1. A vármegye határai. Míg hazánk állami határainak megjelölésében hegyeinknek nagy szerep jut, addig vizeink csak kevés helyen szolgálnak határokul. Ezt éppen Északnyugat-Magyarországon is szemlélhetni, hol nem a Kis-Kárpátok, hanem a Morva-folyó mentén vonul el az ország széle. Ez országszél egyszersmind Pozsony vármegye egyik részének határterülete, mivel a Morva folyó torkolatától kezdve föl a Miaváig Pozsony vármegye nyugati határát is jelöli. Dél felől a Morva torkolatától kezdve már a Nagyduna szabja ki nagyjában a vármegyének Mosony vármegyével érintkező végszélét, míg kelet felől részben a Bláva, a Vág, a Dudvág választják el egyes szakaszaikkal Nyitra vármegyétől. Csak délkeleten különítik el a vármegyét Győr- és Komárom megyéktől közigazgatási határok.

A vármegye határai e szerint nem esnek össze ama geologiai határokkal sem, melyek a pozsonyi medenczét vagy Kis-Alföldet, a nagy pannoniai medencze melléköblét alkotják. E tágas, természetes medencze a vármegye politikai határain át messze túlterjed a Dunán meg a Vágon, mert egyfelől a Garamnál éri keleti irányban határát ott, hol a Garamon túl a Mátra-hegység neogén emelkedései szakadozottan lenyúlnak az esztergom-visegrádi trachyt-vidékig, délen pedig a Bakony kréta- és eoczén-alakulatáig s aztán nyugaton a Fertővidék és a Stajer hegyvidékek neogén emelkedéséig. A vármegye tehát csak része annak a nagy földtani medenczének, melyet a nógrád-, hont- és pestmegyei Dunaszorulat melléki andezit-hegyek aljában elterülő neogén rétegek és a vas-zalamegyei pontusi (pannoniai) halmok kötnek össze a nagy magyar medenczével. De másfelől belenyúlik vármegyénk területe a bécsi medenczébe is, melyet a hainburg-bécs-korneuburgi neogén- meg kréta-formáczió határolnak körül.

2. A vármegye hegysége. Jellemző e vármegyére nézve az is, hogy 4216.17 □ kilométernyi területét egy délről északkeletnek vonuló, a tenger szine fölé 570 m., a Morva- és Váglapályok fölé pedig 423 m. közepes magassággal emelkedő hegység két egyenlőtlen részre osztja. Értjük a vármegye határain belül önálló hegyrendszert alkotó Kis-Kárpátokat, melyek a Fehérhegység néven ismeretes folytatásukkal hegyrajzi szempontból nagyon érdekes és tanulságos földtani jelenségül tűnnek föl. Két különálló hegyvilágot kötnek össze egymással: az Alpesekét és a Kárpátokét. A Kis-Kárpátok gránitja és jurája a Kárpátok hasonló kőzettömbjeinek szigettartozékai, míg neogénje a Lajta-hegységtől átnyúló lerakodás, mely a Kis-Kárpátot csak a Morva síkja mentén kíséri; kristályos palái a Wechsel felől a Lajta-hegységen keresztül nyomozhatók. Régtől fogva ismeretes a geologusok előtt, hogy a Kis-Kárpátok a keleti Alpok kristálya tengelyének folytatásai, és a hainburgi rögök a Kis-Kárpátokhoz szorosan hozzávetik,⁰ és hogy a Kis-Kárpátok a tulajdonképeni Kárpátokhoz az átmenetet közvetítik.

3. A vármegye földtani alakulata. A vármegye térszíne a Kis-Kárpátok erdős középhegysége, meg a Vág-Duna és a Miava-Morva folyók lapálya között oszlik meg. A Kis-Kárpátok a Dunától északkelet felé éppen Nyitra vármegye határáig terjednek. Jabloncza és Nádas, illetőleg Nahács között 400 méternél alacsonyabb, harmadkori neogen-kori üledékekkel borított halomvidék, a vágvölgyi és morvavölgyi medenczék közt közlekedő egykori csatornájaként választja el a Kis-Kárpátokat a tulajdonképpeni Kárpátoktól 2(morva-magyarországi határhegység). Ez a halomvidék a hegymögi (Zahorje) terület Nyitrában, melyből a brezovai hegység, a Nedzsó és a berenczeváraljai mészszirtek, mint a Kis-Kárpátok folytatása, szigetekként emelkednek ki.

A Dunától a hegység északkeleti végéig 55 km. a Kis-Kárpátok hosszúága, szélessége 10-12 km. között ingadozik, 14 kmétert sehol nem halad meg.

A tulajdonképpeni Kis-Kárpátok a Dunától Konyha-Ompitál szélességéig terjednek, 35 km. hosszan ismét a Fehérhegység veszi kezdetét és 20 km. mentén nyúlik el. A hegység előbbi déli részét gránit és kristálypalák alkotják, széles, egyenletes háttal délnyugatról északkelet felé fokozatosan magasabbodó csúcsokkal: Zergehegy 429 ^m, Erdődy-hegy 472 ^m, Kis-Javornik 595 ^m, Smelech 709 ^m, mely egyúttal legmagasabb orma e résznek. Északkelet felé ismét alacsonyabb a gerincz. Mély nyergek nem réselik a tulajdonképpeni Kis-Kárpátokat, mert a pozsonyi alagut fölötti úthágó nem annyira ilyenül, mint inkább a dévény-pozsonyi 343 ^m-rel kulmináló szigethegy választékául szolgál. A Baba-hágó ellenben, mely Pernek és Bazin között az egyetlen országútat áthozza a hegységen, 527 ^m magasságú.

A Fehér-hegység triasz- és jura-rétegekből áll, melyek a tulajdonképpeni Kis-Kárpátok nyugati peremét alkotva, Széleskút és Ompitál között a granit elé kanyarodnak és délnyugat-északkeleti tarajas vonulatokban alkotják a mészkőhegységet. A Viszoka 754 ^m, Racksturn 748 ^m, Wetterling 724 ^m és a Burián 761 ^m ennek kulmináló csúcsai; az utóbbi egyszersmind az egész hegység legnagyobb magassága. A Kis-Kárpátok földtani alkotásával jeleseink közül többen foglalkoztak, így dr. Kornhuber, Pettko (1856); legújabban Beck és Vetters írták le tüzetesen egy szép nagymértékű geologiai térkép kíséretében.

A Kis-Kárpátokban hasonló kőzetek vannak, mint a Magas-Tátrában; miként Prof. Dr. Uhlig a Magas-Tátrában, úgy Beck és Vetters a Kis-Kárpátokban azt tapasztalták, hogy a gránit- és kristályos palákból álló tömegen a permi, triasz- és liasz, (jura) periodusok kvarczit-homokkőből és konglomerátból, palákból, dolomitból és mészkövekből, agyagpalából és márgapalából való üledékei nyugszanak. Miként a Magas-Tátrában, itt is a sedimentumok magastátrabeli és tátraalji alakulatokra oszthatók; amazok a triasz rétegei nélkűl a hegység belsejében találhatók, az utóbbiak a teljesebb másodkori rétegsorral a hegység szegélyét kísérik.

A tátraalji rétegalakulásban az alsó triasz rétegei között eruptiv kőzetek (melafir) fordulnak elő. Ezek a rétegek nyugati és északnyugati hajlásúak és egymásra torlódott rétegboltozatok (antiklinálisok) pikkelyeivel építik fel a hegységet. Több harántos, úgynevezett leveles hasadás szeli át az egészet, mely két hosszanti repedés vagy törés mentén emelkedik ki a környező lapályból. Az eoczén-rétegek nyugatról és a neogén harmadkori konglomerát agyag- és durva mészkőből álló képződmények és a leülepedésük korában már kialakult hegységet szigetszerűen vették körül. Diliuviális homok és lősz fedik a hegyaljának harmadkori rétegek alkotta hullámos felszinét és észrevétlenül mennek át a folyómelléki, majd mocsaras, majd homokos jelenkori (alluviális) folyóvíz lerakta, a szigetségeken széltől össze-visszaságban felhalmozott halmokkal barázdált rónaságaira. A Csallóköz hullámtérszinén legbajosabb a diluvium és az alluvium elkülönítése.

4. A vármegye ásványai. Ásványokban a vármegye bővelkedik. Első helyen említjük a fekete palakövet, mely nem őspala, hanem a liászmész-képződménynek egyik tagja. Előfordul hatalmas rétegekben és fejtik részint nyílt vágáshelyeken, részint tárnákban, a regényes fekvésű Máriavölgy hegységében. Ez ásvány jól felhasználható iskolai írótábláknak, mindennemű dísztárgyaknak, bútorboríték-tábláknak, lépcsőknek, tető- és talajburkolatnak s útak készítésére.¹ Mind a bel-, mind a külföld számos helyére, kivált Szerbiába kiviszik. 3Gyakori a grafit, mely grafitpalában Bazin, Dévény, Pozsony, Pernek vidékein jön elő, az utóbbi helyen nem ritkán tiszta minőségben. A calcit fehér szálas minőségben Dévényben, kristályosan Parádon található. A Dévény és Dévényujfalu közt konglomerat, gránit és homok közé szoruló lajtamész a legjobb építő- és műkövet szolgáltatja. E kőzet, melyet meszet kiválasztó tengeri algák, a korallszirtekhez hasonlóan alkottak, itt 10-12 méternyi vastagságban kinálkozik bányászásra. A Kis-Kárpátok nyugati részén, a stomfai uradalomban sötétszürke márvány fordul elő. Cseppkő Detrekőszentmiklóson képződik a falu mellett levő barlangban. Bornit a Klokocsáva-hegyen Losoncznál, a szétomlott melpahyr-mandolakő egyik telérében. Ugyanitt található prehnit, calcit és seladonit is chalcedonnal és kvarczczal. Pernek vidéke általában szapora némely ásványfajokban, milyenek az arzenopyrit, mely itt a chloritpalában, a galenit, mely itt behintve s vaskosan, a szfalerit, mely itt barna és fekete kis jegeczek alakjában mutatkozik. A senarmontit e helyt valószínűleg az antimonit átváltozási terménye. A fehér antimonércz (valentinit) e vidéken telérekben, garmadás és csillagos csoportokban, meg lemezes kristályokban található. A cervantit néha meglehetősen sűrű tömegeket alkot. Az antimonit a gránitkőzetben Bazinban termelődik telérekből, de Perneken is, hol vaskosan, néha garmadás alakban jelentkezik. E két hely még egyéb ásványfélék lelőhelye is, milyenek a vaskéneg (pyrit), a vörös antimonérzc (pyrostibit) s a scheelit. A vasként Bazinban chloritban és agyagporphyrban rétegesen s a fillitben vastagon szerepel, Perneken ellenben behintve és vaskosan. Czajla község környékén is szapora a vaskéneg. A nevezett három község vidékén 1,604.185 □ méternyi területen a vaskéneget ki is aknázzák. E területből Czajlára 721.862, Pernekre 631,629 és Bazinra 250.693 □ méter esik. Az évi termék összesen valami 26.683 métermázsára tehető, 16.000 korona értékben. A vörös antimonércz Perneken tű- és hajalakú jegeczekben, sugáros és garmadás csoportokban található, míg a scheelit Bazinban pyrittal a gnájszban, Perneken a kvarczczal, pyrittal és antimonittal. Bazinban található még ezeken kívül a chlorit is. A barna vasércz (limonit) Modortól nyugatra, Almáson fordul elő. Ugyancsak itt találtatik psilomelan is. Stomfa, Borostyánkő és Lozornó határában a meszes liaszpalák mangánérczet tartalmaznak. Modorban feltűnik az aventurin gránit- és gnájszgörélylyel együtt. Széleskút vidéke szintén termel néhány ásványfajt, milyen a chlorophacit, mely a melafir közelében átváltozott olivin; a delessit, mely itt gumók alakjában melafir-mandolakőben fordul elő. Nem ritka e helyt a közönséges földpát sem, mely egyébiránt Pozsony vidékén sem ismeretlen. Pozsony és Récse között s a pozsonyi szőlőkben és gránitban szabálytalan teléreket alkot a kálicsillám (muskovit), mely itt több érdekes sajátsággal bír s nemcsak sugáros, hanem nagylemezű szép ezüstfehér táblájú is. Pozsonynál az alagút és a Rozália-kápolna között a vaskéneg talkos agyagcsillám-palában jelentkezik. A gránát nevezetes nagyságban felmerűl Pozsonynál az ú. n. Hutter-kőbányában,² továbbá a Mély-út közelében az egykori Strasser-, most Dubsky-kertben.³ A gránát fajaiból pedig az almandin Récsén a kisszemcséjű gránitban, s kristályai néha igen jól kifejlődöttek. Az eucamptit ugyancsak Pozsony és Récs között s az alagútnál is a kisszemcséjű gránitban lemezes alakban, mint a chlorit-csillám teljesen új faja jelentkezik. A kvarcz egyik változata: a füsttopáz, az alagúti kőbányában került elő.⁴ Nem ismeretlen a vármegye határában az arany sem. Ez Bazintól északnyugatra, a durvaszemcséjű gránit ereiben, finoman beszórva mutatkozik, vagy csak fuvalatképp, de lemezek és pikkelyek alakjában is. A jelen század közepén már csak a jobb darabokat válogatták ki a törmelékből s dolgozták fel az ekkor már düledező zúzóművekben.⁵ Más helyeken, mint Limbachon, e nemes fém a zsírkő ereitől átjárt bomló gránit kvarczteléreiben, Perneken pedig igen finoman a kovagban elosztva s gyéren behintve jön elő. A Duna fővenyében is mutatkozik s nyilván alpesi arany. Hajdan a Csallóközben virágzó aranymosások voltak, melyek szívesen vásárolt tiszta aranyat eredményeztek. Végre mindezeken kívül említjük még a 5barnaszenet és a tőzeget. A szép és igen hasznavehető barnaszén 30-40 ölnyi mélységben Haszprunka táján található. Palás-leveles barnaszén nyomai mutatkoztak Pozsonyban az Esterházy-téren is, hol kútásás alkalmával 11 ölnyi mélységben 1/2-1 lábnyi vastagságban jelentkezett. Nagyon valószínű azonban, hogy mivel fekvése, keleti irányban, a rétegek hajlásának megfelelőleg keskenyedik, egészben csak jelentéktelen kiterjedésű.⁶ Ugyancsak Pozsonyban lignit nyomára akadtak, szintén kútásás alkalmával, a Széplak-utczában, 11 ölnyi mélységben.⁷ Továbbá a Marczal-, a mai Stefánia-utczában is, 15 ölnyi mélységben.⁸ De Nagyszombatban is akadtak kútásáskor a vasútnál lignit-nyomokra.⁹ A tőzeg több helyt jön elő, névszerint Bősnél, hol mintegy 300 holdnyi területen 5-6 lábnyi vastagságban, továbbá Szentgyörgytől délkeletre a Súrerdőben, hol vagy 968 holdnyi területen átlag 4 lábnyi vastagságban s Várkonyban, hol valami 400 holdnyi területen 5-6 lábnyi vastagságban található. Mindez a hazai tőzegtömegnek ugyan nagyon csekély százalékát teszi,¹⁰ mindazonáltal mégis e vármegye is számot tarthat arra, hogy nem tekintve a tőzegeknek tisztán gazdasági jelentőségét, része lesz majdan ama sikerekben, melyeket a hazai tudomány éppen a tőzegeknek nem csupán felületi flórája, hanem az azok aljában eltőzegesedett egykori flóra mikroszkopi és mikrochemiai tanulmányozásával aratni fog. Vármegyei tözegtelepeink is adatokat fognak szolgáltatni hazánk területének biologiai ismeretéhez.¹¹ A súri tőzeg égési értéke 1580, vagyis 33 mázsa tőzeg megfelel egy harmincz hüvelykes fenyőfa ölének.¹² A Súr közelében levő Szilfamező tőzegének égési értéke ellenben 2390 hőegységnek felel meg úgy, hogy belőle 22 mázsa ér föl - fűtési hatályra nézve - egy harmincz hüvelykes fenyőfa ölével.¹³ Megjegyezzük, hogy itt a fekete szénnek eddigelé semmi nyoma sem fordult elő.¹⁴

5. A vármegye folyóvizei.

A vármegye hegyrajzi alakulatának alakítólag kellett hatnia annak sajátos vízrendszerére. A Kis-Kárpátok vízválasztót alkotnak a pozsonyi és a bécsi medencze között. A hegység folytonos gerinczet alkotva, egyes kisebb hegycsomóival és több rövid oldalágaival csupa harántvölgyeket mutat, mi a vizek ellenkező irányú levezetésére volt határozó. E vármegyében tényleg, ha a Dunába ömlő Károlypatakot és a Vödriczet nem számítjuk, mindössze két külön folyóvízvidék van: a Kis-Kárpátok nyugati, vagyis a hegyentúli, meg a Kis-Kárpátok keleti, vagyis a hegyeninneni folyóvízvidéke. Amaz a Morva-folyót, emez a Vágdunát táplálja akképpen, hogy az azoktól levezetett vizek még csak a vármegye határain kívül egyesülnek újból a közösen levezető nagy csatornában: a Nagydunában. A lassan hömpolygő Morva legnagyobb mellékfolyói Pozsony felől a Miáva, mely egyszersmind megyehatárul szolgál Nyitra felé; tőle délre a detrekői, széleskúti és rohrbachi patakokat magába egyesítő Rudava; a konyhai és perneki vizekből keletkező Malina, továbbá az Almási, Stomfai és Beszterczei patakok. Mindezek nyugati és délnyugati irányban futva ömlenek a Morvába. Ellenben a Vágdunába szakadó folyóvizek a Kis-Kárpátok keleti lejtőiről futnak le délkeleti irányban. A Bláva, a Polána vagy Spaczinska-patak, a Parnát magába vevő Tirnava s a Gidra vagyis Czifferi-patak, valamint a Királyfalvai meg Dubovai patakokat magába foglaló Modrapatak és a Csádé egyesüléséből keletkező 5Dudvág, melybe még a Sardpatak s alább a Feketevíz is szakad, vármegyénk határpontján jut a Kisdunába, mely már Komárom vármegyében a Vággal egyesülve, mint Vágduna szakad a komáromi várfok alján a Nagydunába. A Nagyduna Dévénytől Ásványig mintegy 60 kilométernyi vonalon szegi be a vármegyénk területét dél felől.

6. A vármegye szigetsége. Az által, hogy mindjárt Pozsonyon alul a Duna két nagy ágra: a Nagydunára és a Kisdunára, másként Érsekujvári Dunaágra szakad, alakul a földtani képződések egyik legfeltünőbbike, az e vármegye déli területét alkotó s részben Komárom meg Győr vármegyékre is kiterjedő Csallóköz. E sziget akkora, hogy kontinensünk folyóvízrendszerében, mondhatni, páratlan kiterjedésű. Területe 188,519 hektárnyi (1885 km².) s mintegy 200 helység s népes puszta fekszik rajta. Úgy tekinthetni, mint a hatalmas Duna folytonos geologiai működésének, hordalékjai folytonos lerakódásának következményét. A Csallóköz éppen úgy keletkezett, mint az a száz meg száz más sziget, mely manap is környezi észak, de kivált dél felől. A mi ma összefüggő egész, az félezer évvel ezelőtt még darabokból állott. A ma egységes sziget a XIII. században még szigetcsoport volt. A kavics-, homok- s földrészek folytonos sülyedése és fölszaporodása következtében az apró görélyzátonyok évről-évre növekedtek, közelebb jutottak egymáshoz, míg a köztük volt dunai ágak s erek mindinkább eliszaposodtak s végre teljesen eltüntek. E mellett mennél inkább növekedett a sziget zöme, annál kisebbre szorult a Duna legkülsőbb ága, az érsekujvári ág, melynek erosiója a balpartot, tehát a nagy szárazulatot támadta meg; de nemcsak kisebbre szorult az, hanem a sziget növekedésének arányában fogyott is. A régi térképek e Dunaágat még mint Fődunát tüntetik föl. Ez volt a török világban az Érsekújvár felé tartó segédhadak útja s még korunkbeli emberek is emlékeznek arra, hogy rajta vontató gőzösök jártak. Ma már annyira sekély és iszapos, hogy közönséges hajóvontatásra sem alkalmatos többé.¹⁵ Nincs is már távol az az idő, mikor majd csak vékony vízfonalként fog az alluviumban kóvályogni, hogy végül mint ilyen is megszünjék. A Csallóköz északi részén előbb-utóbb egyesülni fog a nagy szárazulattal s a jövő nemzedékek bizony csak a multnak írott emlékeiből fogják tudni, hogy az egykor termékenysége miatt "Aranykert"-nek nevezett földdarab szigetvilág volt.

A Csallóköz emez alakulásából kell megfejtenünk, hogy míg azt a régibb századokban száz meg száz vízér, sőt nagyobb folyóágak szelték át¹⁶ s öntözték termékenyítőleg, addig ma már, a tőkési vízér kivételével, alig van megnevezésre méltó vizerecskéje.¹⁷ Csupán a tavaszi hóolvadás vagy a tartós eső szokta időközönként a mélyebb földteknőket víz alá borítani, hogy a szárazabb idők beálltával aztán újból kiszáradjanak. De földtani alakulásából kell továbbá megfejtenünk a Csallóköznek azt a tulajdonságát is, melynél fogva vízválasztó dombvidéke nincsen. Az itt véghezvitt keresztlejtmérések kimutatták, hogy e szigetség a Nagydunától a Kisdunáig folyton való s csaknem egyenletesen lejtős terület. A lejtés északnak és keletnek tart, minek következtében a gyorsan lefolyó árvíz a Nagydunából önti el a területet s nem a Kisdunából.¹⁸

7. A vármegye állóvizei. Nagyobb állóvize sincsen a Csallóköznek. Egyedüli mocsaras vidéke a Sárréten található, mely a Vaták, Patonyok és Udvarnok községek határai és a Kisduna között terül el s ma a népes Csallóközben mintegy tisztás helyet mutat. Hajdan ez a nagy térség összefüggő 6tó volt, mely a Kisdunából kapta rendes táplálékát. Még a múlt század harminczas éveiben alig volt itt más szárazföld, mint a körülsánczolt szénakazal-helyek. Ez a nagyrészben mocsaras, nádas, láposoktól keresztül szelt hansági rétség, a túzokok és gólyák népes tanyájaként volt ismeretes. Ma már lassan, de következetesen szárad, kisdunamenti hátsóbb részét már eke alá fogták s szaporodnak rajta a majorok és szállások.

Nagyobb állóvize egyébiránt a vármegye más vidékének sincsen. A mi a vizek e fajtájából található, az mind kisebbszerű és időközi. Ily kisebb állóvizek találhatók Búrszentmiklós és Búrszentpéter vidékein, hol malmok számára való víztartókul szolgálnak. Laksárújfalu környékén szintén található néhány kisebb vízmedencze; Malaczka mellett a Búrerdőben a Mahorlome, Bahno és a Rakarna-tó. De említhetők ezeken kívül a rohrbachi és a lábi tavak is. A Kis-Kárpátok nyugati oldalán, nevezetesen a Miáva és a Stomfapatak közt levő részen, Szentjános, Lévárd, Magasfalu, valamint a Duna és a Morva alsó lapályain gyakoriak a mocsarak, melyek némelyike nagyobb terjedelmű. A Kis-Kárpátokon innen fekvő területen a Súrerdő s Súrrét mocsaras területe még mindig valami 2164 katasztrális hold, melynek ármentesítése most van tervbe véve. A Súr kétségtelenül egy régebben itt állott tóvíznek a maradványa. Régibb térképeken mint lacus Peiso meg is van jelölve, a nélkül, hogy ez elnevezésnek oly történeti jogosultsága volna, mint a milyenben azt a régibb írók Pozsony városával összeköttetésbe hozzák. Az az állítás, hogy már a rómaiak lecsapolták volna a Galerius császár alatt eszközölt csatornázás útján,¹⁹ azonképpen tarthatatlan, miután a Duna balpartja nem tartozott a rómaiak birodalmához. Táplálékát e mocsár a Kis-Kárpátok keleti lejtőiről folyó patakocskákból: a czajlai völgyben lefolyó Ópatakból, a limbachi vagy grinádi patakból, a szentgyörgyi patakból veszi. Ezekhez járulnak kisebb-nagyobb időközi gyarapodások: esővizek és hóolvadások, úgy hogy e mocsárnál időnként áradásokról lehetett szó. Keleti oldalon történő lefolyása a Fekete víz.²⁰ A Pozsonynál a vödriczi völgyben, éppen a Vaskút nevű nyári mulatóhely mögött levő két tó mesterségesen készült s eredetileg a vödriczvölgyi malmok számára használt vízgyűjtő volt. A malmok megszünte óta e tavak az eliszaposodásnak vannak áthagyva, a káka s nádas, meg egyéb vízi növényzet dús termőhelyei s a kuruttyoló békasereg kedvelt tartózkodó tanyái.

8. A vármegye ásványvizei. Ásványvizek tekintetében sem mondható, hogy a vármegye bennök gazdag volna. A mi van, az a vas- vagy kéntartalmú hidegvizek közé tartozik. Pozsonynál a Zergehegy aljában 600 bécsi lábnyi tengerszin (Adria) fölötti magasságban, a nyáron elég sűrűn látogatott kies és hűs Vödricz-völgyben van ivásra és fürdésre berendezve a Ferdinánd királyról elnevezett, de közönségesen csak Vaskút néven ismert vasas forrás.²¹ Vize tiszta, színtelen és szagtalan. Íze gyengén összehúzó. Hőmérséke 9.2°R. 16.5°R. légmérséknél. E víz hosszabb állás után barna csapadékot hagy maga után. Közelebb a városhoz, a hegyi liget szélén, van egy másik vastartalmú forrás, a Mária-fürdő, mely azonban ma már csak nyaralóul szolgál s a pozsonyi Sz. Orsolya-apáczáknak tulajdona. A Kis-Kárpátok keleti lejtőjén ismertebbek a szentgyörgyi és a bazini ásvány-források. A szentgyörgyi István-forrás a város közelében, lápos réten fakad. Vize tiszta, átlátszó, kénesszagú. Hőmérséke 12.99° R., 19.44° R. légmérséknél. Égvényes kénes hideg víz,²² melyet ivásra s fürdésre használnak s kivált köszvény, csúz, görvélykór, idült bőr-, lép-, májbajok és verőczéri pangások ellen sikeresen alkalmaznak. Nevezetesebb a bazini vasas forrás, mely a várostól félórányi 7távolságban kies, szép, üde helyen, meredek sziklahegy aljában fekszik s a közellevő erdőség miatt kellemes tartozkodó hely. Vize, mely ásványos, kivált vasas tartalmát, a kovaföldes agyagpalának köszöni, tiszta, átlátszó, szagtalan, kissé összehúzó ízű, barna csapadékos. Nyáron meglehetősen látogatják. Van 48 vendég- és 12 fürdőszobája.

Említendő még a vármege hegyentúli járásában, a perneki határban, a Kis-Kárpátok Jahodnisko nevű hegyágának keleti oldalában, a tengerszín fölötti 700 lábnyi magasságban, egy elhagyott antimon- és kénkovand-bányában fakadó ásványforrás. Hőmérséke (szept. 1-én) 8.75° C. E forrásvíz kénsavas vasélecset tartalmazó vizekhez hasonló.²³

9. A vármegye égalja, széljárása, csapadéka. Égalj tekintetében a vármegye jelentékenyen befolyásolva van hegyrajzi alakulása által. A Kis-Kárpátok tényleg nem kis hatással vannak a vármegye légtüneti és égalji jelenségeire. Általuk a széljárás nevezetes módosulást szenved. Miután ugyanis az uralkodó szélirányok a nyugati, az északkeleti, az északnyugati, a nyugat-északnyugati,²⁴ a vármegyét tényleg a három utóbbinak csapásai ellen a hegység ellenálló bástyája védi. A hegység e védelme pedig annál jelentősebb, mivel ezek a sokszor valóságos orkánként dühöngő északvidéki szelek bizonyos évszaktól függetlenek. A keleti szél, bár nem oly hideg s zord, az esős felhőket az északi széllel versenyezve űzi el s épp oly szárító, mint emez s csak annyiban kevésbbé ártalmas, a mennyiben a sarki szelek közt legritkábban mutatkozik s közönségesen 24 óránál tovább nem tart. E vármegye ennélfogva valószínűleg a legszárazabbak közé tartoznék, ha e tekintetben egyéb ellentétes széljárások a légköri csapadékok alakulására kedvezőbben nem hatnának. Mind a déli, mind a nyugati szelek meleg, nedves gőzöket hordanak, s bár maga a déli szél nyáron szintén nagyon szárító, sőt hervasztó, mégis más évszakokban előmozdítja a csapadékot.²⁵ Különben mind a déli, mind a nyugati szél jótékonyan szelidíti a Kárpátoktól jelentékenyen föltartóztatott északi szelek fagyos zordonságát. A déli szél a vidék kitavaszodására is kihat, mert vele együtt jár a hó- és jégolvadás, tehát a természetnek a téli dermedtségből való megelevenedése. Magára Pozsony városra a déli szél azonban kellemetlen helyi hatással is van, a mennyiben a pozsonyi gyárvilág koromfüstjét és kellemetlen, sőt veszedelmes nitrogén, vízgőz, szénoxid és szénhidrogén gázait a városra irányítja.

A vármegyére mindenesetre jellemző, hogy alig van tökéletesen szél nélküli napja. Pozsony város szélnélküli napjainak száma egy-egy évben alig öt s azok is szeptemberre esnek. Legszelesebb a márczius-júniusi, legcsöndesebb a július-szeptemberi időszak. A folytonos széljárások miatt nincs is aztán Pozsony vármegye égaljában állandóság. Égalja ugyan egészben mérsékelt, úgy hogy a füge és a gesztenye a szabad telelést is eltüri, de hőmérsék-változásai mégis igen föltünőek és rögtönösek. Az évszakok átmenetei nem rendesek. Olykor a késő októberben is meleg napok vannak. Még az északibb vidékeken is néha november derekán illatos ibolyák díszlenek a szőlőkertekben.²⁶ Olykor a Súrban deczember közepén a mocsári gólyahír (Caltha tpalustris) kinyílik.²⁷ Az 1788. évi följegyzések szerint ez évben egész januáriusban szántottak és a fák levelezni kezdettek, februárban a mezők 8virágoztak, márczius 29-én pedig a mandola- s baraczkfák virágoztak, a szőlőhajtások oly nagyok voltak, hogy a gerezdek is meglátszottak rajtok.²⁸ Gyakran a tetemes hideget, főleg tavaszkor, hirtelen nyári hőség váltja föl. A májusi fagyok nagyon veszedelmesek a veteményekre, főleg a szőlőkre. Vannak évek, mikor a Duna kétszer is befagy, mint 1892-93-ban, s viszont vannak oly évek, mikor a folyam éppenséggel nem kerül jégtakaró alá.²⁹ A vármegye hőmérsékletének jellemzésére fölhozzuk itt Pozsony városáét. Ennek évi középhőmérséklete 10.2, maximuma 33.0, minimuma -16.2. Húsz évi középhőmérséklete pedig 9.9.³⁰

A vármegye éghajlatának jellemzésére fölhozzuk még, hogy itt nemcsak, mint mondottuk, a füge és gesztenye eltűri a szabad telelést, hanem a forró égaljak, a trópusok batatái, a Batatas edulis L. és a Convulvulus tuberosus L. nálunk könnyen meghonosíthatók.³¹ A fák és növények meghonosítására a Pötsen-szigeten, a városi díszligetben és hegyi ligetben tett kísérletek megmutatták, hogy a Khinából s Japánból hozott bálványfa (Ailandus glandulosa Desf.) és keleti tújafa (Thuya orientalis L.), a lefüggő sofóra (Sophora japonica pendula L.), a déleuropai Judásfa (Cercis siliquastrum L.), a kanadai vasfa (Gymnocladus canadensis L.), a teljes virágú chinai mandulafa (Amygdalus chinensis flore pleno), a japáni birs (Cydonia japonica), nemkülönben az amerikai kőris- és zürgelfák kitünően tenyésznek a belföldi rokon fanemekkel szemben. Az amerikai tölgynemek, különösen a Quercus rubra, coccinea és palustris azonképp jól tenyésznek. A külső színére ami fekete erdei fenyőnkhöz hasonlító Pinus taurica ugyancsak jól érzi magát klimánkban. Ugyanezt mondhatjuk a perzsiai eredetű orgonafáról (Syringa vulgaris L.) és a kis-ázsiai eredetű vadgesztenyefáról (Aesculus hippocastanum L.). A vadgesztenye egyáltalán gyönyörű fadísze e vármegyének. Pozsonyban a hegyi ligetben, a Bimbóházak vidékén, a városban szerte mindenfelé gyönyörű példányokkal, egész fasorokkal találkozunk.³² A khinai eredetű hortenzia gyönyörűen virul a díszligetek fakörnyékezte helyein.³³ Persze vannak fajok, melyek klimánkban nem boldogulnak. A carya-fajok³⁴ már az első nyáron tönkre mentek. A tengerparti gyantás fenyő, a Pinus maritima sem boldogult itt.³⁵

10. A vármegye földjének termőképessége. A földtani, vízrajzi s égalji viszonyok szerint minősül a vármegye talajának termőképessége. Ez egészben véve csak középszerűnek mondható. A hegyek közt, hol a talaj többnyire kövecses, agyagos és hideg, termékenysége csekély, már csak azért is, mivel megmívelése nehéz. Hol azonban a hegyek közt a gránit és diorit légköri befolyások következtében szétbomlik, ott jó szántóföldekre találhatni. Gránit- és diorittalajon 9kitünően nő a szőlő és gyümölcs, s buja mezők virulnak rajta. A síkságon, főleg a Vág és Morva mentén, de a Csallóközben is könnyű ugyan és meleg a föld, de nagyon homokos; megmívelése e szerint nem jár nehézséggel, azonban televényrétege gyönge lévén, termőereje hamar kimerül. A Csallóközben némely helyütt csak 4-6 hüvelyknyi termő televény borítja a kavicsos altalajt, bár az Alsó-Csallóköz némely részeiben egy, sőt másfél lábnyira is megvastagszik a televény. Helyenként a Csallóköz földjét, mint Nagylégnél, Olgyánál s egyebütt sajátszerű földnem borítja, ugyancsak a termékenység rovására. E földnem egy piszkosszürke, púpos és mélyedéses tömeg szabálytalan gumóiból áll. A kvarczhomokból és ritkás csillámrészecskékből álló és szénsavas mésztől czementált tömeg az édesvízi meszekre emlékeztet.³⁶ Sokkal jobb a föld minősége a Vág lapályán, az úgynevezett Mátyusföldön, valamint a külső és a nagyszombati járásban, hol a termőréteg vastagsgáa 4-5 láb is megvan. Éppenséggel híres a vármegyében az a televényföld, mely a pozsonyi járás hegyentúli részén Dévényújfalu, Besztercze, Mászt és Borostyánkő között terül el, s melyet már régibb időkben kerti kulturákhoz, főleg hortenziákhoz szállítottak Pozsonyba.³⁷ Ott, hol a terület fölszínét a lősz borítja, a föld termőképessége könnyebb módon fokozható. Mert ámbár maga a lősz soványságánál fogva kevésbbé jó termőföld, annyiban mégis előnyös, a mennyiben a kavicsos területeket beborítja, s így kulturképessé teszi. Kellő trágyázás mellett rajta, bár lassan, a kivánatos televényföld keletkezik, a mellett könnyen megdolgozható s elégséges kiterjedést enged a vetések gyökereinek. Mésztartalma kiválóan lóhere és hüvelyes növények természtésére alkalmas.³⁸ A Súr televényének termőképességét kivált fatenyésztése mutatja. A fatenyésztés itt nem magelvetés eredménye. A szilfákon észrevehető új ágképződések fennen hirdetik az ottani vegetáczió nagy termőképességét. A technikai czélból lehántolt fák károsodását csakhamar helyrehozza az üde új ágképződés. A Súr szélének talajába ültetett kőrisfa (Fraxinus excelsior L.) rendkívül kedvező növési viszonyokra vall.³⁹

11. A vármegye kulturterülete. Terjedelem tekintetében Pozsony vármegye földjének gazdasági fölhasználhatósága igen nagy. Mondhatni, hogy túlnyomóan kulturterületből áll. Van összesen 444.915 k. hold, vagyis 2561 km². szántóföldje, kertje, szőlője, miből Pozsony városára egymagára 6742 k. hold, vagyis 39 km². terület esik. A föntebbi számból 8411 hold 1405 ölnyi² terület tisztán szőlő, miből Pozsony városára 1352, Modor területére 1000, Bazinéra 500, Szentgyörgyére szintén 500 k. hold esik. Erdőterülete 885.42 km²-t vagyis 155.168.33 k. holdat tesz, miből Pozsony városára 24.51 km². esik. E művelt területekhez képest azonban elég nagy kiterjedésű a szántóvas alá nem fogott talaj is. A nádas ezer holdnál több s leginkább az Alsó-Csallóközben, a Duna szigetségein, a kiszakadó erek s természetes csatornák partjain található. Különben nem éppen értékesítés nélküliek a nádasok sem, mivel terményeik nádfedésre, vakolataljra, nádszövetektre s tüzelésre jól alkalmazhatók. A Dunának Pozsony város területére eső mellékágaiban termelt nádat a mult évben is 149 frton árverezték el. A merőben terméketlen föld 46.950 k. hold, a mi mindenesetre jókora terület.

12. A vármegye növényzete. A növényzet jellege. Sajátos növényfajok. A vármegye növényzete nemcsak a fajok sokaságával, hanem a fajok geografiai elterjedése iránt tájékoztató adatainál fogva is fölötte érdekes. Növényzete ugyanis nemcsak változatos, hanem a mellett annyiban is fölötte tanulságos, a mennyiben azt, az állatok és emberek vándorlásával bizonyított nagy igazságot, hogy Európában az élet: a növény- és állatvilág délkeletről északnyugati irányban haladt, kicsinyben szintén megerősíti.⁴⁰ Ha vannak növényeink 10között olyan fajok, melyek - mint a Galisonga parviflora - nyugatról keletre vándoroltak,⁴¹ ezek nem szabályt, de kivételt alkotnak. Ha vannak továbbá, melyek csakis a Morva-folyó jobb partvidékéről és a hainburgi hegyekről ismeretesek,⁴² nálunk pedig eddigelé még elő nem kerültek, az állításunkat meg nem ingathatja, mert éppen növénygeografiai okok biztosítanak a felől, hogy e fajokra nálunk is előbb-utóbb rá fognak találni.⁴³ Így tényleg már előkerültek nálunk a hainburgi hegyek növényei közül a Lactura sagittata, a Viola Kerneri, Kalksburgensis és Badensis; a Morva-jobbparti növények közül pedig az Oenanthe media, Orbanche coerulescens és a Bromus patulus.⁴⁴ Növényzetünk egészében egyezik ugyan Kelet-Európa növényzetével, melynek részét teszi, de sok tekintetben közös a szomszéd Alsó-Ausztria és Morvaország, valamint a távolabb eső Németország florájával is. E kapcsolatos összefüggés daczára is azonban nem szűkölködik vármegyénk oly sajátlagos fajokban sem, melyek a szomszéd országokban hiányoznak.⁴⁵ A Kis-Kárpátokban a Pozsony vidékén tanyésző hamvasszeder növények közt új fajok és alfajok ismeretesek.⁴⁶ Híres főleg a dévényi Nagytető növényzete. E hegy meszes talajában a pozsonyi hegyekétől sajátszerűen eltérő flóra virul. Ormai s lejtői nyaranta dús virágszőnyeggel borítvák s kevés hely van hazánkban, melyen a természetbarát üdítőbb és zavaratalanabb örömöket élvezhetne, mint itt, hol szemei messze elkalandozhatnak a tágas Morva-lapályon, a Duna mosolygó vidékén, a festői Lajta-hegységen, miközben érzékeit a bájos növényvilág zamatos, fűszeres illata gyönyörködteti. A mily dús, oly sajátos is a Nagytető virágvilága. Rátalálunk itt a csúcsszéleken, bokrok között a Smyrnium perfoliatum L., vagyis a hazánkban csakis még a a bakonyi Somhegyen előjövő, májusban virágzó s júliusban gyümölcsöt érlelő szárölelő gyaporra.⁴⁷ Továbbá a hegyi 11ternyére, a tollas szegfűre, a bérczi perjére, az élesmosó fenyérre, a sápadt kosborra, a kék szádorra, a hegyi tavorjára, a kopasz csipkepittyre, a selymes sertecsékre, stb.⁴⁸ De odább a Kis-Kárpátok lánczolatában a Viszoka is sok növénysajátosságot mutat. Talajában virul a fürtös kötör, a kövér daravirág, a pompás estike, a kövi ternye, a széleslevelű csengetyűke. A Kis-Kárpátok keleti oldalán pedig Losoncznál, Bazinnál, Szentgyörgynél stb.⁴⁹ rátalálunk a ritkaságszámba menő nyelves pérára (nyelves csodabogyóra), a Ruscus hypoglossumra.⁵⁰ A vármegye határán álló, kúpjaival oly szép látványul szolgáló Wetterlin főleg növényzeti sajátosságainál fogva fölötte figyelemre méltó, mert valósággal növényválasztóul tekinthető, a mennyiben az egyes vadon tenyésző északi növényfajokat föltartóztatja a déli irányban való előnyomulásukban⁵¹ s viszont a nagyszombatvidéki florának egyes képviselőit nem engedi északra előre hatolniok.⁵²

Sajátosnak kell mondanunk a Csallóköz növényzetét is.⁵³ Felső részei a szigetnek gyakori kiöntéseknek lévén kitéve, idegen növényfajok jelennek itt meg, melyek aztán nemsokára újból eltünnek.⁵⁴ Valóságos növényvándorlás színhelye e vidék. Más vándorló növények azonban állandósulnak, míglen a földtagosítás vagy egyéb külső alakulások tönkre nem teszik.⁵⁵ Egyes fajok: Asarum europaeum L., Arum maculatum L., a körtvélyesi hajóállomásnál félholdnyi területen honosultak meg s az egész szigeten másutt sehol sem láthatók. A szerb tövist, Xantium spinosum L. az oroszok hurczolták marhaétekül Somorjába, az Allium ursinum L., a szigetségen, az Ornithogalum nutans L. Körtvélyesnél, a Hippophäe rhamnoides L. a szigetek görélyeiben, a Selaginella helvetica Rab. a szigetek rétein, a Parmelia pulchella Wallr. Somorjánál jelennek meg. Szétszórtan, de még minden évben megjelennek az Epipactis latifolia All., Erucastrum inodorum R., Carlina acaulis L., Gnaphalium uliginosum L. nedves réteken; a Herniaria glabra L., Bupleurum rotundifolium L., Bupl. Gerardi Jacq. a vetés közt, Rumex maritimus L., Typha minima Hopp. Ez utóbbi gyékényféle növény, mely az oroszvári Dunaágban s a Csallóközben kerül elő.⁵⁶ Innen származott valószínüleg Budapest vidékére is.⁵⁷

Az alsó Csallóköznek Dercsika, Várkony, Bős, Szerdahely vidékén egészen más növényjellege van. Itt áradásnak ki nem tett lápföld van. Számos növény virul e helyütt, s a süppedő talaj veszedelmét a buja növényzet takarja.⁵⁸

12Azonban a mocsaras lapály is nagyon érdekes mocsár- és fövénykedvelő növényfajokkal dicsekszik, milyen a csemege sulyom, a solymos baka, a henye boroszlán, a késői szegfű. A Búr-erdőben találjuk a sárga gyopárt és a nyulánk lellenyt. A Súrban főleg a félfüvek (cyperaceák) családjába tartozó növények, kivált a carex- és scirpus-fajok tenyésznek, melyek társas állapotban jelentkeznek és a tőzeg képződéséhez jelentékenyen hozzájárulnak. Ezzel szemben a kryptogam növények, úgy faj-, mint egyedmennyiségre nézve nagyon alárendelten mutatkoznak.⁵⁹ A félfüvek fajaiból másfelé is, jobbára a cyperus-, schoenus-, eriophorum-, scirpus-, cleocharis- és carex-félék jönnek elő, míg a Közép-Európában tenyészó rhynhospora-, fimbristylis-, cladium-, clyna- és kobresia-félék nálunk ismeretlenek.⁶⁰ A Feketevíz és a Dunaág mocsarai ugyancsak számos és érdekes növényfajjal tarkítják a talaj fölületét.

13. A mérges- és gyógynövények. Mérges növényekben sem szegény Pozsony vármegye. Ezek a vármegye hegyein, erdőiben, szigetein, vetéseiben, rétein, szőlőiben s szántóföldei szélein, kerítések és bokrok mellett tenyésznek. Ilyen egyebek között a nagyon mérges maszlagos nadragulya (Atropa belladonna L.), mely a vármegye hegyes vidékein igen nagy mennyiségben fordul elő. Még szaporábbak a gyógynövények, melyek azonban e czélra alig értékesíttetnek.⁶¹ Így termédek sok papsajt-mályva (Malva vulg., Malva sylvestris L. et rotundifolia) fordul elő Főrév, Szunyogdi, Püspöki stb. községekben. A kis ezerjófű (Herba centaurii minorist, Erythraea centaurium) igen gyakori réteken; a mezei székfű (flores Camomillae vulgaris) igen nagy mennyiségben található mezőkön, nem művelt s vad földeken, útszéleken, romhalmazokon és kavicsos helyeken; a búzavirág, másképp vadpézsma (flores Cyani), ugyancsak nagy mennyiségben gyűjthető a gabona közt; a fehér liliom (flores Lilii albi) nálunk kertekben szapora; az orvosi bazsál, másképp pünkösdi rózsa (flores Paenoiae officinalis) a házi kertekben igen gyakori; az ökörfarkkóró, másképp gyapjúfű (flores Verbasci) romhalmazokon, utak mentén és erdőtisztásokon található; a lókörmű szattyú (folia Farfarae) nedves, agyagos talajon gyakori; a beléndek (folia Hyoscyami nigri) szintén gyakori; a zsálya (folia Salviae officinalis) kertekben sűrűn jelentkezik; az üröm (herba Absinthii) egyes vidékeken, különösen szárazabb, dombos, bokros helyeken igen nagy mennyiségben szedhető; a mákfű vagy czitromfű (folia Melissae) kertekben gyakori; a ziliz (herba Althaeae) nedves erdőkben és réteken, különösen a Duna árterületein igen gyakori; a zsurlófű (herba Eguiseti arvensis), mely úgy a gyógyszertárban, mint az iparban és háztartásban hasznos, gyakori; az orvosi pemet és fehér pemet (herba Marubii) homokos földeken gyakori; a keskeny útifű (herba Plantaginis lanceolatae) réteken mindenütt található; a tüdőfű, másképp galnafű (herba Pulmonariae officinalis) erdőkben és nedves helyeken gyakori; a szentháromság violája (herba Violae tricoloris) réteken és szántóföldeken közönséges.

13. A zúzmók, moszatok és harasztok. A zúzmóflóra eddigelé ismeretes nemei 73, kétszázötvenegy fajjal. Ezek közt van 51 új faj és 9 új varietas, illetve forma. Általános jellege egyezik a dombvidékével és a hegyi erdőségével. Képviselve csupán a hegylejtőkön és hegycsúcsokon van. A kultur- és szántóföldül, valamint rétül szolgáló síkvidék, melyből a Kis-Kárpátok kiemelkednek, a zúzmóflóra tenyészésére nem alkalmas. Síkvidéki erdőségekben sem jut dúsabb kifejlődéshez. A szentgyörgyi Súr-erdő fatörzsein csak gyorsnövésű zúzmófajok tenyésznek. Annál érdekesebbek lichenologiai tekintetben a Kis-Kárpátok délkeleti lejtőin viruló szőlők. Az ezekben levő kőtorlaszokon rendkívűl dús zúzmóflóra honosult meg⁶² melegebb színhangulatot adva a phanerogamoktól csak kevéssé ellepett vagy 13részben egészen csupasz gránit-, gnájsz- és csillámpala kőtömegeknek. A szőlők fölött következő előerdő-regióban levő terméketlen területen kivált a cladoniák faja,⁶³ az ugyanott levő nagy kőtuskókon pedig még jellegzetesb zúzmóflóra tenyészik.⁶⁴ Az ugyanezen magasságban levő gyümölcskertek alma- és körtefáin a jellegzetes flóra azonképpen gazdag szaporaságban látható.⁶⁵ Míg az előerdők tölgyeinek s a gyümölcskertek nemes gesztenyefáinak törzseit és ágait a zúzmók dúsan ellepik,⁶⁶ addig az előerdők fenyőin a zúzmó-tenyészet vajmi szegény. Kérgükön csak a Buellia myriocarpia és Schaereri tenyésznek. A hegykúpokat borító terjedelmes lomberdőkben már gazdag zúzmó-világ virul. A bükk-, tölgy-, jávor-, hárs-, kőris-, szil-, fejérnyárfákon más-más fajok honosak. Az erdőtalaj azonban a lehullott vastag lombréteg miatt a zúzmóflóra tenyészésére alkalmatlan, úgy hogy itt csak kevés fajra találhatni.⁶⁷ Városokban és helységekben a régi falak és kerítések, főleg északi oldalukon, dús zúzmónövényzetet mutatnak.⁶⁸ Megjegyezzük még, hogy az alhavasi és havasi formák Modor közelében mutatkoznak, érdekes változatot hozva a zúzmóvirányba. Modornál a Cetraria cucullata, a Viszokán a Solorina crocea, Konyhánál a Thamnolia vermicularis jelentkezik.⁶⁹

A moszatok (algák), mohok (muscineae) és harasztok (filices) közül az elsők sűrűn képviselvék kútcsövekben, vízárkokban, vízi növényeken, hegyi patakokban köveken, mocsarakban, állóvizekben, kiszárított mocsarak iszapján. Az eddig ismertek az ulvina, protococcus, palmella, nostoc, sphaerozyga, oscillaria, allogonium, draparnaldia, conferva, spirogyra, zygnema, hydrodictyon, botrydium, nitella és chara-fajokhoz tartoznak.⁷⁰ A mohok, ezek az edénynyalábjaik tökéletessége miatt az őscsúcsnövő növények és a zúzmók közé helyezendő, de szaporodási műszereik tekintetéből a phanerogamokhoz, az edényes spóra-növényeknél közelebbi rokonságban álló növények ugyancsak állóvizekben, nedves vagy mocsaras helyeken, agyagos talajon, hegyi erdőségekben, kisebb hegyi vizekben vagy puszta, napos helyeken, tőzegrétegeken, köves utakon, sziklákon, nádfedeleken, ugarföldeken és útszéleken, gyümölcsfákon és kopár, sziklás szőlőterületeken tenyésznek s részint a májmohok (hepaticae), részint a kifejlettebb száruknál s leveleiknél fogva magasabb rangú lombmohok (musci frondosi) rendjéből valók.⁷¹ Eddig 54 máj- és 210 lombmoh ismeretes Pozsony környékéről.⁷² A Súrban tenyésző 14moszatok közt kiválóan említendő a Hypnum Scorpioides L., a harasztok közt az Aspidium filix max Sw.⁷³ A harasztok fák tövében, mocsárhelyeken, árkokban, patakok mentében, sziklafalakon sűrűn teremnek s díszes leveleikkel tünnek föl. Vannak közöttük egyes érdekes fajok, melyek flóránkban ezelőtt tismeretelenek voltak. Ilyenek az Aspidium heleopteris Borkh., mely a pozsonyi vaskút körül levő vizes árkokban terem; az Aspidium filix mas (L.) ß crenatum Milde és az Athyrium filix femina (L.) Roth c. multidentatum Döll., melyek a pozsonyi Zerge-hegyen fordulnak elő.⁷⁴

14. A gombák. Gombák tekintetében kevés vármegyét ismerünk oly alaposan, mint Pozsony vármegyét. A területén eddig talált⁷⁵ gombák 444 nemből s 1478 fajból állanak.⁷⁶ Ezek között vannak olyanok, melyeket sokáig csakis Pozsony vármegye és az oroszországi Kazan területéről a Volga-partról irsmert a tudós világ.⁷⁷ Más fajok eddig csak Olasz- és Angolországból voltak ismeretesek,⁷⁸ vagy Bajoroszágból és Észak-Itáliából⁷⁹, ismét mások a Provence-ből,⁸⁰ úgy hogy az e vármegyében kertekben, réteken és ligetekben előjövő gombák fölötte érdekes növénytörténeti adalékokul tekinthetők. E gombák egyike-másika éppen e vármegye területéről lett először ismeretes Magyarországban.⁸¹ Mások meg szaporították a fajok számát.⁸² 15Az eddig ismert fajok közt vannak jó tápszerül szolgálók is, melyek sűrűn kerülnek a piaczra.⁸³ Ilyenek a szín- és formagazdag hydnum repandum L., mely Szentgyörgy vidékén gyakori s jó ízénél fogva igen kedvelt konyhagomba; a nagyon gyakori boletus bovinus L., mely a fenyőfa-eredeinkből vándorol a piaczra; a szép vörös húsú boletus chrysenteron Bull., melyet a pozsonyi Kálvária-hegyen szednek a konyha számára; az eredeinkben színre és formára változatosan jelentkező boletus edulis Bull., melyet gazdag és szegény kiválóan szeret; a fenyő-erdőkben növő boletus granulatus L., továbbá a boletus luteus Lit., a boletus regius Kromb., a boletus scaber Bull., a boletus subtomentosus, mindannyi keresett gomba s piaczunkon megszerezhető; hasonlóan a boletus satanas L., a polyporus confluens A. és Sch., a polyporus frondosus Fr., a polyporus ovinus Sch., az armillaria mellea Quel. - A collybia esculenta Quel., mint jó levesgomba, keresett és igen gyakori. A fatörzsökön sűrűn tenyésző pleurotus ostreatus Quel. és a fenyőerdőkben szaporán növő lactarius deliciosus Fr., a hegyi erdőkben növő russula alutacea Fr., a russula aurata Fr., a russula vesca Fr., a russula virescens Fr. a pozsonyi piaczon rendesen találhatók. A cantharellus cibarius Fr. tömegesen kerül oda a modori, szentgyörgyi, récsei és a zergehegyi erdőségekből. Az erdeinkben igen gyakori marasmius scorodonius mint jó levesgomba ismeretes; a clitopilus prunulus Quel., a pholiota mutabilis Quel., szintén nem ritkák piaczunkon. A champignon név alatt réteken, legelőkön s kertekben előjövő agaricus arvensis Schäff. és az agaricus campester L. igen gyakori jelenségek az itteni piaczokon. Az utóbbi, agaricus campestris L., csiperkegomba, a legjobban tenyészthető gombák közé tartozik.⁸⁴ Nem kevésbbé jó evésre és tenyésztésre a kucsmagombák közül a morchella esculenta (L.) Pers. és a cseh kucsmagomba, a morchella bohemica Krumhholz.⁸⁵ Mindkettő sűrűn jelentkezik dunai ligeteinkben homokos talajban. Az ehető gombák egyik legfinomabb faja a szarvasgombák között a nyári szarvasgomba (tuber aestivum), mely gyakori a Csallóközben.⁸⁶ E feketebarna felületű, nagy bibircsekkel behintett, előbb fehér, utóbb éréskor agyagsárga, sőt világosbarna húsú gomba szaga és íze ugyan kevésbbé zamatos a fekete (tuber melanosporum), avagy a téli (tuber brumala), meg a vörös (tuber griseum v. rufum) szarvasgombánál, mindazonáltal kellő elkészítés mellett mégis jól élvezhető. Vannak aztán a gombák között jó taplógombák is, milyen a fagus-törzsökön növő fomes fomentarius Fr., míg a lombfákon, különösen fűzeken növő fomes igniarius Fr. szép példányokban szobadíszekül s consolokul használtatik.

Tudvalevő, hogy a növényi rovarpusztítók a gombák nagy csoportjából kerülnek ki, a mennyiben e kártékony rovarok s ezek álczái közt valóságos epidémiákat okoznak. E parányi organizmusok tehát mintegy az élet és halál kapui, melyek gátat vetnek annak, hogy oly veszedelmes rovarok, melyekhez 16rejtett helyeken való lappangásuk miatt sem ember, sem pusztító állat nem férhet, túlnagy számmal el ne szaporodjanak.⁸⁷ Ilyen gombák többszörösen képviselvék a vármegye gombái között is. A rovarölők (entomophthoraceae) családjából ilyen az empusa muscae (Fr.) Cohn.⁸⁸ nevű penész, mely a házi legyeket s a szúnyogokat,⁸⁹ az entomophthora Tipulae Fresen⁹⁰ a hernyókat pusztítja. Továbbá tudjuk, hogy az entomophthora-gombák és a cordyceps militaris L.⁹¹ a fenyőerdőket rontó noctua piniperda és a gastropacha pini hernyóit, valamint más bogárféléket is pusztítják. A botrytis Bassiana a szövő-lepkék ellensége, azok muscardine nevű betegségét okozva. Tömérdek áldozatot szed e gombafaj a bogarak seregéből is. Persze a selyemhernyók (bombyx mori) is szenvednek tőle.⁹² Gombák, különösen Isaria-félék hathatósan pusztítják a cserebogarak pajorjait.⁹³

Ezen hasznos gombák mellett vannak azonban veszedelmes és kártékony fajok is. A veszedelmesek közé számítjuk a mérges fajokat, milyenek a pozsonyi Kálvária-hegyen növő fölötte mérges amanita mappa Fr., vagy a pozsonyi ó-ligeti útszéleken növő ugyancsak fölötte mérges inocybe rimosa Karst. A kártékonyak közé sorozzuk azokat, melyek a kerti, erdei vagy gazdasági növényzetnek, avagy gyümölcsfáinknak ártanak. A peronospora calotheca tönkre teszi az asperula odorata leveleit,⁹⁴ a peronospera parasitica tönkre teszi kereinkben a kereskedelmi növényeket;⁹⁵ a phytophthora infestans (Mont.) De Bary⁹⁶ a burgonyát⁹⁷, a paradicsomot,⁹⁸ a plasmopara viticola (Berk. et Curt.) a szőlőket,⁹⁹ az ustilago hypodytes a triticum repens-t¹⁰⁰ az ustilago Ischaemi az andropogon Ischaemum virágait,¹⁰¹ az ustilago maydis a kukoriczát;¹⁰² az ustilago segetum az árpa- és a zabféléket;¹⁰³ a tilletia tritici,¹⁰⁴ a tilletia laevis (Kühn)¹⁰⁵ és a puccinia graminis (Pers.)¹⁰⁶ a búzát. Ez utóbbi teszi gabonaféléink rozsdabetegségét. Az aecidium spóráiból ugyanis a gabonanövényeken az uredo és a puccinia graminis fejlődik, melyek a rozsdabetegséget idézik elő.¹⁰⁷ Figyelemre méltó azonban, hogy éppen Pozsony vármegyében is a rozsda érintetlenül hagy bizonyos búzafajtákat, mint a Viktória-búzát és a tariska vagyis bajusztalan búzát.¹⁰⁸ Maga a rozsda azonban történelmileg is konstatált. 1576-ban aug. 1712-ikén Ferdinando San Maria de Specia Casa komáromi olasz alkapitány jelenti,¹⁰⁹ hogy a Csallóközben ebben az évben a termést a rozsda teljesen tönkretette s e miatt a gabona kalásza mind üresen maradt. Továbbá a puccinia pruni és az exoascus pruni Fueckel a szilvafákat;¹¹⁰ a puccinia malvacearum Mont. az orvosi és ipari czélokra szolgáló, sötétvörös festőanyagot adó¹¹¹ mályvaféle növényeket, a mályvarózsát és ennek kerteinkben előforduló valamennyi rokonát;¹¹² a polyporus squamosus Fr. és a pleurotus pulmonarius Fr. a diófákat,¹¹³ a gloeosporium ampelophagum (Pass)¹¹⁴ a szőlőket¹¹⁵ a gloesporium ribes Mont. et Desm. a ribiszkebokrokat,¹¹⁶ az exoascus deformans Fuckel az őszibaraczk-fákat.¹¹⁷ Óriási károkat okoz házainkban a hártyagombák egyik tagja: a házi gomba (merulius lacrymans Fries).¹¹⁸ Ellepi a házak farészeit és tönkre teszi, fölemésztve a fa nitrogén-tartalmú anyagait, vagyis fehérje-vegyületeit.¹¹⁹ A köznépünktől napsütéskor hulló esőnek tulajdonított s ragya-esőnek nevezett gyümölcsfa-betegséget¹²⁰ a fusicladium dendricum Wallr.¹²¹ és a fusicladium pirinum Lib.¹²² okozzák. Amaz az alma-ragyát, emez pedig a körte-ragyát másképp körte-koszt, vagyis alma- és körtefáink azon betegségeit okozza, melyek rozsda alakjában nevezett gyümölcsfáinkat ellepve, gyümölcsüket is károsítják, a hajtások hegyeinek elhalását és a rügyek leszáradását okozzák, s a gyümölcsnek nemcsak külső szépségét, hanem belső jóságát, ízét is jelentékenyen csökkentik. A megragyásodott oldalon a gyümölcs keményebb és kásásabb marad. Főleg a körte-ragya káros, mert a nagy ragyafoltok alatt a gyümölcs húsa megkövesedik és gyakran élvezhetetlenné válik.¹²³

15. Az erdőség. Az erdőség¹²⁴ fafajai a hegyek közt többnyire lombosak. Köztük leginkább a vörös vagy erdei bükkfa válik ki, úgy hogy mellette a fehér gyertyán, nyir, rezgőnyárfa, kőrís- és jávorfa, vadalma, körte, hárs, galagonya, tölgy és fenyő csak elszórva mutatkozik. Gyöngyörü, csaknem páratlanul álló bükk-erdőség díszlik Borostyánkő vidékén. A Vág lapályán nagyobbára a tölgyfa uralkodik. A tölgyerdőség a vármegyei területből 22.941.52 katasztrális holdat, míg a bükk s egyéb lomberdő 80,949.01 katasztrális holdat borít el. A tölgyerdő főleg Cseklész, Prácsa, Dubova, Sárfő és Schweinsbach vidékén díszlik, de hogy régen a tölgynek nagyobb uralma volt, azt azon utóhajtások és törzsek bizonyítják, melyek úgy a Morva-lapály fenyőerdőségeiben,¹²⁵ mint a pozsonyi Duna-szigeteken is szemlélhetők. A Csallóköz is hajdan nagy tölgyek hordozója volt, melyeknek maradványai még a hatvanas években láthatók voltak.¹²⁶ Rengeteg fenyvesekre a Morva-lapályon találunk; Lozornótól Miaváig nem kevesebb, mint 51.277.80 katasztrális holdat foglalnak el. Ellenben a Súr terjedelmes, 967 holdnyi sűrű, sötét, mézgás égerfa- (Alnus glutinosa) erdőségből áll, melyben a hosszúnyelű szilfa (Ulmus effusa), a nyár-, kőris- és tölgyfa csak kivételesen 18mutatkozik. A kőrisfa (Fraxinus excelsior L.) csak utóbbi időkben került a mocsárság szélén mívelés alá s itt rendkívál kedvező talajviszonyoknak örvend.¹²⁷ A hegyes vidéken helyenként jól tenyészik a vad- és nemes gesztenyefa. Pozsony hegyi ligeteiben gyönyörű vadgesztenyefák vonják magukra az arra haladók figyelmét.

A Duna-szigeteken, melyek a kanyargós folyam ölelő karjai között bájos tájképeket alkotnak, az erdőségekben jobbára nyárfa-, hamvas égerfa-, síma szilfa-, kőris- és fűzfa-állományok virulnak szapora mennyiségben. Itt a sarjerdők nagyon különböző cserjékből állanak: mogyoró, ükörke, fekete bodza, kánya- és ostormén-bangita, kecskerágó, varjútövis, kökényszilva, szeder, kecskefűz, loncz, sóska-borbolya, som, vörösgyűrű, meg egyébfélékből. Némely helyen a dunamenti ligetek valódi miniature őserdőknek mondhatók. Százados jegenyék, rezgőnyárfák, fűzfák, égerfák, ákáczok szalagokkal beindázott áttörhetetlen sűrűséget alkotnak. E helyütt nádasok, erek és dús füzes vágások egészítik ki az áltropikus buja növényzetet.¹²⁸

16. Gazdasági növények. A gyümölcsöket termő fák és növények. Gyümölcsöt termő fák és növények tekintetében Pozsony vármegye egyes vidékein a multhoz képest örvendetes haladást szemlélhetni. A gyümölcsfélék egész sorozata jól tenyészik és érik e vármegyében, névszerint az alma, körte, cseresznye, szilva, baraczk, mandula, berkenye, naszpolya, málna, ribiszke, egres, sőt még a füge is. A hegyes vidéken sűrűn tenyészik a dió, melynek szaporaságától kapták a vármegye egyes helységei, mint Alsó- és Felső-Diós nevüket. De gyakori a dió a lapályon is, mint a pozsonyi díszligetben és a dunai szigeteken. Ez utóbbiak híres téli gyümölcsök termőhelyei, névszerint a Pötsen, meg az Óliget, melyek gyümölcstermőségének híre messze visszaszáll a középkorba.¹²⁹ Egyes gyümölcsfajok, nevezetesen a szilva, kajszibaraczk és körte jól jövedelmező kiviteli czikkek. Ezekből jókora mennyiséget Német- és Francziaországba visznek ki. Az Alsó-Csallóközben Vásárút és Bős két fő gyümölcstenyésztési telep. A vásárúti telepet a pozsonyi társas káptalan birtokán néhai Urbanek Ferencz kanonok létesítette. A hírneves pomologus¹³⁰ elhunyta után ez a telep visszafelé fejlődött ugyan, de vidékén mégis rendkívül gyarapodott a gyümölcstermesztés. Vásárút, Kürt, Vámosfalu, Tőkés, Kisudvarnok, Nagyudvarnok, Eperjes kivitelre is termesztenek almát s körtét a legnemesebb fajokból, s a tőkési sziget útjait nemes gyümölcsfák szegélyezik. A bősi telep Üchtritz-Amade Emil gróf gyümölcsöse és faiskolája az Öregduna mellett.

A Felső-Csallóközben Apponyi György gr. kertészete Éberhardon, az özv. Reiszig Alajosné, szül. Takács Kornélia gyümölcstelepe Jókán, ugyanitt Vitál Alajosnak nagy szakértelemmel és költséggel vezetett, ma már, fájdalom, pusztuló gyümölcsöse a Kis-Duna mentén, Galgóczy Antal gyümölcsöskertje Püspökiben, a Czilchert Róberttől telepített gyümölcsös Gútoron és a Szmrtnik, Nagy, Zsitvay, Bittera családoknak a föloszlott Urbanek-féle faiskolából fölújított gyümölcsösei a legnemesebb alma-, körte-, diófajokat szolgáltatják. Vajka, Keszölcsés, Doborgaz községek szigeteinek határain is igen elterjedt a gyümölcstermesztés. Itt Molnár Zsigmond, Molnár László, Bittó Lajos voltak a nemesebb alma- és körtefajták meghonosítói. Sárga és görög dinnyéiről meg éppen híres a Csallóköz.

A külső járásban még a negyvenes években alapította Kossúton Fekete Ferencz híres gyümölcsösét, melyet nemcsak a községi közbirtokos társak, hanem az egész környék példaként követett. Esterházy Miklós gróf gyümölcsöse Tallóson szintén e kor alapítása. Napjainkban Kuffner Károly czukorgyáros ültette ki gyümölcsfákkal haszonbérelt birtokának út- és határszélet.

A nagyszombati járásban Nagy-Szombatban az ötvenes években Siebenfreund János nagyszerű gyümölcs- és szederfa-ültetvényekkel adott jó példát a gyümölcsfa-tenyésztőknek. A szempczi járásban pedig Esterházy Mihály 19gr. szempczi gyümölcsös-kertje és faiskolája s ennek egy emberöltőn át hűséges szakértő kezelője, Ritter Mátyás terjesztette nagy eredménynyel a gyümölcsfa-termesztést s a kitünő gyümölcsfajokat. E járás községi faiskolái a Bach-uralom és provizorium alatt Ritter fölügyelete alatt állottak s a legjobban voltak mívelve. Sajnos, napjainkban visszaesés mutatkozik. A Kis-Kárpátok keleti oldalán és nyúlványain a szőlőmíveléssel összekötve a gyümölcsnek, mint piaczi terméknek termelése dívik. Ezek látják el leginkább a városok piaczait, és a magyar vidékeken, a Csallóköz közepén, a külső járásban, sőt Komárom vármegyében is, gabonáért cserélik be szilvájukat, almájukat. E járásban az alma és körte mellett a beszterczei szilva, őszibaraczk, cseresznye, nagyobb tért foglal el. Rétén még Dóka Lászlónak is volt régebben, nagy szakértelemmel kezelt gyümölcsöse.

A nagyszombati járás igen előhaladott a gyümölcstermesztésben. Nem csoda, miután a Zichy Ferencz gr. vedrődi és pusztafödémesi, szakszerű kezelés alatt állott faiskolái bőven adták a kiültetendő csemetéket. Zichy Pál Ferencz gróf czifferi, Majláth György zavari, Dezasse Emil gr. bohuniczi, d'Hennin heczeg szeredi és Pálffy István gr. csesztei gyümölcsös telepei az egész járásban szétosztva, terjesztették a gyümölcsfákat s gyarapították a nemes gyümölcs termesztését.

A pozsonyi járás legkitünőbb góczpontja az Esterházy Mihály gr. gyümölcs- és díszkertje Cseklészen s e mellett az urasági szakértő kertész közvetelen vezetése alatt állott községi faiskola és az anyatörzsekkel kiültetett gyümölcsös. Az egész vármegyében ez a legjobban kezelt községi faiskola. Szomszédságában, Magyarbélen, Gyiokó Szilárd telepített kitünő gyümölcsöst és kivitelre termő csemege szőlő kertet. A hegyoldalon Bazin, Szentgyörgy városok területén a szőlők között és alján szintén terjedt a nemes gyümölcs termesztése. Szentgyörgy város kajszinbaraczkot, köszmétét, ribiszkét és szőlőt szállít Németországba. Főrév község rétjei ugyancsak gyümölcsözők. A Pozsonyból Récsére vezető út szélén a Pozsony város birtokához tartozó szilvafák évi termését 6-700 frton árúsítja el a város a legtöbbet igérőknek. A pozsonyi járás hegyen túl levő részében, Stomfán Károlyi Alajos gr., Malaczkán Pálffy hg. gyümölcsfaiskolái és több plébános törekvései terjesztették a Bécs közelében nyereségesnek bizonyuló gyümölcstermesztést. Sajnos, hogy a községek földmíves lakói nem annyira a nemes fajokat, mint inkább a biztosabban termőket gondozzák. Masanszki alma és beszterczei szilva a főterményük. Dévény vidékén a virág mellett a gyümölcs is jobb gondozásban részesül.

A malaczkai járásban kevés számottevő gyümölcstenyésztési kísérletről szólhatunk. Mindössze is csak azt említhetjük, hogy Nagylévárdon és Szentjánoson vannak urasági gyümölcsösök.

Némely gyümölcsfajok azonban határozottan elhanyagoltatnak. Így a mandula is, mely előbb Pozsony vármegyében gyakoribb volt, mint ma. A Csallóközben s Pozsony környékén szaporák voltak a mandulafák, melyeknek zöld gyümölcse teljesen kielégítette a pozsonyi czukrászok évi szükségletét. Ma is említik a mai Újtelepen feküdt régi Falb-féle telepen, valamint a Stefánia-úton fekvő régi Grassalkovics-féle lovarda (ma vendéglő) telepén virult mandulafákat. De az itt virult kertek nagyrészt már beépítvék, a fák kiírtvák vagy korhatagon kidöltek annélkül, hogy újakat ültettek volna, úgy hogy czukrászaink ma messzebb eső tájakról kénytelenek szükségletüket beszerezni. A Csallóközben, Olgyán s másutt virult mandulafák nagyrészt kivesztek.¹³¹

17. A vármegye állatvilága. Az ősállatok kövületei. Ha a föntebb vázolt földtani főelemek egyebekül sem volnának tekinthetők, mint földünk kiépítésének anyagai, máris fölötte nagyérdekűeknek kellene azokat mondanunk, de érdekességük jóval fokozódik azáltal, hogy a geologiai korszakok szerves világának megismerésére becsesbnél-becsesbb adatok szolgáltatnak. A vármegye határában nagy mennyiségben kerülnek elő kövületek. Szinte meglepik az embert sokféleségükkel, meg ritka szépségükkel. Látásukra megelevenedik 20előttünk egy ősi fauna, egy nyüzsgő s óriási egyedekben nem szűkölködő állatvilág képe. A máriavölgyi palatáblák jól föntartott példányokban ammoniteseket és belemniteseket szolgáltatnak. Ezek a fejlábúaknak osztályaiból való, az ősvilági tengerekben élt, de most már egészen kihalt igen nevezetes állatformák. A borostyánkői márványkőbányák egy ismeretlen terebratált és egy korallszerű ásatagot szolgáltattak. A Borostyánkőtől az Almáshoz húzódó mészkőzóna számos crinoidákat, szép belemniteket és karlábúakat tartalmaz. A Besztercze és Máriavölgy között levő harmadkori homok ugyancsak kagylókövületekkel örvendeztet meg. Bazinnál, a síkság szélén, a homokban és tályogban melanopsis- és congeriakövületek találhatók. Terlingnél a temetőben, Csukárdnál a Rákpatakból harmadkorszaki csigafajok kövületei kerülnek elő. A csukárdi Rákpataknál, valamint Nagyszombatnál is óriási osztriga-kagylók vetődnek föl nagy mennyiségben. Malaczka, Hausbrunn, Szomolány vidékei azonképpen sokféle kövületek gazdag lelőhelyei. Dévényújfalunál a vasút mentén elterülő tályog a középharmadkori képződések legérdekesebbjei közé tartozik. Benne számtalan úszóhártyás állat kövülete, halpikkelyek, halvázák, kagylódarabok találhatók. A mellett új foraminiferák egész sora s csigák kerülnek itt elő. Összesen mintegy 114 faj lett eddig innen ismeretes. De a geologiai mult fölismerésére vármegyénk egyik helye sem annyira tanulságos, mint a dévényi Nagytető. Itt a kövületek, a mily változatosan, épp oly szaporán mutatkoznak. A véglények, a tömlősök, a tüskebőrűek, az izeltlábúak, a puhányok, a kagylók, a gerinczesek, a csúszómászók kövületeinek egész sorozatai kerülnek itt elő. Részint a Nagytetőn vagy közvetetlen közelében, részint pedig a vármegyének távolabbra eső vidékein is renkdívűl fontos ősállatvilági leletek fordulnak elő, kivált az emlősök osztályából, ú. m. a tengeri tehenek, az ősszarvasok, de a nagy vastagbőrűek, a patások, a kérődzők és orrmányosok kövületei is. Az ily kövületek híres lelőhelyei Dévényujfalu, Malaczka, Magyarfalu, Nahács, Pozsony, Nagyszombat, Szered vidékei, hol részint a Lajtamészben, részint a Morvában és Vágban, a löszben és a diluviumban ősszarvasok, őselefántok, ősorrszarvúak csontrészei kerültek elő. Ásatag-csontok, nevezetesen a barlangi medvééi és egyéb húsevő ragadozók koponya- s bordacsontjai, fogai, gerinczcsigolyái, középlábszárrészei bőven kerülnek elő a vármegye barlangjaiban is, kivált a Tmava-Skala nevű barlangban Detrekőszentmiklósnál.¹³²

Mindezek a leletek fennen bizonyítják azt, hogy volt idő, mikor ott, hol ma Pozsony vármegye terül el, a maitól egészen idegen, mert egészen más életföltételektől függő fauna élősködött. Területének legnagyobb részét tenger víze borította, mely eleinte sós, aztán féligsós, majd édes vízű volt. Mikor pedig a tenger víze teljesen elapadt s a mai folyóvíz-rendszer alakult, a tengeri állatok helyébe a szárazföldi állatok léptek.

18. A mai állatfajok. Ezek szaporasága és sokfélesége igen nagy. Az emlősök közül a denevérekből úgy a simaorrúak, mint a patkósorrúak több nemmel képviselvék. A rovartevőket a vakondok, a cziczkányok és a sün képviselik. A ragadozókból szintén számos faj található, bár egyik-másik faj, mint a vadmacska s a vidra már a ritkábbak közé tartoznak. A vadászat nagy mértékben divatozván vármegyénkben, a vadászebek sok fajtájával: vér-, foglyász-, vizsla-, borz-, rókaebek, foxterrierek, parforce-vadászebek, tacskók sokaságával találkozunk. A házi és luxus-kutyák száma is nagyon jelentékeny. A róka leginkább a Kis-Kárpátokban kerül elő, honnan a lapályba, sőt a Csallóközbe is el-ellátogat. A menyétfélékből a köz. menyét, a nagy menyét vagy hermelin, a nyest szapora, ritkábbak a nyuszt s a borz. A görények száma nem éppen csekély. A rágcsálókból a mókusok, a pelék, az ürgék, az egerek, a poczkok, a nyulak szaporák, de a hód már egészen kiveszett. A kérődzőkből a tülkösszarvúak s a szarvasok mindenfelé találhatók. Ez utóbbiak közül a nemes szarvas, a dámvad az uradalmi pagonyokban, az őz a Kis-Kárpátokban, a Duna és a Morva mellett levő ligetekben, valamint a vármegye területén minden kisebb és nagyobb erdőben szép számmal jelentkezik. A nemkérődzőkből a sertésfélék több 21fajtája található. A vaddisznóra a Kis-Kárpátokban mindenütt akadhatni. A páratlan újjúak közül a lófélékből a ló szapora és jóminőségű, a szamár s az öszvér csak gyéren kerülnek elő. Az erszényesek közül a kenguruh az ú. n. Benett-kenguruh a cseklészi uradalmi vadaskertben látható.

A gerinczesek köréből a madarak számos faja honos vármegyénkben úgy a ragadozók, mint a sólyom-, karvaly-, héja-, bussárd-, kánya-, bagolyfélék. De a kúszók s az éneklő madarak is bőségesen találhatók: amazok közül a köz. fakúszó, a nyaktekercs, a hangos kakuk, a vörösbarna kakuk s többrendbeli harkály, emezek közül a gébicsek, a rigók, a poszáták, a lombzenélők, a királykák, a gezék, a fülemülék, a bujkálók, a billegetők, a selyemfarkok, a pintyek, a sármányok, a pirókák, a pacsirták. Gyakoriak a seregély-, a holló-, a lappantyú-, fecske-, karics-félék. A méhevők közül a gyurgyalag késő tavaszszal érkezik s őszkor elvonul. A jégmadarak közül a rabló királyhalász különösen a haltenyésztő helyeken található. A galambok közül a házi galamb mindenféle fajtája honos nálunk. Az örvös galamb a Kis-Kárpátokban, mint igazi famadár, ugyancsak gyakori. A kék- vagy parlagi galamb erdeinkben és ligeteinkben odvas fákban fészkel s Modor vidékén nagy számmal költ. A vad gerlicze, galambfajaink e legszelidebbike, kisebb erdeink fáin s mezőkkel határolt kisebb farészletekben, kevert fájú erdőkben s vízmellékeken gyakori. A nevető gerlicze egyes madárkedvelőink kalitkáiban található. A tyúkok közül említjük kivált a vármegyénkben előjövő fáczánfajok sokaságát. A vadpulyka a szeredi fáczánosban tenyésztetik. Úgy a szürke, mint a fehér válfajú gyöngytyúk s a páva csak egyes urasági vagy gazdasági udvarokban található. A mezei tyúkok képviselvék a foglyok s fürjek nagy sokasága által. A röpülő tyúkok közül a pusztai talpastyúk több izben jelentkezik kivált a Csallóközben. Az erdei tyúkok közül a császárfajd olykor vármegyénkben is lövésre kerül. A gázlók rendjéből a túzokok úgy a nagy- vagy lusta-, mint a reznek vagy kis-túzok által képviselvék, s vármegyénkben általán, de a Csallóközben különösen találhatók. A gémek, gólyák, lilék, szalonkák, guvatak és vízi tyúkok sok neme előfordul még, bár a mocsarak s állóvizek lecsapolásával s a folyóvizek szabályozásával egyre gyérül. Az úszók közül a libák, vadkacsák, jeges kacsák említhetők. A csörgő-kacsa a Súrban nyáron is található. A kanalas récze Pozsony vármegyében Apaj körül költ is. A jegesrécze ritkábban mutatkozik a Dunán. A búvár-kacsa csak késő őszön jelenik meg a Dunán. Az örvös bukó vagy búbos búvár, valamint a törpe búvár szintén a téli hónapokban látható a Dunán. A danka-sirály egész csapatokban érkezik tavasz elején s egész nyáron át nálunk marad. A viharsirály tavaszi és őszi költözködéskor mutatkozik, de néha itt is telel. A búvárok közül képviselvék nálunk egyes vöcsökfélék, evezőlábú úszók által. Amazok közül a sarki búvár, az északi búvár, a gyöngybúvár, a búbos vöcsök, a kis- és a füles vöcsök, emezek közül pedig a nagy kárókatona említhetők.

A gerinczesek köréből a csúszómászók osztályát egyes gyík- és kigyófajok képviselik. A gyíkok közül említhetjük a sövénygyíkot, az ékes kőfali gyíkot s a smaragdgyíkot. A törékeny kuszma vagy lábatlan gyík Pozsony környékén, a hegyentúli vidéken s a Búrerdőben gyakori. A nem mérges kígyók közül ismeretesek vármegyénkben a közönséges vízi sikló, a koczkás vízi sikló, a réz- vagy síma sikló, a sárgás sikló (aesculap-kígyó). Mindezek nem ritkák. A mérges kurta vagy keresztes kígyó is előjön némelyek állítása szerint, de ritkán.

A kétéltűeket a vízi, a földi, a varas, a leveli békák, továbbá a göték és a salamandrák egyes fajai képviselik. A vízi vagy ehető béka állóvizek, tavak és pocsolyák közelében mindenütt közönséges. A barna vagy gyepi béka a Kis-Kárpátok magasabb hegyvidékein nem ismeretlen. A mocsári béka a vármegye alföldi tájain, a Csallóközben, a ligetekben s a Duna, Morva, Vág területein nem ritka. A fürge vagy erdei béka dombos vidéken, erdőkben, kertekben tartózkodik. A földi béka és a vöröshasú unka, a mezei és a zöld varangy közönségesek. A zöld leveli béka erdőkben, kertekben, ligetekben, fákon, cserjéken, nádasokban nem ritka. A tarajos és a pettyes göte állóvizekben, mocsarakban s turjánokban gyakori. A foltos salamander főleg erdeink árnyékos, nyirkos helyein, lehullott haraszt és patakok mentén, moha alatt található.