« A LEGÚJABB KOR. 1815-1849 Irta Matolay Etele. KEZDŐLAP

Zemplén vármegye

Tartalomjegyzék

AZ ALKOTMÁNYOS ÚJJÁSZERVEZÉS KORA. (1867-1905.) Irta Dongó Gy. Géza. »

485AZ ELNYOMATÁS ÉS FÖLSZABADULÁS KORA. (1850-1867.)
Irta Dongó Gy. Géza
Zemplénmegyei vértanúk.
Rövid egy esztendeig tartott boldog magyar világra, tizenhat éven át tartó boldogtalan német világ következett. A mint Világosnál, 1849 augusztus 13-án, Görgey letette a fegyvert, Haynau fölemelte a hóhérpallost. Az "aradi tizenhárom" után zempléni fi következett tizennegyediknek, Kazinczy Lajos honvéd-tábornok, Ferencznek a fia, (született Széphalmon 1820 okt. 20.), ki iránt azt a kegyet gyakorolta Haynau, hogy nem kötéllel, de golyóval állíttatta el hős szíve verését Aradon, 1849 október 25-én. Két más zempléni fiut, hazánk két nagy fiát, Kossuth Lajost és gróf Andrássy Gyulát, a kik a hóhér kötelének hurokjából szerencsésen kisiklottak, kép alakjában (in effigie) akasztatta föl Haynau.
Az abszolutizmus. Haynau.
Börtönből, bakókéztől megmenekült hazánk jobbjaira, valamint az egész nemzetre is, következett azután a "megrendszabályozás." Az osztrák uralmi és hatalmi abszolutizmus ránehezedett a magyar nemzeti alkotmányos és társadalmi élet romjaira. Történelmi fejlődésünk folytonosságával homlokegyenest ellenkező irányba fordult egész közéletünk. A vármegyei és törvényszéki táblabírák szerepkörében új alakok, tünedeztek föl: osztrák, cseh és morva hivatalnokok, az úgynevezett Bach-huszárok és azok mögött e kornak épp oly félelmetes, mint gyűlöletes alakja: a zsandár. Báró Haynau Gyula "táborszertárnagy ő exczellencziája" (mint az Olaszliszkai Diárioma nevezi), az ország teljhatalmú katonai kormányzója, 1849 végén és az 1850. év első felében nem egyszer személyesen fordult meg Zemplén vármegye területén, a midőn Pestről Szatmárba és onnan vissza, Tokajon át utazgatott. Haynau és azok az osztrák államminiszterek, a kik a katonai ostromállapot és a teljes hatalommal fölruházott országos hadi kormány megszűnésével (1850 július) Haynaut követték, t. i. báró Bach Sándor osztrák belügyminiszter (1849-59) és később (1860-65) Schmerling Antal lovag államminiszter, végűl pedig Belcredi Richárd gróf, Schmerlingnek 1865. augusztus havától államminiszter utóda: bőségesen gondoskodtak arról, hogy a magyar vármegyerendszert megbénítsák, sőt teljesen megdöntsék a czentralizáczióval.
A vármegye katonai kormányzata.
Tizenhat szomorú esztendőnek e történetéből felsoroljuk azokat a tényeket, a melyek szorosan összefüggenek Zemplén vármegye történetével.
Zemplén vármegyét és még más kilencz, vele földrajzi egységet alkotó vármegye-szomszédját, a kassai császári királyi katonai kerületbe sorozta Haynau 1849 augusztus havában; a kerület élére pedig császári-királyi hadikormányzóul egyik alteregoját, Marnaui Müllner főtábornokot nevezte ki. Erről a kinevezésről még az alkotmányos alispán, Cseley János, értesítette az 1849 szeptember 27-én kelt körlevelével Zemplén vármegyének I-XXI. kerületbe sorozott községi "bíráit és tanácsait" (O. L. D. 131. és 202. l.) a huszonegy kinevezett szolgabíró útján. (U. o. 174. l.) A kassai császári kerület Szepes, Gömör, Torna, Sáros, Abaúj, Zemplén (1823 óta szinte konokul "renitens" vármegye), Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyéket foglalta magában, (U. o. 254. l.), tehát nem kevesebb, mint 39,596 klm-t, vagyis egy harmad részszel nagyobb terület volt, mint Morvaország, a melytől a mintát vették. 486A kassai császári-királyi katonai kerület polgári osztályának éléről, egy zempléni mágnás, gróf Szirmay Sándor császári királyi kerületi főispán, a "zelosus Comissarius", osztotta parancsait. Így ők ketten, Müllner és Szirmay, voltak közel 40,000 klm-nyi magyar föld fölött a kétfejű osztrák sas uralmának megszemélyesítői. Az egyes vármegyék élén pedig az ú. n. "méltóságos megyei elnök"-ök, afféle felemás kétlelkű lények, egy személyben főispán és alispán, az állami és a vármegyei elvnek megszemélyesítői, osztrák-magyar figurák büszkélkedtek.
A vármegye új felosztása.
Zemplén vármegye területét a következő huszonegy kerületre osztották: a bodrogi, deregnyői, dobrai, gálszécsi, gesztelyi, homonnai, laborczi, mezőlaborczi, nagymihályi, sárospataki, rákóczi, szerencsi, sztakcsini, sztropkai, terebesi, tiszai, tokaji, varannai, újhelyi, zempléni és zsalobinai kerületre. Ezt a németektől így kiczirkalmazott kerületi beosztást reaktiválta Zemplén vármegye, mikor az októberi diploma következtében az 1860 deczember 17-én tartott közgyűlése alkalmával "bizottmányi tagjait" újonnan megválasztotta.
Draveczky Alajos.
Időrendben az első megyei elnök Zemplénben Draveczky Alajos volt, a kit 1849 augusztus 26-án neveztek ki. Zemplén vármegye fia volt ő is, 1831-ben szolgabíró, 1845-ben országgyűlési követ, majd hadi fő-adóbeszedő. Draveczky 1849 szeptember 2-án jött Sátoraljaújhelybe, átvévén a vármegye kormányzatát és pecsétjét az 1848-49-ben volt alispánjától, Kolosy (Cseley) Jánostól. "És e pillanatban" - írja Vadnay György kéziratban fönmaradt egykorú naplójában, mely a szabadságharcz után következett zempléni közdolgokra nézve legdúsabb kútforrásunk - "az All-Ispányi hivatal a' megye házából örökre száműzetett és a megyei rendszer, mely, mint jóltevő nap, századokon keresztül boldogította e' hon fiait, örökre leáldozott, eltűnt, mint édes álom." Az újonnan kinevezett megyei kerületi tisztviselők (szolgabírák, kerületi biztosoknak nevezi őket az O. L. D. a 255. lapon), a kik szeptember 15-én léptek hivatalaikba, már nem Kossuth-bankóban, hanem ausztriai bankjegyben kapták fizetésöket.
Valamennyi hivatali állás azonban még 1850 április hóban sem kapta meg a maga kinevezett emberét a tíz vármegye kerületében. Ugyanis a kassai császári királyi katonai kerület 1850 április 3. kelettel még tizenhárom tiszti állásra (politikai hivatalra) hirdetett pályázatot. Ebből a "csődületi hirdetmény"-ből tudjuk, hogy az adó-beszedőnek ezer frt, a kerületi titkárnak, a szolgabírónak, a számvevőnek egyenként kilenczszáz frt, a kiadónak, lajstromozónak és pénztárellenőrnek hétszáz frt, a pénztári tisztnek, számviteli tisztnek, esküdtnek (kerületi segédnek) és mérnöknek pedig fejenként ötszáz forint volt a fizetése pengőpénzben, külön-külön megállapított napdíj-osztálylyal és két bécsi mérföldenként minden egyes lótól 15 ezüst krajczár előfogati átalánynyal. (O. D. 239. és 254. l.)
Közszabadság helyett következett a fekete börtön és rabbilincs. Honfiak részére a "nehéz", honleányok számára a "könnyű" bilincs, a mint a magyar közszabadságnak osztrák karpereczeit az 1853 június 5-én Buda várában kelt császári királyi helytartósági rendelet megkülönbözteti. Kassán megalakult a császári királyi haditörvényszék. Zemplén fiai közül "nehéz" rabságba jutottak: Kulin Pál, Szemere József, Horváth János, Vass Antal és Bessenyey Gábor, mind az öten a forradalmi kormány alatt statáriális bírák. (Vadnay naplója: 2. l.) Helyökbe jött a "rögtönítélő bíróság" és pedig elnökként: Malonyai Imre, ülnökökként: Füzeséri Dániel, Koschut (így!) Imre, Tóth-Pápai Zsigmond és Matyasovszki Mátyás; helyettes ülnökök: Nagy Ignácz és Tavasi János, jegyző: Nádaskai Mihály. (O. L. D. 196. l.) Mind ezeknek, mind pedig a többi hivatali állásokra pályázóknak is, kineveztetésök előtt be kellett mutatniok a császári királyi kerületi főispánnak "a forradalom alatti maguk viseletéről szükségelt bizonyítványaikat." (O. L. D. 254. l.) Ez a statáriális bíróság csakis polgár bűnügyekben ítélkezett. Politikai bűntettekben ítélkezni a kassai császári királyi hadi törvényszék volt illetékes; ez ítélte el Zemplén vármegye területén Lacsnyi Vincze monoki római katholikus plébánost, Kovács János tolcsvai és Dudás Lajos kazsui református papokat, a görög-katholikus lelkészek sorából eddig Bovankovics főesperest, mert a forradalomban résztvettek, és mert a debreczeni országgyűlés április 14-iki határozatát híveik előtt kiprédikálták. A forradalmi statáriális bírák Josefstadtba, 487a papok Munkácsra kerültek várfogságba. (V. N. 3. l.) Munkácsra hurczolták nehéz rabságba Boronkay Albertet is, a ki 1848-ban és 1849-ben zempléni kormánybiztos volt. Az ő kivételével a többiek kegyelem útján kiszabadultak, még mielőtt leülték volna büntetés-idejüket. Boronkay munkácsi rabságában halt meg; jószágait is konfiskálták, de özvegye később visszakapta a birtokokat a császár kegyelméből. (U. o.) Boronkay emlékét kegyelettel őrzi Zemplén vármegye. Sírkövére Szemere Miklós ezeket a sorokat szerzette később: "Éj borult a honra, rabbilincs lett sorsod, - A közös bánatot megosztottuk veled. - Hajnalodik! Vajha, miként együtt búsult, - Együtt örülhetne velünk most kebeled." Fogságba került Zemplénből báró Vay Miklós koronaőr is, még pedig azért, mert nem vállalta el az országos helytartóságot, és mert a debreczeni kormány előtt önigazolásra jelentkezett, Horváth Piusz, újhelyi kegyesrendi atya, a ki fegyverrel szolgálta hazáját 1848-49-ben, hat hónapi szobafogságot ült (U. o.), ennek is egy részét a piaristáknak Újhelyben már az 1849. évi november 1-én újra megnyílt gimnáziumában tanítva, és így csak a tanterembe internálva, töltötte ki. (O. L. D. 145.)
Zemplén vármegyében is, mint az egész országban, elkobozták a fegyvereket. Ezt követte a volt honvédtiszteknek a császári királyi úgynevezett "bünhődő századok"-ba nyolcz évre való irgalmatlan besoroztatása. (O. L. D. 246. l.) A Zemplén vármegyéből való honvédeket Sátoraljaújhelybe hozták vizitáczió alá, Puchiera gyalogsági őrnagy elé, ki az Újhelyben állomásoztt Erzherzog Ludwig-ezred egyik zászlóaljának a parancsnoka volt. Valóságos Caraffa, a ki előtt csak közönséges "Kossuth-Hund" volt a magyar, még a főrangúak közül is azok, a kik előbb a honvédsereg zászlai alatt harczoltak. Élesen jellemzi őt az a ténye, hogy egyszer, pusztán azért, mert ebéd utáni álmából egy utczai eb fölugatta, Újhely összes ebeit lelövetni rendelte. (V. N. 6. l.) A Zemplénben bujdosó honvédek közül közembernek soroztatta be báró 'Sennyey Lajost, kinek, azon kívül, hogy honvédtiszt volt, még azt is megbocsáthatatlan bűnül rótták föl, hogy a rokona, báró 'Sennyey János, a tiszteket Újhelyben éjjel-nappal szünetlenül és gazdagon vendégelte. (V. N. 7. l.) A bujdosók összefogdosásában egyes kerületi biztosok oly buzgón jártak el, hogy még a volt nemzetőröket is sor alá hozták Újhelybe. A volt nemzetőrök fogdosásától maga Haynau tiltotta el őket az 1850. évi márczius 12-én kelt "legfelsőbb határozatban foglalt" parancs következtében, és csak abban az esetbe vétette őket az általános újonczolási rendszabályok alá, ha még nem tettek volna eleget katonai kötelezettségöknek. (O. L. D. 247. l.) A sorozásnál "Hund" volt a honvédek megszólítása; később azonban hadparancs érkezett az ezredekhez, hogy kiméletesen bánjanak a besorozott honvéddel, "sőt forradalmi szolgálatának szemrehányása is szigorúan megtiltatott és némi örömmel lehetett látni honvédekből lett tiszteket." (V. N. 7. l.) A fegyverek beszedése a vármegyéből kerületenként történt. Huszonegy szekér szállította Újhelybe a sok elkobzott fegyvert. (V. N. 6. l.) Nemzeti díszöltözet mellett a kard hordhatását betiltották. (O. L. D. 163. l.)
Noha a volt honvédtiszteknek nagyobb része még a hazában lappangott (O. L. D. 195. l.), Újhelyben a Bezirks-Gericht, Rásonyi Papp Ferencz, ki a szabadságharcz alatt még népgyűléseket tartott, a forradalom legyőzésének emlékére és a megrendszabályozás kezdetének sikerére, nemkülönben "a törvény és király iránt megingadozott tisztelet és engedelmesség helyreállításának örömére" (O. L. D. 157. l.) most hivatalos Te Deumot rendezett a sátoraljaújhelyi róm. kath. templomban. A hálaadó nagymise alkalmával szentbeszéd is volt; a prédikácziót Palásthy Pál róm. kath. káplán, zempléni fi Magyarisépből, mondotta. Szent szózata tapintatos és megnyugvásra intő volt; utolsó mondata így szólt: "és ezen isteni tiszteletünk legyen kiengesztelő a múltért, legyen könyörgő a jövőért." (U. . 8. l.) A szónok mint fölszentelt püspök, az esztergomi főegyházmegyében néhány évvel ezelőtt halt meg. A Te Deumot este a város kivilágítása követte. Általános érdeklődést ébresztett a róm. kath. templom főbejárata fölött díszeskedett transparensnek ez a hat szava: "Vesztett a bűn, győzött a haza." Talán ezért a pompás transparensért kapta elismerésül az "1849" emlékére alapított Ferencz József-rend lovagkeresztjét Vitéz Vincze, akkor újhelyi róm. kath. apát-plébános. (U. o.)
488A mit R. Papp Ferencz kezdett a templomban, ugyanazt folytatni kivánta a vármegye házában Liszy Ede, akkor harmadik aljegyzője a vármegyének, a ki 1850 január 20-ára, "a cs. kir. katonaságnak a polgári osztálylyal lejendő barátságos egymáshozi simulására" (O. L. D. 198. l.) vármegyeszerte tánczvigalmat hirdetett. A magyar gondolkozású zempléni hazafiak mindent megtettek e tánczvigalom sikere ellen. Schwarzgelb-bálnak keresztelték azt és mint e bálról a napló följegyzi, "a helyesebb tapintat győzött: nőink nemzeti szalagokkal gazdagon ékesítve, jelentek meg a megye nagytermében." (V. N. 10. l.) A vármegye ifjai, a középpontban levő tisztviselők kivételével, nem vettek részt a bálban; de nem is igen vehettek, mondja a napló írója, mert nagy számban besoroztattak. A szabadságharcz lezajlása óta ez volt Zemplén vármegyében az első nyilvános bál, "melyet nőink lejtettek, mint az a ballerina, ki nappal anyját temette el, de, a színház direktorának szigorú parancsára, az est beálltával a színpadra kelletik lépnie... s minden lábdobbanása az anyja koporsójára hullott sírgöröngy dörrenését hallatja vele." (U. o.)
Idők múltán megjött Bécsből, egyéb kérlelhetetlen hatalmi rendelkezéssel együtt, a vármegyei új tisztviselőt teljes díszben ábrázoló szinezett kép is, mely ősi atilla helyett Waffenrockban ábrázolja a magyart. De a mi több: elrendeltetett, hogy az eddig használt magyar nyelv helyett a német lesz a hivatalos nyelv a közigazgatásban és a törvénykezésben. Erre a rendelkezésre Draveczky Alajos vármegyei elnök azzal felelt, hogy leköszönt díszes hivataláról. Példáját követte a hazafias gondolkozású tisztikar, Dókus József, Pilissy Menyhért és a többi 1849. évvégi és az 1850. évkezdeti szolgabírák is. Hasonlóképpen cselekedtek Szögyény Imre törvényszéki elnök és bírótársai. Draveczky Alajos nevével később (1860) találkozunk még a vármegye érdemeseinek névsorában, nevezetesen pedig az 1848. XVI. t.-cz. alapján 1860 deczember 17-én megválasztott "megyei képviselő bizottmány"-ban. Kétségtelen, hogy rövid életű főnökségének nem múló érdemeit akarta elismeréssel viszonozni a halottaiból új életre támadt vármegye, midőn 1860-ban a tokaji kerületbeli 115 "bizottmányi képviselő" csoportjába Draveczky Alajost is beválasztotta és volt elnök létére sem kivánta "halott"-nak tekinteni.
Lehoczky László.
Második megyefőnökül Lehoczky László következett, a ki Draveczky elnöksége alatt vármegyei főjegyző volt. Vele együtt jött a vármegye német világának második tisztikara, mely egyrészről végzett földesurakból, másrészről pályatévesztett kétes alakokból állott. Ezt a Bach-uniformisba bújt osztrák-magyar tisztikart a csász. kir. kerületi főispán, gróf Szirmay Sándor, már szintén a Bach-féle uniformisba öltözötten, átjött megvizitálni Kassáról, Újhelybe és itt azzal kezdte a működését, hogy a vármegye székházának oromfalára kifüggesztette a kétfejű sast és elrendelte a kérlelhetetlen adóösszeírást. Lehoczky László beköszöntőjében, vagyis körlevelében, melyet 1850 január 10-én küldött a 21 járás szolgabíráihoz köröztetés czéljából, mondja: "terhes bár, de édes hivatalt vállalt magára, felséges ura-királya és édes hazája iránt való tántoríthatatlan hűsége érzetében." Azonban az ő elnöksége is rövid életű volt. Mind ő, mind pedig a "provisorius" tisztikarnak egy része, már 1850 július elején leköszönt és távozott, mint az egykorú följegyzés mondja: "dissolutus állapotban" hagyván a vármegyét, mely pedig már akkor, az 1850 január 18-án kiadott pátens alapján, a zsandároktól (Gendarmerie) is erősen megszállott, tíz őrshely köré beosztott terület volt. Ha az ember Zemplén vármegyének levelestárában az 1848-ról és az 1849. évről, később pedig az 1860. évről szóló jegyzőkönyveit lapozgatja, azoknak határozatokat tartalmazó részeiben sűrűn talál az olvashatatlanságig tintával kitörölt sorokat. Azokat a törléseket, mint az időközben volt vármegyei archiváriusoknak a jegyzőkönyvekhez ragasztott följegyzései bizonyítják, Lehoczky túlbuzgó czenzori tolla végezte. Az elnöki székből váratlanul és úgyszólván búcsúzatlanul történt távozását országos jelentőségű politikai ok magyarázza. Mint az akkori ó-konzervativ pártnak számottevő tagja a vármegyében, herczeg Bretzenheim Ferdinánddal, gróf Barkóczy Jánossal és báró 'Sennyey Pállal egyetemben, hitte, hogy a nemzeti elnyomatásból lesz föltámadás, és vallotta is, hogy a magyar nemzetben elnyomhatatlan természeti érzés, elkobozhatatlan történeti örökség a közszabadság. Annyi bizonyos, 489hogy a "Programm"-ot, melyet 'Sennyey Pál fogalmazott és kilenczed magával aláírt, sőt Bécsbe "nem a nemzetnek, de a császárnak felelős miniszterium"-hoz is eljuttatni bátorkodott, Lehoczky szintén politikai hitvallásául ismerte el. Lehoczkynak tehát távoznia kellett. De csak tartalékba menesztették, mert 1861-ben, a mikor az ó-konzervativokkal az udvari magyar kanczellária reaktiválta Lehoczkyt is, előtt (1861-ben) kir. biztosi, később (1865) főispáni helytartói, végül (1867) főispáni czímmel ment nyugalomba Pestre, a hol, mint a fáma beszéli, a Dunában lelte volna halálát 1872-ben.
Matavovszky János.
Lehoczky helyébe Sárosból, 1850-ben, Matavovszky János, az "erős akaratú, bátor jellemű ember" jött, a kit Zemplénben senki sem ismert és a kiről még az a hazug hír is szárnyalt kezdetben, hogy "muszkavezető" volt. (V. N. 13. l.) Másodmagával jött, egy Breuer nevű fiatalemberrel, a kinek előbb valahol a Szepességen "all-szolgabíró", új minőségében pedig "elnöki titoknok" volt a szerepköre. Az új elnöknek első dolga volt folytatni a "purifikáczió"-t a vármegye tisztikarában, ez alatt pedig azt kell érteni, hogy csak az lehetett vármegyei tisztviselő, a ki nem ártotta bele magát a szabadságharczba. A tisztikar purifikálásába befolyt a cs. kir. kerületi hadparancsnok is, Bordolo tábornok, Kassáról. A vármegye szennyesének e nagy mosását, mely az ősi székháznak ú. n. főispáni, akkor elnöki, vagy főnöki szobáiban ment végbe, Matavovszky bizalmas értekezlettel kezdette meg. De minő harmadrendű elemekből állott az a nevezetes értekezlet ott a főispáni teremben, "mellybe' egykor megyénknek csak legfőbbjei tanácskoztak a' teendők iránt, most pöffeszkedtek benne egyének, kik a' megyei életbe annak kócsjukán sem mertek volna bekukucskálni. Czigárózva, bodros füstöket bocsátva feszengtek a' fráterek a' főispányi székekbe', mellyekbe a' megye legérdemesebb fiai is csak a főispán megkinálására bátorkodtak telyes reverentiával." (V. N. 16. l.) Ennek a purifikált tisztikarnak értelmi és érzületbeli mivoltára jellemző, hogy az egyik újdonsült szolgabíró, "a ki iskolákat sem végzett", azelőtt urasági kasznár volt; a másikról meg azt olvassuk, hogy "hűsége bizonyításául" kész lett volna elárulni édes szülőjét is. (V. N. 24. és 39. l.) Nem választott, de kinevezett tagja volt az ideig-óráig rekonstruált tisztikarnak mindenki.
Nem kell összetéveszteni a középponti vármegyei tisztikart a csázári királyi törvényszékkel, a politicumot a juridicummal, vagy mint akkor nevezték a "Kaiserl. Königl. Gerichtshof"-fal, mely a kassai cs. kir. kerületi főtörvényszéknek volt első folyamodású fóruma Újhelyben. Az ideiglenesen újjászervezett újhelyi cs. kir. törvényszék így alakult meg Péterfy Károlynak, a szabadságharcz előtt eperjesi kir. táblai tiszteletbeli ülnöknek az elnöksége alatt: Reviczky György, Bartus János, Tóth-Pápay Zsigmond, Somogyi István, Hunyor József, Kulin Pál, Stépán Mihály, Barna Mihály és Dókus József törvényszéki ülnökök; Csiszár Gábor jegyző, Dienes István és Horváth Imre aljegyzők, mindnyájan vármegyebeliek. Ugyanekkor nevezték ki a "Kais. Königl. Stuhlrichteram"-, valamint a "Gemischtes Stuhlrichteramt"-belieket, úgyszintén a "Staedtisch-Delegirtes-Bezirksgericht"-belieket is a járásokba; ezek is mindnyájan vármegyebeliek, a kik hivatalaikban meg is maradtak egészen az 1853. évi végleges szervezésig.
Nagy érdemet szerzett magának Matavovszky vármegyei elnök az 1850 nyarán támadt tót-forrongás elnyomásával. Ez a forrongás, mely az úri osztály ellen irányult, következőképpen zajlott le. Valami Sveczenyi (vagy: Szvieczenyi), a ki Kassán a cs. kir. kerületi főispánságnál adófelügyelő volt, Zemplénben végzett körutazása alkalmával forrongásra ingerelte a tótságot. "Seregestűl tódultak hozzá a tót parasztok, kértek tőle földet, erdőt, legelőt és ő mindent oda igért, minek következése lőn, hogy a megye Archivumát naponta több községek küldöttei ostromolták, magoknak az úrbéri tabellákat kiadatván" mert "nekik a császár embere, Sveczenyi, minden megigért." (V. N. 18. l. Sveczenyi kilétére nézve Ol. D. 255. és 263. l.) A forrongás már az élet- és vagyon biztosságát kezdte fenyegetni. Ekkor azonban Matavovszky, az Újhelyben elszállásolt Lajos-ezredbeli katonaság egyik szakaszát maga mellé vévén, sorra járta a forrongó falvakat és a hol kellett, ötven botot veretett a falu bírájára. Az eljárás üdvösnek bizonyult s a forrongás megszűnt. Matavovszky ezzel az 1831-iki lázadás kiújulásának veszedelmétől mentette meg Zemplént.
490Kapy István.
Matavovszky elnököt, a ki rövid ideig, 1850 szeptember 1-ig (V. N. 25. l.) tartó szolgálata alatt köztiszteletet szerzett magának, a szintén Sárosból jött Kapy István követte az elnöki székben. 1850 szeptember elején vette át Zemplén vármegyének cs. kir. kormányát és elnökösködése csaknem három esztendeig, még pedig 1853 augusztus 1-ig tartott. Az ő kormányzása alatt vált intézménynyé Zemplénben az osztrák kaptára készült "definitive Organisation." (V. N. 28. és 41. l.) Ennek az életbeléptetése előtt országos népszámlálás volt.
Az 1850 és 1857-iki népszámlálás.
Az első népszámlálást - mely inkább katonai parancsszóra történt összeírás volt és csak egy cs. kir. hadnagy vezetése alatt hajtatott végre - még 1850-ben tartották meg Zemplénben. (Ol. D. 137.) Ebben az összeírásban volt egy külön rovat, melybe azt írták, még pedig teljes önkénynyel, hogy ki micsoda nyelvet beszél? Ebből azután sok furcsaság következett. Így például a túlnyomó részében már akkor is magyar Sátoraljaújhelyre nézve azt mutatta az összeírás, hogy a vármegye székvárosa tót nyelvű község és hogy a törzsökös magyar Sárospatak szintén nagy részben tót. Erre, olyanforma okoskodással, hogy Zemplén vármegyének nemzetiségi jellege tót, tehát a közigazgatás és köztörvénykezés hivatalos nyelve legyen német: életbe lépett mind a vármegye középpontján, mind pedig a járások és kerületek székhelyein a német nyelv és a német nyelv révén alkalmazásba hozták az ausztriai, cseh és morva nemzetiségű beamter-hadat. A vármegyében akkor (1851-ben) 262,317 lélek lakott és ez arra a sorsra volt kárhoztatva, hogy mind egy szálig osztrák-németté legyen. Mindazonáltal az újhelyi, bodrogközi, tokaji és szerencsi járásokban hivatalos nyelvnek megmaradt ideig-óráig a magyar nyelv. (Adalékok 1902. 253.)
A második, már rendszeres népszámlálást 1857 május havában tartotta Zemplénben a kassai cs. kir. kerületnek helytartósági osztálya. Ez a második népszámlálás, mely október 31-én kezdődött és a "megyei biztosok" felügyelete alatt az 1858 május 15-dikén ért véget, azt az eredményt mutatja, hogy a lélekszám Zemplén vármegyében: 154,863, tehát 7454 lélekkel kevesebb, mint volt 1850-ben. Az összeírásban találjuk a következő tanulságos adatokat: volt akkor Zemplén vármegyében római katholikus: 87,132; görög-katholikus: 73,976; örmény: 9; görög nem egyesült: 74; unitárius: 11; lutheránus: 6527; református: 50,926, nem egyesült örmény: 8; zsidó: 25,529; összesen 244.192 lélek. Az összeírás főösszege: 254,863. Hogy a 10,671 lélekkülönbözet azután melyik hitfelekezetnek csoportösszegéhez írták, nem tudjuk. A 254,863 lélekből ismét volt pap 396, hivatalnok 760, katona 98, literator és művész 470 (notabene: a muzsikusokat is a művészek rovatába sorozta akkor a Bodrogközön valami Prznszki nevű hivatalos személy, a ki hivatalbeli állása szerint "nagyságos szolgabíró úr" volt), ügyész, ügyvéd és jegyző 95. Egészségügyi személyzet: 99. Birtokos: 21,956. Háztulajdonos: 6200. Mesterember és gyáros 4648. Kereskedő: 864. Juhász és halász: 44. Mezőgazdasági cseléd: 7507, mesterlegény: 396, más szolgaember: 11,065, napszámos: 14,942. Nők és gyermekek: 158,073, nőtlen férfi: 69,057, hajadon nő: 65,998, házas férfi: 46,206, férjezett nő: 47,001, özvegy férfi: 3038. Özvegy nő: 12,849. Az 1850. évi összeírás óta csak a zsidóság szaporodott 1337 lélekkel. A többi vallásbeli mind fogyott és pedig: a katholikusok 937, az óhitű 4956, a lutheránus 114, a református 481 lélekkel. Zemplén vármegyében tartózkodó idegenek között 1220 férfit talált az összeírás, és volt cseh: 184, morva: 52, osztrák: 46. Van az összeírásban egy táblázat, mely az idegen földön tartózkodó zempléniek, férfiak és nők, számát mutatja. Ezek az ú. n. emigránsok és pedig: Francziaországban egy férfi (gróf Andrássy Gyula), Északamerikában két férfi (talán Kossuth Lajos és inasa), Sziriában hét férfi, három nő, Törökországban két férfi (Karove, 1848/49-ben honvéd alezredes és Molnár István honvéd-százados), Algirban egy férfi (Róth Albert orvos-doktor, újhely fi.)
Ugyanekkor, vagyis az 1857 és 1858. években, összeírták a vármegye mezőgazdaságának állatállományát is; e szerint kancza volt: 14,868 darab; csődör: 304; herélt: 11,171, csikó, három évesig: 7705, szamár: 759, öszvér: 47, juh: 148,854, kecske: 4590, sertés: 74,426, borjú, három évesig: 59,201, bika: 634, tehén: 53,098, ökör 29,014. Összehasonlítva a két év előtt talált állapottal, a statisztika közgazdasági visszaesést mutat, különösen az 491ökörállományban, a mely 15,927 darabbal kevesebb lett, míg a tehenek száma 11,474-el fogyott.
Az összeírás munkája kevés hiján 10,000 forintba került. A népösszeírás lajstromaiból hiányzik az a rovat, melyből megtudhattuk volna, hány százra rughatott a vármegyében a politikai okok miatt rabságba hurczolt és a vármegyéből az ú. n. "bünhődő század"-okba irgalmatlanul besorozott honvédek száma. A Rákóczi szellemű sárospataki főiskolásba visszaszállott hittanhallgatók, a kik 1848-ban és 1849-ben a honvédek soraiban harczoltak, az "alma mater" kebelén húzódtak meg, míg a többi, a vármegyében hazátlan bujdosók pedig: Lónyay Gábor, Szemere Miklós, Payzsoss János, Pilissy Zsigmond, Rátkay Samu, Körtvélyessy István és más zempléni nemesek kúriáján találtak ideig-óriáig menedékhelyet. Lónyay Gábor deregnyei kastélyában talált otthonra egy Lengyelországból való magyar szabadságharczos főúr is: Gráven Lajos, a rejtelmes Gráven, a ki előnevét előbb a német szóból gyártotta magának: Graf N. Kilétét csak Lónyay tudta, de soha senkinek, még a gyermekeinek sem árulta el. Gráven testestűl-lelkestűl magyar hazafivá lett a Lónyay kastélyban és több, mint fogadott családtag, mert Lónyay Gábor halála után ő volt a hitbizományi családtanács elnöke, kit a Lónyay családnak minden élő tagja szeretettel vett körül. Nevét ott találjuk az 1860. évi megyei bizottmány névsorában is. A mikor a nyolczvanas években elhúnyt és a Lónyay-család sírboltjába eltemették, az egész környék szegény népe a jótevőjét siratta benne. Hátrahagyott tudományos írásait és családi iratait a deregnyei könyvtárban őrzik.
A zsandár-állomások.
A zsandár-intézményt (Gendarmerie) még 1850-ben plántálták be Zemplén vármegye tíz kerületi biztosának állomáshelyére. A tíz zsandár-állomás közül leghírhedtebb volt a pataki. Valami kicsapott lutheránus diákból zsandár-őrmesterré vedlett túróczi pánszláv nagy buzgósággal üldözte Sárospatakon az "alma mater" theológus ifjúságát és napról-napra házkutatásokat is rendezett. A vége az lett, hogy egy országos vásár alkalmával, a mikor egy parasztleány piros pántlikába font haját tövig levágta, bizonyosan azért, mert a piros pántlikában republikánus jelvényt látott, a nép agyonverte. Az újhelyi zsandár-őrs tisztjei, Gosztonyi, Nabich és Susevich, toleráns lelkűek voltak az üldözött honvédek és a "kompromittált"-ak irányában, sőt nem egyszer a följelentőt büntették meg, a följelentett feleknek pedig hatósági segedelmet is nyujtottak a menekülésre. Legtöbb kellemetlenséget a házkutatásokkal okozott akkoriban a csendőrség. Elég volt a besúgás, hogy valaki az emigránsokkal levelez, Kossuth-képet rejteget, vagy valami politikai indexbe vett könyvet olvas: azonnal betoppan a zsandár és tűvé tett mindent a család szentélyében és a legcsekélyebb gyanús nyom alapján a kompromittáltat legott vasra verték és a császári királyi törvényszék elé állították. Volt eset, még pedig a legtöbb olyan eset, hogy a kompromittáltat a törvényszék fölmentette és a meghurczolt egyén most már becsületét akarta keresni a rágalmazó ellen; de hasztalan intézett folyamodást a császári királyi helytartósághoz Budára, a hamis följelentő megnevezése végett, a folyamodása rendszerint ezzel a hátirattal érkezett vissza: "Jelen körülmények között a kérés nem teljesíthető". (V. N. 20. l.)
Valóságos védőszelleme volt akkor Zemplénnek Szögyény Imre, a cs. kir. törvényszék elnöke Újhelyben. Mielőtt törvényszéki elnökké kinevezték, (Péterfy Károly helyébe következett a "denifitiv Organisation" alkalmával 1853-ban), Zemplén vármegyének, még a szabadságharcz előtt, alispánja volt. Az ő elnöksége alatt politika bosszúból egyetlen ártatlanul megvádoltat sem engedett elítéltetni. Ezért a megyefőnök, Kapy István, föl is jelentette és össze is tűzött Szögyénynyel; de ez feddhetetlen maradt, "jóllehet a följelentésben, egyebek között, ez volt írva a törvényszékről: "Ő felsége szentséges nevét igazságtalanságokra bitorolja, a kormány bölcs rendeleteiből gúnyt űz és forradalmi dolgokkal foglalkozik." (V. N. 26. l.)
A zsandár-kaszárnya a mai Kazinczy-utczának azon a helyén állott, melyen a királyi törvényszéki új palota épült. Ide hozták (1859-ben) rablánczon és itt tartották ideiglenesen szobafogságban gróf Károlyi Edét is a zsandárok. A grófot azzal gyanúsították, hogy az olasz Mazzini rendszerében szervezett magyar összeesküvésnek, mely forradalmi hálózatként, egész 492Zemplénre is kiterjedt, ő az egyik mozgató szerve. A régi törvényszéki, két emeletes házat és a hozzá kapcsolt kerületi börtönt Bécsben készült terv szerint építtették 1858-ban. A fundámentom ásásához, a mikor ősrégi, már akkor mindenkitől elfelejtett pinczehelyiségek kerültek napfényre, még február havában hozzáfogtak. Az építés megkezdéséről szóló emlékiratot márczius 27-én helyezték el a fundámentomba "az új épület végénél, az utczára sarkalló szegletbe, a' napkeleti oldalon." (V. N. 64. l.) Az építést árlejtés útján egy Polacsek nevű "status generalis vállalkozó" nyerte el 5% engedménynyel, a ki azután az "építkezést által adta más öt zsidóknak, kik neki hasznot 10,00 forintot adnak." (U. o.) Ebbe a Streit-féle fenyítő intézetbe férfi- és nőrabokat vegyesen helyeztek el. A férfirabok télen posztó, nyáron négynyüstös, vászon-forma ruhában jártak, fejükön sapka, lábukon topánka; a nőraboknak téli ruhája szintén posztóból készült, lábbelijök pedig papucs volt. A rablétszám 1859-ben 128, ebből férfi 88, nő 40. (V. N. 65. l.) Élelmezésük és ellátásuk a kényeztetésig jó. "A férfiakat minden héten sorba borotválta a borbély." (U. o. 42. l.)
Markovics Antal.
A mikor ennek a törvényszéki épületnek az alapkövét letették, már nem Kapy István, hanem annak hivatali utódja, Markovics Antal, volt a vármegye elnöke, "egy talpig becsületes úri ember", a kinek Rothkugel, "egy erélyes német", volt a titkára. (V. N. 41. l.) Az elnöki ügykört még 1853 augusztus 1-én vette át Kapytól, a ki "Zemplénből úgy ment el egy jókor reggel, hogy még a kapufélfától sem vett búcsút; maga Lakner titoknoka, sem tudta." (U. o.) Meg sem állott Pestig, a hol a fia, Kapy Ede, akkor Pestmegye elnöke volt és nagy becsben állott a bécsi kormány előtt, a mit az is bizonyít, hogy atyja számára később ezer pengő forint évi nyugdíjat eszközölt ki, annak ellenére is, hogy "a Kapy István főnöksége Zemplénben valóságos calamitás volt". (U. o. 26. l.) Markovics Antal volt az ötödik elnök, a kit Zemplén germanizálására küldött Sátoraljaújhelybe az osztrák kormány. Markovics azonban, a ki, neve után ítélve horvát származású lehetett, szíve mélyén hordozta a nemzeti függetlenség ideálját és szakasztott ellentéte volt Kapynak. Ez a szókimondó és határozott ember "a kormány elébe leplezetlenül föltálalt sokat, a miket más nem mert volna megmondani" írja a kulisszatitkokkal is jól ismerős Vadnay az ő naplójában (41. l.) Kapyt gyűlölték, Markovicsot szerették Zemplénben; hosszú, több mint hét évig tartó elnökösködésének az októberi diploma szabott határt, a mikor helyét, 1848-tól számítva, az "első alkotmányos főispán"-nak, gróf Andrássy Manónak adta át 1860 deczember 17-én, a mikor "tizenkét évektől fogva először nyílt meg köztanácskozási joga élvezhetése a vármegye képviselő bizottmányának". (Várm. Lev. t. J. k. 1860.)
Az 1849-iki bécsi «Utasitás».
Ha visszalapozunk Zemplén 1849-60. évközi jegyzőkönyveiben, sok érdekes adatot találunk a német világról. Figyelmünket megkapja első sorban az 1849 szeptember 4-én Bécsből kelt Utasítás, mely még magyar nyelven szólt a magyarokhoz és tizenkilencz pontba foglalta világos rendelkezéseit. E pontok közül kiemeljük a következőket: 1. A polgári közigazgatás feje a megyei elnök. Közvetetlen feljebbvalója a kerületi cs. kir. főbiztos. 2. A megyei főnök (Comitats-Präsident) vezeti a maga kerületében (t. i. az eltörölt vármegyében, mint földrajzi területen) a polgári közigazgatást. 3. A szolgabírák kötelesek közzétenni minden oly hadi kiáltványt, mely Haynau tábornagytól jön; viszont pedig kötelesek minden olyan hirdetményt, melynek szerzője a "forradalmi kormány", elkoboztatni. 4. Politikai elfogatások elrendelésére a katonai parancsnokságok vannak följogosítva. 5. A felségsértéssel vádolt egyéneknek ingó és ingatlan javai lezárolandók törvényes bizonyság (szolgabíró és ennek esküdt társa) közbejöttével. 6. A Kossuth-bankjegyek kitiltatnak a forgalomból. 7. A szolgabírák világosítsák föl a népet a lázadók hitetlenségének gyalázatosságáról. Az elpártoltak a királyi kormány hűségébe visszahozandók. 8. A nép fölvilágosítandó arról, hogy az 1848. évben az úrbéri szolgáltatások megszüntetése iránt megadott engedelmet Ő Felségének kormánya teljes épségökben fenn fogja tartani. Viszont pedig a nép is köteles tiszteletben tartani földesurának törvényes jogait és tulajdonát. Kihágások eseteiben a szolgabíró jár el, fölebbviteli fórum a megye törvényszéke. 10. Az úrbériség kárpótlása kilátásba helyeztetik a földesurak számára. 11. Az 1849 márczius 4934-diki álladalmi alkotmány (vagyis a gróf Stádiontól tervezett összbirodalmi Constitutio, az ú. n. "márcziusi chárta", melyet Újhelyben a vármegye székházának erkélyéről hírdetett ki Drvaczky elnök s kihírdetése után polgárság és katonaság jelenlétében "Te Deum"-os misét tartott), minden, a vármegyében divatozó nyelvnek jogegyenlőséget biztosít hivatalos téren. 12. Katonai hatóságokkal német nyelven kell levelezniök a politikai hatóságoknak. 15. A járás előljárójának neve ezután "kerületi biztos" (azelőtt szolgabíró), melléje rendeltetik a segéd (adjunctus). 16. Minden közigazgatási tisztviselő a kerületi főbiztosnak (később cs. kir. főispánnak nevezték) alája van rendelve. 17. A rosz szellemű községi előljárók azonnal elmozdítandók. Helyeikbe jó érzelmű "Ő Felsége és kormánya iránt tántoríthatatlan hűségű egyénekből" új előljárókat a kerületi biztos (szolgabíró) nevez ki. 18. Minden fegyver és hozzá való szerelvény elszedendő. Minden helységben az onnan való honvédek összeírandók. Idegen honvédek illetőségi helyeikre utasítandók. - Ezeken kívül szabályozta az Utasítás a húsárakat, elrendelvén, hogy azokon a helyeken, hol marhát minden nap vágnak, a jó marhahúsnak fontja 20 kr. váltó pénzben, a hol pedig nem minden nap mérik rendesen, 18 váltó értékű krajczár, végül a borjú hús fontja 22 váltó krajczár legyen. A jó és teljes mértékre felügyelni a szolgabírák (kerületi biztosok) kötelessége. Az Utasítás a vármegyéről és a községről, mint alkotmányjogi intézményről, már nem is tesz említést.
Az "Utasítás" nyomán az ügyvédek megrendszabályozása és a közadózás reformja következett. Az ügyvédi czenzura alól fölmentettek: Kossuth József, Stenzel Dániel, Nyeviczkey József és Vályi István, mint nem kompromitált egyének, a többieket mind megczenzurázták ugyan, de egyet sem rejiciáltak. A "kompromittáltak"-at, vagyis a szabadságharczban fegyverrel küzdött hazafiakat elmozdították az ügyvédeskedéstől, így: Karossa Endrét (1860-ban vármegyei tiszti főügyész), Tamaskó Józsefet, Oláh Dánielt (1865-ben országos képviselőjelölt), Farkas Lajost. A "legkegyetlenebb barikadőr"-nek, Szakácsy Dánielnek pedig, a ki háromszor is folyamodott, hogy engedjék el neki a czenzurát, mindig csak azt felelték, hogy ne alkalmatlankodjék a helytartóságnál. Szakácsy azonban furfanghoz fordult és az akkori kormány lapjába, a Budapest Hírlapba, czikket írt, a melyekben egekig magasztalta a német nyelv szépségét, noha egyetlen szót sem tudott németül. Ennek végre is az lett a következése, hogy Szakácsy a silentium alól kiszabadult.
Az adóösszeírás.
Az adóösszeírást a legnagyobb szigorral foganatosították. Gróf Szirmay Sándor cs. kir. kerületi főispán túlzott kérlelhetetlenséggel vezette az összeírást, még a saját vagyonával szemben is; de később ő maga panaszkodott az adótehernek elviselhetetlenül súlyos volta miatt Ritter von Seppenburgnak, a ki Zélig mellett első adófelügyelője volt Zemplénnek. (V. N. 13.) Az adóreformban legnagyobb visszatetszést szülte az ú. n. "emésztési adó" éltebeléptetése 1850 április havában. A magyar világ és a német világ, adózás tekintetében, így viszonylott egymáshoz: az 1847-ben Zemplénre kivetett házi adó: 119,645 frt, hadi adó: 71,602 frt, hadfogadó adó: 1248 frt volt. 1855-ben, csak a közvetetlen adó, már 386,826 frt volt, és pedig földadó: 215,956 frt, kereset adó: 62,384 frt, házoszály adó: 13,815 frt, jövedelmi adó: 17,303 frt. Landes-Zuschlag (országos pótadó) 25,789 frt, Grund-Entlassungsfund 51,578 frt. Tehát hiába szüntette meg az Utasítás 1849-ben a házadót, 1855-ben már viselte a vármegye közönsége a házadót is; sőt még az ú. n. "önkéntes nemzeti kölcsön"-ből is Zemplénre egy millió forintot vetett ki a kassai helytartósági osztály (V. N. 49. l.) és ezenfelül követelte a "magas aerarium" még azokat a rég múlt időkből behajtatlanúl maradt inséges és egyéb kölcsönöket is, melyeknek összege 150,000 forintra emelkedett már az 1854. évben. (U. o. 46. l.) Az önkéntes nemzeti kölcsönből, hosszas tárgyalás és nagy alkudozás után, Sátoraljaújhely 30,000 forintot, Sárospatak 16,000 forintot vállalt magára. Az adóprés különben egyre erősbödött. 1856-ban 417,105 frtot, 1857-ben pedig már 600,331 frtot sajtolt ki az adózó közönségből (Adalékok 1903. 96. l.), bár az is igaz, hogy a kiélt vármegyének súlyosabb teher volt akkor az a 600,000 forint, mint a minő ma a 3.600,000 korona. Kiéltnek pedig azért nevezzük az 1848-at és 49-et túlélt vármegyét, mert egykorú följegyzésekből olvassuk, hogy a magyar, osztrák és orosz hadsereghez 494tartozott és a vármegye területén keresztül-kasul járt csapatok ellátása alkalmával több, mint egy millió fegyveres népet etetett, itatott kényszerűségből. (Vadnay naplója, 31. l.)
Mikor egyszer Szemere Miklós, lasztóczi otthonában, kifakadt a német világ adóprésének elviselhetetlenül súlyos volta miatt, az asztalnál hivatlan vendégül letelepedett Ritter von Seppenburg azt adta feleletül, hogy: "a kinek nem tetszik, le is út, fel is út Amerikába!" (M. I. ny. főisp. szóbeli közlése.) Midőn pedig később Seppenburg kénytelen volt Zemplén vármegyéből távozni, Lasztócz körül elcsípték és elverték; mikor a fejére kapott egyet, azt mondták neki: "Nesze Kopfsteuer", mikor pedig a hasára ütöttek: "Nesze Verzehrungssteuer". (M. E. ny. alispán szóbeli közlése.)
Az okmány-bélyeg a német világnak már a második évében, 1850 október 1-én, jött gyakorlatba; a dohány-monopólium pedig 1851 márczius 1-én. Eleinte 40 ölnyi, később 20 ölnyi saját területén és a saját maga szükségletére, ölenként 4 pp., később 12 pp. kr. taksa fizetés ellenében, megengedték minden folyamodónak a dohány termesztést; később (1855-ben) már csak kivételesen adtak ilyen engedélyt. A kincstár részére Zemplénben akkor még kevés dohányt termesztettek. Leghíresebb volt a rátkai, golopi és ondi, legkiterjedtebb volt a pataki határ dohánya. A beváltásnál úgy bántak el a dohánynyal, hogy "a termelő sírva nézett utána." (V. N. 28) Zemplén vármegyének politikai adminisztrácziója (tehát ide nem értve a törvénykezést, cs. kir. zsandárságot, adóügyi igazgatást s több effélét) 1853-ban 40,740 ft 33 krba került; a közigazgatás szervezése után pedig, 1855-ben, 81,363 frt 07 krba került, mely összeg 1858-ban már 158,407 frt 90 krra emelkedvén, abból 19,561 frt 34 krt a "Landesfond"-ra utaltak át. (V. N. 44. l.)
Az 1852-iki császárlátogatás.
1852-ben a császár személyes látogatásával Zemplén vármegyét is szerencséltette, Grünne tábornok kíséretében. Fogadtatása Nagymihály városban volt. Vitéz Vincze apát, római katholikus főesperes, magyar beszéddel üdvözölte az ifjú császárt, mire a felség is magyarul válaszolt. A bemutatás Sztáray grófnő nagymihályi kastélyában volt, de a főurak sorából csak néhány kamarás jelent meg. Ő felsége a községek bírái és előljárói közül csak a tokaj-hegyaljaikat bocsátotta maga elé és azokkal leereszkedően beszélgetett. Tót volt több ezernyi és mindegyiknek kezében folyamodás, melyeket a császár elindulásakor kocsijába vetettek. (U. o. 37. l.)
Albrecht főherczeg Zemplénben.
Az 1852. év őszén Albrecht főherczeg, Magyarország cs. kir. helytartója látogatott el Zemplénbe és Sárospatakon, hol a cs. kir. helytartó herczeg Bretzenheimnak volt a vendége, bemutatták neki a megyei tisztviselőket. Kapy elnök magyarul üdvözölte a főherczeget. Üdvözlő beszédét németül is el akarta mondani, de még csak el sem kezdhette beszédének tolmácsolását, a főherczeg máris intett, hogy hagyja abba, mert, mondotta a főherczeg németül: "mindent értettem." Patakról a Bodrogközre ment a főherczeg kíséretével, a Bodrog és Tisza áradását megszemlélni. (V. N. 37. l.)
Olaszországi utazásának befejezése után (1857 május végén) másodszor látogatta meg Zemplén vármegyét a császár és ekkor már a császárné társaságában jött. Olaszországi utazása alkalmával nemcsak amnesztiát adott a császár lombardvelenczei alattvalóinak, hanem kijelentette azt is, hogy a katonai kormányrendszer napjai meg vannak számlálva. (Marczali: id. m. 862. l.) Magyarországon tehát éledt a remény s amikor az uralkodópár beutazta hazánkat, a nép mindenütt szeretettel üdvözölte őket. "Zemplén mindent elkövetett, hogy császárját 's imádott császárnéját, millió alattvalók édes anyját, földén méltó fénynyel üdvözölesse 's fogadhassa. Tarczalon a' kamarai tiszttartó lakja valóságos fejedelmi kéjkastélylyá varázsoltatott" (Adalékok: VI. évf. 94.) A megye főnöke négy hétig Tarczalon lakott, hogy a fogadtatás pompáját előkészítse. A császári párt Tokajba várták a "Pannonia" nevű gőzössel és onnan Tarczalig diadalkapuk emelkedtek az országút mentén. Messzire tündöklött a tokajhegyaljai zsidóknak keleti pazar fénynyel kiállított diadalkapujok. Egy másik diadalkapu gönczi boros hordókból volt egygyé róva, a harmadiknak két kapufélfája sóból épült piramosok voltak. Ebbe a fogadtatásba azonban a végzet keze beavatkozott. Hiób-hír érte utól a Zemplénhez már közel járt felségeket: elsőszülött gyermekük, Zsófia főherczegnő, halálhíre († május 29-én). A császár és császárné, körútjukat 495megszakítva, Bécsbe siettek és helyettük Albrecht főherczeg jött Tokajba, Zemplén hódolatát fogadni, de ő is csak egy napig időzött ott.
Elmaradt a császári pár zempléni látogatása, de nem maradt el, az amnesztia. Gróf Andrássy Gyula kilencz évig tartott számkivetés után újra visszatért ősi kastélyába, Tőketerebesre. És azután "procul negotiis" három évig élvezte ősi otthonát, ellentmondva a Mazzini-féle titkos összeesküvésbe, az emigráczió aknamunkájába magukat beleártott hazafiak vele való incselkedéseinek, a mely összeesküvést, mint rendszert, Andrássy Gyula, a kinek egyébként minden szavára és mozdulatára Bécsből fizetett titkos kémek vigyáztak, még legmeghittebb barátai előtt is fantazmagóriának nevezett. (M. I. ny. főisp. szóbeli közlése.) Bekövetkezett, 1867-ben, a mit Széchenyi István, megjövendölt (1860-ban), hogy tudniillik Magyarország kibékül az osztrák császárral és valamikor Andrássy Gyula lesz Ferencz József államkanczellárja. Előbb azonban, míg ez a jóslat valósággá vált, nagy válságokra és keserű tanulságokra volt szükség, mikor a felek közül az egyik lemondott az abszolut hatalomról, a másik a fegyveres ellenállásról. (Marczali id. m. 859, s köv.ll.)
A Kazinczy-mauzoleum felavatása.
1859 deczember 30-án, Kazinczy Ferencz születésének századik évfordulója, egyszersmind a Kazinczy-mauzoleum fölavatása alkalmára, országos jelentőségű emlékünnepet rendezett a vármegye. Az alkalmi megnyító szónoklatot, kardosan, díszmagyarba öltözve, báró 'Sennyey Pál mondotta, úgy tüntetvén föl ezt az ünnepet, melyben az egész ország résztvett, mint törhetetlen nemzeti egységünk tanúságát, szellemi gyarapodásunknak diadalünnepét. Kazinczy halhatatlan érdemeit Erdélyi János, a sárospataki főiskolának híres tanára, méltatta. Szemere Miklós alkalmi ódáját Matolay Etele szavalta el. Mikor az ódának ezt a versszakát interpretálta a szavaló: "Esküdd, a késő hála bánatával - Esküdd hazám, e néma hant fellett, - Hogy: nagy fiadnak, a mit álma rajzolt, - Valóvá hímzi áldozó kezed ..." egy hang a hallgatóságból kiáltani kezdette: Esküszünk! És a következő pillanatban már 5-6000 jelenvoltnak szívéből visszhangzott a lelkesült kiáltás: Esküszünk! Esküszünk! Még hatalmasabban lángolt föl a magyar nemzeti lelkesedés tüze Sárospatak ősi falai között, 1860 július 8-án, a mikor közel húszezer főnyi közönség gyűlt össze a "reformált Rákóczi főiskola" háromszázados fönnállásának ünnepén, a mikor tizenegy évig tartott elnyomatás után újra fölzendült ott a Rákóczi-induló. Báró Vay Miklóshoz, az egyházkerült újonnan választott főgondnokhoz, ugyanakkor, 300 fáklya fénye mellett, üdvözlő beszédet intézett a sárospataki főiskola tanuló ifjúságának szónoka. Ekkor mondotta Vay, az ifjúsághoz intézett válaszában, ezt a szállóigévé vált buzdítást: "a mit a háromszáz éves anyától tanúlnak, azt fordítsák a nyolczszáz éves anya, a hon, javára." (Hazánk, időszaki folyóirat: II. éfv. 512. l.)
Gróf Andrássy Manó.
Uj korszak hajnalodása kezdődött az októberi diploma hatása alatt Zemplén közéletében is az 1860. évi deczember 17-ével. Lehoczky László főispán helyére ismét zempléni főúr, gróf Andrássy Manó ült. 1848 óta, mikor gróf Andrássy Gyula a főispáni székről, a zempléni nemzetőrség élén, a szent-tamási magyar táborba távozott, újra alkotmányos főispán nyitotta meg Zemplénben a "bizottmányi gyűlés"-t. Az októberi diploma alapján halottaiból föltámadt vármegyének arról az 1860. évi deczember 17-iki közgyülésről emlékező jegyzőkönyv így szól: "Főispán úr ... mindenek előtt az egek Urához intézett buzgó fohászszal kezdé meg beszédét, ki bennünket a sok szenvedések után végtére is az igéret földére szerencsésen elvezérelt ... és megható szavakkal érintvén a multnak fájdalmait ... fölkérte a rendkivül nagy számban jelen volt megye közönséget, hogy 12 évektől fogva először megnyílt köztanácskozási jogaik élvezhetésére méltó súlyt fektetvén, őt a húzamos évek óta nem gyakorolt pályán bölcs tanácsaikkal istápolják. Egyszersmind pedig szent fogadását, hogy tudniillik ezután Zemplén közboldogításának fog élni, az egész gyűlés színe előtt eskümondással megpecsételte." (Ltár. Közig. Jk. 1. és 2. l.)
Az 1860. évi bizottmány.
Az októberi diploma alapján helyreállott vármegyei rendszert Zemplénben az 1860 deczember hó 17-én megválasztott 1146 tagú, "bizottmány" léptette életbe. E bizottságban egytől-egyig ott találjuk a volt nemzetőrök, honvédek, úgyszintén az 1849-iki ú. n. "zempléni lovascsapat" és az emigránsoknak akkor élt zempléni tagjait mind. A zempléni főrangúak közül is 496mindazokat, kiknek tevékeny részük volt az 1848 és az 1849 megteremtésében, egyszersmind az azt követett nemzeti megaláztatás végigszenvedésében. Az 1860. évi bizottmánynak oszlopos tagjai ezek: Albert Pál, gróf Andrássy Aladár, Arday Károly, Azary Mihály, Bajusz József, Balogh Antal, István és Károly, Batta Pál, Bárczy János és József, Bernáth Albert, Dániel és Menyhért, Boronkay László, (a ki az ú. n. egyetemi légióban harczolt), Borsi István, Bódogh Károly, Bujanovics Rudolf, gróf Buttler Sándor, Cseley Gusztáv és János, Cserép András, Cserépy Károly, Dercsényi Kálmán, Evva Károly, Farkas Lajos, Fekete János, Fesztóry József gör.-kath. lelkész, Fodor István, Füzesséry Gyula, Füzy Károly, Gógh Antal, Gőcze Bertalan, Hauzer Vilmos, Hlavathy János, Horváth József és Pál, Hubay Miklós, Kanta Vilmos, Kapossy Menyhért róm. kath. lelkész, Karossa Endre, Karsa Ferencz, Kazinczy István, gróf Károlyi Ede, Kerekes József, Képes Károly, Klobusiczky László, Komáromy István, Koncsol István, Kossuth Gusztáv, Mihály és Pál, Kún Dániel, Láczay Károly, Lehoczky Miklós, dr. Lengyel Endre, báró Luzsénszky József, Major István, Marschalkó Tamás, Matolay Etele és Viktor, Mezőssy László és Gusztáv, Milkó Alajos, Molnár István, Müller József, Nagy Gerson, Gyula és Károly, Nyeviczkey Kristóf, Nyitray József, Oláh Dániel, Gyula és Miklós, Olchváry György, Payzsoss János, Paleta Lajos, Palóczy László, Pálkövy Antal, Potoczky Imre, Prámer Alajos római katholikus lelkész, Prihoda Lajos, Raksányi Antal, Rácz Béni, Reviczky József és Tamás, Reskó Ágoston, Réthy Pál, Román János, báró 'Sennyey János és Lajos, Somogyi János, Soós József róm. kath. lelkész, Sóhalmy György, Stépán Antal, Szemere István és Miklós, Szepessy Gusztáv és Péter, Szerviczky Antal, Székely József, Szép Gedeon, Szirmay Tamás, Szkárosy József, Szölényi József, gróf Sztáray Ferdinánd, Tamaska József, Ubrisy János ref. lelkész, Újfalussy János, Vass Gyula, Vályi István, Vékey Gedeon, Wiczmándy Mór és Viktor, Vladár Kristóf és Tamás, Zábráczky Elek és Ottó, Zámbory Ödön, Zöldy Antal és Zsiday István. Összesen tehát 120. Közhatározatilag és mintegy ünnepies tanúsításául annak, hogy az 1841. esztendőben szerkesztett és 1849. évig gyakorlatban tartott megyerendszernek ez az 1860. évben választott bizottmány történeti folytatása: az 1146 bizottmányi tag neve elé az 1848. évi törvények alkotásában résztvett zempléni két követ, t. i. a gróf Andrássy Gyula és Lónyay Gábor neveit is odajegyezték. (Jk. 1860. 2. és 3. ll. közt.) Így tehát nem lehet csodálnunk, hogy Bécsben Zemplénnek 1860-diki bizottmányát is "rebellis"-nek tekintették, következésképpen egy év mulva (1861 novemberben) már menesztették szintén.
Az 1860-iki tisztújítás.
1860. deczember 18-án vette kezdetét az alkotmányos tisztújítás. Elvben ezt az aktust is ott kezdték, a hol 1849-ben május havában végezték. Mithogy ugyanis az 1849 május 15-én tartott tisztújításkor megválasztott Cseley János most nem kivánta újra való jelöltetését, közakarattal első alispánná Komáromy Józsefet és második alispánná Szirmay Józsefet választották. A többi tisztségre pedig: Evva Andrást főjegyzővé, Karossa Endrét főügyészszé, Somogyi Jánost házi pénztárossá. Főszolgabírák lettek: Kossuth Pál a bodrogközi, Dercsényi Kálmán a nagymihályi, Marschalkó Tamás a hegyaljai, Szirmay Pál a homonnai, Molnár István a terebesi, Cseley Gusztáv a varannai járásokban. Szavazás csak Molnár István és ellenjelöltje, Payzsoss János között volt: amarra 312, emerre 259 szavazat esvén. Tehát az 1146 bizottmányi tagoknak fele vett részt a tizenegy év óta most először gyakorolt restauráczión. Megválasztották még: Somossy Imrét első aljegyzőnek, Kossuth Gusztávot másod-, Füzesséry Gyulát harmad-aljegyzőnek és Vékey Gedeont első tiszti alügyésznek. Alszolgabírák lettek: Vass Gyula a középpontban, Jekelfalussy Sándor a sztropkai, Újfalusy Mihály a zsalobinai, Horváth Pál a mezőlaborczi, Bovankovics Pál a sztakcsini, Szirmay Tamás a deregnyei, Boronkay László a rákóczi, Wiczmándy Viktor a gálszécsi, Reviczky József a zempléni, Steincz Károly a bodrogköz-latorczai, Orosz Sándor a tiszai, Balogh Károly a pataki, Nagy Gyula a szerencsi, Füleky László a gesztelyi, Lehoczky Miklós a dobrai kerületben. Esküdtek: a bodrogközi kerületben Bárczy József és Somogyi János, a terebesiben Izsépy Miklós és Pilissy Ede, a nagymihályiban Derekassy József és Füzesséry Tamás, a homonnaiban Major István és Füzesséry Miklós, a varannaiban Füzesséry Menyhért és Oroszy Tamás, az újhelyiben Fodor 497István és Stépán Antal, a gesztelyiben Olchváry Bertalan, a szerencsiben Szabó Gábor, a patakiban Csengery József és Kerekes Gáspár, a latorczaiban Bessenyey Sándor, a tiszaiban Evva Károly, a zempléniben Kozma Pál, a gálszécsiben Pekáry Sándor, a deregnyeiben Kulin Gyula, a rákócziban Rácz Pál, a sztakcsiniban Tremmel Károly, a mezőlaborcziban Haraszthy József, a zsalobinaiban Schmidt Károly, a sztropkaiban Gerzanics Bertalan, a dobraiban Újfalussy Endre és végül a tokajiban Szenczy László és Szabó Lajos. Számvevő: Somogyi István, másod alügyész: Matyasóvszky Kálmán. Gőcze Tamás levéltárost, azon az alapon, hogy az 1849 május 15-iki választástól nyerte a megbizatását, hivatalában meghagyták. Várnagy lett Bárczy János. Mérnökökké Lengyel Sámuelt és Gregorovics Antalt választották. Főispáni kinevezés révén nyerték hivatali állásaikat: Breznay István és Novák Antal főorvosok és Weisz Ármin középponti alorvos, Járásorvosok a Bodrogközön: Klimó Menyhért, Nagymihályon: Mráz Lajos. Varannón: Pekarik Endre, Gálszécsen: Obláth Mór, Tokajon: Székely József, Szerencsen: Szalkószky József, Homonnán: Thomán Dávid, Sztropkón: Mauks Leopold. Csendbiztosokul kineveztettek: Molnár János az újhelyi, Fáy Pál a szerencsi és gesztelyi, Ferenczy János a tokaji, Lévay a nagymihályi, Csanálosi Károly a bodrogközi, Kacskóvszky Antal a homonnai és varannai, Pálkúthy András a terebesi kerületekbe. (Lev. t. jk. 1860. 10-18. ll.)
Az alkotmányos ősi intézmény, a vármegye helyreállítása során Zemplénben sem találjuk annak a nyomát, hogy 1860-ban a törvényszék tisztikarát is restaurálták volna és pedig azért nem, mert annak küszöbön levő új szervezését közeli kilátásba helyezte a cs. kir. udvar kanczellária. Épp azért az alispánnak bírói, illetve törvényszéki elnöki szerepkörét csakis az 1848. X. t.-cz. 3. és 4. §§-ban körülírt úrbéri esetekre korlátozták, mely eseteknél rendes bírótársai a szolgabíró és az esküdt voltak. (Megyei Rendszer. Kiadta: Zemplén megye közönsége. Sárospatak. 1861. A 30. lapon.)
A zemplénmegyei «Rendtartás».
A tizenegy esztendő hosszán vonszolt rabbilincsből fölszabadult vármegye immár lelkesülten kezdett intézményes életének folytatásához. Mindenek előtt megbízott egy küldöttséget, hogy emlékiratban örökítse meg "az idegen törvények és bírák tűrhetetlenné vált igája alatt lefolyt idők (1849-1861) nehéz fájdalmait." (Id. jk. 24. l. 5. sz.). Ennek a memorandum-író küldöttségnek Erdélyi János, a sárospataki tudós professzor, Szirmay Ödön, Mezőssy László, Nyeviczkey József, Reskó Gusztáv, Oláh Dániel és Matolay Etele lettek a tagjai. (Sajnos azonban: ez a hét tagból álló küldöttség adós maradt munkálatának benyújtásával.) Egy másik küldöttséget pedig, melynek elnöke Komáromy József első alispán és a tagjai Szögyény Imre, Nyeviczkey József, Karossa Endre és Evva András voltak, az "1841. esztendőben szerkesztett és 1849. évig gyakorlatban is tartott megyerendszer" kidolgozásával bízta meg a vármegye. (Ez a vármegye-törvénye el is készült, sőt 200 példányban ki is nyomatott; de életbe nem léphetett, mert a vármegye fölött újra megkondult a halálharang. A nagybecsű munka, a melyet 1861 április 15-én hitelesítettek, 86 oldalra terjed és XIX czikkelyben sorolja föl a tisztviselői kötelességeket, nem egy helyütt didaktikai módszerben. Valóságos kátéja ez a törvényhatósági közigazgatásnak; többi között kimondja (69 l.), hogy "minden országos ajánlások és segedelmek" csak a vármegye közönsége részéről megállapított kulcs alapján és a közgyűlésnek jóváhagyása után vehetők foganatba; más helyütt pedig (5. l.) élő tiltakozást is tartalmaz ekként: "az adónak mostani mennyiségét és az egyes adókötelesekre lett kivetését... mint a melyek nem alkotmányos úton lettek megszabva és létrehozva, törvényes érvényűnek le nem ismerheti, hanem ennek alkotmányos útoni létrehozatalát a legközelebbi törvényhozástól várja."
A vármegyeházát megszállják a zsandárok.
A vármegyének ez az elvi álláspontja, párosulva az első alispán erélyességével, szolgált okul a maga nemében példátlan összekülönbözésre a helytartótanácscsal. Erről a históriai jelentőségű összekülönbözésről a következőket jegyezte fel a történetíró.
1861 július 1-én az adó erőszakos behajtására a Sátoraljaújhelyben állomásoztt Schmerling-ezredbeli katonaságnak egy különítményével megerősített zsandár-csapat a vármegyeházán "nemcsak a fő- és alispáni, hivatalos lakszobákat, hanem a megye tanácstermét is, az ajtók feltörésével, 498erőszakosan elfoglalta". Az első alispán, Komáromy József, az 1861 július 1-re kitűzött közgyűlésnek megtarthatása érdekében fölszólította a katonaság és zsandárság hadnagyát. Wéber Károlyt, a vármegye ősi gyűléstermének kiüríttetésére. A hadnagy nem engedelmeskedett. Erre az első alispán, úgyszintén a júliusi közgyűlésre megjelent bizottmányi tagok és tisztviselők is a sátoraljaújhelyi kegyesrendűeknek hazafias készséggel átengedett klastromába, vagyis annak templomszerű ebédlőjébe tették át a közgyűlést. A piaristák ebédlőjében megnyitott közgyűlésen bejelentette az első alispán, hogy a "megye házának katonaság által ellenséges módon lett megszállását ... a főispánnak sürgöny útján tegnap (június 30-án) feljelentette." A közgyűlés (jelenvolt tagjai közül ma már csak Bajusz József és Molnár István vannak életben) "meglepetve a katonai parancsnokságnak azon merénylete által, miszerint az igazság kiszolgáltatására szolgáló, ugyanezért mindenkinek tiszteletet parancsoló és még az ellenséges idegen hadak által is dulástól megkimélt szenthelyeiket, a fennálló békés idő közepett, a különben bizodalmat követelő hatalom fegyveres szolgáinak oda lett behelyezésével megfertőztetni nem tartózkodott ... a kegyesrendű tisztelendő atyáknak teremök átengedésébeni készségüket meleg köszönettel fogadták." A jelenvoltak figyelmét épp e kínos ügy felett folytatott tanácskozás kötötte le, a midőn gróf Andrássy Manó főispán a terembe lépett. "Általános felállás közben tett Éljen kiáltás után mondotta a főispán, hogy a "megye szorongatott helyzetét megértvén, sietett osztozni a megyével a reá mért kedvetlenségekben, különösen pedig a teendők felőli tanácskozás vezetésének főkormányzói tiszte szerént élére állani." A zsandárhad és katonaság azonban, a hadnagy úr vezetése alatt, betolakodott a kegyesrendi atyák ebédlőjében tanácskozott közgyűlésre is. A főispán azonnal való távozásra szólította föl a hadnagyot és szuronyos csapatát, de az makacskodott. Ekkor a főispán feloszlatta a közgyűlést ezzel a tiltakozó kijelentéssel: "megyénk méltósága és tekintélye a most látottak által meg lévén gyalázva, tanácskozásunk alkotmányos szabadsága pedig az önkénykedő katonai hatalom által le lévén rombolva ... a hatalom ugyan elveheti pénzüket, de szíveinket magától végképp elidegenítvén, a bizodalmat, melyet deczemberi (t. i. az 1860. évi deczember 16-iki) leiratában óhajtani látszott, nem állíthatja többé vissza soha ... a bizottmányi tagokat a minél szilárdabb összetartásra, békés tűrésre és egyértelműségre hazafiúi meleg szavakban buzdította ..." A jobb jövő iránt való reménynyel vett búcsút az ősi közgyűlés a klastrom ős falaitól. De a jobb jövő még nem volt oly közel, mint azt 1861 július 1-én hitték.
Ez inczidenst nehány hónappal megelőzően, vagyis azt 1861. év február havában, az 1848. V. t.-cz. alapján, előkészületeket tett a vármegye az országgyűlési követek választására, nyolcz választókerületre osztván az egész vármegyét és megalakítván a középponti választmányt is. Kik voltak tagjai e választmánynak: nem maradt hivatalos irat, melyből tudhatnók. Két politikai pártra oszlott a választó közönség, az ú. n. fölirati és a határozati pártra. Amaz egyezkedni kivánt az ország alkotmányos jogaira nézve; emez, az 1848. évi törvények alkotmányjogi alapján állva, követelését országos határozatba kivánta foglalni. Zemplénben a fölirati párti országos képviselők jutottak viszonyos többsége; ugyanis megválasztattak fölirati programm alapján az újhelyi kerületben: gróf Andrássy Gyula, a terebesiben: Molnár József, a nagymihályiban: báró Luzsénszky József, a bodrogköziben: báró 'Sennyey Lajos, a liszkaiban: Lónyay Gábor, a mádiban: Kazinczy Gábor; határozati párti alapon nyertek mandátumot a homonnai kerületben: Bujanovics Rudolf és a megyaszaiban: Mezőssy László. A radikális irányzat tehát a mérsékelt ellenzéki fölfogással szemben kisebbségben maradt és így Zemplén vármegye az 1861. évi április 2-ára Budára összehívott nemzetgyűlésen előreláthatóan hajlandó lett volna az uralkodó és a nemzet között támadt közjogi nagy kérdésekre nézve egyezkedni. Ámde abból a nemzet-gyűléséből, a mely hivatva lett volna a hatalom fülébe dörögni, hogy a végenyészet szélén is "Él nemzet a hazán", augusztus 21-én már feloszlatás lett. Schmerling a megyei gyűléseket, ezeket a "kis országgyűlések"-et is feloszlatta, kiadván a magyar nemzettel szemben a szálló igévé vált jelszót: "Mi várhatunk." A felirati párt részéről szónoklataikkal kitűntek, Deák Ferencz mellett, a 499zempléni követek közül Andrássy Gyula a ház alelnöke, és Kazinczy Gábor. (Marczali: id. m. 878. l.) Az Ausztria és Magyarország közös viszonyait tárgyaló 15-ös albizottság gróf Andrássy Gyulát választotta elnökéül. (U. o. 885. l.) Zemplén, a Schmerling-féle feloszlatás ellenére, ebben az időszakban utolsó közgyűlését 1861 szeptember 18-án tartotta, elintézvén az 1860 deczember 17-től 1861 szeptember 18-ig összesen 1246, a vármegyei törvényhatóság jogköréhez tartozott ügyet.
Az 1860 deczember 17-én s a rá következett napokon megválasztott alkotmányos vármegyei tisztikar, úgy a főispán is, "a sarkalatos hazai törvényeken alapuló megye ős szerkezet ellen ismét elkövetett sérelem miatt óvását kifejezvén", lemondását benyujtotta a november 14-én az országbíróhoz. Példáját követték a törvényszékiek is.
Provizorium.
Jött a "provizorium" ismét Lehóczky Lászlóval, most már mint főispáni helyettessel és tartott ez az ú. n. tisztiszékekkel való megyei kormányzat - melynek szándéka "az elnyomatás folytatása és a jogfosztás (Verwirkung) elvének következetes keresztülvitele volt" (U. o. 881. l.) - egészen a 1865. évi október 19-ére újból egybehívott "bizottmányi gyűlés"-ig, mely alkalommal már, a hétszemélyes táblához előbb váltóbíróvá kinevezett Lehóczky László helyett az újonnan kinevezett főispán, gróf Sztáray Ferdinánd elnökölt, a ki ugyanakkor tartotta ünnepies beiktatását új főispáni méltóságába.
Egyéb vonatkozó hivatalos irások híjával, az 1861/62. évi házi pénztári számadásból tudjuk meg, hogy e provizórium ideje alatt kik vállaltak közhivatalt és kik voltak az ügyvezető megyei tisztviselők Zemplénben.
Füleky György első alispán, egyszersmind törvényszéki elnök és Reviczky Imre másod-alispán voltak fejei Zemplénben a Schmerling-lovagjai gúnynévvel illetett provizorius tisztikarnak, melynek többi tagja, névszerint: Rozgonyi József főjegyző (a ki Draveczky Alajos megyefőnök távozása után, még 1850-ben, elnökjelölt is volt), Lehoczky Kálmán első aljegyző (a főispán fia), Szerdahelyi Károly másod-aljegyző, Eőry F. Miklós harmad-aljegyző, továbbá Stépán József, kezdetben alügyész, később tiszti főügyész, Gönczy Albert tiszti másod-alügyész, Ecsedy Tamás főpénztárnok, Fekete János árvapénztári ellenőr, Pehovics János főszámvevő, Pauer Milos alszámvevő. Politikai színehagyottság jellemzi a provizóriumnak megyei törvényszéki ülnökeit is. Neveik ezek: Albert Pál (1872-ben, a mikor Zemplénben is különvált a királyi törvényszék a megyei árvaszéktől, árvaszéki első ülnök), Antóny István, Fekete József (1872-ben kir. törvényszéki bíró), Hudich János, Kulin Pál, Nyomárkay József, Stanczl Károly, Steiner Ferencz és Vadnay György. Törvényszéki tanácsjegyző volt Krasznapolszky Gusztáv. Főszolgabírák voltak: Eperjessy István, Füzesséry Bertalan, Horváth József, Izsépy László, Ladomérszky Antal, Széchy Mihály (előbb ülnök a törvényszéknél) és Tóth Sámuel. Alszolgabírák: Bekes Ede, Bojtsik Endre, Gőcze Bertalan, Hunyor Sándor (1872-től törvényszéki bíró, később törvényszéki elnök Egerben), Kelemen Antal, Kigyóssy Albert, Kiss Károly (később törvényszéki biró), Kulin Gyula (később törvényszéki elnök Máramarosban), Kükemezey Péter (később járási közgyám), Olcsváry Bertalan, Petrassovits Sándor, Szenczy László (később szolgabíró), Szilágyi Pál (később számvevőségi irnok), Újfalussy Endre (később Újhelynek, mint nagyközségnek, utolsó főbírája) és Vadászy Dániel (időközben követte az alkotmányos, vagyis az 1860. évi tisztikar példáját és ő is lemondott). Az esküdtek száma huszonhárom, névszerint: Antalóczy Antal, Bencsik Sándor, Benkő Károly, Bistey Lajos, Eperjessy Imre, Fodor Napoleon, Fröhlich Gyula, Gerzanics Béla, Gőcze Tivadar, Kozma Pál, Labáth Béla, Makkay Miklós, Meskó Károly, Novák Gyula (később Tokaj főjegyzője), Oláh Gusztáv, Séra István (később szolgabíró), Simig Sándor, Schmidt Károly (később, a m. kir. honvédség újjászervezésekor, százados Újhelyben), Szabó Bernát, Szabó Mihály és Takács Sándor (később, Novák Gy. elhalálozásakor, Tokaj főjegyzője) és Treml Károly. Még a vármegye "földmérői" is változtak ebben a göröngyös Schmerling-világban. Közülök Szubszilvány István és Hansky László megyei mérnökök nevei maradtak fenn emlékeztetőül. Orvosokul a régiek maradtak meg, számukat csak a két állatorvos, Kemecsey Ferencz és Baksay Pál szaporítja. Jellemzi ezt a tentafogyasztó Schmerling-időszakot egyebek között az is, hogy 500Zemplénben akkor a megyei irnokok száma nem kevesebb, mint huszonöt (egy közöttük olyan, a ki mint törvényszéki bíró kevélykedett a Bach-időszakban). Négy tiszti hajdú, két posta-huszár, két kulcsos káplár, huszonnyolcz tömlöcz-hajdú - egy őrmesternek, mint tömlöcztartónak, kommandója alatt - képviselik a magyar sujtásos díszt ebben az időben, a Schmerling-lovagok kaputrokkos alakjai között. A várkapitány várhadnagya Vörös Vendel volt. (A vármegye 1861/62. évi számadásából).
Hogy fogalmat alkothassunk magunknak arról, mily tetemes pénzösszeget emésztett föl Zemplénben évente a provizórius közigazgatás, melynek költségeihez a sátoraljaújhelyi császári királyi adóhivatal kilencz részletben utalványozott évi 133,800 forinttal járult, ide iktatjuk ezt a kivonatot a házi pénztári számadásból: 1861/62-ben a vármegye bevétele, ide értve az állami javadalmazást is, összesen 134,601 frt 42 kr. volt. Ezzel szemben az összes kiadás 101,699 frt 37 kr., melyből a tisztviselők fizetése 60,713 frt 31 kr. (ebben az első alispán fizetése 1700 frt), csendbiztosok és 34 pandur fizetése 8,333 frt 25 kr., megyei huszárok és hajdúk fizetése 7,399 frt 34 kr., ugyanazok ruházata: 4,880 frt 51 kr. (a vármegye szabója előbb Boka Károly, később Sebeök Antal volt), útbiztosok és útkaparók fizetése 2,951 frt 59 kr., megyeház fentartása 2,320 frt, írószerek, nyomda, tüzifa 4,619 frt 31 kr., napidíjak, előfogati költségek 1,917 frt 19 kr., vegyesek 576 frt 70 kr., rabok élelmezése és tanúzási díjak 7,988 frt 17 kr.
Mailáth György és Sennyey Pál. Gr. Sztáray Viktor főispán.
Az 1865. évi július havában Schmerling államminiszter megbukott. Utódává a felség gróf Belcredi Richárdot és cs. kir. kanczellárrá Mailáth Györgyöt, Zemplénnek is egyik nagytekintetű férfiát nevezte ki, a ki Bécsben az ú. n. megerősített birodalmi tanácsba belépett ugyan, báró 'Sennyey Pállal és gróf Barkóczy Jánossal együtt, de csak azért, hogy az agyafúrt bécsi alkotmányjogi irányzatokkal erélyesen szembe száljon. A helytartótanácsot régi hatáskörébe helyezte vissza a császár. Mailáth György ellenjegyzésével Bécsben, 1865 szeptember hó 17-én, ő császári és apostoli királyi felsége, "népeinek boldogítására törekvő atyai szívének őszinte óhajtása által indíttatva", aláírta a magyar nemzethez és a vármegyékhez szóló fejedelmi levelét, melylyel deczember 10-ére "közországgyűlés"-t hírdetett Pest városába, Zemplén vármegyebeli "tisztelendő, tiszteletes, tekintetes és nagyságos, vitézlő és nemes, okos és érdemes kedvelt hívei'-nek is. Az ország boldogságának s anyagi érdekeinek előmozdítására őszintén törekvő császár levele, a mily váratlanúl (1865 szeptember 22-én) érkezett, épp oly meglepetést is ébresztett Zemplénben. Latolgatásra nem volt idő, mert a fejedelmi levél "komolyan parancsolván, kegyelmesen meghagyta" Zemplén vármegye közönségének is, hogy az 1848. évi V. t.-cz. alapján kihirdetett választórendszabály szerint, "béke és nyugalomszerető férfiak"-ból válaszszon halogatás nélkül az ország gyűlésére küldendő követeket. Lehoczky László főispán legott elküldötte a meghívókat felső és alsó Zemplén bizottmányi tagjaihoz, a 451 községbe és öt év multán most először újra bizottmányi közgyűlést hírdetett Sátoraljaújhelybe, 1865 október 19-ére. A közgyűlésnek két tárgya volt: az újonnan kinevezett alkotmányos főispánnak, gróf Sztáray Viktornak, ünnepies beiktatása és a képviselőválasztásokat intéző középponti választmánynak megalakítása. Gróf Sztáray Viktor főispán beiktatása símán ment végbe. A nemes gróf, az alkotmányhoz való ragaszkodásáról biztosítván a közgyűlés tagjait, "a fejedelem és hon iránti hűség érzelmeitől áthatott beköszönő ékes beszédet mondott". (Jk. 1865. 1. sz. a.) Simán indult a második tárgy is, melyet azzal kezdettek, hogy a "bizottmányi gyűlés törvényes megalakulásához" jegyzőül Évva Andrást, tiszti ügyészül Karossa Endrét, szolgabíróul Vass Gyulát, esküdtűl Fodor Istvánt (neveiket ismerjük az 1860-ban alkotmányosan megválasztott tisztikarból is) helyettesítette a főispán. De a tárgyalásnak további menetén s mindjárt a császári levél felolvasása után nagy kavarodás támadt. A levél ugyanis nem állította helyre a vármegyei bizottmányoknak törvényhatósági teljes működéskörét, hanem azt csupán az országos követek megválasztásához szükséges előmunkálatok megtételére, főképp pedig csak a középponti választmány megalakítására korlátozta. A cs. kir. udvari kanczelláriának a fejedelem levelében kifejezésre jutott ama korlátozó rendelkezése, sértette az 1848. évi törvényeken alapuló nemzeti jogfolytonosságot. 501Épp azért az 1865 október 19-én közgyűlésezett Zemplén vármegye, "mint a törvénynek egyik őre", az 1848. III. t.-cz. 26. §-a, illetve az 1848. évi XVI. és XVII. t.-cz. alapján, óvást emelt a levélnek netalán jogfosztó szándéka ellen és ugyanakkor jegyzőkönyvbe vétetni rendelte, hogy magát "törvényes jogai s kötelességei gyakorlatában korlátozva érezvén: tiltakozik a kormánynak törvénybe ütköző, mert a jogfolytonosság mellőzésével kiadott rendelete ellen". A középponti választmány kiegészítéséhez és a követek megválasztásának útjába azonban, bizvást remélve, hogy jogainak sérelme az országgyűlésen orvoslást talál, akadályt nem gördített.
Az 1865. évi középponti választmány.
Az 1865. évi, jogaiban csonka vármegye, kiegészítvén a még 1861-ben megalakított középponti választmányt, ennek névsorát így állította egybe: báró Barkóczy Mihály, Batta Pál, Bessenyey Gábor, Bernáth Dániel, Bodáky Ferencz, Bukóvszky Ferdinánd, Czibur András, Dókus József, Draveczky Alajos, Füzesséry Dániel, Gógh Antal, Kazinczy András, Kerekes János, Kún Dániel, Matavovszky János, Matyasóvszky Kálmán, Mezőssy László, Nagy Miklós, Nemthy Ödön, Nyitray József, Oláh Dániel, Orosz Sándor, Oroszy László, Payzsoss János, Pilissy Zsigmond, Püspöky Imre, Reviczky György, Rudlov Ferencz, Spillenberg Gábor, Stépán Vincze, Szabó Sámuel, Szabó Zsigmond, Szalánczy István (premontrei kanonok), Szeghy Gyula, Szent-Imrey Miklós, Szepessy Gusztáv, Szerviczky György, Szirmay József, Szögyény Imre, Szölényi József, Vályi István, Vladár József, Zalay Alajos, Zábráczky Elek, Zékány József és Zsolnay Endre. Mindössze 46-an, felirati- és határozati pártiak vegyesen, általában pedig békeszerető, lojális érzésű honfiak mindannyian. Egy sincs közöttük ú. n. 49-es republikánus, sőt "volt rebellis" is alig akad egy-kettő. Az 1848. V. t.-cz. 11. §-ában előírt esküt a bizottmány színe előtt letették, az erről tanúskodó jegyzőkönyvet pedig - m. kir. belügyminisztérium nem létében - a helytartótanácshoz (és nem a kanczelláriához) rendelték fölküldeni, az idézett törvényczikk 22. §-ának megfelelően. A fehér és piros tollas politikai pártbeliek most újra összemérték erőiket, mint már egyszer megcselekedték 1861-ben. Újra megválasztattak országgyűlési képviselőkül: gróf Andrássy Gyula az újhelyi, Molnár József a terebesi, báró 'Sennyey Lajos a bodrogközi, Lónyay Gábor a liszkai, Mezőssy László a megyasszai kerületekben. Új honatyák lettek a nagymihályi kerületből: Kossuth Mihály, a homonnaiból: Szirmay Pál, a mádiból: Sóhalmy (Saltzer) János. Az arány a föliratiak (Deák-párt) és határozatiak (Kossuth-párt) között - hiába "dörgött Kazinczy szónokajka, mint egy földi isten" - maradt 1865-ben is, mint volt 1861-ben, t. i. hat "labancz" két "kurucz" ellenében.
1866-67.
A mi 1865-ben megalkotta a magyar alkotmányozó országgyűlést, a villámos feszültség, Custozzánál (1866 június 24) az olaszokra lesújtván, Ausztriát megszűnt fenyegetni. Így tehát a nagy remények között indult magyar országgyűlés, bizonytalan időre, legfelső kézirattal, elnapoltatott. Ezzel kezdetét vette az ú. n. "második provisorium" és a bécsi kormányzat ismét ránehezedett Magyarországra, lenyűgözve a vármegyei élet önállóságát, mindaddig, a míg a königgrätzi csata [1866. júl. 3.] meg nem változtatta Ausztria hangulatát és 1867-ben a nemzet kibékült a fejedelemmel.
Gróf Belcredi megbukott Bécsben. Helyette a császár az akkor Zemplénben is nagybirtokos báró Beuszt Ferdinándra bízta a külügyek vezetését. 1866 november 17-én már együtt volt Pesten az újra összehívott országgyűlés. Helyreállott az ősi megyei rendszer. A független felelős magyar minisztérium - legnagyobb meglepetésére a magukat egyedül kormányképesnek tartott konzervativeknek - 1867 február 19-én, gróf Andrássy Gyula elnöklete alatt, megalakult és így a legnagyobb magyar jóslata beteljesedett. Gróf Andrássy Gyula miniszterelnöksége alatt Magyarország újra föltámadott. A kiegyezés király és nemzet között az 1867. XII. t.-cz. képében megtörtént. "Megyénk nagy fia, hazánk vezércsillaga lőn." (Jk. 1867. 59. l.)
Minden alkotmányos akadály elhárítása után most már a koronázás örömünnepére, június 8-kára, készült lázas tevékenységgel az egész nemzet. Zemplén vármegye e tekintetben nem erőltette meg magát. Banderistái, kiket Lónyay Ödön vezetett Budára, a koronázásra, Bogyay Zsigmond, Szirmay Gyula és Zalay István voltak. (Jk. 1867. 53. l.) Előbb azonban 502még azt is megtette Zemplén, hogy a honfoglaláskori nevezetességű Retelpataka mellől "fél köbláb honfi-vér áztatta földet" küldött Pestre a koronázódombhoz.
Gr. Andrássy Aladár.
Az új időszak, vagyis a második provizórium után fölvirradt és máig tartó magyar világ kezdete, új főispánt hozott Zemplén vármegye "főkormányzó szék"-ébe: gróf Andrássy Aladárt, gróf Sztáray Viktor helyébe. Új zászlót is, a vármegyének máig is szereplő piros-fehér-zöld selyem díszzászlaját, melyet a gömöri főispánná kinevezett Andrássy Manó felesége, Pálffy Gabriella grófnő közreműködése mellett még 1860-ban készítettek, de ekkor föl nem avathattak a zempléni hölgyek, és a mely díszzászlót Parnóról, hol 1867-ig rejtekben tartották, Komáromy József I. alispán hozta el Újhelybe a vármegyének, mint "egy szebb jövendő szimbolumát". (Jk. 1867. 183. l.)
Az 1867-iki tisztújítás.
1867 május 1-én, az új főispán beinstallálására egybesereglett 672 főnyi bizottmány, május 2-án és a következett napokon, újjáválasztotta az 1860-iki vármegyei tisztikart és annak kebelében nagy többséghez jutott az akkor ú. n. "labancz-párt", melynek első alispán-jelöltje Szirmay Ödön volt, de Komáromyval szemben 448 főnyi kisebbségben maradt. A középponti tisztikar újjáválasztásánál még a "kuruczok" győztek, hanem a járásokban és a kerületekben vereséget szenvedtek. Második alispán lett közakarattal Matolay Etele (e munkának is egyik kiváló írója), főjegyző Évva András, I. aljegyző báró Vécsey Sándor (később a vármegye főispánja), II. aljegyző: Payzoss Andor, III. aljegyző: Éles Géza; főügyész: Karossa Endre, I. alügyész: Matyasóvszky Kálmán, II. alügyész: Reviczky József, főpénztárnok (később gyámpénztárnok is egy személyben): Csiszár Gábor, főszámvevő: Kossuth Gusztáv, alszámvevő: Csengery József. Főszolgabírák: Balázsházy József a bodrogközi járásban, Marschalkó Tamás a hegyaljaiban, Pilissy Zsigmond a terebesiben, Dercsényi Kálmán a nagymihályiban, Boronkay László a homonnaiban és Zékány József a varannaiban. Alszolgabírák pedig: Balogh Károly az újhelyi, Füzy Károly a tiszai, Klobusitzky László a latorczai, Füleky László és Orosz Lajos a gesztelyi, Nagy Gyula és Szabó Sándor a szerencsi, Szenczy László a pataki, Bernáth Menyhért a zempléni, Tóth Ferencz a gálszécsi, Milkó Alajos a deregnyei, Szirmay Tamás a rákóczi, Reviczky Ambrus a sztakcsini, Antalóczy Antal és Bydeskúthy Mihály a laborczi, Izsépy Béla a zsalobinai, Füzesséry Gyula a sztropkai, Ujfalussy Mihály a dobrai, Éwa Károly a tiszai, Meskó Károly a latorczai, Bernáth Lajos és Gőcze Tivadar a tokaji, Vass Imre a pataki kerületekben. Esküdtek lettek: Urbán István és Spillenberg Barna az újhelyi, Balogh István a zempléni, Bernát Boldi és Pilissy Ede a terebesi, Schmid Károly a gálszécsi, Oláh István a deregnyei, Derekassy József és Füzesséry Tamás a nagymihályi, Bitsey Lajos a rákóczi, Nemthy József és Füzesséry György a varannai, Raksányi Antal a dobrai, Labáth Béla a sztropkai, Fodor Napóleon és Szirmay Ákos a homonnai, Tremmel Károly a sztakcsini, végre gróf Festetich Aladár a zsalobinai kerületben. Évva András főjegyző az 1860-iki tisztikar névsorának ezt az 1867. évi erős korrekturáját annyira a szívére vette, hogy a tisztújítás befejezése után főjegyzői állásáról lemondott. (Utódává lett Vladár Ervin.) Szemere Miklós pedig, kinek "Kossuth világra szóló nagy nevével fűzék egybe nevét", egyik gúnyos versében, Zemplén megyét "repedt fazék"-nak nevezte.
Az 1867. évi május hó 3-án restaurálták az állandó megyei törvényszéket is. Bírósági tanácsosokká (Gerichtsrath) választattak: Spillenberg Gábor I., báró Barkóczy Mihály (a ki 1866-ban alispánná neveztetett ki Füleky György helyére) II., Képes Ferencz III., Bánkövy Pál (leköszönése után: Meczner Gyula) IV., Fekete József V., Albert Pál VI., Hunyor Sándor VII., Nyeviczkey Kristóf VIII., Ladomérszky Antal IX., Bodnár Ferencz X., Bárczy Menyhért XI. és Wiczmándy Ödön XII. tanácsossá. Ezek között is csak kettő volt kurucz, a többi mind labancz. Elnököt nem választottak, mert az akkor volt rendszer értelmében, a megyei törvényszék elnöke az alispán volt.

« A LEGÚJABB KOR. 1815-1849 Irta Matolay Etele. KEZDŐLAP

Zemplén vármegye

Tartalomjegyzék

AZ ALKOTMÁNYOS ÚJJÁSZERVEZÉS KORA. (1867-1905.) Irta Dongó Gy. Géza. »