A 30-as és 40-es években tapasztalható intenziv fejlődés hozta létre a gömörmegyei vasművelők egyesületét, valamint a Concordia egyesületet. A szabadságharczot követő szomorú idők a bányászatra és kohászatra nézve nem a stagnálás, hanem a nagyobbfokú fejlődés korszakát hozták. A szépen haladó murányi unio, rimai coalitio és a gömöri vasmű-társulat 1852-ben olvadt össze és teremtette meg a rimamurányvölgyi vasműegyesületet, mely Fáy Gusztáv elnöklete alatt alakult meg, a ki e társulat élén maradt, egészen annak 1881-ben bekövetkezett feloszlásáig és mindenkor tanúsitott buzgó eljárásával elévülhetetlen érdemeket szerzett.

Ezeket az eseményeket megelőzőleg, 1843-ban történt, hogy Kossuth és Széchenyi országos mozgalmat indítottak a magyar bányászat és kohászat még nagyobb foku fejlesztésére, a mikor e vármegye vastermelőit is felszólították, hogy a fejlesztést czélzó módozatok felől nyilatkozzanak. E mozgalomból kifolyólag tartották a gömöri és szepességi vastermelők 1843 szeptember hó 6-án Hosszúréten Andrássy György gróf elnöklete alatt azt az értekezletet, melyen az akkori gazdasági viszonyokat élénk világitásba helyező és kiváló jelentőséggel bíró és az egész hazai bányászatra és kohászatra irányuló határozatokat hozták s azokat memorandum alakjában az országgyűlés elé terjesztették. E memorandumban foglalt elvek és módozatok érvényesülését azonban az időközben kitört szabadságharcz eseményei háttérbe szorították, noha másrészt épen a szabadságharcz fegyver- és lövegszükségleteiből eredő munkák a magyar vasiparnak lendületet is adtak.

Az 1867-iki kiegyezés után pedig, mikor a magyar vasipar érdekében előbb Lónyay Menyhért, majd később Szapáry Gyula pénzügyminiszter oly sokat tettek, a vármegyében is még jobban föllendült az amúgy is jelentékeny vasipar. Erre az időszakra esik a gömörmegyei nyersvastermelőktől alapított salgótarjáni vasfinomítónak egyesülése, a már említett rimamurányvölgyi egyesülettel, mert e kettőből lett 1881-ben a hatalmas Rimamurány-Salgótartjáni Vasmű-részvény-társaság, mely 10 millió forint részvénytőkével megalakulván, Borbély Lajos vezérigazgató kezdeményezésére, 1883-ban Likéren két nagyolvasztót állított föl.

Általában azok a hatalmas technikai vívmányok, melyek a vasipart és ezzel természetszerűen a bányászatot a XIX. században a jelenlegi magaslatra emelték, idejekorán érvényesültek a vármegyében is, úgy hogy itt minden más, különben szépen fejlődő ipar mellett, a vasipar és a bányászat alkotja a vármegye legfejlettebb iparát, és nyersvastermelésével messze vidékek gyárait látja el a szükséges nyersanyaggal, míg másrészt öntött tárgyakban is nagy és számottevő mennyiséget ád évenként piaczra.

A vármegyei bányászat és kohászat ez időszerint leghatalmasabb képviselője kétségen kívül a Rimamurány-salgótarjáni vasmű-részvénytársaság, mely fejlettségi fokával a hazai vasiparban is az első helyet vívta ki magának. És bár a vármegyében termelt nyersvas-mennyiségeit e társulat részben borsodmegyei és nográdmegyei vasfinomítóban, aczél és lemezgyáraiban dolgozza is föl, mégis a nyers vasérczet és vasat Gömör vármegyében termelvén, súlypontjával 276e megyébe esik és évi 15 millió forintra rúgó produktumához a bázist innen nyeri. E közgazdasági ténykedése mellett ezreknek nyújtván tisztességes kenyeret, alkalmazottainak nemcsak anyagi, hanem erkölcsi szükségleteiről is gondoskodik. Kiváló figyelmet fordít az új nemzedéknek nemzetirányú nevelésére s kiterjedt üzletkörével számos hazai iparág készítményeinek biztosít állandó piaczot. A vármegye közlekedési vállalatainak forgalmát évenként több millió métermázsára menő szállítmányaival nagyban emeli; közvetve és követetlenül óriási összegekkel járul a megyei vagyonosodás és a körében élő lakosság adófizetési képességének emeléséhez, ha tekintetbe vesszük, hogy közel egy évszázados multtal szerepel hazánk és elsősorban vármegyénk közgazdasági életében. És tanúbizonyságot tett és tesz e társulat a mellett is, hogy oly kedvezőtlen körülmények között is, mint a minők a hazai ipar fejlődésének útjában mindenkor állottak és különösen ma állanak, évtizedekre terjedő czéltudatos és kitartó tevékenység mellett, virágzó iparágakat alkotni Magyarországon is lehet!

Meg kell még emlékeznünk a felsőmagyarországi bányapolgárságról, mely itt a vármegyében a bányaművelőknek közös érdekeik megőrzése, fejlesztése s így a bányászat fejlődése czéljából is alakult századokon át virágzó fémbányászatot űzött. A bányapolgárság történetében két főkorszakot különböztethetünk meg: az egyik az, mikor a bányák az 1747-ik évben bányaüzemük különös támogatására egyesületet alapítottak, a másik pedig az, a mikor termékeik földolgozására és értékesítésére 1836-ban saját hutáikban saját önálló olvasztást teremtettek. Mind a két korszakban nagy nehézségekkel kellett a bányapolgároknak megküzdeniök, mert 1836-ig folytonosan a kincstár nyomása és önkénye ellen küzdöttek és teljesen kegyelmének voltak kiszolgáltatva. De a saját olvasztásuk engedélyezésének kieszközlése után is sokféle akadály fölött kellett győzedelmeskedniök, különösen az első berendezések s az ezekhez szükséges forgalmi tőkének a beszerzése körül.

És e tekintetben a legnagyobb érdemeket Andrássy György gróf szerezte magának, kit méltán nevezhetünk a mai felsőmagyarországi bányapolgárság alapítójának.

És hogy ez az egyesület keletkezhetett, hogy kölcsön vett jelentékeny tőkeadósságait 32 év alatt törleszthette, sőt még beruházási alaptőkét is teremtett s mindezeken felül tehermentes örökséget hagyott az utódokra, egyedül az annak idején teljes virágzását élő felsőmagyarországi s így a gömöri bányamivelés eredményeinek tulajdonítható.

Az 1868-iki évtől kezdve azonban a csökkenő érczbeváltások s így a bányapolgárság mindinkább csökkenő jövedelme, folytonosan kedvezőtlenebbé tették a viszonyokat. A réz értékének nagyon is alacsony árakra való leszállása pedig éppen hozzájárult az üzemek beszüntetéséhez, nem is említve a higany és az ezüst értékének jelentékeny esését.

A vármegyei bányászatnak annyi dicsőséget szerzett bányapolgárság az 1895-ben megejtett végleges felszámolása után végre megszünt s a hajdan virágzó fém- és érczbányászatot, elmúlásával együtt, csaknem eltemette. A jelenlegi nyomasztó viszonyok némi jobbra fordulása azonban talán meg fogja hozni a régi vállalkozási kedvet s akkor egy-egy erélyesebb, határozottabb kezdeményezés ismét meghozza a kívánt eredményeket.

A mi a vármegye vasérczbányászatának és kohászatának jelenét illeti, arról, bár kissé bővebben, de csupán az általános ismertetés keretében, a következőkben számolunk be. A vármegye vaskőtelepei az ország legfontosabb, első vasipari kerületébe tartoznak és a megye két fő érczvonulatában, és pedig a vashegy-hradeki-ben és a dobsinai vaskővonulat-ban találhatók föl. Általános jellemzésük, hogy az érczek legnagyobb része pátvaskő, mely a felszinen és a telepek érintkező lapjain sokszor tekintélyes mélységben már mint barnavaskő található. A vasérczvonulatokat helylyel-közzel fémérczek, többnyire rezet, ezüstöt, antimont és kénesőt tartalmazó fakóérczek, vagy csak rézérczek kísérik, még pedig oly szerencsés módon, hogy ezeket a fejtéskor, vagy a górczokon a vasérczektől könnyen elkülöníthetik. Ezeknek a vasérczvonulatok közé ágyazott vagy közbe szóródott fémérczeknek a kutatása és kiaknázása vezetett gyakran a legtöbb vasércztelep 277nyomára. Szóval a gömörmegyei vasérczbányászatra nagyon is találó az a bányász példabeszéd, hogy: akkor jó a nemes bánya, hogyha vas a kalapja. Általában a vármegyei vasbányászat vagy a fémbányászat kifejlődése következtében vagy annak segítségével vert gyökeret s jelentősége abban az arányban növekedett, a mily arányban a fémbányászat csökkent. Igy Rozsnyó és Dobsina határaiban, a hol ma élénk vasbányászat van, régente ezüst-, réz-, nikkel- és kobalt-bányászatot űztek. Ezek a régen abbahagyott bányák, míg egyrészt a letűnt nemesebb fémek bányászatának nyomait oly eredetiségben, a hegyek nagy rombolásában, feltúrásában, szaggatottságában mutatják, addig másrészt lehangolóan hatnak, mint a letünt dicsőség maradványai. Ilyen maradványa a régi bányászatnak Dobsinán a Zemberg híres kobaltbánya, a dobsinaiak gazdag kincsesházának elhagyott terrénuma, valamint a Mária-bánya és csöndes környéke.

A vármegye négy vasércztermő vidéke közül, vaskőbányászat szempontjából legfontosabb a vashegy-rákosi, ochtina-csetneki, hradeki, a gencs-dobsinai és a váralja-lucskai. A vashegyi telérek, tömzsök és lencsék Szirk, Turcsok és Rákos községek határaiban terülnek el és részben a "Rimamurányi" és Coburg herczegi, részben a kincstári és kisebb részben a Heinzelmann-féle hisnyóvizi bányászat tulajdonai. Ez a vasérczvonulat évenként közel 2 millió métermázsa vasérczet szolgáltat. A hradeki vaskőtelep érczeit, melyeket leginkább mangánban bővelkedő barnavaskő alkot, a Sárkány-féle társulat kohósítja.

Ebben az érczvonulatban találjuk a m. kir. kincstár vashegyi bányáit, a "Rimamurányi" rákosi és szirki hatalmas bányatelepeit, a melyek a bányászati technika minden modern vívmányát fölhasználva, aknázzák ki a föld gyomrában lévő vasérczeket. A bányák mívelése függőleges aknák, a hegybe vonuló vízszintes tárók, valamint a bányák belsejében vájt vízmentes altárók segítségével, nagyobb rétegek elválasztása és kiaknázásra való alkalmassá tételével dinamitrobbantásokkal történik. A szállitásra berendezett aknák felvonógépekkel vannak felszerelve, a melyeknek munkateljesítő képessége igen nagy. A bányarakodóktól a sodrony-kötélpálya rakodójáig keskenyvágányú vasúton szállítják az érczeket. Úgy a rákosi, mint a szirki bányatelepek szorosan vett bányászati épületeihez még a bányamunkások részére készült lakások gyarmata sorakozik. A kincstár és a Heinzelmann-féle vashegyi bányák kisebb méretekben, de szintén elsőrendű felszereléssel foglalnak tért a Vashegy különböző pontjain.

A m. kir. kincstár vasérczbányái e vonulatban Szirk és Turcsek községek határaiban vannak. A bányatelep 2 lakóházzal, négy laktanyával, 2 kovácsműhelylyel bír. A bányákban és azokon kívül mintegy másfél kilométer szállítópályája és 74 bányakocsija van. Az évi termelés 220 ezer métermázsa vasércz, melyet Tiszolcz bányateleptől a tiszolczi vasgyárig kiépített sodronypályán szállítanak kohósítás végett. A bányákban 70-80 munkás dolgozik.

278A "Rimamurányi" vashegyi bányái szintén Szirk és Turcsek községek határaiban vannak; 63 bányatelekkel, határközzel és különböző nagyságú kültelkekkel. A telepnek és bányáknak mintegy 17 kilométer szállító pályája van. A vaspát pörkölésére 14 pörkölő kemenczével bír. A telepen 4 kezelési épület, 2 tiszti-, 2 felügyelői- és 15 munkás-lakóház, 2 iskola-épület (2 tanítóval), 1 kórház (1 orvossal) és élelmezési épület fióküzlettel van. A munkások száma 370 férfi, 20 nő és 40 gyermek-munkás. Évi termelés egy millió métermázsa vasércz.

Ehhez a telephez nem messze van ugyancsak e társulatnak egy másik bányája, a rákosi bányatelep, mely 5 egyforma nagyságú bányatelekből áll. A telep 1 compound-rendszerű, 120 lóerejű szállítógéppel, 2 gőzkazánnal, 1 drb 30 lóerejű mozdonynyal, 2 drb 15 és 12 lóerejű vízemelőgéppel, 3 drb fékgéppel, 260 drb bányakocsival van fölszerelve. Szállítópálya a bányában 3.5, a földszínen 1 kilométer. A rákosi bányatelep és a szirki sodronypálya-állomás négy kilométer hosszú gőzmozdonyú vasúttal van összekötve, a melyen a termelt vasérczet a sodronypálya-állomásig sinen, a likéri kohóig sodronypályán szállítják. A rákosi bányatelepen 4 kezelési épület, 1 tiszti, 2 felügyelői és 15 munkás-lakóház, 1 iskola-épület (1 tanítóval) és 1 élelmezési épület melléküzlettel van. A munkások száma: 160 férfi, 10 nő és 15 gyermekmunkás. Az évi termelés 500 ezer métermázsa.

Mindkét bányatelepről sodronypálya közvetiti a vasérczek szállítását Likérre, a kohókhoz. E sodronypálya - mely a vármegyében legelső volt, - Vashegy, Szirk, Forró-Puszta, Ploszkó, Ratkó, Szuha, Rónapatak, Poprócs, Baradna, Polom, Nyustya és Likér községek határán vonul keresztül, 13.2 kilométer hosszú és Bleichert-féle rendszerben épült. A sodronypályát két, egyenként 50 lóerejű gőzgép segítségével tartják üzemben. Az egész pályán egyszerre 640 kocsi forog; minden érczet behozó kocsi 330 klg. súlylyal van megterhelve. A naponkénti szállítás 5000-6000 métermázsa. A pálya sodronykötele vasszerkezetű piramisokon fekszik. Öt állomásépület, 1 tiszti, 3 felügyelői és 9 munkás-lakóház tartozik a pályához, a melyhez 700 szállító-csille és 90 munkás áll rendelkezésre. A sodronypálya egy főmérnök és egy művezető kezelése alatt áll.

A Concordia bánya- és vasgyár-társulat legfontosabb bányája a hradeki érczvonulatban van. A társulat e vasbányájából, melyet teljes üzemben tart, és a melynek vaskőtermelését a csak legújabban kiépített sodrony-kötélpályával szállítja csetneki kohótelepére, nyeri legjelentékenyebb mennyiségű pát- és barnavaskövét. A fejtés tárókkal történik és nagyszámú bányamunkást foglalkoztat.

A vármegye másik nagyjelentőségű vasérczvonulata Dobsina város határából indul ki és 1-25 méter vastag pátvaskő-telérek alkotják. A bányabirtokosok között első helyen Coburg herczeg és Dobsina város állanak.

Van a vármegyében még egy harmadik és negyedik és bár kisebb, de nem kevésbbé jelentékeny érczvonulat a Sajó felső folyásánál, melynek csillámpalába és agyagpalába ágyazott érczvonulata három ágra és pedig: a rédova-oláhpataki-ra, berdárka-veszverési-re és a gencs-rudna-rozsnyói-ra oszlik. Ezeket az ércztelepeket, illetőleg tömzsöket és törzsöket leginkább barnavaskő és pátvaskő alkotja. Eredetileg nagyrészben Andrássy Géza gróféi voltak e telepek és bennök mintegy 750 ezer métermázsát termeltek évenként. Most a Rimamurányi társulat tulajdonában vannak, mint a mely társulatnak Andrássy Géza gróf összes bányaműveit és olvasztó-telepeit eladta. A termelés újabban növekedett és megközelíti az egy millió métermázsát. Ugyancsak ez érczvonulatok bányái közül több, nevezetesen a dernői és málhegyi bányák - melyeket a Rimamurányi társulat bérel - az Andrássy Dénes gróf hitbizományi birtokához tartozik, valamint csekélyebb részét, a Zichy-Ferraris grófi család lucskai bányáit jelenleg a Kattoviczi vasbánya- és kohótársulat bírja.

Mielőtt az itt leírott bányák vasérczeit földolgozó kohók és vasgyárak ismertetésére térnénk át, még a "Rimamurányi" társulatnak a kohósítással összefüggő mészkőbányászatáról és égetéséről kell megemlékeznünk. E mészkőbányászat és égetés Tiszolczon van. A mészkőbányához tartozó mészkőterület kiterjedése 126,180 km². Épületek: egy gépház, mészkőtörővel és rakodóval, kovácsműhely, kezelési épület és javító-műhely. Szállító-pálya a földszinten 12 kilométer keskenyvágányú, 0.170 kilométer rendesvágányú szárnyvasút, a rakodó és vasúti állomás között. Van egy 12 lóerejű mozgony, 2 mészkőtörő, melyek óránként 500 métermázsa mészkövet apróznak föl. Az egyes mívelési szintek és a törők között szükséges mészkőszállítást 2 darab fékgéppel és 80 drb szállító kocsival fölszerelt sikló teljesíti. Ugyan e telepen van két folytatólag működő mészégető-körkemencze, 120 ezer métermázsa termelőképességgel. Ehhez tartozik mintegy negyedkilométer keskenyvágányú vasút, mely a mészégető-körkemenczéket a mészkőbányával és a fedett rakodóval 280összeköti. A telephez tartozik egy tisztilak és egy munkáslak. A mészkőbányában és kőtörőnél 75 férfi és 5 gyermek-munkás, a mészégető-körkemenczénél 18 férfi dolgozik. Amaz évenként 600 ezer métermázsa mészkövet, emez 72 ezer métermázsa égetett meszet termel. Az üzemet egy bányamérnök, mint üzemfőnök vezeti.

A föntebb említett bányákban termelt vasérczeket igen kevés kivétellel a vármegye területén lévő vasolvasztókban, kohó- és gyártelepeken dolgozzák fel nyersvassá és kisebb részben különféle öntvényekké, sőt némely részében finomítják is. A jelenleg működő kohó- és vasgyár-telepek a vármegyében a következők. - Zólyomból jövet, a megye határához közel a tiszolczi kir. vasgyárat találjuk elsőnek, a Rima patak torkolatánál. A tiszolczi telep 6 pörkölőkemenczével, 2 nagy olvasztóval, 3 léghevítővel, 2 gőzerőre berendezett henger-fúróval, egy vízerőre berendezett anyagemelővel, közel 4 kilométer keskenyvágányú gyári vasúttal, 4 ív- és 110 izzó villamos lámpával felszerelve, 110 állandó és begyakorolt munkással, 9 tanulóval és a szükséghez képest váltakozó napszámoserővel dolgozik. Évenként 13,810 tonna nyersvasat, 122 tonna öntvényt termel. Az érczeket a kincstár, vashegyi bányájából, sodrony-kötélpályán szállítva nyeri. Megemlítendő itt, hogy a kincstár egyházi és jótékony czélokra, a kegyuraságához tartozó plébániára és iskolára évenként jelentékeny összegeket fordít. Munkásai, a kikről társpénztár is gondoskodik, mind magyar honosok.

A Rima folyását követve, Tiszolcztól 14 kilométerrel lejebb, a Rimamurányi társulat likéri kohótelepét találjuk. A Vashegyen nyert összes vasköveket, még pedig a barna vaskőfajtákat nyersen, a pátvaskövet, miután 14 álló pörkölőkemenczében megpörkölték, közvetetlenül a bányarakodóktól Likérig vezető 13 kilométer hosszú vaskötélpályán szállítják a likéri kohókhoz.

A Jászóról, Meczenzéfről és a társulat más bányáiból érkező vasköveket és friss salakot a máv. nyustyai állomásáról egy-egy kilométer hosszú, rendes vágányú szárnyvasúttal szállítják az olvasztókhoz. Ugyanezen a vasúton hozzák az olvasztópótlékul Tiszolczon fejtett és aprózott mészköveket és a tüzelőanyagul használt kokszot, mely utóbbit az osztrák-sziléziai karvini, osztraui és a porosz-sziléziai kőszénkerületekből és a Dunagőzhajózási társaság pécsi kőszénbányáiból szerzik be. Az anyagokat az olvasztók torokszintjére két pneumatikus emelőgéppel emelik.

A villamos világítással ellátott kohótelepen rendesen három kokszszal fűlő nagy olvasztó van üzemben. Ezeket a nagy olvasztó kemenczéket, valamint az ezt övező telepet, a társaság 1883-ban építette, akkor egyelőre két kohóval, abból a czélból, hogy fokozódó nyersvas szükségletét a vaspiacztól függetlenül és olcsón fedezhesse. Erre az elhatározására különben az a körülmény is késztette a társulatot, hogy hazánkban a nyersvastermelés nem tudott lépést tartani a fogyasztás növekedésével. Nemcsak azért, hogy a Felvidéken s így Gömörben is, az erdők pusztítása gátat vetett a faszénnel tüzelő olvasztók szaporításának, hanem különösen azért, mert a régi, aránylag csekély termelőképességű kohók csak siettették a sokkal nagyobb sikerképességű kokszolvasztók felállítását. 1892-ben egy harmadik olvasztó építése is szükségessé vált és 1895 óta működik a fent említett három nagy olvasztó. A kokszolvasztók magassága 18 méter. Felszerelése a kohászati technika legújabb vívmányait vette igénybe. A magas hőfokra hevített fúvószél 6-6 fúvóka segítségével kerül az olvasztóba. Az évi termelés 1 millió métermázsára tehető. Ezt a nagymennyiségű nyersvasat a társulat saját finomító és hengerműveiben használja fel, a melyek Ózdon és Salgótarjánban vannak.

A likéri telepen számos tisztviselő vezetése mellett 450 rendes munkás foglalkozik. A kohótelephez tartozik az a munkás- és tisztviselő-gyarmat is, melyen a tiszti és felügyelői lakásokon, kaszinó és fogyasztási szövetkezet épületein, a kórházon, iskolán és élelmezési épületen kívül, 300 munkás részére van, egészséges udvarral, kertecskével és minden szükséges melléképületekkel ellátott kényelmes lakás.

A likéri kohótól három kilométernyire, a klenóczi völgyben, van a rimamurányi társulat nyustyai kohója (régi gyár, massa), mely olvasztásra 281szánt érczeit Vashegyről és Rákosról kapja. Itt egy régibb rendszerű, faszénnel tüzelő, 10 méter magas és két fuvókával felszerelt olvasztó van. Évenként mintegy 22,000 métermázsa nyers vasat és 30,000 métermázsa öntött tárgyakat közvetetlenül az olvasztóból termel.

Az öntött tárgyak (henger- és bányaművek stb.) nagyobbrészt a társulat önkezelési czéljaira készülnek. Faszenet a társulat erdejéből nyer. Az olvasztó fujtatását 30 lóerejű vízi kerékkel hajtott mű szolgáltatja. E telepen az alkalmazottak száma, ideértve a két műszaki tisztviselőt is, 110.

A Rimavölgyén már nem találunk vasgyár-telepet. A Murányvölgyben van a Coburg herczeg-féle vörösvágási olvasztómű, melyet a Vashegy alatt a gerlicze-tapolcsányi vasmű egyesület 1871-ben épített és a melyet a herczeg 1883-ban vett meg. Tulajdonképen két olvasztó volt, de tüzelőanyag hiányában csak egyet tartanak üzemben, azzal a rendeltetéssel, hogy a vashegyi és a rákosi bányákban termelt 60,000 métermázsa apró és 40,000 métermázsa darabos vaskövet kohósítsa. A vashegyi bányák hét, a rákosi és nandrási bányák öt kilométerre vannak a kohótól. A szállítás igás fuvarral történik. Szintúgy fuvarozzák a bükkfaszenet, melyet a 13,000 holdnyi herczegi erdők nyujtanak. Az olvasztó magassága 13 méter; a szelet 30 lóerejű gőzgéptől hajtott fúvó szolgáltatja. Évenként 37 1/2 ezer métermázsa nyersvasat termel ez a kohótelep, melyet nagyobbrészt, mint eladott nyersvasat, elszállítás végett a máv. tornallyai állomására tengelyen fuvaroznak.

Utunk folytatásában a Heinzelmann-féle vasgyár- és bányatársulat hisnyóvízi olvasztóját és öntőműveit találjuk. Ennek a vasgyártelepnek az alapját Heinzelmann György augsburgi nagykereskedő vetette meg 1846-ban. Azóta újabb rendszerű kemenczékkel, öntőműhelyekkel, az alapító fia, a kiváló érdemeiért magyar nemességre emelt hisnyói Heinzelmann Frigyes szerelte fel és építette ki a telepet munkás-gyarmatával együtt, nemkülönben egy 6 1/2 kilométer hosszú sodronykötél-pályát is alkotott, a mely a vashegyi bányákból szállítja az érczeket a telepre. Ezt az érczet, valamint a liczei bányákban nyert vaskövet dolgozza nyersvassá a telep 3 nagy, 12 méter magas, 3-5 fúvókával ellátott olvasztója. A fújtatást egy 40 és egy 100 lóerejű gőzgép közvetíti. A tüzelőanyag faszén és pedig felerészben puha, felerészben kemény bükkfaszén. A termelt nyersvasat, mely évenként 62 ezer métermázsa, felerészben tárgyak öntésére használják fel, melyeket részint közvetetlenül az olvasztóból, részint közvetve kupolókemenczéből készítenek. A gyártelepet a pelsőcz-murányi államvasút hisnyói állomásával negyedkilométeres keskeny vágányú gyári vasút köti össze.

A Murányvölgyéből a Hradek hágóján át a Csetnek völgyébe jutva, a Sárkány József Károly örökösei és társai csetneki Concordia vasgyár társulatának két telepét: a csetneki és kuntaplóczai olvasztókat és öntőműveket találjuk. A csetneki Concordia 1833-ban keletkezett, mint részvénytársaság. Akkor 2 nagy olvasztója volt, több frisstűzzel és hámorral. 282Később a csetnekvölgyi gyárosok mind a társasághoz csatlakoztak. Az ötvenes évek elején Sárkány Károly a társaság összes műveit magához váltotta. A mostani társaság 1857-ben alakult. A jelenleg művelés alatt álló bányák közül legjelentékenyebb a hradeki, melyet tavaly a csetneki teleppel közel 6 kilométer hosszú sodronykötél-pályával kötöttek össze. Ezen szállítják most már a hradeki bányák vasérczeit a csetneki olvasztóra és a telep közelében lévő máv. állomásra, hogy innen a nagyszlabos-pelsőczi máv. vonalon kuntaplóczai telepükre is könnyen és jutányosabban szállíthassák a szükséges érczmennyiséget. A társaság két (csetneki és kuntaplóczai) faszénnel tüzelő 12 méter magas olvasztóját vízerejű gépekkel mozgatott művek látják el fujtató levegővel. A faszenet, mert a vármegyében összes szükségleteiket fedezni nem tudják, Zemplén, Nógrád, Abaúj, sőt Ungból szerzik be. Az évi termelés 80 ezer métermázsa nyersvas és 10 ezer métermázsa öntöttárú. Az utóbbinak 3/4 részét az olvasztóból Csetneken, 1/4 részét pedig kupolókemenczéből Kuntaplóczán öntik. Ez utóbbinak a fújtatására 10 lóerejű külön gőzgép van.

Ez a két gyártelep az egyedüli azok között, a melyek a hradeki érczvonulat vasérczei feldolgozásának a kerületébe tartoznak, mert innen már a dobsinai vaskővonulat kerületébe tartozó vasgyárak terrénumára lépünk. Itt, a Sajóvölgyben, a máv. bánréve-dobsinai vonala mentén, találjuk az Andrássy Géza gróf-féle, most a Rimamurányi társulat tulajdonában levő vasműveket. Pelsőcztől a völgyön felfelé haladva, közelben a vígtelki kohóra találunk, a mely most hidegen áll; majd néhány kilométernyire a hegy lábánál a gombaszögi kohó van, mely ezuttal még működik ugyan, de rövid időn belül ezt is beszüntetik. A berzétei kohó már évek óta, mielőtt a "Rimamurányi" átvette volna, szünetelt. A tulajdonos társaságnak az a terve, hogy a sajóvölgyi kisebb és régi rendszerű kemenczékkel dolgozó telepeken a munkát mindenütt beszünteti és a nyersvasgyártást egy központi telepen fogja végezni. Itt csupán a bányaművekre fordít különös gondot és az átvétel óta Rozsnyón hatalmas bányatelepet alkotott, a hol a vasérczeket a pörkölőkemenczék egész seregében fogják pörkölni és így tisztítva a középponti olvasztóban - mely hihetőleg az ózdi feldolgozóteleppel kapcsolatos lesz - kohósítani. A rozsnyói bányatelep most van legszebb fejlődésében.

Betléren a régi egypilléres és egyoszlopos nagyolvasztó működik. A két kohó fúvószelét, két, összesen 45 lóerejű, vízikerékkel hajtott fúvó szolgáltatja. Az évi átlagos termelés 100,000 métermázsa. Ehhez a telephez kisebb javítóműhely is tartozik. A betléri telepre a hozzátartozó bányákkal 4100 m. hosszú lóvasúton és 4 közbeiktatott siklón szállítják a vaskövet. A szükséges faszenet nagyobbrészt az Andrássy grófok zemplénmegyei erdőségeiből szerzik és vasúton szállítva kapják, miután Gömörmegyében az erdőségek ez idő szerint már csak kevés szenet tudnak nyújtani.

A völgyön tovább, felfelé haladva, Henczkón a Concordia beszüntetett s most hidegen álló kohóját találjuk. A Sárkány Károly által 1852-ben épített olvasztóhoz tartozó bányák vaskövét most a kuntaplóczai és csetneki telepekre szállítják.

Még feljebb a völgyön ismét egy Andrássy-féle olvasztóra találunk. Az Andrássy Manó gróftól 1868-ban épített alsó-sajói kohótelep ez, melynek fekvése nagyon előnyös, mert a kohó torokszintje az alsó-sajói vaskőbányák nivójában van s így az érczanyagnak a kohóba való szállítása nagyon meg van könnyítve. Ugyanilyen szintben vannak építve a szénraktárak is. E kohótelepen kívül még egy Andrássy-féle kohótelep van a Sajó felső folyásánál. Ez az Andrássy Károly gróftól 1843-ban épített oláhpataki kohó (Károlyhuta), melyhez két hámort is csatoltak. Kezdetben csak felét gyártották annak a nyersvasmennyiségnek, melyet a kohó manapság olvaszt. A hámorokat már 1850 körül beszüntették és azóta nincsenek üzemben.

Az itteni nagyolvasztó egypilléres alkotmány, mely fúvólevegőt 2 drb, összesen 31 lóerejű vízikerékkel hajtott fúvógéptől nyer. A részben nyers, részben öt kemenczében pörkölt érczeket faszénnel olvasztják. Évi átlagos termelés 50 ezer métermázsa. Úgy ez, mint a föntebb említett Andrássy gróf-féle 284kohók 1900 február havában kerültek a Rimamurány-salgótarjáni vasmű-részvénytársaság tulajdonába. Az igazgatás újjászervezése azóta befejezést nyert s a jövőre nézve már megvannak a tervek is e kohók és a velük kapcsolatos bányaműnek okszerű és legjövedelmezőbb felhasználására.

A Sajó felső folyása mentén elterülő vasbányák érczeit feldolgozó kohók sorában végül a Dobsina rendezett tanácsú bányaváros két nagy olvasztóját kell felemlítenünk. Ezek egyikét, a gölniczvölgyit 1680-ban alkották; ez volt Magyarországon az első s így ma a legrégibb nagyolvasztó. A másik 1703 és 1712 között épült, a II. Rákóczy Ferencztől gömörmegyei kormánybiztossá kinevezett Lányi Pál kormányzása idejében. A kohók 1788-ban összes hámoraikkal együtt 470 forintért bérbe voltak adva; 1824-1835-ig a város házilag kezelte, 1835-1871-ig Coburg herczeg, majd egymásután Szontagh Márton, Andrássy Manó gróf, a kincstár, Sárkány Miksa, a Prihradnyak s legutóbb Horváth Sándor bérelték. Az utolsó bérlő tavaly, a vasipar nagy pangása következtében, az üzemet mind a két kohóban beszüntette s most a két telep, óriási, de nem értékesíthető nyersvaskészlettel, a kormány valamelyes hathatós intézkedésétől várja üzembe való helyezését. A belső és úgynevezett gölniczvölgyi két kohónak egyenként 12 méter magas olvasztóját egy-egy 12-15 lóerőre berendezett vízikerékkel hajtott fúvógép szolgálta és tüzelőanyaga, a nagy távolságból és jelentékeny fuvarköltséggel beszerzett, puha és kemény faszén volt. Átlagos évi termelése a két kohónak 65 ezer métermázsa nyersvas volt.

A mellék érczvonulatok vaskőbányászata következtében alakult gyárakat a Csermosnya völgyében találjuk. Ezek egyike Andrássy Dénes gróf dernői olvasztó- és öntőműve, melyet a mult század 30-as éveiben Andrássy György gróf építtetett; 1835-ben az Erdélyben letelepedett és Dernőn is megfordult angol Paget John ezt a gyártelepet, mint olyan vasgyárat említi, melyet érdemes megnézni. 1838-ban rendezték be a finom vasöntést és nemsokára azután a vaskavarást a nagy olvasztó torokgázaival. Az 1855. évi párisi iparkiállításon a nemzetközi bíráló bizottság II. osztályú éremmel tüntette ki a gyárat. Most már csak az olvasztó- és öntőmű áll fenn. A hozzátartozó bányaművekkel együtt a "Rimamurányi" bérli. A bányákból nyert vasérczeket egy faszénnel tüzelő 12.6 méter magas nagyolvasztóban kohósítják. Évenként 40 ezer métermázsa öntőnyersvasat és részben kupolókemenczéből öntött kész öntvényeket termelnek.

A másik és sorrendünkben a legutolsónak maradt vasgyártelep a Zichy-Ferraris grófi családé volt és ez idő szerint a Kattoviczi társulat lucskai olvasztója. Ezt a vasgyárat Keglevicz Gábor gróf építtette 1853-ban, az utolsó felvidéki buczatűz helyébe. Az igásfuvarral a telepre kerülő vasérczet 5 pörkölőkemenczében megpörkölve, 11.5 m. magas, 30 lóerejű gőzfúvógéppel felszerelt olvasztóban, faszéntüzelő mellett kohósították. A faszenet a lucskai, horkai és falucskai uradalmi bükkerdőkből szerezték be. A vasolavsztó évi termelése 30-36 ezer métermázsa öntőnyersvas volt. Azért beszélünk erről az olvasztóról is mult időben, mert szintén beszüntette üzemét, nem akarván továbbra is az üzemre ráfizetni, miután a vasipar pangása mellett termelését értékesíteni nem tudta.

Ezek után még csak a vármegye finomító vasműveit, melyek az egyetlen garamvölgyi telepcsoportben találhatók fel, mutatjuk be, melyek Fülöp Szász Coburg Góthai herczeg tulajdonában vannak. A XVIII. század vége felé keletkeztek és elsősorban Colloredo és Mittrovszky grófoknak köszönik alkotásukat. A mult század elején a vasgyáraknak túlnyomó részét már Koháry herczeg bírta és 1830-ban részint adományozás, részint megváltás utján jutottak Ferdinánd Szász Coburg herczeg birtokába. Azóta folyton és nagy átalakuláson mentek át. Jelenleg az egyes művek felszereléséhez tartozik: Nándorhután 2 Siemes-Martin-kemencze, 1 forrasztó-gázkemencze, 5 fagáz-generátor és egy 409 lóerejű gőzgéppel hajtott hengersorozat; Pohorellán 1 forrasztó pest, fagázfejlesztővel, 5 hengerállványú finom hengersorozat, 2 pléhhengersor 2 izzító kemenczével; Svábolkán 1 lemezhengersorozat lemezizzító-kemenczével és Závadkán szintén 1 lemezhengersorozat 3 fával fűlő lángkemenczével. Az évi átlagos termelés, különféle kovácsolt és hengerelt vasban 11.124, különféle kereskedelmi lemezekben 34.326 285métermázsa és e mellett saját termelésű Siemens-Martin folytvas 50.720 métermázsa. A vasfinomítók részéről termelt áruk között Martin-folytvas nyersanyag és ebből hengerelt 30 méter hosszú rudacsok és pléhlapkák, kereskedelmi vasak, finom lemezek, aczélöntvények stb. készülnek.

Mielőtt egyéb fémek és érczek bányászatára és feldolgozására térnénk át, általánosságban meg kell még emlékeznünk a vasipar terén beállott ama pangásról, mely Gömör vármegyében úgy a bányászat, mint a kohászat terén mélyen érzett közgazdasági hanyatlásnak a nyomait eredményezte s a hajdan virágzó bányászatot a vele kapcsolatos vasgyártással együtt nagyon lesorvasztotta. A vármegye bánya- és gyárvidékein nagy és komoly bajokat okozott ez. Dobsináról, hol a két kohó megszünt, a felső Sajó völgyéről, a hol Henczkón a Concordia társulat olvasztó telepe pihen, a kenyerét vesztett bányász és gyári munkás nép vándorbothoz nyúlt és tengeren túl ment boldogulást keresni. Lejebb a Sajóvölgyén, a hol a "Rimamurányi" által szintén szűkebb keretekbe összevont üzem csak épen a jobb idők és fordulatok reményében, a folytonosság megszakítását kikerülendő, redukált erővel dolgozik, a megszokott munkától elesett nép szűkölködik és nyomorog, mert csupán földjéből itt még meg nem élhet. Dernőn és a vele kapcsolatos málhegyi bányában szintén csak tessék-lássék munka folyik, hol a rendes körülmények és viszonyok között foglalkoztatható munkások alig egy negyede kaphat kenyeret. Lucskán a beszüntetett gyár, a mellett, hogy jelentékeny számu családtól vonta el a megélhetés lehetőségét és zárta el az évenként ezrekre rúgó fuvarozási költségek, annyi lovas és ökrös gazdától igénybe vett csatornáját, még az által is nagyon rosszul hat, hogy a lucskai közbirtokosság számításra vett erdejének a remélt értékesítése fölé keresztet húzott. Szóval, a hol eddig jólét, megelégedés, szép kereset boldogította a nép jelentékeny részét, most a szegénység, nélkülözés, minden jobbra fordulásra való kilátás nélkül, tette be és vetette meg a lábát.

A nemesebb fémek hajdan gazdag ereinek elvesztése után kizárólagos kincsét a vasérczekben bírta és bírja még ma is a vármegye, és bányászatilag fontos vidékein sok millió métermázsa vaskőt rejt még most is a hegyek gyomra, a vasbányászat most is jelentékeny és az országban a legelső; és 286milyen fokon állhatna és mily anyagi fellendülést szülhetne, ha a pangás bilincseit levethetné? Az e téren bekövetkezendő előnyös változásoktól függ a vármegye vasbányászatának és kohászatának jövendő nagysága. A vármegyei nép ama jelentékeny számu lakossága pedig, mely hivatását, életfeltételeit a bányászat és kohászat terén kifejtett és kifejtendő munkásságában kereste és keresi, ezután is néprajzilag teljesen specziális kialakulású nép.

Hiszen akárhány község és város van e megyében, mely keletkezését és virágzását, fejlődését a bányászatnak köszönheti és sok ezerre megy azoknak a száma, a kiknek ez az ős ipar ád munkát és módot a mindennapi kenyér megkeresésére. Főleg az elmult századokban, mikor a nemzetközi kereskedelem és forgalom gyermekkorát élte, mikor az egyes országok nyers- és iparterményeiben mutatkozó feleslegeknek és hiányoknak kiegyenlítése alig volt lehetséges, mikor az árú- és vagyoncserének szükséges eszközét, a pénzt, illetőleg az ehhez szükséges előállítási anyagot csupán csak a belföldi hazai bányákból lehetett megszerezni, a bányászatnak e vármegyében is rendkívüli nagy közgazdasági és közművelődési fontossága mellett, ugyanolyan mértékben néprajzi átalakítási ereje is érvényesült, sőt érvényesül ma is. A munkás, a ki állandóan vagy huzamosabb időn át egy és ugyanazon bánya- vagy gyártelepen talál foglalkozást, bizonyos jóleső megállapodásra jut, bizonyos jó módra tesz szert, úgy hogy könnyű szerrel családot alapíthat. Azonfelül szakmájával járó ügyességet, különleges szokásokat, karaktert sajátít el és ama, néprajzilag külön eredetiséget tanúsító, hogy úgy mondjuk népcsalád tagja lesz, mely mint bányász és vasgyári hámoros nép e vármegyében a többi népek sorában csalhatatlanul felismerhető. Építkezés, ruházkodás, életmód, házi foglalkozás és a szokások mind olyan jelenségeket mutatnak fel, melyek a csendes, mélázó és mindenekfelett vallásos és övéihez ragaszkodással, szeretettel viseltető bányászt és hámorost oly szép világításban állítják elénk. Dobsina és vidéke különösen bírja a bányász és hámoros nép jellemző sajátságait és néprajzi különleges karakterét. És e jellemvonásából, bár régi bányászata és gyáripara már évtizedek óta hanyatlóban van, ki nem vetkőzik. A régi bányász-szokásokat, építkezési modort és becsben tartott régi bányász jelvényeket, a melyek sorában a dobsinai bányászczéh jelvényeit első helyen találjuk, féltékenyen őrzik. Igen érdekes különlegesség Dobsinán és vidékén a házilag csinált fáklya-bot, mely mint kitűnő világító szerszám és mint bot egyaránt jó szolgálatot tesz. Az is eredeti és megható a bányász népnél, hogy munkán kívül, a föld szinén töltött idejét a bányász rendszerint családja körében, kényelmesen neki vetkeződve, a szabad és friss levegő élvezetére használja fel.

Éppen azok a tekintetek, hogy a bánya- és gyári munkás foglalkozása sokféle veszedelemmel jár, már a régi időkben szükségessé tették, hogy a beteg, szerencsétlenül járt, elaggott, általában véve a munkára képtelenekké lett bányászok, továbbá a bányamunkások özvegyei és árvái méltányos segélyben részesüljenek. Így keletkeztek már a XVI. század elején részint a bányák adományaiból, részint a munkások járulékaiból az úgynevezett társpénztárak, melyek valóságos emberbaráti intézetek és annak az eszmének megtestesülései, melyet a társadalmi politika és állambölcsesség jelenleg minden rendű munkásra nézve a betegsegélyező pénztárak és az általános munkásbiztosítással akar elérni. E vármegye bányászai tehát e tekintetben is, mint sok másban, úttörők voltak. Jelenleg pedig már a bányatörvény is megköveteli, hogy minden munkás valamely társpénztár kötelékébe tartozzék, valamint a gyári munkásokról is gondoskodik e tekintetben az iparhatóság. Gömör vármegye minden bányatársulatának és gyári vállalatának van ilyen társpénztára, betegsegélyző egyesülete s azonfelül minden munkás az általános biztosítás, valamint a baleset ellen való biztosítás jótéteményében is részesül.

A legtöbb bánya- és kohó-vállalat gondoskodik a munkások gyermekeinek iskoláztatásáról is és e gondoskodás nem csupán az elemi ismeretek megadására, de alkalmas esetekben a fiúgyermekek további szaknevelésére is kiterjed. Dobsina város e tekintetben mint példaadó régtől fogva előljárt és városi bányaiskolájában (melyet a csak nem régen királyi elismeréssel kitüntetett Ruffinyi Jenő bányatanácsos alapított és fejlesztett) a multban 287sok bányafelőrt képezett. Nyomban ezután a rimamurányi társaság telepi iskolái következnek, a mely társulat a munkások gyermekeinek hazafias és minden tekintetben áldásos iskoláztatásáról, nagy áldozatok árán gondoskodik. Így az államkincstár is, mely tiszolczi magyar iskolájával valóságos nemzeti missziót teljesít.

A tisztviselők, felvigyázók és munkások élelmi szerekkel, ruházkodási czikkekkel való olcsó és jó ellátása czéljából a vállalatok vezetőségei mindenütt élelmezési és különféle árúczikkekkel ellátott raktárakat, intézményeket rendeztek be és tartanak fenn. Az elárúsítás minden ipari nyereség nélkül történik, olyképen, hogy a kezelés költségeinek és az esetlegesen felmerülő hiánynak fedezésére a beszerzési árakat elenyészően csekély százalékkal öregbítik ugyan, de az év végével megmaradtó tiszta nyereményt a társpénztár javára könyvelik el.

A mi a fém-, ércz- vagy egyéb bányászatot illeti, erről Gömör-Kishont vármegyében ez időszerint nem sokat mondhatunk, mert kivéve az I. M. Müller és Társa csucsomi antimonérczbányászatát és az ochtinai Lange Tivadar-féle gálma-érczbányászatot, többet nem igen említhetünk. Tagadhatatlan azonban, hogy a grafit-, kén- és arzén-kovand-, továbbá réz- és nikel-bányászat iránt érdeklődés kezd mutatkozni, de e tekintetben csak a jövő fog eredményeket fölmutatni.

A mult században virágzó kobalt- és nikel-bányászat most teljesen szünetel, a minek az oka korántsem a telepek kimerülésében, hanem a kobalt- és nikel-érczek árának csökkenésében és abban keresendők, hogy az Újkaledoniában újabban fölfedezett érczfekvőhelyek terméke a piaczot bőven ellátja.

A kobalt- és nikel-bányászat főképen Dobsinán virágzott, a hol a kobalt- és nikel-érczeket tartalmazó telérek dionitban fordulnak elő. Ezeknek a teléreknek hosszúsága 3-5 kilométer, szélessége 200-1200 méter között váltakozik. A telérkőzetben a kobalt- és nikel-érczek fészkekben, lencsékben és hosszúra nyúlt szalagok alakjában vannak; az ércztartalom pedig nagyon változó. A kobalt- és nikel-érczek ára 1879-ben meglehetős volt, a mennyiben bécsi mázsáját 33 frttal fizették és a híres dobsinai Zemberg bányatársulat 1/18-ad rész (kuksz) után az 1863-1878-ig terjedő időkben 2000 frt osztalékot adott.

288Ezek a régi jó idők, sajnos, már csak emlékezetben vannak meg, de van reá remény, hogy a technika jelenlegi és jövendő nagy haladása, mely sok nikelt igényel - a mi egyrészt az árakat, másrészt a szükségletet is emelni fogja - újabb életre kelti a most szunnyadó nikelbányászatot. Erre vall az a jelenség is, hogy némely vállalatok már saját ebbeli szükségleteiknek a kielégítésére maguk megkezdték a régen elhanyagolt nikelbányászat föllendítését. Így Dobsinán a Siemens és Halske czég a régi elhagyott vagy művelés alatt még egyáltalában nem állott bányák közül többet megvásárolt és azokban ez időszerint már kutatási munkálatokat végeztet.

A feledés homályába merült továbbá a réz- és ezüst fakóérczek bányászata is, mely különösen Dobsinán, Rédován, Hnyileczen és Rozsnyón már a XVI. században virágzó volt. Teljes hanyatlását a XIX. század folyamán érte el. Nem kevesebb eredménynyel űzték, különösen a XVII. században Dobsina vidékén a higany- és czinóber-bányászatot is, melynek most már nyomaira sem akadunk. A mult század hatvanas éveiben Andrássy Manó gróf 40-50 munkással még műveltette a híres alsó-sajói Szent-Háromság higany- és czinóber-bányáját és pedig szép eredménynyel, mert a bánya jövedelme adott alapot a gróf további bányászati tevékenységének.

A jelenleg is üzemben lévő fém- és érczbányák közül első sorban a Lange Tivadar ochtinai gálma (czinkércz) és ezüstös ólomércz bányászatát említjük. Két bányatelepben évenként több ezer métermázsát termel s azt külföldi kohókba szállítja.

Ehhez hasonló a Giesche-féle pelsőcz-ardói czinkérczbányászat, melynek teljes művelés alatt levő üzemét azonban legutóbb beszüntették.

Csucsom község határában van Demuth K. Józsefnek egy antimon-bányája, mely 1 méter vastag telérrel bíró 5 felsőmagyarországi hosszmértékből áll és a mely megelőzőleg a Szegheő-családé volt. Kár, hogy e bánya szép, tisztán előforduló érczét a tulajdonos hosszas betegeskedése alatt, majd bekövetkezett elhalálozása után, nem a kívánt mennyiségben termelik.

Ugyancsak Csucsom és Rozsnyó város határában találjuk az I. M. Miller és Társa czég 9 bányatelekből álló antimon-érczbányászatát, melyben az ércz nem tisztán fordulván elő, azt technikailag e czélra a Drázus-patak völgyében épült zúzómű segélyével teszik kohósításra alkalmassá. A zúzóműveket egy vízerőre berendezett turbina hajtja, melyre a vizet több mint egy kilométer távolságból vízvezetéken és két 330 hektoliter űrtartalommal bíró vízgyűjtő faszekrényen át vezetve eresztik és mellékvezetékek segélyével a víznek kis részét az érczelőkészítő munkálatoknál is fölhasználják. A zúzómű egy pofazúzóból, egy hengerszitából, három dobszitából, egy finom hengerzúzóból, hat ülepitő szitából, három lejtős vályúból és két forgó szérből áll. E művek két egymás fölött álló, 22 és 33 méter hosszú, 21 méter széles és 12 méter magas épületben vannak elhelyezve. A zúzásnak igen finomnak kell lenni, mivel az összezúzott ércz több szitán megy át, a melyek közül az utolsó szita lyukainak az átmérője 0.5 milliméter és az előállított s a meddő kőzettől lehetőleg megtisztított termék liszt alakot - úgynevezett mara - vesz föl. Ezt zsákokba rakva szállítják azután kohósításra.

Hasonló, de kisebbszerű érczelőkészítő mű van Jolsván, a mely Szénássy Gyuláé. Ebben a zúzást zúzónyilakkal (a kendertörőhöz hasonló szerkezetű törőkkel) végezik. Itt vascsillámból 0.1 milliméterre zúzzák a terméket, mely fekete lisztszerű por, a melyből víz alatt álló vasalkatrészeknek, pl. hajópánczéloknak a rozsda ellen való megvédésére szolgáló festéket állítanak elő.

Fontos iparág a vármegyében a magnezit bányászat is, a mely azonban a jelenlegi általános pangás mellett többé-kevésbé lanyha és időközönként szünetel is. Bénítólag hat ez iparág teljes kifejlődésére az a körülmény is, hogy a tulajdonosok személyében folytonosan beállott változások sem egyöntetűséget, sem folytonosságot ezeknek az üzemeknek nem biztosítanak. Pedig már magában véve az az örvendetes jelenség is, hogy a vármegyei magnezit kitünőség tekintetében bármely más, az egész világon található hasonló termékkel kiállja a versenyt, és hogy ez az ércz megfelelően pörkölve, lisztté 289őrölve igen keresett árú és a vármegyéből külföldre, különösen Amerikába sokat szállíthatnánk belőle, - megérdemelné, hogy termelése nagyobb figyelemben részesüljön.

A vármegyében, különösen Jolsván, Mnisányban, Ochtinán, Ratkón és Ratkószuhán termelnek említésre méltó mennyiségben magnesitet. Pörkölőkemenczék vannak: Jolsván három telep, Ochtinán egy, Nyustyán kettő, mely utóbbiak közül az úgynevezett hacsavai telep igen szépen van berendezve. A telepen több munkás-lakóház, irodai és igazgatói épület van. A magnezitet 16 kilométer hosszú drótkötélpályán szállítják a Rónapatak és Ratkó községek határában levő bányákból a pörkölő telepre.

Meg kell még említenünk a geczelfalvi, nyustyai és jolsvai steatit (zsírkő) bányákat, a melyek közül jó minőségű termék tekintetében különösen a geczelfalvi válik ki. Ennek a művelését azonban ez idő szerint a tulajdonosok és földbirtokosok között fölmerült pörlekedés gátolja.

A rónapataki és baradnai grafit-bányászatokról is meg kell emlékeznünk, a melyekre Danis János dr. ratkói körorvos és Grundmann Frigyes dr. ózdi vegyész nyertek egy-egy bányatelek-adományt a rozsnyói bányahatóságtól.

Nem hagyhatjuk említés nélkül ama nagyszabásúnak igérkező bányászatot sem, a melyet egy külföldi társaság, több millió korona befektetéssel Nyustyán a Fáy László tulajdonában levő aranytartalmú arzén és kovand zártkutatmányokban már megkezdett.

Ennyi volna az, a mit a vármegyei fém- és érczbányászat általános áttekintése szempontjából fővonásaikban adhatunk. Mindent egybevetve, még is csak elmondhatjuk, hogy kevés vármegyéje van hazánknak, melyben oly különféle s oly mennyiséget termelő bányászatot üznének, mint Gömörben, pedig még jelentékenyen nagy az a terület, a melyen még nem keresték meg a föld gyomrában elrejtett kincseket. Tapasztalhatjuk azonban azt is az itt elmondottakból, hogy a vármegyei vasbányászaton kívül egyéb fémek és érczek bányászata olyan jelentőségre, mint a minőt elérhetne, emelkedni nem tud. Nem tud pedig azért, mert a vármegyében a bányapolgárság megszünte óta a bányászattal foglalkozni csak nagyon kevesen hajlandók. A tőkepénzesek az évtizedek óta tartó bizonytalan viszonyok következtében nem 290bocsátkoznak bányavállalatokba, nem pedig azért, mert azoknak a tőkepénzeseknek az elriasztó példáját látják folytonosan, a kik sok esetben külföldi szédelgők áldozataivá lettek. Az új bányatörvénytől és annak szigorú végrehajtásától azonban sokat, nagyon sokat várhat a hazai és ezzel együtt a vármegyei bányászat minden téren való újraébredése és megizmosodása.

A vármegye délnyugati részében, a Gortva völgyétől északnyugatra fekvő korláti és a Nógrádmegyével határos csomai bazaltkőbányákat kell még, mint olyanokat felemlítenünk, melyek nem ugyan a szorosan vett bányászat körébe tartoznak, de mint közgazdaságilag is fontos tényezők, a megyei bányaiparnak kiegészítő részei. A legutóbbi 4-5 év alatt keletkeztek ezek a kőfejtő telepek, melyek kitűnő minőségű, utcza burkolására szolgáló elsőrendű kisebb-nagyobb koczkaköveket termelnek, míg hulladékukkal a közutak részére kiválóan alkalmas fedőnyagot szolgáltatnak. A korláti bazaltkőbánya, 9 kilométernyire esik a máv. miskolcz-füleki vonalán lévő Balogfala állomástól s ezzel keskeny vágányú iparvasút köti össze. A kőfejtést, koczka-alakítást és kőtörést, mint bányatulajdonos, egy részvénytársaság bírja. A csomai bazaltkőbánya a máv. ugyane vonalától mintegy 4-5 kilométernyi távolságra esik és Szeiffert Antal birtokos tulajdona, de bérbe van adva. A kőbánya termelését a máv. Ajnácskő és Sid állomások között való szakaszán alkotott kitérőig, mint rakodó helyig, faszerkezetű gulákra épített sodrony-kötélpályán szállítják.

Mindezek után még csak azokról a bányhatóságokról szólunk, a melyek a vármegye területén lévő összes bányaművek fölött részint a kincstári, részint a kir. bányahatóságok részéről a szakszerű felügyeletet, ellenőrzést, bányabirtokügyek és üzemek nyilvántartásait, bányajogok és kutatások engedélyezését stb. végzik.

E tekintetben a vármegye területén levő összes bányák a szepes-iglói kir. bányakapitányság alá rendelt rozsnyói kir. bányabiztosság hatáskörébe tartoznak. A rozsnyói bányabiztosság egy főbányabiztos, mint hivatalfőnök vezetése mellett, egy bányabiztossal, egy esküdttel és két bányatiszttel működik. A m. kir. kincstári bányák a Rozsnyón székelő és egy bányatanácsos fenhatósága alatt működő művezetőség közvetetlen felügyelete alá vannak rendelve a vármegye területén.

A vármegye területén előforduló peres bányaügyekben a rimaszombati kir. törvényszék mint bányatörvényszék jár el. Hatásköre különben a következő törvényszékek területeire terjed ki: Rimaszombat, Kassa és Miskolcz.

A vármegye bányaiparának történeti mozzanatairól, a vármegye történetét tárgyaló fejezetben is bővebben irunk.