Régi hagyományok, de községek és dűlők nevei is bizonyítják, hogy Szabolcsban a mostani homoktól borított fátlan Nyírség egy időben nyírerdőkkel fedve, Szabolcs és Bihar egy része pedig szakadatlan óriás rengeteg volt. És hogy Szabolcs vármegyében, kivált pedig annak nyíri részén, mily régóta és mennyire uralkodó volt a nyírfa, azt e vidéknek bizonyára a nyírfától nyert elnevezésén kívűl már a legrégibb időkből történeti adat is tanúsítja, a mennyiben már Béla király névtelen jegyzője említi, hogy "Tuhutum pedig és fia Horka a nyíri részen lovagolva, nagy népességet hódítának a Nyír erdejétől Umusouerig."

Kiemelendő, hogy a honfoglalás idejéből még a nyírerdő említtetik, mert e körülmény az akkori klimára jellemző sajátság. Ebben az időben ugyanis még nem tételezhető fel, hogy e nagy terjedelmü nyírerdők keletkezésének oka a nyírnek azon - az erdészek előtt ma is ismeretes - betolakodási képessége lett volna, melylyel a nyír a neki megfelelő talajon a rosszul kezelt, nem kímélt tölgyesekben ma is állagátalakulást idéz elő. Inkább indokolt az a feltevés, hogy ekkor még Szabolcs vármegye sokkalta mocsarasabb, láposabb, levegője nedvesebb, éghajlata hűvösebb, tehát a nyír tenyészetének kedvezőbb vala, - holott a következetes erdőpusztítások s az erdőtlenítés után a homokbuczkáknak a nap hevét erősen visszasugárzó talaján eszközölt feltörések, felszántások, párosulva az utóbbi évtízedek vizszabályozásaival, Szabolcs vármegye klimáját annyira kiszárították, hogy ma már a mezőgazdaság számára minden talpalatnyi terület elfoglalására való törekvéstől el is tekintve, nagyobb nyírerdők megtelepülésének, - mely fanemnél tudniillik nem annyira a nedves talaj, mint inkább a nedves levegő a főkivánalom, - már az éghajlat megváltozása is gátat vetne. Mert, hogy az erdő főfaneme tényleg mennyire alkalmazkodik az uralkodó klimához, annak fényes tanúsága például a dániai diluviális rétegeknél is élénken tapasztalható, hol is a jégkorszakra következett édesvizi agyagrétegben főfanem a fűzfaj (salix polaris, s. reticulata); az ezt fedő turfarétegben már a nyír és nyár (betula nana, populus tremula); az erre halmozódó turfában a fenyőféle (pinus sylvestris); az erre boruló turfarétegben a tölgy (quercus sessiliflora); és a jelenlegi legfelső, még csak most képződő turfában a bükk (fagus sylvatica). Ezeket a rétegeket kor szerint jellegezve - dr. Szabó József geologus alapján - a bükkös-réteg a jelenkornak, a tölgyes-réteg a vas- és bronzkornak, a fenyős- és nyírfás-réteg a kőkornak felel meg; klima tekintetében pedig - ugyancsak dr. Szabó szerint - a fűzfélés-réteg éghajlata megfelelt Grönland és a Spitzbergák mai éghajlatának, a nyírfás 281rétegé a mai Lapplandénak, a fenyős rétegé a mai északi s a tölgyes rétegé a mai déli Svédországnak. És tényleg a nyír és fűz azok a fanemek ma is, melyek mint erdőalkotók az északi sark felé legmagasabbra felhatolnak, s kivált a törpe nyír és a gyapjas fűz a legészakibb tundrákon majdnem egyedüli képviselői a fafajoknak. Azonban abból a körülményből, hogy a honfoglaláskor, s illetve bizonyára még azt megelőzőleg és kétségtelenül az azutáni hosszu időkön át is, nyírerdők borították Szabolcs vármegyének tekintélyes és legalább is a nyíri részét, korántsem lehet és szabad azt következtetni, hogy tehát eme nyírerdők korában - az előbb említett dániai analógiához képest - Szabolcs vármegye klimája is a mai Lapplandéhoz lett volna hasonló; ennek feltevése jogos csak akkor volna, ha nemcsak Szabolcs egyes részein, de egész Közép-Európa akkori erdőiben az egyedüli vagy legalább is uralkodó fanem a nyír lett volna. Kétségtelen azonban, hogy ezen ős nyírrengetegek keletkezésének ideje arra a korszakra esik, a midőn a Szabolcsmegye homokbuczkái közé ékelt tavak, mocsarak, lápok, dágványok a levegőt még állandóan vízpárával telítették, tehát a midőn nemcsak a talaj, hanem az éghajlat is nedvesebb vala. Ismételjük azonban, hogy a honfoglaláskor a nyíren kívül más lombfa is, kivált a tölgy és az éger előfordult és ez utóbbiak a tiszamenti részeken erdőt is alkottak. Az égererdők létezését kétségtelenné teszi, hogy egyes mélyebb fekvésü helyeken, például Kanyáron a leleszi prépostság birtokában 1895-ben létesített kőristelepítésnek alsóbb s korábban bizonyára mocsaras talaján a jelenlegi földréteg üledéke alatt 0.3-1 méternyi mélységben majdnem mindenütt találni többé-kevésbé felismerhető éger törzsrészeket. A tölegyerdőknek a honfoglalás idejében való létezésére pedig bizonyíték sem kell. Hiszen a fennálló erdőknek 8.5%-je ma is tölgy, - és bár a dán üledékben tapasztaltak szerint az erdők uralkodó fanemei lassanként minden emberi beavatkozás nélkül is képesek egymást kiszorítani, egymást felváltani, de az ilyen geologiai tényezők által előidézett természetes fanemátalakulások cziklusához évezredek kellenek, s ehhez a honfoglalás óta lepergett tíz század még nem elegendő. A Szabolcs vármegye Szent-György-Ábrány községének határában talált tölgylevél agyaglerakodási kövület bizonyító erejétől el is tekintve, az előbb mondottak alapján is kétségtelen tehát, hogy a tölgyerdőket hazát foglaló őseink is ismerték és ezeknek uralma a nyírével körülbelől egyforma lehetett, csakhogy a nyír a megye laza homok talaju ugynevezett nyíri részén, a tölgy pedig a kötöttebb talajokon és a Tisza áradmányán, - kivált pedig az árvízektől inkább megkimélt részeken volt elterjedve. Ha a megyénkben alárendeltebb mérvben még ma is honos nyár, kőris, szíl, gyertyán akkori létezésére kétségtelen bizonyitékunk nincs is, de viszont ezeknek tagadásba vételére sincs okunk, úgy, hogy a Zabolch, Tuhutum, Horka vitézei bár másnemü erdőalakokat, másmérvü erdőeloszlást, másféle rengetegeket taposhattak, de hadakozó útjokban bizonyára megtalálhatták mind a ma is létező erdőalkotó fanemeket, kivéve a Szabolcs vármegye erdőgazdaságában uj korszak megteremtésére hivatott ákáczot. Hogy eme, a Tisza felé eső és épen az árvízmentesebb helyeket elfoglaló őstölgyeseknek legalább részben való kiírtása még a nyírénél is hamarabb kezdődött meg, az kétségtelen. Hiszen nemcsak honfoglaló eleink, de az őket megelőző őslakók is épen a folyamlapályok kövér mezein szerettek letelepedni, s tehát itt a legelőknek az erdő rovására való bővítése már a messze multban indokolt, szükséges vala, - és ami ezen erdőkből az utódokra mégis fenmaradt, annak mind szélesebb gyűrűben való kivágását, kiírtását, a szeszélyes Tiszának gyakori mederváltoztatásai és e miatt a mívelési területeknek mindig ujabb-ujabb helyre való kényszerü áthelyezései időről-időre megkövetelték.

Majdnem minden községnek a mult század végéről vagy e század elejéről származó térképei mindenütt azt mutatják, hogy a község határának csaknem fele, sőt itt-ott felénél nagyobb része még erdő volt, holott ma már csak egy visszamaradt galagonya bokor, egy magányos nyár, egy kiszáradt tölgy, egy görcsös, árva szíl mutatja, hogy hajdan - s talán nem is oly rég, itt a dalos madár fészke s a futó betyár búvóhelye volt. Az Apafája, Istvánberek, Töviskes, Fáshát, Fáshalom, vagy az ehhez hasonló dülőelnevezések 282mind azt sejtetik, hogy eme részeket, melyeken ma itt-ott a futóhomokot nyalja, szórja szét a tavasz szárító szele, a vékony gabnatermést "üti" meg a nyári nap heve, az ökörfarkkórót lóginyázza, az ördögborda szekerét kergeti az őszi fúvalom, - valaha az erdők sűrűje borította, az erdő lombja kövérítette.

Azonban az e század első felében eszközölt erdőírtások is - az azon időkből fenmaradt egyes községi térképek és földkönyvek adataiból következtetve - még szerényebb méretüek voltak; hiszen ma élő öreg emberek is emlékeznek még, hogy például az erdőkkel ma már csak szórványosan borított nyíri részen napokon át folyton erdők közt lehetett utazni. Az erdőirtás rohamossá, tömegessé csak e század második felében, az ötvenes, hatvanas, hetvenes években vált nálunk épúgy, mint az ország többi részeiben is. Az erdőirtás az 1879. évi XXXI-ik erdőtörvény bekövetkeztéig már oly mérveket öltött, hogy Szabolcs vármegye erdőszegénység tekintetében Magyarország megyéi közt a nyolczadik helyre emelkedett fel, illetve sülyedt le. A homokterület folytonos növekedése indította egyes gondolkozó gazdáinkat arra, hogy a túl laza, könnyen futásba menő talajok mezőgazdasági mívelésével felhagyjanak s azokat erdősítés utján tegyék haszonhajtókká. Ezen új erdőtelepítések a gyakran szélsőségekbe csapongó, száraz klimánk alatt küzdelemmel haladnak, s így annál nagyobb az érdemük azoknak, akik e téren a követendő példát megteremtik. E már eddig is űzött és a mezőtéren a követendő példát megteremtik. E már eddig is űzött és a mezőtéren a követendő példát megteremtik. E már eddig is űzött és a mezőgazdasági mívelésre alkalmatlan területek beerdősítését elrendelő 1898. évi XIX. törvényczikk áldásos kihatásaként jövőben még nagyobb mérvben foganatosítandó új erdősítések azonban Szabolcs vármegye erdőségeinek típusát nagyban meg fogják változtatni. A hajdani nyír és tölgyerdők helyébe, főként a dombos részeken, az ákácz fog majd lépni. Az ákácz-útszegélyek elfedik szemei elől a szél játékául szolgáló homokbuczkákat, a porzó foltokat; elfedik szemei elől a szél játékául szolgáló homokbuczkákast, a porzó foltokat; elfedik a mezőgazdasági vetemények vékony szárait, meddő terméseit; elfedik a homoki páfrány-, szamártövis-, ökörfarkkóró-, kutyatej-lepte ugaron és legelőkön fű után kutató jószágok éhségét. Hiszszük, hogy az 1898. évi XIX. törvényczikk már említett rendelkezése, a megyénket vezérlő egyének ily irányu jóakarata, az e téren már létesült példák sikerei, a hazánk különböző vidékein előforduló bajok orvoslása iránt oly nagy érzékkel bíró jelenlegi földmívelési kormánynak amaz üdvös intézkedése, melylyel egy ingyen csemeték adományozására szolgáló állami csemetekertnek Nyíregyházán létesítését már el is rendelte, biztos zálogát képezik egy szebb erdőgazdasági jövő bekövetkezésének.

El lehetne kalandozni Szabolcs vármegye erdőgazdaságának multján, és örömmel tekinteni a jövőjébe; s a jelenje? Erről kevés az elmondandó. A járásonkénti erdőterületeket, fanem, talaj és bírtokjog szerinti megoszlásokat nagynevü Bedő Albertünk "Magyarország erdőségeinek leírása" czímü munkájából vett s az időközben előállott lényegtelenebb változásokhoz képest kiigazított alábbi táblázat mutatja:

E szerint tehát az erdőbirtok 771.16 katasztr. hold termékeny és 418.54 katasztr. hold terméketlen tartozékkal együtt 40,841.71 s illetve maga az erdő 39,652.01 katasztr. hold, mely terület a megye 806,067 katasztr. holdnyi összes kiterjedésének 4.92%-át teszi s ennél kisebb erdősültségi százaléka csak Jász-Nagy-Kun, Torontál, Csanád, Békés, Csongrád, Hajdu és Bács-Bodrog vármegyéknek van. Ezen, 39.652 katasztr. hold összes erdőnek a kataszterben felvett, s illetve Bedő Albert "Magyarország erdőségeinek leírása" czímü művében közölt adatok szerint összes évi hozama - 1.54 m. átlagos évi növedék mellett - 61.069 tömörköbméter vagyis a 244,410 lélekszámhoz képest esik Szabolcs megyében egy lélekre 0.16 katasztr. holdnyi erdőterület és 0.25 m³-nyi évi fatermés, jeléül annak, hogy e megye erdőben annyira szegény, miszerint úgy tűzi-, mint haszonfaszükségletét alig egy pár erdőbirtokoson kívül, csakis behozatal útján tudja fedezni, mely körülmény a megye két főforgalmu piaczán, Nyíregyházán és Kis-Várdán élénk fakereskedelmet létesített, s ezeken kívül is minden nagyobb községnek meg van a maga faraktárosa.

A piaczi árak tekintetében átlagról inkább csak a tűzifánál lehet szó, melynél az űrméterenkénti eladási ár a megye különböző vidékein 4.00-6.80 kor. között variál; a haszonfánál a különböző árak hullámzását nemcsak a választékok különfélesége, de azon távolsági különbözet is befolyásolja, a mennyivel az egyes vidékek Szabolcs vármegye két fő erdőtermékbeszerzési piaczától, tudniillik Ungvártól és Máramaros-Szigetről közelebb vagy távolabb esnek.

Visszatérve a jelenlegi erdőgazdaság statisztikájára, a fenti táblázat szerint Szabolcsmegye járásai között az abszolút erdőterület nagysága szerinti sorrendet a nyírbátori és nagykállói járások nyitják meg, s úgy következnek a tiszai, a dadai alsó, bogdányi, dadai felső járások s legkevesebb az erdő a kisvárdai járás, illetve Nyíregyháza rendezett tanácsu város területén. Ha azonban az egész területhez viszonyított erdősültséget tekintjük, akkor az előbbi sorrend megváltozik, mert az erdősültség perczentje legmagasabb: 13.5 a tiszai járásban, 8.8% a nyírbátoriban, 6.2% a nagykállói, 3.5% a dadai felső, 2.6% a bogdányi, 2.1% Nyíregyháza rendezett tanácsu város, 2.0% a dadai alsó járások területén és legkisebb 1.5% a kisvárdai járásban.

Ugyancsak a fenti táblázat szerint talajminőség tekintetében futóhomokon 0.4, feltétlen erdőtalajon 37.4 és nem feltétlen erdőtalajon 62.2%-ja fekszik az összes erdőknek. Fanem szerint pedig a tölgy az összes erdők 81.5, más lombfa 18.5 és a fenyő 0.6%-át teszi. Az egyes fanemek közül legnagyobb elegyben a tölgyeknél a kocsányos tölgy (quercus pedunculata), alárendeltebb mérvben a kocsánytalan tölgy (qu. sessiliflora), szórványosan a csertölgy (qu. cerris) és molyhos tölgy (quercus pubescens) fordulnak elő; egyéb lombfáknál pedig a legnagyobb százalékot az ákácz (robinia pseudoacacia), a nyár - és pedig homokos részen inkább a fekete (populus 284nigra), vízenyősebb helyeken a szürke, fehér, rezgő (p. canescens, alba, tremula), az útszegélyeknél főként a jegenye-nyár (p. pyramidalis), - a tiszamenti részeken a fűz (főként salix fragilis), a kőris (fraxinus excelsior) adják, továbbá a nyírbátori járásban még a gyertyán (carpinus betulus) is állabalkotólag lép fel, végül egyes uradalmak ujabban fenyő (pinus austriaca és sylvestris) telepítéseket is létesítenek. A nyír (betula alba), a hárs (tilia parvifolia), juhar (acer campestre) s a különböző vadgyümölcsfák (alma, körte, cseresznye) már csak szórványosan előforduló fanemek. Az erdők alját pedig - kivált a homokvidéken - a sűrű zárlat daczára is annyira ellepik a mindenféle cserőczék (kányafa, kutyafa, varjutövis, fekete és veres gyürü, bodza, galagonya, kökény stb.), hogy ezek a mesterséges pótlásnak szüksége esetén az erdősítés sikerét meghiúsítani képesek, hacsak az ily természetü erdőknél nagyon bevált, s ma már minden üzemtervszerüleg kezelt erdőnél ép ez okból életbe is léptetett mezőgazdasági köztes használat segélyével tőlük a talaj előzetesen ki nem tisztíttatik.

Ha már Szabolcs vármegye jelen erdőgazdaságát az erdőszegénység is alárendeltebb fontosságuvá teszi, még kedvezőtlenebbekké lesznek az erdőgazdasági viszonyok az által, hogy a meglévő kevés erdőből is csak 20.8%-nyi = 8273 katasztr. hold tartozik az erdőtörvény 17-ik §-a vagyis a szakszerü, üzemterv szerinti kezelési kötelezettség és a szorosan vett állami felügyelet alá, míg a 79.2%-nyi = 31.378.51 katasztr. holdnyi nagyobb rész magán-, tehát szabadabban és legtöbb esetben tényleg rendszertelenül kezelt erdővagyon. Az erdőtörvény 17. §-a alá eső erdőből 6442.1 katasztr. hold törvényhatósági és községi - és pedig a tiszai járásban 400.00 katasztr. holddal Szalóka község, a nyírbátori járásban 718.3 katasztr. holdnyi s ílletve a tartozékkal együtt 1066.04 katasztr. holddal Nyír-Bátor község, s a nagykállói járásban 4121.22 katasztr. holddal Debreczen sz. kir. város, 448.47 katasztr. holddal pedig Vámos-Pércs község, végül Nyíregyháza rendezett tanácsu város területén 776.69 s illetve a hozzácsatolt tartozékkal együtt 911.64 katasztr. holddal a város szerepel erdőbirtokosként; - továbbá az összes erdők 1.8%-ját kitevő 754.28 katasztr. holdnyi egyházi erdők tulajdonosai az egri káptalan, a leleszi prépostság, a nagy-halászi ref., a pócs-petrii r. k. lelkészek és a m.-pócsi gör. kath. Bazilita-rend; az összes erdők 2.7%-jára menő 1048.91 katasztr. hold hitbizományi erdőket 978.91 katasztr. holddal gróf Dessewffy Miklós és 70 katasztr. holddal gróf Hadik-Barkóczy Endre bírlalják; végül a 28.21 katasztr. holdnyi közbirtokossági erdő a tímári volt úrbéri közönség tulajdona.

Ezen, az erdőtörvény alapján szakszerü kezelésre kötelezett erdőkön kívül a magánbirtokosok közt szakközegekkel csak gróf Forgách László, gróf Károlyi Tibor, báró Podmaniczky Géza kezeltetik erdeiket.

A nagyobb - 1000 holdon fölüli - erdőbirtokosokat Szabolcs vármegyében a következők képviselik: gróf Forgách László az eszenyi, mándoki, őrmezői, tornyos-pálczai, török-szent-mártoni, zsurki határokban fekvő összesen 5010.55 katasztr. holdnyi; Debreczen sz. kir. város a martonfalvi határba eső guti 4121.22 katasztr. holdnyi; gróf Károlyi Tibor a bátori, lugosi, adonyi határbeli 2451.66 katasztr. holdnyi; gróf Majláth György az ó-fehértói 1682.68 katasztr. holdnyi; báró Podmaniczky Géza a baktai és lórántházi 1540.13 katasztr. holdnyi és Nyír-Bátor község 1066.04 katasztr. holdnyi erdőterülettel.