Az újabb időkben felszínre került leletek kétségkívül igazolják, hogy a mai Fehértemplom vidéke már a történelem előtti korszakban is lakott volt. 1873-ban egyéb őskori leleteken kívül, különösen érdekes bronz-ékszerek és ékkövek kerültek a felszínre, a milyeneket Kr. e. az V. században itt tanyázó agathirszek viseltek.

Később a dákok laktak e vidéken, de 101-ben Kr. után a rómaiak kiszorították őket régi lakóhelyeikről. 106-ban megtört a dákok uralma s ettől kezdve a rómaiak a mai Fehértemplom vidékén ütöttek tábort. Emléküket számos lelet őrizte meg. Vitteleius, Traján, Marcus Aurelius, Sept. Severus és Gallienus pénzein kívül, egy rendkívül érdekes sírkőtöredék került a napfényre, mely a II. legió egyik közkatonájának, Aurelius Candidusnak az emlékére készült.

Attila halála után, az öntudatra ébredt germán népek 454-ben a Nera-folyó mellett - melyet az egykorú góth krónikás Nétadnak nevez - a mai Fehértemplom közelében verték meg Attila fiait, kik közül Ellák a halálát lelte.

E csata után, közel 110 éven át tanyáztak itt a germán eredetű gepidák, míg végre 567-ben az avarok megtörték uralmukat; de azért a gepidák nem vesztek ki, sőt az avarok és a mindegyre jobban beszívárgó szlávok között is évszázadokon át megőrizték nyelvüket és szokásaikat.

A magyarok beköltözködése után az itt talált avar-, szláv- és gepida-maradékok is lassanként kivesztek. Hogy a honfoglaló magyarok a mai Fehértemplom vidékét, a Nera völgyét is megszállották, azt következtetni lehet azokból a leletekből, a melyek a XIX. század negyvenes éveiben, a szászkai úton, a 189. és a vele szemben fekvő 396. számú ház pinczéjének ásatása alkalmával a felszínre kerültek. Ez alkalommal egy régi pogánytemetőre akadtak, mely valószínűleg a nagyvajdák (vezérek) korából származik. A mai Palánk környékén is hasonló temető nyomaira akadunk.

A tatárjárás utáni korszakban, a mikor a vármegyék területének kialakulása megtörtént, a mai Fehértemplom vidékét Krassó vármegyéhez csatolták.

A XIV. század negyedik évtizedében, az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzékekben a krassói főesperesi kerületben előfordul egy Alba-Ecclesia (Fehéregyház) nevű helység, melynek akkor Miklós volt a plebánosa.

Valószínűleg ez lesz az a Fejéregyház, a honnan Fejéregyházi Kelemen fia Mihály származik, a kit Tamás fia István, Krassó vármegye főispánja és harami várnagy, valamint a vármegye szolgabirái 1355-ben a Guluez (Gyülvész?) nevű földterület beiktatására küldött ki. Ez a Fejéregyházi Kelemen fia Mihály alkalmasint egy személy azzal a Fejéregyházi Mihálylyal, a ki a László nádor oppelni herczegtől 1370-ben kiállított oklevélben Krassó vármegye szolgabirájaként szerepel. Mindössze ez a három adat ismeretes a középkorból Fejéregyházáról, melynek a Nera közelében, tehát a mai Fehértemplom helyén kellett feküdnie.

A XIV. század második felében a törökök előnyomulásával még Nagy Lajos király uralkodása alatt vette kezdetét a Balkán félszigetről ősi lakóhelyeikből kiűzött délszlávok letelepedése, a kik mindegyre növekvő rajokban szállották meg az ország déli részeit, honnan a magyarság lassanként elköltözött. Így kerülhettek a XIV. század végén vagy a XV. század elején a gör.-keleti szlávok Fejéregyházára is. Mikor 1552 júl. 26-án, Temesvár elestével, a Marostól délre eső ország rész is a törökök uralma alá került, a másfélszázadon át már e tájon lakó szerb nép beletörődve a török járomba, az egész hódoltság alatt itt maradt, bár az egykori Fejéregyház, ha ugyan előbb nem, de mindenesetre még a hódoltság elején 424teljesen elpusztult s csak emléke élt a környéken lakó szerbek között. Fejéregyház név is a szerbektől származott át az utókorra.

A Temesvár visszafoglalása után, alkalmasint még 1716-ban, császári mérnököktől készített térképen, ott, a hol a mai város terül el, nagykiterjedésű erdőségek vannak feltüntetve. Az 1717. évi kamarai jegyzékben sem fordul elő. Ez a vidék akkoriban teljesen lakatlan volt.

A törököktől visszahódított terület kormányzója gróf Mercy Klaudius Florimundus táborszernagy, 1717-ben egy vadászkirándulás alkalmával a Nera-folyó völgyét felkeresvén, annak vadregényes vidéke annyira megtetszett neki, hogy egy új német telep alapítását határozta el.

Az első gyarmatosok 1717-ben - ha a hagyománynak hihetünk - Mária Terézia királynő születése napján (máj. 13) telepedtek le s valószínűleg azok közül a sváb jövevények közül valók voltak, a kiket Savoyai Eugén herczeg eredetileg Buda környékére és a Csepelszigetre telepített.

Az első települők teljesen vadon helyre jöttek. Nekik kellett írtani az erdőt, hogy hajlékot építhessenek maguknak.

Mintegy 60 házat építettek, a hol ugyanannyi család nyert elhelyezést. Az új telep csupán egy utczából állott. A telep közepén, a hol jelenleg a városháza áll, egy régi templom romjaira bukkantak, melyet az első települők csakhamar oly karba helyeztek, hogy még ugyanaz évben az újpalánkai tábori lelkész istentiszteletet tarthatott benne. A törökök támadásai azonban mindegyre nagyobb aggodalmakat keltettek az új települők között. A hadvezetőség gróf Esterházy József tábornokot küldte ki a neravölgyi német gyarmatosok megoltalmazására. Esterházy Palánknál visszaszorította a törököket s így az új telep megmenekült a pusztulástól; de azért ugyanekkor a járványos betegségek, a túlfeszített munka, a nélkülözések sok áldozatot követeltek közülök.

Az új telep, melyet lakosai Weiszkirchennek neveztek el, már néhány év mulva annyira gyarapodott, hogy gróf Nádasdy László csanádi püspök 1723 jan. havában plebániát alakított, majd 1724-ben a kerületi kincstári tiszttartóság székhelyét is ide helyezték át, gróf Mercy tábornok pedig a Landmiliz székhelyévé tette; miáltal az új telep jelentősége is mindegyre növekedett.

Mikor báró Falkenstein Béla csanádi püspök 1736-ban körútjában a helységet meglátogatta, itt már iskolát is talált. De a püspök a tanulóifjúság ismereteivel nem lévén megelégedve, az újpalánkai kapuczinus barátokat, a kik 1724 óta látták el az itteni plebániát, felmentette a lelkipásztorkodási teendők alól s helyükbe világi papot nevezett ki. De az 1738 tavaszán fellépő pestis és a török támadástól való félelem következtében az akkori plebános, a helység lakosainak legnagyobb részével elmenekült. A lakosok egy része Verseczen, Temesvárott, Szegeden, Újaradon húzta meg magát, sőt egyesek Kecskemétre, Budára, Futakra és Zimonyba is elmenekültek. A törökök előnyomulásának hírére a környékbeli falvak román lakossága azután rátámadt a helységre, azt kirabolta és felgyújtotta. A kik itt maradtak, szörnyű napokat éltek át. A fékevesztett tömeg rablásvágyának kielégítése után a férfiak egy részét legyilkolta, a nőket pedig fogságba hurczolta. Ekkor pusztult el a községháza is és ekkor semmisültek meg a község alakulására vonatkozó iratok is. Midőn azután az 1738. év vége felé az elmenekült lakosok visszaszálingóztak, leégett házak és üszkös gerendák fogadták az érkezőket. Sokan kétségbeesve ismét eltávoztak, de egy részük itt maradt.

1739 jan. havában a román rablóbandák ismét fenyegetően léptek fel, ekkor azonban a Temesvárról küldött katonaság szétverte őket. Alig menekült meg a helység a román rablóbandáktól, ismét a pestis szedte áldozatait. A járvány már 1738-ban lépett fel, de csak 1739-ben tört ki teljes erővel s az 1740. év végéig tartott. A pestisben elhaltakat külön temetőben földelték el. Ez a mai Mária-utczában volt, a hol ásás közben gyakran találnak még csontvázakat. Bőhm Lénárt, Fehértemplom város polgármestere, alább idézett művében azt állítja, hogy a lakosságnak egyhatodrésze esett a ragály áldozatául.

A belgrádi békekötés után (1739 szept. 18) az egész lakosság vállvetett buzgalommal fogott a helység helyreállításához.

Még az év őszén helyre állították a községházát, az iskolát és a templomot, a hol a visszatért plebános 1740 jan. 16-án tartotta az első keresztelőt. Csakhamar felépültek a lerombolt házak is, s alig néhány év mulva a helység kiheverte a szörnyű pusztítást.

425Mivel a belgrádi békekötés értelmében Palánk, Kevevára, Pancsova stb. erősségeit le kellett rombolni, a hadvezetőség a katonaság számára a marosontúli tartományban építtetett kaszárnyákat. Így építtetett báró Engelshofen tábornok Fehértemplomban egy gyalogsági kaszárnyát, mely 1744-ben készült el. Ez a mai Ferencz-József-téren állott, az 1788. évi török háború alatt azonban teljesen elpusztult. A lakosok az épületmaradványokat széthordták, úgy hogy ma már nyoma sincsen. 1744 táján épült a kerületi főnöki lak, mely később a határőrezred őrnagyának a szállásául szolgált. Ugyanez időtájt kebelezték be Suhaj és Salhausen pusztákat, miáltal Fehértemplom területe éjszak felé jelentékenyen megnagyobbodott.

Újabb gyarmatosok is érkeztek a helységbe, leginkább német-lotharingiai családok, miáltal a lakosság száma is jelentékenyen megnövekedett. 1751-ben több szerb család is telepedett itt le eredetileg Suhaj-pusztán, de e puszta bekebelezése után engedélyt nyertek a temesvári igazgatóságtól a helységben való letelepedésre, hol 60 házból álló külön telepet alkottak, melyet később Ráczvárosnak neveztek el.

A hubertusburgi békekötés után, 1768-ban, II. József császár, délmagyarországi körútja alkalmával ellátogatott Fehértemplomba is. A császár Albert szász-tescheni herczeg és gróf Nostitz kíséretében, máj. 5-én, lóháton érkezett a helységbe, a hol az ott állomásozó négy század katonaság és 400 felfegyverzett bányász fogadta. A császár a plebánián vett szállást és másnap folytatta útját Pancsova felé.

1762-ben már kincstári selyemfonógyár is volt Fehértemplomban. 1765-ben leégett, de csakhamar újra felépítették és 1772-ben megnagyobbították. Az 1788. évi török háború folyamán ismét elpusztult, de az 1808-1809. években újra felépült s ettől kezdve 1838-ig használták gyári czélokra.

1773-ban a dunavölgyi Határőrvidék területének terjesztése alkalmával, József-császár másodízben látogatott el Fehértemplomba, hol máj. 16-17-én tartózkodott.

Mikor 1775-ben, a bánáti katonai Határőrvidék szervezésének befejeztével, a Határőrvidéket német-szerb és román-szerb határőrezredre osztották fel, az utóbbi törzsének székhelye Fehértemplom lett.

1774-ben épült fel az elemi iskola, a kincstár költségén. 1775-ben kezdték építtetni a görög-keletiek templomát, melyet 1780 decz 31-én szenteltek fel.

A Határőrvidék szervezésével Fehértemplomot is a román-szerb bánáti Határőrvidékhez csatolták, s ez az állapot 1792-ig tartott.

Midőn 1787-ben II. József császár a közeli török háborúra az előkészületeket megtette, Fehértemplom valóságos táborhoz hasonlított. A császári sereg egy része itt nyert elhelyezést, azonfelül nagy raktárak épültek itt és a délmagyarországi hadtest parancsnoka: gróf Wartensleben is itt ütötte fel főhadiszállását.

1788 jún. 10-11-én Ferencz főherczeg is megfordult Fehértemplomban, hogy a hadsereg elhelyezkedését megszemlélje. Aug. 20-án II. József császár is Fehértemplomba érkezett, gróf Lascy Móricz táborszernagy kíséretében; ugyanazon a napon megérkezett a fősereg is, mely teljes hadirendben vonult Pancsováról Fehértemplom felé. Másnap II. József császár táborkarával és Ferencz főherczeggel felment a Kálváriahegyre, hogy a terepet áttekinthesse. Fehértemplomban való időzése alkalmával elrendelte, hogy az ellenség betörése esetén a lakosok meneküljenek el, hogy rabságba ne hurczolják őket. A mint azután híre járt, hogy a törökök átlépték a Dunát, főleg a német lakosság Temesvárra és Aradra menekült.

A törökök szept. 20-án, Pancsova megszállása után, Fehértemplomot is elfoglalták. A templomokat, a városházát, a katonai raktárakat és a kórházakat felgyujtották és a lakóházak nagy része is a lángok martaléka lett, de Pancsova visszavétele után a törökök is elhagyták a Határőrvidék területét, mire az elmenekült lakosság ismét visszatért házi tűzhelyeihez. 1789 jan. 10-én a kath. istenitiszteletet a plebánia-lakban tartották meg, mivel a templom teljesen elpusztult.

A lakosok még jóformán hozzá sem fogtak elpusztult házaik helyreállításához, midőn híre jött, hogy a császári fősereg három hónapon át Fehértemplomban fog táborozni. Május végén érkezett meg az egész fősereg, gróf Hadik András vezérlete alatt a ki a 436-437. számú házban ütötte fel főhadiszállását és itt dolgozta ki Belgrád ostromára vonatkozó terveit is. Hadik azonban megbetegedvén, aug. 3-án elhagyta Fehértemplomot, de 17-én délután báró Laudon Gedeon érkezett ide, hogy a fősereg vezérletét átvegye. Csak aug. 30-án, tehát három havi táborozás után kezdték meg a császáriak a kivonulást Fehértemplomból és szept. 3-án maga Laudon is - a tűzérséggel és táborkarával - Belgrád felé vette útját.

426A míg a háború tartott, a németajkú lakosság legnagyobb része nem mert visszatérni Fehértemplomba. Csak a sistovai békekötés (1791 aug. 4.) után tértek ismét vissza Fehértemplomba, hova ekkor a környékbeli Kusics, Lagerdorf, Russova, Szokolovácz s az elpusztult Kvuglicz helységek német lakósai is átköltöztek.

Mária Terézia királynő már 1777-ben szabadalmakat adott a helységnek s a határőrezred parancsnokságának hatósága alól kivette; de II. József császár megszüntette a helység kiváltságait s ismét a határőrezred parancsnoksága alá rendelte. I. Ferencz király azonban a fehértemplomiak kérésére 1792-ben visszaállította kiváltságait s ettől kezdve Fehértemplom önálló községként (freie Kommunität) szerepelt tovább. A kiváltságlevél alapján az új városi tanácsot 1793 ápr. elején szervezték. Az első polgármester Paidalli György százados volt.

Fehértemplom a kiváltságlevél értelmében évenként egy bizonyos adóátalányt tartozott fizetni, mely 1792-ben 7000 frt volt, szükség esetén azonban még más szolgálmányokra is kötelezték. Háború esetén 30 embert tartozott kiállítani, de egyébként, a lakosok a katonai, illetőleg határőri szolgálat alól mentesek voltak.

A tanács és a határőrezred parancsnoksága között azonban 1793-tól napirenden voltak a viszálykodások. Peretics alezredes informácziói következtében Bécsben 1801-ben már el is határozták a tanács feloszlatását s a helységet ismét a határőrezred parancsnoksága alá akarták helyezni. I. Ferencz király már ki is bocsátotta az erre vonatkozó leiratot, melynek végrehajtását azonban Schmitz József és Kara Dima tanácsbeliek személyes közbenjárásukkal megakadályozták.

A viszálykodások a tanács és a parancsnokság között ezután sem szüntek meg, minek következtében legfelsőbb rendeletre a határőrezred törzsét Karánsebesre akarták áthelyezni. Mivel azonban ott alkalmas épületek nem voltak, a rendelet végrehajtását 1803-ra halasztották el és azt 1803 ápr. 13-án végre is hajtották. Ettől kezdve csupán a rendes cs. kir. sorhadi katonaság maradt itt, egy őrnagy parancsnoksága alatt. A városi tanács ezidőtájt egy új kath. templom építésének az ügyével foglalkozott. Az új templom alapkövét már 1805 máj. 12-én le is tették, a régi főőrség helyén. A templom építése 1806-ban nyert befejezést.

A XIX. század elején a Balkán-félszigeten kitört szerb mozgalmak hullámai csakhamar a Határőrvidék területére is átcsaptak. Az itteni szerb lakosok között meglehetősen titokban szintén szították a felkelés eszméjét és 1808 jún. 11-12-én Petrovics György lázító felhívását terjesztették a szerbek között. Poppovics Illés szuboticzai görög-keleti lelkész is ily felhívás birtokába jutván, azt rögtön megmutatta Branovaczky János határőrezredbeli ezredesnek, a ki jún. hó 12-én épp Fehértemplomban időzött Milosevics Ráfael gör.-kel. esperes vendégeként.

Mivel félő volt, hogy az esetleg fellázadó szerbek elsősorban a német lakosságú Fehértemplomot fogják megtámadni, Branovaczky ezredes azonnal három századot rendelt a helységbe, majd Mallia cs. kir. zászlóst néhány katona kiséretében Krusiczára (ma Körtéd) küldte, hogy az ottani szerbek magatartásáról hírt hozzon. Mallia zászlós azonban alig ment be Krusiczára, a felizgatott szerbek elfogták s Gyorgyevics Péter helyettes lelkész elé vitték, a ki őt halálra akarta ítélni, de egyelőre a templomba záratta. Ezután Gyorgyevics a környékbeli román helységekbe ment, hogy a lakosokat csatlakozásra szólítsa; ezek azonban nem ültek fel a lázítónak, ki e kudarcz következtében elhajította zászlóját, melylyel a helységeket bejárta és Szerbiába igyekezett menekülni, de Szőllőshegy községben feltartóztatták. E közben a bezárt Mallia zászlós egy ismerőse segítségével kiszabadulván, Fehértemplomban jelentést tett az ezredesnek, a ki 13-án hajnali két órakor riadót fuvatott, a határőrkatonaságot harczra készen a kath. templom mellé és a Suhaj-puszta melletti erdőbe rendelte.

A szervianusok egy nagyobb csapata Rámánál türelmetlenül várta már a támadás jelét, hogy a Dunán átkelve, Délmagyarországba törjön.

Ezt a jelet úgylátszik Jovanovics Márián fehértemplomi nyugdíjas kapitánynak kellett volna megadnia, a ki azonban megtudva, hogy az összeesküvést felfedezték, lóháton Ó-Palánkára vágtatott, itt átkelt a Dunán és Szerbiába menekült.

Mivel a Krusicza felől várt támadás még mindig késett, Schmitz József, a polgári lövészcsapat kapitánya és Golubovics őrnagy csapataikkal Krusiczára mentek s a meglepett lázadókat gyorsan lefegyverezték. A főczinkosokat Fehértemplomba szállították és fölöttük haditörvényszék mondott ítéletet. Mivel az egész felkelés értelmi szerzője, Jovanovics kapitány, idejekorán megugrott, csupán a kruzsiczai térparancsnok, Scribetic hadnagy, lakolt halállal, a kit felakasztottak; Gyorgyevics 429helyetteslelkész és Zsumanka hadnagy pedig a temesvári börtönben fejezték be életüket, míg a többi főbűnöst életfogytiglani sánczmunkára ítélték.

Néhány nappal a krusiczai lázadás elnyomatása után: jún. 17-én, Lajos József főherczeg érkezett Fehértemplomba és két napon át tartózkodott itt.

1808-ban két század polgárőrséget szerveztek. Az egyik századnak Schmitz József, a másiknak Werner W. lett a parancsnoka. A polgárőrség zászlaját 1809 ápr. 30-án szentelték fel. A zászlóanya, az akkori polgármester Weber Ferencz Károly nejétől adományozott szalagon a következő jelmondat állott: Treu bis zum Grabe! Wir siegen oder sterben - für Gott! den Kaiser! und das Vaterland! Ez a zászló jelenleg is a város birtokában van.

1810 máj. 28-án délben 1-2 óra között óriási felhőszakadás tette tönkre az egész termést és a helységben is nagy károkat okozott. Ehhez járult még az ez évi devalvatio, a bankóczédulák értékének egyötödre való alászállása, a mi szintén nagy nyomornak volt az okozója. Szerencsére azonban az 1811. év rendkívül kedvező volt a község bortermelőire nézve. Ez a bő termés arra késztette a lakosokat, hogy a következő években Suhaj-pusztán is szőlőt ültessenek.

1815-től a főhadparancsnokság rendeletére Fehértemplomot a városok közé sorozták. Az 1817-ben megtartott összeírás szerint a városnak ekkor 4737 lakosa volt, a kik közül 2705 róm. kath., 1949 gör.-kel., 9 evang. és 74 zsidó.

Ugyanez év okt. 8-án I. Ferencz király utazott át a királynéval a városon. Őfelségeik kíséretükkel Oraviczáról kocsikon érkeztek Fehértemplomba, a hol a szakadó eső miatt ki sem szállva a kocsiból, miután a templomtéren lovakat váltottak, tovább folytatták útjokat Versecz felé.

1828-ban tették le az új városháza alapkövét, de csak 1830-ban fejezték be.

Az 1831. és 1836. években országszerte pusztító kolerajárvány a várost megkímélte és csupán a Nera-csatorna melletti téglavető telepen lépett fel, a hol egy család esett a ragálynak áldozatul.

1837 decz. 23-án éjjel földrengést éreztek, mely 1838 jan. 23-án megismétlődött. Az utóbbi alkalommal oly heves volt a lökés, hogy több kémény bedőlt és a róm. kath., valamint a gör.-kel. templom erősen megrongálódott.

1838-ban új határőrzászlóaljat szerveztek, melynek székhelye Fehértemplom lett. 1841 jún. 23-án József nádor érkezett a városba, gróf Szécheny István társaságában, nagy kísérettel. A nádor az aldunai Kazán-szoros megnyitására ment, mely alkalommal a város polgársága nagy fénynyel és lelkesedéssel fogadta.

1845-ben az eddigi szerb-bánáti határőrzászlóaljat ezreddé alakították át és az új ezred törzsének székhelye Fehértemplom maradt; ezredparancsnok Macchio Flórián lett, a kinek nagy érdemei vannak a város szépítése körül.

Az 1846-ban megtartott összeírás szerint a városnak ekkor 6452 lakosa volt, ezek között 459 idegen.

Az 1848. évi márcziusi események hírét a fehértemplomi polgárság is kitörő örömmel üdvözölte. A fővárosból hazatérő kereskedők példájára a lakosság nemzetszínű kokárdát tűzött fel s nyilvános helyeken, kávéházakban és vendéglőkben proklamácziókat osztogattak szét. A lelkes hangulatot azonban csakhamar aggodalom váltotta fel, mikor a polgárok a környékbeli szerb falvakban történtekről értesültek. A városi tanács attól tartva, hogy az 1808-ik évi események ismétlődni fognak, követeket küldött Temesvárra a védelmi intézkedések végett. A temesvári hadparancsnokság Maderspach Ferencz századost és Phillipovszky Tamás tűzérhadnagyot küldte Fehértemplomba, hogy a város polgárságából egy nemzetőrcsapatot szervezzenek. E két férfiu rövid idő alatt jelentékeny eredményt ért el; mert mikor 1848 máj. 24-én a szerbiai felkelők áthajóztak a Dunán, hogy az itteni szerb lázadóknak segítsenek, itt a polgárkatonaság már szervezve volt.

A szerbek még első szervezkedésük alkalmával tettek kísérletet arra, hogy Fehértemplom polgárságát csatlakozásra bírják. 1848 jún. 18-án egy szerb küldöttség jelent meg a varázsligeti (Vrácsevgaj) szerb táborból a városban és a város átadását követelte. Dreihann Ferdinánd alezredes, az akkori térparancsnok, azt tanácsolta a polgárságnak, hogy a támadás elkerülése végett tűzzék ki a fekete-sárga és a szerb lobogót. A polgárság azonban nem követte ezt a tanácsot, hanem a verseczi magyar táborba küldött segítségért. Négy nap mulva azonban Stanimirovics Mita vezetése alatt újabb küldöttség jelent meg Fehértemplomban; itt egyenesen báró Dreihann Ferdinánd alezredeshez ment, a ki hosszas tanácskozás után átadta nekik a városban levő három ágyút és 215 fegyvert, sőt elbocsátotta a határőrezrednek 430a városban táborozó tartalékszázadát is, viszont a szerb felkelők arra kötelezték magukat, hogy Fehértemplom környékéről elvonulnak.

A fehértemplomiak ekkor Ferdinánd királyhoz fordultak oltalomért. Egy feliratot intéztek a királyhoz, a melyet három fehértemplomi polgár Schmitz János, Radulovics Gergely és Marquardt Frigyes nyujtott át; de a küldöttség választ nem kapott. Annyit azonban elértek a fehértemplomiak, hogy a magyar kormány figyelmét magukra irányították. Mészáros Lázár hadügyminiszter közbelépésére az áruló Dreihann Ferdinánd alezredest elmozdították s helyét az akkor már nagy népszerűségnek örvendő Maderspach Ferencz foglalta el, a ki csakhamar körülsánczoltatta a várast, melynek védelmére Vukovics Sebő kormánybiztos 750 fegyverest küldött.

Aug. 1-én a szerviánusok egy küldöttsége jelent meg a városban, hogy azt meghódolásra bírja. A városi tanács önérzetesen utasította vissza e felszólítást, a következő szavakkal: "Mit Raubern und Mördern gibt es keine Unterhandlungen, für solche ist der Strick des Standrechts." A küldöttség távozása után futárt küldtek Verseczre báró Blomberg Frigyes ezredeshez, segélyért. Blomberg öt század gyalogost, két ágyút és egy század lovast küldött a város védelmére és e segédhad az aug. 1-2 közötti éjjelen meg is érkezett.

Másnap aug. 2-án azután két század a Zsifkovics gyalogságból, egy század a Rukawina ezredből és 300 fehértemplomi polgár vonult ki a szerbek ellen, a kiket visszavertek. Az első összecsapás alkalmával a fehértemplomiak közül hárman estek el, köztük Werhofsky dunagőzhajózási ügynök, volt cs. kir. főhadnagy, a ki önként csatlakozott a polgárőrséghez.

A császári csapatok már augusztus 4-én elhagyták a várost. Erre aug. 19-én hajnalban Sokoli Bobalics Petár, az egész vracsevgaji szerb táborral Versecz felől rátámadt a városra s miután a sáncz védelmére kiküldött őrséget lemészárolta, az ágyút elfoglalta s abból lövetni kezdte a várost. A váratlan támadásra felriadt lakosság között iszonyú zavar keletkezik; de Maderspach nem veszítette el hidegvérét, gyorsan összeszedi embereit s Bobalics ellen tör. Mialatt Maderspach Bobalics ellen küzd, azalatt Knicsanin, háromezer emberrel, a város egyik védetlen oldaláról szintén betör, azzal a czéllal, hogy a szerb negyedet elérje s ott a szerbekkel egyesüljön. A szerbek abban a hiszemben, hogy már az egész város Knicsanin birtokában van, az ablakokból kezdtek lövöldözni polgártársaikra. A véres utczai harcz hajnaltól délután három óráig tartott, míg végre a fehértemplomi polgárok visszavonulásra kényszerítették a szerb lázadókat.

A városban 75 ház esett a tűz martalékául. A polgárőrségből 51-en, a Vukovicstól küldött csapatból nyolczan estek el, 42-en megsebesültek és négyen eltüntek. A szerb felkelők mintegy 500-600 embert veszítettek. Visszavonulásuk után a polgárok haragja a helybeli szerb lakosok ellen fordult s közülök sokat megöltek.

Maderspach nevét Fehértemplom hősi védelme csakhamar országszerte ismertté tette; de annál nagyobb volt az elkeseredés Blomberg ezredes ellen, a ki Verseczről tétlenül nézte a küzdelmet s csak akkor küldött segítséget, mikor már a fehértemplomiak visszaverték a lázadókat.

A kormány, hogy e hű város ne maradjon őrség nélkül, a 9-ik honvédzászlóalj négy századát rendelte ide, mely Vitalis Sándor őrnagy alatt aug. 22-én érkezett meg és már másnap összeütköztek a szerb felkelőkkel, a kik 20 halott hátrahagyásával, visszavonultak Krusiczára.

A szerbek látván, hogy a fehértemplomiakkal nem boldogulnak, alkudozásba bocsátkoztak velük; Skublics Rafael azonban a polgárok nevében aug. 24-én visszautasította a békefeltételeket, melyeket Mayerhofer cs. kir. konzul terjesztett eléjök. Másnap megérkezett Blomberg ezredes is, egy század lovas élén és a tanácsházba rendelte a város vezérférfiait, a hol rá akarta őket beszélni a békefeltételek elfogadására. A város polgárai azonban visszautasították Blomberg ajánlatát, mire az elhagyta a várost és az odarendelt császári csapatokat is visszavonta, mire Vitális Sándor őrnagy is lemondott a városi őrség parancsnokságáról és szintén elhagyta Fehértemplomot, helyét pedig Rácz Sándor százados foglalta el.

Mivel a környékbeli falvak a szerb lázadók hatalmában voltak, Fehértemplomban nagy élelemhiány mutatkozott. E bajon segítendő, Rácz Sándor helyettese Villámi Gyula honvédszázados aug. 29-én, a Blomberg lovasainak fedezete alatt, társzekereket küldött Verseczre, hogy onnan élelmiszert és lőszert hozzanak. Blomberg azonban, a helyett, hogy élelmiszert küldött volna, még a társzekerek fedezetéül kirendelt császári lovasságot is Verseczen fogta.

431Knicsanin ily viszonyok között támadt aug. 30-án harmadízben Fehértemplomra, melynek őrsége csupán három honvédzászlóalj és mintegy kétszáz temesi nemzetőr volt. Ezúttal is megismétlődött az aug. 19-iki viadal, mert a honvédek, a városi polgárság hősies támogatása mellett, visszaverték a szerbeket, a kik halottakban és sebesültekben 300 embert veszítettek.

Ez a kudarcz elvette a szerbek kedvét egy újabb támadástól, különösen azóta, mióta Maderspach ismét visszatért Fehértemplomba. Sőt szept. 7-én már a fehértemplomi őrség lépett fel támadólag a szerbek ellen, kiűzte őket vracsevgáji táborukból, sánczaikat pedig szétrombolta. Ezzel azután a város megmenekült a kellemetlen szomszédságtól.

A vitéz vörössipkás zászlóalj okt. és nov. hó folyamán gyakran harczolt a környéken táborozó szerbekkel, míg végre nov. 30-án, az időközben alezredessé előléptetett Maderspach a szerbeket a Karas melletti táborukból is kiverte.

A veressipkás zászlóalj decz. 4-én hagyta el Fehértemplomot, a hová helyette a honvédelmi bizottmány a 28-ik honvédzászlóaljat rendelte; de 1849 jan. 19-én ez a zászlóalj is elhagyta a várost és Versecz felé vonult.

E honvédzászlóalj távoztával a város teljesen magára volt hagyatva. A kétségbeesett polgárok erre négytagú küldöttséget menesztettek Thodorovics csász. tábornokhoz oltalomért. A tábornok nagyon barátságtalanul fogadta a küldöttséget, mely azonban annyit mégis elért, hogy a tábornok a császári csapatoknak a rablást a városban megtiltotta. A császári had jan. 21-én vonult be Fehértemplomba, ezt követte a szerbek csapata. Ezt a rablóhadat, mely zsoldot nem kapott, a fehértemplomiaknak kellett két hónapon át eltartaniok. Jan. 25-től kezdve három hónapon át a szerbek kezében volt a közigazgatás és az igazságszolgáltatás is.

Bem honvédtábornok ápr. 19-én bevonult Lugosra, ápr. 27-én pedig Temesvár alatt táborozott. E hírre Theodorovics császári tábornok, a ki a diadalmas honvédsereget Fehértemplomnál szándékozott feltartóztatni, sürgősen intézkedik, hogy a szerb bánáti ezred Szászka, Greovacz, Rebenberg és Krusicza helységeket sánczokkal erősítse meg, a város lakosait pedig felszólította, hogy élelmiszerekkel hosszabb időre lássák el magukat. Csakhogy ezek az intézkedések megkéstek, mert máj. 8-án már híre járt, hogy Károlyi alezredes közeleg Versecz felől. E hírre a szerb Odbor tagjai a szélrózsa minden irányába szétfutottak.

A fehértemplomi császári helyőrség, mely Eszler alezredes és Riebl őrnagy alatt állott, a magyarok első támadására meghátrált; egy részük foglyul esett, a másik részük pedig önként megadta magát. A menekülő császáriakat a huszárok sokáig üldözték s közülök többet levágtak. Máj. 10-én estére Bem tábornok is megérkezett a székely gyalogsággal, de már 12-én Petrillova és Szászka felé nyomult. Bem tábornok Nyuni honvédőrnagyot nevezte ki Fehértemplom térparancsnokává, a ki a város védelmére a nemzetőrség visszaállítását tervezte; de ebben a bekövetkezett események megakadályozták.

A magyar világ egészen a temesvári csatáig tartott. A temesvári csatavesztés hírére a megrémült város négytagú küldöttséget választott, mely aug. 12-én tisztelgett Haynau császári fővezér előtt Temesvárott: Haynau először nem is akarta fogadni a küldöttséget, mely csak hosszas mentegetődzések után tudta tisztázni a fehértemplomiakat a lázadás vádja alól.

Szept. elején végre megérkezett a szerb bánáti határőrezred törzse is Fehértemplomba. Ezzel beköszöntött a városban az önkényuralom korszaka. Az ezredparancsnokság szept. 10-én elrendelte a fegyverek és a Kossuth-bankók beszolgáltatását. Egyúttal megtiltotta, hogy bárki is útlevél nélkül elhagyja a várost. Az önkényuralom első áldozata Khyo János polgármester volt, a kit az ezredparancsnokság állásától elmozdított s helyébe Pavlovics János kapitányt nevezte ki, a kit 1850-ben Imbrissevics Márton őrnagy váltott fel. Az uralkodó első körútja alkalmával, 1852 júl. 17-én, Fehértemplomba érkezett és két napig időzött ott.

1854-ben, az Oroszország és a törökök között támadt háború kitörése után, Ausztria megszállotta a dunai tartományokat. Ez alkalommal a megszálló sereg nagyrésze Fehértemplomon át vonult Moldvába. Ezenkívül még egy figyelő hadtest is táborozott a környéken, mely közel kilencz hónapig valóságos táborhely volt.

Időközben a város ipara és kereskedelme jelentékenyen fejlődött és a társadalmi élet terén is fellendülés volt észlelhető. Jakob Antal akkori polgármester 1854-ben férfi-daloskört alapított. 1855-ben újból megalakult a lövész-egyesület, mely már 1838-ban is fennállott, de a szabadságharcz alatt megszünt.

432Az 1858-ban Moldvából és Oláhországból visszatérő császári katonaság behurczolta a városba a kolerajárványt, mely ez év júl. és aug. havában nagy pusztítást vitt végbe. Egyes napokon 15-én haltak el és összesen 240-en estek áldozatául.

1856-ban készült el a báziás-oraviczai vasút. 1856-ban épült fel a katonai tisztképző intézet, melyet azonban 1858-ban beszüntettek és a pancsovai katonai nevelőintézetet helyezték el benne. Jelenleg gyalogsági laktanyául szolgál.

1858 júl. 18-án nyitották meg a jassenova-temesvári vasutat, miáltal a város Budapesttel is közvetetlen összeköttetésbe jutott.

Az októberi diploma kibocsátása után a szerb Vojvodina és a Temesi Bánát is megszűnvén, Torontál, Temes és Krassó vármegyéket is ősi jogaikba helyezték vissza. Fehértemplom polgársága ekkor már türelmetlenül várta a Határőrvidék polgárosítását; de a zágrábi tartománygyűléstől a Határőrvidék feloszlatása iránt tett felterjesztés nem nyerte meg a legfelsőbb jóváhagyást és mindössze a közigazgatás terén helyeztek némi újításokat kilátásba. A polgárság azonban ezzel nem volt megelégedve, mert a város önkormányzata továbbra is a legszűkebb korlátok között mozoghatott, a városi igazgatás élére pedig - a polgárság élénk tiltakozása ellenére -, katonai személyiségek kerültek.

A hatvanas években több csapás érte a várost. 1861 jún. 2-án délután óriási vihar és jégeső verte tönkre a városi szőlőket. 1863-ban a nagy szárazság következtében nagy inség és főleg takarmányhiány volt, annyira, hogy egy pár ökröt 30 frtért lehetett kapni. 1864-ben a májusi fagy nagy károkat okozott a szőlőkben és 1866-ban tavaszszal ismét dér volt.

1869-ben keletkezett az első népbank 100.000 frt alaptőkével. Ugyanez évben épült a tornacsarnok és a polgári lövész-egyesület lövőháza.

1871-ben végre a Határőrvidéken a polgári igazgatást elválasztották a katonaitól. Az ez által előidézett átmeneti állapot azonban csak rövid ideig tartott Fehértemplomban, mert az 1872. év elején szab. kir. várossá lett.

Az új szab. kir. város 1872 jan. 3-án tartotta első közgyűlését, a melyen a tisztikart megválasztották. Polgármester Bőhm Lénárt, a város érdemes történetírója lett, a ki már azelőtt is jelentékeny munkásságot fejtett ki a város életében.

Az új szab. kir. várost máj. 7-én a király is meglátogatta. A lakosság kitörő örömmel üdvözölte és e napon lobogtak a város házain 1848-49 óta első ízben a nemzeti lobogó.

Immár negyven év telt el azóta, hogy a város ismét visszakerült az anyaországhoz. Az 1876:XXXIII. törvényczikk ugyan megszüntette a város önálló törvényhatósági jogát és Temes vármegyébe kebelezte, mindamellett a város polgárainak szorgalma mellett, az utolsó évtizedek alatt az ipar, a kereskedelem és a szőlőmívelés terén jelentékeny fejlődésnek indult.