A felső-szabolcsi tiszai ármentesítő és belvíz-levezető társulat árterülete Szabolcs vármegye északi részén fekszik s észak és északnyugatról a Tisza folyó, délről és keletről a Nyírség homokdomjai által van határolva. Kiterjedése összesen 146.148 magyar hold, a melyből a szorosan vett tiszai árterületre 142.444 hold esik, míg 3704 hold, a tiszai árterületen kívül a Nyírség homokdomjai között fekvő belvízes területet alkot. Ezen 44 község határára kiterjedő árterület legnagyobb része Szabolcs vármegyéhez tartozik s a szomszéd törvényhatóságokból csupán a zemplénmegyei Czigánd község 160 holddal és az ungmegyei Záhony és Győröcske községek 1354 holddal tartoznak területéhez.

A szabályozás előtt az árterület legnagyobb része sík tavak-, mocsarak-, s ingoványokból állott s az ezek között lévő csekély kiterjedésű magaslatok voltak csak művelhetők. Ily viszonyok között itt a földművelés jóformán szünetelt s a lakosoknak főfoglalkozását a marhatenyésztés, csíkászat és halászat tette. Tavaszszal, midőn a Tisza víze kiöntött, a lakosság marhaállományát felhajtotta az úszó lápokra, a melyek a víz felszínén maradva, az áradó vízzel együtt emelkedtek s az apadó vízzel együtt szállottak le, s a melyek bő legelőt szolgáltattak.

Az árterület elmocsárosodásához nagyban hozzájárultak a kedvezőtlen vízrajzi viszonyok is. Ugyanis egyfelől a szeszélyesen kanyargó s medrét minduntalan megváltoztató Tisza gyakori árvízei borították el az árteret, másrészről pedig a körülfekvő nyíri magaslatokról a csapadékvízek részben természetes folyásokon, részben e század elején készült kezdetleges és elhanyagolt árkokon keresztül nagy eséssel futottak le ezen teknőalakú árterületre s itt megrekedve, állandó mocsarakat és tavakat alkottak, különösen az árterületnek mélyebben fekvő részein.

Az áradás elmúltával a síkvizek egy része lassanként természetes ereken keresztül lefolyást talált ugyan, de a visszamaradt mocsarak, nádrengetegek legfeljebb kígyók és réti farkasok tanyájául szolgálhattak, s rendes gazdasági művelésükre gondolni sem lehetett. Kivétel számba mentek a mocsarak között lévő s kisebb elszigetelt részeket képező homokos magaslatok, a "szigetek", de ezeknek mívelése is nagyon meg volt nehezítve, mert a lakosok legtöbbször csak csolnakon férhettek hozzájuk s a termést is vízen kellett haza szállítani.

Használható területet képeztek továbbá az úszó lápok, a melyek a víz felszinén maradva, az árvíz által elöntve és elpusztítva nem lettek és legelőnek 302vagy kaszálónak használtattak. Azonban a tavaszszal uralgó erős szelek sokszor mérföldekre elvitték a víz tetején úszó lápokat és megesett, hogy a birtokos kaszálta ugyan le a szénát, de más határban vették hasznát.

Ezen fentebb vázolt kedvezőtlen viszonyok a tiszai töltések kiépítésével orvosolva még nem lettek; ugyanis az eleinte gyenge méretü töltések a nagyobb árvízeknek elenállni nem tudtak s így a töltésszakadások napirenden voltak. Ha pedig a töltéseket, gyakran emberfeletti erőfeszítéssel, sikerült is megmenteni, a nyírvízek borították el az árterületet és semmisítették meg ismét a szabályozás sikerébe vetett bizodalmat. Az árterületnek tökéletes mentesítése csak a nyírvízgyüjtő főcsatorna kiépítésével éretett el, a mely a nyíri dombokról lefutó csapadékvizeket közvetetlenül levezeti a Tiszába. Ezen munkálat kivitele, valamint az összes belcsatornák kiépítése után a gazdasági viszonyok lényegesen megváltoztak.

A társulat területén a Tisza árvízei ellen való védekezés már régebbi időre vezethető vissza, a mennyiben Tuzsértől Veresmartig már a XIX. sz. elején épített a vármegye védtöltéseket. Ezen töltések azonban gyenge méretüknél fogva az árvíznek nem igen tudtak ellenállani, másrészről pedig Veresmarttól Vencsellőig a Tisza árvíze és a nyírvízek akadály nélkül behatolhattak s így ezen töltésekkel lényegesebb eredményt nem lehetett elérni.

A Tiszaszabályozás és ármentesítés terén az első nagyfontosságú lépés az volt, a midőn a 30-as évek vége felé a helytartó tanács a Duna folyamon már előbb megindított felméréseket és vízrajzi felvételeket, az u. n. mappatiót a Tiszafolyamra is kiterjesztette. Ezek szolgáltatták a Tiszavölgy egységes szabályozásához az első alapot.

Az 1840. évi IV-ik törvényczikk rendelkezése alapján kiküldött s József nádor által 1842. évi deczember hó 5-én összehivott országos bizottság, ezen felmérések alapján már részletes jelentést is terjeszthetett a m. kir. helytartó tanács elé, a melyben a szabályozások alapelvei megállapíttattak, sőt a költségek fedezésére is dolgoztak ki törvényjavaslatot, a mely azonban a többi javaslatokkal együtt feledésbe ment.

József nádor szükségét látván erélyesebb intézkedésnek, az országos építészeti igazgatóságot utasította a Tiszaszabályozás tervezetének elkészítésére s 1845. évi junius hó 12-re összehívta a tiszavölgyi érdekeltséget értekezletre. E gyűlés az időközben elkészült Vásárhelyi-féle tervezetet tárgyalás alá vette s általánosságban helyeselte ugyan, de a kivitel előtt szükségesnek tartotta még külföldi szakértőknek meghallgatását is. A Vásárhelyi-féle tervezet a fősúlyt az átmetszésekre fektette, míg a helytartó tanács által behívott Paleocapa Péter, lombárd-velenczei építési igazgató, alapos tanulmányozás után, az átmetszésekkel és árvédelmi törtésekkel kombinált szabályozást ajánlotta, a mi általában el is fogadtatott.

Nagyobb lendületet a Tiszaszabályozás ügye akkor nyert, a midőn a helytartó tanács közlekedési osztályának főnökéül gróf Széchenyi István neveztetett ki, a ki az ügy élére állva, páratlan munkásságával keresztül tudta vinni a Tiszaszabályozást. 1846. évi január havában összehívta a tiszavölgyi érdekeltséget Pestre s megalakította a Tiszavölgyi társulatot.

A felső-szabolcsi tiszai érdekeltség, belátva a Tiszaszabályozás egységes keresztülvitelének nagy fontosságát s tekintetbe véve az ármentesítéstől várható nagy eredményeket, a megkezdett mozgalomhoz csatlakozott s Pesten 1846. évi január hó 26-án aláírta a szerződést, melynek értelmében kötelezte magát, hogy az ország törvényeinek, jelesül az 1836-iki, 1840-iki, 1844-iki és egyéb ide vágó törvényczikkek alapján a Tiszavölgy rendezésének költségeiből reá, a nyerendő haszon arányában esendő pénzösszegeket pontosan és mulhatatlanul fizetni fogja.

Feladatul tűzték ki az aláírók, hogy a Tiszavölgy-rendezés költségeinek, az érdeklettekre nézve minél kedvezőbb feltételek mellett leendő megszerzése czéljából mindent elkövetnek. Kötelező szabályként tűzték maguk elé oly szervezetet adni azon testületnek, melyre az egész szabályozás végrehajtásának bízatnia kell, hogy az érdekek kellőleg képviselve legyenek s 303a végrehajtás hatálya és egysége, másrészről a pénznek hű és rendes kezelése, úgy a megtérítendő költségek igazságos kivetése s rendes beszedésének biztosítása mellett, az illető birtokosok méltányos várakozásainak megfelelve és az egyesületi működésnek életfeltétele, t. i. a társulati ügynek önmaga által való kormányzása alkalmazva legyen. Elhatározták egy igazságos költségvetési kulcs kidolgozását s a kulcs megállapításában oly rendelkezések fölvételét, melyek által minden igazságtalan terheltetés mellőzve és az egyesekre háramló terhek megszabásában a munkálatok sikerei után mutatkozó eredményekhez képest, a netalán méltánytalanul teljesített fizetések kiigazításának és illetőleg megtérítésének helye legyen.

Az egyesület czíme "Tiszavölgyi társulat" s a Tiszavölgy szabályozásának fogalmába nemcsak a Tiszának, hanem a vele közvetett vagy közvetetlen kapcsolatban lévő folyók és általuk okozott mocsárok és kiöntések rendezését, korlátozását és lecsapolását, nemkülönben az egész tiszavölgyi vízszerkezetnek bárminemű hasznosítását is befoglalják.

Még ugyanezen évben megtartotta az érdekeltség Nagy-Kállóban alakuló közgyűlését, a melyben "Felső-szabolcsi tiszaszabályozási társulat" elnevezés alatt megalakulván, elnökké Erőss Lajost választotta meg. Az alakulás megtörténte után hozzákezdett a társulat a védművek kiépítéséhez is, azonban ez a munka, különösen a pénzhiány miatt, csak lassan haladt előre.

Az 1848/49. évek nagy eseményei a Tiszaszabályozás terén már megindult tevékenységet is megakasztották.

A szabadságharcz leverése után a Tiszaszabályozás vezető férfiai részint tétlenségre voltak kárhoztatva, részben pedig külföldre menekültek s így a tiszaszabályozási munkálatokban beállott tétlenség megszüntetésére felsőbb 304helyről jövő intézkedés vált szükségessé, a mi az 1850. évi julius hó 16-án kelt nyilt parancsban történt meg.

E nyilt parancs rendelkezéseihez képest megalakított központi bizottsághoz miniszteri biztossá gróf Szápáry József, mérnökké pedig Herrich Károly neveztetett ki. A Tiszaszabályozás ügye iránt a kormányhatalom által nyilvánított meleg érdeklődés mellett, a többi társulattal együtt a Felső szabolcsi Tiszaszabályozó társulat is élénk tevékenységet fejtett ki a félben maradt szabályozási munkálatok továbbfolytatásában.

A felső-szabolcsi tiszaszabályozási járási hivatal Wehrling Ferencz igazgatóval az élén kineveztetvén, a töltésépítési munkálatok ismét megindultak.

Időközben Erőss Lajos társulati elnök betegsége miatt állásáról leköszönvén, az 1854. évi április hó 10-én Kisvárdán tartott közgyűlésen elnökké közfelkiáltással Lónyay Menyhért választatott meg, ki ezen elnöki tisztjét 1884-ik évben bekövetkezett haláláig megtartotta, s a kinek neve a társulat történetével elválaszthatatlanul össze van forrva.

A töltések építése azonban különösen a pénzhiány miatt kellő gyorsasággal nem haladhatott előre, úgy, hogy 1846. évtől 1853. év végéig mindössze 4491 és 1/2 öl hosszú töltés készült el 56.607 frt költséggel. Az érdekeltség belátván azt, hogy ily módon czélját csak hosszú idő mulva érhetné el, az 1854. évi szept. 30-án Kemecsén tartott közgyűlésen elhatározta a töltésépítési munkálatnak vállalatba adását s a költségek fedezésére a mentesített területért egyelőre holdanként 1 frtot vetett ki. Ugyanezen gyűlésen már utasítva lett az osztálymérnöki hivatal a csatornázási tervek és a tiltók terveinek elkészítésére is, mely közgyűlési határozathoz képest a töltésépítési munkálat 1855. évben Kussevich Antal vállalkozónak adatott ki; a munkálat 1858. évben befejeztetett s ugyanezen év deczember havában felülvizsgáltatott. Az ártérfejlesztés már az 1855. évi junius hó 21-én tartott közgyűlésen beterjesztetett, a mely szerint a mentesítendő terület kiterjedése 105,000 hold. Ugyanezen közgyűlés egyelőre az egyenlő teherviselést mondta ki s az ártéri adót holdanként és évenként 30 p. krajczárban állapította meg s a kormányt felkérte az ártéri adónak közadók módjára való behajtására.

A Nyírség homokdomjairól lefutó vizeknek a tiszai árterületbe való behatolásának meggátlására az első tervezet már 1855. évi junius hó 21-én tartott közgyűlésen tárgyalás alá került, a mely szerint a nyírvizeket egy gyüjtő csatorna foglalná magába, amely Berkesznél kezdődve, Gáva mellett torkolna be a Tiszába. Az érdekeltség utasította a társulat vezetőségét a szükséges előintézkedések megtételére, hogy a tervezett csatorna költségeihez való aránylagos hozzájárulásra a nyíri érdekeltség is köteleztessék. Ezzel azonban a felső-szabolcsi tiszai társulat és a nyíri érdekeltség között oly vitás kérdés keletkezett, hogy a tiszai társulatnak több mint két évtizedig tartó kűzdelmébe került, míg igazságos ügyét, bár nagy áldozatok árán, diadalra tudta juttatni.

Wehrling Ferencz igazgató elhalálozása után, az 1855. évi november hó 10-én tartott választmányi gyülésen Farkas Ignácz neveztetett ki a tiszai központi bizottmány által társulati igazgatónak.

Az 1856-ik évi május hó 24-én tartott közgyülésen belátván az érdekeltség, hogy az eddig rendelkezésre álló csekély pénzkészlettel a munkálatok sikeres folytatása biztosítva nem lesz, elhatározta egy 400,000 pfrtos törlesztéses kölcsönnek felvételét, amely kölcsön az 1858. év folyamán a bécsi banktól fel is vétetett, az időközben felmerült szükséglethez képest 650,000 frt összegű záloglevelekben.

Az érdekeltség semmi áltozatot nem kimélt, hogy az ármentesítés mielőbb befejeztessék s az abból remélt haszonban mielőbb részesülhessen. E reményeket azonban az első árvíz tönkretette, amennyiben az 1859. évben a már teljesen elkészült töltéseket kiszakítván, 17,000 hold került víz alá; az 1860. évi árvíz pedig az időközben kijavított töltéseket ismét több helyen kiszakítván, 12,000 holdat borított el. Ezekből az érdekeltség belátván azt, hogy a töltéseknek eredetileg tervezett magassága és erőssége mellett az árvizek ellen sikerrel védekezni nem lehet, elhatározták a töltéseknek 305Veresmarttól lefelé, az 1860. évi tavaszi árvíz felett 2 és 1/2 lábban való felemelését, a mely munkálat vállalatba adatván, 1862. évben be is fejeztetett. Ugyanez időben felépült a paszabi határban a belvízek levezetésére tervezett kőtiltó is, amelyet azonban az 1861. évi árvíz annyira megrongált, hogy még ugyanez évben egy új fatiltóval kellett azt ideiglenesen helyettesíteni.

Az 1858. évi november hó 11-én tartott közös értekezletben a két érdekeltség a nyírvízek levezetésére egy társulattá alakulván, az 1860. évben a tervezet már elkészült s ezt a közös értekezlet még ugyanez évben tárgyalás alá is vette. 1861-ben az alkotmány visszaállíttatván, a nyírvízérdekeltség az abszolút kormányzat alatt vállalt kötelezettségének teljesítésétől vonakodott s a nyírvízek levezetéséhez való hozzájárulását megtagadta.

Mivel ily körülmények között a nyíri érdekeltekkel többé tárgyalni nem lehetett, a társulat a helytartó tanácshoz fordult s attól kérte ez állapot megszüntetését. A társulat kérésére a helytartó tanács 1862-ben elrendelte a nyírvízgyűjtő csatornának megyei közmunkaerővel való elkészítését.

E munkálat azonban a nyíri érdekeltség közömbössége miatt csak lassan haladt előre s az erre kiutalt inséges alap minden eredmény nélkül csakhamar elkallódván, a bekövetkezett szárazabb években, a midőn a nyírvízektől a tiszai ártér is kevesebbet szenvedett, a munka félbe is maradt.

Ugyanez évben az osztályozás keresztülvitelére kiküldött bizottság munkálatát befejezte s ezen munkálatok a közgyűlés által elfogadtatván, az ármentesítési költségekhez való hozzájárulást igazságosabb alapra fektették. Ez időszakban a társulat a külön igazgatói állást megszüntetvén, ennek teendőivel Szögyény Emil pénztárnokot bízta meg. Ily tevékenység közepett érte a társulatot az 1864-ik évi árvíz, amely az előző 1861-iki árvíznél alacsonyabb volt ugyan, de mégis elegendő ahhoz, hogy a gyenge méretekkel épített berczeli és halászi tiltókat elsodorja. A társulat vezetősége ezen tapasztalásokon okulva, belátta azt, hogy a Tisza árja ellen felzsilipekkel védekezni nem lehet s elhatározta az eddigi három tiltó helyett Berczelen egy betonalapra fektetett és koczkakövekből építendő erős tiltónak a felállítását. E munkálat a következő 1865-ik évben meg is kezdetett s az 1866-ik évben befejeztetett.

Az 1867-ik évi rendkívül nagy árvíz a társulat védműveiben ismét jelentékeny károkat tett. A Tisza árja Veresmarttól Berczelig áthágva a töltéseket, azokat nyolcz helyen kiszakította s 70,000 holdat borított el. Ennek következtében ismét szükségessé vált a töltések felemelése s az érdekeltség elhatározta a töltéseknek az 1867-ik évi árvíz felett három lábban való felemelését, amely munkálat ugyanazon évben nagy erővel megkezdetett, a miniszterium által ezen munkálatokra engedélyezett államsegélyből. E munkálatok közben érte a társulatot az 1868. és a még magasabb 1869. évi árvíz, amely ismét 20,000 holdat öntött el. Ezen árvízek folytán a töltésemelési tervezetet is megváltoztatták, amennyiben a magasság az 1869. évi árvíz felett 4 és 1/2 lábra vétetett, a korona-szélesség pedig 2 ölre. A munkálatot 1871-ben befejezték s ugyanazon évben felül is vizsgálták. Ez árvízek a berczeli tiltóra nézve is katasztrophálisak voltak, mert a tiltó alapja alámosatván, azt az 1869. évi deczember hó 27-iki nagyobb tiszai árvíz elsodorta. Az elsodort tiltók helyett a társulat egy erős beton alapra fektetett s a tiszai 0 vizszin alá 60 cm.-re lesülyesztett kőtiltót építtetett, amely munkát az 1871. évben kezdették meg és az 1873. évben befejezték. Ezen erős alapokra, szolidan épült tiltó jelenleg is fennáll.

A következő 1874-75-iki száraz években a többszöri töltés- és tiltószakadások folytán beiszapolt csatornahálózat tisztítása vétetett munkába s a csatornahálózat egyes ujabb mellékágakkal is kibővíttetett. Ez időközbe esik a társulat első alapszabályainak elkészítése és jóváhagyása is, amennyiben ez ideig a társulati ügyek vezetése az alapszerződvény s a közgyülési határozatok értelmében, minden külön szabályzat nélkül történt.

Ugyanez időben ismét erélyesebb mozgalmat kezdett meg a társulat, hogy a nyírvizek kártételeitől megszabadulhasson. A nyíri érdekeltség még mindig vonakodott ugyan a nyírvízek levezetésére társulattá alakulni, de a 306tiszai társulat felterjesztése következtében mégis lényeges haladás történt, amennyiben az 1875. évben e kérdés rendezése czéljából kormánybiztos neveztetett ki, Beőthy Lajos hevesvármegyei főispán személyében.

Az 1876-ik évi, az eddigieknél magasabb árvíz ellen a töltéseket sikerült ugyan megvédeni a társulatnak, de azoknak ujabb felemelése mégis szükségessé vált. E munkálatot az 1879. évben kezdték meg és az 1880. évben fejezték be.

Amíg így a Tisza árja ellen már sikerrel tudott védekezni a társulat, annál nagyobb károkat szenvedett a nyírvízek elöntése által. A bekövetkezett nedves években ugyanis a nyírvizek oly nagy mennyiségben rohantak le a tiszai ártérre, hogy az 1876. évben 28,000, 1877. évben 36,000, 1878. évben 40,000 és 1879. évben pedig már 60,000 holdat öntöttek el s ezen négy év alatt a nyírvizek által elborított s bíróilag megállapított kár a 2 millió frtot is meghaladta. Ily nyomasztó viszonyok közepett a társulat ismételten sürgette, hogy a nyírvízek levezetésének kérdése véglegesen rendeztessék. A közmunka és közlekedési miniszterium elrendelte ugyan az 1877. évben a törvényellenesen ujból kiásott nyíri folyások elzárását, azonban e rendelet soha végrehajtva nem lett. Hasonló természetű volt a miniszteriumnak 1879-ben kiadott azon rendelete, amelylyel a nyíri folyásokra a tiszai társulat által tervezett tiltók felépítését - s azon időre, míg a berczeli zsilip zárva van, a nyíri folyások elzárását rendelte el, ámde ezen rendelkezése, bármennyire méltányos és jóakaratú volt is, végrehajtható nem volt.

Végre az 1879-ik évben Meczner Gyula, mint kinevezett miniszteri biztos társulattá alakította a nyíri érdekeltséget s az ugyanezen évi junius hó 7-én tartott közgyűlésen teljhatalmu küldöttség választatott meg a nyírvizek levezetésére vonatkozó egyességnek a tiszai társulat küldötteivel való megkötésére.

A két társulat küldöttsége Pesten 1879. év szeptember hónapban megkezdte tárgyalásait s a felső-szabolcsi társulat küldöttei belátván azt, hogy a nyirvíz gyűjtő főcsatorna kiépítése a társulatnak életkérdése, - semmi áldozatot nem kíméltek, hogy ezen kérdést megoldásra juttassák. Ily módon végre létrejött a két társulat között az egyesség, melynek értelmében a nyírvízgyüjtő csatorna kiépítése és fentartásának kérdésére - azon feltételből kiindulva, hogy ennek kiépítése mielőbb megkezdessék s befejezhető legyen - egyetértőleg elhatározta a két társulat, hogy egyikük, jelesül a Tiszaszabályozó társulat vállalja magára a kiépítés keresztülvitelét s ennek örök időre leendő fentartását s viszont azért a másik, t. i. a nyíri társulat egyszer s mindenkorra az alább meghatározott összeg fizetésére kötelezi magát és pedig:

A felső-szabolcsi Tiszaszabályozó társulat kötelezte magát a nyírvizgyüjtő főcsatornájának s ezzel járó töltések s egyéb tervszerü műveknek, valamint ezek kiépitése után a csatorna torkolatánál - a felmerült s a nyírvizszabályozó társulat érdekeit is kiválóan érintő szükség által indokolt esetben a miniszterium által felépíttetni elrendelendő zsilipnek mielőbb leendő kiépitésére és ennek mindenkori fentartására. E gyüjtő főcsatorna s melléképítményeinek fentartása szintén a felső-szabolcsi Tiszaszabályozó társulat feladata lett.

A nyírvizszabályozó társulat ezekhez képest beleegyezett, hogy a főcsatorna kiépítését a felső-szabolcsi Tiszaszabályozó társulat vállalja magára és ezért ezen gyüjtőcsatorna kiépitési és fentartási költségeire hozzájárulási illetményként egyszer s mindenkorra egyességileg megállapitva - tartozik a felső-szabolcsi Tiszaszabályozó társulatnak 250,000 frtot o. é. fizetni még pedig olyképen, hogy annak lefizetését három egyenlő részletben teljesíti. A Nyírvizszabályozó társulat beleegyezését jelenti ki, hogy a felső-folyások időlegesen s a szükségnek elmaradhatatlan eseteiben elzárassanak.

A két társulat kötelezte magát úgy Szabolcsmegye törvényhatóságánál, mint a m. kir. kormánynál az egyesség tárgyával kapcsolatos minden ügyben, egymást támogatni s különösen oda hatni, hogy az egyesség keresztül vitele a kormánynál nehézségekbe ne ütközzék, - és ugyanebből kifolyólag a multban ezen egyesség létrejöttéig fenforgott ellentéteket megszüntetni.

Mindenik társulat a közgyűlés vagy a választmány kebeléből egy, vagy 307több társulati tagot megbízhatott arra nézve, hogy a másik társulat területének a Nyírviz-szabályozással összefüggő vizműveleteit időszakonként megvizsgálja s jelentés alapján ezen társulat a másikat a tapasztalt hiányokra figyelmezteti.

A nyíri gyűjtő főcsatorna tulajdonjoga a felső-szabolcsi Tiszaszabályozó társulatot illeti, a mely kötelezve van a szükséges területe kisajátítását saját költségén keresztül vinni s onnan túl a csatornának s töltéseinek jókarban tartása iránt a kormánynak is felelni; azonban a gyüjtő csatorna kiépítése és fentartása czímén a törvény keretén belül, az északkeleti vasút, vagy Szabolcs vármegye törvényhatósága ellenében esetleg támasztható igényeinek érvényesítését a felső-szabolcsi Tiszaszabályozó társulat magának fentartja.

Az egyességet aláirták a felső-szabolcsi Tiszaszabályozó társulat részéről: Kállay András, a felső-szabolcsi Tiszaszabályozó társulat alelnöke, Szögyény Emil társ. igazgató s választmányi tag, Batta Ignácz küld. tag, dr. Szivák Imre küld. tag. A másik részről: Majláth György országbíró, mint a nyírvízek szabályozására alakult társulat egyeztető küldöttségének elnöke, gróf Károlyi Tibor, a nyírvíz társulat elnöke, Gencsy Károly küld. tag, Uray Miklós küld. tag és Fráter Sándor küld. tag.

A szerződés megkötése után a társulat azonnal hozzá fogott a nyírvízgyüjtő csatorna kiépítéséhez, melyet 1882-ben befejezett és ezen évben felülvizsgáltatott.

A nyírvízgyűjtő csatorna kiépítésére és a társulat egyéb munkálataira szükséges pénzösszeg előállításáról is gondoskodni kellett a társulatnak. E czélból az 1879. évben 600,000 frt államkölcsönt vett fel, míg az 1881. évben az eddigi kölcsönök konvertálására 1.400,000 frt államkölcsönt s még ugyanez évben ismét 600,000 frt engedélyeztetett s a következő években felvett összegekkel együtt a társulat adóssága 2.600,000 frtra szaporodott fel.

Az 1881. évi árvíz, a mely a kellően ellen nem őrzött diófa-láposi természetes magaslaton tört ki s az eddigiek magasságát meghaladta, ismét jelentékeny károkat okozott. Ugyanis a nyírvízgyűjtő főcsatorna teljesen el nem készített töltései kiszakadtak s ez ár több mint 50,000 holdat öntött el, ami ismét szükségessé tette a töltések felemelését.

Az 1881. évben épült a berczel-gávai külön öblözet belvízeinek levezetésére a tiszai védgáton egy 130 cm nyílású csőzsilip s az ehhez vezető 12 klm. hosszú csatorna. 1882-ben állíttatta fel a társulat telefonhálózatát. A következő években az 1881-iki árvíz által feliszapolt főcsatorna és mellékcsatornák lemélyítése vétetett munkába. A tavaszi árvizek tartama alatt, a felgyülemlő belvízek jelentékeny kárainak eltávolítására Berczelen 1883. évben egy 50 lóerejű gőzszivattyú épült. 1884-ben a tiltót új öntött vaskapukkal látták el, a melyek azonban az első kisebb árvíznek sem tudtak ellentállani s így a társulat kénytelen volt ismét fakapukat alkalmazni.

Ez évben nagy veszteség érte a társulatot, id. gróf Lónyay Menyhért társulati elnöknek október hó 7-én történt elhunytával. A közgyűlés elhunyt elnöke iránti kegyeletéből a társulat legnagyobbszerű művét, a nyírvízgyűjtő csatornát, Lónyay-csatornának nevezte el s az elnöki széket több mint egy évig betöltetlenűl hagyta, a mely idő alatt Kállay András társulati alelnök vezette az elnöki teendőket.

Az 1886. évi márczius hó 29-iki közgyűlésen töltötte be ismét a társulat az elnöki széket, az eddigi alelnök Kállay András személyével, a ki a társulat ügyei iránt tanúsított meleg érdeklődéssel és alapos ismereteivel méltó utódja lett Lónyay Menyhértnek.

Ez időben indultak meg az egyezkedések a M. É. K. vasút igazgatóságával, a vasút hozzájárulásának megállapítása iránt. Hosszú tárgyalások után végre ezen hozzájárulás a miniszterium által évi 4000 frtban állapíttatott meg.

Ugyanez időtájt a társulat belső szervezetében is változás állott be, a mennyiben az 1886. évi január hó 10-én tartott közgyűlés az alapszabályokat megváltoztatta. A társulati elnök és alelnök mellett, külön választmányi elnöki állás szerveztetett s erre Hrabovszky Rudolf választatott meg.

Az 1881. évi árvíz magasságához képest elrendelt töltésemelések még 308befejezve nem voltak, a midőn 1888. évben ismét nagy veszély fenyegette a társulatot. A tiszai árvíz az előző 1881. évit majdnem 1 méterrel haladta túl s legnagyobb részben már csak nyúlgátak tartották az árvízet.

A társulat ez esetből okulva, a töltésemelési tervezetet azonnal kidolgozta s a közgyűlés a szükséges költségeket megszavazta. Azonban a megszavazott kölcsön felvétele nem sikerült s így a munka megkezdhető nem volt.

Súlyos veszteség érte a társulatot Szögény Emil igazgató elhunytával, a ki 33 évig volt a társulatnak legtevékenyebb tisztviselője. Az igazgatói teendőkkel a választmány Almásy István társulati mérnököt bizta meg, ki 1892. évig mint h. igazgató vezette a társulat ügyeit, a midőn az igazgató és főmérnöki állást egyesítve, mint igazgató-főmérnök vezette tovább a társulat ügyeit.

Az 1888-iki árvíz okozta országos katastrofák következtében megindított parlamenti támadások hatása alatt, a miniszterium e társulat autonomiáját is felfüggesztette s a társulati ügyek vezetésére, gróf Török József ungmegyei főispán személyében, miniszteri biztost nevezett ki, a ki ezen minőségben majdnem 10 évig állott a társulat élén.

A tiszai védtöltések és a Lónyay-csatorna védtöltéseinek az 1888-iki árvíz felett egy méterrel való felemelése még 1888. év végén vállalatba adatott s ez óriási munkálat 1.700,000 m³ földmozdítással és majdnem egy millió frt költséggel 1890. évben befejeztetett. Az 1881. és 1888. évi árvízekhez képest az ártérfejlesztés is keresztül vitetett s ezen vízszinek alá eső területek is bevonattak a társulat kötelékébe. A munkálatokhoz szükséges költségek előállítása végett az 1889. évben november 26-án tartott közgyülés elhatározta a régi kölcsönök konverzióját s egy 4.000,000 frtos törlesztéses kölcsönnek felvételét. E konverzió az 1893. évben vitetett keresztül, a jelzálog és hitelbanktól 50 évi törlesztésre 5.30%-ra felvett kölcsönnel.

Az 1889. évben a karász-gyulaházi belvíz-érdekeltség beolvasztásával a társulat árterülete több mint 3000 holddal szaporodott s ez érdekeltség csatornái ugyanez évben elkészültek. Ezen időszakban munkába vétettek a tiszai partomlások meggátlására tervezett fényes-litkei, kanyári, dombrádi és berczeli parterősítések is. Ezen ujabb befektetések pótliquidátiója 1893. évben megejtetvén, az adóvisszatérítés 52,728 frt 64 krra emelkedett fel, mi által a társulat fentartási költségei állandó, biztos fedezetet nyertek.

Az 1892-iki nagyobb mérvű belvízek által okozott károk szükségessé tették a belvíz levezetésre alkalmas uj egységes tervezetnek kidolgozását. E tervezetet az érdekeltség 1895. évi julius hó 26-án tartott közgyűlésen 309vette tárgyalás alá s elhatározta az összes belcsatornáknak a tervezet szerint való lemélyítését s a közép ártér mentesítése szempontjából egy parallel főcsatornának kiépítését s Berczelnél egy 660 lóerejű szivattyútelepnek felállítását, a melylyel a belvízek a zsilipkapuk lezárása alatt is eltávolíthatók legyenek. E költségei fedezésére 150,000 frtos kölcsönnek felvételét határozta el, a mely kölcsön 1897-ben a pesti hazai első takarékpénztártól vétetett fel.

A belvízlevezetés végleges rendezésére irányuló munkálatok még 1895. évben vállalatba adattak s az 1898. év végéig teljesen be is fejeztettek. Az új szivattyú felállítása által Berczelen feleslegessé vált 50 lóerejű szivattyútelep Gáva alá helyeztetett át, a hol az a berczel-gávai külön öblözet belvízeinek levezetésére szolgál. Ugyanez időben az árterület ujonnan osztályoztatott s ezen új osztályozás az 1898. évben lépett életbe.

Az 1898. évben a társulat autonómiája visszaállíttatván, a márczius hó 29-én tartott közgyűlésen elnökké Salamon Tivadar, alelnökké pedig Kállay András választattak meg. Salamon Tivadar társulati elnöknek rövid idő mulva történt elhunyta után pedig Kállay András vezette tovább a társulat ügyeit. Ez évben Almássy István igazgató főmérnök nyugdíjaztatván, az igazgatást Virágh László első szakaszmérnök, mint h. igazgató főmérnök vette át.

Az autonom alapon újra szervezkedett társulat fokozott tevékenységgel folytatta a védművek kiépítését. Befejezte a belcsatornahálózat rendezését, a berczeli tiltó régi fakapui helyett új vaskapukat készíttetett, a tiltó biztonságának emelésére ellennyomógátat építtetett s mind e költségek fedezésére 100,000 frtos függőkölcsönnek felvételét határozta el. Azonkívül ugyanez évben kérelmezte a társulat a közérdekű társulatok sorába való felvételét, a mi által az érdekeltségnek jövőben túlságos megterhelése elkerülhető lesz.

Az érdekeltség belátva azt, hogy e fontos ügyek elintézése, s társulatnak egységes vezetése mellett könnyebben vihető keresztül, 1898. évi október hó 29-én tartott közgyűlésén miniszteri biztosnak kiküldését kérelmezte. A miniszterium a társulat ezen kérésének helyt adva, miniszteri biztosul báró Feilitzsch Berthold Szabolcs vármegye főispánját nevezte ki, a kinek intézkedéseit az érdekeltség a legnagyobb bizalommal fogadja.

A társulat védművei a következők: A Tiszatöltés Zsurktól Vencsellőig 73.200 folyó méterben az eddig észlelt legnagyobb 1888. évi árvízszin fölé 1 méterrel felemelt töltéskoronával. Korona szélesség 4.00 méter, oldalrészük víz felől 1:3, mentett odlalon 1:2. Azonkívül a mentett oldalon a töltés koronája alatt 2.00 méterre egy 4.00 méter korona szélességű padkával van ellátva a töltés. E méretekkel kiépült töltés az árvízek ellen már teljes biztonságot nyújt, az árvédelemhez szükséges védőanyagok pedig az árvíz előtt mindig készletben vannak.

A partszaggatások meggátlására a Tisza mentén 6 helyen épültek partbiztosítások, u. m.: a zsurki, f.-litkei, kanyári felső, kanyári alsó, dombrádi és berczeli parterősítések.

A belvízeknek a Tiszába való beeresztésére szolgál a tiszai védőtöltésbe a berczel-paszabi határszélen épült két nyilású kőtiltó, vaskapukkal. Az egész zsilipnek biztonsága végett azonkívül a mentett oldalon egy czölöpökből készült ellennyomógát is épült, a mely a mentett oldalon 4 méter vízet tartván a tiltó előtt, a tiltóra gyakorolható víznyomást 2.30 méterrel csökkenti. A belvizeknek a Tisza magas vízállása mellett való levezetésére szolgál a berczeli 660 lóerejű szivattyútelep két czentrifugál szivattyúval, melyeknek nyomócsöve 1.40 m. átmérővel bír. Munkaképessége 4.5 m. emelési magasság mellett másodperczenként 6000 liter. A nagy árterület 310belvizeit a középen elvonuló 53.000 f. m. hosszú belfőcsatorna vezeti le e tiltóhoz s e belfőcsatornába ömlik 22 mellékcsatorna, a melyeknek hossza 162,200 folyóméter. A középártér belvizeinek megosztására szolgál a 19,200 folyóméter hosszú parallel főcsatorna a köperi, gálkúti és fertőtói mellékágakkal, a melyeknek összes hossza 16,000 f.-méter. Mindkét csatorna két oldali töltésekkel van ellátva, a melyek 4.00 méteres belvízmagasságig védelmet nyujtanak.

A berczel-gávai öblözet belvizeinek levezetésére szolgál egy 12,000 f.-méter hosszú csatorna, továbbá Gáva alatt egy 2 czentrifugál szivattyúval ellátott 50 lóerejű szivattyútelep, a mely ezen öblözet belvízeit a Lónyay-csatornába vezeti.

A nyíri homokdombokról lefutó külvízek eltávolítására szolgál a 44.800 f.-méter hosszú s Vencsellőnél a Tiszába szabadon beömlő Lónyay-csatorna, a mely két oldalt töltésekkel van ellátva. Fenék-szélessége 3-8 méter. E gyűjtőcsatornába torkolnak bele a nyírvízszabályozó társulat csatornái. A Lónyay-csatorna baloldalán összegyülemlő belvízek eltávolítására a baloldali töltésbe beépített 17 vascső-zsilip szolgál.

A karász-gyulaházi öblözet belvizeinek levezetésére szolgál a karász-gyulaházi főcsatorna 4 mellékággal, a mely a belvizeket a Lónyay-csatornába vezeti; ezen csatornahálózat összes hossza 27,000 folyóméter.

A társulati védőművekbe 1898. év végéig befektetett építési tőke 5.480,369 frt 92 krt tesz ki.

A társulat alakulásakor az árterület alapját az 1830-as árvíz által elborított terület képezte, a mely önkéntes bevallás által állapíttatott meg. Ezen árterület aránya az 1864-ik évben a Vásárhelyi-féle térképekről rá lett vezetve a tagosítási térképekre s ugyanakkor már az első osztályozás is keresztülvitetett. Kataszteri felvételeknek az árterületen való keresztülvitele után a kataszteri térképek szolgáltak az ártér kiterjedésére nézve alapul s az 1885-ik évben ezen alapon az árterület újonnan osztályoztatott is.

Az 1881. és 1888-as nagy árvizek után elhatározta a társulat a műszaki ártérfejlesztést s ezen vízszínek alá eső területeknek az árterületbe való bevonását oly formán, hogy az 1881-es vízszin alá eső területek 1/10-ed s az 1888-a vízszín alá eső területek 1/10-ed, az ősártérhez képest 1/20-ad rész költséggel járulnak a szabályozási költségekhez. Az 1895-ik évben az árterület osztályozására szolgáló alapelvek kidolgoztattak s az árterület újonnan osztályoztatott, a mely munkálat szolgál jelenleg is a kivetés alapjáúl.

A fentebbiekben előadottakból látható, hogy a szabályozás keresztülvitele sok áldozatot kívánt s a jelen nemzedékre súlyos terheket rótt, de ezen áldozatokkal nagyszerű eredmény is éretett el. Azon birtokokért, a melyek a szabályozás előtt abszolute semmit sem jövedelmeztek, jelenleg holdankint 16-20 kor. haszonbért fizetnek s azon területeknek, a melyeket a szabályozás előtt 1-10 frtjával, sőt még a 60-s években is 20-30 frtjával meg lehetett venni, eladási áruk jelenleg 320-400 kor. A szabályozás eredményét legjobban igazolja még azon körülmény, hogy az árterületen a lefolyt félszázad alatt a népesség megkétszereződött.