300VÍZÉPÍTÉSZET.
Írták Kelen József, Hegedeös Miklós és Remenyik Andor
Pozsony vármegye területén a vízzel kapcsolatos műszaki tudomány gyakorlati alkalmazásának jelentékeny szerep jutott. Közép-Európa leghatalmasabb folyóvize, a Duna, mely majdnem ezer kilométer hosszaságban szeli át hazánk területét, a vármegye nyugati szélén, Dévény felett, a Morva folyó torkolatánál lépi át az ország határát s folyása Pozsonynál délkeleti irányt véve, egy-két kisebb megszakítással a bős-nyáradi határig 70 km. hosszban vonul át a vármegye területén. Közvetetlenül Pozsony alatt ágazik ki belőle az érsekújvári Kisduna, mely a Tiszáéhoz hasonló számos éles kanyarulattal Jókáig keleti, onnan pedig szintén délkeleti irányban, a Dudvág torkolatáig szeli át a vármegye területét, a Csallóköz északi határát jelölve s a Feketevíz és a Dudvág által a Kis-Kárpátok keleti lejtőjén fakadó összes patakok vizét befogadva, majd Gútánál a Vág folyóval egyesülve, csak Komárom alatt tér ismét vissza száz kilométerrel fentebb elhagyott anyamedrébe. A Duna jobb oldalából, ugyancsak a vármegye területén, a csúnysomorjai határon ágazik ki a mosonyi Kisduna, mely azonban Bezenyéig mintegy tíz km. hosszban csak határfolyót alkot a vármegyében s Magyar-Óvárott a Lajtával, Győrött meg a Rába vízrendszerével egyesülve s a Pozsony, Mosony és Győr vármegyék területéhez tartozó Szigetközt körülhatárolva, Gönyő felett ömlik be ismét a Dunába. A Morva folyó székelyfalu-dévényi szakasza mintegy 60 km. hosszban Alsó-Ausztria és Pozsony vármegye határát alkotja. A Kis-Kárpátok nyugati lejtőjén fakadó vizek négy nagyobb patak medrén át ömlenek beléje. Végül még a Vág folyó alkot természetes határt Pozsony és Nyitra vármegyék között, Szered és Sopornya vidékén, közel 20 km. hosszban; mellékvízfolyások azonban nem ömlenek bele a vármegye területéről.
Pozsony vármegyének e vázolt vízrendszere tehát kisebb részben a Morva folyó, nagyobb részben az érsekújvári Kisduna, egészben véve pedig a Duna folyam vízgyűjtő területéhez tartozik; s a tagolt értelemben előbb említett két vízgyűjtő terület között a Kis-Kárpátok gerincze alkotja a vízválasztót, úgy hogy az egyik terület a bécsi medencze, a másik pedig a kis magyar Alföld medenczéjének északnyugati széléhez tartozik. Ez a megkülönböztetés a föld árjának, vagyis a talajvizek folyási irányának szempontjából fontos.
A vízépítészet az állam kezében van. Magánérdekeket javarészben csak az ármentesítés, a patakok és a belvizek szabályozása s ezek révén a talajjavítás érint; de e magánérdekek is nagyobbára külön érdeketségekké csoportosulnak, sőt a vízjogról szóló törvény hatálya alatt, a hol kell, kötelezőleg is külön érdekeltségekké csoportosíttatnak. A folyóvizek szabályozásánál az állam a vízépítési munkálatokat nemcsak vezeti, felettök nem csupán a felügyeletet gyakorolja, hanem költségeiket is viseli.
E két különböző szempontból a vármegye területére vonatkozó vízépítési munkálatokat külön-külön kell megismertetnünk.
1. FOLYÓVIZEK SZABÁLYOZÁSA.
A folyóvizek forrásaiktól, illetőleg keletkezési helyeiktől kezdve szüntelenül rombolják a medreiket alkotó anyagot s azt folyásaik útján tovasodorva, tördelve, koptatva, medreikben részben ismét lerakják s belőle 301zátonyokat, partnövedékeket és szigeteket építenek s így egyrészt romboló, másrészt meg alkotó hatásuk van. Így van az a Dunánál és a többi pozsonymegyei vízeknél is, melyek a Keleti Alpesek, Kárpátok és a Tátra lehordott omladékaiból építették a kis magyar Alföldet. Így épült fel a Duna ausztriai kavicsos és homokos hozadékából a Csallóköz felső talaja, úgy hogy az a diluvium végéig, előb csak a Komárom vármegyével határos keleti részen emelkedett ki; a Csallóköz nyugati területének felső talaja pedig későbbi alluviális képződmény, mely az állóvizeket e vidékről - a Fertő-tava és néhány mocsár kivételével - teljesen leszorította. De annál jobban bővelkedett a Csallóköz folyóvizekben. Ismeretes természeti tünemény, hogy a folyóvizek, torkolataiknál, a magukkal sodort hordalék anyagából, a tengerben deltákat, a görög delta betűnek megfelelő háromszögű sík földfelületeket építenek, s hogy e folyamdelta felülete össze-vissza, át meg át van szőve víz-erekkel, melyek medrein át a folyóvíz a tengerbe megérkezik. Ezek a delták a legújabb alluviális geologiai üledékek közé tartoznak s legkiválóbb tipusuk a Nilus deltája, Kairo, Alexandria és Port-Said között. Kicsinyben ehhez hasonló topográfiája van a pozsonymegyei Csallóköz és a Szigetköz felső részének Pozsony, Nádszeg és Mosony között.
Midőn a fejlődő Duna még nem a pontuszi, hanem csak a magyar medencze tengerébe ömlött, torkolatánál deltát alkotott, mely később, a kis magyar Alföld keletkezésekor, kisebb-nagyobb szigetek csoportozatává, majd a Csallóközzé és a Szigetközzé alakult át.
A Csallóköz.
A Csallóköz fejlődése első felében, ennek a szigetcsoportozatnak a képe minden dunai árvíz után megváltozott. Az árvizek dúsabb hordaléka egyes vízmedrekbe lerakodván, azok vízfolyását elzárta s a folyóvíz a laza talajban új medreket vájt ki magának, miközben az újabb meg újabb üledékek a talaj felszínét is magasabbra emelték. A Duna finomabb homokos és iszapos üledéke évezredek növény- és állatvilágának feloszló maradványával képződve, alkotta meg a termőtalajt.
Amíg az itt letelepedett nép vadászatból, halászatból és állattenyésztésből élt, addig nem kellett a Dunát szabályozni, mert az árvizek iszapja megtermékenyitette a mélyebb fekvésű réteket és legelőket. A mint azonban az őstermelés emez ágai már nem nyujtottak elég táplálékot a szaporodó népnek, s az nemcsak a magasabb fekvésű földségek, hanem a régi vízerek kiapadó völgyületeit is mívelni kezdte, - bekövetkezett a szabályozás szüksége is.
Az első vízszabályozás.
A kezdetleges víz-szabályozás néhány évszázaddal ezelőtt indulhatott meg, olyképpen, hogy egyesek az élő vizek medrével közlekedő völgyületek nyílásait elgátolták, és az egyes rövidebb, csupán az illető völgyületet áttöltő földgátakkal földjeik elárasztását megakadályozni iparkodtak. Ez azonban keveset használt s így az árvizek ellen való védekezés, vagyis a nagyvízszabályozás lassanként közszükséggé fejlődött. Talán a XVIII. században történt, hogy a vármegye az egyes gátakat maga vette kezelésbe s rendszeresebb védekezést igyekezett meghonosítani; a mi azonban kellő vízműtani előtanulmányok és kellő műszaki vezetés híján, szintén nem járt eredménynyel. Az árvíz pusztításai végre a mult század derekán öszetömörítették az egyes érdekelt birtokosokat, hogy közös erővel maguk védjék meg javaikat a közös ellenség rombolásától.
Az első vízszabályozó társulatok.
Így alakult meg előbb 1876-ban a régebbi "Csallóközi vízszabályozási társulat"-ból az "Alsó-Csallóközi és Csilizközi ármentesítő társulat", melynek árterületéből mintegy 30,000 k. hold Pozsony vármegyéhez tartozik, a Duna mentén Felbártól Bősig, az érsekújvári Dunaág mentén pedig Vásárúttól Alsónyárasdig vonuló védőgátakkal. Ugyanitt a csallóközkürt-vásárúti gátszakasz, mint az utóbb említett gátvonal meghosszabbítása, jelenleg épülőfélben van. A társulat gátrendszerének egyéb vonalai a Duna, a Vágduna és az érsekújvári Kisduna mentén Győr és Komárom vármegyék területén vannak.
A nagydunamenti gát felfelé való folytatása Felbártól Vajkán, meg Gútoron át Szunyogdig, és onnan Vereknyén és Hidason át az éberhardi magaslatig az érsekújvári Dunaág mentén, a magyari öblözet gátszakaszával együtt, a felsőcsallóközi érdekeltség árterét védi. 1886-ban ez az érdekeltség 302is összeforrott, s a "Felső-Csallóközi ármentesítő társulat"-tá alakult Somorja székhelylyel. E társulat védett földterületének közel 95,000 k. hold kiterjedése van, melyet 116 kilométer hosszban kiépített töltések védenek az árvíz pusztítása ellen.
Az 1875-ben alakult nyitramegyei vágbalparti ármentesítő társulat árterületének átellenében a vízjogi törvény hatálya alatt 1888-ban a földmívelésügyi minisztertől hivatalból megalakított "Vágjobbparti ármentesítő társulat" 79 kilométer hosszú védőgátja Pozsonymegye keleti szélét Szeredtől délnek Zsigárdig védi a Vág árvizeinek rombolásától. Az említett két községen kívül még Vágszerdahely, Vága, Galánta, Taksony, Szeli, Deáki és Pered jelentősebb pozsonymegyei helységek határai tartoznak a társulat árteréhez, 30,000 holdat jóval meghaladó kiterjedéssel.
A védőgátak összefüggő felépítése a Csallóköz felszinét átszövő száz meg száz régi meder élő vízfolyását végképp megszüntette, és csupán a talajvizek lassan mozgó árját hagyta meg a homokos kavicsból felépült, vizet áteresztő altalajban. A Dunaszerdahely és Bős között elterülő, elég magasra fel nem iszapolt vidéken, a föld árja belvizeket fakaszt, s a mezőket mocsarassá teszi. E talajvízből származik Bős fölött a Csiliz patak forrása, mely alantabb Győr- és Komárom vármegyék határán ömlik a Dunába, és a patasi ásott csatornán át vezeti le Nyék és Várkony közeléből a mocsaras vidék belvizeit.
A folyóvizek partjain elterülő földek értékének növekedése a szabályozás továbbfejlődését vonta maga után. Míg a föld kisebb értékű volt, tulajdonosát nem igen bántotta a folyóvíz ama szeszélye, melylyel partjait alámosva, azokból sok holdra menő nagyobb területeket apródonként leszaggatott, s azok helyén újabb meg újabb medret vájt magának. Egyes földbirtokosok különben később sem tudták földjeiket az ily rombolások ellen megvédeni, s az első partbiztosítások - a kanyargós folyóvíz homorú partjainak a kimosások és leszakítások ellen való megvédése - oly szakaszokon történnek, a hol a víz eróziója egyes helységek értékesebb belső telkeit, vagy később a már összefüggő védőgátak egyes vonalait fenyegette a beomlás veszélyével. Ilyen kisebbszerü partvédezeteket a XVIII. században, különösen Pozsony környékén s a város védelmére, közköltségen építettek pozsonyvidéki gánitkőből. Ugyanakkor a Duna egyes mellékfolyásait zárták el kőgátakkal Pozsony átellenében. Ezek voltak az első zárógátak. A XIX. század harminczas éveiben "Dévény és Gútor között a Duna bizonyos irányának állandósítása czéljából számos kősarkantyút építettek." De ezek "még rosszabb állapotokat okoztak, mert a víz a kősarkantyúk megkerülésével elhagyta előbbeni medrét ... és az új medrek a réginél rendetlenebbekké alakúltak." (L. Vizügyi Közlem. VII. 138. l.) - Csak a 70-es években került a sor valamivel nagyobb szabású partbiztosítások építésére, de akkor is minden szabályozási rendszer nélkül; pedig ez időben már nemcsak a partok megóvása, hanem jó hajóutak alkotása is befolyásolták a szabályozást. A többi között akkoriban egészítették ki a pozsonyi partvédezetet, és építették meg a gútori és a doborgazi partot védő nagyobb kőgátakat. A Duna főmedre, különösen Pozsonytól lefelé a Felső-Csallóköz mentén, még oly rendetlen volt, hogy több ágra szakadozva folyt benne a nagyesésű szilaj víz, mely a közbeeső apró szigetekkel együtt, Vajka község határában, mérföldnyi szélességet is elér, s hol az egyik, hol a másik mederágban jutott a hajózás igényeinek csak némileg is megfelelő nagyobbacska víztömeg. A hajózás pedig csak úgy vált lehetségessé, hogy minden egyes Pozsony és Gönyő között közlekedő hajót, a medret jól ismerő s változásait éber figyelemmel kísérő hajóvezetővel kellett ellátni. E szerteszét ágazó és minduntalan változó kisebb medrekben azután tág tere nyílt a hajózást vagy a jég normális lezajlását akadályozó zátonyképződésnek. Ez a körülmény igen gyakran nagy jégtorlódásokat és pusztító árvizeket okozott. Ezért már a 70-es években s a 80-as évek elején szükségessé vált a Duna medrét helyenként kotrásokkal is rendezni, de az egységes szabályozás hiánya következtében ez is kárba veszett kísérletnek bizonyult, mert a kotrások helyén egyes árhullámok újabb zátonyokat raktak le.
303A Felső-Duna szabályozása.
A Felső-Duna vízfolyásának e mizériái, rendszeres és alapos szabályozás nagy konczepczióját érlelték meg az intéző körökben. A kezdeményezés érdeme Bodoky Lajos miniszteri tanácsos, vízi-mérnököt és Ordódy Pál volt közmunka- és közlekedésügyi minisztert illeti meg. A Felső-Duna szabályozását elrendelő törvényjavaslatot Kemény Gábor báró miniszter az országgyűlés elé terjesztvén, az törvényerőre emelkedett (1885. VIII. t.-cz.); a miniszterium pedig a szabályozás megvalósítása czéljából Pozsonyban, gyakorlott folyammérnökökből összeállított külön hivatalt szervezett, melynek vezetését Kecskés Sándor főmérnökre, a szabályozás irányítása és végrehajtása felett való közvetetlen felügyeletet pedig Fekete Zsigmond országos középítési felügyelőre bízta.
A Dunának e Dévénytől Duna-Radványig terjedő és 34 millió koronára előirányzott szabályozásából Mosony, Győr és Komárom vármegyék területein kivül az oroszlánrész Pozsony vármegye területére esett. A dévény-bősi Dunaszakasz részére a pozsonyi víztömeg-mérések adataiból a szabványos mederszélesség, középvízre, 300 méterben állapíttatott meg, mellvízszín alatti 2 méteres szabványos mélységgel s kilométerenként átlag 29 czentiméteres vízszín-eséssel. A végrehajtandó szabályozás czélja az volt, hogy a sokmedrű, megoszló, szeszélyes vízfolyás helyett, mely sem hajózásra, sem pedig a zajló jég továbbszállítására alkalmas nem volt, a fő Dunának egyetlenegy, lehetőleg egész víztömegét levezető nagy medre állandósíttassék, mely hajózható is legyen, de jégtorlódásokra ne szolgáltathasson alkalmat; a régi medrek pedig idővel hordalékkal telvén meg, azok területe egyelőre az erdőmívelés számára hasznosítható legyen. E czél és a megállapított szabványok szem előtt tartásával indult meg a Felső-Duna szabályozása 1886-ban a bős-szapi szakaszon Győr vármegye területén. A bősi, gútori, somorja-csölösztői, nagybodaki, körtvélyes-vajka-sülyi és dévény-pozsony-gaiczi Dunaszakaszok kerültek sorrendben szabályozás alá a megye területén. A hol az új főmeder jobb vagy balparti vonalozása meglevő partokon vonult végig, vagy azok egyenetlenségeit szelte át, ott partvédezeteket építettek; a hol e vonalozás egy-egy régi meder hosszába esett, ott a vizet az új mederbe terelő kőgátakat (ú. n. "párhuzam-művek"-et) emeltek, melyeket - a régi vízfolyások megszűntetése czéljából - helyenként keresztirányú kőgátakkal a parttal kötöttek össze. A hol az új medervonalozásnak egy-egy éles vagy hirtelen kanyarodású vízfolyás esett az útjába, ott a domború parttól alkotott félszigetet, vagy a keresztező irányban fekvő szigetet át kellett vágni s ez átvágásokban kotrással és a viz sodró erejével kellett új medret alkotni a Duna számára. Átvágások felett, vagy olyan helyeken, a hol a vonalozás elágazó medreket szelt át, a szerint, a mint a vízfolyás viszonyai megkivánták, a holttá szánt medrekben zárógátakat emeltek.
A vázolt szabályozási munkálatokat az egész Felső-Dunán 1896-ban végezték be. Ekkor az e czélra szervezett művezetőség feloszlott s az évente közel 400.000 korona költséget igénylő további fentartási és szabályozási teendőket a pozsonyi folyammérnöki hivatal vette át. A szabályozásnak - a Felső-Duna régi vadon állapotához képest - nagysikerű eredménye az, hogy kész az állandó és egységes meder, rendkivüli előnyére a normális vízlefolyásnak és hajózásnak. A mű azonban még nem teljes: egyes helyeken még mindig vannak gázlók, melyek alacsonyabb vízállások idején csak 14 decziméter sülyedésre terhelt hajókat engednek átvontatni, holott Komáromtól lefelé a Közép-Dunán 20-22 decziméter merülésű teljes terheléssel közlekednek a hajók. E bajok megszüntetése a változó medermélységek megfelelő szabályozásával, mely a vízfolyás természetéhez képest a kivánatos medermélységek állandósítását czélozza, szintén folyamatban van s a Felső-Duna nemcsak a nagy- és középvizekre, hanem néhány év multán kisvízre is teljesen szabályozva lesz. A szabályozás e tökéletesítésének érdeme Schick Emil folyammérnök nevéhez fog fűződni, ki nagy szakértelemmel lelkes buzgalommal foganatosítja már 1901 óta a kisvíz-szabályozás munkáját.
A Felső-Duna szabályozásának keretében, átvágások és mederállandósítások útján rendezték még a mosony győri Kisduna kiágazását a csúnyi, gútori és somorjai határban, nemkülönben az érsekújvári Kisduna kiágazását közvetetlenül Pozsony alatt, a főrévi határban. Kiágazásaik medrének fixirozása 304következtében mind a két Dunaág vízszíne, de különösen az árvizek magassága nagy mértékben megcsökkent s azóta e Dunaágak nagykiterjedésű vidékét kevésbbé fenyegeti az árvizek veszedelme.
Hazai mezőgazdaságunk és iparunk várható fellendülésével vízi utaink forgalma is növekedni fog s szaporításukról is gondoskodni leszünk kénytelenek. A duna-tiszai és a duna-szávai hajózó csatornák kiásásának ügye már érik; s a földmívelésügyi miniszterium csatornázási osztálya már más hajózási csatornák alkotását illetőleg is teljesített előmunkálatokat. Az érsekújvári Kisduna kész medre megfelelő szabályozással annak idején igen könnyen át lesz alakítható hajózásra alkalmas közlekedési úttá, a mi a jövőben Pozsony vármegyére nézve is nagyjelentőségű lesz.
A pozsonyi téli kikötő.
A pozsonyi régi Malomliget helyén, a Duna balpartján, az 1899-1903. években, a folyammérnöki hivatal tervei szerint az állam 250 hajó befogadására alkalmas két medenczéjű téli kikötőt építtetett két millió koronát meghaladó költségen, mely a jövőben kereskedelmi érdekeket is szolgálhat.
A Morva szabályozása.
A Morva folyó szabályozását az e czélra Pozsonyban szervezett műszaki kirendeltség már előkészítette. A Morva határfolyó lévén, szabályozását az alsó-ausztriai kormány műszaki közegeivel és hatóságaival egyetértőleg kell foganatosítani. A Morva folyó pozsonymegyei balpartján szabályozás czéljából eddig csak jelentéktelen, inkább helyi érdekű építkezések történtek.
A Vág szabályozása.
A Vág folyónak egységes szabályozását a komáromi folyammérnöki hivatal teljesíti. Pozsony vármegye területén ez ideig Szereden és Vágszerdahelyen épültek nagyobb partvédezetek, melyeknek meghosszabbítása és megerősítése most is folyamatban van. A Vág 1903. évi rendkivüli magas árvize Gútától visszaduzzasztva az érsekújvári Kisduna és a Dudvág közét, elárasztotta Nádszeg környékét, mely az árvíz ellen eddig megvédve még nem volt, s nemcsak a mezőkön, hanem a beltelkeken is nagy pusztítást okozott. E környék ármentesítésének terve a pozsonyi folyammérnöki hivatalban már készül s a mint az a megvalósítás stádiumába jut, ártere a felső-csallóközi társulat árteréhez fog csatoltatni.
A Felső-Duna szabályozása a természetes vízi utak közlekedési akadályait elhárítva, teljes mértékben lehetővé teszi a magyar terményeknek olcsó szállítási díjtételek mellett való kivitelét Ausztriába, Bajorországba és a kiépítendő Duna-Odera és Duna-Elba hajózó csatornákon át a világforgalom összes vízi vonalaira; mely körülménynek a magyar közgazdaságot és kereskedelmet érintő fontosságát mérlegelni igen könnyű. Joggal elmondható tehát, hogy a vármegye területére eső folyamszabályozás Pozsony vármegyét ama kevés számú vármegyék sorába emeli, melyekben a vízépítészet ezideig a legmagasabb fokig fejlődött.
KISEBB VÍZFOLYÁSOK, TALAJJAVITÁSOK ÉS VÍZHASZNÁLATOK.
Vízvidékek.
A vármegye területe két vízvidékre osztható, a Kis-Kárpátok hegylánczától keletre eső Vágvölgyre, és az attól nyugatra eső Morvavölgyre. A Vágvölgy felé a Kis-Kárpátok lejtői nagyobb terjedelműek s a hegyvidék lábánál széles síkság terül el a Vágtól a Dunáig, melybe a patakok mély völgyeleteket vágtak be. A talaj a kelet vízvidékén a Vágvölgy oldalán túlnyomóan kötött és forrásai bővízűek.
A Kis-Kárpátok nyugati lejtői sokkal meredekebbek, a dombvidék keskeny, s a talaj a fensíkon legnagyobbrészt futóhomok; de a Kis-Kárpátok ezen oldalán eredő patakok is elég bő forrásúak.
A talajviszonyok magyarázzák meg azt a jelenséget, hogy a Vágvölgyben végzett patakrendezések és talajjavítások maradandóbb jellegűek, mint a Morvavölgyben; továbbá azt is, hogy a kötöttebb és jól termő keleti oldalon a gazdálkodás belterjesebb lévén, a talajjavítások is régebbi keletűek és gyakoriabbak, mint a kevésbbé termékeny, homokos talajú Morvavölgyben.
Igy áll a dolog a vízhasználatokkal is, mert a terület aránya szerint jóval kevesebb malom esik a Morvavölgyre, mint a Vágvölgyre.
Patakrendezés.
Az alábbiakban első sorban a patakrendezések s azokkal összefüggő talajjavítások, azután a vízhasználatok tárgyaltatnak.
305Általános szokás volt már a régi időben, hogy a malmok legnagyobb részét a patakok anyamedrébe építették, minek az lett a következménye, hogy az áradások a malmok vízműveit háborítván, a molnárok kénytelenek voltak külön ár-apasztó csatornákat építeni. Ilyen ár-apasztó csatornául alakították Pozsony vármegyében a malaczkai és kiripolczi határokban a Malina-patak jelenlegi főmedrét, a Miava-völgyben Kuklónál a Kopánkát, a Rudava-völgyben a Tafruk medrét, a Stomfai-patakot és a Párna-patak ár-apasztóját, mely Oresanka néven is szerepel, továbbá a nagyszombati- és Gidra-patakok több ár-apasztóját. Ezeken kivétel nélkül meglátszik, hogy keletkezésük emberi beavatkozás és munka eredménye s legtöbbnyire gazdasági érdeket is szolgálnak, minthogy a vizenyős völgyfenekeket le is csapolják.
A völgyek gazdasági hasznosítását czélzó patakrendezés régebbi időből igen gyéren található, mert akkoriban a hadászati szempontok és ezekkel kapcsolatosan az élelmezéshez szükséges malmok létesítése volt irányadó. A régebb időből reánk maradt ily irányú patakrendezések közül legérdekesebb a Vármegye-csatorna, mely a Sisak- vagy Sifák-patak (Lásd Bél Mátyás Not. Hung. II. kötet 195 l.) alsó szakaszának rendezése érdekében készült és az úgynevezett Csádé-mocsár lecsapolását czélozta.
Már Bél Mátyás megemlékezik arról, hogy a Sisak-patakot Sárfőtől Szempcz felé akarták elevezetni a Dunába, hogy a mocsár megszünjék és Szempcz község vizzel legyen ellátható; de e tervnek a kivitele elmaradt.
A Csádé-mocsáron keresztül folyó patak szabályozására először a XVIII. században találunk kísérleteket. Igy találhatók tervek 1758-ból, 1767-ből és 1776-ból, melyeket azonban akkoriban, úgy látszik, csak részben hajtottak végre. Az 1814. és 1838. évi tervek szerint alkották meg a ma is meglévő Vármegye-csatornát. Az utóbbi tervezeten, melyes Seydl vármegyei első mérnök készített, már több lecsapoló csatorna is be van rajzolva és ezeket, úgy látszik, akkor már el is készítették.
Ez időtől egészen 1891-ig semmi sem történt és a vármegye munkájának előnyös hatása lassanként csaknem teljesen megsemmisült.
Pozsony vármegyei csatornavölgyi vízi társulat.
1891-ben az érdekeltség megalakította Zichy József gróf elnöklete alatt a "Pozsony vármegyei csatornavölgyi vízi társulat"-ot 6077 kat. hold érdekelt területen és e társulat a csatornákat az új viszonyoknak megfelelőleg rendezte és állandóan rendben tartja.
Vágjobbparti és alsódudvágvölgyi ármentesítő társulat.
A Vágjobbparti ármentesítő társulat munkálatainak előhaladásával a Vág és Dudvág között fekvő nagy kiterjedésű síkság birtokossága belátva, hogy a Vág árvizei ellen biztosítva lesz, már 1885-ben behatóan kezdett foglalkozni a mellékpatakok és belvizek rendezésével. Hosszas tervezgetés után 1891-ben 22.223 k. h. területtel megalakult az Alsó-dudvágvölgyi vízi társulat, amely 1896. évben a Vág-jobbparti ármentesítő társulattal egyesült "Vágjobbparti és alsódudvágvölgyi ármentesítő és belvízlevezető társulat" czím alatt.
Ez a társulat első sorban befejezte az ármentesítési munkálatokat, melyek nem csupán a Vág árvizeinek kiöntését, de a völgy hosszában húzódó Dudvág s annak mellékfolyója, a Blava árvizeit is kirekesztette a völgyből azáltal, hogy Pozsony és Nyitra vármegyék határán kiépítette a Blava-Dudvág ár-apasztóját. Ezután 1903-ban hozzáláthatott a patakok és belvizek rendezéséhez, amely munkálatok most folynak.
Súrlecspoló-társulat.
A már megalakult és működésben lévő vízi társulatok körébe tartozik még a "Súrlecsapoló-társulat". A Szentgyörgy város tulajdonában levő 600 hold kiterjedésű Súr erdő és környéke természetes medenczében fekszik, melybe a limbachi hegyekből jövő grinádi patak, a Bazinból jövő Saulacken, a szentgyörgyi Ópatak és a szőlősi patakok ősidők óta folytak s a medenczében raktározva maradt a víz azon része, melyet a Súr túlfolyásaként szerepelt Feketevíz felső végén fennállott városi zsilipen le nem bocsátottak. Az elmult évtized közepén, a Súrmedenczében fekvő területek gazdaságosabb kihasználása okából, elhatározták a Súr lecsapolását s e czélra az érdekeltek 1896-ban megalakították, 2166 kat. hold területtel, a "Súrlecsapoló-társulat"-ot s a lecsapolás legnagyobb részét már keresztülvitték.
Felső-csallóközi belvizek rendezése.
A vízrendezések között végül felemlítendő még, hogy a Csallóköz pozsonymegyei részéről az alsócsallóközi ármentesítő társulat területén lefolyó belvizek miatt az alsó- és felsőcsallóközi ármentesítő társulatok között sok 306viszálykodás volt, melyeknek végét szakítandó, a belvízeknek a Felső-Csallóköz területén leendő rendezése iránt a terveket kormányhatósági rendelet alapján a kulturmérnöki hivatal elkészítette s a 6936 kat. holdnyi belvizes terület lecsapolását belvízrendező társulat megalakítása útján készíti elő.
A felsorolt társulatokon kívül magánbirtokosok is végeztek az utóbbi évtizedben jelentékenyebb lecsapolási munkálatokat. Igy id. Pálffy János gróf a tárnoki pusztához tartozó 1000 kat. holdas Csádé-rét lecsapolását; Pálffy Miklós herczeg a malaczkai határban fekvő 460 kat. holdnyi vizes terület lecsapolását; Hohenlohe Kersztély herczeg a morvaszentjánosi uradalmában 503 kat. hold terjedelmű terület lecsapolását stb.
Alagcsövezés.
A gazdasági viszonyok fejlődésével az alagcsövezési munkálatok is napirendre kerültek. E téren 1880. évig úgyszólván semmi sem történt; akkor Pálffy Mórciz gróf utat tört e munkálatoknak és a kátlóczi, jókői, vittenczi, nahácsi stb. birtokain többrendbeli, jelenleg is jól működő alacsővezést létesített. Ezt a példát követte a többi uradalom is: így a bélaházi uradalom 82 holddal, az istvánfalusi 70 holddal stb.
Ezek után érdekes egy pillantást vetni a vármegye területén az utolsó 25 évben tervezett és elkészített patakrendezések és más talajjavítások számára és mértékére, melyet a következő táblázatos kimutatás foglal össze:
| Sorszám | A talajjavítás menete | Tervezve | Elkészítve |
| | hány helyen | hány holdon | hány helyen | hány holdon |
| 1 | Patakrendezés | 7 | 3983 | 5 | 872 |
| 2 | Lecsapolás | 17 | 20399 | 13 | 10901 |
| 3 | Alagcsövezés | 22 | 572 | 19 | 396 |
| 4 | Öntözés | 19 | 1398 | 5 | 117 |
| Összesen | 65 | 26352 | 42 | 12286 |
Áttérve a vármegye területén fennálló különféle vízhasználatokra, azokról csoportonként az alábbiak jegyezhetők fel:
Malmok.
A malmok elég nagy számmal vannak a vármegye területén, bár utóbbi időben, a szállítási eszközök olcsósága és vízszabályozási okok következtében, számuk egyre fogy. Berendezésük csekély kivétellel kezdetleges; alig található nehány turbina-szerkezetű; a többi még mindig a régi felül és alul csapott kerékrendszerrel működik. Kártékony hatásuk, a patakok és folyók medrébe épített gátjaik miatt, elvitázhatatlan és helyenként a meder fenekét úgy felemelték, hogy a vízlefolyási viszonyok a legrosszabbak lettek. A malomipar a mezőgazdaság jelentékenyebb felkarolását sok idővel megelőzte és több adat bizonyítja, hogy régebben, különösen a kisdunai molnárok erős ipari testületet alkottak. Erre mutat az eperjesi malmok czéhétől fenmaradt ólom-kancsó 1761. felirással, az akkori czéhmester Burján István és atyamester Nagy György nevével. Ma már, különösen a kisdunai malmok, pusztulásnak indultak. A Blava, Gidra és Nagyszombati patakokon régi időtől kezdve fennállott malmok káros hatása már az előző évtizedekben is sok panaszra adhatott okot, legalább azt bizonyítja a volt Felső-Nyitra vármegye megyefőnökének 1858. évből kelt ideiglenes szabályzata (Provisorisches Statut), melylyel a malmok kezelését és a patakok medrének jókarban tartását szabályozni akarta. Jelenleg a vármegye területén 260 vízi erőre berendezett malom van.
Öntözés.
Mezőgazdasági szempontból fontosabb az öntözési vízhasználatok csoportja. A Blava, Párna, Gidra és Nagyszombati patakokon már a mult század derekán 44 helyen, körülbelül 1600 holdon gyakorolták a rétöntözést, oly módon, hogy a magas fekvésü malomárkok partját időnként kivágták s a vizet barázdák segélyével a rétekre eresztették. Mikor azután az öntözött rétek egy részét felszántották és káposztásokká alakították át, mint pl. Szilincsen és Gerencséren, az öntözés gyors egymásutánban ismétlődött s a vízhiány miatt panaszok fordultak elő. Ez vezethette Felső-Nyitra vármegye főnökét az említett intézkedésre.
307A vármegye területén igen sok régi keletű öntözésre találunk a fent említetteken kívül, melyek azonban annyira kezdetlegesek, hogy szót se érdemelnek.
Gyári vízhasználat.
A gyári vízhasználatok aránylag kevés számban találhatók a vármegyében. Ezek között is a diószegi, nagyszombati és magyarfalvi czukorgyárak vízzel való ellátása emelkedik ki inkább, a czukorgyárak ipari fontossága miatt és azért, mert a czukorgyárak a felhasznált vizet csak nagyobb nehézséggel tudták tiszta állapotban a vízfolyásba visszabocsátani.
Vízvezeték. Komp.
A vármegye terletén még 20 vízvezeték- és 19 komp-vízhasználat van elszórva különböző vizeken, melyek közül az elsők legtöbbnyire öntözési czélokat szolgálnak.
Halastavak.
A halastavak legnagyobb része még a régi időkből maradt fenn, de számuk napjainkig annyira lefogyott, hogy ma már csak 6 tógazdaság van a vármegyében. Ezek közül kettő, a dejtei és felsődiósi, pisztráng-tenyésztésre szolgál és a legmodernebb berendezésű és határozottan minta tó-gazdaságnak tekinthető.
Úgy a keletkezés idejét, mint a tavak terjedelmét véve, első helyen áll a vármegyében Pálffy Miklós herczeg detrekő-malaczkai uradalmának halgazdasága. Már az 1720-49. évek közötti időben 12 halastava volt 414 hold terjedelemben, melyek szakszerűen kezeltettek. Az 1820. évi árvíz a tavakat szétrombolta s a halgazdaság elpusztult. Az 1890-es években az uradalom erdészeti hivatala, élén Bittner Gusztáv erdőmesterrel, ismét hozzáfogott a halgazdasághoz és a Molina völgyében volt 3 régi halastavat szakértelemmel helyreállította és berendezte. A három tó 71.51 kat. hold terjedelmű s holdanként 130.30 kor. jövedelmet biztosít évenként. 1901ben - belterjesebb gazdálkodás végett - költő és nyujtó tórendszert épített az uradalom 41.31 kat. hold terjedelemmel és ezek a tavak szolgáltatják most már a hizlaló tavak benépesítésére szolgáló halanyagot. A hegyi patakokat pisztránggal népesítették be. A tógazdaságban tenyésztett halfajok: a sziléziai ponty, szivárványos pisztráng, a czompó és az angolna. Előkelő helyet foglal el a tógazdaságok között Pálffy József gróf szomolányi uradalma is, melynek haltenyésztéséről más helyen van szó.