« TEMESVÁR TÖRTÉNETE. Irta Szentkláray Jenő dr. apátkanonok. KEZDŐLAP

Temesvár

Tartalomjegyzék

 TERÜLET, ÉPÍTKEZÉS ÉS LAKÁSÜGY. »

111TEMESVÁR ÚJKORA.
Irta Geml József kir. tanácsos, főjegyző
I. TÖRVÉNYHATÓSÁGI ÉLET ÉS KÖZIGAZGATÁS.
Temesvár város az utóbbi évtizedekben, kiváltképen pedig az utolsó negyedszázad alatt óriási átalakuláson ment át. Lakosainak száma és a város kiterjedése több mint megkétszereződött, költségvetése ötszörösen megnövekedett, közigazgatása eddig e téren nem ismert üdvös gazdasági és szocziális feladatokat oldott meg; szellemi, anyagi és társadalmi élete nagyvárosi jelleget öltött és az építkezési fejlődésnek hazánkban páratlanul álló nagyarányú alapját vetette meg.
E szélesarányú átalakulás titkát, mely a hazai városok újabbkori fejlődésének átlagát messze felülmúlja, első sorban a temesvári polgárság hazafias közszellemében és békés együttműködésében, másrészt a közigazgatás czéltudatos, erélyes vezetésének állandóságában találjuk meg; e fejlődés lehetőségének a kulcsát pedig a temesvári erődített vár felhagyása és az eként a katonai rendeltetés alól felszabadult várterületeknek a városépítés czéljaira való felhasználása adja meg.
A polgárság közszelleme
A "temesvári polgár" elnevezés tipikus jellemvonást, polgári erényt jelent. Mintha a nagy fejedelmek rég letünt korszakában magyarnak és művéltnek ismert városunk falai között a királyért és hazáért hősi halált halt utolsó temesvári magyarok lelke átszállott volna a később, török rabigából felszabadult és az idegenből idetelepített vegyesajkú új városi polgárok lelkébe: az elődöktől hagyományként öröklődött át ivadékaikra az a feladat, hogy a királyhoz és a hazához hűséggel ragaszkodva, egyetértésben, testvéri szeretetben híven álljanak őrt a haza határán, tartsák meg e földet a magyarnak, egyesítsék szellemi és anyagi erejüket és a magyar nemzeti műveltségnek itt e véghelyen erős várat emeljenek.
Ezt a hagyományt, ezt a hivatást átérzi minden temesvári polgár vallásra és nemzetiségre való különbség nélkül. Ez a közös czél elnémított minden vallási torzsalkodást, minden nemzetiségi különtörekvést, ez egyesítette mindenkor egy táborba a temesvári polgárságot, ha a haza jóvoltára, a nemzeti művelődés oltárára áldozatot kellett hozni, s ez a jövőbe vetett erős hit és erős meggyőződés tartja ébren azt az üdvös közszellemet, mely a közügyek iránti kiváló érdeklődésben, a haladás és művelődés iránti meleg érzületben, a társadalmi és a törvényhatósági önkormányzati életben oly megbecsülhetetlen módon nyilvánul.
Alkotmányhűség
A polgárságnak ez az egészséges közszelleme a nemzeti újjáébredés és a szabadságharcz korszakában fényesen kiállotta a tűzpróbát. A XIX. század első felében a városi lakosságnak fele német, másik fele vegyesen szerb-, román- és magyarajkú volt; s habár a magyar elem a legkisebb arányban (10%) volt képviselve, mégis azt látjuk, hogy a polgárság és a képviselőtestület e maroknyi magyarságnak engedte át a politikai és törvényhatósági ügyek vezetését. A közös haza sorsának és a város közügyeinek intézésében a nemzetiségek félretették minden külön nemzetiségi politikát és lelkesedéssel egyesültek a magyar nemzeti állam szolgálatában. Német nemzeti politikának semmi nyomát sem találjuk; a szerbek és románok csak afölött őrködtek, hogy a városi tisztikarban aránylagosan képviselve legyenek, de még ezek sem kívánták meg soha azt - a mi némely délvidéki városban még ma is dívik -, hogy a közgyűlési jegyzökönyvek az ő nyelvükön is vezettessenek. Ha pedig végiglapozzuk a magyar nemzeti ügy érdekében hozott közgyűlési határozatokat, büszkeséggel olvashatjuk azokban azt a jellemző és lélekemelő feljegyzést, hogy a határozatot egyhangúlag, hozták.
A márcziusi eseményeket a polgárság lelkesedéssel ünnepelte; a szabad királyi városokról alkotott 1848. évi XXIII. t.-cz. alapján való átszervezkedés díszes ünnepség között ment végbe. A városi képviselőtestület erősen bízott a nemzeti 112ügyben; a nemzetőrség szervezésében és a honvédek toborozásában a törvénytől és a nemzeti kormánytól reáruházott kötelességén túlmenő áldozatokat hozott; a kormánytól elrendelt gyűjtéshez 20.000 pfrtnyi adományt ajánlott fel; a toborzás azonnali foganatosíthatása czéljából a városi képviselők nyomban a közgyűlésben maguk adták össze a foglalópénzt; a szomszédos községeknek a szerviánusok betörései ellen mozgó nemzetőrséggel mentek segítségükre. De sajnos, Temesvár polgársága előbb, mint bárhol, érezte az osztrák katonaság ellenséges indulatát, s a jelentékeny helyőrségnek módjában állott a nemzetőrség lefegyverezését nyílt erőszakkal végrehajtani. Az 1848 október hó 12-iki közgyűlési jegyzőkönyvben a hazafias megdöbbenés hangján találjuk a lefegyverezés tényét megörökítve.
Az elnyomatás alatt
Az 1849 márczius 4-én kelt császári parancs az Ausztria népeinek adott alkotmányt Temesvárra és a Délvidékre is kiterjesztvén, a várparancsnok a német nyelvet akarta hivatalos nyelvnek deklarálni; de a tanács ellenszegült és csak a szabadságharcz leveretése után engedett a kényszernek.
Az első provizórium alatt csendes volt a város. 1857-ben császári biztost ruháztak fel a polgármesteri teendőkkel.
A szerb vajdaságnak és a temesi Bánságnak 1860-ban történt visszakapcsolását óriási lelkesedéssel ünnepelte meg a város és be sem várva az alkotmányos felsőbb tényezők rendelkezését, még deczember 31-én küldöttséget menesztett Majláth György tárnokmesterhez azzal a kérelemmel, hogy adjon engedélyt és utasítást az 1848. évi XXIII. t.-cz: alapján való újjászervezésre nézve.
A tárnokmester a m. kir. helytartótanácsnak 1861 január 23-án kelt rendelete szerint a város újjászervezésével Stokinger (Sulyok) Mór ügyvédet bízta meg; ez január 30-ikára egybehívta a tanácsot és a polgárképviselőket, mely alkalommal határozatba ment, hogy mivel az 1848-ban megválasztott 109 bizottsági tag közül már többen hiányzanak és mivel az 1848. évi XXIII. t.-cz. alapján szervezett hivatalokat még mielőtt működésüket megkezdhették volna, már fel is oszlatták, a választókat, újból összeírják s újból választanak 109 bizottsági tagot.
Az 1861-iki tisztújítás
Az összeírás megtörténvén, a tisztújítást 1861 márczius 7-12. napjain ejtették meg. Küttel Károly polgármester és a tanács lemondván, a polgármesteri állásra 788 szavazatot adtak le, melyből Weigl József 589, Küttel Károly 156 és Preyer János 30 szavazatot nyervén, Weigl József lett a polgármester. Főbiró lett Bugarszky, főkapitány: Csermena, tanácsnokok: Urbányi, Vaszits, Gunnermann, Popovits, Ondrejkovits, Neopló és Meskó Gyula, főjegyző: Paulovits Árkád. A tisztújítás után kihirdették a 109 bizottsági tag választását.
A márczius 28-án tartott első közgyűlésben az abszolutizmustól üldözött több nagynevű hazafit, közöttük Lonovics József volt csanádi püspököt, a város díszpolgárrá választott; hálafeliratot intéztek Deák Ferenczhez, kinek arczképét megfesttették az ülésterem számára; április 8-án gyászünnepélyt rendeztek Széchenyi István emlékére s tiltakoztak a megbukott önkényuralomtól behozott adók behajtása ellen. Az 1861 február 26-iki császári manifesztum ellen megbotránkozással tiltakoztak és a városi közgyűlés "egyhangúlag és változatlanul" elhatározta, hogy az 1848-as törvényektől egy hajszálnyira sem tér el és hazaárulónak nyilvánít mindenkit, a ki a birodalmi tanács megalakításánál választóként vagy választottként résztvenni merészelne.
Csak halvány képe ez ama kor közviszonyainak és a temesvári polgárság bátor és alkotmányhű szereplésének.
A második abszolutizmus
A város az önkormányzat visszaállításának csak nagyon rövid ideig örvendhetett; az országgyűlést 1861 április hó 2-ikára összehívták ugyan, de már augusztus 22-én ismét feloszlatták, anélkül, hogy felelős magyar minisztérium megalakítására került volna a sor. A megyegyűléseket császári biztosok karhatalommal verték szét, s csak a mikor a kedélyek már némileg lecsillapodtak, rendezkedtek be a magyar színezetű abszolutizmussal való kormányzásra.
Temesvár ezentúl megmaradt ugyan az ország testéhez tartozó magyar városnak, de a törvényhatósági bizottság fel lett oszlatva s csupán ugyanazokat a képviselőket jelölték ki kültanácsként a városi tanács mellé. Ezekkel egyetértve kezelte a tanács - a magy. kir. helytartótanács főhatósága alatt - az adminisztrácziót. Az igazságszolgáltatás, melyet a katonai abszolutizmus alatt 1851-ben elvettek, az országgyűléstől 1861 június 22-én elfogadott törvénykezési szabályok értelmében ismét visszakerült a városhoz s ezért a városi tanácsot olyképen kellett szervezni, hogy abban három törvénytudó foglaljon helyet.
113Szabó Antal temesi főispánhelyettes tehát, e város kir. biztosa, 1862. évi évi január hó 21-én, a városi tanács és a tisztviselői kar újjászervezése alkalmával, az 1861. év márczius havában alkotmányosan megválasztott tisztikart egészben véve megerősítette az állásokban, s csupán Vaszits és Popovics tanácsnokok helyébe nevezte ki Theodorovits Miksa és Skarlató Sándor ügyvédeket. Ebben a szervezetben maradt a tanács az alkotmány visszaállításáig.
Alkományos szervezet 1867-ben
A második felelős magyar minisztérium 1867 február 12-én kineveztetvén, a város törvényhatósági bizottsága, mely az 1861-ben megválasztott 109 bizottsági tagból alakult meg, a tisztújítást az 1848. évi XXIII. t.-cz. értelmében olyképen eszközölte, hogy a maga kebeléből Sulyok (azelőtt Stokinger) Mórt választotta meg tisztújítási elnökké s melléje 17 bizottsági tagot a kijelölőbizottságba; a választást az országgyűlési képviselőválasztásra jogosultak, titkos szavazással eszközölték.
A tisztújító közgyűlést 1867. évi május hó 13-21. napjain tartották meg, a mikor Weigl József polgármester a tanács nevében is lemondván, a polgármesteri állásra beadott 1024 szavazatból Küttel Károlyra 961, Popovits Zsigmondra 35 és Popa Tivadarra 27 szavazat esett, s így Küttel Károly lett polgármester.
A közgyűlés és a tanács ügyrendjét és ügykezelését a szűkszavú 1848. évi XXIII. t.-cz. rendelkezéseinek keretén belül, esetről esetre közgyűlési határozatokkal állapították meg.
Küttel Károly polgármester
Az önkormányzati jog rendszeres gyakorlása tehát az alkotmány visszaállítása ellenére, csak az 1872-ben életbeléptetett új szervezettel kezdődött meg; addig pedig (1867-1872) Küttel Károly polgármester - a ki 1848-ban városi tanácsnok volt és az 1859-1860. években is már egy ízben vezetője volt a város adminisztrácziójának ideiglenesen kinevezett polgármesterként - felhasználta a visszanyert szabadságot, hogy számos intézményt teremtsen és az elhanyagolt állapotokat javítsa. Az ő polgármestersége idejében vette kezdetét a város küzdelme a vár katonai jellegéből származó hátrányok enyhítése czéljából. A várkültelkekből (Esplanade) 1868-ban vett át a város 278 kat. holdat; 1869-ben az építési tilalmat leszállították, a várkapukban kocsik számára egy második nyílást és a lóvaspálya számára egy harmadik, valamint a várműveken keresztül szélesebb útat engedélyeztek. 1868-ban vette meg a város a városligetet és a kincstártól a városház melletti kétemeletes bérházat; a városháza udvari szárnyát kiépítették; a Jenő herczeg-tért befásították, a kórházat kibővítették és a közlekedési állapotokat számos út kikövezésével javították. Küttel állt az élén a polgárokból alakult ama társaságnak, mely 1868-ban a lóvaspálya építésére nyert engedélyt és ő buzgólkodott leginkább a főreáliskola és az új színház-vigadó és szálló megteremtésén, valamint az önkéntes tűzoltói intézmény szervezésén. Az 1872-iki tisztújításkor kimaradt s újból megnyitotta ügyvédi irodáját, 1875 május havában elhalt.
Szervezet az 1870. évi 42. t.-cz. alapján
A köztörvényhatóságok rendezéséről szóló 1870. évi XLII. t.-cz. újólag szervezte a törvényhatósági bizottságot és a tanácsot, melytől a törvénykezést elvette ugyan, de a gyámhatósági jogot visszaadta. E törvény alapján a város szervezeti szabályrendeletet alkotott, a mi közel két évi időt vett igénybe. A lakosság száma az 1870-iki népszámlálás szerint 32.223 volt, úgy hogy 250 lakosra egy törvényhatósági bizottsági tag jutván, a törvényhatósági bizottság 128 biz. tagból állott, melynek fele a legtöbb adót fizetők sorából került ki.
A város akkori főispánja Szredistyei Lazarovits Bazil volt, a ki a tisztújító közgyűlést 1872. évi április hó 18-ik napjára tűzvén ki, mindenekelőtt az új városi bizottságot megalakultnak nyilvánította. Küttel Károly polgármester és a tisztikar lemondván állásaikról, a polgármesteri állásra leadott 110 szavazat közül, Steiner Ferenczre 66 és Küttel Károlyra 44 szavazat esett s így Steiner Ferencz törvényszéki bíró lett a polgármester.
Steiner Ferencz polgármester
Steiner Ferencz csak négy éven át (1872-1876) volt a város polgármestere, de az ő működéséhez is nem egy fontos alkotás fűződik. Erre az időre esik a színház és az állami főreáliskola tényleges felépítése, a József- és Erzsébetvárosnak vízáradások elleni megóvása czéljából kiépült nagy körtöltés. A temesvár-orsovai vasúti vonal is 1872-73-ban épült ki, s nem a polgármester erélyén múlt, hogy a vonalat nem a város érdekeinek megfelelő módon, hanem stratégiai szempontokból, a Belváros körül vezették. Az ő polgármestersége idejében (1874-75-ben) rendelte el a város, hogy a községi elemi iskolákban a tantárgyak magyar nyelven is magyaráztassanak, továbbá 1873-ban behozta a tanonczok vasárnapi rajzoktatását. Ez időben keletkezett a Wieszner-féle magán polgári és felső kereskedelmi iskola is.
114Sok egyéb terve azonban meghiúsult az 1873-iki nagy pénzügyi és gazdasági válság következtében. Steiner Ferencz szembaja miatt volt kénytelen 1876-ban a szolgálattól megválni, s ekkor a város, figyelembe véve a bírói minőségében eltöltött szolgálati éveit, évi 1400 forint nyugdíjat szavazott meg néki, melyet 1893-ban bekövetkezett haláláig élvezett.
Török János polgármester
A város vezetése Steiner Ferencz polgármester lemondásával már 1876-ban Török János kezébe került, a ki elődje oldalán négy éven át főjegyzőként működött és a kivel új produktív szellem költözött a városházába. Rendkívüli szervező tehetségével és tapintatos erélyével, a törvényhatósági bizottság erejét ügyesen használta ki a város javára; minden párttal és mindenkivel a legjobb egyetértésben élt és ezáltal nagyszabású terveinek biztosította a sikert. A nemzeti kultúra fejlesztésének városunkban úttörője volt; élére állott a községi iskolaszéknek, bővítette és magyarosította az iskolákat, alsófokú ipariskolát alapított, a magyar múzsának állandó otthont teremtett, minden szellemi és társadalmi mozgalomban részt vett, alapítója volt a színgyámolító és magyar nyelvterjesztő egyletnek. Kiváló üzletembernek bizonyult a nyomasztó régi adósságok konvertálásánál és a leégett színháznak és az ezzel kapcsolatos szálloda- és vigadó-épületnek a megszerzésénél. Ő alapította a Gizella-árvaházat, a tisztviselői nyugdíjalapot s a vashidak építését a Hunyadi-híddal vezette be, a gyárvárosi indóház építése is neki köszönhető. De legnagyobb vívmánya volt a köz- és magánvilágítás ügyének rendezése, a mennyiben az osztrák légszeszvilágítási társulatnak, az 1857-ben 25 évre megkötött szerződés meghosszabbítása alkalmából kikötött súlyos feltételeit, melyekbe a város már belekényszerült, egy angol vállalat ajánlkozásának merész elfogadásával halomra döntötte és keresztül vitte a városnak villamos közvilágítással való ellátását, a mire akkoriban az egész kontinensen nem volt példa. Török János nagy-konczepcziójú egyénisége fölkeltette a kormány és a fővárosi körök érdeklődését és Thaisz Elek budapesti főkapitány bukása után, 1885 elején kinevezték a székesfővárosi magy. kir. állami rendőrség főkapitányává, mely minőségben országosan elismert kitünő szolgálatokat tett. Érdemeinek elismeréseül ő felsége a miniszteri tanácsosi czímmel tüntette ki. Szervi szívbaja azonban korán sírba döntötte; 1892. évi szeptember hó 4-én barlangligeti nyaralójában hirtelen elhalt. Temesvár hálás közönsége hazahozatta hült tetemét és szeptember 7-én nagy pompával a belvárosi temetőben helyezte el, sírját pedig emlékkővel jelölte meg.
A kegyelet és hála adóját a város közönsége 1896. évi szeptember hó 4-én tartott rendkívüli közgyűlésében oly módon rótta le, hogy Török János olajfestményű arczképét a tanácsteremben elhelyezve, azt ünnepélyesen leleplezte.
Telbisz Károly dr. polgármester
Utána a törvényhatósági bizottság 1885. évi márczius hó 9-én Telbisz Károly dr.0 főjegyzőt választotta meg polgármesterré és azóta az 1890., 1896., 1902. és 1908. évi tisztújítások alkalmával mindenkor egyhangúlag újból megválasztotta. Immár tehát 26 éve, hogy egy nagytehetségű, vasszorgalmú, kíváló ember irányítja. Temesvár város szellemi és anyagi ügyeit s úgyszólván a város egész köz- és társadalmi életét, a kiről negyedszázados polgármesteri jubileuma alkalmából Wekerle Sándor volt miniszterelnök azt írta, hogy: A város polgármesterének szerves egészszé idomult eszméi, önfeláldozó és fáradalmat nem ismerő munkája nyilvánulnak meg a város fejlődésében." Korán volna érdemeit monografiánkban részletezni, mert munkaképessége és munkakedve teljében még serényen dolgozik a város nagy jövőjén és mert Temesvár újabb korának alkotásai - melyeket e monográfia megír - amúgyis az ő szellemét hirdetik. E helyen tehát csupán azt jegyezzük fel, hogy ő felsége Telbisz Károly drt 1890-ben a kir. tanácsosi czímmel, 1891-ben a III. oszt. vaskoronarenddel és 1905-ben - az ország polgármesterei között elsőnek - a m. kir. udvari tanácsosi czímmel tüntette ki. Temesvár szab. kir. város közönsége már húsz éves polgármesteri jubileuma alkalmával, 1905. évi márczius hó 12-én a város díszpolgárául választotta meg. Az 1910. évi márczius hó 9-én ünnepelt negyedszázados polgármesteri jubileumán kormányférfiak, a közélet jelesei, az egyházi, katonai és állami hivatalok, az összes helybeli kultúrális és gazdasági tényezők lelkesen üdvözölték, a törvényhatósági bizottság és polgárság díszes ezüst plakettet veretett e jelszóval: "E negyedszázad századokra szól" és "Pro patria et urbe". Hálás tisztviselői vaskos kötetben kiadták a lefolyt 25 év alatt elmondott beszédet, melyek úgyszólván az ő működésének minden jelentősebb 115mozzanatát ölelik fel. Kultúrális intézetek, egyesületek, gyárak, egyesek számos emléktárgygyal kedveskedtek, melyek a tanácstermét egészen elfoglalták.
A városi főtisztviselők 1867-1910-ig
A városi főtisztviselők névsora 1867-1910. év végéig a következő:
Polgármesterek: 1867 Küttel Károly, 1872 Steiner Ferencz, 1876 Török János, 1885. Telbisz Károly.
Főjegyzők: 1867 Nádasky Márk, 1872 Török János, 1876 Nagy László, 1884 Telbisz Károly, 1885 Lányi Gusztáv, 1890 Geml József.
Főkapitányok: 1867 Csermena Péter, 1878 Vlachovits Szilárd, 1889 Dragovanits György; 1891 Bandl Rezső, 1907 Beé Ferencz.
Árvaszéki elnökök (1867-1871 nem volt): 1872 Popovits Zsigmond, 1880 Stefanovits Szilárd, 1908 Meskó Béla.
Főügyészek: 1867 Paulovits Árkád, 1876 Georgievits Sándor, 1880 Roth Nándor, 1883 Telbisz Károly, 1884 Mühlbach Károly, 1890 Rózsa Imre.
Főszámvevők: 1867 Percs György, 1884 Kratochvill Henrik.
Főmérnökök: 1867 Dükelmann Jakab, 1881 Siebenhaar Emil, 1883 Reiber Henrik, 1902 Szilárd Emil.
Főorvosok: 1867 Bécsi Gedeon, 1878 Stefanovits Sándor, 1895 Tauffer Jenő.
Tanácsnokok: 1867 (hét) Ondrejkovits József, Popovits Zsigmond, Weigl József, Neopló Pál, Gunnermann Nándor, Meskó Gyula, Popa Tivadar, - 1872 (három) az előbbiek közül Weigl József és Gunnermann Nándor, továbbá Györgyössy György, - 1878 Bogma István, - 1883 Szabó Pál, - 1892 Kappusz Ernő, - 1896 Roth Vilmos, - 1902 Meskó Béla és Lindner Ármin, - 1907 Bandl Rezső, - 1908 Bellai József, - 1910 Hódi Gyula. Jelenleg az utóbbi négy működik.
A városi üzemek élén állanak: Baader Henrik, a vill. vasút igazgatója, Billing Henrik, a villanyvilágítási telep igazgatója, Steiner M. Károly, a légszeszgyár igazgatója, Simon Sándor felügyelő, a városi jövedékek kezelője.
Szervezet az 1886. évi XXI. t.-cz. alapján
Visszatérve a törvényhatósági szervezetre, az 1886. évi XXI. t. czikkel némileg módosított rendelkezések alapján, a törvényhatósági bizottságot, a törvény 24. §-a értelmében az 1880-iki népszámláláskor talált 33.684 lakos számához képest, első ízben 134 tagból alakították meg s ez az állapot 1910. év végéig állott fenn. Az 1911-ik évtől kezdve azonban, Mehala község átkebelezése következtében, az új városrésznek a városi törvényhatóságban való törvényszerű képviseltetése végett, az egész városi törvényhatósági bizottságot a törvényes alapon át kellett szervezni, vagyis az 1900. évi népszámláláskor talált 49.624 temesvári és 6196 mehalai polgári lakos után, a bizottsági tagok számát 224-re kellett szaporítani.
A közgyűlési ügyek előkészítését a városi tanács, az összes bizottsági tagok meghívása mellett, együttes szakbizottsági ülésekben eszközli, a mennyiben a véleményezés végett megalakított közjogi, gazdasági, tanügyi, zárszámadási és építészeti szakbizottságokba a th. bizottság összes tagjai lévén beválasztva, s minden szakbizottsági ülésben hallgatókként olyan th. bizottsági tagok is részt vehetnek, a kik nem tagjai az illető szakbizottságnak, az a régi gyakorlat áll fenn, hogy a polgármester elnöklete alatt mind az öt szakbizottság az összes törvényhatósági bizottsági tagok meghívása mellett, egy időben tart ülést. Minthogy pedig már előzőleg minden közgyűlési ügyet a szakhivatalok, egyéb szűkebb bizottságok és a városi tanács részletesen feldolgoztak, ennek következtében az együttes szakbizottsági ülés folyamán minden bizottsági tag behatóan megismerkedvén a tárgygyal, a közgyűlések szétágazó nézeteltérés és terjengősebb vita nélkül tárgyalják az összes ügyeket, rendszerint a szakbizottságoktól és a városi tanácstól teljesen előkészített indítványok elfogadásával.
Rendes közgyűlés - július hó kivételével - minden hó utolsó hétfőjén van. A közgyűlés látogatottsága tekintetében évek tapasztalata, hogy a bizottsági tagoknak alig a fele érdeklődik a közügyek iránt, a közgyűlésekre alig jár a bizottsági tagok harmada, sőt számosan a virilisek közül soha sem jelennek meg.
A városi hivatalok
A városi hivatalok a következőleg vannak szervezve:
A városi tanács ügyeit a polgármesteren kívül a főjegyző, a ki egyszersmind helyettese, az I. és II. aljegyző és négy tanácsnok intézik; az ügyeket a polgármester osztja be.
A városi árvaszék tagjai: az elnök és két ülnök; továbbá a beosztott III. aljegyző, a közgyám és a nyilvántartó. Az 1877. évi XX. t.-cz. 178. §-a alapján 10 választott ülnök működik. A gyámpénztári, a számvevőségi és a kezelői teendőket a közigazgatási hivatalok látják el.
116A rendőrkapitányság személyzete: a főkapitány, annak helyettese a belvárosi közigazgatási kapitány, 1 bűnügyi és 3 külvárosi kapitány, 2 fogalmazó, 2 tollnok, 5 irodatiszt, 1 rendőrfelügyelő és 4 rendőrbiztos. Bejelentési hivatal még nincs felállítva. A rendőrlegénység száma: 4 őrmester, 11 tizedes, 2 huszár, 60 elsőosztályú, 60 másodosztályú rendőr és 4 polgári biztos.
Az ügyészi hivatal személyzete: a főügyész, a ki magángyakorlatot nem folytathat, a magángyakorlatot is űző alügyész és 1 írnok.
A számvevőség személyzete: a főszámvevő, 2 számvevő, 6 számtiszt, 2 gyakornok és 1 irodatiszt.
A házipénztárt a gyámpénztárral együttesen a pénztáros, ellenőr és egy irodatiszt kezelik.
A városi adóhivatalt az egyik tanácsnok vezeti, személyzete pedig: az adószedő, ellenőr, 14 számtiszt, 2 gyakornok, 9 adóvégrehajtó és 9 becsüs.
A főorvosi hivatal élén a tiszti főorvos áll, a hivatalhoz tartoznak: 6 kerületi orvos, a helyhatósági állatorvos, 1 írnok, 6 szülésznő és 6 egészségügyi szolga.
A mérnöki hivatal élén a főmérnök áll, mellette 3 mérnök működik, a kik magángyakorlatot nem folytathatnak. E hivatalhoz van beosztva egy műépítész. A műszaki személyzethez tartoznak: egy segédmérnök, két építőmester, egy építészeti rajzoló, két vízmester és 7 napidíjas műszaki segéderő. A hivatal alá van rendelve az útmester, 3 útkaparó és az építőudvari felvigyázó.
A külvárosokban telekbíróságok végzik a közigazgatási teendőket és ellátják a bagatell-bíráskodást. A telekbírák mellett mindenütt 1 jegyző és 1 írnok működik.
Díjnoki minőségben a fent elősorolt hivatalokban 60-65 kezelőszemély áll alkalmazásban, kiket egy évi próbaszolgálat után véglegesítenek és felvesznek a nyugdíjkötelékbe.
Az 1910. év végén közigazgatási szolgálatban állott 171 tisztviselő 441.321 kor. illetménynyel, továbbá 315 napidíjas és szolga 264.234 kor. illetménynyel.
Nyugdíjviszonyok
A városi tisztviselők és alkalmazottak nyugdíjalapja 1888-ban lépett életbe. Tagjai közé tartoznak: A közigazgatási és kórházi tisztviselők; a közigazgatási szolgák és rendőrök; a napidíjasok (2 koronán felüli díj után); a városi vállalatoknál, ú. m.: a jövedéki hivatalnál, a villanyvilágítási telepnél, a villamos vasútnál, a légszeszgyárnál és a közvágóhídnál 1200 koronán felül emelkedő fizetésű tisztviselők és az ezen alul maradó bérrel javadalmazott szolgák. Összes tagjai a nyugdíjalapnak 1910. év végén: 494 személy 675.672 kor. illetménynyel. A nyugdíjösszeg 10 évi szolgálat után 40%, azután évenkint 2%-kal magasabb. A díjnokoknak 10 év után 200, 20 év után 400, 30 év után 500 és 40 év után 600 kor. nyugdíjigényük van. Özvegyi nyugdíj, a tisztviselők után, a fizetés 1/3-ada, de a maximum 1600 kor.; a szolgák után 600 kor. fizetésig. 1/3-ad, a többi után 20%, a díjnokok után a férjet illető nyugdíjösszeg fele. Nevelési járulék a tisztviselők után az özvegyi nyugdíj 20%-a;. teljesen árváknak 30%; szolgák és díjnokok gyermekei 48 koronát, a teljes árvák az özvegyi nyugdíj 1/3-át kapják. A tagok törzsjárulék czímen 10%-kot és állandó járulék czímén 2%-ot fizetnek; azonfölül a városi vállalatok és a kórházi pénztár a törzsfizetések alapján számított 5%-nyi hozzájárulásra (1910-ben 15.840 kor.) köteleztetnek; az esetleges évi hiányt a házi pénztár fedezi. Az alap tőkéje volt az 1910. év végén 429.433 kor.
A városi tisztviselők és alkalmazottak segélyalapja
A Temesvár-Lippa-Radnai h. é. vasút építésére az érdekelt községek és birtokosok köréből alakult végrehajtó bizottságtól megtakarított és a városnak felajánlott segélyalapja 4700 kor. készpénzt és 6800 kor. névértékű törzsrészvényt a város közönsége 1903-ban egy segélyalapra szánta és szabályrendeletet alkotott, mely szerint az alap évi jövedelmének 10%-a a tőke gyarapítására fordítandó, s csak 90%-a kerülhet felosztás alá. Mindazok, a kik a városi nyugdíjkötelékbe felvétettek, tagjai a segélyalapnak is és tartoznak az alapba 1% törzsjárulékot és 0,25% rendes járulékot fizetni, de ezzel a tagok, valamint az özvegyek és árvák kivételes esetekben, midőn önhibájukon kívül szorult anyagi helyzetbe jutnak, rendkívüli segélyezést igényelhetnek, melyeket a városi tanács engedélyez. Az alap jövedelme még az engedélyezett fizetési előlegek után levonásba hozott 1%, valamint a városi letétben őrzött magánletétek után, őrzési és kezelési díj czímén levont összegek, melyek a gyámpénztári őrzési és kezelési díjak szerint vannak megállapítva.
A szabályrendelet 1904 augusztus 1-én lépett hatályba, de segélyeket csak 1905. évtől kezdve utalványoztak és pedig évenként 20-30 alkalmazottnak 3000-3600 korona jövedelem erejéig.
117Temesvár főispánjai
Az alkotmány visszaállítása óta mindenkor a temesmegyei főispán volt egyúttal Temesvár szab. kir. város főispánja is. Ez a kapocs igen üdvös volt a történelmileg mindenkor egy sorsú vármegye és város között az újabb korban fennállott jó viszony ápolására. A gyakorlatban a főispán és a város között az a kellemes viszony fejlődött ki, hogy a főispán a politikai irányításon és a törvénytől szorosan az ő hatáskörébe utalt kinevezési és véleményezési jog gyakorlatán kívül, csupán a város kultúrális törekvéseinek és jelentékenyebb gazdasági alkotásainak volt leghatásosabb támogatója a kormány előtt és vezérszerepet vitt a társadalmi életben; de a város belügyeinek intézését és közigazgatásának vezetését teljesen átengedte a polgármesternek és a törvényhatósági bizottságnak, érintetlenül és tiszteletben tartva a város önkormányzatát.
Az első főispán volt Szredistyei Lazarovits Bazil, a ki 1871. évi szeptembertől 1874. évi augusztusig működött. Utódja 1875 februártól 1889 májusig id. Csicseri Ormós Zsigmond volt, ez a nagyműveltségű, tudós férfiú, a ki már akkor harminc éves fényes közpályát futott be Temes vármegye szolgálatában. Ő alapította a Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Múzeum-társulatot, melynek gyűjteményét gazdagon gyarapította; számos magas királyi kitüntetésben volt része; a főrendiháznak is tagja volt. A város Vastagh György művészszel megfestetett arczképét, a tanácsteremben helyezte el. Mikor 1894 november 17-én, 80 éves korában elhalt, a város díszsírhelyet ajánlott fel és hamvai fölé díszes síremléket emelt.
A kormány 1889. évben Parnói Molnár Viktor dr. országgyűlési képviselőt nevezte ki Temes vármegye és Temesvár szab. kir. város főispánjává, a ki kiváló tulajdonságaival hamar megnyerte az egész lakosság tiszteletét és rokonszenvét. Tízéves főispáni jubileumát 1899 május 29-én a két testvértörvényhatóság ritka fénynyel ünnepelte meg, melyen Wekerle Sándor dr. akkori közigazgatási bírósági elnök és Rakovszky István állami számvevőszéki elnök is részt vettek. Tagja volt a főrendiháznak és ő felségétől 1906 márczius 14-én a belső titkos tanácsosi méltóságot kapta. 1906-ban megvált a főispáni állástól, mely alkalomból a város közönsége arczképének a közgyűlési terem számára leendő megfestését határozta el.
A koalicziós kormány idejében három ízben történt változás a főispáni állásban. A kormány először Capdebó Gergely országgyűlési képviselőt, volt temesmegyei alispánt, nevezte ki főispánnak, a kit 1906 július 2-án iktattak be. A város közönsége örömmel üdvözölte a közélet e régi harczosát, kit azonban a politikai viszonyok és a vármegyében duló belső harcz miatt már 1908. évi február hó 8-án felmentettek s ez alkalomból a Lipótrend lovagkeresztjét nyerte.
A vármegyében a rend és béke helyreállítása czéljából ő felsége már 1907. évi deczember hó 18-án Capdebó szabadsága alatt Návay Tamás csanádi főispánt bízta meg Temes vármegye és Temesvár szab. kir. város főispáni teendőinek ellátásával; a megbízatás azonban már 1908 február hó 8-án véget ért.
Capdebó Gergely utódjává ő felsége 1908. évi február hó 10-én Hertelendy Ferencz volt zalamegyei főispánt, főrendiházi tagot nevezte ki. Két évi működése alatt a város közügyeinek előmozdítása körül oly kiváló érdeklődést és ritka lelkesedést tanusított, hogy a törvényhatósági bizottság az 1910. évi márczius hó 11-én bekövetkezett felmentését sajnálattal vette tudomásul és emlékezetül arczképének megfestését határozta el.
A felmentő királyi leirat utáni napon, 1910. évi márczius hó 12-én kelt elhatározással ő felsége Joanovich Sándor cz. miniszteri tanácsost, nyug. temesmegyei alispánt nevezte ki főispánná, a kit a város közönsége 1910 márczius 31 iktatott be. Az új főispán Temesvár szülötte és közhivatali hosszú pályájának java részét városunkban töltötte. A lefolyt két év alatt lelkesedésével karolta fel a város közérdekű ügyeit és igyekezett a város hatalmas fejlődését előmozdítani.
Országgyűlési képviselők
Temesvár város országgyűlési képviselői voltak 1848 óta: Fülöp Lipót ügyvéd 1848-1849. - Stokinger (Sulyok) Mór ügyvéd 1861 és 1865-1867. - Missics János ügyvéd 1868, 1875-1883. - Klapka György tábornok 1869-1871. - Bugarszky Sándor volt főbíró 1872-ben 3 hónapig. - Vargics Imre ügyvéd 1872-1875. - Horváth Boldizsár volt igazságügyminiszter 1884-1891. - Szápáry Gyula miniszterelnök 1892-1896. - Báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter 1896-1903. - Gróf Khuen Héderváry Károly miniszterelnök 1903-1906. - Wekerle Sándor dr. miniszterelnök 1906-1910. - Návay Lajos képviselőházi elnök 1910 június 2.
Díszpolgárok 1876 óta
Temesvár szab. kir. város az alkotmány visszaállítása óta a következőket választotta meg díszpolgárokká: Nikolits Sándor országgy. képviselőt 1868. - 118Vukovits Sebő országgy. képviselőt 1868. - Báró Eötvös József vallás- és közokt. minisztert 1870. - Hoffmann Pál dr. orsz. képviselőt 1870. - Joannovits György államtitkárt 1870. - Pulszky Ferencz orsz. képviselőt 1870. - Báró Scudier Antal cs. k. altábornagyot 1871. - Báró Waldstätten János táborszernagyot 1894. - Wekerle Sándor dr. miniszterelnököt 1894. - Báró Fejérváry Géza honvédelmi minisztert 1901. - Sailer Antal városi polgárt 1902. - Telbisz Károly dr. polgármestert 1905. - Németh József felszentelt püspököt 1907.

A vársánczok bontása.

Részlet a régi várfalakból.

I. Ferencz József király fogadtatása Temesvárott 1872-ben. Domborműlap Kugler Pál Ferencztől.

A városháza.

Részlet a Jenő herczeg térről.
II. A TEMESVÁRI VÁR ÉS ANNAK MEGSZŰNÉSE.
A várjelleg
A város történetéből tudjuk, hogy Temesvár évszázadok óta kiváló fontosságú hadászati góczpont lévén, a törököknek 1716-ban történt kiüzetése után a török vár helyett, az 1722-1765. évek alatt, 20 millió forint költséggel, új erősséget építettek, mely csillagalakú hatalmas hármas várbástyával és várárokkal körülkerítette a megnagyobbított jelenlegi Belvárost.
A katonai kormányzattól Ausztriából hozott építőiparosok segélyével a Belváros, a tulajdonképeni "vár" csakhamar beépült laktanyákkal és egyébb katonai épületekkel; sőt egyéb középítkezés és magánépítkezés is oly lendületet vett, hogy már az első két évtized alatt a város nagyjában kiépült; a XIX. század elején a Belvárosnak 87 1/2 holdnyi beépített területén már 182 ház állott, vagyis annyi, a mennyi most. Erről a Belvárosról írja Preyer N. János, a város egykori polgármestere, 1853-ban megjelent monografiájában, hogy egyenes, derékszögű utczáival, jó kövezetével és járdáival, majdnem csupa egy-, két- és háromemeletes palotáival, melyeknek földszintjén a nagy városokkal versenyző, fényes kirakatú üzlethelyiségek vannak, kedvezőleg hat az idegenekre, miért azután Kis-Bécs melléknevet nyerte.
A Belvárosnak és a várműveknek a XVIII. század derekán történt kiépítésével azonban el kellett tünni a Nagy- és Kis-Palanka külvárosoknak, melyek a vársánczok területébe estek, s így a lakosságnak az a része, mely a Belvárosban nem talált elhelyezést, a mai külvárosok területén telepedett le, melyeket 1744-ben szerveztek, t. i. a Gyárvárosban, mely nevét az ott emelt gróf Mercy-féle gyáraktól kapta, a Józsefvárosban, mely abban az időben "új német majorok" néven szerepelt, de nevét 1773-ban József császártól kapta és Mehalán, mely akkor Temesvárhoz tartozott s nevét a Mahale (külváros) török szótól nyerte. A mai Erzsébetvárosnak "Régi Majorok" volt a neve, de ekkor még nem volt különálló külváros.
A külvárosok építését azonban várerődítési és hadászati érdekekből korlátozták, a mennyiben a vár külső sánczától, a vársík (Glacis) aljától, 500 ölnyi távolságban építési tilalmi vonalat húztak.
Ezek után azt lehetne hinni, hogy mivel a külvárosoknak kifelé való fejlesztése akadályokba nem ütközött, Temesvár nagyobb lendületet is vehetett volna a lefolyt két évszázad alatt, mint a milyent ma felmutathat.
Ha a temesvári vár pusztán hadműveleti czélból, ez országrész védelme szempontjából épült volna, mint például az aradi vár, valószínű, hogy Temesvár a várművek aljában ugyan, de kifelé egységesen és szabadon fejlődhetett volna. De a temesvári vár oly nagy kiterjedésben és azzal a rendeltetéssel épült, hogy az erődítményeken belül elférjen az egész város, minden polgári intézményével és lakasságával együtt; s valóban a XVIII. század elején Temesvár csakis a várerődítményeken belül feküdt.
Közlekedési nehézségek
A várból - a mai Belvárosból - azonban csak három várkapun át volt a közlekedés lehetséges, úgy hogy kezdetben egy nyílás a kocsiforgalomra szolgált, melyben azonban két keskeny kocsi sem térhetett ki egymásnak és a másik keskeny nyíláson a gyalogközlekedés bonyolodott le, de a kapuk éjjel zárva voltak. A várkapukból a szabadba való jutás csakis a bástyák csillagzatalakú hajlásainak megfelelően tekervényes zeg-zugban vezetett keskeny sikátorokon és a várárkok fölé épített hidakon át volt lehetséges. Elképzelhető tehát az a torlódás és lassúság, mely a Belvárosban összpontosuló üzleti forgalom lebonyolításánál beállott; a piaczra jövő és onnan haza induló kocsik egész raja akadt fenn, s ha a katonaság ki- vagy bevonult, a forgalom hosszú időre szünetelt. És ez a forgalmi zavar annál nagyobb volt, mennél inkább fejlődtek a külvárosok, mert a Belváros mindenkor az állami, közigazgatási, ipari és kereskedelmi élet góczpontja maradt.
121E közlekedési nehézségeken - miután a katonaság már 1872-ben a lóvasút számára is engedélyezett nyílást - 1877-ben aként könnyítettek, hogy a várkapukban a ki- és bejáró kocsik részére két nyílást törtek, sőt a várműveken át is szélesebb utak épültek; végre 1891-ben a város megkapta az engedélyt a várkapuk lebontására és ezzel kapcsolatban a máig fennálló kocsi- és gyalog-útvonalak kiépítésére.
Építési tilalom
A város fejlődésének egy másik akadálya az volt, hogy várvédelmi szempontból a külvárosok nem közeledhettek a vár felé, mert régente 800 ölnyi, 1868-ig pedig 500 ölnyi körzetben a vár körül nem volt szabad épületet emelni. Végre ő felsége a város ismételt kérelmére és a magy. kir. kormány közbenjárására 1868 november hó 10-én kelt legfelsőbb elhatározásával megengedte, hogy a temesvári várnak az építkezésre nézve a várfalaktól 500 ölre korlátolt eddigi, területe, 300 ölnyire szállíttassék le. A 200 öl szélességű körterület - a vásártérül is szolgáló nagy gyakorlótér kivételével - a város tulajdonába ment át.
Most már azt lehetett volna várni, hogy a vártól 300 ölnyi távolságon túl levő területeken teljesen szabad lesz az építkezés.
A hadügyminisztérium azonban - a magyar királyi kormány beleegyezésével - kikötötte, hogy mindaddig; míg a vár erődített helyi jellege megszünik, az építési tilalom alul felszabadított területek is annyiban esnek megszorítás alá, hogy az azokon keletkező új utczák sugáralakban a vár irányában olyképen építendők, hogy azok a várfalakról beláthatók legyenek és a várból lövendő golyók azokat egész hosszban elérhessék; nemkülönben fennmaradt a város ama kötelezettsége, hogy hadjárat esetén, a jelzett területen álló ligetek, a katonai parancsnokság felhívására - kárpótlási igény nélkül - letarolandók s végül, hogy hadjárat esetén sem a város, sem a polgárok kártérítési igényt nem emelhetnek.
Az új utczák elrendezésére vonatkozó megszorítás annyiban előnyére vált a város későbbi fejlődésének, a mennyiben - a mint később látni fogjuk - a vár felhagyása esetére amúgy is az volt a város főtörekvése, hogy a külvárosokat a Belvárossal egyesítse; de az építkezésekre semmiképen sem volt bíztató az a kilátás, hogy háború esetén első sorban az új házak ablakai előtt fognak az ágyúgolyók röpködni. Csak az a körülmény enyhítette némileg a megszorítást a régebbi állapothoz képest, hogy nem a háztulajdonosoknak kellett a kártűrési nyilatkozatokat kiállítani, hanem a város közönsége maga szavatolt a városért és a polgárokért. A felszabadult területeken az első évtizedben nem is mutatkozott építési kedv.
Egyébként az 1870-1880-iki évtized Temesvár szomorú korszakát alkotja, a mennyiben a hetvenes évek gazdasági és pénzügyi válsága az akkoriban városunkban már kifejlett ipari és kereskedelmi vállalatok egész csoportját elsodorta; sokan elvándoroltak és a népség ez évtized alatt alig szaporodott. Kinek is lett volna kedve akkoriban építkezni?
A reá következő évtizedben, 1880-1890-ig már hasonlíthatatlanul élénkebb volt az építkezés, a mint hogy ekkor vett újabb lendületet a kereskedelem, ipar, forgalom, az oktatásügy és a városi közigazgatásnak minden közjelenségre kiterjedő gondoskodása. A lakosság száma is ez évtizedben 33.694-ről már 39.884-re, vagyis 18,37%-kal szaporodott. Kiváltképen a Józsefváros és Erzsébetkülváros összeépülési vonala, a Hunyadi-út mentén épültek sűrűn új házak; megnyílt a Stefánia-utcza és mind tűrhetetlenebbé váltak a Küttl-téren és a Hunyadi-úton lévő fűrész- és fatelepek, melyek az építési tilalom alul felszabadult területek beépítésének útját állották. A Gyárkülváros fellendíteséről aként gondoskodott a város, hogy az 1868-ban a katonaságtól megvett Coronini-parknak a meglevő házsorokhoz legközelebb fekvő előrészét, melyet amúgy is csatorna választott el a szépen gondozott többi parkterülettől, parczellázta és 1888-ban a házhelyeket eladta.
A helyzet tarthatatlansága
A helyzet tehát már a 60-as évékben úgy alakult hogy a belváros nem fejlődhetett a várfalak miatt, a külvárosok pedig az építési tilalmi körzet miatt.
De a várra nézve is beállott az a kedvezőtlen helyzet, hogy a külvárosok megnövekedésével már nem érvényesülhetett teljesen. Az 500 ölnyi tilalmi körzet, az ujabb lőfegyverek nagyobb hordképességének már nem felelt meg és így a temesvári vár hadi jelentőségének fenntartása érdekében - az építési tilalom körét ki kellett volna bővíteni, vagyis a külvárosokat ki kellett volna sajatítani és lebontani. A város érdeke pedig az volt, hogy a vár katonai jelentősége idővel, az építési tilalom eltörlésével és a vár felhagyásával teljesen megszünjék.
Itt érkezett tehát Temesvár története fordulóponthoz.
122A város multja és jövője, régi katonai és modern polgári rendeltetése, ellentétbe kerültek egymással és vagy az egyik, vagy a másik irányban kellett a kérdést eldönteni. Minthogy pedig Temesvárnak folyton fejlődő közgazdasági és kulturális jelentősége mindjobban túlszárnyalta a vár hanyatló katonai fontosságát, a döntés csak a város javára történhetett.
Mivel a külvárosok terjeszkedése már az új építési tilalmi határt is elérte, a város fejődése ismét fennakadt, úgy hogy a városi hatóság a 90-es évek elején kénytelen volt a város továbbfejlesztésére új területeket biztosítani. A város tehát megindította az itteni katonai hatósággal a tárgyalásokat. A katonaság élén akkor báró Waldstätten János tábornok állott, a ki a város törekvései elől nem zárkózott el. Sikerült is a város akkori orsz. képviselője, gróf Szápáry Gyula miniszterelnök közbenjárásával elérni azt, hogy ő felsége az 1891-ben rendezett és fényesen sikerült temesvári kiállítást meglátogatta, mely alkalommal a város fejlődése iránt a legmelegebb érdeklődést tanusította és röviddel ezután beleegyezését adta ahhoz, hogy a vár erődített jellege megszüntessék.
A várkapuk lebontása
Még mielőtt ez a formaszerű legfelsőbb elhatározás 1892-ben bekövetkezett, a kiállítással várható élénk forgalom könnyítése érdekében, már előzetesen, 1891-ben, megjött az engedély a várkapuk lebontására, a mi, a város felszabadulásának bevezetéseként, nagy örömmel töltötte el a polgárságot, mely hangulatban a város közönsége díszpolgárává választotta báró Waldstätten János hadtestparancsnokot, a ki a város törekvéseit jóakarólag támogatta.
A várjelleg felhagyása.
A vár erődített jellegének végleges felhagyásához mindenki azt a reményt fűzte, hogy a város most már végkép megszabadul a fejlődést gátló akadályoktól.
Kormány egyezmény katonai ingatlanokról
A város azonban a várművektől elfoglalt területek megszerzésére irányuló tárgyalások kezdetén szemben találta magát e 1887-ik évi kormányegyezménynyel melyet az osztrák és magyar kormányok a katonai igazgatás kezelésében levő ingatlanokra vonatkozólag kötöttek. Ez egyezmény értelmében a katonai használatban lévő ingatlanok a közös hadügyminisztériumtól aként kezelendők, hogy azoknak összértéke ne csökkenjen s így azokból valamely objektum csak a teljes érték megtérítése mellett adható át. Azok a katonai objektumok, melyekre többé szükség nincsen, egyezményi úton pótépítmény beszerzése czéljából értékesítendők. A birtokban előforduló minden változás az 1867. évi kiegyezési törvényeknek megfelelőleg annak a kormánynak (pénzügyminiszternek) a hozzájárulásával történjék, melynek territoriális fennhatósága alá az ingatlan tartozik. Az, hogy valamely katonai objektum egyezmény tárgya legyen-e, a közös hadügyminiszter megítélése alá tartozik, a ki a pótlás módját is meghatározza. Az egyezmények alapjául, az illető pénzügyminiszter és a közös hadügyminiszter megállapodásához képest, a felhagyandó építményre nézve eszközlendő becslés és a pótépítmény költségelőirányzata szolgál. Ha a tranzakczióból fölösleg származik, az az illető ország pénzügyi kincstárát illeti, de ott a katonai igazgatás javára gyümölcsözőleg kezelendő.
Ezek szerint a katonai rendeltetés alól felszabadult várterületek tulajdonjoga szempontjából, a városnak két eljárás között kellett választani: vagy per útján érvényesíti a város kizárólagos tulajdonjogát, vagy pedig megalkudni a magyar kir. kincstárral és a katonai igazgatással, az 1887-iki kormány egyezményben meghatározott eljárás elfogadásával.
Jogi álláspont és megalkuvás
A város közönsége a meghívott jogi és műszaki szakférfiaknak 1894. évi február hó 15-én megtartott tanácskozása alapján, az 1894. évi május hó 21-én tartott közgyűlésében úgy határozott, hogy a város jogainak és igényeinek világos és határozott fenntartása és megóvása mellett, megkísérli az 1887-iki kormányegyezményen alapuló, az 1893. évi 62539. számú magy. kir. pénzügyminiszteri rendeletben meghatározott eljárás szerinti becslési és megalkuvási eljárást.
A városfejlesztési szempont
A kiindulási pont, melyből a városnak akczióba kellett lépni, a városfejlesztési szempont volt, a mi önként kínálkozott, Temesvár városának itt előadott történelmi fejlődése következtében beállott topográfiai helyzetéből.
A külvárosok oly messze estek a Belvárostól, hogy az idegen csak az összekötő utakból és a fasorokból következtetett az együvétartozásra; a Józsefkülváros pedig a Gyárkülvárostól kb. 3 1/2-5 kilométernyi távolságban feküdt s ezeket csakis a közigazgatás fűzte egymáshoz.
Ily széttagoltság mellett minden városrész külön fejlődési törekvést követett, külön gazdasági és társadalmi berendezéseket teremtett, a minek az a hátrányos következménye is volt, hogy a közös érintkezési ponton, a törvényhatósági életben 123a partikuláris érdekek igen éles összeütközésbe kerültek, a minek csak a közérdek vallotta kárát. Ebből kifolyólag a városrészek összeépülése volt a jövő városfejlesztési törekvések legfőbb programmja. A külvárosok közeledésének most már mi sem áll útjában és azok a Belváros felé, sugáralakban, szabadon kiépülhetnek.
Sokkal nehezebben lehetett azonban a Belvárosnak kifelé való terjeszkedésére megfelelő megoldást találni. A várművek lerombolása egymagában nem vezetett czélhoz, mert a három várkapú helyén kívül sehol sem volt más szabad nyílás, köröskörül, magukban a belső bástyákban s ezek falain belül, a Belváros szélein hét laktanya, építőudvar, élelmezési telep, helyőrségi-, bírósági- és börtönépület teljesen útját állották a sakktábla szerint elrendezett utczák kifelé való meghosszabbításának.
Első részleges megváltási ajánlat, 1893.
A város polgármestere és a hadtestparancsnok között folyt első tanácskozásból kifolyólag a m. kir. pénzügyminiszter 1893. évi november hó 25-én kelt 62539. számú első leiratával közölte a közös hadügyminiszternek azt az elvi határozatát, hogy az átengedendő épületeket helyettesítő pótépítkezések 4,030.000 koronával lévén előirányozva, ez összeg ellenében a város 247 hold kiterjedésű várterület birtokába juthat; de mivel egyelőre csak a Józsefvárosból és a Gyárvárosból kivezető két sugárút kiépítése mutatkozik sürgősnek, csak e részletekre nézve volna a becslési eljárás foganatosítandó, a többi telkek eladása és becslése későbbre maradna.
Az erre megindúlt városrendezési tanulmányok és tárgyalások alapján a város közönsége az 1894. évi május hó 21-én tartott közgyűlésben - melyben jogi álláspontját is fenntartotta - a 8589. tan. 202. közgy. szám alatt hozott határozattal kijelentette, hogy mindazon területekre reflektál, melyek a Belvárosnak a külvárosok és idővel a szomszédos Mehala-község felé való kiépülésére szükségesek, minek következtében egyrészt a várostól átvenni óhajtott, másrészt a katonai igazgatás kezelésében továbbra is meghagyható ingatlanok határvonalaként a Belvároson át nyugatról keletre húzott vonalat jelölt meg, mely egyfelől a belvárosi Szerb-utczátúl Mehala község bejáratához (a Deschán-utczához), másfelől a belvárosi Petőfi-utczától a gyárvárosi indóházhoz vezet; az e határvonaltól délre eső összes területek, a város fejlesztése és rendezése czéljából a város számára tartassanak fenn, ellenben a jelzett határvonaltól, illetőleg a Belvárostól éjszakra eső területek továbbra is a katonai kormány kezelése alatt hagyhatók és ide tervezendők az új pótépítkezések is.
A város ez alapvető határozatában kifejezésre jutott irányelvek megvalósultak ugyan; de csak 11 évi küzdelem után.
Meddő tárgyalások 1895-1899
A tárgyalások vezetését ugyanis egy időre a temesvári cs. és kir. 7. hadtest parancsnokság vette a kezébe, mely a magy. kir. pénzügyminiszter egy kiküldöttjével is értekezett és két éven át a város vezetéségével szóbeli tárgyalásokat folytatott, melyeknek eredményeként az 1896 decz. 28-án megtartott közgyűlésen hozott határozat szerint a város hajlandó volt oly értelmű részleges megváltásba belemenni, hogy egyelőre 555.000 m2 építési telket, négyszögméterenként 2 koronáért, 241.000 m2 ligetterületet pedig négyszögméterenként 50 fillérért, vagyis 796.000 m2 területet 1,230.000 koronáért vesz át s hogy 85.000 m2 építési és 71.000 m2 ligetterületre nézve a vételi jog ugyanily egységárak mellett biztosíttassék. Ezzel szemben a katonaság néhány bástyaraktárt, a helyőrségi börtönt és az élelmezési telepet is átengedné s helyükbe a Belvárostól éjszakra emelne épületeket.
A cs. és kir. közös hadügyminiszter azonban - a városi tanács értesülése szerint - ezt az ajánlatot nem tartotta kielégítőnek, hanem nagyobb igényeket támasztott, minek következtében a városnak egy küldöttsége 1897 május hó 24-én felségfolyamodványt nyujtott át ő felségének, oly kérelemmel, hogy a hadügyminiszter túlköveteléseit kegyelmi úton elengedje. De még ennek sem volt meg a kívánt hatása, mert a város csak az 1899 okt. 6-án kelt 65578. számú m. kir. pénzügyminiszteri rendelettel értesült a közös hadügyminiszter állásfoglalásáról.
Ajánlat az összes területek megváltására 1899.
Ekkor a minisztériumok már arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a megváltási művelet egyszerre, illetőleg öt év alatt hajtassék végre, a város által most és a jövőben átveendőnek jelzett összes területekre és a létesítendő pótépítkezésekre nézve. Az átadandó terület 1,239.000 m2 a becsérték pedig 1,837.532 korona volt, melynek számításánál az építési telkekre 2 korona, a ligettelkekre 80 fillér és egyéb telkekre 50 fillér négyszögméterenkénti egységárat vettek alapul. Közölték továbbá a tervezett pótépítkezések jegyzékét is azzal, hogy azokat a katonaság öt év alatt felépítené, a város pedig a szerződés megkötésekor 600.000 koronát, továbbá az első négy évben évenként 246.000 koronát és az ötödik évben a hátralékos 252.000 koronát fizetné.
124A fizetési kötelezettségnek a város olyképen óhajtott megfelelni, hogy a pótépítkezéseket maga építtetné fel, főleg azért, hogy e munkálatoknál hazai, első sorban pedig helybeli iparosokat és vállalkozókat vehessen figyelembe.
A megváltási szerződés megkötése 1902-1905.
Több részletkérdés letárgyalása után a m. kir. pénzügyminiszter végre 1902. évi 88739. sz. rendeletével a szerződés tervezetének elkészítésével a temesvári pénzügyigazgatóságot bízta meg, mely utóbbi a m. kir. kincstári ügyészséget felhívta, hogy a várossal és a cs. és kir. 7. hadtestparancsnoksággal egyetértőleg, sürgősen készítse el a tervezetet.
A megelőző szóbeli tárgyalások után a vegyes bizottsági tárgyalásokat 1903 deczember 15-16-ik napjain tartották meg, de eredmény nélkül. A tervezet elkészítését megnehezítette az is, hogy a katonai pótépítkezések tervei még nem készültek el s így arra nézve, vajjon a város az 1,931.000 korona megváltási összeggel öt év alatt maga építse-e a pótépítkezéseket, vagy pedig az átalányt rendelkezésére bocsássa-e a katonai igazgatásnak, a város nem nyilatkozhatván, a szerződési tervezetben ez a két eshetőség csak vagylagosan lett volna felvehető.
A vitás kérdéseket végül a m. kir. kormány a hadügyminiszterrel a város közönségét kielégítő módon tisztázta, úgy hogy a szerződést 1905 jún. 15-én a kir. kincstár, a közös hadügyi igazgatás és a város kiküldöttei aláírtak.
A pótépítkezéseknek a várostól való kivitelére nézve is megtörtént a megállapodás. A város az 1905 aug. 28-iki közgyűlésében az építkezést elvállalta és elfogadta a hadügyminiszternek azt a kikötését, hogy az építés vezetésére dologi, és személyi kiadásaira 92.000 koronát fizessen és hogy az összes építmények 1910 aug. 31-ig, az esetleges pótmunkák pedig 1911 márcz. 31-éig elkészüljenek.
A szerződés tartalma
A szerződés tartalma a fentebb ismertetett alkudozásokra való utalással, rövid kivonatban és csupán a lényeges határozmányokat kiemelve, a következő: A vártelkek városterjeszkedési és szabályozási czélra, egyezség útján engedtetnek át a városnak, az új pótépületek pedig a megjelölt kincstári területen emelendők. Ha később katonai czélokra más területek is nélkülözhetőkké válnak, a városnak jogában áll azokat ugyanily módon megszerezni. - A területek térfogata 1,380.460 m2 (390.377 □-öl = 239.5 kat. hold). Esetleges határigazításokat a hadtestparancsnokság engedélyezhet. - A pótépítkezéseket, melyeknek az építési költsége 1,931.000 koronára van előirányozva, a város emeli az öt évre felosztott sorrendben. - A hadügyi igazgatás építkezés közben - az építési költségek szaporítása nélkül - módosíthatja a terveket. A katonai építésvezetőség utasításokat adhat, kisebb változtatásokat rendelhet el. - A telkek a pótépítkezések befejezésének sorrendjében, öt évi részletekben adatnak át a városnak. - A város a Bega mentén katonai fürdőtelep számára alkalmas helyet tartozik adni. - A katonai hajtó- és lovaglóiskolai területet a város az átvételtől kezdve öt éven belül, sétánynyá köteles átalakítani és eként fenntartani. - A mely lovagló utakat a város megszünteti, azokat újakkal pótolja s az összes lovagló utakat fenntartja és homokoztatja. - A tulajdonjog telekkönyvi bekebelezéséhez szükséges engedélyt a város csak részletenként fogja megkapni.
A katonai pótépítkezések
Az építkezési határidő ugyan csak 1906. évben vette kezdetét, de a város a Gyárváros felé vezető út mielőbbi rendezhetése végett, már 1905 őszén kezdte meg a katonai széna- és szalmaraktár felépítését, azután pedig programmszerűleg, 1911 tavaszáig befejezte az építkezéseket, a következő eredménynyel:
A széna- és szalmaraktárt 94.135 kor. költséggel, a helyőrségi bírósági- és börtönépületet 494.786 kor., a hadfelszerelési raktárt 224.707 kor., az élelmezési telepet 1,119.886 kor., a markotányos épületet 43.281 kor., az erdélyi laktanyai lovaglóiskolát 37.508 kor., a tűzérségi szertár (Hunyadi vár) és az építészeti udvar bekerítését 40.071 kor., az új lovaglóútak építését és a meglévők rendezését 11.888 kor., az élelmezési telephez a Szerb-utczából vezető út kiépítését 30.600 kor. költséggel. A még künnlévő számlák kb. 70.000 koronára rúgnak. Egyéb kiadások: katonai építésvezető irodára 120.466 kor., személyi kiadások 20.260 kor., összesen tehát 2,307.588 korona s így a tényleges költségek meghaladták a kikötött megváltási átalányösszeget, a mennyiben az építkezésekre elő volt irányozva 1,931.000, a katonai építésvezetés költségeire 92.000, együtt tehát 2,023.000 korona, vagyis több kiadás volt 284.588 korona. A túlkiadást az anyag-és munkaárak emelkedése és a katonai építésvezetésnek építkezés közben tett tervváltoztatásai okozták. Ez utóbbiakat a város csak külön megtérítés reményében hajtotta végre s ezekre nézve a leszámolási eljárás most van folyamatban.
125Az összes pótépítkezéseket a Belvárostól éjszaki irányban és a Ferenczkülváros irányában olyképen helyezték el, hogy az épületek közé a Belvárosból kifelé való közlekedésre nem csupán közutak épültek, hanem néhány kisebb terület még külön a város tulajdonába került, építkezési czélokra.
A várfalak lebontása
A várterületek megváltására megindult tárgyalások kezdettől fogva azon a feltevésen alapultak, hogy a város a várterületeket abban az állapotban kapja, a melyben találtatnak s hogy a várbástyák lerombolása, az árkok betömése és a területek egyengetése a város feladata lesz. Ez alapon eszközölte ki a város még 1898-ban, hogy a nélkülözhető várbástyákon és területeken a bontást és egyengetést megkezdhesse. Az 1898-ban megkezdett bontási munkálatoknak tulajdonképen az volt a czélja, hogy e rendkívül nagy munkához fokozatosan lehessen hozzáfogni és hogy a városban nagy számban letelepedett kubikusok inségmunka czímén télen át is keresethez jussanak.
Később már programmszerűleg történt az egyengetés, mert sikerült kieszközölni, hogy az ez időben emelt több középület számára, a várostól a vártelkeken kijelölt házhelyeket még a szerződés megkötése előtt adják át a városnak, miáltal a bontási munkálatokat a középítkezések rendjében, a kijelölt helyeken végezték.
A város a következő középületek számára vett át idő előtt telkeket: 1899-ben az állami fa- és fémipari szakiskola számára. - 1901-ben az állami főgimnázium számára. - 1901-ben az állami felsőbb leányiskola és ennek betegpavillonja számára. - 1902-ben az állami gyermekmenhely és a gyermek-poliklinika számára. - 1902-ben az osztrák-magyar bank fiókjának palotája számára. - A pótépítkezési programm keretében már 1901-ben egyengették a meghosszabbított Szerb-utczát. Ma még csak a régi nagy katonai élelmezési telepet körülvevő és a Józsefváros felé a volt péterváradi kaputól jobbra fekvő nehány bástya áll fenn.
A lebontáskor a földanyag a bástyákról az árkokba került, csekélyebb mennyiségben pedig távolabbi mélyedések feltöltéséhez hordták el, a téglákat pedig csákánynyal - lehetőleg ép állapotban - emelték ki, azután megtisztítva, 1000 darabonként értékesítették, a feldarabolt állapotban kikerült téglaanyagot törmelékké zúzták.
A teljes téglák igen kemény és jó anyagnak bizonyultak; a város azonban egészségi szempontból mégis kimondotta, hogy a köz- és a magánépületeknél e téglákat csakis az alapfalakba szabad felhasználni, kivételt alkotnak a lakóhelyül nem szolgáló épületek, a hol e téglák a felnyúló falazatba is kerülhetnek. Az óriási tömegű téglatörmeléket, nagyobbára hengerelt utakhoz és betonalapozásokhoz használták fel.
A téglák értéke hozzávetőlegesen fedezte a várművek egyengetési költségeit, a mennyiben 1898-tól 1911. év végéig volt: földhordás és tégla-előállítási költség 423.665 kor. A termelt 25,819.000 darab teljes téglából ezer darabonként 20-24 koronával értékesítettek 18,418.000 darabot 308.002 koronáért. Mutatkozik tehát 115.663 korona túlkiadás, de ezt elenyészteti az a 7,401.000 darab tégla, melyet a város részint saját építményeibe fektetett be, részint pedig állami, közművelődési és más humanitárius intézményeknek ingyen engedett át, valamint a tömérdek téglatörmelék, melylyel kb. 80.000 m2 hengerelt utat lehetett alapozni.
A vártelkek értékesítése
A várterületekből a város eddig csak a három első építési évnek megfelelő részleteket vette át a katonaságtól; ezek azonban egyelőre minden előfordulható igény kielégítésére elégségesek s habár a város még elvi határozatot sem hozott arra nézve, hogy a telkeket mily módon és mily sorrendben szándékozik értékesíteni, a helyzet hozta magával, hogy egyes telkeket mégis értékesíteni kellett.
A városrendezési terv alapján ugyanis első sorban a Belvárosból, a Gyárvárosba és a Józsefvárosba vezető sugárutak, valamint az ezeket délen félkörben összekötő körútnak egy része tűzetvén ki és részben ideiglenesen rendeztetvén, az építési kedv oly módon nyilvánult meg, hogy egyre-másra érkeztek bevételi ajánlatok, melyeket a város már azért is elfogadott, mert a felajánlott összegek messze meghaladták az eddig városunkban ismert telekárakat, sőt megközelítették a Belváros legforgalmasabb utczáiban történt átépítéseknél kalkulált telekárakat is s mintegy árszabályozó mértéket állapítottak meg, másrészt mert az eladáshoz kötött feltételek alapján keletkező díszes paloták megfeleltek a városépítéshez fűzött szépészeti követelményeknek.
Mivel pedig a város a megszerzett telkekkel az építkezést - a lakosság és a lakásszükséglet hullámzásainak figyelembe vétele mellett - irányítani és elősegíteni kívánja ugyan, de egyébként csupán a természetes fejlődés mértékének 126megfelelő telekpolitikát fog követni, ennek következtében előreláthatólag nem fogja a telkeket pusztán pénzügyi szempontból árúba bocsátani.
A város tehát 239.5 kat. holdnyi várterületet szerzett meg, melyből 1911 végéig 11 hold 1312 □-ölet ingyen engedett át közművelődési és emberbaráti czélokra és 4 hold 728 □-ölet magánosoknak adott el, úgy hogy még 225 holdnyi várterület maradt további értékesítésre.
A jelenlegi korszakalkotó építkezési politika küszöbén, érdemes a várterületen keletkezett első épületeket, illetőleg az első háztelkeket feljegyezni. A várterületből ingyen engedtek át: az állami szakipariskolának (Hunyadi vár mellett) 1 hold 1000 □-ölet, az állami főgimnáziumnak, az állami felsőbb leányiskolának, a köruton a Gyárváros felé, az előbbinek 1 hold 200 □-ölet, az utóbbinak 1 hold 1200 □-ölet, az állami gyermekmenhelynek a körúton a Józsefváros felé 3 hold 40 □-ölet, a "Fehér Kereszt" gyermekpoliklinikájának ugyanott 2 hold 72 □-ölet, a kegyesrendi főgimnáziumnak (csere) ugyanott; 2 hold 400 □-ölet, tehát összesen 11 hold 1312 □-ölet. A várterületből eladtak a Sugáruton a Gyárváros felé az Osztrák magyar banknak 860 □-ölet, ölenként 100, összesen 86.000 kor. kedvezményes áron, a m. kir. postapalotának 1230 □-ölet, ölenként 50, összesen 61.500 kor. kedvezményes áron, Timisiana tkpnak 216 □-ölet; ölenként 400, összesen 86.400, Klein Jenőnek 190.3-et, ölenként 371.3, összesen 71.362, Gombos Lipótnak 182-őt, ölenként 370, összesen 67.340 koronáért. A Sugáruton a Józsefváros felé a Lloyd társulatnak 496 □-ölet, ölenként 300, összesen 148.800 kor. kedvezményes árban, Neuhausz Ernőnek 221.6-ot, ölenként 371, összesen 82.000, Merbl Arnoldnak 226.7-et, ölenként 443, összesen 100.000, Dauerbach Györgynek 632-öt, ölenként 396, összesen 250.000, Hilt Lajosnak és Vogelnek 600-at, ölenként 334, összesen 200.000, Löffler Jakab és fiainak 224-et, ölenként 710, további 224-et, ölenként 370 és további 224-et, ölenként 440, összesen 340.480 koronáért. A színháztól a Józsefv. indóházhoz Baruch J. fiainak 380-at, ölenként 421, összesen 160.000, Uhrmann Alfrédnek 164-et, ölenként 600, összesen 98.400, Kralik Lászlónak a Szerb-utczában 600-at, ölenként 100, összesen 60.000 koronáért. A Köruton a villanegyedben, Darvas Gábornak 203-at, ölenként 90, összesen 18.270, Fischer Jánosnak 215-öt, ölenként 80, összesen 17.200, dr. Pokomándy Sándornak 265-öt, ölenként 74, összesen 18.550, Rieger Lajosnak 292-őt, ölenként 55, összesen 16.060, Kimmel Ig. Sándornak (csere) 483-at, ölenként 50, összesen 24.150 koronáért. A teljes összeg tehát 4 h. 728.6 □-öl, átlag ölenként 268 kor., összesen 1,906.512 koronáért.
Megjegyzendő, hogy a sugárutakon eddig eladott házhelyek a legértékesebbek, s így a megmaradt 360.000 □-ölnyi házhelyek átlag legfeljebb 100 korona egységértékre becsülhetők; ezek értéke az új utak kiépülésével emelkedik.
Városfejlesztési alap
A várterületek értékesítéséből befolyó vételárakat a letéti pénztárban kezelt "Városfejlesztési alap"-ba utalják be, s ebből fedezik az ily természetű kiadásokat. Ez az alap arra szolgál, hogy a várfelhagyás következtében felmerülő megváltási összeg és a várterületeken eszközlendő városrendezéssel kapcsolatos kiadások, másrészt pedig a vártelkek értékesítéséből befolyó vételárak nyilvántarthatók és mérlegelhetők legyenek.
A város közönsége a megváltási átalányösszeg terhére eszközölt pótépítkezések költségeinek fedezésére kezdetben lombardkölcsönképen, 1910-ben pedig a tíz milliós beruházási kölcsönből utalt a városfejlesztési alapba annyit, a mennyi szükséges volt és azt térítményképen írta elő az alap terhére. A pótépítkezések költségeinek végleges leszámolása és az eladott vártelkek vételárainak befizetése után évenként rendszeres zárszámadásokat fognak készíteni.
III. MEHALA NAGYKÖZSÉG ÁTKEBELEZÉSE. (Az új Ferenczváros.)
A közigazgatásilag Temes vármegyéhez tartozott, de Temesvár szab. kir. város területéhez közvetetlenül csatlakozó és ezzel közgazdaságilag összeforrt Mehala község már a török uralom idejében és még ezután is, a XVIII. század közepéig külvárosa volt Temesvárnak. Előrelátható volt tehát, hogy a visszacsatolásnak előbb-utóbb be kell következni.
Az egyesítés oka
A község a Józsefvárossal már összeépült, a Belvárostól pedig csak a közéjük eső katonai harczászati gyakorlótér választja el; lakosainak nagy részét pedig a 127hivatása naponként behozta a városba és ezek a városi élet minden előnyeit élvezték, anélkül, hogy annak terheihez hozzájárultak volna. A sűrű érintkezés ellenére sem a városból ki, sem a város felé irányuló vándorlást nem lehetett utakkal és közlekedési eszközökkel megkönnyíteni és a községben sem lehetett városias berendezéseket alkotni, mert a vagyontalan község még műútat sem tudott építeni.
Így tehát az egyesülés a városnak és a községnek is érdekében állott, annál inkább, mert a város terjeszkedésének Mehala felé határt szabni többé nem lehetett; a községben annyi temesvári tisztviselő és vasúti munkás telepedett le, hogy Mehala beépített részétől különállóan, a józsefvárosi állomáshoz közelebb, már öt telep keletkezett, melyeknek szabályozása nagy gondot okozott a hatóságnak.
Habár az átkebelezés a városnak jelentékeny anyagi áldozatába került, ennek mégis meg kellett történni, nem csupán a jelzett kényszerhelyzet miatt, hanem magasabb állampolitikai szempontból is, belevonván eként közel 10.000 vegyes ajkú falusi lakost, a fejlett városi élet és nemzeti kultúra közvetetlen hatáskörébe.
Belügyminiszteri rendelet
A községbeli adófizetők többségének óhajára, a község képviselőtestületének 1907 márcz. 29-én hozott határozatában kifejezett és Temes vármegye törvényhatósági bizottságától 1909 május 3-án 430. közgy. szám alatt hozott határozattal pártolt kérelemre, másrészt pedig Temesvár város törvényhatósági bizottságának 1909 márcz. 29-én 99. közgy. 9040. tan. szám alatt hozott határozatára, a belügyminiszter Mehala nagyközséget 1909 decz. 16-án kelt 123.003. számú rendeletével, az 1886. évi XXII. t.-cz. 162. és 163. §§-ai értelmében a város területébe átkebelezte és Temesvár szab. kir. várossal egy városi községgé való egyesítését elrendelte.
Az átszervezés törvényszerű megállapításáig a belügyminiszter a megnagyobbodott város törvényhatósági bizottsági tagjainak számát tizenhattal emelte, a község közvagyonát és értékeit a város törzsvagyonába beolvasztotta, a tisztviselőknek a várostól való átvételét elrendelte és (1910. év végéig) meghagyta a csendőrőrst.
Az átadás
A tényleges egyesítés 1910 január 1-én történt meg, mely napon a fellobogózott község ünnepélyesen fogadta a vármegye és a város kiküldötteit és az átadásról felvett jegyzőkönyv szerint (L. a Városi Közlöny 1910. évf. 119., 122. lap) Ferenczy Sándor temesmegyei alispán Mehala községét ünnepi beszéd kíséretében átadta a városnak, mire Telbisz Károly dr. magy. kir. udvari tanácsos, polgármester, üdvözlő beszéd kíséretében a községet Temesvár szab. kir. város területébe és a városi törvényhatóság joghatósága alá átvettnek nyilvánította.
Az egyesített város területe
A bekapcsolással Temesvár kiterjedése, mely eddig az országban a th. j. városok között a legkisebb (36.588 □ km.) volt, több mint megkétszereződött, a mennyiben Mehala községnek 49.084 □ km. területével a város összterülete ma 85.872 □ km., vagyis 14.884 kat. hold.
Állapotok az átvétel idejében
A Ferenczvárosban az 1911. évi népszámlálás idejében 1458 lakóház volt, melyek között csak egy volt emeletes. A lakások száma 2425, 8843 lakossal.
A községi háztartás az átvétel idejében 32.560 korona szükségletet mutatott; a fedezetben szerepelt 45% közigazgatási, 5% belrendőri és 5% iskolai pótadó, 27.000 korona összegben. A községnek mint erkölcsi testületnek - a megterhelt községházán kívül - semmi vagyona nem volt.
A magyarság számaránya Mehalán igen gyenge (8.2%) és a magyarul beszélők számaránya is csak 26.2% volt, úgy hogy az egyesülésnek kezdetben az a szépséghibája, hogy Temesvár magyarságának számaránya valamivel lejebb szállott.
Mehala közviszonyait a "Városi Közlöny" az 1909. évf. 126-136. lapjain kimerítően ismertette.
A polgáriasodásnak és a városi jellegnek az új városrészbe való kiterjesztése, mely az ottani fő közlekedési utak kiépítésével 1910-ben vette kezdetét és a közvilágítással, mely szintén 1910-ben villanylámpákkal megkezdődött, továbbá a közlekedési eszközök megteremtésével s végre a lakosság anyagi és szellemi érdekeinek gondozásával fog folytattatni.
Most már a város egyik főtörekvése, hogy a Belvárossal való összeépülést a katonai harczászati gyakorlótér áthelyezésével lehetővé tegye, mert a várterületek megszerzésére vonatkozó szerződés alapján, eddig e gyakorlótérből csak a Józsefváros felőli oldalon sikerült 122.000 m2-t megszerezni, de az összeépülés első sorban a belvárosi Szerb-utczának egyenes irányban, a gyakorlótér közepén való kiépítésével mutatkozik czélszerűnek.
Nagyítható kép
Temesvár 1849-ben.
130IV. VÁROSRENDEZÉS.
Különleges állapotok
Temesvár város konfigurácziója teljesen elüt más hazai városokétól s a modern városfejlesztés is teljesen különleges helyzetből indul ki.
A legújabb időig Temesvár feladata első sorban az ellenséges támadások ellen való védelem volt s a városrendezést a várerődítmények irányították, úgy hogy a jelenlegi építmények - a többi városokétól eltérőleg - három (a bekebelezett Mehala községgel négy) teljesen különálló részen csoportosulnak és mindegyiknél külön középpont jut kifejezésre.
A mig a temesvári vár fennállott, nemcsak a város összeépülése volt lehetetlen, hanem a legszükségesebb közegészségügyi berendezések. - a csatornázás és vízvezeték - és a közlekedés fejlesztése is, a hozzáférhetetlen várművekben, elháríthatatlan akadályokba ütköztek. Ez a mult azonban - a vár jellegének felhagyásával - nagy jövőnek az alapját vetette még, mivel a város újkori fejlődéséhez eszményibb előfeltételt nem is lehetett volna teremteni, mint a milyen a városrészek szétdaraboltságában kínálkozik.
Még nincs két évtizede annak, hogy a vár jellege megszűnt, a várművek sincsenek még teljesen lebontva, alig két éve, hogy a város egyes várterületeket átvett, alig áll még néhány új palota a vártelkeken, s Temesvár máris a felismerhetetlenségig megváltozott képet mutat. Az a tudat, hogy a fejlődésnek lehetősége meg van adva; már előre is bámulatos energiát váltott ki a lelkekből.
A régi várművek helyén széles, díszes, pezsgőéletű utczák, boulevardok, sétányok vannak keletkezőben, új köntöst öltenek az ósdi, patriarchális belvárosi házak is, a városszabályozónak vonalzója, csákánya nyomán régi romok eltakarítása, új városnegyedek keletkezése, utczatörések a külvárosok elhanyagolt részein, vízfolyás megváltoztatása, díszes betonhidak építése, vasút kihelyezése, a város egész talaját felforgató csatornahálózat építése elkápráztatják a szemlélőt, mintha nem is a város szabályozása, hanem teljesen új város építése folyna. S e sok ezer embert foglalkoztató hangyamunkát egy eszme lengi át: az egységes és egészséges, a szép és nagy Temesvár város megalkotása.
Városrendezési terv
A város új kiépítésének alapgondolatát a megszerzett várterületek czélszerű kihasználására való törekvés adta meg. Ezt a soha többé vissza nem térő, egyedül álló alkalmat, gondos előrelátással, a tudomány- és építőművészet felhasználásával, a nagy jövő alapjának lerakására kellett felhasználni.
A várterületek megváltására irányuló tárgyalásokkal párhuzamosan, egymást kiegészítve, tárgyalások és tanulmányok folytak a városrendezés kérdésében is. A város első sorban a helybeli műszaki szakférfiak véleményét kérte ki és az 1894. évi február hó 15-én tartott tanácskozmányban igen becses útmutatást nyert Kovács-Sebestény Aladár, akkori temesvári folyammérnöki hivatali főnök, jelenleg műegyetemi tanár és Ybl Lajos műépítész, akkori udvari építészeti ellenőr bemutatott vázlattervéből, melyet az 1894. évi május hó 21-én tartott közgyűlésben az igényelt várterületek határvonalai és a városfejlesztés sorrendje tekintetében irányadásul, s azután a részletes szabályozási terv kidolgozásának alapjául el is fogadtak. A részletes városrendezési tervet, megbízás alapján, 12.000 korona munka-és tiszteletdíjért, Ybl Lajos 1895-ben készítette el.
Ez az első terv a jövő feladatául azt tűzte ki, hogy a Belvárosnak a külvárosokkal való összeköttetése oly módon történjék, hogy a Belváros ezentúl is középpontja maradjon a városnak; a kifelé vezető két sugárút, széptávlati pontok szerkesztésével, boulevárdszerű kiképzést nyerjen, s ezeket délen széles körút kösse össze egymással. A józsefvárosi pályaudvaron lebonyolódó igen élénk vasúti forgalmat egy rövid úttal kívánja a Belvárosba, a színházhoz terelni, melyből azonban a körúton a gyárvárosi sugárút is rövidesen elérhető. A körút és a Bega közötti terület beépítését olyképen tervezte, hogy közvetetlen a Bega mellett kertekben szabadon álló villák, a körút másik oldalán pedig zárt házsorok, előkertekkel építendők. Lehetőleg sok szabad térre, sétányokra és gyermekjátszó helyekre fektetett súlyt, valamint szobrok és más emlékek felállítására is. Az akkoriban már programmba vett nyilvános épületek számára, a rendeltetésüknek megfelelő tereken vagy utczákban jelölt ki helyeket. A fennlálló ültetvények és parkok nemcsak megtartandók, hanem nagyobbítandók és újabb befásított sétányok is tervezendők. Egyes részletek a szerint lesznek megváltoztatandók, a mint a Belváros és külvárosok közé eső vasuti vágányoknak kihelyezése és a Bega szabályozása a megoldást 131lehetővé teszik. Tervező azt a reményét fejezte ki, hogy Temesvár majdan a kontinens egyik legszebb és legegészségesebb városa lesz.
A Temesvár jelenlegi helyzetét és jövő kialakulását feltüntető térképből kivehető, hogy az Ybl-féle első városrendezési terv alapvonásait fenntartották.
De az Ybl-féle tervezet csak egyoldalú megoldásra, a szabaddá vált vártelkek kiépítésére volt szánva, nem terjedhetett ki azon egyéb városszabályozási feladatokra is, melyek a lefolyt két évtized alatt, a meglévő városrészek szabályozásának, utczanyitások, egészségügyi berendezések, a Bega szabályozásának és a vasúti vágányok áthelyezésének nehéz problémáival csak utóbb nyertek megoldást.
A városrendezésbe utólag belekapcsolt e műveleteket, melyek nélkül a város sem egységesen, sem egészségesen nem fejlődhetett volna, az alábbiakban ismertetjük.
A vasúti vágányok elhelyezése
A városrészek összeépülését, a Belvárosnak a külvárosok felé való szabad kifejlődését, a varműveken kívül még az államvasutak két (orsovai és báziási) vonalának vasbéklyói és a Bega számos elágazásával a Gyárkülvárosban képződött rendetlen vízfolyásai is gátolták, melyek a kincstári faraktárral együtt a város szabályos kiépítésének akadályul szolgáltak.
A Temesvár-báziási vonalat 1857-ben stratégiai érdekből a józsefvárosi pályaudvarból a Belváros aljáig és innen az Erzsébetváros belterületén építették ki és ez átszelte a Belváros és a Józsefkülváros között fennállott egyetlen közlekedési utat. Ez a vonal ma is fennáll. Az 1872-ben épült Temesvár-orsovai fővonal ugyancsak a város aljáig, sőt az egész Belvárost délen megkerülve és a gyárvárosi egyetlen közlekedési utat átmetsztve, betorkolt a gyárvárosi állomásba. Ezt a vonalat éjszaki irányban helyezték ki.
Az orsovai vágány elhelyezése
A két vasúti vonal elhelyezése két különböző ügyet alkotott. Az orsovai vágánynak a város beépítés alá kerülő belterületről való elhelyezése, kevesebb nehézségbe ütközött. A vasúti igazgatás szempontjából lényeges akadály nem forgott fenn, s így a vasúttal és a kereskedelemügyi miniszterrel könnyű volt a megegyezés. Azonban a katonai hatóság, mivel az új pálya a katonai gyakorlóteret metszette át, sokáig ellenezte a vonal áthelyezését; csak midőn a város közönsége 1897 május 24-én küldöttséggel ő felsége elé járult, csak azután sikerült további hosszas tárgyalások után kivinni az orsovai vágány áthelyezését, 1902. év folyamán. A közlekedési akadályok ezzel a Gyárváros felé teljesen megszüntek, a József- és Erzsébetváros felé csökkentek s a város terjeszkedése legalább az egyik irányban egészen szabad lett.
A báziási vágány elhelyezése
A báziási vágánynak a város belterületéről való elhelyezése eddig még sikerrel nem járt. A megindított tárgyalások során a kereskedelemügyi miniszter kilátásba helyezte ugyan, hogy a vasutat felemeli olyképen, hogy a mostani vasúti átjárók helyén aluljárók legyenek, de habár ez által a mostani közlekedési akadályok megszünnének, a várost ez a megoldás még sem elégítheti ki, mert a legszebbnek igérkező városrész szabad kiépülése, sőt az egész városrendezési terv nagy kárt szenvedne a csekély magasságban vezetendő vasút által. Így tehát a város arra törekszik, hogy a báziási vágány eltávolításával a városrendezésnek ez az akadálya is eltávolíttassék.
Régi városrészek szabályzása
A városfejlesztés nem csupán a vártelkeken indult meg, hanem számos régi utcza szabályozásával és új utczák nyitásával, a közlekedési viszonyok javítása mellett, a külvárosoknak sűrűbb beépítésével is. Az Erzsébetvárosban már a nyolczvanas években egy zsákutczából a Stefánia-utcza keletkezett, a kilenczvenes években a faraktárak kihelyezése után kiépültek a Dózsa-, Batthyány-, Rákóczi-, Jósika- és Teleki-utczák, a Hunyadi-út mellett fennállott sertésvásártér helyén a Dózsa-tér, Csáky-, Kőszeghy- és Bethlen-utczák. Mivel továbbá a telkek nagyrésze oly mély, hogy ezeknek utczával történő átvágása után is még jelentékeny házhelyek kerülnek ki és mivel másrészt a párhuzamosan futó utczák némelyike oly hosszú, hogy az egyik utczából a másikba csak nagy kerülővel lehet jutni, áttörésekkel kiépült a Mühle-Vilmos- és Kazinczy-utcza; folyamatban van a Holló-, Helvét- és Hattyú-utczák között két utczatörés. Továbbá ugyancsak az Erzsébetvárosban, a közvágóhídhoz épült új út mentén lévő üres városi telkekre, valamint a feleslegesen terjedelmes Templom- és Kereszt-téren oly élénken nyilvánult meg a házépítési kedv, hogy a város ott számos utczát és házhelyet hasított ki, mi által ezen a vidéken valóságos új városnegyed képződött, többnyire tisztviselői családi házakból, de több emeletes épülettel is.
A Józsefváros oly szabályos és tágas utczákkal van elrendezve, hogy ott két évtized alatt - a Hunyadi-híd közelében volt farakhely beépítésén kívül - utczanyitásra 132és szabályozásra csak két esetben volt szükség. Az egyik a Preyer-utcza, mely a Scudier-tér és a szomszédos Szabadfalu község közötti élénk forgalomhoz képest szűk volt, ezt a város lényegesen kibővítette; ez utczával párhuzamosan pedig a volt papírgyári telket a Zrínyi-utcza nyitásával két részre osztotta.
A legnagyobb belső rendezésre szorul a Gyárváros, mert a fennállott malom és fausztató csatornák következtében sok zeg-zúgos szűk utcza keletkezett, melyek most a Begaszabályozással megszüntetett csatornák medreivel kibővíthetők és szabályozhatók lesznek. Eddig csupán a Coronini- és Kossuth-tereket összekötő szűk Andrássy-utat bővítették aként ki, hogy a város a jobb oldalon lévő két régi házat megvette, lebontatta és az utczabővítésre igényelt területen túl fennmaradt telken kétemeletes bérházat építtetett, a polgári menház értékpapirjain.
A Belvárosban két nagyobbszabású és költséges szabályozási terv van szőnyegen. A Rezső-utcza ugyanis, mely a Józsefvárosból jövő kocsi-, villamos- és gyalogközlekedést majdnem kizárólag felveszi, oly szűk, hogy ennek kibővítését négy ház és a hadtestparancsnoki rozoga épület lebontása árán is meg kell oldani. Ugyancsak igen szűk a Gyárváros felőli sugárút folytatását alkotó belvárosi Zápolya-utcza, melyen szintén úgyszólván az egész gyárvárosi forgalom bonyolódik le. Ennek kibővítésével kapcsolatban, később a Takarékpénztár-utczának egyik oldalát, a Jenő herczegtéren levő városházát és a Széchenyi-utczának ez oldal felé eső házait is hátrább fogják helyezni, hogy a Belvároson át kényelmes forgalmi út készüljön a Gyárvárostól a Ferenczvárosig tervezett összeköttetés számára.
Ez utóbbi utczarendezésekről, valamint a Begameder áthelyezésével kapcsolatos utczaszabályozásokról és a régi kincstári faraktár beépítéséről az 1911-ben készült szabályozási tervet a városi közgyűlés elfogadta.
Begaszabályozás és vízerőmű
A Bega vízfolyásától és a kincstári faraktártól okozott terjeszkedési akadály elhárítására irányuló törekvés egy nagyszabású munkálatot érlelt meg, mely most nyert befejezést és ez a városi vízerőmű.
A városi vízerőműre az impulzust az adta meg, hogy a városi régi vízimalmok gyökeres átalakításra szorultak, olyképen, hogy a régi malomszerkezetek helyett modern turbinagépek alkalmaztassanak, melyek a vízierők tökéletesebb kihasználását teszik lehetővé.
Mivel továbbá a vízimalmok a Gyárváros belső területén szét voltak szórva, czélszerűbbnek látszott a vízierőt egy helyen összpontosítani és nem malmok hajtására korlátozni, hanem villamoserőre átalakítani és evégből az energiát a városi villanytelepbe bevezetni, a hol világításra, a villamosvasút hajtására és bármely ipari czélra használható fel.
Tervezés közben még két életre való eszme merült fel. Az előbbi állapot mellett ugyanis a Bega vize a Gyárváros egész területén fel volt duzzasztva, mert a malmok a Gyárváros több pontján voltak elhelyezve és ez által a talajvíz is mindig magasan állott a Gyárvárosban és az egészség rovására átnedvesítette a talajt és az épületeket. Ez egészségtelen állapot megszüntetése végett merült fel az a terv, a mely meg is valósult, hogy a turbinatelepet a Gyárváros beépített területén kívül emelték, miáltal a vizet csak a város belterületén kívül kell duzzasztott állapotban tartani; és mivel a Begába beömlő Szubolyásza- és Behela-ágak a felső talajvizeket, a melyek ide áramlanak, az új elrendezés szerint a város fölött magukkal a Begába levezetik, talajunk tisztaságát ezzel is megvédjük; és másodszor felmerült az a gondolat, hogy ha az előbb házak közé szorult és hajózásra nem alkalmas Begameder helyett hozzáférhető területen új meder épül, mely a hajózásra alkalmas lesz, akkor a Bega az egész város területén át hajózhatóvá válik, a forgalom és gazdasági élet nagy előnyére.
Ilyen alkalmas mederterületnek kínálkozott a kincstári faraktáron átvezető vonal és így merült fel az a gondolat, hogy azt a város megszerezze. S mivel ezt másképen nem lehetett elérni, cserébe épített a város a kincstárnak a Gyárváros fölött egy új faraktárt; a régit azután a város részben az új Begameder czéljaira használta fel, részben pedig a város kiépítésére fordíthatta. A vízerőműnek végül még az az előnye is van, hogy a Gyárvárostól az árvízveszélyt eltávolítja, mely eddig jégtorlódásaival majdnem évenként kellemetlenkedett.
A legmodernebb módon szerkesztett turbinákkal ellátott vízerőműtelepet a Gyárváros legkeletibb részén a Piócza-tó közelében állították fel. Az alsó műcsatorna részére a jelenlegi medrek felhasználásával új csatorna épült, mely a teleptől a Ferdinánd-malomig a Begameder mélyítésével keletkezett; a Ferdinánd-malomtól 133a régi kincstári fatelepig az usztató-csatorna és malomárok közti földsáv eltávolításával egyesített meder alkotja az új csatorna folytatását, míg a régi kincstári fatelepen át a Magyar-féle uszodáig teljesen új medret kellett ásni oly módon, hogy az fel egészen a vízerőműig akadálytalanul hajózható legyen, sőt ezzel a Bega felső szakaszának hajózhatóvá tétele is lehetségessé válik. Tekintettel pedig arra, hogy az új meder az árvizek levezetésére elegendő keresztmetszettel bír, a Szubolyásza és a városban szétszórt összes többi vízfolyások is betömhetők voltak, miáltal városrendezési szempontból igen előnyös állapot állott elő. Azzal pedig, hogy az összes vízfolyások, melyek duzzasztott vízszínnel bírtak, megszüntek, az új Begameder vízszíne pedig a jelenleginél 4 méterrel alacsonyabb lett: a talajvíz színe is lejebb szállott s ez a közegészségügyi viszonyokat kedvezőbbé tette.
Előbb azonban meg kellett váltani a Begán és a Szubolyászán idegen kézben volt (Jovin-, Prohaszka-, Gyürky- és Gold-féle) vízhasználati jogosítványokat, meg kellett szerezni a régi kincstári fatelepet és miután az állam a Szubolyászán 200.000 korona költséggel tervezett árvízvédelmi munkálatokat ilyképen megtakarítja kieszközölte a város, hogy az állam az így megtakarított 200.000 koronával a várostól tervezett munkálatok költségeihez hozzájáruljon.
Kezdetben az építési költség másfél millió koronára volt előirányozva, s e beruházás gazdaságos voltát a következő adatokkal igazolta a mérnökség: "Az országos vízrajzi osztály által évekre visszamenőleg tett feljegyzések alapján kimutatható, hogy a telep felállítása után átlag 600 (HP-re) lóerőre számíthatunk. Ha a munka értékét azon szénmennyiség árában fejezzük ki, melyet jelenlegi gőzüzemű telepünkön annak előállítása czéljából el kellene égetni, úgy a vízerőmű által termelt energia értéke a következő lesz: A városi villanytelepen elért eredmények szerint egy Kwóra előállítására 4.216 f, illetőleg egy HP előállítására 4.216 × 0.736 = 3.3 fillér ára szenet kellett elégetni, a minek folyománya, hogy a turbina-telepünkön termelhető munka 600 × 3.3 × 360 = 188.179 K ára szenet igényel. Tehát 1,500.000 korona beruházás évi 188.179 korona kőszén megtakarítást helyez kilátásba".
Utóbb több oly munkálatot is kellett a művelet keretébe belevonni, melyek előirányozva nem voltak s így a vízerőmű a vele kapcsolatosan épített hidakkal együtt, kb. két millió koronába került. Az új művet 1910 máj. 3-án helyezték üzembe.
A vízerőműnek a turbinaszerkezet mellett biztosított jobb kihasználásával remélhető, hogy e szerkezettel nyert erőtöbbletből eredő többjövedelem, a beruházott milliókat törleszteni fogja és a szabályozással járó előnyök jelentékeny áldozat nélkül esnek a város javára.
Ezzel a Bega rendezése a város területén be van fejezve és még csak a meglévő régi hidak átalakítása és esetleg új hidakkal való szaporítása lesz szükséges. A szabályozott és hajózható Bega a jövő várost egész hosszában fogja átszelni és mindazon előnyökkel fog szolgálni, melyeket a városokon átvonuló szabályozott folyóvizek nyujtanak és előre látható, hogy a város a Bega mindkét partján kiépülni fog. E nagyszabású vízi műveletek értelmi szerzője, tervezője és műszaki vezetője Szilárd Emil városi főmérnök volt.
Közegészségügyi berendezések
Közegészségi állapotaink javítása egyik legnagyobb feladata az újabb nemzedéknek. A mi a török világban a temesvári vár legnagyobb erőssége volt, a keresztül-kasul rendezetlenül elágazó Kis-Temes (a mai Bega), a nádasok és mocsarak tömkelege, az két évszázadra a legnagyobb gyengesége lett az egészséges városfejlesztésnek. A XVIII. században is fennmaradván a várerődítési jelleg, az új városépítésnél is leginkább csak a kibővített vár (a Belváros) fejlesztésére fordítottak gondot; innen lecsapolták a mocsarakat és a Begát félkörben a vár körül egy mederbe szorították; itt földalatti szennyvízlevezető-csatornák épültek és ide vezették be a Gyárvárosban, a régi róm. kath. templom-téren ásott nagy kút jó ivóvizét; de a váron kívüli állapotokra kevés figyelmet fordítottak, sőt a belvárosi csatornák tartalmát, a Józsefváros területén át, nyílt árokban vezették a Bega-csatornának egy lefolyás nélküli holt medrébe.
A váron kívül eső területeken, a hová katonai tilalom miatt építeni nem lehetett, a mocsarak lecsapolása és kiszárítása még sok évtizeden át el volt hanyagolva, úgy hogy a külvárosoknak a Belvároshoz közelebb eső részein - a hol ma palotasorok állanak - a XIX. század első felében is mocsarak voltak.
A külvárosokban az eső- és használati vizek nyílt folyókákban kerültek a Begába, a házi szennyvizeket pöczegödrökben gyűjtötték, ezekből időnként kocsikkal eltávolították és a Begába ürítették.
134A Gyárvárosban a Bega - mint már említettük - több ágra oszlott, talajvize egészségtelen és talaja fertőzött volt.
Külvárosi csatornák
Miután a város általános csatornázása és a vízellátás - az alábbi ismertetések szerint - nehézségekbe ütközött az utolsó évtizedben, a város számos egyéb berendezéssel igyekezett az egészségtelen állapotokon javítani. A külvárosok számos utczájában, részben a háztulajdonosok anyagi hozzájárulásával, szintén épültek földalatti közcsatornák, melyek a házi szennyvizeket a folyóvízbe vezették.
Ligetek és fasorok
A város már a múlt század 60-as éveiben megszerezte a kincstártól a 7 holdas Coronini-ligetet, melyet az 1891. évi kiállítás alkalmával a katonai hatóságtól bérbe vett 15 holdas területtel egyesített és utóbbin a Ferencz József-ligetet alkotta, a Belvároshoz csatlakozó vársíkföldön a katonai hatóságtól kezdeményezett faültetvényeket 18 holdas ligetté (Scudier-ligetté) fejlesztették; 1898-ban keletkezett a 3 holdas Erzsétbet-liget. Ezeken kívül a beépített területen számos kisebb-nagyobb szabad területet fásítottak be, úgy hogy a közönség üdülésére a belterületen ma már közel 60 kat.-holdnyi liget és sétány terül el. A befásítás czéljából a város 12 holdas faiskolát és 2 holdas kertésztelepet tart fenn. Jelenleg 168 utczában kb. 10 kilométer hosszú fasorok vannak, továbbá a városrészek összeköttetésére és a szomszédos községek felé szolgáló gyalogutak, valamint a 10 kilométer hosszú katonai lovaglóutak mentén megszámlálhatatlan mennyiségű fa van kiültetve.
Mélyfuratú kutak
Az ásott kutak vize nagyobbára egészségtelen volt. A belvárosi plébánia udvarán kutak azután 1888-ban kísérletképen mélyfuratú kutat készítettek; s miután itt, mint ezt követőleg másutt is, megállapították, hogy a város egész területén 40-70 méter mélységből egészséges víz nyerhető, azóta sok száz nyilvános és magán mélyfúratú kút szolgáltatja a jó ivóvizet.
Sima útburkolatok
A talajtisztaságot mozdítják elő az utolsó negyedszázádban közel 6 millió korona költséggel készült nagyfelületü síma útburkolatok és asphalt gyalogjárók, melyeken a köztisztaság is gondosabban kezelhető.
Betegápolás Az egészségi viszonyok javulása
A felsorolt talaj- és légköri javításokon fölül a betegápolás érdekében keletkezett sebészeti, szülészeti és női szanatoriumok, gyermekpoliklinika és gyermekmenhely, továbbá a legmodernebb berendezésű közvágóhiddal kapcsolatos szigorú húsvizsgálat és a nyilvános vegyvizsgáló állomás segélyével teljesített élelmiszervizsgálat, az építési és lakásügyi rendszabályok gondosabb kezelése, mindmegannyi segédeszköze volt a közegeszségügyi állapotok fejlesztésének. Az eredmény már most sem kicsinyelhető; Temesvár hajdani maláriás hirhedtsége teljesen feledésbe ment s ma már nagy számban laknak városunkban a nyugalomra, kényelemre és egészséges lakóhelyre vágyó tőkepénzesek és nyugdíjasok.
A közegészségi állapotok lényeges javulását, a világszerte fokmérőül vett halálozási arány feltünő csökkenése is mutatja. A Preyer-féle 1853-iki városi monografia, valamint az anyakönyvi és főorvosi jelentések szerint 1000 lakosra esett halálozás: 1852-ben 43.4, - az 1870-1879. évtizedben átlag 45, - az 1880-1889. évtizedben átlag 37.8, - az 1890-1899-ikiben átlag 30.5 - és az 1900-1909-ikiben átlag 25.7%. Ezzel szemben az átkebelezett Mehalán (Ferenczvárosban), a hová a város gondoskodása eddig nem terjedt ki, a halálozási arány az utolsó évtizedben is még átlag 33.1% volt.
Csatornázás
S most végre betetőzi a város közönsége a közegészségügyi berendezéseket az általános csatornázással és a vízvezetékkel, valamint egy 600 beteg számára 4.2 millió korona költséggel tervezett új kórház építésével.
Eddig a városnak ideiglenes csatornázási megoldásokkal, egyes városrészek víztelenítésével kellett beérnie, hogy a lakosság igényeit, úgy a hogy kielégítse. Mihelyt azonban a várterületek megszerzésének lehetősége biztosítva látszott, az általános csatornázás előmunkálatai is már 1888-tól 1891-ig tárgyalás alá és szabatos mederbe kerültek. Ugyanakkor beszerezték a terepviszonyok pontos lejtési adatait is. Három évvel később pedig 1894-ben - miután a kérdés megoldása nemcsak gazdasági, hanem műszaki szempontból is nehézségbe ütközött - 14.000 korona díjjal nemzetközi pályázatra bízta a város a helyes megoldást.
A műszaki nehézségek: a beépített terület lejtéshiánya, a reczipiens magas vízszínállása és a város nagy kiterjedése. E viszonyok hiányos mérlegelése az oka, hogy a nemzetközi pályázat kivitelre alkalmas megoldást nem szolgáltatott.
Ez a körülmény a Shone-rendszer felé fordította a város figyelmét. Az angol czégekkel régebben folytatott tárgyalások újból megkezdődnek, de ismét eredmény nélkül. Egyidejűlég azonban a város 100.000 K költséggel, a város felméréséről és a 135terepviszonyok pontos megállapításáról gondoskodott, siettette a várterületek megváltási műveleteit, megállapította a Bega hajózócsatorna szabályozási irányát, valamint a jövő városépítés vezérvonalait és 1904-ben utasította a városi mérnökséget, hogy a csatornázási tervet a jövő, nagy Temesvár szempontjából tervezze meg. Ennek megtörténte után Frühling A. drezdai műegyetemi tanár, az illetékes minisztériumi szakközegek véleménye alapján, a mű e terv szerint, 4 millió 270 ezer kor, építési és 29 ezer kor. évi üzemköltségelőirányzattal, 1908-ban kiírásra került.
E terv szerint a város mai beépített kiterjedésének kétszeresére megállapított és a Bega medrétől két részre osztott területeket, egymástól független két főgyűjtőcsatorna vízteleníti. Ebbe a két főgyűjtőbe torkol minden utcza csatornája közvetetlenül vagy másodrendű gyűjtőcsatornák közvetítésével. A tervező nagy súlyt helyezett arra, hogy az öblítő víz korlátlan mennyiségben és lehetőleg olcsón legyen beszerezhető, a mire első sorban a terepszín lejtéshiánya és az öblítés gyakoriságának szükségessége késztette.
A levezetendő vízmennyiségek jelentékenyek. A két főgyűjtő együtt 90 hl. vizet továbbíthat másodperczenként, tehát egy harmaddal többet, mint a mennyi nyáron a Begában folyik. Az egész víztömeg a végponton átemelésre kerül, miután a főgyűjtők feneke a torkolatnál 70 cm-rel mélyebben fekszik, a Bega fenekénél. Az átemelésre a szivattyútelep szolgál, mely a tisztítóteleppel összekapcsolva, nemcsak állandó kitorkolást biztosít a csatornahálózat számára, hanem egyidejűleg a Begának szennyes anyagoktól való megóvását is czélozza.
Az egyesített két főgyűjtő egyenesen neki vezet a módosi vasúti töltés keleti oldalán tervezett szivattyúháznak, mielőtt azonban ezt elérné, a csatorna fenekén egy kereszt küszöb emelkedik oly magassággal, hogy mindaddig, míg a csatorna hozama a szennyes vizek ötszörösét el nem érte, a csatornavíz elterelődik egy elágazó csatornába, mely a derítő medencékhez vezet. E medenczében, csapadékmentes időben és kis esőzések alkalmával leadja az összes lebegő részeket és félig megtisztulva éri a szivattyúkat. A szivattyúk azután felemelik, előbb az úgynevezett oxydácziós szűrő testekre, hogy megtisztuljon azoktól a szennyrészektől is, melyek a derítőmedenczék hatását elkerülték. Jelentékenyebb esőzések alkalmával pedig a csatornavíz nem keresi fel többé a derítőmedenczéket, hanem egyszerűen átlépi a fenékküszöböt és egyenes irányban folyik a szivattyúházhoz, a honnan a záporszivattyúk közvetetlenül a Begába dobják, tisztítás nélkül, mert ilyenkor a szennyes víz annyira fel van hígítva, hogy tisztításra nem szorul. A tisztítás révén összegyülemlő trágyaanyagokat, gépkezeléssel iszapgödrökbe távolítják el, a hol utczai szeméttel trágyává érlelődnek.
Ez volna a közcsatornamű, melyhez az utczai esőbeömlők és a házi csatornák csatlakoznak. Építési anyaguk a beton. Az építés még folyamatban van, az eddigi munkák a mellett tanuskodnak, hogy 1913-ban a teljes mű üzembe állítható.
Miután a mű előnyeiben az egész lakosság osztozkodik, a felmerülendő költségek fedezése czéljából a város közönsége azt határozta, hogy az állami egyenesadó után 20% csatornázási díj s a háztulajdonosokra ezenfelül a bruttó-házbérjövedelem után 2% csatornázási illeték vettessék ki. E csatornázási illeték az ideiglenes és állandó házadómentességet élvező épületek után is fizetendő.
Vízvezeték
A középponti vízellátás megvalósítására irányuló törekvések egy időre esnek a csatornázás előmunkálataival. Hosszú időn úgy látszott, hogy a kérdés oly pénzügyi feladat elé állítja a várost, mely közönséges eszközökkel alig lesz megoldható. A mult évszázad nyolczvanas éveiben megkezdett fúrások ugyanis, melyek közül az egyik 400 m. mélységig ment le, jeleztek ugyan vizet egyes talajmélységekben; de ez sem mennyiségre, sem minőségre nem volt kielégítő. Úgy látszott tehát, hogy a város vagy kénytelen lesz szűrt Bega-víztermeléssel megelégedni vagy a Maros-mellékéről, kb. 60 km. távolságból, szerezni be a talaj vízszükségleteit.
1904-ben azonban, mielőtt döntésre került volna az ügy, Kajlinger Mihály, székesfővárosi vízvezetéki igazgató szakvéleménye alapján, a városi mérnöki hivatal a kutatásokat újból megkezdte és a város körül rendszeres programm alapján, kb. 300 méter kiterjedésben, 200 m. mélységig tárta fel a talaj vízviszonyokat.
A kutatások 3 évig tartottak, felemésztettek több mint 100.000 koronát, de sikerre is vezettek, a mennyiben megállapították, a mit a hónapokon át tartott próbaszivattyúzás is beigazolt, hogy kb. 200.000 lakosság vízszükséglete, a várostól délre, a Temes-folyóig terjedő területekről, 30-60 m. mélységekből biztosan termelhető. A víz, vastalanítva, kitünő minőségű; a vastalanítás maga pedig - a 136mit a kísérletek igazolnak - nagyon egyszerű. Az előtanulmányok befejezését Kajlinger Mihály szakértői véleménye zárta le, mely a vízszükségletek fedezhető voltát szintén beigazoltnak találván, a vízvezeték tervét a városi mérnökség ezen az alapon készíthette el.
Arra való tekintettel azonban, hogy Temesvárott a közszükségletek kielégítésére jóval nagyobb vízmennyiséget kellett előirányozni, mint a hogy általában szokásos, a tervezet gazdasági szempontokból ketté osztotta a köz- és magánszükségletek fedezését oly módon, hogy a parkok és utczák öntözéséhez Bega-vízről gondoskodott és a kifogástalan minőségű talajvizet csak a házi használat mértékéhez képest termeli. Ezt a megoldást az a körülmény is ajánlja, hogy a vastalanított víz előállítási költsége aránylag magas, míg a Bega-víz bevonásának, a kettős csőhálózat költségei sem állják útját, miután a Bega-víz legjelentékenyebb fogyasztói: a parkok egy tagban terülnek el és így kevés csőhálózatot igényelnek.
A Bega-vezeték vizét a turbinaház fölötti szakaszból nyeri, oly módon, hogy a duzzasztott Bega-víz gravitácziójánál fogva befolyik a Selyemgyár-utcza mellett tervezett három derítőmedenczébe s innen, miután esetleges hordalékát lerakta, a szivattyúgépek a csőhálózatba nyomják. A felszerelések azonban mindenkor olyanok lesznek, hogy házi használatra Bega-vizet senki se használhasson, még tévedésből sem. A vízműnek e része napi (12 óránként) kb. 6000 köbméter vízszállításra van méretezve és egy újabb szivattyúgép beállításával, valamint a Bega baloldali főcső fektetésével szállítóképessége a kétszeresre fokozható, a mi rendes körülmények között kb. 200.000 lakosságú városok öntöző vízszükségleteinek a fedezésére elegendő. A Bega-vízmű kiépítendő részeinek költsége 500.000 K.
A talajvízmű három részből áll, a víztermelő részből (kúttelepek), a középponti telepből, melyet a szivattyú- és vastalanítótelep alkot és a vízelosztó részből, melynek részei: a csőhálózat és a víztornyok.
Vízszolgáltató képessége fejenként és naponként 72 liter, mely tisztán a lakosok háziszükségleteinek fedezésére való lévén, inkább túlmagas, mint alacsony.
A termelő rész ezidőszerint kb. 80 ezer lakos szükségleteinek megfelelően építendő ki, a "Vörös csárda", Gyirok és Medves községek közötti síkon, egymástól 3-3 km. távolságban tervezett négy kútteleppel. Minden ily telep 6 darab kb. 60 m. mélységű kútból fog állani, melyeknek tartalmát elektromos gépek, a "Vörös csárda" közelében tervezett központba továbbítják. Itt a vizet előbb vastalanítják, azután újabb gépekkel a főcsővezetékbe, illetőleg a víztoronyba szállítják.
A három egymásközt körben összekötött víztorony az egyik oldalon és a gépház az ellentétes oldalon, a várost behálózó főcsővezetékben, a vizet egyenletes nyomás alatt tartja, úgy hogy a mellékvezetékek, melyek a főcsőhálózathoz csatlakozva minden utczát befutnak, a város egész területét egyformán láthatják el vízzel.
A víz minősége elsőrendű, köbczentiméterenként alig tartalmaz 17 baktériumot, holott a 200 baktériumot tartalmazó vizet is kifogástalannak minősítik. Szépséghibája a vastartalom, a mit azonban könnyen eltávolítanak belőle.
A mű költsége 23 millió koronával van előirányozva, a Bega-vezetéké 0,5 millióval, együttesen tehát az egész mű 2.8 millió korona befektetést igényel.
A csatornázás és vízvezeték tervezője és építésvezetője Vidrighin Stán vár. mérnök.
Új közkórház
A közegészségügy javítása érdekében hosszas tárgyalások és tanulmányok után 1911-ben véglegesen elkészült az új közkórház részletes terve. E szerint a kórház a Gyárváros keleti részén, a Vadászerdő közelében, 20 kat. holdnyi területen, pavillon-rendszerben, 600 ágyra fog épülni. Az építési és berendezési költségek 4,200.000 koronára vannak előirányozva. A terveket, Székely László városi műépítész készítette, s a város azokat Ruppel F. mérnök-tudornak, Hamburg város hírneves építészeti tanácsosának küldötte megbírálás végett, a ki a tervről igen kedvezően nyilatkozott, úgy hogy az a kormányhoz kerül fel jóváhagyás czéljából.
Az építési és berendezési költségek fedezését a város olyképen tervezi, hogy e czélra felajánlja az évek óta gyűjtött és jelenleg (1911-ben) egy millió koronát tevő kórházépítési alapot és a városi pénztár terhére átvesz még másfél millió koronát, továbbá Temes vármegye közönségétől 100 ezer korona hozzájárulást és önkéntes adományokból is 100 ezer koronát remél, ellenben a még hiányzó másfélmillió korona erejéig a napi ápolási díjakból törlesztendő kölcsön engedélyezését kéri a belügyminisztériumtól.

A restaurált Hunyadi-várkastély.

Részlet a Losonczy-térről, a szerb püspöki palotával.

A Lonovits-utcza, jobbról a r. kath. püspöki székház.

Részlet a Kossuth-térről.

Részlet a Küttl-térről.
0. Életrajza az "Irodalom, tudomány stb." cz. fejezetben.

« TEMESVÁR TÖRTÉNETE. Irta Szentkláray Jenő dr. apátkanonok. KEZDŐLAP

Temesvár

Tartalomjegyzék

 TERÜLET, ÉPÍTKEZÉS ÉS LAKÁSÜGY. »