Torontál vármegye közönsége kötelességét teljesítette, midőn megiratta a vármegye monografiáját, mert a meglevő állapotoknak és azok történetének ismerete elkerülhetetlenül szükséges ahhoz, hogy haladásunk folyamatát megbírálhassuk és annak irányítására befolyást gyakorolhassunk.

Tükröt tart e monografia a vármegye szeme elé, melyben világosan megláthatjuk magunkat. Gyakran bele kell tekintenünk e tükörbe, mert különben a természetes, lassú fejlődésnek csak ösztönszerű tényezői maradunk és nem lehetünk az állami és társadalmi tervszerű haladásnak öntudatosan közreműködő munkásai.

Szükségük van tehát e könyvre nemcsak azoknak, a kik a közélet terén, annak irányító és működő szerveiként szerepelnek, de szüksége van magának a közönségnek is, mely e vármegye társadalmának egyetemét alkotja, mert a jelennek és a származási folyamatnak alapos ismerete tanít meg bennünket az összehasonlításra; ezáltal tudjuk helyzetünket megbírálni, ez teszi lehetővé, hogy a hibákat elkerülve, abban a nagy és állandó küzdelemben, melyből az egyén, az állam és a társadalom élete áll, a helyes irányban haladhassunk és a szükséges erőt kifejthessük.

A történelem a legmegbízhatóbb útmutató. A multnak tanulsága, a jövő sikereinek biztosítéka.

Olvasgatván e monografiát, örömmel látjuk, hogy vármegyénk a gazdasági és szellemi kultúrának ma ugyanazon a fokán áll, mint bármelyike azoknak a vármegyéknek, a melyek ezer éven át kevésbbé háborgatva, az ősi alapon nyugodtabban és békésebben fejlődhettek. Mi tehát aránylag igen gyorsan haladtunk és nagyon sokat fejlődtünk; hiszen Torontál vármegye története alig 200 éves.

Praehistorikus, népvándorlási, valamint honfoglalási emlékeink bizonyára igen tanulságosak; sok érdekeset mond el nekünk a történelem a mohácsi vészt megelőző időkből is. Itt volt szent Gellért püspöknek, a kereszténységnek első magyar apostolának székhelye. A csanádi főiskola, az egresi és az aracsi apátságok a szellemi kultúrának forrásai valának. Sok előkelő, hatalmas magyar családnak volt a torontáli síkokon birtoka és otthona. Élénk hadiélet is folyt itt, a midőn a Hunyadiak diadalmas hadai állottak őrt a Duna mentén és védelmezték Európát a keleti barbárok hordái ellen. De mindez csak homályos emlék már, mert a mohácsi vész után a török tabula rasat csinált itt. A városok és községek elpusztúltak és a régi lakosok közül senki sem maradt meg. A mi élet, a mi kultúra itt volt, a mit a honfoglaló magyarok itt találtak és a mit egy félezredév alatt alkottak, azt a tatárok és a törökök mind elpusztították; eltépték azt a fonalat, a melyen a jelen a multtal összefügg és elvágták azt az életeret, a melyen a jelen a multból táplálkozik. A mi régi emlékeink tehát nem forrásai mai állapotainknak és a mi históriánk tulajdonképen csak Temesvár visszafoglalásával, vagyis az 1716-ik esztendővel kezdődik.

Pusztaság volt ez a vidék, mikor a törököt innen kiűzték; legnagyobb részét egészségtelen mocsarak, sűrű bozótok és elvadult erdők borították el, és e területen csupa ellenséges, laza erkölcsű félig nomád, balkáni gyülevész nép kalandozott, csenevész marháival és sertéskondáival. Valóságos népvándorláskori kép.

A visszafoglalt területeken az osztrák katonai kormányzat nagy erélylyel, fáradsággal és költséggel törekszik a természeti viszonyokat kedvezőbbé tenni, és idegen országokból, különféle nemzetiségű és vallású népekkel telepíti be a vármegye területét. Elismerést érdemlő buzgalommal és elég bölcseséggel működik, de úgy rendezi be e vidéket, mint idegen provincziát, mint ha az soha Magyarországhoz nem tartozott volna; teljesen figyelmen kívül hagyja a magyar államformát, nem törődve az országnak e területekhez való igényeivel.

Sokat, rendkívül sokat tett a katonai kormányzat az alatt a 63 év alatt, mely időn át e vidék igazgatását vezette; de az idegen kormányzat nem abban a tudatban dolgozott, hogy Magyarországnak a javára működjék, hanem csupán az volt a czélja, hogy a törökök ellen erős Határőrvidéket, ellentállásra és védelemre képes osztrák provincziát teremtsen.

Mikor azután 1779-ben, a régi vármegyék visszaállításával, a »Temesi Bánság« nevű provincziát megszűntették, e vidék minden volt inkább, csak magyar nem.

Az osztrák katonaikormányzattal betelepített népek idegenek voltak és nem szerették, sőt valósággal gyűlölték a magyart; a magyar alkotmányos rendszer pedig, mely nekik új és idegen volt, bizalmatlanul fogadták és nem látták abban érdekeik és jóllétük biztosítását.

Pedig ez a magyar alkotmányos kormányzat, - úgyszólván ellenséges területen, - féltékenységgel s bizalmatlansággal küzdve, csak a saját erejére hagyatva, és nem támogatva az állam erős anyagi hatalmától, igen nagy feladatra volt hivatva: folytatni és fejleszteni a gazdasági haladást és politikailag is Magyarországhoz csatolni és magyarrá tenni e vidéket.

És a vármegye dicsőségesen megfelelt e kettős feladatának. Pedig nem állott rendelkezésére az a nagyszámú tekintélyes nemesség, mely az ősi magyar vármegyékben az önkormányzatot oly souverain hatalommal intézte, hanem nehány magyar nagybirtokoson és lelkes gazdatisztjeinek kívül csak csekély számú és leginkább új, kisebb rendű nemességgel, jórészt a magyar tisztviselők erejére támaszkodva végezte nagy feladatát, még pedig a legszebb sikerrel, mert nemcsak hogy folytatni tudta a gazdasági élet fejlesztésére való tevékenységet, hanem megbékítette, megnyerte és meghódította e népet úgy hogy a földrajzilag Magyarországhoz kapcsolt vidéket csakhamar politikailag is odaforrasztotta.

Magyar, német, szerb, román, tót, horvát és bolgár békés egyetértésben él ma itt, sőt vetélkedve munkálkodik a vármegye anyagi és szellemi felvirágoztatásán. Rég feledve van, még a volt nagykikindai kerület területén, és az alig 40 évvel ezelőtt polgárosított katonai Határőrvidéken is, az exterritorialis, a külön privilégiumos állapot, és nincsenek ma már különválásra törekvő vágyak. Bár a népességnek csak 20%-a fajmagyar, de azért a vármegye összes lakossága, minden nemzetisége őszintén át van hatva attól a tudattól, hogy Magyarország a hazája, hogy a magyar nemzetnek alkotó része és hogy a magyar imperium, a magyar kultúra az, mely ez ország minden lakosának jóllétet biztosít.

Torontál vármegyének más a képe, más a jellege, mint a régi, az ősi magyar vármegyéké, mert másfajú népek lakják. Hétféle nemzetiség és faj él itt jelentékeny számban egymással keverve.

Valóságos mintagyűjteménye e vármegye az országban előforduló nemzetiségeknek, a kik között, ha anyanyelvük érvényesítése tekintetében vannak is néha kivánságok és törekvések, de azért komoly nemzetiségi mozgalmak itt nincsenek.

Hiába szól a »Kralyevity Markó« legendája Szerbia hegyei felől, hiába pendítik meg olykor-olykor zajongó Alldeutsch ábrándozók a »Wacht am Rhein« dallamát, arra csak a romantikus hajlam ad itt-ott gyenge visszhangot; de a szivek és a lelkek érintetlenül maradnak, mert azokat már hatalmába ejtette a magyar föld és annak magyar levegője. A politikai rajongók kivándorlási kísérletei igazolják, hogy a kik ennek a földnek terményein táplálkoztak, a kik ennek levegőjét szívták, nem találtak többé otthont sem Szerbia bérczei, sem pedig Nagy-Németországnak hatalmas kultúrával dicsekvő falai között, hanem visszavágyódnak, visszatérnek ide és megnyugodnak itten, a hova szenvedéseiknek és örömeiknek immár kétszázados emlékei fűzik őket.

Az etnografiai változatosság bizonyára érdekessé és szinessé teszi a vármegyét, de nem zavarja a nép együvétartozóságának érzését és legkevésbbé sem áll útjában a magyar állameszme terjedésének és megerősödésének. A sokféle nép keveredésének bizonyára meg vannak a biologiai előnyei is, de különösebb és közérdekű hatása abban nyilvánúl feltűnően, hogy itt a gondolkodásmódban és a felfogásban bizonyos amerikaias liberális szellem uralkodik és hogy minden újítás és minden irányú fejlődés iránt nagy a fogékonyság.

Úgy hívták Torontált, hogy a »Nábobok vármegyéje«. Ez annyiban meg is felelt a valóságnak, hogy régebben igen sok volt itt a latifundium; ma azonban már csak 12 olyan földbirtokos van itt, a ki 10.000 koronát meghaladó egyenes állami adót fizet, mert csak a legutóbbi 10 esztendő alatt is több mint 100.000 holdnyi nagybirtokot parczelláztak. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a nábobok elszegényedtek, hanem azt, hogy a kisbirtokos osztály vagyonosodott meg és igyekszik bármily áron földet szerezni.

Akár széltében, akár hosszában járja végig az ember e vármegyét, a népes falvak, a rendesen megmívelt földek, a jól öltözött, pirospozsgás, erőteljes parasztok, a szép, formás lovak és a jól táplált igavonó állatok, a melyek az ember szeme elé kerülnek, már messziről elárulják, hogy itt jóllét van; a nép derűlt vídámsága pedig megelégedésről tanúskodik.

Ennek a jóllétnek a forrása első sorban az az áldott termőerejű föld, mely Torontál vármegye rónáit alkotja és a mely még a kezdetleges és hiányos gazdálkodás mellett is mindenkor megadta birtokosának a kényelmes megélhetés lehetőségét; de bizonyára hozzájárul lakosságának életravalósága is, a mit a különféle fajok és nemzetiségek egymással való versengése kétségtelenül fokoz és a mely akkor fog majd teljesen érvényesülni, ha a közlekedési eszközök szaporodása és a gazdasági élet nagyobb fejlődöttsége, a különféle fajok érintkezését és keveredését gyakoribbá teszik.

Ez az áldott föld, a nagy magyar Alföldnek e déli nyúlványán, a hol ugyanaz a délibáb ringatódzik, mint a mely a hortobágyi pusztán vagy Kecskemét tanyái közt játszik, egyenlőkké teszi a vágyat, a gondolatot és a törekvéseket is és öntudatlanul átalakítja az érzést, a jellemet; idők folytán magyarrá változtatja az idegent és akaratlanul is kifejleszti benne a ragaszkodást a földhöz, melyen bölcsője ringott és azon intézményekhez, melyek a hazaszeretet szent érzését táplálják.

Hogy azonban e vidék ily rohamos fejlődése és a gazdasági jóllét mai foka oly rövid idő alatt elérhető volt, hogy e nemzetiségi konglomerátum egységes politikai néppé, hogy e vidék a közös czélra törekvő és egyesített erő kifejtésére képes, nemzeti öntudatú honpolgárok földjévé válhatott, ez már leginkább a magyar faj államalkotó erejének és uralkodásra hivatott képességeinek tulajdonítható.

Hogy pedig ez a faj ily eredményeket tud elérni és hogy uralkodó hatalmát ily sikeresen tudja érvényesíteni, dícséretére szolgál alkotmányos intézményeinek is; fényes bizonyíték ez a vármegyei administratió önkormányzati rendszerének helyes működése mellett, mely itt igazán nehéz viszonyok között állotta meg a helyét.

Ha valahol, úgy bizonyára itt, a hol ritkaság volt a magyar, itt, a különféle, idegenérzelmű nemzetiségek között, a kiket sem közös mult, sem közös tradicziók és küzdelmek emléke nem fűzött a magyar hazához, itt talán indokolt lett volna az állami központi absolut igazgatás, a nép erőszakos átalakítására, a magyar imperium tekintélyének megerősítése és az állami akarat érvényesítése végett.

És ime, a nehány lelkes magyar nemesből álló törvényhatósági bizottság és a tisztviselők is elvégezték ezt a munkát, csenben, békésen és alaposan, úgy hogy mire a népjogok általánossá tételével a nép szélesebb rétegei is részesei lettek az önkormányzati tevékenységnek, a különféle nemzetiségből áll óvármegyei közgyűlés már egységes czélok és közös érdekek szolgálatában, nemzetiségi és felekezeti különbség nélkül, teljes önzetlenséggel működik közre.

Ha tehát e monografiát lapozgatjuk és a régi állapotokat a mostaniakkal összehasonlítjuk, nem tagadhatjuk meg elismerésünket alkotmányos önkormányzati rendszerünktől, és látva a rövid idő alatt elért nagy fejlődést és haladást, megszilárdul hitünk nemzetünk életképessége és fajunk történelmi hivatása iránt.

Látva azt, hogy miként alakulnak át az idegen nemzetiségek a magyar imperium hatalma és a magyar kultúra termékenyítő hatása alatt, miként lesznek ellenségeink barátainkká, hogyan hódít nyelvünk, miként válnak a legkülönbözőbb fajú honpolgárok testvérekké, újabb erőt nyerünk a munkálkodásra, buzdítást arra a küzdelemre, mely immár hazánkat nem csupán a bajtól és szenvedéstől védelmezi, hanem a mely örömöt, dicsőséget és jóllétet biztosít, szépet és nagyobb alkot nemcsak a magunk, hanem az általános emberi jóllét emelésének érdekében is.

Pedig Torontál vármegyében érdemes dolgozni, mert oly terület ez, a melyen még igen sokat lehet alkotni. Nem azért, mintha eddig keveset tettünk volna, - mert dicsekvés nélkül elmondhatjuk, hogy semmi tekintetben sem állunk az első sorok mögött, - hanem azért, mert a viszonyok itt oly szerencsések, hogy a föld termőképességét még nagy mértékben lehet fokozni.

E vármegye tehát nemzetgazdasági szempontból is igen fontos része az országnak. Multja nem nagy, de a jövője annál kecsegtetőbb, mert ez az életrevaló, egészséges és kulturképes néptől lakott, hatalmas termékeny terület, mely hazánk gazdasági és ipari termékeinek nagy- és közvetetlen piaczával: a Balkánnal a Duna által hosszú vonalon érintkezik, Szerbia két legélénkebb forgalmú városával: Belgráddal és Szemendriával közvetetlenül határos, az ország gazdasági életében nagy szerepre van hivatva.

A vármegyét e tekintetben még nem méltányolják kellően; az ország szívétől még távol van; mert bár helyi közlekedése eléggé fejlett, de székhelye vicinális vasút mellett fekszik, a gazdasági kulturális áramlatok főirányaitól félre esik, s így csak a maga erejéből fejlődhetik.

Ha azonban az állami kormányzat is nagyobb figyelemben fogja részesíteni, ha itt országos érdekből megfelelő vasúti fővonalat épít, mely a vármegyét hosszában átszelve, Szerbián, Szemendrián és a termékeny Morava-völgyén át, Konstantinápoly felé ujabb gazdag területeket von be a világforgalomba, ha majd nagyobb kulturális intézményeket és közgazdasági vállalatokat segít teremteni, melyek által nagyobb tekintélyt és erőt állíthat ki az ország határára a Balkán felé, a merre politikai és gazdasági érdekei irányítják, akkor lesz Torontál vármegye csak igazán erős határőrvidékké, gazdasági és kulturális téren, tehát modern értelemben.

Ez lesz e vármegye jövő hivatása, ennek a tudatában kell tovább dolgoznunk és ennek mielőbbi elérésére kell törekednünk.

Nagybecskerek, 1911. évi deczember hónapban.