A magyar nemzet csak mint egységes politikai test tarthatja fenn magát. Csak úgy számíthat jövőre, ha hatványozott erővel él benne az összesség fogalma, ha főtulajdonsága a hazafiság marad.

Helyes-e ily körülmények között, ha a nagy egésznek egyes részei külön öntudattal bírnak és a közérzületnek egy-egy szikráját a maguk számára foglalják le? Ez a kérdés támadt föl bennem, midőn e munka alapgondolatával foglalkoztam.

Szabad-e megerősíteni a megyei öntudatot, azt az érzést, hogy a megye önálló történettel, hagyományokkal, érdekekkel bíró erkölcsi lény, mely tagjainak ragaszkodásához jogot formálhat?

A particularizmus, a vidékek szűkkeblű önzése, Európa-szerte az állami és nemzeti egység kárára szolgált.

Francziaországban, Németországban, Olaszországban századok munkája bírta csak a tartományi életből a nemzeti életet kifejleszteni. S nem egy helyen még ma is veszélyes czentrifugális erő rejlik a vidéki közérzületben. Sok helyütt, a hol a régi történelmi beosztások segítségével végzi az új állam a maga feladatát, és a hol a mult emlékei még elevenek maradtak, a vidéki önérzet még ma sem békült meg az új renddel, azzal a felsőbb lénynyel, a mely őket hátraszorította.

Nálunk ez nincs így. A vármegye egész multja a magyar államalkotáshoz fűződik. Szent István birodalma megalakulásának és fenmaradásának óriási munkája túlnyomó részben a megyei intézmény keretében folyt le. Az első király a megyére alapítja az állam szervezetét, s azóta a nemzet politikai geniusza szakadatlanul a megyében nyilvánult meg a legönállóbban.

Legfényesebb, legsikerültebb alkotásunk a vármegye. Hasonlít más országok ilynemű intézményeihez; talán Nagy Károly grófságainak az utánzata; de fejlődése, teljesen önálló úton történt meg. Az élet legkülönfélébb szükségeinek meg tudott felelni. A megye története az élet változó viszonyaihoz való önkéntelen és benső alkalmazkodás nagyfontosságú elméletének egyik legtalálóbb példája a politika terén.

A czentralizáczió, a királyságtól vezetett állami önkormányzat eszköze, midőn a közérdek úgy kívánta, a deczentralizácziónak, a királyság ellen védekező nemzeti társadalomnak eszközévé vált.

Hunyadi Mátyás idejében még a királyi szervező erő hatja át a megyét. A megye nemessége, szövetségben a királylyal, az oligarchia, a hűbéri széthullás ellen védi meg az egységet. A közhatalom összefoglaló eszméjét győzelemre juttatja a hűbéri jog széjjelválasztó irányzatával szemben. Főbb hivatalnokai kinevezettek. Szigorú ellenőrzés mellett végzi munkáját. A Habsburgok idejében ellenben ugyanezek a megyék az ellenállás fészkeivé válnak. A központtól mind függetlenebbek lesznek. Az alispánt is választják. Kis köztársaságok, önálló élettel. A megye az adószedés, a katonatartás, az igazságügyi kormányzat, a polgári közigazgatás szerve. A követválasztás és utasítások adása útján a törvényhozás is befolyása alá kerül. A nemzetnek, az államnak érdekében a szomszédos megyével és várossal, a királylyal és a központi hatóságokkal, sőt néha a külfölddel is tárgyal, alkudozik, szövetkezik. Nemcsak saját ügyeit intézi, hanem az országét is. Nemcsak adminisztrál, hanem politizál is.

Hol van ennek a fejlődésnek a párja?

A magyar nemes az országos ügyekről elmélkedni, felelősség mellett cselekedni, kormányozni, beszéd útján egymásra és a közönségre hatni a megyében tanul meg. Politikai gondolkozásnak, szónoklatnak és tettnek iskolája ez a kis állam az államban, amely nem csupán önmagáért él, mint azon terület egységek, melyek másutt az övét megközelítő önállóságra tesznek szert, hanem az egész nemzetért. A nemzeti eszme, a rendi alkotmány - sokáig egy volt e két fogalom - a particuláris szervezetben, a részben erősebben állott, mint az államnak legfelsőbb hivatalaiban, az egésznek a szerveiben.

A mese sárkányról regél, a melynek minden egyes porczikája külön életre kél és tüzet okád, ha levágják a fejét.

A magyar nemzet a megyei intézmény alapján oly erővel teljes léthez jutott, olyan mélyre bocsáthatta élete gyökereit, hogy midőn a központ megbénult és idegen befolyás alá került, az egyes tagok a köztük kifejlődött közös szellem útján egymással összetartó és harczra képes egyéniségekké váltak.

A megyében vonult és ott lüktetett az erő, mely a központból kiszorult.

A megyei egyéniségek kultusza tehát egészséges és üdvös dolog. A közszolgálatnak, a közügynek javára befolyásolják a nép lelkét és benne a szeretet melegét ébresztik fel azon egység iránt, melyben élete nagyrészét tölti és a melytől függ létének mindennapi ezer meg ezer érdeke.

A ragaszkodás érzeténél fogva az egyes fokozott becsvágygyal és lelkesedéssel vesz részt a közigazgatás szolgálatában.

A megyei öntudat a társadalmat megneveli az állam javára. A megyéhez való vonzódás az érzések azon fajtájához tartozik, melynek legtökéletesebb képviselője a hazafiság.

Az egyéni önzést, az osztályérdeket, a felekezeti szellemet, az anyagi érdekeket háttérbe szorítja s az osztatlan egységes nemzeti társadalom igényeinek rendeli alá.

A megye szeretete, valamint a hazáé, arra serkent, hogy a közéletben minden más fölé az egésznek az érdekét helyezzük s a közpályán ne a társadalom önzését, hanem a kollektiv lényt szolgáljuk.

Mennél jobban szeretjük otthonunkat, községünket, vármegyénket, annál bensőbben szerethetjük országunkat is.

A magyarok története szomorú. A sok válság, az egymásra utalt tényezőknek egymás ellen folytatott harczai, ezek megszűnte után is nehézzé teszik az összhangzatos munkát. A multnak egy-egy emléke idegességet s bizalmatlanságot kelthet és alkalmatos a vállvetett munkára szorult erőknek széjjelválasztására.

Annál nagyobb jelentőségű, annál becsesebb, hogy a megyét minden hagyománya a magyar nemzethez kapcsolja, hogy a megye önálló életerővel bír s hogy annak további kifejtésétől nincs miért tartanunk. A multra alapíthatjuk a jövőt. Elődeink munkáját megszakítás nélkül folytathatjuk. A nemzettel összenőtt vármegyei egyéniségek gondos és szeretettel teljes ápolásával az ország kormányzatának kitűnő alapot biztosíthatunk. Nagy, szép és veszélytelen hagyományoknak, eredeti érzéseknek, az emberrel született rokonszenvnek termelő erejét használhatjuk fel a helyi önkormányzat czéljára. Nem kell, a mi mindíg a legnehezebb feladat, lelket lehelni a czélszerüségnek és az érdeknek szempontjai szerint keletkező új alkotásokba. Csak irányítani és az új feladatokhoz alkalmazni kell a létező szellemi tőkét, az összetartozás meglevő tudatát.

Zemplén vármegye a legszebb, a legnemzetibb multú és még ma is igaz életet élő ilyen egyéniségek egyike. Joggal ragaszkodik hozzá minden szülötte. Zemplén nemzetünk fönmaradásának egyik érdemes munkása volt mindenkor. Egy-egy olasz vagy német város vagy tartomány a kulturának, a vagyonosságnak sokkal nagyobb fokáig jutott el, mint vármegyénk. De hol van az a terület, melynek minden dicsősége és szenvedése, minden szép emléke annyira a nagy nemzet szolgálatában szereztetett volna meg, mint a magyar megyéké, mint Zempléné? Érdemet nálunk mindíg csak abban láttak, a mi az egész nemzetnek vált javára. A magyar megyéknek nincsenek fényes emlékei, a melyek ne volnának a nemzetért való munkásság és áldozat következményei. Önmagunknak jólétéért és hatalmáért folytatott küzdelmek, ha nem fokozták az egésznek jólétét és hatalmát, nem részesültek elismerésben, nem maradtak a vidék büszkeségének a tárgyai.

Zemplén vármegye egyénisége azon időkben domborodik ki teljesen, midőn a mohácsi vész csapásai után a megye az ellenállás eszközévé vált.

Ezen nehéz időkben Zemplén, a mellette levő megyékkel együtt, önálló irányt képvisel, mely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy szabad és magyar állam van ma is itt a Duna völgyében.

Közvetetlenül a mohácsi vész után, midőn elkábulva keresi a nemzet a boldogulás útját, Perényi Péterben, Zemplén leghatalmasabb urában, megfogamzik az az önálló politika, melyre vidékének felfogásában és cselekedeteiben később is ráismerhetünk.

Zemplén és a keleti fekvésű Magyarország szenved a legtöbbet az országnak kettészakadása alatt, mely Mohács után indult meg. Két kormány, egymással küzdő két ország szeli át ezt a vidéket, melyet közös érdekek és egymással való sűrű érintkezés egygyé tettek. Sok embernek birtokai is megoszlanak a két hatalmi kör között. Vidékének ezen érdeke és saját helyzete Perényi Pétert az egység természetes előharczosává tették. Lokális talajon nagy nemzeti eszme indult virágzásnak.

Eltérve kora irányától, nem annyira azt nézi, hogy ki legyen a király s hogy nyugaton vagy keleten keressük-e szövetségeseinket, hanem a legnagyobb jelentőséget annak tulajdonítja, hogy egységes maradjon az állam. Szerinte ahhoz kell csatlakoznunk, a ki az egységet helyreállíthatja. Sőt az a kalandos eszme is támad benne, hogy ha sem a Habsburgok, sem a Szapolyaiak nem tágítanak, mindkettejük mellőzésével egy harmadikra bízassék a közhatalom. Önmagára is gondol e nagyratörő főúr.

Következetesen ragaszkodik alapeszméjéhez. 1531-ben gyűlést hív össze s a meginduló mozgalom mind a két királyt aggodalomba ejti. Majd, midőn belátja, hogy az egyesülés egy harmadik király alatt kivihetetlen, a két versenytárs között békét akar közvetíteni. A nagyváradi szerződés, mely Szapolyai János halála esetére a Habsburgoknak biztosítja az egész országot, az ő közbenjárásával jön létre. S szívósan ragaszkodik e szerződés végrehajtásához. János halála után, Martinuzzi ellenében, sürgeti az ország átadását és e végből 1540-ben érintkezésbe lép Ferdinánddal.

De most is fenköltebb szempont vezérli, mint az uralkodó személyének a meghatározása.

Nagyérdekű levélben fordul Ferdinándhoz. Azt írja neki, hogy testvére, a hatalmas Károly császár, kössön békét a franczia királylyal. A mit ezért fel kellene áldoznia, azt búsásan visszaszerezheti nálunk a töröktől. Lásson tehát komolyan a munkához, váltsa be ígéreteit és mentse meg a nemzetet a pogánytól. Ha ezt nem teheti és békét sem bír szerezni az országnak, mondjon le róla, "hadd kíséreljük mi meg, magunkra hagyatva, legalább imígy-amúgy megtartani a hazát". Férfias hang, erős nemzeti politika nyilatkozik meg a levélben.

Perényi és a vidék, a hol él, Ferdinánd birodalma és Erdély között van, oly messze a két ellenfél hatalmának súlypontjától, hogy választhat a két szövetség között.

A Nyugattal való szövetség, a keresztény szolidaritás fentartása iránt nagyobb a rokonérzése, de a nemzeti egység és biztosság minden másnál fontosabb a szemében.

Ha a Habsburg-ház komolyan hozzálát ígéretének beváltásához, akkor északkeleti Magyarországot is megvédheti ha ellenben olyan csekély erélyt tanúsít, mint eddig tette, akkor Zemplén és környezete önmagára marad.

Ezen helyzetből meríti Perényi a nemzeti politika vezérelveit. Magamagán érzi a veszélyt, melytől a hazát is, magát is meg akarja óvni. A vidék földrajzi fekvése szabja meg politikai irányát. A mikor Perényi fentebbi levelét írta, a török még nem telepedett meg Magyarországban, s az egyesülés még lehetséges lett volna.

De az ország többsége nem választhat oly szabadon a Nyugat és a Kelet között, mint Felső-Magyarország, s nem mer olyan önálló útra térni, mint az. Az egyesülés volna a szíve vágya, de elmúltak azok az idők, midőn az előtte tornyosuló akadályok közt magának útat vágott. Csak önbizalommal, erővel, okos és egységes föllépéssel érhette volna el a nemzet, hogy saját sorsának kovácsa legyen. De Mohács után hogyan lehetett volna kellő önérzete, honnan merítette volna az erőt? S a nemzet egyet sem tud akarni.

Alkalmazkodnia kell tehát a körülményekhez s örülhet, ha "imígy-amúgy" megtarthatja hazáját.

A török eközben elfoglalja az ország közepét és kettémetszi területét, mely csak Felső-Magyarországon át egy fokozatosan vékonyodó szalag útján marad egymással összefüggésben.

Felső-Magyarország büszke álma, az ország egysége, álom mard. A nyugati megyék kénytelenségből is, önérdekből is, hazafias meggyőződésből is, a Habsburg-ház hívei, ámbár a várt felszabadító hadjárat nem indul meg. A keleti vidékek hasonló okoknál fogva az ellenkező irányba szorítva, elismerik a király felsőségét, de a török védelem alatt külön kormányzatot alakítanak.

Felső-Magyarországot földrajzi fekvése az új viszonyok közepette megint önálló útra tereli, melyen nagy sikereket arat s áldásos hivatást teljesít.

Midőn a királyi kormány a nemzet érdekeit elhanyagolja és rajta idegen, néha ellenséges szellem uralkodik, az északkeleti részek feladata, az ellenállás élére állani. A legmesszebb vannak az osztrák határoktól, Bécs közvetetlen befolyásától s nagy uraik is ritkábban fordulnak meg az idegen udvarban, mint a Duna vidékebeli nagybirtokosok. Legközelebb vannak Erdélyhez és ennek független magyar hatalmához, legkönnyebben menekülhetnek biztos területre és innen leghamarabb részesülhetnek segítségben. A főnemesség nagy részének az Erdélyhez tartozó Partiumban is van fekvősége, esetleg vára, és vihar idején sajátjában találhat védelmet. Nincs mindenestül a király hatalmában.

Felső-Magyarországban nagyon elterjedt az új hit. A királyi kormány a katholikus reakczió ügyének szolgálatába állította abszolutisztikai irányát, úgy hogy az északkeleti megyék már vallásos érzületüknél fogva is ellenzékiekké lesznek.

Az ország önállóságáért és vallásszabadság ügyéért csakugyan Felső-Magyarország kél először harczra.

Zemplén vármegyében, Gálszécsen hangzik el először a tiltakozás Rudolf jogtipró rendszere ellen (1604).

Egy század véres és dicső munkája Zemplén talaján indul meg.

Homonnay Bálint, a vármegye egyik leghatalmasabb ura, és a vidék nemessége adják meg a jelt, melyre megmozdul Magyarország és meginog a Habsburgok egész birodalma. Gálszécs hangja elhatol Rudolf császár hradsini váráig és azon mozgalmak következtében, melyeknek első színhelye a gálszécsi gyűlés és első szereplői nehány megyei nemes, az egész monarchia szervezete módosul, s a császári és a király trón urat cserél. Bocskai István szabadságharcza első sorban Felső-Magyarország érdeme. Onnan indul ki és onnan meríti erejét mindvégig. A Bocskai család zempléni eredetű, birtokainak zöme a felső-magyarországbeli megyékben van, fejedelmi székhelye Kassa és nem Gyulafehérvár, a hol kormányzó helyettesíti.

Bocskai politikája egy nagy államférfiú egyéni konczepcziója, de legkönnyebben Felső-Magyarországban fogamzhatott meg s ott verhette a legmélyebb gyökereket. Ha szabad ezzel a hasonlattal élnem, Felső-Magyarország geniusza szállott Bocskaiba. A mit ama vidék ösztöne sugalmazott, azt ő alakítja át világos politikai gondolattá.

Láttuk, hogy Felső-Magyarország a legközvetlenebbül érezte a Szapolyay-féle kettéosztás és versengés hátrányait, s hogy Perényinek mindenek felett az egység helyreállítására irányuló czélja, vidéke helyzetének önkéntelen következése lehetett. Ugyanennek a körülménynek a hatása alatt állott Bocskai is. Ő is a nemzeti egység helyreállításának az ügyét szolgálja. Ő vezeti Báthory Zsigmond fejedelmet Rudolf karjai közé és lemondását ő közvetíti Prágában.

De Rudolf zsarnoki rendszere és Básta garázdálkodásai lehetetlenné teszik, hogy Bocskai megmaradjon a régi ösvényen. Új útra tér és forradalmat csinál; de csak annyira változtatja meg eddigi magatartását, a mennyire elkerülhetetlen.

Iránytűje marad az az országos nagy érdek, a mely Felső-Magyarországnak különleges érdeke is.

A Nyugat támadása ellensulyozásául fel kell támasztania a Kelet önállóságát és magyar kormányzatát; az egység helyébe azonban az együttes működést állítja.

Ne versenyezzen egymással a két állam, hanem a királytól való függés elfogadása mellett összefogódzva védjék meg a nyugati részek alkotmányát, a vallásszabadságot, s a körülmények változásáig közösen igyekezzenek a törökkel való béke föntartásán.

Felső-Magyarország, mondhatni Zemplén vármegye hossza, maradt a területi kapocs a Nyugat és Kelet között. A hajdani egység idegszálai délen megszakadtak és csak északon maradtak épek. Bocskainak az volt a kívánsága, hogy ezen helyzetének megfelelő politikát kövessen Felső-Magyarország. Az ő befolyása legyen a szellemi kapocs az egységes nemzetből eredt, két ellenséges világra támaszkodó két állam között.

Ez Bocskai gondolata. Nagyszabású is, helyes is, úttörő is.

Míg a török Budán ült, míg a Habsburgok részéről a beolvasztás veszélye fenforgott, czélszerűbb és biztosabb gondolat senkiben sem támadhatott.

S mivel a helyi érdekeknek is a legjobban megfelelt, megértik azt Felső-Magyarországon. Midőn másutt tőle eltértek, Bocskai politikája erős hagyomány maradt szűkebb hazájában.

Bocskai még haláltusája közben is szerető gonddal csüng eszméjén. Homonnay Bálintot, hű társát, Zemplén egyik nagybirtokosát ajánlja utódnak az erdélyi fejedelmi székbe. Mint maga írja: "józan életéért és Magyarországban régi tekintetes, nemzetes úri nemzetiért, ennek az országnak és Erdélynek hasznos szövetségéért" szemeli ki Homonnayt. Bízik abban, hogy Homonnay magyar szempontok szerint fogja Erdélyt is kormányozni. Arra számít, hogy őt erdélyi particularizmustól magyarországbeli érdekei fogják megóvni.

De Erdélynek nincs kedvére a magyar részek felsőbbsége. Rákóczi Zsigmondot választja meg, a ki ugyan szintén Felső-Magyarországból való, de már, mint Bocskainak erdélyi kormányzója, beleélte magát az odavaló viszonyokba. Megválasztásának jelentősége abban van, hogy Erdély magának a föltétlen "libera electio"-t akarja biztosítani és mint ezelőtt tette. önmagának önmagáért akar élni.

Homonnay mellett van Felső-Magyarország nemessége, mely a bécsi szerződés értelmében visszatért ugyan a király közvetlen hatósága alá, de Bocskai hagyományaihoz hűn ragaszkodik. Mellette van a bölcs Illésházy, Bocskai első tanácsosa és politikájának folytatója; mellette Thurzó, a kire nagy jövő vár, a ki hivatva van Illésházy után Bocskai zászlaját fönnen lobogtatni és a nemzetet vezetni; mellette maga Mátyás főherczeg, a ki egyelőre szintén Bocskai új rendjének a híve, mert tőle várja a koronát. Bocskai katonái, a hajdúk is Homonnayhoz vonzódnak és később királyt akarnak belőle csinálni.

Rákóczi támasza az erdélyi particularizmus s maga Rudolf király is, a Bocskai-féle új rend főellensége.

Homonnay Bálint nem akar polgárháborút előidézni és önként mond le igényeiről. Vele Bocskai politikája bukott meg.

Halála után érdekes új irányt vesz Felső-Magyarország politikája. Két ellentétes táborra oszlik az országnak ezen része is, de mindegyik megóvja e vidék törekvéseinek a földrajzi helyzetből eredő alapeszméjét.

Az udvarra támaszkodó katholikus reakczió országszerte lábra kap Felső-Magyarországban is. Zemplémnek nagy dinasztája, Homonnay György, Bálint halála után a család vezértagja, visszatér a régi hithez. Nagyravágyó, merész lelke szenvedélylyel karolja fel új vallása összes politikai czéljait is. A katholikus reakczió előharczosává lesz. Nemcsak birtokain terjeszti vallását, hanem ennek érdekéhez képest akarja az ország egész politikai helyzetét alakítani. Általános magas nézőpontjai vannak, mint Bálintnak is voltak: tehetséges, mint amaz volt; de nem olyan méltányos és békülékeny, a minőnek az előbbi lenni látszik. S ámbár politikája ellenkezik a protestáns Bálintéval, mint igaz, felső-magyarországi ember, ő is abban keresi hivatását, hogy Erdélyben a tőle Magyarországban kívánt kormányzati szellemet és irányt segítse uralomra. Magyarország és Erdély politikájának egyöntetű, összeműködő irányt iparkodik adni, úgy, mint Perényi Gábor és Homonnay Bálint. Míg azonban Bálint Bocskai szellemét akarta itt is, ott is érvényre juttatni és a bécsi és zsitvatoroki béke végrehajtása érdekében kivánta Erdély befolyását is latba vetni, György a katholikus politikát törekszik a Királyhágón túl győzelemre vezetni, hogy ugyanaz a párt az anyaországban is diadalmaskodhassék.

Homonnay az egész Felvidéken és Zemplénben is nagy hatalmat képviselt. Vele tart Perényi és eleinte Forgách is, a felső-magyarországi kapitány. De a nemesség zöme még sem követi a nagy oligarchát, hanem hű marad Bocskai hagyományaihoz. A megye belső harczra kél, mely az egész országra, sőt a válság egyes perczeiben a világhelyzetre is hatással van.

Az a két elv, a mely Európa-szerte egymás ellen elkeseredett küzdelmet folytatott, a mely az időtájt lángba borítja egész Németországot és minden nagyhatalmat nemzetközi véres konfliktusba kever, Zemplén vármegyében is mérkőzik egymással. És az itt bekövetkezett összecsapás, következményeiben messze kihatott a nagy nemzetközi harcz esélyeire is.

A köznemesség Homonnayt meg akarja abban akadályozni, hogy Erdély fejlődését erőszakosan elszakítsa a protestáns iránytól, melyhez Báthory és Bethlen fejedelmek tartoztak.

Erdély, Bocskai halála óta, inkább magával van elfoglalva, mint a magyarországi ügyekkel; de mégis oly irányban haladt azóta is, hogy ereje az újabb magyarországi válságnál minden valószínűség szerint ugyanazon mérlegbe esnék, a melybe kardját Bocskai vetette. Ezt a helyzetet akarja a felső-magyarországi és zempléni nemesség a körében élő nagy urak ellen fenntartani.

Felső-Magyarország a kapocs a Nyugat és a Kelet közt. Az osztrák közvetetlen befolyásától annyira messze esik, hogy önmagából merítheti politikai impulzusait, s most társadalma kemény tusát vív önmagával, hogy milyen szellemben érvényesüljön a magyar befolyás a különálló Erdélyre.

Ebben van e vidék belső küzdelmének általános érdekű momentuma. Állandó szerves összeköttetései és a részére megnyerhető hajdúság katonai ereje útján a mindíg labilis erdélyi viszonyokra nagy befolyást gyakorolhat.

Ezért kísérik mindenfelől érdeklődéssel és ezért iparkodnak a távolból is irányítani a felső-magyarországi eseményeket.

Homonnay Esterházy Miklósnak, Pázmánynak és az egész magyar egyháznak rokonszenvére és tanácsára számíthat. Erdélyben sok katholikus úr áll melléje és fondorkodik az ő érdekében. A szászokra számot vél tarthatni s az oláh fejedelemmel is érintkezésben van. E mellett ő a reménye a bécsi udvarnak, a mely aranygyapjúval tünteti ki. Bécsben és Rómában bíznak sikereiben és készek támogatására. Szerződnek vele. A lengyel király is barátja és a lengyel katholikus urakkal állandó összeköttetést tart fenn. A pápával is levelez. Tőle és a spanyol királytól vár pénzt a szent vállalat előmozdítására. Homonnay nemzetközi erők és befolyások exponense.

Ellenfele, a környékbeli nemesség, első sorban Zemplén vármegye közönsége, szintén széles körű rokonszenvre számíthat. Bocskai óta a magyar kormányzat protestáns. Illésházy halála után Thurzó György, a nádor, lelke annak a pártnak, a melynek az a meggyőződése, hogy elveszti lába alól a talajt, ha Erdély az ellenséges rendszer hatalmába kerül. A király ellenére önálló politikát folytat és a király barátját, Homonnayt tervei kivitelében akadályozni törekszik. Összeköttetésben van a megye nemességével és ezt tanácsokkal vezetni igyekszik. Az erdélyi fejedelmek, Báthory Gábor, majd Bethlen Gábor leveleznek Zemplénnel, mint a melynek mozgalma hivatva van őket megvédeni.

A Bocskai békéjének fentartásáért jótállást vállalt osztrák rendek, a kik a császár katholikus tendencziájával szembeszállanak és már Homonnay Bálint idejében nemcsak vele, hanem Zemplénmegyével is közvetetlenül leveleztek, minden bizonynyal most is készek a protestáns érdekek istápolására.

Mondani sem kell, hogy mind a két fél a porta kegyét is megszerezni törekszik.

Felső-Magyarország nemzetközi erőkre támaszkodó két országos párt mérkőzésének ütköző pontja. Felső-Magyarország Erdély kulcsa.

A küzdelem három fázisra osztható.

Az elsőben Forgách volt a katholikusok vezére. Báthory ellen háborút indítanak, a mely azonban csúfos kudarczczal végződik. A felső-magyarországi nemesség nem bírja megakadályozni a támadást, de rosszalja azt, Báthoryt értesíti az ellene készülő merényletről és elégedetlenségével és fenyegető magaviseletével meggátolja a háború megújulását.

A második korszak a Báthory örökségéért folytatott harcz. Ekkor lesz Homonnay a mozgalom vezetője. Ő is fegyveres támadást tervez. 1615-ben Zemplén vármegye ez ellen tiltakozik és kimondja, hogy "senki az erdélyi fejedelemre ne menjen, ha szinte a generális, ő fölsége a király mandátumával parancsolná, hogy felálljon".

Homonnay elhalasztja tervét. Zemplén vármegye vizsgálatot rendel szándékainak felderítése végett. S midőn Homonnay 1616-ban újra támadásra készül, a felső-magyarországi megyék ellene fegyverkeznek.

Ez az erély imponál. Fedezi Bethlent. A bécsi udvar lebeszéli Homonnayt a rögtöni akczióról. Pázmányt Kassára küldik, hogy helyreállítsa a békét. Bethlennek ideje van a fejedelmi székben megerősödni.

Az erélyes támadás helyett csak kisebb zavarok keletkeznek és ezeket Felső-Magyarország közvetítése fejezi be.

A nagy tusa harmadik felvonása a protestantizmus offenzivája. Véres összeütközéssé, komoly háborúvá növi ki magát a régóta lappangó ellentét. A zempléni protestantizmus nagyúri vezérhez jut Rákóczi Györgyben, a későbbi fejedelemben, Zsigmond fiában, a ki Sárospatak révén a vármegye lakója lett.

Benne Homonnay fellépése megnöveszti azon veszély tudatát, melyet a II. Ferdinánd vakbuzgóságában támasztékra talált katholikus propaganda a protestánsokra nézve jelentett. Kastélyának tőszomszédságában látja a veszedelmes ellenfél kíméletlen munkáját. Híven a vidék hagyományaihoz, Erdélyt törekszik a magyar szabadság védelmére megnyerni.

Bethlenhez fordul és támadásra ösztökéli.

Bethlen enged a felszólításnak és Felső-Magyarország zöme hozzája csatlakozik.

Míg Bethlen gyenge volt, felső-magyarországbeli barátjai hárították el fejétől a reá mért csapásokat; most, mikor megerősödött, ők kérik támogatását.

A zempléni két dinaszta küzdelmével nyílik meg a harcz. Rákóczi sárospataki várából Terebesen meg akarja lepni és el akarja fogni Homonnayt. De ez értesül a tervről és Lengyelországba szökik. Rákóczi elfoglalja Kassát és Bethlen könnyű diadalmenetben eljut Bécsig s itt kezet fog a cseh és osztrák felkelőkkel. A Habsburgok uralma végső veszélyben forog. Gyenge seregük nem bírna a protestáns erőnek ellenállni. Ekkor Homonnay megmenti urát és időt szerez neki újabb erő gyüjtésére.

Azon világtörténeti nagy tusának, mely a harminczéves háború neve alatt ismeretes, a zemplénvármegyei események egy időre döntő fordulatot adnak.

Felső-Magyarország fontossága, mint többször kiemeltem, abban volt, hogy általa érintkezett Erdély a nemzetnek nyugati részével. Most Bethlen és serege csak általa maradtak összeköttetésben Erdélylyel; visszavonulási útjok Zemplénen át vezetett.

S Homonnay Lengyelországban sereget toborozva, ezt a visszavonuló utat fenyegette. Saját otthonában, Homonnán teljesen legyőzte Rákóczit és Bethlen kénytelen volt Bécs elől távozni. A császár időt nyer és újra talpra áll.

Egész Európa figyelme Zemplén felé fordult. A katholikus világ örömmel és reménynyel üdvözölte a magyar urat, ki ilyen nevezetes eredményt ért el. De a hozzáfűzött remény hamar hiúnak bizonyult. Rákóczi és a felső-magyarországi protestáns elem visszaszorítja, majd teljesen legyőzi Homonnayt.

A protestáns nemesség pártja győzedelmeskedik és Felső-Magyarország, kapcsolatban Erdélylyel, a vallásszabadságnak és a magyar állam önállóságának őre marad.

Bethlen nem jár egészen Bocskai nyomdokain. Czéljai messzebbmenők, mint Bocskaiéi. Erdélyi nagyhatalmi politikát követ. Midőn Homonnaynak egyéni hatalma is döntő súlyt tudott a nemzetközi nagy küzdelem mérlegébe vetni, midőn az ész és bátorság mindenfelé meglepő eredményeket bírt elérni: Bethlen a maga nagy tehetségét és Erdély segélyforrásait - felfogása szerint a magyar nemzetnek is érdekében - elszakadásra, a Keletre és a Nyugatra támaszkodó magyar királyság felállítására akarta fordítani.

Felső-Magyarországból kapta az első biztatásokat támadására és a míg még gyönge volt, e vidék óvta meg nem egy merénylettől, a melyet ugyancsak itt forraltak ellene. Felső-Magyarország volt előretolt védelmi bástyája később is. E vidék volt az a kapu, melyen át támadásait intézte. De azért az országnak ez a része még sem helyesli egészen politikáját és nagyravágyó terveiért csak fél erővel küzd. Bocskai iránya uralkodik a nemességen, mely csak a közvetlen elnyomás ellen akar erőszakot használni. Ha távolabb van Bécs hatalmától, mint a Dunántúl, közelebb van hozzá, mint Erdély. Midőn a király jogara alatt él, ezért rendesen merészebb, mint az ország többi része; de az is természetes, hogy midőn Erdélyhez van csatolva, óvatosabb, mint annak többi része. Központi fekvése a középútra tereli.

Bethlen halála után újra visszakerül az anyaországhoz Felső-Magyarország és újra forrongásba hozza azt Erdély sorsa, mely oly közelről érdekli. Újra küzdenek benne azok az irányok, a melyek előbb is viaskodtak. S újra a protestáns tábor győzedelmeskedik. Rákóczi György, Bethlen idejében Felső-Magyarország főembere, lesz a fejedelem. Zemplén vármegyéből, Sárospatakról, a protestantizmus e fészkéből indul el fejedelmi széke elfoglalására.

Bocskai személyében egy felső-magyarországi ember magyar szempontok szerint Felső-Magyarországból kormányozta Erdélyt is. Bethlen alatt egy erdélyi, erdélyi szellemben, Erdélyből uralkodott Felső-Magyarországon. Most megint egy felső-magyarországi ember ül az erdélyi trónon és felhasználva összeköttetéseit, magyar megyék fölött is megszerzi az uralmat. Minő lesz politikája? Erdély marad a vezető rész alatta is, mint Bethlen alatt, de magatartásán mégis felismerhető Felső-Magyarország felfogásának és ösztöneinek bélyege. Kevésbbé harczias, mint mestere volt, s békéjében részletesebben kiterjeszkedik a magyarországi állapotok rendezésére, mint Bethlen tette. Kisebb ember elődjénél; politikája azonban mérsékeltebb s üdvösebb Bethlenénél; a magyarországi közállapotok javítását nagyobb jelentőségűnek tartja, mint amaz.

De nem akarom folytatni Felső-Magyarország szerepének részletesebb előadását. Nem akarom ecsetelni, hogy az új elnyomás ellen véres akczióra miképen támad fel ismét Felső-Magyarországban a szabadság szelleme. Nem akarom részletezni Thököly harczát, a ki Erdély segítsége nélkül kassai központjából évekig küzdött a zsarnokság ellen. S arról a vonzó feladatról is lemondok, hogy II. Rákóczi Ferencznek, Zemplén szülöttjének és büszkeségének nagy és nemes alakjáról szóljak. Ő is Felső-Magyarországból indul meg, neki is Kassa a székhelye; mozgalma azonban nem első sorban felső-magyarországi. Az ő korában ez a vidék már elvesztette különleges fontosságát, mert nem volt többé az egyedüli összekötő vonal Erdély és a Nyugat között. Különben is nem történetet írok: czélom csak az volt, hogy Felső-Magyarország jelentőségére és történelmi egyéniségének különleges jellemvonására rámutassak, mely Rákóczi nagyszerű harczának idejében, az újra egyesült haza egységes szerepe mellett már háttérbe szorul.

Felső-Magyarországnak külön hivatása a török uralom korára esik. Ezen szomorú időkben a tizenhárom felső-magyarországi vármegye külön testté tömörült. Közös gyűléseket tartottak s együttesen gondoskodtak területük védelméről; legtöbbnyire közös politikát folytattak és együtt kerültek magyar vagy erdélyi kormányzat alá.

Minden pártjuk azon volt, hogy a Kelet és a Nyugat között fenntartsa a körülmények engedte összefüggést és együttes működést; a győzelem pedig azé a párté maradt, mely azon fáradozott, hogy ez az összetartás a magyar alkotmány és a vallásszabadság szent és igaz ügyének javára váljék.

Abban van e vidék érdeme, hogy a helyes eszme szolgálatába mindíg eleven erőket tudott állítani. Önzés, egymás ellen való agyarkodás, oligarchikus tendenczia, opportunizmus, pártoskodás, kapzsiság, korrupczió, felekezeti szellem folyton észlelhető ebben a rendi társadalomban is. Kurucz és labancz gyűlölik egymást és pusztítják, dúlják a közös hazát. Magánérdekeket a közérdek dicső köpönyegébe burkolnak. Egymás vagyona ellen törnek; könnyen lobbanó harag, kapzsiság véres békebontást idéznek elő. Törvénytisztelet alig van. Egymást irígylik a nagyok. A főurak és a nemesség nem egyszer széjjelhúznak. Pórlázadás támad. Egyesek az udvar kegyétől kitüntetéseket és uradalmakat is várnak; mások népszerűséget hajhásznak. Talán akadnak olyanok is, a kik mind a kettőre kaphatók; a magyar fajnak - sajnos - sok fogyatkozása ekkor is mutatkozik. De a nemzeti szellem, a fajszeretet és a daczos nyers erő, mely soraikban bőven található, működésüket mégis üdvössé teszi. Nagy és derék munkát végeznek. A nemzet fenmaradásának történetében külön és fényes lap illeti meg őket. A váltakozó nemzedékek, a módosuló viszonyok közepett, helyes irányt követtek. Van egyéniségük a történelemben.

Zemplén vármegye ezen társadalomnak egyik vezető tagja volt mindvégig. S mikor Felső-Magyarország már megszűnik állandóan együttműködő, külön hivatással bíró test lenni. Zemplén akkor is a régi ösvényen halad.

Mint egész, a megye közönsége, századokig a magyarságot és a szabadságot szolgálta. Az elnyomás ellen mindíg számítani lehetett rá; mihelyt azonban a nemzet nem forgott közvetlen veszélyben, nem utasította vissza a tranzakcziókat.

Az 1848 előtti nemzeti ujjáébredés munkájából is kivette Zemplén a maga részét; a magyar irodalmi nyelv egyik legnagyobb mesterét, Kazinczyt, e megye nemesi családjainak sarjadékát, s a politikai mozgalom nagy irányítóját: Kossuth Lajost, e megye adta a nemzetnek. A 48-as év örökérdemű alkotása Kossuthnak a nevéhez fűződik. S midőn az új rendet védeni kellett a reakczió ellen, megint csak Zemplén dicső fia lett az ellenállás szervezésének lelke és Zemplén vitézül osztozkodott abban a nagyszerű és páratlan harczban, a melynek élén szülöttje állott.

Midőn azonban Kossuth az elszakadás makacs hívévé lett, Zemplén elhagyta őt és a megye székhelye azt küldötte a törvényhozásba, a ki Deák Ferencz mellett a kibékülés eszméjének főképviselője volt.

Országra szóló sok nagy emberünk Zemplénből került ki. A magyar Pantheonban a Zemplénben születtek és itt éltek a legeslegelsők közül valók.

Küzdelmes és nehéz mult után Zemplén vármegye ma Magyarország képét tárja elénk. Vannak gazdag völgyei, van hegyes, szegény vidéke. A kultura éltető ereje mindenfelé mutatkozik. De műveltsége és gazdagsága még messze van attól a magaslattól, a hová Nyugat-Európa legnagyobb része már eljutott. Ipara kezdetleges; földművelésből él. Városi polgársága kevés és aránylag gyenge. Sok a felekezete, sok a nemzetisége. Átmeneti korban van; a modern gazdasági élet erősítő és ugyanakkor pusztító versenye romba döntött sok existencziát és felemelt másokat; kevesen vannak még igazán biztos és szilárd alapon. Ilyen a megyének, ilyen az országnak a képe.

Töméntelen a tennivaló. Századok mulasztása, mostoha viszonyok, jóakaratú kormányzatnak a régi időkben mutatkozott hiánya és a magunk sok fogyatkozása ezer teendőt ró vállainkra.

Tartsuk fenn és erősítsük meg a megyét s ez szervezze meg a közszellem uralma mellett, a közérdekek szolgálatára, a széthúzó társadalmat és forraszsza azt az egészhez híven ragaszkodó egységgé. A megyének a multból fakadó életerejét ápoljuk szeretettel, mert benne van a magyar állameszmének legtermészetesebb és legmegfelelőbb alapja.

A mult hibáit kerüljük, jó tulajdonságait igyekezzünk elsajátítani. Új feladatokra és új czélokra alkalmazzuk a régi szerveket. Jövőnk jórészt a termelő munkától, a vagyonosodás és a nemzeti alapon álló művelődés mértékétől függ. A megye új hivatása, ennek a feltételeit a maga körében megteremteni. E mellett azonban elkerülhetetlenül szükséges az is, hogy az önkormányzatot egy önálló czél szempontjából tudatosan fejleszszük. A haza polgárainak politikai tapintatát, önálló szellemét, akaraterejét, felelősségérzetét és nemzeti öntudatát izmosítsa az a munka, a melyet a társadalom a törvények végrehajtása terén magára vállal. Mindebben Zemplén vármegye jó példával járhat elől. Megvan benne a hasznos működés feltétele: szellemi ereje és eleven közérzülete. Maradjon hű szép hagyományaihoz és egyik vezető tagja lesz a nemzetnek.