| « Könyvtárak és gyüjtemények Fiuméban. Az illető intézetek hivatalos közlései. | KEZDŐLAP | A képzőművészet Fiuméban. Írta gróf Wickenburg István, átnézte Pasteiner Gyula. » |
147Szinház és zeneművészet Fiuméban.
A történeti adatokat Gelletich Miklós és Carminatti Gianpaolo közlik
A történeti adatokat Gelletich Miklós és Carminatti Gianpaolo közlik
A hagyomány szerint Fiuméban már régen volt szinház. A legrégibb, hiréből ismert szinház a Szent-Háromság-utczában állott, abban a házban, mely 1840-ben Miller Antal tulajdona volt, s melyet később áthelyeztek a falakon kivül levő területre, még pedig abba a házba, melyben később Dani Spiridion viaszgyára működött.
Legrégibb szinház.
Ez pedig a Via S. Andrean, az új városi iskolaépület táján állott. De egyebet erről a szinházról nem tudunk, ezt is szóhagyomány után.
Fiume. - A régi szinház és a Corso 1840-ben.
(Gelletich Miklós tulajdonában levő egykoru metszet után)
Első ismert szinház.
Az első régi szinház, melyről biztos tudomásunk van, abban az épületben volt, melyben a Via del Municipion a legújabb időkig a Csillaghoz czímzett vendéglőt láttuk. Tulajdonosa 1759-től fogva Gerliczy József volt. A szinházat tulajdonosától 1784-ben évi 300 forintért kibérelte a város közönsége. A bérösszegen kivül a város a tulajdonosnak még átengedte két páholy szabad használatát. A szinház fenntartására 400 forintot fordítottak évenkint. Farsangban két városi bált rendeztek a szinházépületben; az 148egyiket az előkelőség számára, 17 krajczár belépti díjjal a másikat a népnek 11 1/2 kr. belépti díj mellett.
1790-ben Gerliczy kizárólagos jogot kapott arra, hogy tiz esztendőn át szinházi előadásokat és bálokat tarthasson, köteles volt azonban évenkint őszszel egy drámai társulatot szerződtetni s ugyancsak évenkint 50 forintot fizetni a kórház javára. Az első sorbeli páholy ára 40 előadásra 2 1/2 arany volt; az opera-évadra 3 1/2 arany. 1800-tól fogva drámai előadásokra a jegy ára 10 kr. volt; később 15 krra emelték föl. A szinházban 300 nézőre volt hely. A szinház 1805-ben szünt meg. Az épületet Kerliza János és Zaganich Antal vette meg, a kik 1820-ban lakóházzá alakították át.
Adamich szinháza.
1799-ben Adamich András Lajos, a közszeretetnek örvendő polgár, később Fiume orsz. képviselője felajánlotta a városnak, hogy saját költségén új szinházat fog építtetni. A városi tanács 1804. febr. 18-iki jegyzőkönyvében, 73. sz. a. megtaláljuk annak a szerződésnek szövegét, melyet a szinház építésére nézve a városi hatóság Adamichcsal kötött. Az építést hamar befejezték. Az új szinház azon a helyen állott, a hol ma a takarékpénztár palotája van. 1805. október 3-án nyilt meg. Adamich a megnyitás napjától számitva, évenkint 50 forintot fizetett a kórház javára a bálok kizárólagos tarthatási jogáért, ezenkivül minden drámai társulat köteles volt egy előadást a kórház javára adni; később pedig minden bál és minden drámai előadás tiszta hasznának 10%-kát kellett a kórház czéljára adni.
Fiume. - A szinház a Fiumara felől.
(Saját felvételünk)
A szinház első emeletén a tisztviselők és kereskedők részére kaszinót rendeztek be, mely 1806. október 4-én nyilt meg s 1848-ig állott fenn, a mikor a hajósgazdák kaszinójával egyesült s magja lett a ma is fennálló Casino patriotticonak.
1828-ban a város közönsége felszólította a tulajdonost, hogy adja el 149neki a szinházat. 73341 forintot igértek, melyből 45000 forintot a tulajdonos, 28341 forintot a páholytulajdonosok kaptak volna. Mint ugyanis más városokban, Fiuméban is egyesek bizonyos összegért örökös páholyt vettek, melyet azután az összes előadásokon szabadon használhattak, csak a csekély belépti dijat kellett megfizetniök. A vétel akkor nem jött létre, ellenben 1834-ben a város kibérelte a szinházat évi 2700 forintért. Végre 1845-ben legfelsőbb helyen megengedték a szinház megvételét s az most a város tulajdonába ment át. A szinház egészen 1883-ig állott fenn, midőn a bécsi nagy szinházégés országszerte felhivta a hatóságokat a tűzveszélyes és korhadt szinházakra, melyeket vagy teljesen át kellett alakítani, vagy lerombolni. Fiume városa elhatározta, hogy a már roskatag épületet leromboltatja és új szinházat építtet.
Uj szinház.
Ez a régihez közel, az Ürményi-téren épült, Fellner és Hellmer terve szerint, miért is sok tekintetben hasonló az ismert szinházépítő czég által úgy a székesfővárosban, mint Magyarország több vidéki városában épített szinházakhoz. A szinház 1885-ben nyílt meg.
Szini előadások.
Rendes szintársulata nincs Fiuménak, hanem egy-egy olasz drámai vagy operai stagione gondoskodik a. közönség szórakoztatásáról. A szintársulatokat a város segélyezi. Nyáron operett-társulatok szoktak játszani a Via S. Andreán levő "Amfiteatro Fenice" szinkörben. A magyar közönségre nézve érdekesnek tartjuk megemlíteni, hogy a belépésre nézve itt is az az olasz szokás uralkodik, hogy külön kell belépti jegyet váltani s még külön páholyt vagy ülőhelyet venni; mert a beléptij egy maga csak a szinházba való belépésre jogosít. Magyar szintársulat egy izben a néhai Gerőfi Andor szinigazgató vezetése alatt próbált szerencsét, de az akkor még csekélyebb magyar közönség a különben is gyönge társulatot nem birta megmenteni a kudarcztól.
A zeneművészetet a fiumei lakosság mindig kedvelte. A hangversenyek rendszerint látogatottak. A zenekedvelők előkelősége a Società filarmonico-drammatica egyesületben talál teret a magasabb stilű zene művelésére. Nevezetesebb zeneköltő szülöttje egy van Fiumenak: Zaytz Nep. János, a kinek "Boissyi boszorkány és "Matrózok a födélzeten" operettjeit Magyarországon is mindenütt adták még két évtizeddel ezelőtt.
Zaytz atyja a 45. számú, akkor Mayer báró nevét viselő gyalogezred karmestere volt s mint ilyen került 1830-ban Fiuméba, a hol elhagyván a katonai szolgálatot, zenetanító lett s egyidejűleg átvette a városi zenekar vezetését. Fia, a zeneszerző Zaytz János 1834-ben született. Zongorálni és hegedülni atyjától tanult s már zsenge ifju korában nagyszabású hangversenydarabokkal lepte meg a fiumei közönséget a szinházban. Tizenhárom éves korában egy operát irt, Mária Terézia czímmel, de csak zongorára, mert a hangszereléshez még nem értett. Atyja, a ki ügyvédet akart belőle nevelni, szigorúan megtiltotta neki a komponálást, de hasztalan. Végre tanítói is közbeléptek s kérték az apját, hogy ne vessen gátat a fia természeti hajlamának és kétségtelen tehetségének, s küldje el egy kiváló zeneiskolába.
Igy került Zaytz János tizenöt éves korában Milanóba, s ott 1854-ig volt a konzervatorium növendéke. 1855-ben Rossi igazgató opera-pályázatán a La Tirolese dalművével megnyerte az első díjat. A konzervatorium elvégzése után a Scala-szinház hangversenymesterének segéde lőn, azzal a kötelezettséggel, hogy még abban az évben operát ir a Scala számára; de ugyanabban az évben szülei elhalván, családi ügyeinek rendezése végett visszatért Fiuméba, s a rábeszélésnek engedve, ott maradt, elfogadván, a városi zenekar igazgatói s a zeneiskola egyik tanári állását. 1858-ban megnősült. Nemsokára azonban működése teréül kicsinynek találván Fiumét, Bécsbe költözött, a hol sokáig viszontagságos életet élt. Fordulatot hozott sorsába a Karl-szinházban 1863. deczember 15-én nagy sikerrel előadott Matrózok a födélzeten operettje, melyet gyorsan követtek: Viczli-Puczli, A nápolyi lazzarone, Egy éj Kairóban, Az alvajáró, Mekkába, A boissyi boszorkány 150stb. operettjei. 1870-ben Zágrábba hívták meg, a hol a zenekonzervatorium énektanára s a horvát nemzeti szinház zeneigazgatója lőn. Ő honosította meg e szinházban az operát s maga is több nagy operát irt, köztük Zrinyit. Zágrábban ünnepelték zeneszerzői jubileumát is. A dalműveken kivül számos dalt, hangversenyművet, misét irt; zeneszerzeményeinek száma több százra rúg. Legutóbb énekre és zenekarra irt egy Stabat matert, egy allegorikus operát Az első bűn czímmel, Armida czímű négy felvonásos operát s Nyáréji álom a Quarneron czímű symphoniát.
Zaytznak egyik huga jeles énekesnő; mint Albina Contarini Olaszországban általában ismert művészi névre tett szert.