A ma sík területek között, a melyeken hazánkban az őskor mozgalmas élete lezajlott, Torontál vármegye a legnagyobb érdeklődésre tarthat számot. Nem tekintve a véletlenül, vagy kutatás által napfényre került leleteket, pusztán terepszemle is meggyőz bennünket arról, hogy vármegyénk kitűnő szállásokat adhatott az emberiség mindazon képviselőinek, a kiket évezredek előtt a körülmények tájainkra vezettek.

Főleg e vidék hydrographiai viszonyai tették lehetővé és kívánatossá az itten való megtelepedést, hol a vizekmosta és övezte partok, földhátak, fensíkok sokasága a jövevényeknek nyugodt megélhetést biztosított.

Az alábbi földrajzi csoportosítás szerint, mely vármegyénket 21 részre osztja (l. Torontál vármegye térképe, 1896. Szerkesztette és kiadta T. v. millenniumi bizottságának közlekedési csoportja), a lelőhelyeket ugyane 21 térkép-lap keretén belül ismertetjük, jelezve a korszakokat, de nem ezek szerint csoportosítva az anyagot, úgy hogy minden lap és minden lelőhely csak egyszer szerepel a fejezetben. A szöveg elején kitett római számok a térképlapokra vonatkoznak. Egy rövid, általános ismertetést azonban mégis szükségesnek tartunk előre bocsátani.

Az őskorból elég sok telep, temető s elrejtett bronzkori gyűjtelékes lelet (öntőműhely) maradt fenn. A telepek általában véve még a kőkorba nyúlnak vissza (1. különösen III. 7. Perjámos) s többnyire fennálltak az egész bronzkoron át, főleg a megye éjszaki részében; a vattinaihoz hasonló kultúrájú kőkori telepek inkább dél felé fordulnak elő (XV. 8. Nagymargita, a temesmegyei Vattina szomszédságában a megye keleti határán, XVII. 2. Pancsova), de voltak éjszakon is (I. 9. Rábé Ankasziget). Szőregtől kezdve az Aldunáig elég sűrűn követik egymást a telepek a Tisza mellékén, úgyszintén az Aranka, Bega és Temes folyók mentén is; az Aranka vidékén előfordulnak az aldunai, meg a tószegi, pilini és szíhalmi neolit-kultúrát jellemző agyagszobrocskák is. (II. 3. Csanád, II. 6. Óbesenyő.) A módosi őstelepen (XII. 2.) czölöp nyomaira akadtak, a mi a konyhahulladékok közt található s táplálékul szolgáló kagylómaradványokkal együtt a középtiszai (tószegi, szelevényi sat.) őstelepekkel hozza közelebbi viszonyba az itteni őslakosságot. A kőkort jellemző zsugorított temetkezést több helyen lehetett észlelni (II. 3. bukovai Nagyhalom, IV. 2. Csóka, VII. 3. Kumán), a bukovai csontváz ezen felül még festve is volt, mint a déloroszországi neolitkori kurgánok vagy a thrákiai halmok csontvázai. Az égetés nélküli temetésnek a bronzkorból is van emléke (III. 7. Perjámos, V. 3. Mokrin), a mokrini csontvázas sír bronzmellékletei közt ruhára varrt s pánczélul szolgáló bronzpikkelyek is vannak, ugyanilyenek fordulnak elő a sándoregyházi (XX. 1.) bronzkincsben, a nyugotmagyarországi leleteket jellemző hengeralakú tekercscsel együtt, a mi a délmagyarországi területen magában áll. A sándoregyházi bronzkori nép azonban már elégette a holttestet s urnába temetkezett, mint a gyéri (XII. 4.) és tolvádi (XII. 5.) ősnép is.

Az óbesenyei (II. 6.), még a neolithkorból származó őstelep fennmaradt a vaskor elejéig; erre a kései időszakra vall a nagygáji (XII. 7.) bronztárgyak közt levő fibula is. A bronzkor után nagyon meggyérülnek a leletek. Úgy látszik, a szkitha (Kr. e. VII-VI. sz.), majd kelta (Kr. e. V.-IV. sz.) hódítások után általában véve megritkult a lakosság, de Torontálból talán el is húzódott más területekre, elrejtve féltettebb dolgait. (VII. 2. borjasi és XV. 2. gyöngyházi öntőműhely maradványai, VIII. 3. tamásfalvi és XX. 1. sándoregyházi bronzkincs.) A régebbi lakosság helyébe gyérebb számú új elem jött. Még a vaskor első időszakából való az alsóeleméri (X. 2.) vascelo. Új népelemre vall a temetkezési 305mód megváltozása is; Óbéb és Kiszombor közt (I. 10.) megyei út készítése közben zsugorított csontvázakat találtak, de a mellettük lelt arany- és bronzékszerek a vaskorból valók s ezeket nem alap nélkül tulajdonította Reizner János a Kr. e. VI-IV. századbeli marosmelléki agathyrsoknak. Talán e korszakba számíthatjuk a kiszombori (II. 2.) és kumani (VII. 3.) csontvázas sírokat is. A korszak végéről valók a galagonyási (XVII. 6.) leletek, barbár érem sat.

Kevéssel Krisztus születése előtt új nép tünt föl az Alföldön, a keletről jött nomád jazygok, kik jóformán félezred évig itt tanyáztak. Emlékeik feltalálhatók a megye egész területén, legjellemzőbbek a Kalcedon s egyéb gyöngyök, átfúrt apró csigák, kagyló-gyöngyök, de sűrűn előfordulnak köztük római tárgyak is; mint zománczos és egyszerűbb fibulák. Temetkezési módjuk ismeretes a vizesdi halmok V. 15. után. A rómaiak terjeszkedésével Torontál megye területét Moesiához számították, a csanádi (II. 3.) castrum őrsége vigyázott a Maros két oldalán tanyázó barbárokra, de római telepek (v. ö. IX. 7. Fény) nem igen voltak. A IV. század derekáról nagy számú kincs- és éremlelet fordul elő (XVII. 4. Szárcsai II-IV. századbeli arany ékszerek s arany és ezüst érmek, VII. 2. Törökbecse és IX. 7. Szerb-Szent-Márton urnában elrejtett Constans és Constantinus érmek, XI. 4. Nagybecskerek II. Constantius és Constantin Gallus érmeiből álló lelet, XI. 6. Erzsébetlaka 79. Constantinus érem, XVII. 3. Hertelendyfalva); ezek nyilván akkor kerültek a földbe, midőn II. Constantius császár serege benyomult a Tisza mocsarai közt tanyázó limigant-szarmaták közé s feldúlta szállásaikat.

Ez a dúlás magyarázza meg, hogy a későbbi szarmata és a jazyg leletek közt nem igen van kapcsolat. Sőt általában véve is nagyon ritkák az olyan griffes és indás szíjvégek (I. 11. Egyházas-Kér, X. 2. A.-Elemér), melyek oly sűrűn s rendesen nagyobb kiterjedésű temetőkben fordulnak elő a Tisza-Maros-Kőrös szögletében. A germánságnak is kevés a nyoma. Perjámoson (III. 7.) fibulákból álló elrejtett kincset találtak, ezenkívül Szőreghez (I. 1.), Szerbkeresztúron (I. 4.) és Csanádon (II. 3.) fordult még elő szórványosan germán fibula, amott jazyg-sarmata tárgyakkal együtt, emitt a korai apahidai tipusból. Az avar korból több lovas sír ismeretes, de jobbára szegényes tartalommal; egy-egy arany érem előfordul ugyan (I. 4. Szerbkeresztúr-Herakkiustól, (XIV. 3.) Ozora-Theodosiustól, (XV. 7.) Alibunár-Honoriustól, (XVII. 8.) Homolin-Zenotul), de csak magában.

A torontálmegyei népvándorláskori sírleletek tehát nemcsak gyér, hanem szegény lakosságra is mutatnak. Annál inkább kiválik közűlük gazdagságával a világhírű nagyszentmiklósi (II. 5.) kincs, melyet sokáig Attila kincsének tartottak, de ma már bizonyos, hogy későbbi annál; az egyik csésze görög betűs föliratában említett Butaub és Buêla zoapan (ispán) marosmelléki X. századbeli bolgár-kabar fejedelmek lehettek s maga a kincs talán a Szent István által levert Ochtrum (Ajton) marosvári (Csanád) bolgár fejedelemé volt utoljára. De akár ő, akár más rejtette a földbe, fejedelmi kincs volt. Nagyszentmiklós körül, az Aranka vagy régi nevén Harangod két oldalán több honfoglaláskori sírlelet jött napvilágra, ú. m. Oroszlámoson (I. 6.), Magyarmajdány (I. 7.) határában (arany hajgyűrű), a bukovai pusztán (II. 3.), Nagyőszön (V. 8.), Nagykomlóson (V. 8.) és Nagyteremiin (V. 9.).

Ezek után adjuk az egyes lelőhelyek ismertetését. Kezdjük a Tisza-Maros-szög csücskében.

I. 1. Szőreg. A Podlukány dűlőben sírokra találtak, a honnan a szentendrei fülbevalókhoz - Hampel: A régibb középkor emlékei Magyarhonban, LII. tábla - hasonló gömbös függők és csiholó vas kerültek a szegedi múzeumba. (Milleker: Dél-Magyarország régiségleletei, III-2,289.) A Kanarig-féle téglatelepről jazyg sírlelet került ugyanoda: bronzkarika, bronzkarikán függő cypria kagyló-ékszer, kisebb terra-sigillata edény és spondylus kagylóból faragott gyöngyszem. (Archeológiai Értesítő, XXIII. 46., Reizner J. jelentése.) Ugyanazon téglaégető telepen 1903-ban ismét régiségekre akadtak, melyekről nincsenek megbízható adataink. Ez - úgy látszik - népvándorláskorabeli; becsesebb: 13 darab színes agyaggyöngy, bronz-csatt peczekkel, gránátos ékkövekkel berakott ezüstfibula és egy aranyozott, de kopott római bronz-érem. (Arch. Ért. XXIV. 192., Tömörkény J. jelentése.)

I. 2. Újszentiván. A községi téglavetőn dolgozó munkások embercsontok 306körül találtak: több orsókarikát, lángborító agyagedény-töredéket és kis aranylemezt; legérdekesebb volt egy zománczos bronz-fibula, mely öt külön korongnak kereszt-alakú összeillesztése révén készült, továbbá egy szokatlan alakú ezüstözött rézfibula és gyöngyök. (Arch. Ért. XIX. 185., Reizner jelentése.) Később ugyanott ismét sírra bukkantak, a melynek mellékletei - agyagedények, »tőrök«, egyéb bronz és vas tárgyak - elkallódtak. Reizner a téglatelepen hét sírt ásott fel; az egyikben a váz nem fekvő, de ülő helyzetben volt, melléklet nélkül; négy csontváznál a következőket találták: korongon készült talpas agyagedényt, vas lándzsacsúcsot és két fületlen szabadkézi bögrét, végre a negyedik sírban - a koponya alatt - 105 cm. hosszú fésűt elefántcsontból (?). (Arch. Ért. XXIII. 46-50.)

I. 3. Ószentiván. Határából őskori cserepeket szerzett a N. Múzeum. (Milleker: Délm. rég. III-1. 83.)

I. 4. Szerbkeresztúr. 1888-ban Wagner Károly a Tisza mellett őstelepet fedezett fel. A leleteket Pósta Béla dr. ismertette 1888-ban az Orsz. rég. és emb. társulat közgyűlésén. A lelőhely a községtől nyugatra, 1 kilométernyire van, hol a 2.5 méter magas part, a Tiszától 1-1.2 km. távolságban hirtelen leereszkedik. A lejtős oldalon három földréteg volt egymás alatt: fekete humus, sárga agyag és kavicsos sárga agyag. Később a lejtő alján, illetőleg attól 1 kilométernyire ártéren - anyaggödröt ástak, melynek talaja a kavicsos sárga agyag rétegéhez tartozik. Mind a lejtős oldalon, mind az anyaggödörben ez a kavicsos sárga agyag tartalmazta a régiségeket, 3-4 méter legnagyobb - bolygatatlan - mélységben. Voltak itt egymás mellett fekvő, tehát telepet jelző, 3 x 4 méter terjedelmű tűzpadok, 0.5 m. vastag hamuréteggel, temérdek konyhahulladékkal, azután kő- és agancs-eszközök, kova-szilánkok, igen sok és sokféle hálósúly. A másik - de már bolygatott - rétegből szintén tűzpadok kerültek elő, kevesebb hamuval, majd számos cserép-, sőt ép agyagedény; kőtárgy annál kevesebb, de ezek csiszoltak; említendők: egy nephrit (?) vésőcske, egy karcsú, átfúrt kalapács (mely azóta elveszett), egy átfúrt golyó stb., az anyag túlnyomóan serpentin, de van mészkő is. Csonttárgy kevés volt; Wagner összesen egy tuczatot gyűjthetett. Legtöbb az agyagtárgy, a tiszta sárga réteg alsó részeiben: hálósúlyok, golyók, nagy gyöngyök, korongok, edények; ezekből csak a kisebbek voltak megmenthetők; a lelt legnagyobb ép edény 24 cm. magas, urna alakú. Egy tűzhelynél találtak hat mozsár-alakú, fényes, feketés edényt, melyek korong nélkül készültek, volt azután füles-bögre, tál, két talpcsöves edény, lábas csészék és kétosztályú tálszerű edények, végre egy agyagkanál. Ugyanazon - tiszta sárga agyag-rétegben előfordult egy lándzsa-csúcs, vagy tőrpenge töredéke (Analógia Hampel: A bronzkor, I., XVIII. t. 1. sz.). A második rétegben találtak azonkívül római jellegű dolgokat: két kézi malmot és egy vékony nyakú, hasas, korongolt edény töredékeit. Végre népvándorláskorabeli sírokban: lemezes, vonalas díszű karpereczeket, tömör ujj-gyűrűt, kis csüngődíszt (?), mind bronzból és különféle borostyán, gránát, üveg, paszta - anyagból való gyöngyöket. Az egyik sírban egy olvashatatlan réz- és egy aranyérmet, Heracleus bizanczi császártól (Kr. u. 610-641.); elszórva még néhány IV. századbeli kis rézérmet. (Arch. Ért. u. f. XIII. 300.) Szerbkeresztúr határa 11 halmot számlál, ezek közül a »Vrbovita hunka« és egy névtelen, mely a »Tálagy«-ban terül el, sok emberi csontot tartalmaz. (Tört. és rég. Ért. III. 161.) Határából való a N. Múzeumban egy aranyozott ezüst-fibula és egy hasonló, de csonka példány. (Hampel: A régibb középkor, II. k., 14. és 92. 1.)

I. 5. Törökkanizsa. Az Oroszlámosra vezető út mellett, árokásás alkalmával, kőből és kagylóból faragott két őskori lábperecz került elé, a melyek állítólag egy csotváznak alsó lábszárán, a boka fölött voltak elhelyezve. (Arch. Ért. u. f. XII. 90.) 1890-ben a »Rét«-en csatornát ástak s ez alkalommal a »Halászka-sziget« nevű domborulat átmetszésében emberi csontvázakra bukkantak, melyeket agyagtálakban ülve temettek el. Egyik ilyen töredékes tál magassága 5 cm., szájnyílásának átmérője 40 cm. volt, színe feketés, »nyaka volt s ezen kis fülek s lyukak voltak«. Öt ilyen sírnak a mellékleteit gyűjtötte össze Wagner Károly. A koporsó-tálakon kívül, mind apró darabokban került elé, csak egy sírban volt agyagtárgy: egy bögre. »Annál több volt a bronz, túlnyomóan ékszer«, nevezetesen: díszíttetlen, tekercses végű, egy-, vagy kéthajlású karpereczek, kerek huzalból; nyakpereczek szintén tekercsbe hajló végekkel, az egyik torques 307végein »vékonyabb huzalból díszítmény van, mely a II. században gyakori barbár sodronyfibulákhoz tökéletesen hasonló«. »Minden csontvázon volt átlag három csüngődísz, mely hasonló a szemüveghez, kerekhuzalú, kéthengeridomú, öt hajlatú tekercscsel. (Analógia: Hampel: A bronzkor, I. k., XLVII. t., 6. sz.«) Egy-két csontvázon ruha-, vagy övdíszítés konstatáltatott. 1885 körül a »Kupuszinaszálláson« kétélű rézcsákányt leltek, melynek élei keresztben állanak, hossza 23 cm. Fenti sírbronzokkal együtt Wagner tulajdonában vannak. (Arch. Ért. u. f. XIII. 444.) 1899-ben Tallián Béla birtokán, földásás közben, több e korból való sírt romboltak szét a munkások. Néhány avar sírleletet meg lehetett menteni; van közte: hurkos fülű kengyelvas, két gömbszelvényű bronzlemez, félgömb idomú ezüstlemezű számos boglár, néhány kisebb »léczes pánt« és több szíjvéglemez. (Arch. Ért. XX. 97-125. Hampel J.: Újabb hazai leletek az avar uralom korából.) Vonatkozással a »léczes pánt«-okra, e sorok írója megjegyezheti, hogy azoknak egykorúsága fenti avar sírokkal több mint valószínű, az Óbesenyőn feltárt két lovas sír hagyatékának tanusága szerint. L. II. 11. sz. alatt.

I. 6. Oroszlámos. A vasúti indóház melletti téglaégetőn sírokra akadtak, honnan a szegedi múzeumba egy pár dísz nélküli sodronykarperecz került. (Arch. Ért. XVIII. 190.) »1884-ben kapott a szegedi múzeum 13 pattogtatott tűzkőtárgyat, melyeket a helységtől délkeletre, az Antonia-major melletti Szélestó partján, a hol egy őskori telephely van, találtak«. (Milleker: Délm. rég. III-1., 107.) Az Imre-pusztán elterülő Podlukány dűlőben 1903-ban Reizner három sírt ásatott fel, rómaikori mellékletekkel; volt köztük: kékesszürke, korongolt, fületlen edény, vas-lánczocska és egy medencze alakú, teljesen ép cserépedény. (Arch. Ért. XXIV. 269.) Ugyancsak innen szétdúlt honfoglaláskori sírok maradványai: kengyelvasak, rossz ezüst-ékszerek, amulette stb. kerültek a szegedi múzeumba. (Hampel I. A honfogl. hazai emlékei 674-676. C.) A határban halmok láthatók. (Tört. és rég. Ért. III. 161.)

I. 7. Magyarmajdány. A Délm. Múzeum ajándékul kapott innen egy barbár agyagbögrét és két bronzkarikát. (U. o. V. 195.) A helység új temetője a régi oroszlámosi monostor helyén térült el. Itt sírásás közben csontvázra találtak; a feje mellett durva cserépedényt, a kihányt homokban két arany fülönfüggőt, a melyek a III-VII századra vallanak. Ugyanitt később Lázár Béla ásatott, de csak két orsókarikát talált. Egy földesgazda azidőtájt arany halántékgyűrűt mutatott be, mit szántóföldjén lelt. Az összes leletek a szegedi muzeumba kerültek. (Arch. Ért. XV. 380.) A határban számos Antonius, Traianus és más császárok idejéből való érmet találtak. (Adattár, I. 262.)

I. 8. Sasüllés. 1901-ben két erős »karvédő« bronztekercset szerzett innen a szegedi muzeum; leletkörülmények ismeretlenek. Reizner megállapította, hogy az őstelepet már teljesen feldúlták akkor, mikor azt szőlővel beültették. (Arch. Ért. XXIII. 43.)

I. 9. Rábé. Az »Anka« nevű halmot a község déli határában, mély száraz ér köríti, az ú. n. »Kis tengerhajlat«. Itt több ízben találtak arany karpereczeket, aranycsattot, óriási fazekakat stb. Reizner látott még innen egy Valerianus-féle rézérmet és két kis korongolatlan füles ibriket; utóbb Reizner itt ásatott, mely alkalommal sírokra és konyhatelepre bukkant. Mindkét helyen jellemző volt a lelt cserepekre, hogy a fülek majdnem kivétel nélkül válúzottak és hogy a nagyobb edényeknek karimája legtöbbnyire kifelé visszahajlott. Általában a cserepek két csoportra oszthatók: a felsőbb rétegekben levők korongon készültek, a mélyebben fekvők kivétel nélkül durvák, korongolatlanok; ilyen egy szűrőcsésze ansa lunata-val. A konyhatelepen legalul csont- és kőtárgyak fordultak elő, szarvasagancsból való kalapácsok, átfúrt és a lyuknál mindig kettétörött kőbalták stb. Az agyagtárgyak között vannak még hálósúlyok, kúpok, orsólemezek és gombok. A telepen túl öt, már megbolygatott sírt tárt fel 80-100 cm. mélységben. Itt is sok cserép, ép, vagy csonka agyagedény, egy átfúrt szerpentin-balta stb. került elő. Mindegyik sírban egy-egy ovális alakú, durva, lapos tányérka, kis fogantyúval. Később folytatván a kutatást, Reizner itt még három sírt talált, kinyujtott, hanyattfekvő vázakkal, mellékletek nélkül, csupán az első sír fenekén, a váz alatt kb. 15 cm. mélyen, volt egy öt cm. hosszú kovapenge. A sírokhoz közel ismét kőbaltatöredékek, két agancskalapács és több óriási égetett agyag-hálósúly, valamint több - részben sérült - szabadkézi füles bögre; van köztük pontozatos, körömbenyomásos és vonaldíszítésű. (Arch. 308Ért. u. f. XI. 356.) Az Anka-szigeten, szőlőtelepítés alkalmával kerültek elő orsókarikák, bronzgyűrű, üveggyöngy, átfúrt apró csigák, kagylóhéjból faragott gyöngyök, ékkövek (gránát, lapis-lazuli) a népvándorlási korból. (Arch. Ért. XIX. 190.) Reizner utolsó ásatása az Anka őstelepen csonteszközöket (tőr, kés, tű), szarvasagancsból való átfúrt kalapácsot, bronztű-töredéket és mélyebben egy fél öntőmintát eredményezett. Azonkívül hét méter mélységben, több hálósúlyt és részben sérült agyagedényt, a melyek gyakran csúcsos bütyökkel, körkörös vonallal, vagy rovátkákkal díszesek. (Arch. Ért. XXII. 88.) A szegedi múzeum újabban is ásatott az Anka-szigeten, a midőn több őskori agyagedényt, csíszolt követ, hálósúlyt stb. leltek. »A díszítések mind eltérők s köztük sok az újabb, illetőleg az olyan, a mely a mi vidékünkön az őskori keramikában szokatlan«. (Arch. Ért. XXVIII. 287., Tömörkény J. jelentése.) Milleker B. a szegedi múzeumban 1904-ben tett látogatása után az Anka-szigeten lelt dolgok közűl megemlít többek között: egy apró mészbetétes vöröses korsócskát, melynek zacskó alakú hasas aljának rajza a tolnamegyei leletekre emlékeztet. (L. Wosinsky: Az őskor mészbetétes agyagmívessége, XLIX. t., 4. ábra.) Továbbá egy bögrét, mely a Vattinán oly gyakori urnasír-mellékletek első fajtájából való, végül egy edényfödőt, mely az ismeretes vattinai kupolaalakú födőkkel rokonságot mutat. (Milleker: Délm. rég. III-1. 121.

I. 10. Óbéb. 1878-ban a »Bara« folyó balpartján, téglaverés közben, őskori telepet tártak fel egymás melletti tűzpadokkal, sok cseréppel és konyhahulladékkal. A lelt edények között van durva és finomabb példány, a töredékekből ítélve vannak öblösek, körte-, kanna-alakúak, tálak, ivó- és merítő-edények, kicsinyek és igen nagyok. Néhány a grafit ismeretét jelzi. Czifrázatuk: dudorodás, likacsok és vonások. Némely edénynek domború feneke volt, egy tál belül ketté van osztva. Az Óbéb és Kiszombor közötti műút építése alkalmával, 1902-ben, mintegy tíz csontváz-sírra bukkantak a munkások, becses mellékletekkel, a miket Reizner a találótól megszerzett; ezek: két bronzkarperecz, erős sodronyból, egy ilyen még vastagabb karperecz, három sodronykarika, (gyűrű) aranyból, egy ovális - öntés útján készült - arany körlap, melynek átmérője 8 x 9 cm., súlya 213 gr., rajta kezdetlegesen ponczolt dísz és négy fűzőlyuk látható. Reizner a körülményesen megejtett helyszíni szemle után, a lelőhelyen ásatott és csakhamar csontvázra talált, mely zsugorítottan és oldalt fektetve volt eltemetve: mellékletei: hasonló aranylemez, kisded agyagcsésze törmeléke, kagylók és csigák fűzéres elhelyezésben, símított disznóagyar és elmállott csont-tű. Öt méterrel tovább még egy csontváz és mellékletei jöttek napfényre, ú. m. hengeralakú, korongolatlan, füles agyagcsésze, bronzkarika, bronzkarperecz, hasonló csiga- és kagylóékek, gyöngyszemek kőből, sertésagyar két lyukkal, a hol egy-egy színaranyból való függőalakú, nyitott karika volt beillesztve, csíszolt csonthajtű, kisebb bronztű és egy 34 mm. átmérőjű, gömbszelvényidomú kő, két fűzőlyukkal. Reizner az ásatást később folytatta itt és - Török Aurél dr. társaságában - még 14 sírt tárt fel becses mellékletekkel. A temetőt az agathirsektől származtatja. (Arch. Ért. XXIV. 82-88.) Fenti 14 sírban ugyanolyan zsugorított vázakat találtak, férfiak, nők váltakozva; gyermek is. A sírok egy részében nem volt melléklet; némelyik csak agyagedényt tartalmazott: csészét, szilkét, tálat, azután kagylót vagy kagylóból és csontból készült csüngőt, gyöngyöt, végre disznóagyarat és más állatfogat. Több csontvázon bronzékszerek voltak: nyaktekercs, sodronyos karperecz, a női sírokban a hajzat tájékán gyakran bronz-élegülés, hihetőleg a hajat összetartó sodronyok nyomaiként. Legérdekesebbek az aranysodronykarikák a mellcsont tájékán, mely kétszeresen fogott karikák egyik vége ki van hegyezve, jeléül annak, hogy ruhakapocsul szolgáltak. (Arch. Ért. XXV., 255-257. Tömörkény J. jelentése.) 1908-ban az államvasút új épületet emeltetett az állomáson, hol ez alkalommal sírokat találtak és mellékleteket, a melyek elkallódtak, illetőleg csak részben kerültek a szegedi múzeumba: két síma bronzkarperecz, gyöngyök színes üvegből, díszes, zománczos, kerek, csipkézett szélű bronzfibula, a közepén kiemelkedő gombbal és egy Trainus-féle érem. (Arch. Ért. XXVIII. 286. Tömörkény J. jelentése.)

I. 11. Egyházaskér. Határából származó régibb középkori griffes csatokkal és szíjvégekkel gazdagodott a szegedi múzeum. (Arch. Ért. XXII. 88.)

I. 12. Klárafalva. 1884-ben küldött innen Ambrus József két őskori töredékes agyagtálat a Nemzeti Múzeumnak. Az itteni halmokról megemlékezik Romer 311Floris a Resultats 158. oldalán. (Milleker: Délmagyarország régiségei III-1. 88.) Határában egy marosmenti halomból sok konyhahulladék került elő és egy agyagkúp: (U. o. I. 70.)

I. 13. Gyála. Határában halmok vannak. (Tört. és rég. Ért. III. 161. )

I. 14. Józseffalva. A helység körül 11 nagy halom látható és négy dombsorozat mintegy 30 kisebb halommal. (U. o. III. 161.)

II. 1. Ferenczszállás. 1884-ben őskori agyagbögrét kapott innen a Nemzeti Múzeum. (Milleker: Délm. rég. III-1. 58.)

II. 2. Kiszombor. 1872-ben téglavető munkások a helységtől délre kb. egy méter mély csontváz-sírban gyöngyöket, két bronzgyűrűt, egy karpereczet és egy fejéket leltek. »A gyöngyfüzérekhez irott jegyzetek szerint: Maczedoniai Fülöp egy érme volt mellékelve.« A bronzokat Hampel ismerteti: Arch. Közl. VIII. k., II. füzet, 45. lapon. (U. o. I. 191. - Tört. és rég. Ért. XVI. u. f., 21-35.) Kiszomborból szerzett Ormós Zs. egy-egy itten lelt Constantinus II. középbronz- és Valentinianus-féle kis bronzérmet. (Berkeszi: Tört. és rég. Ért: u. f., XXIII, 1-49.)

II. 3. Csanád. Romer Fl. 1868-ban, midőn Bonáz püspök a mostani róm. kath. templomot felépíttette, castrum alapfalaira akadt. (Adattár III, 12-Arch. Közl., VIII. 3-16.) 1889-ben római bélyeges téglákat szerzett innen a Nemzeti Múzeum, úgyszintén római érmeket Killer Frigyes németcsanádi plebánostól. (Arch. Ért. u. f. IX. 376. és 379.) Németcsanádról (most Őscsanád) népvándorláskori sír maradványait szerezte meg Romer Fl. a Nemzeti Múzeumnak; ezek: egy római imbrex, bronzfibula, aranyozási nyomokkal (emlékeztet az apahidai példányra, Hampel: I., XXXV. t.), apró gyűrűcske, csonka bronztű, bronzszíjcsatt és Claudius Gothicus, Aurelianus, Probus és Constantius Nob. egy-egy érme. (Milleker: Délm. rég. II. 118.) A XIII. legio bélyeges téglái nem tartoznak a ritkaságok közé Csanádon; gyűjteményem hat példányt mutat fel eddig három változatban. Ezeket 1. Téglás Gábor: Újabb adalékok Dacia felirattanához, 71., 90. és 93. sz. alatt. San-Marco Nákó herczegné szerbcsanádi uradalmához tartozó Budovalla puszta (most »Jánosmajor«) belterületén a homokbányában régi, silányan égetett, durva cserepek és putrilakások nyomai kerültek napfényre, egy apró, élénk zöld színű bronzhuzattal. Ugyane puszta »III. 4.« tábláján ennek a porgányi határ s a csanád-kiszombori műút közötti csücskében római kori cserepeket leltem (1904), egyes kisebb, kerek talajemelkedések 30-40 cm.-nyi mélységében. (L. saját Archaeologiai Naplómat, I. kötet, 179. és 253. lapon.) A szerbcsanádi uradalomhoz tartozó Giulio-major (azelőtt »Redina«) területén több kisebb telephalmocskát kutattam át, így a »Suvákova II.« és »Gyorgyeorit II« dűlőkön (1898-1903.) és jellemző őskori nyomokat tártam fel bennök. A cserepek színek szerint különböznek, 50 cm. mélységig csaknem kivétel nélkül mélyített hullámvonalakkal díszítettek és barnák, korongolatlanok, a mélyebben előfordulók vastagok, durvák, feketék s minden díszt nélkülöznek, vagy - egy harmadik fajta - jól iszapolt agyagból valók, vöröses, sárgás, sötétszürke, vagy fekete színű síma felülettel, a mely díszítetlen, de korongolt. A sok konyhahulladék között akadt megmunkált csont is: csiszolt ár, tű. Ép edényt nem leltem; néhány gyűszűnagyságú gyermekjáték kivételével, volt több orsókarika és egy hét cm. hosszú, csonka - úgy látszik, sertést ábrázoló - állatszobrocska, égetett agyagból. E telephalmocskák - magasságuk alig 20-30 cm.-nyi - az őskorra vallanak, de a szerény kiterjedésű pontokon később is tanyáztak. (Saj. Arch. N. I. 30., 33., 68., 82., 122. és 165. 11.) Ugyancsak a szerbcsanádi uradalomhoz tartozik, Nagyszentmiklós és Óbesenyő között - közvetetlenül a két helységet összekötő műút mellett - egy különálló 500 holdas major: Bukova-puszta, a melynek területén és közvetetlen környékén kilencz halmot tártam fel, különböző és itt csak részben ismertethető eredménynyel. Egy régen rováson tartott kisebb halmot, Bukova keleti határához közel, elkésve menthettem meg a végromlástól. Tulajdonosa lehordatta; mire észrevettem, már több sír, illetőleg »két emberi koponya, két vagy három lófej, kerek ép kengyelvasak, zöld apróságok és egy agyagkorsó« elvesztek. Csupán az edény került meg, a melynek analógiáját a závodi és mártélyi temetőkből ismerem, - Hampel, A rég. kk. eml. ll.-ban, I. 154. t., 20. sz. és U. o. II. 256. t., 3. sz. - továbbá néhány tűzben calcinált lócsont (szár, csüd), hófehér belső állománynyal. Másnap magam ásattam itt és lovas-sírra találtam, melyben a hanyatt kinyujtva, lábbal nyugaton fekvő emberi 312csontváznak csak a medenczétől lefelé terjedő része volt meg, de érintetlenül. A lófejet a férfi lábszárainak egyenes folytatásában, közvetetlenül annak lábai alatt, bal szemgödri oldalára fektetve és metsző fogaival nyugatnak irányítva találtam, alatta két szár- és négy patacsont, szájában oldalrudas, durva vas-zabla. A vitéz bal lábfeje mellett két kengyelvas volt egymás mellé helyezve, úgy hogy az egyik nyugat, a másik kelet felé fordult talpával. A kengyelek analógiáját l. u. o. 97. tábla, 3. sz. alatt. (Saj. Arch. N. I. 236-245.) Két kisebb halomban az Aranka egyik szakaszánál honfoglaláskori lovas sír volt, kerek és pajzsalakú bronz-boglárokkal, füles rózsás boglárral, nagyon kezdetleges kivitelű, lovast ábrázoló, áttört koronggal, gyöngyökkel, tegez maradványaival, nyílcsúcsokkal (Arch. Ért. 1904 417-421.) Puszta-Bukován, a »III. 1.« dűlő több holdas fennsíkján sok cserép, fenő- és őrlőkő-töredék, valamint orsógomb és átfúrt agyagkorong lelhető, sőt egy Marcus Aurelius Antonius-féle ezüstdenárt is találtak itt béreseim szántás közben. E felszíni cserepek durvák, szabadkéziek, veresbarna, vagy fakószínűek és finoman iszapolt, korongolt agyagból valók, melyek égetése csengő-kemény, szinte többnyire kékesszürke, ritkábban sárgás, vagy tiszta veres, díszítése gyakran hullámvonal, egy esetben domborműves rajz, mely a buzogányra támaszkodó oroszlánbőrös Herculesre emlékeztet. (Saj. Arch. N. I. 322.) Ugyancsak a bukovai puszta keleti határán terül el az a szabályos kerek talajdomborulat, a melynek egész 484 m-nyi területét rendszeresen felásattam. A halomból előkerült edénycserepek, őrlő- és csíszolókövek, kőbalták, silexpengék és agyaggolyók együttvéve a neolith-kőkorszakot jellemzik. A cserepek durvák, korongolatlanok, díszük mélyített, vagy domborított, festett; mindkét oldalt élénk vörösszínű cserepet csak egyet leltem. A kőeszközök közűl különösen említésre méltó egy 12 cm. hosszú silexpenge és egy 3.7 cm. hosszú, csíszolt Chrysopras (nephrit-féle) rudacska. Egy kisebb csontlemez szabatosan metszett köralakú léket mutat és arról tanuskodik, hogy a halom őslakói a csontmunkához kitünően értettek. Szórványos leletként egy nyakék töredéke került ugyanitt felszínre, három vékony, fonott bronzhuzal, melyen kilencz herelevél-idomú, síma, ezüstös lemezke csüng. Közelebbi analógiáját a bökénymindszenti temetőből ismerjük. (Hampel: A rég. kk. I. LXXV. t., 12 a, b.) Fenti »bukovai IV.« halomtól 600 méter távolságra, egyenesen délnek, egy jóval kisebb halom látható (»bukovai VI.«), melynek átforgatása teljesen hasonló őskori cserepeket eredményezett, sőt ezekből négy tipikus edényalakot sikerült helyreállítanom, ú. m.: dísztelen, gömbalakú, egyfülű bögrét, félgömbidomú lábas fazekat, hasonló idomú veres színű nagy tálat, melynek külső falát ellentétes helyen négy bütyöksor és függélyesen vonuló mélyített ékek sorai díszítik; végre nagy gömbidomú gabonatartót, oldalán kidomborodó, tökéletlen 4 tekercscsel. A halmocskának legérdekesebb lelete egy neolithkori, 2 cm. vastag, fakósárga cserép (hasrész), melynek külső lapján valamely szarvas-állatnak, csonka domborképe szemlélhető. (Arch. Ért. XXVII. 266-279.) Bukovától délkeleti irányban, 1100 méter légtávolságban terül el a 4.5 méter magas »Nagyhalom«, melynek középrészét teljesen feltártam, a következő eredménynyel: a halom egész tömege réteges, barna föld, közepét valamikor régen megásták egy 2.5 m. átmérőjű kútszerű tárnával. Az a körülmény, hogy ez a »kút« sokkal világosabb, kevert föld-töltelékével nemcsak az eredeti talaj színét alul és függélyes falát köröskörül, de a fölötte levő 1.5 méter vastag, legfelső halomréteget is igen élesen határolta, a mellett szól, hogy a tumulus két ízben lett felhordva. A második felhordás ugyancsak régen történhetett, mert a mint jeleztem, a legfelső, 1.5 m. vastag réteg 60 cm.-nyi mélységében egy érintetlen, egyenes fakoporsó nyomokkal határolt és sima döngölt fenekü sírra bukkantam, melynek mellékletei: két kengyelvas a népvándorlás utolsó századaira utalnak. Tovább lefelé haladva, 4.5 méter mélységben elértem a »kút« fenekét, illetőleg az eredeti talajszintet, majd tovább ásva, a halom csúcspontjától számított 5.5 méter mélységben ép sírra találtam, pontosan a halom nadirjában, zsugorítva temetett csontvázra, a melynek korát híven jelezte az, hogy az egész tetem vörösbarna ockerfestékkel vastagon be volt hintve. Ez a neolithkori csontváz fejjel nyugatra, lábbal keletre, a puszta földön feküdt, felső testével hanyatt, a vállak közé besüppedt koponyával és úgy, hogy a két kar - kifelé álló könyökkel - a medencze fölött összeért, a bal alkar egyik hosszú csontja ki volt mozdítva eredeti, normális helyzetéből, illetőleg a gerinczoszloppal 313csaknem párhuzamosan feküdt a sírban. A lábszárak zsugorítva, éjszaknak fordított térdkalácscsal, egymás mellett úgy voltak elhelyezve, hogy a felső- és az alsó lábszár kb. 90° szöget formált. (Az egész vázat beszállítottam Budapestre az Anthr. Múzeumba 1908 decz. 7-én.) Mellékletet, az ockeranyagon kívül, mely egészen vörösre festette a váz csontjait és a sír alját, nem találtam, de közvetetlenül a sír fölött napfényre került egy 4 cm. hosszú, igen szép, áttetsző füstkvarcz penge-töredék, más hasonlók és egy lapos, csíszolt kőbaltának 4.1 cm. hosszú élfelőli töredéke. A félretett cserepek, mint analógiái a bukovai IV. halomban lelt őskori cserepeknek, részben szintén az alaprétegben, a sír közelében fordultak elő. Eszerint több, mint valószínű, hogy a bukovai »Nagy halom« alatt neolithkori telephely rejlik. (Saj. Arch. N. I. 323-333.)

II. 4. Egres. 1868-ban Romer Flóris a Marosnál égetett földet és durva, vastag cserepeket talált. (Milleker Délm. rég. III-1., 56.).

II. 5. Nagyszentmiklós. Nákó Kristóf egyik jobbágya Nécza Vuin 1799 július 3-án, árokásás közben óriási aranykincset talált, melyet Bécsben a csász. és kir. műtörténeti múzeumban őriznek. A világhírű lelet összesen 23 darab edényből áll; van közte hét korsó, hét különböző csésze, három bilikom, két pohár, két tálcza, egy szelencze és egy ivókürt, melyeknek összes súlya 1678 8/16 8:16 arany. A kincs ismertetésével és méltatásával több szakférfiú foglalkozott, a legkimerítőbben Hampel József dr. az Arch. Ért. u. f. IV. kötetében, majd önálló német átdolgozásban »Der Goldfund von Nagy-Szent-Miklós, sogenannter Schatz des Attila« v. J. Hampel Budapest 1886. monographiájában, valamint »A régibb középkor emlékei Magyarhonban« II., 252-267. és »Alterthümer des frühen Mittelalters in Ungarn« I. k., Braunschweig 1905., 815 s k. ll., nagyszabású munkáiban. A nagyszentmiklósi kincs korát illetőleg »ma már általános az a felfogás, hogy a VIII-X. századból, az avarok vagy bolgárok időszakából való«. (Nagy Géza: Butaul Zoapan, Buila Zoapan. Arch. Ért. XXVIII., 127-137.) A szerb-nagy-szent-miklósi téglavetőn római és népvándorláskori sírokra akadtak; néhány mellékletet a N. Múzeum hivatalos úton beválthatott; volt ezek közt »igen érdekes aranygyűrű, öt fibula, egy Hadrianus-féle dénár, bronzkarika, egy övdísz bronzból és kagyló-, calcedon-, borostyán- és üveggyöngyök.« (Arch. Ért. XV. 436.) A község nyugati határában átfúrt, ép kőbaltát találtak. Magántulajdonban. (Arch. Ért. XXI. 444.) Szerb-Nagy-Szent-Miklóstól keletre, a Sárafalva irányában levő téglagyár területén, Kr. u. II. és III. századbeli sírok voltak. 1907-ben szerzett innen Kühn L. tanító vörös fületlen edényt, római munka, gyöngyöket, köztük egy nagy calcedonszem, zománczos bronzfibulát és apró bronzcsattot. »A temetőktől délre volt bronzkori őstelep helyén is vannak kékesszürke nagyobb edények maradványai.« (Milleker D. r. III-2. 233.) A község és a vasúti állomás közt elterülő szőlőkben, ezelőtt 10-15 évvel, sírokra bukkantak; minden váz mellett két- vagy egyfülű edény volt, benne állatcsontok, néha karpereczet és hosszú fülönfüggőt is leltek a sírban. Mindez elkallódott. Kühn Lajos figyelemmel kíséri azóta a területet és több oly emléket mentett meg a pusztulástól, a melyek arra vallanak, hogy itt bronzkori őstelep volt. (Arch. Ért. XXX. 356-359.) 1879-ben egy db. Commodus-féle ezüst denárt találtak az Aranka partján, hol régen temető volt és egy Justinianus-féle érmet kapott a délm. múzeum. (Berkeszi: Tört. és rég. Ért. u. f. XXIII. 38.) 1896-ban az ú. n. Mina-majoron túl, töltés-nagyobbítás alkalmával, több emberi csontvázat s mellettük cserépkorsókat, bronz-karpereczeket, kardokat stb. találtak, melyek a római korszakra vallanak. Ugyanitt régi alapfalak. (Milleker: D. r. II. 47.)

II. 6. Óbesenyő. Határában sok becses archeológiai emlék gyűjthető. Az általam megásott kilencz halom eredményének sommája csak részben szerepelhet ez őstörténeti ismertetésben. Az Óbesenyőről Valkánynak haladó vasútvonal bal oldalán, attól 600 méter távolságra terül el a hét méter magas »Mogila« halom, a hol 1904-ben, próbakutatásom révén, Török Aurél dr. tanár jelenlétében megállapíthattam, hogy a nagy tumulust a római és a régibb középkorban temetőhelynek használták. Egy fiatal női csontváz lábfején, fületlen, kecses agyagcsésze került elő, színe sötétszürke, korongolt, égetése csengő-kemény; szórványos lelet. Kerek kúpos paizsdudor vasból és mellette egy 16.5 cm. hosszú piskótaszerű vaspánt, mely nyilván a karszíjnak a paizshoz való erősítésére szolgált, továbbá több csontváz, a népvándorlás korát jellemző kisebb vasmellékletekkel. (Saj. Arch. N. I. 249-253.) - Egy nagyobb méretű, de mar régebben valamely 314ismeretlen czélból félig lehordott halomban, mely a nagyszentmiklós-óbesenyői műút jobboldalán, attól 100 méter távolságra, a községi közlegelőn, Bukova mellett terül el, két népvándorláskori lovas-sírt tártam fel, melyekben a temetkezési szokás eltérőnek mutatkozott a vidékünkön előforduló lovas-sírokéitól. Nevezetesen az emberi tetem mindkét esetben fejjel keletnek nyugodott, a lófej pedig a) sírban a vitéz bal válla mellett, b) sírban közvetetlenül rajta az ember koponyáján, mindig keletre fordított metszőfogakkal. Megjegyzendő, hogy a lófejek és az emberi csontok csaknem teljesen el voltak korhadva. A mellékletekből a következőket említem: a) sírban szíjdísz, félgömb rojttal, (köz. an. Hampel: A régibb kk. II. 483. lapon); szíjdísz, - keresztalakban csoportosított négy félgömb, - (köz. an. u. o. 294., tábla, 22-24. ábra); erős lánczocska bronzból; a ló szájában vas-zabla, (köz. an. u. o. 244. t., 3. ábra). A bronz szíjdíszek a lófej alatt, a lánczocska a medencze tájékán volt. b) sírban, a ló szájában hasonló vas-zabla; tűzverő aczél a lófej alatt, (köz. an. u. o. II. 205. t.); egyenes, kétélű vaskard, élére állítva, a csontvázzal párhuzamosan, annak baloldalán, egész hossza 100 cm. (9 összeillő töredék), miből a keresztvas nélküli sarkos markolatra 12.7 cm. esik, (an.: Arch. Ért. XXIV. 165. lapon, 71. sír); bronz szíjvég, szimpla lemez, 2.7×1.3 cm. nagyságban, egyik végén egyenes négyes párkány, ez alatt két központi kör, hoszszélei behajlók, ugyanitt bőrmaradék és szögecs; végre több »léczes pántocska« közvetetlenül a lófejen, vagy az alatt, (an. Arch. Ért. XX. 97-125.) E két lovas-sír a halom egész területét borító 5-15 cm. vastag, vörösre égett földréteg alatt - 120 és 100 cm. abszolut mélységben - fordult elő, rendkívűl kemény talajban és úgy, hogy az égett réteg a sírok fölött át volt törve. Ez a, minden legcsekélyebb pernyét, hamut, vagy kormot nélkülöző élénk vörösszínű föld a halom mostani felszíne alatt 50 cm.-nyi mélységben terül el, illetőleg mindenfelé terjed, párhuzamosan a halom lejtőjével és a megásott peripherián 1.5 méter mélységig - vagyis a halmot környező talaj szintje alá - sülyed. Alatta szűz föld. Mi volt a czélja ez óriási máglyának: nem óhajtom fejtegetni, csupán jelzem, hogy benne, alatta, vagy fölötte alig fordult elő egy-két, bár jellemző cserép, részben ugyanazon durva agyag-edény-töredék, mint Pta Bukován (l. II. 3. sz. alatt), de, többedmagával, egy jól iszapolt, világos-sárga, gyengén fényes cserép is, mely két párhuzamos sor ékalakú benyomattal, fejlettebb technikáról tesz tanúságot és a bronzkorra vall. Konyhahulladék, csont vagy kőtárgy sem szerepelt ehelyütt. Az égett rétegnek legfeltünőbb szerkezeti sajátsága az volt, hogy változó - kb. egy méter maximális - nagyságú szürke, tehát színre elütő szigeteket mutatott, elég nagy számban, mintegy külön tűzpadokká tömörült, a hol rétegesen, egy, vagy több, együtt 1.5-5 cm. vastag, homokos agyagalap oly keményre volt sülve, hogy alig bonthattuk meg csákánynyal. (Saj. Arch. N. I. 255-268.) Óbesenyő község ezelőtt mintegy 12 esztendővel földet hordatott egy magasabb helyről, az ó-besenyő-nyerői viczinális kocsiút végpontján, a hol három határ - az ó-besenyői, a nyerői és a kis-teremiai - szögellik egybe, mely alkalommal agyagedényekre és fémtárgyakra bukkantak. Két ízben kutattam itt, bolygatott talajban, némi eredménynyel. Leleteim - sekély mélységben - a következők voltak: kétfülű kis agyagcsupor, (köz. an. dr. Roska M.: Ásatás a perjámosi Sánczhalmon. Földr. Közl. XXXIX. k., 1. füzet., IV. tábla, 18. ábra); öt drb. éremszerű bronzkorong átmérőjük egyenként 35, 35, 35, 37 és 37.3 mm., vastagságuk átlag 2.5 mm., valamennyi a szélén egyhelyt át van fúrva, a három középső példány felületét - egyoldalt - két, egymást derékszögben metsző, kidomborodó egyenes vonal diszíti olyformán, hogy a vonalak a korongot négy egyenlő körszelvényre osztják, az első példányon 3-3 vonal keresztezi egymást, míg az utolsó sima. Felületük érdes, zöld lepedékkel borított. Márton Lajos dr. - levelében - közli velem, hogy »ilyféle lemezek nem ritkák a bronzkor végének és a vaskor elejének sírleleteiben, hazánkban nem tartoznak a gyakoribb tárgyak közé ... Csüngő ékszer gyanánt használtattak. « Továbbá lemezes bronz-csüngő, öt db., (an. Hampel: A bronzkor, III. CCXXII. t., 27-28. ábra); sodronyos bronzhengerkék, (an. u. o. CLXXXVIII. t., 11-20. sz.; végül átfúrt kis kagylók és állati szemfogak. A lelt cserepeken gyakori a kidomborodó »lánczdísz«. Ezen óbesenyő-nyerői viczinális út lelőhelyét a tor. várm. mill. térkép II. lapján közelebb az é. sz. 45° 59" 19"" és k. h. 38° 10" 45"" alatti pont jelzi földrajzilag. (Saj. Arch. N. I., 334-337.) Óbesenyő belterületén is akadnak őskori nyomok; így Telbisz János házi kertjében (565. hszám), a hol ásattam, több faragott, 315illetőleg fűrészelt agancs került felszínre és néhány edénytöredék, a melyek az »óbesenyői őstelep«-en (l. alább) lelt cserepeknek testvérei. Telbisznek egyik tőszomszédja ezelőtt vagy tiz esztendővel egy kb. 30 liter ürtartalmú, teljesen ép agyagedényt ásott ki az udvarán. (Saj. Arch. N. I., 346-347.) A község keleti oldalán, közel a »Szelszka Aranka« és a »Goruja Aranka« közötti műcsatornához, neolithkori maradványokat tártam fel: fúratlan, csíszolt, trapez-alakú nagyobb kőbaltát, edénysímító csontot és több cserepet. (Saj. Arch. N. I. 354.) Az arankamenti neolithkor legmeggyőzőbb bizonyítékait az »óbesenyői őstelep« szolgáltatta; egy három méter magas, halomszerű talajdomborulat, Csokány Lukács volt községi bíró szántóföldjén, a helység éjszaki oldalán, a melynek egész 1336 méternyi területét 2.5-3 méter mélységig rendszeresen felkutattam. A halom mikénti keletkezését magyarázza, hogy benne három tűzpad-régio volt egymás fölött, kb. 1-1 méter távolságra. Őstelepünk a tiszta neolithkort képviseli, a fémnek minden legcsekélyebb jelensége nélkül. Számos vesszőbenyomatos tapasz-rög földfeletti gunyhókra vall. Annál több tanulsággal szolgáltak a minden mélységben előforduló kézművek, számszerint: 115 db. csiszolt kőeszköz - balta, kalapács és véső - köztük csak öt példány furattal, egy 15.5 cm. hosszú »gyalúvés« nephritből való; 153 db. csontszerszám, többnyire edénysimítók és árak; 84 d. agyagedény; hét db. agyag bálványszobrocsba; egy amulette; egy bélyegző; 12 karika és orsógomb; 56 nehezék és 239 db. hálósúly kilencz tipusban. A konyhahulladék óriási mennyiségben került felszínre, tanúságot tevén arról is, hogy a telep faunájában a ló csak egy százalékkal van képviselve. Végül igen jellemzők voltak a telephelyen feltárt egykorú zsugorított csontvázak. (Arch. Ért. XXIX. 146-454. és u. o. XXXI. 147-164.)

III. 7. Perjámos. 1878-ban az Aranka mellett kubikos munkások csontvázsírra akadtak, a melynek mellékletei voltak egy bronztőr és egy agancstöredék; amaz hasonlít Hampel: A bronzkor, I. k., XIX. t., 1. ábrájához. 1888-ban innen bütykös bronzkori urna került a N. Múzeumba. (Milleker: D. r. I. 89.) A nyolczvanas években Perjámosról két faragott és vésett hengeralakú agancstárgyat szerzett a délm. múzeum; rendeltetésük ismeretlen. Úgylátszik itt is a szomszéd munári és nagyfalui telepekkel egykorú őstelep volt. (U. o. III-1., 117.) 1885-ben téglavető munkások 160 cmnyi mélységben csontvázat leltek és mellette két ezüst fibulát, két almandinnal berakott arany fülbevalót és nyakék maradványait, nevezetesen hat hosszúkás aranygyöngyöt s néhány üveg-borostyán klárist. A kincset durva agyagedénynyel találták. (Pulszky Ferencz: Arch. Ért. u. f. VI. 26-31. - Hampel: A rég. kk. I. 12-13.) Igen nevezetes eredménynyel járt az az ásatás, a melyet 1909-ben Roska Márton dr. végzett Perjámos határában, az ottani Sánczhalmon. A napfényre hozott leletek egy őstelepre vetnek világot, mely a hazai bronzkor elején, a Kr. előtti II. évezred kezdetén virágzott, itt az Aranka mellett. A fényes sikert mindenekelőtt a valóban mintaszerű ásatás, ennek - minden legcsekélyebb jelenségre figyelmes - exakt felvétele biztosította, melylyel a nagyérdemű kutató követendő példát mutat azoknak, a kik hasonló helyeken hasonló munkát óhajtanak végezni. A leleteket, szintek szerint, hat főcsoportra osztotta, az elsőbe legalul a szűzföldön, a hatodikba legfelül a zavart, humusrétegben találtakat. Így, rétegről-rétegre haladva, jellemzi a keramikai tipusokat és a bronzokat, míg az alsóbb öt csoportban lelt más agyag-, továbbá hő- és csontholmit, mint valamennyi nívóra jellemzőt, együttesen ismerteti.

Rendkívül fontosak és becsesek a putrihelyekre vonatkozó megfigyelései és felvételei. Az Alföld őslakásairól általában kevés ismeretünk volt eddig: a perjámosi Sánczhalom ásatása révén, most nyertünk először erre vonatkozólag pontos és kimerítő adatokat. (Roska Márton dr. Ásatás a perjámosi Sánczhalmon. Földr. Közl. XXXIX. 1. füzet, 16-43.) A határban, a Galaczka-csatorna medrének ásása alkalmával, közel a gróf Zichy-féle erdőhöz, találtak egy fületlen, nagy urnát (1906.), a melynek formás alakja a villanovai tipusra emlékeztet (Hoernes: Die Urgeschichte des Menschen, 551. lapon), magassága 38 cm., bütykökkel és fűzérszerűen hajló hornyolatokkal ékes, színe sötétbarna, gyengén fényes. Gyűjteményemben Margita Viktor úr, aranka-társulati ménök ajándékából (Saj. Arch. N. I. 299.)

IV. 1. Szanád. A község déli oldalán, a Tisza közvetlen közelében terül el a »Vujana« halom, mely eddig szakszerű kutatás tárgya nem volt. Az 1889 tavaszi vízár alámosta a halmot és annak jórésze a folyóba szakadt. Oldalából Branovácski 316tanító jól kiégetett, fületlen, és négy füllel ellátott csuprokat, továbbá emberi csontokat szedett össze. (Arch. Ért. u. f. IX. 177.) Kalmár Gy. innen 1898-ban több őskori agyagedény-töredéket ajándékozott a N. Múzeumnak. (Milleker D. r. III-7., 129.) Határában négy halmot ismerünk. (Tört. és reg. Ért. III. 161.)

IV. 2. Csóka. A leletek bizonyítják, hogy már az őskorban emberek tanyája voltak az itteni síkságon látható halmok és az ú. n. Kremenyák földhát, a helység keleti szélén, egy bronzkori sír, melynek bronz-mellékletei lehettek: hat korongalakú lap, ruhadísz vagy mellvéd, a négy nagyobb példány köridomú díszítéssel és a belső lapon apró fülekkel; töredékes kardmarkolat és penge, mely kétélű, rajta tűz okozta olvadás; egy hengeres, háromtagú tárgy, melyen a középső ág törést mutat, rendeltetése ismeretlen. (Arch. Ért. u. f. VIII. 157. Dudás Gy. jelentése.) A Kremenyákon járván, melynek magasságát 2-3 méterre, hosszát vagy 50 méterre becsüli, Dudás Gyula itt több neolithkori tárgyat szedett fel, ú. m.: rosszúl égetett, korongolatlan, vastag cserepeket; egy kétélű, csíszolt, átfúrt serpentin-baltatöredéket, egy ék-alakú serpentin kővésőt, egy szarvasagancsot és egy hosszú csonttűt. (Arch. Ért. u. f. X., 356.) 1905-ben a Lederer birtokhoz tartozó Kremenyák őstelepről 50 db. ajándék-régiség került a N. Múzeumba, többnyire agyagkészítmények. A cserepeket többször szalagos minták ékítik. (Arch. Ért. XXVI. 77.) A Kremenyákot Branovácsky Tódor ny. gör. kel. tanító fedezte föl. Vizsgálat alá először Szentkláray Jenő dr. vette és vezette be az irodalomba. (Tört. és rég. Ért. VI., 142.) A földhátat, melyen a telep fekszik, a »Nagy Bara« nevű rétség határolja. Gubitza Kálmán 1904-ben ásatott itt és putrilakás maradványaira bukkant, sok cseréppel. »A díszítési motivumok között gyakori a párhuzamosok közé benyomkodott pontdísz, futó kutya-dísz, zegzúgos vonalpárhuzamosok közé osztott és szaggatott vonaldísz, a vízszintesek és a függélyesek keresztezéséből formált alakzatok és hasonlók«. »Az oldalfalak vastagsága 0.3-4 cm. között váltakozik.« »A peremek símák és felállók«. »Az oldalak durvák, kézzel formáltak; a kisebb edények finomabb kidolgozásuak és tálakra emlékeztetnek.« »A fülek között leggyakoribb a bütyökfül, de van átfúrt bütyök - és áthajlított szalagfül is«. A telep feltárt faunája reenus. Kőeszközök közűl csak néhány kovanucleus és egy obsidián-szilánk került elé, a melyek átmetszete szabálytalan háromszög alakú. - A putrilakással összefüggésben feküdt egy emberi csontváz »kétrét görnyedve, úgy hogy a mellkas a térdre, a koponya arczczal a lábfejekre hajolt, a karok pedig az oldalak mellett zsugorodtak«. Melléklete egy törtszárú, két szakállú, 5.3 cm. hosszú csontszigony volt. A tapaszrögökben talált nádbenyomatok arra vallanak, »hogy a putrik felett nádból alakított kunyhókkal és sütés-főzésre alkalmas kemenczékkel bírtak«. A zentai múzeum a Kremenyákról vagy 30 db. kőkést és szilánkot szerzett, továbbá számos csíszolt kővésőt, nyéllyukas baltatöredéket, orsógombot, díszes edénycserepet és tapaszrögöt. (Arch. Ért. XXVI. 446-448. Gubitza K. jelentése.) Már előzőleg Orosz Endre is gyűjtött az őstelepen több neolithkori tárgyat; a felszedett konyhahulladék között »volt a ritkábban előfordulni szokott Bison priscus, H. v. Mey, a magyarországi ősbölény egy zápfoga is«. (Tört. és rég. Ért. u. f. XIII. 66-68.) 1904-ben Birovszky Mihály Csóka határából való l0.5 cm. magas, mozsáralakú fületlen bögrét ajándékozott a N. Múzeumnak. 1905-ben a N. Múzeum a Kremenyákról 42 db. cserepet vásárolt, melyek többnyire szalagdíszesek és a butmiri-telep keramikájára emlékeztetnek. (Milleker: Délmagyarország régiségei III-1. 24. sz.)

IV. 3. Padé. Innen szerzett a N. Múzeum egy sírleletet, mely építkezés alkalmával került elé: két korongos bronzfibulát, az egyiken többféle zománczdíszítés váltakozik, továbbá calcedon, carneol- és üveggyöngyöket, A többi tárgy elkallódott, (Arch. Ért. u. f. XIII. 450.) Határában temetkezőhelyre akadtak, mely a Szentkláraytól feltárt két ép sír mellékleteinek és a temető közelében levő régi lakhelyek, valamint az itt található barbár alkotású cserepek tanúsága szerint, nyilván a régibb középkorból való. (Tört. és rég. Ért. VII. 142.) Padé körül öt halom látható. (U. o. III. 161.)

IV. 4. Feketetó. A csanád-vármegyei régészeti egylet a hetvenes években egy itt talált sérült, nyéllyukas serpentinbaltát kapott ajándékul. (Milleker: D. r. III-1. 58.) A Feketetó és Valkány közötti műút építésével járó földmunkát egyideig (1909.) ellenőriztettem. Az innen szerzett őscserepek teljesen azonosak az 317»Óbesenyői őstelep« edénytöredékeivel. (L. II-6. sz. alatt). Néhány római korabeli cserepem ugyanazon helyről való. (Saj. Arch. N. I. 356.)

IV. 5. Monostor. 1880-ban Varga Ferencz a monostori és valkányi út közepe táján terjedelmes ősemberkori telepet fedezett fel, korong nélkül készült tömérdek cseréppel és egy átfúrt kőbaltatöredékkel. (Tört. és Rég. Ért. VI, 142.) A határban nyolcz halom van. (U. o. III. 161.)

IV. 6. Bocsár. 1897-ben a község belterületén levő emelkedés felásásakor, két ásónyomnyi mélységben, számos cserép és csont került felszínre. Grósz József és ifj. Dörner István tovább ásattak és egy csontokkal, kövekkel, edényekkel és cserepekkel áthatott vastag kultúrréteget tártak fel. A leletekről, Dörner ajándékaként, a következők kerültek a délm. múzeumba: egy bronzkarperecz töredéke; két kézimalom és egy csíszolt kőszerszám töredéke; két kis agyagedény, mélyen elhelyezett hassal és karcsú, tölcsér-alakú szájjal, mindkettő díszíttelen, szabad kézzel készült, fekete szinű és alul, illetőleg kívül a nem tagolt talp közepén gödröcskével, az egyiknek mindkét füle hiányzik; végre agancsrészek vágások nyomaival. (Milleker: D. r. III 21.) Határa négy halmot számlál. (Tört. és rég. Ért. III, 161.)

IV. 7. Szaján. A helység körül halmok vannak. (U. o. II. 67.)

IV. 8. Tiszahegyes. Területén 4 halmot ismerünk. (U. o. III. 161.).

V. 1. Nagyősz. Határában 1884-ben találtak egy korongon készült, kékesszürke füles agyagkorsócskát, mely Kasics Károly bogárosi plébánosnál látható. (Milleker: D. r. III-1. 240.) 1898-ban ásattam itt - Bella Lajos és báró Miske Kálmán urak költségén - a község nyugati oldalán elterülő »Kis-halom« tőszomszédságában és népvándorláskorabeli bolygatott csontvázakat tártam fel, agyagedényekkel és egy provincziális jellegű római bronzfibulával, mely leletek a Nemzeti Múzeumba kerültek. (Az edények analógiáját 1. dr. Sötér: A mosonmegyei tört. és rég. egylet 1882-1898. emlékkönyve, Nemesvölgy I. tábla, 1., 2., 4. és 7. sz. ábráján). Egyúttal megállapíthattam, hogy a fenti »Kis-halom«-tól a nagyősz-nyerői törvényhatósági út felé vonuló magaslaton régibb középkori temető van. Később a »Kis-halmot« is egész terjedelmében felásattam - magassága 4.5, legalsó kerülete 200 méter, - de csak zsellér-sírokat találtam benne. A halom egész tömege hordott fekete föld, a melyben gyakran kerültek elé lófogak. Szórványosan, 160 cm. mélységben, egy urnaszerű, korongolatlan 13.5 cm. magas agyagedényt leltem, melynek nyaka, illetőleg karima nélküli szája egyenesen felálló, a domborodó has felső szélén, hol a nyak kezdődik, két csőszerű füle van vízszintes furattal, hasát pedig függélyes hornyolatok ékítik; színe fakóbarna. Ugyaninnen szerzett 1898-bó1 a M. N. Múzeum szétdúlt sírból származó honfoglaláskori aranyozott ezüst-ékszereket, szíj véget, szívalakú boglárokat, stb. (Hampel J.: A honfoglalás hazai eml. 663-665. 1.)

V. 2. Nyerő. Határában számos halom van. A község délkeleti oldalán felástam egyet, a melyben két feldúlt sírhely volt egymás mellett, éles határokkal, három méter mélységig fekete földdel megtöltve. A nagyobbik sírban a harczos nyugodott; mindössze egy koponya-töredéket s egy parányi zöld lemezt találtam benne; a kisebb helyen a kutyát temették el, melynek csontváza még ott volt a gödör fenekén. (Saj. Arch. N. I. 73-74.)

V. 3. Mokrin. A község homokbányájában csontváz-sírra akadtak, melynek bronzmellékletei voltak: a) vékony pléhből való gömbszelvény, két lyukkal a szélén, átmérőjük 2.3-2.8 cm.-ig, 110 db, (analógia a szeged-röszkei leletben, Arch. Ért. XII. 165. 15-16. ábra, vagy a kurdi kincsben, Hampel: A bronzkor, III. CCXIII. t., 26. ábra). b) Szívidomú áttört csüngő, 21 db, (an. a szeged-rőszkei leletben, Hampel: u. o. III. CLXXXV. t. 22., 24. és 26. ábra). c) Lemezes újj-gyűrű, (an. Hampel: u. o. III. CCXLIV. t.) d) Nyilt karperecz, négyszögű metszettel, a két külső lap, mely a kézcsuklót nem érinti, vonaldíszes és analog a rákospalotai kincs egyik karpereczével, (Hampel: u. o. I. LXXXVII. t. 5. sz., formája pedig megfelel egy másik rákospalotai karperecznek, u. o. I. LXXXVI. t. 4a sz). e) Korongos fejű tű, meglevő hossza 38.5 cm., alsó végéből hiányzik állítólag 5 cm.-nyi rész. (Köz. an. u. o. II. CXXXIV. t., 4. sz. vagy u. o. III. CLXXXV. t. l5. és 19. sz.) f ) Hengerded sodronytekercs, (an. u. o. I. LXXXVII. t. 12. sz.). A határban vonuló Gyukocsin csatorna medrének ásása közben találtak egy szépen csíszolt, átfúrt, teljesen ép kőbaltát, hossza 9.1 cm. Fenti mokrini leletek Margita Viktor, arankatársulati mérnök ajándékából gyüjteményembe kerültek. 318(Saj. Arch. N. I. 295-298.) Határában halmok vannak. (Tört. és rég. Ért. III. 161.)

V. 4. Máriafölde. Területén három halmot ástam meg. Kettő a közlegelőn, teljesen üres volt, a harmadik több melléklet nélküli zsellér-sírt tartalmazott és egy széthullott, korhadt lókoponyát. (Saj. Arch. N. I. 92-94.) A folyó évben Molnár Károly okl. mérnök Nagykikindán, szép, rómaikori agyagurnát ajándékozott gyüjteményemnek, melynek alakilag teljes analógiája az Arch. Ért. XIX. 291. lapon, 4. sz. a szabadkai edény. Magassága 55 cm., átmérők: talp 14, legerősebb has 34 és száj 24 cm., színe sötétszürke, körülvonuló, gyengén mélyített egyenes és hullámos vonalakkal díszített. Lelet-körülményeiről Molnár úr még 1907 május 2-án kelt levelében értesített: »Az urnát a mokrin-nagyteremfai országút közepén, 1/2-1 méternyire a föld alatt találtam, emberi csontokkal körülvéve. Kiásattam mintegy négy darabot s csak ez az egy volt ép, a többi darabokra zúzva; a cserepeket és csontokat visszahelyeztem és meg is jelöltem a helyet«. A szóbanforgó urna fenekén - két szájával egymásra fektetett, földdel és állatka-csontokkal telt kis bögre volt.

V. 5. Nagykikinda. 1893-ban a kikindai mocsárban lelt őskori bronzlándzsacsúcsot szerzett a Nemzeti Múzeum. (Milleker: D. r. III-1, 87.) 1901-ben Szenthubert felé, a vasút mellett, Gőtz Miklós földjén, egy 4-5 liter űrtartalmú, szűknyakú, füles, kékesszürke, korongolt, korsóalakú edényt találtak. A munkások összezúzták: (U. o. III-1. 230.)

V. 6. Nákófalva. 1885-ben szerzett innen a Nemzeti Múzeum egy őskori bronzlándzsacsúcsot. (U. o. III-1. 104.)

V. 7. Kunszőlős. Határában két halmot bontottam fel; a kisebbik eredetileg népvándorlás-korabeli lovassír volt, a melynek pusztulását a II. Ferencz császár idejében itt történt temetkezések (rézkrajczár 1800.) okozták, míg a nagyobbik tumulusban, vörösbarna színű fatörmelék és vékony koromrétegek között, széthányt emberi csontvázat és egy kutyafejet leltem. (Saj. Arch. N. I. 77-78.)

V. 8. A Nagykomlós. A San-Marco Nákó herczegné nagykomlósi uradalmához tartozó Bräuhaus (most Mileva-major) területén bronzkori nyomokat tártam fel csücskösszélű agyagedények töredékeit, egy magas fülű agyagcsészét, (an. Wosinsky M.: Tolnavármegye története I. k. XC. t. 2. sz.), egy bronz gombostűt, hossza 13.5 cm., melynek szárán, közvetetlen a vonaldíszű gomb alatt, aranyhuzal csavarodik; ép, kerek őrlőkővet, melynek átmérője 50, vastagsága átlag 5 cm., közepén függélyes furattal; hajlított vakarókést bronzból, egész hossza 10 cm. (Saj. Arch. N. I. 96-113.) Fenti uradalom »Milevaföld« nevű részében, faültetés alkalmával (1898.), egyhelyt vörösre égett téglarögök kerültek napfényre. Megállapíthattam, hogy itt, a teljesen sík felszín alatt, fél méter mélységben, körülbelül 20 méternyi területen, vízszintesen és szorosan egymáshoz illesztett, idomtalan, 5-10 cm. vastag és teljesen átégett, vörös téglalapokból álló sima padozat vonul, a melynek hézagai közé több igen jellemző őskori cserép volt erősen beékelve. Hamu, korom, konyhahulladék teljesen hiányzott, csupán a téglaburok alatti talaj erős kevertsége volt szembetűnő, 2.10 méter mélységig, a hol a talajvíz már felbuggyant. A lelt cserepeket vastag meszes lepedék borítja, színük élénk vörös vagy fekete, szabadkézi, többnyire vastagfalú talpcsöves edények töredékei; az egyiken két párhuzamos vonal, közben betüzdelésekkel, szalagdíszt mutat. Bizonyos, hogy itt a vidék egyik érdekes neolithkori maradványával van dolgunk. (Saj. Arch. N. I. 69-72.) Egy kisebb halom felnyitása (1898.) a község éjszaki oldalán levő közlegelőn, érintetlen népvándorláskori lovas-sírt eredményezett. Az emberi csontváz, 80 cm. mélységben, fejjel nyugaton feküdt, a koponyán jó tenyérnyi kerek lapos kő, mely feltűnően - kívül-belül - czipóra emlékeztetett, mintha egy ilyen kisebb kenyérnek a megkövesedett példánya lenne. A nyak táján három gömbös gyöngyszem: borostyán, kék üveg és maszsza; a csípő mellett öt többé-kevésbé rhombikus vas-nyílvég; a koponya mögött nagyobb cserépedény, melynek magassága 28 cm., alakja emlékeztet a Bella Lajostól Sopron mellett kiásott hallstadtkori urnákra, azzal a különbséggel, hogy a nagykomlósi példány díszíttetlen és szájrésze messze kihajló. Ennek fedőjeként, csonkán került a sírba egy tálszerű agyagedény, melynek közepén üres bütyök emelkedik; dísze különben párhuzamos vonalakból alkotott három- és négyszögek sorozata. Az emberkoponyától keletnek, két méter távolságra feküdt egy lófej, mint az embernél, keletre fordított szemgödrökkel. Az egész lelet, az urna kivételével, a Nemzeti Múzeumba 321került. (Saj. Arch. N. I. 23-30.) Egy középnagyságú halom - a »Posztszállás« és a Galaczka-meder közvetetlen közelében, kirabolt lovas sírnak bizonyult (1900.), a hol lófogakat, nyílcsúcsokat vas-zabla töredékeit és egy sima, nyilt aranykarikát találtam, melynek analógiáját l. a tokaji leletben, Hampel: A régibb kk., II. 341. t., 1. és 2. sz. ábrán. (Saj. Arch. N. I. 115-118.)

9. Nagyteremia. 1875 deczemberben, szőlőforgatáskor, 10-12 méternyi dombon, csontváz mellett, honfoglaláskori ékszereket, ú. m. tojásdad alakú aranylemezkéket, aranyozott ezüst-boglárokat, fülbevalót, pitykéket, szövetdarabot stb. találtak, melyeket utóbb a M. N. Múzeum szerzett meg. (Hampel J. A honfogl. hazai emlékei 667-671.)

V. 10. Lovrin. Határából való egy sírlelet, melyet báró Lipthay Béla közvetitésével Wittie Péter ajándékozott a Nemzeti Múzeumnak: füles agyagbögrét, két bronzkarikát és egy hasábos gránátgyöngyöt, melynek idoma után ítélve, a sír a Kr. u. II. vagy III. századból való lehet. (Arch. Ért. XV. 276.)

V. 11. Bogáros. 1894-ben találtak határában egy kis kékesszürke korongolt bögrét. Kassics K. plebános tulajdonában. (Milleker: D. r. III-2 208.)

V. 12. Csatád. Határából egy Traianus ezüst-denár és 2 db. Faultina iunior denár került a délm. múzeumba (Berkeszi: Tört. és rég. Ért. u. f. XXIII. 14.)

V. 13. Zsombolya. Innen kapott Ormós Zs. egy Urbs Roma feliratú Constantinus-féle kis bronzérmet. (U. o. u. f. XXIII. 49.) Határában több halom. (Milleker: D. r. I. 196.)

V. 14. Kőcse. 1893-ban Berkeszi István dr. és Orosz Endre őstelepet tártak fel határában. A leletek 50-70 cm.-nyi magas halmokban, a melyek együtt alkotják a »Kurjácska Greda« őstelepet, kerültek elé; legalul tűzpadok és ezek fölött sok állati csont, konyhahulladék, kő-, csont- és cseréptárgy; egyik tűzhely hamujából bronztű. Ennek és az edények ornamentikája alapján Orosz e telepet a bronzkorba helyezi. (U. o. I. 58. - Arch. Ért. XVII. 95.) Határából való három kis kékesszürke agyagedényt szerzett a délm. múzeum (Milleker: D. r. III-2. 230.) Ugyanitt került felszínre egy Constantinus IV. Pogonatus (654-684.) féle quinarius arany és egy Dominianus-féle kis bronzérem. (Berkeszi: Tört. és rég. Ért. u. f. XXIII. 24.)

V. 15. Vizesd. A Nemzeti Múzeum régiségtárának jelentésében - Arch. Ért. XV., 436. - olvassuk, hogy a római kor emlékeihez San Marco herczegné ajándékából öt sírhalom leletei járultak, melyeket a herczegné Vizesd pusztáján 1894 és 1895-ben ástak föl; a leletek, a velök járó érmek tanusága szerint, részben a Kr. u. III. századból valók; egyik lelet népvándorláskorabeli lovassír volt. Ahhoz, a mit a fenti leletekre vonatkozólag a Nemzeti Múzeum szerzemény-naplója 1895 május 19-42. tételszáma alatt feljegyzett - 1. Milleker: D. r. II. 189., és u. o. III-2, 292. - részemről néhány közelebbi adatot csatolok. A szóban forgó halmokat e sorok írója tárta fel, egynek kivételével, a saját költségén, illetőleg néhány ügybarát anyagi támogatásával. A napfényre hozott eredményért csak két halom érdemel említést: a pta vizesdai »I₁ I₂« táblán levő, alig egy méter magas, kisebb tumulus, a melynek jazyg-szarmatakori becses tartalma négy méter mélységben került elő, azután a »H« tábla éjszak-keleti sarkában elterülő még kisebb halmocska, melyet, a benne levő népvándorláskorabeli lovas-sírral Hampel József dr. személyes felügyelete alatt ástam meg. A többi három halomnak csupán a középrészét kutattam át; kettő ki volt rabolva, a harmadik, a melléklet nélküli csontvázak tanúsága szerint, temetőhelyül szolgált, valószínűleg az Anjou-korban. Puszta Vizesda a hasonnevű községhez tartozik, a melynek határában gyakoriak a római érmek. Két év alatt - leginkább a község belterületéről - 43 darabot gyüjtöttem, ezek között képviselve van Constantinus, Constantius és Constans kis bronz-érmekkel, Antoninus Pius és Marcus Aurelius egy-egy ezüst denárral és egy Urbs Roma feliratú bronz-érmecske, revers lapján a Romulust és Remust szoptató farkassal. Pta Vizesdán, a fentiekkel együtt, összesen tíz halmot ástam fel később, csekély sikerrel. Csupán egy esetről kell megemlékeznem, midőn három méter mélységben, egy középnagyságú tumulus csúcspontja alatt, faláda érintetlen körvonalai tüntek elő és abban két emberi alsó karcsont a kézzel, illetőleg újjakkal együtt, rendben egymás mellé helyezve. Jobb eredménynyel járt Pa. Vizesdán, egy sík területen, a »III-2« dűlőn végzett ásatásom, a hol - 1901-ben - zsugorítva temetett csontvázra találtam, bronzmellékletekkel; ezek: pántos, nyilt újj-gyűrű, melynek felületét mélyített ékek két párhuzamos sora zigzeg 322vonalban díszíti; kettős sodronyból fonott torques, (an. Hampel: A bronzkor I. CXV. t. 26. sz.); kerek átmetszetű huzalból való hegyes, nyilt végű karperecz, három db. (an. U. o. III. 204. t. 26. sz.) Megjegyzendő, hogy az idézett analógiák találók, de ilyeneket a népvándorlás korának hagyatékából is vehetünk, sőt Török Aurél dr. tanár 1901 május 13-án kelt levelében tudomásomra adja, hogy a beküldött koponya egy 18-20 éves nőtől származik és typikusan ősmagyar jellegű. (Saj. Arch. N. I. 132-136.) A vizesdai major melletti anyaggödrök egyengetése alkalmával szórványosan egy átfúrt, csíszolt kőkalapács került napfényre. Végre meg kell emlékeznem egy tenyérnyi nagyságú, igen érdekes tégla-töredékről, melyet Pta Vizesdán, az »N« dűlőn találtak, dísztelen, barbár cserepek társaságában. Színe halvány-vörös, finoman iszapolt agyagból való, égetése csengő-kemény, a felső lap párhuzamosan bordázott, míg belül a tégla testének hosszában sima, egyenes - 1.5 cm. átmérővel bíró - furat halad át, mind olyan jelek, a melyek egy rómaikori maradványra, sőt valószínűleg egy fürdő padozatának töredékére vallanak. Vizesda község határában Kozon-féle aranyat is leltek. (Milleker: D. r. I. 189.)

VI. 1. Billéd. 1877-ben a falu közelében átfúrt csigákat találtak, valószínűleg egy női csontváz-sír maradványaiként. (U. o. II. I4.)

VI. 2. Gyertyámos. Határából egy szép, korongon készült, fakószínű, 48 cm. magas, díszítetlen urna került a délm. múzeumba. (U. o. II. 33.)

VII. 1. Aracs. Útépítés alkalmával, részben megásott halomból, nagyobb hamvvedret emeltek ki, mely jelenleg a N. Múzeum tulajdona. Egy itt lelt kis barbár bögrét Szentkláray dr. a délm. múzeumnak juttatott. Határában 13 nagyobb és öt kisebb halom van. (U. o. I. 14.) Szentkláray J. dr. az aracsi középkori templomromokban római felírásos sírkövet is talált. (U. o. II. 13.)

VII. 2. Törökbecse. Az ú. n. Beregben, a borjasi Tisza-átvágás kiszélesbbítésével foglalkozó munkások, öblös cserépurnában, tömeges római éremleletre bukkantak, körülbelül 1.5 méternyi mélységben, Constans és Constantius császárok - Kr. u. IV. század - korából. Ugyanakkor durva készítményű, díszítés nélküli, történelem előtti korból való, szétmállott agyagedényeket is találtak, sokkal mélyebben a római lelet talajánál. (Arch. Ért. u. f. V. 233.) A Törökbecséhez tartozó és régészetileg híres Borjas-pusztán levő nagy földvárat Szentkláray Jenő dr. fedezte föl 1875-ben, a hol egyes emelkedettebb helyeket megásatván, korong nélkül idomított edénycserepeket és tűzpadokat talált, majd folytatólag kutatva, számos - részben töredékes - kőeszközt gyűjtött, ú. m. nyílhegyeket, vésőket, baltákat és késpengéket; a lelt edények között legérdekesebb egy 11 cm. magas madáridomú korsócska. A földvár közelében levő téglatelepen Szentkláray 1879-ben egy 74 darabból álló bronzleletet ásatott ki, Hampel József dr. szerint nyilván egy öntőműhely maradványait. Ezekben először találjuk együtt, egyéb őskori bronzokkal, a keskeny vésőt és a hegyes vésőt. (Dr. Szentkláray Jenő Torontáli őstelepek a Tisza mentén. Milleker: D. r. I. 17-20. Arch. Ért. u. f. XIV. 158-159.) A borjasi pusztának, mely Dungyerszky Lázár birtokához tartozik, téglaházi tábláján is neolithkori telepet ismerünk. Itt 1894 és 1895-ben Orosz Endre, 1903-ban Orosz és Berkeszi dr. kutattak szép eredménynyel. (Tört. és rég. Ért. u. f. XIX. 64-76.) 1903-ban a Tisza partján is ásattak, a hol bronzkori őstelepet és temetőmaradványokat hoztak napfényre. (Milleker: D. r. III-1. 17.) 1903-ban Kampler Albert gazdatiszt, egy Borjason lelt őskori bronzkarpereczet ajándékozott a Délm. Múzeumnak. (Tört. és rég. Ért. u. f. XIX. 142.) 1898-ban pedig Röck Iván, kir. folyammérnök ajándékából egy őskori gyüjtelékes lelettel gazdagodott a szegedi múzeum. A borjasi Tisza-átmetszésből való e maradványok között van: agancsból készült két zablarészlet, több bronzrög, öt tokos véső (egy fülnélküli), öt sarló és sarlótöredék, kardrészek, sodronytekercsek, stb. (Milleker: D. r. III-1., 17-19. Arch. Ért. XIX. 190.) Borjasról értékes jazyg-kori bronzleletet kapott a szegedi múzeum. (U. o. XIX. 432.)

VII. 3. Kumán. Szentkláray dr. szerint a kumáni magaslatok egyik tagja a Szőregtől a Dunáig vonuló tiszabalparti telepsorozatnak. A határ tele van halmokkal. 1883-ban, a nagykikinda-nagybecskereki vasútvonal építése alkalmával, ősi sírmezőt fedeztek föl. Alkalmasint két temető van itt egymás fölött, alul guggoló, felül kinyújtva fektetett csontvázakkal. Sok lelet elkallódott. A mit Steingasner, törökbecsei mérnök összevásárolt, elegendő a kumáni temető praehistorikus voltának megállapítására; birtokában van nyolcz darab bronzkarperecz, 323ezek közűl három kapcsokkal, négy szélesedő végtagokkal, egy egészen közönséges karika, továbbá agyagedények, ezek durvák, rosszul égettek, díszíttetlenek és korongolatlanok; szép üveg- és agyaggyöngyök, köztük számos ékített borostyán- és magkőgyöngy; agyagkúpok, agyagkanál. Valószínű, hogy a kumáni őstemetőben VI-VII. századbeli szlávok és avarok vannak eltemetve. Az alsó, guggoló csontvázak régibb korra vallanak. (Arch. Ért. u. f. III. 153-155.).

VII. 4. Melencze. Határában kilencz halmot ismerünk. (Tört. és rég. Ért. III. 162.)

VII. 5. Beodra. Határában halmok vannak. (Milleker: D. r. I. 21.).

VII. 6. Karlova. A helység körül három halom látható. (Tört. és rég. Ért. III. 161.)

VIII. 1. Magyarcsernye. Vende Aladár Bozitó puszta határában ásatott és feldúlt területen kő-, bronz- és népvándorláskori nyomokat és töredékeket talált. (V A. közlése.)

VIII. 2. Tóba. 1898-ban házépítés alkalmával több sírra találtak, mellékletekkel, a melyek Szentkláray dr. közbenjárásával, a délm. múzeumba kerültek, többek között egy agát karperecz, egy bronz-karperecz töredéke, néhány vastag cserép. A temető a népvándorlási korszak elejéről való lehet. (Milleker; D. r. II. 179.)

VIII. 3. Tamásfalva. 1871-ben egy német ember gyönyörű bronzkincset lelt a háza udvarán levő anyaggödörben. Szentpéteri Pál jelenti, hogy a talált tárgyakból négy darab elkallódott, ú. m.: egy nehéz balta, egy dárda, egy kés (a legépebb a többi közt) és egy olyan, melyet »magam nem láthattam, de azt mondják, hogy emberi főre lenne alkalmazható, ez utóbbi tárgy czifrázattal van ellátva«. Az összes lelet cserépedényben volt elhelyezve, melyet összezúztak. (Arch. Ért. r. f. V. 162.) A kincs zöme a N. Múzeumba került, nevezetesen: négy darab szokatlan alakú tőr, három köpűs lándzsacsúcs, három kardpengetöredék, hét tokos véső füllel, 21 karperecz, két öv maradványai, tíz gombostű, egy tekercstöredék, 21 boglár, vagy gomb, egy füles csüngődísz töredéke és egy határozatlan tárgy. A délm. muzeumnak is jutott a kincsből: egy lándzsacsúcs, egy üres füles véső és egy nagy lapos füles gomb. Orosz Endrének sikerült 1894-ben a Szentpéteri által elveszettnek mondott tőrt, a legnagyobb és teljesen ép példányt, Tamásfalván megszereznie. (Hampel: A bronzkor, II. 161-162., és u. o. III. 68-69. Milleker: Dr. r. I. 106.) 1895-ben kapott Orosz Endre négy darab itt lelt római kis bronzérmet: Hadrianus, Constantinus, kettő kibetűzhetetlen. Babics szerint itt a Bega mellett római érmeket találnak. (Berkeszi: Tört. és rég. Ért. u. f. XXIII. 40.)

VIII. 4. Ittebe. A délm. múzeum gyüjteményében 41 db. római denár Ittebe határából való, nevezetesen egy Traianus, négy Hadrianus, nyolcz Antonius Pius, 11 Marcus Aurelius, egy Lucilla, egy Verus, hét Commodus, egy Crispina (Commodus neje), egy Faustina Senior, öt Diva Faustina, egy Faustina junior-féle denár. (U. o. 22.)

VIII. 5. Csősztelek. Szentkláray dr. jelenti, hogy a torontáli Tisza mentén Csősztelek vagy Csesztreg ép oly őskori embertelep, mint akár Borjas vagy a »Kremenyák«. (Tört. és rég. Ért. VI. 142.) Gróf Csekonics 1880-ban templomot építtetett a község közepén levő halomszerű emelkedésen. Alapozás közben itt egymás mellett számos kamara-sírra bukkantak, egy középponti főkamara körül. Ezek nincsenek kővel boltozva, vagy fával gerendázva, csupán a földbe vájva. Némely kamarában, mindig kelet felé fordított arczczal, több csontváz volt, leginkább gyermekek. Mellékletek nem fordultak elő, csupán az egyik kamarában találtak hamut és szénmaradványokat, a sírok közötti talajban lócsontvázakat is. P.-Bozitó felé, az Aranka mentén, több ilyen halom van. (Arch. Ért. r. f. XIV. 217.)

VIII. 6. Szőllősudvarnok. Beölsei Buday Tihamér mérnök elbeszélése szerint, itt évekkel ezelőtt nagy, kaptár-alakú, földdel telt üregeket fedeztek fel, melyek úgy látszik, őskori lakások voltak. (Milleker: D. r. III. 124.)

VIII. 7. Párdány. Határában lelt egy-egy Traianus-, Marcus Aurelius- és Commodus-féle ezüst denárt szerzett a délm. múzeum. (Berkeszi: Tört. és rég. Ért. u. f. XXIII. 33.)

IX. 1. Újpécs. Szintén Ormós Zs. adományából egy darab Traianus-féle denár került innen a délm. muzeumba. (U. o. 33.)

IX. 2. Csene. Határában Orosz Endre őstelepet fedezett fel, a melynek maradványait a neolith-korból származtatja. Az általa itt gyüjtött cserepek rosszul 324égetett, korong nélkül készült, díszíttetlen, vastag, durva edényekre vallanak, a hulladék-csontok pedig recens faunára. A kőszereket néhány töredékes véső, vágó-eszköz és obsidian-szilánk képviseli. (Tört. és rég. Ért. u. f. XI. 68-69.)

IX. 3. Ujvár. Itt is Orosz Endre nevéhez fűződik egy őstelep felfedezése. Midőn 1888-ban töltést emeltek a Temesics balpartján, a megásott száraz meder partjából számos ősemlék került napfényre. Orosz 1894-ben próbaásatást végzett a töltés alatt és sok érdekes holmi jutalmazta fáradságát. Leletei között vannak díszes edénycserepek, őrlőkövek, átfúrt agyaggolyók, egy tűztől elpusztult kunyhó romjai, egy csíszolt szerpentin kőbuzogány, három darab véső éltöredéke, csont-árak, faragott agancsrészek stb. A keramikai maradványokból jellemző adatokat lehetett gyüjteni. Edényfajok voltak: kis bögrék, csuprok, fazekak, tálak, továbbá szűrő-, talpcsöves- és nagy tartó-edények, kancsó stb. Díszítő elemek: pont, vessző, egyenes és görbe vonal, zsineg, csücsök, láncz és egy különleges ornamentum, mely benyomott fűszálakat tüntet fel, mindezek kombinálva is. Valamennyi edény korong nélkül készült. A telep faunája recens. Megemlítendő, hogy a telep melletti téglahídnál őskori (?) aranylánczot találtak, mely elveszett. (U. o. XI. 69-76. és u. o. XIII. 70.)

IX. 4. Öregfalu. Orosz Endre terepszemléje 1895-ben itt is gyümölcsöző volt, a mennyiben megállapíthatta, hogy a »Czifra hodája« közelében őskori telep volt. Bár nem talált bronztárgyat a felületen, a gyüjtött keramikai és egyéb maradványok, valamint a környező telepek - Kécsa, Tamásfalva - figyelembe vételével Orosz az öregfalui lelőhelyet, miként az újvárit, a bronzkori telepek közé sorozza. Figyelemreméltó, hogy Öregfalun a konyhahulladék között a bos priscus is képviselve van. (U. o. XII. 41-46.) 1870-ben egy itten lelt Diocletianus-féle arany került Ormós Zs. révén a délm. múzeumba. (Berkeszi: Tört. és rég. Ért. u. f. XXIII. 31.).

IX. 5. Dinnyés. 1895-ben töltésépítő munkások a Bega-csatorna melletti ú. n. Fehérház részen nagyobb terjedelmű őstelepre bukkantak, mely kőkorszaki lelet. Innen 1896-ban a temesvári kir. folyammérnökség főnöke, Endre Antal, négy kő-, egy csont- és 22 különféle agyagtárgyat juttatott Groszman Zsigmond vállalkozó útján a N. Múzeumnak. (Arch. Ért. XVI. 281.) 1897-ben pedig a délm. múzeumnak is 23 darab dinnyési régiséget. Ezek között volt két ár, egy tőrpenge csontból, öt csíszolt kővéső és több ép vagy töredékes agyagedény stb. A dinnyési dolgok a szerbkeresztúri őstelep tárgyaihoz rokon vonásokat mutatnak fel. (Milleker: D. r. I. 34.)

IX. 6. Szerbszentmárton. 1907-ben szántás alkalmával kis cserépedényben római császári réz-éremleletre akadtak, melyből 31 darab - Constantinus és Constans, - a délm. múzeumba került. (Berkeszi: Tört. és rég Ért. u. f. XXIII. 37.)

IX. 7. Fény. 1893-ban a Mocsonyi család mauzoleumot építtetett egy dombon, mely alkalommal sok agyagedényt, agancseszközt és egyéb praehistorikus telepnyomot leltek. Diaconovich Adolf építész bogsáni lakásán ez edényekből, melyek bronzkoriak lehetnek, néhány látható. (Milleker: D. r. I. 42. ) Bárány szerint e helyen római telep volt, miről a kiásott sírkövek, ércz- és agyaghamvvedrek, pénzek, alapfalak és csontváz-sírok tanuskodnak. Cumont Ferencz itt 1890-ben római alapfalakat, kő- és téglamaradványokat látott. 1835 körül találtak ugyancsak a Mocsonyi-féle parkban egy sírkövet és bélyeges téglákat a faluban. - (U. o. II. 30. )

X. 1. Tiszatarros. Határában hét halomról van tudomásunk. (Tört. és rég. Ért. III. 162.)

X. 2. Alsóelemér. Területén öt halom van, az egyiken kápolna áll. Midőn 1880 körül ennek kriptáját nagyobbították, égetés nyomaira, agyagedényekre és bronzkarpereczekre akadtak. (Milleker: D. r. I. 38.) Pappéknál látható egy durva, feketeszínű, korongolatlan bögre, egy villanova-tipusú urnának nehány darabja és egy vas celt. E tárgyakat a »határdomb«-ból szedték ki. (U. o. III. 56.) Papp Simon, földbirtokosnál, a »Nagy-Sziget« mellett, egy úttest feltöltése alkalmával sírokra akadtak, fém-mellékletekkel. A Millekertől e helyen később végzett szakszerű kutatásnak egy soros temető feltárása volt az eredménye, melynek »szegény sír«-jai, illetőleg a bennük lelt tárgyak, a keszthelyi, czikói sövényházi és mártélyi temetők leleteivel mutatnak rokonságot. Németelemér az első ilyen lelőhely a Duna-Tisza-Maros-közben. (U. o. III-2., 276-277.)

X. 3. Aradi. Szmik Antalnál látható egy 1893 körül itt lelt kis, feketés színű 325bögre, melynek füle a szájszél fölé emelkedik. Lelték több agyagedénynyel együtt, csatornaásásnál. (U. o. I. 14.) A helység körül hét halmot ismerünk. (Tört. és rég. Ért. III. 162.)

XI. 1. Bóka. Határában találtak egy körszelvény alakú, éllel bíró, erős bronzkarimás vésőt. (Köz. an. Hampel: A bronzkor, I. VII. t., 2. ábra. - Milleker: D. r. III-1. 24.).

XI. 2. Tamáslaka. 1881-ben Kollonits István egy itt lelt bronz csüngődíszt és egy átfúrt agyaggolyót ajándékozott a N. Múzeumnak. (U. o. III-2. 147.) Határában halmok vannak. (U. o. I. 144.)

XI. 3. Begafő. Halmok. (U. o. I. 70.).

XI. 4. Nagybecskerek. 1849 előtt határában hamvvedreket találtak, 1880-ban agyaghálósúlyt és barbár urnácskát a »gradna ulicza« területén, három méter mélységben. A temesvári múzeumba kerültek. Midőn 1885-ben az új vármegyeház alapját felásták, praehistoricus tárgyakra, agancs- és bronz-eszközökre akadtak. Határában összesen tíz halomról van tudomásunk. (U. o. I. 20.) 1896-ban 81 db antik érmet leltek Nagybecskereken, van közte II. Constantius 45, Constantius Gallus 36 példány. (Arch. Ért. XVI. 448.)

XI. 5. Ecska. Határa három tumulust számlál. (Tört. és rég. Ért. III. 162.)

XI. 6. Erzsébetlak. 1885-ben Kramár Béla ev. főesperes 79 db. Constantin-féle rézérmet, egy achát- és egy carneolgyöngyöt gyüjtött itt a délim. múzeumnak. (Milleker: D. r. II. 122.)

XII. 1. Gád. 1901-ben, a Lanka-Birda-csatorna ásása közben, őskori régiségeket találtak, melyeket Paulay Gyula főmérnök a délm. múzeumnak küldött be. Berkeszi István dr. több kő- és bronztárgyat gyüjtött e lelőhelyen, mely terjedelménél és a felületét borító cserepek és csontok nagy tömegénél fogva, tekintélyes telep lehetett. A délm. múzeumban őrzött gádi leletek között vannak: nyéllyukas kőszerszámok töredékei és nagyobb mennyiségben, többnyire csonka bronztárgyak, ú. m. nádlevelű kardpenge, tőrök, tokos vésők füllel, láb- és karperecz, korongos fejű hajtű, övrészletek, két nagy korongos füles gomb, egy apró bronzkori agyagbögre és végre egy vas kelta vágókés. (U. o. III-1. 59-61.) Ugyanazon csatorna ásatása egy római kori kékesszürke csonka agyagkorsót is juttatott a délm. múzeumnak (U. o. III-2. 216.), valamint egy durva, ép urnát, mely a IV. századbeli, hullámdíszítésű urnákhoz hasonló. (U. o. III-2 282.)

XII. 2. Módos. Az ú. n. Weckerle-Budzsákban, a hol a Temes a part oldalát kanyarodva mossa, temérdek edénydarab, állati csont és kagyló, - de ugyanitt a folyóban található czölöpök is, - őstelepre utalnak. Czölöpöket a Temes medrében másutt is találtak és beszélik, hogy a határban a mai edényektől elütő, alul szűk, középütt domború és fölfelé ismét szűkülő vázák kerültek napfényre. (U. o. I. 78.)

XII. 3. Dócz. A »Grosse Bara« nevű dűlőben tekintélyes őskori telep nyomai vannak. Az ekevastól felszínre vetett vastag és csücskökkel, vagy csőalakú fülekkel bíró cserepek, tűzpadmaradványok, agyagkúpok, sőt egész edények e hely tüzetes átkutatására buzdítanak. (U. o. I. 35.)

XII. 4. Gyér. Határában Vende Aladár bronzkori urnatemetőre bukkant az egyik vasúti átjárónál. Csak a temető szélét lelte meg, mert a többi már ki volt árkolva, vagy az úttest alatt folytatódott, melyet megbolygatni nem lehetett. Megállapította továbbá, hogy Gyertyánffy László birtokán ősi földvár van, mely fel van dúlva, a mennyiben a körülárkolt szigetszerű fennsíkot a törökök is használták. A terület nagy része tele van régi téglatörmelékkel kevert őskori cseréptöredékekkel. (V. A. közlése.)

XII. 5. Tolvád. A községtől délre, kb. 300 m.-nyire eső téglagödör területén gazdag bronzkori urnatemető maradványaira akadtak. Milleker itt 1900-ban országos segélylyel nagyobb ásatást végzett. Összesen l5 urnasírt tárt fel, ezek közűl öt érintetlen, 10 bolygatott volt. A talált és »Magyarországon párjukat ritkító zsinegdíszes agyagedények« a verseczi múzeumban vannak. »Tolvádián kevés a bronzmelléklet. Csak két urnában volt összesen öt elrontott tárgy. E két sír különben a leggazdagabb, mert az urnák is díszesebbek voltak a többi szegényebb sírokéinál.« »A Szerdanov által ajándékozott nagy urna és a VI. sírból előkerült kis gyermek-urna remek példányai a valódi zsinegdíszszel ékített edényeknek; a többi zsinegdísz háromhegyű szerszámmal utánzott, de szintén igen csinos.« Minden arra mutat, hogy itt a bronzkor végszaka virágozhatott. 326Néhány utótemetkezés, mit a korongon készült cserepek előfordulása bizonyít, a római korban történt. (Milleker: A tolvádiai és dubováczi urnatemetők. Tört. és rég. Ért. u. f. XX. 14-24.) 1898-ban a Birdánál ásott főcsatornában, rakáson, több vasfejszét, egy kapaszerű szerszámot és egy kékesszürke edénytalpat találtak, a miket Buday Tihamér mérnök a verseczi múzeumnak engedett át. Az egyik fejsze egy Boszniában lelt - IV. századbeli - példányra emlékeztet. (Milleker D. r. II. 179-180.)

XII. 6. Bánlak. »1855. évben kapott a Nemzeti Múzeum innen egy sarlóféle rézkést, egy hajtűt szorítóval és bronz-csattöredéket, melyeket állítólag egy Vereskő nevű barlangban találtak. Azonban Bánlak a torontáli síkságon fekvén, barlang nincs is ezen a vidéken.« (Milleker: A Duna-Tisza-Maros-köz őskori rézleletei. Arch. Ért. u. f. XIII. 126-131.)

XII. 7. Nagygáj. Winterberg Gyula földbirtokos »Sarkac« nevű pusztáján évekkel ezelőtt istállókat építettek, mely alkalommal Gál Imre, volt nagyági róm. kath. plebános közlése szerint, nagy agyagedények és cserepek kerültek felszínre. Tekintetbe véve, hogy a lelőhely domborulata mesterségesnek látszik és hogy az alapozásnál a szűztalajig nem jutottak le: itt nyilván őstelepre lehet következtetni. (Milleker: D. r. III-1. 61.) A határában lelt régiségek vétel útján kerültek a Nemzeti Múzeumba, ú. m. őskori rézcsákány s egy más ilyen csákány töredéke, csonka rézbalta, két rézvéső; bronztárgyak: csákány, tokos véső, kard két töredéke, kardnak alsó végdarabja díszítményekkel, kettős tekercs, nyakgyűrű és fibula, végre fülönfüggő aranyból. Más alkalommal ugyanazon gyüjteményből szerzett a Nemzeti Múzeum: őskori bronzkardot, kardpengetöredéket és sarlót. (Arch. Ért. XVIII. 444.) Fenti különböző korú leletek kimerítő ismertetését l. Milleker: Nagygáji leletekről. Arch. Ért. XIX. 412-416.) A délm. múzeum 1903-ban egy Nagy Constantinus-féle aranyérmet szerzett innen. (Berkeszi: Tört. és rég. Ért. u. f. XXIII. 20.)

XIV. 1. Ópáva. 1880-ban Thrager József közbenjárásával idevaló római érmek kerültek a Nemzeti Múzeumba. (Milleker: D. r. II. 50.)

XIV. 2. Perlasz. 1880-ban Schwerer János küldött innen a Nemzeti Múzeumnak gyöngyöket, részben calcedonból és mészkőből, valamint csont-amulettet; Gabrini Nándor pedig bronzfibulát és gyöngyszemeket. (U. o. III-2. 246. és u. o. II. 58.) Határában négy halomról van tudomásunk. (Tört. és rég. Ért. III. 162.)

XIV. 3. Ozora. 1880-ban Kollonics István több ozorai leletű római érmet küldött be a Nemzeti Múzeumnak. 1897-ben Friedl Adolf pancsovai ékszerész egy Theodosius-aranyat szerzett innen. (Berkeszi: Tört. és rég. Ért. u. f. XXIII. 31.) A helység körül halmok vannak. (Milleker: D. r. I. 81.1)

XIV. 4. Antalfalva. 1897-ben szántáskor kis füles-bögrét és gyöngyfűzért leltek. (Szmik Antal tulajdonában.) Valószínűleg csontváz-sír-maradványok. A hét cm. magas bögre korsó-alakú és a délvidéki leletek között gyakori. A gyöngyök többnyire kék üvegből valók. (U. o. II. 13.)

XIV. 5. Cserépalja. 1877-ben Gyurin Ljubomir két db. ide való Constantinus-féle bronzérmet ajándékozott a Nemzeti Múzeumnak. (Berkeszi: Tört. és rég. Ért. u. f. XXIII. 13.)

XV. 1. Istvánvölgy. 1902-ben bronztokos véső került innen a Nemzeti Múzeumba Damaszkin Arzén ajándékaként. (Milleker: D. r. III-1. 82.)

XV. 2. Györgyháza. 1878-ban a Csávossy-féle pusztán, alapozási munkálatok közben, gyüjteményes bronzleletre, úgylátszik, öntőműhely maradványaira bukkantak. Volt közte tokos véső füllel, lándzsacsúcs köpűvel és 4-5 db. csákány, abból a fajtából, mely a bronzkornak egyik kedvelt idoma. (V. ö. Hampel: A bronzkor III. 51 1., 7. és 8. ábra). Később az »Okno« vidékén két hasonló csákányt leltek. (Milleker: D. r. III-1, 82.)

XV. 3. Zichyfalva. 1895-ben és 1896-ban a verseczi múzeum innen bronz buzogányfőt és egy bronzkard liliomlevélalakú pengéjének töredékét nyerte ajándékul. (U. o. I. 190.)

XV. 4. Sándorfalva. »A hetvenes években a szőlőkben alapfalakat ástak ki, melyek között sok római császári érmet találtak.« (U. o. II. 61.)

XV. 5. Szentjános. 1898-ban Neukomm Bálint fiai verseczi rézműárús czég egy czigány-kovácstól vörösrézcsákányt váltott be innen. Két keresztbe tett éle van, hossza 24 cm., eredetileg öntötték, azután kalapácsolással idomították. A verseczi múzeumba került. (V. ö. Arch. Ért. XVIII 413-414. - U. o. III-1. 84.)