Később ismét felépült és a Drugethek női ágán Szentiványi Kende Ferenczé lett. A tokaji vesztett csata után Szapolyay János is ide menekült. 1624-ben Bethlen Gábor foglalja el és Széchy Györgynek adományozza, kinek özvegye visszaadja a Drugetheknek. 1644-ben Rákóczy György seregei rombolják le a várat, mely azóta romokban hever; egy része azonban még később is lakható volt, a mit az is bizonyít, hogy Szobieszky lengyel király, mikor 1683-ban Bécsből Lengyelországba visszamenet, seregével erre felé járt, itt pihent meg. 1466-ban Mátyás király az egész telet itt töltötte. 1698-ban a vár és a község még mindig a homonnai uradalomhoz tartozik és a Barkóczyak az urai. Később azután a Csákyaké és Andrássyaké lett, ma pedig Szirmay Pál utódainak van itt nagyobb birtokuk. Barkó közelében feküdt a XV. században Mátyásfalva községe, mely szintén a homonnai uradalom tartozéka volt. A községben fennálló róm. kath. templom 1742-ben épült. A falu határában kiváló minőségű mészkő, sőt márvány is találtatik és egy nagyobb barlang látható, mely azonban még nincs kikutatva. A község postája, távírója és vasúti állomása Őrmező. Az Őrmező fölött és Barkó alatt szorost alkotó hegyképletnek a neve: "Krajnya kapuja", ősrégi magyar neve: Gyepély.

Barkóczháza, azelőtt Orosz-Volova. Ruthén kisközség 67 házzal és 429 gör.-kath. lakossal. Postája Ublya, távírója és vasúti állomása Kisberezna. Már a XVI. században a homonnai uradalomhoz tartozott és mindvégig a Drugethek és ezek utódai: a Barkóczyak voltak az urai. Most is gróf Hadik-Barkóczy Endrének van itt nagyobb birtoka. Az itteni gör.-kath. templom 1891-ben épült.

Battyán, Ung vármegye határán, a bodrogközi síkságon fekvő magyar kisközség, melynek 146 háza és 1134 lakosa van, kiknek legnagyobb része római katholikus. E község már a XIII. században Beche ispán birtokaként szerepel. Utána került a birtok fele a Bacskai testvérek, a másik fele pedig a Bottyán család tulajdonába. 1347 körül a Bottyániak voltak az urai, egész 1403-ig, a mikor Bottyán György hűtlenségbe esvén, Zsigmond király 1409-ben Pány Ferencznek és fiának, Demeternek adja. E család révén a Csaholyi és a Mághi családok tulajdonába megy át. 1514-ben a Bayoni családot is itt találjuk, míg 1560 körül a község a Tárkányiaké. 1576-ban Chernel Tamást és Joó Balázst is egyes részeibe iktatják; 1598-ban pedig Székelyi Boldizsár és Mátyásfalvay György is a birtokosok között szerepel. 1627-ben Barakonyi Ferencz is egyik birtokosa. 1648-ban ifj. Tárkányi István nagyszabású várkastélyt építtet a község mellett. 1656-ban Sulyok Borbála és Barakonyi Ferencz is részbirtokosai. 1681-ben Apaffy fejedelem oltalomlevelet ad a községnek. E században báró Bocskay István és Daróczy Ferencz is birtokosok, de a Bocskay-féle rész elkoboztatván, a kir. fiskusra száll és később, kir. adomány útján, báró 'Sennyey III. István kapja, míg a Tárkányi-rész házasság útján Tárkányi István unokája, Keczer Miklós özvegye: Pribék Éva révén, 1688-ban, szintén birtokába kerül. Azonban ez időtájt Bartók Istvánnak is van itt részbirtoka, melyet vétel útján a Bocskay-féle javakból szerzett; de nem sokáig volt az övé, mert 'Sennyey István 1698-ban ezt a részt is magához váltotta. Bottyán vára a községgel együtt 1703-ban behódolt a kuruczoknak s e miatt 1706-ban a császáriak a várat lerombolták. Később ismét felépült, de 1711-ben viszonzásul a kuruczok dúlták fel és fosztották ki. 1742-ben gróf Dőry Ferenczné, szül. 'Sennyey Klára és Dőry Lászlóné szül. 'Sennyey Juliánna öröklik s ekként a birtok a Dőryek tulajdonába megy át. 1784-ben báró Bémer Antal nőül veszi báró Dőry László leányát, Krisztinát, kivel a battyányi birtok felét kapja hozományul. 1800-ban a 'Sennyey-féle rész Mailáth Józsefné, szül. 'Sennyey Antónia és báró Luzsénszkyné, 24szül. Szirmay Rozália birtoka, ez után Koós Jánosné, kinek örököseitől 1852-ben megveszi báró 'Sennyey Pál. 1834-ben báró Bémer László egri kanonok tulajdonába került, de ő az 1848-49-iki szabadságharczban való részvétele miatt elveszíti s az uradalom a kincstár birtokába kerül, melytől Szigethy József s ettől 1875-ben báró 'Sennyey Pál megvásárolja. A 'Sennyeyeken kívül a mult század elején még a Bodó, Szirmay és a Szerdahelyi családoknak, a század közepén pedig a Soós családnak is van itt birtokuk. Most az egész báró 'Sennyey Béla birtoka s az övé a hajdani várkastélynak még ma is nagyarányú maradványa, melyben özv. 'Sennyey Pálné, a néhai kiváló politikus és államférfiu özvegye lakik. A várkastély hajdan négyszögalakban épült, ennek azonban ma már csak keleti oldala áll fenn; a többit 1877 körül bontották le, míg a megmaradt részt 1889-ben újították meg. Ennek a résznek a déli sarkán fekvő kápolna ajtaja fölött a Tárkányi czímer látható, alatta a következő felirattal: "Stephanus Tárkányi de Nagy-Tárkány, Caes. Reg. Majestatis Eques auratus fieri curavit. Omne regnum in se ipsum desolabitur." Az északi sarok ajtaja fölött pedig a 'Sennyeyek czímere látható e körirattal: "Alta non alte." A kastély kápolnájának sirboltjában nyugszanak báró 'Sennyey Pál és szülei, báró 'Sennyey Károly és neje, szül. Nádasdy Erzsébet. A község dűlői közül bizonyos jelentőségük lehet a Bécsitó, Királytó, Hídgúzs-szög, Nagyaranyos, Nagyszékelyrét és Tanorok nevűeknek. 1763-ban az egész község leégett. A községben már 1332-ben volt róm. katholikus parochia, de ősi temploma elpusztult s a mostani 1659-ben épült. A kastély kápolnájában őrzik a 'Sennyey-féle gazdag levéltárat, melynek oklevelei egész a XIII. század elejéig visszanyúlnak. A község postája, távírója és vasúti állomása Bély.

Bekecs, magyar kisközség, a Takta vize mellett, 205 házzal és 1746, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. A Bekecsiek ősi fészke, mely nevét a Bogáth-Radvány nembeli Bekétől kapta. 1360-ban I. Lajos a birtokot a Bekecsiekkel rokon Monakyaknak adományozza. Ez időben még csak földterületként szerepel. 1405-ben az Isépiek, Cseleiek és Dobiak birtoka, mely utóbbiakat 1435-ben és 61-ben iktatják egyes részeibe, de ugyanekkor a Kőszeghi család is birtokosa. 1643-ban a Monakyak férfiágon kihalván, báró Andrássy Mátyásné, a fiúsított Monaky Anna kapta. 1732-ben a Szent-Miklóssy család bírta zálogjogon, de azután ismét visszakerült az Andrássyakhoz és most gróf Andrássy Dénes hitbizományához tartozik. A község két ízben teljesen elpusztult; először a török világban, a mikor is 1567-ben pusztult helyként szerepel, másodszor pedig a kurucz világban, a mikor a sok háborúskodás és sanyargattatás következtében mindössze két háza maradt meg. A községben kisebb igényeknek megfelelő sós-fürdő is van, melynek gyógyerejű vizét már a százdi apátság 1067-iki alapító-levele említi. A községhez tartozik Harangod-puszta, mely hajdan Szabolcshoz tartozott. A községbeli róm. kath. templom 1830 körül épült. Postája, távírója és vasúti állomása Szerencs.

Bély, egyike a vármegye legrégibb községeinek. Már a honfoglalás korában megerősített szláv fészek volt. Házainak száma 157, lakosaié, a kik mind magyarok, s ág. h. ev. és gör.-kath. vallásúak, 907. Legrégibb birtokosa a Tőke család volt, de 1411-ben már az Agárdiak is említve vannak. 1417-ben a Nagytárkányi és a Perényi családok osztozkodtak birtokán. Ezek mellett 1465-ben a Bacskaiak is felmerülnek, 1501-ben pedig Vassai István is birtokosa. 1570 előtt Vékey Ferencz a maga itteni részét unokájára: Palugyay Erzsébetre iratja át. 1573-ban a birtokosok között van Nagy Orbán is és 1579-ben Palugyay Erzsébet révén férje, Paczóth Ferencz. 1584-ben a Kéri Járay családot iktatják egy kúria birtokába, 1592-ben pedig Paczóth Ferencz kap itt kir. adományt. 1598-ban, az akkori összeírás alkalmával, Paczóth Ferencz, Tárkányi János özvegye, Doroszlay György és Horváth Ferencz szerepelnek birtokosokként. 1620-ban Tárkányi Fruzsina révén, 'Sennyey Pongrácz fia Sándor nyeri hozományul. 1675-ben Pethő Jánost is az egyik birtokrészbe iktatják. A mult század elején a 'Sennyeyeken kívül még a báró Tomsich és az Apagyi családok is említtetnek földesurai között, ma azonban csak báró 'Sennyey Bélának van itt nagyobb birtoka és szép kastélya, melyet báró 'Sennyey László 1781-ben építtetett. A községben nincs 25templom, csak a kastély mellett, fenyvesek között, áll a tágas és csinos gothikus kápolna. Egyébként körjegyzőségi székhely, posta-, távíró- és vasúti állomás.

Benkőfalva, azelőtt Benkócz. Tót kisközség 387 róm. kath. vallású lakossal. Házainak száma 84. Eltótosított, de ismét visszamagyarosított nevét a hajdan itt élt Benkő családtól kapta. 1363-ban már szerepel és a Rozgonyiak az urai. A XVI. század közepe felé a csicsvai vár tartozéka és az 1598-iki összeírásban Báthory István a birtokosa. Őt követi Nyáry István, de már 1658-ban a Barkóczyak bírják. 1698-ban a sztropkói uradalomhoz tartozik, 1774-ben Szirmay Zsuzsannát is itt találjuk és a XVIII. század végén a Barkóczy, Forgách és a Bydeskuthy családok az urai. A mult század elején is a gróf Szirmay és a gróf Barkóczy családot uralja. Jelenleg a Barkóczy-féle hitbizományhoz tartozik. A község lakosait 1663-ban a pestis pusztította, 1778-ban pedig földrengés döntötte romba házait. Róm. kath. temploma 1760-ban épült. Ide tartozik Siroka major. A falu postája és távírója Tavarnán van, a hozzá legközelebb eső vasúti állomás pedig Homonnán.

Berettő, tót kisközség 141 házzal és 812 lakossal, kiknek legnagyobb része ág. h. evangélikus. Szintén ősrégi község, mely 1280-ban az Aba nembeli Omode nádor fiaié. I. Károly 1324-ben Berethe néven Tholdi István mesternek adományozza, de még ugyanabban az évben Monaky István szerzi meg. Később a Dobi család is birtokosa lesz. 1392-ben az egri káptalan egyik bizonyság-levelében Berethey alakban van említve. 1405-ben az Isépi, Cselei és Dobi családoké, de két évvel később Csebi Orosz Jakabot is valamely itteni részbirtokba iktatják. 1425-ben a Ricsei és a Beke családokat is itt találjuk. 1437-ben Zádorházi László és János, a Lengyel család, 1460-ban a Nátafalusi Csontosok, tíz évvel később pedig Perényi István és Monoszlói Csupor István a földesurai, 1499-ben Csanádi György, 1507-ben Sempsei Ferencz s egy évvel később Istvánffi István. 1520-ban Rákóczy Zsigmond és Ferencz birtoka, 1587-ben Malikóczy Miklósé és Gáboré, 1598-ban Drugeth Györgyöt iktatják az egyik rész birtokába és az ez évbeli összeírásban a Drugetheken kívül még Rákóczy Zsigmond és Ferencz, Tussay Miklós és Sándor, Kozmay Tamás, Nagymihályi István és Bay Ferencz is birtokosaiként emlittetnek. Mindeddig községként szerepelt, de 1635-ben, a mikor Rákóczy András és Zékely Anna az ura, már csak praediumként van említve. 1637-ben ismét Drugeth György kap rá adománylevelet. 1650-ben Bornemisza Mihályt is valamely rész birtokába iktatják; 1774-ben pedig már csak Aiszdorfer Sámuelt találjuk birtokosúl említve. A mult század elején a Kazinczyaké és az Aiszdorfer családé, most pedig Kazinczy Arthurnak van itt nagyobb birtoka és két kúriája, melyek közül az egyiket Kazinczy András alispán 1840-ben építtette; ebben 2000 kötetet meghaladó könyvtár van. A másik kúriát is a Kazinczyak építtették és itt született Kazinczy Gábor, kinek emlékkönyvét Kazinczy Arthur nagy kegyelettel őrzi. Ebbe az emlékkönyvbe korának legkiválóbb alakjai írták érdekes és jellemző sorokat, többek között Szemere Pál, Vachott Sándor, Egressy Gábor, Laborfalvy Róza, Petőfi Sándor, Kuthy Lajos, Balogh Pál, Császár Ferencz, Arany János, Szvorényi Mihály, Toldy Ferencz, Irinyi, Szigligeti és Kossuth Lajos, ki a következő jellemző sorokat írta:

A községben, mely 1891-ben egészen leégett, nincs templom. Berettő közelében feküdt hajdan Új-Őr község is, mely 1403-ban a Ronyvai és a Miszlai családok birtoka volt. 1405-ben az Isépi, Cselei és a Dobi családoké, részben azonban a szerencsi apátságé. Egy másik részt 1450-ben a Csicseri családbeliek bírnak; ez azonban 1487-ben már a Ráskai Balázs zálogos birtoka. A községben 26sajtgyár van, mely a Gelber Ulriké. Postája, távírója és vasúti állomása Bánócz.

Berzék, Borsod vármegye határán fekvő magyar kisközség 113 házzal és 606 lakossal, a kiknek nagyobb része római katholikus. Helység volt már az Árpád-korban s akkor Bezegu névvel említi a róla 1219-ből emlékező oklevél. 1407-ben Bezzeg néven Horváth Gáspár volt az ura. 1430-ban a Baski család, 1454-ben a Rozgonyiak és Pósaiak. Ez időben Borsod vármegyéhez tartozott. 1487-ben a Bezzegi Borsos családé, 1574-ben Szikszai Imréé, 1587-ben Király Ambrusé. Az 1598-iki összeírás alkalmával a töröknek behódolt községek között szerepel és birtokosai a király, Horváth Ambrus és Mihály, Orgoványi Péter és Hevesy János. 1732-ben a Malonyay és a Muraközy családoké. A XVIII. század végén és a mult század elején a Fáy, Sturmann, Koós, Major, Malonyay, Józsa, Muraközy, Draskóczy, Maholányi, Csanády és a Potoczky családokat uralja. Az utóbbi családnak itt két régi nemesi kuriája van, melyek közül az egyik Potoczky Dezsőé, a másik Potoczky Emmáé. Ma Potoczky Dezsőnek van itt nagyobb birtoka. Noha itt a katholikusok száma túlhaladja a reformátusokét, mindazáltal csak református temploma van, mely a XVII. század közepén épült. A faluban van posta, de távírója és a vasúti állomása Tiszalucz. Ide tartoznak Czigánytelep s a Molnár- és Potoczky-tanyák.

Biste, magyar kisközség Abauj-Torna vármegye határán. Hajdan Abaujhoz tartozott és csak 1881-ben csatolták Zemplénhez. A Kázméri család birtoka volt, de későbbi birtokviszonyai ismeretlenek. Hajdan Bysta néven szerepelt. A mult század elején a báró Geisler család volt az ura, most pedig gróf Károlyi Lászlónak van itt nagyobb birtoka. A falu lakosainak száma, kik magyarok és nagyobb részben ev. reformátusok 218, házaié 46. A községbeli ref. templom építési ideje meg nem állapítható. Van a faluban egy régi nemesi kúria is, melyet a báró Geisler család építtetett és ez most a gróf Károlyi Lászlóé. Van ú. n. fürdőcskéje is, melynek vizét köszvény ellen tartják jónak. A község postája Nagykázmér, távírója és vasúti állomása Legenye-Mihályi.

Bodroghalász, bodrogmenti magyar kisközség. Van 110 háza és 618 ev. ref. vallású lakosa. Postája, távírója és vasúti állomása Sárospatak. Ősrégi község, mely 1248-ban már Petrahó néven szerepel; a tatárjárás után olaszokkal telepítették be. 1257-ben IV. Béla király a szent-ágoston-rendű toronyi szerzeteseknek adományozza. 1280-ban a Roland nádor és Bokcsa Simon várispán fiai között kötött cserelevélben is szerepel. A XV. században az ujhelyi pálosok birtoka. 1530-ban Perényi Péter a pataki vár uradalmához csatolja s ezentúl a vár tartozékainak sorsában osztozik, míglen a Rákóczyaktól elkoboztatván, a kir. fiskus kezébe kerül s azután a herczeg Bretzenheim családé lesz. Most a herczeg Windischgraetz családnak van itt nagyobb birtoka. 1896-ban a község nevét Bodroghalászra magyarosították. A falubeli református templom 1826-ban épült. A községet 1888-ban a Bodrog áradása rombolta, egy évvel később pedig nagy tűzvész pusztította. Ide tartozik Kengyelerdő-tanya, mely, úgy látszik, a hajdani Kengyel község emlékét tartja fenn. Ez 1440-ben a Szerdahelyiek birtoka, 1575-ben pedig Sándorffy Miklósé, de azután nyoma vész és ma már csak nevében él.

Bodrogkeresztúr, bodrogmenti magyar nagyközség 249 házzal és 1896 lakossal, kiknek nagyobb része róm. kath. vallású. Van postája, távírója és vasúti állomása. Nevét némelyek a szent-jános-rendű keresztes lovagoktól származtatják, kiket hajdan kereszt-uraknak neveztek. Foltin szerint a zaszti apátság birtoka volt s templomát is az apátság építtette. Csoma József szerint azonban itt szerzetesház nem volt, hanem egyháza a szent kereszt tiszteletére volt szentelve s ettől vette nevét a község is. 1239-ben a község mellett fennállott várról is találunk említést és ebből az időből két várispánját ismerjük; ezek Utalfusz és Prud. 1376-ban Válent mester és Keresztúri László fia Benedek, vizsgálatot kértek Szerdahelyi Miklós fia Miklós, itteni birtokos ellen. 1378-ban Debrői Istvánt iktatják Keresztúr részeinek birtokába és ekkor már községként szerepel. 1408-ban a Keresztúri család az ura, de a Garai családnak is van benne része, egy másik adat szerint azonban e két család egynek látszik. 1419-ben Imreghi Andrást és Cseke Györgyöt is 27itt találjuk, 1440 körül a Pazdicsi és a Rozgonyi családokat is. 1444-ben Fogas Istvánt iktatják egyes részeibe, két évvel később a Csebyek zálogbirtoka. 1458-ban a Kassuhi család, úgyszintén Palóczi László is földesura. 1459-ben a tokaji vár tartozéka volt. 1460-ban Upori János és Bacskó István az urai, három évvel később a vár és a község uraiként a Sztritheiek szerepelnek. 1510-ben Eödönffi Pétert, Gerendi Lászlót és Dobó Zsófiát iktatják némely részeibe. 1551-ben a Buttkay és Boday, 1561-ben a Soós családbeliek, 1570-ben Boda Ozsvát és Móré Gáspár, 1592-ben Bogáthy Benedek, két évvel később Nagy Ferencz és Vásárhelyi Tamás szerepelnek birtokosokként, ellenben az 1598-iki összeírás szerint királyi birtok. 1602-ben a sárospataki uradalomhoz tartozik és Dobó Ferencz az ura. Egy évvel később Rudolf császár Rákóczy Zsigmondnak adja zálogba. 1606-ban is a tokaji vár tartozéka és Bocskay István az ura. 1609-ben a Daróczyak is bírnak itt részeket, hasonlókép 1610-ben Komjáthy János is. 1628-ban Ibrányi Miklósnak és Debreczeny Istvánnak, három évvel később Ványay Mihálynak és Pathay Jánosnak, 1638-ban pedig Keczer Jánosnak is van itt részbirtoka. Ennek részét 1648-ban III. Ferdinánd Rákóczy Györgynek adományozza. Ez a rész később, a Rákóczyak után, a királyi kamaráé, 1820-ban pedig gróf Erdődy Györgyné szül. Aspremont Máriáé lesz. Rákóczy Júlia leánya Wolkenstein Páris grófné lett és ezen a réven került a birtok a Wolkenstein grófok tulajdonába. E szerint gróf Wolkenstein Oswald, a mai birtokos, a Rákóczyaknak mind fi-, mind leányágon leszármazottja. A birtok egyéb, kisebb részein, többen osztozkodtak. Így 1649-ben Mednyánszky Györgyöt és Vásárhelyi Klárát iktatják egyes részeibe, 1651-ben Pázmándy Katát, 1688-ban Sennyey Istvánt, 1695-ben Persy Annát és Dőry Andrást, 1724-ben Merse Kristófot, 1748-ban Tőrös Lászlót, 1765-ben Patay Józsefet és Pált. Azután még a Teleky, Józsa, Keczer, Bagossy, Bessenyey, Kádas és Fáy családok is birtokosai közé tartoznak. A XVI. században sokat szenvedett a török martalóczoktól, úgy hogy az 1567-iki összeírásban a törököktől elpusztított helyként szerepelt. 1849. január 22-én a Klapka György vezérlete alatt álló magyar seregek Schlick Ferencz császári vezér seregei fölött itt győzelmet arattak. Egyik pinczéjének bal szögletében máig is ott van a belőtt ágyugolyó. 1566-ban a város nagy tűzvész áldozata lett, a mikor a városháza és a templom is leégtek. 1863-ban ismét nagy tűzvész pusztított a községben és házainak nagy részét tönkretette. 1598-ban és 1617-ben könyvnyomda volt a városban, a mi előrehaladott kulturáját bizonyítja. Ugyanezt bizonyítják czéhei is, melyek itt keletkeztek. A község 1598 aug. 19-én II. Rudolftól a tokajiakhoz hasonló városi szabadalmakat nyert, melyeket II. Mátyás 1610-ben megerősített. Pallosjoga is volt, melylyel azonban nem élt. Városházán őrzik a szabadalmaira vonatkozó okleveleket és egy 1607-ből való községi jegyzőkönyvet. A községben három templom van. A róm. kath. templom építési ideje ismeretlen. Plébániája már 1333-ban említtetik, de a templom hajója 1481-ben nyerhette a mai alakját, minthogy ez az évszám olvasható a déli bejárat fölött, míg egy régi anyakönyvi feljegyzés szerint az építést csak 1520-ban fejezték be. A reformáczió alatt a katholikusoktól elvették, de ezek 1714-ben ismét visszakapták. 1785-ben és 1863-ban leégett. A gör.-kath. és ref. templomok a XVIII. század közepe táján épültek. A község határában az 1849-iki győzelem emlékére csinos obeliszket emeltek.

Bodrogkisfalud, bodrogmenti magyar kisközség. Van 192 háza és 1243, nagyobbára róm. kath. vallású lakosa. Körjegyzőségi székhely. A borsod-miskolczi gőzmalom részvénytársaságnak itt telepe van. Van postája, távírója és vasúti állomása. Ősrégi község, melyre a Buttkaiak már 1220-ban kir. adománylevelet nyertek. 1341-ben Micz bán fiaié: Istváné, Ákosé, Lórándé és Lászlóé, azután e nemzetségből származott Zeghi családé, 1418-ban az Agárdiaké és a Tárkányiaké. 1456-ban a Pálócziaknak is van itt részbirtokuk, melyet a Dobiaknak és a Monakiaknak elzálogosítanak. 1469-ben Mátyás király a tokaji várbirtokhoz csatolja és Szapolyai Imrének adományozza. 1478-ban Czékei János, 1483-ban az eszenyi pálosok, ugyanakkor a Kisfaludi Dancsok is részbirtokosai. 1510-ben Gerendi Lászlót, Dobó Zsófiát és Eödönffi Pétert iktatják egyes részeibe. Szapolyai János 1515-ben a maga részét a Krisztus testéről nevezett szepesi kápolnának adományozza, de Bethlen Gábor 281626-ban visszaadja a császárnak. 1647-ben III. Ferdinánd a szatmári jezsuitáknak adományozza a Szapolyai-féle részbirtokot. 1561-ben Soós János is birtokosa. 1567-ben a törököktől elpusztított faluként szerepel, de egy évvel később Ráskay Ferencz, Horváth György, Ilosvay György s Melyth Péter és Pál az urai. 1576-ban Zeleméri Kamarás Miklóst is itt találjuk, míg az 1598-iki adóösszeírásban Tussay Albert és Ferencz, Hosszúmezey Anna, Körtvélyesy János és Zsigmond, Melyth Pál, Vitányi György, Czobor Mihály és Rákóczy Zsigmond vannak birtokosaiul említve, 1695-ben pedig Persy Anna és Jobaházi Dőry András is, de 1774-ben a szatmári kincstári uradalomhoz tartozik. 1809-ben a Szirmayaknak is van itt részük, most pedig a m. kir. tanulmány-alapnak van itt nagyobb birtoka. A községet hajdan egy ideig Meszesfalva néven is nevezgették. 1849 január 22-én a magyar és a császári seregek között itt ütközet volt, melyet a bodrogkeresztúri vasúti állomással szemben elhelyezett emlékoszlop jelöl. 1888-ban a Bodrog áradása okozott benne nagy kárt. A falu katholikus temploma 1720-ban épült, de az ú. n. Várhegyen a jezsuitáktól annak idején emelt templom romjai szintén láthatók még. A községhez tartozik Szegi puszta, a hol a Várhegyen hajdan Szegi vára állott. Innen vette nevét a Szeghi-család. Ennek a Szeghiek után 1528-ban Zerdahelyi László volt ura, azután Perényi Péter, kitől Serédy Gáspár elfoglalta. Majd Szapolyay János birtokába kerül, azután Bethlen Gábor foglalja el. 1569-ben kir. adomány útján Rákóczy György, Kálánssy Ferencz és Deregnyei Pál birtoka. 1573-ban Melyth Ferenczet és Györgyöt, három évvel később Zeleméri Kamarás Miklóst is egyes részeibe iktatják, később a Péchiek is birtokosai, kik 1640-ben a maguk részét a Keczereknek adják el. 1668-ban Usz Gábor és Berthóty Sámuel egyezkednek egyes birtokrészek fölött, 1695-ben pedig Persy Annát, 1754-ben Kálnássy Ádámot és Ferenczet iktatják egyes részeibe. Később azután a tanulmány-alap, majd gróf Aspremont, báró Berzeviczy, a Patay, Kazinczy, Dessewffy, Mudrány, Olchváry és az Okolicsányi család az ura. 1606-ban még községként szerepel, sőt az ez időből fenmaradt pecsétje szerint, város. Úgy látszik, hogy a Rákóczy-féle szabadságharczok alatt pusztult el.

Bodrogmező, azelőtt Leleszpolyán. Magyar kisközség a Latorcza völgyében. A leleszi premontrei prépostság ősi birtoka, mely az idők folyamán Polyan, Polyen, sőt Paylen néven is szerepelt. A premontrei rend eltörlése után a kincstárra szállt, de később a rend visszakapta a birtokát. Van 149 háza és 827 lakosa, kiknek nagyobb része gör.-kath. vallású. A községben gör.-kath. és ev. ref. templom van, melyeknek építési ideje ismeretlen. A falu postája és távírója Lelesz, vasúti állomása pedig Perbenyik. Ide tartozik a Vilhány nevű erdőőrlak.

Bodrogolaszi, bodrogmenti magyar kisközség, körjegyzőségi székhely, 161 házzal és 1124, nagyobbára református vallású lakossal. Van postája, távírója, vasúti állomása. Nevét olasz telepeseitől vette, kiket IV. Béla 1244-ben királyi vinczellérekül telepített ide. 1404-ben a Perényiek birtoka, 1444-ben a Palócziaknak is van itt részük. 1504-ben Perényi Imre a maga részét a terebesi pálosoknak adományozza. 1567-ben a törököktől elpusztított helységként van felvéve az adólajstromba, de néhány évvel később Nagy Balázst, 1581-ben Bárczy Pált, 1592-ben pedig Feőldy Pált iktatják egyes részeibe. 1598-ban a terebesi pálosok ismét szerepelnek birtokosaiként. 1606-ban Bocskay István foglalja el, de 1610-ben a pálosok visszakapják. 1651-ben az újhelyi pálosok veszik át a terebesi pálosok birtokait és közöttük az olaszit is. 1739-ben pestis pusztított a községben és rövid idő alatt 201 lakosát ölte meg. 1786 után a vallásalapé lett, 1808-ban pedig Lónyay Gáboré. Most gróf Lónyay Eleméré, kinek itt nagyszabású, szép kastélya van, melyet a mostani tulajdonos atyja: Lónyay Ödön, a mult század hatvanas éveiben építtetett. Gróf Lónyay Elemér és neje, Stefánia főherczegnő, a nyár egy részét e kastélyban töltik, melyet díszes park vesz körül. A község hajdan város volt, különféle szabadalmakkal és vásártartási engedélylyel felruházva. Van ev. ref., gör.-kath. és róm. kath. temploma. A református templomot 1793-ban építették, a görög-katholikust 1644-ben, míg a római katholikus templom építési ideje meg nem állapítható. A gör.-kath. egyháznak egy 20 cm. magas, remekmívű, aranyozott ezüst-keresztje van, szentképet ábrázoló, művésziesen 29faragott fabetéttel. E nagybecsű kereszt 1628-ban készült s egy orosz tábornok ajándékozta az egyháznak 1848-ban. Van még egy ezüstből vert régi kelyhe s egy ugyanilyen tányérja 1623-ból. Ide tartozik Vilma-tanya is. A Csókfölde vezetű dűlőhöz az a monda fűződik, hogy Báthory Zsófia, a pataki nagyassszony, egy csókért adományozta az ujhelyi pálos-atyáknak. Van itt - Szarkakút néven - egy gyógyvízű forrás is, mely állítólag köszvény ellen jó.

Bodrogszentes, kisközség a Bodrogközben, 175 házzal és 939 református vallású magyar lakossal. Körjegyzőségi székhely. A postája és a távírója Királyhelmeczen van, a vasúti állomása pedig Perbenyiken. A Szentesi, másként Makó család ősi fészke. 1377-ben Zenthesi Makó fia Pálé, kinek fiágon magva szakadván, női ágon 1411-ben a Csapiak, 1423-ban a Kerecsényiek osztozkodnak rajta, 1438-ban pedig a Csicseriek és a vele osztályos családok. 1444-ben Pike Balázs az ura. 1453-ban ismét egy Makó nevű ura bukkan fel, de egy évvel később Eszenyi (Ezen) Istvánt iktatják egyes részeibe. 1465-ben Bacskai István és Tárkányi István, 1493-ban Czékei János és a Zétényiek, 1499-ben pedig Zenthesi Benedek is birtokosokúl szerepelnek. A XVI. század elején, 1507-ben Semsei Ferenczet iktatják egyes birtokrészeibe, 1550-ben Skaricza Mátyást, 1558-ban Soós Jánost, 1580-ban Golopy Gáspárt, 1590-ben Kornis Dorottyát, 1594-ben Rákóczy Zsigmondot és Ferenczet, de az 1598-iki összeírás már ismét más birtokosokat sorol fel, ú. m. Kún Gáspárt, Melith Pált, Anárcsy Istvánt, Bakos Jánost, 'Sennyey Istvánt, Paczoth Ferenczet, Pinkóczy Ferenczet és Herczeg Ferenczet. 1613-ban Paczoth Ferencz özvegye Balassa Anna, 1629-ben 'Sennyey Sándor, 1654-ben a Tárkányiak is birtokosok. 1688-ban a Tárkányi és 'Sennyey részt 'Sennyey III. István kapja. A 'Sennyeyeket 1742-ben a Dőryek követik, de ez a rész 1800-ban ismét a 'Sennyeyeké lesz. 1693-ban Vécsey Sándort is egy rész birtokába iktatják. 1808-ban Szimay Antal kap egy részre királyi adományt, de vele együtt Bémer Antal is birtokos itt, azután még a báró Ghillányi, Ibrányi, Nemessányi és Gyulay családok. Most gróf Mailáth Józsefnek és Nyomárkay Józsefnek van itt nagyobb birtokuk. A község határában, a Pilis-hegyen, valamely nagyobb épületnek a nyomai láthatók, melyet a hajdani szentesi vár maradványainak tartanak. Református temploma ősrégi és előrésze, a toronynyal, román stilben épült. 1423-ban már fönnáll ez a kőtemploma, melynek tornya akkor leomlott. A templom szentélye korai gót stílű s a hajónak külső falában szintén csúcsíves ú. n. "szamárhátú" befalazott ajtó látható. Belsejét 1794-ben újították meg utoljára és karzatját magyaros díszítésű fabetéttel látták el. Szentes közelében fekszik Abaháza-puszta, hajdan község és 1434-ben Palóczi Zsigmond birtoka. 1437-ben Pike Balázs, 1445-ben Csorba András, 1465-ben Bacskai Isván és Tárkányi István, 1493-ban Czékei János vannak említve birtokosaiként. 1550-ben Skaricza Mátyás, 30 évvel később Golopy Gáspár a birtokosa, de 1629-ben már praedium és 'Sennyey Sándor az ura. Első, ősi birtokosa azonban az Abaházy család volt. A község határában több kőbánya van.

Bodrogszentmária, a Ticze folyó mellett fekvő magyar kisközség, melynek azelőtt egyszerűen Szentmária volt a neve. Van 66 háza és 501, túlnyomó számban róm. kath. vallású lakosa. Az egri püspökség ősi birtoka. IV. Bélának az egri püspökség jogait megerősítő oklevelében már Szent István óta a püspökséghez tartozó faluként van említve. 1534-ben Garany várához csatolták és ekkor Losonczy István és Forgách Zsigmond voltak az urai. 1598-ban rövid ideig Melith Pál is birtokosául szerepel. 1603-ban Árky Andrást és Miskolczy Simont iktatják egy itteni nemesi kúria birtokába, 1615-ben pedig Girincsy Istvánt, 1627-ben Melith Györgyöt, 1635-ben Pesty Andrást egyes részeibe, de 1638-ban özv. Forgáchné, szül. Pálffy Kata a Forgách-féle részt visszaadja az egri püspökségnek s ezé az még a XVIII. század végén is. Majd a kassai püspökségé lesz, mely itt ma is birtokos. 1831-ben a kolera dúlt lakosai között, s e miatt ezek fellázadtak; 1888-ban pedig árvíz okozott nagy kárt. Katholikus templomának építési ideje ismeretlen. A községnek Szomotor a postája, távírója és vasúti állomása.

Bodrogszerdahely, bodrogmenti kisközség, melynek lakosai magyarok. Van 125 háza és 1437 lakosa, a kik róm. kath., gör.-kath. és ev. ref. vallásúak, de a görög katholikusok vannak a legtöbben. Legősibb neve Zeredey alakban bukkan fel, de már a XIV. században két Szerdahelyt különböztetnek 30meg, Egyházas és Vásáros jelzőkkel. Innen vette nevét a Szerdahelyi család, mely 1358-ban már ura volt. 1438-ban a Sóvári Soós családnak is van itt része. 1443-ban Ronyvai Miklós és a Kozmafalviak is birtokosai. 1459-ben a Szerdahelyiek része a velük rokon Bacskayakra szállott. 1512-ben Csebi Pogány Zsigmond, 1528-ban Zerdahelyi László szerepelnek birtokosokként, de az 1598-iki adóösszeírás szerint Bacskay Miklós, Bornemisza László, Soós István, Ferencz és Albert özvegye, továbbá Paczoth Ferencz, Szürthey Miklós özvegye és Terjény Mihály a birtokosai. 1600-ban a Daróczyakat is itt találjuk, s 1629-ben a Csapaakat is. 1647-ben a Bacskayak birtokrészére a báró Vécsey család kapott kir. adományt, míg egy kisebb rész a Bacskayak és a Soósok birtokában maradt. Ez időtől nagyobb részét a Vécseyek birtokolják, de a mult század elején az Ibrányiaknak, Oroszoknak, Szögyényieknek,a Csuka és a Borbély családoknak és a Ramocsaházyaknak is van itt birtokuk. Most báró Vécsey Béla és báró Jósika Sámuel a birtokosok, de az utóbbi a maga részét legújabban eladta. Ott, a hol most báró Vécsey Béla nagy kastélya van, állott hajdan a Szerdahelyiek ősi vára, melyet Spork tábornok 1670-ben lerombolt. Akkori földesura, gróf Bacskay István főispán, Erdélybe való meneküléssel mentette meg életét a hóhérhaláltól. A kastély egy része a vár maradványa, melyet 1700 körül Vécsey László alakíttatott át kastélylyá. A régi várfal egyes részei még ma is láthatók. Hajdan szabadalmas hely volt és a Vécseyek ide I. Lipóttól pallosjogot is nyertek. 1870. körül a községben több mint a fele leégett. Három templom van a faluban. A róm. kath. templom, az ősi templom helyén, 1600 körül épült. A templom falában látható Bacskay Miklósnak 1621-ből való érdekes sírköve. A gör. kath. templom a XIX. század elején, a református pedig 1700. körül épült. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn. Ide tartoznak Anna-tanya, Hídszög-tanya és Katron-tanya. Ez utóbbi a XV. századbeli Kattron község nevét tartja fenn, mely a XV. század végén már pusztaként szerepel s a Szerdahelyiek birtoka. Bodrogszerdahely határához tartozik a Zompod nevű közlegelő is, mely a hajdani Ompod, Zompod vagy Umpod helység nevét őrzi. Ez 1358-ban már possessio és a Szerdahelyiek birtoka. 1500-ban Thárczai Jánosé. Ugyancsak itt fekhetett valahol hajdan Tajba község is, mely a XV. század elején a Palócziak birtokaként van említve. 1440-ben a Szerdahelyiek az urai. A török világban pusztulhatott el. Bodrogszerdahely posta, távíró- és vasúti állomás.

Bodrogszög, bodrogvölgyi magyar kisközség 34 házzal és 281, nagyobbára gör. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Bodrogszerdahelyen van. Legrégibb birtokosául 1378-ból Mics, a szögi Pál fia, "Myth filius Pauli de Zugh", emlittetik; azután a Széchi családot ismerjük, mely 1487-ben a Thárczaiaknak zálogosítja el. Ez időben Szögh, Zewgh alakban szerepel. 1582-ben Herczegh Ferencz lesz részbirtokosa, 1588-ban pedig Szennyesy Erzsébet és Bodó György. Ebben az időben Darholczi Pál is előfordul. 1610-ben Illésházy István nádor Berzeviczy Andrásnak, Sándornak és Jánosnak adományozza, 1611-ben azonban Daróczy Ferencz kap itt új adományt. 1665-ben Kiss Istvánt iktatják valamely itteni birtokrészbe és egy kuriába és 1665-ben Bellaváry Dávid is némely részekhez jut. 1695-ben Jobaházi Dőry András is birtokosa; 1732-ben Krucsay Márton, 1757-ben Mudrányi Pál, 1760-ban a Ramocsaházyak, 1773-ban Krucsay Borbála és Ramocsaházy István, a mult század elején Szögyény Imre az urai, most pedig Kossuth Lajosnak van itt nagyobb birtoka. 1882-ben majdnem az egész falu leégett. A faluban két templom van. Róm. kath. templomának építési ideje ki nem puhatolható, a református templom pedig 1500 körül épült; ez ma már romladozó állapotban van.

Bodrogvécs, a Bodrog közelében fekszik. Magyar kisközség; 60 háza van, nagyobbára ev. ref. vallású, 420 lakossal. E község már V. Istvánnak egyik 1263-ik évi határjárásában szerepel, melyet Péter mester javára rendelt el, midőn Zomotor földjét Gera, Zompa és Mátyás halála után neki adományozza. 1381-ben Hidvégveycze alakban Hidvégvécsei Agata birtokaként van említve. 1440-ben már a Szerdahelyiek az urai. Ez időben, valamint korábban is, a zempléni vár tartozéka volt. A Szerdahelyiekről a Bocskayakra szállott, és 1764-ben a báró Vécseyek kaptak rá királyi adományt. 1512-ben Csebi Pogány Zsigmond is birtokosa, az 1598-iki összeíráskor pedig Csapy Ferencz, Bacskay Miklós, Paczoth Ferencz, Soós István, Ferencz és Albert özvegye. 311629-ben még mindig szerepelnek a Csapyak, 1663-ban pedig, a mikor Vécsszög néven van említve, Soós György is. 1764-től kezdve a báró Vécseyeken kívül még a Mezőssy, Klobusitzky, Súghó, báró Balassa s a Szerencsy családok az urai, most pedig Kozma Mihálynak van itt nagyobb birtoka. A XIX. század végén a község három ízben elpusztult. Révecske nevű dülője azt bizonyítja, hogy ott hajdan révje volt. Templom nincs a községben, melynek postája, távírója és vasúti állomása Szomotor. Ide tartozik Teréztanya is.

Bodrogzsadány, bordogmenti magyar kisközség 96 házzal és 625 róm. kath., gör. kath. és ev. református lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Bodrogolasziban van. Hajdan két község volt: Orbon és Sadan, vagyis Arbonya és Zsadány néven. Zsadányt a Marczell család kapta IV. Bélától, Arbonyát pedig Juche. 1423-ban királyi birtok, 1489-ben Bezzeghi Borsos Benedeknek van itt birtoka, azután a Tekes családnak, majd a Csetnekieknek, 1493-ban pedig Zbugyai Istvánnak. 1516-ban Sztrithei Zsigmondé, ki a birtok felét a terebesi pálosoknak adományozza. A másik felében 1581-ben Bárczy Pál, 1590-ben Baranyay Illés a birtokosok. Az 1598-iki összeírás a terebesi pálosokat és Zeleméry Miklóst említi. 1606-ban Bocskay István a pálosok birtokát elfoglalja, 1610-ben azonban ismét visszakapják. 1666-ban a pataki uradalom tartozéka; felét Báthory Zsófia és fia Rákóczy Ferencz, a pataki jezsuitáknak adja, s ugyanekkor a Hetési Baksa családnak is volt itt birtoka. 1668-ban a terebesi pálosok része az ujhelyi pálosok tulajdonába megy át. 1746-ban Jeszenák Pált iktatják egyes részeibe. 1774-ben a kir. kamara és az ujhelyi pálosok birtoka, 1786 után pedig vallásalapítványi birtok. 1808-ban herczeg Bretzenheim Károly Ágost és Lónyay Gábor nyerik el, most pedig gróf Lónyay Elemérnek van itt birtoka. A mult század nyolczvanas éveiben változtatták meg Arbonya-Zsadány nevét Bodrogzsadányra. A pálosoknak itt kisebb zárdájuk is volt, melynek romjai a község keleti részén még láthatók. 1739-ben a pestis pusztította lakosait, kik közül rövid idő alatt 157-en haltak el. A községben nincs templom.

Bodzás, Sáros vármegye határán fekvő tót kisközség, melyben 34 ház és 193 gör. kath. vallású lakos van. Postája és távírója Kelecse és vasúti állomása Varannó. Már a tatárjárás után említik Bozzas néven; 1270-től Ratiszló orosz herczeg birtoka. A XVI. század közepén Csicsva várának tartozéka volt s annak sorsában osztozott. A XVIII. század végén a báró Barkóczy, a Szirmay és a Szulyovszky családok voltak az urai. Most nincs nagyobb birtokosa. Gör.-kath. temploma 1825-ben épült.

Bodzásújlak, a Tapoly-Ondava völgyén fekvő tót kisközség. Van 229 háza és 1201, túlnyomó számban gör. kath. vallású lakosa. E község már 1254-ben említtetik, a mikor itt a vármegye gyűlést tartott. Akkoriban Róland nádor volt az ura. 1390-ben a Losonczyak birtoka, kik azt a Rakamaziaknak zálogosítják el, 1471-ben viszont a Rakamaziaktól Zeöld Bálint bírja zálogban. 1477-ben Rozgonyi Rajnald, 1511-ben az Ujlaki Nagy család van említve birtokosai között. 1548-ban a garanyi vár tartozéka és Losonczy István az ura. 1574-ben Koppáni Szabó Jánost is birtokba iktatják és 1598-ban Forgách Zsigmond szerepel itt, a ki 1620-ban II. Ferdinándtól adományt kap reá. Közben, 1589-ben, Losonczy Anna révén, férje, Ungnad Kristóf is birtokosa, 1633-ban Pálffy Kata is, a mikor Boczas-Újlak alakban van említve. 1686-ban a terebesi pálosoknak is van itt részbirtokuk, 1750-ben pedig Okolicsányi Jánosnak is, de 1753-ban Forgách Ádámot iktatják birtokába. A mult század elején az Almásy családnak volt itt birtoka és most is a gróf Almásy Pál hitbizományához tartozik. 1663-ban a pestis, 1831-ben pedig a kolera pusztította lakosait, mely utóbbi alkalommal a faluban pórlázadás ütött ki. A községben két templom van, melyek közül a gör.-kath. templom építési ideje ismeretlen; a ref. templomot pedig hajdan a pálosok klastrom-temploma volt. Egyik harangja 1414-ből való. Az egyház egy vert ezüstből készült áldozati kelyhet őriz, mely 1836-ból való.1856-ban az egész község, mindkét templomával együtt, 1904-ben pedig 168 családnak a lakóháza leégett. A község körjegyzőségi székhely. Ide tartozik Láp-puszta. A faluban van posta, de távírója Velejtén, vasúti állomása meg Uporon van. E község táján fekhetett hajdan Szent-András elpusztult helység, mely a XV. században Zenth-Andreas alakban van emlitve.

Boksa, Sáros vármegye határán fekszik. Tót kisközség 48 házzal és 249 gör. kath. vallású lakossal, postája és távírója Sztropkón van, vasúti állomása pedig Mezőlaborczon. Hajdan Boksavágása volt a neve, sőt Csánki szerint egy 1309-ből való oklevél Zabosnak (Szobos) is nevezi. Mások szerint ez a Zabos Boksával csak határos volt, s a XIV. században a Dobiak és a Monakiak voltak az urai. 1390-ben Baksavágása a Rozgonyiak birtoka. Birtokviszonyai jó ideig ismeretlenek; 1631-ben báró 'Sennyey Sándor kap egyes részeire kir. adományt. Azelőtt Sároshoz tartozott és csak 1881-ben csatolták Zemplénhez. Mai nagyobb birtokosa Bárkány Emil. Ide tartozik Bányatanya és Rovnya-puszta, mely, úgy látszik, a hajdani Ronyva község nevét tartja fenn. Ennek első birtokosául 1409-ben Keleuch Jánost említik az oklevelek, 1445-ben pedig Ronyvay Miklóst. 1661-ben még Ronyva-Pataka néven Baxy István birtoka. Boksa gör. kath. temploma 1800-ban épült.

Boly, bodrogközi magyar kisközség 150 házzal és 737, nagyobbára gör. kath. vallású lakossal. Postája van, távírója Királyhelmecz és vasúti állomása Perbenyik. Ősi község, mely a honfoglaláskor már megült hely volt. 1403-ban Zsigmond király Pányi Ferencznek és fiának adományozza. 1419-ben Cseke György és Imreghi András az urai, de 1439-ban Ujfalussi Detrét iktatják egyes részeibe. 1443-ban a Csebyekkel is találkozunk itt, és 1475-ben Magnus, vagyis Nagy Ambrust iktatják egyes részeibe, míg 1487-ben a Széchiek is birtokosai, kik a maguk részét a Tárczaiaknak adják zálogba. 1514-ben a Bayoni, 1528-ban a Túróczy, 1548-ban a Némethy, 1559-ben a Beyczi, 1561-ben az Atyay családok kapnak itt részbirtokokat, 1570-ben Bey János, Zobonya László és Zalatnoky Mátyás, de még ebben az évben az Alpáryaké és a Csebyeké lesz, majd a Bogdányi Farkasoké. 1598-ban Vinnay Pálnak is van itt része, továbbá Alpáry Jánosnénak, Rákóczy Ferencznek és Farkas Györgynek. 1613-ban Bernáth Jánost, 1680-ban Barkóczy Ferenczet iktatják birtokába. 1690-ben Klobusitzky Ferencz az ura. A mult század elején gróf Klobusitzky Jánosé, ma pedig gróf Szirmay Györgynek van itt nagyobb birtoka. A Rákóczy-féle szabadságharczok idejében a község határában ütközet volt, 1888-ban pedig árvíz és tűz okozott benne nagy kárt. Róm. kath. templomának építési ideje ismeretlen. Ide tartozik Boli major is és Boly község szomszédságában fekhetett hajdan, a Ráska nevezetű dűlő helyén, Bolyráska elpusztult helység, mely 1460-tól a XVI. század elejéig a Pányiak birtoka, 1506-ban Semsey Ferenczé és 1528-ban Túróczy Miklósé.

Boró, laborczmenti ruthén kisközség 63 házzal és 373 gör. kath. vallásu lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Mezőlaborcz. Hajdan a homonnai uradalomhoz tartozott és annak sorsában osztozott. A XVIII. században a Szirmayak, majd a Máriássyak voltak az urai, most pedig a XXIV. Reuss herczegnek van itt nagyobb birtoka. A falu gör. kath. temploma 1700 körül épült és 1775 óta van a görök katholikusok birtokában.

Borosnya, azelőtt Brusnyicza. Ruthén kisközség, melynek 50 háza és 286 gör. kath. lakosa van. E község már 1494-ben Erdődi Bakócz Miklós birtokaként szerepel. 1543-ban Erdődy Pétert iktatják birtokába, azután a kir. kamaráé, majd a Perényi Gáboré. 1569-ben Pethő János kap reá kir. adományt, 1595-ben azonban egyik részének birtokába Karvai Orlé Miklóst is beiktatják. Még a XVII. században is a sztropkói uradalomhoz tartozik és a Pethő család az ura. Azután a gróf Barkóczyaké lesz. Ma a magyar jelzáloghitelbanknak van itt nagyobb birtoka. 1663-ban a pestis pusztította lakosait. Gör.-kath. temploma, a régi templom helyén, 1794-ben épült. A község postája, távírója és vasúti állomása Sztropkó.

Borsi, bodrogmenti magyar kisközség 122 házzal és 716, nagyobbrészben gör. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Sátoraljaújhely. Hajdan ennek határrésze volt, a Borsi mellett, de már a Bodrogon túl fekvő Kovácsi (Koazth) várával együtt. Nevét némelyek Bors vezértől származtatják. Már a százdi apátság 1067-iki alapító levelében szerepel Terra Borsu alakban. A váradi Regestrum is említi 1221-ben. 1219-ben a pataki vár tartozéka volt. IV. Béla 1264-ben Csősz Kércsnek adományozza, de IV. László 1284-ben visszaadja Ujhely várának s e szerint a pataki vár után Ujhely várának volt tartozéka. Ez időben Borsiszer néven van említve. 33A XIII. század végén Kányi Tamás foglalta el erőszakkal, de Borsa Lóránt a király megbízásából visszafoglalta s ekkor Róbert Károly a maga részére elcseréli a Micz bán utódoktól. 1387-ben Perényi Miklós kap rá kir. adományt. 1429-ben ismét az ujhelyi vár tartozéka és a Palócziak az urai. 1456-ban Vissói Lukácsnak is van itt birtoka, 1499-ben pedig Csáktornyai Ernuszt Jánosnak. 1563-ban Domby Annát és Henyey Miklóst, 1578-ban Henyey Margitot és Zeleméry Miklóst iktatják részeibe. 1598-ban is ő az ura, de 1615-ben Lorántffy Mihályé és ezen a réven a Rákóczyaké lesz. A XVIII. század első felében, a Rákóczyak női ágán, az Aspremont grófi családé lett. III. Károly herczeg Trautsohn Donáthnak adományozta és még ebben az időben is Borsiszer néven szerepel. 1730-ban a Bégányiak zálogos birtoka. 1780-ban a Trautson családnak magva szakadván, a kir. kamara birtokába került, majd a Rákóczyak után, leányágon, a gróf Erdődyekre, ezektől vétel útján a Széchenyiekre, kiktől 1892-ben herczeg Windischgrätz 100,000 forintért vásárolta meg. Itt áll a Rákóczyak hajdan híres várkastélya, mely állítólag még IV. Béla király idejében épült. A várkastély alatt alagút vezet, mely, mielőtt beomlott volna, állítólag, Borsitól, Ujhely alatt a sárospataki várig vonult s ezen az alagúton át menekült - a hagyomány szerint - II. Rákóczy Ferencz, midőn 1701 május havában a császáriak elől Borsiba futott. E várkastélyban született 1676 márcz. 27-én II. Rákóczy Ferencz. A várkastély saroktornyát, a hol az a szoba volt, melyben a nagy szabadsághős legelőször látta meg a napvilágot, emléktáblával jelölték meg, melyet 1882 június 11-én nagy ünnepségek között lepleztek le. Az emléktábla felírata a következő:

Ezek a turisták pedig Sátoraljaújhely lelkes, hazafias polgárai voltak, a kik gyakran rándultak ki Borsiba, hogy a szabasághős szülőhelyén kegyeletük adóját leróják. A falunak csak református temploma van, mely nagyon régi s építési ideje ismeretlen. A község több ízben elpusztult; 1865-ben egészen leégett, legutóbb pedig 1905. márczius 29-én egy része égett porrá.

Brezócz, azelőtt Brezovecz. Ruthén kisközség, mindössze 24 házzal és 142 gör.-kath. vallású lakossal. Ung vármegye határán fekszik. Hajdan a terebesi pálosok birtoka volt, azután a m. kir. vallásalapé lett, végre az eperjesi gör.-kath. püspökség kapta és most is annak van itt nagyobb birtoka. Postája Ublyán van, távírója és vasúti állomása pedig Kisbereznán.

Butka, Ung vármegye határán fekszik. Van 208 háza és 1267 lakosa, kiknek nagy része róm. kath. vallású. Saját postája van, távírója Deregnyő, vasúti állomása Bánócz. A pallosjoggal bíró Buttkayak ősi fészke, melyre már 1220-ban Butkay István bán kapott kir. adományt. Hajdan Butkán két várkastély volt, melyek egyike, Wiczmándy Mátyás - egykori zempléni h. főispánnak és Buttkay László vejének - tulajdona volt, a község felső végén, a Dunán túl, a Dunapatak és egy ásott árokkal körülvett szigeten. A másik a Buttkay Péteré (tárnokmester, Mátyás király kamarása). Ez a község délkeleti oldalán állott, a Dunán innen, szintén ásott árokkal körülvéve. A várak építésére Buttkay Péter és testvérei Mátyás királytól 1489-ik évben kaptak engedélyt. Az 1411-ik évben Buttkay Péter mester és Domokos, Zsigmond királytól uj adományt kaptak Buttkára és tartozékaira. Ugyanekkor a Ráskai és a Márki családok is kapnak itt részeket. 1460-ban Kenderesi Jánost, 1474-ben Pesti Bálintot, 1551-ben Soós Albertet és 1553-ban Wiczmándy Mátyást egy-egy rész birtokába iktatják, míg az 1598-iki összeírás a következő birtokosokat tünteti fel: Buttkay Péter, Rákóczy Ferencz, Wiczmándy Kristóf, Wiczmándy Miklós özvegye, Csicsery Ferencz és Ambrus, Ilosvay László, Keneti Benedek özvegye, Móré András és Lovász György. 1601-ben Munkácsy Jánost és Pogány Istvánt, 1614-ben Zoltay Katát, azután a Szirmayakat is egyes részeibe iktatják. 1774-ben Szirmay József, Székely Lajos, Wiczmándy 34Mátyás, László és József szerepelnek birtokosokként, utánuk és velük a gróf Schmiddegh család is, majd később a Péterffiak.Most herczeg Lobkovitz Rezsőnek, báró Ragályi-Balassa Ferencznének és Wiczmándy Ödönnek van itt nagyobb birtokuk s az elsőnek egy régi nemesi kuriája, melyet a Buttkayak 1617-ben építtettek. A gróf Szirmayak birtoklása idejében két saroktoronynyal bővítették ki az épületet, melyet az uradalommal együtt 1846-ban herczeg Lobkovitz Lajos vásárolt meg. Wiczmándy Ödön régi kuriájában a család levéltárát őrzi, melyben 1220-tól kezdődőleg találhatók oklevelek. Butka hajdan szabadalmas mezőváros volt. 1831-ben a kolera következtében a község lakosai fellázadtak. Van itt körjegyzői hivatal, hitel- s fogyasztási szövetkezet és gőzmalom, mely utóbbi a Wiczmándy Ödöné. A falu katholikus temploma 1612-ben épült. Ide tartoznak Vágás-puszta, Csernevicza-tanya és Kió-tanya. Ez utóbbi hajdan község volt, melyről más helyen lesz szó. Közelében fekszik Kamonya-puszta, mely hajdan szintén község volt s 1323-ban az Imreghiek birtoka, a mikor Imreghi Dénes fia elcseréli. E puszta a Kamonyay család fészke, mely család kihaltával a Buttkayakra s a Butkai Wiczmándyakra szállott, de a XV. században még a Ráskai, Márki, Alcsebi, Kenderessi családoknak, a XVI. században pedig a Lorántffy és a Bellaváry családoknak is volt benne részük. Később a gróf Schmiddegh és a gróf Szirmay családok lettek az urai.

Csabaháza, azelőtt Csabalócz-Szterkócz. A gácsi határszélen fekvő ruthén kisközség, melynek lakosai nagyobb részben gör. katholikusok. 93 háza és 550 lakosa van. Postája, távírója és vasúti állomása Mezőlaborcz. Hajdan két különálló község volt. Csabalócz 1494-ben Erdődi Bakócz Miklós birtoka. 1548-ban Erdődy Pétert, de két évvel később már Drugeth Imrét, Gábort, Gáspárt és Ferenczet iktatják itt be. 1569-ben Rákóczy György, Kálnássy Ferencz és Deregnyey Pál kap rá kir. adományt, 1587-ben pedig Malikóczy Miklóst és Gábort találjuk itt. 1598-ban az akkori összeírás Wiczmándy Mártont, Palocsay Györgyöt, Homonnay Istvánt, Györgyöt és Borbálát nevezi meg birtokosaiul. Közben Pethő Jánosnak és Forgách Simonnak is voltak itt részeik. Azután a Barkóczyak lettek az urai és most is a Barkóczyaknak van itt nagyobb birtokuk. Szterkócz egész az 1694-iki összeírásig ugyanazokat uralta, a kiket Csabalócz; de az említett összeírásban már puszta helyként szerepel. Későbbi birtokosai azután a Szirmay, Kéry, Bernáth és Boronkay családok. A község lakosait 1831-ben és 1873-ban a kolera pusztította, 1889-ben pedig a falu nagy része leégett. A faluban levő gör. kath. templom 1741-ben épült.

Csáklyó, tapolyvölgyi tót kisközség. Van 129 háza és 796 lakosa, kiknek nagyobb része római katholikus. Postája Sókúton van, távírója és vasúti állomása meg Varannón. Első írott nyomát 1270 körül találjuk, a mikor Cziaklio néven a Ratiszló orosz herczeg birtoka. Később 1402-ben találkozunk vele, a mikor Rozgonyi László az ura. 1585-ben Varannó tartozéka és Báthory Istváné, de a Czeglédi Byzon családnak is van benne része. 1599-ben Tatay Ferenczet iktatják egy részbirtokba, azután Nyáry Istvánt és Bornemisza Jánost; 1658-ban a Barkóczyak tulajdonába megy át. Ezek maradnak mindvégig az urai, de velük együtt a Csáklyay, Hazuga, Ghillányi, Schramb, Wilcsek és a báró Dőry családoknak is vannak itt részbirtokaik. Most a gróf Hadik-Barkóczy Endre hitbizományához tartozik. 1663-ban a pestis pusztította lakosait, 1831-ben pedig a kolera, mely itt parasztlázadást idézett fel. Lakosai fogyasztási és értékesítő szövetkezetet tartanak fenn. Róm. kath. temploma 1864-ben épült.

Csarnahó, magyar kisközség, melynek 470 lakosa, nagyobbára ev. ref. vallású. Házainak száma 95. Postája, távírója és a vasúti állomása Sátoraljaújhely. Azelőtt Csernahónak is írták. Első birtokosául 1475-ben a Rozgonyiakat ismerjük, de 1501-ben már Palóczi Imre is földesura. 1506-ban a sárospataki Szent-Klára rendű apáczáké volt, de 1510-ben Eödönffy Pétert, Dobó Zsófiát és Gerendy Lászlót is egyes részeibe iktatják. 1530-ban Perényi Péter az apáczákat kiűzi birtokukból, míg 1556-ban I. Ferdinánd megengedi Wiczmándy Mátyásnak és Torda Zsigmondnak, hogy az apáczák részét birtokba vehessék. 1578-ban ez a rész a pataki uradalomhoz csatoltatott és ez időtől kezdve annak sorsában osztozott. A másik részbe 1520-ban Bánffy Pétert, Eödönffy Imrét, Dobó Zsófiát, Gerendy Lászlót és Czékey Jánost iktatták. 35Most gróf Wallis Gyulánénak van itt nagyobb birtoka. 1663-ban a pestis tizedelte meg lakosait. A községben református templom van, mely 1793-ban épült.

Cséke, bodrogközi magyar kisközség 43 házzal és 250 lakossal, kiknek nagyobb része görög katholikus. A Csékey család ősi fészke, mely hajdan Cheka és Chieke alakban is említtetik. A Csékey családnak itt vára is volt, mely a XVI. században még fennállott. 1413-ban Csékey Kelemen az ura, 1418-ban az Agárdi és Tárkányi családot találjuk itt, de egy évvel később Cseke György és Imreghi Andrást is. 1510-ben Dobó Zsófiát és Gerendi Lászlót iktatják a csékei vár birtokába. 1568-ban Ilosvay György és Horváth György szerepelnek birtokosokként, de az 1598-iki összeírás már Pozsgay Ferenczet és Herczeg Ferenczet említi birtokosokul. 1609-ben a Berzeviczyek, 1619-ben pedig Gyöngyössy Anna is kapnak itt részeket. 1657-ben Cserney Pál is egyik birtokosa, 1658-ban Fodor János és Hardicsay Zsuzsánna, míg 1774-ben már egész más nevekkel találkozunk; ezek: Pilissy László, Balthazár Dániel és Boldizsár, Szeghy István, Sztankay József és a Ramocsaházy család. E családok utódai maradnak azután napjainkig birtokosai. Dűlőnevei közül figyelmet érdemelnek a Czikkely és az Akasztóhomok nevezetűek, mely utóbbi, úgy látszik, valamely ősi családjának egykori pallosjogával van összefüggésben. Van gör. kath. temploma, mely 1854-ben épült. A község postája, távírója és vasúti állomása Perbenyik.

Cselej, a Helmecz-patak mellett fekvő kisközség, 107 házzal és 752 lakossal, kiknek nagyobb része tótajkú és gör. kath. vallású. A Cseley család fészke és innen vette előnevét a Cselei Makó család is. 1400-ban az Isépi család a földesura, de öt évvel később, a mikor két Cselej szerepel, az Isépiekkel együtt a Cseley és a Dobi család is ilyenekül van említve. 1424-ben Cseley Anna és Barbel (Borbély) János, 1425-ben Ricsei Ambrus és Beke Márton, 1470-ben Monoszlói Csupor Miklós és Perényi István szerepelnek birtokosaiul. 1524-ben Solmár Györgyöt iktatják egyes részeibe és 1564-ben Zeremy Jánost. 1570-ben Horváth alias Polyacsinszky Anna, Derencsényi Pál és Zoláthy Benedek kapnak itt részbirtokokat, később meg Hagymásy Kelemen, Cseley György és Haraszty László is, 1582-ben pedig Ferenczy István. Az 1598-iki összeírás kilencz birtokosát említi, ú. m. Szabó Andrást, Vendéghy Pétert, Cseley János özvegyét, Lipót Boldizsár özvegyét, Horváth Mátyást és Istvánt, Lelkes Lászlót, Pozsgay Istvánt és Farkas Andrást. 1610-ben Zegedy Jánost iktatják egy rész birtokába. Azután merülnek fel a Kolosyak és 1774-ben Kolosy Imrének, a Balthazár családnak, Ecsedy Dávidnak, Kereszthy Pálnak és Püspöky Pálnak van itt birtoka. A XIX. század elején az Oroszy, Kolosy, Szenczy, Vislay, Hutka, Brigánt, Püspöky, Pilissy, Lipthay, Ecsedy, Bydeskúthy, Vladár, Bodnár, Berczik és Keresztes családok kezében van; most pedig Cseley Lajos a legnagyobb birtokosa, kinek itt úri laka is van, melyet a mostani tulajdonos atyja 1849-ben építtetett. 1831-ben és 1873-ban kolera-járvány dühöngött a községben. A faluban levő három templom közül a róm. kath. 1802-ben, a gör. kath. 1789-ben és a református 1877-ben épült. Ide tartoznak Cselej és Uj-tanya, Veres-major, Zubrina és Horka malmok. Cselej környékén feküdt hajdan Bágya község is, melyet a XV. századbeli oklevelek Al-Batthya, Felbagya és Felsebatya, vagyis Alsó- és Felső-Bágya alakban említenek. XV. századbeli birtokosai az Isépi, Cseley és Dobi családok; de azután nyoma vész. Cselej község postája Pelejte, távírója és vasúti állomása Upor.

Csemernye, tót kisközség a Tapoly-völgyben. Van 219 háza és 1469, nagyobbára gör.-kath. vallású lakosa. Azelőtt Varannó-Csemernye volt a neve. Postája, távírója és vasúti állomása Varannón van. Első birtokosául 1402-ben Rozgonyi Lászlót ismerjük, de egy évvel később az Eödönffiek is szerepelnek. 1487-ben a Rozgonyiak Lapispataki Miklós alispánnak adják zálogba. Az 1598-iki összeírás Putton Mátyást és Báthory Istvánt említi birtokosaiul. Ez időben a csicsvai vár tartozéka volt. 1658-ban gróf Draskovich Miklós és neje, Drugeth Borbála részüket Károly Ádámnak és nejének, Thököly Máriának zálogosítják el. Azután mindvégig a homonnai uradalomhoz tartozik és a Barkóczyak lesznek az urai, de egy része a gróf Forgách, Máriássy, Vladár, Soós, Schramb, Rozgonyi, Malonyay, Hazuga és Vitéz családok birtoka. 36Most csak gróf Hadik-Barkóczy Endrének van itt nagyobb birtoka és gőzmalma. A faluban két templom van. A róm. kath. templom 1830 körül, a gör. kath. pedig 1814-ben épült. Ide tartoznak Polovina- és Ortási majorok és Lomnicza-puszta, mely utóbbi hajdan község volt és a Rákóczy-féle mozgalmak alatt pusztult el. Szintén a csicsvai vár tartozéka volt és annak sorsában osztozott. 1663-ban a községben a pestis dühöngött. Csemernyén van a körjegyzőség székhelye is, Diószeghy János főszolgabíró csinos lakásával és parkjával.

Csicsóka, tót kisközség, 40 házzal és 244 lakossal, kiknek nagyobb része gör. kath. vallású. Postája, távírója és vasúti állomása Varannó. Hajdan Csicsva földjéhez tartozott és némelyek szerint nevét is innen vette. Már 1309-ben szerepel, a mikor Gyula mester e birtokot hű szolgáinak adományozza. 1598-ban Tyukody Bálint özvegye is birtokosa. Majd a homonnai uradalom tartozéka s a Barkóczyak birtoka lesz, de a Forgách grófoknak, a Szirmayaknak és Szent-Ivány Jánosnak is volt benne részük. 1663-ban a pestis tizedelte meg lakosait, 1831-ben pedig a kolera. Gör. kath. temploma nagyon régi. 1885-ben alaposan renoválták.

Csörgő, Sátoraljaújhely közelében fekvő tót kisközség. 86 házat és 608, nagyobb részben gör. kath. vallású lakost számlál. Van postája, távírója és vasúti állomása. Honfoglalás korabeli helység. Nevét említi már az 1067-ben alapított százdi apátság jószáglevele. A Csörgei család fészke és innen vette előnevét a Csörgői Farkas család is. A mult század elején puszta volt s csak később települt újra községgé. Legrégibb birtokosán kívül, 1378-ban, Tolchvai Jánost ismerjük. 1395-ben Csirke Margit, három évvel később Debreő István és fiai is birtokosai között említtetnek, 1410-ben pedig Toronyai Pál, 1415-ben a Csicseri család és 1416-ban Legenyei Csontos Bertalan a földesurai. 1418-ban Csicseri Fodor Ferenczet iktatják birtokába, de 1446-ban már az Uporiak, két évvel később Legenyei Dorottya és 1474-ben a Nyársapáthi család is birtokosa. 1479-ben Zerdahelyi Ferencz kap itt részeket, 1481-ben pedig a Czékey család is. 1511-ben birtokosaiként szerepelnek Czékey Petronella és János, Bánffi Péter, Eödönffi Imre, Dobó Zsófia, Gerendi László és Upori Borbála, 1569-ben pedig Barkóczy László, 1581-ben Melith Pál, 1588-ban Melith István és Duleszkai Horváth Menyhért, míg az 1598-iki összeírás Herendics Györgyöt, Patikárius Györgyöt, Czobor Mihályt és Alaghy Ferenczet sorolja fel birtokosaiul. 1599-ben a sárospataki uradalomhoz csatolják s előbb Ruszkai Dobó Ferencz, majd Alaghy Menyhért lesz az ura. Az Alaghyaknak magva szakadván, 1631-ben 'Sennyey Pongrácz fia Sándor kap rá kir. adományt. 1722-ben Pintér Mártont, 1730-ban pedig Héricz Mártont, azután a Tárczay családot is birtokosai között találjuk, de ezeken kívül a mult század elején még gróf Aspremontnak, a Wiczmándy és a Kazinczy családoknak is volt itt birtokuk. Most gróf Széchenyi Sándornak és báró 'Sennyey Gézának van itt nagyobb gazdaságuk s az utóbbinak szép úrilaka is. Ezt a községet is meglátogatta 1663-ban a pestis és 1831-ben a kolera, a mikor a lakosság itt is fellázadt. A faluban katholikus templom van, de építési ideje meg nem állapítható.

Csukaháza, azelőtt Csukalócz. Ruthén község 72 házzal és 436 gör. kath. vallású lakossal. Postája és távírója Szinna, legközelebbi vasúti állomása Homonna. Mindvégig a homonnai uradalomhoz tartozott, de a mult század elején a Csáky grófok, majd a Lónyayak lettek az urai. Most nincs nagyobb birtokosa. Ősi templomának építési idejét a hagyomány a XIV. századba teszi, de a mostani gör. kath. templom 1826-ban épült.

Czábócz, tót kisközség 91 házzal és 439, nagyobbára gör. kath. vallású lakossal. Postája Szacsur, távírója és vasúti állomása Szécspolyánka. Legrégibb okleveles említése 1412-ben történik, a mikor Csabócs néven a Csapyak birtoka. 1492-ben Csapy Ambrus az ura, 1495-ben meg már a Sztrithey családé. Ez időben Zabolcz alakban szerepel, egy évvel később pedig Szabolcz alias Csabolcz néven a váczi püspökségnek is van itt birtoka. 1545-ben Sztrithey Gábor is birtokosául említtetik, 1569-ben pedig Deregnyey Pált, Rákóczy Györgyöt és Kálnássy Ferenczet iktatják a birtokába s ekkor Csabolcs alakban szerepel. Az 1598-iki összeírás nyolcz birtokosát említi; ezek: Soós István, Szürtey Miklós özvegye, Farkas András, Csapy Ferencz, Bégányi Ferencz, 37Nyárády Albert, Ketzer István és Bocskay Miklós. 1600-ban a Daróczyaknak is van itt részük. 1754-ig a Bocskayak, Csapyak és Soósok az urai, de ugyanekkor földesúri joggal birnak itt Kálnássy Ádám s Ferencz és Kácsándy László. Azután a Barkóczy grófok, a Fischer bárók, a Máriássy bárók, a Szemere, a Kálnássy, Fáy és Medgyesy családok birtokolják. Jelenleg a gróf Barkóczy család az egyedüli földesura. 1663-ban a pestis pusztította lakosait, 1904 július 24-én pedig nagy tűzvész okozott sok kárt a faluban, melynek gör. kath. temploma 1772-ben épült.

Czéke, kisközség, körjegyzőségi székhely, 194 házzal és 1020 lakossal, kiknek nagyobb része magyar és vallásuk róm. katholikus. Posta van a faluban, ellenben legközelebbi távírója és vasúti állomása Sátoraljaujhely. A Kaplony nembeli Czékey család fészke és névadó községe. Mint egyházas helységet, Cheyce alakban említi az egyháztörténet a XIV. század 30-as éveiben. Hajdan vára is volt, melyet már 1407-ben leromboltak, de Zsigmond király a birtokot Czékey fia Márton fiainak, Mártonnak és Györgynek, továbbá Sóvári Soós Gergely fiának, Péternek hűtlensége következtében Kerecsényi Miklós fiának, Miklósnak adományozza azzal a kikötéssel, hogy a várat újra felépítse. 1423-ban Czékey Márton ismét visszakapja a várat és a várbirtokot, de ugyanakkor a Farkas család is birtokos itt. 1436-ban a vár és tartozékai az Imreghi család kezében vannak. 1438-ban a Sóvári Soósok az urai egész 1461-ig, de közben 1456-ban a Pálócziak is. Ekkor azonban a Pálócziak a maguk részét a Dobi és a Monaki családnak zálogosítják el, míg a másik rész a Czékeyek birtokában marad. 1503-ban ez a rész Czékey Zsófia férjéé, Dobó Domonkosé lett. 1538-ban Perényi Péter a vár ura, míg a Tárczai-féle részt szintén a Dobó család kapja. 1568-ban Ráskay Ferencz, egy évvel később pedig Melyth Péter és Pál vannak említve birtokosokként; az 1598-iki összeírás Melyth Pált, Jobbos Andrást, Czobor Mihályt, Soós Istvánt és Andrást sorolja fel. 1609-ben Sándor Jánost iktatják egyes részeibe. 1619-ben Beliske János kap itt némely részbirtokot és egy kúriát. 1629-ben 'Sennyey Sándor, 1650-ben Láczay András, 1658-ban Lapispataky Mihály, 1660-ban Pethő János, 1669-ben Pap István és Zuthy Dorottya szerepelnek birtokosokként. 1722-ben a Kapy család is felbukkan, 1774-ben pedig a Klobusitzky család, Schuller Lipót, Rozgonyi Sándor, Csáky Imre, Almásy Mihály, Horváth Imre és Szikszay József kezén van, továbbá a Possa, Boronkay, Egry, Siró és Ilosvay családok birják. 1808-ban Szirmay Antal kap a birtokra kir. adományt, azonban az itteni kastély Klobusitzky Istváné marad. A mult század elején a gróf Klobusitzky, gróf Csáky, a Schuller, Boronkay, Rozgonyi, Almásy, Horváth, Szikszay és Batha családoknak volt itt birtokuk. Hajdani várának emlékét ma már csak a "Várhegy" tartja fenn, a községben álló várkastély pedig ma idegen kézen van. E község lakosai is sokat szenvedtek 1663-ban a pestistől és 1831-ben a kolerától. A faluban két templom áll fenn. A római kath. templom építési ideje ismeretlen, a gör. kath. pedig 1857-ben épült. Ide tartozik Kisfalud-puszta, mely 1406-ban Kisfaludi Kiss Márké volt. Hajdan község, melyet a Bodrog áradása pusztított el. Czéke sorsában osztozott és nagyobbára a czékei urak voltak itt is birtokosok. Czéke várával említik Bikkest is, mely az idők folyamán Bykes és Bykus alakban szerepel. Ez is a czékei vár sorsában osztozott és utolsó nyomát 1569-ben találjuk, a mikor praedium s Melyth Péter és Pál az urai. A "czéki erdő", mint vadas terület, még ma is híres.

Czirókabéla, czirókavölgyi tót kisközség 202 házzal és 1108 róm. kath. vallású lakossal. Postája és távírója Zemplénszinna, legközelebbi vasúti állomása pedig Homonna. Hajdan a homonnai uradalomhoz tartozott és már 1451-ben a Drugethek voltak az urai. 1550-ben Drugeth Imrét, Gábort, Gáspárt és Ferenczet iktatják birtokába. A XVIII. század végén a Péchyek birtoka lett, azután a Roll családé, ma pedig Benyovszky Lajosnénak van itt nagyobb birtoka és gőzfűrésze.

Czirókahosszúmező, czirókamenti tót kisközség. Van 258 háza és 1357 róm. kath. vallású lakosa. Szintén a homonnai uradalomhoz tartozott, de 1774-ben már a Szirmay Sándoré. A Szirmayak maradnak azután hosszú időn át birtokosai. Jelenleg dr. Kolpaszky Istvánnak van itt nagyobb birtoka és régi nemesi kuriája, melyet még a Szirmayak építtettek. A faluban fennálló róm. kath. templom a XV. században épült, de már át van alakítva.

Czirókaófalu, azelőtt Sztarina. Ruthén kisközség, körjegyzőségi székhely. Van 149 háza és 835 gör. kath. vallású lakosa. Hajdan Dara községgel volt egyesítve és urai a Drugethek voltak. A XVIII. században a Roll családé lett, majd a Révészeké, báró Detróé és Gottesman Rezsőé. Most Hering János Gottfriednek van itt nagyobb birtoka és régi kuriája. A falubeli gör. kath. templom 1775-ben épült. A községnek van saját postája; távírója Szinna, vasúti állomása pedig Homonna.

Dadafalva, azelőtt Dedasócz. Hajdan a homonnai uradalomhoz tartozott. A XVIII. században a gróf Csákyak voltak az urai, azután a gróf Andrássyak tulajdonába került és most gróf Andrássy Gézának van itt nagyobb birtoka. A faluban gör. kath. templom van, melynek építési ideje ismeretlen. A község mindössze 17 házból áll, 90 tótajkú, gör. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasútja Koskóczon van.

Dámócz, bodrogközi magyar kisközség, 133 házzal és 728, nagyobbára gör. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Perbenyik. E község 1411-ben az Agárdyak birtoka, de 1417-ben Perényi Miklós és Nagytárkányi György kapja kir. adományul. 1487-ben a Tőke és a Széchi családnak is van itt birtoka, mely utóbbi a maga részét a Tárczaiaknak zálogosítja el. 1510-ben a Csaloviti Horváth Péter és a Vékeyek szerepelnek birtokosaiként, mígnem 1570-ben Vékey Ferencz a maga részét unokájának, Palugyay Erzsébetnek hagyományozza. 1579-ben Paczoth Ferenczet és nejét, az imént említett Palugyay Erzsébetet, 1584-ben meg a Kéri Járay családot iktatják egyes részeibe. Az 1598-iki összeírásban Doroszlay György, Paczóth Ferencz, Gábonyi Márton, Agárdy János és Horváth Ferencz a birtokosok. 1629-ben már a Sennyeyeket is itt találjuk, a kik urai maradnak hosszú időn át, egész a mult század első feléig, a mikor a Mailáth családé lesz. Most nincs nagyobb birtokosa. A falu gör. kath. temploma 1816-ban épült. Hozzá tartozik Sárkány-puszta, mely a XV. század elején külön község volt. Urai ugyanazok voltak. A XVII. század közepén is község még, de a XVIII. század elején már pusztult hely és azóta puszta. Ide tartozik még Mulas-tanya is.

Dara, ruthén kisközség 30 házzal és 164 gör. kath. vallású lakossal. Hajdan Sztarinával (most Czirókafalu) egy község volt és birtokviszonyai is ugyanazok. A mult század közepén Dudrovics Czeczilia volt a birtokosa. Gör. kath. templomának építési ideje ismeretlen. Említésre méltó Krakói tér nevű dűlője. Postája Czirókaófalu, távírója Szinna és vasúti állomása Nagyberezna.

Dargó, a hasonló nevű patak mellett fekszik. Tót kisközség, melynek 82 háza és 419 lakosa van, kiknek nagyobb része görög katholikus. Postája, távírója és vasúti állomása Gálszécs. Hajdan a purustyáni, később a gálszécsi vár tartozéka volt s a Csapyak és osztályos atyafiaik voltak az urai. 1478-ban a Semseieket iktatják egyes részeibe, 1487-ben a Széchiek is birnak itt, de ezek a maguk részét a Tárczayaknak zálogosítják el. 1500-ban Sztrithei Osváth és Tárczay János az urai, 1569-ben pedig Rákóczy György, Kálnássy Ferencz és Deregnyey Pál kapnak rá kir. adománylevelet. 1598-ban Bacskay Miklós, továbbá Ketzer István, Kálnássy Ferencz, Homonnai György, Zokoly Péter és Szürthey Miklós özvegye a földesurai. 1600-ban a Daróczyakat, 1629-ben pedig a Csapyakat iktatják egyes részeibe, de 1637-ben Drugeth György kap reá kir. donácziót. 1663-ban, a mikor Dargón a pestis dühöngött, Bocskay István és Soós György voltak az urai. 1701-ben a terebesi vár tartozéka volt, 1754-ben Kácsánydy László, Kálnássy Ádám és II. Ferencz is birtokosai; ezekre rá következnek a báró Fischer, gróf Csáky, a Szemere, Szilassy és Puky családok. Most nincs nagyobb birtokosa. Ide tartoznak a Molnár és a Faraktár nevű tanyák. Kőbányái a legpompásabb útépitő zúzott követ szolgáltatják.

Dávidvágás, tót kisközség, melynek lakosai görök katholikusok. Házainak száma 111, lakosaié 539. E község 1402-ben Rozgonyi László birtoka, de 1438-ban a Soós családnak is van benne része. 1458-ban a hűtlenségbe esett Sóvári Soósok részeit a Czudar és a Rozgonyi családok kapják. 1493-ban Tárczay Jánost iktatják egyes részeibe, de vele együtt a Kapi és az Álmosdi Csire család is földesúr itt. 1585-ben a varannai uradalom tartozéka és az 391598-iki összeíráskor Báthory István, Rákóczy Ferencz, Soós István és Soós Imre özvegye szerepelnek uraiként. Utánuk Báncsy Miklós és Csáky Lőrincz következnek, azután a gróf Barkóczy, Almássy, Bernáth, Kéry, Zombory, Szirmay, Vladár és Bekkers családok. Most nincs nagyobb birtokosa. 1663-ban a pestis itt is fellépett. A falubeli gör.-kath. templom 1780 körül épült. Dávidvágás tájékára helyezi Csánki az elpuszult, de a XV. században szerepelt Szentgyörgy községet, mely az Álmosdi Csire család birtoka volt. A falu postája és távírója Szacsúr, vasúti állomása pedig Varannó.

Dénesújfalu, azelőtt Szelepka. Hajdan a butkai vár tartozéka volt, melyre már 1220-ban a Buttkayak kir. adománylevelet nyertek. 1411-ben a Buttkaiakon kivül a Ráskai és a Márk család birtoka. 1421-ben Kamonyay Györgyöt és Balázst iktatják egyes részeibe, 1474-ben és 79-ben pedig Pesthi Bálintot. Azután is a Buttkayak és a velük rokon családok birtoka. 1551-ben Soós Albert kap itt részeket, az 1598-iki összeírásban pedig Buttkay Péter és Wiczmándy Kristóf szerepelnek birtokosaiként. 1774-ben Szirmay József, Wiczmándy Mátyás és László az urai, a Wiczmándyak mellett még gróf Szirmay, gróf Schmiddegh és Péterffy Károly. Most herczeg Lobkovitz Rezsőnek van itt nagyobb birtoka. Szelepkát a Laborcz gyakori áradásai állandóan nyugtalanították, úgy hogy lakosai 1898-ban áttelepülni voltak kénytelenek. Ebben nagy mértékben segítette őket gróf Andrássy Dénes, miért is jótevőjük iránt érzett hálából a falut előbb Dénsfalvának, majd Dénesújfalunak nevezték el. Az 1831-iki kolera számos lakosát pusztította el s itt is kitört a pórlázadás. Ide tartozik Szelepka-puszta, mely a régi község helyén áll. Templom nincs a faluban. Házainak száma 110, tótajkú, s nagyobbára róm. kath. vallású lakosaié 498. Postája Butkán van, távírója és vasúti állomása pedig Bánóczon.

Dér, azelőtt Mrázócz. A vármegye legkisebb községe, mindössze 9 háza és 55 gör. kath. vallású, ruthén lakosa van. Postája és távírója Sztropkó, vasúti állomása Homonna. 1494-ben Erdődi Bakócz Miklós az ura, azután a kir. kamaráé, majd Perényi Gáboré. 1560-ban Pethő János kap rá kir. adományt. Az 1598-iki összeíráskor Pethő István, Gáspár és Ferencz, a sztropkói vár és uradalom urai vannak birtokosaiul említve. A XVIII. században már a báró 'Sennyey, báró Horváth és a Jekelfalussy családok szerepelnek birtokosaiként, a mult század első felében a Szent-Ivány család, most pedig Neumann Benedeknek van itt nagyobb birtoka. A községhez tartozó Hradziszkó (Várhegy) nevű dűlőjén hajdan valami erődített hely lehetett. A falubeli gör. kath. templom 1750-ben épült.

Deregnyő, laborczmenti magyar kisközség az ungi határszélen. Van 220 háza és 955, nagyobb részben ev. ref. vallású lakosa. A faluban posta és távíró van, vasúti állomása Bánócz. Legelőször Deregnie alakban találjuk említve. A Deregnyey család ősi fészke. Azelőtt mezőváros, mely különféle szabadalmakat nyert. Első birtokosául Rajnold fia Pétert ismerjük, de 1323-ban I. Károly az Ákos nembeli Mihály mesternek adományozta. 1403-ban Zsigmond király a Deregnyei Bessenyei és a Paszághi családnak adományozza. 1435-ben a Gatályiakkal együtt a Deregnyei Nagy család is birtokosa, de ez időben Menyődi Bessenyői Demeter és Mihály, Pozsegai Demeter és Pál és a Deregnyői Kozma család is birtokosa. 1435-ben Deregnyői Bessenyői Jánost is említve találjuk, 1476-ban pedig már a Buttkay családbelieket is. 1480-ban a Ráskai és a Zbugyai családot iktatják egyes részeibe, de velük együtt Péchi Gáspár, Sólyom Péter és Kapi Ferencz is kapnak itt részeket. Az 1598-iki összeírás csak Deregnyey Gergelyt említi birtokosául, mely családnak magvaszakadván, ez a rész a kir. kamara tulajdonába került. 1614-ben a Deregnyei Daróczyak a birtokosai és Daróczy Ferencz itt várkastélyt épített. 1730-ban házasság útján Lónyay Ferencz lesz az ura s ettől kezdve a Lónyayak birtoka. Most gróf Lónyay Gábornak van itt derék gazdasága és szép kastélya, melyet a Lónyayak 1812-ben építtettek. Itt őrzik a Lónyayak gazdag levéltárát és 27,000 kötetes könyvtárát. A hajdani Daróczy-féle várkastély a községen kivül, a Laborcz partján állott. A falubeli református templom 1836-ban épült. Van a községben sajtgyár is.

Detre, azelőtt Detrik, hajdan Detrikvágása. Sáros vármegye határán fekszik, csupán 23 házat és 140 tótajkú, gör. kath. vallású lakost számlál. 40Postája Nagydobrán, távírója Kelcsén és vasúti állomása Varannón van. Első írott nyomára 1363-ban bukkanunk, a mikor a Rozgonyiak az urai. Később a mogyorósi vár tartozéka, de birtokviszonyai, 1585-ig, ismeretlenek. 1598-ban Báthory István az ura, azután a Drugethek birtokába kerül és a csicsvai vár uradalmához tartozik. 1658-ban gróf Draskovich Miklós és neje, Drugeth Borbála a maguk részét Károlyi Ádámnak és nejének, Thököly Máriának zálogosítják el. Később a Csáky grófok és a Keresztessyek lesznek az urai. Most nincs nagyobb birtokosa. 1663-ban itt is szedte áldozatait a pestis. A faluban nincs templom.

Dobróka, azelőtt Dubróka, tót kisközség. 122 házból és 622, nagyobbára gör. kath. vallású lakos lakja. Postája Butka, távírója Deregnyő és vasúti állomása Bánócz. Hajdan a butkai vár tartozéka volt. 1411-ben a Buttkay, Ráskai és a Márki családok kapnak rá kir. adománylevelet, 1421-ben pedig Kamonyai Györgyöt és Balázst iktatják egyes részekbe, a mikor Dobrosca néven említtetik. 1460-ban urai közé tartoznak Kenderessy János s 1474-ben Pesthi Bálint is. Az 1598-iki összeírás Buttkay Péteren és László özvegyén kivül Wiczmándy Kristófot, Wiczmándy Miklós özvegyét és Kiss Ambrus özvegyét is említi. 1601-ben Pogány István és Munkácsy János kapnak itt részbirtokokat, 1614-ben pedig Zattai Kata. 1774-ben Szirmay József van említve birtokosaként, később pedig a Szirmayakkal együtt a gróf Schmiddegh, a Wiczmándy és a Péterffy családok. Most herczeg Lobkovitz Rezsőnek van itt nagyobb birtoka. 1831-ben az itt dúló kolerajárvány következtében a falu lakosai fellázadtak. A falu gör. kath. templomának építési ideje ismeretlen. Ide tartozik Komanya-puszta is.

Éralja, azelőtt Inócz, Ung vármegye határán fekvő ruthén kisközség 52 házzal és 292 gör. kath. vallású lakossal. Postája Ublya, távírója és vasúti állomása pedig Kisberezna. Hajdan a homonnai uradalomhoz tartozott és 1598-ban Homonnai Györgyöt, Istvánt és Borbálát iktatták birtokába. Később az Ibrányiak, majd a Tomcsics és az Isépy családok lettek az urai és most özv. Isépy Tamásnénak van itt nagyobb birtoka. Itt született 1815-ben a jeles nyelvtudós, Ballagi Mór. A községben gör. kath. fatemplom van, melyet 1836-ban állítottak.

Érczfalva, azelőtt Rudlyó, régebben Rődelfalva is. Tót kisközség 70 házzal és 323, nagyobbára gör. kath. vallású lakossal. Postája Sókút, távírója és vasúti állomása Varannó. Hajdan tót (Rudlio) s most megmagyarosított nevét a hegyében rejlő vasércztől vette. A mogyorósi vár tartozéka volt és 1402-ben, a mikor a Rozgonyiak voltak az urai, Rődelfalva néven is szerepelt. 1585-ben a varannai uradalom tartozéka, s ettől kezdve a Báthoryak, a Drugethek s a Nyáryak az urai. 1684-ben Klobusitzky Pált és Ugrai Katát is egyes részeibe iktatják. 1774-ben Zichy Terézia is birtokosaként szerepel, 1810-ben özv. gróf Forgách Juliánna birtoka volt, az 1860-as évek végén vétel útján gróf Coudenhove Ferencz szerezte meg, s most is gróf Coudenhove Henriknek van itt nagyobb birtoka. 1663-ban itt is dúlt a pestis és 1831-ben a kolera, és itt is kiütött a pórlázadás. Gör. kath. temploma nagyon régi, de 1814-ben ujjáépítették.

Erdőbénye, Abauj-Torna vármegye határán fekszik. Magyar kisközség. Van 486 háza és 2370 lakosa, kiknek nagyobb része róm. kath. és református vallású. Postája és távírója helyben van, de vasúti állomása Liszka-Tolcsva. Hajdan Abaujhoz tartozott és két falu volt, ú. m. Felső- és Alsó-Bénye, melyek Mező- és Egyházas-Bénye néven is szerepeltek. Legrégibb birtokosai 1404-ben a Perényiek, 1428-ban Kelecsényi István és Pallaghi János. Később a Pálócziak is felmerülnek, de ezek a maguk részét a Dobi és a Monaki családnak zálogosítják el. 1458-ban Gercselyi Balázs, Csan Márton és Pálóczi László szereznek itt részeket, 1465-ben a Gercselyieké és a Csányiaké, de ugyanakkor a Tornaiaknak és a Rozgonyiaknak is vannak itten részeik. 1468-ban "Alsó- és Felső-Bénye aliter Erdőbénye" Rozgonyi Rajnold birtoka. Néhány évvel később a Zbugyaiak merülnek fel. 1510-ben Csaloviti Horváth Péter is részbirtokosa, míglen az 1598-iki összeírásban csak Dobó Ferencz van feljegyezve. 1600-ban Kaszaházi Joó János kir. személynök birtoka, ki azt 604-ben elveszíti. Ezután a birtok a pataki uradalomhoz csatoltatott s a Lorántffyaké lett, Lorántffy Zsuzsánna révén pedig a Rákóczyaké; II. Ferencz 41a maga részét Stegnernek adta zálogba, de előzőleg Szirmay Lászlónak inscribálta, ki azonban fogságba került, a honnan a Stegner pénze segitette ki, melyért Erdőbénye továbbra is a Stegner család zálogosbirtoka maradt. Később a birtok Rákóczy Juliánnára, az ő révén az Aspremontokra s ezek után az Erdődyekre szállott. Idővel Szirmay I. Ádám lefizetvén a zálogösszeget, a birtokot elfoglalta, de csak Szirmay II. Ádám élvezhette nyugodtan kir. adomány utján. Ezt örökíti meg a következő egykorú vers is:

E Szirmaynak Ödön nevű utóda kezdte építtetni 1830 körül a község közelében fekvő szép gyógyfürdőt; de tönkre jutván, a birtokot, a Rákóczy kastélylyal s a híres óriási pinczével együtt, mostoha fia, Ferenczy Elek vette meg árverésen, azután eladta báró Waldbott Frigyesnek, ki a gyógyfürdőt díszesen újraépíttette. Gyógyvizén kívül a község határa egyéb természeti kincsekben is gazdag, mert hegyeiben kalcedon, obsidián, hyalith, pleonast és gipsz is van, azonkívül pedig egy nagyobb fehér trachit-bánya. Azelőtt szabadalmas község volt, vásártartási joggal. A városházán ma is őrzik régi jegyzőkönyveit, melyek közül a legrégibb 1641-ből való. 1739-ben a pestis pusztította lakosait, kik közül 524-en haltak el. 1903 június 19.-én majdnem az egész község leégett. Dűlői közül többhöz érdekes hagyomány fűződik. Így Alsó-Bénye, mely a török világban pusztult el, ma már szintén csak dűlőnév. A Bodóka nevü dűlő 1600-ból Bodó nevezetű birtokosának az emlékét őrzi. A Hecske a várostól különálló városrész volt. Kereszt-Ónok nevű dűlőjéhez az a monda fűződik, hogy az egy Ónok nevü török vezértől nyerte nevét. A Margitasor nevű dűlőn az ottani sás között 1604-ben Sólyom Istvánnak a törökök elől menekült leánya rejtőzött hosszabb időn át. Az Ördögkősor dűlő helyén égettek meg, a hagyomány szerint, a XV. század elején egy boszorkány hírében álló asszonyt. Várhegy nevű dűlőjén földsáncz nyomai láthatók még ma is. Felemlítendő még a "Baski veszedelem" alatt ismert határvillongás, a mikor a bényeiek a szomszédos baskiakat megtámadták azért, mert a község marháit a községi legelőről Baskba hajtották és levágták. A bényeiek több baski embert - közöttük a bírót is - agyonlőttek és agyonvertek. A zendülésben részt vett 260 bényei lakos közül 215 börtönbe került. A községben róm. kath. és ev. ref. templom van. Az előbbi 1548-ban épült, de tornyát 1807-ben kapta, az utóbbit pedig 1786-ban építették. A református egyház két úrasztali kelyhet és két úrasztali tányért őriz 1607-ből. A lakosok polgári és katholikus olvasókört és hitelszövetkezetet tartanak fenn. A községhez tartozik Liget-tanya és a már említett fürdőtelep.

Erdőhorváti, magyar kisközség a tokaji járásban, körjegyzőségi székhely, 273 házzal és 1311 lakossal, a kik ev. ref., róm. kath. és gör. kath. vallásúak. A faluban van posta, de a távírója Tolcsva és a vasúti állomása Tolcsva-Liszka. Első írott nyomát Horváthy alakban, 1398-ban találjuk, a mikor a Debreő István és fiai birtoka. 1404-ben Keéri László van birtokosául említve. Az 1814-iki Canonica Visitatio itt a pálosoknak 1353-ban épült zárdájáról tesz említést. E zárda romjai a XV. században még láthatók voltak. 1647-ben Rákóczy György és neje, Lorántffy Zsuzsána kapott rá kir. adományt. A Rákóczy birtokok elkobzása után a kir. kamaráé lett, később a herczeg Bretzenheim család kapta, rövid ideig herczeg Trautsoné is volt, azután báró Beust, majd báró Beust Hedviga révén, báró Waldbott Frigyesé lett. A község csak 1884 óta tartozik Zemplénhez. Óhuta és Középhuta nevű dűlői hajdani üveghutáinak az emlékét tartják fenn. A községben két templom van; ezek közül a róm. katholikus - egy régi fatemplom helyén - 1787-ben, az ev. ref. pedig két évvel később épült.

Érfalu, azelőtt Potocska. Ruthén kisközség, mindössze 14 házzal és 70 gör. kath. vallású lakossal. Postája és távírója Sztropkó, vasúti állomása Mezőlaborcz. A kir. kamara birtoka volt, melyet később Perényi Gábor, 1569-ben pedig Pethő János kapott. Mindvégig a sztropkói uradalom tartozéka maradt s csak a XVIII. században került a gróf Keglevichek, később pedig a gróf 42Barkóczyak tulajdonába. Most nincs nagyobb birtokosa. Neve hajdan Photuczkának is hangzott. A faluban csak kápolna van, mely 1868-ban épült.

Falkus, tót kisközség 120 házzal és 639 lakossal, kiknek legnagyobb része gör. kath. vallású. Postája, távírója és vasúti állomása Bánócz. Ősrégi község, melynek földjét már 1200-ban, Wyd István, az egri káptalan előtt Harach fia Falkosnak adományozta. Ettől a Falkostól veszi nevét a község is; de 1220-ban a Buttkayak kapnak rá kir. adományt. 1343-ban a községnek Buttkai-Falkus volt a neve. 1411-ben Zsigmond király a Buttkayakat megerősíti birtokukban, de kívülök még a Ráskaiak s a Márkiak is kapnak rá adományt. Egy évvel később az Alcsebbi családot iktatják egyes részeibe; 1437-ben Pozsegai Demeter és a Bessenyő család is kap itt részeket. 1441-ben a butkai vár tartozékaként szerepel s a Buttkay család az ura. 1474-ben Pesthi Bálint, 1551-ben Soós Albert is birtokosa. Az 1598-iki összeírás 9 birtokosát sorolja fel s ezek a következők: Buttkay Péter, Buttkay László özvegye, Csicsery Ferencz és István, Wiczmándy Kristóf, Palocsay György, Ilosvay László, Kiss Ambrus özvegye és Nyárády Albert. 1601-ben Pogány István és Munkácsy János, 1614-ben pedig Zoltay Kata és Buttkay András eszközölnek ki egyes részeire iktató parancsot. Később azután a Szirmayak lesznek az urai, majd az Aiszdorfer, a Székely és a Kazinczy családok és most Kazinczy Arthurnak s özv. Boronkay Györgyné szül. Stépán Idának van itt nagyobb birtoka. A falubeli gör. kath. templomot 1779-ben Kazinczy András és Aiszdorfer Belizár kegyurak építtették. Ide tartozik Blatták-major is.

Felsőalmád, azelőtt Felsőjablonka. Ruthén kisközség 88 házzal és 559 gör. kath. vallású lakossal. Postája Papházán van, távírója Szinnán és vasúti állomása Koskóczon. Hajdan a homonnai uradalomhoz tartozott, de később a Szirmayak lettek az urai, a mult század elején pedig a Mednyánszkyak, s báró Mednyánszky Idának ma is van itt birtoka. A község határában két kénes forrás van és a község hegyei vas-érczet tartalmaznak. Gör. kath. temploma 1766-ban épült. 1892-ben nagy tűzvész pusztított a faluban.

Felsőbaskócz, azelőtt Baskócz. Tót kisközség, mindössze 28 házzal és 182 róm. kath. vallású lakossal. Postája Göröginye, távírója és vasúti állomása Homonna. 1450-ben Nagymihályi György, a Sztáray grófok őse bírja. 1506-ban Sempsei Ferencz is részbirtokosa. Az 1598-iki összeírás már a Drugethek birtokának tudja a községet, mely akkoriban Baskovcze tót néven is szerepel. A XVIII. század végén a Drugethek utódai a Van Dernáth grófok voltak, kiket a birtoklásban a Klobusitzkyak követnek. Most idegen kézen van. A községben nincs templom.

Felsőbereczki, bordogközi magyar kisközség. 48 házat és 321 lakost számlál, kiknek nagyobb része ev. ref. vallású. Saját postája van, de távírója és vasúti állomása Bodrogszerdahely. Legrégibb birtokosául Csebi Pogány Zsigmondot ismerjük. Később a Bacskayak is kapnak itt részeket és az 1598-iki portális összeírás Bacskay Miklóst, Paczoth Ferenczet, Szürthey Miklós özvegyét, Soós Istvánt, Ferenczet és Soós Albert özvegyét említi urai gyanánt. Rövid ideig Bocskay István is birtokosa, 1774-ben meg már Ibrányi Miklós és Tiszta János. A mult század elején a báró Jósika családé, de részük van itt a Boronkay, Olchváry és a Csuka családoknak is. Most nincs nagyobb birtokosa. 1884-ben majdnem az egész község a tűz martaléka lett. A községben református templom van, melynek építési idje ismeretlen. Ide tartozik a József-tanya is.

Felsőcsebény, azelőtt Felsőcsebinye. Laborczmenti ruthén kisközség, körjegyzőségi székhely, 78 házzal és 487 gör. kath. vallású lakossal. Postája Hegyescsaba, távírója pedig Alsócsebény. Van vasúti megállóhelye. A homonnai uradalomhoz tartozott és a Drugethek voltak az urai. Utánuk a Szirmayak következtek, most pedig herczeg Radzivil Jánosnénak van itt nagyobb birtoka. Gör. kath. temploma a XVI. században épült, de 1892-ben megújították.

Felsőfeketepatak, Sáros vármegye határán fekszik. Van 75 háza és 463 tót lakosa, kik nagyobbára ág. h. evangélikusok. Nevét a számtalan ásványos részecskéket tartalmazó patakjától vette. 1402-ben a Rozgonyiak voltak az urai, a mikor Csarnik tót néven is szerepelt. Előbb a mogyorósi vár, majd Csicsva várának tartozéka volt. 1598-ban Báthory István az ura, de azután a Drugethek birtokába kerül és 1658-ban Drugeth Borbála és férje, Draskovich 43Miklós Károlyi Ádámnak és Thököly Máriának zálogosítják el részüket. Később a Barkóczyaké, majd a Csákyaké és a Hevesyeké, a mult század közepe táján pedig Bujanovics Rezsőé. Most nincs nagyobb birtokosa. Az 1663-ban kitört pestis itt is sok áldozatot szedett. Van a községben egy régi úrilak, melyet még a Bujanovics család építtetett s ez most a beregszászi hitelintézeté. Róm. kath. templomának építési ideje ismeretlen. Ide tartozik Passeki-major is. A községnek Mogyoróska a postája, de a távírója és vasúti állomása Varannó.

Felsőkázmér, azelőtt Oroszkázmér. Tót kisközség 31 házzal és 162 gör. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Varannó. Legrégibb birokosaiul 1363-ban a Rozgonyiakat ismerjük. Azután a csicsvai vár, majd a sztropkói uradalom tartozéka volt és ezek sorsában osztozott. A XVIII. század végén a gróf Barkóczyak, gróf Forgáchok és gróf Csákyak voltak az urai, most pedig a Barkóczy-féle hitbizományhoz tartozik. Gör. kath. temploma 1780-ban épült, de 1840-ben megujították.

Felsőkohány, azelőtt Kohanócz. Tót kisközség. Van 60 háza és 362 róm. kath. vallású lakosa. A Laborcz völgyében fekszik. Postája, távírója és vasúti állomása Homonna. A homonnai uradalom tartozéka volt, azután a Csákyaké, majd a Szirmayaké lett. Most nincs nagyobb birtokosa. Róm. kath. temploma 1700-ban épült.

Felsőkörtvélyes, tót kisközség. Van 87 háza és 487, nagyobbára róm. kath. vallású lakosa. Postája és vasúti állomása Udva, távírója Homonna. A homonnai uradalom tartozéka volt, de később a sztropkói urak is birtokolták, míg a mult század elején gróf Csáky Antal kezébe került. Most gróf Andrássy Gézának van itt nagyobb birtoka. Róm. kath. templomát 1756-ban kezdték építeni, de csak húsz évvel később fejezték be. 1873-ban a kolera dühöngött a községben. Ide tartozik a Podsvinszki-major is. Felsőkörtvélyes tájára helyezik némelyek az elpusztult Kékszeg községet, mely 1426-ban Kekzegh alakban említtetik.

Felsőkrucsó, azelőtt Oroszkrucsó. Sáros vármegye határán fekvő ruthén kisközség 30 házzal és 179 gör. kath. vallású lakossal. Első okleveles említése 1382-ben történik, a mikor a Rozgonyiak voltak az urai. Később Csicsva várának tartozéka, azután a Bánó, majd a báró Dessewffy család birtoka. E családtól megvette a mult század második felében Grustyinszky Mihály, és most Grustyinszky Mihálynénak és Wendrichovszky Lucziánnénak van itt nagyobb birtokuk. A község gör. kath. temploma 1783-ban épült. Postája, távírója és vasúti állomása Sztropkó. E község határában fekhetett hajdan Nádfő is, mely 1420-ban Nádfői Mártonnak, a Luchkai Bánó András, ennek fia László és Kükemezei Bagos Péter ellen indított perében szerepel.

Felsőladács, előbb Felső-Vladicsa. Tót kisközség 26 házzal és 93 gör. kath. vallású lakossal. Póstája Havaj, legközelebb eső távírója Sztropkó, vasúti állomása Mezőlaborcz. Sorsa ugyanaz volt, a mi Alsóladácsé. Gör. kath. temploma 1819-ben épült.

Felsőlászlófalva, azelőtt Felső-Ladiskócz. Tót kisközség 45 házzal és 251 lakossal, kik róm. kath. vallásúak. Postája és vasúti állomása Udván van, távírója Homonnán. A homonnai uradalomhoz tartozott, de 1774-ben a Klobusitzkyak, azután a gróf Csákyak lettek az urai és most gróf Andrássy Gézának van itt nagyobb birtoka. Róm. kath. kápolnája 1702-ben épült. Ide tartozik Kroszna-tanya is.

Felsőmihályi, azelőtt Mihálykó. Hajdan, a XIV. században, mikor még a Rozgonyiak voltak az urai, Mihályfalva volt a neve. Azután Cicsva-vár tartozéka lett s az 1598-iki összeírásban Báthory István szerepel uraként, kiről a Soós családra, később pedig a Csákyakra száll. A XVIII. század végén a Ketzer család zálogbirtoka, de a Csákyak visszaváltják. A mult század közepe táján Bujanovits Ernő és neje, Mailáth Karolina voltak a birtokosai. Most idegen kézen van. Róm. kath. templomát a XVIII. század közepe táján az evangélikusok építették. A falu házainak száma 59, tótajkú lakosaié, kiknek nagyobb része evangélikus, 369. A falu postája Mogyoróskán, távírója és vasúti állomása Varannón van.

Felsőolsva, ruthén kisközség Sáros vármegye határán. Van 62 háza és 293 gör. kath. vallású lakosa. Postája és távírója Sztropkón, vasúti állomása 44meg Homonnán van. A csicsvai vár tartozéka volt és a többi várbirtokok sorsában osztozott. A XVIII. században a gróf Dessewffy, a báró Meskó és a Krasznetz családok voltak az urai, e század végén és a mult század első felében pedig a Dessewffy családdal együtt a Szirmay és a Semsey családok is. Most Grustyinszky Mihálynak van itt nagyobb birtoka. 1663-ban ezt a községet is meglátogatta a pestis. Gör. kath. temploma 1743-ban épült.

Felsőregmecz, a Ronyva völgyében fekvő magyar kisközség 72 házzal és 387, nagyobbára ev. ref. vallású lakossal. 1883 előtt Abaujhoz tartozott. Legrégibb birtokosaiul a pálosrendi szerezeteseket ismerjük; a reformáczió után a Daczó, Komjáthy, Pósa, Rátkay és a Kazinczy családokat ismerjük; később azután a báró 'Sennyey család is bírta; most Dókus Ernő orsz. képviselőnek van itt nagyobb birtoka. Hajdan Redmecz alakban is szerepel a neve. Református temploma árpád-korabeli román stílű épület, a szentélye azonban gótikus építmény s a XIV., vagy XV. századból való. Van a községben egy régi kúria is, melyet még a pálosok építtettek s most ez is a Dókus Ernőé. A község postája, távírója és vasúti állomása Legenyemihályi.

Felsőtokaj, azelőtt Orosz-Tokaj. Ruthén kisközség, melyben mindössze 19 ház van. Lakosai görög katholikusok és számuk 125. Már 1494-ben Erdődi Bakócz Miklós birtokaként van említve. Azután a kir. kamaráé, majd Perényi Gáboré, míglen 1569-ben Pethő János kap rá kir. adományt. Mint a sztropkói vár tartozéka szerepel egész a XVIII. századig, a mikor a báró Vécsey család lesz az ura. Ezt követi a Jekelfalussy és a Dessewffy család, most pedig Krízer Lajosnak van itt nagyobb birtoka. A községben nincs templom. Postája és távírója Kelcse és vasúti állomása Homonna.

Felsővirányos, azelőtt Felső-Sitnyicze. Kisközség 47 házzal, 357 lakossal, a kik mindannyian tótajkúak és nagyobb részben római katholikusok. Postája Homonnaolyka, távírója Kelcse és vasúti állomása Homonna. Előbb Bakócz-birtok, azután a kir. kamaráé, majd a Perényiek kapják és végre a Pethő család birtokába jut. Az újabb időben a Vécseyek, Barkóczyak, Jekelfalussyak, Dessewffyek és a Szirmayak a földesurai. Most azonban nagyobb birtokosa nincsen. A község határában nagyobb gőzfűrésztelep van. A gör. és róm. katholikusoknak itt közös templomuk van, mely 1892-ben épült. Van itt egy újabb úrilak is, melyet a mult század vége felé Szinnyei Félixné építtetett és ez most a Szinnyey családé.

Füzesér, tót kisközség 59 házzal és 329, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Saját postája van, távíróhivatala pedig Bánócz. E község már 1383-ban a mai néven szerepel, a mikor a Bethleni Beke családot egy itteni rész birtokába iktatják. Ugyanekkor a község urai a Füzesséryek, kiktől Zsigmond király 1403-ban pártütésük miatt elvette és Tövisi János fia János mesternek adományozta. Ezután ennek utódai, a Tövisi és Füzeséri Füzesséryek az urai, de részük van itt 1425-ben az Alcsebieknek, 1437-ben a Zádorháziaknak, 1470-ben az Uporiaknak, 1480-ban Bakócz Gáspárnak és Menyhértnek, 1492-ben Horváth Györgynek, az Eőri Dacsóknak és a Kisabarai Baska családnak is. 1519-ben Rákóczy Zsigmond és Ferencz bírják és az 1598-iki összeírás a Rákóczyak mellett Füzesséry Andrást és Pétert is birtokosaiként említi. 1612-ben Izdenczy Györgyöt iktatják itt valamely részbirtokba, ezután pedig a Füzesséryek mellett még kisebb birtokosokként szerepelnek a XVIII. században Kovásznay Ádám, Vladár Pál, továbbá később a Kiss, Lacsny, Héthy, Krivácsy, Szilvássy és Sztankay családok is. Most is a Füzesséryeknek van itt nagyobb birtokuk.

Gálszécs, magyar kisközség 378 házzal és 3173, tóttal vegyes, túlnyomóan róm. kath. vallású lakossal. Első birtokosául, egy 1255-iki feljegyzés szerint, az Aba nemzetségbeli Péter mestert említik. De hiteles okirat csak 1320-ból van, a mely Micz bán fiait nevezi meg Gálszécs uraiként. 1376-ban Szécsi Gál zólyomi főispáné volt, a ki a városnak a Gál-Szécs nevet adta s ettől fogva Gálszécsynek nevezte magát. 1402-ben is Gallus de Zeech néven szerepel birtokosa s ekkor szabadalmas községgé lett. A vallásháborúk idején sokat szenvedett Gálszécs is. 1439-ben a husziták hatalmukba kerítették és várat is építettek ide. Rozgonyi Lőrincz ugyan megkísérelte kiverni a bitorlókat 1451-ben, de a cseh rablók újra elhódították a várat, a honnan csak Mátyás királynak sikerült őket 1459-ben véglegesen kiűzni. 1459-ben 45a Nátafalusi Csontosoknak is van itt birtokuk. Alig szabadította fel Mátyás király a gálszécsi várat, 1460 körül Perényi István támadott rá ellenséges módon és elfoglalta a Gálszécsi családtól. De később a Gálszécsieket ismét visszahelyezték a jogaikba, a mint azt egy 1487-iki okirat bizonyítja. A XV. században a következő családoknak vannak birtokaik Gálszécsen: Ágóczi, Bacskói, Csapi, Csontos, Soós, Szerdahelyi, Szécsi, Sztrithei, Tárczai, Upori. Bocskay György hűtlensége következtében 1567-ben a város egy részét Kálnássy Ferencz kapta. Az 1598-iki összeírás szerint Rákóczy Ferencz, Tussay János özvegye, Zokoly Péter, Soós István, Keczer István, Szürthey Miklós özvegye, Csapy György és Homonnay György a birtokosok. A gálszécsi uradalmat 1600-ban Szemere Albert szerezte meg. Három évvel később itt kezdődött a Bocskay-féle felkelés. Nyolczvan évvel később báró Fischer Mihályt iktatják a birtok egy részébe. A XVIII. század végén a következő birtokosokat írták össze: Szemere, Kálnássy, báró Fischer, Fáy, Puky, Szilassy, Pekáry, Márton, Soltész, Pánthy, Tomsics. A Szemere családnak négytornyú kastélya volt itt, melynek ma már nyoma sincsen. A mult században a Szemere, Nemessányi, Puky, Szilassy, Kálnássy és Kácsándy családok az urai és jelenleg Molnár Bélának van itt nagyobb birtoka. Gálszécs járási székhely, körjegyzőséggel, vasúti állomással. Négy temploma közül a legrégibb a római katholikus, a mely 1494-ben épült, Bacskay András buzgalmából. A templom 13 mázsás harangját 1667-ben önttették Bacskay István és Szemere László. Két szép úrilak is van a községben; az egyik báró Fischer Gusztávé, a másik Molnár Józsefé. Gálszécs határában feküdt Dobrosnya község, mely a XIV. században virágzó helység volt, de nyomtalanul elpusztult. Ugyancsak itt feküdt Albény (Albun, Alben, Albin), mely a mai Albin-puszta helyén terült el Ez a község az 1358. évben kelt feljegyzés szerint a Szerdahelyi család birtoka volt. 1440-ben iktatták itt be Szerdahelyi Miklóst és 1489-ben a Gálszécsy családot. 1512-ben Csebi Pogány Zsigmondot, majd 1528-ban Szerdahelyi Lászlót, 1548-ban Istvánffy Pált, 1561-ben Serédy Gáspárt, továbbá Albén egyes részeibe Mérey Annát. 1569-ben Kálnássy Ferenczet helyezték birtokba, kívüle még Rákóczy György és Deregnyey Pál is birtokosai voltak. Az 1598-iki összeírás a következőket sorolja fel: Homonnay György, Rákóczy Ferencz, Malikóczy Gábor, Bacskay Miklós, Soós István, Csapy Ferencz, Szürthey Miklós özvegye, Rákóczy Zsigmond. 1600-ban a Daróczyakat iktatják némely részeibe, 1629-ben pedig a Csapyakat, de 1637-ben Drugeth György királyi adományképen kapja. 1663-ban, a mikor a falu Soós György tulajdona, a pestis pusztítja a lakosokat. Ugyanakkor Bocskay Istvánnak is van benne része. A mult században a báró Fischer, Molnár és a Kéry családok a nagyobb birtokosai. Ugyancsak Gálszécs határában fekhetett a XV. században Gödöny (Geuden) község, melynek 1417-ben Geöden László volt a földesura. 1429-ben a Csapyak, 1500-ban Sztrithei László, 1548-ban Némethy János, 1550-ben Panithy János, 1562-ben Kasuhy Julia, Bogáthy Borbála és Rákóczy Erzsébet, 1562-ben pedig Némethy Sára bírták. A XIV. században még virágzó község volt itt Kökényes (Kukenus) is. Jelenleg két major van a község határában: a Ghyczy- és a Verbőczy-major. Ez utóbbi helyén hajdan szintén község terült el, melyről okiratok tanúskodnak. Itt iktatták be 1425-ben Leszteméri Orbánt, 1570-ben Thury Jánost és 1575-ben Szentivány Györgyöt és Jezerniczky Györgyöt. Róm. kath. templomában Bocskay czímerrel ékesített emlékek láthatók. Szemere Miklós költő itt van eltemetve a családi sírboltban.

Garany, ondvamenti magyar kisközség, 236 házzal és 1135, túlnyomó számban róm. kath. vallású lakossal. Postája Bodzásújlak, távírója Velejte és vasúti állomása Upor. Első okleveles említését 1390-ben találjuk, a mikor a Losoncziak a Rakamaziaknak zálogosítják el. 1450-ben még a Rakamaziak kezében van, de 1471-ben a Zeöld Bálint zálogos birtoka. 1477-ben Rozgonyi Rajnoldot és a Bezdédyeket uralja. 1530-ban a Losoncziakat találjuk itt, a kik a falu mellett, emelkedett helyen, várkastélyt is építtettek. 1582-ben Forgách Zsigmondé, 1686-ban a terebesi pálosoké, mígnem 1753-ban Forgách Ádámot iktatják a vár és a helység birtokába. Azután az Almásyak lesznek az urai és most a gróf Almásy György hitbizományához tartozik. A pestisjárvány 1663-ban ezt a községet sem kerülte el, sőt az 1831-iki kolera sem. Lakosai szintén résztvettek az e járvány miatt keletkezett lázadásban. 1871-ben 46nagy tűz pusztította, 1889-ben meg az árvíz okozott lakosainak tetemes kárt. A falubeli két templom közül a római katholikus 1756-ban, az ev. református pedig 1842-ben épült. A ref. egyház, még a terebesi pálosok idejéből származó, értékes aranyozott ezüstkelyhet őriz.

Gatály, az úgynevezett Sárközön fekvő tót kisközség 111 házzal és 724, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Postája Füzesér, távírója és vasúti állomása Bánócz. Már 1278-ban szerepel Gathal nevű birtokosa, kitől a község is nevét vette. Mivel azonban a Gathályiak a Csebiekkel egy törzsből származnak, a községet hajdan Alsó-Csebnek is nevezték. 1414-ben Cseby Istváné s 1496-ig a Gatályi és Cseby családokat uralja. Csak ekkor merül fel újabb birtokosul Buttkai Péter és 1505-ben már Buttkai László is. Az 1598-iki összeírás már egészen más birtokosokat sorol fel, ú. m. Bégányi Ferenczet, Lorántffy Lászlót és Ujvárossy Tamást. A XVIII. század közepén Gosztonyi Andrást iktatják birtokába, azután a gróf Schmiddegh, Bégányi, Boronkay, Ujlaky, Wiczmándy és Szirmay családok lesznek az urai s az utóbbiaktól 1865-ben Warenhagen Hermann, ettől pedig, két évvel később, Widder Ignácz, a mostani tulajdonos atyja vette meg a Szirmay-féle kúriával együtt, mely most a Widder Samué, kinek itt szeszgyára és gőzmalma is van. A hagyomány szerint a község határában hajdan várkastély is volt, melynek azonban ma már nyoma sincs, ha csak Dvoriszkó, vagyis Udvarhely nevű dűlőjét nem tartjuk annak. 1884-ben a község nagyobb része leégett. A faluban nincs templom. Gatályhoz tartozik Ridzina-puszta is.

Gercsely, a Helmeczke-patak mellett fekvő kisközség 500, erősen magyarosodó tót lakossal, kik nagyobb részben gör. kath. vallásúak. Házainak száma 91. A falu postája, távírója és vasúti állomása Velejtén van. Első birtokosául 1410-ben Toronyai Pált találjuk, kit a leleszi káptalan egyes részekbe iktat. 1415-ben a Csicseri és a vele osztályos családok, továbbá Hruszkai János bírják. 1418-ban Fodor Ferencz, 1427-ben a Nagytárkányi család, 1432-ben Cselei Anna és Borbély János, 1445-ben Ronyvai Miklós és az Uporiak, 1447-ben Bulcsó Benedek és Makó Jakab, 1474-ben a Nyárasapátiak, 1481-ben a Czékeiek és Gercselyiek kapnak itt egyes részeket. A Csicseriek és osztályos társaik részeit 1487-ben Csicseri Zsigmond Ráskai Balázsnak zálogosítja el. 1501-ben Vassai Istvánt, 1511-ben pedig Czékei Petronellát, Bánffi Pétert, Eödönffi Imrét, Dobó Zsófiát, Gerendi Lászlót, Upori Borbálát és Czékei Jánost, 1548-ban Némethi Ferenczet iktatják egyes részeinek birtokába. 1581-ben Melyth Pált, három évvel később a Kéri Járay családot, 1588-ban Duleszkai Horváth Menyhértet találjuk a birtokosok között. Az 1598-iki össszeírás csak Czobor Mihályt, Melith Pált és Malikóczy Gábort említi, holott ez összeírás előtt a Cseleyek, továbbá Ferenczy István, Berencsy Pál és Zováthy Benedek is birtokosai voltak. 1616-ban Zmeskál Jaroszlav, 1654-ben Keczer Sándor, 1656-ban Ujhelyi András, később meg az Tárczay család is említtetnek az egykorú levelekben. A XVIII. század végén és a mult század első felében a Zoltán, Vékey, Vladár, Szakács, Kozma, Szabó, Inczédy, Zeltvay, Püspöky, Almásy, Bernáth, Héczey, Bodnár, Balogh, Füzesséry, Boka, Kigyósy, Csorba és Kövér családok voltak a birtokosai, most pedig a Markovits Miksáé. 1663-ban a pestis, 1831-ben a kolera pusztította lakosait, kik szintén részt vettek az akkori pórlázadásban. A faluban csak református templom van, mely 1800-ban épült. Ide tartozik Ugró gőzmalomtelep.

Gerenda, kisközség a Tapoly-völgyben. Van 71 háza és 401 tótajkú lakosa, kiknek nagyobb része gör. kath. vallású. Mind postája és távírója, mind pedig vasúti állomása Gálszécs. Legelőször 1478-ban találjuk említve, a mikor a Sempseieket iktatják egyes részeibe. A Széchiek is birtokosai voltak, kik 1487-ben részüket a Tárczaiaknak zálogosítják el. 1500-ban Sztrithei Ozsvátot iktatják egy rész birtokába, de ugyanakkor a Csapiak és osztályos társaik is a birtokosok közé tartoznak. Az 1598-iki összeírás Rákóczy Ferenczet, Tussay Sándort, Bacskay Miklóst és Csapy Ferenczet találja itt s ugyanakkor iktatják be Drugeth Györgyöt is. 1600-ban a Daróczyak is szerepelnek, 1637-ben pedig ismét Drugeth György kap itt kir. adományt. 1663-ban Bocskay István és Soós György a földesura. Ezeknek az utódai birtokolják azután egész a XVIII. század végeig, a mikor a Kácsándy, Fáy, Pekáry, Szemere, Nemessányi, Puky, Szilassy, Kálnássy, Péchy, Pothurnay és Ghiczy 47családok közt oszlik meg. Most gróf Andrássy Gézának van itt nagyobb birtoka. Ezt a községet sem kerülte ki az 1663-ban dúlt pestis. Templom nincs a községben.

Gerlefalva, azelőtt Girócz. Az Olyka folyó mellett fekszik. Tót kisközség, mindössze 81 gör. kath. vallású lakossal és 16 házzal. Eleinte hol Gerócz, hol meg Gyrócz alakban találjuk feljegyezve. Első birtokosául 1494-ben Erdődi Bakócz Miklóst ismerjük. A sztropkói vár tartozéka volt, de újabban a Jekelfalussyaké, azután a báró 'Sennyeyeké lett, végre pedig a Bukovszky családé. Most nincs nagyobb birtokosa. Az 1663-iki pestis ezt a községet sem kímélte meg. A faluban gör. kath. templom van, mely 1700 körül épült. Ide tartozik Fűrésztelep is, mely azonban romokban hever. A község postája Göröginye, távírója és vasúti állomása pedig Homonna.

Gesztely, hernádmenti magyar nagyközség. Van 332 háza és 1698, nagyobbára róm. kath. és ev. ref. vallású lakosa. Posta van a községben, távírója és vasúti állomása pedig Onga. Első emlitését 1219-ben találjuk, a mikor Gesztel néven szerepelt. Hajdan Al és Fel jelzőkkel két község, és 1356-ban mindkettő az egri káptalan birtoka. 1400-ban már a Drugetheket uralja, 1449-ben Kis-Gezthel néven is szerepel s ekkor Daróczy Anasztázt és Orosz Tamást iktatják egyes részeibe; ez időtájban azonban a Hangácsiak és a Gesztelyiek is birtokosai. 1560-ban a Rákóczyaké, a XVI. század vége felé pedig a törököknek behódolt községként van említve s a Drugetheknek van itt birtokuk. Az 1598-iki összeírás, a mikor a község a hódoltsághoz tartozik, Eödönffy Kristófot, Kéry János özvegyét, Horváth Miklóst, Homonnai Istvánt, Morvay Jánost, Monaky Ferenczet és Daróczy András özvegyét említi birtokosaiként. 1635-ben a Csicseri Oroszoké. Már 1566-ban sokat szenvedett a törököktől, sőt a XVII. században, a török dúlások alatt, egészen elpusztult s csak 1640 körül települt újra. Birtokosai ettől kezdve az Oroszok, Fogarassyak, Kapyak, Horváthok, Székelyek, a Gál, Szmrtnik, Szepessy, Rokfalussy, Komjáthy, Uray, Balogh, Baksy, Fekete, Bassa, Szentgyörgyi, Négyesy, Huszár, Ghyllányi, Kassay, Dőry, Puky, Tátray, Füzesséry, Thuránszky és Batta családok voltak, most pedig Kóczán Miklósnak, Orosz Elemérnek és Klein Ignácznak van itt nagyobb birtokuk. A községet három régi úrilak díszesíti, melyek közül az egyik Kóczán Miklósé s ezt Puky István építtette, kitől anyai ágon került a mostani tulajdonos birtokába. A másik két úrilak közül az egyik Orosz Zoltáné, a másik meg Klein Ignáczé. Az előbbit a Csicseri Orosz család építtette s erről az épületről az a monda járja a községben, hogy hajdan két testvéré volt, a kik, mert nem tudtak megegyezni abban, hogy a házból ki milyen részt foglaljon el, a kastélyt középen kettéfűrészeltették. Más változat szerint pedig a kastély hajdan emeletes volt s az emeletet hordatta le az egyik testvér odáig, a meddig azt fűrészszel megjelölték s abból építtette azt az úrilakot, a mely most a Klein Ignáczé. Tartja itt magát még egy érdekes monda, mely szerint a régi község az ú. n. Teknős-völgyben feküdt, a hol földrengés és földszakadás következtében részben összedőlt, részben elsülyedt. A falu lakosai még most is hiszik, hogy a falu elsülyedt templomának harangja az évnek ama napján, a mikor a szerencsétlenség történt, megkondul. A faluban két templom van. A róm. kath. 1802-ben épült, de már korábban is volt itt a katholikusoknak templomuk. A reformátusokét 1590-ben építették. Az 1848-iki szabadságharczban a község határában kisebb ütközet volt. Ide tartozik a Tanyák nevű házcsoport is.

Giglócz, tót kisközség, a hol mindössze 18 ház van. Lakosainak száma 146, kik vallásukra nézve római katholikusok. Postája és távírója Kelcse, vasúti állomása Varannó. A sztropkói uradalom tartozéka volt. Hajdan Gygulócz alakban is írták a nevét. A XVI. század vége felé Rákóczy Ferencznek és Krucsay Bálintnak voltak itt részbirtokaik. Később a Jekelfalussyak, majd a Sztáray grófok és a Beőthyek, valamint a Van Dernáth és a Csáky grófok voltak az urai. Most nincs nagyobb birtokosa. Az 1663-iki pestis itt is szedte áldozatait. A faluban nincs templom.

Girincs, kisközség, Borsod vármegye határán fekszik és 144 háza s 832 lakosa van, a kik magyarok és nagyobb részük római katholikus. Posta van a faluban; távírója Tiszalucz, vasúti állomása Hernádnémeti. Körjegyzőségi 48székhely. Innen vette nevét a Girincsy család, mely a XVI. században birtokosa volt. Első birtokosaiul 1453-ban Ladamóczi Miklóst, Kaponya Lászlót és Nagymihályi Eödön Veronikát ismerjük, kiket ekkor iktattak birtokába, a mikor is a község Gerencs alakban van említve. Az 1598-iki összeírásban hódolt község és Gerencsy László, György deák, Farmosy Illés, Eördög Péter, Bogácsy Mátyás és Barna Farkas özvegye a birtokosai. A Girincsyek után leányágon a Beke család lesz az ura, majd a Nikházyak, végre a Dőry grófok, kik itt 1730-ban várkastélyt épittetnek és a Sajón át hidat veretnek, melyet azonban a pálosok abbeli panaszára, hogy ez a híd nekik nagy anyagi kárt okoz, le kellett bontatni. A Dőry-féle kastély most a Wagner Valériáé és a Tüköry örökösöké. A Dőryeket a birtoklásban az Almásyak követték, majd a mult század közepén gróf Bombelles Lajos; most pedig Hammersberg Miklósné, szül. Wagner Valériának és Tüköry Jenőné, szül. Wagner Emma kiskorú örököseinek van itt nagyobb birtokuk. A XVI. század végén s a XVII. század elején a törököktől elpusztított helyként van említve, míg a község nagy része a XVIII. században a Sajó folyó partszaggatásai következtében áttelepülni volt kénytelen. A községbeli róm. kath. templom 1730-ban épült. Ide tartozik Abony-tanya is. A tatárok pusztították el az itt virágzott Abony helységet.

Golop, magyar kisközség Abauj-Torna vármegye határán, 109 házzal és nagyobbára róm. kath. vallású lakosokkal, kiknek száma 700. Postája és távírója Tállya, vasúti állomása pedig Szerencs. Hajdan Alsó és Felső jelzőkkel két község, melyek közül az utóbbi Abauj vármegyéhez tartozott 1455-ig, a mikor a Zemplénben fekvő Alsó-Goloppal egyesítették. E község neve az idők folyamán különféle változatokban szerepel, ú. m. Glup, Kulup, Gulup és Galoph. A Golopy család ősi fészke, mely már IV. Béla alatt szerepel. 1356-ban az egri káptalan birtoka, 1405-ben az Isépi, Cselei és a Dobi családokat találjuk itt, 1435-ben pedig a Dobi és a Monaki családok osztoznak birtokán. 1473-ban Zombori Nagy István és Pohárnok István kapnak benne részeket, de ugyanakkor a tokaji pálosok is birtokosai. 1548-ban Beyczy Gergely, Mucsey Pál és Geörbedy László, egy évvel később Beyczy Ambrus szereznek itt részeket. 1571-ben a Golopyak közül Golopy Gáspár szerepel birtokosaként, de az 1598-iki összeírás már a 'Sennyey István, Pernyeszy Imre és Bakos János nevét sorolja fel. A XVIII. század második felében a Vay és a Vécsey családokat uralja, kiken kívül az Ibrányiak és a Reviczkyek is birtokosai. A mult század elején a báró Vay családé és most is báró Vay Sándornak van itt nagyobb birtoka és két érdekes kastélya, melyek közül a régebbit báró Vay Miklós építtette. Itt lakott báró Vay László ezredes is, ki a hétéves háborúban a saját költségén zászlóaljat állított ki, azzal Berlinben járt, honnan a zászlót visszahozta s ez most a kassai muzeumban van. Golop 1567-ben a törököktől elpusztított helyként van említve. A falubeli két templom közül a reformátusoké még a reformáczió előtti időkből való, a katholikusoké pedig 1886-ban épült.

Gorzó, azelőtt Grozócz. Tót kisközség. Csak 17 háza és 114 lakosa van, kiknek nagyobb része római katholikus. Postája Göröginye, távírója és vasúti állomása Homonna. A homonnai uradalomhoz tartozott s az újabb korban került a 'Sennyeyek s a Szirmayak birtokába. Ezidőszerint nincs nagyobb birtokosa. Templom sincs a községben.

Gödrös, azelőtt Krivostyán. Laborczmenti tót kisközség 73 házzal és 367 lakossal, kiknek nagyobb része róm. kath. vallású. Postája Szátára, távírója és vasúti állomása Nagymihály. 1419-ben a Nagymihályi és a Tibai családok birtoka. 1454-ben Nagymihályi Agathát iktatják egyes részeibe, 1484-ben pedig Básthi Lászlót, de ugyanakkor a Lucskaiaknak is van itt részük. 1506-ban Sempsei Ferencz, hat évvel később Kasuhi János, Jakab és Imre, három évvel ezután Tibai Balázs, 1520-ban pedig Sztrithei Zsigmond és Balázs vannak birtokosaiul említve. 1562-ben Forgách Simont, 1575-ben Barlas Istvánt, 1579-ben Máriássy Pált, 1583-ban Nádasdy Miklóst iktatják egy itteni részbirtokba, míg az 1598-iki összeírás Nagymihályi Dénes és György özvegyeit, Sztáray Ferenczet, Eödönffy Kristófot, Paczoth Ferenczet, Vinnay Pált, Pozsgay Istvánt, Nyárády Albertet és Bankó Mihályt sorolja fel. A XVIII. században is a Sztáray grófok és az Okolicsányiak az urai, e század végén és 49a mult század elején pedig kivülök még a Berzeviczy, Dessewffy és Fejérváry családok. Ezidőszerint nagyobb birtokosa nincsen. A faluban róm. kath. templom van, melynek építési ideje ismeretlen.

Gödrösolyka, azelőtt Kriva-Olyka. Ruthén kisközség, mindössze 19 házzal és 125 gör. kath. vallású lakossal. Postája Homonnaolyka, távírója és vasúti állomása Radvány. A homonnai uradalom tartozéka volt s a Drugethek voltak az urai. Később a báró Joanelly és a Zámbory családok tulajdonába került, a mult század elején egyedül a Zámboryak voltak az urai, de most nincs nagyobb birtokosa. Templom sincs a községben.

Görbény, azelőtt Tót-Kriva. A krivai völgyben fekvő tót kisközség. Minössze 18 házból áll. Lakosainak száma 101 s vallásuk római katholikus. Postája, távírója és vasúti állomása Koskócz. A homonnai uradalomhoz tartozott s 1598-ban említik először, a mikor Homonnay György, István és Borbála bírják. Később a Fogarassyaké lett. Nagyobb birtokosa ezidőszerint nincsen. Róm. kath. templomának építési ideje ismeretlen.

Görbeszeg, azelőtt Ulics-Kriva, Ung vármegye határán fekszik. Ruthén kisközség, melynek 61 háza és 398 gör. kath. vallású lakosa van. Postája, távírója és vasúti állomása Nagyberezna. Első írott nyomaira 1478-ban találunk, a mikor a Drugetheké és a Zbugyaiaké. A XVI. században Orosz-Kriva néven a homonnai uradalom tartozéka s az marad mindvégig, míg az újabb korban a gróf Van Dernáth és a Kovásznay család tulajdonába kerül. Most herczeg Beaufort Frigyesnének van itt nagyobb birtoka. Görög katholikus temploma 1800 körül épült.

Göröginye, tót kisközség, 135 házzal és 791 róm. kath. vallású lakossal. Saját postája van, távírója és vasúti állomása pedig Homonna. A homonnai uradalomhoz tartozott s a Drugethek bírták, míg később a gróf Csáky, az Orosz s a Szirmay családoké lett. Most Ehrenheim Ferdinándnénak van itt nagyobb birtoka. 1788-ban a község járási székhely volt. A faluban katholikus templom áll fenn, melynek építési ideje ismeretlen. Ide tartozik Vitézvágás-puszta melyről sokkal régibb adatok szólanak, mint Göröginyéről. Már 1451-ben a Drugethek birtoka és ezután Göröginye sorsában osztozott, mely utóbbi csak az 1598-iki összeírásban szerepel először. Vitézvágásnak a XVIII. században Vitezócz eltótosított neve is volt.

Gyapár, azelőtt Gyapalócz. Tót kisközség 50 házzal és 271 róm. kath. vallású lakossal. Postája és távírója Kelcse, vasúti állomása Homonna. A sztropkói uradalom ősi tartozéka, melynek a XVI. század végén s a XVII. század elején, a Pethő családon kívül, Tharas Ferencz is birtokosa volt. Később a Jekelfalussyak lettek az urai, azutána Rolly és a Nedeczky család, a mult század elején a gróf Sztáray, báró Perényi, Beőthy és Ibrányi családok, most pedig gróf Sztáray Vilmosné szül. gróf Hadik Ilmának van itt nagyobb birtoka. A községbeli róm. kath. templom 1893-ban épült.

Harczos, azelőtt Zboj. Ruthén kisközség 121 házzal és 832 gör. kath. vallású lakossal. Ung vármegye határán fekszik s postája, távírója és vasúti állomása Nagyberezna. A homonnai uradalom tartozéka volt s az újabb korban került a gróf Csákyak birtokába. Most herczeg Lobkovitz Rezsőnek van itt nagyobb birtoka, fűrészgyára és két csinos vadászlaka. Vidéke vonzó, vadregényes. Határában savanyúvíz-forrás bugyog. Czárinka, vagyis királyné nevű dűlőjének van talán valami történeti jelentősége. Gör. kath. temploma 1776-ban épült.

Hardicsa, ondavavölgyi kisközség 215 házzal és 1187 lakossal, kik túlnyomó számban magyarok és reformátusok. A körjegyzőség székhelye. Van saját postája; távírója Tőketerebes, vasúti állomása Upor. Az ősi Hardicsai család névadó birtoka volt. Az 1598-iki összeírásban Homonnay György van említve birtokosául, a XVI. század végén és a XVII. század elején pedig Széchy György. A terebesi, vagyis a páricsi vár uradalmához tartozott, melyre 1637-ben Drugeth János kapott kir. adományt. Későbbi urai az Almásy, Bernáth, Bárczy és a gróf Andrássy családok és most a gróf Andrássy-féle hitbizományhoz tartozik, melynek haszonélvezője gróf Andrássy Sándor. 1872-ben majdnem az egész község leégett, 1898-ban pedig több mint 100 lakóház pusztult el. Két temploma közül a református 1801-ben, a gör. kath. 1796-ban épült. Ide tartozik Szücspatak-tanya, Omlás pásztorlak és 50Molyva-tanya, mely utóbbi helyen gróf Andrássy Sándornak kiváló marha- és lótenyésztése van.

Háromhuta, azelőtt Regéczi-Háromhuta. Kisközség 136 házzal és 813 lakossal, kiknek nagyobb része magyar és római katholikus. Postája Erdőhorváti, távírója Tolcsva és vasúti állomása Tolcsva-Liszka. Hajdan Abaujhoz és a regéczi uradalomhoz tartozott. Csak 1884-ben csatolták Zemplénhez. Regéczhuta, Középhuta és Új-Regéczhuta községek egyesüléséből alakult. Ezek mind Rákóczy-féle birtokok voltak s ezek sorsában is osztoztak. Mostani tulajdonosa, báró Waldbott Frigyes, a herczeg Bretzenheim család után következett. Üveghutája még II. Rákóczy Ferencz idejében keletkezett s azelőtt a tokaji borospalaczkok gyártása volt a főczikke. Új-Regéczhután herczeg Bretzenheim Ferdinánd kisebb vadászkastélyt építtetett, melyet báró Waldbott Frigyes 1860-ban megnagyobbított és átalakított. Ehez 500 hold terjedelmű vadaskert és szép park csatlakozik. Soltész-hegy, Bessenyő és Barátok nevű dűlői talán történeti jelentőségűek. Regéczi-Középhután álló katholikus temploma 1870-ben épült.

Havaj, a hasonló nevű völgyben fekszik, 41 házzal és 265 ruthén lakossal, kik gör. kath. vallásúak. Saját postája van, távírója és vasúti állomása Mezőlaborcz. 1494-ben, mikor Erdődi Bakócz Miklós az ura, Hovoy alakban találjuk említve; a mikor pedig 1548-ban Erdődy Pétert iktatják birtokába, Havay-nak írják. A sztropkói uradalom tartozéka volt, de az újabb korban a gróf Keglevich család volt az ura, most pedig XXIV. Reuss herczegnek van itt nagyobb birtoka. Körjegyzőségi székhely. Az 1663-ban dúlt pestis ezt a községet sem kerülte el. Gör. kath. temploma 1825-ben épült.

Hegedűsfalva, tót kisközség 37 házzal és 204 róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Homonna. A homonnai uradalom tartozéka volt s már 1467-ben a Drugethek birtoka. 1656-ban, a mikor Hegedősfalvának van írva, Szirmay Pétert iktatják birtokába. Később a Szirmayakkal együtt a Széchy és a Soós családoknak is van itt részük, azután a gróf Barkóczy, báró Perényi, a Malonyay és Szervitzky családok bírják. Jelenleg a Josefovits családé. A községben nincs templom.

Hegyesbisztra, azelőtt Sztropkó-Bisztra. Tót kisközség 18 házzal és 144 gör. kath. vallású lakossal. Postája Havaj, távírója Sztropkó, vasúti állomása Mezőlaborcz. Hajdan a sztropkói uradalom tartozéka volt s mindvégig annak sorsában osztozott. Ma nincs nagyobb birtokosa. A XVII. században a pestis pusztította lakosait. A faluban görög katholikus templom áll fenn, mely 1866-ban épült.

Hegyescsaba, azelőtt Horbokcsebinye. Laborcz-menti ruthén kisközség. Van 27 háza és 164 gör. kath. vallású lakosa. Saját postája van, távírója Alsócsebény. Előbb a homonnai uradalomhoz tartozott, de az újabb korban a Szirmay, Dessewffy, Nemessányi, Czeglédy, Jánossy, Soós és Czapkay családok tulajdonába került. Most dr. Mahl Jakabnak van itt nagyobb birtoka. Templom nincs a községben.

Hegyi, a Bodrog-Tisza közén fekszik. Magyar kisközség 76 házzal és 369 róm. kath. és ev. ref. vallású lakossal. Postája Málcza, távírója Deregnyő, vasúti állomása Bánócz. Ősrégi község, melyre 1220-ban a Buttkayak kapnak királyi adományt. 1411-ben a Buttkayak, Ráskayak és a Márkiak birtoka, de az Alcsebi család is szerez itt részbirtokot. 1451-ben Pálóczi János is birtokosai közé tartozik, 1541-ben pedig Sárosy Lukácsot, húsz évvel később Csicseri Orosz Zsigmondot, 1580-ban Palajthay Miklóst és Lorántffy Farkast iktatják egyes részeibe. Az 1598-iki összeírás Ráskay Györgyöt és Mihályt, Soós Kristófot, Eödönffy Kristófot és Palocsay Györgyöt találja itt. 1649-ben Sándor Miklósnak, egy évvel később pedig Soós Gábornak és Horváth Györgynek is vannak itt részeik. Későbbi urai a Rozgonyi, Lacsny, Kováts, Unghváry, Thuránszky, Mészáros, Szinnyey, Stépán, Révész, Bodó, Boka, Harsányi, Bessenyey, Czeglédy, Vizy, Tasnády, Kulin és Kossuth családok. Ezidőszerint Stépán Gábornénak van itt nagyobb birtoka. A községbeli két templom közül a római katholikus 1795-ben épült; a református templom építési ideje ismeretlen. A községben egy régi kúria áll, melyet még a Rozgonyiak építtettek s ez most a Stépán Gábornéé. 1900-ban a községnek több mint fele leégett. Ide tartozik Malomás-tanya.

Hegyvég, azelőtt Pritulyán. Ruthén kisközség 26 házzal és 178 gör. kath. vallású lakossal. Postája Homonnaolyka, távírója és vasúti állomása Radvány. A sztropkói uradalomnak volt a része, de később a Dessewffyek és a Gosztonyiak, majd a Szinnyey Merse család lett a birtokosa. Ma nagyobb birtokosa nincsen. A községben fennálló gör. kath. templom 1777-ben épült.

Hegyzávod, azelőtt Zavada. Kisközség 32 házzal és 206 gör. kath. vallású ruthén lakossal. Postája Homonnaolyka, távírója és vasúti állomása Radvány. A sztropkói uradalomhoz tartozott s a Pethők voltak az urai, az újabb korban pedig a báró 'Sennyey, a Horváth s a Jekelfalussy, majd pedig a Szűcs és a Ruzicska családok bírták. Most Tarnovitzky Sándornénak van itt nagyobb birtoka. Az 1663-iki pestis ezt a helységet sem kerülte ki. Gör. kath. temploma 1698-ban épült.

Helmeczke, laborczvölgyi kisközség 53 házzal és 331 tótajkú lakossal, kiknek nagyobb része róm. kath. vallású. Postája, távírója és vasúti állomása Homonna. Hajdan a homonnai uradalomhoz tartozott s a Homonnai Drugetheket uralta. Később azután a homonnai egyházé lett, majd a Szirmay s a gróf Van Dernáth családnak is volt benne része, most pedig a gróf Andrássy Géza birtoka. A hívek lelki szükségletére két kápolna szolgál. Az egyik a római, a másik a görög katholikusoké. Ide tartozik Kolovrát-major és Malom-puszta.

Henczfalva, előbb Henczócz. Ondavamenti tót kisközség 143 házzal s 743 lakossal, kiknek nagyobb része római katholikus. Postája és távírója Varannó, vasúti állomása Őrmező. E község már 1363-ban szerepel, még pedig mai, visszamagyarosított Henczfalva nevén. A csicsvai vár tartozéka volt s a Rozgonyiak, majd a Báthoryak, a Soósok és a Nyáryak voltak az urai. Ez utóbbiak kihaltával a Drugetheké, azután a Barkóczyaké lett. Annak idején a cseh huszita rablóktól ez a falu is sokat szenvedett. 1714-ben Péchy Magdolna, Ghillányi György, báró Szirmay Péter s a varannói pálosok vannak említve birtokosaiként. 1730-ban a 'Sennyey báróknak is van benne részük, a XVIII. század végén pedig a Szirmayak és a vallásalap birtoka, a mikor itt az Ondaván kőhid vezetett át, mely az inségesebb felső vidékkel kötötte össze. Erre a hídra vonatkozott a zemplénieknek az a jó tanácsa, hogy "a henczóczi kőhídon túl ne menj házasodni." Ma nincs nagyobb birtokosa. Róm. kath. temploma 1779-ben épült, de 1885-ben, földrengés következtében, nagyon megrongálódott.

Hernádkak, hernádmenti magyar kisközség 135 házzal és 867, nagyobbára ev. ref. vallású lakossal. Postája Gesztely, távírója Tiszalucz, vasúti állomása Hernádnémeti. Marczali szerint már a középkorban a kereskedelmi forgalom egyik középpontja volt és nevét a Hochen szóból alakította a nép ajka előbb Kok, majd Kak alakra. 1302-ben zárdájáról is van említés. 1356-ban az egri káptalan birtoka. A XVI. század közepe táján elpusztult s az 1598-iki összeírás szerint a török hódoltsághoz tartozott. Ez időben Szemere István és Miklós, Rákóczy Zsigmond, Terjény Mihály és Baracskay János özvegye szerepelnek birtokosaiként. 1634-ben Koppányi Szabó Dávidot iktatják valamely itteni résznek a birtokába. A Rákóczy-féle szabadságharcz alatt ismét a kipusztult helyek közé tartozik, hova Sisáry Gábor, 1750-ben, cseheket telepített. 1774-ben Sisáry István, László és András és Jósa László az urai, később pedig a Sisáry és Jósa családon kívül még a Batta, Komjáty, Fáy, Széky, Gotthard, Mezőssy és báró Meskó családok. Ma Sisáry Gyulánénak van itt nagyobb birtoka. A XVIII. század közepén a községben sok anabaptista élt, a kik 1760-ban a róm. kath. hitre tértek át. Két régi úrilak is van itt, melyeket még a Sisáryak építtettek s ezek most a Potoczky Kálmánéi. A községbeli református templom 1802-ben épült. Idetartoznak a Potoczky- és Sashalom-tanyák.

Hernádnémeti, hernádmenti magyar nagyközség, Borsod vármegye határán fekszik. 371 háza s 2289 lakosa van, kiknek nagyobb része református vallású. Postája és vasúti állomása helyben van, de legközelebb eső távíróhivatala Tiszalucz. Ősidők óta megült hely, mely a tatárjárás alatt elpusztult. 1254-ben németeket telepítettek ide és akkor Hernád-Nemptu alakban van említve. 1356-ben az egri káptalan birtoka, de 1397-ben a Perényiek kapnak rá kir. adományt. Egy részének 1462-ben Szapolyai Imrét és Istvánt iktatják birtokába, míg a másik részt a Perényiek Modrar Pálnak zálogosítják el. A XVI. század elején csak a Szapolyayak szerepelnek birtokosaiként, de 521527-ben már a Thurzó családot találjuk itt. 1567-ben a törököktől elpusztított helyként van említve, melyet II. Rudolf Rákóczy Zsigmondnak adományoz. Az 1598-iki összeírás szerint a törököknek adózik s a Rákóczyakon kívül Terjény Mihály is birtokosa. 1711-ben a Rákóczy-birtokok elkoboztatván, a kincstárra szállott, de a felét Aspremont grófné kapta, a másik felét pedig, 1730-ban, III. Károly báró Meskó Jakabnak adományozta. 1774-ben a Meskó családon kívül az Almásyak is urai, azután később kívülök még a gróf Erdődyek. Most gróf Erdődy Gyulának, gróf Zichy Jakabnak és báró Harkányi Jánosnak van itt nagyobb birtoka. Említést érdemel gőzmalma. Két temploma közül az új református templom, az ősi templom helyén 1895-ben épült, a róm. kath. templomot pedig 1769-ben avatták fel. A református egyház birtokában 1710-től származó úrasztali kehely és egyéb régi egyházi edények vannak. Ide tartoznak Gyömrő-, Hernádnémeti-, Ósiska- és Ujsiska-tanyák.

Herczegkút, azelőtt Trauczonfalva. Magyar kisközség, körjegyzőségi székhely, 179 házzal és 899 róm. kath. vallású lakossal. A Rákóczyak uradalmához tartozott, hova herczeg Trautson János Vilmos 1754-ben németeket telepített, kik azonban az idők folyamán elszéledtek, vagy megmagyarosodtak. A községet, az alapító család kihaltával, a sárospataki uradalomhoz csatolták, melynek sorsában osztozott. Most nincs nagyobb birtokosa. 1903-ban a falu nagy része leégett. Katholikus temploma a község alapításának idejében épült. A falu postája, távírója és vasúti állomása Sárospatak.

Hocsa, tót kisközség, az Ondava völgyében, Sáros vármegye határán, 60 házzal és 309 róm. kath. vallású lakossal. Posta- és táviróhivatala Sztropkón, vasúti állomása Mezőlaborczon van. A sztropkói uradalomhoz tartozott s régente Hotcza, majd Hattchia alakban írták a nevét. Az újabb korban a gróf Keglevichek lettek az urai, most pedig Wollman Kázmérnak van itt nagyobb birtoka. 1663-ban a pestis itt is dúlt. Itt van a vármegye egyetlen róm. kath. fatemploma, melyet még 1639-ben állítottak s 1798-ban renováltak. Ide tartozik Blednicza-puszta is.

Holcsik, előbb Holcsikócz, a sztropkói uradalomhoz tartozott, de 1591-ben Rákóczy Ferencznek s később, a Pethőkkel együtt, Tharas Ferencznek is volt benne része. A XVI. században Holczikovecz néven is emlegetik. Ujabbkori birtokosai a Jekelfalussyak, Vécseyek és Szirmayak voltak. Ezidőszerint nagyobb birtokosa nincsen. Ezt a községet sem kerülte ki az 1663-iki pestis. A községben nincs templom. Van 21 háza s 157 róm. kath. vallású, tótajkú lakosa. Postája és távírója Kelcse s vasúti állomása Varannó. Ide tartozik a Kelcsánki major is.

Homonna, a Laborcz-folyó mentén fekvő nagyközség 392 házzal és 3995, túlnyomólag tót lakossal. A Homonnai Drugethek ősi fészke, melynek históriai multja korai századokig nyúlik vissza. A XIII. században a Krajnya középpontja volt s első birtokosaként a Drugeth családot említik. Első okirati följegyzést róla 1322-ben találunk, a mikor Drugeth Jánost uralta. Egy másik okirat szerint 1323-ban Róbert Károly király Drugeth Fülöpnek adományozta az uradalmat, a kitől 1327-ben öcscse, Vilmos örökölte. 1360-ban a Drugethektől elfoglalta Koriatovics Tivadar orosz herczeg, de már 1380-ban királyi adományképen ismét Drugethék kapják, még pedig Drugeth János fiai. A homonnai kastély építésének eredetét nem jegyezte fel semmiféle okirat, de 1449-ben már állott s mindegyik birtokosa szépített vagy rontott, toldott és bővített rajta. A XV. században az Ágóczi családnak is rész jut az uradalomban. A husziták pusztításai alkalmával ez a birtok is a cseh rablók kezébe került, de Mátyás király hadai onnan is kiűzték őket s a Drugethek visszanyerték ősi birtokukat. Az ellenkirályok alatt a menekvő Szapolyay János itt húzódott meg egy ideig. Az 1559-ben elhunyt Drugeth Istvántól fiai, László és a fejedelemjelölt Bálint örökölték s a birtok a következő század elejéig is e családé maradt. 1610-ben Homonnai György, az akkori földesúr, az országbírói méltóság elnyeréseért a róm. kath. vallásra tért át s két évvel később jezsuitákat is telepített Homonnára. Ez adott jogczímet Bethlen Gábornak arra, hogy Homonnai Drugeth Györgyöt összes zempléni birtokától és Homonnától is megfoszsza. 1619-ban itt vívott véres csatát Drugeth György Rákóczy Györgygyel. A XVII. század első felében (1630 körül) Drugeth György fia János, leverte Császár Péter, 53a "parasztkirály" pórhadát s ezért visszakapta zempléni birtokait és ismét ura lett Homonnának. De a Drugethek hatalma immár alászállott és régi nagyságát sohasem nyerte többé vissza. Homonnát 1644-ben elfoglalta Rákóczy György s noha a Drugethek később visszahelyeztettek e javukba, 1684-ben Thököly Imre ostromának nem tudtak ellentállani. Thököly a várat elfoglalta és Homonnai Zsigmondot elhurczolta Kassára. Ezzel örök időkre véget ért a Homonnai Drugethek hatalma. A várkastély azonban ma is fennáll gróf Andrássy Sándor tulajdonaként, a ki az uradalom mostani birtokosa. Homonna mezőváros multjáról beszél a pálos eredetű róm. kath. templom is, a mely még a XIV. században épült és sokat szenvedett a vallásháborúk alatt. Egy ideig a kálvinistáké is volt, kiknek 1583-ban Rákóczy Ferencz adta oda. 1765-ben megujitották. Gróf Hadik Béla admirális hamvai a templom sirboltjában nyugszanak. A gör. kath. templom is közel kétszázados, mert 1717-ben épült. Régi épület a zsinagóga, a melyet 1797-ben emeltek. A róm. kath. templomhoz tartozik a XVII. századbeli jezsuita-klastrom épülete, a mely szintén sok vihart élt át; Thökölyék 1676-ben felgyújtották, de az épület megmenekült a teljes pusztulástól s jelenleg a parochus lakása és a leányiskola is ott van. Ebben a kolostorban a Drugeth grófok gimnáziumot is tartottak fenn, a melyet később Ungvárra helyeztek át. A reformátusok egy évtizeddel ezelőtt épitették tornyos templomukat.Homonna járási székhely, vasútállomással, távíróval, szesz- és kályhagyárral; van több egyesülete, felső kereskedelmi iskolája és felső leányiskolája, járásbírósága, főszolgabírósága, adóhivatala, máv. osztálymérnöksége. A homonnai kastély a sok stilszerűtlen átalakítás és toldozás daczára ma is impozáns, nagyarányú épület. Alsó falai s különösen egyes alapzati részei, árpádkori építkezésre vallanak és hajdani várjellegét is igazolják. A kastély majdnem szabályos négyszög, nagy udvarral s hatalmas arányú torony alatt fekvő portáléval, melyhez a hajdani vár-árkon át híd vezet, melyet jobbról-balról egy-egy erős pilléren álló kőoroszlán őriz. Belső helyiségei tágasak és kényelmesek és sok értékes műtárgyat tartalmaznak. Legérdekesebbek a következő helyiségei: a belül emeletes, nagy könyvtárterem, gazdag könyvtárával, mely kb. 8000 kötetet tartalmaz és számos értékes régi bútort. Itt vannak a Homonnai Drugeth család irományai is. A hosszú, tágas fegyver-folyosó, melynek falait nagyértékű, régi fegyverek, vértezetek és becses tapisszériák borítják. Az ú. n. királyszoba, melynek falait a magyar királyok medaillon-képei fedik s a hol számos nagyértékű, régi bútor látható. Az ú. n. Csáky-szoba, ritkaságszámba menő színes rézmetszeteivel. A lépcsőház, a női ágbeli ősök egykorú arczképeivel. Louis XV. szoba, nagybecsű régi festményeivel. Az egyik vendégszoba, valódi régi japán bútorokkal és japán falfestményekkel. A kastélybeli kápolna, 1660-ból való oltárképével, mely egy Drugeth-féle hadi zászló közepére volt festve, stb. Mindezek és a többi helyiségek falait régi, híres mesterektől való festmények borítják. A kastélyhoz franczia, részben angol kert csatlakozik, melynek természetes folytatása a kb. 6000 holdas erdő. A parkon végig beboltozott patak vonul át a föld alatt. A kastély kb. 2 kilométernyi távolságból vízvezetékkel kapja ivóvizét. Közel a kastélyhoz fekszenek a mintaszerű belső istállók s a hatalmas arányú lovarda. A nemes gróf a kastélyt most alapjából restauráltatni és régi várkastélyszerű alakjába visszahelyeztetni szándékozik. Homonna kiránduló helye a "Szirtalja" (Podskalka) a Laborcz balpartján. A Laborcz folyón átvezető szép vashid már a XX. század alkotása. Homonna országos vásárait egész felső Zemplén, a vasuton még Gácsország is látogatottakká teszi. Hegyre felvezető Kálváriája is hires. Homonnán született Trefort Ágoston 1817. február 7-én.

Homonnaolyka, az Olyka-völgyben fekvő ruthén kisközség, körjegyzőségi székhely, 56 házzal és 337 lakossal, kik gör. kath. vallásúak. Posta van a községben, távírója és vasúti állomása Radvány. A homonnai uradalomhoz tartozott s hajdan Ilka, Jelka és Ilyka néven szerepelt. Később a Szulyovszkyak, azután a Keczerek, majd a Matolayak lettek az urai és most dr. Matolya Gábornak van itt nagyobb birtoka. 1663-ban itt is dúlt a pestis. A község határában kénes vízű forrás van. Görög katholikus temploma régi, de építési ideje ismeretlen. Ide tartozik Fűrész-gyártelep is.

Homonnarokitó, ruthén kisközség a Viravka völgyében, 74 házzal és 398 gör. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Koskócz. A XVI. század óta a homonnai uradalomhoz tartozott és a Drugethek voltak az urai. Később aztán az Almásyaké lett, majd a báró Luzsénszkyaké, most pedig a késmárki takarékpénztárnak van itt nagyobb birtoka. Gör. kath. temploma a XVIII. század elején épült. Az egyház birtokában 1714-ből való ezüst-kehely és szentséghordó szelencze van, melyet Rokitóy Jakab ajándékozott az egyháznak.

Homonnazávod, azelőtt Zavadka, tót kisközség, körjegyzőségi székhely, 46 házzal és 236 róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Homonna. A homonnai uradalomhoz tartozott, de újabb korban a Szirmayak, majd gróf Van Dernáth bírták. Most gróf Andrássy Sándornak van itt nagyobb birtoka és régi úrilaka, melyben a körjegyzői hivatal van elhelyezve. A községbeli róm. kath. templom 1770-ben épült.

Hór, tót kisközség, 94 házzal és 866 lakossal, kiknek nagyobb része róm. kath. vallású. Postája és távírója Parnó, vasúti állomása Bánócz. A homonnai uradalomhoz tartozott és 1451-ben már a Drugethek voltak az urai. 1550-ben Mikesy Lászlót és Orbay Magdolnát s 1590-ben Banchy Jánost is egyes részeinek birtokába iktatják. Az 1598-iki összeírásban a Homonnai Drugethek mellett még Vitányi István és Kátay Mihály is birtokosokként szerepelnek, 1732-ben pedig a Kiszely, Tussay s a Divényi családok. Azután a Szirmayaké lett, most pedig gróf Andrássy Gézának van itt nagyobb birtoka. Az 1663-iki pestis ezt a községet is meglátogatta. Temploma nincsen. Ide tartoznak Biscze, Hrinyiscse majorok és Voronyák erdőlak. Hór környékén feküdt hajdan Kupony elpusztult község, mely 1451-ben szintén a Drugethek birtoka és a XV. században Kapon és Kopon néven is említtetik. A Drugethek mellett 1550-ben Mikesy Lászlót és Orbay Magdolnát is egyes részek birtokába iktatják. A török dúlások alatt pusztulhatott el, mert azután már csak pusztaként szerepel, melynek újabbkori urai a Csákyak és Szirmayak voltak. Itt valahol, Hór tájékán, fekhetett a XIV. században Berzencz is, melynek birtokosait azonban nem ismerjük.

Hosszúláz, sátoraljaújhely közelében fekvő kisközség, 54 házzal és 251, nagyobb részben róm. kath. vallású, magyar lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Sátoraljaújhely. Hajdan az újhelyi vár tartozéka volt, de elpusztult és 1789-ben svábokat telepítettek ide, kik az idők folyamán megmagyarosodtak. A mult század elején herczeg Bretzenheim Károly Ágost volt az ura, most azonban nagyobb birtokosa nincsen. Templom nélküli község.

Imreg, bodrogmenti magyar kisközség. Van 120 háza s 605 lakosa, kiknek nagyobb része róm. kath. vallású. Postája Czéke, távírója Sátoraljaújhely és legközelebb eső vasúti állomása Upor. Régen Imbreg volt a neve. Az Imbre az Imre névnek régies alakja, miből azt kell következtetnünk, hogy alapítójának neve él a község nevezetében. Első birtokosaiul a Kaplony nembeli Imreghieket ismerjük. 1419-ben Imreghi Andrással együtt Cseke György is birtokosa. 1458-ban Palóczi Lászlót, húsz évvel később Czékei Jánost és 1510-ben Eödönffi Pétert, Dobó Zsófiát és Gerendi Lászlót iktatják birtokába. Azután a Tárczayak lettek az urai. 1561-ben Soós Jánost és hét évvel később Horváth Györgyöt, Ráskay Ferenczet és Ilosvay Györgyöt iktatják egyes részeibe. Az 1598-iki összeírásban Soós András, Ferencz, István és Kristóf, továbbá Barkóczy László, Pethő István és Vinnay Kristóf vannak birtokosaiként felsorolva. A Bodók, kiknek itt várkastélyuk volt, mely Bodó-vár néven volt ismeretes, itteni birtokrészüket Szirmay Gábortól és Jászay Évától örökölték. 1711-ben a Kapy család nyer itt részeket, újabbkori birtokosai pedig a gróf Aspremont, báró Barkóczy, Kazinczy, Bodó, Bessenyey, Horváth, Szikszay, Püspöky és gróf Buttler családok, míg most Weinberger Dávid örököseinek van itt nagyobb birtokuk. A Barkóczyak itt a XVII. század közepe táján kastélyt építtettek, mely később a Buttler családé lett, most pedig a Weinberger örökösöké. A község mellett emelkedő hegytetőn van a minoriták klastroma és temploma. A templom tornya ősrégi építmény. 1767-ben Barkóczy Imre megfelelő területet adományozott a minoritáknak, kiket Radról telepített ide, hol akkoriban egy templom romja állott. Ide építették azután a minoriták rendházukat és templomukat. A klastrom most 55már üresen áll és mindössze egy páter lakja. A zárda könyvtára még megvan s kb. kétezer, XVI-XVIII. századbeli vallási és egyházi munkát tartalmaz. A minoriták templomán kívül református templom is van a községben.

Istvántelke, azelőtt Stefanócz. Tót kisközség 37 házzal és 191 gör. kath. vallású lakossal. Postája és távírója Tavarna, a vasúti állomása pedig Homonna. A homonnai uradalomhoz tartozott s a XVI. század végén Stephanócz-Wolia alakban is említve van. 1479-ben Istvánvágás néven is említik. 1747-ben Dravetzky Lászlót iktatják némely részeinek birtokába. Az újabb korban a gróf Szirmay, a gróf Barkóczy és a Fándly családoké volt és most a gróf Barkóczy János-féle hitbizományhoz tartozik. 1663-ban a pestis pusztította lakosait. Gör. kath. temploma 1783-ban épült.

Isztáncs, tót kisközség a Helmecz-patak mentén. Van 74 háza és 445, nagyobbára gör.-kath. vallású lakosa. Postája, távírója és vasúti állomása Upor. XV. századbeli birtokosai a Isztáncsiak. 1447-ben Isztáncsi Miklóst szolgálja, 1460-ban már az Isztáncsiakkal a Csapiak osztozkodnak rajta. 1474-ben a Kecseti családot iktatják egyes részeibe s ebben az időben az Erdélyi családnak is volt itt része. A XV. században a község neve állandóan Stáncs. Az 1598-iki összeírás csak Homonnai Györgyöt említi birtokosául, később azonban az Alvinczyek is szereznek itt részeket, majd az Uporyak és Lorántffyak, kiknek révén Rákóczy-birtok lesz. 1730-ban a Bégányiak zálogbirtoka, de az újabb korban már az Aspremont grófoké. Most nincs nagyobb birtokosa. A XVII. századbeli pestis ennek a községnek sem kegyelmezett. 1690. november 4-én itt görögkatholikus zsinatot tartottak, melyen 40 lelkész fogadta el az uniót. 1831-ben és 1873-ban a kolera dühöngött a faluban. Gör. kath. temploma 1792-ben épült.

Izbugya, tót kisközség a Laborcz mentén, Ung vármegye határán, 102 házzal és 532 lakossal, kiknek nagyobb része róm. kath. vallású. A község postája, távírója és vasúti állomása Nagymihály. Legősibb birtokosául 1373-ban Bethlen Mártont ismerjük. Ez időben Ung vármegyéhez tartozott. A Zbugyay család származási helye, melytől nevét is vette. 1419-ben két Zbugya nevű község szerepel, Nagy és Felső jelzőkkel. Ekkor a Nagymihályi és Tibai családok is bírnak itt részjavakat. Zbugyay Bernát 1450-ben, Drugeth Simon leányával a barkói uradalom egy részét kapta, melyeknek községei ettől kezdve az Izbugya előnevet veszik fel. 1563-ban Pethő Jánost és Forgách Simont iktatják némely részek birtokába, 1582-ben Karvai Orlé Miklóst egy kúriába. 1582-ben Kubinyi Kristóf és Szent-Ivány György, 1587-ben Malikóczy Miklós és Gábor kapnak itt részeket, de az 1598-iki összeírásban már Wiczmándy Tamás s Zsigmond és Nyárády Albert vannak említve birtokosaiul. 1656-ban Bornemisza Mihályt iktatják egy részébe, 1773-ban Dessewffy Tamás és Wiczmándy Mihály az urai s e két családot uralja azután; de a mult század elején osztoznak velök még az Ujlaky, Bencsik és Szirmay családok is. Most a Fejérváry családnak van itt nagyobb birtoka. Ékesíti a községet egy újabb úrilak is, mely a Burger Eleké. Róm. kath. temploma 1880-ban épült.

Izbugyabéla, ruthén kisközség a Laborcz völgyében 95 házzal és 463, nagyobbára gör. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Radvány. A századok folyamán ugyanazok voltak az urai, mint Izbugyának; csakhogy 1575-ben Maturnay Annát iktatják egy rész birtokába, míg az 1598-iki összeíráskor a Wiczmándyak mellett Asguthy Mihály, Nyárády Albert, Palocsay György, Füzy Imre és Bogáthy Mihály vannak birtokosokként felsorolva. Újabbkori urai a Szirmayak, Dessewffyek s a Valdárok. E községgel volt egyesítve Valentócz község, mely 1550-ben Drugeth Imre, Gábor, Gáspár és Ferencz birtoka; 1587-ben Malikóczy Miklóst és Gábort iktatják egyes részeibe. Tíz évvel később már Füzy Imre és Palocsay György az urai. Későbbi birtokosai ugyanazok voltak, mint a vele egyesített Izbugyabéláé. A községben gör. kath. templom van, mely 1770-ben épült. Ide tartozik Mászó-puszta is.

Izbugyahrabócz, a többi Izbugya előnevű községekkel egy sorsa volt s csak 1600-ban iktatnak be részbirtokába Izbugyay Gállal együtt egy Both István nevű nemest. Újabbkori birtokosai Dessewffyek, Kazinczyak, Wiczmándyak, Sárossyak és a gróf Dessewffy családnak van itt nagyobb birtoka. 56Temploma nincs. E tót kisközség a Laborcz mentén fekszik s 80 háza és 381, nagyobbára róm. kath. vallású lakosa van. Ide tartozik Staniszlovecz-tanya is.

Izbugyaradvány, szintén Laborczmenti ruthén kisközség, körjegyzőségi székhely, 96 házzal és 606 gör. kath. vallású lakossal. Postája Laborczradvány, távírója Radvány. Saját vasúti állomása van. A többi Izbugya előnevű község sorsában osztozott s birtokviszonyai is azonosak. Most Miklós Bélának és Andrássy Antalnak van itt nagyobb birtoka. 1873-ban nagy éhinség uralkodott lakosai között. Gör. kath. temploma 1784-ben épült.

Izbugyarokitó, a Viravka-völgyben fekvő kisközség 56 házzal és 313 ruthén lakossal, kik gör. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Koskócz. A többi Izbugya nevű község sorsában osztozott, csak az 1598-iki összeírásban bukkan fel egy új birtokosa Soós János özvegye személyében. Újabbkori urai a Szirmay, Kéry, Sárossy, Pike, Boronkay s a báró Luzsénszky családok voltak, de most idegen kézen van. Templom nincs a községben.

Jakabvölgye, azelőtt Jakusócz. Ruthén kisközség. Mindössze 14 háza és 89 gör. kath. vallású lakosa van. Postája és távírója Sztropkó, vasúti állomása Homonna. A sztropkói uradalomhoz tartozott s ennek sorsában osztozott, mígnem azután a Dessewffy, majd a gróf Keglevich család birtokába került. Most idegen kézen van. Görög katholikus temploma 1790-ben épült.

Jánosvágása, azelőtt Hankócz. Laborczmenti tót kisközség 79 házzal és 389 róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Koskócz. A homonnai uradalom tartozéka volt s 1611-ben Telegdy Borbálát, 1747-ben Dravetzky Lászlót is némely részei birtokába iktatják. Újabbkori birtokosai a gróf Csákyak voltak, majd a gróf Andrássyak és most is gróf Andrássy Tivadarnak van itt nagyobb birtoka. A faluban nincs templom.

Jánosvölgye, azelőtt Jankócz. Tót kisközség. Van 33 háza és 215 róm. kath. vallású lakosa. Postája Göröginye, távírója és vasúti állomása Homonna. A Drugethek homonnai uradalmához tartozott, de később az Okolicsányiak után az Almásyaké lett, majd pedig a Csákyak birtokába ment át. Mostani nagyobb birtokosa Lukovits Géza. Róm. kath. templomát 1769-ben építették. Ide tartozik Géza-tanya is.

Jármos, azelőtt Jalova. Kisközség 17 házzal és 103. gör. kath. vallású, ruthén lakossal. Postája Czirókafalu, távírója Szinna. A homonnai uradalomhoz tartozott. Újabbkori birtokosa a Révész család volt. Most Hering Gottfried Jánosnak van itt nagyobb birtoka. A faluban gör. kath. templom van, melynek építési ideje ismeretlen.

Jeszenócz, tót kisközség 70 házzal és 431 róm. kath. vallású lakossal. Postája Zsalobina, távírója Tavarna, vasúti állomása Varannó. A Homonnaiak birtoka volt, de az 1598-iki összeírás szerint Révay Ferencz is részbirtokosa. Később a Barkóczy s a Wiczmándy család lett a földesura. Most nagyobb birtokosa nincsen. Róm. kath. templomát 1778-ban Barkóczy Imréné szül. Szirmay Zsuzsánna építtette. A községben a XVIII. században több ízben volt földrengés, mely a templomot is erősen megrongálta.

Jobbos, azelőtt Praurócz. Ruthén kisközség. Csak 23 háza és 149 gör. kath. vallású lakosa van. Postája Homonnaolyka, távírója és vasúti állomása Radvány. A sztropkói uradalom tartozéka volt és később a báró Dessewffy, majd a Jekelfalussy családé lett. Most Tarnovszky Sándornénak van itt nagyobb birtoka. Az 1663-iki pestis itt is megkövetelte áldozatait. A falubeli gör. kath. templom 1832-ben épült.

Józsefvölgy, azelőtt Juszkóvolya. Tót kisközség. Van 46 háza és 231 lakosa, a kik görög katholikusok. A homonnai uradalomhoz tartozott és Filyér-Volya néven is említik. Később a Barkóczyak s a gróf Forgáchok, továbbá a 'Sennyey bárók s a Szirmayak birtokába került. Most nincs nagyobb birtokosa. A hagyomány szerint itt tartózkodott hajdan Juszkó, a messze földön hirhedt rablóvezér. A falu gör. kath. temploma a XVIII. század végén épült. Postája Vehéczen, távíró és vasúti állomása pedig Varannón van.

Juhászlak, előbb Runyina. A Beszkidek alatt fekvő ruthén kisközség. Van 41 háza s 279 gör. kath. vallású lakosa. Postája Nagypolány, távírója Szinna, vasúti állomása Nagyberezna. A gácsi határszélen fekszik s hajdan 57a homonnai uradalomhoz tartozott. Az újabb korban a Prámer család, majd Satzger Keresztély lett az ura, most pedig Scharnitzer Ottó lovagnak van itt nagyobb birtoka. A faluban gör. kath. templom van, mely 1796-ban épült.

Juhos, azelőtt Parihuzócz. Ruthén kisközség 36 házzal és 192 lakossal, kik gör. kath. vallásúak. Postája és távírója Szinna, vasúti állomása Homonna. A homonnai uradalomhoz tartozott. Újabbkori birtokosai a Szirmayak, majd a Lónyayak voltak, most azonban nagyobb birtokosa nincsen. 1873-ban a kolera pusztította lakosait. Az itteni gör. kath. templom 1801-ben épült.

Kácsánd, tót kisközség 53 házzal és 284 róm. kath. vallású lakssal. Postája Málcza, távírója és vasúti állomása Bánócz. Első birtokosául 1220-ban a Buttkay családot ismerjük. 1414-ben Nagymihályi Jánost, 1415-ben pedig Csebi Istvánt iktatják birtokába. 1443-ban Unghi Albert s a Ramocsai család, 1553-ban Wiczmándy Mátyás. 1567-ben pedig Kapy Ferencz, Péchy Gáspár, Sólyom Péter a birtokosai. 1597-ben Dobó Ferenczet is itt találjuk; az egy évvel később történt összeíráskor már a következő birtokosok szerepelnek: Ilosvay Mihály özvegye, Daróczy Pál özvegye, Nyárády Albert, Tompa Márton, Pribék Ferencz, Baranyi Miklós, Csicsery János és Nagymihályi Zsigmond özvegye. Újabbkori urai ezután a Kácsándyak, az Aiszdorfer, Kazinczy, Szirmay, Kovásznay és Ibrányi családok. Most a Kazinczy és a Nyomárkay családoknak van itt nagyobb birtokuk. A községhez tartozó Tatárka nevű dűlőhöz az a hagyomány fűződik, hogy a tatárjárás alatt itt állítólag ütközet volt. 1864-ben az egész község leégett. Temploma nincs. Ide tartoznak a Blatta-beli földek, a hol a Kazinczy és Nyomárkay családok majorsági épületei állanak.

Kalenó, a gácsi határszélen fekvő ruthén kisközség, 105 házzal és 585 gör. kath. vallású lakossal. Postája és vasúti megállóhelye Vidrány, távírója pedig Mezőlaborcz. A homonnai uradalom egyik birtoka volt, melynek később a Szirmayak, majd a Szerdahelyiek voltak a földesurai, de most nagyobb birtokosa nincsen. Gör. kath. temploma 1800 körül épült.

Kálnarosztoka, ruthén kisközség 568 gör. kath. vallású lakossal. Házainak száma 87. Postája Ublya, távírója és vasúti állomása pedig Kisberezna. A homonnai uradalom tartozéka volt és két falu, vagyis Kálna és Rosztoka egyesüléséből keletkezett. Újabbkori birtokosai a Szirmayak, majd a mult század elején gróf Van Dernáth Vilmos, azután gróf Vécsey Paulina és báró Redvitz Georgina. Ezeket követték Fischer Antal és Frigyes lovagok, 1884-ben pedig gróf Beaufort Spontin Frigyes. A községben két gör. katholikus templom van, melyek közül az egyik 1839-ben, a másik 1860-ban épült.

Kaponya, Ung vármegye határán fekszik. Magyar kisközség 179 róm. kath. vallású lakossal; házainak száma 28. Postája és távírója Lelesz, vasúti állomása Perbenyik. Első írott nyomát már 1287-ben találjuk, a mikor a Deregnyei Jakab birtoka. 1332-37 között belekerült a pápai tizedszedők jegyzékébe is. 1343-ban Kapuna Márton fia a leleszi prépostsággal egy birtokrész miatt pereskedik. 1457-ben a Kaponyai vagy Kaponyás családdal együtt a Radváncziaknak, a Horkai családnak s a leleszi konventnek is vannak it részeik, de a Radváncziak a maguk részét Koncz Ozsvátnak zálogositják el. 1517-ben a Kaponyai család a maga birtokát 2000 forintért Homonnai Jánosnak adja el. 1549-ben Reethy Istvánt, 1544-ben Horváth Jánost iktatják itteni részbirtokokba. 1598-ban egész sereg birtokosa jön elő, ú. m. Bernáth Gábor, Bozsvay Ferencz, Cserney András, Csicsery Miklós özvegye, Hetey István, Gombos János, Helmeczy András és Paczoth Ferencz. 1629-ben 'Sennyey Sándort is uralja. 1654-ben a Tárkányiak kapnak egy nemesi udvarházra donácziót. 1659-ben a Csicseri Orosz családot és 1680-ban Domby Györgyöt iktatják némely részeibe. A Tárkányi-féle részt 1688-ban 'Sennyey III. István örökli. E a rész 1742-ben a Dőryeké lesz, de 1800-ban ismét a 'Sennyeyek az urai. Kívülök még a Szerdahelyi, Szirmay, Császár, Durcsák, Geőcze és Berczik caládoknak is voltak itt részeik. Most nagyobb birtokosa nincsen. Templom nélkül való község.

Karcsa, bodrogközi kisközség, 142 házzal és 1579 magyar lakossal, kiknek nagyobb része református vallású. Postája Nagykövesd, távírója és vasúti állomása Szomotor. Ősrégi község, mely az árpádkori oklevelekben Karachy, Karasahel, Karazaher és Karucha névalakokat tűntet fel. 1398-ban 58Debreő István és fiai birtoka. 1440-ben Zerdahelyi Miklós a földesura, de három évvel később már Brankovics György szerb despota kapja, ki azután a maga részét a Kistárkányiaknak és Apagyiaknak adja. 1451-ben az Unghi családnak is van itt része, tíz évvel később pedig Upori Jánosnak. Az 1598-iki összeírás csak Alaghy Ferenczet említi birtokosául. 1618-ban Mátyus Jánost és Kakas Erzsébetet iktatják birtokba, 1631-ben pedig báró 'Sennyey Sándor kap rá kir. adományt. Azóta a 'Sennyeyek birtoka, de gróf Nádasdy Ferencznek is része van benne. A karcsai református templom érdekes műemlék. Ó-román stilben épült, de idejét pontosan meghatározni nem lehet. Némelyek szerint Roland nádor építtette, egyidőben a kövesdi várral, tehát 1240 körül, de midőn kegyvesztett lett, az építkezés félben maradt. Mások szerint meg Roland nádor unokája, Rathold kezdte építeni s akkor maradt félben, a mikor 1285 körül Finta nádor és Micz bán a kövesdi várat bevették. Egy harmadik változat szerint Omode bán leánya kezdte meg az építését, de befejezése előtt meghalt. Vannak viszont, a kik Micz bán fia Demeternek, a későbbi leleszi prépostnak tulajdonítják építését. Ide tartoznak Árpás-, Biharom-, Góros-, Nyír- és Becsked-tanyák, mely utóbbi hajdan, Bechkud néven, mint község szerepelt. 1438-ban és 40-ben a Szerdahelyiek és Soósok birtoka. 1479-ben már puszta. Itt fekhetett valahol még az eltűnt Dobrozsnya, mely valószínűleg azonos azzal, mely már a XVI. században pusztaként említtetik.

Károlyfalva, magyar kisközség 75 házzal és 45 róm. kath. vallású lakossal. A Rákóczy-féle birtokokhoz tartozott. 1754-ben herczeg Trautson János Vilmos svábokat telepített ide s a telepet fia Károly után nevezte el. E családnak magvaszakadván, kir. kamarai uradalom lett. Most nincs nagyobb birtokosa. A falu 1841-ben és 1894-ben jórészben leégett. Róm. kath. temploma 1877-ben épült.

Karos, bodrogközi magyar kisközség 89 házzal és 653 lakossal, kiknek nagyobb része református vallású. Postája Nagykövesd, távírója s vasúti állomása pedig Bodrogszerdahely. Első írott nyomát, 1392-ben, az egri káptalan egyik bizonyságlevelében találjuk. 1405-ben az Isépi, Cselei és a Dobi családok birtoka. 1425-ben Beke Mártont és Ricsei Ambrust iktatják "Karus" birtokába. 1436-ban a Csirke családnak is van itt része. 1512-ben Csebi Pogány Zsigmond és 1555-ben Szent-Ivány János és Soós Péter, 1561-ben meg Mérey Anna és Serédy Gáspár szerepelnek birtokosaikként. Az 1598-iki összeírás csak Barkóczy Lászlót és Alaghy Ferenczet említi. 1631-ben báró 'Sennyey Sándort iktatják némely részeibe. Később a 'Sennyeyekkel együtt még a Tiszta és a Csuka családok is földesurai, most pedig báró 'Sennyey Miklós és gróf Nádasdy Ferencz bírják. 1880-ban nagy tűzvész dúlt a községben. Református temploma 1824-ben épült. Ide tartoznak Eperjes-szög és Fábián-tanyák.

Kásó, tót kisközség 80 házzal és 432, nagyobbára gör. kath. vallású lakossal. Postája Bodzásújlak, távírója és vasúti állomása pedig Upor, vagy Velejte. A Losonczyak ősi birtoka, melyet már 1390-ben a Rakamaziaknak zálogosítanak el. 1471-ben Zeöld Bálintot iktatják a zálogos-birtokba. 1477-ben Rozgonyi Rajnold, 1481-ben pedig Ráskai Balázs is birtokosai. 1491-ben a Losonczyak ismét szerepelnek s az 1598-iki összeírás Forgách Zsigmondot, Ungnád Kristófot és Losonczy Annát említi. 1686-ban a község pusztaként fordul elő s a terebesi pálosoké. 1753-ban Forgách Ádámot iktatják birtokába s ekkr már ismét falu. Újabbkori birtokosai az Almásyak lettek s most is gróf Almásy György örököseinek van itt nagyobb birtokuk. Dűlőnevei közül a Bencsyk és Osvald nevűek bizonyára régi birtokosaikra emlékeztetnek, ellenben Peres nevű dűlőjének egyéb jelentősége lehet. 1831-ben a lakosok az itt dúlt kolerajárvány következtében fellázadtak. Római katholikus temploma 1816-ban épült.

Kazsó, azelőtt Kazsu, az Ondava völgyében fekszik. Kisközség 50 házzal és 319, nagyobbára tótajkú és gör. kath. vallású lakossal. Postája Hardicsa, távírója Tőketerebes, vasúti állomása Upor. Hajdan Kis-Kasuh és Nagy-Kasuh néven két község volt. 1455-ben Kis-Kasuh fele a Sztáncsiak birtoka. 1458-ban Kassuhy Dánielt iktatják Kis- és Nagy-Kasúh részeibe. 1460-ban a Csapiaknak is van itt részbirtokuk, s ezidőtájt a Kasuhi Nagy és az Erdélyi családoknak is. 1550-ben Mucsey Pál és Panithy János Kis-Kasúh és "Kasuh alias Nagy-Kasuh" 59birtokosai. 1562-ben Kasuhy Juliannát, Bogáthy Borbálát és Rákóczy Erzsébetet iktatják mindkettő részeibe, a mikor azonban Kis-Kasuh pusztaként van említve. Ugyanekkor Némethy Sárának is van itt részbirtoka; de az 1598-iki összeírásban már nem ezek, hanem Dobronoky János, Bernáth János, Bessenyey János és Soós Ferencz szerepelnek. 1667-ben Köröskényi Gáspár kap Kis-Kasuh pusztán részbirtokot, 1753-ban pedig Kasuh birtokába Forgách Ádámot iktatják be. 1774-ben Bernáth János és István, Zsadányi Almásy Mihály, Pilissy József és Ferencz az urai, néhány évvel utóbb meg az Oroghványiak is. Később a Bernáth, Jánossy, Noska, Bárczy, Pilissy, Geőcze, Sughó, Almásy és Laskovits családoké, de most nagyobb birtokosa nincsen. Van itt két régi kúria, melyek közül az egyiket 1764-ben Bernáth János építtette s ez most a Ducs családé, a másiknak alapját még a Pilissy család vetette meg, s ez ma is Pilissy Lászlóé. 1663-ban itt is dúlt a pestis. A községben református templom van, melynek építési ideje ismeretlen.

Kelcse, ondavamenti tót kisközség. Körjegyzőségi székhely. Összesen 73 házat és 451 róm. kath. vallású lakost számlál. Saját postája és távírója van, de legközelebb eső vasúti állomása Varannó. A sztropkói uradalom tartozéka volt s annak sorsában osztozott. Újabbkori birtokosai a báró Vécseyek, a gróf Csákyak s a Jekelfalussyak voltak, de most nincs nagyobb birtokosa. A Vécseyek 1780-ban itt várkastélyt építtettek, mely ma Krizer Lajosé. A község határában kénesvízű gyógyforrás van s azelőtt kisebb gyógyfürdője is volt. Van itt szeszgyár is, mely Krizer Lajosé. Ezt a községet is meglátogatta 1663-ban a pestis. 1903-ban nagy tűzvész okozott sok kárt. Róm. kath. temploma 1780-ban épült. Érdekesek benne az egykorú, barokk-stílű szenteltvíz-tartó és a fából faragott hasonló gyertyatartók.

Kelen, azelőtt Klenova, ruthén kisközség, körjegyzőségi székhely, 129 házzal s 817 gör. kath. vallású lakossal. Postája Ublya, távírója s vasúti állomása Kisberezna. A homonnai uradalomhoz tartozott s előbb a Drugethek, majd a Barkóczyak voltak az urai. Most is gróf Hadik-Barkóczy Endrének van itt nagyobb birtoka. Gör.-kath. temploma 1805-ben épült.

Kereplye, tót kisközség 67 házzal és 326 lakossal, kiknek nagyobb része róm. kath. vallású. Postája, távírója és vasúti állomása Gálszécs. A Széchiek ősi birtoka, melyet már 1487-ben a Tárczaiaknak zálogosítanak el. Azután a Csapiaké és osztályos társaiké. 1495-ben a Sztrithey családot iktatják birtokába s ekkor Gereplye néven van említve. 1545-ben még Sztrithey Gábor az ura. 1561-ben Nagymihályi Györgyöt iktatják egyes részeibe, míg az 1598-iki összeírás Csapy Ferenczet, Malikóczy Gábort, Homonnai Györgyöt és Szürthey Miklós özvegyét találja itt. 1600-ban a Daróczyak, 1629-ben a Csapyak szerepelnek birtokosokként, 1637-ben Drugeth György kap rá kir. adományt, de 1692-ben Pethő Zsuzsannának és Barkóczy Istvánnak is van benne része. 1775-ben Bocskay István szerepel, de utána már a báró Fischer, Szemere, gróf Barkóczy, Kácsándy, Soós, Máriássy és Aiszdorfer családok következnek. Most nincs nagyobb birtokosa. A XVII. századbeli pestis ezt a községet sem kímélte meg. Újabb róm. kath. temploma 1891-ben épült.

Kesznyéten, nagyközség, Borsod vármegye határán fekszik. Van 258 háza s 1342 magyar s nagyobb részben ev. ref. vallású lakosa. Postája Girincs, távírója és vasúti állomása Tiszalucz. A XV. század elején a Czudar családbeliek birtoka volt, melyet 1440-ben a Rozgonyiaknak zálogosítanak el. Azután a Báthoryaké lett, de a török világban elpusztult s 1567-ben a törököktől elpusztított községek között van említve. 1580-ban Ruszkai Dobó Ferencz a földesura. Az 1598-iki összeírás már Rákóczy Zsigmondot említi. A Rákóczyak többi birtokaival együtt, 1711-ben a kir. kamaráé lett. 1730-ban már Szirmay Tamás és Fáy Gábor az urai. 1760-ban gróf Török Józsefé, 1774-ben az Almásy család is jogot formál hozzá. Nagyobb része azután a gróf Aspremontoké, később pedig a gróf Erdődyeké lett. Most gróf Erdődy Györgynek van itt nagyobb birtoka. 1887-ben 104 háza égett le. Református temploma 1800-ban épült. Az egyház nagyon becses, régi úrasztali kelyhet őriz. Ide tartoznak Sárrét, Kerülőlak, György-mayor és Kisabony-tanyák. Ez utóbbi hajdan község volt. IV. Béla király idejében Abony és Felső-Abony néven két községről találunk adatokat. Ezeket IV. Béla Leustach fiainak: Mihálynak és Miklósnak adományozza. 1415-ban a Czudar család is birtokosuk volt. 1514-ben Szemerei 60Kelemen visegrádi várnagy volt Abony földesura, ki Sisári Bálinttal ellenségeskedésben élvén, az utóbbi, parasztlázadókkal szövetkezve, a falut megrohanta, kirabolta és felgyujtotta. 1598-ban Serjéni Mihály és Rákóczy Zsigmond bírják s ekkor a török hódoltsághoz tartozik. Úgy látszik, hogy ezidőtájt szünt meg község lenni. 1730-ban a Sickingen, Szirmay, báró Győry, azután az Aspremont, a Dőry, az Almásy és a Wahl családok birtoka.

Királyhegy, azelőtt Piskorócz. A sztropkói uradalomhoz tartozott s annak sorsában osztozott, mígnem 1747-ben Pethő Zsigmond a sztropkói klastromnak adományozta. Újabbkori birtokosai azután a 'Sennyey és Horváth bárók voltak, a mult század közepe táján pedig Szinnyey Félix. Most nincs nagyobb birtokosa. Gör. kath. temploma nagyon régi. 1500 körül épült. A falu mindössze 21 házból áll, lakosai gör. kath. vallású tótok és számuk 129. Postája és távírója Sztropkó, vasúti állomása Homonna.

Királyhelmecz, a bodrogközi járásban, a Királyhegy tövében fekvő nagyközség, 382 házzal és 2303, túlnyomólag ev. ref. vallású lakossal. A hagyomány szerint már a honfoglalás korában lakott hely volt s a magyarok a szlávoktól véres csatában foglalták el. Régi okiratokban először 1214-ben találunk feljegyzést róla (Hermely és Hermelyz névvel), a mikor II. Endre király Boleszló váczi püspöknek adományozta. Néhány évvel később a váczi püspök a prémontrei rendet gazdagította ezzel az adománynyal. A XIV. században az Ákos nembeliek foglalták el és több évtizeden át őket uralta. A következő században a Pálóczy, Pelejtey, Újfalussy és Zbugyay családokat találjuk itt, végre (1488-1500 közt) a Pálóczy család lett az egyedüli ura s a mohácsi vészig bírta, a mikor a szerencsétlen ütközetben Pálóczy Antal is elesvén, helmeczi birtokára Perényi Péter tette rá a kezét és ott várat is épített. Ez a vár azonban nem sokáig állott, mert 1548-ban felsőbb parancsra lerombolták. Az 1598-iki összeírás szerint Báthory Istvánt találjuk a birtokban, míg 1610-ben a Báthory családon kívül még a Daróczy, Thelegdi, Nyáry és Gobóczy családoknak is vannak itt részeik. 1654-ben a Rákóczy családot is uralja. A Helmeczről Szentesre vivő útat is Rákóczy György építtette s ennek a közútnak sokáig "Rákóczy-útja" volt a neve. 1690-ben a prémontrei rend visszavásárolta régi birtokait és 1697-ben II. Rákóczy György a maga részét is 18,000 rénes forintért a leleszi prépostságnak adja el. Később a prépostsággal együtt Thurzó Imre lett az ura, a kitől Lorántffy Zsuzsánna örökölte s kastélylyal gazdagította a birtokát. Itt fejezte be életét 1660-ban, Lorántffy Zsuzsánna. Ez a kastély ma is áll s jelenleg a kincstár tulajdona, a mely a járásbíróságot helyezte oda. A mikor 1786-ban a prémontrei rendet hazánkban eltörölték, ezt a birtokát is a vallásalaphoz csatolták, de a visszaállított rend ismét visszanyerte. Jelenleg is a leleszi prépostság a legnagyobb birtokosa. A Helmecz névhez a "Király" jelzőt annak az emlékére csatolták, mert ez a nagyközség hajdan a királyi piacz volt. Történelmi multjáról beszél az Akasztóhegy nevű dűlője is, a mennyiben földesura pallosjogának emlékét örökíti meg. Igen régi a r. kath. templom is, melynek alapját még 1330-ban vetették meg. A vallási zavarok korszakában, a XVI. században, a templom romokban hevert 1757-ig, a mikor végre újra fölépítették. A ref. templom 1787-ben épült. Gróf Mailáth József itt 1897-ben hasonszenvi díszes kórházat emelt. Csinos épülete van itt még a Tisza-szabályozó társaságnak is. Királyhelmecz járási székhely, szolgabírósággal, adóhivatallal és 3 pénzintézettel. Van gőzmalma, kőbányája, távírója, postája; vasúti állomása Perbenyik. Határában a Fejszés- és a Rozsostanyák fekszenek.

Kisazar, tót kisközség 103 házzal és 539 lakossal, kiknek nagyobb része gör. kath. vallású. Postája, távírója és vasuti állomása Gálszécs. 1413-ban találjuk első írott nyomát, a mikor Peléthi Miklós és János az urai, de egy évvel később már az Azary család is felbukkan. Ettől kezdve, majd egy évszázadon át az Azary, vagyis, az akkori oklevelek szerint: a Kisazary és a Nagyazary családok az urai. 1591-ben Károlyi Jánost iktatják egy rész birtokába, míg az 1598-iki összeírás Azary Istvánt, Miklóst és Pétert, Azary Mártonnét, Morvai Jánost, Ujlaky Gergelyt és Pelejtey Gáspárt említi birtokosaiul, mely utóbbi egynek látszik az ez időtájt szereplő Gáspár deákkal. Ugyanakkor Zobos Andrást iktatják itt egy kúriába. 1774-ben Szemere László, Tomsics Ferencz, Forgách János, Máriássy Sándor, Soóky 61László, Őszy István, Kovács József, majd később a Mocsáry, Szinnyey, Szenczy, Rácsay, Brigand, Medeváry, Szalay, Pilissy, Horváth, Pálóczy, Püspöky, Ocskay, Versikovszky, Pekáry, Bekes, Tomasics, Dienes és Zámbory családok az urai, míg most csak Szemere Lajosnak van itt nagyobb birtoka. Van a községben két régi kúria, melyek közül az egyiket Pálóczi Horváth László építtette, a másikat meg Szemere István. Az első most Dienes Istváné, az utóbbi pedig Szemere Lajosé. Scholtz császári vezér 1600-ban a községet porrá égette, 1663-ban pedig a pestis pusztította lakosait. A falubeli két templom közül a róm. katholikus 1600-ban, az ev. református 1803-ban épült. A katholikus templom előtt egy fából készült, érdekes harangláb emelkedik, mely 1619-ből való s ma is egészen jókarban van. A ref. egyház 1639-ből való szentedényt őriz. Kisazar határában feküdt hajdan Razimó község, mely 1525-ben már pusztaként van említve. Egyébként Kisazar sorsában osztozott, s birtokosai is ugyanazok voltak, csak 1429-ben Lészi Márton és 1506-ban Móré István azok, a kik Kisazar birtokosai között nem fordulnak elő.

Kisbári, Sátoraljaújhely közelében fekszik, 29 házzal s 150 ev. ref. vallású magyar lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Sátoraljaújhely. A Báry család fészke, és a XIV. században Egyházasbári néven is ismeretes volt. A hagyomány szerint IV. Béla ide is olasz szőlőmíveseket telepített. 1412-ben Lasztóczi Sebestyén, hét évvel később a Vitéz család, 1437-ben Hollóházi László, 1479-ben Kálnó György kapnak itt részeket. 1489-ben Buttkai Pétert iktatták egy kúriába. 1561-ben a Ráskay családot, ugyanakkor Kupinszky Klárát, 1471-ben Eödönffy Ferenczet és 1587-ben a Terebesi Szabó családot iktatják egyes részeibe. 1598-ban Korchma János, Baranyi Miklós, Báry Boldizsár, Bacskay Gáspár özvegye és Varsady Gáspár szerepelnek birtokosaikként, de részbirtokosai 1612-ben Máriássy Ferencz és Bárczay Anna is. 1658-ban Cserney Pált, egy évvel később Szalakóczi Horváth Mihályt és Báry Mihályt iktatják egyes részekbe s utóbbit egy kúriába is s ezeken kívül a Rákóczyaknak is van itt részük. 1662-ben Tolcsvai Bónis György, 1720-ban Veres András, 1774-ben Nikházy Julia és Horváth Ádám is földesurai, kiket azután a Kazinczy, Dessewffy s a Vay családok váltanak fel. Most gróf Vay Tihamérnak van itt nagyobb birtoka és kényelmes, régi úrilaka. A községbeli református templom árpádkori építmény, de az idők folyamán átalakították. Érdekes azonban portáléja, mely gótikus idomokat mutat. A templomban áll Báry Miklós és neje, Horváth Kata padja 1615-ből. Az 1663-iki pestis következtében az egész község kipusztult. A községhez tartozik a Betekints nevű korcsma.

Kisberzsenye, azelőtt Kisbreznyicze. Sáros vármegye határán fekszik. Van 26 háza és 160 gör. kath. vallású, ruthén lakosa. Postája és távírója Sztropkó, vasúti állomása Mezőlaborcz. A sztropkói uradalom tartozéka volt s Pethő Zsigmond 1747-ben a sztropkói klastromnak adományozta. Később a Barkóczyak lettek az urai, de ma nincs nagyobb birtokosa. Gör. kath. temploma 1754-ben épült. Az 1663-iki pestis sok lakosát sírba vitte.

Kisbosnya, azelőtt Bosnyicza. Kisközség az Ondava völgyében 36 házzal és 159, nagyobbára róm. kath. vallású, tótajkú lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Parnó. Némelyek egynek mondják a XV. században említett Baszcza, Bazza vagy Baza nevű községgel. Első birtokosaiul a XV. század közepén, a Csapiakat és osztályos társaikat, a Tárczaiakat ismerjük, azután a Körtvélyesi s a Fodor családokat. 1674-ben Barkóczy István, 1773-ban Parnói Molnár János és Kovásznay Ádám, azután a Kéry család is, később a gróf Andrássyak a földesurai. Most gróf Andrássy Gézának van itt nagyobb birtoka. A XVII. századbeli pestis ezt a községet sem kímélte meg. Temploma nincs. Ide tartoznak Dubnyik- és Hunkócz-puszták.

Kisbukócz, azelőtt Zemplénbukócz. Egyike a vármegye legkisebb községeinek, mindössze 11 házzal és 91 gör. kath. vallású ruthén lakossal. Az Ondava mentén fekszik. Postája és távírója Sztropkó, vasúti állomása Mezőlaborcz. A sztropkói uradalom tartozéka volt s annak sorsában osztozott. Újabb korban földesura a gróf Keglevich család lett, de most nincsen nagyobb birtokosa. A Bukócz-hegyen épült Bazilrendű gk. monostor bucsújáróhely.

Kiscsécs, hernádmenti magyar kisközség. Van 41 háza és 192 lakosa, kiknek nagyobb része gör. katholikus. Hajdan Kurtacsécs, Possacsécs, sőt Kurta-Possacsécs 62néven is említik. A XV. században még Borsod vármegyéhez tartozott. Első birtokosaként, 1411-ben, Possai Andrást ismerjük. 1441-ben kívüle a Szőke család is birtokosa. 1453-ban a leleszi káptalan Nagymihályi Eödön Veronikát, Kaponyai Lászlót és Ladamóczi Miklóst, 1505-ben pedig Lipthai Györgyöt, Zudhai Lászlót és Szőke Jánost iktatja birtokába. 1598-ban, az akkori összeírás szerint a török hódoltsághoz tartozott és Gerencsy László nevén állott, 1732-ben Szepesy János és Bay Sándor bírták. Majd később a gróf Dőryek és a Szepesyek révén báró Eötvös Ignácz volt a birtokosa; később pedig Fáy Ignácz és gróf Bombelles Lajos. Most Hammersberg Miklósné szül. Wagner Valériának és néhai Tüköry Jenőné szül. Wagner Emma örököseinek van itt nagyobb birtokuk. A községet a XVI. század végén a törökök elpuszították. Határában feküdt a XV. század elején Pósa, vagy Pósafalva, melyet szintén neveztek Pósacsécsnek is. A községnek nincs temploma. Ide tartozik Csűrkert-major is.

Kisczigánd, tiszamenti magyar kisközség, Szabolcs vármegye határán, 99 házzal és 1865 lakossal, kiknek nagyobb része ev. református. Körjegyzőségi székhely. Postája Nagyczigánd s távírója és vasúti állomása Szomotor. Hajdan Szabocs vármegyéhez tartozott s nevét az idők folyamán, különösen a XV. században Chygan, Scygan, Czygan alakban írják. 1453-ban a Bacskaiak az urai. 1474-ben Leleszi Nagy Ambrust, 1488-ban Bacskai Istvánt és Tárkányi Istvánt iktatják némely részek birtokába s ez utóbbi évben Zemplénhez csatolják. 1492-ben Reethi István szerez itt részbirtokot, de ugyanakkor a Tegzes és a Rozvágyi családoknak is vannak itt részeik, 1529-ben meg Vithéz János és 1558-ban Soós János is részesei. Az 1598-iki összeírásban Herczegh Ferencz, Bácskay Gáspár özvegye és Alaghy Ferencz néven áll. 1624-ben Alaghy Menyhért mellett Pethő István is részbirtokosa. 1631-ben 'Sennyey Sándor kap rá királyi adományt. 1656-ban, a mikor "Ujház alias Czigánd" alakban van említve, Bornemisza Mihálynak, 1691-ben pedig a Vajay családnak is van itt birtoka. 1729-ben Galambos Istvánt, Király Miklóst, Fekete Zsigmondot, Bernáth Jánost és Pongrácz Pált iktatják egyes részeibe, míg a másik részét a 'Sennyeyek birtokolják. 1774-ben 'Sennyey Imre és László, Bánffy Mihály, Vay László, Mihály és Ábrahám, Ibrányi Mihály és Károly, Olchváry Pál, Boronkay Menyhért, Ormos Imre és Laczkovits László szerepelnek itt, azután még a Vécseyek, Ibrányiak, Pongráczok és Gönczyek, most pedig gróf Széchenyi Ernőné szül. 'Sennyey Mária bárónőnek, Vay Tibor grófnak, Lichtmann Mórnak és Weinberger Hermannak van itt nagyobb birtokuk. A község lakosai, kik a gyékényipart nagyban űzik, hitelszövetkezetet tartanak fenn. Az 1831-iki kolera itt is erősen pusztított, 1865-ben pedig az árvíz okozott nagy kárt. A község, a nem egészen megbízható hagyomány szerint, állítólag onnan vette nevét, hogy első telepesei czigány-kovácsok voltak. A község lakosai Nagyczigándra járnak templomba. Ide tartozik Ádámszállás és Béla-tanya.

Kisdobra, a Bodrogközön fekszik. Magyar kisközség 97 házzal és 427 lakossal, kiknek nagyobb része gör. kath. vallású. Postája, távírója és vasúti megállóhelye Bély. Az Agárdiak birtoka, kik már 1411-ben földesurai voltak. 1417-ben Nagytárkányi Györgyöt és Perényi Miklóst egyes részeibe iktatják, 1465-ben pedig a Tárkányiakkal együtt Bacskai István is földesura. Utánuk a Széchi és a Tőke család merül fel, 1487-ben a Széchiek a maguk részét a Tárczaiaknak zálogosítják el. Ez időben a Bozinkai családnak is van itt része. 1510-ben Csaloviti Horváth Pétert iktatják egyes részeibe, azután a Vékeyek is birtokosai s 1570-ben Vékey Ferencz a maga részét unokájának, Palugyay Erzsébetnek hagyományozza. 1579-ben Palugyay Erzsébet révén férjét, Paczoth Ferenczet, 1584-ben a Kéri Járay családot és 1590-ben a Kaki Atyay családot iktatják birtokba. Az 1598-iki összeírás Paczoth Ferenczet, Tárkányi János özvegyét, Báhonyi Mártont és Doroszlay Györgyöt találja itt. 1629-ben már 'Sennyey Sándor szerepel, 1654-ben a Tárkányiak is kapnak itt új adományt s az ő részük is 1688-ban 'Sennyey III. Istvánnak jut, kinek utódai 1742-ben a Dőryek; de 1800-ban ismét a 'Sennyeyeké. Kívülök még a gróf Berényi, a Beőthy és a Szikszay családok az urai. Most báró 'Sennyey Bélának van itt nagyobb birtoka. Az idetartozó Kisfalud és Királyszög nevű dűlők nevei jelentőséggel látszanak bírni. A falubeli gör. kath. templom a XVIII. század végén épült.

Kisdomása, ondavamenti tót kisközség 49 házzal és 265 róm. kath. vallású lakossal. Postája Újszomotor, távírója Tavarna és vasúti állomása Varannó. 1370-ben már két Domása szerepel s ekkor a Micz bán örökösök birtoka. Majd a Czudar családé lesz, de 1414-ben már a Rozgonyiakat is itt találjuk. 1494-ben Erdődi Bakócz Miklós, 1548-ban Erdődy Péter a földesura. Egyébiránt a sztropkói uradalom tartozéka volt, melynek az újabb korban a báró Perényi, a gróf Sztáray, az Ibrányi, a Rolly, a Nedeczky s a Beőthy családok voltak az urai. Most egy társaságnak van itt nagyobb birtoka. 1778-ban és 79-ben földrengés okozott sok kárt e községben s a földrengés 1885-ben és 90-ben megismétlődött. Katholikus temploma 1724-ben épült. Az egyháznak 1638-ból származó úrasztali kelyhe van, melyet Barkóczy László készíttetett. Itt, ezen a tájon fekhetett 1370 körül Sztaczina, vagyis, mint az akkori források írják: Strachina nevű vámszedő-hely, mely szintén a Micz bán örököseinek birtoka volt.

Kisgéres, bodrogközi magyar kisközség 263 házzal és 1354 református vallású lakossal. Postája és távírója Királyhelmecz, vasúti állomása Perbenyik. Már a leleszi prépostság alapító-levele említi Vitalis nevű birtokosát. 1214-ben még puszta volt s akkor nyerte a Kis jelzőt is. Ez időtájt Gyueres alakban találjuk feljegyezve. Zemplén várának tartozéka volt, melyet IV. Béla, Gerus néven, Péter fiainak: Agenak, Igenernek és Ambrusnak adományoz. Majd a XIII. században a Rozádiv család lesz az ura, de 1403-ban a Pálócziaké. 1419-ben Imreghi Andrást és Cseke Györgyöt, 1458-ban Pálóczi Lászlót, hét évvel később Bacskai Istvánt és Tárkányi Istvánt iktatják birtokba; de 1489-ben a leleszi prépostság is részesedik benne. 1505-ben Szennyesi Tamást, 1510-ben Bánffi Pétert, Eödönffi Imrét, Dobó Zsófiát, Gerendi Lászlót és Czékei Jánost találjuk itt. Az 1598-iki összeírás egyedül Báthory Istvánt említi birtokosául. Utána Nyáry István következett, de 1609-ben a Daróczyaknak is van benne részük. 1747-ben Dravetzky Lászlót, 1779-ben pedig Károlyi Antalt iktatják itt birtokba. Újabb korban s ezidőszerint is birtokosa a leleszi prépostság. 1868-ban, 69-ben, 90-ben és 1903-ban nagyobb tűzvész pusztított a községben. Református temploma 1758-ban épült. Ide tartoznak Viktor és Pusztakeresztúr tanyák, mely utóbbinak a neve Christur elpusztult község emlékét tartja fenn. Ez a község már 1214 előtt említtetik Huntó ispán birtokaként, ki azt Boleszló váczi püspöknek adományozza. Említve van azután egy 1263-iki határjáró-levélben is. Géres határában feküdt hajdan Bodoló község is, melyről már 1254-ben történik említés. A XV. század közepén a Sztritheieké és a Buttkai Bodaiaké. Tíz évvel később már praedium és Serédi Gáspár az ura. 1570-ben Kistárkányi Boda Ozsvátot és Móré Gáspárt, 15 évvel később pedig Joó Jánost iktatják birtokába. Ez időtájt Knini Boinithith Györgynek is van itt birtoka. Határában a Tatártemetés nevű dűlőhöz szájhagyomány fűződik, hogy t. i. Batu kán hordái itt gyilkolták volna rakásra az akkori környékbeli lakosságot.

Kisgerebélyes, azelőtt Hrabovarosztoka, ruthén kisközség 24 házzal és 165 gör. kath. vallású lakossal. Postája Ublya, távírója és vasúti állomása Kisberezna. A homonnai uradalom tartozéka volt, de az 1694-iki portális összeírás alkalmával puszta hely. Újabbkori birtokosai a Klobusitzkyak voltak, kiket Fekete Lőrinczné szül. Pribék Petronella követett. A falu gör. kath. temploma a XVIII. század közepe táján épült. Az egyházközség Mária Terézia korabeli vert ezüst-kelyhet őriz, mely Batyinszky püspök ajándéka.

Kisgézsény, azelőtt Hazsina, laborczmenti tót kisközség 76 házzal és 432 lakossal, kiknek nagyobb része gör. kath. vallású. Postája Nagykemencze, távírója és vasúti állomása Homonna. Első birtokosául, 1450-ben, Csontos Jánost és a Drugetheket ismerjük. 1462-ben Novai Györgyöt, 1489-ben Eödönffi Andrást, 1551-ben Kenderessy Balázst és 1589-ben Körtvélyesy Eufrozinát iktatják egyes részeibe. 1598-ban már Kenderesy Balázs özvegye, Homonnai István, György és Borbála, Gyuricskó János, Fejér Illés, és Taros István szerepelnek birtokosaiul. Azután a Szirmayakat is itt találjuk, 1747-ben Dravetzky László nyer iktató-parancsot. 1774-ben Barkóczy Imre, Berthóty Pál, Tomsics György és Vladár Pál, majd a gróf Csákyak s a Nagy család a földesurai. Most gróf Andrássy Gézának és Sándornak van itt nagyobb birtokuk, uradalmi erdészeti hivataluk, téglagyáruk s egy régi kúriájok, melyet 64még a Nagy család építtetett. A gör. kath. templom a mult század elején épült. Ez a község még arról is nevezetes, hogy itt történt az országban az első tagosítás, még az idevonatkozó törvény életbelépte előtt.

Kisgyertyános, azelőtt Sztropkó-Hrabócz, tót kisközség 14 házzal s 81 gör. kath. vallású lakossal. Postája és távírója Kelcse, vasúti állomása Varannó. Azelőtt Orosz-Hrabócz néven is szerepelt s a sztropkói uradalom tartozéka volt. Az újabb korban a báró Vécseyek s a Jekelfalussyak voltak az urai. Ez időszerint nincs nagyobb birtokosa. Gör. kath. temploma 1850-ben épült.

Kiskárna, azelőtt egyszerűen Kárna, tót kisközség, 45 házzal és 266 róm. kath. vallású lakossal. Postája Göröginye, távírója és vasúti állomása Homonna. A Homonnai Drugethek birtoka volt s az újabb korban a báró Barkóczyak, a gróf Csákyak, a Zámboryak és báró Joanelli tulajdonába került. Most Ehrenheim Schytra Ferdinándnak és Máriának van itt nagyobb birtokuk. Díszesíti egy régi úrilak, mely azelőtt a gróf Csáky családé volt. Róm. kath. temploma 1770-ben épült.

Kiskázmér, tót kisközség 39 házzal és 220 lakossal, kiknek nagyobb része gör. kath. vallású. Postája Nagykázmér, távírója és vasúti állomása Legenyemihályi. Hajdan Abauj vármegyéhez tartozott és csak 1881-ben csatolták Zemplénhez. Akkoriban Alsókázmér néven is emlegették. Ősrégi község, mely már 1254-ben a Kázméry családé. E család tagjai ülnek itt egyedül 1549-ig, a mikor Sztrithey Györgyöt, 1590-ben a Kaki Atyay családot és két évvel később Vékey Istvánt iktatják egyes részeibe. 1598-ban Báthory István az ura. 1690-ben, a Kázméry család kihaltával, I. Lipót a Barlogh családnak adományozza, melytől női ágon Beőthyné Bencze Évára szállott. 1770-ig ennek az örököseié volt, de azután házasság útján Nedeczky Nepomuk Jánosnak jutott. Utána a gróf Törökök voltak az urai, majd a Keresztes, Horváth, és Ecsedy családok. Most nincs nagyobb birtokosa. Templom nincsen a faluban.

Kiskemencze, laborczvölgyi kisközség 112 házzal és 613 lakossal, a kik tótajkúak s nagyobb részben római katholikusok. Postája Nagykemencze, távírója és vasúti állomása Homonna. A homonnai uradalom tartozéka volt s 1613-ban Drugeth György a homonnai jezsuitáknak adományozta. 1639-ben Mellétei Dévényi Istvánt is birtokába iktatják, a XVII. század végén pedig a Széchyeket. A homonnai jezsuiták része a jezsuiták ungvári kollégiumának a birtokába jutott. Azután a gróf Csákyak lettek az urai, majd a gróf Andrássyak s most gróf Andrássy Gézának van itt nagyobb birtoka és fűrészgyára. Az itteni római kath. templom 1704-ben épült.

Kiskolon, azelőtt Kolonicza, a Vihorlát-hegység alatt fekvő ruthén kisközség 96 házzal és 594 gör. kath. vallású lakossal. Postája Sztakcsin, távírója Szinna és vasúti állomása Kisberezna. A homonnai uradalomhoz tartozott s az újabb korban a Szirmay család, majd a Schmiddegh grófok voltak az urai. Most herczeg Lobkovitz Rudolfnak van itt nagyobb birtoka. Gör. kath. temploma 1843-ban épült.

Kiskövesd, bodrogközi magyar kisközség 101 házzal és 590 ev. ref. vallású lakossal. Postája Nagykövesd, távírója és vasúti állomása Szomotor. Hajdan a kövesdi vár tartozéka volt. 1358-ban a Szerdahelyiek az urai s akkor nevét Kuezd alakban írják. 1438-ban és 1461-ben a Sóvári Soós család is kap itt részbirtokot s az Álmosdi Csire család is birtokosaként szerepel. 1512-ben Csebi Pogány Zsigmondot, 1575-ben Sándorffy Miklóst iktatják egyes részeibe. Az 1598-iki összeírás alkalmával tíz birtokosa is van, úgymint: Szürthey Miklós özvegye, Tatay István, Soós Ferencz, István és Kristóf, Soós Albert özvegye, Bacskay Miklós, Bornemisza László, Csapó Ferencz és Cserney Pál. 1618-ban Péchy Zsigmondot, 1629-ben a Csapyakat, 1663-ban Bocskay Istvánt és Soós Györgyöt s 1696-ban Vécsey Sándort iktatják egyes részeibe. Újabbkori birtokosai a 'Sennyey és Klobusitzky grófok, a Vécsey és Fischer bárók, továbbá a Szirmay, Bereznay, Revitzky és Jászay család. Ma nincs nagyobb birtokosa. A községnek kitűnő kőbányája van. A falubeliek fogyasztási és értékesítő szövetkezetet tartanak fenn. Díszesíti a községet két régi úrilak, melyek közül az egyiket a Nyevitzkyek építtették; ez most a Tasnády családé, a másikat pedig a báró Fischer család építtette. A községben két református templom van. Az egyik 1730-ban, a másik 1903-ban épült.

Kismihály, azelőtt Mihajló, még régebben Michalov. Hajdan a homonnai uradalomhoz tartozott; 1774-ben azonban már Mokcsay Pál és Vadászy Dániel a földesurai. A mult század elején Mankovics Mihály bírta, azután a Pini és Kay bécsi czégé, majd Hirsch Rudolfé lett, míg most Gutmann Lipótnak van itt nagyobb birtoka. Gör. kath. temploma 1841-ben épült. A községnek 22 háza és 161 lakosa van, a kik mind gör. kath. vallású ruthének. Postája Ublya, távírója és vasúti állomása Kisberezna.

Kisortovány, azelőbb Porubka, Ung vármegye határán fekszik, 56 házzal és 263 gör. kath. vallású, tótajkú lakossal. Részben a sztropkói uradalomhoz tartozott, de a XV. század végéig a Czudarok, Drugethek s a Sóvári Soósok bírják. 1515-ben Tiba Balázst, öt évvel később meg Sztrithey Zsigmondot iktatják egyes részeibe, míg 1569-ben Pethő János kap rá kir. adományt. 1576-ban Ragáldy Miklós és Szikszay Pál is kap itt részbirtokokat, 1611-ben pedig Szikszay Miklós. 1579-ben Horváth Mihályt is birtokba vezetik, de az 1598-iki összeírás csak Homonnai Istvánt és Borbálát említi. 1611-ben Kálnássy Miklóst egy kúriába iktatják. Ettől fogva már a homonnai uradalomhoz tartozik s csak 1774-ben változnak birtokosai; ekkor Soós Pált, Máriássy Ferenczet, Gotthard Andrást, később pedig Thibotth Gáspárt, majd a gróf Csákyakat és végre az Andrássyakat uralja. Ezidőszerint gróf Andrássy Gézának van itt nagyobb birtoka. Lakosai közül 1663-ban sokan haltak el pestisben. Gör. kath. temploma nagyon régi, de építési ideje meg nem állapítható.

Kisökrös, azelőtt Tótvolova, tót kisközség 36 házzal és 221 lakossal, kiknek legnagyobb része gör. kath. vallású. Postája Göröginye, távírója és vasúti állomása Homonna. Hajdan Ökörmező volt a neve s e nevet később eltótosították. A homonnai uradalom tartozéka volt s annak sorsában osztozott. Újabbkori birtokosai a Barkóczy, Van Dernáth és Zichy grófok s a Szirmayak voltak; most a gróf Andrássy Sándor birtoka. A faluban nincs templom.

Kisperesztő, előbb Priszlop, ruthén kisközség 22 házzal és 168 lakossal, a kik gör. kath. vallásúak. Postája Czirókaófalu, távírója és vasúti állomása Nagyberezna. A homonnai uradalom tartozéka volt s a XVII. században a terebesi pálosok kapták. Azután vallásalapítványi birtok lett, majd az eperjesi gör. kath. káptalané és most is ezé. Gör. kath. templomának építési ideje meg nem állapítható.

Kispetőfalva, azelőtt egyszerűen Petőfalva, ondavamenti tót kisközség 20 házzal és 126 gör. kath. vallású lakossal. Postája és távírója Kelcse, vasúti állomása Varannó. Némelyek szerint a sztropkói uradalom tartozéka volt, melyet a gróf Pethők alapítottak s innen vette volna nevét is. Ennek azonban ellentmondani látszik az a körülmény, hogy 1595-ben a leleszi káptalan Karvai Orlé Miklóst iktatja birtokába és három évvel később Móricz Balázs özvegyét, majd Gyuricskó Jánost. A sztropkói uradalom tartozékaként csak 1698-ban említik először. Újabbkori birtokosai a Jekelfalussy, báró Horváth és báró 'Sennyey családok. Most nincs nagyobb birtokosa. Gör. kath. temploma 1870-ben épült. Ide tartozik a Bortkó-major is.

Kispolány, előbb Sztropkó-Polena, tót kisközség 49 házzal és 262 gör. kath. vallású lakossal. Postája Havaj, távírója és vasúti állomása Mezőlaborcz. Hajdan a homonnai uradalomhoz tartozott, de újabbkori birtokosa a Barkóczy család volt. Az 1598-iki összeírásba Nagypolena néven van felvéve. Most XXIV. Reuss herczegnek van itt nagyobb birtoka. A faluban gör. kath. templom van, mely 1759-ben épült.

Kisráska, laborczmenti magyar kisközség 79 házzal s 319, nagyobbára református vallású lakossal. Postája Málcza, távírója Deregnyő, vasúti állomása Bánócz. Ősrégi község, melyre 1220-ban már a Buttkaiak királyi adományt kaptak. Azután a Ráskaiaké, mely család innen veszi a nevét is. 1403-ban Zsigmond király Pány Ferencznek és fiának adományozza, de 1411-ben már a Buttkai, Ráskai s a Márki család kapja. 1451-ben Pálóczi Jánost iktatják egy részének birtokába. 1477-ben Ráskai Miklós a maga részjószágát Buttkai Andrásnak zálogosítja el. Ez időben a nagyráskai vár tartozéka volt. 1480-ban Ráskai Jánost iktatják birtokába. 1541-ben Sárosy Lukács, hét évvel később Bozoki Fülöp és István, egy évvel ezután Imregi Gazdag Balázs, 1561-ben pedig Csicseri Orosz Zsigmond is kapnak itt részeket, de Vékey Ferencz is birtokosa, 66ki a maga részét leányának, Csapy Gergelynének hagyományozza. 1580-ban Palatjhay Miklóst és Lorántffy Farkast iktatják egyes részekbe, de 1598-ban már Keresztes Tamás, Eödönffy Kristóf, Soós Kristóf, Somogyi Boldizsár, Ráskay György és Mihály vannak birtokosaiul megnevezve. 1629-ben 'Sennyey Sándornak, húsz évvel később Sándor Miklósnak, Soós Gábornak és Horváth Györgynek, 1687-ben Serédy Gáspárnak is van itt birtoka. 1730-ban Isaák Istvánt iktatják egyik részébe. Újabbkorbeli földesurai az Újhelyi, Vályi, Kulin, Stépán, Mészáros, Kiss, Bessenyey, Szinnyey, Thuránszky, Richter, Nedeczky, Tasnády, Aisdorfer, Szent-Léleky, Horváth, Wiczmándy, Janthó, Pócs, Ocskay és Terestyényi családok. Most nincs nagyobb birtokosa. 1831-ben, a községben dúlt kolera következtében, lakosai fellázadtak. Református temploma 1838-ban épült.

Kisrozvágy, bodrogközi magyar kisközség 79 házzal és 450 lakossal, kik között a legtöbben ev. ref. és róm. kath. vallásúak. Saját postája van, távírója Perbenyik, vasúti állomása Nagygéres. IV. Béla alatt, Rozvad néven, a zempléni vár tartozéka volt, de a tatárjárás alatt elpusztult. IV. Béla 1258-ban Péter fiainak, Agenek, Ignernek és Ambrusnak adományozta, kik ujra benépesítették. 1331-ben Rozvádi Péter egri prépost itteni részbirtokát az egri káptalannak hagyományozza. 1417-ben Pazdichi Mátyást iktatják itt birtokba; 1422-ben Lasztóczi Mihály és Rozvágyi Antal, 1488-ban pedig Damsoka Balázs, 1547-ben Serédy Gáspár, 1558-ban Bejczy Jakab és Sztropkóy István szerepelnek birtokosaiként. Az 1598-iki összeírás Paczoth Ferenczet, Zuthy Pétert és Herczeg Ferenczet említi. 1629-ben 'Sennyey Sándor, 1655-ben Perényi Zsigmond, Papp István, Bozinkay István, Zuthy Dorottya és Kállay István a földesurai, míg 1659-ben Zuthy László és Fodor Jánost iktatják egy-egy kúriába, de ugyanakkor Hardicsay Zsuzsánnának és Fodor Jánosnak is van benne részük. 1730-ban a Perényi, Klobusitzky s a Ferenczy családoké, 1774-ben Orosz Boldizsáré, Pilissy Imréé és Sztankay Józsefé, később a báró Revitzky, Szirmay, Eötvös, Bártfay, Csapó, Borbély, Farkas, Zsiday, Tót, Dobray, Pilissy, Budaházy, Orosz, Pallay, Ramocsaházy és a Sztankay családoké. Most Miklós Bélának van itt nagyobb birtoka és régi kúriája, melyet még a Bártfayak építtettek; a Szeghy és a Pilissy család örökölte s a Szeghy család révén házasság és - részben - vétel útján került Miklós Béla birtokába. A községbeli református templom 1796-ban épült. Ide tartoznak Csirkés-, Határ- és Fejtő-tanyák is.

Kisruszka, tót kisközség 39 házzal és 188, nagyobbára gör. kath. vallású lakossal. Postája Pelejte, távírója Upor és vasúti állomása Tőketerebes. A Pelejtei család ősi birtoka. 1414-ben Peléthei Miklós és János a földesura, de ugyanakkor az Azary családnak is van benne része. 1506-ban Móré Istvánt, 1852-ben Horváth (alias Kidystih) Istvánt, 1591-ben Károlyi Jánost iktatják részeibe. Az 1598-iki összeírás Ujlaky Gergelyt, Azary Istvánt s Pétert és Rákóczy Ferenczet említi birtokosaiul, de ugyanekkor iktatják Zobos Andrást is egy itteni részbe. A pataki, majd a terebesi vár tartozéka volt s újabbkori birtokosai a Payzsos, Kolosy, Fekete, Bernáth, Latsnyi, Keresztesy, Szepesy, Bárczy, Csapó, Pánthy, Máriássy, Bónis, Bálpataky, Nempthy, Cseréphy és Koós családok voltak. Most nincs nagyobb birtokosa. A község templom nélkül szükölködik.

Kistárkány, magyar kisközség, Szabolcs vármegye határán, 166 házzal és 919 lakossal, kiknek nagyobb része ev. református. Postája, távírója és vasúti állomása Bély. A Tárkányiak ez ősi fészke már a XIV. században a Kistárkányi család birtoka volt. 1417-ben Perényi Miklóst iktatják részeibe, 1501-ben Vassay Istvánt, 1549-ben Serédy Istvánt és két évvel később a Buttkay és Boday családokat. Ugyanekkor a Vékeyeknek is van itt részük. 1570-ben Boda Ozsvát és Móré Gáspár, 1585-ben Joó János és Himmelreich Tibor szerepelnek birtokosaiként, míg az 1598-iki összeírás Vancsody Miklóst, Paczoth Ferenczet, Bornemisza Mátyást, Bojthy Lászlót és 'Sennyey Jónást sorolja fel. 1619-ben Hardicsay Zsuzsannát, 1655-ben Perényi Zsigmondot és Kállay Klárát iktatják némely részekbe, három évvel később meg Cserney Pált. 1730-ban Héritz Márton szrez itt részeket. Később azután a 'Sennyey, Revitzky és Bémer bárók, az Apagyi, Szerdahelyi, Gyulácsy, Korchma, Klobusitzky, Kazinczy, Beőthy, Szent-Mihályi, Fejér és Dőry családok az urai. Most 67nagyobb birtokosa nincs. A mostani ref. templomot 1772-ben építették, de volt itt hajdan egy másik templom is. 1551-ben ugyanis vizsgálat folyik Vékey Ferencz ellen, mert az elpusztult templomot és parochiát bontogatta és a köveket építkezésre használta fel. A községhez tartozó dűlők között szerepel Marásza is, mely a hajdani Maráza nevű község nevét tartja fenn. Birtokosai a Kistárkányi urak voltak s csak az 1598-iki összeírásban találunk itt két új nevet, a Palágyi Gáspár és Tibay László özvegyeiét. 1619-ben találjuk először pusztaként említve, a mikor a leleszi káptalan Hardicsay Zsuzsánnát iktatja némely részeibe. Kistárkányban 1831-ben szintén dühöngött a kolera. A református egyház 1772-ből való úrasztali ezüst-kelyhet őriz. Ide tartoznak Csénye-, Kopárhomok- és Szögfenék-tanyák.

Kistavas, azelőtt Zemplénsztaskócz, ruthén kisközség Sáros vármegye határán, 15 házzal és 95 gör. kath. vallású lakossal. Postája Havajon van, a távírója meg Sztropkón. Hajdan a sztropkói uradalomhoz tartozott és az újabb korban a Keglevichek voltak az urai. Most nincs nagyobb birtokosa. 1663-ban a pestis pusztította lakosait. Templom nincs a községben.

Kisterebes, azelőtt Trepecz, ondavamenti tót kisközség 38 házzal és 207 róm. kath. vallású lakossal. Postája Nagydobra, távírója Kelcse, vasúti állomása Varannó. Hol a homonnai, hol meg a sztropkói uradalomhoz tartozott, míg végre az újabb korban a gróf Barkóczyak lettek az urai. Most nincs nagyobb birtokosa. Templom nincs a községben.

Kistopolya, előbb csak Topolya, ruthén kisközség 68 házzal és 511 görög katholikus lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Nagyberezna. 1415-ben Thopula néven Csebi István birtoka. 1454-ben Nagymihályi Agathát iktatják be. 1506-ban Sempsei Ferencz kapja némely részeit, de 1598-ban csak Homonnai György, István és Borbála vannak birtokosaiul említve. Ettől kezdve a homonnai uradalomhoz tartozik, de 1602-ben Nagymihályi Eödönffy Kristóf is kap itt részeket. Később a Szirmayaké lett, azután a gróf Andrássyaké és most is az utóbbiak a birtokosai. Van itt egy újabb úrilak, melyet gróf Andrássy Géza építtetett. Gör. kath. temploma a mult század ötvenes éveiben épült.

Kistoronya, Sátoraljaújhely közelében fekszik. 117 házat s 605 lakost számlál, mely utóbbiaknak nagyobb része magyar és református vallású. Postája és vasútja Csörgőn van, távíróhivatala meg Sátoraljaujhelyben. Ősrégi község, mely Nagytoronyával együtt hajdan Alsó és Felső jelzőkkel Turuny néven már 1067-ben szerepelt. A XIII. század elejéről Tolna néven van említés róla s akkor a Katha-nemzetség birtoka. Nevét az itteni pálosok templomának tornyától kapta. Egyszer-másszor hibásan Thurul néven is írják, a mit némelyek félremagyaráznak s annak más jelentőséget tulajdonítanak. 1221-ben II. András itt kolostort alapított és Felsőtoronya felét e klastromnak adományozta, mely azonban 1241-ben, a tatárjáráskor elpusztult. Pálos kolostorát V. István király Ujhelybe telepítette át 1251-ben. Ez időben bizonyos Simon fiának a zálogbirtoka volt, melyet 1254-ben az Usz és a Tolcsvay családok visszaváltanak. 1281-ben Emeődi Farkas szerepel itt. 1321-ben Micz bán utódai elcserélik, más birtokaikkal együtt, Purustyán váráért. 1330-ban János mester Felsőtoronya felét a pataki Szent-Klára-apáczáknak adományozza. 1380-ban Perényi Miklós mind a két Toronyát elfoglalja, de a Klarissza apáczák, tiltakozásuk következtében, 1390-ben Zsigmond királytól visszakapják Felsőtoronya felét s arra új adományt nyernek. A birtok másik felében 1395-ben Recsetei Csirke Margit s három évvel később Debreő István és fiai kapnak részeket. 1410-ben Toronyai Pálnak, 1415-ben pedig a Csicserieknek és osztályos családaiknak a birtoka s közülök 1418-ban Csicseri Fodor Ferenczet iktatják némely részeibe. 1429-ben ez a rész az újhelyi vár tartozékaként szerepel s a Pálócziak az urai, 1446-ban az Uporiak, 1456-ban Bacskai István és Tárkányi István, 1474-ben a Nyárasapátiak a birtokosai. 1499-ben Csáktornyai Ernuszt János is kap itt részeket. 1511-ben Czékey Petronellát, Bánfy Pétert, Eödönfy Imrét, Dobó Zsófiát, Gerendy Lászlót, Upori Borbálát és Czékey Jánost iktatják birtokba. 1512-ben Felsőtoronya fele az újhelyi pálosoké, a másik fele a pataki Klarisszáké. 1527-ben Monyorósi Jánost vezetik be egy itteni részbirtokba. 1530-ban Drágffi Gáspár az apáczákat és a pálosokat elűzi s birtokukat elfoglalja. 1551 előtt a Tárczayakat találjuk 68itt, de három évvel később Paczoth Jánost, 1571-ben pedig Ruszkay Fábiánt iktatják némely részeibe. 1578-ban a két Toronya, a Drágffyak kihaltával, a Dobókra száll s a pataki vár vár tartozéka lesz. Az 1598-iki összeírás már Paczoth Ferenczet és Dobó Ferenczet említi birtokosaiul, kiket azután a Rákóczyak követtek. II. Rákóczy Ferencz után Nagytoronya az Aspremontoké lett, míg Kistoronyát III. Károly herczeg Trautson Lipót Donáthnak adományozta; de a herczeg ágának magvaszakadván, a kir. kincstárra szállott. Időközbn a Pethők is szereztek itt birtokot s az ő részük a 'Sennyeyeké lett. Majd herczeg Bretzenheim Károly Ágost s a báró Fischer család lett az ura, azután Lónyay Gábor. Most gróf Hardenberg Aladárnak van itt nagyobb birtoka és kényelmes úrilaka, mely még a Rákóczyak korából való. Alatta ősrégi pinczék és folyosók vannak, melyekről némelyek azt állítják, hogy a tatárjárás alkalmával búvóhelyekül szolgáltak, míg mások a pálosok idejéből valóknak tartják. A pinczék járatai oly szűkek, hogy csak egy ember fér rajtok keresztül, de azután hirtelen kiöblösödnek. Alakjuk leginkább körtéhez hasonlítható. 1663-ban ezt a községet is meglátogatta a pestis s 1831-ben a kolera, a mikor lakosai részt vettek a pórlázadásban. 1884-ben és 1903-ban majdnem az egész falu leégett. A községházán több oklevelet őriznek II. Rákóczy Ferencztől, nővérétől Juliától, Miksa császártól és Trautson herczegtől. Református temploma ősrégi, de 1656-ban átalakították s magyar-stílű díszítésekkel látták el. Van itt több érdekes régi festmény is, 1656-ból való faragványok, felíratok, czímerek stb. Az egyháznak több szentedénye is van 1656-ból. Érdekesek és jelentősek a községnek a dűlőnevei is, mint Pogányszeg, Égett-tó, Zsidó-domb, Pető-Szártó, Királyka, Sütő és Apácza-domb. Ide tartozik Fiserke-tanya is, a hol Szemere Józsefnek van birtoka.

Kistölgyes, azelőtt Dubrava. Ung határszéli ruthén kisközség 47 házzal és 283, nagyobb részben gör. kath. vallású lakossal. Postája Ugar, távírója és vasúti állomása Kisberezna. Hajdan Drugeth-birtok volt. Újabbkori birtokosai a gróf Van Dernáth, azután a báró Vécsey család, majd gróf Schmiddegh Ferencz voltak, gróf Schmiddegh 1820-tól zálogjogon volt a birtokosa, mely jog utóbb vejére, gróf Nádasdy Ferenczre szállott, kitől a birtokot 1846-ban herczeg Lobkowitz Lajos megvásárolta s most a fiáé, herczeg Lobkowitz Rudolfé. Gróf Van Dernát itt földszintes vadászlakot építtetett, melyet herczeg Lobkowitz Lajos emelettel megtoldva, vadászkastélylyá alakított át. A katélyban csupa magyar művekből álló, több mint 500 kötetes könyvtár van, melynek könyveit a herczeg, őszi itt tartózkodása alkalmával, állandóan olvasgatja. A herczeg három plébánia kegyura s ezenkívül négy filiális templomot segélyez. Nagy súlyt helyez arra, hogy a kegyurasága alá tartozó plébániákra csakis hazafias érzelmű gör. kath. papok terjesztessenek elő kinevezésre. Hét iskolát támogat anyagilag s a birtokaiba eső községek lakosait, csapás vagy inség esetén, mindenképen segíti. Felemlítésre méltó, hogy mostani két jószágfelügyelőjének: Haidinger Istvánnak és Ottónak, már az atyjuk is, 1846-tól 1884-ig, az egész herczegi uradalom jószágigazgatója volt. Ennek halála után a herczeg az uradalmat ketté választotta és dubravai uradalom s butkai uradalom néven, volt igazgatója fiainak vezetésére bízta. 1879-ben nagy éhinség volt e vidéken, de az uradalom bőkezűen segítette a nyomorgókat. Van itt gör. kath. templom, mely újabban, 1894-ben épült.

Kisujlak, bodrogmenti magyar kisközség 30 házzal és 191 lakossal, kik nagyrészben római katholikusok. 1380-ban bukkan fel először, a mikor Imreghi Lászlót iktatják birtokába. 1419-ben Cseke Györgyé és Imreghi Andrásé, 1446-ban a Csebiek zálogbirtoka. 1458-ban Pálóczi Lászlót, 1748-ban Czékei Jánost említik birtokosaiul. Mint a zempléni vár tartozéka azután az Ujlaki családé lett, melynek magva szakadván, 1500-ban Serédi Benedek kapott rá királyi adományt. Némely részei házasság útján a Melczer család tulajdonába kerültek, de a Tárczayaknak is volt itt részük, mely a Dobóké, majd 1561-ben a Soós Jánosé lett. 1598-ban Barkóczy László, Vinnay Kristóf és Soós Kristóf vannak birtokosaiul említve. A Melczer-féle rész, Horváth Imréné szül. Melczer Borbála révén, 1774-ben Grizsányi Horváth Antalra és sógorság révén a Pintér családra szállott, de velük és utánuk a Tiszta és a Bodó családok is birtokosok voltak itten. Most a gróf Szirmay Györgyé. 1890-ben veszedelmes tűz pusztított a községben. Róm. kath. temploma 1658-ban épült. A község postája, távírója és vasúti állomása Szomotor.

Kisvalkó, azelőtt egyszerűen Valkó, Sáros vármegye határán fekszik s már 1363-ban a Rozgonyiak birtokaként van említve. Előbb Csicsva várának, később pedig a sztropkói uradalomnak volt a tartozéka, mígnem az után a Barkóczy grófoké lett. Most nincs nagyobb birtokosa. A faluban gör. kath. templom van, mely 1817-ben épült. Az 1663-iki pestis a valkói lakosokat is megtizedelte. E ruthén kisközségben 50 ház és 241 gör. kath. vallású lakos van. Postája és távírója Kelcse és vasúti állomása Varannó. Közelében fekhetett a XIV. században szintén Rozgonyi-birtokként említett Bozpatak is.

Kisvölgy, azelőtt Krizslócz, ruthén kisközség 72 gör. kath. lakossal. Mindössze 15 házból áll. Postája és távírója Sztropkó, vasúti állomása Homonna. A sztropkói uradalom tartozéka volt s az újabb korban a Barkóczyak lettek az urai. Most a magyar jelzálog-hitelbanknak van itt nagyobb birtoka. A XVII. században ezt a községet sem kerülte ki a pestis-veszedelem. Templom nincs a faluban.

Kiszte, kisközség 72 házzal és 422 lakossal, kiknek nagyobb része tótajkú és gör. kath. vallású. Postája Bodzásújlak, távírója és vasúti állomása Velejte. 1419-ben iktatja a leleszi káptalan Imreghi Andrást némely részeibe. 1458-ban Palóczi Lászlót, húsz évvel később Czékei Jánost uralta. 1510-ben, a miko Kyzthe alakban írják, Eödönffi Péter, Gerendi László és Dobó Zsófia kapnak benne részeket. 1520-ban Bánffi Pétert, Eödönffi Imrét, Dobó Zsófiát, Gerendi Lászlót és Czékei Jánost iktatják be s ez időtájt a Tárczayaknak is volt itt részök, valamint az Uporiaknak is. 1551-ben Soós János is birtokosaként szerepel. 1598-ban, az akkori összeírás Maróthy Mihályt, Soós Andrást és Czobor Mihályt említi. A Rákóczyak is birtokosai és ezek révén Báthory Zsófia, ki a maga részét 1661-ben az újhelyi pálosoknak adományozza. 1683-ban Thököly Imre foglalja el. 1711-ben a Kapy családot, 1808-ban Lónyay Gábort iktatják némely részeibe, kiket később gróf Vay Károly követ. Most gróf Vay Ilonának van itt nagyobb birtoka. A pálosok része előbb a vallásalapé lett, később idegen kézre került. Itt is pusztított hajdan a pestis, a mult században meg a kolera s ekkor lakosai részt vettek a pórlázadásban. Van itt róm. kath. kápolna, mely 1842-ben épült s református templom, melynek építési ideje ismeretlen.

Klazány, előbb Kladzán, kisközség 73 házzal és 380, nagyobb részben tótajkú lakossal, kik mindannyian ág. h. evangélikusok. E község neve az idők folyamán Klacsány, Klaczan, Kalazan, Klazon, Kladzán és Klazán változatokban van említve. Első birtokosául, 1414-ben, Gecsei Györgyöt ismerjük, de 1428-ban már a Tussai Bod család és osztályos atyafiai osztozkodnak rajta. 1434-ben a Nátafalusi Csontosok és Zbugyay István s később a Fekete család szerepelnek mint birtokosok. 1520-ban Hosszúmezei Györgyöt, 1577-ben Szent-Ivány Györgyöt, 1582-ben Plagay Ambrust, öt évvel később Malikóczy Miklóst és Gábort, egy évvel ezután Báthory Istvánt, majd Terebesy Pált iktatják némely részeibe s az 1598-iki összeíráskor hét birtokosa van, névszerint: Körtvélyesy János és Zsigmond, Soós András, Szent-Ivány Zsigmond, Possay György, Duka Péter és Hosszúmezey Anna. 1600-ban Both Istvánt és Izbugyay Gált iktatják némely részeibe. 1630-ban a Csontos családnak 1688-ban Ladomérszky Lászlónak és Tarnóczy Máriának van itt birtokuk. Újabbkori urai a Szulyovszky, Szirmay, Szent-Léleky, Kiszely családok voltak s most Vladár Emilnek van itt nagyobb birtoka és kastélya, melyet Vladár Kristóf és neje, Lónyay Ilona 1840-ben építtettek. A jelenlegi tulajdonosnak érdekes numizmatikai és fayence-gyüjteménye van, több nagybecsű darabbal; neje pedig több nagyob érdekes, régi magyar hímzésnek van a birtokában. A falubeli evangelikus templom építési ideje ismeretlen.

Kohány, tót kisközség 121 házzal és 760 lakossal, kiknek nagyobb része róm. kath. vallású. Postája, távírója és vasúti állomása Gálszécs. A Gálszécsi család ősi birtoka. 1474-ben Buzlai Miklóst iktatják Gálszécsi Miklós itteni részeibe. Négy évvel később a Széchiek ismét egy birtokrészt zálogosítanak el Tárczai Mártonnak és Jánosnak, de ugyanakkor a Sempseiek is birtokosok. 1500-ban Tárczai Jánost és Sztrithei Ozsvátot iktatják egyes részekbe s ebben az évben Rákóczy György, Kálnássy Ferencz és Deregnyei Pál kapnak itt kir. adományt 1570-ben Vékey Ferencz is földesura, ki a maga részét leányának, Csapy Gergelynének hagyományozza. Az 1598-iki összeírás 70nyolcz birtokosát sorolja fel ú. m. Farkas Andrást, Bacskay Miklóst, Possay Balázst, Malikóczy Gábort, Kálnássy I. Ferenczet, Homonnai Györgyöt, Csapy Ferenczet és Szürthey Miklós özvegyét. 1600-ban a Daróczyaknak, 1634-ben a Kácsándyaknak is van itt birtokuk. 1637-ben Drugeth György kap itt kir. adományt némely részekre, 1663-ban pedig Bocskay István és Soós György. 1739-ben Kácsándy Lászlót, 1754-ben Kálnássy Ádámot és II. Ferencz iktatják egyes részekbe s 1774-ben a Kácsándyakon kivül még Szemere Lászlónak és Ádámnak, Máriássy Sándornak, Puky Andrásnak, Szilassy Jánosnak és Kálnássy Ádámnak van itt birtokuk. Ugyanez időtájt birtokosok itt a Fáy, Pilissy, Kulin és Ghiczy családok is. Ezidőszerint Ghiczy Józsefnek van itt nagyobb birtoka. Itt született 1786 május 30-án Fáy András, kinek szülőházát emléktáblával jelölték meg. Ez a ház most szintén Ghiczy József tulajdona. Spanyolrét nevű dűlője jelentőséggel látszik bírni. A faluban nincs templom.

Kolbása, kisközség, Abauj-Torna vármegye határán fekszik és hajdan Abaujhoz tartozott. 134 házat számlál és 623 lakosa van, kiknek kétharmada magyar és református vallású. Postája Nagykázmér, távírója és vasúti állomása Kozma. 1455-ben már szerepel, a mikor a Sztáncsiaknak itt részbirtokuk van. 1460-ban a Csapiak s ezidőtájt még a Kázméri és Erdélyi családok a földesurai. 1549-ben Sztrithey Györgyöt, 1561-ben Thorma Ferenczet s 1592-ben Vékey Istvánt iktatják némely részek birtokába. 1598-ban 9 birtokosa ismeretes ú. m. Balogh Ferencz és István, Ujlaky Gergely, Leles Péter, Vékey István, Ladmóczy György, Kázméry István, Melith Vitus és Mosdósy Péter özvegye. 1745-ben Beőthy Imrét és Mihályt vezetik be némely részeibe s ugyanez időtájt még a Tót, Szepsy, Pajzsos, Ormos, Keresztes, Kolossy, Nagy, Szemere, Kazinczy, Nevitzkey, Begányi, Chernel, Dóczy, Ecsedy, Isépy, Balogh, Bydeskuthy és Kovács családoknak is volt itt birtokuk. Most a gróf Berchtold Kázméré. Halám nevű dűlője egy XV. századbeli község helyét jelöli. Ez már Zsigmond király alatt fennállott, 1576-ban praedium, vagyis puszta és Leökös Imre a földesura. Azóta teljesen elpusztult. Ide tartoznak Hegyalja- és Rakottyás-majorok, mely utóbbi hajdan szintén község volt s a hasonnevű család ősi fészke. Birtokviszonyai azonosak Kolbásáéval s csak az 1598-iki összeírásben térnek el tőle, a mennyiben akkor Vékey István, Veres Péter, Zékány István és Bornemisza Miklós voltak az urai. Az újabb korban a gróf Törököké és a báró Fischereké volt. A falubeli két templom közül a református 1801-ben, a görög katholikus a XVIII. század közepe táján épült. A református egyház nagyon régi, felirásos, vert ezüstpoharat, a gör. kath. egyház pedig ezüstkelyhet őriz, mely 1783-ból való.

Kolcshosszúmező, ondavamenti tót kisközség. 187 házat számlál és 488 lakosa van, kik nagyobbára római katholikusok. Hajdan két község lehetett, mert a XIV. és XV. században csak Hosszúmező, a XVI. században pedig csak Kolcs néven szerepel egész 1582-ig, a mikor már együtt is és külön is emlegetik. Innen vette nevét egyik ősi birtokosa a Hosszúmezey család és előnevét a Körtvélyesy család. Neve a századok folyamán Kulch, Kulcs, Hulcs, Hulcshosszúmező és Kulcshosszúmező alakokat tüntet elő. 1363-ban a Rozgonyiak voltak a földesurai. Ez időtől egész 1582-ig nem ismerjük birtokosait, de ekkor Kubinyi Kristófot, Karvai Orlé Miklóst, Szent-Iványi Györgyöt és Galovics Mózest, öt évvel később meg Malikóczy Miklóst és Gábort iktatják birtokába. Az 1598-iki összeírás Tussay Albertet és Miklóst, Hosszúmezey Annát és Körtvélyesy Jánost és Zsigmondot sorolja fel. 1601-ben, a mikor Vitány Györgyöt iktatják némely részeibe, csendül meg mai neve Kócs-Hosszúmező alakban. 1730-ban a Barkóczyak és az Okolicsányiak, később még a Szirmayak, Rettegyek és Ujhelyiek, a mult század elején pedig a Szirmayakon, Barkóczyakon, Okolicsányiakon és Ujhelyieken kivül még a Tharyaknak, Oroszoknak s a gróf Széchenyieknek is volt itt birtokuk. Most gróf Széchenyi Imre és Bárczy István özvegye a birtokosai. Ezt a községet sem kímélte meg a XVII. századbeli pestis. Róm. kath. temploma 1870-ben épült.

Komlóska, magyar kisközség 115 házzal és 626 gör. kath. vallású lakossal. Postája Erdőhorváti, távírója Tolcsva, vasúti állomása Tolcsvaliszka. Már 1395-ben Komlós néven szerepel, a mikor Csirke Margitot iktatják birtokába. Később Rákóczy-birtok lett s a többi Rákóczy-birtokok sorsában 71osztozott. Ez időben Komlóstelek néven is említik. Hajdan Abaújhoz tartozott s csak 1884-ben csatolták Zemplénhez. Most herczeg Windischgraetz Lajos örököseinek és báró Waldbott Frigyesnek van itt nagyobb birtokuk. A Pusztavár nevű hegyen a husziták váracsot emeltek, melynek azonban ma már csak csekély romjai láthatók. 1879-ben nagy felhőszakadás s 1901-ben nagy tűzvész okozott sok kárt. A falu gör. kath. temploma 1820-ban épült.

Kosárvágása, azelőtt Kosarócz, az Olyka-patak mellett fekszik. 56 házból áll és 260 tótajkú lakosa van, kik egyenlő arányban római katholikusok és görök katholikusok. Postája Göröginye, távírója Kelcse, vasúti állomása Homonna. Körjegyzőségi székhely. Hajdan a sztropkói vár tartozéka volt. A török világban elpusztult s ekkor Tharas Ferencz németeket telepített ide. Ez időben Kassorhau néven szerepelt. Újabbkori földesurai a Barkóczyak, Jekelfalussyak és Vécseyek voltak. Most nincs nagyobb birtokosa. A XVII. században itt is dúlt a pestis. A két hitfelekezet hívei egy közös templomba járnak, mely 1736-ban épült. A Laborczon itt közúti hid vezet át.

Koskócz, laborczmenti tót kisközség 66 házzal és 423, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Van saját postája, távírója és vasúti állomása. Körjegyzőségi székhely. A homonnai uradalom ősi birtoka s az újabb korban a gróf Csákyaké volt. Most a gróf AndrássyTivadaré. Róm. kath. temploma 1584-ben épült.

Kozma, Abauj-Torna vármegye határán fekszik. Tót kisközség. 121 házból áll és 834 lakosa van, kiknek a fele római katholikus, másik fele meg görög katholikus. Van saját postája, távíró- és vasúti állomása. Nevét a Kozma és Damján szentek tiszteletére emelt ősi templomától nyerte. Még 1414-ben Szent-Kozma-Damján a neve. Innen vette nevét a Kozmay család. A XV. század közepe táján Kozmatelek, e század vége felé pedig már Kozmafalva néven szerepel. 1414-ben Nagymihályi Jánost iktatják birtokába. 1443-ban Unghi Albert, 1499-ben Perényi Imre kap itt részeket. 1508-ban Tárczai Jánost, 1546-ban Filpessi Zsófiát, 1548-ban Kozmafalvy Pétert, 8 évvel később Zalay Gáspárt, 1581-ben Koncz Jánost és Fekethe Pétert iktatják némely részeibe. Az 1598-iki összeírás Plágay Ambrust, Suta Jánost, Kozmay Ferenczet és Tamást említi. 1635-ben Bornemisza Mihály s István és Dely István és fiai kapnak itt részbirtokokat. 1774-ben Splényi Gábor, Kácsándy László, Revitzky Imre, Bydeskuthy Mihály, Kolosy Imre, Csehy János, Dókus Zsigmond s a Beőthy családok, valamint a Nyomárkayak, a Wiczmándyak, a Szent-Ivány, Pereszlényi és Urbán családok a földesurai. Most nagyobb birtokosa nincsen. 1663-ban a pestis, 1831-ben és 73-ban a kolera s 1899-ben tűzvész pusztított a községben. Mind róm. kath., mind gör. kath. temploma egészen új. Ide tartoznak Kótaj-tanya, Torkos, Jánospatak, Csókháza és Hegyalja puszták. Ez a két utóbbi ősrégi. Hegyalja-puszta már 1496-ban az újhelyi pálosoké, de a mohácsi vész után gazdátlan lesz s 1548-ban Kozmafalvy Pétert, 1650-ben Bornemisza Mihályt iktatják birtokába. Csókháza a Kozmafalvyak ősi birtoka 1592-ig, a mikor Vékey István lesz az ura. 1650-ben szintén Bornemisza Mihályé. Erről a pusztáról azt tartják, hogy az alapította meg a Kozmay család gazdagságát, minthogy ugyanis az egyik Kozmay leány egy csókjáért kapta.

Köröm, Borsod vármegye határán fekvő magyar kisközség 163 házzal és 736, nagyobb részben róm. kath. vallású lakossal. Postája Girincs, távírója Tiszalucz, vasúti állomása Hernádnémeti. Hajdan Borsod vármegyéhez tartozott és nevét Kerem alakban írták. Már a XIV. században a Czudarok birtokaként szerepel, melyet 1387-ben a sajóládi pálosoknak adományoztak. A tatárjárás alatt elpusztult, de azután ismét benépesedett. 1415-ben a Czudar családnak még mindíg van benne része, de az 1598-iki összeírás csak a sajóládi pálosokat említi birtokosaiul. Ez időben kompja járt és lakosai révészek voltak, kik itt a pálosok számára vámot szedtek. A török világban ismét elpusztult, de újra benépesült s a XVIII. század második felében a királyi kamaráé, majd a vallásalapítványé lett és most is azé. 1614-ben birtokosok itt a pálosok és pedig a sajóládi és szenléleki kolostoraiknak vannak Körömön birtokaik. 1707-ben azt az országgyűlést, melyet II. Rákóczy Ferencz Ónodra hirdetett, a Sajó áradása következtében a sajókörömi fensíkon tartották meg. A katholikus templomot 1729-ben a pálosok építették. Ugyanakkor 72állítottak itt egy nagy vendégfogadót is. A mult század 40-es és 50-es éveiben a Sajó áradásai sok kárt okoztak benne. 1849-ben a magyarok és az oroszok között itt ütközet volt. Van a községben gőzmalom, mely ifj. Morvay Józsefé. Köröm közelében keresik némelyek azt a községet, mely a XV. században Chep alakban van említve.

Kővágó, előbb Kőporuba, tót kisközség, 58 házat számlál és 310 róm. kath. vallású lakosa van. Postája, távírója és vasúti állomása Varannó. Első birtokosául 1520-ban Sztrithey Zsigmondot említik, de az 1598-iki összeírásban már Szikszay Miklós, Egry János, Gombkötő János, Lantos Mátyás, Pethő Gáspár, István és Ferencz szerepelnek. Az újabb korban, a mikor Kamena-Poruba eltótosított neve is forgalomba kerül, a Soós, Matasovszky, Beszterczey és később a gróf Bekkert család is tulajdonosa. Most Scheffner Károlynak van itt nagyobb birtoka. Ezt a községet sem kerülte ki 1663-ban a pestis. Gör. kath. temploma a mult század legelején épült. Ide tartozik Ilmaháza-major is.

Köves, azelőtt Kolbócz, ruthén kisközség, 22 házat és 128 lakost számlál, kik mindannyian görög katholikusok. Postája és távírója sztropkó, vasúti állomása Homonna. XVI. századbeli német telep, melynek - míg el nem tótosodott - Kolbenhau volt a neve. A sztropkói uradalom tartozéka volt. A XVIII. század végén a Dessewffy, Bernáth és Rhédey családok voltak az urai. Most nincs nagyobb birtokosa. A pestis 1663-ban itt is pusztított. Gör. kath. temploma 1784-ben épült.

Kraszna, e tót kisközségnek ez volt hajdan is a neve egész az 1598-iki összeírásig, melybe már eltótosított Krasznócz nevén van bevezetve. E néven szerepelt 1905-ig, a mikor régi nevét visszaállították. Hajdan a pazdicsi várhoz tartozott s mindvégig annak sorsában osztozott. Újabbkori urai a Szirmay, Pothurnay s a Boronkay családok voltak; most nagyobb birtokosa nincs. Templom sincs a községben. 96 házból áll és 438, nagyobbára ág. h. evangélikus vallású lélek lakja. Postája Pazdics, távírója és vasúti állomása Nagymihály.

Kuruczfalva, előbb Kudlócz, laborczmenti tót kisközség 133 házzal és 793 róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Homonna. Mindenkor a homonnai uradalomhoz tartozott és újabbkori urai a gróf Csáky, Van Dernáth és Andrássy családok voltak. Most gróf Andrássy Gézának van itt nagyobb birtoka. Hajdan Kullócz és Kwlloch alakban is említették.

Laborczbér, előbb Izbugya-Bresztó, laborczmenti ruthén kisközség, 38 házzal és 218 gör. kath. vallású lakossal, kiknek itt templomuk nincsen. Postája, távírója és vasúti állomása Laborczradvány. 1434-ben a Zbugyaiak birtoka. 1563-ban Pethő János és Forgách Simon kapnak rá királyi adományt, míg 1588-ban Malikóczy Gábort és Miklóst iktatják egyes részeibe; 1598-ban Nyárády Albert, Fejér Illés, Palocsay György, Bornemisza János és Soós János özvegye szerepelnek birtokosaiként. Az újabb korban földesurai a Dessewffy, Zombory és Boronkay, majd a Szirmay családok. Most Szilassy Györgynek van itt nagyobb birtoka. 1873-ban éhinség pusztított a községben.

Laborczfalva, előbb Laborcz-Volya, laborczmenti tót kisközség 80 házzal és 448, nagyobbára gör. kath. vallású lakossal. Postája és vasúti megállója Nátafalva, távírója Őrmező. Legrégibb birtokosául 1421-ben a Nagymihályi családot ismerjük. 1436-ban a Nátafalusi Csontos családot, 1469-ben a Nagymihályi Eödönffyakat s a Farkas családot iktatják birtokába. 1473-ban Mátyás király a Nátafalussyaknak új adományt ad a birtokra. Az 1598-iki összeírásban Paczoth Ferencz és Szent-Ivány Zsigmond vannak birtokosaiként említve. A XVII. század közepe táján a Barkóczyak bírják. 1774-ben földesurai gróf Sztáray János és Okolicsányi János. Ezidőszerint nincs nagyobb birtokosa. Görög katholikus templomának építési ideje ismeretlen. Van itt egy régi úrilak, mely a Luzsénszkyaké volt. Ide tartozik Sztankócz-puszta, mely már a XV. század elején szerepel és Laborczfalva sorsában osztozott. Itt van Ferenczy Elek kényelmes úrilaka, melynek alapját már a XVI. században lerakták. Később a báró Luzsénszkyaké lett, kiktől, a birtokkal együtt, az e családdal rokon Ferenczy család megvásárolta. A kastélyban említésre méltó könyvtár van, mely kb. 2000 kötetből áll.

Laborczfő, azelőtt Habura, a gácsi határszélen fekvő ruthén kisközség, mely hajdan a homonnai uradalomhoz tartozott. Újabbkori birtokosai a gróf Csáky és a Szirmay családok voltak, míg most Dobránszky Adolf lovag örököseinek van itt nagyobb birtokuk. A falu házainak száma 205, lakosaié 1370, kik valamennyien görög katholikusok. Templomuk 1740-ben épült. A község postája Csertész, távírója és vasúti állomása Mezőlaborcz. Határában barnaszén található, de nincs kiaknázás alatt.

Laborczmező, előbb Izbugyahosszúmező, tót kisközség a Laborcz-völgyében. 48 házból áll és 283 róm. kath. vallású lakosa van. Postája, távírója és vasúti állomása Koskócz. A Zbugyaiak ősi birtoka, kiket egész a XVI. század elejéig ural. 1550-ben Drugeth Imrét, Gáspárt és Ferenczet iktatják birtokába. Az 1598-iki összeírás alkalmával Bogáthy Mihály, Nyárády Albert, Wiczmándy Zsigmond és Palocsay György az urai, 1774-ben pedig Dessewffy Tamás és Kazinczy András. A mult században gróf Dessewffy Gyula birtoka volt, most pedig gróf Dessewffy Dénesé és Béláé. 1890-ben - hat ház kivételével - az egész község leégett. Róm. kath. temploma 1800-ban épült.

Laborczradvány, azelőtt Horbokradvány,laborczmenti ruthén kisközség. Van benne 32 ház, 201 lakossal, kik gör. kath. vallásúak. Saját postája van, de távírója és vasúti állomása Radvány. Három község: Alsó-, Felső-Harbok és Radván egyesüléséből keletkezett. 1440-ben Szerdahelyi Miklóst iktatták Radvány birtokába, 1550-ben pedig, Alsó- és Felső-Horbok részeibe, a négy Drugeth testvért. 1564-ben Hosszúmezey Béla és 1575-ben Maturnay Anna Alsó-Harbokon kap részeket, néhány évvel később pedig a Malikóczyak mind a két Harbokban. Az 1598-iki összeírás már Felsőharbokot nem említi, csak Alsót s ott Wiczmándy Zsigmond s Tamás és Palocsay György szerepelnek, míg Radványban Virginás Boldizsár és Nyárády Albert. Azután, mikor már a Kazinczyak és a Szirmayak az urai, Horbok-Radvány néven szerepel, de a Kovásznay, Dessewffy és Molnár családoknak is volt itt részük. Most Schuster Alajosnak van itt nagyobb birtoka. A községben nincs templom.

Laborczrév, előbb Krasznibród, ruthén kisközség, a Laborcz völgyében, 96 házzal és 633, nagyobbára gör. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Mezőlaborcz. Régi orosz neve magyarul annyit jelent, mint szép gázló. Első nyomát a XVI. században találjuk, mikor a Homonnaiak az urai. 1656-ban Szirmay Péter birtoka, két évvel később a Barkóczyakat is némelyek részekbe iktatják s az újabb korban is a Szirmayaké. Most XXIV. Reuss herczegnek és Wollmann Kázmérnak van itt nagyobb birtokuk és külön-külön kastélyuk. Mind a kettőt Wollmann Kázmér építtette 1896-ban. A község a Rákóczy-féle szabadságharczok alatt sokat szenvedett az átvonuló kurucz és labancz csapatoktól. Van itt kőolajfinomitó gyár is. Ide tartozik Nyágocsik-tanya és a szent-bazil-rendű monostor, mely utóbbira vonatkozólag csak a XVII. századból vannak írott adatok. A hagyomány szerint a kegykép XIV. századbeli és azt tartják róla, hogy egy világtalan koldús festette, mikor a forrás vizétől a szemevilágát visszanyerte. Ekkor fakápolnát emelt e helyen és oltárára helyezte a képet. Később Koriatovich Tivadar munkácsi orosz herczeg a kápolna mellé fatemplomot és monostort épített s abba szerzeteseket telepített; ezt a protestáns Drugeth Bálint 1603-ban felgyujtatta, de később - neje rábeszélésére - ismét felépíttette. 1612-ben, a midőn gróf Drugeth György kezdeményezésére az orosz papok az egyházi uniót el akarták fogadni s ezt, a przemisli püspök jelenlétében, a templomban, zárt ajtók mögött, ünnepi aktussal akarták megkötni, a félrevezetett nép a papokat és a püspököt megtámadta s csak a lovasaival éppen odaérkező Drugeth György tudta őket a dühöngőktől megszabadítani. A mostani bazilita templom 1752-ben épült. A képfal nagyon régi és képei műbecsűek. Híres kegyképe nem a templomban, hanem a mellette álló Mária-kápolna oltárán van elhelyezve. A kép már elmosódott s Szűz Máriának csak az arcza és a kezei láthatók, mert alakjának többi része és a feje is vert ezüsttel van bevonva. A Rákóczy-féle szabadságharcz alatt a baziliták is sokat szenvedtek és a monostor 1708-tól 1729-ig szerzetesek nélkül állott. Később a megrongált épületeket ismét felépítették. 1807-ben a pápától két búcsúra nyert a monostor engedélyt. Mind a templomot, mind a monostor megrongált épületeit Szegedy Bazil, a jelenlegi főnök, 16.000 korona költséggel hozta helyre. Hajdan 74itt virágzó novicziátusi tanfolyam is volt, de ezt a mult század első felében megszüntették. A faluban is van gör. kath. templom, mely 1809-ben épült.

Lácza, magyar kisközség, körjegyzőségi székhely, a bodrogközi síkságon fekszik. Lakosai református vallásúak. Házainak száma 123, lakosaié 1211. Postája, távírója és vasúti állomása Perbenyik. Első okleveles nyomást 1417-ben találjuk, a mikor a Nagytárkányi és Perényi családokat iktatják birtokába; de egy évvel később már az Agárdiak a Tárkányiakkal osztozkodnak rajta. 1501-ben Vassai Istvánt, 1550-ben Vékey Ferenczet, s midőn 1570-ben Vékey Ferencz az ő részét unokájának Palugyay Erzsébetnek adományozza, őt és férjét, Paczoth Ferenczet iktatják a Vékey-féle részbe. Az 1598-iki összeírásban bukkan fel először a Láczay család, Láczay Péter személyében, de vele együtt birtokosok még Bakos Mihály és Tárkányi János özvegye. 1624-ben a Szerdahelyieket, 1629-ben 'Sennyey Sándort is itt találjuk, míg a Tárkányi-féle részt 1688-ban 'Sennyey III. István örökli. Ez 1742-ben a Dőryeké lesz, de 1800-ban visszakerül a 'Sennyeyek kezére. 1774-ben a Dőryeken és 'Sennyeyeken kívül még Duka István, Zoltán János, Nagy Gábor, Borbély József, a Krucsay és a Bottkay családok is birtokosai. A mult században a Mailáth családé lett és most gróf Mailáth Józsefnek van itt nagyobb birtoka. 1885-ben nagy tűzvész pusztított a községben, melynek református temploma 1808-ban épült. Ide tartoznak Monyha- és Őrhegy-tanyák, mely elnevezések némi történeti jelentőséggel bírhatnak.

Láczfalva, tót kisközség a Cziróka-folyó mentén. 37 házat számlál és 212 lakosa van, kik mindannyian római katholikusok, de a községben templomuk nincsen. Postája Nagykemencze, távírója és vasúti állomása Homonna. Első birtokosai 1451-ben a Drugethek voltak. 1572-ben Ujhelyi Ferenczet is némely részeibe iktatják. Az 1598-iki összeíráskor Homonnai Györgyöt, Gyuricskó Jánost és Fejér Illést találjuk birtokosaiként említve. A homonnai uradalomhoz tartozott és újabbkori urai a Csákyak és Szirmayak lettek. Most nincs nagyobb birtokosa.

Ladmócz, bodrogmenti magyar kisközség, körjegyzőségi székhely, 145 házzal és 826, nagyobbára ev. ref. vallású lakossal. Saját postája van; távírója és vasúti állomása Bodrogszerdahely. Innen vette nevét a Ladmóczy és előnevét a Sutha család. 1414-ben Ományi Demetert iktatják némely részeibe. Azután az Azaryak a földesurai, kik 1487-ben egyes részeket a Csicseri Oroszoknak zálogosítanak el. 1516-ban Csicseri Orosz Zsigmondot iktatják a zálogbirtokba és ugyanakkor Megyeri Erzsébet, Azary Imre és György, Pasa Balázs és Kasuhi György kapnak itt részeket, 1548-ban pedig Némethy Ferencz is. 1557-ben Makovitzky Györgyöt, egy évvel később Bejczy Jakabot és Sztropkóy Istvánt, 1563-ban Vékey Ferenczet, Soós Jánost, Kapy Ferenczet, Sólyom Pétert, Péchy Gáspárt és Cseley Jánost iktatják részeibe. 1570-ben Vékey Ferencz a maga részét leányának, Csapy Gergelynének hagyományozta. 1582-ben Plagay Ambrust és Szent-Ivány Györgyöt is birtokosai közé számítja. 1590-ben Ibrányi Ferencz, majd egy évvel ezután a Kéri Járay család, utána Körtvélyesy Eufrozina s 1592-ben a Rákóczyak bírják. Az 1598-iki összeírás 12 birtokosát sorolja fel s ezek a közvetkezők: Paczoth Ferencz, Rákóczy Ferencz, Sutha János, Fekete Péter, Anárcsy István, Ladmóczy György, Melith Pál, Kendy Lajos és Miklós, továbbá özv. Telegdy Jánosné, özv. Henselőczy Györgyné, özv. Daróczy András, Ferenczné és Pálné, Márk deák özvegye. Részeket szereznek itt: 1615-ben Girincsy István, 1629-ben 'Sennyey Sándor, 1635-ben Rákóczy András és Zékey Anna, 1641-ben Csicsery Ferencz és Noszvai Borbála, 1653-ban Keczer Ambrus, 1674-ben a Dessewffyek, 1685-ben Barkóczy Ferencz, 1686-ban a terebesi pálosok s 1711-ben a Kapy család. 1774-ben Klobusitzky István, 'Sennyey Imre és László, Almásy Mihály, Losonczy László, Lónyay Ferencz, Hancsovszky Ferencz, Balogh János, Tót Sámuel, Pilissy Imre, a Ramocsaházy család és az újhelyi pálosok a földesurai, a mult század elején pedig a pálosokon, a 'Sennyeyeken és az Almásyakon kívül a Lónyayak, a Pongrácz, Kazinczy, Begányi, Boda, Ilosvay, Szent-Ivány, Szent-Pétery, Kozma, Blohányi, Szombathy, Marossy, Hatvany, Bálpataky, Oláh, Benkő, Vályi, Gazdag, Szeghy, Jeney és Paksy családok. Most nincs nagyobb birtokosa. A község hajdan a Bodroghoz közelebb feküdt, melynek gyakori áradásai azonban a lakosokat az áttelepedésre kényszerítették. 75Ez esemény a mostani református templom építésének befejezése után, 1834-ben történt. A régi falu ősi templomának romjai még ma is láthatók. Dűlőnevei közül megemlítendők a Telek és Kasvár. Az utóbbihoz tatárjárás korabeli szájhagyomány fűződik. Ladmócz mészköveiből nagy környéken híres meszet égetnek.

Ladomér, ruthén kisközség 83 házzal és 450 lakossal, kik mindannyian görög katholikusok. Postája Ublya, távírója és vasúti állomása Kisberezna. A homonnai uradalomhoz tartozott, de 1774-től a Vladár család volt a földesura, míg most gróf Hadik-Barkóczy Endrének van itt nagyobb birtoka. Gör. kath. temploma a mult század elején épült.

Lask, tót kisközség 312, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Házainak száma 69. Postája Pazdics, távírója és vasúti állomása Bánócz. E község már 1324-ben szerepel, a mikor I. Károly 1324-ben Tholdi István mesternek adományozza. Később az Isépy családé lett. 1435-ben a Dobi és a Monaky családok bírják. 1507-ben Sempsei Ferenczet iktatják némely részeibe, de 1598-ban csak Monaky János özvegye a birtokosa. Az újabb korban az Andrássyak és a Szirmayak kezére jut és most gróf Andrássy Dénesnek van itt nagyobb birtoka. 1885-ben az egész község leégett. Gör. kath. temploma 1790-ben épült. A községhez tartozik Andrássy-major is.

Lasztócz, a Ronyva-patak mentén fekvő kisközség 119 házzal s 698 lakossal, a kik egyenlő arányban róm. kath., gör. kath. és ev. ref. vallású magyarok és tótok. Postája, távírója és vasúti állomása Legenyemihályi. Innen vette nevét a Lasztóczi és előnevét a Thorma és Trombitás család. Már 1400-ban szerepel, a mikor Lasztóczi Dénes fia, János és Helmes Sebestyén osztozkodnak egyes részein. 1422-ben Rozvágyi Antalt is egy részbirtokba iktatják, 1489-ben pedig a Herestényi családot, a mikor Lasztholcz alakban írják a nevét. 1561-ben Thorma Ferenczet és Nagymihályi Györgyöt iktatják részeibe, 1569-ben Pósa Mihályt két kúriába, 1576-ban pedig Bornemisza Mihály, 1576-ban Leökös Imre, 1590-ben Gerenczey István és 1591-ben Károlyi István kapnak itt részeket. Az 1598-iki összeírás 10 birtokosát sorolja fel, nevezetesen Farkas Andrást, Czeczey Istvánt, Bornemisza Miklóst, Bózsvay Pált, Balogh Ferenczet, Malikóczy Gábort, Lasztóczy Gáspárt, Várkonyi Jánost, Herestényi Gáspárt és Trombitás András özvegyét. 1768-ban Dely Pétert egy itteni rész birtokába iktatják. XVIII. századbeli birtokosai a Szirmay, Kazinczy, Dobos, Balázsházy, Szemere, Mácsy, Albert, Bottka, Balogh, Nagy, Lehotzky, Bunyitay, Bernáth, Galambos, Nyomárkay, Isépy, Ormos, Bán, Pap, Csehy, Sebők, Demjén, Egry, Vályi és Gönczy családok. A mult században a Szemere, Körtvélyesy, Kazinczy, Peteőczy, Dobos, Ormos, Bottka, Balogh és Vályi családoknak volt itt birtokuk. Van itt egy régi úrilak, melyet a Szemere család építtetett s ez most a Szemere Vilmáé. A faluban három templom van. A róm. kath. templom 1861-ben a gör. kath. 1833-ban s az ev. ref. 1795-ben épült. A gör. kath. egyház, 1773-ból, aranyozott ezüstkelyhet őriz, a református egyház pedig nagybecsű régi keresztelő-tányért. Az 1663-iki pestis ezt a községet sem kímélte meg. A község határában fekvő Csíz nevű dűlő annak a Bogáth-Radvány nembeli Chys családnak a nevét látszik fentartani, mely az egri káptalannak egyik 1392-iki bizonyságlevelében van említve. 1562-ben még mint praedium Halanfölde alias Chyz néven említtetik, a mikor a leleszi káptalan Rákóczy Zsófiát és Erzsébetet, Némethy Sárát, Kasuhy Juliánnát és Bogáthy Borbálát iktatja birtokába. Ugyancsak Lasztócz határában említi egy 1618-iki okírat Csapóháza elpusztult községet is. 1419-ben a leleszi káptalan Eszenyi Balázst iktatja némely részeibe. 1472-ben Lasztóczi Boldizsárt, 1483-ban Herczeg Lászlót, 1561-ben Thorma Ferenczet, 1576-ban Bornemisza Mihályt és Leökös Imrét, 1610-ben Bottka Istvánt és Zsuzsannát számította földesurai közé. Majd a Szemere és Szirmay családoké lett. A XVI. század közepe táján már puszta. Ugyancsak Lasztócz közelében feküdt hajdan Alsó- és Felső-Mérk, mely 1386-tól 1470-ig mint község fordul elő és sorrendben a Pethő, Varju, Ricsei, Beke, Csapi, Lasztóczi s Perényi családok a földesurai. Lasztóczhoz tartozik Haraszt-puszta is. Lasztóczon született 1804-ben Szemere Miklós költő; ugyanitt halt meg 1881-ben.

Lasztomér, laborczmenti tót kisközség, Ung vármegye határán, 254 házzal s 1305 lakossal, kiknek nagyobb része gör. kath. vallású. Postája, távírója 76és vasúti állomása Nagymihály. Innen vette nevét ősi birtokosa, a Lasztoméri család. 1407-ben Kakonya Lőrincz a földesura. 1410-ben az Uporiak némely birtokrészekre kir. adományt kapnak, azonban 1414-ben már Leszteméri Imrét uralja s ekkor a község neve Leztemer alakban szerepel. 1460-tól kezdve egy ideig két Lesztemér áll fenn, melyek közül az egyiket Kis jelzővel különböztetik meg a másiktól. 1460-ban a Nátafalusi Csontosok, 1477-ben Nagymihályi Balázs, 1490-ben meg a Harkányi és a Korcsvai családok, 1551-ben Bayor Leonard, 1552-ben Deregnyey Mihály, 1560-ban Bessenyőy Mihály és Deregnyey Kozma, 1563-ban Péchy Gáspár, Sólyom Péter és Kapy Ferencz, 1571-ben Henselőczy Miklós vannak említve birtokosaiként, míg az 1598-iki összeírás Daróczy Mihály és Pál, Csicsery János, Cseley János özvegye, Nagymihályi Zsigmond özvegye, Nyárády Albert, Füzesséry András, Henselőczy Balázs, György és Miklós és Pribék Ferencz nevével kapcsolja össze. 1612-ben Izdenczy Györgyöt, 1681-ben Usz Ferenczet és 1747-ben Dravetzky Lászlót iktatják némely részeibe. Későbbi földesurai a Boronkay, Vladár, Szirmay, Füzesséry, Domcsó, Szőllőssy, Kovács, Wahl, Szánky, Szilvássy, Olchváry, Balogh, Bánóczy, Nyeviczkey, Bekes, Gogh, Kereskényi, Nikléczy, Keresztúri, Zetvay, Szemere, Tomcsányi és Bottka családok. Most nagyobb birtokosa nincsen. Említést érdemel három régi kúriája. Az egyik a Boronkay, a másik a Vladár, a harmadik a Szemere családé volt. Ez utóbbi most Szemere Gézáé, de a másik kettő idegen kézen van. A községben két templom van, melyek közül a gör. kath. 1891-ben, az ev. ref. a XVII. században épült; de 1900-ban újat kellett épiteni. A Laborcz folyó közepén még ma is láthatók az ősi templom romjai. Lasztomér határában volt hajdan Zádorháza község, melyre 1415-ben a Perényiek kaptak kir. adományt. Ez 1431-ben a Zádorházi Miklósé, 1563-ban már praedium és Kapy Ferencz, Sólyom Péter és Péchy Gáspár bírják. Említik Zádorfalva néven is.

Lazony, tót kisközség 156 házzal és 789, nagyobbára gör. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Bánócz. Első birtokosául Tholdi Bothond fia Pétert ismerjük. 1324-ben I. Károly Monaky Istvánnak adományozza. 1400-ban az Isépi családot iktatják némely részeibe s 1405-ben az Isépi, Cseley és Dobi családok a földesurai. 1407-ben Kis-Lazony aliter Nagy és Kis-Kisa részeiben Kamonya Lőrinczet iktatják, 1414-ben Leszteméri Imrét, 1484-ben pedig Bajnai Both Istvánt. 1435-ben Lazonynak a Dobi és a Monaky családok a földesurai. Kislazonynak vagy Lazonkának birtokosai: 1479-ben a Csebiek, 1480-ban Rákóczi Gáspár és Menyhért, 1498-ban Ujfalussi János s 1590-ben Bánóczy Simon. Ez időben Kislazony már puszta. Az 1598-iki összeírás Lazony birtokosainak Monaky Pétert és Monaky János özvegyét ismeri. 1643-ban Monaky Anna révén az Andrássyakra szállott, azután a Szirmayak lettek az urai, de a Kovásznayaknak is volt benne részük. Szirmay Pál itt csinos kastély építtetett, melynek azonban ma már más rendeltetése van. Most gróf Andrássy Dénesnek és Gézának van itt nagyobb birtoka. A község 1864-ben teljesen leégett. A római kath. templom XV. századbeli építmény, de már gyakran átalakították. E templomban van a Monakyak sirboltja.

Legenye, magyar kisközség, nem messze Sátoraljaújhelytől, 107 házzal és 492, nagyobb részben ev. ref. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Legenyemihályi. Hajdan Alsó, Felső, Kis és Nagy jelzőkkel két község volt, de ezenkivül Legenye alakban is szerepelt. Innen vette nevét az ősi Legenyey család, mely 1263-ban kir. adományt kapott e birtokra. 1403-ban Myzlai Bertalant és Ronyvai Pétert, 1411-ben Csalmai Erzsébetet és egy évvel később Tolcsvai Dávidot iktatják be egyes részekbe. 1416-ban a Legenyei Csontos család merül fel s ugyanez 1456-ban a Perényieknek ad el némely telkeket. 1427-ben Redmeczi Ilonát iktatják egyes részeibe. 1447-ben Makó Jakab is birtokosa s 1493-ig a Makó és a Perényi család osztoznak birtokán. Ekkortájt Daróczi István, 1497-ben pedig Kisfaludi Miklós és a Legenyei Fakó család is birtokosává válik. 1524-ben Possay Miklóst, 1548-ban Bejczy Gergelyt, Mucsey Pált és Geörbedy Lászlót iktatják be s ezidőtájt a Legenyei Possayak is birtokosai. 1551-ben Soklyósy István és Széchenyi Ferencz, 1553-ban Zajthany István és Sutha Pál is birtokhoz jutnak itt. Az 1598-iki összeírás csak Possay Miklóst és Zsigmondot, Daróczy Mihályt, Abaffy Jánost 77és Zákány Istvánt említi. 1601-ben Farkas Andrást, 1654-ben Keczer Sándort iktatják be, a Possayak része meg női ágon a Semseyekre, Lónyayakra és Wiczmándyakra száll. 1720-ban III. Károly Legenyei Pintér Mártonnak ad itt kir. adományt, melybe a leleszi káptalan két évvel később iktatja. Az újabb korban a Pintér, Olchváry, Wiczmándy, Bodnár, Kigyósy, Pothurnay, Nagy, Dobos és Trombitás családok a földesurai. Ezidőszerint Dókus Ernőnek van itt nagyobb birtoka és csinos kastélya, melyet még a Pintér család, illetőleg a vármegye építtetett Pintér Márton akkori követének, ki az építkezést megkezdte s e miatt követséget vállalni nem akart; de midőn az építkezést a vármegye magára vállalta, elfogadta a követséget. A községbeli ev. ref. templom a mult század elején épült. Az egyház egy 1772-ből való aranyozott kelyhet őriz. Ide tartozott Szentandráska-tanya is, a hol szent Andrásnak szentelt kápolna állott.

Legyesbénye, magyar kisközség, körjegyzőségi székhely, 294 házzal és 1550, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Saját postája van, távírója és vasúti állomása Szerencs. E néven 1552-ben találjuk először, a mikor Legyesbényei Csillag Istvánt és Thoma Ferenczet iktatják birtokába. 1567-ben a törököktől elpusztított helyként van említve. 1575-ben Horváth Katalint és Szemerey Jánost, 1590-ben Fein Lukácsot s 1593-ban Kapy Zsigmondot iktatják egyes itteni telkekbe. Az 1598-iki összeírásban Kőmíves András, Szinnyéry Lukács özvegye, Begányi Pál, Bors János, 'Sennyey István, Rákóczy Zsigmond, Szemere Gergely, István és János, Néney Boldizsár és Móré István vannak birtokosaiként felsorolva. 1730-ban még csak puszta volt, 1774-ben Patay Sámuel, Püspöky Ferencz, Vay László, Máriássy János, Bessenyey György, Békésy Pál és a gróf Aspremontok, újabban pedig Zalay Boldizsár és Patay Sámuelné a földesurai. Ezidőszerint Zalay Andornak van itt nagyobb birtoka és csinos, kényelmes úrilaka, melynek régibb részét a mostani tulajodonos nagyapja emeltette, az utóbbit pedig Zalay Andor 1901-ben építtette. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn. A községbeli két templom közül a római katholikus 1902-ben, az ev. református 1700 körül épült. Ide tartoznak Alsógilip, Felsőgilip, Előtelek, Kőkutlapos, Kiskővagó és Kismajor tanyák.

Lelesz, a Latorcza folyó mellett fekvő kisközség 327 házzal és 1921, kizárólag magyar, túlnyomóan róm. kath. vallású lakossal. Históriai multban gazdag, régi egyházi vagyon ez a község és a hozzátartozó falvak. A leleszi prépostságot II. Béla idejében alapította Boleszló váczi püspök, a ki a prépostságnak hatalmas birtokokat ajándékozott Zemplén és Szabolcs vármegyékbe. Így Leleszhez tartozott Királyhelmecz, Nagykapos, Polyán, Chernő, Kiskapos, Sislócz, Lakarth, Trask, Viszoha, Szalóka, Vajdácska, Kanyár, valamint Batt és Agárd egy része. Ezeket a birtokokat Boleszló kapta keresztapai ajándékul II. Béla királytól 1132-ben. Később (1180-ban), váczi püspök korában, vallási alapítványul rendelte és ezzel megalapította a leleszi konvent századokra terjedő uralmát Zemplén vármegyében. Ezt az alapítványt 1214-ben megerősítette II. András király, 1334-ben Károly király, 1342-ben és 1364-ben Lajos, 1406-ban Zsigmond és 1486-ban Mátyás király is. A konvent vagyona pedig nőttön nőtt, fölkeltve az írigységet, a mely fondorkodásaival annyira vitte, hogy Imre király Boleszló püspök adományát megsemmisítette, a mit azonban egy későbbi királyi rendelet visszavont. A tatárjárás a leleszi prépostságot sem kímélte meg; 1241-ben a tatárok feldúlták és kifosztották. Később (1302-ben) a Lónyai-Ruke család is hadakozott a prépostsággal, erőszakkal elfoglalva tőle a Szalóka nevű birtokot. Egy századdal ezután, 1403-ban, Pálóczi Mátyás és Imre akkor támadtak haddal a prépostságra, a mikor nagybátyjuk, Domokos prépost meghalt. A halott prépostnak még ki sem hült a teteme s halálos ágyán feküdt még, a mikor unkoaöcscsei éjnek idején megrohanták a kolostort és a konvent 8000 aranyát s összes kincseit, arany- és ezüstserlegeit magukhoz ragadták, azután elfoglalták Királyhelmeczet is. A konvent fölött kegyúri jogot adományozott több király is kedveltjeinek; így első kegyurai Micz bán utódai voltak. A XV. században leleszi birtokosokként fölemlítik az Azaryakat, Csontosokat, a Farkas, Harkányi, Korcsvai, Lesznai, Nagymihályi, Eödönffi, Pelejtei, Ráskai, Szeretvai és Zbugyai családokat A XVI. század második esztendejében a kegyúri jog gyakorlásában látjuk a Pálóczi családot. A mohácsi vész után az ellenkirályok 78viszálykodásaitól sokat szenvedett a leleszi konvent, melynek tagjai János király pártján állottak s így alkalmat adtak a Ferdinánd-pártiaknak arra, hogy Leleszt megrohanják és kifoszszák (1527-ben). Néhány évvel ezután, 1533-ban, várszerűen megerősítették a kolostort, s erős kőfallal vették körül. Egy emberöltővel később, 1557-ben, Perényi Gábor azonban mégis elfoglalta és három évig ült birtokában, mígnem Telekessy onnan kiűzte. A leleszi konvent ez időtájt már hanyatlani kezdett. Szerzetesei kivándoroltak, vagy elhaltak, úgy hogy 1567-ben elárvult a leleszi uradalom s azt a prémontreiek távozása után a világi egyház kapta. A törökök ellen vívott háborúk alatt a prémontreiek többi rendházai nagy összegekkel segítvén a királyokat, ezért 1697-ben ismét visszahelyezték a prémontrei rendet régi jogaiba és Lelesz birtokába, sőt egy későbbi királyi rendelet (1710-ben) a prépostkinevezés jogát is a rend kiváltságaihoz fűzte s így királyi kinevezés helyett maga a konvent választotta ezután a fejét. II. Rákóczy Ferencz Munkács várába vitette a konvent levéltárát s akkor sok becses okiratot ágyúfojtásra használtak fel; Bercsényi Miklós az okiratok nagy részét megmentette; ezek az ú. n. "Bercsényi-iratok" a káptalan levéltárában. II. József 1787-ben eltörölvén a rendet, a leleszi híres levéltárat Budára vitték. Mikor 1802-ben a rendet ismét visszaállították, levéltára is visszakerült Leleszre. Jelenleg a leleszi birtok a jászói prépostsághoz tartozik. Temploma ősrégi és századok viharainak a nyomait viseli. A régi, várszerű kolostor épülete, hatalmas tömegével és tornyával, a községen kívül magas fensíkon áll. Lelesz körjegyzőségi székhely. Van saját postája, távíróállomása; vasúti állomása Perbenyik. Említést érdemel hitelszövetkezete.

Leszna, tót kisközség. 74 házat számlál és 406 gör. kath. lakosa van. Postája Rákócz, távírója és vasúti állomása Nagymihály. 1254-ben szerepel először pusztaként, melynek birtokába a leleszi káptalan a Nátafalusi Csontos család ősét, Nata fia Gergelyt iktatta, kivel IV. Béla király e birtokot más földekért elcserélte. 1421-ben a Nagymihályi Euden (Eödön) családot és Zeredvai Jánost iktatják némely részekbe, de 15 évvel később a Nátafalusi Csontos család is újabb részeket kap. 1448-ban a Lesznai, Eödönffy, Szeretvai s a Csontos családok az urai, később a Farkas család is, de Mátyás király 1473-ban, a mikor Leznye alakban találjuk említve, a Nátafalusiaknak új adománylevelet ad itteni birtokaira. 1480-ban Ráskai Balázst és a Zbugyaiakat iktatják némely részekbe, tíz évvel később a Csontos, Harkányi és Korcsvai családok szerepelnek birtokosaikként, 1519-ben Komoróczi Andrásnak is van benne része, de az 1598-iki összeírás Rákóczy Ferenczet, Eödönffy Gáspárt és Kristófot, Paczoth Ferenczet, Morvay Jánost és Melith Vitust sorolja fel s ekkor kipusztult hely. 1755-ben Sztáray Imre, 1774-ben Szirmay László és Orosz Teréz, majd a Barkóczyak az urai. Most Zempléni Moskovitz Gézának van itt nagyobb birtoka. Az itteni gör. kath. templom nagyon régi s építési ideje ismeretlen. Ide tartozik Fundus-tanya is. Leszna közelében feküdt hajdan Arács község, mely 1447 előtt a Pelejtei és Azari családoké volt.

Lomna, Sáros vármegye határán fekszik. Ruthén kisközség, 49 házzal és 265 gör. kath. vallású lakossal. Postája és távírója Sztropkó, vasúti állomása Homonna. Csicsva várának tartozéka volt s annak sorsában osztozott. Újabbkori birtokosai a Csáky és Barkóczy grófok voltak; most nagyobb birtokosa nincsen. A faluban gör. kath. templom van, mely 1753-ban épült.

Luka, magyar kisközség a Bodrogközben, 135 házzal és 1025, nagyobbára ev. ref. vallású lakossal. Postája Alsóbereczki, távírója és vasúti állomása Bodrogszerdahely. Innen vette nevét az ősi Lukai család, mely első birtokosa volt. 1400-ban az Isépiek kapnak itt részeket. 1425-ben Beke Mártont és Ricsei Ambrust iktatják némely részébe s ez időben Lyuk néven szerepelt. 1438-ban az Ágóczyak, Bacskaiak és Széchiek ellentmondanak az Ondaiaknak Luka birtokbavétele miatt. 1569-ig az Ágóczy és a Bacskay család birtoka, ekkor azonban Rákóczy György, Kálnássy Ferencz és Deregnyey Pál kapnak reá királyi adományt, mindazonáltal az 1598-iki összeírásban még Bacskay Miklós is szerepel és vele együtt Kálnássy Ferencz, Szokoly Péter és Rákóczy Ferencz. 1600-ban a Daróczyak merülnek fel, 1663-ban Bocskay István és Soós György, 1754-ben Kálnássy Ádámot és II. Ferenczet iktatják némely részeibe, míg 1774-ben Vécsey József, Klobusitzky Pál, Boronkay Menyhért, 79Olchváry Pál és a Mezőssyek a földesurai. Legutóbb báró Jósika Samunak volt itt nagyobb birtoka, mely ma idegen kézen van. Jelenlegi nagyobb birtokosa báró Vécsey Béla. A község 1885-ben majdnem egészen leégett. A református templom 1806-ban épült. Az egyház úrasztali kelyhet őriz 1670-ből. Ide tartoznak Bús- és Kengyel-tanyák, mely utóbbi a XIV. században még község volt s a XVI.-ban már puszta s a Szerdahelyiek és a Perényiek birtoka. Két dűlőjének neve figyelemre méltó. Az egyik a Pusztaszög, a másik a Varjánostó. Ez utóbbihoz az a monda fűződik, hogy mikor a török világban a község még vízzel volt körülvéve, a törökök a falut el akarták foglalni, de egy Var János nevű részév olyképen pusztította el őket, hogy egyenként vitte át a törököket kis lélekvesztőjén, s útközben, a sás között, a vízbe fojtogatta.

Lukácsi, az Olyka folyó mellett fekvő tót kisközség, melynek azelőtt Lukasócz volt a neve. 50 házból áll és 273 róm. kath. vallású lélek lakja, kiknek azonban itt nincs templomuk. A község hajdan a homonnai uradalom tartozéka volt s annak sorsában osztozott, míg az újabb korban a Csákyaké, Máriássyaké és Okolicsányiaké lett. Most nincs nagyobb birtokosa.

Mád, magyar nagyközség a Hegyalján. 654 házat számlál és 3681 lakosa van. Itt a vármegye összes hitfelekezetei képviselve vannak, de a legtöbb közöttük a római katholikus s ezek után következik az ev. ref. vallású. Ennek a két hitfelekezetnek van itt temploma is, melyek közül a római katholikus 1521-26 között, a református pedig 1828-ban épült. Ősrégi község, mely némelyek szerint már a honfoglaláskor keletkezett. Hajdan királyi birtok volt, a XVI. században még faluként szerepelt és a tállyai vár tartozéka volt, melynek akkor Alaghy Ferencz volt az ura. 1596-ban Alaghy Judit révén férje, Rákóczy Zsigmond kap rá kir. adományt. 1620-ban Alaghy Menyhérté, kinek magva szakadván, 1633-ban ismét a Rákóczyaké lesz. 1715-ben a Rákóczy-javak elkobzása után, II. Rákóczy Feencz részei a királyi kincstárra szállottak. Negyedrészének Klobusitzky Emilia grófné volt a zálogbirtokosa. Azután a birtok háromfelé oszlott. Fele a gróf Aspremontoké, negyede a gróf Szirmayaké és negyedrésze a báró Orczyaké lett. Azonban másoknak is voltak itt részbirtokaik. Így 1618-ban Kakas Erzsébetet és Mátyus Jánost, 1631-ben Erdődy Annát, 1634-ben Paczoth Sándort s 1658-ban a Barkóczyakat iktatták egyes részeibe. Nemesi kúriáik voltak még itt a királyi kamarának, a Hegyi, Tolcsvai Nagy, Szentiványi, Miskolczy és Splényi családoknak, míg a mult században gróf Wolkenstein Ferencz, gróf Andrássy Gyula, gróf Szirmay Ottó, báró Gréfly, a Semsey és a Czimmermann családok voltak az urai. Most gróf Andrássy Gyulának és Czimmermann Adolfnénak van itt nagyobb birtokuk. A városházán őrzik a község legrégibb jegyzőkönyveit, melyek 1590-ből valók. 1627-ig falu volt, de ez évben már mezőváros, vásárszabadalmakkal. Fejlett ipara is volt s különösen a bodnárczéh volt nagyon tekintélyes testület. Plébániája már a XIV. században fennállott. A vallási villongások alatt sok belviszálynak volt színhelye. Előbb a reformátusok foglalták el a katholikus templomot, 1670-ben Széchenyi György kalocsai érsek visszafoglalta tőlük, 1704-ben a reformátusok ismét elfoglalták, de 1711-ben ismét a katholikusoké lett. Volt rá eset, hogy a vármegye Mádon tartotta közgyűlését, mint a XVIII. század végén is. Az 1890-iki tűz alkalmával leégett, de ismét fölépült. Van itt temető-kápolna is, melyet 1736-ban Czakó Sándor esperes-plébános építtetett. A református egyház vert aranyból készült nagyértékű serleget őriz, mely II. Rákóczy Ferencztől származik s a kassai Rákóczy-kiállításon feltűnést keltett, a mikor értékét 10,000 koronánál többre becsülték. Mád 1667-ben a törököktől elpusztított helyek között említtetik. 1739-ben a pestis tizedelte meg lakosait. 1831-ben a kolerajárvány körülbelül 1000 lakosát ragadta el. Az 1890-iki s az 1901-iki tűzvész is sok kárt okozott a községben, míg 1885 és 1890 között a filloxera összes szőlőhegyeit elpusztította. 1849 január 22-én Schlick vert csapatai táboroztak a város alatt. A Rákóczy-féle pincze most gróf Esterházy Gyula tulajdona. A hajdani Batthyány-féle pinczére vonatkozólag itt az a hagyomány, hogy ott fedezték volna fel a Martinovics-féle összeesküvést. Ez valószínűleg oda módosítandó, hogy abban az időben itt foghattak el egyeseket, a kiket az összeesküvésben való részvétellel gyanúsítottak. Cziczvárnak neveznek a 80városban egy emelkedettebb helyen fekvő félemeletes lakóházat, a hol azelőtt a bortizedet szedték. Korábbi rendeltetésére nézve hiányzanak az adatok. A városban vastartalmú fürdő van, mely a Miller Edéé, továbbá takarékpénztár s törköly- és borpároló gyár, mely utóbbi a Stillman Lajosé. Borsay Miklós bornagykereskedőnek és szőlőtulajdonosnak itt csinos úrilaka és a legnagyobb borpinczéje van, s ez abban a tekintetben is nevezetes, hogy egyes részeiben teljesen elszigetelt öblösödések, ú. n. búvóhelyek vannak. Dűlői közül a Király és a Királyerdő nevezetűek a hajdani királyi birtoklást jelzik s az Úrágya és a Szent Tamás nevű dűlőknek is valamely jeletőségük lehet. A városban van posta és távíró, de a vasúti állomása Zomboréval közös és Mád-Zombor a neve.

Magyarizsép, a Helmecz-patak mellett fekvő kisközség, körjegyzőségi székhely, 187 házzal és 1095, nagyobbára tótajkú és gör. kath. vallású lakossal. Posta van a faluban; táv és vasúti állomása Upor. A Bogáth-Radvány nembeli Isépyek ősi birtoka. 1229-ben már Isepy János az ura. 1247-ben a Bogáth-Radvány nemzetség osztálylevelében Pósa birtokaként szerepel. 1284-ben Isyp János comes nevében is említik az egykorú iratok. 1405-ben az Isépy, Cseley és Dobi családok a birtokosai. 1424-ben, a mikor Isep alias Churvgeh alakban van említve, Cseley Annát, Barbel Jánost, egy évvel később pedig Beke Mártont és Ricsei Ambrust iktatják egyes részeibe. 1434-ben Zádorházi László és János, 1435-ben pedig a Dobi és Monaky családok szereznek itt jobbágy-telkeket. 1479-ben Rákóczy Gáspárnak és Menyhértnek s ez időtájt a Lengyel családnak is van itt birtoka. 1511-ben az abarai földesurakat iktatják itt be, 1564-ben Zeremy László és a Cseleyeket. 1570-ben Isép is, Cservégh is külön van említve. Az előbbinek részeibe a leleszi konvent Isépy Sebestyént, az utóbbiba Lippay Jánost iktatja. 1571-ben Persey Miklós, 1575-ben Isépy Ferencz, András és Sebestyén kapnak részben újabb birtokokat, 1583-ban Koncz János és Fekete Péter is földesurai közé tartoznak. Az 1598-iki összeíráskor Isépy György és Márkus, Dobó Ferencz, Monaky Péter és Ferencz, Lelkes László, Gönczler Albert és Vendéghy Péter vannak felsorolva. Azutána Monakyakkal együtt Rákóczy György, 1610-ben Misley András és a Telekessyek is birtokosai. Újabb korban az Aspremont, Hollegancz, Reviczky, Sárossy, Horváth, Tahy, Rozgonyi, Ormos, Cserépy, Némethy, Liszkay, Kozma, Püspöky, Pandák, Fekete, Payzsos, Palásthy, Kolossy, Kácsándy, Bánó, Balogh, Bessenyey, Bydeskuthy, Kovács, Erdődy, Széchenyi, Karsa, Kepes, Szánky és Básthy családok voltak a földesurai. Most gróf Szechenyi Sándornak van itt nagyobb birtoka. Az Isépyek közül az ősi birtok egy részét Isépy Géza, a család nesztora, tartotta meg. 1663-ban a pestis, 1831-ben és 73-ban a kolera pusztította lakosait, kik részt vettek az 1831-iki pórlázadásban is. 1862-ben csaknem az egész falu leégett. Három temploma közül a görög katholikus 1793-ban, a római katholikus 1799-ben s az ev. református 1808-ban épült. A görög katholikus egyháznak 1751-ből származó úrasztali kelyhe van, a református egyháznak pedig egy tányérja és kelyhe 1828-ból. Ide tartozik Bércz-puszta, mely a XV. században községként van említve. Az újabb korban a báró Fischer családé volt, ma pedig báró Vécsey Alfonznak van itt nagyobb birtoka, ló- és agártenyésztése és csinos úrilaka. Sóskút nevű dűlőjén a XV. században Sóskuth község állott fenn, melynek birtokosai szintén az Isépyek voltak. Nevét onnan vette, hogy konyhasós vízforrása van, a mely oly meleg, hogy télen sem fagy be. A község határában avarkori, gyűrűalakú erőditmény maradványai vannak, a hol szántás közben római sisakról való Minerva-fejet is találtak, mely a kassai muzeumban van.

Magyarkrucsó, tapolymenti tót kisközség 42 házzal és 183 róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Varannó. A Krucsay család ősi birtoka. 1419-ben Habi György bírja, de 1560-ban már Krucsay Tamás a földesura. Azután a Vékeyek is kapnak itt részeket és 1570-ben Vékey Ferencz részét leánya, Csapy Gergelyné örökli. 1598-ban Krucsay Bálintnak, Bogár Tamásnak és Szabó Kelemen özvegyének van itt birtokuk. A XVI. és XVII. században Új-Krucsó néven is említik. Az újjab korban a Krucsaiak révén a Szögyény, Szikszay és Beszterczey családoké lett. A Keczereknek, Forgáchoknak, a Szikszayaknak, Kendecsyeknek, a Dieneseknek, 81a varannai pálosoknak és Fey Ignácznak is volt itt birtokuk, most pedig Dienes Lajos a birtokosa. A faluban levő régi úrilakot még a Szögyények építtették. Róm. kath. temploma 1796-ban épült. 1893-ban a Tapoly áradása sok kárt okozott a lakosoknak. E község közelében fekhetett 1420-ban az akkor említett Nádfő nevű falu, melynek birtokosai nagy részben az egykori krucsói urak voltak.

Magyarsas, azelőtt Magyar-Jesztreb, magyar és tót kisközség 110 házzal és 578, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Postája Czéke, távírója Sátoraljaújhely s a legközelebb eső vasúti állomása Upor. 1419-ben Cseke Györgyöt és Imreghi Andrást iktatják birtokába. Azután földesurai a Pálócziak is, kik a maguk részét a Dobi és a Monaky családnak zálogosítják el. 1478-ban Czékei Jánost is birtokosai között találjuk. 1510-ben Eödönffy Pétert, Gerendy Lászlót és 1520-ban Bánffy Pétert, Eödönffy Imrét, Dobó Zsófiát, Gerendy Lászlót és Czékey Jánost iktatják némely részeibe. 1561-ben Soós János is birtokosa, s az 1598-iki összeírásban Soós András, István és Ferencz és Bánczy János özvegye vannak bejegyezve. 1700 táján a Buttkay és a Bernáth családok, azután a Szeghy család, az újabb korban pedig a Rédey, Kossuth, Szepsy és a Bernáth családok bírták. Ezidőszerint Bernáth Győzőnek és Gyulának van itt nagyobb birtokuk s az elsőnek régi kúriája, melyet még Bánffy Péter építtetett; örökösödés révén a Keresztesy családé volt és házasság útján a XVII. században került a Bernáth család kezére, mely azt azután 1843-ban átalakíttatta. Ezt a községet sem kímélte meg a XVII. században a pestis s 1831-ben a kolera. Lakosai szintén résztvettek a pórlázadásban. A községben a reformátusoknak van templomuk, mely ősrégi, de az átalakításokkal elrontották. Dűlőnevei közül figyelmet érdemelnek a Bacsó-Rét, Binyő, Viadal és Akasztódomb nevezetűek.

Majoros, azelőtt Majoróczka, tót kisközség 29 házzal és 201 róm. kath. vallású lakossal, kiknek azonban nincs itt templomuk. Postája, távírója és vasúti állomása Varannó. Hajdan a varannai uradalom tartozéka volt s azonosnak látszik az e tájon említett XIV-XV. századbeli Moroch községgel. Újabbkori birtokosai a gróf Forgách, Bydeskuthy és a Vladár családok és most is Vladár Emilnek van itt nagyobb birtoka. A XVII. századbeli pestis sok lakosát pusztította el.

Makkoshogyka, magyar kisközség 480, nagyobbára ev. ref. vallású lakossal. Házainak száma 82. Postája, távírója és vasúti állomása Sárospatak. Hajdan Makramál, azután Hughka, majd Hoghka, Makramal aliter Hughka alakban van említve. IV. Béla és V. István királyok sűrűn keresték fel s vadásztak a községgel szomszédos erdőkben. E birtok közepéből kihasított egy részt 1262-ben István király és azt Húgkának s öt fiának adományozta, a kik után szakadatlan lánczolatban szüléről-gyermekre szállva, ma is csaknem ugyanazon határai vannak, melyek az ősi adománylevélben olvashatók, s az árpádkori dülő-, illetve hely-elnevezések is máig fenmaradtak. Így: "Mons Popol" - Papalj, vulgo Papaj (valaha szőlővel volt beültetve, ma erdőség); "Rivulus Kuach", ma Kovácspatak; "Rodowan", ma Radvány; "Rivulus Sebus", ma Sepespatak; "Silva Nogsum", ma Nagysom. A Hogykayak kihalta után ezt a birtokot házasság révén a Beyczy család örökli 1569-ben, a melytől leányági jogon Róth János György ezredes szerzi meg 1700 táján, kinek viszont a leányai lépnek örökébe s a Tolcsvai Bónis és a Boronkay Boronkay családokat juttatják a birtokhoz. 1790 táján Meczner Sámuel szerzi meg s a birtok fele jelenleg id. Meczner Gyuláé és herczeg Windischgraetz Lajos örököseié. Makkoshogyka többi részének korábbi birtokosa volt 1460-ban Herczeg László, a ki után 1466-ban a Palócziak kapnak reá királyi adományt. 1494-ben, a mikor Hokka alakban van írva, Erdődi Bakócz Miklós az ura, de 1483-ban Csontosfalvi Zsófiát, 1497-ben pedig Kisfaludi Miklóst, 1548-ban Erdődy Pétert, 1551-ben Makra Dánielt iktatják némely részeibe. Az 1598-iki összeíráskor Malikóczy Gábor és Báthory István az urai. Az újabb korban a Zörcseky, Patay, Okruczky, Szőke, Marton, Sütő, Görgey, Bajusz, Gamcsik, Rozgonyi és Vitányi családoké. A reformátusok temploma 1823-ban épült. A XVIII. század végén az egész község leégett s az akkor állott templomban az összes okiratok és anyakönyvek megsemmisültek. Makkoshogykához tartoznak a Kishegy és Paul vadászlakok.

Mákos, előbb Makócz, Sáros vármegye határán fekvő tót kisközség 22 házzal és 167 gör. kath. vallású lakossal. Postája Havaj, távírója Sztropkó, vasúti állomása Mezőlaborcz. Körjegyzőségi székhely. A XVI. század elején keletkezett német telep s akkori neve Makouhau volt. A sztropkói uradalomhoz tartozott, de az újabb korban a gróf Keglevichek bírták. Most nagyobb birtokosa nincsen. Gör. kath. temploma 1836-ban épült.

Málcza, kisközség az Ondava völgyében. Körjegyzőségi székhely. 165 házat és 1096, nagyobb részben tótajkú s róm. kath. vallású lakost számlál. Saját postája van; távírója és vasúti állomása Bánócz. 1220-ban már szerepel s ekkor a Buttkayak kapják királyi adományban. 1411-ben a Buttkay, Ráskay s Márki családok kapnak rá donácziót. A XV. században a Buttkay nemzetség vára is szerepel itt, mely a hagyomány szerint a mostani templomok helyén állott, de ma már a nyomai sem látszanak. 1461-ben Márki Margitot iktatják némely részeibe, 1498-ban pedig Sztrithey Lászlót és Horkai Györgyöt. 1507-ben Ibrányi László, 1546-ban Fejérthóy János, 1553-ban Málczay László, 1555-ben Iváncsy István, 1556-ban Wiczmándy Ferencz, Buttkay Péter és Lippó Orsolya, 1581-ben Málczay György, 1588-ban Melith István és Duleszkai Horváth Menyhért, 1592-ben Palaticz Anna és Bánóczy Simon, 1595-ben Basó Mihály és Keczer Zsuzsanna kapnak itt részeket. Az 1598-iki összeírásban Basó Mihály özvegye, Czobor Mihály és Bánóczy Simon szerepelnek birtokosaiként. 1602-ben Melith István, 1635-ben Rákóczy András és Zékely Anna, 1693-ban Básthy László szereznek itt telkeket; birtokosai továbbá: az Orosz, Stépán, Szinnyey, Szent-Léleky, Szívy, Richter, Latsny, Vékey, Liszkay, Galambos, Rimanóczy, Egyed, Balogh, Both és a Szent-Ivány családok. Most Wiczmándy Mórnénak, Stépán Gábornénak és Szent-Ivány Lászlónak van itt nagyobb birtokuk s az utóbbinak szép, nagy kastélya, melyet Szent-Ivány Vincze 1862-ben építtetett s örökösödés útján került a mostani tulajdonos birtokába, kinek itt őrzött családi levéltárában számos árpádkori oklevél található. Van itt azonkívül még három úrilak, melyek közül az egyik a Stépán, a másik a Szmicsák s a harmadik a Wiczmándy családé. A Stépán családnak körülbelül 1600 kötetből álló könyvtára van itt, özv. Wiczmándy Ödönné szül. Sárossy Gizella pedig számos levelet őriz Sárossy Gyulától, továbbá Lónyay Gábortól, Pulszky Ferencztől, Császár Ferencztől, Kuthytól stb. A községben sajtgyár és gőzmalom van. Két temploma közül a református ősrégi, de a gyakori átalakítások sokat rontottak rajta, míg a katholikus templom 1848-ban épült. A református egyháznak egy XV. századbeli értékes szentedénye van. Ide tartoznak Trinkely-major és Szegény-tanya, de közelében feküdt hajdan Kothan elpusztult község, mely, a míg fennállott, Málcza sorsában osztozott.

Máriakút, azelőtt Rafajócz, keletkezését a hagyomány a határhoz tartozó ú. n. csodakútnak tulajdonítja. Tény, hogy gör. kath. kőtemploma már 1536-ban épült, s hogy itt kétévenként búcsút tartanak. Különben a sztropkói uradalomhoz tartozott s az újabb korban a Jekelfalussyak, Szirmayak, Beőthyek s a gróf Sztárayak birtokába került, mely utóbbi családnak ma is nagyobb birtoka van itt. Ide tartozik Csaroda kerülő-lak. E ruthén kisközségnek 25 háza és 139 gör. kath. vallású lakosa van. Postája és távírója Kelcse, vasúti állomása Varannó.

Márk, kisközség 109 házzal és 554 tótajkú s nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Bánócz. Hajdan Márk, Mirch, Mérk, Mirk és Merk neveken szerepelt. Legősibb birtokosa a Márki család volt, de 1220-ban a Buttkayak kapnak rá királyi adományt. A XV. század elején két Márk szerepel s az egyiknek a Márkiak, a másiknak 1405-ben az Isépy, Cselei s a Dobi családok a földesurai. 1406-ban Varjú Mátyást is némely részeibe iktatják. 1423-ban a Lasztócziakat is itt találjuk, 1425-ben Ricsei Ambrus, 1436-ban a Csók család is birtokosa. Ez időben vára is említve van, mely valószínűleg egy a málczai várral, miután egykorú birtokosai is ugyanazok s a két község is szomszédos egymással. 1498-ban Sztrithey Lászlót és Horkai Györgyöt, 1507-ben Ibrányi Lászlót, 1546-ban Fejérthóy Jánost, 1553-ban a Wiczmándyakat, Buttkayakat s a Málczayakat, 1576-ban, a mikor Alsó- és Felső-Mirk szerepel, Leökös Imrét, 1581-ben Málczay Györgyöt, 1588-ban a Melith és Horváth családokat, 1592-ben Bánóczy Simont és Palaticz 83Annát iktatják némely részeibe. Az 1598-iki összeírás tíz birtokosát sorolja fel, névszerint Soós Andrást, Czobor Mihályt, Bánóczy Simont, Nyárády Albertet, Lórántffy Lászlót, Palocsay Györgyöt, Zokoly Pétert, Palaticz Jánost, Wiczmándy Kristófot és Wiczmándy Miklós özvegyét. 1635-ben a Lorántffy-rész Rákóczy András és felesége kapja, s 1693-ban Básthy Lászlót iktatják egy kúriába. 1730-ban Isák Istvánnak is van itt birtoka. Ezeket követik a Stépán, Orosz, Nempty, Vékey, Galambos, Szívy, Fekete, Vass és Wiczmándy családok. Most nagyobb birtokosa nincs. A község gör. kath. temploma 1816-ban épült. Ide tartozik Zámiska-tanya.

Márkcsemernye, laborczvölgyi tót kisközség. Van 66 háza és 336, nagyobbára gör. kath. vallású lakosa. Postája, távírója és vasúti állomása Őrmező. Már 1254-ben szerepel, a mikor IV. Béla Cemerna földjét más földekért Nata fia Gergelynek adományozza. Márk előneve már a XIV. század elején fölmerül, s előfordul 1429-ben is, a mikor még csak puszta, Márktelke néven is. 1473-ban a Nátafalussiak Mátyás királytól új adományt kapnak itteni birtokukra. 1519-ben Komoróczi Andrást, 1589-ban Banchy Jánost, 1591-ben a Németlipcsei Berger családot, Olchváry Klárát és Katát is némely részeibe iktatják. Az 1598-iki összeírásban 10 birtokosa van felsorolva, ú. m. Beniczky Márton, Szent-Ivány Zsigmond, Soós Ferencz, Soós Albert özvegye, Losonczy András, Horváth László, Eödönffy Kristóf, Paczoth Ferencz, Balázs deák özvegye és Sztankóczy János. 1747-ben Dravetzky Lászlót, 1755-ben pedig Sztáray Imrét is némely részbirtokokba iktatják. Idővel még az Okolicsányiak, Szirmayak, majd a gróf Széchenyiek is a földesurai. Most nincs nagyobb birtokosa. A falu gör. kath. templomának építési ideje ismeretlen.

Maskócz, ruthén kisközség. Van 28 háza és 133 gör. kath. vallású lakosa. Postája és vasúti állomása Udva, legközelebbi távíró-hivatala Homonna. A homonnai uradalomhoz tartozott s az újabb korban a gróf Csákyak voltak az urai. Most a gróf Andrássyaké. Gör. kath. temploma 1768-ban épült.

Mátyásháza, magyar kisközség a Ronyva mentén, 23 házzal és 123 lakossal, kiknek nagyobb része római katholikus, de templomuk itt nincsen. Azelőtt Abaujhoz tartozott s csak 1881-ben csatolták Zemplénhez. Hajdani földesurai a Báthoryak és a Révayak voltak s az 1598-iki összeírás is Báthory Istvánt és Révay Gábort említi. 1773-ban már Rolly József és Kazinczy József bírják; az újabb korban a gróf Károlyiaknak és jelenleg gróf Károlyi Lászlónak van itt nagyobb birtoka. Régi szőlei, míg a filokszer el nem pusztította, pompás asztali bort termettek.

Megyaszó,Abauj-Torna vármegye határán fekvő magyar nagyközség. 536 házat számlál és 3081 lakosa van, kiknek nagyobb része ev. református. Hajdan Al és Fel jelzőkkel két község volt, de ugyanakkor egyszerűen Megyasszónak is írják. Egy XIV. századbeli oklevél Bertalantelkének is mondja s ugyanakkor Felmedyazou községet is említ, ellenben, még a XVII. században is, Alsómegyaszó: Alfalu néven is szerepel. 1352-ben I. Lajos a Czudar családnak adományozza. 1392-ben már a Monakyaké. 1405-ben Felsőmegyaszó az Isépy, Cselei és Dobi családok birtoka. 1435-ben a Monaky és a Dobi család kap Megazóban részeket. 1440-ben a Czudar család a maga részét a Rozgonyiaknak zálogosítja el. 1461-ben Dobi Lászlót iktatják némely részeibe. Ez időben Abauj vármegyéhez tartozott. 1567-ben a törököktől elpusztított helynek mondják. Azután Rákóczy Zsigmond kap Alsó- és Felső-Megyaszón II. Rudolftól némely birtokrészeket s a két községben az 1598-iki összeíráskor csak a Rákóczyak s a Monakyak vannak említve birtokosokként. Később a Rákóczyak része az Aspremontokra, a Monakyak része pedig az Almásyakra és Andrássyakra szállott s most gróf Andrássy Dénesnek, báró Harkányi Frigyesnek és Deréky Gyuláné, báró Györffy Rózának van itt nagyobb birtokuk s az utóbbinak díszes kastélya, melyet a bárónő első férje, Greaefl József, néhai szabolcsmegyei főispán, 1872-ben építtetett. Itt voltak szállva az 1881-ben e vidéken megtartott nagy hadgyakorlatok alkalmával, Rudolf trónörökös, továbbá Albrecht, Rainer, Vilmos, Jenő és Frigyes főherczegek. A kastély körül elterülő szép parkban nyugszik Graefl József, kinek sírboltját Fadrusz János művészi Krisztusa díszíti. 1713-ban földrengés, 1750-ben pedig veszedelmes tűz sujtotta a községet, a mikor temploma is leégett, mely a középkorban épült s erődített hely volt. 1615-ben újjáalakították s a tornyot 1702-ben 84építették hozzá. 1735-ben ismét renoválták, de a későbbi tűzvész következtében azután lapos famenyezetet kapott, érdekes magyarstilű festéssel. 1901-ben 36,000 korona költséggel megnagyobbították s ekkor a költségek legnagyobb részét, vagyis 20,000 koronát gróf Andrássy Dénes adományozta. A községet hajdan a husziták is elfoglalták. Azelőtt város volt és különféle szabadalmakat élvezett. Határában sok petrifikátum található. Megemlíthetők Dorgó, Bátyakereszt és Sugoró dűlői. Ide tartoznak Györgymajor-, Harangod-, Majos- és Ujvilág-puszták is, mely utóbbi báró Harkányi Frigyes birtoka, kinek itt csinos, kényelmes úrilaka van. Határában a Baksi-Szent-István halom, mely a népvándorlás korában temető volt, úgy tekintendő, mint egy mesterségesen emelt tumulus.

Megyfalu, azelőtt Olsinkó, a gácsi határon fekvő ruthén kisközség, 36 házzal és 272 lakossal, kik görög katholikusok. Postája Virava, távírója és vasúti állomása Koskócz. A homonnai uradalomhoz tartozott s újabbkori birtokosai a Szirmayak, majd a Kolossyak voltak. Most nincs nagyobb birtokosa. A mult század negyvenes éveiben az egész község leégett. Gör. kath. temploma 1776-ban épült.

Méhesfalva, azelőtt Pcsolina, ősrégi község, mely mindenkor a homonnai uradalomhoz tartozott s urai a Drugethek voltak, míglen idővel a gróf Csákyé lett. Most Hering Gottfried Jánosnak van itt nagyobb birtoka. A község körjegyzőségi székhely. 1831-ben az Alföldre menekült a lakosság legnagyobb része a kolera és az inség elől. Gör. kath. temploma 1800-ban épült, de csakhamar megromolván, 1901-ben lebontották s újra építették. A község határában égvényes vasas és sós savanyúvíz-források vannak. A falu postája Szinna, távírója és vasúti állomása Homonna.

Merészpatak, tót kisközség, melynek azelőtt Mernyik volt a neve. 62 házat és 352, nagyobbára ág. h. evangélikus lakost számlál. Postája, távírója és vasúti állomása Varannó. A varannai uradalomhoz tartozott s a Barkóczyak után a Szulyovszkyak lettek az urai. Most gróf Coudenhovenak van itt nagyobb birtoka. A község határában kaolin- és higanybánya van. Az 1831-iki kolera itt is kitört s a lakosokat lázadásra ragadta. A községben egy régi úrilak van. Az ág. h. evangélikus templom 1788-ban épült. Közel ide feküdt Lónya-telep, mely a XIV. században keletkezett, s melynek 1526-ban Bekényi Benedek és Kenderessy János voltak a földesurai.

Mészpest, előbb Nézpest, most tulajdonképen ősi nevét viseli, mely hajdan Mézpestnek is hangzott. Nevét mész-pestjeitől, vagyis hajdani mészégető kemenczéitől vette s a hagyomány szerint alapítói is mészégetők voltak. Első írott nyomát 1419-ben találjuk, a mikor Cseke Györgyöt és Imreghy Andrást iktatják birtokába. 1458-ban Palóczy László az ura. 1510-ben Gerendi László, Eödönffy Péter és Dobó Zsófia kapnak itt részeket, de a Tárczaiak is birtokosai s ezeknek a részét is a Dobók nyerik. 1524-ben Buttkay Pétert s 1568-ban a Barkóczyakat iktatják némely részekbe. Az 1598-iki összeírás Eödönffy Kristófot, Soós Kristófot s Istvánt és Barkóczy Lászlót említi. 1752-ben Okolicsányi János nyer iktatóparancsot, később a Barkóczyakkal együtt a Klobusitzky, majd később a Karove család a földesura. Most nincs nagyobb birtokosa s templom sincs a községben, melynek 33 háza s 146, tótajkú, nagyobbára gör. kath. vallású lakosa van. Ide tartozik Kőmolyva-tanya.

Mezőlaborcz, ruthén kisközség a Laborcz völgyében, a gácsi határszélen. Körjegyzőségi székhely. Van 187 háza és 1333 gör. kath. vallású lakosa, de ez az utolsó népszámlálás eredménye, míg a mai tényleges állapot e lélekszámnak majdnem kétszeresét, vagyis 2324-et tűnteti fel. A homonnai uradalom tartozéka volt és csak az újabb korban változtak a birtokosai, a mikor a gróf Csákyak lettek az urai. Most gróf Andrássy Gézának van itt nagyobb birtoka. Itt van a magyar királyi államvasutak egyik fontos határszéli állomása. A lakosok takarékpénztárt és hitelszövetkezetet tartanak fenn. A falubeli két templom közül a gör. kath. 1700 körül épült és 1878-ban alaposan javították. A róm. kath. templomot 1903-ban építették. Van itt, a vasúti állomáson kívül, posta és távíró is.

Mezőzombor, magyar nagyközség, Mád és Szerencs közelében, 309 házzal és 1885 lakossal, kiknek nagyobb része róm. katholikus. Postája helyben van, távírója Szerencs, vasúti állomása Mádzombor. Már 1298-ból ismerjük első 85birtokosát a Rathold-nembeli István fia Kokos mester személyében, ki e birtok miatt Szadai János főispánnal perlekedik. 1411-ben Korláthfalvi Lászlót, 1431-ben Bekény comest s 1440-ben Nánássy Albertet iktatják részeibe. A Zombori Csontosok is birtokosai, 1455-ben meg a Gibártiak s 1457-ben Hym Anna, 1470-ben Zólyomi Cheh János, 1473-ban Zombori Nagy István és Pohárnok István kap itt részeket. 1501-ben Kálnó Pált, 1502-ben az Ujhelyi Kenyeres és a Kendi családokat és 1502-ben Jékei Pétert és Both Simont, 1510-ben Csaloviti Horváth Pétert, 1513-ban Zemercsényi Kristófot, 1519-ben Sárközi Albertet, 1549-ben Gyóni Görbey Lajost és Serédy Gáspárt és 1550-ben Serédy Györgyöt, 1551-ben pedig Beyczy Gergelyt, Krucsay Pált és Görbedy Lászlót iktatják részeibe. 1567-ben a törököktől elpusztított helyként van említve s ez időben a Barkóczyaknak is van benne részük, míg egy évvel később Zombori Lippay Jánost iktatják egy kúriájába. 1576-ban Semsey János, 1579-ben Eperjes város, 1583-ban Rácz István, 1584-ben Leökös Imre és Bornemisza Mihály is földesurai, míg az 1598-iki összeírás 9 birtokosát sorolja fel s ezek: Bihary János, Keczer András, Gyöngyössy Mihály, Domaky István, Fejes Péter, Komáromy György, Malikóczy Gábor, Rákóczy Zsigmond, Ferencz és Lajos. 1603-ban Rákóczy Zsigmond némely részekre új adományt kap. 1604-ben Nánássy Mátyást, 1613-ban Decső Benedeket s 1649-ben Vásárhelyi Klárát iktatják némely részeibe. A belvillongások alatt annyira elpusztult, hogy 1732-ben csak a lerombolt templom falai állottak fenn; 1744-ben azonban már Berényi Tamást s 1755-ben a Báji Patay családot iktatják részeibe. Az újabb korban az Aspremont, az Andrássy és a Klobusitzky grófok, továbbá a báró Orczy s a Péchy, Patay, Fáy, Szepessy, Vay, Bernáth, Zichy, Matyasovszky, Berczelly, Szemere, Nagy, Pulszky, Csomay, Ragályi, Borbély és gróf Wolkenstein családok voltak a földesurai. Most gróf Andrássy Gyulának és Zimmermann Zsigmondnak van itt nagyobb birtokuk. Hajdan várkastélya is volt s ez Zumbor nevet viselt. A Fejes család innen vette előnevét. I. Lipót 1665-ben városi rangra emelte s különféle szabadalmakkal ruházta fel. Van egy pecsétje 1698-ból. Itt született Lippay György érsek. A községben három templom van. Az ősi katholikus templom, mint már említettük, elpusztult s hogy mikor épült fel ismét, meg nem állapítható. Néhai Nyáray József egri kanonok a róm. kath. plébánia javára 10,000 aranyat hagyományozott. A ref. templom 1822-ben épült. A gör. kath. templom építési ideje ismeretlen. Van itt gőzmalom is s a lakosok fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. Ide tartoznak a Szentimrei, Belsőréti, Fecskés-, Grósz-, Kettős-, Péchy- és Szenczy-tanyák.

Miglécz, Tapoly-völgyi tót kisközség 95 házzal és 429, nagyobbára ev. ref. vallású lakossal. Postája és távírója Gálszécs, vasúti állomása Vécse. Legrégibb birtokosaiul 1461-ben az egykorú oklevelek a Csicseri Ormos családot és Korláth Andrást említik, a mikor neve Meglyz alakban van írva. Azután a Téti családnak is van benne része s 1482-ben a Brudor vagy helyesebben Bruder családnak is. 1487-ben merül fel a Miglészi család, a mikor Miglészi Pétert iktatják egyes részeibe, de két évvel később a Krucsói Bruder családot és Ternyéki Pétert is. 1550-ben Mucsey Pál és Panithy János, 1562-ben, a mikor Megléz alias Hidvégh alakban van említve, Némethy Sárát, Kasuhy Juliannát, Bogáthy Borbálát, Rákóczy Zsófiát és Erzsébetet, 1573-ban Varsády Gáspárt, tíz évvel később Fuló Mátyást és Plagay Ambrust, 1588-ban Szikszay Miklóst iktatják részeibe. Az 1598-iki összeírás hat birtokosát említi, ú. m. Varsady Gáspárt, Nyomárkay Zsigmondot, Homonnai Györgyöt, Bessenyey Jánost, Bernáth Jánost és Soós Ferenczet. 1637-ben Drugeth György újabb részekre kap itt kir. adományt. 1701-ben a terebesi vár tartozéka; újabbkori birtokosai a gróf Csáky, Bernát, Pekár, Bessenyey, Horváth, Kiss, Lipthay, Rozgonyi, Kandó s a gróf Andrássy családok. Most is a gróf Andrássyaknak van itt nagyobb birtokuk. Az itteni régi kúriát még a Kandó család építtette. Ez most a gróf Andrássyaké. A községben református templom van, mely a mult század elején épült.

Mikó, azelőtt Mikova, Sáros vármegye határán fekvő tót kisközség 71 házzal s 427 gör. kath. vallású lakossal. Postája Havaj, távírója és vasúti állomása Mezőlaborcz. Hajdan Mikova-Polena néven is nevezték. A sztropkói uradalom tartozéka volt, míg az újabb korban a gróf Keglevichéké lett. Most 86nagyobb birtokosa nincsen. A XVII. századbeli pestis ezt a községet sem kerülte el. Görög katholikus temploma 1760-ban épült.

Mikóháza, Abauj-Torna vármegye határán fekszik s azelőtt Abauj vármegyéhez tartozott; 1881-ben Zemplénhez csatolták. A Mikó család ősi fészke s névadó községe; de az újhelyi pálosoknak is volt itt nagyobb erdei birtokuk. Újabbkori birtokosa a Komáromy család volt, mely itt 1780-ban kastélyt építtetett s ez most a Ficker Józsefé. Van gőzmalma is. 1888-ban az egész község leégett. Gör. kath. temploma 1769-ben épült. A község lakosai magyarok és tótok, de az utóbbiak vannak; vallásfelekezeti tekintetben a görök katholikusok vannak túlsúlyban. Körjegyzőségi székhely. Házainak száma 116, lakosaié 599. Posta van a faluban, de távírója és vasúti állomása Sátoraljaújhely.

Minyevágás, előbb Minyócz, kisközség Sáros vármegye határán. Körjegyzőségi székhely. Van 39 háza és 194 gör. kath. vallású, ruthén lakosa. Postája és távírója Sztropkó, vasúti állomása Homonna. A sztropkói uradalomhoz tartozott, mígnem 1747-ben Pethő Zsigmond a sztropkói klastromnak adományozta. Később azonban a gróf Barkóczy családé lett; most a magyar jelzálog-hitelbanké. Az 1663-iki pestis itt is szedte áldozatait. Gör. kath. temploma 1837-ben épült.

Mizslye, előbb Mislyina, Mysle, hajdan két község volt, Alsó és Felső jelzőkkel. Tót kisközség. Van 68 háza és 427 róm. kath. vallású lakosa. Postája, távírója és vasúti állomása Homonna. Hajdan a homonnai uradalomhoz tartozott s már 1330-ban szerepel, a mikor Drugeth Vilmos visszaadja előbbeni tulajdonosának. 1576-ban még mindíg két község s ekkor Bornemisza Mihály az ura. Az újabb korban a Szirmayaké s a báró Luzsénszky családé. Most gróf Andrássy Sándornak van itt nagyobb birtoka. Római katholikus temploma 1755-ben épült.

Mocsár, tót kisközség, körjegyzőségi székhely, 88 házzal és 625, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Postája Pazdics, távirója és vasúti állomása Nagymihály. Első írott nyomát 1315-ben találjuk, a mikor az Ákos nembeli Mihály mester, a Pazdicsy család őse kap rá királyi adományt. 1403-ban Zsigmond király Liszkai Miklósnak, Kerecsenyi Mátyásnak, Vörös Miklósnak és Németfalussi Györgynek adományozza. 1421-ben Pazdicsi Vörös Miklós itteni birtokának felét az örökbe fogadott Sempsei Istvánnak hagyományozza. 1440-ben Lipthai Fodor Istvánt iktatják némely részeibe s ez időtájt a Rozgonyiaknak s az Eödönffyaknank is vannak itt részeik. 1475-ben a Buttkay családbeliek is szerepelnek, míg az 1598-iki összeírás Sempsey Ferenczet, Pálffy Pált, Pazdicsy Miklóst, Melith Vitust és Rákóczy Ferenczet említi birtokosaiként. 1730-ban Szirmay Tamás a földesura s az újabb korban, a Szirmayakon kívül, a Boronkay, Pothurnyay, Marsalkó s a báró Mednyánszky családok bírták. Most is az utóbbi családnak van itt nagyobb birtoka. A XVII. századbeli pestis ezt a községet is meglátogatta. A faluban szeszgyár van. Temploma nincsen. Ide tartozik Bethlen-puszta, mely már 1390-ben Nagymihályi János birtokaként szerepelt. A XV. században Bethlen néven község s 1407-ben Kamonyai Bálint a földesura. 198-ban Bethlen Ferencz, Imre és István birtoka, 1681-ben Usz Ferenczé.

Modra, tót kisközség a Cziróka völgyében. Van 90 háza és 528 róm. kath. vallású lakosa. Postája Nagykemencze, távírója és vasúti állomása Homonna. A homonnai uradalomhoz tartozott s ez uradalom többi birtokainak sorsában osztozott. Az újabb korban a Van Dernáth grófok voltak az urai, azután az Andrássyak s most gróf Andrássy Gézának van itt nagyobb birtoka. A község a mult század hatvanas éveiben teljesen leégett. Róm. kath. temploma a mult század közepén épült.

Mogyorósújfalu, azelőtt Leszkócz, tót kisközség 44 házzal és 279 róm. kath. vallású lakossal. Temploma 1798-ban épült. Postája, távírója és vasúti állomása Homonna. A homonnai uradalomhoz tartozott s azután a Keczer, majd a Malonyay család lett az ura. Újabban báró Ragályi-Balassa Ferenczné birtoka volt, melyet azonban parczelláztatott. Az erdőbirtokot gróf Andrássy Sándor vette meg.

Monok, az ú. n. Hidegvölgyben fekszik. Magyar nagyközség, 577 házzal és 2859 lakossal, mely utóbbiaknak nagyobb része róm. kath. vallású. 87Posta és távíró van a községben, vasúti állomása Szerencs. A Monaky család ősi fészke és névadó községe. Jászay Pál a "Magyar Nemzet Napjai" czímű művében nevét kún eredetű szónak tartja és Monak nevű kún vezértől származtatja. Első okleveles említését 1392-ben az egri káptalannak egyik bizonyságlevelében találjuk. 1405-ben az Isépi, Cselei s a Dobi családok is birtokosai, 1435-ben a Dobi és a Monaky családoké. 1566-ban a törökök a községet elpusztították, a monoki várkastélyt megostromolták, felgyujtották s akkori földesurát, Monaky Mihályt elfogták és rabságba hurczolták. Az 1598-iki összeírásban Monaky Ferencz és Péter említtetnek birtokosaiként. 1651-ben a török hódoltsághoz tartozott. A Monakyaknak fiágon magvaszakadván, Monaky Anna férjezett Andrássy Péterné fiúsíttatott s ezen a réven került a birtok az Andrássyak tulajdonába. 1730-ban a gróf Nyáryak és a Szent-Miklósyak zálogbirtoka volt. Azután ismét visszakerült a gróf Andrássayk kezébe s most is gróf Andrássy Dénesnek van itt nagyobb birtoka. A XV. században a husziták is elfoglalták Monokot. A községben van gróf Andrássy Dénes nagyszabású kastélya, melyet még gróf Andrássy György építtetett, de ez most üresen áll. Ugyancsak gróf Andrássy Dénesé itt egy kisebb, de régibb emeletes kastély, mely a hajdani várkastély lehetett. Monokon született tudvalevőleg hazánk történetének egyik legnagyobb alakja, Kossuth Lajos. Szülőháza, átalakítva bár, most is jókarban van. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn. Ide tartoznak Kaptár és Lőrinczke puszták és Mohos, más néven Taktaföldvár, Szentesalja, Alsó- és Felső-Őrhegy nevű dűlői szintén a régi háborús idők emlékét látszanak fentartani. 1858-ban nagy tűzvész pusztított a községben. Van róm. kath. és ev. ref. temploma. Az előbbi 1814-ben, az utóbbi 1792-ben épült.

Morva, az Ondava mentén fekvő kisközség. Házainak száma 155 s nagyobbára tótajkú, róm. kath. vallású lakosaié 885. Postája Rákócz, távírója és vasúti állomása Bánócz. Murva alakban már 1247-ben a Bogáth-Radvány nemzetség osztálylevelében, Lukács birtokaként van említve. A Rákóczyak ősi birtoka, a hol a XV. században a Gyapoly családnak is vannak részei, melyeket 1450-ben a Rákóczyak zálogba vesznek. Ezidőtájt merül fel a Morvai család is, mely itt bizonyos részekre nézve igényt támaszt. 1463-ban a Csapiak, 1464-ben a Buttkayak is szerepelnek s 1508-ban Morvay Ambrust, 1521-ben Zbugyai Bernátot némely részeibe, 1524-ben pedig Buttkay Pétert egy kúriába iktatják. Az 1598-iki összeíráskor Morvay Andráson, Györgyön és Jánoson kívül Rákóczy Zsigmond, György, Ferencz s Lajos és Rákóczy Mihály özvegye a földesurai; 1747-ben Dravetzky Lászlót, 1750-ben Péchy Évát s 1754-ben Okolicsányi Jánost iktatják részbirtokokba. 1774-ben gróf Szirmay László, Menyhért, József és Sándor, Székely Lajos, Budaházy László és Anna, Barkóczy Imre, Kéry Pál, Aiszdorfer Sámuel, Okolicsányi János, az Eszenyi, Sziráky és Szulyovszky családok a birtokosai. Most gróf Andrássy Gézának van itt nagyobb birtoka. A mult század huszas éveiben a község nagy részét tűz hamvasztotta el. 1663-ban a pestis s 1831-ben a kolera látogatta meg. Két temploma közül a római katholikus a mult század elején, a református pedig 1856-ban épült. Ide tartozik Radoczin-tanya és Lucskócz-puszta. Ez utóbbi hajdan község volt és a XV. században már Luskolcz és Luskolczfölde néven szerepelt. Lehet, hogy az 1247 körül élt Bogáth-Radvány-nembeli Lukácstól vette a nevét, melyet azután a tót lakosok elferdítettek. Egyébiránt Morva község sorsában osztozott. Ugyancsak Morva környékén szerepel egy 1390-iki oklevélben Oroszfalu község, mely 1464-ben már, mint praedium, a Buttkay családbeliek birtoka.

Nagyazar, magyar kisközség 147 házzal és 730, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Gálszécs. Legősibb birtokosául 1355-ben Peléthei Jánost ismerjük. 1408-ban Ujfalussi Miklós is kap itt részbirtokokat. 1414-ben a Pelétheykkel együtt az Azaryak is birtokosai s közülök 1435-ben György, Péter és János szerepelnek. Ez időtájt a Jonhos és a Pinczi család s 1460-ban a Kasuhi család is birtokosa. 1471-ben az Ujfalussiak némely részeket a Lasztócziaknak adnak el. 1506-ban Móré Istvánt, 1555-ben az Azari Atyay családot is birtokba iktatják. Az 1598-iki összeírás 12 birtokosát említi, úgymint: Azary Miklóst és Pétert, Trombitás András özvegyét, Fekete Miklóst, Gönczler Albertet, Hegyi Györgyöt, Homonnai Drugeth 88Györgyöt, Lasztóczy Pétert és Gáspárt, Ladmóczy Györgyöt, Marczinfalussy Istvánt és Nagy Jánost. 1637-ben Drugeth György újabb részbirtokra kap kir. adományt. 1720-ban Zámbory Mihályt, 1750-ben Zámbory Gábort, Keczer Istvánt, 1760-ban Szereme Ádámot, Mocsáry Károlyt, Szenczy Mihályt, 1815-ben Szirmay Józsefet, 1826-ban Zámbory Lajost, 1849-ben Arday Antalt, Resko Sámuelt, Horváth Tamást, Reviczky Tamást, 1855-ben báró Barkóczy Mihályt számlálja birtokosai közé. Az újabb korban birtokosai ugyanazok, mint Kisazaréi, de közöttük helyet foglal a báró Joanelly család is. Most nagyobb birtokosa nincsen. A község körjegyzőségi székhely. Van itt három régi úrilak, melyeket a Szemere, a Homoky és a Máriássy családok építtettek. Az 1663-iki pestis itt sem kímélte a lakosokat. Róm. kath. temploma 1890-ben épült. Ide tartozik Nemthy-major. A XVI. században Nagyazarral együtt említtetik Alvégh és Fölvégh, mely 1576-ban Leökös Imre és Bornemisza Mihály, 1610-ben pedig Bottka István és Zsuzsánna birtoka.

Nagybári, magyar kisközség 71 házzal s 350, ev. ref. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Sátoraljaújhely. Első birtokosául 1419-ben Lónyay Györgyöt ismerjük, kit a leleszi konvent ez évben iktat birtokába. 1437-ben a Hollóházi család, 1474-ben és 1479-ben Pesthi Bálint s a Kálnai , a Leszteméri és a Vithéz családok is kapnak itt részeket. 1554-ben Bay Ferenczet és Teőreös Lőrinczet, 1582-ben Lónyay Pétert s a Varsady családot iktatják némely részeibe. Az 1598-iki összeírásban Lónyay Ferencz, Gergely és György özvegyei és Rónay István, továbbá Bogdányi György szerepelnek birtokosaiként. 1625-ben a Bocskay és a Bónis családok, a Desseffy és Aspremont grófok s a Veres és Kazinczy családok is földesurai. Hajdan fatemplom volt a községben. Mostani temploma 1801-ben épült s 1890-ben megújították. A XIV. században kir. birtok volt s csak Bári földje néven szerepelt, azután az újhelyi vár tartozéka lett. Az 1663-iki pestis itt is dühöngött.

Nagyberezsnye, azelőtt Nagybrezsnyicze, az Ondava völgyében fekszik. Tót kisközség 85 házzal és 459 róm. kath. vallású lakossal. Postája és távírója Sztropkó, vasúti állomása Mezőlaborcz. A sztropkói uradalomhoz tartozott, de az 1598-iki összeírás szerint, a Pethő család mellett, Izdenczy György is birtokosa. 1603-ban Hetyey Andrást is némely részeibe iktatják. Később a Barkóczyak lesznek földesurai. Most idegen kézen van. 1869-ben a kolera szedte itt áldozatait. Róm. kath. temploma a mult század elején épült. Ide tartozik Paczató-major is.

Nagybukócz, azelőtt Sárosbukócz, Sáros vármegye határán fekvő ruthén kisközség, melynek a patakon túl eső része azelőtt Sároshoz tartozott. Hajdan a sztropkói uradalom tartozéka volt s azután a Szirmay, majd a gróf Barkóczy családoké lett. Most nincs nagyobb birtokosa. Gör. kath. temploma 1891-ben épült. Ide tartozik a bukócz-hegyi szent-bazil-rendű monostor, melynek alapítási ideje ismeretlen. A hagyomány szerint itt csodatevő gyógyforrás volt, melynek vizétől számos vak visszanyerte látását. Ezek s a kik vak betegeket kísérték, elhatározták, hogy itt kápolnát emelnek, a mi a bukócziak segítségével sikerült is nekik. Egy odavetődött Arzén nevű remete vette gondozásába a kápolnát. Halála után Galicziából került ide Jaszelszky Irén bazilita atya, a ki gróf Szirmay Tamás bukóczi földesúr segítségével, 1742-ben a mostani templomot és a monostort építeni kezdte. Gróf Szirmay a bazil-rendűeknek ajándékozta a monostor körül elterülő 80 holdnyi földjét. Mivel azonban Jaszelszky nem akart a magyarországi rend kötelékébe lépni, sőt az eperjesi püspök fenhatóságát sem akarta elismerni, karhatalommal távolították el az akkor még befejezetlen monostorból, melyet azután a munkácsi anyamonostorból kiküldött rendtagok 1796-ban befejeztek. 1820-ban a monostor az eperjesi püspökséghez osztatott be s mostani házfőnöke Gojdics Antal. A monostorban egy XVII. századbeli kelyhet őriznek. Erdélyi zománcz-munka, aranyból és ezüstből készült. Talpa felső részén P. W. Z. betűk olvashatók. A községben 36 ház van és gör. kath. vallású lakosainak száma 248. Postája és távírója Sztropkó, vasúti állomása pedig Mezőlaborcz.

Nagycsebb, tót kisközség. Van 122 háza és 783, nagyobbára róm. kath. vallású lakosa. Postája Füzesér, távírója és vasúti állomása Bánócz. Azelőtt két község volt, s hajdan Fel-Csebbnek és Egyházas-Csebbnek is nevezték. 1422-ben Kamonyai Mátyást iktatják némely részeibe, de 1424-ben 89már Cseby Istvánt találjuk itt s ettől kezdve egész a XVI. század végéig a Csebyek a birtokosai. 1480-ban Rákóczy Gáspárnak és Menyhértnek, 1559-ben Beyczy Ambrusnak, 1561-ben az Atyay családnak, 1570-ben Szobonya Lászlónak és Zalathnoky Mátyásnak, az Alpáry családnak és Bey Jánosnak s 1579-ben a Nyomárkay családnak is van a két községben részök. Az 1598-iki összeírás a két Csebben Nyárády Albertet, Hegyi Györgyöt, Szobonya Miklóst, Somogyi Boldizsárt, Vékey Ambrust, Istvánt és Mihályt, Kamonyay Mihály özvegyét, Böley Ferenczet, Kutassy Istvánt és Roskoványi Jánost említi birtokosokként, azután a Barkóczy és Szirmay báróké lett, majd a Gulácsy s a gróf Andrássy családé. Most gróf Andrássy Dénesnek van itt nagyobb birtoka és régi kastélya, melyet még a Barkóczyak építtettek. E községtől vette előnevét a Szobonya család. Régi temploma már 1454-ben említve van; mostani róm. kath. templomának építési ideje ismeretlen. Ide tartozik Strázs-puszta, mely némelyek szerint a XV. századbeli Őr vagy Újőr község nevét őrzi eltótosított alakban. Csebb tájékán fekhetett hajdan Vendégi, mely 1476-ban a Sztritheyek birtoka volt. 1749-ben még Gosztonyi Andrást iktatják birtokába, azután pusztaként Vendegócz néven szerepel, de csakhamar nyoma vész.

Nagyczigánd, tiszamenti magyar kisközség 281 házzal és 1766 lakossal, kiknek nagyobb része ev. ref. vallású. Saját postája van, távírója és vasúti állomása Szomotor. Sorsa egész a XVI. század második feléig összefügg Kisczigándéval. 1590-ben Kornis Dorottyát iktatják némely részeibe. Az 1598-iki összeírás Melith Pált, Rákóczy Zsigmondot, Bakos Jánost, Vécsey Sándort, 'Sennyey Istvánt és Sándort említi birtokosaiként. 1774-ben gróf 'Sennyey Imre, báró 'Sennyey László, báró Bánffy Mihály, báró Vay László és Miklós, Ibrányi Miklós és Károly és Ormos Imre voltak földesurai, a mult század elején pedig gróf Mailáth József és Antal, báró 'Sennyey Istvánné, báró Bánffy Pál, gróf Vay Ábrahám, Kálnay Kristóf, Szerencsy István, Ibrányi Antal és az Olchváryak bírták. Most báró 'Sennyey Miklósnak s báró Jósika Sámuelnek van itt nagyobb birtokuk. A lakosok a gyékény-ipart és szövést nagyban űzik, még kivitelre is. 1831-ben, 55-ben és 93-ban a kolera pusztította lakosait s 1865-ben az árvíz okozott itt nagy kárt. Ide tartoznak Gorsó- és Erzsébet-tanyák; ez utóbbi báró 'Sennyey Miklós birtoka, kinek ott csinos úrilaka és újabban épített szép kápolnája van.

Nagycsertész, azelőtt egyszerüen Csertész, a gácsi határ szélén fekszik. Neve (Csertezs) orosz szó és határvonalat is jelent. Ruthén kisközség, 186 házzal és 961 gör. kath. vallású lakossal. Saját postája van, távírója és vasúti állomása Mezőlaborcz. Hegyei mindenféle ásványokban gazdagok. Van itt pala, gipsz, timsókő, kalczedon s a Bajaje nevű hegyben arany-, ezüst-, horgany- és vas-ércz. E községet már egy 1431-iki oklevél említi. A homonnai uradalomhoz tartozott s női ágon, a XVII. század végén, a Csákyakra szállott. A XVIII. század vége felé Szirmay József tulajdonába került, de 1863-ban Dobrzánszky Adolf birtoka lett. Még a Drugethek idejében, 1515-ben, Tibai Balázst s 1520-ban Sztrithey Zsigmondot is némely részeibe iktatták. 1770-ben itt harminczadhivatalt állítottak fel, mely 1848-ig fennállott. Gör. kath. temploma 1708-ban épült. A templom körül, a dombon feküdt azelőtt a község is, de a lakosok idővel a völgybe húzódtak.

Nagyderencs, azelőtt Sárosdricsna, Sáros vármegye határán fekszik; régebben oda is tartozott s csak 1881-ben csatolták Zemplénhez. Tót kisközség 28 házzal és 174 gör. kath. vallású lakossal. Saját postája van, távírója és vasúti állomása Mezőlaborcz. A sztropkói uradalomhoz tartozott s újabbkori birtokosai a Barkóczy és Keglevich grófok voltak. Most nincs nagyobb birtokosa. 1663-ban itt is fellépett a pestis. Gör. kath. temploma 1819-ben épült.

Nagydobra, ondavamenti kisközség. Körjegyzőségi székhely, nagyobbára tótajkú és róm. kath. vallású lakosokkal, kiknek száma 691, a házainak száma pedig 114. Saját postája van, távírója Kelcse, vasúti állomása Varannó. A homonnai uradalomhoz tartozott s annak sorsában osztozott, míg azután a Csákyak birtokába került. A mult században gróf Haller Ferencznek volt itt nagyobb birtoka. Most a Forner Florentiné s az övé a Csákyak régi kúriája is. A róm. kath. templom nagyon régi, de építési ideje ismeretlen. 1800-ban az egész község leégett. Nagydobra tájékán feküdtek hajdan Proszács, Remenyen, Lónya, Ádámvágása, Vörösvágása és Gergelyvágása elpusztult 90községek és puszták. Proszács már 1363-ban a Rozgonyiak birtokaként szerepelt. 1598-ban Báthory István volt a földesura. Még az 1663-iki pestis alkalmából említtetik. Remenyen ugyanakkor szintén a Rozgonyiak birtoka s később a sztropkói uradalomhoz tartozott. Adatai szintén nem terjednek túl az 1663-iki pestisen. Vörös- és Gergelyvágása együtt említtetnek, s közelükben feküdt valahol, Nagydobra körül, Ádámvágása is, melyek 1363-ban szintén a Rozgonyiaké, s 1419-ben a Nagymihályi és Tibay családoké. A Nagydobrához tartozó dűlők között van egy Pod Sibenyu, magyarul "Akasztófa alatt" nevezetű, mely úgy látszik, valamely hajdani földesura pallosjogának az emlékét tartja fenn.

Nagydomása, az Ondava-folyó mentén fekszik. Tót kisközség 59 házzal és 341 róm. kath. vallású lakossal. A sztropkói vár tartozéka volt. Az újabb korban a Vécseyek, Jekelfalussyak s a Szirmayak, azután a Bukovszkyak voltak az urai. Most nincs nagyobb birtokosa. A XVII. századbeli pestis itt is sok áldozatot követelt. Van itt egy régibb úrilak, melyet a Bukovszkyak 1850-ben építtettek. A katholikus templom 1852-ben épült. Postája és távírója Kelcse, vasúti állomása Varannó.

Nagygéres, magyar kisközség, körjegyzőségi székhely, 147 házzal és 944 lakossal, kiknek nagyobb része evangelikus református. Ezeknek templomuk is van a faluban, mely 1765-ben épült. A községnek saját postája és vasúti állomása van, de legközelebb eső távírója Perbenyik. Már 1258-ban szerepel Gerus alakban, a mikor IV. Béla király Péter fiainak adományozza. 1310-ben István bán fiai, Vid István és Miklós elcserélik az Imreghiekkel, de 1436-ban Zsigmond király Péter és Jakab mestereknek adományozza. 1446-ban a Csebiek zálogbirtoka. 1478-ban Czékey Jánost iktatják némely részeibe, 1510-ben Eödönffy Pétert, Dobó Zsófiát és Gerendi Lászlót, 1561-ben pedig Soós Jánost. Az 1598-iki összeírásba 9 birtokosa van felvéve, ú. m. Czobor Mihály, Barkóczy László, Agárdy János, Horváth László, Pethő István, Vinnay Kristóf, Gálffy György özvegye és Soós Kristóf és András. 1629-ben Sennyey Sándort, 1642-ben Jászay Imrét, 1655-ben Perényi Zsigmondot és Kállay Klárát, 1657-ben Csernyey Pált, 1660-ban Hajdu Istvánt, 1647-ben Magyar Mihályt, Lomby Györgyöt, Laszkay Miklóst, Juhász Benedeket és Kiss Ferenczet, 1684-ben pedig Jászay Miklóst és Pogány Hedviget iktatják némely részei birtokába. Ez időtájt még birtokosai voltak: Nagyszegi Gábor, Nagy István, Kiss Péter és Ferencz, Fábián János, Sajtos Demeter, Győry István, Pap Mátyás és Alvinczy János, mindannyian a Domby György rokonai és osztályos atyafiai. Az újabb korban a Sennyey, Szirmay, Szerdahelyi, Szent-Mihály, Zmeskál, Szataky, Buday, Malonyay, Tiszta, Nemessányi, Széles, Mészáros, Löcherer, Bárczy, Berczik és Szemere családok voltak földesurai. Most a kassai r. kath. püspökség tulajdona. Innen vette nevét a Géressy család, mely szintén birtokosai közé tartozott. Az itten református templom 1765-ben épült. Ide tartoznak a Pilisi és Szemere-tanyák. A határában fekvő Tatártemetés nevű homokdombjáról azt állítják, hogy alatta a tatárjáráskor itt pusztult tatárok hamvai nyugosznak.

Nagygereblyés, azelőtt Oroszhrabócz. Ung vármegye határán fekvő ruthén kisközség, 84 házzal s 736, nagyobbára gör. kath. vallású lakossal. Postája Ublya, távírója és vasúti állomása Kisberezna. Hagyomány szerint hajdan a község a Szteski nevű dűlő helyén állott s a neve Stezsna volt. Állítólag a tatárjáráskor pusztult el. Újabb nyomait csak 1588-ban találjuk, a mikor a Malikóczy Gábor és Miklós birtoka. 1714-ben Klobusitzky István volt a földesura, később azután a Tomsics család, majd az Isépyek bírták s most özv. Isépy Tamásnénak van itt nagyobb birtoka. Itt is pusztított 1663-ban a pestis. Az itteni gőzfűrész egy bécsi czég tulajdona. Gör. kath. temploma 1836-ban épült.

Nagykázmér, kisközség 93 házzal és 522 lakossal, kiknek egy harmada magyar, a többi tót és róm. kath. vallású. Körjegyzőségi székhely. Saját postája van, távírója és vasúti állomása Legenyemihályi. A Kázméry család ősi fészke és névadó községe. E család és osztályos atyafiai voltak birtokosai még a XVI. században is. Az 1598-iki összeírás Kázméry Istvánt és Lajost, Balogh Istvánt, Vékey Istvánt és Pétert és Ladmóczy Györgyöt említi uraiként. 1745-ben Beőthy Imre és Mihály is részbirtokosa. 1774-ben pedig a Beőthy 91családon kívül Kazinczy Péter, Szemere László, Ecsedy János, Paizsos János, Pandák Mihály, Fűzy András és Keresztessy László a birtokosai. Újabban a gróf Török család volt a földesura s most gróf Berchtold Kázmérnak van itt nagyobb birtoka és kastélya, melyet még a gróf Török család építtetett. Hajdan vára is volt. Ősi templomának a község határában némi romjai láthatók. A község lakosai hitel- és fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. Az 1663-iki pestis nem kímélte meg ezt a községet sem. A faluban három templom van ú. m. róm. kath., ev. ref. és ág. h. evangelikus. A két utóbbinak az építési idejét nem ismerjük, az első 1769-ben épült.

Nagykemencze, a Cziróka-völgyben fekszik. Tót kisközség, körjegyzőségi székhely. Van 168 háza és 1039 nagyobbára róm. kath. vallású lakosa. Saját postája van, távírója és vasúti állomása Homonna. Hajdan a homonnai uradalomhoz tartozott, mígnem 1613-ban Drugeth György a homonnai jezsuitáknak adományozta. Majd az ungvári jezsuita-kollégium tulajdonába ment át, de a XVIII. században a Szirmayaké lett és később a Csákyaké, azután az Andrássyaké. Most gróf Andrássy Gézának van itt nagyobb birtoka és csinos kastélya, melyet még a Csákyak építtettek. A községbeli róm. kath. templom 1831-ben épült. Az itteni szesz- és téglagyár a gróf Andárssy-féle uradalomhoz tartoznak. A községhez tartozik Paulova-tanya is.

Nagykőpatak, azelőtt Kvakócz, tót kisközség 63 házzal és 420, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Postája Nagydobra, távírója Tavarna, vasúti állomása Varannó. XVI. századbeli német telep, melyet akkoriban Új-Kajnya, azután Német-Kajnya néven is emlegetnek, de Quakócz aliter Német-Kányó alakban is. A XVI. század végén Csicsva vár tartozéka volt és Báthory István volt az ura. 1658-ban A Barkóczyaké, a XVII. század végén Gyuricskó Jánosé és Soós Péteré. Ez időtájt a sztropkói uradalomhoz csatolták és későbbi birtokosai a báró Vécsey, a Jekelfalussy s a báró Dessewffy családok voltak. Most idegen kézen van. A község kath. temploma 1772-ben épült.

Nagykövesd, a bodrogközi járásban fekvő kisközség, 116 házzal és 1229 magyar lakossal, a kik túlnyomó részben ev. ref. vallásúak. Századokon át jelentős pontja volt a Zemplén vármegyében lezajlott történelmi eseményeknek s hajdan erős vára körül sok véres ütközet folyt le. A vár eredetére nézve eltérők a vélemények. Egyik szerint 1040 körül már fennállott. Mások szerint Loránt építtette 1247-ben, kinek fiai 1280-ban elcserélték a várhoz tartozó birtokot Micz bán fiaival. Más változat szerint a vár 1247-ben már a leleszi prépostságé volt. Némely iró meg azt vitatja, hogy 1283-ban épült s a Rathold nemzetségből való Loránt, a Lorántffyak őse építtette, a ki IV. László király ellen föllázadván, ez Micz bánt és Finta nádort küldte ellene. A csatában állítólag maga Loránt is elesett és a várat Micz bán kapta. Végül még egy forrás 1280-ban Simon fiát Györgyöt nevezi meg a vár birtokosaként. Abban az időben Kuezd, Kuuesdi, Csud, Kuestd, Kuuestd alakban szerepel. A XIV. században (1323-ban) a Micz bán nemzetségéből származó Soós és Szerdahelyi családokat uralja, a kik másfél századon át vitatták fegyverrel egymás jogát a várhoz. 1358-ban már egyedül a Szerdahelyi családot találjuk benne; egy századdal később, vagyis 1446-ban azonban ismét a Soósokat látjuk a birtokban, a kiktől a Szerdahelyiek ismét elfoglalták; de 1450-ben a Soós testvérek, György és Miklós, Hunyadi Jánostól visszakapják. Egy ideig Giskra cseh hadai is táboroztak a várban a kikkel itt kötött egyezséget Hunyadi János. Mások szerint 1451-ben foglalták el a várat és csak 1459-ben űzte ki őket onnan Mátyás király. 1505-ben a Szerdahelyi családot látjuk ismét birtokában, a következő évben azonban a vár Tokajhoz tartozott és Literáti volt az ura. 1526-ban Szerdahelyi László átíratta a várat és uradalmat feleségére, Werebélyi Margitra. 1556-ban a Szapolyai-párti Némethy Ferencz bevette Izabella királyné részére, de két évvel később Telekessy Imre császári vezér Ferdinánd király számára visszahódította. 1560-ban Serédy Benedeket iktatták a birtokába, de később visszaszállt a Micz bán ivadékokra, ismét föltámasztva a rokon családok pörösködését. 1572-ben ugyan rövid időre megszakítja a többi Micz bán ivadék vetélkedését Bocskay Gergely azzal, hogy a maga számára foglalja el a várat, de azt három évvel később kénytelen volt a vele rokon Soósoknak átadni, a kik azt tőle elperelték. 1575-ben 92Serédy Gáspárt említi egy okirat a vár birtokosaként, 1609-ben pedig báró Bocskay Miklóst. A Micz bán ivadékok szünetlen pörösködésével múlik el ezután több mint fél évszázad, míg végül Soós György nyeri el a birtokot, de 1672-ben a Wesselényi-féle összeesküvésbe keveredvén, menekülni kénytelen s a birtokra az államkincstár teszi a kezét. A következő évben a császáriak légbe röpítették a várat, a mely azóta felépítetlen rom. 1690-ben Barkóczy Éva, Soós György özvegye, kegyelem útján visszakapta a birtokot, ki után leányágon, Klobusiczky Ferenczné révén a Klobusiczky családra száll át. A mult században ezen a családon kívül, 1803-ban, báró Fischert látjuk a birtokban. 1882-ben már herczeg Windischgraetz a földesúr, de része van benne báró Jósikának és Gedeon Aladárnak is. Három kastély van a községben. Két temploma alig száz éves. Nagykövesd körjegyzői székhely, posta- és távíróállomással;vasúti állomása Szomotor.

Nagymihály, Ung vármegye határszélén, a Laborcz folyó mellett fekvő magyar nagyközség 450 házzal és 4906, túlnyomóan róm. kath. vallású lakossal. Igen régi község. Multja visszanyúlik a XI. századba. Az első följegyzést róla 1056-ban találjuk, a mikor Rajnold nádor fia, a hősiességéről nagynak nevezett Mihály kapta királyi adományul. Nagy Mihály építtette itt a várat is s az ő nevéről nyerte a község is a nevét. Történelmi szereplése azonban csak a XV. századtól kezdődőleg maradt fenn az okiratokban. Annak a századnak első felében Nagymihályi László a dominium ura s halála után a terjedelmes birtokon részben Nagymihályi Eödön fiai, Eödönffy László fiai, Nagymihályi Albert fiai, Pongrácz fiai, a Tibai Eördög család és Lucskai Imre fiai osztozkodnak 1449-ben. 1473-ban az országba tört csehek véres ostrommal elfoglalták a várat s hatalmukba kerítették a várhoz tartozó uradalmat is. A csehek garázdálkodásának Mátyás király vetett véget. Az idegen bitorlókat kiűzte s a várat visszaadta régi urainak. Az 1598-iki összeírás szerint a következő családok voltak az urai: Bankó Mihály, Eödönffy Kristóf, Hegyi Ödön, Nagymihályi Dénesné, Nagymihályi Farkas, Gábor, István, Kristóf, Miklós, Pál, Zsigmond és özv. Nagymihályi Györgyné és Jánosné. Továbbá itt látjuk még Sztáray Ferencz és Vinnay Kristóf nevét is. A későbbi századokban a gróf Sztáray család birtokába jutott Nagymihály. Jelenleg a gróf Sztáray Sándor uradalma s ő a kegyura a kath. plébániának is, valamint ő tartja fenn a róm. katholikus templomot, a mely 1314-ben már fennállott, de évszázadok pusztító viharában rommá lett és csaknem egy századon át maradt ilyen állapotban. Külső falainak felhasználásával aztán 1736-ban újra felépítette gróf Sztáray Imre. Régi eredetét mutatja a templom harangja is, a mely 1436-ból való. A katholikus templomon kívül az 1770-ben épült gör. kath. templom és az újabb keletű izr. zsinagóga áll a hívők rendelkezésére. A község kórházában, mely már most száz beteg számára van berendezve, 1773-ban hét személyre szóló alapítványt tett gróf Sztáray Mihály, a mint hogy itt a Sztáray család, továbbá gróf Andrássy Dénes és Sulyovszky István nevéhez fűződik sok kulturális és közhasznú intézmény. Nagymihály mellett feküdt hajdan Perecse (Pereche, Prischa) elpusztult község, melyet egy 1273-ban kelt okirat említ. A Sztárayak őseinek, Demeter és Mihály comeseknek volt a birtoka. A mai Perecse-utcza őrzi a hajdani község emlékét. Nagymihály vasúti állomással, távíróval, járásbírósággal, telekkönyvi és adóhivatallal, 2 takarékpénztárral és kaszinóval a nagymihályi járás székhelye. Határában kőbánya van, a melyben gyakran tejopált találnak. Nagymihályhoz tartozik a Gábolúr-tanya, a Megyó-puszta, a Műmalom és a Szerelmes-puszta. A grófi kastélyban gazdag régiséggyüjtemény van. A szomszédos hegyen épült a Sztáray család remek mauzoleuma.

Nagypolány, a gácsi határszélen fekvő ruthén kisközség, melynek azelőtt Nagypolena volt a neve, de a XVII. századig Paulova Polena néven szerepelt. A sztropkói vár tartozéka volt s az újabb korban a gróf Keglevich s a Révész családok birtokolták; legújabban pedig Reichenbach Alfonz szerezte meg. 1663-ban a pestis tizedelte meg lakosait, 1891-ben pedig a falu nagyobb része leégett. Itt van a körjegyzőség székhelye. Házainak száma 118, nagyobbára gör. kath. vallású ruthén lakosaié pedig 741. A gör. kath. templom 1732-ben épült, s az egyház igen régi, értékes szentségtartót őriz. A faluban van posta, de távírója Szinnán, vasúti állomása meg Homonnán van.

Nagyráska, Ung vármegye határán fekvő magyar kisközség. Van 99 háza és 469, nagyobbára ev. ref. vallású lakosa. Postája Málcza, távírója Deregnyő, vasúti állomása Bánócz. A Buttkay nemzetség ősi birtoka, melyre már 1220-ban királyi adományt kapott. Itt állott a család várkastélya is, melynek tartozékai Hegyi és Kisráska voltak. 1411-ben a Buttkay, Ráskay és Márki családok új adományt kapnak reá. 1478-ban Ráskay Jánost iktatják birtokába. 1514-ben a Bajoni családnak, 1541-ben Sárossy Lukácsnak, 1548-ban Bozóky Fülöpnek és Istvánnak, 1580-ban Sárossy Lukácsnak vannak itt részeik. Az 1598-iki összeírás Ráskay Györgyöt és Mihályt, Eödönffy Kristófot, Keresztes Tamást és Soós Kristófot sorolja fel uraiként. 1649-ben Sándor Miklóst, 1650-ben Soós Gábort iktatják némely részeibe. Későbbi birtokosai a Kiss, Mészáros, Horváth, Stépán, Balpataky, Szinnyey, Aiszdorfer, Bessenyey, Szent-Léleky, Péterffy és báró Balassa családok. Ezidőszerint nagyobb birtokosa nincsen. Innen vette nevét a Ráskay család és előnevét a Sós-Sztarnay család. Ev. ref. temploma 1751-ben épült.

Nagyrozvágy, a bodrogközi síkságon fekvő magyar kisközség 141 házzal és 1192 lakossal, kiknek nagyobb része református. Postája Kisrozvágy, távírója és vasúti állomása Perbenyik. Első írott nyomát 1415-ben találjuk, a mikor Kisfaludi Márkot iktatjék némely részeibe. 1427-ben Nagytárkányi György a földesura, 1444-ben meg már Pazdicsi Fogas Istvánnak s 1463-ban Sztrithey Lászlónak is van benne része. 1516-ban Vassai István, 1524-ben Bezdédy János, 1551-ben a Butkai Boday család s Knini Boinicsics György, 1570-ben Boda Ozsvát és Móré Gáspár, 1585-ben a Himmelreich Tibor és Joó János is kapnak itt részeket. Az 1598-iki összeírás 7 birtokosát sorolja fel s ezek: 'Sennyey Jónás, Bornemisza Mátyás, Paczoth Ferencz, Beőthy László, Vanczódy Miklós, Palágyi Gáspár özvegye és Tibay László özvegye. 1619-ben Hardicsay Zsuzsannát iktatják egy kúriába, 1655-ben pedig Perényi Zsigmondot s három évvel később Cserney Pált némely birtokrészekbe. Újabbkori birtokosai voltak a Reviczky, Bereznay, Ráskay, Siday, Porubszky, Klobusitzky, Tót, Bártfay, Gönczy, Keszy, Csapó, Eötvös, Borbély, Pilissy s Szentpétery családok és a leleszi káptalan. Most Miklós Bélának és dr. Szilassy Gyulának van itt nagyobb birtokuk s az utóbbinak úrilaka is, melyet még a Reviczkyek építtettek. 1830-ban s 1900-ban a község nagy része leégett. A falu lakosai hitelszövetkezetet tartanak fenn. A református templom 1820-ban épült. A templomkertben áll a Parlaghy család sírboltja, mely 1576-ból való. Ide tartoznak Belső-tanya, Bodolyó-, Meszeske-, Papgát-, Sáros- és Szajánszög-tanyák. Ez utóbbi egynek látszik azzal a Zayhany nevű birtokkal, melynek a XV. században a Szajhány család volt az ura. A hagyomány szerint a Bodolyó nevű tanya helyén hajdan szintén község volt. Említést érdemelnek még Sasó és Csontoska nevű dűlői is, melyek közül az előbbi azelőtt híres gyümölcsös volt, míg az utóbbi helyen sok csontot és ritka becses régiségeket találnak.

Nagyruszka, tót kisközség az Ondava völgyében. Van 112 háza s 671, nagyobbára gör. kath. vallású lakosa. Postája, távírója és vasúti állomása Tőketerebes. Hajdan a homonnai, majd a XVII. század végén a terebesi uradalomhoz tartozott. Újabbkori birtokosai a Csáky grófok, a Péchyek s a gróf Andrássyak voltak s most is a gróf Andrássyaknak van itt nagyobb birtokuk. 1663-ban ezt a községet sem kerülte el a pestis-járvány. Gör. kath. templomának építési ideje meg nem állapítható. Ide tartozik Rókás-tanya is.

Nagytárkány, tiszamenti magyar kisközség. 175 házat számlál és 1107 lakosa van, kiknek nagyobb része róm. kath. vallású. Postája, távírója és vasúti állomása Bély. A Tárkányi család ősi fészke, mely némelyek szerint Árpád fiától, Tarkatzusztól kapta a nevét, a ki itt állítólag várat is építtetett. 1417-ben Nagytárkányi Györgyöt és Perényi Miklóst iktatják birtokába, de 1418-ban helyettök már az Agárdiak szerepelnek. 1550-ben Vékey Ferencz van említve birtokosául s az övé volt a tárkányi várkastély is. 1569-ben Korchma Péter is kap itt részeket s 1570-ben Vékey Ferencz a maga részét unokájának, Palugyay Erzsébetnek hagyományozza. 1579-ben Paczoth Ferenczet és Palugyay Erzsébetet iktatják a Vékey-féle részbirtokba. Az 1598-iki összeírásban Tárkányi János özvegye, Paczoth Ferencz, Korchma János, Gombos György és Gál Mihály szerepelnek birtokosokként. 1629-ben 'Sennyey Sándor is földesura. 1654-ben a Tárkányiak a birtok felére királyi 94donácziót kapnak és vám- és rév-jogot nyernek, a mi a birtokkal együtt 1688-ban 'Sennyey III. Istvánra száll. 1675-ben a várkastély Szilágyi István kezén van, kit itt, mert I. Lipóttól elpártolni nem akart, darabokra vagdaltak. 1657-ben a lázadók a kastélyban báró 'Sennyey Ferenczet és Terebesy Istvánt is megölték. A 'Sennyey-féle rész 1742-ben a Dőryeké lett s 1800-ban ismét a 'Sennyeyeké, de még ez időtájt a Korchma családnak is volt itt részbirtoka. A mult század első felében kívülök még a Nátafalussy, Mailáth és a Szigethy családoknak is volt, most pedig báró 'Sennyey Bélának van itt birtoka. 1559-ben itt táborozott a Szapolyayak ellen kiküldött Telekessy Imre. 1685-ben ugyancsak itt táboroztak a császári hadak. A hajdani várkastély területén épült az itteni róm. kath. templom, melyet 1894-ben a hajdani várkápolnából átalakítva és kibővítve emeltek. A községben m. kir. dohánybeváltó hivatal van. Jelentőségüknél fogva nevezetesek Remete-pázsit és Ördöngős nevű dűlői. Ide tartozik Nagyliget-tanya is. Némelyek a hajdani Salamon nevű községet is Nagytárkány közelében keresik. 1440-ben a Pányi család, vagy a leleszi levéltárnak egyik statutionális oklevele szerint, Pan Demeter volt az ura.

Nagytavas, azelőtt Sztaskócz, tót kisközség 27 házzal és 177 gör. kath. vallású lakossal. Postája Havaj, távírója Sztropkó, vasúti állomása Mezőlaborcz. A XVI. század elején keletkezett német telep, melynek neve akkoriban Staskenhau volt. Neve az idők folyamán Saskolcz, Stotkócz és Staskó alakban is felbukkan. A sztropkói uradalom tartozéka volt s mindvégig annak sorsában osztozott. Újabbkori urai a Dessewffyek, Jekelfalussyak és Barkóczyak voltak, de most nincs nagyobb birtokosa. Itt is sok embert pusztított el az 1663-iki pestis. Gör. kath. temploma 1903-ban épült.

Nagytoronya, Sátoraljaújhely közelében fekszik s 156 háza és 751, túlnyomóan tótajkú s gör. kath. vallású lakosa van. Postája és vasúti állomása Csörgő, távírója Sátoraljaújhely. Első nyomát már 1254-ben találjuk, a mikor Balasey nevű ura bizonyos földeket Simon fiától fisszavásárolt. Egyebekben sorsa mindenben összefügg Kistoronyáéval, a hol erről a községről is megemlékezünk. Birtokviszonyaiban csak annyi az eltérés, hogy 1479-ben a Semseyeknek, 1481-ben a Czékeyeknek és 1511-ben a Buttkayaknak is van benne részük. Most gróf Széchenyi Sándor örököseinek van itt nagyobb birtokuk. A XVII. századbeli pestisnek sok itteni lakosa lett az áldozata. A község határában antraczit és lignit található. Az itteni két templom közül a református a XVII. században s a gör. kath. 1828-ban épült. Ide tartozik a Toronya-fürdő, mely kisebbszerű igényeket elégít ki.

Nátafalva, laborczmenti tót kisközség. Körjegyzőségi székhely. 195 házat és 1018, nagyobbára gör. kath. vallású lakost számlál. Saját postája és vasuti megállóhelye van, távíró-hivatala Őrmező. A vármegye egyik legősibb községe, mely 1219-ben már a váradi Regestrumban is említve van. IV. Béla 1254-ben Nata fiától, Gergelytől e falut elcseréli. 1436-ban a Nátafalussy s az ezzel rokon Nátafalusi Csontos család az ura. 1473-ban itt Mátyás király a Nátafalussyaknak vendégük volt. 1480-ban a Zbugyai családot és Ráskay Balázst iktatják némely részeibe. 1490-ben a Csontos, Harkányi és a Korcsvai családok is földesurai. 1577-ben Pozsgay Márton kap itt részeket. Az 1598-iki összeírás 12 birtokosát sorolja fel, ú. m. Sztáray Ferenczet, Daróczy Pált, Buday Gáspárt, Borbély Péter özvegyét, Farkas Andrást, Nyárády Albertet, Hartyány Jánost, Kapy Lászlót, Basó Mihály özvegyét, Bessenyey Györgyöt, Nátafalussy Benedeket és Nátafalussy Márton özvegyét. 1774-ben Szirmay Sándor, Orosz Ferencz, Dessewffy Tamás, Wiczmándy Mihály, Nátafalussy Ferencz és Albert, Mattyasovszky Margit, a Szulyovszkyak, Szkárossyak és a Benkő családok a földesurai. Most özv. Szirmay Ödönnének és dr. Ferenczy Eleknek van itt nagyobb birtokuk. Említést érdemel a Gergyesy Imre itteni sajtgyára. Róm. kath. templomának építési ideje ismeretlen. Ide tartozik Sárkány-czigánytelep és Markusháza-puszta, azelőtt Vibuhánecz, mely 1473-ban, a mikor Mátyás király a Nátafalussyaknak új adományt ad rá, már Markusfalva néven szerepel. 1480-ban Ráskay Balázst iktatják némely részeibe s ekkor Markosháza néven van említve. Egyébként sorsa összefügg Mátéfalváéval. A község határában fekvő Csudócz nevű dűlő tartja fenn a XV. században Chwdowcz alakban szereplő község nevét, mely a XV. században, a mikor Izbugyai Gál 95volt a földesura: Csontos s 1577-ben, a mikor Pozsgay Mártont iktatják részeibe: Csontosócz néven van említve. 1490-ben a Csontos család is ura volt s úgy látszik, hogy ettől vette nevét is. Nátafalva és Sztankócz között fekhetett hajdan Nyavalyád (Naualyad) község is, mely már a XIV. században szerepel, de azután nyoma vész; szintúgy nincs már semmi nyoma a Tubul nevű várnak, melyet némelyek Nátafalva környékére helyeznek.

Nyágó, a gácsi határészélen fekszik. Ruthén kisközség 68 házzal és 395 gör. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Mezőlaborcz. A homonnai uradalomhoz tartozott s az újabb korban a Szirmay, Orosz és Soós családok voltak földesurai. Most XXIV. Reuss herczegnek van itt nagyobb birtoka. A község gör. kath. temploma 1800-ban épült.

Óbajna, azelőtt Homonna-Zbojna, a Laborcz mentén fekszik. Van 22 háza és 189 gör. kath. vallású, ruthén lakosa. Postája Virava, távírója és vasúti állomása Koskócz. A homonnai uradalomhoz tartozott s újabbkori birtokosai az Andrássyak, azután pedig a Malonyayak lettek. Most nincs nagyobb birtokosa. Gör. kath. temploma 1788-ban épült, de 1858-ban megújították.

Olaszliszka, nagyközség a Bodrog mentén, a tokaj-hegyaljai hegyláncz alatt. 468 házat számlál és 2576 lakosa van, kik magyarok és nagyobb részben róm. kath. vallásúak. Saját postája és távírója van, de vasúti állomása Liszka-Tolcsva. Hajdan királyi birtok volt. Kálmán király után IV. Béla kapta s a szepesi prépostságnak és káptalannak adományozta, a mit Zsigmond király 1423-ban megerősített. IV. Béla alatt csak Liszka volt a neve, de mikor a tatárjárás után olaszokat telepítettek ide, a kik a király szőlőmívesei voltak, Lizkaulazi nevet vett fel. 1398-ban Debreő Istvánt és fiait, 1479-ben pedig a Csicserieket és osztályos atyafiait iktatják némely részeibe. 1416-ban Mátyás királytól vásártartási jogot kap s városi rangra emelkedik. 1504-ben Perényi Imre a terebesi pálosoknak adományozza, a mi azt bizonyítja, hogy itt időközben nagy birtokváltozások történtek. 1530-ban Szapolyay János a város lakosainak 12 mérföldnyi kerületre vámmentességet adományoz. 1546-ban Serédy Gáspár és Perényi Péter csapatai között itt ütközet volt. 1560-ban Schvendi Lázár elfoglalja s a tokaji vár birtokaihoz csatolja. 1567-ben, a mikor a törököktől elpusztított helyként említtetik, a XXXII. törvényczikkel visszaadják a szepesi préspostnak és káptalannak. 1588-ban Bodor Györgyöt, 1590-ben Liszkay Lőrinczet, 1592-ben Máriássy Pált, Nádasdy Ilonát és Bogáthy Benedeket iktatják némely részeibe. Az 1598-iki összeírásban csak Pete Márton váradi püspök van említve birtokosaként. 1606-ban rövid időre Bocskay István lett az ura. 1610-ben Beczkay Jakabnak, 1611-ben Iváncsy Mihálynak s 1656-ban Vajay Péternek is van benne részök s ez időtájt a Mellétei Barna család egy kúriát kap. Újabbkori birtokosa is a szepesi prépostság és káptalan, de a Melczer és a Jakabfalvy családok is szereznek itt részeket. Most is a szepesi püspökségnek és a káptalannak van itt nagyobb birtokuk. 1675-ben Caraffa táborozott a község alatt. 1601-ben II. Rudolftól különféle kiváltságokat és pallosjogot nyert, melyeket II. Ferdinánd és Rákóczy György is megerősítettek és kibővítettek. 1739-ben pestis dúlt a községben és 520 lakosát pusztította el. A község már a mult század elején fontos postaállomás volt. A községházán most is őrzik régi jegyzőkönyveit, 1609-től kezdődőleg. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn. Van itt két templom, melyek közül a római katholikus már a reformáczió előtt fennállott. Basta és Barbiánó lerombolták, de Bocskay István ismét felépíttette. Hatalmas arányú tornyát 1632-ben építették. A református templom 1790-ben épült. Ide tartozik Meszes-major is. Ennek helyén 1255-ben Meszes község állott, melyet IV. Béla a Hermány-nembeli Antoleusnak adományozott. Hogy mikor pusztult el, a felől hiányoznak a biztos adatok. A község alsó végén áll a gőzmalom. 1849-ben a község sokat szenvedett az átvonuló orosz hadaktól.

Ond, magyar kisközség, körjegyzői székhely, 128 házzal és 615, nagyobbára ev. ref. vallású lakossal, kiknek itt templomuk is van, mely 1802-ben épült. Postája, távírója és vasúti állomása Szerencs. Béla király névtelen jegyzője szerint, már a honfoglalás idejében szállás volt. A Doby és Monaky családok ősi birtoka s már a XIV. században Maza-Ondja alakban szerepel. 1414-ben Csobadi Istvánt iktatják némely részeibe. 1481-ben a Gercsei családot is itt találjuk, de az időtájt a Jonhos és Pinczi családoknak és a tokaji pálosoknak 96is van benne részük. 1567-ben a törököktől elpusztított helyként van említve. 1583-ban Forgách Simont iktatják be. 1595-ben újra telepítették s 1603-ban Rákóczy Zsigmond kapott rá királyi adományt. A Rákóczyaké volt 1711-ig, azután elkoboztatván, a kincstárra szállott, majd az Aspremont és Szirmay grófoké s a báró Orczy s a Meskó, későb bmeg a gróf Zichy és a Prichradny családoké lett. Most nincs nagyobb birtokosa. Ide tartoznak a Kresz- és Zichy-tanyák. Barátszög nevű dűlője a tokaji pálosok hajdani birtoklásának emlékét látszik fenntartani. A község nevét a hagyomány Ond vezértől származtatja.

Opálhegy, előbb Zamutó, tót kisközség 150 házzal és 790, nagyobbára gör. kath. vallású lakossal, kiknek helyben nincs templomuk. Nevét opáltartalmú hegyeitől vette, mert Zamutó is azt jelenti. Hajdan a mogyorósi vár tartozéka volt s ez időben Szamut néven is szerepel, majd a Homonnaiak lettek az urai s az újabb korban az Almásy, Fittler, gróf Forgách, báró Vécsey, Keczer, Szirmay és Klobusitzky családok bírták. Most gróf Coudenhove Kalergi Henriknek van itt nagyobb birtoka. Opálbányáján kívül hegyei vasat és barnaszént is tartalmaznak. 1663-ban a pestis s 1831-ben a kolera látogatta meg. A mostani birtokosnak itt ódon úrilaka van, melyet még a Klobusitzkyak építtettek. Ide tartoznak Bárány- és Hámor-puszták.

Ordasfalva, előbb Oreszka, Ung vármegye határán fekszik s 97 házában 478 lakost számlál, a kik nagyobb részben róm. kath. vallású tótok. Postája Sztára, távírója és vasúti állomása Nagymihály. Hajdan Ung vármegyéhez tartozott és Oroszka, sőt Oroska és Oroszfölde néven is szerepelt. Első birtokosaiul 1419-ben a Nagymihályi és a Tibai családokat ismerjük. Azután a Lucskaiak lettek az urai. 1512-ben Kasuhi Jánost, Jakabot és Imrét, 1562-ben Forgách Simont, 1575-ben Fekete Ferenczet, 1575-ben Barlas Istvánt s 1579-ben Máriássy Pált iktatják némely részeibe. Az 1598-iki összeírás 7 birtokosát említi, nevezetesen Bankó Mihályt, Nagymihályi Dénes özvegyét, Fekésházy Jánost, Sztáray Ferenczet, Vinnay Lászlót, Paczoth Ferenczet és Rákóczy Ferenczet. 1602-ben Nagymihályi Eödönffy Kristófot iktatják részeibe. 1774-ben gróf Sztáray János és Szemere László a földesurai, de most csak a gróf Sztárayaknak van itt nagyobb birtokuk. Két temploma közül a római katholikus a a mult század első felében épült, ellenben a görög katholikus templom újabb keletű. Ide tartozik az Alsóúti malom és a Felsővízi malom.

Oroszkánya, előbb Orosz-Kajnya, ruthén kisközség az Olyka völgyében, mindössze 23 házzal és 148 gör. kath. lakossal. Postája Homonnaolyka, távírója és vasúti állomása Radvány. A sztropkói uradalomhoz tartozott s előbb a Pethők, később a Barkóczyak lettek az urai. Most is a Barkóczy-féle hitbizományhoz tartozik. Görög katholikus temploma 1800-ban épült.

Oroszpatak, ruthén kisközség, 60 házzal és 381 gör. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Nagyberezna. Újabb telepítés, mely azelőtt a sztropkói uradalomhoz tartozott. Birtokosai a XVIII. században a Dessewffyek és azután a Mokcsayak voltak, a mult század első felében ezekkel együtt a Riczkó család. Most Feledy Miksának van itt nagyobb birtoka és vadászkastélya, melyet Dessewffy Dénes építtetett. Görög katholikus temploma a mult század elején épült.

Oroszsebes, azelőtt Oroszbisztra, Ung vármegye határán fekszik. Ruthén kisközség, 46 házzal és 338 gör. kath. vallású lakossal. Postája Ublya, távírója és vasúti állomása Kisberezna. A homonnai uradalomhoz tartozott s annak sorsában osztozott. Újabbkori birtokosai a gróf Dessewffyek voltak, azután a tanulmányi alapé lett, a mult század első felében Tomsics Józsefé, 1824-től kezdve Ipsépy Tamásé és most özv. Isépy Tamásnénak van itt nagyobb birtoka. 1663-ban a pestisjárvány, 1831-ben pedig a kolera pusztította. Van egy ősrégi gör. kath. fatemploma, mely hozzávetőleg a XVI. században épült.

Oroszvágás, azelőtt Oroszporuba, ruthén kisközség 48 házzal és 329 gör. kath. vallású lakssal. Postája Homonnaolyka, távírója és vasúti állomása Izbugyaradvány. A sztropkói uradalomhoz tartozott s az újabb korban a Sennyey s a Horváth bárók, azután a Jekelfalussyak s a Szirmayak voltak a földesurai. A község határában kénes vízforrás s egy fűrészgyár van. A Szirmayak idejéből régi úrilak is áll a faluban. Gör. kath. temploma 1779-ben épült.

Ökröske, azelőtt Volicza. Laborczmenti ruthén kisközség, 57 házzal és 319 gör. kath. vallású lakossal. Postája Horbokradvány, távírója és vasúti állomása Izbugyaradvány. Első nyomát 1421-ben Velicsa alakban találjuk, a mikor a Nagymihályi Eödön család az ura. Ugyanekkor iktatják némely részbirtokokba Zeretvai Jánost is, s egy évvel később Euden Pált és Istvánt, a mikor Volitha és Volitka alakban kerül szemünk elé. 1448-ban pusztaként szerepel és a Lesznaiaknak, 1463-ban a Zbugyaiaknak, 1490-ben a Csontos, Harkányi és Korcsvai családoknak is van benne részük. 1550-ben Drugeth Imrét, Gábor, Gáspárt és Ferenczet iktatják Volycza részeibe, 1577-ben pedig Pozsgay Mártont, 1587-ben Malikóczy Miklóst és Gábort. 1598-ban Taros István, Virginás Boldizsár, Nyárády Albert, Kalocsay György, Rácz Damján és Fűzy Imre a birtokosai. Később azután a Szirmay, Boronkay, Bernáth s a Szent-Léleky családoké lett, de most nincs nagyobb birtokosa. Gör. kath. temploma 1790 táján épült.

Őrmező, laborczmenti kisközség 215 házzal és 1039, nagyobbára tótajkú és róm. kath. vallású lakossal. Saját postája, távírója és vasúti állomása van. Hajdan a kir. előőrsök vagy őrök tanyája. 1451-ben a Drugethek az urai, 1471-ben Nagymihályi Andrást és 1481-ben Eödönffy Andrást - ki az előbbivel azonosnak látszik - iktatják részeibe. 1551-ben Perneczky Imre, 1586-ban Hrabóczy Katalin és Krucsay Menyhért lépnek be birtokosai sorába, de 1587-ben a Balpataky családnak és Csyzy Miklósnak is van itten részük. Az 1598-iki összeírás Rákóczy Ferenczet, Nyárády Albertet, Homonnai Borbálát, Györgyöt és Istvánt, Krucsay Menyhértet, Taros Istvánt és Balpataky Simon özvegyét sorolja fel birtokosaiként. 1698-ban egészen a homonnai uradalom tartozéka s azóta az Okolicsányi és a gróf Szirmay család az ura. Most gróf Széchenyi Imrénének és fiának, Lászlónak van itt nagyobb birtokuk. A község határában kőolajfinomító telep van. Két kastélya közül az egyik azelőtt az Okolicsányiaké volt; a másik, díszesebb kastélyt 1901-ben építtette gróf Széchenyi Imréné. E kastélyban sok nagybecsű és nevezetes tárgy van elhelyezve. Van itt egyebek között egy óriási sèvresi váza, mely Vilmos német császár ajándéka, továbbá Bismarck képe Lenbachtól, melyet a kanczellár ajándékozott Széchenyi nagykövetnek, gróf Széchenyi László afrikai vadászati trofeumai stb. s körülbelül 2000 kötetből álló könyvtár. A község két temploma közül a róm. kath. 1800-ban, a gör. kath. 1794-ben épült. Ide tartozik Plány-tanya is. Őrmező táján feküdt hajdan Vagyakócz község, mely a XV. században Vagykócz alias Radkócz néven szerepel. Birtokviszonyai nagyjában azonosak Őrmezőével. A mult század elején már mint puszta, a Sztárayak és Nátafalussyak birtoka.

Örös, a bodrogközi síkságon fekvő magyar kisközség. 124 házat számlál és 614 lakosa van, kiknek nagyobb része református vallású. Postája Nagygéres s távírója és vasúti állomása Szomotor. Ősrégi őrhely, mely az árpádkori oklevelekben Wrs alakban szerepel. 1310-ben István bán fiai István, Vid és Miklós elcserélik az Imreghiek más birtokával. 1432-ben a Kistárkányi család az ura, 1444-ben pedig Pazdics Fogas Istvánt iktatják némely részeibe, de ugyanakkor a Kistárkányi Boda család is birtokosa. 1463-ban Sztrithey László kap itt részeket. 1551-ben a Buttkay és a Boday családok is possessorok. 1570-ben Boda Ozsvátnak és Móré Gáspárnak, 1585-ben Himmelreich Tibornak s Joó Jánosnak is van itt birtokuk. Az 1598-iki összeírás Tibay László özvegyét és Palágyi Gáspár özvegyét, Vancsody Miklóst, Paczoth Ferenczet, Boijy Lászlót és Bornemisza Mátyást sorolja fel. 1619-ben Hardicsay Zsuzsannát, 1655-ben Kállay Klárát s 1658-ban Cserney Pált iktatják itt némely részbirtokokba. 1774-ben Klobusitzky Antal, 'Sennyey Imre, Borbély György, Rátkay Péter, Gazdag István és Sámuel, Pancsovszky Ferencz, Farkas László, Balogh János, Horváth Mihály, Ramocsaházy István és a Pilissy és Bártfay családok a földesurai, azután részben bírják még a Gobóczy, Porubszky és Bartay családok is. Most nincs nagyobb birtokosa. A XVII. századbeli pestis Örösfalut sem kímélte meg, 1690 körül pedig árvíz pusztította. Református temploma 1803-ban épült. Ide tartozik Bús-tanya. Dűlői között szerepel a Gerebse nevű, mely már 1332-ben községként szerepel és a pápai tizedszedők jegyzékében is előfordul. Birtokviszonyai teljesen megegyeznek Örös községével. Gerebse-pusztáról vette előnevét és nevét a Gerebsey család. Itt Örös 98körül fekhetett valahol Csőgérd is, melyet egy 1263-iki határjáró levél említ, midőn V. István Zomotor földjét, Gera, Zompa és Mátyás halála után, Péter mesternek adományozza.

Páczin, magyar kisközség a Bodrogközön, 220 házzal s 1579, nagyobbára ev. ref. vallású lakossal. Posta van a községben, távírója és vasúti állomása Szomotor. E községről már 1247-ben találunk írott nyomokat, a mikor a Roland nádor birtoka. 1392-ben még mindig a Bogáth-Radvány nemzetségé. 1398-ban Debreő Istvánt és fiait iktatják részeibe, a mikor Pacsin néven szerepel. 1440-ben Zerdahelyi Miklós kap itt részt s ekkor Páchin néven írják. 1443-ban Brankovits György a Kistárkányiaknak és Apagyiaknak adja. 1447-ben a Puksai Unghi családot iktatják Paczén részeibe s 1461-ben Upori Jánost, a mikor is Paczynnak írják. Ugyanekkor az Alaghi Bekényieknek is van itt részük. 1530-ban a Kőrösbányai Móré család a földesura, 1581-ben Magócsy Gáspár és András, kik itt várkastélyt építettek. 1598-ban Alaghy Menyhért bírja, de családjának magvaszakadván, 1631-ben 'Sennyey Sándor kap itt rá kir. adományt. 1675-ben báró 'Sennyey Albert a várkastélyt báró 'Sennyey Ferencz özvegyének, Széchy Máriának adja zálogba. 1724-ben báró 'Sennyey István a birtokot és a kastélyt nejének, Andrássy Klárának hagyományozza. 1774 és 1820 között özvegyi jogon 'Sennyey Imréné szül. Révay Mária bárónőé, azonban báró 'Sennyey János 1795-ben kétharmadát visszaváltja s 1829-ben báró 'Sennyey Károly, István és János osztozkodnak rajta. Most báró 'Sennyey Istvánnak van itt nagyobb birtoka és nagyobbszabású kastélya, mely hajdan a Magócsyak várkastélya volt; ennek falában a Magócsyak czímere ma is látható. 1886-ban csaknem az egész falu leégett. A református templom 1820-ban épült. Ide tartozik Belső-tanya.

Pálfölde, a bodrogközi síkságon fekszik. Magyar kisközség 33 házzal és 184, nagyobbára ev. ref. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Szomotor. Hajdan Zemplén várának tartozéka volt. Már az Árpád korban szerepel egy itélet levélben, mely 1229-ből való, s ott "villa Paul" a neve. 1407-ben Zentmaria aliter Pal-Feölde alakban Felcsebi Mihály birtokaként van említve. Csak 1528-ban találkozunk, Turóczi Miklós személyében, újabb birtokosával, de 1548-ban Zentgyörgyi Gábort s 1561-ben az Atyay családot iktatják be némely részeibe. 1570-ben Zobonya László, Zalatnoky Mátyás, Bey János, a Bolyi Alpáryak és a Csebyek a földesurai. Az 1598-iki összeírásban Rákóczy Ferencz, Vinnay Pál és Farkas György vannak említve. 1610-ben Eperjessy Györgyöt és Vajda Pétert s 1613-ban Bernáth Jánost iktatják "Pálfölde alias Szent-Mária" részeibe. 1660-ban a Bogdányi Farkas családé. 1684-ben I. Lipót gróf Barkóczy Ferencznek adományozza, ki a birtokot báró Klobusitzky Ferenczre ruházza. Most gróf Szirmay Györgynek van itt nagyobb birtoka. A XVI. század végén és a XVII. század elején a pusztult helyek közt van felsorolva. 1831-ben a kolera és az ennek nyomán keletkezett parasztlázadás hozta lakosait izgalomba. Templom nincs a községben. Ide tartozik Lencse-puszta és Pocsekaj-tanya.

Palota, a gácsi határszélen fekvő ruthén kisközség, 401 gör. katholikus lakossal. Házainak száma 71. Postája s vasúti állomása Vidra, legközelebbi távíróhivatala Mezőlaborcz. A homonnai uradalom tartozéka volt s az újabb korban a gróf Csákyak voltak az urai. Most XXIV. Reuss herczegnek van itt nagyobb birtoka. Gör. kath. temploma 1863-ban épült.

Papháza, azelőtt Papina, de hajdan Papfalva néven is ismeretes volt. Körjegyzőségi székhely. Van 154 háza és 821 tótajkú, róm. kath. vallású lakosa. Saját postája van, távírója Udva, vasúti állomása Homonna. A homonnai uradalomhoz tartozott, azután a gróf Klobusitzkyaké, a mult század elején pedig az Ocskayaké lett. A mult század folyamán gyakran változtak az urai és most báró Dániel Gábornak van itt nagyobb birtoka és egy régi úrilaka, melyet az Ocskayak építtettek. A falu róm. katholikus temploma 1756-ban épült.

Parnó, a terebesi völgyben fekvő tót kisközség, 273 házzal és 1370, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Van saját postája, távírója és vasúti állomása. Első írott nyomát 1399-ben találjuk, a mikor a leleszi konvent Eszenyi Imrét iktatja egész Parnó birtokába. 1419-ben Fodor Miklósé. 1474-ben a Kecseti család a földesura, azután a Csapyak s 1479-ben a Körtvélyesi Fodor 99család bírják. 1493-ban Tárczai Jánost, 1469-ben a váczi püspökséget iktatják némely részeibe. Az 1598-iki összeírás csak Rákóczy Zsigmondot említi birtokosául, később a Bocskayaknak is van benne részük. Ez időtájt Pernov néven is említik. 1611-ben Telegdi Borbála is részes benne, 1654-ben Verebély Jánost, 1754-ben Kakas Józsefet és Kovács Júliát iktatják némely birtokrészekbe. 1672-ben Molnár János, 1674-ben pedig Barkóczy István kap reá királyi adományt. Ez időtájt itt a Molnár család nagy, négyszögű várkastélyt építtetett. 1774-ben Molnár János, Kéry Pál, Máriássy Ferencz és Szilassy János a földesurai. Most gróf Andrássy Géza uradalmának egyik központja s nagyszabású, díszes kastély emelkedik benne, melyet a régi Molnár-féle várkastély némely részének felhasználásával, gróf Andrássy Manó építtetett. A kastély ízlésesen gondozott nagy parkban áll. 1901 augusztus 1-én leégett, de azóta ismét lakható állapotba helyezték s most várja újjáépítését. Az uradalomnak itt téglagyára is van. Parnóról vette nevét a Parnay család. 1663-ban itt is pusztított a pestis. Ide tartoznak Parnó-major és Kincses-puszta, mely utóbbi már az árpádházi királyok korában község volt és Kenchus, azután Kenches, majd Kinches alakban említik nevét. Első birtokosául, 1358-ban, a Szerdahelyieket ismerjük, 1429-ben pedig Abaházi László is birtokosa. Később a Szerdahelyieken kívül a Csapyak és osztályos társaik osztozkodnak rajta. Birtokosai továbbá: 1512-ben Csebi Pogány Zsigmond, 1548-ban Istvánffy Pál, 1561-ben Méray Anna és Serédy Gáspár, azután Vékey Ferencz bán, ki a maga részét 1570-ben leányára, Csapy Gergelynére hagyja. 1598-ban a Rákóczy Zsigmondé, azután a Telegdyek, a Csapyak, de velük együtt Bornemisza János öröklik, később azután ez a rész is a Molnár és a Kéry családok birtokába kerül. A báró Fischer család megszerzi egy részét. Most ez is gróf Andrássy Gézáé, kinek itt nagy gazdasága és sajtgyára van. Parnó közelében feküdt hajdan Andrásháza is, mely a XV. században előfordul, de azután nyoma vész.

Pásztorhegy, azelőtt Valaskócz. Ung vármegye határán fekvő tót kisközség. Van 51 háza és 252 gör. kath. vallású lakosa. Postája Nagykemencze, távírója és vasúti állomása Homonna. Hajdan a homonnai uradalom tartozéka volt. Újabbkori birtokosa Rolly János, majd fia István lett, azután a gróf Zichyek. Most a Benyovszky Lajosné birtoka. Gör. kath. temploma 1830-ban épült.

Pazdics, kisközség 225 házzal és 1184, nagyobbára tótajkú s ág. h. evangelikus lakossal. Saját postája van, távírója és vasúti állomása Nagymihály. Első írott nyomára 1323-ban találunk, a mikor e possessiót, mely előbb a Renold fia Péteré volt, Róbert Károly király Mihály mesternek adományozza. 1365-ben már vára és Miklós nevű várnagya is szerepel. 1403-ban Zsigmond király Csebi Lőrincznek, Kelecsenyi Miklósnak, Némethfalvi Tamásnak és Liszkai Benedek fiainak adományozza a várral együtt. Még ugyanez évben Némethfalussi Györgyöt, Vörös Miklóst, Kerechenyi Mátyást és Liszkai Miklóst iktatják birtokába. Vörös Miklósnak magvaszakadván, 1421-ben birtokának felét Sempsey Istvánra hagyja. 1435-ben a Pazdicsyakon kívül az Uporiak, azután a Rozgonyiak, Eödönffyek s 1475-ben a Buttkay családbeliek is földesurai. Az ezidőbeli oklevelek már sűrűn emlegetik a fortalicium Pazdicz-ot. 1583-ban Nádasdy Miklóst is némely részébe iktatják, míg az 1598-iki összeírás Melith Videt, Sempsey Ferenczet, Pazdicsy Miklóst és Rákóczy Ferenczet találja itt. 1640-ben Szirmay Péteré lett, kinek, mint akkori alispánjának és követének, 1648-ban a vármegy kastélyát felépíteni segített. 1750-ben Péchy Évát is némely részeibe iktatják. A Szirmayakat a birtoklásban a Boronkay, Szidov, Szulyovszky, Pothurnay és a Mokcsay családok követték. Most özv. Nauendorf Henrikné szül. Szirmay Izabellának és a Weinberger-örökösöknek van itt nagyobb birtokuk és saját kastélyuk, melyet a Szirmayak építtettek. Van itt szeszgyár és műmalom is, mely a Weinberger örökösöké. Pazdicsról veszi nevét az Ákos-nembeli Pazdicsy család és előnevét a Koporczy család. Evangélikus temploma XVI. századbeli építmény, melyet azonban már több ízben átalakítottak. Az egyház 1692-ből származó ostyaosztogató tányért és úrasztali kelyhet őriz. Mindkettő Szirmay András ajándéka. Az itteni temetőben van a Szirmayak sirboltja is.

Pelejte, kisközség 49 házzal és 831, nagyobbára tótajkú s róm. kath. vallású lakossal. Saját postája van, távírója és a vasúti állomása Upor. A Pelejthey család ősi fészke. 1347-ben már ők a földesurai, de 1414-ben az 100Azaryak is.1429-ben Miglészi Mártont, 1437-ben pedig Pike Istvánt, 1499-ben Ragályi Balázst iktatják némely részeibe. 1565-ben Perényi Gábor, 1581-ben Possay Ferencz s 1590-ben Gerenczey István is kapnak itt jobbágytelkeket. 1598-ban 12 birtokosa van; ezek: Berzeviczy Miklós, Azary István és Péter, Tussay Sándor, Várkonyi János, Possay István, Zobos András, Béczy István, Bessenyey István, Pelejthey Gáspár, Homonnai György és Rákóczy Ferencz. 1637-ben Drugeth György új adományt kap a maga birtokrészére. 1774-ben Keresztesy Imre, Komáromy Lajos, Baczonyi Kálmán, Kácsándy László, Sigmond György, továbbá a Cserépy, Ocskay, Szepessy, Görgey, Bernáth, Fekete, Zsádny, Anday, Szatmáry, Palásthy, Ecsedy, Török, Máriássy, Kolosy, Huttka, Ráday, Sztankóczy és Péterffy családok a földesurai. Most Boronkay Lászlónénak van itt nagyobb birtoka s úrilaka, mely utóbbit a Komáromyak építtették. Innen veszi előnevét a Polyák család. 1663-ban a pestis s 1831-ben a kolera pusztította lakosait. A róm. kath. templom építési ideje ismeretlen. Ide tartozik Andrássy-major is.

Perbenyik, magyar kisközség a bodrogközi síkságon. 137 házat számlál, 1259 lakossal, kiknek nagyobb része ev. ref. vallású. Van postája, távírója és vasúti állomása. A Tárkányiak ősi birtoka. 1417-ben Nagytárkányi György az ura, de Perényi Miklósnak is van benne része. Ez időben nevét Perbenyk alakban írják. 1418-ban az Agárdiak is birtokosai; 1501-ben Vassay Istvánt, 1550-ben pedig Vékey Ferenczet iktatják némely részeibe. 1570-ben Vékey Ferencz a maga birtokrészét unokájára, Palugyay Erzsébetre hagyja; 1579-ben Paczoth Ferenczet és nejét, Palugyay Erzsébetet iktatják e részekbe. Az 1598-iki összeíráskor Sarkantyús András, Tárkányi János özvegye, Paczoth Ferencz, Gombos György és Herczeg Ferencz a földesurai. 1654-ben a Tárkányiak újabb részekre kapnak királyi adományt. 1688-ban 'Sennyey III. István örökli a Tárkányiak birtokát, melynek egy része azonban már 1629-ben, házasság útján, a báró 'Sennyey Sándoré lett. 1742-ben a báró Dőryek is birtokosai. Most gróf Mailáth Józsefnek van itt nagyobb birtoka, mely egyszersmind uradalmainak középpontja. Az urasági lak földszinti része 1798-ban épült, az emeleti részét mostani birtokosa rakatta rá 1899-ben s ez a nagyszabású újabb kastély szép nagy park közepén áll. Van régi ev. ref. temploma, újabb kastély szép nagy park közepén áll. Van régi ev. ref. temploma, továbbá az 1900-ban épült gör. kath. templom és a grófi kastélyban nyilvános kápolna, a róm. kath. hívek részére.

Peticse, tót kisközség a Laborcz völgyében, 105 házzal és 543 róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Homonna. Már 1273-ban szerepel, a mikor Peteche várát Nagymihályi Jákó, a Sztárayak őse kapta István királytól. Azután a homonnai uradalomhoz tartozik s várának emlékezete teljesen elvész. 1631-ben Leőwey Györgynek is van itt része. Az újabb korban a gróf Csákyaknak, most pedig gróf Andrássy Gézának van itt nagyobb birtoka. Ide tartozik Flórova tanya és Szirtalja fürdőtelep, mely vadregényes helyen, szép vidéken fekszik, s melyet a környékről, különösen Homonnáról sokan látogatnak. A falubeli róm. kath. templom 1800-ban épült.

Petkes, Sáros vármegye határán fekvő tót kisközség, melynek azelőtt Petkócz, sőt hajdan Pétervágása és Petkes volt a neve; ezt a nevét újabban visszaállították. A varannai uradalomhoz tartozott s az újabb korban a báró Fischer, később meg a Bujanovics család volt a földesura. Most nincs nagyobb birtokosa. A XVII. századbeli pestisjárvány itt is sok emberéletnek vetett véget. Gör. kath. temploma 1700 körül épült.

Petrik, tót kisközség a mezőlaborczi vasútvonal mentén. Van 77 háza és 396, nagyobb részben római kath. vallású lakosa, de csak a gör. katholikusoknak van templomuk. Postája Málcza, távírója és vasúti állomása Bánócz. 1411-ben már szerepel s ekkor a Buttkayak, Ráskayak s a Márkiak kapnak rá királyi adományt. 1449-ben Málczay Lászlót, 1457-ben Upori Jánost, 1461-ben Maraki Margitot, 1488-ban Melith Istvánt, 1498-ban Szrithey Lászlót és Horkai Györgyöt iktatják némely részeibe. 1507-ben Ibrányi László, 1546-ban Fejérthóy János, 1553-ban Wiczmándy Ferencz, Buttkay Péter és Lippó Orsolya, de 1581-ben Málczay György, 1588-ban Duleszkai Horváth Menyhért, 1592-ben Palaticz Anna és Bánóczy Simon kapnak itt részeket. Az 1598-iki összeíráskor Czobor Mihály, Zokoly Péter, Basó Mihály özvegye, Palaticz János és Bánóczy Simon a birtokosai. 1600-ban Melith Györgyöt, 1011635-ben Rákóczy Andrást és Székely Annát, 1693-ban meg Básthy Lászlót uralja. 1730-ban Isák Istvánnak is van benne része. 1774-ben Orosz Pál, Stépán Ferencz, Szent-Léleky Imre, Vécsey Imre és Pajzsos Zsigmond bírják. Később még a Vékey és az Aiszdorfer családok szereznek itt birtokot. Ezidőszerint nincsen nagyobb birtokosa.

Petrócz, Ung vármegye határán fekvő tót kisközség, melyben 131 ház és 718, nagyobb részben gör. kath. lakos van, de csak a római katholikusoknak van templomuk, mely legújabban épült. Postája, távírója és vasúti állomása Nátafalva. E község a Sztárayak őseinek, a Nagymihályi családnak egy, az egri káptalantól kiadott 1335-iki határjáró levelében szerepel. 1419-ben a Nagymihályiak mellett a Tibaiak is említve vannak. 1473-ban a Nátafalussiak Mátyás királytól új adományt kapnak. 1494-ben Erdődi Bakócz Miklós a földesura, 1548-ban pedig Erdődy Pétert iktatják némely részeibe. Az 1598-iki összeírás Nagymihályi János özvegyét, Szentiványi Zsigmondot, Vinnay Kristófot, Paczoth Ferenczet, Pethő Gáspárt és Eödönffy Kristófot említi. 1602-ben Nagymihályi Eödönffy Kristófot újabb részekbe iktatják. 1747-ben Draveczky Lászlót is birtokba vezetik, de az újabb korban a gróf Sztárayak az urai. Most is gróf Sztáray Sándornak van itt nagyobb birtoka. 1663-ban ezt a falut sem kímélte meg a pestis. Ide tartozik Osztás-tanya.

Pósa, azelőtt Possa, ondavamenti tót kisközség. Van 100 háza és 468 gör. kath. vallású lakosa. Postája Alsógyertyán, távírója és vasúti állomása Őrmező. A Possaiak ősi birtoka és névadó községe. 1441-ben a Possai és a Szőke családok a birtokosai s ekkor Pósafalva néven van említve. 1444-ben Hrabóczi Ozsvátot, 1462-ben Hrabóczi Vinczét iktatják részeibe. 1454-ben a Bothfiaknak s ezek osztályos atyafiainak birtoka; 1464-ben Marabaczi Vinczét és Hosszúmezei Pétert, 1575-ben Szent-Ivány Györgyöt, Szent-Benedeky Erzsébetet s 1589-ben Körtvélyessy Fruzsinát iktatják be itteni részbirtokokba. Az 1598-iki összeírás Possay Balázst, Bálintot és Miklóst, Vitányi Györgyöt és Szent-Ivány Zsigmondot említi. 1730-ban a báró Barkóczy és a Szegedy családok, 1773-ban pedig báró Barkóczy Károly és Szent-Ivány Teréz a földesurai. Az újabb korban a Barkóczyak, Szirmayak, Horváth és a Szilágyi családok az urai, de most nagyobb birtokosa nincsen. Ezt a községet sem kerülte el a pestis. Görög katholikus temploma 1860 táján épült.

Pusztaháza, azelőtt Puczák. Kis ruthén község, csupán 27 házzal és 152 gör. kath. vallású lakossal. Postája Sztropkó, távírója és vasúti állomása Radvány. Hajdan a sztropkói uradalomhoz tartozott. Újabbkori birtokosa a XVIII. században Bernáth Ferencz volt. Ettől kezdve a Bernáth család birtoka egész a mult század közepe tájáig, a mikor Petróczy Károlyé lett és most is az ő örököseinek van itt nagyobb birtokuk. Gör. kath. temploma 1746-ban épült.

Rad, bodrogközi magyar kisközség, körjegyzőségi székhely. Van 77 háza és 504, nagyobbára római katholikus vallású lakosa. Saját postája van, távírója és vasúti állomása Szomotor. 1419-ben találkozunk vele, a mikor Imreghi Andrást iktatják birtokába. 1446-ben a Csebiek zálogos birtoka. 1458-ban Palóczi László és 1478-ban Czékei János is kapnak itt részeket. 1510-ben Gerendi Lászlót, Dobó Zsófiát és Eödönffy Pétert iktatják némely részei birtokába, de ugyanakkor Czékei Jánosnak és Bánffy Péternek is van benne része. Később tűnik fel a Radi család, mely a nevét is innen vette. 1578-ban már Vékey Ferenczet is itt találjuk. 1598-ban az akkori összeírás csak Soós Andrást és Melith Pált említi birtokosaiként. Melith György 1637-ben minorítákat telepített ide s számukra klastromot építtetett, melyet 1753-ban hagytak el s költöztek át Imregre. 1684-ben nagy része Forgách Andrásé, ki hűtlensége miatt nótába esvén, a kincstár lett az ura, majd Nemessányi Boldizsárnak lett zálogbirtoka. 1770-ben Mária Terézia Schuller Lipót tábornoknak adományozta. A XVIII. század végén a Gergelyi, Szirmay, Malonyay, Tomsics és Rozgonyi családok a földesurai. 1808-ban Szirmay Antal némely részére újabb királyi adományt kap, de kívüle birtokosok még a báró Ghillányi, Péchy, Berzeviczy, Somsich és Dévényi családok, valamint a Horváth család is. Most Meczner Bélának van itt nagyobb birtoka s mind neki, mind Bencsik Istvánnak csinos régi úrilaka. A hajdani minorita kolostor romladozó épülete még most is fennáll és a róm. kath. lelkész lakásául szolgál. Udvarán 102láthatók még a régi minorita templom romjai, melyeknek freskós falait két évtizeddel ezelőtt még magtárul használtak. Római katholikus temploma 1822-ben épült. Ide tartozik Körtvélyes-puszta, mely a XV. században még község volt s Rad sorsában osztozott. Újabbkori birtokosai a Gergelyi, Soós, Pintér és Szirmay családok voltak.

Rákócz, tót kisközség, körjegyzőségi székhely, 167 házzal és 981, nagyobbára gör. kath. vallású lakossal. Saját postája van, távírója és vasúti állomása Bánócz. Már a XIII. században szerepel Rogolch alakban s a Rákóczyak itteni nemesi ágának ősi fészke és névadó községe. 1454-ben a Morvayaknak is van benne részük. 1455-ben a Gyapolyiak, 1463-ban a Csapyak is felmerülnek, 1456-ban pedig Buttkay Pétert iktatják némely részeibe. Azonban századokon át a Rákóczyak maradnak első birtokosai. 1508-ban Morvay Ambrus, 1521-ben Izbugyay Bernát is kapnak itt részeket. Az 1598-iki összeírás Rákóczy Györgyöt, Lajost, Ferenczet és Mihály özvegyét és Morvay Jánost említi birtokosaiként. 1750-ben, Rákóczy András halála után, Mária Terézia a rákóczi birtok egy részét Okolicsányi János kapitánynak adományozza, kit 1754-ben iktatnak be. Azután a Boronkayak, Szirmayak, Szulyovszkyak és Dercsényiek lesznek a földesurai. Most gróf Wengerszky Viktornak van itt nagyobb birtoka s kényelmes, régi kúriája, melyet még a Szirmayak építtettek. A jelenlegi tulajdonosnak Szirmay Pál volt a nagybátyja, kitől a gróf a kastélyt megvette. Van itt azonkívül még két más úrilak, melyek közül az egyiket a Boronkayak, a másikat a Szulyovszkyak építtették. 1866-ban az egész község leégett. Gör. kath. temploma 1760-ban épült. Az 1663-iki pestis Rákócz lakosait sem kímélte meg. E községgel volt határos hajdan Csuka-háza, mely már a XV. században szerepelt s ezen a tájon fekhetett a hajdani Aracs község, mely már 1247-ben a Bogáth-Radvány nemzetség osztálylevelében Pósa birtokaként szerepel. A község határában hosszan elnyúló földszakadék látható, melyből földalatti üregekbe és tágas folyosókba nyílnak bejárások. Ez üregek és néhol tágabb vagy szűkebb folyosók nagyobb része kemény sziklába van kivágva, számos kanyarulattal és oldalfolyosóval. Érdekes, hogy belül itt-ott a folyosók lépcsőzetesen le- vagy felfelé haladnak, néhol hirtelen meg is szakadnak, hogy meredeken le- vagy felfelé vezető lépcsőkön át újabb folyósokban folytatódjanak. A hagyomány azt tartja, hogy hajdan valamely vár alagútjai vagy pinczéi lettek volna; ennek azonban ellentmond az a tény, hogy e földalatti járatok fölött, de közelükben sem találtak soha oly nyomokat, melyek erre engednének következtetni. Valószínűnek látszik, hogy a tartárjárás után vájt búvóhelyekkel van dolgunk. E földalatti érdekes folyosók szikláit most egy vállalkozó repeszti s így azok mihamarább el fognak pusztulni.

Rátka, a hasonnevű patak mellett fekvő magyar kisközség. Van 190 háza és 979, nagyobbára róm. kath. vallású lakosa. Postája és távírója Tállya s vasúti állomása Szerencs. Első birtokosaiul a Kállayakat ismerjük, a kik itt 1456-ban már szerepelnek. Ez időben Rathka alakban van említve. 1549-ben Kiskállói Bodon Györgyöt iktatják némely részeibe. 1552-ben a Puksai Unghy családnak is volt benne része. 1567-ben a törököktől elpusztított községek között sorolják fel. 1592-ben már Melczer Pétert iktatják birtokába. 1598-ban Rákóczy Zsigmond és Alaghy Ferencz a földesurai. 1647-ben III. Ferdinánd Rákóczy Györgynek és nejének, Lorántffy Zsuzsannának adományozza. Ez ideig a tállyai vár tartozéka volt, de 1674-ben Regécz várának adózott. 1754-ben Trautson herczeg birtoka lett, ki svábokat telepített ide, azután a kincstár kezelte. 1808-ban herczeg Bretzenheim Károly Ágostot iktatták birtokába, de a Melczer család, később meg báró Maillott György is földesura lett. Nevüknél fogva említést érdemelnek. Herczegköveshegy, Medgyes, Istenhegy, Vargapadi-hegy és Holtvölgy dűlői. Róm. kath. temploma 1807-ben épült. Rátkával együtt említenek némely XV. századbeli oklevelek egy Koldó nevű falut is, mely akkoriban a tokaji vár tartozéka volt. Ennek ma a Kódu nevű erdő tartja fenn az emlékezetét. 1456-ban részben a Kállayak birtoka volt.

Repejő, ruthén kisközség 24 házzal és 162 gör. kath. vallású lakossal. Postája Homonnaolyka, távírója Radvány, vasúti állomása Izbugyaradvány. A homonnai uradalomhoz tartozott és annak sorsában is osztozott, míglen 103a Szirmay s az Orosz családoké, majd a mult század közepe táján Ringelsheim báróé lett. Most Wollmann Kázmérnénak van itt nagyobb birtoka. Gör. kath. temploma 1770-ben épült és 1893-ban megújították. A "Pejt pruti", vagyis öt vessző nevű dűlőjéhez az a monda fűződik, hogy valamelyik régi földesura ott vesszőztette meg a jobbágyait.

Révleányvár, azelőtt egyszerűen Leányvár. Tiszamenti magyar kisközség. Van 117 háza és 715, nagyobbára ev. ref. vallású lakosa. Postája Zemplénagárd, távírója és vasúti állomása Perbenyik. Nevét földvárától nyerte. A Tisza túlsó partján fekvő Kisvárda várurai ugyanis, itt a tiszai átkelést biztosítani akarván, 1440-ben castellumot emeltek, melyet Várdai László jegyese, Pálóczi Agatha tiszteletére Szűzvárnak neveztek el. Később Leányvár lett a neve. Erős körfalak vették körül, melyeket Lipót császár 1700-ban leromboltatott. 1417-ben Nagytárkányi György és Perényi Miklós az urai s ez időtájt Abaházi Miklósnak és az Agárdiaknak is van itt részbirtokuk. 1465-ben Bachkai Istvánt és Tárkányi Istvánt iktatják némely részeibe. 1440 körül a Várdai és a Tőke családot is uralta. 1501-ben Vassai István, 1510-ben Csaloviti Horváth Péter s 1550-ben Vékey Ferencz kapnak itt némely részeket, de az utóbbi az övét, 1570-ben, a várral együtt, unokájára, Palugyay Erzsébetre hagyja, kit férjével, Paczoth Ferenczczel 1579-ben iktatnak be a birtokba. 1592-ben Paczoth Ferencz új adománylevelet nyer s 1598-ban ő és a Tárkányi János özvegye szerepelnek birtokosokként. Ez időtájt elpusztult helyként említtetik. 1629-ben 'Sennyey Sándoré, majd a báró Dőryeké s utóbb ismét a 'Sennyeyeké. Most bár 'Sennyey Bélának és gróf Mailáth Józsefnek van itt nagyobb birtokuk. A község református temploma 1740 táján épült. Ide tartoznak Szélföld-tanya, Nagyerdő, Vár és Várszög lakóhelyek. Leányvár közelében feküdt a XIV. században már említett Öszöd község, melyet Euzud és Eusud alakban írnak, de melyet a Tisza azóta elpusztított. Ugyancsak Leányvár tájékán feküdt a XV. században szereplő Sárkány község is.

Ricse, tiszamenti magyar kisközség 170 házzal és 1761 református vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Perbenyik. Ősrégi község, melyet Boleszló váczi püspök a leleszi konventnek adományozott. Ettől fogva Lelesz tartozéka volt s többi birtokainak sorsában osztozott. 1609-ben praedium s ekkor a Daróczyakat iktatják némely részeibe. 1779-ben Károlyi Antalnak is van itt birtoka. Most is a leleszi konventé. A XVIII. században szombatosok is laktak itt, a kik Mária Terézia alatt a katholikus hitre tértek. Református temploma 1828-ban épült. Ide tartozik Budahomok-tanya.

Rokitócz, ruthén kisközség. Van 47 ház és 288 gör. kath. vallású lakosa. Postája, távírója és vasúti állomása Mezőlaborcz. A XV. században, a mikor a Zbugyaiak voltak az urai, Rojkitó, majd Roykythó alakban van említve. Később lett Rokithó, majd Rokitócz. A homonnai uradalomhoz tartozott s újabbkori urai a XVII. század második felétől kezdve a Szirmayak voltak. Most XXIV. Reuss herczegnek van itt nagyobb birtoka. Gör. kath. temploma 1824-ben épült.

Roskócz, ruthén kisközség 44 házzal és 285 gör. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Mezőlaborcz. A homonnai uradalom tartozéka volt s az újabb korban a Kéryek és Szirmayak voltak a földesurai. Most Wollmann Kázmérnak van itt nagyobb birtoka. Gör. kath. temploma 1766-ban épült.

Rubó, azelőtt Hrubó. Tót kisközség, melyben 67 ház és 389 róm. kath. vallású lakos van. Postája Laborczradvány, távírója és vasúti állomása Radvány. A homonnai uradalomhoz tartozott s azután a Szirmayak, majd a mult század elején a báró Luzsénszkyak lettek az urai. Most idegen kézen van. Róm. kath. temploma 1780-ban épült.

Rudabányácska, Abauj-Torna vármegye határán fekszik. Kisközség 660, nagyobbára magyar s gör. kath. vallású lakossal. Házainak száma 118. Postája, távírója és vasúti állomása Sátoraljaújhely. Ősrégi község, mely már a XII. században szerepel, a mikor itt Kálmán király Rathold comesnek adományoz birtokot. Ennek utóda a XIII. és XIV. században Kokos (vagyis Kakas). Utódja György, a Sóvári Soósok őse. 1347-ben Róbert Károly Telkibányához csatolja fióktelepként. 1390-ben Zsigmond király Knoll Jánosnak adományozza. 1428-ban Leszteméri Pált iktatják némely részeibe. 1440-ben 104pedig a Kistárkányiak is szerepelnek itt. 1450-ben, a mikor az itteni érczbányák a Korvin János herczegéi voltak, Pálóczi László országbíró vette meg. Róbert Károly olasz bányamunkásokat, Mátyás király alatt Thurzó János németeket, míg Korvin János herczeg kormányzója, Lábatlani Mihály, magyar bányászokat alkalmazott itt, 1360 körül pedig orosz jövevények is telepedtek ide. A XV. század vége felé Czudar Jánosné s a Thurzók az urai, de 1499-ben Csáktornyai Ernuszt Jánost is némely részébe iktatják. 1560-ban Ruszkai Dobó Istváné, 1576-ban Mágócsy Gáspár kap itt részeket, míg az 1598-iki összeírás Rákóczy Zsigmondot, Soós Istvánt és Putton Mátyást említi. 1640-ben Krusel Lukácsot, 1642-ben Rákóczy Györgyöt iktatják némely részeibe és a XVII. század elején Alaghy Menyhértet is birtokosai között találjuk. 1720-ban részben a herczeg Trautsonok kapják s 1774-ben kívülök még Gombodják Iván, Bertovics György, az újhelyi pálosok, a Balázsházy család, Kereszty Imre, Bányász Mátyás, Boronkay Tamás, Vadászy István, Komáromy Gábor és Kövéry Imre a földesurai. 1808-ban Lónyay Gábor is kap itt részt; azután a kir. kamaráé, az újhelyi pálosoké, az Olchváryaké, Pothurnayaké, Keresztesyeké, a Pintér és a Szirmay családoké lesz. Most Kiss Etelka Fáy Ödönnének van itt nagyobb birtoka. Ez ősi bányászhely nevét az idők folyamán különféle változatokban találjuk. Legelső neve Zephegy. 1428-ban már Zepbánya, a mint akkor írták, 1440-ben Kisbanya, Banyaczka al. nom Zepbanya. Zsigmond király 1490-iki adománylevelében Aranylábú-Bányácskának is nevezi. A pestis ezt a községet sem kerülte el. Görög katholikus temploma 1788-ban épült.

Sajóhídvég, Borsod vármegye határán fekszik s azelőtt oda is tartozott. Hajdan a Hernád túlsó partján feküdt; de a folyó medrét változtatta, miáltal a község az innenső partra került. A régi oklevelekben egyszerüen Hídvég, vagyis az akkori írásmód szerint: Hydueghe alakban van említve. Már 1261-ben az egri püspökség birtoka volt. 1598-ban az akkori összeírás Mosdósy Péter özvegyét említi birtokosául s ekkor a török hódoltsághoz tartozó falu volt. 1635-ben, a mikor a Rákóczyak ónodi várához tartozott, a törökök ismét elfoglalták. 1666-ban Thököly Miklósnak is volt itt részbirtoka. 1732-ben a Szirmay és a Csekényi család, később meg a Török család volt a földesura; azután az Aspremontoké s az Almásyaké,majd a gróf Erdődyeké lett. Most gróf Erdődy Gyulának van itt nagyobb birtoka. 1885-ben nagy tűzvész pusztított a községben. Református temploma 1810-ben épült, de az 1888-iki tűzvész következtében újjá kellett építeni. E magyar községnek, mely körjegyzőségi székhely, 168 háza és 862, nagyobbára ev. ref. vallású lakosa van. Ide tartozik Erdődy-major és Czigányelep. Erre a tájra helyezik némelyek a hajdani Megyer falut, mely a XIV. században már Meger néven szerepelt. 1400-ban az Isépiek, 1415-ben a Czudarok s 1623-ban a Monakyak birtoka volt.

Sámogy, a Tusa-folyó mellett fekvő tót kisközség. Van 97 háza és 544, nagyobbára gör. kath. vallású lakosa. Postája Füzesér, távírója Nagymihály és vasúti állomása Bánócz. 1315-ben az Ákos nembeli Mihály mester kap rá kir. adományt. 1403-ban Zsigmond király Vörös Miklósnak, Kerecsenyi Mátyásnak, Németfalussi Györgynek és Liszkai Miklósnak adományozza. 1421-ben Vörös Miklós a maga birtokának fele részét Sempsei Istvánnak engedi át. 1444-ben a Rozgonyiaknak, 1475-ben a Buttkayaknak s az Eödönffyaknak, 1492-ben epdig Ujfalussy Miklósnak és Pálnak is vannak itt részeik. Az 1598-iki összeírás Melith Videt, Rákóczy Ferenczet, Sempsey Ferenczet és Pazdicsy Miklóst sorolja fel birtokosaiul. 1649-ben már Szirmay Péter s később, a Szirmayakkal együtt, a Pothurnayak és Boronkayak is a földesurai. Most nagyobb birtokosa nincsen. Gör. kath. temploma 1700 körül épült.

Sandal, ondavamenti kisközség 54 házzal és 264 gör.-kath. vallású lakossal. Postája és távírója Sztropkó, vasúti állomása Mezőlaborcz. Előbb a sztropkói uradalom tartozéka volt; 1631-ben báró 'Sennyey Sándor kapott némely részeire kir. adományt. Most nincs nagyobb birtokosa. A falu előbb Sároshoz tartozott s csak 1881-ben csatolták Zemplénhez. Gör. kath. temploma 1800-ban épült. Ide tartozik Rovnya-puszta.

Sára, azelőtt Bodrogsára. A Bodrog mentén fekszik s mindössze 27 háza és 147 ev. ref. vallású magyar lakosa van. Postája, távírója és vasúti állomása 105Bodrogolaszi. Földesurai már 1398-ból ismeretesek Debreő István és fiai személyében. 1444-ben a Perényiek és Pálóczyak birtoka. 1500-ban Perényi Imre nádoré, a ki 1502-ben a terebesi pálosoknak adományozza. 1665-ben Bocskay István foglalja el, de öt évvel később a pálosok ismét visszakapják. 1678-ban az újhelyi pálosoké, 1786-ban pedig a tanulmányalapé; azonban 1808-ban már Lónyay Gábor az ura. Most gróf Lónyay Elemérnek van itt nagyobb birtoka. 1749-ben a pestis pusztította lakosait, kik közül 54-en e járvány áldozatai lettek. 1888-ban az árvíz okozott nagy károkat. Ev. ref. temploma a XVII. század elején épült.

Sárospatak, a "Bodrogparti Athén", magyar nagyközség, járási székhely, 1034 házzal és 7911, túlnyomóan ev. ref. vallású lakossal. Sárospatak igen fontos szerepet játszik a vármegye történetében. Béla király névtelen jegyzője Patak multját a honfoglalás koráig viszi vissza. Szerinte Árpád a mai Sátorhegy földjét a Tolcsva-folyóig, Retel nevű vitézének adományozta, a ki itt várat épített. Más adat szerint azonban Patakot, úgy mint Olaszliszkát, itáliai és vallon telepesek alapították és I. Endre király építette föl a várát. V. István 1262-ben a várat a "Verestorony"-nyal bővítette. Első följegyzésünk 1271 körül Ubul Mihályt nevezi meg a sárospataki uradalom birtokosaként, a ki a csonka tornyot és az ahhoz tartozó 12 kúriát királyi adományul kapta. 1310-ben Trencséni Csák Máté hadaival elpusztította a már virágzásnak indult várost, de a pusztítást Patak hamarosan kiheverte. 1355-ben már szabadalmas községe a királynak. 1390-ben kezdődik a Perényi család szereplése Patak történetében. Zsigmondtól királyi adománykép kapta az első Perényi Miklós, kinek magvaszakadtával a vár, 1429-ben, ismét visszaszáll a királyra. 1435-ben Zsigmond király a dominiumot Pálóczy György esztergomi érseknek adja zálogba, s igy jut örökségképpen a Pálóczy Máté nádor birtokába. A vár sokat szenvedett a husziták pusztításai alatt, a kik 1440-től kezdve csaknem két évtizeden át bitorolták. Rozgonyi Sebestyén űzte ki őket onnan Mátyás király seregével s a következő évben Pálóczi László visszakapta a királytól. A mohácsi vészig Pataknak a Pálóczy család marad az ura. A mohácsi vész után, a melyben Pálóczy is elvérzett, 1526 őszén, Perényi Péter erdélyi vajda és koronaőr erőszakkal hatalmába ejti a gazdátlanul maradt pataki várat, melynek birtokában János király meg is erősíti. 1527-ben Perényi átpártol Ferdinándhoz, a kit őt szintén meghagyja Patak birtokában. Két évvel később Katzianer foglalja el Patakot és a várat ostrommal beveszi. Ugyanebben az évben Perényi Péter, Szulejman szultán betörésének hírére, a szent koronával Patakra menekült, a hol azonban a János-pártiak elfogták. Perényi Péter Sárospatak várában oly nagyszabású építkezésekhez fogott, hogy a régi várat egészen kiforgatta alakjából. Építkezéseit nem fejezhette be, mert 1548-ban meghalt. Mialatt fia, Perényi Gábor lett a vár ura, 1566-ban török-tatár hordák lepték el Patak vidékét, feldúlták a klastromot, felgyujtották a várost és a lakosok ezreit rablánczra fűzve, elhurczolták. A vár erős falait azonban hasztalanul ostromolták. A következő évben, Gábor halálával, a Perényi családnak magvaszakadván, a vár II. Miksa császár kezére jutott. 1575 és 76-ban Patakon nagy pestis pusztított és földönfutóvá tette lakosait. Ebben az évben Miksa császár 100,000 frtért átadta az uradalmat Ruszkai Dobó Ferencznek, kivel 1602-ben a Dobó család kihalván, Székelyné-Perényi Zsófia lett a vár birtokosa. Ettől, 1606-ban, kiskorú fia Jakab örökölte, de két évvel ezután ő is elhalván, Sárospatak és a vár ismét a kamaráé lett. 1605-ben Bocskay ült rövid ideig a várban és nagy ünnepélyességgel itt fogadta a szultán követét. A midőn 1608-ban a vár és uradalma ismét a kincstár birtokába került, Serkei Lorántffy Mihály váltotta magához 313,000 frtért, a kinek 1614-ben bekövetkezett halála után leánya, I. Rákóczy György felesége kapta örökül. Rákóczy nagy gondot fordított a XVI. századbeli erődítmények kijavítására. Ezenkívül a belső várban is építkezett, emelvén annak díszét és műtörténeti becsét. Az ő korában emelkedett Sárospatak nagy kulturális jelentőségre. Dicső hitvestársa, Lorántffy Zsuzsánna, örök emlékű nevet szerzett magának nemcsak e város, hanem az egész ország történetében. A Rákóczyak emléke ettől fogva szorosan összeforrott Sárospatak fejlődésével. 1621-ben itt születik Lorántffy Zsuzsánna fia, II. Rákóczy György, a következő évben pedig az ifjabbik, Zsigmond. 1626-ban, szeptember végén, pataki várában 106keresi fel az erdélyiek követsége I. Rákóczy Györgyöt, hogy a fejedelemséggel megkínálja. Midőn Rákóczy habozik, még egy követség jő s a vár ura még ez évben fölkerekedik és családostul, 600 huszár, 500 hajdú és 300 pattantyús kíséretében, Várad felé indul. 1630-ban I. Rákóczy György, mint Erdély fejedelme, Debreczeni Tamásra bízza a sárospataki vár és uradalom kormányzását; felesége, Lorántffy Zsuzsánna azonban gyakran tér vissza kedvelt várába és férje is itt piheni ki fáradalmait; de Patak csakhamar fiainak is otthona lesz és I. Rákóczy György halála után, 1648-ban, Lorántffy Zsuzsánna kisebbik fiával, Zsigmonddal, Sárospatakra tér vissza, a hol haláláig a tudomány felvirágoztatására és iskolák alapítására fordítja minden törekvését. 1651-ben a pataki vár a színhelye annak a fényes lakodalomnak, a melyet Rákóczy Zsigmond, I. György fia, a külföldi fejedelmek követeinek és az ország színe-virágának jelenlétében, a pfalzi választófejedelem leányával, Henriettával ült meg. A fiatal pár boldogsága azonban nem tartott sokáig. Henrietta néhány hónappal később himlőben halt meg és két évvel később férje, Zsigmond is követte. 1661-ben meghalt II. Rákóczy György is, kinek özvegye, Báthori Zsófia, nyerte örökül a várat és az uradalmat. Patakon nemsokára osztrák zsoldosok ütöttek tanyát. A Thököly-féle szabadságharcz leveretése után I. Rákóczy Ferencz örököseinek jut Sárospatak. 1693-ban Rákóczy Juliánna és férje, gróf Aspremont az ura, a következő évben pedig II. Rákóczy Ferencz költözik ide ifjú feleségével és 1696-ig fényes udvart tart a pataki várban. Az udvartartás tagjai előkelő magyar urak, azonkivül Sáros, Zemplén s Bereg vármegye hat-hat nemes apródja. Ötszáz főnyi várőrség és sok udvari művész tarkítja és szaporítja még ekkor II. Rákóczy Ferencz pataki udvarát. Szabadságharczának folyamán többször időzött a pataki várban. A vár udvarán 1708. decz. 18-án üttette le fejét az áruló kurucz brigadérosnak, Bezerédy Imrének. 1709. augusztus 13-ika volt az utolsó nap, a melyet II. Rákóczy Ferencz itt töltött. A következő évben az Esterházy Antal vezérlete alatt álló kuruczokat Sárospatak mellett szétveri Löffelholz tábornok. 1711-ben Rákóczy egyéb birtokaival együtt a pataki vár is elkoboztatván, a kincstáré lett. Az uradalmat 1720-ban, donatio mixta czímen, 200,000 frtért herczeg Trautson Donát Lipót János császári főudvarmestere nyeri el és 7 évig marad az övé. A midőn II. József császár 1770-ben Sárospatakra jött, nem volt, a ki vendégül lássa, úgy hogy az itteni nagykorcsmában kellett megebédelnie. 1776-ban ismét a kincstár birtokába került és maradt 1806-ig, a midőn herczeg Bretzenheim Ágost kapja cserébe más birtokokért. A herczeget 1823-ban fia Ferdinánd követte, a ki a romladozó várat kitatarozta és kibővítette, nagyszabású építkezéssel hozva helyre az idők pusztító munkáját. A vár mai tulajdonosa néhai herczeg Windischgraetz Lajos lovassági tábornok fia, a ki a Bretzenheim örökösöktől 1876-ban vétel útján szerezte meg. A várnak ú. n. Perényi- és Lorántffy-szárnyait ő restauráltatta és a vár viharverte kövei iránt annyi kegyelettel viseltetett, mint senki az újabb birtokosok között. Az elődei iránt való kegyelet élesztésében nagy része van nejének, gróf Dessewffy Valériának, a ki férjével egyetértve, egyetlen fiát tiszta magyar szellemben neveltette. A fiatal herczeg, noha Krakkóban született, a sárospataki vár történelmi nagy emlékei között élte át kora ifjúságának legfogékonyabb éveit. A sárospataki vár legnagyobb becsű történelmi műemléke Zemplén vármegyének. Hatalmas arányai és elpusztíthatatlan erőssége a régi várépítészet egyik remekévé teszik. Két részből áll: az ú. n. lakótoronyból és a renaissance-korbeli épületnégyszögből. Legrégibb ezek közül a lakótorony. Építésének korára nézve eltérők a vélemények; egyik forrás szerint I. Endre építtette, mások azonban II. Endre király korába helyezik. A lakótorony egész tömegében hatalmas trachitsziklán épült. Anyaga darabos kő; falaiban a trachit, a vöröses homokkő, a mészkő és mésztuffa, sőt a tégla is előfordul. E különböző keménységű anyagokat azonban szívós vakolat annyira tömörré egyesíti, hogy a kősziklaerejű falakat, az épület szilárdságának veszélyeztetése nélkül fúrni, faragni és áttörni nem lehet. A torony méretei ezek: csaknem tökéletes négyzetes alapon épült falainak külső hossza 22 m., vastagsága 4.6 méter. A torony ami magassága 26 méter. Zömök arányaival így inkább a sziriai keresztesek várainak főtornyaira emlékeztet, a melyek a várőrség egy részének az elhelyezésére 107szolgáltak. Igen valószínű, hogy e tornyunk mintaképét a Keleten kell keresnünk s így nem lehetetlen annak az állításnak a helyessége, hogy II. Endre a keresztes háborúkból hozott tapasztalatait felhasználva, építtette ezt a várat. Eredetileg a torony sánczárokkal is körül volt véve. Kétemeletes volt, földszinti és elsőemeleti részét azonban egy-egy közbeiktatott félemelet két részre osztotta. Mai alakja mindenesetre nagyon eltér eredeti alakjától. Azok a nagyszabású építkezések, a melyeket Perényi Péter a XVI. században az egész várban eszközölt, tökéletesen megváltoztatták, s - az egyetlen lakótornyon kívül - semmi sem maradt meg ősi alakjából. A lakótorony tetejét eredetileg valószínűleg oromzattal védett nyilt folyosó koronázta; az oromzatot azonban ledöntve, a XVI. században falazhatták a torony négy sarkába a ma látható kis tornyokat, régi nevükön "vigyázó házakat", a melyeket a XIX. században értelmetlenül átalakítottak. Érdekes a torony földszinti részén látható számos lőrés, a melyeket a lőfegyverek behozatala idejében fúrhattak a falakba. A lakótorony külső díszítései, melyeknek renaissance-korbeli stilusa Perényi munkájára vall, megannyi érdekes, műtörténelmi becsű alkotás. Egész kötetet kellene írnunk, ha érdeme szerint akarnók ismertetni a várnak e szépségeit. Ennek a toronynak mintegy kiegészítő része, habár csaknem teljesen különálló tartozéka, az az épületnégyszög, melynek mindegyik szárnya más és más tipus, különféle idők és alkotók emléke. Legrégibb rész a keleti szárny, a melyet Perényi Péter a XVI. század 30-as éveiben kezdett építeni; a díszítést azonban fiának kellett befejeznie. Ezt a szárnyat a lakótoronynyal pompás hatású folyosó köti össze. A Perényi-szárny szögbeli folytatása az a két szárny, a melyeket a XIX. században épített fel a réginek az alapjára herczeg Bretzenheim. Végül a negyedik szárny a XVII. században Lórántffy Zsuzsánna kezdeményezésére emelt renaissance stilű épület. Ennek vége, 8 méternyire a lakótoronytól, szabadon áll. Ennek a renaissance épület-négyszögnek csaknem minden része ép és lakható állapotban maradt fenn máig. Termeiben kincseket érő dísz s egész múzeuma a történelmi ereklyéknek halmozódik fel, a melyeket megkíméltek az évszázadok pusztító viharai. Gondos kegyelettel őrzi jelenlegi birtokosa is, egyetlen kövét sem engedve elmozdítani a megbecsülhetetlen értékű műemléknek. Gyönyörű park veszi körül a várat s azon a parkon túl terül el maga Sárospatak. A váron kívül más, több évszázados épülete is van Sárospataknak. Ilyen az 1380-ból való klastrom fenmaradt része, a melyben a szent Klára- és szent Anna-apáczák laktak századokkal ezelőtt. Az 1667-ben betelepített jezsuiták klastroma is fennáll még s jelenleg a Windischgraetz herczegi uradalom magtárául szolgál. Négy temploma közül legrégibb az 1625-ben épült római katholikus és az 1700-ban épült görög katholikus templom; a többi újabb keletű. Történelmi emlékek fűződnek a XVI. századból való ev. ref. főiskolához, a melyről részletesen megemlékezünk a kötet más helyén. Ezen az intézeten kívül állami tanítóképző, ev. ref. nőegylet, vöröskereszt-egylet van a városban; továbbá gőzmalom és malomkőgyár, kályha- és téglagyár. Van itt vasúti állomás, távíróhivatal és posta is.

Sártó, azelőtt Oroszpetrőcz, az Olyka-patak mentén fekszik. Tót kisközség. Van 22 háza és 145, nagyobbára róm. kath. vallású lakosa, kiknek azonban itt nincsen templomuk. Postája Homonnaolyka, távírója és vasúti állomása Izbugyaradvány. A homonnai uradalomhoz tartozott, de az újabb korban a gróf Barkóczyak és a báró Vécseyek voltak az urai. Most nincsen nagyobb birtokosa.

Semjén, bodrogközi magyar kisközség 123 házzal és 650 ev. rev. vallású lakossal, kiknek itt templomuk is van, mely 1827-ben épült. A község postája Kisrozvágy, távírója és vasúti állomása Perbenyik. A leleszi konvent ősi birtoka, mely már 1280-ban szerepel, a mikor Semlyén alakban a Roland nádor fiai és Bokcsa Simon várispán fiai között kötött cserelevélben van említve. A leleszi konvent Boleszló váczi püspöktől kapta a birtokot, melyben 1609-ben a Daróczyaknak és Nyáry Istvánnak s 1779-ben Károlyi Antalnak is volt része. Most a premontreieknek van itt nagyobb birtokuk. Dűlői között némelyek figyelemre méltók: Nagy-Balázs homok, Elekes homok, Bencze homok, Vitéz ere, Ördöngős és Török óla.

Sókút, tót kisközség az Ondava völgyében, körjegyzőségi székhely, 147 házzal és 780, nagyobb részben róm. kath. vallású lakossal. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Varannó. Nevét konyhasós vízű forrásától vette, melyet az államkincstár a mult század ötvenes éveiben betemettetett. Az 1434. év folyamán találkozunk először a nevével s akkr puszta (praedium) és az Iseph család birtoka. A varannai uradalom tartozéka volt s 1598-ban Drugeth János, majd Nyáry István volt az ura; ezek utódai lettek a gróf Csáky, Forgách, Almásy, Fáy, báró Barkóczy, báró 'Sennyey, Károlyi, Bertóthy és Lipthay családok. Most nincs nagyobb birtokosa. Az 1663-iki pestis és az 1831-iki kolera itt is szedte áldozatait. Két temploma van, melyek közül a róma katholikus a XVI. században, az evangelikus pedig 1893-1901 között épült.

Sóstófalva, Abauj-Torna vármegye határán fekvő magyar kisközség 58 házzal és 288, nagyobbára ev. ref. vallású lakossal. Azelőtt Hoporty volt a neve és a Hernádhoz közelebb feküdt, de a folyó gyakori kiöntései arra kényszerítették a lakosságot, hogy mostani helyére települjön. Egy házcsoportja, Hoporty néven, a régi helyen maradt. Első birtokosául 1505-ben Lipthai Albertet ismerjük, a kit ez évben iktattak némely részekbe. Az 1598-iki birtoklajstrom a Szuhay Zsigmond, Gerencsy László és Baros Dávid özvegye nevét sorolja fel. Később a Horváth, Losonczy, Szepessy és Thuránszky családok lettek a földesurai. Most nincsen nagyobb birtokosa. Templom sincs a községben. 1892-ben a falu nagy része leégett. Postája Csanálos, távírója és vasúti állomása Onga.

Súgó, előbb Smugócz. Ruthén kisközség 38 házzal és 283 gör. kath. vallású lakossal. Postája Ublya, távírója és vasúti állomása Kisberezna. A homonnai uradalom tartozéka volt s újabbkori birtokosai a báró Vécseyek voltak, majd gróf Van Dernáth, azután gróf Schmiddegh Ferencz, utána gróf Nádasdy Ferencz s azután herczeg Lobkovitz Lajos bírták. Most herczeg Lobkovitz Rudolfnak van itt nagyobb birtoka. Az 1694-iki összeírásban puszta helyként szerepel. Gör. kath. temploma 1894-ben épült.

Szacsur, tapolymenti tót kisközség. Van 199 háza és 1115, nagyobbára gör. kath. vallású lakosa. Először 1402-ben találkozunk vele Zachur alakban, a mikor Rozgonyi Lászlót iktatják a részeibe. 1438-ban a Soósok is részt kapnak benne s ez időtájt birtokosa az Álmosdi Csire család is. 1458-ban a Czudarok és Rozgonyiak a nótázott Sóvári Soósok részeit is megkapják. 1493-ban Tárczai Jánost iktatják egy itteni birtokrészbe. 1585-ben Varannó tartozéka s 1598-ban, az akkori összeírás Rákóczy Ferenczet, Báthory Istvánt, az Almásyakat, Soós Istvánt és Soós Imre özvegyét említi birtokosaiul. Ezután a Bercsényieknek és Divényieknek, a XVII. században meg a Homonnai Drugetheknek is van benne részük. Ezek utódai a Soós, gróf Forgách, báró Perényi, Fáy, Károlyi, Berthóty, Vladár, Lipthay és Keller családok. Most Stépán Gábornénak és a Péchy testvéreknek van itt nagyobb birtokuk s az utóbbiaknak régi kúriájuk, melyet az Almásyak építtettek. Ez később a Soóséké lett, azután gróf Andrássy Manóé és csere útján került a Péchyek birtokába. A községet 1663-ban a pestis látogatta. Lakosai hitel- és fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. Két temploma közül a római katholikus 1780-ban s a görög katholikus 1760-ban épült.

Szálnok, előbb Szálnik. Ruthén kisközség mindössze 27 házzal és 144 gör. kath. vallású lakossal. Postája Sztropkó, távírója és vasúti állomása Mezőlaborcz. Hajdan, mikor még kamarai birtok volt, Szádlik és Zadlyk nevet viselt. A sztropkói uradalomhoz tartozott, de újabbkori urai a gróf Keglevichek voltak. Most nincs nagyobb birtokosa. A faluban nincs templom.

Szalók, magyar kisközség a Sárközön, 99 házzal s 527, nagyobbára gör. kath. vallású lakossal. Postája Butka, távírója Deregnyő, vasúti állomása Bánócz. Első ízben 1315-ben találkozunk vele, a mikor az Ákosnembeli Mihály mester kap rá királyi adományt. Ez a Mihály mester volt a Pazdicsi, másként Szalóki család őse. 1403-ban Zsigmond király Zalouk földjét Kerecsenyi Mátyásnak, Némethfalussi Györgynek, Liszkai Miklósnak és Ruffus, másként Rőtt Miklósnak adományozza. 1421-ben Rőtt Miklós a maga birtokának felét Sempsey Istvánra hagyja, kit utódok hiányában örökbe fogadott. 1444-ben a Rozgonyiaknak, 1463-ban a Csapyaknak, ez időtájt a leleszi konventnek, 1475-ben a 109Buttkay családbelieknek s 1490-ben a Csontos, Harkányi és Korcsvai családoknak is van itten részük. 1521-ben Izbugyai Bernátot, 1526-ban Bekényi Benedeket és Kenderessi Jánost, 1547-ben Deregnyei Erzsébetet, 1563-ban Péchy Gáspárt, Kapy Ferenczet és Sólyom Pétert iktatják némely részeibe. Az 1598-iki összeírás 9 birtokosát sorolja fel s ezek Rákóczy György és Ferencz, Duka Péter, Eödönffy Kristóf, Morvay János, Nagymihályi Zsigmond özvegye, Budaházy Farkas, Daróczy Pál és Csicsery János özvegye. 1635-ben Rákóczy Andrást és nejét, Zékely Annát iktatják részeibe. 1774-ben a Barkóczy család, Nedeczky János, Szirmay Sándor, Szücs Pál, Horváth Pál, Bodó László, Liszkay József, Budaházy László és a Stépán családok a földesurai, azután a Kazinczy, Ibrányi, Nozdroviczky, Kossuth és Egry családok. Most özv. Kossuth Mihályné báró Horváth Leopoldinának és gróf Lónyay Gábornak van itt nagyobb birtokuk. Lakosai 1831-ben, a kolerajárvány következtében, fellázadtak. Két temploma közül a görög katholikus 1801-ben, a református pedig 1830 körül épült.

Szécsegres, azelőtt egyszerűen Egres. Abauj-Torna vármegye határán fekszik. 66 háza van 331 lakossal, kiknek nagyobb része tótajkú és róm. kath. vallású, de templom nincs a községben. Postája Pelejte, távírója s vasúti állomása Upor. Legrégibb birtokosa 1409-ben Kelench János. 1419-ben Cseke Györgyöt és Imreghi Andrást, 1460-ban Bacskói Istvánt iktatják birtokába. Majd a Tárczayak lesznek a földesurai, 1551-ben a Dobók bírják; az 1598-iki összeírás pedig Barkóczy Lászlót, Soós Kristófot, Vinnay Kristófot, Pethő Istvánt és Melith Videt találja itt. A XVII. században a Melith család még birtokosa, de birtokán osztozkodnak vele a Serédy, Melczer, Cseley és Barkóczy, majd pedig az Almásy, Horváth, Orosz, Kolosy, Pajzsos, Ecsedy, Nedeczky, Haraszthy, Török és Egry családok. Most nincs nagyobb birtokosa. Ide tartozik Nádor tanya.

Szécskeresztúr, Abauj-Torna vármegye határán fekvő tót kisközség 202 házzal és 1135 gör. kath. és róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Gálszécs. Hajdan Alsó Szécs néven is szerepel és Purustyán-vár tartozéka volt. Az 1598-iki összeírásban Báthory István és Soós András és István vannak birtokosaiul említve, azután Drugeth János és Pázmány Péter bírják, kik 1626-ban Nyáry Istvánnak és nejének zálogosítják el. Rövid ideig a Bocskayak is birtokában ülnek, azután a Pethő grófoké lesz s női ágon a báró Révayakra jut. Később a Szirmayak lesznek földesurai, majd, a mult század közepe táján, báró Luzsénszky Pál. Mos dr. Propper Adolfnak van itt nagyobb birtoka s régi úrilaka, mely a Pethőéké és a Szirmayaké volt, azután a Luzsénszkyaké lett és ezektől vették meg Holländer Lajos és neje, kinek jogutódai ma birtokolják. Van itt gazdasági szeszgyár is, a mely ifj. Mandl Pál tulajdona. A község mellett, az ú. n. Nagy-Várhegyen, körülárkolt és sánczolt terület van; ezen belül régebben egy kicsiny vár nyomai is látszottak s ide széles út vezetett, melyne a nyomai még ma is megvannak. Valószínűleg a közeli Szaláncz várának volt itt valamely megerősített őrhelye. A község határában barnaszén található. 1831-ben, a kolera következtében, itt is kiütött a pórlázadás. Két temploma közül a gör. kath. templom 1790-ben épült; a paróchiát gróf Pethő Ferencz még 1700-ban alapította. A római katholikus templomot 1779-ben Szirmay Imre építtette. A görög katholikus egyház kisebb faragott oltárszekrényt őriz, melyet báró Luzsénszky Pál az 1848/49-iki szabadságharcz után kufsteini börtönében készített.

Szécsmező, előbb Szécspolyánka. Hajdan Zécs és Polyanka néven két község volt s a Polyánkai Csapyak fészke. 1419-ben Fodor Miklóst iktatják némely részeibe. 1469-ben a Csebieknek is van itt részük, de a birtok nagyobb fele a Csapyaké. 1479-ben a Körtvélyesi Fodor család is előtűnik a két község birtokosai között. 1495-ben a Sztrithei család kap itt részeket. Az 1598-iki összeírás Soós Istvánt és Csapy Ferenczet említi. 1692-ben Pethő Zsuzsánna is kap itt részt. Ezután a Bocskayaké lesz, majd Barkóczy Ferencz kap rá királyi adományt s most is gróf Hadik-Barkóczy Endrének van itt nagyobb birtoka. Az 1831-iki kolera itt is megkövetelte a maga áldozatait s lakosai lázadásra késztette. Két temploma közül a görög katholikus 1853-ban s a római katholikus 1872-ben épült. Ide tartoznak Bukovina-, Csereparnya- és Hucsava-erdők. A falunak 250 háza van. Tótajkú, nagyobbára róm. kath. vallású lakosainak száma 1272. Postája, távírója és vasúti állomása Parnó.

Szécsudvar, azelőtt Techna. Tapolyvölgyi tót kisközség 121 házzal és 496 lakossal, kiknek nagyobb része gör. kath. vallású. Postája, távírója és vasúti állomása Parnó. Hajdan Purustyán-vár tartozéka volt. Nevét az idők folyamán különféle változatokban írják, ú. m.: Thena, Thegna, Thetna és Tehna. Nagytechnának is nevezték. A XV. század közepén a Széchiek a földesurai, kik 1487-ben a Tárczaiaknak adják zálogba. Ez időtájt a Csapyak is birtokosai voltak. 145-ben a Sztritheieket, 1561-ben Nagymihályi Györgyöt iktatják részeibe. 1581-ben a Csapyak újabb részeket kapnak. 1592-ben Drugeth Györgyné szül. Dóczy Fruzsina is birtokosa. Az 1598-iki összeírás csak két birtokosát említi: Soós Istvánt és Szürthey Miklós özvegyét. 1629-ben ismét a Csapyakat iktatják némely részekbe. 1674-ben Barkóczy István s 1692-ben Pethő Zsuzsánna szerepelnek s 1755-ben a Barkóczyakkal együtt a Bocskayak is. Most gróf Andrássy Gézának van itt nagyobb birtoka. A XVII.századbeli pestisjárvány ezt a falut sem kerülte el. Gör.-kath. temploma 1830 körül épült. Ide tartozik Barkóczy-major.

Szedreske, azelőtt Osztrozsnicza. Ruthén kisközség 39 házzal és 167 gör. kath. vallású lakossal. Postája Nagypolány, távírója Zemplén-Szinna, vasúti állomása Homonna. Hajdan a homonnai uradalomhoz tartozott, de azután a Drugethek a terebesi pálosoknak adományozták. A rend eltörlése után a vallásalapé lett, majd az eperjesi püspökségé és káptalané s most is ezeké. Gör. kath. temploma 1826-ban épült.

Szegilong, hajdan csak Szeg vagy Szegi, illetőleg a régi írásmód szerint, Sceg, Zegy, Zegi és Szeghi néven szerepelt, de elpusztult és később ujra benépsülvén, a Szegilong nevet vette fel. Már a XV. században a tokaji vár tartozéka volt. 1419-ben a Tornai család volt a földesura; 1466-ban a Rozgonyiak is bírták. 1500-ban Sztrithei Ozsvátot és Tárczai Jánost iktatják némely részeibe. Az 1598-iki összeírás Rákóczy Gábort és Kapy Miklós özvegyét tudja birtokosokul. 1637-ben Usz Bálintnak is van itt birtoka s azután a Schop családnak is. Később a magyar királyi tanulmányi alapé lett s most is azé. A régi Szegi község pecsétnyomója még most is megvan. Templom nincs a községben.

Szélesmező, előbb Velyopolya. Laborczmenti tót kisközség, 38 házzal s 234 róm. kath. vallású lakossal. Postája és vasúti megállója Udva, távírója Homonna. A homonnai uradalom tartozéka volt, de a XVII. század végén Izdenczy Miklósnak is volt benne része. Ez időben Weliepolia alakban találjuk feljegyezve. Azután a gróf Csákyaké lett s most Szirmay Pálnak van itt nagyobb birtoka. Az 1873-iki kolerajárvány sok lakosát ölte ki. Róm. kath. templomát gróf Csáky István 1775-ben építtette.

Széphalom, tót kisközség a Bozsva völgyében, 53 házzal és 289, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal, kiknek azonban itt templomuk nincsen. Azelőtt Bányácska volt a neve és Kazinczy Ferencz nevezte el Széphalomnak. Előbb Abaujhoz tartozott s csak 1881 óta tartozik Zemplénhez. Ősi neve Kisbánya volt. 1410-ben Matióczi Györgyöt iktatják birtokába. 1440-ben Kistárkányi Ozsvátot és Mátyucz Györgyöt, a ki Matióczi Györgygyel egynek látszik lenni. Az 1598-iki összeírás csak Rákóczy Ferenczet említi birtokosául. 1612-ben Máriássy Pált is némely részeibe iktatják. Mint a Rákóczyak birtoka, a pataki vár tartozéka volt s e családtól elkoboztatván, a királyi kamaráé lett. Majd a herczeg Trautsonok lettek az urai s azután a Balázsházy, Bónis, Diószeghy, Dókus, Dobos, Kazinczy, Kapossy, Keresztes, Krajnyik, Nedeczky, Olchváry, Pintér, Rátkay, Sebők, Veres, Lónyay és báró 'Sennyey családok. Most nagyobb birtokosa nincsen. Itt élt s itt van eltemetve Kazinczy Ferencz és családja is. Itt született az 1849-ben Aradon vértanú-halált szenvedett fia Lajos. Azon a helyen, a hol hajdan Kazinczy Ferencz kúriája állott, áll 1859 óta, a Magyar Tudományos Akadémiától emelt ó-görög stilű Kazinczy-mauzoleum, melyben Kazinczy Ferenczre vonatkozó ereklyék vannak elhelyezve. Az 1663-iki pestis itt is szedte áldozatait, valamint az 1831-iki kolera, melynek Kazinczy Ferencz is áldozatul esett.

Szerelmes, azelőtt Lyubise. Laborczmenti tót kisközség. Van 85 háza és 424 róm. kath. vallású lakosa. Postája és vasúti megállóhelye Udva, távírója Homonna. A homonnai uradalomhoz tartozott. Újabbkori birtokosai a gróf Csáky és a Pupinszky családok voltak. Most a gróf Andrássyaknak van itt nagyobb 111birtokuk. 1873-ban a kolera-járvány sok lakosától megfosztotta. Római katholikus temploma 1771-ben épült. Szűz Mária fából faragott szobrát valamelyik Drugeth ajándékozta a templomnak.

Szerencs, nagyközség, a szerencsi járás székhelye, vasúti állomással, posta és távíróval, az Ondpatak mellett fekszik. Közel ezredéves multtal dicsekszik s körülötte minden század véres eseményei hagytak emléket. Alapítása a honfoglalás korába esik, noha inkább legenda magyarázza az eredetét. Béla király névtelen jegyzője már említi s azt fűzi hozzá, hogy Árpád hadai szerencsésen idáig jutván, a Takta vize mellett elterülő mezőt "Szerencsének" nevezték el. (Eredetének helyes magyarázata azonban a szláv szrencsa szóval keresi az összefüggést, mely két folyónak egymással való találkozását jelenti.) A hagyomány szerint Árpád tábort ütött e helyen s megvetvén egy jövőbeli város alapját, két vezérének Ete és Bojta kún vitézeknek adományozott hatalmas területet e földből. Hiteles okiratokban először a XIII. században találunk följegyzést Szerencsről, a melynek ekkor a Monaky család volt a földesura. 1241-ben a szent-jános-rendű keresztes lovagok (Joanniták) monostora állott ott, a hova később Rákóczy Zsigmond várat építtetett. Egyes kútfők szerint a Monaky család 1393-ban alapította a benczések apátságát; de más okiratok bizonyítják, hogy Szerencsen már sokkal korábban volt monostor, ezzel a névvel: Szt. Péter és Szt. Pál apostolok szerencsi apátsága. Ennek alapítója ismeretlen. IV. Béla király 1247-ben egyik adományozó levelében szintén említi a szerencsi apátságot. Más okirat szerint gróf Domonkosnak, a Farkas fiának, mint az apátság kegyurának megparancsolták az apátság helyreállítását. A XV. században az apátságon kívül a Dobi családot találjuk itt részbirtokban; a század végén (1490-ben) Szerencset városként (civitas) említi egy oklevél. 1507-ben az apátság kegyúri jogát Szapolyay János Szikszói Péterre ruházza. Ferdinánd király 1532-ben az apátság birtokát egy időre Bebek Ferencznek engedte át, a ki viszont 1549-ben öcscsére, Jánosra íratja. 1556-ban az ellenkirályok harczai alatt sokat szenvedett a város. Szapolyay János vezére, Némethy Ferencz kiűzte onnan az apátot s a várost elfoglalta Izabella királyné részére, a ki az apátság épületét várrá erősítette. Ezt a várat fia, János Zsigmond örökölte. De nem sokáig lehetett az ura, mert 1565-ben Ferdinánd vezére, Balassa Menyhért elfoglalta s így Szerencs királyi birtokká lett. 1583-ban ezt a várat Rudolf király 9160 forintért zálogul adta Rákóczy Zsigmond egri kapitánynak, mely összeghez Rákóczy később új kölcsönöket adva, 1603-ban valóságos ura lett. Itt választották meg erdélyi fejedelemmé Rákóczy Zsigmondot s innen indult ki a Rákóczy család tüneményes, hódító sikereinek útja. A fejedelemválasztás emlékére Bochkay István, a "szerencsi czímzetes király", 1606-ban királyi várossá emelte Szerencset. Az itteni várban temették el Rákóczy Zsigmond fejedelmet, a mint hogy itt pihente ki a fejedelmi gondokat és töltötte életének sok kellemes napját, a melyeknek emlékét számos ereklye őrzi. 1644-ben Zsigmond utóda, Rákóczy György távol lévén, a várőrség megadta magát III. Ferdinánd ostromló csapatainak, melyek Rákóczy Zsigmond sirját felforgatták és a várat kirabolták. A mint ennek Rákóczy György hírét vette, hadaival Szerencsen termett s azt visszafoglalva, hűtlen árulóját, a vár tiszttartóját a kapura felakasztatta. A vár később, 1672-ben a királyi fiskus kezére jutott, majd ismét Thököly foglalta el 1680-ban. II. Rákóczy Ferencz volt a szerencsi vár utolsó ura, a ki 1710-ben menekülni volt kénytelen s vagyonának elkobzásakor szerencsi várát is elfoglalta a kincstár. A szerencsi uradalom fele részét a királyi kamara magának tartván meg, másik felét gróf Aspremont kapta. A királyi kamara részét III. Károly gróf Illésházy Miklósnak eladta 100,000 rénes forintért. Illésházy tulajdonából azután gróf Grassalkovics Antalnak jutott, a kitől Szirmay ezredes vette meg s az ő révén szállott át az Almásyakra. Az Aspremontnak jutott rész zálogul szintén az Almásyak kezébe került s a zálogösszeget Aspremont le nem fizetvén, ma egészen gróf Szirmay György bírja. Szerencsnek négy temploma van, melyek közül az ev. ref. a legrégibb, állítólag még 1220-ból való. Ebben a templomban van a Rákóczy Zsigmond fejedelem sirja. Szerencs határában fekszik a Fehértó, a Malom és a Vinczetanya. Vasúti állomása csomópont, melyből az út Debreczen és Ujhely felé ágazik el.

Szilvásújfalu, Abauj-Torna vármegye határán fekvő tót kisközség, 134 házzal és 607, nagyobbára római katholikus vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Kozma. Már a XIV. században szerepelt s akkor két telep volt Szilvás és Újfalu néven, melyek közül az utóbbi akkoriban Abauj vármegyében feküdt. Egy birtokosa lévén az Újfalussy család személyében, később egyesült s Szilvásújfalu néven egy possessiót alkotott. Az Újfalussyak bírták egész 1730-ig. Az 1598-iki összeíráskor Újfalussy Andráson, Ferenczen, Gáspáron, Istvánon, Lászlón és János özvegyén kívül még Kassa városának és Görbe Péter deáknak is volt itt birtokuk. Az Újfalussyaknak fiágon magvaszakadván, a gróf Brankovichok lettek utódaik, kiktől a báról Splényiekre szállott. 1774-ben báró Splényi Gábor, Ecsedy András és Nyeviczkey Ádám, majd a Bernáth, Chernel, Olchváry, Soltész, Paizsos, gróf Van Dernáth s a báró Vécsey családok a földesurai. Most báró Vécsey Lászlónak van itt nagyobb birtoka és csinos úrilaka. 1663-ban a pestis, 1831-ben és 1873-ban a kolera pusztította lakosait. A római katholikus templom helyén hajdan más templom állott, melyet báró Splényi Gábor tábornok 1744-ben vett vissza a reformátusoktól, leromboltatta s helyére újat építtetett. Ide tartozik Bércz-puszta, gróf Sztáray Nandine és báró Vécsey Alfonz birtoka, kinek itt csinos úrilaka van.

Szinna, cziróka-völgyi tót kisközség. A szinnai járás és a körjegyzőség, valamint ezidőszerint a homonnai r. k. esperesi kerület székhelye. Van 507 háza és 2750, nagyobbára róm. kath. vallású lakosa. Saját postája és távírója van, vasúti állomása Homonna. Hajdan mezőváros volt s már a XV. század elején mint a Drugethek birtoka, a homonnai uradalomhoz tartozott. 1487-ben szent-bazil-rendű kolostorát is említik. Újabbkori birtokosai a gróf Csákyak, Roll József s ennek fia István voltak. Most Benyovszky Lajosnénak van itt nagyobb birtoka és szép kastélya, melyet udvarnoki Roll István a mult század elején építtetett. A birtok Roll István halála után vejére, gróf Csáky Tivadarra szállott, kitől 1862-ben megvette a flandriai gróf; azután a birtok Ocskay Istvánra, majd nemsokára testvérére, Benyovszky Erzsébetre szállott. A kastély, melyben a mostani tulajdonos veje, gróf Schaumburg-Lippe lakik, nagyúri kényelemmel van berendezve és szép parkban áll, melyhez vadaskert csatlakozik. A parkban a kastély előtti szökőkút fölött 6 vasból öntött Herkules-szobor áll, melyet 1841-ben az idetartozó Józsefvölgyben akkor fennállott vashámorban öntöttek. A falubeli római katholikus templom 1736-ban épült. Újabban a templomot Roskovics Ignácz festőművész freskókkal és új oltárképekkel látta el, melyek szépségükkel s nagy művészi becsükkel hatnak. A községben, mely szolgabírói központ, állami iskola, csendőr- és pénzügyőrségi laktanya, hitelszövetkezet és gőzmalom van. Határában van a Szinnai kő nevű hatalmas szikla, mely a távolból óriási várnak látszik. Ettől félórányira terül el a híres tengerszem, melyet a turisták sűrűn látogatnak.

Szinnamező, azelőtt Nechval-Polyánka. Tót kisközség 53 házzal s 385 róm. kat. vallású lakossal. Postája Papháza, távírója Szinna, vasúti állomása Homonna. A homonnai uradalomhoz tartozott, de a XVIII. században gróf Klobusitzky Antal volt a földesura s a mult században is a Klobusiczkyaké volt. Gör. kath. temploma 1788-ban épült, de 1863-ban megújították.

Szinyér, magyar kisközség a Bodrogközön. 65 háza van, 335 lakossal, kiknek nagyobb része római katholikus. Postája Rad, távírója Királyhelmecz, vasúti állomása Perbenyik. A Szinyéri család ősi fészke és névadó községe. A hagyomány szerint várkastélya is volt, melynek azonban ma már nyoma sincsen. 1419-ben Cseke Györgyöt és Imreghi Andrást iktatják "Szynyr" birtokába. 1446-ban a Csebiek zálogos birtoka. 1458-ban Palóczi Lászlót s 1478-ban Czékei Jánost iktatják "Zinyir" némely részeibe, 1510-ben pedig Dobó Zsófiát, Eödönffi Pétert, Gerendi Lászlót, Bánffi Pétert és Czékei II. Jánost. Ez időben a Tárczaiak is birtokosai, kiket 1551-ben a Dobók követnek. 1598-ban Barkóczy László, Soós István és Kristóf, Vinnay Kristóf és Melith Pál, 1774-ben Tiszta János, Soós László és Szikszay Boldizsár a földesurai. Később kizárólag a Soósoké. Most Liszy Ede örököseinek és Fröhlich Ágostonnak van itt nagyobb birtokuk. Nevénél fogva említésre méltó a Törökliget dűlő.

Szirtes, azelőtt Sztriócz. Ung vármegye határán fekvő ruthén kisközség 51 házzal és 344 gör. kath. vallású lakossal. Postája Ublya, távírója és vasúti állomása Kisberezna. A homonnai uradalomhoz tartozott. A hagyomány szerint már a tatárjárás előtt fennállott és beljebb, a hegyek között feküdt, a hol földbe vájt búvóhelyek még ma is láthatók. Állítólag a tatárjárás után telepedett mai helyére. Újabbkori birtokosai a gróf Van Dernáth, báró Vécsey, gróf Schmiddegh, gróf Nádasdy és herczeg Lobkovitz családok voltak és most herczeg Lobkovitz Rudolfnak van itt nagyobb birtoka. Gör. kath. fatemplomát 1790 körül építették. A benne látható, poklot ábrázoló kép, 1796-ból való. Az egyház vert ezüst-kelyhet őriz, mely mintegy kétszáz éves.

Szolnocska, Ung vármegye határán, a Latorcza mentén fekszik. Van 79 háza s 402, róm. kath. vallású, magyar lakosa. Postája Boly, távírója és vasúti állomása Perbenyik. Már 1358-ban Zulnok néven a Szerdahelyiek birtokaként szerepel. 1400-ban Zolnok alakban találjuk említve és Kis-Zolnok nevű fele része ez időben Ung vármegyéhez tartozott. Ekkortájt a Pálócziak is birtokosai voltak. E két család birtokolta hosszú időn át. 1598-ban már Barkóczy Lászlót, Vinnay Kristófot és Soós Kristófot uralja. 1664-ben Kantha Jánost, 1690-ben Klobusitzky Ferenczet és Soós Krisztinát iktatják "Zolnokcsa" részeibe. Későbbi urai a Szirmay, Szent-Andrássy, Horváth, Ormos, Kantha és Szobonya családok voltak. Most nincs nagyobb birtokosa. 1663-ban, a mikor Szolnik néven találjuk feljegyezve, a pestis pusztította lakosait. A faluban nincs templom.

Szomotor, bodrogmenti magyar kisközség. Van 59 háza és 532 ev. ref. vallású lakosa, kiknek itt templomuk is van. A vármegye egyik legősibb községe s a XIII. század közepén Gera, Zompa és Mátyás birtoka, melyet 1263-ban István király Péter mesternek adományoz Zumutur földje néven. 1358-ban már a Zerdahelyiek birtoka, de 1443-ban Kozmafalvi Jánost és Ronyvai Miklóst is Zomotor némely részeibe iktatják. 1500-ban Zemplén várának tartozéka és a Drugethek a földesurai. 1512-ben Csebi Pogány Zsigmondot s 1528-ban Zerdahelyi Lászlót iktatják némely részeibe, 1560-ban pedig Serédy Benedek foglalja el. Egy évvel később Serédy Gáspárt és feleségét: Mérey Annát iktatják be, de 1574-ben ismét a Drugethek birtokába kerül. Az 1598-iki összeírás már Melith Pált, Paczoth Ferenczet, Telegdy Jánost és Telegdy Pál özvegyét találja itt. 1614-ben Nyáry Istvánt, 1629-ben 'Sennyey Sándort, 1652-ben Klobusitzky Andrást s 1663-ban Bocskay Istvánt és Soós Györgyöt iktatják részeibe. Újabbkori birtokosai a Klobusitzky, Súghó, Hugka, Görgey, 'Sennyey és Szirmay családok, mely utóbbinak tagjai közül Szirmay Antal kapott 1808-ban egyik birtokrészére kir. adományt. Most a Reichard és társa czégnek van itt nagyobb birtoka. Említésre méltó téglagyára. Az itteni régi úrilakot még a Klobusitzkyak építtették. E község elnevezéséhez az a hagyomány fűződik, hogy itt a honfoglaláskor állítólag halotti tort ültek s nevét e "szomorú tortól" vette volna. A határában álló Zompod nevű domb némelyek szerint az 1174-ben szerepelt Ompod vagy Ompud bán nevét tartja fenn, vagy az 1227-ben és 1228-ban szerepelt Dénes nádor apjáét, Ompodét.

Szopkócz, tót kisközség 31 házzal és 150 gör. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Homonna. A homonnai uradalomhoz tartozott s az újabb korban a gróf Klobusiczkyak voltak az urai. Most gróf Andrássy Sándornak van itt nagyobb birtoka. Gör. kath. temploma 1770-ben épült.

Szőlőske, bodrogmenti magyar kisközség 59 házzal és 373, nagyobbára ev. ref. vallású lakossal. Postája Ladmócz, távírója és vasúti állomása Bodrogszerdahely. Hajdan szőlőhegyeiről egyszerűen Szőlős volt a neve. A zempléni vár tartozéka s a kir. udvarnokok birtoka volt. Már 1029-ben találjuk említve, a mikor István király Beke nevű udvarnokát nemesíti és az itteni undvarnokok földjéből egy részt neki adományoz. 1403-ban Zsigmond király Pány Ferencznek és fiának adományozza. 1474-ben Rátkai Istvánt s 1523-ban Tárczai Miklóst iktatják "Zölöske" részeibe. Az 1598-iki összeírás Báthory Istvánt említi birtokosául. 1600-ban Domik Pétert iktatják itt be. 1629-ben 'Sennyey Sándor, 1653-ban Szent-Ivány Mihály is birtokosaiként említtetnek. Később azután az Almásy családé, majd a gróf Andrássyaké lett. Most 114nagyobb birtokosa nincsen. A község hegyeiben az obsidiánt egész tömegekben találják. Az 1663-iki pestis ezt a községet sem kerülte el. 1888-ban az árvíz okozott sok kárt a lakosoknak. Ev. ref. temploma az ősi templom helyén, 1839-ben épült. A gróf Andrássyaknak itt nagy szőlőtelepük, hatalmas pinczéjük és csinos nyaralójuk van, kápolnával. Ide tartozik Hatfa fürdőtelep.

Sztankócz, tót kisközség 82 házzal és 279 gör. kath. vallású lakossal. Postája és távírója Parnó, vasúti állomása Szécspolyánka. A Sztankóczyak ősi birtoka és névadó községe. 1421-ben Zeretvai Jánost iktatják részeibe. 1450-ben a Lesznay család, a Csapyak és osztályos társaik a birtokosai. 1495-ben tűnik fel sztankóczy Simon, 1496-ban a váczi püspökséget uralja. 1577-ben Posgay Mártont s 1584-ben Sztankóczy Györgyöt iktatják némely részeibe. Az 1598-iki összeíráskor Losonczy Mátyás özvegye, Tussay István, Rákóczy Ferencz és Zsigmond, Sztankóczy János és Sztankóczy Szaniszló özvegye szerepelnek birtokosaiként. 1629-ben a Csapyak is szereznek itt újabb részeket, később a báró és gróf Barkóczy, a báró Fischer, a Máriássy, Szirmay, Soós, Molnár, Kéry és Bernáth családok voltak a földesurai. Most nincs nagyobb birtokosa. A XVII. századbeli pestis itt is szedte áldozatait. Gör. kath. temploma 1856-ban épült. Sztankócz közelében feküdt hajdan Ádámtelke alias Gyülvész, mely 1457-ben a Zombori Demjén pusztája volt.

Sztára, tót kisközség a Laborcz-folyó közelében. Körjegyzőségi székhely. Van 203 háza és 1023, nagyobb részben róm. kath. vallású lakosa. Saját postája van, a távírója Nagymihály, a vasúti állomása Őrmező. Már 1273-ban szerepel Ztaara vára, a honnan a Sztárayak nevüket vették. 1279-ben IV. Lászlótól Nagymihályi Jákó, a Sztárayak őse kapta adományban. 1335-ben az egri káptalannak a Sztáray ősök javára kiadott határjáró-levelében Egyházas-Sztára és Fel-Sztára is szerepel. 1419-ben a Nagymihályiak mellett a rokon Tibai család is birtokosa, 1436-ban Csontos Jánost és Zbugyai Gált s 1444-ben Horkai Balázst iktatják némely részeibe. Ez időtájt a Lucskaiak s 1490-ben a Csontosok, Harkányiak és Korcsvaiak is földesurai. 1506-ban Sempsei Ferenczet, 1512-ben Kasuhi Jánost, Jakabot és Imrét, 1515-ben Tibai Balázst, 1520-ban Sztrithei Zsigmondot, 1575-ben Barlas Istvánt és 1579-ben Máriássy Pált iktatják némely részeibe. Az 1598-iki összeírás nyolcz birtokosát sorolja fel, ú. m.: Bankó Mihály, ifj. Eödönffy Kristóf, Paczoth Ferencz, Pozsgay István, Nagymihályi Farkas, Nagymihályi Dénes özvegye, Nagymihályi Görgy özvegye és Sztáray Ferencz. 1602-ben Nagymihályi Eödönffy Kristófot újabb részeibe iktatják. 1563-ban I. Ferdinánd városi szabadalmakkal látta el és vásártartási jogot adományozott a községnek. Későbbi birtokosai azután a Sztárayakon kívül még a Szirmay, Pothurnay és a Mokcsay családok voltak. Most a kassai takarékpénztárnak van itt nagyobb birtoka. Ezé a kastély is, melyet gróf Sztáray János 1770-ben építtetett. Az 1831-iki kolera itt is dühöngött és lakosai részt vettek a pórlázadásban. Róm. kath. temploma 1842-ben épült. Az egyház 1631-ből, 1766-ból s 1773-ból származó kelyheket, 1770-ből való öröklámpát, ugyanabból az időből való pluviálet őriz s egy nagyon érdekes misemondó-ruhát, melyet Mária Terézia leánya, Erzsébet főherczegnő sajátkezűleg hímzett s 1766-ban az egyháznak ajándékozott. Sztáray Fülöp neje, Migazzy Borbála ugyanis, Mária Terézia kedvelt udvarhölgye volt. 1770-ben végbement esküvőjén, Mária Terézia és leánya Erzsébet főherczegnő is jelen voltak. Ennek az emlékére hímezte azután a misemondó-ruhát, melynek alsó részén a következő felirat látható: "SSIMA Archi-Ducissa Austriae Elisabeth, Propria Manu Fecit et Donavit Pro Ecclia Sztára 1766" s alatta a főherczegi koronával díszített pajzsban az M. T. betűk láthatók. Ide tartoznak Alsó-major, Bukovina-major és Téglagyár telep. Sztára környékén feküdt hajdan Koromlya község is, melybe 1425-ben Eördeögh Mihályt iktatták, de Sztrithei Zsimgondnak is volt itt birtoka. Ugyancsak ezen a tájon említenek XV. századbeli oklevelek egy Mikche nevű községet, míg egy XIV. századbeli határjáró-levél itt Buruchfalua nevű falut is említ.

Sztropkó, tót kisközség, hajdan mezőváros, 332 házzal és 2276, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal, Zemplén vármegye északi részén, közel a galicziai határhoz, az Ondava-folyó balpartján fekszik. Székhelye a sztropkói járásnak. Van benne szolgabíróság, járásbíróság, telekkönyvi hatóság, körjegyzőség, állami anyakönyvi hivatal, csendőrség, pénzügyőrség, posta- és 115távíróhivatal. Pénzintézete: a sztropkói takarékpénztár részvénytársaság, 1904-ben alakult. A társulási szellemet a "Társas-kör" istápolja. Van mintaszerű állami elemi iskolája és kisdedóvóját a magyar nyelvet és népnevelést Zemplén vármegyében terjesztő egyesület tartja fenn. Két róm. kath. temploma közül az egyiket 1675-ben alakította át gróf Pethő Zsigmond a hajdani kisded vártemplomból. Ennek a ma már nagy és tágas templomnak a belseje feltünően hosszú poligonel-szentélyből és széles, de rövid csúcsíves boltozatú szentélyből áll. A templom támasztó pillérei és ablakai faragott kőből készültek. Főoltára a műfaragás valóságos remeke, melyet a rajta elhelyezett történeti alakok egészítenek ki. A főoltárképen látható utolsó vacsora fölött a gróf Csáky és a gróf Pethő czímerek vannak elhelyezve. Hajójának északi részében van a Boldogságos szűz Mária oltára, mely 1754-ben készült. Ennél az oltárnál minden év július 16-án búcsút tartanak. A hagyomány szerint ez az oltárt ékesítő Mária-kép annak idején igazgyöngyökből készült nyakékkel és aranykoronával volt ellátva, de ezek a drágaságok ismeretlen módon eltűntek és helyüket értéktelen ékszerek foglalják el. A templomi felszerelések között, a Pethő család bőkezüségéből, még ma is több becses tárgy van, melyek közül több értékes darab az 1896. évi ezredéves kiállításon is szerepelt és a kiállítási nagy érmet nyerte el. A piacztéren álló két kőszobor szintén a Pethő család vallásosságát hirdeti. Az egyik Nep. Szt. Jánost, a másik Szt. Flóriánt ábrázolja. Mindkettő 1760-ban készült. A plébániatemplom tornyának déli falán, az elsőemeleti ablak alatt, domborműves emléktáblán Pethő Zsigmondnak pánczélba öltözött térdelő alakja látható, családi czímerével együtt. A vártemplom átalakítása után, plébános hiányában, csaknem egy évszázadon át a szt. ferencz-rendi szerzetesek végezték a plébánosi teendőket, míg végre a sztropkói hívek kérelmére Esterházy Károly egri püspök Novák Mihály róm. kath. lelkészt nevezte ki 1767-ben Sztropkóra plébánossá. A sz. ferencz-rendi klastromot és templomot is gróf Pethő Zsigmond építtette fel 1673-ban, a mikor a klastromba 12 felszentelt szerzetest helyezett el, kiknek fenntartási költségeiről is gondoskodott. Sztropkó hajdan arról az ötszögű váráról volt nevezetes, melyet, mint határszéli végvárat, a tatárjárás után IV. Béla buzdítására, az ország védelme szempontjából, hazánk egyik legkiválóbb családja, a Zudar család építtetett 1245-ben. Ma már a rengeteg várépületekből csupán a templom keleti oldalán áll fenn az az emeletes épület, a melyben ezidőszerint Malonyay Tamás főszolgabíró lakik. Sztropkó várához ezelőtt tekintélyes uradalom tartozott. Vára fénykorában, két részből állott: a külső és belső várból. A külső vár jóval terjedelmesebb volt a belsőnél. Itt voltak a várőrség és a várnép lakóházai, a külső kert, a gazdasági épületek és az istállók. Itt tartották hajdan a hadgyakorlatokat. Az egészet hatalmas bástya és mély árok körítette. A belső vár közepén állott az őrtorony és e körül házak és nemesi lakok voltak elhelyezve, míg a belső kert közepén Pethő Mihály "Diana" nevű otthona ékeskedett. A belső és külső várat felvonó híd kötötte össze. A várúr lakosztálya a keleti oldalon, a templom végében lehetett. Itt volt a földszinten a ma is meglevő lovagterem, melyben több ízben megyegyűléseket is tartottak. Ennek az épületnek a pinczéiben kezdődött az a titkos alagút, a mely szükség esetén a várbelieket összeköttetésbe hozta a külvilággal. Több mint másfél századon át birtokolta a Zudar család a várat, míg végre Zudar Péter (Domokos fia), a család leghíresebb tagja, azt örökre elvesztette. 1414-ben Zsigmond király adományából már Perényi Pétert uralja a sztropkói vár, melyet 1473-ban a lengyelek kerítettek ugyan hatalmukba, de Mátyás király az általa személyesen vezetett seregével kiűzte a lengyeleket és a várat újból visszaadta a Perényi családnak. Mátyás király halála után, 1491-ben, a midőn Albert támadó hadával az országba tört, először is Sztropkó várát támadta meg és abból kiűzte a Perényieket. E véres összeütközésben lelte halálát, a vár védelme alatt, két Perényi is. 1492-ben Zudar Simon boszúból nemcsak a várat, de magát a várost is felgyujtotta. Ezután Bakócz Tamás bibornok birtokában látjuk Sztropkót és várát, a ki azt 20,000 aranyért vette meg, de ő maga itt nem gazdálkodott, hanem azt Miklós testvérére és közeli rokonára, az Erdődy családra bízta. A várbirtok most már gyors egymásutánban cserélt gazdát. Ferdinánd király 116jóvoltából 1539-ben a Perényiek újból magukhoz váltják, mígnem Perényi Gábor bekövetkezett halála után a kincstár, vagyis a "királyi városa" lett. Miksa király 1568-ban Gersei Pethő Jánosnak adományozta és e család birtokában maradt annak magvaszakadtáig. A Pethő család legkiválóbb sarja Zsigmond volt (Mihály fia), a kinek az egész Felvidéken vezérszerep jutott. Ő szerezte meg a családnak 1666-ban Lipót királytól a grófi rangot is. Az 1703. év második felében, midőn Sztropkó kaput nyitott a kurucz csapatok előtt, Pethő Zsigmond (Ferencz fia) és fia Ferencz, valamint a másik ágon levő Mihály, meghódolt Rákóczy Ferencznek. Pethő Ferencz, a fiatal gróf, azonban meghalt; mikor pedig 1707-ben az ónodi országgyűlés a Habsburg-háznak abrenunciált, Mihály gróf annyira megijedt, hogy várát, hazáját oda hagyva, Lengyelországba menekült. Hűtlensége következtében a sztropkói várbirtokból a Mihály grófot megillető harmadrész az országos kincstárra szállott, de később Rákóczy Ferencz, brigadérosának Ocskaynak adományozta, a ki azonban nem sokáig élvezhette, mert a birtok, elkoboztatván, a kincstáré, majd később Babocsay Ferencz dandárnoké lett. 1764-ben halt meg Pethő Zsigmond, kiben a Pethő családnak magvaszakadt. Az elhunytat a vártemplom sírboltjában helyezték örök nyugalomra. Özvegye, Szkavinszky Ilona grófné, 1767-ben összehívta az örökösöket és akkor a nagy birtokot hat örökös között osztották meg. Sztropkó (Strupko és Ztropko) neve ekkor, a XVII. században használt magyarsággal, igy szerepelt: Istoropkó. Egykori vártartománya kiterjedt nagyjából a mai egész sztropkói járás területére, szám szerint 48 falura. Néhány év óta, hogy közútja, Havajon át, Mezőlaborcz felé is kiépült, közelebb jutott a vasúthoz. Vasúti állomása Mezőlaborcz és a jóval távolabb eső Homonna.

Sztropkóolyka, az Olyka-patak mentén fekvő ruthén kisközség, 55 házzal és 345 gör. kath. vallású lakossal. Postája Homonnaolyka, távírója és vasúti állomása Radvány. A sztropkói uradalom tartozéka volt s az újabb korban a Dessewffyek s a Jekelfalussyak voltak a földesurai, később Buday József is bírta. Most Rosnowsky Szaniszló krakkói lakosnak van itt nagyobb birtoka. Az itteni gör. kath. templom nagyon régi. 1807-ben és legújabban 1897-ben megújították.

Szukó, ruthén kisközség. Van 45 háza és 293 gör. kath. vallású lakosa. Postája Hegyescsaba, távírója Alsócsebény, vasúti állomása Mezőlaborcz. A homonnai uradalomhoz tartozott s az újabb korban a Szirmayak voltak az urai, kiket már 1649-ben iktattak részeibe. Most Wollmann Kázmérnénak van itt nagyobb birtoka. Nevezetes kőolaj-forrása. Gör. kath. temploma 1660-ban épült, de 1859-ben megújították.

Szürnyeg, latorczamenti magyar kisközség 114 házzal és 567, nagyobbára ev. ref. vallású lakossal. Postája Bodzásújlak, távírója Velejte, vasúti állomása Upor. E községről 1419-ben találjuk az első adatokat, a mikor Zurnyeg néven Cseke Györgyöt és Imreghi Andrást uralta. 1458-ban Palóczi Lászlót, 1478-ban Czékei Jánost, 1498-ban Ráskay Balázst iktatják részeibe. 1510-ben Bánffy Péter, Eödönffy Imre, Dobó Zsófia, Gerendi László és Czékei János kapnak itt részeket. 1568-ban Ilosvay Györgyöt, Horváth Györgyöt és Ráskay Ferenczet iktatják "Zörnyeg" birtokába. Az 1598-iki összeírás Soós Kristófot, Vinnay Kristófot, Pethő Istvánt, Malikóczy Gábort és Barkóczy Lászlót találja itt. Újabbkori birtokosai a báró Barkóczy, a Bernáth, Kazinczy, Nedeczky, Csengery, Püspöky, Rhédey és Zoltán családok voltak. Most nagyobb birtokosa nincsen. Református temploma 1827-ben épült.

Tállya, nagyközség a Hegyalján. 625 házat számlál és 3603 magyar lakosai között a róm. kath. vallásúak vannak túlsúlyban. Saját postája van, távírója és vasúti állomása Szerencs. Nevét, mely az árpádkori oklevelekben Thollya alakban jön elő, várától vette, a mely a mai Várhegyen állott (Ó-vár) és még a mult század elején nagyarányú romjaiban látható volt. 1241-ben a tatárok ostromolták várát s ekkor Bagven volt a várispánja. 1407-ben a vár és tartozékai a Zudar családéi voltak. 1411-ben, a mikor Zsigmond király megostromoltatta és elvette, Debrew, vagyis Debrői István volt az ura. 1437-ben Pohárnok István, 1467-ben pedig Roskoványi Tamás volt a várnagya. E században az alagi Bekényieknek és Brankovics Györgynek is volt itt birtokuk. 1500-ban Szapolyay Jánosé volt a vár és az uradalom, 1528-ban a császáriak 117foglalták el, de 1536-ban Szapolyai ismét visszafoglalta. 1550-ben Izabella királyné Ferdinándnak adta át, a ki még 1541-ben Serédy Gáspárnak és Györgynek adományozta. 1560-ban, a mikor vára részben romokban hevert, Alaghy János, György és Menyhért kapnak a várra s a várbirtokra királyi adományt. 1572-ben Csigérdy Jánost iktatják be némely részeibe. 1631-ben Ferdinánd a városnak vásártartási szabadalmakat ad s a tállyai polgárokat a regéczi ütközetben tanúsított vitézségükért mindennemű adó és terhek viselése alól felmenti s Szent-Mihály napjától Szent-György napjáig terjedő bormérési szabadalmat ad nekik négy korcsmára oly hozzáadással, hogy e korcsmákat mindenkor oda helyezhetik, a hol boraik a legnagyobb kelendőségre számíthatnak. 1584-ben Mágocsy Gáspár, András és Ferencz az urai. 1591-ben Alaghy Judith, férjére Rákóczy Zsigmondra iratja. 1631-ben Tállya Pálffy István zálogbirtoka. 1633-ban Esterházy Miklós nádor foglalja el neje Dessewffy Orsolya hozománya czímén. Ez időben Tállya hajdú-városként szerepelt s a földesúri jog elismeréseül csak két hordó borral adózott. 1647-ben Rákóczy György és neje Lorántffy Zsuzsánna kap rá királyi adományt. 1670-ben a császári seregek garázdálkodtak itt és a református lelkészt is elűzték. 1674-ben Regécz várának adózott. Időközben még Lónyay Menyhért, Keczer Sándor s 1659-ben Királydaróczi Debreczeni György is szereznek némely részeket. 1683-ban Thököly hívei itt titkos gyűlést tarottak. 1684-ben a reformátusok visszafoglalják a tőlük elvett templomot. 1708-ban Rákóczy Ferencz ide hívta össze híveit gyűlésre. 1714-ben ismét visszaveszik a templomot. 1715-ben a Rákóczy-javak elkoboztatván, azokat a királyi kincstár foglalja le, de 1720-ban III. Károly herczeg Trautson Donáth Lipót Jánosnak adományozza. 1780-ban a Trautson családnak magvaszakadván, ismét a kamara birtokába került, míg 1808-ban I. Ferencz, herczeg Bretzenheim Károly Ágostonnak adományozza. Ennek testvérutódai birtokolják tovább is s most Bretzenheim herczeg unokája, báró Beust Margit, férjezett báró Maillot Györgyné a birtokosa. Az újabb korban azonban kívülök még a Keglevich, Ráday, Szirmay, Barkóczy, Andrássy, 'Sennyey, Bégányi, Lányi, Plathy, Roth, Szemere és Spillenberg családoknak is, voltak itt kisebb részeik. 1786-ban II. József császár ide németeket is telepített, kiknek az uradalom majorsági földjét adta át. A XVII. században Tállya város kőfallal volt megerősítve, melynek két főkapuja és több kisebb kapuja volt. A falakat 1763-ban megújították, de ma már nem állanak fenn s csak itt-ott láthatók a nyomai; e vár romjaiból építették annak idején a nemzeti iskolát. 1810-ben, a nagy szélviharban tűz támadt, mely 180 házzal együtt a városházát, a levéltárat s a templomokat is elhamvasztotta. 1861-ben ismét tűz volt s akkor is óriási kárt okozott. Tállya már a mult század elején fontos postaállomás volt. A hajdani Rákóczy-féle kastélyok még 118most is fennállanak. Midkettő báró Maillot György tulajdona s közülök az egyik gazdasági czélokra szolgál, a másik pedig, szép park közepén, átalakítva, a bárói család csinos és kényelmes lakóhelye. Ugyancsak báró Mailloté a régi Rákóczy-pincze, mely hajdan egyrészről a kath. templommal, másrészről a templomtól néhány száz lépésnyire álló épülettel, s onnan ismét a két Rákóczy-kastélylyal állott összeköttetésben, illetőleg számos mellékfolyosóval, alattuk terjedt el. Egész elhelyezése azt a benyomást kelti, hogy egyrészt a templom falain belül szorult lakosoknak, vagy az odébb álló épület földalatti boltozatos nagytermekben összegyülekezetteknek, másrészről pedig a kastálybelieknek szolgáljon búvó- és menedékhelyül, mert a pincze egyik földalatti tágasabb része még ma is konyha nevet visel s füstös szelelő lyukaival azt látszik bizonyítani, hogy ott hajdan tényleg hosszabb ideig tartozkodtak, míg a már említett földalatti csillagboltozatú terem hatalmas pilléreivel, egy kisebb ostromnak is ellenállhatott volna. E helyiségnek most kifelé vezető bejárata van, míg azelőtt egyenesen a pinczébe nyílott, s hogy kifelé kijárata nem volt, legjobban bizonyítja az, hogy a kifelé eső részén emelt fal újabb keletű s nem oly erős, mint a többi. Az itt leírt pinczék egy része most már beomlott és nem használtatik; de bejárásaik mind a négy említett helyen megvannak még s folyosóik az említett irányok szerint messze elnyúlnak. Báró Maillot kastélyában számos érdekes és nagybecsű régiség és festmény látható. Van itt három művészi márvány-medaillonkép valamely olasz mestertől, egy nagybecsű Mittelmann-féle kaszetta, gazdag és becses aczélmetszet-gyüjtemény, melyek közül különösen az angol, franczia és olasz származásúak tűnnek ki, több nagyértékű aquatinta, a XVII. és XVIII. századból való szekrények stb. Tállya plébániája már 1333-ban fennállott és temploma Szent László király tiszteletére épült. Az idők folyamán gyakran átalakították s aránytalanul nagyobb tornya régibb korra vall. Hajóját 1757-ben alakították át, illetőleg emelték magasabbra és hosszabbították meg. 1861-ben a templom is leégett, de Pánthy Endre cz. püspök 1882-ben ismét kijavíttatta és a tornyot megújíttatta. Figyelemre méltók a templomban a Szent Venczel oltárát díszítő kép, továbbá a Szent József álmát és a Szent Antalt ábrázoló képek. Református temploma 1754-ben épült, ág. h. evangélikus templomáról pedig azt tartják, hogy itt keresztelték meg Kossuth Lajost; azonban egy Schmidt lelkésztől való mult századbeli feljegyzés, mely az egyházi irományok között található, azt bizonyítja, hogy Kossuthot Monokon keresztelték meg, hova a lelkészt kivitték. Hajdan virágzó bodnár-czéhe is volt. A lakosok Lorántffy Zsuzsánna czímen nőegyesületet alakítottak és egy népbankot tartanak fenn. A tállyai róm. kath. temetőben nyugszik Lavotta János, a híres magyar hegedűs és zeneszerző s itt született Zempléni Árpád író és költő, a Petőfi-társaság tagja. A község határában, a tállyai váron kívül, még egy másik megerősített hely is volt, mely hajdan Mekets vár néven szerepelt s a tállyai vár valamely védműve lehetett. Sánczának nyomai még ma is láthatók.

Takcsány, azelőtt Sztakcsin. Ruthén kisközség a Cziróka-folyó mentén, 175 házat számlál és 1226 lakosa van, kik gör. kath. vallásúak. Saját postája van, távírója Szinna. A homonnai uradalom tartozéka volt és újabbkori birtokosai a Szirmayak voltak. Most Hering Gottfriednek van itt nagyobb birtoka és csinos úrilaka, melyet, noha részben újabb keletű, a mult század második felében báró Frőhlich építtetett. Ugyancsak Hering Gottfriedé az itteni nagyszabású gőzfűrészgyár is. Az 1870-es években és 1903-ban vízáradás okozott sok kárt a községben. Gör. kath. temploma 1772-ben épült.

Taktaharkány, Szabolcs vármegye határán fekszik. Magyar nagyközség, 259 házzal és 1942 lakossal, kiknek nagyobb része evangélikus református. Saját postája, távíró és vasúti állomása van. Vidékét a névtelen jegyző Tokota néven említi. A község hajdan Borsodhoz tartozott. Nevét, így irva: Horkyan, említi a Váradi Regestrum 1219-ben. Első birtokosaiként 1405-ben az Isépi, Cselei és a Dobi családokat ismerjük. 1435-ben a Dobi és Monaki családok a földesurai s a Monakiak birtokuk egy részét 1450 táján a Kornis családnak adják zálogba. 1469-ben, a mikor Harkály néven van említve, a Dobiak és Monakiak birtokuk felét a diósgyőri pálosoknak adományozzák. 1567-ben a törököktől elpuszított községek között van felsorolva. 1191598-ban Rákóczy-birtok, de Keczer Andrásnak is van benne része; azután Rákóczy-jogon a birtok negyedrésze a gróf Aspremontoké negyede a királyi kamaráé és fele az Almássyaké. Most egy része a királyi közalapítványé, a másik része pedig báró Harkányi Frigyesé, kinek itt gazdasági szeszgyára is van. A reformátusok temploma 1793-1806 között épült. Ide tartoznak Bondorka- és Csatt-tanyák, Homokhát-, Jajhalom-, Rónahát-puszták s a Dohány- és Bazsi-majorok. Ez utóbbi hajdan virágzó község volt s a Bask család birtoka. 1352-ben, a mikor Bás néven szerepel, I. Lajos a Czudar családnak ad rá adományt. 1440-ben a Czudarok elzálogosítják a Rozgonyiaknak, azután a Monakiaké lesz s később a sajóládi pálosoké. Ez időben Boos néven is említik az oklevelek. 1603-ban Rudolf császár Rákóczy Zsigmondnak adományozza, de 1690-ben ismét a pálosoké. 1766 óta azonban közalapítványi birtok. Hajdani templomának alapkövei itt-ott még most is felszínre kerülnek.

Taktaszada, nagyközség Szabolcs vármegye határán a Takta-folyó mentén. 1532, nagyobbára református vallású, magyar lakosa, 262 házban lakik. Saját postája van, távírója és vasúti állomása Taktaharkány, vagy Szerencs. Az árpádkori oklevelek Zoda, Zuda és Zada néven említik. 1270-ben már szerepel s ezidőbeli birtokosa a Zud nembeli Bikk fia Jakab fia, Nagy Simon. 1300-ban a Rathold nembeli István fia Kokos mester is birtokosa, de a nagyobb rész Zoda János comesé. 1374-ben Zoday Miklós hűtlenségbe esvén, a Monakiak kapják. 1400-ban az Isépi családot iktatják némely részeibe. 1405-ben a Cselei és Dobai családoknak is van benne részük. 1450 körül a Kornisok is részbirtokosai. 1453-ban Pike Miklóst és Eszenyi Miklóst, 1467-ben, a mikor még praediumként szerepel, Rákóczy Györgyöt iktatják itteni birtokrészekbe. 1567-ben a pusztult helyek között említik s az 1598-iki összeírás szerint a király s a Monakiak birtoka. A Rákóczy-féle mozgalmak alatt elpusztult s csak 1730 körül telepítették be ismét. A Monakiak része a gróf Andrássyaknak jutott, harmadrésze pedig a királyi kamaráé lett, azután Almásy György és Zábrádszky József voltak az urai. Most gróf Andrássy Dénes, Kóczán Miklós, Potoczky Imre és Zábrádszky Ottóné bírják. Van itt egy régi úrilak, melyet Zábrádszky László építtetett; most a Kóczán Miklósé. Hajdan Földvár nevű, sánczokkal körülvett vára is volt s a XV. század elején Takta-Földvár néven említett vár valószínűleg azonos ezzel. Ide tartoznak Rosszmalom, Bolhás-, Disznós- és Fehértó-puszták és Szeles-major, de itt ezen a tájékon kellett lenni Uj-Őrnek is, mely Wyewr alakban a XV. században a szerencsi apátság birtokaként szerepelt. Taktaszadán két templom van, melyek közül a református 1714-ben, a római katholikus 1860-ban épült.

Tapolybánya, azelőtt Tótjesztreb. Tapoly völgyi tót kisközség 57 házzal és 321, nagyobbára gör. kath. vallású lakossal. Postája Sókút, távírója és vasúti állomása Varannó. Hajdan a mogyorósi vár, illetőleg a varannai uradalom tartozéka volt s már 1363-ban a Rozgonyiak voltak az urai. Egyébiránt a mogyorósi várbirtokok sorsában osztozott. Az újabb korban a Keczer, Almásy, Fáy, Károlyi, Berthóty, azután a Vladár s a gróf Forgách családok lettek az urai. Most nincs nagyobb birtokosa. Az 1663-iki pestis s az 1831-iki kolera ide is ellátogatott s lakosai részt vettek a pórlázadásban. 1893-ban az árvíz okozott itt nagy károkat. Római katholikus temploma a XVIII. század elején épült.

Tapolyizsép, tapolymenti tót kisközség, 81 házzal és 516, nagyobbára ág. h. evangelikus lakossal; de nem ezeknek, hanem a római katholikusoknak van itt templomuk, melyet a varannai pálosok Mária Terézia idejében építettek. A község postája Mogyoróska, távírója és vasúti állomása pedig Varannó. A mogyorósi vár tartozéka volt és 1425-ben Ricsei Ambrusnak s 1470-ben Monoszlói Csupor Istvánnak is volt benne része. 1479-ben s 1485-ben a Rákóczyak is birtokosai. 1523-ban Tárczai Miklóst iktatják némely részeibe s 1598-ban Báthory István a földesura. 1618-ban Kozmay Zsófia és Bacskay Mihály is kap itt részeket. 1672-ben Drugeth György özvegye a maga részét a varannai pálosoknak adományozza. Eddig hol Isip, hol Isep, Iseph, majd Isyp és Tót Izsép néven fordul elő. A Tárczayak és a varannai pálosok maradtak azután urai, de 1830-ban Bujanovits Frigyesé lett és most Balkányi Gézának van itt nagyobb birtoka és régi úrilaka, melyet a Bujanovitsok 120építtettek. A katholikus egyház egy 200 éves, érdekes szentségtartót őriz. 1663-ban a pestis, 1831-ben a kolera pusztította lakosait, a kik e miatt fellázadtak. 1902-ben a Tapoly áradása nagy pusztítást vitt véghez a falubeliek vagyonában. E község tájékán feküdt Szente falu, mely a XIV. században Scinthe alakban a csicsvai vár tartozékaként van említve.

Tapolymogyorós, azelőtt Mogyoróska. Sáros vármegye határán fekvő tót kisközség, 72 házzal és 410, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Saját postája van, távírója és vasúti állomása Varannó. A Rozgonyiak ősi birtoka, kiket már 1363-ban itt találunk s kiknek várkastélya már a XV. században szerepel. 1519-ben a várat Báthory István nádor kapja adományban II. Lajos királytól. Ez időben Monyorós néven találjuk említve, a hozzá tartozó falut pedig Monyorósfalunak. Még az 1598-iki összeíráskor is Báthory István volt az ura. 1647-ben III. Ferdinánd Rákóczy Györgynek és nejének, Lorántffy Zsuzsánnának adományozza, de azután a Drugethek lesznek az urai. 1658-ban gróf Draskovich Miklós és neje, Drugeth Borbála a maguk részét Károlyi Ádámnak és nejének Thököly Máriának zálogosítják el. A Drugetheket a Csáky grófok, azután a Szinnyey, majd a Benczúr családok követték. Most a magyar jelzálog hitelbanknak van itt nagyobb birtoka; övé az a régi úrilak is, mely azelőtt a Benczúr Józsefé volt. A Benczúr testvéreknek itt czementgyáruk van. 1663-ban a pestis látogatta meg a községet, 1886-ban pedig a Tapoly áradása okozott a lakosoknak sok kárt. Katholikus temploma a XVIII. század közepe táján épült.

Tarczal, nagyközség a Hegyalján. Van 645 háza és nagyobbrészt róm. kath. és ev. ref. vallású 3794 magyar lakosa. Saját postája, távírója és vasúti állomása van. Ősrégi község, melyet már Anonymus is említ, a ki szerint a város és a hegy, mely alatt fekszik, Turzol vezértől vette nevét, ki azt Árpádtól ajándékba kapta. Első okleveles nyomára 1398-ban találunk, a mikor Zsigmond király Debrői Istvánnak és fiainak adományozza. Ezek birtokolták hosszú ideig s ez időben vára is volt. A XV. században a tokaji pálosoknak is volt itt részük, melynek emlékét még most is a Barát nevű dűlő tartja fenn; de az is meglehet, hogy ez a dűlő-elnevezés arra a részre vonatkozik, melyet Hedvig tesseni herczegnő a látóhegyi karthauzi kolostornak adományozott. A XVI. század elején Szapolyay Istvánt találjuk birtokosául említve. 1603-ban Rudolf király Rákóczy Zsigmondnak adományozta, de az 1598-iki összeíráskor maga Rudolf császár az ura. E század folyamán még a Csapyakat, Kupinszky Erzsébetet, Ibrányi Ferenczet, Mosdósy Pétert, Bathay Pétert és Melith Pált iktatják némely kisebb részek és szőlők birtokába. 1606-ban Bocskay István birtoka lett. 1631-ben Brandenburgi Kataliné, ki azt 100,000 rénes forintért Csáky Istvánra és nejére, Forgách Évára iratja. Kívülök e században még 1610-ben Nyitray Ferenczet, 1615-ben Zikszay Pált, 1629-ben Zombory Pétert, 1632-ben Kállay Miklóst és Szent-Ivány Jánost, 1647-ben pedig Rákóczy Györgyöt iktatják némely kisebb részekbe és szőlőbirtokokba. Ez időtájt már a tokaji uradalomhoz tartozott s a királyi kamara kezelte, de azért ugyanolyan szabadalmai voltak, mint Tokajnak. Később még a Károlyi és Ráday grófoknak, a Patayaknak, Klobusiczky Istvánnak s az Olchváryaknak is volt itt kisebb birtokuk és egyiknek-másiknak nemesi kúriája is. Most gróf Szirmay Györgynek, Szomjas Ferencznek és Andrássy Dániel örököseinek van itt nagyobb birtokuk. E város az idők folyamán sok veszedelemnek volt színhelye és lakosai sok sanyargattatáson mentek keresztül. 1567-ben a törököktől elpusztított helységek között szerepel. 1598-ban Rudolf királytól oltalomlevelet kapott. 1604-ben Básta György seregei lepték meg és égették fel a községet. A lakosok szétfutottak s csak két év mulva szállingóztak vissza Zombori Hasznos Péter, másként Péter deák akkori tarczali főbíró biztatására, ki a város régi törvényeit is "reghi elemetes es eszes emberek"-nek hit alatt való meghallgatásával, emlékezetből újra megíratta. E Péter deáknak az emlékét egyik dűlője örökíti meg. 1622-ben Bethlen Gábor fejedelem fordult meg Tarczalon, a hol nagy ünnepségekkel fogadták s ez alkalommal Bethlentől oltalomlevelet kaptak. 1638-ban III. Ferdinánd Tokajéhoz hasonló szabadalmakat ad a városnak és megengedi, hogy a várost körülsánczolják és palánkokkal körülvegyék. 1672-ben, Cobb tábornok közeledésének hírére, a város lakosai ismét elmenekültek és még a 121szőlőket is szedetlenül hagyták. Egy évvel később Cobb tábornok 200 rénes forintért salva guardiát ad a városnak. Ez időben sokat szenvedett a község Cobb, Spankau, Caraffa és Strassoldo császári tábornokoktól, kik folyton zsarolták a lakosokat; de Thököly portyázó seregei is gyakran rájok ütöttek. Így 1676-ban Harsányi György, Thököly századosa rohanta meg a várost, melyet kifosztatott és felgyujtatott. 1677-ben újból megerősítették, s a kath. templom erős kőkerítését is körülsánczolták. 1678-ban az egri törökök Kara Haszán aga vezetése alatt megtámadták és a templommal együtt teljesen felperzselték. Sok lakosát felkonczolták s 162 embert rabul ejtve, Egerbe vittek. Az utánuk odaérkező Teleky Mihály meg a még megmaradt fegyverfogható férfiakat fogdostatta össze s hurczolta magával eperjesi táborába, honnan csak az eperjesi vesztett csata után szökdöstek lassanként vissza. 1679-ben a pestis lépett fel a városban és szedte áldozatait. 1680-ban behódolt az egri töröknek s ugyanebben az évben Thököly Imre seregei sarczolták meg; Thököly őrséget is helyezett a városba. 1683-ban Klobusiczky Ferencz alispán a fölkelt nemességgel itt ütött tábort s Tarczalról az összes fegyverfoghatókat magával vitte. 1684-ben a tarczaliak parancsot kapnak, hogy csatlakozzanak a Budavár felszabadítására induló sereghez. 1685-ben Izdenczy Márton, Thököly tokaji várnagya, minden fegyverfogható tarczali embert a vár védelmére Tokajba rendel. Ugyanebben az évben, a mikor Schulz tábornok Mádnál tábort ütött, a tarczaliak menedéklevélért fordultak hozzá, a mit néhány hordó aszúborért meg is kaptak; de azért, a mikor Schulz Tokajt bevette, katonái a tarczaliak szőleit is egészen elpusztították. Ebben az évben vetettek ki először a városra állandó adót. Egy évvel később ismét egy császári ezred táborozott Tarczal alatt és ugyanekkor zsarolta meg Caraffa is. 1689-től 92-ig Rabutin, Schlick és Kirchemberg csapatai sarczoltatták, 1693-ban sáskajárás pusztította el minden termésüket. Egy évvel később a császáriak összefogdosták a tarczali legényeket s katonáknak sorozták be őket. 1697-ben Schlick tábornok a császár hűségére kényszeríti a várost, míg másrészt Deák Pál magyar ezredes, Vaudemont és Solari tábornokok annyira zaklatják a lakosokat, hogy nagy részük ismét elmenekül s csak két év mulva kerülnek lassanként vissza. 1849 január 22-én, Klapka György vezérlete alatt, e tájon folyt le a bodrogkeresztúr-tarczali csata, a mikor Klapka Schlick seregét megverte. 1895-ben szőlő-rigolirozás alkalmával régi sírt találtak, melyben ülő csontváz volt. Az itt talált tárgyak a Nemzeti Múzeumba kerültek s némelyek úgy vélik, hogy ez lett volna Tarczal vezér sírja. A városházán sok érdekes oklevelet, régi feljegyzéseket és szabadalomlevelet őriznek, többek között a város régi pecsétjét 1612-ből, a város régi törvényeit 1606-ból, Babocsay Izsák városi jegyző naplóját 1670-től 1700-ig, II. Rudolf császár, II. Mátyás, III. Ferdinánd szabadalomleveleit s Bethlen Gábor oltalomlevelét. Hajdan virágzó bodnár-czéhe is volt. Most állami kőbányája, kőzúzó-telepe és állami vinczellér-iskolája van. Ez utóbbi mintaszerűen épült, és finom borfajokban gazdag pinczéje is méltó a megtekintésre. Lakosai hitelszövetkezetet, egyházi egyesületet, énekkart és olvasókört tartanak fenn. Itt van a királyi udvari szőlőtelepek felügyelősége s egy Rákóczy-féle kastély, mely szintén királyi tulajdon. Hajdani vára, Babocsay krónikája szerint, a mostani templom helyén állott volna, ez azonba hihetőleg tévedés, a mennyiben a templom maga is, mint az hajdan szokás volt, erős falakkal volt megerősítve. Nincs kizárva külöben, hogy a vár már a templom építése előtti időben fennállott. A Szentkereszt nevű hegyen hajdan kolostor volt, melynek alapfalai, néhány évvel ezelőtt, rigolirozás alkalmával felszínre kerültek. A községben két templom van. A jelenlegi barokstilű r. kath. templomot 1766-ban a kincstár építette. Az eredeti ősrégi templom már a XVIII. század első éveiben romokban volt, miért is II. Rákóczy Ferencz egyik lakóházát engedte át a kath. híveknek addig, a míg templomot építhetnek. A régi templomból most csak egy torony áll még, mely eredetileg góthikus stilű volt, de - mint a támasztó pillérein látható latin felirás bizonyítja - Hansmann Márton mester 1615-ben átalakitotta. A városnak 1606-ból való jegyzőkönyvei ezt a templomot még kéttornyúnak mondják. A református templom 1793-ban épült. Dűlő nevei között is számos a figyelemreméltó. A már említetteken kívül még a Pál deák, Királygát, Turzó, Vinnai, Dobai, Lantos, Czeke, Bajusz, 122Bakonyi, Nyavalyatető, Serfőző, Varga, Alsóremete, Kassai, Lónyai, Terézia, Pestere, Károlyizug, Bálintcsere, Paptava nevűek érdemelnek említést. Ezek közül a Terézia-dűlőn áll a Mária Terézia királyné emlékére épült kápolna. Ide tartoznak Bálintcsere, Csendes-, Füzesséri-, Gecsei-, Pap-, Sárossi-, Spinner-, Stein-, Szirmai- Szomjas- és Fejő-tanyák. Ez utóbbi már a XV. században Feyew alakban a tokaji vár tartozékaként szerepel. 1300-ban már egy foglalási perben pusztaként van említve. Most a város birtoka. A hagyomány szerint a tatárjáráskor pusztult el.

Tarnóka, tót kisközség 41 házzal és 192, nagyobbára gör. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Gálszécs. Hajdan Torna néven Purustyán vár tartozéka volt. 1478-ban a Sempsei családot, 1487-ben pedig Tárczai Mártont és Jánost iktatják némely részeibe, melyeket a Széchiektől vettek zálogba. E században a Csapiak is birtokosai. 1500-ban Sztrithei Ozsvátot és Tárczai Jánost s 1506-ban Sempsei Ferenczet újabb részekbe iktatják. 1569-ben Rákóczy György, Kálnássy Ferencz és Deregnyei Pál a földesurai, kik e birtokra királyi adományt kapnak. Az 1598-iki összeírás Homonnai Drugeth Györgyöt és Bocskay Miklóst említi. 1637-ben Drugeth György újabb részekre kap királyi adományt s 1663-ban Bocskay Istvánt és Soós Jánost iktatják némely részeibe. A XVIII. század közepe táján még mindíg a Kálnássyak s a Bocskayak bírják. Majd a báró Fischer, a Szemere, a Kálnássy, Puky, Máriássy, Pekáry és a Panity családokat uralja. Ma már nagyobb birtokosa nincsen. A községet 1663-ban a pestisjárvány is meglátogatta. Határában sok kövesült fa található. Gör. kath. temploma 1700 körül épült.

Tavarna, tót kisközség, 86 házzal és 523 lakossal, kiknek nagyobb része róm. kath. vallású. Saját postája és távírója van, vasúti állomása Homonna vagy Őrmező. Ősrégi község, mely hajdan a zempléni vár tartozéka volt s a vár szekeresei, fuvarosai (tavornici regis) lakták. Már 1215-ben említtetik először. Azután a Drugetheké lett, a kik ott már a XV. század közepe táján birtokosok. 1562-ben Olchváry Györgyöt is némely részeibe iktatják, míg az 1598-iki összeírás Révay Gábort említi birtokosául. Azután a Barkóczyak lettek az urai, később azonban a gróf Szirmayaknak is volt benne részük. Most a gróf Barkóczy Jánostól alapított hitbizományhoz tartozik, melynek gróf Hadik-Barkóczy Endre a haszonélvezője. A Barkóczyak itt kastélyt is építettek, melyet az 1778-iki földrengés romba döntött. A mostani kastélyt 1832-ben gróf Barkóczy János építtette, de két mellékszárnya 1851-ben épült. A kastélyt, mely nagyúri kényelemmel van berendezve, szép park veszi körül. Sok műbecscsel bíró tárgy és családi festmény látható itt s ez utóbbiak a Hadikok és a Barkóczyak kiválóbb alakjait ábrázolják. A község róm. kath. temploma 1749-ben épült.

Tavarnamező, azelőtt Tavarna-Polyánka. Tót kisközség 24 házzal és 146 római katholikus vallású lakossal. Van saját postája és távírója, vasúti állomása pedig Homonna. Hajdan Polyán néven Csicsva várának tartozéka volt s már 1363-ban a Rozgonyiak voltak a földesurai. Az 1598-iki összeírás Bay Ferenczet, Hegyi Györgyöt és Krucsay Bálintot találja itt. Azután a Barkóczyak birtokába kerül. 1747-ben, a mikor már Polanka néven említik, Draveczky Lászlót iktatják némely részeibe. 1773-ban gróf Szirmay Zsuzsánna, gróf Barkóczy Imre, Stépán Ferencz és Péchy Antal birtoka. Azután egészen a gróf Barkóczyaké lesz s most is a Barkóczy-féle hitbizományhoz tartozik. Lakosai nem maradtak mentek meg az 1663-ban dúlt pestistől. Gör. kath. temploma 1784-ben épült s 1870-ben újíttatott meg. Ide tartozik a Polyánkai-major.

Telekháza, azelőtt Szedliczke. Ondavamenti tót kisközség, körjegyzőségi székhely, 110 házzal és 585 római katholikus vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Varannó. Hajdan Csicsva várának tartozéka volt s annak sorsában osztozott, míglen a Barkóczyak lettek a földesurai. Most is a gróf Barkóczy-féle hitbizományhoz tartozik. 1663-ban a pestis látogatta meg, 1778-ban pedig földrengés okozott benne nagy kárt. Vannak itt mészkőbányák s a hitbizományi uradalomnak mészégető kemenczéi. Gör. kath. temploma 1778-ban épült, de egy évvel később a földrengés annyira megrongálta, hogy 1783-ban új templomot kellett építeni. Ide tartozik Csicsvaalja-puszta 123és a csicsvai várrom. E festői szép, vadregényes fekvésű várrom alatt van a Barkóczy család temetője és a szegények háza s kápolnája. Csicsva a XIV. században Nagy- és Közép-Csicsva néven két község volt, mely a csicsvai várbirtokosokat uralta. Herczeg Rasztislav ősi birtoka, melyet V. István 1270-ben Roland nádornak, a Rozgonyiak ősének adományozott. Vára 1440-ben épült. 1527-ben, a mikor Szapolyay István ostromolta, leégett s ekkor Drugeth István innen menekülni volt kénytelen. Ez alkalommal pusztultak itt el a vármegye régi írásai is. 1678-ban a vár ismét fennállott és 1684-ben Thököly ostromolta és foglalta el. 1703-ban a kuruczok foglalták el, kijavították és megerősítették, de 1711-ben a császáriak lerombolták. A XVII. és XVIII. században itt tartották a megyegyűléseket és itt őrizték és vezették át az ú. n. csicsvai-könyvet is, mely arról volt nevezetes, hogy ebbe iktatták annak a kornak hirhedt hazugságait, szerzőik neveivel együtt. Innen származik az a régi közmondás is, hogy a mikor valaki valami nagyot talált mondani, azt jegyezték meg rá, hogy "beleillik a csicsvai könyvbe". Telekháza tájékán feküdt még a XV. században Vereskócz-, vagy Vreskócz-puszta. Ugyancsak itt fekhetett valahol Szőlőske, mely még a XVI. században is szerepel s melyet 1487-ben Lapispataki Miklós alispán a Rozgonyiaktól zálogba vesz. Némelyek szerint azonban ez a Szőlőske egy volna Szedliczkével, tehát a mai Telekházával. Ugyancsak a csicsvai vártartozékok között van említve a XV. sázadban Krudin is, mely szintén itt, e tájon fekhetett s az akkori írásmód szerint Crudyn, Crodeyn és Krwden alakban kerül elő.

Telepócz, ruthén kisközség a gácsi határon, 106 házzal és 732 gör. kath. vallású lakossal. Postája Papháza, távírója Zemplénszinna. A homonnai uradalomhoz tartozott s az újabb korban a gróf Van Dernáth és Zichy családok voltak az urai. Gör. kath. temploma 1792-ben épült, de 1875-ben megújították.

Tiszalucz, Szabolcs vármegye határán, a Tisza mentén fekvő nagyközség. Van 419 háza és 2577, nagyobbára ev. ref. vallású lakosa. Saját postája, távírója és vasúti állomása van. Már Anonymus említi, hogy itt Árpád fejedelem korában a Tiszán kikötő és rév volt. Első okleveles nyomát 1219-ben találjuk, melyből megtudjuk, hogy az ispotályosoknak ott szegényházuk volt. Azután 1261-ben említik, a mikor a luczi vámnak egy része az egri püspöké. 1290-ben a királyi peczérek földje volt, melyet Simon fia Tamás kapott adományban. 1373-ban az aurániai perjel elcseréli a Czudar családdal, mely 1440-ig birtokolja. 1392-ben a Bogáth-Radvány nembeli Luczi fia, Simon birtoka. 1405-ben az Isépi, Cselei s a Dobi, 1435-ben a Dobi és a Monaki családok vannak birtokosaiként említve. Ez időtájt Felső és Alsó jelzőkkel két szomszédos község viselte e nevet. 1440-ben a Czudarok a maguk részét a Rozgonyiaknak adják zálogba s ugyanezt teszik 1450 körül a Monakiak is s ekkor a Ruszkai Kornisok lesznek zálogos urai. 1492-ben Beatrix királyné Felsőluczot visszabocsátja Monaki Mihály birtokába. 1567-ben a törököktől elpuszított helyek között van említve. 1598-ban, a mikor a török hódoltsághoz tartozott, a törökön kívül Monaky Ferencz, István és Péter és Rákóczy Zsigmond adóztatták. 1603-ban Rudolf király Rákóczy Zsigmondnak újabb adományt ad a birtokra. 1644-ben itt a kurucz és labancz seregek között véres csata volt. 1711-ben a Rákóczyak többi birtokaival együtt a királyi kamara foglalja el, míg Alsólucz 1732-ben Szirmay Tamásé és Fáy Gáboré. 1774-ben Szendrői Török József az ura. Később azután Alsólucz Rákóczy-jogon a gróf Aspremontoké, a felsőluczi puszta pedig a Monakiak révén az Andrássyaké lesz. Az Aspremont-féle részt azután a gróf Erdődyek kapták s most gróf Erdődy Györgynek és gróf Andrássy Gézának van itt nagyobb birtokuk s az előbbinek, az ide tartozó Sarkad-pusztán, csinos emeletes úrilaka, mely 1895-ben épült és most a bérlő lakása. Kuruczvölgyi dűlőjéről azt tartják, hogy 1707-ben itt táborozott csapataival II. Rákóczy Ferencz. 1750-ben az egész község leégett, a református templommal együtt, mely egyébként 1600 körül épült. Ide tartoznak Gabriella- és Vadvizes-tanyák valamint Sarkad-puszta.

Tiszakarád, Szabolcs vármegye határán s ugyancsak a Tisza mentén fekvő magyar nagyközség, melynek azelőtt egyszerűen Karád volt a neve. Van 333 háza és 2362 ev. ref vallású lakosa. Postája, távírója és vasúti állomása Sárospatak. Első birtokosaiul 1411-ben az Agárdiakat ismerjük. 1241417-ben már Perényi Miklóst és Nagytárkányi Györgyöt, 1466-ban pedig Begányi Benedeket iktatják némely részeibe. Ez időtájt a Tőke és a Széchi családokat is uralja. 1487-ben a Széchiek a maguk részét a Tárczaiaknak zálogosítják el. 1501-ben Kassai Istvánt, 1510-ben a Csaloviti Horváthokat s 1550-ben Vékey Ferencz bánt, majd 1553-ban Valkóy Miklóst iktatják itt be. 1570-ben Vékey Ferencz a maga részét unokájára, Palugyay Erzsébetre hagyja. Az 1598-iki összeírás a Rákóczyakat, Borbély Györgyöt, Sarkantyús Ferenczet, Tárkányi János özvegyét, Alaghy Ferenczet és Paczoth Ferenczet említi. 1529-ben 'Sennyey Sándort iktatják részeibe, de két évvel később újabb részekre kap királyi adományt. 1654-ben a Tárkányiak szintén újabb donácziót kapnak s ezeknek részét 1688-ban 'Sennyey III. István örökli. 1751-ben Dőry Ferenczet iktatják e birtokrészbe, melyet azonban a 'Sennyeyek 1800-ban ismét visszakapnak. Közben a Petrovayak, a királyi kincstár, majd az Aspremontok s a gróf Almásyak is földesurai. Most gróf Mailáth Józsefnek van itt nagyobb birtoka. A lakosok hitel- és fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. Református temploma 1884-ben épült. Ide tartozik Csermely-tanya s közelében van Nagyhomok-puszta, mely 1367-ben Csaszlóczi Mihály birtokaként szerepel s a XV. században község volt.

Tokaj, magyar nagyközség a Tisza és a Bodrog összefolyásánál, járási székhely vasúti- és távíróállomással, 736 házzal és 5110, túlnyomóan róm. kath. vallású lakossal. Járásbírósága, adóhivatala, sóhivatala, két pénzintézete, négy olvasóköre van; továbbá konyak-, eczet- és gyufagyára, nagy trachit kőbányája is, valamint állami kosárfonója. Zemplén vármegye legrégibb városai közé tartozik s története csaknem ezeréves. Történetének összegezésénél számos más adaton kívül fölhasználtuk Telepy Marczel adatait is. Tokaj multjának kutatói első sorban azzal a kérdéssel foglalkoznak: honnan vette a város a nevét? Régi okmányokban Tokota, Tochol, Tokoyd és Tucota néven szerepel. Egyes történetírók a "tok" és "háj" szavakból származtatják a nevét; mások a szláv "sztokaj" (a mi összefolyást jelent s a két folyó egyesülésére következtet) alapján magyarázzák a város nevét, Tokaj alapításának történetéről Béla király névtelen jegyzője azt írja, hogy Árpád egyik legserényebb katonája, Turzol vagy Tarczal vezér kapta ezt a földterületet a fejedelemtől ajándékul. És Anonymus így folytatja leírását: "Említett Tarczal pedig Árpád vezér kegyelméből azon hegy tövében, hol a Bodrog a Tiszába szakad, nagy földet szerze s ott földvárat építe, melyet most Himösudvarnak neveznek." Ezen a legendás adaton kívül Tokaj legrégibb multjáról még egy adatunk van 1074-ből, a mely szerint Géza herczeg a Salamon királylyal vívott ütközet után Tokaj várába menekült s itt kelt át embereivel a Tiszán. Ez a két adat, ha egyebet nem is, de annyit kétségtelenül bizonyít, hogy Tokaj vára abban az időben már fennállott. Más történetíró azt is fölemlíti, hogy II. Endre nejével, Gertrud királynéval, gyakran kereste fel ezt a vidéket, hatalmas vadászatokat tartván itt s a tokaji várban pihenvén ki fáradalmait. A tatárjárásig azután semmiféle följegyzést sem találunk róla. A szomorú emlékű tatárpusztításnak áldozatul esett Tokaj is; várát a vad hordák földúlták és megsemmisítették, alkosait felkonczolták s híres szőlőit kipusztították. 1241 április 14-20. között a tatárok Tokajnál átkeltek a Tiszán s a mikor végleg kitakarodtak, az országból, Béla király olasz munkásokat telepitett e vidékre, kik azután ismét megkezdték a szőlőmívelést. A tokaji vár csaknem két századig romokban hevert, a város pedig V. István uralkodása alatt - egy 1270-ben kelt okirat szerint - a királyi kutyapeczérek birtoka volt. (Erat vilis possessio Caniferorum Regiorum.) Húsz évvel később IV. (Kún) László a tokaji uradalmat Simon fia Tamás comesnak adományozta. Hogy ez meddig bírta, arra nézve hiányoznak az adatok s ettől fogva Tokaj körülbelül egy századig alig szerepel a történelemben. 1388 táján Zudar, vagy máskép Czudar Péter bán Tokaj birtokosa, de 1398-ban Zsigmond király Debrői (Debrew) Istvánnak adományozza, a ki itt új várat emel. Debrői azonban a Zsigmond ellen szőtt összeesküvésbe keveredvén, jószágait elveszti s Tokaj várát a király az országából kivert Brankovics György szerb despotának adományozza. 1412-ben Zsigmond és Ulászló lengyel király átutazóban itt pihennek meg. 1440-ben György szerb despota Hunyady János kormányzónak adta át a várat, a ki azt erős sánczokkal vette körül s itt 125gyüjtötte egybe hadait, melyekkel a husziták ellen indult. Húsz évvel később Mátyás király ismét megerősítette a várat. 1469-ban kezdődik Tokajban a Szapolyayak uralma, kik a várat Mátyás királytól kapták. 1490-ben Albert herczeg, Ulászló király testvére és lengyel hadai több ízben zaklatták Tokaj várát. A mohácsi vész után következett Tokaj fénykora. 1526 október 14-ére ide hívta össze Szapolyay János az ország rendeit a királyválasztás megbeszélésére. A mai óvoda területén állott a Szapolyayak hatalmas kúriája; ennek udvarán jöttek össze annak a kornak legnevesebb vitézei és főurai, elvetvén a koczkát, melynek nyomában hosszú időn át véres viaskodások dúlták fel az ország nyugalmát. Tokajból indult ki Szapolyay János hatezer emberével Buda felé s innen indult Kún Gothárd Esztergomba, Bakics Pál pedig Székesfehérvárra, hogy megszerezzék Jánosnak a királyi koronát. Végül innen küldte János azt a híres levelet Zsigmond lengyel királynak, a melyet "tokaji levél" néven említenek a történetírók. A következő évben (1527) két megválasztott királya volt már az országnak és éppen a tokaji vár előtt verte tönkre szeptember 28-án Ferdinánd király Szapolyay János seregét s őt magát a Tiszán át megfutamította. Salm Miklós császári vezér ekkor leöldöstette Tokaj lakosait s a várat hatalmába kerítette. Két hónappal később második ütközet zajlott le itt: a Szapolyay-párti Bodó Ferenczet verte meg Török Bálint. A következő évben ismét öldöklés színhelye Tokaj. Bornemisza Simon szüret idején rátámadt a tokajiakra s elrabolta összes borukat. 1535-ben Fels Lénárd császári vezér lett a tokaji vár ura, de 1537-ben János király hívei, élükön Perényivel, véres ostrommal visszavívták a várat. Ezzel azonban még nem állott helyre a béke Tokaj körül; még ugyanez év őszén visszatértek Ferdinánd seregei Serédy Gáspárral és újra bevették a várat. 1541-ben Ferdinánd hű vezérének, Serédy Gáspárnak adományozza a tokaji uradalmat. Tíz évvel később, 1551 július 19-én, Tokajba hozták a magyar szent koronát, hogy azt Serédy őrizetére bízzák. Meddig volt a korona Tokajban, nem tudjuk; csak annyi tény, hogy onnan Bécsbe vitték. 1556-ban Serédy Gáspár már nem élt s a tokaji várat és uradalmat kiskorú fia gyámjának, Némedy Ferencznek az őrizetére bízták, a ki átpártolva a Szapolyayakhoz, a várat átadta Izabellának. A hűtlenséget azonban már a következő évben megboszulta Derzsffy István kassai kapitány, a ki a tokaji várat megostromolta és bevette. 1564-ben Balassa Menyhért és Zay Ferencz seregei lepik meg a békésen szüretelő tokajiakat és kifosztják a várost. A következő évben az akkor János Zsigmond tulajdonában levő várat Miksa király hadai foglalták el. Az ostrom alatt lelte halálát Némedy Ferencz is. Érdekes megjegyezni, hogy Tokaj elfoglalásakor 4000 hordó bort találtak a pinczékben, pedig az előző év szüretjét teljesen tönkre tette a Balassa-Zay-féle hadak garázdálkodása. 1566-ban János Zsigmond mindenáron vissza akarta vívni a várat és csak többszörös sikertelen támadás után vonult vissza. A következő évben Hasszán temesvári basa rontott a vár ellen, azt bevette és a várost elpusztította. 1595-ben Tokaj várát és uradalmát Báthory István fejedelem birtokában találjuk, de csakhamar ismét a császáriak kezére kerül, a kiktől 1605-ben Bocskay István foglalja el. Ez az ostrom egy esztendeig tartott, míg a kiéheztetett őrség a vár kaput megnyitotta Bocskaynak, ki a következő évben meghalt. A várat Thurzó György vívta vissza, a kit II. Mátyás annak birtokába iktattatott. Az 1622-ben kötött béke értelmében Tokaj ura Bethlen Gábor lett, a ki négy évvel később itt ülte fényes menyegzőjét Brandenburgi Katalinnal, a ki férje után a várat és az uradalmat örökölte. Katalin Tokaj egyik kedves emberének, Csákynak akarta a kezére játszani; de ezt a rendek megakadályozták. 1647-ben I. Rákóczy György lett Tokaj ura. Ez évben a Tisza gyakori áradozásainak gátat vetendő, Belgiumból és Velenczéből hozott mérnökökkel szabályozták a vár alatt a Tisza folyását. A következő évben II. Rákóczy György veszi át a várat, a ki 1662-ben a Fenesnél kapott halálos sebe következtében meghalt. Tokaj I. Lipót kezére jut s a következő évben már német csapatok tanyáznak benne. 1670-ben I. Rákóczy Ferencz alatt Tokaj várát is megostromolták, de eredménytelenül. Ugyanekkor történt, hogy Széchenyi György kalocsai érsek a tokaji helvét vallású lelkészt német alabárdosokkal kiűzette Tokajból. 1683-ban Thököly Imre tűzi ki zászlaját a tokaji várra, de két évvel később Caprara Aeneas, I. Lipót 126vezére elhódítja tőle. 1697-ben Tokay Ferencz, az ú. n. parasztkirály, fellázítja a hegyaljai népet. Éj idején megmászszák a vár falait, a német őrséget lemészárolják és beveszik a várat. Csakhamar megjelennek azonban Lipót seregei, Vaudemont Károly vezérlete alatt, kik a várat ostrommal visszafoglalják, a lázadókat leöldösik, a várost felgyujtják és lakosait gyilkolják. 1703-ban gróf Bercsényi Miklós veri ki innen a császáriakat. 1705-ben, mikor Lipót király a kuruczoktól elhódított sárospataki várat, nehogy az a lázadásnak újabb fészke legyen, leromboltatta, ezt II. Rákóczy Ferencz azzal fizette vissza, hogy a tokaji várat semmisítette meg. Egyik alvezérét, Patay Sámuelt bízta meg a pusztítás munkájával. Patay alaposan megfelelt a fejedelem parancsának. Az erős falakat szétromboltatta, s hogy a várat teljesen egyenlővé tegye a földdel, csatornákkal odavezette a Tisza és a Bodrog vizét, hogy nyoma se maradjon. A tokaji uradalom 1715-ig Rákóczy nevén volt s csak a szatmári béke és Rákóczy elbujdosása után foglalta el a királyi kincstár, melytől 1860-ban váltotta meg magát a község.

Tokajban három egyházi rendnek volt szállása. Elsőkül a pálosokat telepítette meg itt 1470-ben Tokaj akkori ura, Szapolyay Imre, a ki klastromot is épített nekik. A pálosoknak azonban alig 70 évig volt maradásuk Tokajban, mert 1537-ben a protestáns Serédy Gáspár leromboltatta a rendházat, tagjait és főnökeit pedig börtönbe vetette. A kapuczinus barátok letelepüléséről a következőket jegyezték fel: "Winterbachi Hugó Kristóf, a tokaji sóház tárnoka, 1711-ben azzal az alázatos kéréssel járult Telekessy István egri püspökhöz, engedné meg, hogy úgy a lelki vigasz, mint a katholikus hit növelésére néhány kapuczinus atyát hívhasson Ausztriából Tokajba, kik azután itt klastromot és templomot építhessenek." Az egri püspök megkérte III. Károly királyt is, kinek engedélyével 1712-ben három kapuczinus barát települt meg Tokajban. Ezek kezdetben a mai római katholikus paróchia közelében laktak, majd pedig - két évvel később - a város északi részében fekvő Rákóczy-féle házat és telket kapták templom és konvent építésére. Gróf Koháry István 20,000 pengő forinttal járult a templom fölépítéséhez, a mit más adományok is követtek s a rend csakhamar virágzásnak indult. A rendet II. József törölte el. 1723-ban épített székházat és gimnáziumot a piaristáknak Pikóczy Eleonóra, gazdag tokaji úrhölgy; de 1785 körül e gimnáziumot Sátoraljaújhelybe telepítették s a piaristák is oda költöztek. Hat temploma közül a római katholikus 1773-ban épült; a görög katholikus 1790-ben. Az örmény templomot, mely düledező félben van, a XVII. században építhették. A többi újabb keletű.

Tolcsva, magyar nagyközség a Hegyalján, a hasonló nevű patak mellett. Van 501 háza és nagyobbrészt róm. kath. vallású, 3175 lakosa. Saját postája és távírója van, vasúti állomása Liszkával közös és Liszka-Tolcsva a neve. Nevét, mely hajdan Tolcsvatő, vagyis az akkori írásmód szerint Tolchtvatew volt, patakjától vette. Hajdan vára is volt s IV. Béla korából várispánját is ismerjük Kádár István személyében. 1366-ban Tolcsvai János fia, László birtoka. 1395-ben Recsetei Csirke Margitot, 1398-ban Debrői Istvánt és fiait, 1404-ben Keéri Lászlót iktatják részeibe. 1410-ben Toronyai Pálnak is vannak itt telkei. 1414-ben a Csicseri Ormos, 1418-ban a Csicseri Fodor, 1446-ban az Upori család szerzi meg egyes részeit s ugyanekkor a Tolchvaiak is birtokosai. 1448-ban a Czékeiek és a Téti család, 1461-ben pedig Korláth András is földesurai. 1461-ben a Csicseri Ormosokat, 1474-ben Pesthi Bálintot, 1475-ben Nyárasapáti Györgyöt, 1488-ban Czékei Mátyást is birtokosai közé számítja, 1511-ben Czékei Petronella, Bánffi Péter, Eödönffy Imre, Dobó Zsófia, Gerendi László, Upori Borbála és Czékei János a földesurai. 1512-ben Thárczai Miklós itteni birtokát elcseréli Perényi Imrével. 1564-ben Paczoth János, 1569-ben Wiczmándy Mátyás, 1570-ben Melith Ferencz, 1573-ban Buday Pál, 1578-ban Garay Miklós, 1587-ben Palathay Miklós és Végh István tűnnek fel a birtokosai között. 1598-ban Melith Pál, Paczoth Ferencz, Ragyóczy Péter és Dobó Ferencz bírják. 1602-ben Lónyay Annát iktatják egy részébe. Ez időben már a patai uradalom tartozéka és Dobó Ferencz a földesura. 1630-ban a Rákóczyaké, de van benne részük 1634-ben Vinnay Jánosnak, 1649-ben Sándor Miklósnak, 1655-ben Klobusitzky Andrásnak s 1660-ban, a mikor már Nagytolcsva a neve, Vécsei Dalmady Istvánnak, egy évvel később Kazinczy Péternek, Makay Katának és 127Hartyányi Endrének is. 1680-ban részben el volt pusztítva és falunak van mondva a törököknek behódolt községek között. 1700-ban II. Rákóczy Ferencz a maga részét a Stegner családnak adja zálogba. Ekkor a Barkóczyaknak s a Józsa családnak is volt itt birtokouk. 1747-ben Klobusitzky Pál volt egyik birtokosa; ez időtájt a Tárczay családnak is volt benne része. Azután a Szirmay család hitbizományához tartozott. E korbeli birtokosai a Tolcsvai Nagy, Berhelyi, Mezősy, Szemere, Carove, 'Sennyey és Stépán családok voltak. Most báró Waldbott Frigyesnek van itt nagyobb birtoka és kastélya, mely hajdan a Szirmayaké volt. A kastély nagyúri kényelemmel van berendezve. Termeit számos érdekes festmény s a Waldbott család történeti szereplését ábrázoló képek s más műtárgyak díszítik. Különösen figyelemre méltó nagyértékű, gazdag könyvtára és kéziratgyűjteménye. Van itt ezenkívül még három régi úrilak s egy újabb, mely utóbbi Tolcsvai Nagy Barna tulajdona s ő is építtette; továbbá a Dessewffy Józsefnéé, mely a Szirmayak révén, leányágon került a birtokába. Azután a Zsedényi Lászlóé, mely előbb Stépán-féle kúria volt; s végre a Csőke Lászlónéé, mely korábban Szemere-féle kuria volt. Tolcsva különféle városi szabadalmakat élvezett és hajdan arany- és ezüstbányászata is volt. Hegyei jáspist, obsidiánt és kalczedont is tartalmaznak. A lakosok fogyasztási és hitelszövetkezetet, valamint temetkezési egyesületet tartanak fenn. Hajdani várának romjai a Várhegy tetején a mult század közepén még láthatók voltak; de ma már alig van valami nyomuk. A község 1856-ban teljesen leégett. A városban három templom van. A róm. kath. templom némelyek szerint 1280-ban épült, de több ízben átalakíttatván, több korszak nyomait viseli magán. Legérdekesebbek a ma is látható gótikus részletek. Hatalmas arányú tornya alatt kis kápolna van, mely arról nevezetes, hogy 1809-ben a szent koronát, Munkács és Budapest közötti útjában, itt őrizték egy napig. A gör. kath. templom 1760-ban, a református 1830-ban épült. A róm. kath. egyház barokkstílű, zománczozott képekkel díszített, szép ezüst szentségmutatót, kelyhet és keresztet őriz, melyeket az 1830-ban a feltört templomból elrabolt és szétdarabolva ismét megtalált régi egyházi szentedényekből készítettek. Felemlítendő még, hogy mikor 1717-ben ezt a templomot a protestánsoktól a katholikusok számára visszavették, a tolcsvai asszonyok nagy zendülésben törtek ki. Tolcsváról vette nevét a Tolcsvay család és előnevét az ott ma is szereplő Tolcsvai Nagy család. Tolcsvával volt hajdan határos Kutpataka községe, mely a XIV. század végén Kughpathaka, másként Kwthpataka alakban merül fel, s melynek ura 1410-ben Toronyai Pál volt.

Topolóka, tót kisközség 84 házzal és 433 róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Homonna. A homonnai uradalom tartozéka volt s a XVII. században a Szirmayak lettek az urai, kik itt kastélyt is építtettek, melyet a Szerviczkyek a mult század hatvanas éveiben, a mikor ők voltak a birtokosai, megujítottak. A XVII. század vége felé még a Széchyeknek is volt itt részük. Róm. kath. temploma 1748-ban épült s az egyház érdekes régi kelyhet őriz.

Topolyán, Ung vármegye határán fekvő tüt kisközség 146 házzal és 640 gör. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Nagymihály. Tapoly néven már 1248-ban említve van a budai káptalan egyik oklevelében. 1335-ben Toplya alakban szerepel, abban a határjáró levélben, melyet az egri káptalan a Sztáray-ősök javára kiadott. A XV. században már "Ó" és "Új" jelzőkkel két községként van említve. 1419-ben a Nagymihályi és Tibai családok a földesurai. 1506-ban, mint praedium, Sempsei Ferenczet uralja. Az 1598-iki összeírás Vinnay Pált és Kristófot, Paczoth Ferenczet, Eödönffy Kristófot, a nagymihályi plébániát, Nagymihályi Ferenczet és Nagymihályi Gábor, György és János özvegyeit sorolja fel birtokosaiul. Azután a gróf Sztárayak, a Nagymihályi család utódai lettek az urai, de a gróf Waldstein családnak is volt itt később része Most nincs nagyobb birtokosa. Gör. kath. templomának építési ideje ismeretlen.

Tótalmád, azelőtt Tótjablonya, a Viravka-völgyben fekszik. Tót kisközség 70 házzal és 347 róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Koskócz. Részben a homonnai uradalomhoz tartozott, de a XVI. század végén és a XVII. század elején a Wiczmándyaknak, Bogáthyaknak, Malikóczyaknak, Palocsayaknak, Pethőknek és Forgáchoknak is volt itt birtokuk. Azután az 128Almásyaké lett, majd a Malatinszkyaké és most báró Beich Milánnak van itt nagyobb birtoka és régi úrilaka. A községben nincsen templom.

Tőketerebes, a gálszécsi járásban, az Ondava-folyó mellett fekvő nagyközség, 715 házzal és 4623, tóttal elegy magyar lakossal, a kik túlnyomóan róm. és gör. kath. vallásúak. Történelmi, viharos idők számos emléke fűződik a községhez; ez emlékek egyik legjelentősebb szószólója az az omladozó rom, a mely Páris (Párics) vára néven sokat szerepelt a korábbi századokban. A hagyomány szerint a község első alapítója Páris volt s az ő nevéről nyerte a község is a Páris-Terebes nevet, a mint a XIII. és XIV. században nevezték. Egy 1254-ben kelt följegyzés szerint a vár a tatárjárás lezajlása után épült és Páris ispán fia, Terebesi Andor (Andornicus de Terebes) volt az ura. 1280-ban Mihály mester kapta királyi adományban. 1330-ban Drugeth Vilmost látjuk a birtokban, a mely azonban 1343-ban már királyi birtokként szerepel. 1387-ben Zsigmond király a várat Perényi István fiának, Péter mesternek adományozza. Tőketerebes elnevezésére nézve több följegyzés a következő magyarázatot adja: "terebes" irtást jelent; a "Tőke" pedig valami XIV. századbeli név, a mint hogy ilynevű család több helyen szerepelt a vármegyében s így a "Tőketerebes" annyit jelenthet mint "Tőke irtása". Ha tovább nyomozzuk a vár történetét az okiratokban a XIV. század végétől a XVI. század végeig a Perényi család történetét látjuk a vár fejlődésével és eseményeivel összeforrva. De a XV. században birtokosok még itt Brankovics György szerb despota, a Czudar család, a Hunyadyak, a Szapolyayak és a pálos-rend. A husziták garázdálkodása idején a terebesi várba hívták össze 1454-ben az országgyűlést, hgy a cseh rablók megfékezésére törvényt hozzon. Egy 1483-ban kelt okirat szerint a felségsértő Perényi István, a vár akkori ura ellen Mátyás király hadat küldött s véres ostrommal elfoglalta a várat, elkobozva Perényi István minden birtokát; a lázadó Perényi fia, Imre azonban később visszanyerte a javakat. Perényi Imre kiváló tulajdonokkal felruházott férfiú volt. 1502-ben ő alapította azt a pálos kolostort, a mely ma is áll még s a szerzetes-rendet gazdag javakkal ajándékozta meg. Példáját követték más főurak is, mint például Sztrithey Zsigmond, a ki egész uradalmat ajándékozott a terebesi pálosoknak. De a szerzetesek nem sokáig élvezhették a jólét nyugalmát: 1530-ban a következő Perényi, a harczias Péter kiűzte őket terebesi házukból. A gyászos emlékű mohácsi vész után ismét Terebesen jöttek össze az ország rendjei. 1536-ban erős várfallal és sánczokkal erősítették meg a várat. Perényi Péter 1541-ben újra bővítette. A Perényieknek 1567-ben Gáborral magvaszakadván, özvegye Országh Ilona halála után a hatalmas birtok unokaöcscsére, Drugeth Györgyre szállott. Hosszú időn át a Homonnai Drugethek voltak az urai. Itt ostromolta 1582-ben Drugeth István a testvérét, Györgyöt, hogy birtokából kiveje. És ugyancsak itt játszódott le 1595-ben az a másik véres dráma, a melyet a monda ékes szavakkal megőrzött későbbi korok számára is. A vad haragú Homonnai Ferencz és szépséges hitvesének, Perényi Erzsébetnek véres szerelmi kalandja ez a történet, a melyről azt jegyzi fel a krónika, hogy a vár ura szerelemféltésből a vár ablakából vetette le a mélységbe Tussay nevű íródeákját. 1598-ban, vagyis három évvel később, Drugeth György lesz a vár ura, a kit később súlyos vádakkal terhelve, halálra itéltek, birtokai árán azonban a halálos itéletet nem hajtották végre; Terebes 1600-ban a fiskusé lett, mígnem Drugeth György később ártatlanságát bebizonyítva, 1613-ban ismét visszakapta birtokait. A XVII. században Párics vára ismét sok ostromot állott ki. 1620-ban Bethlen Gábor vette be és hadvezérének, Széchy Györgynek ajándékozta, de 1625-ben Drugeth János visszaszerezte, s az özvegye öt évvel később visszahozta a pálosokat is régi fészkükbe. 1673-ban ismét megerősítették az otromoktól megrongált várat, melyet két évvel ezután a császáriak elfoglaltak. Később ismét a Drugethek kezén van. Drugeth Zsigmond lengyel őrséget helyezett a várba, de Thököly Imre török csapatai bevették s urát elfogva, Kassára hurczolták. A pálosokat is kiűzték klastromukból, a melyet alig néhány évvel előbb (1678-ban) tataroztatott és bővíttetett ki gróf Forgách Zsigmond özvegye, Batthyány Borbála. Csak két évig ült a birtokban Thököly Imre, mert 1686-ban menekülni volt kénytelen. Mielőtt azonban a várat elhagyta, puspaporral aláaknázta és fölrobbantotta. 1291686-ban a császáriak visszahelyezték a pálosokat régi jogaikba és a klastromban. Lipót császár korában az utolsó Drugeth is elhalván, Zsigmond özvegye, Keglevich Teréz grófnő, leányának a terebesi dominiumot adván hozományul, az a gróf Csákyak birtokába került. 1756-ban gróf Van Dernáthné Zichy Terézia a birtok ura, a ki négy évvel később a régi pálos kolostort újraépíttette; de a rend eltörlése után 1786-ban a pálosok munkakörét világi papok vették át. Ugyanebben az évben épített a régi vár omladékaiból díszes kastélyt gróf Csáky Imre. Jelenleg a terebesi birtok a gróf Andrássyaké, a kik azt 1838-ban gróf Andrássy Károlyné, szül. Szápáry Etelka révén nyerték. 1876-ban gróf Andrássy Gyula, 1890-ben pedig már gróf Andrássy Tivadar volt az uradalom birtokosa. E főuri nemzetségnek itt nagyarányú, díszes kastélya van, telve műkincsekkel és nagyértékű festményekkel. Parkja is egyike a legszebbeknek az országban. A park területén áll Párics vár romja is és gróf Andrássy Gyula mauzoleuma. A községhez tartozott a XV. században Vallyon elpusztult falu, a Deregnyei család birtoka. Tőketerebes határában jelenleg a következő tanyák fekszenek: Csikós, Molyva és Czigány tanya, tovább a Cserje, az Ilona és a Koroncs nevű majorok. A mai plébániatemplom, mely már 1404-ben fennállott, hajdan a pálosoké volt. 1696-ban a villám gyujtotta fel és 1876-ban leégett. 1830-ban földrengés rongálta meg a templom falait. Műbecsű, régi szép freskók díszítik a menyezetet, de az 1876-ban bekövetkezett esőzésektől átázva, a freskók helyenként, sajnos, lehullottak. Ebben a templomban van eltemetve Perényi János (1458) és herczeg Perényi Imre nádor (1519). Itt nyugszik még Szápáry Péter és neje, Csáky Juliánna, gróf Andrássy Károlyné szül. Szápáry Etelka. A két szép Perényi sirkő közül a Jánosé a következő köriratot viseli: Haec est sepultura Magnifici Domini Joannis filii Emerici de Perén, Illustriss. Principis Domini Sigismundi Dei gratia Romanorum imperatoris, Hungariaeque ac Bohemiae Regis Dapiferor. ac Sereniss. Principis Domini Alberti eadem gr. Roman. ac Ladislai Hungar. Regis Tevernic. Magistri, Comitis Zemplén. Anno MCCCCLVIII. A plébánia is igen régi eredetű; 1333-ban már fennállott. A régi pálos-kolostor épületének egyik részében van ma a r. kath. paróchia, a másik felében pedig az állami iskola. Hatalmas műremek az a gótikus stilű drága mauzoleum, a melyet gróf Andrássy Gyulának, Magyarország néhai nagyhirű miniszterelnökének koporsója számra építettek 1893-ban Meining Arthur tervei szerint. A sarkophag Zala György műve. Itt nyugszik Andrássyné Kendeffy Katinka is. A sarkophagra boruló nőalak Andrássy lányát, Ilonát, gróf Batthyány Lajosnét ábrázolja. Az egyik falat Munkácsy híres képe, a Krisztus a keresztfán, foglalja el. Tőketerebes vasúti állomás, távírója, körjegyzősége, hitel- és fogyasztási szövetkezete van. Az 1831-iki parasztlázadáskor Tőketerebes volt főfészke a gyülevész népnek.

Tölgyeshegy, azelőbb Zubna, tót kisközség, 58 házzal és 407 róm. kath. vallású lakossal. Postája Papháza, távírója Zemplénszinna. A homonnai uradalomhoz tartozott s később az Aissdorfer családé lett. Gör. kath. temploma 1774-ben épült s 1890-ben megújították.

Turány, ondavamenti tót kisközség. Van 48 háza és 246 róm. kath. vallású lakosa. Postája és távírója Kelcse, vasúti állomása Varannó. A sztropkói vár tartozéka volt. Később a Jekelfalussyak, majd a gróf Viczay, báró 'Sennyey s báró Horváth családok lettek az urai. Ezidőszerint nagyobb birtokosa nincsen. Az 1663-ban fellépett pestis itt is dühöngött. Róm. kath. temploma 1825-ben épült. Ide tartozik az ú. n. Határcsárda.

Turczócz, a hrubói völgyben fekvő tót kisközség, 35 házzal és 111 róm. kath. vallású lakossal, kiknek itt templomuk is van, amelynek építési ideje ismeretlen. Postája Göröginye, távírója és vasúti állomása Homonna. A homonnai uradalomhoz tartozott s azután a gróf Klobusitzkyak lettek az urai. Most idegen kézen van.

Tussa, a Tapoly völgyében fekszik. Tót kisközség 132 házzal és 677, nagyobb részben ev. ref. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Parnó. A Tussaiak ősi birtoka, melyre már 1264-ben királyi adományt kaptak. Ők és osztályos atyafiaik voltak, részben még az újabb korban is, földesurai. 1367-ben a Tussai Bothfiak birtoka. 1410-ben Pap Simont iktatják némely részeibe s e század közepe táján a Fekete család is részes benne. 1301520-ban Hosszumezei Györgyöt, 1570-ben Gercselyi Miklóst és Thury Jánost, 1575-ben Zentivány Györgyöt és Jezerniczky Györgyöt, 1577-ben Kökényesdy Mátyást és Lucskay Györgyöt, 1578-ban Soklyósy Istvánt és Széchenyi Ferenczet s 1587-ben Malikóczy Miklóst és Gábort iktatják egyes részekbe. Az 1598-iki összeíráskor Tussay Alberten, Ferenczen, Istvánon és Miklóson kívül csak Hosszumezei Annának, Lucskay Jánosnak és Duka Péternek van itt birtokuk. 1750-ben Péchy Éva is szerez itt részt. Később a Péchy, Bánó, Tussay, Pekáry, Füzesséry, Both, Kéry, Szomoroky, Szirmay és gróf Andrássy családok a földesurai. Most gróf Andrássy Gézának van itt nagyobb birtoka. Református temploma a mult század elején épült. Ide tartozik a Tussai-major. A XV. században itt e tájon fekhetett valahol Felsőfalu, mely szintén a Tussaiak birtoka volt s 1520-ban még Sztrithey Zsigmond birtokaként említtetik.

Tussaújfalu, tapolymenti tót kisközség, 80 házzal és 453, nagyobbára ev. ref. vallású lakossal, kiknek azonban itt nincs templomuk. Postája, távírója és vasúti állomása Parnó. Nagyjában Tussa sorsában osztozott és a Tussaiak birtoka volt. Csak az 1598-iki összeírásban találunk két új nevet s ezek: Nyárády Albert és Szilassy György özvegye. Az újabb korban a Kéryek, a Szirmayak s az Andrássyak voltak a földesurai, sőt a Kéryeknek itt már a XV. század elején is volt részbirtokuk. Most gróf Andrássy Gézának van itt uradalma s nevezetes sajt- és vajgyára. A XVII. századbeli pestis itt is megkövetelte a maga áldozatait.

Tüskés, azelőtt Pichnye, a Beszkidek alatt fekvő ruthén kisközség. Van 78 háza és 447 gör. kath. vallásu lakosa. Postája és távírója Szinna, vasúti állomása Homonna. A homonnai uradalomhoz tartozott, de azután a Berhelyi család lett a földesura. Most Hering Gottfried Jánosnak van itt nagyobb birtoka. 1873-ban éhinség uralkodott a községben. Gör. kath. temploma 1810-ben épült és 1867-ben megújították.

Udva, tót kisközség. 146 házzal és 799 lakossal; ezeknek nagyobb része róm. kath. vallású. Saját postája és vasúti megállóhelye van, távírója Homonna. Körjegyzőségi székhely. A homonnai uradalomhoz tartozott, melynek egy része később a gróf Csákyak tulajdonába jutott. Azután a gróf Zichyeké, majd a Szirmayaké lett s most Szirmay Pál örököseinek van itt nagyobb birtokuk és csinos kastélyuk, melyet még a gróf Csákyak építtettek, kiknek itt vadaskertjük is volt. A mult század folyamán két ízben dúlt itt a kolerajárvány, ú. m.: 1831-ben és 1873-ban. Róm. kath. templomát 1701-ben gróf Zichy Péter építtette. Az egyház egy 1773-ból való aanyozott ezüst szentségtartót őriz, mely a gróf Csáky István adománya. Ide tartoznak Daskova s Jarcsik-majorok és Külsőkorcsma. Udva tájára helyezik némelyek az elpusztult Kereknye községet, mely a XV. század közepén a Drugethek birtokaként van említve.

Ugar, előbb Ublya, Ung vármegye határán fekszik. Ruthén kisközség, körjegyzőségi székhely. Van 153 háza és 951, nagyobb részben gör. kath. vallású lakosa. Saját postája van, távírója és vasúti állomása Kisberezna. A homonnai uradalom tartozéka volt s azután a Szirmayak s a gróf Van Dernáth családé lett. Ennek utódja lett gróf Schmiddegh Ferencz, azután gróf Nádasdy Ferencz, kitől 1846-ban herczeg Lobkovitz Lajos vette meg s most a herczeg Lobkovitz Rudolfé. E községben 1879-ben az éhinség uralkodott s 1892-ben s 1903-ban az árvíz okozott nagy kárt. Görög katholikus temploma 1826-ban épült.

Ujbajna, azelőtt Izbugya-Zbojna, ruthén kisközség 37 házzal s 245 gör. kath. vallású lakossal, a kiknek azonban itt nincs templomuk. Postája Virava, távírója és vasúti állomása Koskócz. 1463-ban már a Zbugyaiak birtoka. 1550-ben Hosszumezei Györgyöt, 1587-ben Malikóczy Gábort és Miklóst iktatják némely részeibe. Az 1598-iki összeírás Fűzy Imrét, Wiczmándy Mártont és Tamást, Bogáthy Mihályt, Palocsay Györgyöt s Malikóczy Gábort említi birtokosaiul, de 1621-ben ismét az Izbugyay családot iktatják be. 1773-ban Nemesányi Boldizsár és Pike Gáspár, később a Balogh, Dessewffy, Palaticzy s a Malonyay családok a földesurai. Most nagyobb birtokosa nincsen.

Ujcsanálos, azelőtt Csanálos, magyar kisközség, körjegyzőségi székhely, a Hernád mentén. Van 209 háza s 1107, nagyobb részben ev. ref. vallású lakosa. Saját postája van, távírója és vasúti állomása Onga. A Csanálosy család őszi fészke s a XV. században Abaujhoz tartozott. E században a Czudar család is birtokosa volt s ez időben Csalános néven említik. 1440-ben a Czudarok a Rozgonyiaknak adják zálogba. 1550-ben Gradeki Horváth-Stansich Márk kapott rá királyi adományt. 1567-ben a törököktől elpusztított községek között van említve. Ekkor behódolt a töröknek s 1598-ban Horváth György volt a földesura. 1774-ben még mindíg a Horváthoké, majd később a Szirmayaké. Most báró Prónay Gábornak van itt nagyobb birtoka. A község azelőtt közelebb feküdt a Hernádhoz, de a gyakori áradások áttelepülésre kényszerítették. A faluban két templom van. A református templom 1866-ban s az envagelikus 1868-ban épült. Ide tartoznak Ócsanálos- és Sóstó-tanyák.

Újpatak, azelőtt Józseffalva, nevét onnan vette, hogy 1786-ban II. József császár erre a hajdan Rákóczy-féle birtokra németeket telepített és a telepet Józseffalvának rendelte neveztetni. Sárospatak közvetetlen szomszédságában fekszik s a sárospataki uradalom sorsában osztozott. Idővel Bretzenheim-féle birtok lett. 1890-ben és 1902-ben nagy tűzvész puszított a községben. Körjegyzőségi székhely, 52 házzal és 305 magyar lakossal, a kik róm. kath. vallásúak, de csak kápolnájuk van itt, melyet herczeg Windischgraetz Lajosné 1885-ben építtetett. Postája, távírója és vasúti állomása Sárospatak.

Újszék, előbb Novoszedlicza, ruthén kisközség Ung vármegye határán. Van 94 háza s 590 gör. kath. vallású lakosa. Postája, távírója és vasúti állomása Nagyberezna. A homonnai uradalomhoz tartozott, de újabban a Csáky és Szirmay grófok, a Bydeskuthy, Lasztóczy és a Vladár családok lettek a földesurai. Most nincs nagyobb birtokosa. Gör. kath. temploma 1764-ben épült.

Újszomolnok, előbb Zemplén-Szomolnok, ruthén kisközség a gácsi határszélen. Van 48 háza és 337 gör. kath. vallású lakosa. Postája Nagypolány, távírója Zemplén-Szinna, vasúti állomása Homonna. A homonnai uradalomhoz tartozott s azelőtt Szmolnik néven szerepelt. Az újabb korban a Pramer és a Szirmay családoké volt. Most nincsen itt nagyobb birtokos. Gör. kath. temploma 1819-ben épült.

Újszomotor, azelőtt Zsalobina, a hasonnevű patak mellett fekvő tót kisközség 114 házzal és 655 róm. kath. vallású lakossal. Saját postája van, távírója és vasútja Varannó. Már 1451-ben a Drugethek birtoka s ekkor Zalabina néven van említve. 1551-ben Zent-Jánosy Lajost s 1562-ben Olchváry Györgyöt iktatják némely részeibe, a mikor Salobinának írják. Az 1598-iki összeírásban a homonnai urakon kívül még Szent-Jánosy Kristóf özvegye és Révay Gábor vannak birtokosaiként említve. 1658-ban a Barkóczyakat iktatják itt be s ekkor Zalobinya néven szerepelt, mikor pedig 1747-ben Draveczky László szerzi meg itt a maga részét, Zalubina alakban merül fel. Később a Barkóczyak mellett még a gróf Szirmay és a Bydeskuthy családok is földesurai s most a gróf Barkóczy-féle hitbizományhoz tartozik. 1778-ban földrengés volt e vidéken, mely az 1765-ben épült róm. kath. templomot is romba döntötte, de ezt ismét felépítették. Ide tartozik Czigánytelep és Behanócz-puszta, mely már a XV. században Behanoch és Byhanocz alakban községként van említve. A Drugethek birtoka volt; 1598-ban a Révayaknak is van benne részbirtokuk. Azután a Barkóczyaké lett. A XVIII. század elején már puszta és Zbehanócz néven említik.

Upor, tót kisközség a Helmecz-patak mentén, 98 házzal és 559, nagyobbára gör. kath. vallású lakossal, a kiknek a községben nincsen templomuk. Saját postája, távíró és vasúti állomása van. Az Uporiak ősi fészke, kik itt már a XV. században szerepelnek. 1481-ben osztályos atyafiaik, a Czékeyek is birtokosai. 1511-ben Czékei Petronellát, Bánffy Pétert, Eödönffy Imrét, Dobó Zsófiát, Gerendi Lászlót, Upori Borbálát és Czékey Jánost iktatják birtokába. Az 1598-iki összeírásban csak Ruszkai Dobó Ferencz van földesuraként említve. A Dobók révén, leányágon, Dobó Borbála, Lorántffy Mihályné leánya Zsuzsánna után, Rákóczy Györgyé lesz, kiről a gróf Aspremontok, majd a gróf Erdődyek tulajdonába kerül. Az újabb korban a Tárczay családnak is 132volt benne része. Most a gróf Széchenyi Sándor birtoka, kinek itt újabb időben épült úrilaka van. 1831-ben a kolera tizedelte meg lakosait.

Utczás, azelőtt Ulics, ruthén kisközség, körjegyzőségi székhely, Ung vármegye határán. Van 142 háza és 857 gör. kath. vallású lakosa. Postája, távírója és vasúti állomása Nagyberezna. Első földesurául Eödönffy Jánost ismerjük, kit 1424-ben iktatnak az itteni birtokba. Ez időtájt Ulicsa a neve. 1451-ben már a Drugethek az urai s ekkor Hulics néven szerepel. Újabbkori birtokosai a Szirmayak, a mult században pedig a gróf Van Dernáthok. Most herczeg Beaufort Spontin Frigyesnének van itt nagyobb birtoka. Az a régibb úrilak, melyet még a gróf Van Dernáth család építtetett, most a Fischer Frigyes lovagé. 1867-ben nagy árvíz sujtotta a lakosokat. Gör. kath. temploma 1867-ben épült.

Vajdácska, magyar kisközség a Bodrog mentén, 189 házzal és 1237, nagyobb részben ev. ref. vallású lakossal. Saját postája van, távírója és vasúti állomása Sárospatak. A váradi káptalan ősi birtoka, melyet 1380-ban más földekért Domonkos leleszi prépostnak ad cserébe. Ez időtájt Vayda alakban van a neve főljegyezve. 1487-ben Ráskai Balázst is egy részébe iktatják, de azután az egész birtok a leleszi konventé lesz s az 1598-iki összeírás már csak a leleszi prépostot említi birtokosaként. Azután Telekessy István foglalja el, de 1785-ben a vallásalapé lesz és ismét visszakerül a leleszi konvent tulajdonába. Most is a jászóvári prémontrei rendnek van itt nagyobb birtoka. 1874-ben, 95-ben és 96-ban nagy tüzek puszítottak a községben s 1896-ban majdnem az egész község leégett. Két temploma közül a református 1790-ben, a görög katholikus 1904-ben épült. A XVII. században Vajdácska volt véghatára a török hódoltságnak. A "mecset" romjaiból épült 1864-ben a gör. kath. iskola. Ide tartozik Nyerges-tanya. Itt valahol fekhetett hajdan Ágócz, vagy az akkori írásmód szerint, Agouch, mely a sárospataki vár tartozéka volt; de a vízáradások elpuszították. 1669-ben még leányvár tartozéka volt; de a vízáradások elpusztították. 1669-ben még leányegyházként az alsóbereczki anyaegyházhoz tartozott.

Vámosújfalu, bodrogmenti magyar nagyközség. Van 97 háza és 523, nagyobbára ev. ref. vallású lakosa. Postája Olaszliszka, távírója Tolcsva és vasúti állomása Liszka-Tolcsva. Már a XIV. században vámszedő-hely volt. 1398-ban Debrői Istvánt és fiait iktatják részeibe, 1403-ban Deseő János, 1410-ben pedig Toronyai Pál kap itt részeket. 1418-ban Csicseri Fodor Ferenczet, 1421-ben Sempsei Istvánt, 1425-ben Leszteméri Orbánt, 1446-ban az Uporiakat, 1461-ben pedig Pataki Lászlót iktatják némely részeibe. 1473-ban a Tekes és Martonosi, egy évvel később a Nyárasapáti s 1481-ben a Czékei család is részbirtokosai. 1490-ben Tárczay János is földesura, 1507-ben Sempsei Ferencznek is van itt birtoka. 1511-ben a Czékeieket és Dobókat s osztályos atyafiaikat iktatják a birtokba, míg egy évvel később Tárczay Miklós a maga részét, a vámmal együtt, Perényi Imrével cseréli el. 1551-ben Soklyósy Istánt és Széchenyi Ferenczet s 1555-ben Szent-Ivány Jánost és Soós Pétert iktatják némely részeibe. 1567-ben a törököktől elpusztított községek között szerepel. 1570-ben Herneky Miklóst is birtokosai közé sorolja. 1574-ben a Dobó család ismét felmerül. 1585-ben Horváth Annát és Magócsy Gáspárt is itteni birtokrészekbe iktatják. Az 1598-iki összeíráskor csak a királyi kincstár van említve birtokosául, míg ugyanekkor szerepel Vámosújfalu aliter Kis-Tolcsva is s ennek a Kistolcsvának, mely úgy látszik, a félig elpusztult községnek egy része volt, Dobó Ferencz és Ragyóczy Péter a földesurai. 1602-ben Lugnay Anna is birtokosa, de ekkor már a pataki uradalomhoz tartozik. 1608-ban Lorántffy Mihályé, 1610-ben Végh Istvánnak is van benne része. 1630-ban Lorántffy Zsuzsánnáé s az ő révén Rákóczy György tulajdonába jut, a kit 1647-ben iktatnak e birtokba. A Rákóczy-birtokok elkobzásával ez is a kincstáré lett, de 1720-ban herczeg Trautson kapott rá adományt. E család kihalván, ismét a királyi kamarára szállott vissza. 1808-ban herczeg Bretzenheim Károly Ágost lett az ura, de a Tárczay családnak is volt benne része. Majd a Szirmayaké lett. Most nagyobb birtokosa nincsen. A község, mint már említettük, a XVII. század vége felé puszta hely volt s csak a XVIII. század első felében népesült be újra. Ez időtájt ősi temploma is romokban hevert s akkor építették a mostani református templomot.

Varannó, tapolymenti kisközség, 257 házzal és 1940, nagyobbára róm. kath. vallású magyar lakossal, kik között azonban a gör. kath. vallású tótok is nagy számban találhatók. Van saját postája, távírója és vasúti állomása, főszolgabírói hivatala, körjegyzősége, járásbírósága, adóhivatala, gyógytára; említést érdemelnek továbbá a takarékpénztár, hitelszövetkezet, a gróf Hadik-Barkóczy-féle hitbizomány uradalmi igazgatósága, iparosegylet és kaszinó. Ősrégi község, mely már 1270-ben említtetik, a mikor Rynold, a Rozgonyiak őse bírja. 1520-ban II. Lajos a várat és az uradalmat Báthory Andrásnak adományozza. 1568-ban a Barkóczyak merülnek fel. László ugyanis a gróf Nádasdy Ferencztől vett udvarház fölött végrendelkezik. 1590-ben Banchy Jánost iktatják részeibe. Az 1598-iki összeírás csak Báthory Istvánt említi birtokosaként. 1617-ben házasság útján Drugeth György birtoka lett s ez a család volt a földesura 1686-ig, időközben azonban egy rész Báthory Erzsébet révén Nádasdy Ferenczre szállott. Báthory Erzsébet, mint Csejthén, úgy itt is sok kegyetlenkedést követett el. 1690-ben, a Drugethek leányága révén, öt részre oszlott. Az egyik rész a gróf Barkóczyaknak, míg a többi rész a Zichy és a Forgách grófoknak jutott. Közben 1630-ban Nyáry István és neje Telegdy Anna is részbirtokosa volt, 1658-ban pedig gróf Draskovich Miklós és neje Drugeth Borbála a maguk részét Károlyi Ádámnak és nejének Thököly Máriának zálogosították el. 1730-ban itt négy kastély épült, melyek közül kettő a Szent-Iványaké, a harmadik a Zichyeké, a negyedik a Reviczkyeké volt. Újabbkori birtokosai a gróf Barkóczy, gróf Forgách, báró 'Sennyey, Eperjessy és Vladár, azután a Csiszár és a Czibur családok voltak. Most gróf Hadik-Barkóczy Endrének van itt nagyobb birtoka és kastélya, mely azelőtt a Forgách grófoké volt. Az 1569. évi XVIII. törvényczikk elrendelte, hogy Varannón a város és a katonaság könnyebb elláthatása czéljából áruraktár építtessék. 1588-ban Telekessy Imre az Izabella pártját támogató Perényi Gábor fölött itt győzelmet aratott. 1663-ban a pestis tizedelte meg lakosait. 1703-ban a város Rákóczy Ferencz zászlai alá csatlakozott. 1778-ban földrengés sujtotta, mely nagyon sok kárt okozott, 1831-ben pedig a kolera pusztított itt, minek következtében lakosai fellázadtak. A város már 1461-ben nyert kiváltságokat Mátyás királytól, melyeket Rudolf király 1607-ben megerősített s a lakosoknak vámmentességet is adott. Varannón már 1629-ben szegényház volt, a mi kitűnik Bethlen Gábor dézsmaleveléből, melylyel az itteni szegények háza lakói számára Tótkajnya község terményeiből tizedet biztosít. A XVII. században itt is tartottak megyegyűléseket. Varannó plébániája már a XIV. században fennállott s 1671-ben még két temploma volt, melyek közül a régibbet, mely a város alsó végén állott, tót templomnak nevezték. A mostani plébánia-templom volt az ú. n. magyar templom, melyet 1580-ban Báthory Istvánné Drugeth Fruzsina a protestánsok számára építtetett. 1672-ben, a Thököly-féle felkelés alatt a tót templom leromboltatván, gróf Drugeth Györgyné szül. Esterházy Mária a magyar templomot átadta a katholikusoknak, szomszédságában pedig pálos-rendű kolostort alapított. 1676-ban Thököly hívei megrohanták a klastromot és kirabolták, Thököly Imre meg hat évvel később kiűzte őket s a templomot a protestánsoknak adta át; de 1686-ban Barkóczy Ferencz ismét visszaadta a pálosoknak. 1718-ban a templom és a kolostor a várossal együtt leégett, de a templomot 1735-ben ismét felépítették. 1754-ben gróf Barkóczy Imréné szül. Szirmay Zsuzsánna Krakker János hírneves festőt bízta meg a templom feldíszítésével. E remek freskók 1873-ig épségben megvoltak, de az akkori tűzvész e művészi alkotásokat is elpusztította. Az egyház több érdekes és szép ötvös-művet őriz 1759-ből, melyek közül a tömör aranyból készült szentségtartó, egy kehely és a Szirmay Zsuzsannától 1761-ben ajándékozott feszület tűnnek ki. Varannó határában feküdt hajdan Mórfalu, mely 1363-ban a Rozgonyiak birtoka. Hajdan szőlőt is műveltek Varannó promontoriumain. Most ujból próbálkoznak szőlőtelepítéssel.

Varannómező, előbb Varannó-Hosszúmező, tót kisközség 101 házzal és 540, nagyobbára ág. h. evangelikus lakossal, kiknek azonban itt nincsen templomuk. Postája és távírója Varannó, legközelebbi vasúti megállóhelye Varannó-Csermenye. Már 1270 előtt herczeg Rasztizlav birtokaként szerepel, melyet V. István Rajnold mesternek, a Rozgonyiak ősének adományoz. Később 134azután a varannai uradalom tartozéka lett s a Drugethek után a Barkóczyak s a Forgáchok lettek az urai. 1774-ben báró 'Sennyey Lászlónak, Vladár Pálnak s azután az Oláh családnak is volt benne része. Most a gróf Barkóczy-féle hitbizományhoz tartozik. Ide tartozik Jegenyés-tanya és Lázi-puszta.

Variháza, előbb Varehócz, ruthén kisközség 39 házzal és 297 gör. kath. vallású lakossal. Postája Havaj, távírója és vasúti állomása Mezőlaborcz.A sztropkói vár tartozéka volt és annak sorsában osztozott. 1494-ben és 1548-ban Varócz, 1591-ben Varcsócz s 1598-ban Varihócz néven említik. Van itt egy újabb úrilak, melyet Jekelfalussy Lajos építtetett s az övé az itteni gőz fűrészelő- és gyufaszálka gyár is. A Jekelfalussyak már a XVIII. században birtokosai voltak, úgyszintén a Desewffyek is. Gör. kath. temploma 1827-ben leégett.

Várjeszenő, előbb Jeszenő, laborczvölgyi tót kisközség a Jeszenő pataka mellett, 96 házzal és 576, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Homonna. A Guth-Keled-nembeli Ráskai család fészke, mely itt, a falu fölött, magas hegytetőn, a tatárjárás után, erős várat építtetett. Romját mostani tulajdonosa, gróf Andrássy Géza restauráltatja. 1330-ban már a Drugetheké volt. 1450-ben Nagymihályi Györgyöt, 1520-ban pedig Sztrithey Zsigmondot iktatják némely részeibe. Azután a Homonnaiak uradalmához tartozott. Vára 1616-ban még teljesen ép állapotban megvolt, de 1644-ben Rákóczy György megostromolta és akkor rommá lett. Újabbkori birtokosai a Barkóczyak, Szirmayak, majd a gróf Van Dernáth család voltak s most gróf Andrássy Gézának van itt nagyobb birtoka. Róm. kath. temploma 1600-ban épült. Ide tartozik Barthos-tanya.

Vásárhely, tót kisközség, 230 házzal és 1209, nagyobb részben ev. ref. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Bánócz. Egyike a vármegye legősibb községeinek, mely már 1219-ben vásáros helyként szerepel. A XV. század közepén a Drugethek voltak az urai. 1550-ben Orlay Magdolnát és Mekcsy, másként Mecskey Lászlót iktatják némely részeibe. 1584-ben Báthory Klára és Drugeth István, 1590-ben Banchy János is birtokosaiként említtetnek. Az 1598-iki összeírás a Homonnai Drugetheken kívül még Kátai Mihályt is birtokosának tudja. 1604-ben itt vármegyegyűlést tartottak. 1626-ban Drugeth János és Pázmány Péter a birtokosai, kik a maguk részét Nyáry Istvánnak és nejének zálogosítják el. Később a Csákyak lettek földesurai. Most gróf Andrássy Gézának van itt nagyobb birtoka. 1663-ban a pestis ezt a községet sem kerülte el, 1880-ban pedig nagyobb része leégett. A községben három templom van, melyek közül a római katholikus 1759-ben, a görök katholikus 1800-ban és a református 1896-ban épült. A Nagymihály felé vezető úton, a Dolni Bolkovo nevű dűlőn hajdan állítólag földvár állott. A községtől délnyugatra feküdt egykor Kupony község, mely a XIV. században Kupon és Kopon alakban van említve. Ide tartoznak Kanó- és Ujház-tanyák.

Vécse, tapolyvölgyi tót kisközség, körjegyzőségi székhely, 217 házzal és 1191, nagyobbára gör. kath. vallású lakossal. Postája és távírója Gálszécs, vasúti megállóhelye a falu alatt van. Már 1219-ben Velche néven említtetik s ekkor velchei Kozma pristaldus (alabárdos) birtoka. 1378-ban Veche alio nom. Hidwég alakban szerepel s ekkor Konaki Mihályt, 1528-ban pedig Zerdahelyi Lászlót, 1562-ben Kasuhy Juliannát, Bogáthy Borbálát, Rákóczy Erzsébetet és Zsófiát és Némethy Sárát iktatják részeibe. 1598-ban Homonnai György a birtokosa. 1637-ben Homonnai Drugeth János kap rá kir. adományt. 1678-ban a terebesi pálosoké, 1766-ban a vallásalapé, de azután a gróf Forgáchok és a gróf Csákyak a földesurai. Most gróf Andrássy Gézának van itt nagyobb birtoka, egy régi nemesi kúriája és díszes vadászkastélya, mely utóbbit egy régi gróf Csáky-féle udvarházból alakíttatta át. Vécse már a mult század elején fontos postaállomás volt. E községtől vette nevét a Véchey család. 1663-ban a pestis, s 1831-ben a kolera s az ennek következtében keletkezett pórlázadás, s 1898-ban nagy tűzvész okozott sok kárt. Gör. kath. temploma 1790-ben épült.