Torontál vármegyében csak a XVIII. század második felének derekán, Mária Terézia uralkodása alatt kezdték a rendszeres népoktatást szervezni, mert ez a vidék a mohácsi vész után pusztulásnak indult és utána több mint két századon át parlagon hevertek az iskolák is.

Pedig virágzó kultura honolt itt akkor, a mikor a magyarság sűrű népessége lakta a vármegye mai területét is, mikor a keletről Krassó, nyugatról Torontál, éjszakról Temes vármegye s délről a Dunától határolt egykori Keve vármegye még fennállott, mikor különösen a Hunyadi Mátyás alatt megindult nagyszabású mívelődés ide is elhatott, de jött azután Mohács és e csapás korábban érte a déli határszéleket. A lakosság a török elől elmenekült.

A törökök kiűzetése után a hajdan virágzó magyar Délvidék a pusztulásnak siralmas képét mutatta. Délmagyarországot nem csatolták vissza az anyaországhoz s így az elveszett volt ránk nézve egész 1779-ig, a mikor végre Torontál, Temes és Krassó vármegyék visszakerültek hozzánk, míg a végvidékekkel együtt a volt határőrvidék területe egész 1872-ig megmaradt a katonai kormány közvetetlen uralma alatt. A temesi bánság első katonai kormányzója Mercy Kolos Florimund gróf a kipusztult tartomány újjáteremtéséhez ritka szervező képességgel látott hozzá s a lakosok szokásainak, erkölcseinek szelidítésére, a hatóságok tekintélyének biztosítására, a műveltség fokozatos meghonosítására az iskolát tartotta a leghathatósabb tényezőnek. Egyik főtörekvése a plebániák szaporítása is volt és ezek mellett lassanként parochiális iskolák nyíltak meg. Majd maga a bécsi kormány is tett némi intézkedéseket a katonai területek népoktatási viszonyainak javítása érdekében, mert már 1703-ban rendeletet intézett a tiszai és marosi határőrkerületekhez, hogy minden község egy német nyelvben jártas iskolatanítót köteles tartani és számára egy teljes jobbágytelket kihasítani. Ez a rendelet azonban többnyire csak írott betű maradt, végrehajtásáról nem gondoskodtak, főleg azért, mert az egyes területek betelepítésére, a betelepítetteknek más-más területre való áthelyezése miatt, fejlődés e téren nem is volt elképzelhető.

Végre az 1764 óta czéltudatosabban kifejlődött határőr-rendszer a népoktatás ügyének is nagyobb lendületet adott s egy császári rendelet megujította az iskolák szervezésére vonatkozólag még 1703-ban kiadott, de végre nem hajtott rendeletet, szabatosabb formában, mely szerint minden határőrvidéki községben tanítót kellett alkalmazni és minden tanító a század közjövedelmeiből állandó fizetést húzott. Két évvel később Bécsből a bánsági (temesvári) közigazgatási kormányzósághoz is hasonló rendeletet intéztek, hogy különösen a letelepült új lakosok erkölcseinek javítására, minden község lelkészt és tanítót, illetőleg templomot és iskolát kapjon.

Mária Teréziának még egy másik nevezetes intézkedését is ki kell emelnünk. Ő ugyanis nem érte be a nép nyelvét használt parochiális (nemzeti) iskolákkal (Nationalschulen), hanem a városokban és nagyobb helységekben a kincstár költségén külön német tannyelvű iskolák felállításáról is akart gondoskodni, a melyek a szerb és oláh ifjúságot az alsóbbrendű államszolgálatra kiképezzék. Ily értelmű rendeletet 1764-ben a határőrök számára bocsátott ki, mely szerint minden községben vagy legalább században egy német származású tanító legyen alkalmazva az altisztek kiképzése czéljából és hogy e tanító a század közjövedelmeiből havi 15 forint fizetést kapjon. A temesvári kormányzóság pedig a következő tartalmú rendeletet kapta: »Továbbá a polgári (nem határőrvidéki) ifjúság tekintetében ezennel legkegyelmesebben elrendeljük, hogy a fenti nemzeti iskolákon (Nationalschulen) kívül minden főbb helységben, milyenek Temesvár, Nagybecskerek, 257Karánsebes, Fehértemplom, Csákova, Szent-Miklós, Versecz, Lugos stb. egyelőre a mi legmagasabb kincstárunk terhére fenntartandó német iskolák állíttassanak fel, hogy azokban kiváltképen a szerb és oláh ifjúság a német beszédben, olvasásban és írásban alapos oktatást nyervén, ezen nemzetiségbeliek közűl idővel alkalmas községi előljárók (Knesen), iskolamesterek, íródeákok és hasonló alantas tisztviselők képeztessenek.« (Bécsi titk. levéltár).

Ezekből láthatjuk, hogy Bécsben az 1766-ig kibocsátott rendeletek már kezdettől fogva nem csupán a nép nevelésének, hanem egyszersmind a nemzetiségeknek tervszerű és fokozott elnémetesítésére is törekedtek.

Mária Teréziának ez intézkedései azonban jó sokáig csupán írott malaszt maradtak, mert a nemzetiségi papság még mindig míveletlen volt, hiányoztak az alkalmas tanítók, az iskolaépületek, a tankönyvek és szerek, sőt a kapzsi hivatalnokok éktelen visszaélései miatt elkeseredett lakosság idegenkedett az iskoláktól szaporított közterhek viselésétől, míg végre e viszonyokról a bécsi kormány is tudomást szerezvén, Mária Terézia fiát, Józsefet, küldte ki a Temesi Bánság állapotainak megvizsgálására.

József 1768. év tavaszán kezdte meg körútját, s annak befejezése után nagyszabású emlékiratot szerkesztett, mely a Temesi Bánságra vonatkozó egész reformpolitikáját magában foglalta.

Ez emlékiratból, mint e kor legbecsesebb történelmi kútfőjéből idézzük az akkori műveltségi állapotokat leghívebben jellemző alábbi részleteket:

»A szerb és oláh világi papság, mely míveletlen parasztokból ujjonczoztatik és általában olvasni sem tud, épen nem képes az evangelium magyarázatára. A hitelemzés és egyházi beszéd ismeretlen dolog nálok. Különben a népiskolákat, az ifjúság nevelését sem a szerbek, sem az oláhok nem ismerik. Még maguk a bírák és kenézek sem ismerik az írás, olvasás mesterségét. A szerb és oláh püspökök inasaikat, kocsisaikat a falusi suhanczok közűl választják, kik néhány évig ingyen szolgálnak nekik azon ígéret fejében, hogy aztán szülőhelyükön papokká szenteltetnek.« De a róm. kath. papság ellen is epés kifakadásokat tesz, kivált a szerzetesrendek, a közimák, búcsújárás és a papok rendetlen életmódja miatt.

II. József emlékirata a bánsági közigazgatás minden ágában gyökeres változásokat hozott. Az új elnöknek, Clary grófnak, különös feladatává tették, hogy léptesse életbe mindazokat az intézményeket, melyek a tartomány kulturális haladásának előmozdítására szolgálhatnak.

A róm. kath. iskolaügy javára főleg azt emelhetjük ki, hogy Mária Terézia a vallástannak alaposabb oktatására még nagyobb gondot fordított és 1769-ben a róm. kath. vallásos nevelés terjesztése czéljából, a nép között való szétosztásra 6000 kátét küldetett a csanádi püspöknek.

Nevezetesebb volt azonban a királynőnek a gör. kel. (nem egyesült) vallásúakra vonatkozó két rendelete. Az egyik szerint jövőben csakis oly egyének szentelhetők papokká, a kik az Ujvidéken felállított kollegiumban tanulmányaikat befejezték, a másik pedig kötelességévé tette a metropolitának, hogy valamennyi nem egyesült számára egy egységes s minden tartományban használandó rövid és világos nyelvezetű kátét szerkesztessen és gondoskodjék módokról, hogy az illető politikai hatóságok közreműködésével miképen lehetne a nemegyesülteknél az iskolaügyet szervezni. Egy másik rendelet pedig úgy intézkedett, hogy oly községekben, a hol nemegyesült vallásúak laktak, a gyermekei a jövőben a katholikus iskolákba minden ellenkezés nélkül felvétessenek.

Bármennyire igyekezett azonban a kormány a bajokon segíteni, ez intézkedéseknek sem lett meg az óhajtott eredményük, mert a talaj még mindig nem volt kellőleg előkészítve. A Bánságban s a katonai határszéleken nem kímélték a pénzt a telepítésekre és az iskolákra. Ezek számára az ausztriai szláv tartományokból igyekeztek szép fizetéssel tanítókat beédesgetni, de csak nagyon kevesen vállalkoztak arra, hogy itt, a török szomszédságában telepedjenek le.

Majd új embert állítottak a bánsági kormányzóság élére: Brigido József bárót, ki Mercy óta a tartományfőnökök között a legbuzgóbb volt. Kormányrendszerének szigorú szabályai megkövetelték tisztviselőitől, hogy folytonos figyelmüket főkép az ifjúság czélszerű oktatására fordítsák. Minden tiszttartó a középponti kormánynak alárendelt külső hivatalnok, köteles járása iskoláit személyesen és minél gyakrabban meglátogatni s ott utána nézni, vajjon elküldik-e 258a szülők tanköteles gyermekeiket az iskolába és nyer-e az ifjúság kellő oktatást a keresztény vallásban, az olvasásban, írásban és számvetésben.

A bécsi kormány hosszas tapasztalatok után felismervén annak igazságát, hogy a jó iskola legfőbb tényezője a jó kormányzatnak, a tanügy mellett komolyabb és határozottabb állást kezdett foglalni s kijelentette, hogy az iskolaügyet »politicum«-nak tekinti és az állam rendelkezése alá veszi, mert még mindig sok a panasz a határőrvidéki iskolák tekintetében. A jelentések szerint az oláh határőrterületen összesen csak egy nemzeti iskola (Nationalschule) van, német pedig egy sincs; a szerbek területén csak három német iskola van, de csak papiroson, mert a legtöbb községben szerb tanítók vannak alkalmazva, kik nem is tudnak németül. Kevesebb panasz volt a németbánsági Határőrvidéken, mert itt majd minden községben, a hol német katonaság volt letelepedve, volt iskola, de még mindig nagy volt a hiány képzettebb tanítókban. Ez indította az udvari haditanácsot amaz utasításának kiadására, hogy mivel a bécsi normáliskolából a Határőrvidék számára szükséges és egyszersmind a nép nyelvében is jártas tanítókat nem lehet leküldeni, küldjenek tehát az Alvidékről Bécsbe mindkét nyelvben jártas tanítókat, vagy tanítói pályára lépni szándékozó egyéneket, kik az ottani normáliskolában tartott tanfolyamot elvégezve, megfelelő képzettséget nyerjenek. Ily módon készítették elő a talajt a Délvidéken az általános iskolai rendszer befogadására, melyet Mária Terézia az ausztriai örökös tartományok összes népiskolái számára 1774-ben ezen czímen adott ki: »Allgemeine Schulordnung für die detutschen Normal-, Haupt- und Trivialschulen in sämmtlichen Kais. Kön. Erblanden«, és a mely rendszer nagyon sokáig a népoktatási törvényt pótolta. Ezt az iskolai rendszert tették azután kötelezővé Torontál vármegye, valamint a katonai Határőrvidék területének összes iskoláira nézve is.

Az »Allgemeine Schulordnung« intézkedései közűl ki kell emelnünk, hogy minden kisebb városban, mezővárosban és minden községben, a hol plebániatemplom, avagy távolabb fekvő fióktemplom van, közönséges, úgynevezett elemi iskolának (Trivial-Schule) kell lenni, hol a gyermekek a vallástanra, annak történetére, erkölcstanra, írás-olvasásra, a számtani négy alapműveletre, az egyszerű hármasszabályra, végre a becsületességre oktatandók. Minden kerületben, negyedben, járásban legalább egy három tantermű fő-elemi iskola (Hauptschule) legyen, az igazgatóval együtt három vagy négy tanítóval s egy hitoktatóval. A triviális iskolák tantárgyainak bővebb ismertetése mellett itt még oly ismereteket is tanítottak, melyek részint a tudományos pályára való előkészítésül szolgáltak, részint az oly tanulókra voltak hasznosak, kik a katonai, gazdasági, műipari és iparos pályákra szándékoztak lépni. Kezdték tanítani a latin nyelv elemeit is.

A hol alkalom nyílt, külön leányiskolát kellett állítani, melyben az általános tantárgyakon kívűl naponként legalább egy órán női kézimunkát kell tanítani. Minden tartományban mintaiskolát (Normalschule) kellett nyitni. Ez iskoláknak nemcsak az volt a czéljuk, hogy kimerítő oktatást adjanak mindazon tantárgyakból, melyek a városi ifjúságra hasznosak, hanem az is, hogy tanítókat is képezzenek. Üdvös rendelkezéseket tartalmaz az Allgemeine Schulordnung az iskolakötelesek összeírására, a mulasztások kimutatására vonatkozólag, elrendeli a naplók vezetését, hogy a tanító munkássága ellenőrizhető legyen. Az oktatás minden mozzanatára szigorúan az ausztriai rendszert alkalmazza, úgy, hogy még ugyanolyan tankönyveket is kellett használni. Gondoskodik az iskolák felügyeletéről is: a közvetetlen felügyeletet a normál és főelemi iskolákban az igazgató, a többi iskolákban a lelkész végzi.

Bizonyos számú iskolák fölé főfelügyelőt kell kinevezni. Minden tartományban külön iskolai bizottság alakítandó, mely közvetetlen összeköttetésben áll a bécsi főigazgatósággal.

Torontál vármegye német elemi iskolái tehát, a melyek a Temesi Bánságnak 1779-ben Magyarországhoz történt visszakapcsolása után a magyar helytartótanács rendelkezése alá kerültek, könnyen beilleszkedtek a Magyarország számára az »Allgemeine Schulordnung« alapján még 1777-ben kiadott első »Ratio educationis« keretébe s igy az 1806-ban megjelent második »Ratio educationis« módosítása mellett később is a magyarországi népoktatásügy sorsában osztoztak.

Sokkal nehezebben boldogult azonban Brigido báró a görög nem egyesültekkel, kik az iskolák és plebániák felállításával rendkívül meg voltak terhelve. Részben 259emiatt, de meg azért is, mert az iskolaügy szervezésekor nyilvánvaló lett a bécsi kormány elnémetesítő szándéka, élve az előbbi uralkodóktól nekik bőségesen adott kiváltságokkal, arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az iskolázás egyházi és egyszersmind nemzeti belső ügyük. A bécsi kormány így csak lépésről-lépésre haladhatott a szerb és oláh iskolaügy rendezésében. 1770-ben kiadta az első »Regulamentum privilegorium«-ot, mely a korábbi kiváltságok fenntartását megígérte ugyan, de kimondotta, hogy iskolaügyük állami fennhatóság alá tartozik s még egyházi ügyekben is fenntartja magának a főfelügyeleti jogot.

1774-ben összehívták Karloviczára a zsinatot; melyen a kormány nyomására elhatározták az iskolák fejlesztését. 373 új iskola épült, 21 régit átalakítottak s 19-et kibővítettek. A tanítók számára kettős házhelyet és két hold rétet szakítottak ki s fizetésüket készpénzben vagy természetben a községeknek szerződéssel kellett biztosítaniok. A pópák és községi előljárók kötelesek voltak iskoláikat minden hónapban, az esperesek minden évnegyedben, a megyés püspökök pedig egyházmegyéjük összes iskoláit minden évben egyszer meglátogatni. A második »Regulamentum«, mely a szerbek és oláhok eddigi kiváltságain még nagyobb réseket ütött, és a mely miatt a papság és a nép majdnem lázongásban tört ki, az iskolázást még előbbre vitte, úgy hogy 1777-ben már a görögkeleti nem-egyesültek iskola-ügye is biztos alapokra került.

Midőn az 1779. évi április hó 23-án kelt királyi diplomával életbe léptetett Torontál vármegyét 1779 július 13-an ünnepélyesen felavatták, e területen a népoktatás már biztos alapokon állott, úgy hogy a vármegyének óriási feladata főleg a magyar nyelv érvényesítésére volt. A vármegye három mai alsó járásának a területe, a bánáti Határőrvidék azonban továbbra is, egész 1872-ig megmaradt a bécsi cs. és k. udvari haditanács kormánya alatt, a hol tovább is kitartással és erőszakkal törekedtek arra, hogy a népet katonai fegyelemre szorítsák s a mindenünnen összetelepített soknyelvű határőröket aztán a német iskolákkal idővel lehetőleg teljesen elnémetesítsék. Az iskolák szervezete, azok felügyelete, az akkori viszonyokhoz mérten oly kifogástalan volt, hogy midőn a Határőrvidék polgárosítása után, 1872-ben, a magyar tanügyi kormány az itteni iskolákat átvette, azokban a magyar népoktatási törvények - bár egyelőre tiszta német, - de jól előkészített talajra találtak.

Torontál vármegye törvényhatósági bizottsága és a vármegye hazafias közönsége a vármegye megalakítása után erős kézzel látott hozzá a népoktatási ügy továbbfejlesztéséhez s főleg a magyar nyelv terjesztéséhez. Ez azonban egyelőre csak a vármegyének bizonyos területére szorítkozhatott, mert nemcsak a határőrvidék volt joghatósága alól kivonva, de Nagykikinda és kerülete is, mely »Kikindai districtus« néven, tanügyileg külön területe volt, a hol a görögkeleti nemegyesült szerb egyház önállóan intézte népoktatási ügyeit.

Annál nagyobb buzgalommal látott hozzá a vármegye a többi iskolák szervezéséhez, fejlesztéséhez, hogy lehetőleg minden községben, megfelelő épületben, jól díjazott tanítók lássák el az elemi oktatást és mindent elkövetett, hogy a községek és a földesurak az iskolákról kellőleg gondoskodjanak. Kisebb helységekben, mint pl. Rábé, Majdán és Óbéb megengedte, hogy tanító hiányában a község jegyzője lássa el ideiglenesen a tanítói teendőket; 1821-ben már végrehajtja azt a határozatát, hogy minden oly községben, mely 100 házból áll, megfelelő iskola állíttassék fel; ugyanekkor utasítja a főbírókat, hogy a tanköteleseket büntetés terhe alatt kényszerítsék az iskolába.

1820-1830-ig már több helyen állítanak magyar iskolákat, míg végre 1831-ben meghozza a vármegye magyar nyelvi szabályrendeletét. Elrendeli, hogy a magyar nyelv minden iskolában természetes jogaiba visszahelyeztessék. Oly tanító, ki a magyar nyelvet nem bírja, semmiféle iskolában sem teljesíthet szolgálatot s egyelőre oly segédet köteles alkalmazni, a ki a magyar nyelvet oktató képességgel bírja s a mennyiben a magyar nyelvet három év alatt sem tudná elsajátítani, állásától elmozdítandó. Jutalmakat tűz ki ama tanítók részére, kik a német, rácz és oláh ifjak magyar nyelvi oktatása körül különös érdemeket szereztek.

Ez üdvös intézkedések végrehajtását azonban az 1848-49-iki szabadságharcz után következett abszolutizmus megakasztotta, míg végre az 1868:XXXVIII. t.-cz. életbelépése után, a vármegye népoktatása ismét rátérhetett arra az útra, melyen fokozatosan haladva, eljutott a mai fejlődésre.

A vármegye királyi tanfelügyelői: Menyei, Steinbach Antal, Szabó Mihály, 260Pacséri Károly dr., Láng Mihály, Vértessy Gyula fáradhatatlan tevékenysége fejtenek ki az irányban, hogy a népiskolák a törvényes követelményekhez alkalmazkodjanak s míg az 1868:XXVIII. s az 1891:XV. t.-cz. végrehajtása és az iskolák és kisdedóvók szervezése körül Steinbach Antal szerzett elévülhetlen érdemeket, addig az 1907:XXVII. t.-cz. végrehajtása s a magyar nyelv intenzívebb oktatásának keresztülvitele a vármegye jelenlegi tanfelügyelőjének, Grézlo Jánosnak vállaira nehezedett.

Jelenleg a vármegye területén (az 1907-8. évi adatok szerint) van 117 kisdedóvó és 12 állandó menedékház, melyekben közel 13 ezer gyermek részesült gondozásban; s ha figyelembe vesszük, hogy ezek közűl magyar csak 2089 volt, míg a többi túlnyomó részben német, szerb és kisebb részben román és tót ajkú, a kisdedóvókban és menedékházakban működő 121 óvónő, illetőleg 12 menedékház-vezetőnő a magyar nyelv terjesztése körül dícséretes érdemeket szerez, annál is inkább, mert e 129 intézet közűl csak hatban szerb a foglalkozási nyelv, a többiben kizárólag magyar.

Torontál vármegye területén az 1909-10. tanévben összesen 76.973 mindennapi tankötelest írtak össze, kik közűl 71.043 járt elemi iskolába s így beiskolázatlan maradt körülbelül 7% (5930); de mivel ezek egy része a polgári és középiskolákba jár, ez a százalék is lejebb száll. A beiskolázási viszonyok tehát összehasonlítva más vármegyék hasonló adataival, nagyon kedvezőknek mondhatók. A még szükséges iskolaszervezések és fejlesztések legtöbbnyire már folyamatban vannak. A vármegye valamennyi községében van iskola. Az elemi iskolák száma 364 s ezekben 1062 tanító van alkalmazva. Az iskolák közűl tannyelvre nézve magyar 220, németajkú 12, szerbajkú 77, románajkú 41, egyéb 14. Míg a beírt tanulók közűl anyanyelvre nézve 13.200 magyar, 19.360 német-, 19.180 szerb-, 8.147 románajkú. E számadatok összevetéséből örvendetesen kidomborodik az, hogy a magyar tannyelvű iskolák terjesztésével a magyar nyelv s ez által a hazafias érzés is mind nagyobb tért hódít s örvendetesen lehet megállapítani az 1907:XXVII. t.-cz. üdvös hatását a nem magyar tannyelvű iskolákban is.

Az elemi iskolákkal kapcsolatos gazdasági ismétlő iskolák pedig főleg a földmíveléssel foglalkozó lakosok gyermekeit részesítik üdvös szaktanításban, melyet otthon a tanultak gyakorlati felhasználásával a kikerült tanulók örömmel alkalmaznak s fokról-fokra emelik Torontál vármegye amúgy is magas fokon álló agrikultúráját. Az iparos és kereskedő tanonczok szakoktatását a majd minden nagyobb községben szervezett iparos és kereskedő tanoncziskolák látják el. A vármegyében van 13 iparos s három kereskedő tanoncziskola.

Nem lehet említés nélkül hagyni a magyar Közművelődési Tanács s a Vármegyei Közművelődési Egyesület által rendezett, anyagilag támogatott és a vármegye számos községében tartott tanfolyamokat, melyeken az analfabeták tanulnak írni-olvasni és a hol a felnőttek számára is tartanak ismeretterjesztő, hasznos előadásokat és felolvasásokat.

A középosztály képzésére szolgáló polgári iskola, mely a nemzeti kultura szempontjából is dicséretreméltó szolgálatot teljesít, a vármegye hét községében, illetőleg városában van szervezve, és pedig jelleg szerint: Nagybecskereken egy kath. leány-, állami fiú- és magánjellegű leány iskola; Pancsován egy állami fiú-, Nagykikindán egy állami leány- és egy községi fiúiskola; Zsombolyán egy államilag segélyezett községi fiú- és egy római kath. leányiskola; Nagyszentmiklóson egy állami fiú- és egy római kath. leányiskola. Perjámoson egy római kath. leány- s egy állami fiúiskola; Törökbecsén egy állami fiú- és leány polgári iskola van működésben.

A »Miasszonyunkról« nevezett iskolanővérek vezetése alatt álló nagybecskereki római kath. leányintézet néhai Szathmáry Sándor kir. tanácsos, torontálvármegyei mérnök özvegyének, Mihanovich Karolinának végrendeletileg tett alapítványából keletkezett és Nagybecskerek város hozzájárulásával s Bonáz Sándor, csanádegyházmegyei püspök támogatásával, 1880. évi szeptember 1-én, kezdte meg működését. Az iskola hatoszályú római kath. elemi iskolából, négyosztályú római kath. magán leányiskolából és négyosztályú római kath. felső leányiskolából áll, mely utóbbi 1895-ben polgári leányiskolává lett. Ez az iskola, mely bentlakással van egybekötve, az 1903-4. tanévben nyílt meg s a polgári leányiskolával kapcsolatos női kézimunka tanfolyammal bővült. 1910. év folyamán 261az intézetet modern szárnyépülettel bővítették ki s az így teljesen kifejlesztett iskola minden tekintetben elsőrangú.

A nagybecskereki Messinger Karolin-féle nyilvánossági joggal felruházott leánynevelő intézetet Messinger Karolin, polgári iskolai tanítónő alapította 1903-ban oly czélzattal, hogy a nemzetiségi vidéken modern, hazafias és gyakorlati irányú nevelést nyujtson a leányoknak. Az intézet 1903. évi szeptember hó 1-én nyílt meg és elemi és polgári leányiskolájába 98 tanulót írtak be. A következő évben már továbbképző tanfolyammal egészítették ki, melybe 20 tanuló jelentkezett s az egész intézetbe 165 tanulót vettek fel. Ekkor felépült a nagy, emeletes főépület, mely az iskolahelyiségeket, munkatermeket, szertárakat stb. foglalja magába s a külön pavillonok, melyekben a tornaterem, majd a másikban a modern követelményeknek mindenben megfelelő hálótermek és fürdőszobák vannak, úgy hogy a kitűnő és hézagpótló intézet e mintaszerű elhelyezése közel 300.000 K befektetést igényelt. Az intézet négyosztályú elemi leány iskolából, négyosztályú polgári leányiskolából, továbbképző tanfolyamból és internátusból áll. E tagozatokba összesen 280 tanuló jár, kik közűl 90 lakik az intézetben, melynek külföldről is, főleg Szerbiából és Bulgáriából vannak növendékei.

A nagykikindai állami polgári leányiskola alapja az ugyanitt szervezett s 1884. évben megnyilt felső leányiskola volt, melyet tíz évi eredményes működése után állami polgári iskolává fejlesztettek s jelenleg kifogástalan, modern épületben van elhelyezve. Működése, a mennyiben ezt az intézetet nem csekély számú szerb anyanyelvű növendék látogatja, a magyar nyelv terjesztése szempontjából rendkívül fontos.

Zsombolyán a Szentkeresztről czímzett irgalmas nővérek vezetése alatt álló »Jesuleum« intézet szervezése Csicsáky Imre, ottani kamarás-plebános lelkes fáradozásai után befejezést nyervén, 1902. évben kezdte meg nyilvános működését. Az intézet árvaházából, kisdedóvóból, elemi és polgári leányiskolából s internátusból áll, külön zongora-, kézimunka- és franczia nyelvi tanfolyammal. Az intézet tíz évi fennállása óta kiváló hírnevet vívott ki magának s különös szeretettel látogatják a délvidéki szerb és horvát anyanyelvű leánykák, kikből a hazafias szellemű szerzetesnővérek magyar honleányokat nevelnek.

A régi épület helyébe, a jelenlegi főnöknő, Kertész M. Leonárda, a mai kor minden követelményeinek megfelelő s a szükséges tanszerekkel ellátott hatalmas épületcsoportot emeltetett 200.000 K költséggel, minden külső segítség nélkül.

A Miasszonyunkról nevezett iskolanővérek vezetése alatt álló perjámosi római kath. polgári leányiskola 1895-ben kezdte meg működését és czéljának mindenben megfelelve odafejlődött, hogy a szerzetesrendnek új elhelyezésről kellett gondoskodnia. Minthogy az épület, mely a követelményeknek mindenben megfelel, készen áll, ez iskola elhelyezése és felszerelése, valamint a benne folyó tanítási rend is eredményes és mintaszerű.

1872-ben nyílt meg a zsombolyai államilag segélyezett községi polgári fiúiskola. Az iskola felállítása körül kiváló érdemeket szerzett báró Lipthay Béla, a zsombolyai választókerület akkori országgyűlési képviselője, ki az iskolát saját költségén felszerelte, sőt a dologi szükségletek részben való fedezését is, több éven át magára vállalta.

Az iskola, a mennyiben a helybeli és a környéken lakó vagyonos németajkú földmívelők gyermekeikkel rendszeresen végeztetik mind a négy évfolyamát, a nép általános míveltségének emelése szempontjából nagy érdemeket szerez.

Magyar nemzeti szempontból fontos jelentőségű volt a törökbecsei állami polgári fiú- és leányiskola szervezése. Ezt az iskolát 1908. évi szeptember havában nyitották meg s már 1910. évi deczember hóban átköltözött a minden igénynek megfelelő, főleg a kultuszkormány és Törökbecse község anyagi áldozataival épült kétemeletes palotájába. Eddigi rövid működésével is beigazolta létjogosultságát. Kiváló fontosságú, hogy a helybeli és a környéken lakó szerb anyanyelvű növendékek tömegesen keresik fel és nemcsak a magyar nyelvet sajátítják el tökéletesen, hanem hazafias nevelésben is részesülnek.

A Miasszonyunkról nevezett iskolanővérek vezetése alatt álló nagyszentmiklósi róm. kath. polgári leányiskola egy négyosztályú elemi iskolával kapcsolatosan 1903. évben szerveztetett. Az ugyancsak nemzetiségiek által látogatott intézetet vezető nővérek nagy buzgalmat fejtenek ki növendékeik magyar szellemben való nevelése körül s e téren kiváló érdemeket 262szereztek. Az iskolai épület modern elhelyezése és felszerelése most van folyamatban.

Részben néhai Nákó Sándor gróf, részben Nagyszentmiklós és Németnagyszentmiklós községek áldozatkészségéből szervezték 1894-ben a nagyszentmiklósi magyar királyi állami »Berta« polgári fiúiskolát mely e csekély számú magyar, de főleg német, román, szerb és bolgárok lakta vidéken a magyar nemzeti nevelés védőbástyája volt. Az iskolát rövid időre az V. és VI. osztálylyal is fejlesztették, de miután a polgári iskola e két magasabb tagozata az intézmény mai szervezete mellett életképes nem volt, azt a vallás- és közoktatásügyi miniszter 1902-ben beszüntette s azóta az iskola ismét négyosztályú.

Ha figyelembe vesszük, hogy az iskolának szervezésétől kezdődőleg eddig beírt növendékeinek csak egy harmadrésze magyar, míg a többi idegen anyanyelvű, láthatjuk, hogy a tanári kar mily odaadással felel meg hivatásának, mikor a negyedik osztályból magyarul kifogástalanul beszélő és hazafias gondolkodású fiúkat bocsájt az életbe.

l885. évi szeptember hó 19-én nyílt meg a szintén kulturális és nemzeti missziót teljesítő pancsovai magyar királyi felső kereskedelmi iskola, melyet Pancsova thf. város, fontos délvidéki kereskedelmi góczpontnak kultúrális viszonyai joggal igényelhettek. Ez iskolával egy épületben van elhelyezve az állami polgári iskola is.

Az általános szükségletet kielégítendő, Nagybecskerek város dícséretreméltó áldozatkészségével az 1891-92-ik tanévben megnyílt az itteni állami polgári iskola s fokozatosan fejlődve, ez intézettel kapcsolatosan, az 1895-6. tanév elejével megkezdte működését a m. kir. állami felső kereskedelmi iskola is s ezzel Nagybecskerek és vidéke közönségének is teljesült az a régi óhaja, hogy a polgárság érdekeinek ápolására rendelt intézetek, melyek főkép a gyakorlati: kereskedelmi, ipari, gazdasági és hivatalnoki életpályákra lépő ifjuság megfelelő nevelésére vannak hivatva s melyek a tanuló ifjuságot nemcsak oktatják, de hazafias irányban nevelik is, áldásos működésüket kifejthessék. Ez intézetek, melyek a Bega partján emelt díszes épületben vannak elhelyezve, a hozzájuk fűzött reményeket teljesen kielégítik; ezt igazolja az, hogy a rendkívül látogatott és igen népes iskolákból kikerült ifjuság, melynek pedig a legnagyobb része nem magyar, nemcsak a magyar nyelvet sajátította el, hanem jó magyar honpolgárrá is lett.

E két kereskedelmi iskolán kívül van Torontál vármegyének három középiskolája: a nagybecskereki, nagykikindai és a pancsovai főgimnázium.

Torontál vármegye s Nagybecskerek kiváltságolt város, kivette a maga részét abból a tevékenységből, melyet a nemzet a XIX. század első felében beköszöntött újjáébredésének korában kifejtett. Nagybecskerek város polgárai körében az 1830-as évek második felében mozgalom indult meg, mely a város kebelében középiskola felállítását tűzte ki czélul. Mivel azonban a városnak, mint erkölcsi testületnek a felállításhoz megkívántató elég anyagi ereje nem volt, az ügy csak lassan tudott előrehaladni. E közben a város protestáns felekezetei a magok körében elhatározták, hogy Nagybecskereken »Egyesült evangelikus nemzeti grammatikai oskola« czímen, négy osztályú gimnáziumot állítanak fel. E mozgalomban nemcsak protestáns férfiak vettek részt. Ezek és a protestánsok egyesült buzgólkodása és bőkezűsége következtében a gimnázium, négy osztálylyal, 1838-ban meg is nyílt s a nagybecskereki ág. ev. lelkészi lakban nyert elhelyezést, de minthogy a fenntartáshoz szükséges anyagiakat összehozniok nem sikerült, 1849-ben megszünt.

Ettől függetlenül, hathatósan propagálta Nagybecskerek város azt az eszmét, hogy a városban egy hatosztályú állandó királyi gimnázium állíttassék fel. S minthogy ez csak pénzkérdés volt, miután egyes polgárok végrendeletileg és ajándékozás útján tetemes összegű alapot létesítettek, majd pedig Nagybecskerek 1842-ben 40.000 forintos gimnáziumi alapítványt tett, a hiányzó összegeket a közönség áldozatkészsége összehozta. A gimnázium vezetését a város a kegyes tanítórendre bízta. Az intézet szép kétemeletes házának építése már 1846 év nyarán befejezést nyervén, a hat osztályú gimnáziumot az 1846-47-ik iskolai évvel megnyitotta. A szabadságharcz után 1851-ben azonban a gimnázium tannyelve német lett s az újrendszer négy osztályú algimnáziummá alakította át. Később a szerb nyelvnek is külön tanítója volt, míg végre az 1860. év október 20-iki Diploma, mely a magyar nyelvet régi jogaiba visszahelyezte, felszabadította a tanári kart a német nyelv kényszere alól. Az 1876-7 tanévben Nagybecskerek 263közönsége belátván, hogy az algimnázium a város és a vidék igényeinek nem felel meg, Torontál vármegye támogatásával és nagy áldozatkészséggel a főgimnáziumot teremtette meg. Az intézetben jelenleg 352 tanuló jár, kiknek oktatását, az igazgatón kívül négy kegyesrendi és két világi tanár látja el.

A nagykikindai állami főgimnázium alapja az az alreáliskola volt, melyet ott az 1858-9. tanévben nyitottak meg s fenntartására szolgáltak azok az alapok, melyek egyrészt azon összegből állottak elő, melyet az 1876:XXXVII. t.-cz. alapján megszüntetett s Torontál vármegyébe bekebelezett nagykikindai kerület 1854-ben a kormánynak felajánlott, másrészt pedig az ú. n. krimi hadjárat-alapból, melyből a reáliskola, mely ekkor természetesen német tannyelvű volt s mely fölött a felügyeleti jogot a »K. k. serbisch-bánáter Stadthalterei« gyakorolta, fenntartható volt. E három osztályúvá fejlődött alreáliskola 1869-ig tartotta meg nyilvános jellegét, mikor azt a m. kir. vallás- és közoktatási miniszter megszüntette s csak a tanulókra való különös tekintettel engedte meg, hogy azt a tanári kar magán-alreáliskolaként az év végéig tovább fenntarthassa. Ezt az engedélyt azután évről-évre meghosszabbították, míg e magánintézet végre az 1876-77. tanévvel megszünt.

A reáliskola nyilvánossági jogának megvonása után a kiváltságos nagykikindai kerület többször kérelmezte a kormánytól egy algimnázium felállításának engedélyezését, de eredménytelenül. 1874-ben azután egy mezőgazdasági intézet felállítását kezdték szorgalmazni. A kormány a többnyire földmívelést űző városnak az intézet felállítását engedélyezte, de az sohasem kezdte meg működését, Végre a kerület lakossága 1877-ben, a vármegye közigazgatási bizottsága útján ismételten kérvényt nyujtott be az algimnázium felállíthatásáért, melyre - midőn azt a vármegye hathatósan támogatta, - Trefort Ágoston miniszter a gimnázium I. osztályának megnyitását megengedte. Az 1879-80. tanévben az intézetet már négy osztályúvá egészítették ki; a következő tanévekben pedig újra fejlesztették s az 1882-83. tanévben hat osztályúvá fejlődve, kezdte meg működését.

Az intézet történetében jelentősebb mozzanat az, hogy az 1896. évben a gimnáziumot állami kezelésbe vették, majd az 1901. tanévben VIII. osztályú főgimnáziummá fejlesztették. Áldásos működését most már modern és kifogástalan helyiségében az igazgatón kívül 15 tanerővel fejti ki.

Az 1841-42. tanév előtt Pancsován magasabb rendű iskola nem volt, mint a három osztályú »K. k. Hauptschule«, melyet tágabb értelemben »Oberschule«-nak is neveztek. Ez iskolát az 1842-3. tanévtől kezdve, egy két évfolyamos IV-ik osztálylyal egészítették ki, a hol heti két órában a gazdaságtant is tanították. Ily szervezet mellett működött az 1850-es évek kezdetéig. A Németországban keletkezett élénk mozgalom hatása alatt, mielőtt a reáliskolák tantervét Ausztriában életbe léptették volna, a bécsi kormány a pancsovai Oberschule IV-ik osztályának két évfolyamát két osztályú »K. k. Unterrealschule«-vá alakította át és az 1851-2. tanévvel meg is nyitotta. Az 1857-58. tanévvel az alreáliskolát a harmadik osztálylyal egészítették ki, s ez által a katonai Határőrvidéken az első teljes alreáliskola, Pancsován keletkezett.

1859-ben az iparos és kereskedő pályákra készülő növendékek számára egy gyakorlati évfolyammal (Praktischer Jahrgang) kibővítették, mely az iparos és kereskedő inasok vasárnapi iskolájával volt összeköttetésben. A »Praktischer Jahrgang« csak alreáliskolát, vagy algimnáziumot végzett tanulókat vett fel, a kik azután az iparos-, illetőleg a kereskedő-tanfolyamos tanulókat egyaránt kötelező tárgyakat közösen, a többieket pedig külön tanulták.

Az alreáliskola egyébiránt kezdettől fogva alkalmat nyújtott arra, hogy tanítókat és tanítónőket neveljen s így tanítóképzőt is helyettesített, melybe a Hauptschule-t végzett, esetleg a vidéki községi iskolákban már működő altanítók is jártak. A képző növendékei az alreáliskola 1. és 2. osztály tantárgyait rendes tanulóként, a többiekkel közösen tanulták, a szorosan vett képző tantárgyainak óráira pedig délután jártak. A tanítójelöltek jó része a katonai kincstártól ösztöndíjat, illetőleg segélydíjat élvezett ama kötelezettséggel, hogy aztán a Határőrvidéken 10 éven át tanítóskodni fog.

Pancsova városa azonban, mint Militär-Gränz-Kommunität Magyarországra nézve idegen területhez tartozott s iskolái a K. k. Kriegsministerium közvetetlen kormánya alatt álltak. A reáliskola is teljesen osztrák rendszerű és szellemű középiskolává fejlődött s a katonai Határőrvidék polgárosítása idejéig ilyen is maradt. Az intézet tannyelve német volt s a szerbet kisegítő nyelvként használták.

264Az iskolát, nem tekintve, hogy célzata tisztán elnémetesítő volt, a monarchia legjelesebb intézetei közzé sorolták. A tanulók száma évről-évre nőtt. 1863-ban a hadügyminisztérium rendeletére hatosztályú főreáliskolává alakították át, majd 1871-ben megkapta a hetedik osztályt.

A m. kir. vallás- és közoktatási minisztériumnak 1871. évi 21.244. számú rendeletével új korszak kezdődik az intézet életében. A legilletékesebb helyről érvényt szereznek a magyar állam jogos igényeinek és elrendelik a magyar nyelvnek kötelező tantárgyként, mind a hét osztályban heti három órában leendő tanítását és egyúttal átalakítják a főreáliskola négy alsó osztályát alreálgimnáziummá. A német tanerőket lassanként kicserélték s helyükbe magyarokat alkalmaztak úgy, hogy az intézet már az 1890-es évek elejétől fogva a magyar nyelv és a magyar állameszme erős vára lett. Az intézetet fokozatosan gimnáziummá fejlesztették, míg végre 1888-9 óta nyolcz osztályú m. kir. állami főgimnáziumként folytatja működését s szolgálja a magyar művelődést. Az intézet növendékeinek száma több 200-nál. Oktatásukat, az igazgatón kívül 15 tanár, hét hitoktató s az iskolaorvos látja el.

Torontál vármegye területén van egy szakirányú intézet is, a nagyszentmiklósi m. kir. földmíves iskola: »Kristóf-intézet«. Ez intézet alapját, a nagyszentmiklósi »Kis mezőgazdasági iskola« czímen Nákó Kristóf, szegény jobbágyainak törekvőbb fiai számára 1799-ben alapította. Működéséről részletes adataink nincsenek. A szabadságharcz alatt szünetelt és 1855-ben teljesen feloszlott. 1863-ban az alapító unokája, gróf Nákó Kálmán, nagyatyja emléke iránti kegyeletből az iskolát újból szervezte »Mezőgazdasági iskola, Kristóf-intézet« czímen. Az alapító az iskola czéljaira 24 hold földet adott és az összes helyiségeket. Évenként 12 nagyszentmiklósi fiút vettek fel, kik ingyenes oktatást nyertek s a tanszerek beszerzésére fejenként 16 forint 80 krajczárt kaptak.

Ha a végzett növendékek a maguk gazdaságába léptek, segítségül 42 forint jutalmat kaptak felszerelésre, a kiválóbb tehetségűek pedig, tanulmányaik folytatására 24 éves korukig 126 forint évi segélyt. Később, hogy az iskola minél szélesebb körben fejthesse ki üdvös működését, az alapító beleegyezett, hogy a kormány kibővíthesse és helyi jellegét megszüntethesse. Ennek következtében a m. kir. földmívelésügyi miniszterium az iskolát 1887-ben állami kezelésbe vette és czéljaira 100 kat. hold földet bérelt. 1889-ben az iskola felsőbb rendeletre, az első alapító emlékére »Kristóf-intézet« m. kir. földmíves iskola czímet nyert. Ezóta kiváló eredménynyel felel meg czéljának, hogy a kisebb birtokok tulajdonosait az ilyen birtokok egyszerű kezelésére tanítsa s nagyobb birtokok részére szükséges felügyelőket és munkavezetőket képezzen. Az iskola növendékeinek száma rendesen 45-55 között váltakozik s ezeknek oktatását az intézet igazgatóján kívül három tanár és két óraadó látja el.