Heves vármegye legdélibb részében a Tisza folyó balpartján fekszik. Maga a helység félhold-alakban, egyik szarvával a Tiszának nyúlva, terül el a folyó egy régibb medrének jobb partján, a melynek szeszélyes kanyarulata miatt alakját is nyerte. Mind a város maga, mind határának legnagyobb része az ú. n. "Kócsi-sziget"-en terül el, mely a "Sárrét"-nek - mely nevezés alá a Nagymagyarföld egyik legtekintélyesebb része tartozott - legkiemelkedőbb, legmagasabban fekvő része. Határa és környéke telisded-tele van holt tiszamedrekkel, melyek mind arról tesznek bizonyságot, hogy a Tisza egész folyása hosszában talán sehol sem kanyargott olyan szeszélyesen, sehol sem keresett magának újra meg újra annyi új medret, mint ezen a vidéken. Volt idő, hogy négy ágban is folyt Egyek, Tiszafüred és Poroszló között, egyik helyen hatalmasan iszapolva, másik helyen erősen szakgatva. Rombolását csak a tulajdonképeni Kócsi-sziget kerülhette ki, mert talajának kőkeménységű szíkes természete, ősidők óta ellent tudott állani a folyó szakgatásainak s maga a sziget épségben maradt.

Ez a Kócsi-sziget, természetes fekvését tekintve, igen alkalmas védőhelyül szolgálhatott minden fajta népnek, ellenséges támadások ellen. Egyik oldalról a Tisza, másik oldalról a Hortobágy folyó határolta, egyebütt pedig a Tisza, Berettyó és Kőrös kiöntései következtében keletkezett s évezredeken keresztül állandóan tartó, mérföldekre terjedő mocsarak és lápok kerítették be s természetes kapuja csak a Nagykunmadaras határában fekvő Asszonyszállás-puszta volt. A Tisza folyón át fentebb, Dorogmánál és lentebb, Örvénynél volt gázolható átjárás, melyeknek helyén később, mai napig is meglevő révek keletkeztek. A szigetet kettéhasította a Tiszát a Hortobágygyal összekötő és minden valószínűség szerint a népvándorlás idejében mesterségesen készített, ú. n. Árkus-ér csatorna, mely Csegétől kiindulva, a Hortobágy pusztán át húzódik Nádudvar irányában. Az ekként várszerűen zárt, de az ország többi részeivel azért összeköttetésben állott Kócsi-sziget - földmívelésre, állat, különösen lótnyésztésre rendkívül alkalmas, vadászatra, halászatra szinte páratlan természeti sajátságainál fogva - kétségtelenül állandó telephelyül szolgált már a népvándorlás előtt is a mai Magyarország területén lakó népfajoknak. Állandó telepe volt a rómaiaknak is, mit különösen a Titus, Vespasianus, Nerva, Traján, Lucius Verus, Valentianus, Justinus stb. római császárok idejében vert és Tiszafüred határában talált nagymennyiségű érmek, bronz- és réz-leletek bizonyítanak.

A hunok idejében kezdődik a Kócsiszigetnek s így a mai Tiszafürednek is tulajdonképeni történelme és történelmi jelentősége. A hunok, a mennyire csak a történelmi kutatás, különösen Tariczky Endre tiszafüredi róm. kath. plebános régészeti kutatásai és a sziget különböző pontjainak ősidők óta dívó elnevezései mutatják, a "drugmai", dorogmai réven átkelve, itt és a sziget délkeleti szomszédságában a mai napig is "Zelemér-föld"-nek nevezett területen ütöttek szállást "s ezen a területen épült föl Etellaka, a hunok székhelye is." (Révész Imre: Etellaka) Később az avarok idejében ezeknek is nagy telepük volt itt s ezekből az időkből származnak - az ásatások következtében kikerült leletekből megállapíthatólag - Tiszafüredet és a mai Kócsi-pusztát most is felismerhetőleg körülövező halomgyűrűk (köznyelven kunhalmok), melyeknek egyike-másika nagyságra még ma is 180felülmúlja a többi, részint természetes alakulású, részint mesterségesen alkotott halmokat s mai napig is szokásban lévő nevük egész világosan bizonyítja egykori rendeltetésüket, mint pl. a Földvár-halom és a tiszai átjárásoknál fekvő Őrhalmok, ú. n. Császárhalmok. Az avarok és hunok itt-tartózkodásának, egy-két irott kútforráson kívül, a nagymennyiségben felszínre került hun sírok, avar eszközök, fegyverek és lószerszám-vasak a bizonyítékai.

Hogy őseink a honfoglaláskor az avarokat itt találták, a kik Ohat vezérlete alatt egyesültek is a magyarokkal, erre nézve a Névtelen jegyző históriájában mely legrégibb magyar történelmi kútfő, azt találjuk írva, hogy Tass és Szabolcs "Árpád vezér kegyelméből egy Hohat nevű kun vitéznek nagy földet szereztek, melyet maradéka mostanig bír." Ez a terület a Kócsi-szigeten, Tiszafüred és a debreczeni, hortobágyi puszta határszélén, mai napig is Ohat nevet visel. Őseink a honfoglaláskor kétségtelenül találtak itt rokonfajú népet és pedig minden valószinűség szerint avarokat, mert hiszen Kr. u. 819-ben még résztvesznek Ljudevity horvát főzsupán lázadásában és még 826-ból is van fenn II. Eugén pápának egy levele, melyet Tudun Kagánhoz a keresztény püspökségek visszaállítása érdekében írt, őseink pedig a 880-as évek végén már itt voltak.

A honfoglalás idejében a magyarok egyrésze, Tass és Szabolcs vezérlete alatt, a dorogmai révnél átkelve a Tiszán, innen indult a bihari hadjáratra. Itt tartózkodásuknak emlékét őrzi a Tiszafüred, Tiszaszőlős és Örvény között elterülő Csák-halom elnevezés, mely valószínűleg Tassnak, illetőleg Szabolcs fiának, Csáknak táborozási helyéről maradt fenn. Tass ugyanis, a mint táborának fekvése mutatja, az örvényi révnél, Szabolcs pedig a dorogmai révnél kelhetett át a Tiszán. Ezt bizonyítja különben az is, hogy előttük más népek is ezt az útat használták és hadak számára más alkalmas átkelő hely nem is volt a Tiszán lefelé. Az e vidéken való táborozásuk emlékét őrzi a Tariczky Endre tiszafüredi róm. kath. plebános kutatásai nyomán 1896-ban Tiszafüreden a város egyik terén, Tass és Szabolcs emlékére felállított emlékoszlop. Azokban a zivataros időkben, a mikben őseink a honfoglalás idejétől kezdve éltek, a Kócsi-szigeten, hol itt, hol ott épület helység, melyeknek helyét ma már csak egy-két kiásott rom jelzi. Legrégibb ezek közül Ohat, mely Balássy Ferencznek 1886. aug. 14-én a M. Tud. Akadémián tartott értekezése szerint 1219-ben apátság székhelye volt és mint falu, még 1583-ban is megvolt. A másik a tiszafüredi Kócsi-pusztán állott, de ennek neve nem ösmeretes, helyét a manapság Faluvéghalmának nevezett dombon még mindig látható templom-rom jelzi. Ez valószínűleg a tatárjárás idejében pusztult el és körülbelül a Hortobágyon ma romokban fekvő, szintén Balássy Ferencztől kikutatott, zámi apátsághoz tartozott.

Tiszafüred neve egészen az 1300-as évekig nem fordul elő írott kútfőkben, noha neve: "füred" régiségét mutatja, mert ősi nyelvünkön várost jelent. Tiszafüred eredetileg Szabolcs vármegyéhez tartozott. Balássy Ferencz írja, hogy 1333. körül nem lehetett valami népes helység, mivel a pápai tizedjegyzék sem a kemeji, sem a szabolcsi főesperesség plebániái között nem említi. Itt látjuk megemlítve Kócsot "Kwoch" és "Kwo" alakban, a szabolcsi főesperesi kerület plebániái között. Ebből következtethetünk arra, hogy ez talán az a község lehetett, melynek templom-romjai a faluvéghalmi Kócsi-tanyán ma még láthatók, de időközben elpusztulván, lakosai Tiszafüredbe olvadtak bele. Egy 1334. évi oklevélben Fyred villa néven fordul elő. A régi Tiszafüred ugyanott feküdt, hol ma, csakhogy akkor a Tisza jobb partján, ma pedig, a folyó meder változtatása miatt, annak balpartján. A hagyomány és régi írások szerint, melyeket 1864-ben a városi főjegyző, Dobozi, Pesty Frigyes akad. tagnak feldolgozás czéljából küldött írásaiban jelez, a tatárjárás idejében a lakosság a tatárok elől a Perehátra, túl a Tiszára (ma Szigethát Egyek felé) húzódott el. A régi templom is a Tisza jobb partján állott, de idővel a Tiszába omladozván, az újabbat, vagyis a mai ref. templomot, már beljebb építették.

Birtoklásáról a régebbi korban igen keveset tudunk. A névtelen jegyző históriájában közölt adatok szerint Ohat birtoka lehetett s a család kihaltával az ohati apátságé. Bunyitay szerint Tiszafüred a XIV. század végén ötven telkestül együtt a váradi püspöké volt, halászatának harmadrész jövedelme az egri káptalant illette. Tizede pedig az egri püspöké volt. Zsigmond királynak 1429-iki levele szerint püspöki birtok volt. ("A XV. században a püspök, mint birtokos és a bábolnai lakosok között határvillongás volt. A bábolnaiak azt panaszolták, 185hogy a püspök gazdatisztje és a füredi lakosok a bábolnai erdőt pusztítják. L. Tariczky Endre".) A XVI. században Tiszafüred adója a püspök számára: "tulok nyolcz, meddő tehén nyolcz, csődör egy, de néha többet is adhattak." A püspökség birtoklásában azonban nem lehetett sokáig. 1548-ban Dobó István számadásaiban szerepel Heves vármegye községei között. Szapolyai és Ferdinánd torzsalkodása idejében Szapolyai pártján volt és a fejedelem itt vonta össze seregét is. Táborozásáról egy halom a Kócsi-pusztán ma is Jánosállás és egy Nagyállás nevet visel. Szapolyai Tiszafüredet és a Kócsi-pusztát Szemere Sebestyén váradi kapitánynak adományozta, a ki 1553 május 28-án kelt végrendeletében nejének, Bornemisza Annának hagyta. 1600 táján ennek unokáját, Szemere Annát, Váradi Pankotay János feleségül vevén, ezzel kapta és bírta Tiszafürednek és a Kócsi-pusztának felét, másik felét Szemere Annának első férjétől, Csanádi Szél Pétertől származott fiai: István és Ferencz kapták, a kiknek anyjuk e helyett Bihar vármegyében Magyar- és Oláhhodost adta.

Váradi Pankotay János Tiszafüredet és a Kócsi-pusztát 1618-ban feleségétől azért, mert az elpusztult állapotból lakosokkal betelepítve, felépíttette, 2000 magyar forintba zálogba vette és ilyen czímen birtokolta. Pankotay Jánosnak e házasságából két fia született, György, ki szintén váradi kapitány lett és László, a ki defiliált. Szemere Anna halála után Pankotay János másodszor házasodván, Csókás Juditot vette el, a kitől Pankotay Erzsók született. Pankotay János halála után Füred fele és Kócs fele a Szemere Annától született Pankotay Györgyé lett, a kinek fiú- és leányágon lévő maradékai bírták Tiszafürednek és Kócsnak felét a XIX. század közepéig; Tiszafürednek és Kócsnak másik felét pedig Pankotay Jánosnak Csókás Judittal kötött házasságából született Pankotay Erzsók kapta atyja záloga után 1000 magyar forint zálogos summába. Pankotay György utódait a birtoklásban a legfőbb kir. törvényszékek ítéletei is megerősítették. Pankotay Erzsébet pedig a másik felerészre 1654-ben Ferdinánd alatt új donácziót nyert s ennek alapján pura statutioval és százados birtoklással megerősítették. E felerészt Pankotay Erzsébet 1672-ben, miután a szolnoki pasa vezérlete alatt álló török sereg az egész vidéket és így Füredet is felégette és elpusztította, ennélfogva elköltözni kényszerült, eladta Turkovics Judit asszonynak, Lóczi János úr hitvestársának, 11.786 forintokért.

E birtok ismét visszakerült Pankotay Erzsébet birtokába s azután az egész Tiszafüredet és Kócs-pusztát Pankotay György és Erzsébet örökösei örökölték. Így lettek később birtokosok, részint vétel, részint beházasodás útján Pankotay György után az őt illető felerészre a Lipcsey család 3/4 részben, a Szeghalmy család 3/4 részben s a Józsa család 3/4 részben, Pankotay Erzsébet után pedig az őt illető fele részre a Gyulay család 1/2 részben, a Zsombory család 4/14 részben, a Keczely család 1/14 részben s a Veres család 6/14 részben. Közvetetlenül 1848 előtt Pankotay Györgynek, Zsombory Imrének, továbbá a Nánássy, Bernáth, Gyulay és a Farkas családoknak volt itt földesúri joguk. Az itt felsorolt birtokok közül csak a Lipcsey család tartotta meg birtokát a mai napig. A többiek birtokai részint elköltözés és eladás, részint kihalás következtében más idegenek kezeire kerültek.

Az 1706-ik év táján jött Rabutin császári tábornok, a ráczok kíséretében és felgyujtotta Szentimrét, Tiszaszőlőst, Egyeket és Tiszafüredet, mint a Rákóczi Ferenczczel szövetkezett községeket. Tiszafüreden a mai napig él egy hagyomány, mely szerint a város délkeleti részén volt egy őrfa; a veszély idején azon mindig egy őr tanyázott s ha az ellenség közeledését jelentette, a lakosság a Császlód nevű szomszéd tiszai szigetbe menekült. Mária Terézia ingadozó trónjának megvédéséből Tiszafüred is kivette részét. 1741-ben Tiszafüred a felkelő csapatba 12 lovast állított ki.

A XVII. század végére esik Tiszafüred mai lakosságának idetelepedése is. A Mária Terézia uralkodása alatt erősebb mértékben uralkodó vallási türelmetlenség nyomása alatt költöznek át főként Borsodból ide a lakosok, a Zoványi Sámuel ref. lelkész pásztorkodásával Füreden már megalakult ref. gyülekezetbe, továbbá Egyekre, Örsre, majd Szentimrére. Ekkor építik föl a mai helyen a ref. templomot is, Mária Terézia engedélye alapján. Ebben az időben Tiszafüreden csak ref. egyház volt. A vallási megoszlás 1767-ben a következő: ref. 2500, róm. kath. 25, gör. kel. 3.

A róm. kath. plebánia, mely addig Tiszaörs filiája volt, az 1776-ik évben 186alakul át anyaegyházzá s filiái lesznek Örvény és Tiszaszőlős. A róm. kath. egyháznak ekkor még csak ideiglenes minőségű, vályogból épült temploma volt, a ma is meglevő róm. kath. templomot báró Fischer egri érsek építtette 1827-ben.

A XIX. század elején már virágzó ipart találunk Tiszafüreden. Különösen a nyereggyártás virágzott, ennek híre az ország határain túl messze terjedt, úgy hogy 1819-ben a porosz kormány két tiszafüredi nyereggyártó-legényt vitt Berlinbe.

1831. július 4-én kolera tört ki Tiszafüreden s e napon két ember halt meg. Tiszafüredre ekkor katonaságot rendeltek, hogy elzárják a még nem inficziált vidéktől. Ezért azután a nép lázongani kezdett, de ezt sikerült elfojtani. Tiszafüreden október havában szünt meg a vész, a mikor a katonaságot visszarendelték onnan. Az 1836. évi kimutatás szerint Tiszafürednek már 6-15 róm. kath., 1683 református, 17 görög keleti és 190 zsidó lakosa volt.

Tiszafüred az 1848-49. évi szabadságharczban mindegyre nagyobb jelentőségre kezdett emelkedni, midőn a honvédelmi bizottmány és az országgyűlés Deberczenbe tette át székhelyét. A honvédelmi bizottmány már 1849 január havában Tiszafüreden élelmi és lőszerraktárakat rendezett be. Ekkor már tekintélyes sereg volt Tiszafüred környékén. Perczel Mór az 1848 deczember 30-án vívott móri csata után a fővároson át, előbb Szolnok felé húzódott, itt átkelvén a Tiszán, hogy Debreczen födözve legyen, Karczag és Tiszafüred között foglalt állást. Kossuth, a ki lázas tevékenységet fejtett ki, hogy Perczel serege mentül jobban megerősíttessék, egyik felszerelt csapatot a másik után küldte a tiszafüredi táborba. Január közepén már 15.000 főnyi haderő állott őrt a Tisza partján, mely haddal Perczel már január 22-én kiverte Ottinger császári tábornokot Szolnokról, de január 27-én ismét a Tisza mögé vonult vissza.

Perczel lemondása után még Szolnokon Dembinszky Henrik vette át a felső tiszai sereget, a ki január 29-én már Tiszafüreden volt, hogy a szorongatott Klapka segélyére siessen. Itt vette Dembinszky a honvédelmi bizottmány rendeletét, mely nem csak a Perczel-féle hadtestet, de a tokajtáji sereget is alája helyezte. Dembinszky még aznap elhagyta Tiszafüredet s Tiszapolgár felé vonult hadával. Dembinszky, a ki döntő mérkőzésre készült az osztrákokkal, Tiszafürednél egy hídfőt tervezett, az élelmiszer-raktárt pedig Egyeken kívánta felállítani. A tiszafüredi hídfő elkészültével Dembinszky ágyúkat rendelt annak védelmére, de Görgey akadékoskodása következtében az ágyuk csak február 24-ike után érkeztek meg.

1849 február havában Windisch-Grätz Eger városát megszállással fenyegette, a mikor a vármegye székhelyét február 9-én Tiszafüredre tette át. Az egész vármegyei tisztikar nyomban megindult s 14-én már Tiszafüreden tartották a bizottsági ülést. A hivatalos vármegye április közepéig volt Tiszafüreden. Ekkor tért vissza Egerbe, hol április 26-án tartották az első közgyűlést.

A kápolnai ütközet után (február 27-28) Dembinszky márczius 2-án Tiszafüredre tette át főhadiszállását, a hová másnap Görgey is megérkezik, Kmetty és Pöltenberg hadosztályaival, míg Hertelendy dandára a Tiszán innen az időközben elkészült sánczokban foglalt állást. Ekkor már megérkezett Szemere Bertalan kormánybiztos is, a kinek jelenlétében Görgey a törzstiszteket értekezletre hívta egybe, melyen a tisztikar kijelentette hogy többé nincs bizalma a fővezérhez. Szemere látván a tisztikar hangulatát, futárt küldött Debreczenbe Kossuthért. Kossuth, Mészáros hadügyminiszter és Vetter Antal társaságában márczius 4-én érkezett Tiszafüredre. A helység határánál Szemere Bertalan fogadta, hogy a történtekről szóbelileg értesítse.

Kossuth megérkezvén Tiszafüredre, azonnal tanácskozásra hívta egybe a tábornokokat. E tanácskozás emlékét Lipcsey Imre házának falába illesztett márványtáblával örökítették meg, melynek felírata a következő:

"E házban lakott Kossuth Lajos 1849 márczius 4-én és 5-én. Itt tanácskozott hadseregünk főtisztjeivel. E napokat követték hadseregünk fényes győzelmei és az ellenséges hadseregnek honunkból kiűzése. Ez emléktáblát emelte Tiszafüred közönsége Kossuth Lajos születésének 100. évfordulóján 1902-ben."

Ezen a történelmi nevezetességű értekezleten, mely a további hadmíveletekre döntő befolyással volt, Kossuth Lajoson és Dembinszkyn kívül Mészáros Lázár hadügyminiszter, Vetter, Görgey, Répássy és Aulich tábornokok, továbbá Klapka ezredes és Szemere vett részt. Ezen az értekezleten dőlt el a fővezérlet dolga. Kossuth, látván a sereg hangulatát, Dembinszkyt rendelkezési állományba 187helyezte s a hadsereg főparancsnokává Vetter Antalt nevezte ki. A tábornokok között kitört viszály félig-meddig el volt már intézve, mikor márczius 6-án reggel gróf Vécsey tábornok segédtisztje, Prziemski őrnagy, vágtat be Tiszafüredre, hogy megvigye Damjanics fényes szolnoki győzelmét.

A tiszafüredi értekezlet fenntartotta Dembinszky haditervét, mely Szolnok megvételén sarkallott. E haditerv értelmében az I. hadtest Klapka vezérlete alatt még márczius 4-én elindult Czibakháza felé, következő napon a II. hadtest is útrakelt, míg Görgey feladata az lett, hogy Windisch-Grätzet foglalkoztassa. Pár nap mulva Görgey is kimozdul Tiszafüredről s márczius 10-én Egyeknél táboroz, majd fölmegy egész Tokajig. Itt átkel a Tiszán és Eger felé nyomul. Midőn azonban Görgey újból megtagadta az engedelmességet Vetter főparancsnoknak, Kossuth ismét a táborba ment s a főhadiszállást Tiszafüredre tették át. Vetter betegsége s Görgeynek a magyarországi haderő főparancsnokává történt kinevezése után a nemzeti hadsereg máczius 31-én átkel a Tiszán s ettől kezdve győzedelmesen nyomul előre a főváros felé. Tiszafüred környékén csak akkor támad fel ismét a fegyverzaj, midőn már az orosz az országba tört.

Midőn Görgey, Komáromból kiindulva, hadával július 22-én a Sajóhoz érkezett, a tiszafüredi átjárónál Korponay ezredes foglalt állást. Görgey azonban Tokajnak fordult s itt július 29-én átkelvén a Tiszán, Debreczen felé vonult. Közben az orosz had Paskievics vezérlete alatt Tiszafüred felé nyomult; Korponay ezredes e túlerővel szemben ellentállásra nem gondolhatván, rövid ágyúharcz után Debreczen felé vonult vissza. Az orosz seregnek Tiszafüredre történt bevonulását az akkori róm. kath. plebános: Fekete Mátyás, a következőleg jegyezte fel a plebánia történetében:

"Szent Anna nap előestéjén (július 25) a muszka sereg Paskievics herczeg vezérlete alatt a Tisza túlsó partján megjelenvén, a magyarok részéről Korponay a hidat felgyujtotta, azokra a csoportokra ágyúztatott és elfutott Debreczenbe, kinek futása után a győzelmes muszka hadsereg elébe a plebános karingben és ünnepi palástban, kereszttel a kezében és a helvét hívők lelkésze szép fehér zászlók kíséretében kiment egész a kishídhoz, hol a muszka sereg előőrsével találkozva, a városnak és a népnek, mint mindenben ártatlanoknak, kegyelemért folyamodását tolmács útján a vezéreknek megüzente, kitől a nép ezen hódolata méltányoltatván, a kívánt kegyelem megadatott. Másnap déltájban megérkezett a hadsereg 60 ezernyi lélekszámban."

Az oroszok azonban csak rövid ideig voltak Tiszafüreden, nemsokára Debreczen felé nyomulnak. Korponay az ő menekülő hadával, mely nagyrészt fegyvertelen, lándzsákkal ellátott fiatal emberekből állott, Debreczenben csatlakozott Nagy Sándor hadtestéhez s az augusztus 2-án vívott debreczeni csatában majdnem egy szálig lekaszabolták őket.

Az 1855, 1876 és 1888. években Tiszafüreden nagy árvizek voltak, melyek magát a községet nem bántották ugyan, a község határát azonban egészen elöntötték, s az összes vetéseket és ültetvényeket teljesen megsemmisítették.

Tariczky Endre gyémántmisés plebános kezdeményezésére az 1896. millenáris évben, annak megörökítésére, hogy a honfoglaláskor Tass és Szabolcs vezérek hadseregükkel itt táboroztak, a község egyik közterén közadakozásból obeliszket emeltek, melyen márványtáblába vésve, a következő felírás olvasható:

Tiszafürednek a határa hatalmas kiterjedésű. Területe 26.400 katasztrális hold. Hozzátartoznak a következő puszták, tanyák és egyéb lakott helyek: Berek, Bodzás, Boroshát, Bőgőzúg, Csákhalom, Csapánzúg, Csattag, Demeház, Faluvéghalma, Feketeréthát, Filagóriástanya, Göbefenék, Hármas, Háromság, Jámbor, Kanjárás, Kengyelhát, Kisbodzás, Kispatkós, Kisrókás, Kistóhát, Kisvillongó, Korlát, Kotróhát, Köleshát, Laposhalom, Malmostanya, Masszatanya, Meggyes, Mélyérhát, Miklóshalom, Morotva, Morotvaköz, Morotvapart, 188Nagyvillongó, Patkós, Pusztakócs, Református egyháztanya, Rét, Rókahát, Szeleshát, Szigethát, Szikér, Tag, Tóhát, Töviskes, Vadas és Villongó. Az elnevezések némelyikének, mint föntebb láttuk, történeti eredete van.

Tiszafüred jelenlegi 500 holdon felüli nagyobb birtokosai közül Lederer Gyulának 2122, Lipcsey Imre örököseinek 3100, Lipcsey Józsefnek 3200, Gencsy Ilonának 2600, Justus Gyulának 1065, Szekeres Istvánnak 709, Szabó Györgynek 1200, Erhardt testvéreknek 1000, Schleiminger László drnak 1000 és Kovásy Kálmánnak 721 hold birtoka van.

A helységben több csinos úrilak van, a melyek közül említést érdemel többek között Kékesy Dezsőé. Ezt még a gróf Károlyi család építtette 1867-ben és 1892-ben, vétel útján, jutott a mai tulajdonos kezére. Van kb. 400 kötetes könyvtára és értékes butorai között egy régi velenczei tükre a XVII. századból. Lipcsey Attila úrilakát még Lipcsey Imre építtette az 1840-es években, Lipcsey Árpádét pedig ő maga 1890 körül. Schleiminger László dr. úrilaka, a mely 1894-ben került mai tulajdonosa birtokába, azelőtt a Farkas családé volt és azok is építtették a múlt század első felében. Könyvtárában kb. 300 kötet könyv van.

Maga a város szintén tekintélyes területen fekszik. A lakóházak száma 1605 és a lakosság 8643 lélek, kiknek, anyanyelvre nézve, túlnyomó része magyar, még pedig 8630 lélek, továbbá van 10 német, 2 kisorosz (ruthén) és 1 egyéb. Magyarul tud 8640. Vallási tekintetben legtöbben vannak a reformátusok, 4665 lélek; a többi: róm. kath. 3252, gör. kath. 156, ág. ev. 25, gör. kel. 3, unitárius 1, izr. 682.

Habár Tiszafüred község, már fekvésénél fogva is, nagy vidéknek volt középpontja, minthogy közlekedési viszonyai rendkívül rosszak voltak, mert az év legnagyobb részében sem a község nem volt megközelíthető, sem innen kimenni nem lehetett: közgazdasága, ipara és kereskedelme nem fejlődhetett. Ezen akart segíteni Csávolszky Lajos országgyűlési képviselő, midőn a debreczen-füzesabony-ohat-polgári helyi érdekű vasút kiépítését tervezte. Erre a vasútra az engedélyt a kereskedelemügyi miniszter 54.010 szám alatt 1889 október 18-án adta meg s az érdekeltség áldozatkészsége következtében az építéshez már az 1890. év tavaszán hozzáfogtak. Tiszafüred község a vasút építéséhez 150.000 koronával járult. A mit egy évtizeddel előbb senki még álmodni sem mert volna, a megvalósuláshoz közeledett s habár a Tisza árterén az óriási töltések emelése s a Tiszán keresztül az állami vashíd építése sok időt vett igénybe, a teljesen kiépült vasútat 1891 augusztus 3-án, Lakatos Aladár kereskedelemügyi miniszteri titkár vezetése mellett megtartott műtanrendőri bejárás után, a forgalomnak átadták. A karczag-tiszafüredi vasút kiépítésére szintén Csávolszky Lajos országgyűlési képviselő és Lipcsey Tamás földbirtokos, a tiszafüredi járásnak érdemekben gazdag volt főszolgabírája kapták meg az engedélyt s ezt a vasútat is 1896 május havában már a forgalomnak átadták. Ezek mellett kiépült Poroszlótól az ártéren keresztül a törvényhatósági kőút is. És így Tiszafüred előtt, mely eddig a világtól el volt zárva, a közlekedés a szélrózsa minden irányában megnyílt.

Tiszafüred községben a földmívelés, ipar és kereskedelem fejlődése ez időtől kezdődik, s ma már oly színvonalra emelkedett, hogy sok nagyobb népességű községekkel is kiállja a versenyt. Most évenként a négy országos vásáron kívül minden hónap első csütörtökén állatvásárt tart s vásárai annyira látogatottak, hogy vásártere már szűknek bizonyult. A kisipar terén a nyeregkészítés ma is virágzó. Nem kevésbé fontos a házi ipar is, a mely a kenderfonásban, vászonszövésben és kosárkötésben nyilvánul. A nagy ipar képviselőinek tekinthető a két gőzmalom és a Tiszafüredi Kefegyár-Részvénytársaság gyártelepe, a melynek tekintélyes üzeme 150 munkást foglalkoztat. Az iparral és kereskedelemmel karöltve járó hitelügy szintén fejlettnek mondható. A pénzbeli forgalmat a következő pénzintézetek bonyolítják le:

Tiszafüredi takarékpénztár r. t. Alakult 1888-ban. Fiókja van Poroszlón. Alaptőke 200.000 K, 2000 db 100 koronás részvény. Igazgatósági elnök Malatinszky György. Vezérigazgató Szekerka Miklós.

Tiszavidéki bank r. t. Alakult 1906-ban s átvette a "Tiszafüred és vidéke hitelszövetkezet" üzletkörét. Alaptőke 60.000 K, 600 db 100 koronás részvény. Igazgatósági elnök: Debreczeni Károly.

Mint járási székhely, egész sereg hivatalt egyesít magában. Van itt helyben főszolgabírói hivatal, anyakönyvi hivatal, járásbíróság, a mely telekkönyvi hivatallal 193kapcsolatos, kir. közjegyző, adóhivatal, csendőrőrs és pénzügyőrség. Törvényszékileg Egerhez tartozik. Közlekedési eszközei a vasúton kívül a posta, távbeszélő.

Van a községnek igen szép emeletes községháza. Ez az épület eredetileg földszintes volt s néhai Kiss Pál 1848-49-iki honvédtábornok tulajdonába tartozott. A község megvette s 1896-ban emeletesre építtette. A község főjegyzője: Borsos Flóris. A községházán van elhelyezve a kir. járásbíróság és a telekkönyv, a m. kir. adóhivatal és a községi elüljáróság, valamint a község tulajdonában levő muzeum és közkönyvtár.

A községnek becses és értékes kincse ez a múzeum és közkönyvtár, mely a körülte tömörült egyesület vezetése és gondozása alatt állami és községi segélylyel, az egyesület tagjainak évi díjai hozzájárulásával, évről-évre lendületes gyarapodást nyer. A muzeum érdekességét emeli különösen az, hogy összes tárgyait mind Tiszafüred község határában és környékén találták. A muzeumot Tariczky Endre plebános alapította az 1877. évben, midőn a község mellett levő Ásotthalom (előbb Laposhalom) nevű ősrégi telepből s a környékből szerzett saját régiséggyűjteményét Tiszafüred községnek ajándékozta s e múzeum fejlesztésére a helyi régészeti egyesületet megalakította. Majd a két Kaszinó szép könvtárai a múzeum könyvtárával egyesülve, Tiszafüred község közkönyvtárává alakultak, s a könyvtárt a múzeummal együtt évről-évre folytonosan fejlesztik. A múzeum gyűjteményei következőleg vannak osztályozva: Régiségtár, több alosztálylyal és csoporttal, mint agyag-, kő-, csont-, agancs-, bronz-, réz-, vaseszközök és tárgyak. Nagy és gazdag praehistoriai csoportot alkotnak a tiszafüredi Ásotthalom ősrégi telepből kikerült tárgyak s a Tiszavidéken talált ősemlős állatok maradványai. Ez az osztály 5122 darabot számlál. Az éremtárban barbár és római érmek, magyar pénzek, minden házból maig, külföldi pénzek, honi és külföldi emlékérmek vannak feltünő szép számban. Van itt 2842 pénz, érem és egyéb. A vegyesek osztályában természetrajzi tárgyak, iparműkészítmények, emlékek, kegyeleti tárgyak vannak. Az itteni tárgyak száma 1136. A múzeummal kapcsolatban gondozott könyvtár általános jellegű (könyvek, folyóiratok, nyomtatványok, térképek, oklevelek; az utóbbiak helyi és családi jellegűek). A könyvtárban 5051 darab van. Az összes gyűjtemények állománya 14.151 drb. A múzeum helyiség nyitva van minden vasárnap és csütörtök délután, idegeneknek máskor is. A kettős intézmény fenntartására és gyarapítására évenként mintegy 1500 koronát fordítanak, t. i. 1000 kor. államsegélyt, Tiszafüred évi 300 kor. segélyét és a tagsági díjakat. A könyvtár használata igen élénk. Az egyesületi rendes tagok száma 135, a tiszteletbeli tagoké 35.

Ezenkívül a református egyháznak vannak régi, értékes templomi edényei, a melyek a következők: aranyozott ezüst pohár, Seres Mihálytól, 1760-ból; aranyozott ezüst pohár, a tiszafüredi ref. egyház készíttette 1728-ban; ezüst tányér, Réz Ferencztől, 1762-ből; kisebb ezüst tányér, Kecskeméti János és Kapolcsi Ádám-tól, 1728-ból.

A népnevelés megfelelő tanerőkkel csak a hitfelekezeti elemi iskolákba nyer kellő ellátást. A róm. kath. iskola régi épülete helyett Bartakovics Béla egri érsek a század elején a hitközségnek ez új kántortanítói lakot ajándékozott, melyben két tanterem volt két tanító számára. Az új tanítónak a fizetését megállapította s a kántor évi jövedelmét is gyarapította. Utóda, Samassa József bíboros-érsek, először a tanítók fizetését emelte, azután pedig még egy harmadik tanítói állást szervezett. Az intézeti telek szomszédságában ez kis üres telket vett és olyan két tantermet emelt, hogy ritkítja párját e vidéken. Míg Bartakovics érseknek az iskolai intézet megalkotása közel 10.000 kor. költséget igényelt, Samasas biboros-érseké a 18.000 koronát is meghaladta. Továbbá néhai Budai Sándor birtokos egy Tiszafüreden emelendő állami polgári iskolára mintegy 100.000 koronát hagyott, mely a községtől e czélra megszavazott összeggel, mintegy 150.000 koronára emelkedett.

Társadalmi élete igen élénk s e nemű intézményekben elég gazdag. A múzeum és könyvtár-egyesületen kívül van úri kaszinója, polgári kaszinója, gazdaköre, mezei munkások önképző köre, gyümölcsészet és méhészeti egyesülete, önkéntes tűzoltó- és mentő-egyesülete, kórház-egyesülete kb. 50.000 K alaptőkével, temetkezési egyesülete, szegény iskolás gyermekek felruházására alakult fillér-egyesülete, izraelita nő-egylete, ének-egyesülete és sport-egyesülete.