Kállay Albert szegedi főispán és főrendiházi tag született 1843-ban Kálló-Semjénben. Tanulmányait Pesten végezte. 1867-ben Szabolcs vármegye t. b. aljegyzőjévé nevezte ki, azonban 1870-ben már Budapesten találjuk mint belügyminiszteri fogalmazót.

1882-ben min. titkár, egy évvel később osztálytanácsos. 1884-ben már Szeged város, majd Hód-Mező-Vásárhely és Szabadka főispánja, a mely hármas főispáni tisztet éveken át egy időben viselte. Adminisztrativ kérdésekben és különösen a városi közigazgatási ügyekben elsőrendű szaktekintély.

Kállay Benjámin közös pénzügyminiszter, szül. 1839. decz. 22. Tanulmányait magánúton elvégezvén, különösen a keleti ügyekre fordította érdeklődését, és hogy ezeket alaposabban tanulmányozhassa, elsajátította a török, szerb, újgörög és bosnyák nyelveket. 1869-ben belgrádi főkonzul lett, majd 1875-ben visszatérvén Budapestre, itt a Sennyey-féle mérsékelt konzervativ programmal a Kelet népe czímű politikai hírlapot alapította. Ez idő alatt írta a Szerbek története czímű nagy munkáját, mely a külföldön is méltó elismerésben részesült. (1887.) Majd lapja vezetésében magát és politikai nézeteit befolyásoltatni nem akarván, különösen Bosznia elfoglalásának kérdésében, a közte és pártja között lévő nézeteltérés következtében, lemondott szerkesztői állásáról és hosszabb tanulmányi útat tett Törökországban és Kis-Ázsiában. Innen visszatérve, a közös külügyminisztérium osztályfőnökévé nevezték ki. 1882-ben közös pénzügyminiszter és Bosznia-Herczegovina kormányzója lett. Mint ilyen bámulatos eredményt ért el a tartományoknak modern szellemben való szervezése és a nyugat-európai czivilizácziónak e területeken való meghonositása körül. Bosznia-Herczegovina az ő vezetése alatt a Balkán-félszigetnek egyik legjobban kormányzott, és kereskedelem-, ipar-, közigazgatás-, közoktatás- és egészségügy tekintetében leghaladottabb, legfejlődöttebb tartománya lett. A keleti politikára vonatkozó kérdésekben való nagy tekintélyének bizonysága, hogy mint meghatalmazott miniszter, tagja volt a Bulgária részére statutumokat kidolgozó nemzetközi bizottságnak. Politikai érdemeinek elismeréséül rendkívül sok kitüntetésben részesült. Valóságos belső titkos tanácsos s aranykulcsos, a Szent-István-rend és a Takova szerb királyi rend nagykeresztese, stb. - Irodalmi működését az Irodalom és Tudomány czímű fejezetben méltattuk.

Kállay Emánuel. Született 1814. junius 14-én Napkoron. Iskoláit és a jogot Debreczenben, Egerben és Nagyváradon végezte. 1832-ben Bécsbe ment egy évi katonai szolgálatra, hogy a gárdához beléphessen s a Ferencz-Károly-ezredben mint hadapród szolgált. 1833-ban atyja elhalálozván, átvette örökségét és Kálló Semjénben telepedett le. Ez időtől kezdve élénk részt vett a politikai mozgalmakban és pedig mindenkor az ellenzék soraiban. Az 1844-iki tisztújításon Szabolcs vármegye hadi-főpénztárnokává választotta. 1847-ben Kállay Menyhért első alispán követté választatván, 1848-ban az akkori másod-alispán Péchy László első alispánná, - ő pedig másod alispánná választatott meg. Ez időben már nagy népszerűséggel bírt a megyében s az országos ellenzéki vezetőkkel - ezek közt leginkább gróf Batthyány Lajossal - összeköttetésben volt. Tevékenységét gyakran nemcsak 543megyéjében, de a szomszéd Bihar-, Heves- és Szatmármegyékben is igénybe vették. Az 1848-49-iki mozgalmakban lelkes részt vett s alispánsága mellett, mint nemzetőri őrnagy, a szabolcsi nemzetőrökkel 2 hónapot töltött Mármaros vármegye határszéli vidékén, az ottani nemzetiségek csendben tartása végett. Onnan haza jőve, Kossuth Lajos egyenes felszólítására, mint őrnagy, 6 hét alatt tisztán önkéntesekből, 300 tagú lovas-csapatot szervezett Nyír-Bátorban. Az 1849. után következő korszakot kálló-semjéni birtokán gazdálkodva töltötte, folytonos élénk összeköttetésben az emigráczióval. Mint Kossuth Lajos törhetetlen híve, buzgó tevékenységet fejtett ki, különösen az Olaszországban az ott felállított magyar-légióhoz igyekvő hazafiak segítése körül, hogy czéljukat elérhessék. Nagy része volt 1859-ben a Garibáldi-féle betörést elősegítő titkos szervezkedésben is, mely azonban tudvalevőleg a villa-frankai békekötés következtében meghiúsult. Az 1861-iki alkotmányos rövid korszakban ismét másod-alispánja és egyik vezérembere lett Szabolcs vármegyének. 1869-ben a nyír-bátori kerület ellenzéki programmal képviselővé választotta. 1886. deczember 29-én Nagy-Bányán meghalt.

Kállay István, a Kállayak orosi ágából származó Kállay Antalnak, Szabolcs vármegye táblabírájának a fia volt. Kora ifjuságától kezdve a közpályán szerepelt. Szatmár vármegye aljegyzője volt, azután a cs. kir. udvari kanczelláriánál, majd a cs. kir. udvari kamaránál előbb fogalmazó gyakornok, 1817-ben azonban már fogalmazó, mely tisztét 1830-ig viselte. 1833-ban és a következő évben Heves és Közép-Szolnok egyesült vármegyék h. alispánja lett és később a Hajdukerület és Debreczen sz. kir. város királyi biztosává neveztetett ki. Ottani tevékenységének és tapasztalatainak eredményét egy nagyobbszerű munkálatban foglalta össze, melyben nemcsak a Hajdú-városok, hanem az egész Tiszavidék közigazgatási reformját fejti ki. E munkálatot ma is az országos levéltárban őrzik. 1837-ben Csanád vármegye főispáni helytartója lett és e vármegye főispánjai között ő volt az első, aki ünnepélyes beiktatásakor a hivatalos eskűt nem latin, hanem magyar nyelven tette le. Ennek az akkor heves ellenzéki vármegyének a kormányzatát nagy tapintattal és körültekintéssel vezette. Utóbb mint főispáni helytartót egyszersmind máramaros-szigeti kir. kamarai adminisztrátorrá nevezték ki. 1838. vége felé megnősült és nőül vette Blaskovits Amáliát. Egész életén át vas-szorgalom és ernyedetlen kitartás jellemezte; e tulajdonságainak köszönheté azt a sokoldalú és magas műveltséget, mely őt kitünteté. E mellett a leglelkesebb hazafiui érzést táplálta és minden igyekezetével arra törekedett, hogy bármily kis hatáskörben is hozzájárulhasson ahhoz, hogy a magyar nemzet, a nyugat-európai nagy eszméknek megfelelően, végre a valódi haladás ösvényére léphessen. A jó közigazgatásban vélte felismerni az egyik eszközt, mely e czél elérését biztosíthatta 544és ezért lépett az adminisztrativ pályára. A közigazgatás érdekeit nem latolta politikai szempontok szerint és másoknak sem engedte meg, hogy az adminisztráczió párt-politikai vagy önző személyes czélok előmozdítására használtassék fel. Sehogy sem tudott megbarátkozni a 40-es évek elején a kanczellária által tervezett fontos változással, a melynek értelmében a főispánok helyett főnökök (adminisztrátorok) léptek volna a megyék élére. Ez okból épen lemondását készült beadni, midőn 1845. márczius 16-ikán, Pesten, 55 éves korában, hirtelen támadt vesebaj következtében meghalt.

Kállay Miklós. Szül. K.-Semjénben 1747-ben. Atyja halála után bérbe adta terjedelmes birtokait, mert tudományszomja Pestre, Pozsonyba, Bécsbe, majd külföldre vitte. Haza kerülvén, legott feltűnt magas műveltsége. A vármegye megválasztotta alispánjának, mely tisztét 18 éven át, mindenkor egyhangú választással töltötte be. 1809-ben a szabolcsmegyei inszurrekczió ezredese lett. A Nyírség tó-vizeinek a tiszai ártérbe való levezetése az ő műve és ez tette lehetővé a Nyírvíz-szabályozás műszaki befejezését. I. Ferencz király bokros érdemeinek elismeréséül kir. tanácsosnak nevezte ki, a mi abban az időben nagy kitüntetés-számba ment. Meghalt 1821-ben. Politikai szerepléséről a vármegye történetében van szó.

Kállay Ödön, született Napkoron 1815-ben. Iskoláit Lőcsén, Egerben és Debreczenben végezte. 1839-ben az akkoriban zászlóját erélylyel lobogtató ellenzék mellett harczolt és pedig előbb Szabolcs, később pedig Csanád vármegyében, a hol csakhamar főszolgabíró lett. 1843-ban Csanád vármegye követének választotta meg s mint ilyen a szélső balhoz csatlakozott. 1847-ben Szabolcs vármegye választá meg követének és Kállay tevékeny és erélyes részt vett nemzeti nagy átalakulásunk létrejöttében. Az a bizalom, melylyel őt Csanád és Szabolcs vármegye nemesi osztálya két országgyűlésen megajándékozta, a nép kebelében visszhangra talált, mert midőn az 1848-iki év a népet felszabadítva, honpolgári jogokkal ruházta fel, az 1848-iki első képviselőválasztások alkalmával őt is a képviselőházba küldték. A szabadságharcz alatt a kormány és az országgyűlés megbízásából mint kormány- és országos biztos több ízben működött. Később őrnagyi ranggal mint tábori térparancsnok szolgált Perczel táborában. 1849-ben őt is elfogták és halálra itélték, de Haynau neki is megkegyelmezett. Kis-cserei tanyájára internáltatott, 545honnan néhány évig távoznia nem volt szabad. A provizórium alatt elvonultan élt, azonban 1861-ben a nádudvari kerület képviselővé választotta, amidőn az akkori határozati pártnak egyik kimagasló tagja lett. 1864-ben ismét a nádudvari kerület küldötte fel a képviselőházba, ahol az akkor keletkezett 37 tagú szélső-bal egyik oszlopa volt. 1867-ben, a kiegyezés után, képviselői állásáról lemondott és a magánéletbe akart visszavonulni; Kossuth Lajos azonban, ki őt nagyrabecsülte és kegyelte, hozzá intézett levélben kérte fel, hogy folytassa hazafias működését. Ez inditotta arra, hogy a Szeged város polgárai részéről felajánlott mandátumot elfogadja. Szeged város alsó kerületének képviselője lett és e kerületet képviselte haláláig. A szegedi árvíz alkalmával mint miniszteri biztos, a mentési és élelmezési ügyeket vezette. Meghalt 1879. év nyarán.

Kállay Zoltán dr. szül. 1856. aug. 1. Nagy-Kállóban. Tanulmányainak elvégzése után Szabolcs vármegye tiszteletbeli aljegyzője, a következő évben a közmunka és közlekedésügyi minisztériumban minisztéri fogalmazó, 1884-ben a nagy-kállói járás szolgabírája lett, majd 1887-ben országgyűlési képviselőnek választották meg. Azután a kormány kinevezte Hevesmegye főispánjává, ahol 1900 márczius havában ünnepelték meg főispánságának 10 éves jubileumát.

Lengyel Miklós püspök, szül. Bökönyben, 1802. decz. 5. A teologiát Bécsben elvégezvén, 1826-ban pappá szentelték. Miután egy évig Makláron káplánkodott, az egri Foglár-intézetben aligazgató, később tanulmányifelügyelő, majd teologiai tanár lett. 1834-ben a doktori czímet is megszerezvén, több helyen plébános volt, 1851-ben egri kanonokká nevezték ki és több egyházi méltóság viselése után 1873-ban érseki helynök és nagyprépost, 1879-ben pedig dulcignói választott püspök lett. Meghalt Egerben 1889. okt. 10. Nevét jótékonysága és számos alapítványa által tette emlékezetessé. Az 546egri székesegyház Mária kápolnája is az ő bőkezüségének köszöni ujjáalakitását. Érdemeinek elismeréséül Budapest városa díszpolgárának választotta meg. Irodalmilag is működött.

Megyeri Károly, családi nevén Stand, szül. 1797-ben Megyeren. Atyja, a ki gazdatiszt volt, fiát is e pályára adta. Azonban a fiú a szinészethez vonzódott és beállt Kilényi, majd később Sándorfi társaságába. A pesti nemzeti szinház megnyitása után, mint komikus színész ő is e társasághoz csatlakozott és 26 évig a nemzeti szinház tagja volt s itt rendkivüli sikerei és kiváló egyéni tulajdonságai által nemcsak a közönségnek, hanem Petőfinek és Vörösmartynak szeretetét és tiszteletét is megszerezte. Meghalt 1842-ben. Haláláról Vörösmarty egy eprigramban emlékezett meg. Petőfi pedig "A tintás üveg" cz. versében örökíti meg.

Mudrány András emlékét főleg nagy jótékony alapitványai által tette nevezetessé. 100,000 frtot érő zemplénmegyei birtokát a sárospataki főiskolának, szabolcsi 40,000 frtot érő ingatlanait pedig a szabolcsi ev. ref. egyházra hagyta. Irodalommal is foglalkozott, a mennyiben Szabolcs várának és őseink bejövetelének történetét kutatta.

Patay András ny. tábornok szül. 1837-ben. Középiskoláit Debreczenben végezte és két évet a bécsi műegyetemen töltött. 1858-ban mint hadapród a 4-ik huszárezredbe lépett. Két évvel később hadnagy lett, 1861-ben pedig mint főhadnagy kilépett a szolgálatból és haza ment gazdálkodni. 1867-ben azonban a nyírbátori járás szolgabírája lett és két évvel ezután közfelkiáltással a vármegye másod-alispánjául választották meg. Ugyanazon évben az akkor alakuló m. kir. honvédség tartalékába lovas-századossá neveztetett ki. 1871-ben ő Felsége Nagyvárad és Debreczen városok főispánjává nevezte ki, mely tisztét azonban 1874-ben letette. 1881-ben, a csendőrség szervezésekor csendőrszázados lett, majd rövid idő mulva őrnagy és az erdélyi I. számu csendőrkerület parancsnok-helyettese, de már 1882-ben valóságos parancsnokká léptették elő. 1884-ben alezredessé, 1887-ben pedig ezredessé nevezték ki. 1891-ben a III. oszt. vaskorona-rendet nyerte kitüntetésül. 1893-ban mint a IV. csendőrkerület parancsnoka Kassára helyeztetett át, míg 1897. augusztus havában cs. és kir. vezérőrnagyi ranggal nyugalomba vonult.

Patay István, képviselő, szül. Tisza-Dadán 1808-ban. Kezdetben katonának készült. a bécsi mérnökkari akadémián tanult és innen kikerülvén, mint hadnagy szolgált a Württemberg-huszárezredben. 1832-ben otthagyta a katonai pályát és haza jövén, megyei tisztviselő lett. A szabadságharczban is résztvett és 1849-ben Pest város térparancsnokává nevezték ki. Az alkotmány helyreállitásakor megválasztották képviselőnek és mint ilyen, egyike volt azoknak, kik a szélső-baloldali pártot megalakitották. Meghald Debreczenben, 1878. máj. 5-én. Politikai szerepléséről a történelmi részben több helyen van szó.

Petneházy István, a borosjenői várnak kapitánya, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem korának egyik nagytekintélyü személyisége, a ki vitézsége mellett, diplomácziai ügyessége által is kitünt. Ő volt egyik képviselője a fejedelemnek Kassán, midőn 1622-ben, a nikolsburgi béke feltételei szeirnt, a koronát átadták II. Ferdinánd király biztosainak. Meghalt 1632 körül.

Petneházy Dávid, szül. 1645 körül. Tanulmányait a debreczeni kollégiumban elvégezvén, katonának állt és csakhamar kitünt vitézsége által. 1683-ban már Thököly előhadainak vezére volt. Thököly elfogatása után I. Lipóthoz pártolt és különösen Aradnak a törököktől való visszafoglalása alkalmával tanúsított vitézségéért Lipót egy arany lánczot és a király képével ellátott arany érmet ajándékozott neki. Buda várának visszafoglalásakor is kiváló bátorságának és vitézségének adta jelét.

Rakovszky Sámuel honvédezredes, szül. Gáván 1802-ben. 1827-ben a Reuss herczeg nevét viselő huszársághoz állott be, ahol 1831-ben hadnagy, 1841-ben főhadnagy lett és mint ilyen nyugdijba lépett; 1848-ban azonban a megyei bizottmány véleményezése alapján, századosi ranggal a megyei önkéntes zászlóaljba lépett. E korban való szerepléséről e monografia történeti részében van bővebben szó.

Répássy Mihály tábornok, szül. Kemecsén 1795-ben. Előbb a királyi testőrségnél szolgált, ahol őrnagyi ranggal mint testőrőrmester volt alkalmazva. 547Innen a Württemberg huszárezredhez ment Galicziába, honnét 1848-ban a haza hívására az egész ezred bejött Magyarországba. Életének további fontosabb adatait e monografia történeti részében adjuk.

Simonyi József (vitézvári) báró, huszárezredes, szül. Tasson, 1771. márcz. 18. Atyja Pesten taníttatta, de a fiunak egy csepp kedve sem lévén a tanuláshoz, megszökik az iskolából és az alig 16 éves ifju először a Greffen-huszárokhoz, majd, midőn innen apja kiváltja, a Wurmser-huszárokhoz áll be katonának és már 1789-ben Pancsovánál a törökök ellen harczol. A nemsokára kitört franczia háborúban mint őrmester vett részt és bámulatos vakmerősége és hőstettei által a legnagyobb kitüntetéseket és katonai méltóságot szerezte meg magának. 1786. máj. 2-án Salónál egy szakasz huszárral rárontott a francziákra és hadtestének a francziák által már elfoglalt 30 ágyúját és tábori készletét visszaszerezte. Mint főhadnagy 1800. jun. 23-án vakmerő támadásával olyan zavarba hozza a visszavonuló franczia csapatokat, hogy ezek, az osztrákoktól elfoglalt összes zsákmányt otthagyva, elmenekülnek. Majd junius 27-ikén Neubergnél lesből rájuk ront az osztrákok utóvédjét megtámadó francziákra, 60 közlegényt és egy tisztet elfog és az elfogott osztrákokat kiszabaditja. Vitézségének elismeréséül a Mária Terézia renddel, majd 1804-ben bárói ranggal tüntetik ki. Legnagyobb hőstette volt a Tayahíd védelme, mi által a sereg visszavonulását biztosította. A béke idején részint Magyar-, részint Lengyelországban élt. Midőn a háboru ujra kitört, ismét a harcztéren találjuk. Lipcsénél megsebesült. 1814-ben éjjel a Rhone-on átusztatván seregét, meglepi és visszaszoritja a francziákat. E hőstettéért számos kitüntetést kap a külföldi fejedelmektől. 1820-ban megházasodott. 1828-ban egyszerre, máig is ismeretlen okból vizsgálatot inditanak ellene, felfüggesztik minden hivatalától és 1832-ben minden érdemeinek, czímeinek, méltóságának elvesztésére és várfogságra itélik. Az aradi várban halt meg 1832. aug. 3-án.

Szénffy Gusztáv (Kohlmann) szül. Nyíregyházán 1820-ban. A hazai zeneirodalom egyik nem méltányolt, de legérdemesebb alakja, aki a magyar zene rendszerének kutatása és megállapítása körül nagy érdemeket szerzett. E végből beutazta Magyar- és Erdélyországot, valamint az aldunai tartományokat és kutatásainak eredményét fel is dolgozva, azt 1861-ben Pesten bemutatta; de miután az kellő méltánylásban nem részesült, soha egészében ki nem nyomatta, csak egyes részletek jelentek meg belőle a Zenészeti Lapokban a 60-as években. Számos tudományos zenei értekezésen kívül, sok értékes zenedarabot is írt. Meghalt 1872-ben.

Szentpétery Zsigmond, szül. 1798-ban Rohodon. Középiskoláit elvégezvén, 1815-ben Láng és Udvarhelyi szinésztársulatába lépett és vándorolva egész Kassáig jutott, hol 1835-ig maradt. A budai állandó szinház megnyitásakor Szentpétery ide szerződött, majd később a nemzeti szinház tagja lett. Meghalt 1858. decz. 13.

Egyike volt a legkiválóbb szinészeknek, aki a legkülönbözőbb szerepkörökben egyaránt kitünő alakitást nyujtott. A magyar társadalom typikus alakjait épen olyan mesterien személyesítette, mint a franczia szalonok elegáns gavallérját, vagy az egyszerü munkást. Irodalmilag is működött, a 548mennyiben több színdarabot dolgozott át, forditott és alkalmazott a magyar színpadra.

Vályi János görög kath., püspök, szül. Ó-Vencsellőn, 1837. szept. 22. Pappá szentelték 1865-ben. Majd a bécsi Augusztineumban teologiai doktori czímet szerezvén, 1869-ben az ungvári papnevelőben tanulmányi felügyelő, a liczeumban az egyházjog és történelem tanára lett. Innen folytonosan emelkedett a papi méltóságokban, míg 1882-ben eperjesi püspök, 1892-ben pedig pápai főpap, trónálló és római gróf lett. 1896-ban az uralkodó a Lipót-rend középkeresztjével tüntette ki.

Vályi püspök sokat áldozott jótékony czélokra. Adományainak összege eléri a 90,000 frtot. 1886-ban épittetett egy szemináriumot, 1895-ben 25,000 frttal gyarapitotta a tanítóképző intézet alaptőkéjét, 10,000 frttal pedig a középiskolai tápintézetet bővitette stb.

Várdai Pál esztergomi érsek szül. Kis-Várdán, 1483. Lelkes híve volt a Szapolyai-pártnak, a melynek segélyével 1519-ben királyi kincstárnok, később veszprémi, majd egri püspök lett. Résztvett a mohácsi ütközetben is. Szapolyai, királylyá választatása után, kinevezte őt 1526-ban esztergomi érseknek. A következő évben Ferdinándhoz pártolt át, aki őt királyi helytartóvá nevezte ki 1542-ben. Meghalt Pozsonyban 1549-ben.

Vay Ábrahám gróf. Született 1789. jul. 13-án. Tanulmányai befejeztével Borsod vármegye szolgálatába lépett, hol fényes tehetsége, nagy ismerete és népszerüsége előkelő helyet biztosított számára. 1825-ben első alispánná választatott, de már az ez év őszén összeült országgyülésre követül küldetett. Az 1825/27-iki országgyűlést előkészítő kerületi űléseken, mint a válaszfelirati bizottság tagja, csakhamar magára vonta az országgyűlés figyelmét, ahol fényes szónoki képessége kiváló helyet biztosított neki. A követek között követtársaival, Ragályi Tamással és Nagy Pállal együtt "a triumviratust" alkották. Az 1825. nov. 3-án tartott űlésen, arra a hírre, hogy Széchenyi István az akadémia alapítására egy évi jövedelmét ajánlotta fel, Vay Ábrahám elsőnek 8000 ezüst forintot írt alá. Az országgyűlés befejeztével a kormány mindenkép asrra törekedett, hogy neki méltó helyet biztosítson. 1830-ban Bereg vármegye főispáni helytartójává neveztetett ki és ugyanekkor grófi rangra emeltetett, az akadémia pedig igazgató-tanácsának tagjává választotta. Bereg vármegyében elfoglalt tisztét 1832-ig viselte, a mikor Máramaros vármegye főispáni helytartójává neveztetett ki, mely vármegyét egész 1845-ig közszeretettől kísérve, kormányozta. Lemondása után, Berkeszre vonult vissza, de ez idő alatt is, főleg a közgazdasági kérdéseket, élénk figyelemmel kísérte. A magyar kereskedelmi társaság aláírási ívét 20,000 frttal nyitotta meg. Az első felelős magyar minisztérium 1848-ban Máramaros vármegye főispánjává nevezte ki. A szabadságharcz alatt visszavonult birtokára, fiai azonban tevékeny részt vettek a nemzeti küzdelemben. Meghalt 1855. márcz. 3-án Berkeszen. Hosszú közpályája alatt számos kitüntetésben részesült. 1815-ben cs. kir. kamarás, majd később valóságos belső titkos tanácsos és a Szent István-rend közép-keresztese lett.

Vay Ádám. Kurucz főúr, II. Rákóczy Ferencz legodaadóbb híveinek egyike, aki fejedelmét a száműzetésbe is követte. Első szereplése a Thököly-féle felkelés idejére esik. 1679-ben Thököly elfogatta s hívei közé kényszerítette. Thökölynek tett fogadalmához azután mindvégig hű maradt, miáltal magára vonta I. Lipót haragját, aki javait elkoboztatta és Vayt Bécs-Újhelyen elzáratta. 1700. jul. 17-én azonban kegyelmet nyervén, elkobzott jószágait is visszakapta. Alig telepedett le ősi birtokaiba, a felvidéki főurak közt ekkor már mindjobban fokozódó elégületlenség őt is magával ragadta. Az 1701. farsangján a Bercsényi ungvári várában megtartott összejöveteleken több ízben résztvett. E miatt ismét elfogták s Kassára vitték, mivel azonban semmit sem tudtak rábizonyítani, szabadon bocsátották. Midőn fogságából kiszabadult és II. Rákóczy Ferencz kitűzte a felkelés zászlóját, Vay Ádám az elsők közé tartozott, akik szolgálatukat felajánlották. Julius 19-én fogadta Vaján a fejedelmet, honnan Rákóczyval Kálló megvételére indult. Kálló eleste után a fejedelem őt udvari főmarsallá nevezte ki. Később Békés vármegye főispánja, majd a jászok és kunok kapitánya s Munkács várának parancsnoka lett. Mint a fejedelem egyik bizalmasa, 1704-ben érintkezésbe lépett XIV. Lajos franczia királylyal s tőle a segedelmet kilátásba helyező levelet nyerte. Az 1705. év őszén tartott szécsényi gyűlésen hasonlóképen tevékeny részt vett és főleg a vallásügyi vitáknál igyekezett mérséklőleg hatni a protestánsokra. A trencséni vereség után Vay Ádám is azok közé tartozott, akik tisztességes feltételek alatt a békekötést ajánlották. Károlyi Sándor főleg az ő rábeszélésére lépett érintkezésbe 1711. január havában Pálffyval, mely tárgyalások eredményekép Rákóczy Ferencz és Pálffy Vaján jan. 31-én találkoztak. Az ez alkalommal megkezdett alkudozások eredményre nem vezetvén, Vay Ádám Rákóczyt Lengyelországba követte. A szatmári békekötés után Vay Ádám is osztozott a bujdosók szenvedéseiben. Javai elkoboztattak, csupán az első házasságából született gyermekei nyerték vissza 1713. szept. 18-án Hajnácskőt. Rákóczy Lengyelországból 1712-ben Párisba ment, Vay pedig megbetegedvén, Danzigban maradt, ahol meg is halt.

Id. gróf Vay Ádám született Berkeszen 1830-ban. Házi nevelésének befejezése után négy évig Berlinben folytatta tanulmányait, ahol az egyetemet látogatta. Visszatérve szabolcsmegyei birtokára, átvette uradalmai kezelését és ettől fogva élénk részt vett a vármegye közigazgatási és társadalmi mozgalmaiban. A 60-as években orsz. képviselővé választották és mint ilyen a Deák-pártnak egyik oszlopa volt. Azután Szabolcs vármegye főispánja lett, de ezt az állását az akkori politikai viszonyok miatt nem sokáig tartotta meg. Hosszu ideig egyházmegyei tanácsbíró volt, társadalmi téren pedig már előbb megalakította a vajai agarász-egyletet, melynek elnöke volt. Jelenleg val. b. t. tanácsos és a főrendiház tagja. Kitünő szónok, kinek beszédei mindenkor közfigyelmet keltettek. Megyéje legnépszerűbb és legtiszteltebb alakjainak egyike.

Vécsey József báró szül. 1829-ben. Középiskolai tanulmányait magánúton végezvén, Bécsbe ment, a hol a bölcsészetet és a jogot hallgatta. Azonban e pálya nem vonzotta, azért hosszabb tanulmányi útra indult. Beutazta Európát, Ázsiát és Afrikát és visszatérve beállt a tengerészethez, hol csakhamar sorhajóhadnagy és Miksa főherczeg hadsegéde lett. E tisztségéről gyenge egészsége miatt leköszönvén, a magánéletbe vonult vissza, míg később mint Szatmár vármegye alispánja, a politikai pályára lépett. 1865-ben az aranyos-meggyesi kerület választotta képviselőjének, Deák-párti programmal. Később Szatmár vármegye főispánja lett.

Zoltán Elek nyug. cs. és kir. altábornagy, cs. és kir. kamarás, a Lipótrend lovagja, a vaskorona rend, a katonai érdemkereszt, a hadi érem és a katonai tiszti szolgálati kereszt tulajdonosa. Szül. Apagyon 1841-ben. Katonai kiképzését a weisskircheni lovas-iskolában nyerte. 1758-ban a cs. és kir. 10. huszárezred hadnagya lett 1859-ben részt vett az olaszok és francziák elleni hadjáratban. A solferinoi csatában két sebet kapott és még e hadjárat alatt főhadnagyá nevezték ki. Ugyanezen ezreddel részt vett az 1866-iki poroszok elleni hadjáratban. 1870-ben a m. kir. honvéd-huszárokhoz helyeztetvén át, József főherczeg mellé osztatott be, mint parancsőrtiszt. 1874-ben letette a törzstiszti vizsgálatot és csapatszolgálatra a honvéd-lovassághoz vonult be. 1876-1880-ig a honvédelmi minisztériumban a lovassági ügyek előadója volt. 1880-ban alezredesi ranggal a kassai 5. honvéd-huszárezred parancsnokává neveztetett ki. 1884-ben ezredessé előléptetvén, Budapestre helyeztetett át, mint az 1. honvéd-huszárezred parancsnoka, 1888. év végén pedig az elhalt Henneberg Károly altábornagy helyébe a m. kir. honvéd-lovasság felügyelőjévé neveztetett ki. 1890-ben tábornok, 1895-ben altábornagy lett és 1896-ban nyugdíjba vonult.

Rostosinszky Parthén Péter (Parthénius Péter), szakolyi születésü gör. kath. püspök életrajzi adatait Lengyel Endre n.-kállói gör. kath. lelk. esperes állította össze. Miután ez adatok már nyomtatás közben érkeztek be, azokat csak a betűsoron kívül közöljük. E kiváló gör. kath. püspök szül. 1650-ben. Mint szt. Bazil rendű szerzetest, az egyházi teendőkben való nagy jártassága emelte a püspöki székre. Erejét az unionak diadalra emelésében összpontosította. 1645-ben, mint az egyházmegye küldötte, Jakusics György egri püspökhöz ment azon czélból, hogy a római szent-székkel az egyesülést megkösse, mely fáradozását hosszú küzdelem után siker koronázta. Miután mint püspök-helyettes az unio megvalósítása körül nagy eszének és buzgalmának kiváló jeleit adta, Taraszovics László, közeledni látván végóráját, megigértette egyházmegyei papjaival, hogy Rostosinszky Parthén Pétert fogják utódjául választani, ami 1648-ban egyhangulag meg is történt. Mint püspök az 1648-ban N.-Szombatban tartott nemzeti zsinatra ment, ahol nagyhorderejü kijelentéseivel feltűnést keltett. Ezután fel akarta magát szenteltetni, de tervét megakadályozta az, hogy a szent-széktől megerősítést még nem nyert. 1651-ben Simonovics István szakadár érsek, Moldávszky Gergely és Bisztriczky Száva schismatikus püspökök segédkezése mellett, püspökké szentelte, VII. Sándor pápa pedig az irreguláris felszenteléstől teljes felmentvényt eszközölt ki számára, mely után a püspökségben is megerősíttetett. Majd Lipót királytól nyert 1659-ben megerősitő oklevelet, mely a híveket Rostosinszky iránti engedelmességre inti, s őt, mint az apostoli szentszék által megerősített rendes püspököt elfogadni és tekinteni parancsolja. Az unió létrehozásán kívül elévülhetetlen érdeme Rostosinszky püspöknek az is, hogy sikerült neki a gör. kath. papságot akkori szolgai és lealacsonyitó állapotából kiszabadítani. Ugyancsak az ő főpásztori kormányzása alatt látjuk azon törekvés első nyomait is, hogy a munkácsi püspökség az esztergomi érsekség egyház-joghatóságához tartozzék. Ez a törekvés, csak 1771-ben valósúlt meg. Meddig kormányozta Rostosinszky a munkácsi egyházmegyét, biztosan megállapítani nem lehet; igen valószinű azonban, hogy áldásos életét 1670-ben fejezte be.