Szentendre, ősrégi szabadalmazott koronaváros, rendezett tanácscsal, a szentendrei Dunaág jobb partján, domboldalban fekszik. Már messziről feltünik sok templomával s a hátterében emelkedő, befásított hegységgel. E helyen állott Ulcisia castra név alatt egyike ama kisebb méretű táboroknak, melyekben a rómaiak a segédcsapatokat helyezték el. Az itt talált bélyeges téglák s feliratos kőemlékek alapján kimutatható, hogy a tábort a cohors miliaria nova Severiana Surorum sagittariorium lakta. (Szilágyi: A magy. nemz. tört. I. CLXIII-IV.)

Az avarok idején is lakott hely volt; legalább erről tanúskodik a szentendrei avar sírlelet, I. Justinus (518-527) és Phokasz (602-610) arányérmeivel. E lelet legnagyobb nevezetessége a két kengyelvas, mely e szerint a VI. vagy VII. századig viendő vissza. Bizonyos, hogy a klasszikus időkben a kengyelvasat nem ismerték, mert a stapes egy keresztfa volt a lándzsa végén, melyre a lovas rálépett, hogy magát könnyebben a lóra vethesse. A kengyelt az avar és turk népek hozták szokásba. A római emlékekben s íróikban nyoma sincs, a szentendrei eddig a legrégibb. (Pulszky: A magyarországi avar leletekről.)

A VIII. századtól a XII-ig írott emlékünk nincsen. A XII. században, a mint ezt Forco, Magyarországban letelepedett jövevénynek 1146-ban "in curia episcopali S. Andreae secus Danubium" kelt és eredetiben a pannonhalmi főapátság levéltárában őrzött végrendelete bizonyítja, Szentendre püspöki birtok volt, még pedig 1318 június hó 29-ig a veszprémi püspöké, a mikor István veszprémi püspök "villam nostram de S. Andrea, quae fuit curtis eppalis", mindazokkal az adókkal együtt, melyeket az itt készített hajók és faszekerek után kellett fizetni, továbbá kaszálókkal s e birtok egyéb hasznothozó tartozékaival, továbbá a Kecskeszigetet, valamint Tona nevű, a váczi Bold. Szűzről nevezett zárda előtt levő halastavat és 2 ekére való szántóföldet a hozzá tartozó kaszálóval, melyek Rusd (másutt Rozs, jelenleg szentendrei) szigeten Vachrevy (váczi rév) körül dél felé feküsznek, cserébe adja I. Károlynak, Szent-Jakab, Herend és Togyon nevű zalamegyei birtokokért. (Fejér: Cod. Dipl.)

Szentendre határában kevés lévén a gabonatermesztésre alkalmas hely, lakosai a szomszéd községekben voltak kénytelenek bérelni földeket. Igy István pilisi apát és konventje, 1295-ben, márczius hóban bérbeadják Békafalun (Békásmegyer) azt a helyet, mely a veszprémi püspök birtoka körül terült el Eyhor Ulrik és Jakab szentendrei választott bíráknak és az összes szentendrei lakosságnak évenként egy finom ezüst márkáért, azzal a kikötéssel, hogy minden évben még ajándékkal is kedveskedjenek. (Hazai okmánytár V. 78.)

I. Károly, az új földesúr, szentendrei alattvalóinak Buda és Esztergom között vámmentességet biztosított, ezt azonban, hogy a nyúlszigeti apáczák jövedelmét ne csorbítsa, már 1320 július 19-én Budán kelt rendeletével megszünteti. (Eredetije: Orsz. Levélt. Kincst. o. Mon. Pos. 39. 3.)

4541578-ben a pilisi apátság birtokainak és jövedelmeinek összeírásában. Szentendre (Zent Endre) mint apátsági birtok szerepel; Horváth Bertalan és Baranyai Mihály azonban, Váczon 1611 nov. 23-án kelt és a m. kir. kamarához intézett levél szerint eskü alatt vallják, hogy soha nem hallották s nem is tudják, hogy valamikor az apáturak bírták volna, "hanem az szent koronához tartozandó volt mindenkoron." (O. L. kamar. oszt. 68. füz. 62. sz.)

A török dúlások alatt Szentendre sokat szenvedett a portyázó törököktől, a kik nagy terhekkel zaklatták lakosait, súlyos adóra és véráldozatokra kényszerítvén őket. Thurzó György tábori leveleinek ketteje a szentendrei táborból van keltezve 1603 október 22. és 26. napjáról, mely utóbbiban örömmel értesíti nejét: Czobor Erzsébetet, hogy október 25-én Nádasdy és Kolonich uramékkal 70 eleven törököt és sok öszvért, lovat elfogtak. (Századok 1868. évf. 540-2. l.) Mily szomorú a Buda környékén fekvő községek sorsa a török uralom idején, igazolja az 1588. évi adóösszeírás, mely szerint Szentendre ekkor csak 6 portával szerepel. (O. L. Dicalis conscriptio XVI. k. 223. l.) Az egyházi birtokok nagy részét részint világi urak, részint a kincstár foglalják el. Igy került Szentendre is a komáromi várkapitányság kezére, a mely azt 1659-ig birtokolta.

Füley Tamás pilisi apát 1615 júl. 19-én a győri káptalan előtt tiltakozik az apátság javainak (közöttük Zent Endre) jogtalan lefoglalása és elidegenítése ellen (O. L. fol. 489.); majd egyenesen az uralkodóhoz fordul s nem eredmény nélkül. II. Ferdinánd király Ebersdorfból 1631 szept. 12-én Kolonich Ernő komáromi főkapitányhoz oly értelmű rendeletet küld, hogy Füley Tamást javaiban megvédje s a jogtalanul elfoglalt birtokokat neki visszaszerezni segítse. (O. L. kancz. oszt. az 1631. év 293. sz. a.) Majd meg oly panaszszal járul a király elé, hogy Szentendre Kolonich Ernő komáromi varkapitány kezén van, jóllehet királyi beleegyezés nem járult a birtokláshoz; ezért kéri a királyt, parancsolja meg, hogy a várkapitány azt régi tulajdonosának adja vissza. A király véleményt kér a komáromi várkapitánytól a dolog érdemére nézve. Kolonich Komáromban 1632 július 5-én kelt jelentésében közli II. Ferdinánddal, hogy ama falvak közül, melyeket az apát magáénak vall, Szentendre, Tóthfalu és Békásmegyer, Visegrád elfoglalása óta tartozik a komáromi várkapitánysághoz; ennélfogva azok a szent korona tulajdonába tartoznak. (O. L. Eccl. cam. 84. csom. 6. sz.) II. Ferdinánd király 1632 július 22-iki kelettel elrendeli, hogy a magyar kamara értesítse az apátot Kolonich felfogásáról. A birtokper a kir. tábla előtt hosszasan és gyakori tárgyalások között folyik. Scharfensteini Zenneg György Kristóf a m. kir. kamara megbízásából 1712 nov. 13-án bevezeti a pilisi apátság színhelyének s egyéb hozzátartozó jószágoknak, közöttük Szent-Andre birtoklásába Wiedenmann Bernárdot, a pilisi apát megbízottját. Jelen vannak Szentendre bírája és esküdtei is. Szentendre ekkor gróf Zichy Péter kezén van (Zirczi apáts. levt. Vágsellyei ir. 17. sz. oklevél). A pert különösen az 1744-48 közötti években folytatják. (O. L. kur. oszt. 4. 19.) 1746 május 22. és 23-án Pilisszántón tanúkihallgatás is történik. Tanú-minőségben szerepelnek többi között: Baranyi István, Pintér Marinkó és Milicza, Zichy Miklós jobbágyai Szentendréről. (Zirczi apáts. levt. Vágs. ir. 1740-es csom. 74. és 75. sz. Békefi: A pilisi apátság tört. Bpt. 1892-94.) Tény az, hogy a pilisi apátság többé nem tudott Szentendre tényleges birtokába jutni.

1659-ben I. Lipót király a komáromi uradalmat az óbudai uradalmak (közöttük Szentendre) birtokaival gróf Zichy István győri főkapitánynak adta királyi adományozás czímén 57.518 magyar forintért, még pedig a fiágon örök birtoklásul, a leányágon pedig megválthatási joggal. (O. L. XII. K. F. 222. p. 86. - Lib. Reg. IX. k. 198. sz.)

Ez időre esik a szerbeknek Magyarországba s így Szentendrére való bejövetele. I. Lipót 1690 április 6-án azoknak a déli szlávoknak, a kik őt a török elleni harczban támogatni készek és uruknak elismerik, szabad vallásgyakorlatot, vajdaválasztási jogot, a török uralom alatt és után behozott közterhek és adók viselésétől való mentességet igér (Szentendre város levélt. 11. sz A). A szerbek idejövetelük előtt Bécsbe küldik Diakovits Izaiás püspököt, hogy ott, letelepedésük esetére előterjessze Csarnojevits Arzén és a szerb nép feltételeit. Midőn Belgrád 1690 okt. 9-én török kézre került, a szerbek a törökök bosszújától félve, futva menekültek Magyarországba. Ez a futás (Javor 1891, 14. és 15. sz.) 1690 őszén történt; részint gyalog, részint hajókon 40 nap alatt jöttek Budára 455Csarnojevits Arzén ipeki pátriárkával, több püspökkel és szerzetessel. Magukkal hozták Lázár czár tetemeit is. Ugyanis a szerencsétlen koszovoi (rigómezői) ütközet után, a melyben Lázár czárt a törökök foglyul ejtették s lefejezték, tetemét 1389-ben a pristinai templomba helyezték el; innen fia István (Magas) 1391-ben a testet Ravanicza zárdába helyezte át, a honnan a törökök elől menekülő szerbek szerencsétlen czárjuk testét Szentendrére magukkal hozták s egy kisebbszerű templomban helyezték el, a mely azon a helyen állott, a melyet a jelenlegi kereszt jelöl a Duna partján, a mostani hajóállomásnál. Minthogy az itt megtelepült szerbek jelentékeny része innen 1697-ben a Délvidékre huzódott vissza - a hol sürübb tömegben laktak a szerbek - szeretett czárjuk tetemét magukkal vitték és a már pusztulásnak indult Vrdnik gárdát újra felépítve, ebbe helyezték el a tetemet s a zárdát a régi temetkezési hely szerint Ravaniczának nevezték el, a hová mint szent ereklyéhez, most is bucsura járnak a szerbek.

Jaksits szerint 27.000 szerb család vándorolt be (Glasnik XXX.) és Ruvaracz összes számukat 80,000-re teszi. Lajos őrgróf 1690 szept. 18-iki levele szerint (Röder II-285.) fegyveres kevés volt közöttük; menekültek és nem azzal az elhatározással jöttek, hogy itt maradjanak, hanem abban a biztos reményben, hogy a császári hadak oltalma alatt csakhamar hazatérhetnek; e reményt azonban 1699-ben a karloviczi békekötéssel befejezett török háború eredménye teljesen eloszlatta. Minthogy uruknak ismerték el Lipótot, a király, Csarnojevits Arzénnek Diakovits útján tett felterjesztései alapján, 1690 aug. 21-én diplomát adott nekik, mely itt tartózkodásuk idejére viszonyukat az állami hatóságokhoz rendezi, vallásuk szabadságát, az ónaptár használatát, szabad pátriárka- és püspökválasztást, szabad, de saját költségükön eszközlendő templomépítést s a mennyiben a Zsigmond alatt letelepedett szerbeknek egyes helyeken templomuk volt, de ezeket a törökök elfoglalták, ezeknek újból birtokbavételét, a gör. keleti egyházjog érvényben hagyását, a papi bíráskodás és egyházkormányzás terén biztosítja. (Városi levéltár. 11. sz. B). 1690 decz. 11-én I. Lipót pátense a szerbeket az ország törvényhatóságainak hatásköréből kivette, mert sok volt a kölcsönös panasz és közvetetlenül királyi hatalma alá helyezte. A szerbeknek I. Lipóttól nyert kiváltságait elismerte I. József 1706 aug. 7-én és 1706 szept. 29-én, III. Károly 1713 aug. 2-án. (Városi ltár 11. sz. C).

Szájhagyományként fennmaradt, hogy III. Arzén néven ismert Csarnojevits agg pátriárka, a ki mint ilyen, a szerb települőket Szentendrére és Izbégre hozta, a település helyétől mintegy 3/4 órányira fekvő s az erdőhöz közel levő regényes fekvésű völgyben kitünő, majdnem jéghideg vizű forrás-kúthoz járt s ott megpihenni szokott. Az agg pátriárkát a szerbek és az akkori lakosság "sztári" néven emlegették és így ezt a forrás-kutat róla nevezték el "sztároga vodá"-nak; lassanként ez az elnevezés "Sztara vodá"-vá változott. Ezen a helyen a szerb kereskedők czéhe rokoko stilben faragott kőkútfőt állított 1781-ben; felirása: 1781. god. (trgovacska kotva). Izsgyivenyijem Komp. Tergovacske Szvjatoandrejszke. [Az eredetiben ciril betűkkel - CD szerk.] (A szentendrei kereskedők egyesülete által emeltetett.) Mellette balfelől vörös márványkereszt áll, a melyen ez a felirás olvasható: "Szej krszt vodruzi blagocsesztivo vosztocsnij ecerkve szlaveno-szerpszkoje opstyesztvo szvjatoandrejszko, dne 29. avg. 1810. ljeta." Ezt a keresztet emelte az egyesült görög-keleti szerb szentendrei hitközség 1810. évi augusztus hó 29. napján.) Ez a hely a számos kies és regényes fekvésű helyek közül a legkedvesebb és legismertebb, mert nemcsak maga a szentendrei közönség, hanem a fővárosból nagy számban érkező turisták és kirándulók is felkeresik; a kút körül ezidőszerint az asztalon és néhány padon kívül a gyönyörű fejlettségű vadgesztenyefák biztosítanak hűvös árnyékot a fáradt kirándulónak. A hely vonzóbbá tételére újabban elhatározták, hogy a kút és környékének fejlesztésére még több ültetvényt, és kényelmi eszközt fognak elhelyezni. Szentendrén az a hit van elterjedve, hogy a ki a sztaravodai kútból iszik, az Szentendrén fog megtelepülni.

A szentendrei szerbek ügyes kalmárok és iparosok voltak; az itt talált Lovcsánszky-, Pleviczky- kereskedő-czégek hatalmas konkurrenseket kaptak a Zuczay, Popovits, Pavlovits, Lepojkovits, Sivkovits és Margaritovits-czégekben. A kereskedők és kalmárok czéhének már 1698 júl. 13-án volt királyi szabadalma. Nem kevésbé fejlődött bejövetelükkel az ipar, melynek itt a XVIII. 456században nyolcz szabadalmazott czéhe volt, melyek a következő években nyerték szabadalmaikat: az óbudai és szentendrei vargák czéhe 1754 szeptember 26-án, szattyán- és kordovánkészítő tabakosok 1698 július 13-án csizmadiák 1695 október 30-án, szűcsök 1700 január 1-én, paplan- és zubbonykészítők 1695 április 12-én, szabók 1708 május 20-án, a kovács, lakatos és kerékgyártó czéh 1758 márczius 31-én és a görög szappanfőzők 1715 augusztus 5-én. A vargaczéh az óbudaival közös volt.

Volt azonban az őslakosságnak az új szerb lakosakkal kellemetlen érintkezésük is, midőn t. i. a bécsi udvar előbb két, utóbb 1698-ben négy millió forint állandó hadiadót vetett az országra és ezt a törvénytelen, a kipusztított ország lakosaira elviselhetlen súlylyal nehezedő terhet csaknem kivétel nélkül szerb katonasággal kimélet nélkül hajtatta be. Ezért találunk oly gyakran a katonai és polgári hatóságok e korból származó rendeleteiben ilyen záradékot: "el ne mulaszszátok teljesíteni, mert nemsokára rácz executiót fogtok szenvedni." Nem csoda tehát, hogy a haza régi lakosai és új polgárai, talán felsőbb körökben kiszámított és szakadatlanul ápolt tervezet szerint, egymást idegeneknek, sőt ellenségeknek tekintették.

Soha kedvezőbb alkalom nem lett volna, hogy a magyar nemzet régi alkotmányos jogait visszaszerezze, mint akkor, midőn a spanyol örökösödési háború a birodalom egész haderejét foglalkoztatta; viszont a szerb nép soha nagyobb szolgálatot nem tehetett volna, mint ekkor, közös új hazája jogainak visszaállításában; de ezt a szolgálatot, azzal az indokolással, hogy őket I. Lipót fogadta be az országba és az élvezett kiváltságokat neki köszönhetik, ellenkező irányban teljesítették. A szerbek ugyanis mindíg kéznél lévén, bámulatos kitartással, mindvégig hívei maradtak a császári kormánynak. Rákóczi, Bercsényi és Károlyi mindíg arra törekedtek, hogy a szerbeket a szabadság ügyének megnyerjék. Bercsényi 1704 november hó 22-én Ujvárban kelt és a szentendrei szerbekhez a fejedelem nevében intézett levelében (eredetije a városi levéltárban 4. sz. a.), ha a fejedelem előbbi levelét nem kapták, vagy előbbi felhívásának engedni féltek volna, újból csatlakozásra hívja fel őket. Midőn a bécsi kormány I. József trónralépte után elhatározta Erdély visszafoglalását vagy legalább Rabutin megsegítését, a Budán összetoborzott 3000 főnyi szerb sereget Pomáz, Kaláz, Szentendre és Ercsi fegyverbe állított népéből alkották s mint előhadat, szeptember 16-án szállították a pesti partra. (Századok, 1868.)

Gróf Pfeffershofen Budán 1704 november 2-án, 1706 szeptember 26-án és 1707 június 7-én kelt és a szentendrei szerbekhez intézett leveleiben (vár. levt. 3, 6, 8. sz.), gróf Stahremberg és Rabutin, valamint Scharffensteini Zenneg György Kristóf leveleikben Szentendre város szerb lakosainak az uralkodó-ház iránt tanúsított hűségüket többször dicsérik és számukra oltalomleveleket adnak.

Gróf Zichy István Győrött 1700 január 1-én kelt okírattal Szentendre város területének és tartozékainak használatát a város róm. kath. és gör. kel. összes lakosainak bérbe adja 1000 rhenusi forintért és hat darab, 100 forinttal megváltható török szőnyegért. Kötelezi magát, hogy ezenkívül a lakosságtól semminemű szolgálmányt nem kíván és a városba több lakost be nem fogad. A közbéke háborítóit a hatóság szabadon büntetheti és a városból kiűzheti. Sört azonban a szentendreiek csak uradalmi sörházból szerezhetnek, kivéve, ha ez oly rosszat főzne, hogy az megiható nem volna. (Eredetije a város levélt. 1. sz. a.) Utódja gróf Zichy Péter, Pozsonyban 1708 január 1-én kelt szerződésében elődjének intézkedéseit a földesúri jog fenntartása mellett jóváhagyja, a fizetett évi béren és a hat perzsa szőnyegen felül azonban kiköt magának még 200 budai akó vörös bort. Ha a kikötött szőnyegeket és bort Szent-Márton napjára az uradalom emberének át nem adják, kötelesek 150 frt bírságot fizetni, mely bírság közvetetlenül a földesurat illeti, nem pedig a tiszttartókat. (Eredetije a város levélt. 9. sz. a.) Gróf Zichy Miklós az 1729-ben bizonyos tartozás fejében Jeszenszky Antalnak biróilag odaitélt várost 35.000 és néhány száz frt készpénznek lefizetése ellenében visszaváltja és Zsámbékon 1738 január 1-én kelt szerződés alapján az évi bért 3800 rhenusi frtra emeli s ezenkívül kiköt magának évenként 50 font kávét, de a szőnyegeket nem kívánja. Elrendeli, hogy a város a bíróval együtt 13 esküdtet válaszszon, kik közül négynek katholikusnak, kilencznek pedig gör. keletinek kell lennie s a kik élethossziglan választandók, hacsak valamelyiket büntény miatt elmozdítani nem szükséges. Ezek közül évenként január 1-én 459három évig görög keleti, egy évig pedig katholikus bíró választandó. A legfőbb uradalmi hatósági jognak fenntartása mellett, a szükséghez képest úriszék tartandó, melyen a vagyonkezelési, közigazgatási ügyek, polgári perek felülvizsgálása, valamint az uradalom pallosjogához közvetetlenül tartozó bűnügyek tárgyaltatnak, ha pedig valakire bírságot rónak ki, annak egyharmada a város tanácsának fizettessék. Megtiltja a város lakosainak, hogy ő felségénél vagy annak utódainál akár nyiltan, akár titokban pártfogóik révén, a földesurat kizárólag megillető szabadalmakat kieszközölni megkíséreljék, mit ha tennének, jelen szerződés rögtön hatályát veszti. (Eredetije a város levélt. 10. sz. a.)

A városnak 1754-ben Pócsmegyer-Leányfalu, 1754-ben pedig Pilisszentlászló uraival volt határpere, mely perek azért érdemelnek említést, hogy bennük több oly magyar határnév fordul elő, melyek ma ismeretlenek, illetőleg szláv elnevezésűek. Igy: Mányás-patak, Mányás-hegy, Szekrénykeő, Keő-lyuk, Keő-vágó, Hidagh-vize, Nyerges, Macskahegy alias Kalapkeő, Hortobal-pataka, Hosszúrét, Akasztó-keő, Szárazpatak, Kecskebércz, Boglya-keő, Királykút-patakja, Leányhegy, Török hányás, Keőkút. (Városi levélt. 17, 21 és 22. sz.)

1757 szept. 28-án Győrött kelt csereszerződés alapján Szentendre átmegy gróf Zichy Miklós nejére született gróf Berényi Erzsébetre. (O. L. N. R. A. 1835. cs. 60. sz.) 1767-ben a királyi ügyek igazgatója pört indított az óbudai és visegrádi uradalomhoz tartozó javakra (közöttük Szentendrére) a Zichy család ellen, a szent korona javainak elidegeníthetlensége czímén, s a pert megnyervén, ez uradalmakat visszacsatolták a koronához. (O. L. N. R. A. 268. cs. 8. sz., 269. cs. 8, 12, 13, 14, sz. - Lib. Reg. IX. k. 198. sz. Process. Fisc. R. 471. sz.)

A Pest vármegye közgyűlésén 1773 augusztus 3-án kihirdetett és 1773 május 24-én kelt szerződés értelmében Mária Terézia a szentendrei koronabirtokot, annak minden tartozékaival Szentendre város róm. kath. és gör. keleti lakosságának évi 6000 frtért adja bérbe. (Városi ltár 82. sz.) A Mária Terézia-féle urbárium ugyan vett itt föl 25 38/32 úrbéri telket, a földmíveléshez nem szokott lakosság kérelmére azonban, fenti szerződés szerint, a koronauradalom valamennyi szolgálmány teljesítése alól a szentendreieket fölmenti és csak az erdőfelügyeletet tartja fönn magának. Az örökös szerződésnek ily kedvező feltételek mellett való kieszközlése, rendkívüli nehézségekkel és nagy utánjárással volt összekötve, de az akkori városi vezetőségnek nagy előrelátására is mutat, mert annak ily módon való megállapítása, egy évszázad tartamára kiszámíthatlan előnyöket biztosított a lakosságnak. 1766-ban a város közönsége gróf Grassalkovich Antalt, mint a kamara elnökét kéri, hogy a kötendő szerződésnél vegye figyelembe a város érdekeit (Városi ltár 1766. évi VIII. cs. 233. sz.); tekintsen el az urbárium felvételétől (u. ott 291. sz.); kiküldi Avakumovits Miklóst és Lukits Jánost Karlóczára, hogy az ottani levéltárban kikutassák a városra kedvező iratokat (u. o. 298. sz.); igérik a kamarai elnöknek, hogy évi bér fejében 6000 frtot fognak fizetni (u. o. 301. sz.), a tanácsban azonban a róm. katholikusok ne legyenek a gör. keletiekkel egyenlő számban képviselve (u. o. 303. sz.). Kérik, hogy a város szabad királyi várossá tétessék (u. o. 317. sz.) s minthogy az 1687. XVII. t.-cz. értelmében a török hódoltság után e kiváltságban csak oly városok részesülhetnek, melyek kitünő érdemekre tettek szert, felsorolnak ilyen érdemeket (u. o. 406. sz.) Közbenjárónak felkérik Nedamovits Pál érseket (u. o. 330. sz.), a ki ő felsége elé terjeszti és pártolja az ügyet. (u. o. 412. sz.).

A vármegye a szentendreieket urbéri szabályozás végett magához rendeli s meghagyja nekik, hogy a kilenczedet, a mely ez évben már be nem szedhető, készpénzben váltsák meg, az adófizetést pedig az úriszék tudta nélkül ne eszközöljék, (u. o. 379. sz.) addig pedig, míg ő felsége a bérleti szerződés tekintetében határoz, az előbbi állapotot fenntartja. (u. o. 381. sz.) A Bécsbe ez ügyben kiküldött városi megbízottak az udvarhoz benyujtott kérvényükben Grassalkovich kamarai elnököt sértő szavakkal illetik, ezért a vármegye vizsgálatot rendel el, vajjon azok az egész közönség nevében lettek-e oda küldve. (1767. évi IX. cs. 11. sz.) A megbízottak ő felségénél azzal mentegetődznek, hogy a kamarai elnök ellen felhozottak az ő és a város közönségének tudta nélkül csúsztak be a folyamodványba, a kamarai elnök azonban három havi börtönre itéli őket; a város közönsége közbenjár ő felségénél kiszabadításuk érdekében. (IX. cs. 88. sz.) Ekkor a város Zuczay Dömötört és Radenkovits Jakabot küldi Bécsbe a szerződés ügyében (u. o. 155. sz.) s egyben megbízottakat meneszt Grassalkovichhoz 460Gödöllőre. (u. o. 157. sz.) Ezek jelentése szerint a kamarai elnök évi bérlet felében követel 7000 frtot és a kilenczedet természetben, (u. o. 168. sz.) a mi ellen különösen a lakosság szegényebb része felfolyamodással él. (1768. évi IX. cs. 327. sz.) A város közönségének katholikus része 1770-ben a kamarai elnökhöz folyamodik, hogy a tanácsban a gör. keletiekkel egyenlő arányban legyen képviselve és a bírót váltakozva választhassák; (1770. X. cs.) ezen kérelmének előmozdítására kiküld 1772-ben megbízottakat az udvarhoz (1772. XI. cs. 481. sz.) s czélját el is érte, mert ő felsége által leküldött városi statutumok (1779. XVII. cs.) szerint, melyeket az uradalmi prefektus meghagyása szerint gyakrabban kellett publikálni és szigorúan betartani, ezentúl a város bíráját a két vallást követők közül évenként váltakozva, a tanácsbelieket pedig egyenlő arányban választják.

1818-ban a királyi ügyek igazgatója pört indított a város ellen a királyi haszonélvezetek visszavétele, illetőleg az örökszerződés megsemmisítése érdekében. A város közönsége április 22-én bizottságot nevez ki a város érdekeinek védelmezésére s feljogosítja azt a perrel járó összes költségek kiadására (Vár. ltár 56. és 104. sz.) A per a város vasládájában őrzött nyugták szerint 1818-tól 1829-ig 37.417 frt 34 krba került ugyan, de a városra nézve kedvezően végződött.

1886 június 27-én a város a kir. kincstártól Dumtsa Jenő polgármester kezdeményezésére 44.000 osztr. ért. frtért örök időre megváltja a földesúri területek, javadalmak és regálejogok használatát. (Vár. ltár 130. sz.)

A város közigazgatása szoros összefüggésben van a város történetével s lakossága igazságot elsősorban a földesúrtól, illetőleg ennek úriszékétől tartozott kérni, a mely itélt minden ügyében, a közbüntettek kivételével, 1738 január 4-én gróf Zichy Miklós, Grassalkovich Antal, Horányi Gábor, Fribeisz Ferencz szolgabíró, Szlatini Gábor esküdt és Zlinszky József jelenlétében tartott uriszék által kiadott "Instructio pro Magistratu oppidi SzentEndre" a következőket rendeli:

Jóllehet az úriszék 1738 január első és következő napjaiban kellő instrukczióval látta el a város tanácsát és habár az igazságszolgáltatás és a közigazgatás 461vezetését ez alkalommal a 13 személyből álló tanácsra bízták, mivel az 1744 január első és ugyanez évi május 11. s több utána következő napon tartott vizsgálatból kitünt, hogy mind az igazságszolgáltatásban, mind a város jövedelmeinek és pénztárának káros adminisztrácziójában "nagy botránkozásu fogyatkozások tapasztaltattak", melyeknek legfőbb oka az, hogy az 1738. évi instrukczió 7. pontjának rendelkezései be nem tartatnak és az adókivetések és számadások megvizsgálására nem a város előkelőbbjei, hanem együgyűebbek alkalmaztatnak, ha pedig valaki az értelmesebbek közül meg is hivatott és valami iránt kérdést kivánt intézni, vagy pedig a tanácsbeliek részéről eddig beszedett kilenczedről és annak számadásairól mert említést tenni, tömlöczczel fenyegették meg; bárminemű fogyatkozás és botrány került is napfényre, ezt a városbeliek közül szóvá tenni nem merte senki: az úriszék úgy ítélt, hogy a fentérintett kihágások megakadályozására s az elnyomott szegénység fölszabadítására a város előkelőbbjei közül 24 tagból álló külső tanács választassék, a melyet a belső tanács köteles meghívni mind az adókivetéshez, mind a számadások megvizsgálásához.

A város eme szűk keretekbe szorított történetét hiányosnak vagy egyoldalunak kellene tekintenünk, ha nem emlékeznénk meg Ráby Mátyásról, a kinek itteni szereplését Jókai "Rab Ráby" czímű regényében több költői fantáziával, mint tárgyilagossággal megírta. Jókai - mint maga mondja - a regény tárgyát Rábynak 1797-ben Strassburgban kiadott önéletrajzából merítette. Lehet, hogy Ráby jót akart, hiszen a város elsárgult iratai szerint sikerült is neki több visszaélést megszüntetnie, de szenvedelmes, ellentmondást nem tűrő természetével sokszor elvetette a súlykot s talán épen megférhetetlen természete okozta neki azt a sok szenvedést, melyekről kétkötetes életrajzában panaszkodik. Igy 1786 április 29-én bejött a város tanácstermébe, önkényűleg kinyitotta az irattári szekrényt és abból engedély nélkül több okíratot kivett. Midőn pedig ez ellen a jelenlevő Sztojanovits János jegyző tiltakozott, Kirovics tanácsos és Luzsinszky néptribun jelenlétében őt ezért többször arczul ütötte és meggyalázó szavakkal illette (1786. jk. 4. sz.). Ez időre esik Ráby Mátyásnak a szentendrei tanács ellen a bécsi udvarhoz beadott denuncziácziója, melynek pontjaihoz járult Földváry Sándor volt városi főjegyzőnek 43 pontból álló panaszírata. E panaszok megvizsgálására a pesti kerület királyi adminisztrácziója 1787 márczius 24.1557. sz. rendeletével királyi bizottságot küld a városba, melynek tagjai Klobucsek János, a pesti kerület biztosi hivatalának titkára és Parcsetics György, az üresedésben levő kalocsai érsekség prefektusa. (1787. évi jk. 278. sz.) A bizottság elrendeli az 1766-1783. évi városi számadások megvizsgálását s minthogy ezek, valamint az eddigi tanácsi jegyzőkönyvek szerb nyelven s cyrill irással voltak vezetve, Kiss János kamarai számvizsgáló és Lelovits János számtiszt mellé 5 felesküdt tolmácsot rendel, (Id. jk. 304. sz.) a kik 136 napi munka után 16 pontban összeállítják munkálatuk eredményét, melyet a kir. bizottság 1787 május 23-án közöl a város tanácsával (Vasláda 32. sz.) s a melynek főbb rendelkezései a következők:

Az 1786 márczius 3-án 9378. sz. a. ő felségétől megállapított városi közigazgatási státus a következőkből állott: bíró, évi 200 frt fizetéssel, tanácsos és egyúttal városi pénztáros 150 frt, tanácsos, a ki egyuttal az urbárium gondnoka, 120 frt, tanácsos, a ki egyúttal közgyám, 120 frt, tanácsos, a ki egyúttal belrendőri felügyelő, 120 frt, gazdasági tanácsos 120 frt, főjegyző 150 frt, aljegyző 100 frt, orvos 150 frt, 4 rendőr 50-50 frt, 3 erdőőr 50-50 frt, 2 hegymester 70-70 frt, 1 kocsis, élelmezés és 72 frt, kéményseprő 1 segéddel, a kik évenként 8-szor kötelesek minden kéményt kisöpörni, 160 frt, a toronyórák gondozója 36 frt, kórházi gondnok 15 frt, szénáskerti gondnok 25 frt, postakifutó 30 frt, kályhafűtő hat téli hónapon át 9 frt fizetéssel, illetőleg bérrel (1786 jk. 10-11. l.)

1872-ban az 1871: XVIII. t.-cz. értelmében a város az alispán 1886/eln. 872. sz. felhívására megkezdi az új szervezkedést, rendezett tanácsú várossá alakul és ápr. 9-én megválasztja első polgármesterének Dumtsa Jenő eddigi bírót.

Szentendre jelenlegi tisztikara a következő: Polgármester, egyúttal árvaszéki elnök: Maximovits István. Rendőrkapitány: Jenei József. Adó- és tanügyi tanácsos: Tuhárszky Ferencz. Gazdasági tanácsos: Husvig Lyubomir. Főjegyző: Szkaliczky Dezső. Aljegyzők: Mojics Péter és Karsa Elemér. Tiszti ügyész: Fadgyas János. Köz- és gyámpénztárnok: Wirker György. Számvevő: Leitner Samu. Köz- és gyámpénzt. ellenőr: Leonhardt Kornél. Tiszti főorvos: Péchy Henrik dr. Orvos: Weisz Ármin dr. Állatorvos: Glatz Samu. Adókönyvelő, egyúttal kataszteri nyilvántartó: Margaritovits Belizár. Ezeken kívül van egy végrehajtó, négy irnok (kettőnek az állása üresedésben) és egy gépíró.

A város 1910. évi költségvetése szerint a bevétel 161.901 K 89 f, a kiadás 172.829 K 77 f; fedezetlen hiány 10.927 K 88 f. Községi pótadó 25%, belrendőri pótadó 48%, mezőrendőri 51.7%. A város cselekvő vagyona 1,033.484 K 38 f, szenvedő vagyona 190.190 K 30 f; tiszta vagyon tehát 843.294 K 08 fill. A város pénztára, a házi- és gyámpénztárakon kívül, a következő alapokat kezeli:

1. Szegényalap: értékben 7868 K 58 f, készpénzben 448 K 01 f.

2. Kórházalap: értékben 3100 K, készpénzben 458 K 65 f.

3. Dumtsa Jenő alapítványa új házasok részére 2000 K, szegény özvegyek, r. k. leány- és fiúiskolák tanulói részére 1000-1000 K tőke és 180 K készpénz.

4. Elhagyatott gyermekek segélyalapja 244 K 73 f.

5. Kossuth Lajos és Deák Ferencz-alap, szegények javára értékben 1000-1000 K, készpénzben 40-40 K.

6. Nyugdij-alap értékben 51.522 K 07 f, készpénzben 45 K 52 f.

7. Munkássegély-alap 360 K.

8. Közmunka-alap 834 K 60 f.

4659. Letétekben kezel: 66.825 K értékben és 7947 K 34 f készpénzben.

A város területe a hozzátartozó Izbég külvárossal együtt 7241 kat. hold. Határában a filloxera pusztítása előtt híres szőlők voltak, melyeknek bora vetekedett a budaival. A filloxera letarolván az egész szőlőterületet, az hosszú ideig parlagon hevert, míg a lakosság piszkével be nem ültette, melynek különösen a berlini piaczon nagy a kereslete, úgy hogy újabban az ottani gyümölcskereskedők maguk jönnek az árú átvételére. Nagy csapás, hogy bokrait 1909 őszén megtámadta az amerikai lisztharmat (spheroteca mors uvae), melynek továbbterjedését a földmívelésügyi minisztérium 60.000 koronára menő költséggel iparkodik meggátolni. Közben hatalmas lendületet vett a szőlők új betelepítése és a gyümölcstermelés, melynek azonban nagy akadálya volt a sok vadkár, míg e bajon Maximovits István polgármester az erdő költséges bekerítésével véget nem vetett. A gabonatermeléshez kevés volt az alkalmas föld, mert a város legjobb dűlője, körülbelül 300 hold, nádas tó volt, mely egészségi szempontból is káros hatást gyakorolt a lakosságra. E tavat 1863-ban kiszárították; minthogy azonban a terület védgátakkal ellátva nem volt s a Duna gyakori kiöntései a rajta levő termést folyton veszélyeztették, sőt néha teljesen tönkre is tették, végleges lecsapolását és a kiszárított területnek gáttal való védelmét nagy energiával vitte keresztül Dumtsa Jenő volt polgármester. Van a határban több kőbánya, sőt az évek előtt eszközölt kutatások kőszenet is fedeztek fel, melynek kihasználása az eddig talált anyag mély fekvése és éretlen minősége miatt eddig űzembe nem vétetett.

A vasúti állomástól a városba a Budai-utcza vezet, melyet végéhez közelebb patak szel át. Ennek betonból épült hídján innen van a Pozsarevacska nevű szerb templom, mely 1690-ben épült. Már itt megjegyezzük, hogy a szerb templomok szláv elnevezései onnan erednek, hogy az egyes városok kivándorlottjai itt külön templomokat építtettek, külön hitközségeket szerveztek és ezek élére külön-külön papokat alkalmaztak. Mind ebben, mind a többi szerb templomban a szerb lakosság nagymérvű fogyatkozása miatt csak ritkán tartanak istentiszteletet, hanem vasárnap és ünnepnapokon inkább a székesegyházba gyűjtik a híveket. A hídon túl kezdődik a Dumtsa Jenő-utca, mely a főtérre vezet; ennek közepén csinos, márvány-alapon álló kereszt van, melyet a szerb kereskedők társulata emelt hálából 1763-ban, hogy az itt uralkodó pestis megszünt. E téren van a Gyümölcsoltó B. Asszony tiszteletére 1752-ben emelt görög templom s mellette az 1793-ban épült szerb iskola, jelenleg egy tanteremmel s egy tanerővel. 1816-ig volt itt a szerbeknek tanítóképző-intézetük, melyet Zomborba helyeztek át. A XVIII. század elején volt benne magánjellegű kisgimnázium. 1787-ig a szentendrei iskolák egyházi felügyelet alatt állottak s nem igen volt szükség állami beavatkozásra; tannyelvük az anyanyelv volt. II. József közös iskolák behozatalára törekedett, melyeknek a tannyelve a német lett volna. Ez év augusztus 25-én Sztratimirovits István, szerb püspök elnöklete alatt Pisch József, a budai iskolák igazgatója jelenlétében a város közönsége gyűlést tartott a városházán, melyen felolvasták a normális iskolák felállítását elrendelő királyi kéziratot. Ez alkalommal a jelenlevő Popovits Pál az alkalmazandó tanítók fizetésére felajánlott 1000 frtot, melyet azonban később a szerb iskola kapott meg. Az iskolaépület helyéül kijelölték a mostani szerb iskola helyét, a város és az uradalom a tanítók fizetéséhez évi 200-200 frttal hajlandó hozzájárulni. A tüzelő fát a tanítók és iskola részére a város adja. (1787. jk. 620. sz.). A földesúr az évi hozzájárulást 1788-ban 415 frtra emeli, (1788. jk. 245. sz.) elrendeli azonban, hogy az új iskolaépületet 1789 tavaszán felépítsék, (1789. jk. 34. sz.); de mivel a város nem tudja, kinek a költségén kell az építő anyagot beszerezni, kiküldi Pautovits György és Quentzer Károly tanácsosokat, Rupp Károly uradalmi intézőhöz, hogy az ügyet tisztázzák. (Id. jk. 49. sz.) Július 10-én a tanácsülés tárgyalja a királyi adminisztrácziónak Budán, június 30-án 2597. sz. a. kelt rendeletét, mely a tanácsnak felelősség terhe alatt meghagyja az iskolaépület haladéktalan fölépítését és kérdőre vonja az eddigi késedelemért. A tanács elhatározza, hogy, miután az anyag beszerzése az uradalmat terheli és a város azt csak befuvarozni köteles, kérni fogja az adminisztrácziót, hogy erre az uradalmi hivatalt sürgősen utasítsa. (Id. jk. 235.) Augusztus 18-án megjelent a tanácsülésen Hackenfleisch Antal kir. tanfelügyelő, valamint Margalits János főszolgabíró és közlik a tanácscsal a helytartótanácsnak Budán-, 1789 július 22-én 27289. sz. rendeletét, mely a várost a vármegye útján arra kötelezi, 466hogy az új iskola felépítéséig annak elhelyezésére alkalmas helyiségeket, a tanítók részére pedig lakásokat béreljen, úgy hogy az oktatás szeptember elején megkezdhető legyen. A tanács két osztály részére évi 110 forintért kibérli Miskovits Anasztázia 557. sz. házát, melyből, ha ennek ott lakó, Miklós nevű fia három napon belül kivonulni vonakodnék, ezt egyszerűen ki kell dobni (ejiciendus esset); a 3-ik tantermet elhelyezi az opovacskai templomnak eddig is iskola czéljaira használt 562. sz. házában és egy tanítónak ad benne lakást; két tanító lakásául pedig kibérli Rafaelovits Pantalimon kétszobás lakását. Minthogy azonban a város pénztára a háborús mozgalmak kiadásai miatt rendkívül igénybe van véve, az uradalomtól kérnek nagyobb hozzájárulást. (Id. jk. 394. sz.) A kir. iskolalátogató szeptember 2-án közli a tanácscsal, hogy a 3-ik osztály tanítójának kineveztetett Schiller Nándor, 2-ik osztályba Vladiszaljevits Mihály, 1-ső osztályba Szávits Nesztor. Figyelmezteti a tanácsot, hogy az 1788 márczius 6-án kötött és ő felségétől 9366/721. sz. a. jóváhagyott szerződés értelmében iskolai szükségletekre évenként 50 forintot fizessen a tanítóknak, a tantermeket a szükséges butorzattal és taneszközökkel szerelje föl, fuvarozza be a megajánlott 30 öl fát és a tanítókat kellő időben fizesse. (Id. jk. 414. sz.) A helytartósági tanács Budán 1789 november 18-án 43410/4334. sz. rendeletében szigorúan utasítja a tanácsot, hogy az iskolát most már haladéktalanul építse fel a maga erejéből (1790. jk. 17. sz.); minthogy pedig ezzel késedelmeskednek, 1790 február 5-én az óbudai uradalom intézője felmutatja a tanácsnak a kir. kamara pesti adminisztrácziójának 1790 január 16-án 709. sz. a. kelt rendeletét, mely az intézőt kiküldi Szentendrére, hogy itt a piaczon levő görög templomot, kőmíves és ácsmesterek segítségével felmérje és a templomnak iskolahelyiséggé és tanítói lakásokká való átalakításához a terveket elkészíttesse. Sztratimirovits püspök a nála ez ügyben járt intéző és két városi tanácsos előtt ez ellen a legerélyesebben tiltakozik. II. József rendeleteinek visszavonása egyszerre más irányba terelte a szentendrei iskolaügy fejlődését. Június 13-án a tanács-ülésen felolvasták II. Lipótnak április 20-án 13027. sz. rezoluczióját a normális iskolák ügyében, valamint Pest vármegye május 4-én 2117. sz. körrendeletét, mely szerint ő felsége az említett rezoluczió 5. pontjába a földesuraknak és községeknek szabad elhatározására bízza azt, hogy a gyermekek ne a normális iskolákban, hanem az előbb fennállott módszer szerint nyerjenek oktatást. A tanács erre egyhangúlag hozott határozattal kimondja, hogy a behozott normális iskolákat, mint czélszerűtleneket, az ifjúságra nézve semmi praktikus hasznot nem hozókat, melyek e mellett a város lakosságára, különösen a mostani drága és háborús időben a három tanító fizetése, a nagymérvű lakbérek és fajárandóságok kiszolgáltatása miatt, rendkívül nagy terheket rónak, a mai nappal eltörli, feloszlatja és a gyermekeket, a kik a rájuk erőszakolt német tannyelven sem isteni, sem emberi törvények ismeretét elsajátítani, sem a közéletben szükséges elemi tárgyakat felfogni nem tudták, a régi methodus szerint oktatja. A város eme határozatát az óbudai uriszék június 19-én jóváhagyja, kiköti azonban, hogy a tanítóknak 15 napra a fizetést kiutalványozzák és ez időre őket a lakás élvezetében meghagyják, a mibe a tanács nem hajlandó belemenni, különösen azért, mert a tanítók a nekik utólag engedélyezett nyolcz napon belül a záróvizsgákat meg nem tartották. (Id. jk. 277. és 282. sz.)

A görög templomnál kezdődik a Deák Ferencz-utcza, mely a Dunaparttal párhúzamosan halad éjszak felé s a Bogdáni-utczában folytatódik. Utóbbiban van a külsőleg csinosan helyreállított és feltűnően csinos arányú toronynyal ellátott Preobrazsenszka templom, vége felé pedig el van helyezve az általános munkásbetegsegélyző pénztár szanatóriuma. A Bogdáni-utcza folytatásaképen Leányfalu felé vezető törvényhatósági útnak a Dunaparttal szemben levő dombos oldalán több csinos nyaralóban gyönyörködhetik a szemlélő. (Ábrányi Emil villája.) E dombos oldal neve különben: pismáni hegyoldal.

A korzó szerepét játszó Dunapart, melynek alsó részét Erzsébet-partnak, felső részét Ferencz József-partnak nevezik, a város legélénkebb része. Vasár- és ünnepnapokon élénk nyüzsgés-mozgás gyönyörködteti a szemlélőt; magyar, szerb, német, tót szó egyaránt hallható a hajóállomás körül hullámzó néptömeg között, melyben azonban örvendetesen dominál a magyar, különösen az ifjúság között. A tarka népvegyülék, megszaporodva ilyenkor a hajót váró fővárosi kirándulók százaival, a Dunán uralkodó élénkség s maga a kies hegység alatt fekvő érdekes város, a hegyoldalra festői rendetlenségben és sűrű sorokban 467épített házaival, meredek sikátoraival, érdekes képpé egyesül. A Bogdáni-utcza végéről az Angyal- és István-utczák házai között a református imaház és iskola mellett eljuthatunk a Szamárhegyre, a honnan a tabakosok kőkeresztje mellől szép kilátás nyílik a kanyargó Dunára, Váczra, Fót, Dunakesz és Alag vidékére. Az Angyal-utcza levezet az Erzsébet-térre, a honnan a Kígyó-utczán át a gazdag építésű püspöki templomhoz jutunk, mely mellett a gör. kel. szerb püspök palotája áll csinos kerttel. Radivojevics Arzén, budai püspök 1771 augusztus 16-án a metropolitához írt levelében panaszkodik, hogy nincs, hová lehajtsa fejét. A székház építéséhez a kincstártól kap 2000 frtot s ennek segítségével 1777-ben a régi székházát megnagyobbítja. A székesegyház állítólag 1690-ben épült s tornyát az 1895. évi tűzvész után, mely alkalommal a harangok is elolvadtak, csinos tetővel díszítették fel. A templomban több budai püspök van eltemetve. Megtekintésre méltó a templom körül levő falkerítés két vaskapuja.

Vele szemben dél felé van a kath. templom és fiúiskola 4 tanítóval. Előbbit a régi templom romjain 1710-ben felépíttette az akkori kegyúri Zichy család. (Can. Vis.) A hívek befogadására már 1791-ben szűknek bizonyult, miért is a kincstár mint kegyúr, a helytartótanácsnak u. a. évi augusztus 18-án 10509. sz. rendeletével elhatározta kibővítését (1791 vár. jk. 305. sz.), a mi azonban, miután az akkori plébános az ügygyel nem törődött, elmaradt. Ma a híveknek csak 1/6 részét tudja befogadni. A régi plebánia-templomot az esztergomi jánoslovagok 1294-ben bizonyos kártétel megtorlására tövig lerombolták és a veszprémi püspök birtokához tartozó telkeket elfoglalták. (Magyar Sion III. 649-651. lap.) Ezért a nevezett lovagok ellen VIII. Bonifácz pápa bűnvádi keresetet tartatott. Gergely esztergomi érsek a veszprémi káptalan és a lovagok konventje között folyt vitás ügyben a pápától kinevezett bírák, ú. m. József szentendrei főesperes és Gallus veszprémi kanonok itélete ellen a veszprémi káptalan felebbezését a pápához felterjeszti, (Hazai okmánytár VII. k. 372. l.), a ki a lovagokat Jakab zirczi apáttal büntetésül az egyházból kiközösíttette (az eredeti pápai bulla a veszprémi levéltárban van.) A lerombolt templom újra felépül, mert 1332-1337-ig itt működött Pál szentendrei plebános. (Némethy: Series parochiarum et parochorum. A. D. Strig. 270. l.) A fiúiskolát 1805-ben a kincstár mint kegyúr építtette, az oktatást négy tanító végzi.

A templomdombról a Püspök-utcza ismét a Fő-térre vezet le. Innen a Rákóczi Ferencz-utczán át a városházához érünk. Régi épület, mely mai állapotában a szükségleteknek nem felel meg, úgy hogy a rendőrkapitányi hivatalt bérházban kellett elhelyezni. 1796-ban alaposan helyreállították. Bartal Pál, az óbudai koronauradalom prefektusa, április 24-én értesíti a bírót, hogy gróf Batthyány bibornok esztergomi érsek május 5-én kánoni vizitáczió czéljából Szentendrére érkezik, itt időzése alatt a városházán óhajt lakni és társaságában kijön József kir. herczeg és helytartó is. A tanács elhatározza a városházának alapos tatarozását, az úlak és utczák rendbehozását, a vendégek fogadására Kalászig küld küldöttséget és nagyszámú lovasbandériumot és miután az élelmezés költségeit a bibornok fedezi, Bellanovits János bíró kiküldi a város kamarását, hogy a beszerzendő élelmi szerek ügyében a bibornok udvari prefektusával, valamint a szakácscsal tárgyaljon. (1796. jk. 216. sz.) A városházától délre van a Mária-Terézia-utcza, az 1690-ben épült s 1800-ban leégett, de újra épített Szent Péter és Pál-templommal. Ez utczában van a kath. plebánia, melyet 1723 deczember 15-én újra szerveztek, miután addig a plebániát előbb a budai jezsuiták, később az országúti ferenczrendiek adminisztrálták. A plebánia-lakot a koronauradalom, mint kegyúr, 1777-ben építette. Az utcza végén van az irgalmas nővérek vezetése alatt álló kath. leányiskola, melyet 1891-ben Simor János herczegprimás rendeztetett be s melynek fenntartásához Vaszary Kolos évi 2400 koronával járul és szükségleteire eddig 52.000 koronát áldozott. Benne van elhelyezve a kath. és egyúttal a városi kisdedóvoda is.

A városházától a Rákóczi-utczán tovább haladva, az 1746-ban épült, jelenleg azonban elhagyatott Opovacska-templomhoz érünk, melynek felszerelését és harangjait nemrég a szántovai újonnan alakult gör. kel. hitközségnek ajándékozták, mikor az ottani kath. sokaczok a plebános magyarosító törekvései következtében a kath. egyháztól elszakadtak. Az utcza éjszaknak a sztara-vodai forráshoz, a szentendreiek e kedvelt kiránduló helyéhez, nyugatnak pedig jól gondozott és eperfákkal szegélyezett útban folytatódik Izbég felé, mely a város 468újrabenépesítése óta, ennek a külvárosa. (Vár. ltár 1767. IX. cs. 183. sz.) A kezdetén álló s 1738-ban épült szerb templom a Szentlélek tiszteletére van szentelve. A szerb pünkösd napján tartott búcsún köréje sereglik a vidék szerb fiatalsága s ilyenkor lehet látni a hazai szerbek ma már ritkuló nemzeti viseletét, tánczát, szórakozását s hallani fülbemászó dallamos népénekét. A régi fatemplom a mostani szerb temető helyén állott. Ettől balra van a Lám-féle, e nemben az országban egyedül álló angol lemezelő gyár, melynek gyártmányai különösen keleten találnak kitünő piaczra. A főúttól dél felé van az állami népiskola, két tanítóval. Izbég főutczáján végig haladva, a jobboldali domboldalon nagyobb kiterjedésű parczellázott földterületet találunk, a hová Maximovits István polgármester a városi megdrágult lakásokból kiszorult szegényebb nép számára kisebb házakat szándékozik felépíttetni, melyek hosszabb idejű törlesztések révén a nép tulajdonába mennek át s így meg volna akadályozva a lakosságnak az az újabb törekvése, hogy kunyhóit a határban szétszórtan építse, nem csekély kárára a tanköteles gyermekek iskoláztatásának és a rendőri meg közegészségügyi felügyeletnek. Nem messze ettől, az erdők felé vezető völgyben van a külföldön is igen jó hírnévnek örvendő Zimmer-féle szerszámgyár, mely jelenleg Csoknyai Jenő birtokába ment át. A patak mentén Annavölgyet, Hauszmann Alajos műegyetemi tanár és udvari tanácsos gyönyörű helyen fekvő nyaralóját, majd az erdős völgyben felfelé haladva, a mohos trachytsziklákról alázuhanó dömörkapui vízesést találjuk.

A város a Pilis vidékének, ha nem is közigazgatásilag, de szellemileg középpontja. Van négy osztályú ref. polgári fiú- és leányiskolája, városi ipar- és gazdasági iskolája és a már említett népiskolákon kívül egytanítós izr. iskola, egy épületben az imaházzal. Kultúrális és ipari téren is újabb fejlődésnek indul a város az utólsó időben. Népessége az 1900. évi népszámlálás szerint 4822 lélek. Ebből 1857 magyar, 1121 német, 859 tót, 2 oláh, 8 horvát, 600 szerb, 375 dalmát. Vallásra nézve róm. kath. 3622, gör. kath. 9, gör. kel. 613, ág. ev. 127, ref. 226, unit. 4, izr. 221. Összes házainak száma 915. Székhelye a kir. járásbíróságnak, adóhivatalnak, kir. közjegyzőnek. Kaszinója, a szerb "Jávor" egylet, a kath. legényegylet, a keresztény munkásegylet a lakosság minden rétegének egy-egy kultúrintézménye. Takarékpénztára és hitelszövetkezete a lakosságot takarékosságra szoktatják. Az értelmiség vegyesen magyar és szerb; a köznép is évről-évre magyarosodik. Forgalma, melyet nyáron csak a három hajójárat bonyolított le, a vasút megnyitása óta, melynek itt van a végpontja, tetemesen élénkült és élénkülni fog még inkább a vasútnak villamos erőre való átalakítása és remélhetőleg olcsóbb viteldíja következtében s felsegíti a fővárossal való sűrűbb közlekedés újabb fellendülésére a fejlődésében egy-két évtized előtt már-már megállapodottnak látszó várost. Ebben a meginduló lendületben a város természeti szépségekben gazdag és egészséges környékének is van nagy része, a miért a budapesti családoknak kedvelt kiránduló, nyaraló és a drága lakbérek miatt kiszorított fővárosi hivatalnok-családoknak állandó lakóhelyévé lesz.