447ESZTERGOM VÁRMEGYE NEMES CSALÁDAI.
Irta Reiszig Ede dr.
Esztergom vármegye czímere.
Az egykori Esztergom vármegye területét, - mely délnyugat felé mélyen belenyúlt a mai Komárom vármegyébe és kiterjedt a Gerecse hegycsoport vidékére is, - a honfoglaló magyar nemzetségek mindjárt az első letelepülés alkalmával megszállották. Ez a terület, a mely közel esett a nagy vajdák székhelyéhez, különösen a Duna mentén, alkalmas letelepülési helyűl kínálkozott egy lovas nemzetnek, mely megtalált itt mindent, a mihez vándorlásaiban hozzászokott, s a melyre ez a vidék, az egykori hatalmas alkotások romjaival, mély benyomást tehetett. Fennmaradt okleveles emlékeink, valamint a helynevek után ítélve, e terület már a kereszténység felvétele előtt sűrűen volt megszállva, és akkor, a midőn első szentkirályunk az esztergomi egyházat alapította, e vidéken kevés uratlan terület állott rendelkezésre, csak itt-ott adhatott az esztergomi érseknek, valamint a jövevény Hunt és Pázmán lovagoknak a vármegye területén birtokokat.
Nemzetségek.
Esztergom vármegyében, ezen az aránylag kis területen, nem kevesebb, mint tizenkét ősi törzsökös magyar nemzetség emlékét őrizték meg az oklevelek. E nemzetségek közűl a Bolnuch, Sártiván-Vecse, Tardos, Torda, Zovárd, már kétségkívűl évszázadokkal azelőtt megtelepedtek, az Ákos, Bór (Baar vagy Kalán), Csór, Koppán, Szák és Szentemágocs nemzetségek a XIII-XIV. századokban szereznek birtokokat. A Nána-Beszter nemzetség, mely eredetileg várjobbágyokból származik, de csakhamar nemességet nyer, szintén a XIII. század elején tűnik fel. A külföldi származású nemzetségek közűl egyedűl a Hunt-Pázmánok nyernek birtokokat Szent István király adományából.
Bolnuch.
A Bolnuch nemzetségről csupán egy okleveles adat maradt fenn. E nemzetségből származott Benedek neje, a ki 1272 után Csolnok határában egy értékes szőlőt vett. Csolnok és Dorog mellett Bolmoch nevű falut említ egy 1297-ben kelt oklevél, alkalmasint ez volt a nemzetség ősi fészke.
Nána-Beszter.
A Nána-Beszter nemzetség tagjai 1228-ban már Nánán birtokosok, melyet az esztergomi egyház ottani földjeitől elkülönítettek. Nána 1231-ben, a galicziai hadjáratban szerzett érdemeiért, Sóskút (Fejér vármegye) falut nyert adományúl. A nemzetség a XIII. század második felében Nyitra vármegyében és Buda környékén szerez birtokokat. (Karácsonyi János: Magyar Nemzetségek II. 183.)
Sártiván-Vecse.
A Sártiván-Vecse nemzetség ősi fészke a Duna balpartján, Karva és Csenke falvak között feküdt. E nemzetség már korán elköltözött a vármegye területéről; a XIII. század elején (1219) már Poroszlón, Heves vármegyében találjuk Gyula fiát Barakonyt, kinek fiát, II. Gyulát, egy 1244-ben kelt oklevél szerint poroszlói lakosnak mondja. A nemzetség tagjait a XIII. században Bihar, Szatmár és Borsod vármegyékben szereznek birtokokat.
Tardos.
A Tardos nemzetség az egykor Esztergom, most Komárom vármegyéhez tartozó Tardos helységből származik, melyet még a XIII. században részben a nemzetség birtokában találunk. A nemzetség egyik ága, a Tardos helységgel szomszédos Puszta-Maróton volt birtokos. 1266-ban ehhez az ághoz tartozó 448I. Egyed fiai, Márton, Sándor és Benczen beleegyeznek a Nagy-Sáp és Csolnok között fekvő Berény eladásába, noha, mint szomszédoknak, elővételi joguk lett volna. I. Benczencz a Bajót körül eső Jolok faluban birtokos, 1272-ben eladja a ráeső részt. Testvére Márton, 1277 után Bikalhoz tartott jogot. Fülpös fiai 1287-ben Töttös nevű birtokukat adták el.
Torda.
Torda. A krónikák - jelesül Kézai - e nemzetséget a hunokkal hozzák kapcsolatba, jeléül annak, hogy abban az időben még élt egy ősi Torda nemzetség emléke a szájhagyományban. Okleveles adataink csupán 1266-ból vannak e nemzetségről, melynek sarjai akkor a Bajót falu környékén levő Új-Csepes faluval szomszédos földesurak voltak. (Karácsonyi: i. m. III. 113.)
Zovárd.
A Zovárd nemzetségről szintén megemlékeznek már a krónikák, Béla király névtelen jegyzője és Kézai is. Kétségkívűl már a XII. században az előkelő nemzetségekhez tartozott, s Esztergomtól nyugatra, a Duna mindkét partján szerzett birtokokat. Tagjai közül Miklós (1267-75) királyi főlovászmester, Lábatlan falu határában és Bikal pusztán kapott birtokokat a királytól. Unokatestvére I. Lőrincz (1268-1293) Mócs falu egy részét nyerte adományul; tőle ered a Mócsy család. Miklós fia II. Miklós 1281-ben Mogyorós (Mogyorósbánya) falut vette meg. 1283-ban megosztozott testvéreivel. Ez osztály szerint a nemzetség Radvány, Lábatlan, Nyergesújfalu, Bikal, Karva és Mogyorós helységekben birtokos. II. Miklós testvére 1287-ben Boros-Bélára nyer megerősítő oklevelet IV. László királytól, a másik testvér I. Zovárd, 1288-ban kapta Kőhídgyarmat egy részét, 1295-ben megvette a Bajnától keletre eső Udvarnok földet. 1301-ben a Párkány melletti Chetrey földet kapta Venczel királytól, 1303-ban Csenkeaszón, 1304-ben Gyiván szerez részeket. II. Miklós fiai 1322-ben Bajóton birtokosok, közülök III. Miklós, a ki testvérével, Péterrel, hamispénzverés bűnébe keveredett, 1341-ben Neszmélyen és Mogyoróson birtokos. A fenti Zovárd fia Domokos, (1316-1356), a ki hosszas pert folytatott a nemzetség Bod ágával a biharvármegyei jószágokért, 1352-ben visszanyerte Bajnát és Sárkányt (Sárkányfalva), melyeket III. Miklós és Péter jószágainak elkobzása alkalmával vettek el tőle; Mogyorósért pedig, mely a királyné kezére került, 1356-ban kárpótlást nyert. (Karácsonyi J. i. m. 153.)
Hunt-Pázmán.
A Hunt-Pázmán nemzetség még követetlenül a királyság megalapítása előtt telepedett le a vármegye területén. Szent István király, a kinek nagy szolgálatokat tettek a keresztény hit megszilárdításában és a pogányság leveretésében, közel a királyi székhelyhez adott nekik birtokokat. Hunt (997-1020) Csenkén kapott legelőt lovai számára, míg fia Bény (1030) a mai Bény helység területét, mely róla vette nevét. Bény testvére, Lampert, Hont vármegyében telepedett le. Utódát, Lampertet, a ki Bényben volt birtokos, 1132-ben II. Béla király táborában meggyilkolták.
A bényi ág.
E hatalmas, kiterjedt nemzetség többi ágait mellőzve, csupán a bényi ággal foglalkozunk, mely a vármegyében birtokos volt, bár ennek az ágnak a birtokai is inkább Hont vármegyében terülnek el. Ez ág sarja, Amadé, 1217-ben, mielőtt a Szentföldre ment volna, alapította a bényi premontrei-rendű prépostságot, melynek a kéméndi birtokot adta. Amadé fiát, Istvánt, a ki 1262-ben szintén Bényben lakott, 1273-ban elhalván, a monostor templomába temették el. Amadé testvérének, I. Pongrácznak fiai, I. Lampert és Kázmér 1236-ban a dömösi monostornak nehány hontvármegyei falut adományoztak. Kázmér fiai, Ugrin, Péter és Lampert, 1289-1294 közötti időben, főleg az esztergomi érseki birtokokon elkövetett garázdálkodásokkal tették magukat ismertté. Az országbíró 1295-ben az általuk okozott károkért bényi és kéméndi birtokaikat elvette tőlük s azokat az esztergomi egyháznak adta. De a Kázmérfiak ellenszegültek az ítélet végrehajtásának, mire a király 1297-ben Páld és Kisgyarmat birtokaik elvesztésére ítélte őket. Ugrin, a ki megbánta garázdálkodásait, Ladomér esztergomi érsekkel kiegyezett s neki a kéméndi jószágból az őt megillető részt átengedte. 1297-ben a Kázmérfiak a király hűségére térnek s 1299-ben már Csák Máté ellen harczolnak. A király Nyitra és Trencsén vármegyékben adott nekik birtokokat, ezzel egyidőre eltűnnek a vármegyéből. A XIV. század közepén fiaiak ismét Bényben találjuk; így Ugrin fiát, Demetert (1356-59), Péter fiát, Cseh Miklóst és Lampert fiát, Istvánt (1356-1359), bényi nemesnek írják az oklevelek. 1359-ben Ó-Bényt védik az ugyane nemzetségből származó födémesi Miklós fia, Miklós (1303-1359) támadásai ellen, a ki szintén igényt támasztott 449Ó-Bényre és Gényre s 1349-ben bizonyságleveleket állíttatott ki arról, hogy e birtokok Szent István király óta a nemzetség kezében voltak. (Karácsonyi i. m.)
Ákos.
Az Ákos nemzetség, mely Erdélyben, Szilágy vármegyében lép fel, a XIII. század végén szerez a vármegyében birtokokat. E nemzetség Micsk ágából származott I. Ákos (1312-1342) Ákospalotáját bírta, mely 1288-ban már fennállott. E birtok negyedrészét, fiai beleegyezésével, leányának adta oda.
Baar (Kalán v. Bor).
A Baar (Kalán vagy Bor) nemzetség, melyet a krónikák a hétvezértől származott nemzetségekkel egyenlőrangúnak mondanak, már a XIII. század első felében birtokos volt a vármegye területén. Pósa (1222) országbíró fia, II. Nána ispán (1244-66), Sár (Or-Sáp vagy Ur-Sáp) és Berchee pusztákat bírta, melyeket 1248-ban másodunokatestvérének, az ugyane nemzetségből származott Petus fia Jóbnak adott cserébe.
Csór.
A Csór nemzetség, Fejér vármegye legrégibb birtokosainak egyike, melyről a krónikák már egy 1108. évi esemény keretében megemlékeznek, a XIV. században szerez birtokokat Esztergom vármegyében. E nemzetség sarja, Csór Tamás, 1331-ben Szenyepalotáját, 1340-ben Süttő falu egy részét, 1342-ben Esztergom közelében két szőlőt bírt.
Koppán.
A Koppán nemzetség, melynek ősi fészke és törzshelye a Rév-Komárommal csaknem szemben fekvő Koppánmonostora, a tatárjárás után tűnik fel Esztergom vármegyében. E nemzetség bábolnai ágából származott II. Miklós 1244-ben Bajon helység keleti részén 40 hold földet, 1245-ben Bajon déli oldalán, Esztergom és Dorog között is bírt egy területet.
Szák.
A Szák nemzetség, melynek ősi fészke a Komárom vármegyében, Kisbértől keletre eső Szák falu volt s a melyről a XIII. század elejéig nyúlnak vissza az okleveles adatok, Süttőn volt birtokos. E nemzetség sarjáé, Adorján fia Andrásé 1295-ben Süttő, melyet azonban fia János (1295-1333) eladott Csór Tamásnak.
Szente-Mágocs.
A Szente-Mágocs nemzetség ősi fészke Baranya vármegyében volt, de csak a XIII. század második felében tűnik fel, ekkorra már elterjedt Szabolcs és Zemplén vármegyékben is. Ezek az utóbbi ágak 1291-ben a Bajót, Mogyorós és Bajna között elterűlő mai Péliföld (Szent-Kereszt) pusztát, - akkoriban Pély falut - bírták, midőn a nemzetség tagjai Györk ispán fiai, Apsa, Mágócs és László, Albert fia Mihály, továbbá István, Márk, Gergely, László, Gug, Ugrin, István és György mester 1291-ben a nemzetséget illető esztergomi (talán pilisi) monostor kegyuraságát vissza akarták szerezni, azzal a nemzetség szabolcs-zempléni ágát bízták meg. A fenti Apsa, II. Márk, II. László, Ugrin, továbbá Tamás és Kölcse Esztergom környékén szintén birtokosok voltak, mert 1292-ben, a pécsi káptalan előtt tanúskodnak a Hunt-Pázmán nembeli Kázmér fiak által az esztergomi káptalan birtokain elkövetett garázdálkodásokról és a káptalannak okozott károkról. (Wenzel: X. 106.)
Birtokviszonyok a XIV. században.
A XIV. században, az Anjouk uralkodása alatt, a mily mértékben az egyháziak, nevezetesen az esztergomi érsek és a főkáptalan mindegyre több birtokot szereznek a vármegye területén, ép oly mértékben fogy a világi birtokosok száma. Nagy Lajos király adományai közűl csak keveset ismerünk, melyek Esztergom vármegyére vonatkoznak. 1367-68-ban Ebnbrandi Miklós fia Jánosnak adja Béla helységet, 1371-ben pedig az Osli nembeli Kanizsai István, zágrábi püspöknek, valamint testvérének János fiainak Miklósnak, Vas vármegye későbbi főispánjának, Jánosnak, akkoriban esztergomi prépostnak, Lőrincznek és István királyi apródnak Szalónak váráért Újfalu, Bajót, Pély (Péliföld-Szentkereszt) és Cheuker nevű esztergomvármegyei jószágokat adta cserébe. (Sopron várm. oklt. I. 395.) Alkalmasint a király adományából bírta Széchy Miklós 1351-ben az egyik Szőgyént és Magyar Pál, Róbert Károly és Nagy Lajos egyik leghívebb udvari vitéze, gimesi várnagy 1364-ig Dág helységet. Nagy Lajos uralkodása alatt telepedett le Lábatlanon, Henslini Pál is, a ki 1385-ben Lábatlani előnévvel fordúl elő; 1390-ben alkalmasint ennek fiúsított leánya Ilona és Wécs János, a királyné apródja, bírják Lábatlant. Nagy- és Kis-Karvát Nagy Lajos király 1369-ben Chyrlei Péternek, Erzsébet anyakirályné sáfárjának adományozta.
A kisebb birtokosok közűl említést érdemelnek a Köbölkútiak és a Libádiak. A Köbölkúti család, melynek őse Köbölkúti Péter 1234-ben alnádor, 1245-ben eladja a köbölkúti birtokait, de utódai ismét visszaszerzik. László fiai Jakab és János 1355-60-ban Köbölkúton voltak birtokosok. A Libádi családból Rofoin 1353-ban egy beiktatásnál nádori kiküldöttként szerepel. A Zamárdiak a XIV. században az Esztergom szomszédságában fekvő Szamárdiban, a XV. század végén Karva környékén birtokosok.
Zsigmond király uralkodása alatt ismét néhány újabb család szerez birtokot a vármegye területén. Zsigmond 1434-ben Pogánytelki Tamásnak adta Béla helységet, 1439-ben Pogánytelki Tamás és Bálint, valamint rokonai Tatai Pál, Gyivai Dömjén fia Jakab, Belegi Domonkos fia Jakab Gyivát nyerik adományul. Zselizi Töttös László fiai 1420-ban Kéty szomszédos birtokosai. Kuraly a Kathyz nembeli Szécsényi László fia László, későbbi nógrádi főispán birtoka, melyet 1437-ben Kanizsai János érseknek adott cserébe. (Fejér X. 7. 619.)
A XV. század.
A Lábatlani vagy Dédi Farkas család a XV. században kezd nagyobb szerepet játszani. László 1444-ben esztergomi várnagy és a vármegye alispánja, 1452-ben Bercse pusztát bírja. (Orsz. Lev. Dl. 13793.) Gergely 1477-ben esztergomi várnagy. Mérgesi Péter 1444-ben szintén a Bercse puszta birtokosa, Hangoni Perselth János 1458-ban Csév helységben bír részeket; Thawasz Bálint, Anda Mihály, Fekete Dömötör 1487-ben az Ebed melletti Kölked birtokosai, Thúróczi Miklós 1468-ban Bajon helység részbirtokosa. Szömörei János, alkalmasint a Szemere nemzetségből, Esztergom vármegye alispánja (1444-1450.) Doroszlófalvi Gergely 1450-ben szintén a vármegye alispánja volt. Kesző (Ravaszkesző) 1460-ban Ország Mihályé, a ki azt zálogjogon birta. (Dl. 15445.) Chuzy István, Neboyszai Simon és Thompa Domokos 1467-ben Györki és Tompa határai ügyében egyezkedtek az esztergomi nagypréposttal. Bajnai Both András 1493-ban Sárás pusztára nyert új iktató parancsot. II. Ulászló királytól. Kistapolcsányi Gergely 1494-ben Libád birtokosa. (Orsz. Lev. Dl. 16.544. 19.982.)
A XV. század végén fennálló birtokviszonyokról az 1494-95. évi adóösszeírások nyújtanak némi felvilágosítás. 1494-ben 1322 portát, 1495-ben 1100-at írtak össze. Sajnos azonban, az összeírás csupán öt birtokos nevét őrizte meg. Ezek: a király, kinek Tolna községben 17 portája volt, az esztergomi érsek 88 porta birtokosa, Egervári László horvát bán, kinek vitámi (Komárom vármegye) várához Esztergom vármegyéből 25 porta tartozott, továbbá Somi Jósa temesi gróf, a ki Bényben volt birtokos, hol 46 portát írtak össze és Újlaki Lőrincz szerémi herczeg, kinek 32 portája volt a vármegyében.
A XVI. század.
A XVI. század elején a mohácsi vészig terjedő időszakban a következő kisebb birtokosokat találjuk a vármegye területén: a Sáros vármegyéből ide szakadt Kapy család megszerezte Karvát, melynek egy negyed részét 1519-ben kötött egyezség értelmében Sárkányi Pathy Károlynak adta át. Pathi Benesenich Mátyás, Konkoly Péter, Bajnai Both András 1502-ben Lábatlant bírják, 1503-19-ben ugyanitten Bajoni János, Erdődi Bakócz Tamás, Földesi János és Máté, 1519-ben pedig Bucsányi Korláthkeöi Péter birtokosok. Piszke 1519-ben Bajoni János és Erdődi Bakócz Tamás esztergomi érsek birtoka. Sárkányfalva 1505-ben Kapy Menyhérté, de eladta; leánya Pathy Károlyné Kapy Katalin azonban még ebben az évben visszaszerzi. Csév 1525-ben Czobor Gáspár birtoka. Ravaszkeszőt a Báthori család szerzi meg, mely tőlük Bátorkeszinek neveztetett el. Báthori István és György 1502-ben iktattattak Ravaszkesző, Ujfalu (Kisújfaiu) és Köbölkút birtokába. Ettől kezdve Bátorkeszi lett a Báthori család birtokainak központja. 1532-ben már városnak irják. (Dl. 21094. N. r. a. Fasc. 423.35)
A mohácsi vész után.
A mohácsi vész utáni birtokviszonyokról az adóösszeírásokból nyerünk adatokat. Különösen becsesek ezek az összeírások, mert egyúttal feltüntetik azt is, hogy a török hódoltság következtében az ősi birtokos osztály miként pusztúlt évről-évre a vármegyében. A legrégibb adólajstromok szerint (1531-1533-ban) a következő világi birtokosokat találjuk a vármegye területén:
Károly alispán 1531-ben Béla helység földesura. Pozsár János 1532-ben Nagy-Bélát bírja. Báthori István nádor özvegye 1531-ben Bátorkeszi ura. Pekri Lajos 1533-ban Bátorkeszi, Újfalu és Köbölkút földesura. Erdődi István Nagy-Bény földesura, mely helység eredetileg az érseki uradalomhoz tartozott. Nyáry Ferencz 1532-ben Libádot, Kőhídgyarmatot és Nánát bírta. Gyivai jános 1532-ben Gyivát bírta, ez a falu szintén a káptalan földesurasága alá tartozott.
A XVII. század.
Az 1549. évi összeírás szerint Alsó-Bény és Felső-Bény Balassa Menyhérté, Bátorkeszi, Köbölkút, Mocs, Bart és Újfalu Báthori Andrásé, Sárkányfalva Csernaházi András faluja. Az 1533. évi összeírás alkalmával csupán 17 helységben 142 portát írtak össze, ebből 92 az esztergomi érseké, négy Balassa Menyhérté, 44 Báthori Andrásé és három Csernaházy Andrásé volt.
451Az időtől kezdve, mikor Esztergom másodízben török kézre kerűlt (1605) egészen Érsekújvár elestéig (1663), tehát míg a hivatalos Esztergom vármegye az érsekújvári várban székelt, három adóösszeírás maradt fenn, 1609., 1613. és 1646-47. évekből. Ez összeírások közűl azonban csak az 1609. és 1613. éviek nevezik meg a birtokosokat. 1609-ben a következő világi birtokosok vannak felvéve: Pálffy (Nagybény), Keglevich János (Bátorkeszi, Köbölkút és Kisújfalu), Csery Mihály (Sárkányfalva); 1613-ban Pálffy Jánosé Nagy-Bény, Keglevich Jánosé pedig Bátorkeszi, Köbölkút, Kisújfalu és Sárkány. (Orsz. Lev. Dicalis conscriptiók 1531-1696.)
Esztergom visszavétele után 1696-ban volt az első adóösszeírás a vármegyében. Ez még élénken feltünteti az utolsó török háborúk nagy csapásait. A gyakori katonai átvonúlások, vagy a téli szállásokra beosztott katonaság kicsapongásai miatt, a fellendülés, az anyagi megerősödés csak igen lassan haladt előre. A vármegye nagyobb része az egyháziak birtokában van, a világi birtokosok közűl a Pálffyak és Sándor Menyhért, valamint Bottyán János szerepelnek az összeírásban, az utóbbi azonban ekkor még zálogbirtokos.
Az 1696. évi összeírás szerint a Pálffy család bírta Nagy-Bény, Köbölkút, Kisújfalu és Bátorkeszi helységeket, melyeket Bottyán János, akkor császári huszárezredes, zálogba vett. Sándor Menyhért alispáné volt Nagy-Sáp, Bajna, Sári-Sáp, Baboly puszta, ezek közül Bajnát szintén Bottyán bírta egy ideig zálogban.
Köznemes csupán kettő élt a vármegye területén: Szabó András és ennek testvére, a kik Bátorkesziben laktak; ellenben Esztergom királyi városban akkoron 31 nemes lakott. (Villányi Sz.: Néhány lap Esztergom múltjából.)
A XVIII. század.
Az 1701. évi egyházlátogatás, mely némileg kedvezőbb viszonyokat tüntet fel, a következő birtokosokat sorolja elő: Köbölkút, Kisújfalu, Nagy- és Kis-Bény a Pálffyaké, melyeket zálogjogon Bottyán János bír. Sárkányfalva Nedeczky Mihályé, Huszár Pálé és Lábody Ádámé. Bajna, Nagy-Sáp, Sári-Sáp Sándor Menyhérté, Nagy-Ölved a Bokor családé.
A szatmári békekötés utáni korszakban már több nemes család telepedik le a vármegyében. Midőn III. Károly király 1723-ban az egész országra kiterjedőleg elrendelte a nemesi vizsgálatokat, Esztergom vármegye is hozzálátott a rendelet foganatosításához, a vizsgálatot azonban csak a birtoktalan nemesekre terjesztette ki, így azután az 1725. és 1731. évi vármegyei nemesi vizsgálatok alkalmával csupán az armalisták igazolták nemességüket, ellenben a birtokos nemességet az 1754-55. évi országos nemesi összeírás alkalmával vették fel. 1725-ben a következők igazolták nemességüket: Hampel István, Jósa másként Varga Orbán, Madary Márton, Marcha István, Endre és János, Nagy Ferencz, Paxy (Paksy) István, Szabó Mátyás családja; 1731-ben: Pathó Pál, Madary másként Ellés István, Kóczy Lénárt, Ivanics Jakab.
Az 1754-55. évi nemesi összeírás alkalmával 37 birtokost és 19 armalistát vettek fel. Névszerint: Baranyay Zsigmond, Barmos Imre, Bellesich Ferencz, Biró János, Csery Sándor, Felkis József, Fribaisz Ferencz, Frivaldszky András, fia Ferencz és Elek, Gánóczy István, gróf Gyulay Ferencz, Hrabovszky László, Isó György, István, János, Mihály, Ivaniss István, Jaksics Mihály fiai János és Pál, Kertészy Ádám, Komáromy László, Kossovics Márton, Krassovszky Zsigmond, Luby Zsigmond, Miklósffy Márton fiai Ferencz és Imre, Miskey Ferencz, István, János és József, Missich Mihály, Móczár Mihály, Mórocz Péter, Novák István, gróf Erdődy Pálffy Miklós, Pamhakkel Mihály, Pató István és János, Pécsy Imre, Petheő Sebestyén, báró Szlavniczai Sándor Mihály, Simoga György, Sissay János, Szentgály János, Szilcz József, Tersztyánszky József, Valther Imre és Zilizy András. Az összeírás befejezése után 1756-ban még a következők igazolták nemességüket: Bedő Mihály, Eötvös másként Borbély Mihály, a Jósa család, az 1688. évi nemeslevél alapján, és Neszmér Ferencz.
A vármegye birtokosairól az 1732-1755. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvek nyújtanak felvilágosítást. Ezek szerint az esztergomi járásban a legnagyobb világi birtokos a báró Sándor család volt. 1732-ben báró Sándor Mihályé Bajna, Sári-Sáp, Nagy-Sáp, Sárás puszta, 1755-ben ezeken kívűl még Leányvár is. Lábatlan 1732-ben a Nedeczky családé, Piszke báró Gyulay Ferenczé. 1755-ben Lábatlant és Piszkét Nedeczky Ferencz, az Ujlaky, a Lehóczky és a Hegyi családok bírják. Karván 1755-ben a gróf Gyulay, Csery, Missich és Kvassovszky családok birtokosok. Bikol pusztát 1755-ben a Bellesicz és a Frivaldszky családok 452bírták. Úny helység 1755-ben Barinay László, Miskey Ferencz és Friebeisz Ferencz földesurasága alá tartozott. A párkányi járásban a gróf Pálffyak a legnagyobb világi birtokosok. 1732-ben Pálffy Miklós nádor örökösei bírták Bátorkeszit, Köbölkútot és Kisújfalut, 1732-55-ben Tersztyánszky József alispán bírta Béla helységet, hol kastélya is volt, és Gyivát. Sárkányt (Sárkányfalva) helység 1732-ben báró Gyulay Ferencz, Missich Mihály, Paxy István és Nedeczky Ferencz birtoka, 1755-ben az egész helység Csery Sándor nyitrai alispáné. A párkányi járáshoz tartozó többi helységek mind egyháziak, jelesűl az esztergomi érsek és az esztergomi káptalan földesurasága alá tartoztak. Az 1785. összeírás alkalmával 500 nemes személy volt a vármegye területén.
A XIX. század.
A XIX. század első felében nyolcz nagyobb uradalom volt a vármegyében. Ez uradalmak közül a párkányit az esztergomi érsek, a bátorkeszit a Pálffy család herczegi ága, a szenttamáshegyit az esztergomi főkáptalan, a bajnait gróf Sándor Móricz, a csolnokit a vallásalap, a tátit az esztergomi papnevelőintézet, a pilismarótit a vallásalap és a Bélait a báró Baldacci család bírta.
Alább közöljük a vármegye családait, különös tekintettel azokra, melyeknek sarjai a közpályán szerepeltek, s a melyek a vármegyékben jelenleg is virágoznak és itt birtokosok.
Családok
Andrássy (Egyházpakai).
Eredeti neve Horváth volt, de már 1671-ben Horvát alias Andrásy néven szerepel. Első ismert őse János, 1671-ben, Egyházfán volt birtokos; unokája, György, a XVIII. század első felében Esztergom vármegyébe, Nyergesújfalura, költözött; ennek unokái: József (sz. 1806, † 1852) udvari tanácsos, Esztergom vármegye főispáni helytartója és követe, Mihály, (szül. 1779 † 1841) kir. asztalnok, herczeg Grassalkovich jószágkormányzója. Fia Mihály († 1861) Esztergom vármegye országgyűlési követe és később I. alispánja. Fia, Gyula (sz. 1835 † 1894) Esztergom vármegye szolgabírája később a köbölkúti kerület orsz. képviselője. Mihály volt orsz. képviselő Únyon és Tinnyén birtokos. János († 1907). Esztergom vármegye alispánja, kir. tanácsos.
Bakay. (Tótbakai).
A család 1629-ben nyert czímeres nemeslevelet, melyet Bars vármegyében hirdettek ki és nemességet 1730-ban. Hont vármegyében igazolták. A XIX. század első felében a család Karva helységben birt földesúri joggal. László karvai birtokos a Hont vármegyétől nyert nemesi bizonyitványt 1832. június 4-én hirdette ki Esztergom vármegyében.
Czímer: Kékben, hármas zöld hegyen, arany markolatú görbe kardot tartó, arany oroszlán. Sisakdísz: szarvaival felfelé álló ezüst holdsarló, hegyein egy-egy hatágú arany csillaggal. Takarók: kékarany-vörösezüst.
Baldacci. (Vég-Vezekényi, báró).
Korzikai eredetű család, melynek tagjai sorából Antal (szül 1762 † 1841) Ferencz király bizalmasa, a német-cseh kanczellária alelnöke, 1811-ben a számvevőség elnöke, 1815-ben osztrák bárói rangra emelkedett. Testvére, József, őrnagy, a ki gróf Thoroczkay Borbálát vette nőül, Erdélyben telepedett le. Fiai: Antal és Manó, 1830-ban nyertek magyar bárói rangot. Antal 1834-ben a Vág-Vezekényi előnevet nyerte adományul. A XIX. század első felében a bélai uradalmat bírta, melybe 1834-ben iktattatott be és ennek alapján Esztergom vármegye nemeseinek sorába felvétetett.
Czímer: Tojásdad ezüst pajzs, közepén kettérepedt és veres magját mutató természetes színű gránátalma, melynek két oldalán Deus és Dies szavak olvashatók. A pajzs fölött bárói korona. Pajzstartók: mindkét oldalon egy-egy szárnyas nemtő.
Baranyay. (Bodorfalvi és Zákosfalvi).
őse Lajos, a ki 1440-ben két baranyavármegyei helységet, Bodorfalvát és Zákosfalvát, nyerte adományul. Unokája Pál, 1526-ban Mohácsnál elesett. Ennek fia, Gáspár, (1634-36) Wesselényi Ferencz beszterczei uradalmának praefectusa. Gáspár fia, Zsigmond, 1653-ban törzstisztként szolgált Érsekújvárt. Ennek fia, Gáspár, 1699-ben Lipót királytól Kurtakeszt kapta adományúl. Fiai: Imre (1732) és János († 1766) lovassági tábornok és a Dessewffy-ezred parancsnoka. Utóbbinak csak egy leánya maradt; a családot Imre terjesztette tovább. Az 1754-55. évi összeírásban e családból Zsigmondot vették fel Esztergom vármegye nemesei sorába. Ferencz 1785-ben nyert nemesi bizonyság-levelet Esztergom vármegyétől. Egy másik Ferencz 1791-ben nyert nemesi bizonyítványt Pozsony vármegyétől és azt 1793-ban hirdette ki Esztergom vármegyében.
Barmos (Barmas).
Imre, továbbá Deák Lőrincz, Fülöp és Péter, valamint Drenes Benedek 1578-ban nyertek czímeres nemeslevelet. Az 1754-55. évi összeírásban e családból Imre van felvéve a vármegye nemes családai sorába, a ki Esztergomban lakott. Ő, valamint fiai, Sándor és Károly, továbbá testvérei József és István, bicskei lakosok, 1755-ben nyernek nemesi bizonyítványt Pest vármegyétől.
Bellesics (Bellesicz)
család 1755-ben Bikol puszta egy részét bírta. Az 1754-55. évi nemesi összeírásban Ferencz szerepel az Esztergom vármegyei nemesek között.
Bertók.
A XIX. század első felében Sárkányfalván volt birtokos.
Biró.
Az 1754-55. évi összeírásban János szerepel az Esztergom vármegyei nemesek sorában. 1830-ban Pozsony vármegyétől Károly nyert nemesi bizonyítványt, melyet ugyanaz évben Esztergom vármegyében is kihírdettetett. A XIX. század első felében Karva helységben bírt földesúri joggal a család.
Boronkay. (Boronkai).
Somogy vármegyéből származik, hol Pál 1476-ban Boronka helységre nyer adományt. A családfa az 1560-ban élt Jánostól származtatható. István, ki a "Nezettei" előnevet nyerte, 1643-ban a magyar gyalogság vajdája, később ezredes. A család két ágra szakadt; a "Boronkai és Nezettei" előnevet viselők Nyitra vármegyében telepednek le, míg a többiek mind csak a régi "Boronkai" előnevet használják. II. István II. Rákóczi Ferencz híve. 1702-ben Zemplén vármegye alispánja. Tamás 1702-ben török fogoly. Mihály 1711-ben Zemplén vármegye jegyzője. Sándor 1744-ben Nyitra vármegye főjegyzője, Dániel Veszprém vármegye árvaszéki elnöke, János 1780-ban Veszprém vármegye főjegyzője. IV. István 1790-1807. Bars vármegye követe, 1810-ben első alispán, 1820-ban a verebélyi és a szentgyörgyi érseki székek nádora, utóbb főispáni helytartó és Zólyom vármegye főispánja, kir. udvarnok, tanácsos. Ferencz (1790-1802) a határvizsgáló-bizottság tagja. József Somogy vármegye követe (1790-1802), György (1800) Somogy vármegye aljegyzője. Imre (1810.) aranysarkantyús vitéz, cs. kir. tanácsos. Lajos Hont vármegye főjegyzője, 1848-ban kormánybiztos, 1861-ben országgyűlési képviselő. Albert 1848-ban Abauj, Zemplén és Ung vármegyék kormánybiztosa, Imre Nyitra vármegye főadószedője, cs. kir. kamarás, királyi táblai ülnök, Pál 1844-ben cs. kir. kapitány, Rudolf 1844-ben helytartósági tanácsos. László 1848-ban a pesti egyetemi légió hadnagya, 1849-ben főhadnagy a 90-ik honvédzászlóaljnál. Gyula 1848-ban huszárkapitány, Lajos 1876-ban Esztergom vármegye főjegyzője. A család több vármegyétől nyert nemesi bizonyságlevelet. Dániel veszprémi tvszki ülnök 1780 szeptember 26-án hirdette ki nemességét Veszprém vármegyében. Lajos és Jenő 1883 szept. 20-án Esztergom vármegye nemeseinek sorába beiktattattak. Jenő jelenleg sárkányfalvai birtokos, tart. huszártiszt a vármegye második virilistája.
Czímer: Kékben, zöld alapon, jobbról hatágú arany csillag, balról befelé fordult ezüst félholdtól kísért leveles koronán könyöklő pánczélos kar, markában három felfelé álló nyílvesszőt markolva. Sisakdísz: pajzsbeli kar, a karhajlásnál nyugvó félholddal és csillaggal. Takarók: Kékarany-veresezüst.
Bozzay (Bozzai).
BOZZAY.
Vas vármegye régi birtokos családainak egyike, mely 1271-ben kapta V. István királytól Bozzai helységet. 1358-ban Bozzai Várda fia Benedek, Vida fia Ugron, Mihály fia Egyed, Ladomér fia Miklós és Lendva fia János kérésére I. Lajos király a vasvári káptalannal megjáratta Bozzai határait. A család tagjai közűl Demeter, 1461-ben, a vasvári káptalan kanonokja volt. Benedek 1526-ban Zápolyai János király komornoka. Mihály 1647-ben Nemescsóban birtokos. Imre 1723-ban új adományt nyert Koltára és Dömötörire. Idővel a család átszármazott Győr vármegyébe, hol Felpéczen volt birtokos. B. István fia László 1742 jan. 30-án hirdette ki nemességét Komáromban. Ennek fia László Esztergom vármegyébe költözött; fia János (szül. 1781 † 1848). 1803 okt. hó 24-én nyert nemesi bizonyságlevelet Vas vármegyétől, melyet 1804-ben hirdettetett ki Esztergom vármegyében. Esztergom vármegye I. alispánja és kir. tanácsos. A XIX. század első felében Úny helységben bírt földesúri joggal.
Czímer: kékben, görbe kardot tartó oroszlán. Sisakdísz: pajzsbeli oroszlán növekvően. Takarók: kék-arany, vörös-ezüst.
Burián.
Árva vármegyéből származik, hol Nemes-Dedinára nyert adományt. Idővel átszármazott Liptó és Zólyom vármegyékbe. Tagjai közül az 1754-55. évi összeírásban András és László Árva, Tamás fia Pál, Lipót vármegye nemesei között foglal helyet. Zólyom vármegyében János 1766-ban hirdettette ki nemességét. István részt vett az 1809. évi nemesi felkelésben. Pál és István 1849-49. honvédtisztek. János jelenleg ügyvéd Esztergomban.
Czímer: Kékben, zöld halmon, fészkében ülő s fiait vérével tápláló pelikán. Sisakdísz: nyilt fekete szárny között könyöklő, görbe kardot tartó pánczélos kar. Takarók: Kékarany.
Cséffalvay.
Pozsony vármegyéből származó család. Tagjai közül György fiai: István, Péter és Pál, továbbá Gergely és fiai János, 1651 okt. 5-én nádori adományt nyernek Cseffalvára. József 1854-ben hirdetteti ki nemességét Pozsony vármegyében; alkalmasint egy személy ezzel az a József, a ki 1755-ben Nyitra vármegyében hirdettette ki nemességét. Ennek fia Imre 1780-ban Hont vármegyében hirdettette ki nemességét. József, únyi birtokos, 1833 január 5-én nyert nemesi bizonyítványát, ennek alapján 1842-ben Esztergom vármegye nemeseinek névjegyzékébe felvétetett. A XIX. század első felében Úny helységben bírt földesúri joggal.
Czímer: Veresben babérkoszorúval övezett görbe kardot tartó arany oroszlán. Sisakdísz: babérkoszorúzott, görbe kardot tartó, pánczélos kar. Takarók: kékarany, veres-ezüst.
Csenkey.
Ferencz 1769 aug. 17-én nyert nemesi bizonyságlevelet Pozsony vármegyétől, melyet 1776 jún. hó. 21-én hirdettetett ki Esztergom vármegyében. A XIX. század első felében a család Úny helységben bírt földesúri joggal.
Csery.
1609-ben Mihály, Sárkányfalván három porta birtokosa volt. Sándor, Nyitra vármegye alispánja, 1755-ben Sárkányfalván, 1754-56-ban Karván volt birtokos. Ugyanő előfordúl 1754-ben Esztergom vármegye nemeseinek névsorában.
Csupor. (Szentgyörgyvölgyi).
Gábor oklv. ügyvéd, szillsárkányi földbirtokos, volt országos képviselő, az 1622-ik évben kiállított országos nemesi oklevél alapján, 1835 október 26-án nyert nemesi bizonyság-levelet Sopron vármegyétől. Fia István okl. erdőtiszt, a herczegprímási uradalmak erdészeti főtisztje, főerdőmestere, vármegyei bizottsági tag, az Országos Erdészeti Egyesület választmányi tagja, és fiai: István és Lajos 1902. május hó 15-én tartott közgyűlésen nyertek nemesi bizonyságlevelet Esztergom vármegyétől.
Feichtinger (Baranyanádasdi).
Bajorországból származik és a XVII. század végén költözött Magyarországba. József György Baranyanádasdon telepedett le, 1720-ban nyert czímeres nemes levelet III. Károly királytól, melyet unokája, Ferencz (szül. 1779 † Esztergom 1852), az esztergomi herczegprímási uradalmak főtisztje, részére 1825-ben a kanczellária átírt. Fia Sándor, 1887-ben, Baranyanádasdi előnévvel nemességújítást nyert Sándor († 1900) Esztergom vármegye tiszti főorvosa. Fiai: Elek cs. és kir. osztályfőnök, a II. osztályú vaskorona-rend vitéze; Ernő kir. ítélőtáblai bíró. Viktor a budapesti IV. ker. reáliskola tanára. Sándor a herczegprímási uradalom jószágfelügyelője Bajcson.
Czímer: Kékben, folyóvíz felett négyszögletes kövekből rakott torony és híd; a hídból kiemelkedő, jobbjában hegyes tőrt tartó pánczélos vitéz. Sisakdísz: két természetes színű szarvasagancs között, pajzsbeli vitéz növekvően. Takarók: kék-ezüst, veres-arany.
Felkis (Laki).
Az 1754-55. évi országos nemesi összeírásban e családból József szerepel Esztergom vármegye nemesei között; nemességét utóbb kétségbe vonták, minek következtében József Esztergom vármegye 1764 április 5-én tartott közgyűlésén bemutatta Sopron és Komárom vármegyék nemesi bizonyságleveleit, melynek alapján nemességét a helytartó tanács is elismerte.
455Földváry (Földvári).
FÖLDVÁRY.
Heves vármegyei család. István János, úgyszintén neje Puspawer Mária Magdolna és fia István Félix, 1798 julius 20-án kapott czímeres nemeslevelet, melyet 1799-ben Esztergom vármegyében hírdettek ki; akkor telepedett át ebbe a vármegyébe. A család tagjai közül felemlítendők: Czímerszerző I. István kapitány, Újpalánka várának parancsnoka, hét hajó török zsákmányt a csajkásokkal elfogott. Ugyanő részt vett a hétéves háborúban, a mikor Kehl lőportornyát megmentette. II. István (Félix) 1840-ben Esztergom vármegye főpénztárnoka. VI. István, a költő, Esztergom sz. kir. város főügyésze. Imre, Budapest székesfőváros bizottsági tagja.
Czimer: Vágott pajzs. Felűl kékben, jobbról, hatágú arany csillag, balról befelé fordúlt, ezüst félholdtól kísért, rakott kövekből épült, két lőréssel és három toronynyal ellátott várfalból kiemelkedő fekete, háromszögű kalapos, fehérkabátos katona kék hajtókával és arany sujtással, jobbjában kardot tartva, melyet golyó tör keresztül. Alúl aranyban egyenes kürt. Sisakdísz: fehérmező kékhajtókás, kardot tartó kar, a kardot golyó töri keresztül. Takarók: Kékezüst-veresarany.
Frey (Késmárki).
FREY.
Szepesvármegyéből származik, hol Mihály, Kézsmárk város polgármestere 1614-ben II. Mátyás királytól nyert czimeres nemes levelet, melyet kihirdettek 1615-ben Szepes vármegyében, 1764-ben Pozsony, 1768-ban Baranya, 1889-ben Esztergom vármegyékben. Tagjai közül: Vilmos esztergomi lakos, 1848-ban nemzetőrszázados, 1889 szeptember 20-án nyerte meg régi magyar nemességét Késmárki előnévvel. Fia Ferencz (1892-1905) Esztergom város országgyűlési képviselője. Ennek fia Vilmos árvaszéki ülnök és h. elnök.
Czímer: Fennálló katonai arany pajzs alapzatából növekvő zöld mező, benne pánczélos, sisakos vitéz, jobb kezében rövid hajító dárdát forgat, balkezével pedig a vörös lónak, melyen ül, gyeplőit igazítja. Sisakdísz: Koronából kiemelkedő barnapej ló. Tak: aranyfekete, ezüstvörös.
Fribeisz (Rajkai).
János és fiai, János és István 1655-ben nyertek czímeres nemeslevelet III. Ferdinánd királytól. 1732-ben Ferenc Úny helységben birtokos. Ugyanő előfordúl az 1754-55. évi összeírásban a vármegye nemeseinek névsorában. A XIX. sz. első felében a család Uny helységben volt földesúr. Antal, Imre fiával együtt, 1832-ben hírdettette ki nemességét Esztergom vármegyében.
Czímer: Kékben zöld alapon, szemközt fordúlt két arany oroszlán, előlábaikkal egy babérkoszorúzott egyenes kardot tartva. Sisakdísz: arany markolatú görbe kardot tartó, kinövő, arany oroszlán. Takarók: kék-arany, veres-ezüst.
Frivaldszky. (Frivaldi).
János 1583-ban nyert czímeres nemeslevelet Rudolf királytól. A család Trencsén vármegyében telepedett le; egyik sarja pedig, Endre, a XVIII. század első felében telepedett le Esztergom vármegyében, és Trencsén vármegyének bizonyítványa alapján az 1738 október 14-én tartott közgyűlésen vétetett fel a vármegye nemesei sorába. 1755-ben Süttő helység egy részét bírta. Az 1754-55. évi összeírásban András fiai, Ferencz és Elek szerepelnek Esztergom vármegye nemesei között. Ferencz és Elek 1768-ban nyert nemesi bizonyságlevelet Esztergom vármegyétől. Egy másik Ferencz, Trencsén vármegyének 1755-ben kiadott bizonyítványa alapján az 1783 szept. 2-án tartott közgyűlésen iktattatott a vármegye nemeseinek sorába. József 1784-ben hírdettette ki nemességét Esztergom vármegyében.
Czímer: Veresben, zöld alapon álló, ormozott bástyatorony nyitott kapuval; oromzatán három arany búzakalászt tartó, aranymezű, könyöklő kar. Sisakdísz: két fekete szarv között pajzsbeli kar. Takarók: veres-arany.
Geiszler (Gaizler).
János 1757 július 18-án nyert czímeres nemeslevelet Mária Terézia királynőtől, melyet 1757 szept. 9-én hírdettetett ki Esztergom vármegyében. A XIX. század első felében Úny helységben bírt földesúri joggal. Antal és József 1805-ben nyertek nemesi bizonyságlevelet Esztergom vármegyétől.
Gyulay (Gyulai, báró és gróf).
Ferencz 1716-ban Komárom vármegyében Marczelháza részeire nyert kir. adományt. 1724-ben Esztergom vm., 1732-ben Komárom vármegye alispánja 1738-40-ig Ung vármegye főispánja volt. († 1740). Ferencz 1732 május 12-én bárói, 1735 márczius 30-án Ferencz nevű fiúval egyetemben grófi rangra emeltetett. A fenti Ferencz megszerezte Karvát és Sárkányfalvát (1732), II. Ferencz 1743-ban Karvát, 1755-ben Sárkányfalvát bírta.
Czímer: Négyelt pajzs, a harmadik és a negyedik mező közé ékelt ötödik mezővel és szívpajzszsal. Ebben aranyban fekete C betű és római VI. szám áll. A nagy pajzs: 1. Veresben, zöld alapon befelé fordult arany oroszlán, jobb előlábával kardot, baljában zöld koszorút tartva. 2. kékben zöld alapon ezüst félkerékből kinövő ezüst patriarcha-keresztet tartó, koronás arany oroszlán. 3. Kékben zöld alapon nyilt arany szárny között álló, verestollas, sisakos, pánczélos vitéz, kiterjesztett karjaival a két szárny végét tartva. 4. Veresben természetes színű vizen úszó tengeri szűz. 5. Aranyban farkát szájában tart koronás fekete kígyó. Három sisak. Sisakdíszek: I. Görbe kardot és koszorút tartó pajzsbeli oroszlán, növekvően. Takaró veres-arany. II. (középső) Pajzsbeli kinövő pánczélos vitéz. Takaró: kék-arany. III. Patriarcha keresztet tartó pajzsbeli oroszlán. Takaró: kék-arany.
Hajósy.
Pál, István, János és József, úgyszintén egy másik József és Mihály 1805 febr. 16-án nyertek nemesi bizonyságlevelet Komárom vármegyétől, melyet 1805 szept. 23-án hírdettek ki Esztergom vármegyében. A XIX. század első felében Karva helységben bírt a család földesúri joggal.
Hamar (Nemespanni és Gyöngyöshalászi). Nyitra vármegyéből származik. Őse Mihály 1602 április 20-án nyert czímeres nemeslevelet, melyet Nyitra és Esztergom vármegyében hírdettek ki. Mihály utóda Heves vármegyében lakott (1698) s a vármegyétől nemesi bizonyítványt nyert. Unokája Ferencz, Heves vármegye szolgabírája, Berczelen lakott. Fia Pál az esztergomi érsekség ügyésze (1864-66), Esztergom vármegye alispánja. Testvére Gyula, 1848-ban mint honvédtiszt esett el.
Hatala (Borzói).
Péter, neje Munkáchy Ágnes, és gyermekei: István, András, Anna és Mária 1668 szept. 2-án nyertek czímeres nemeslevelet, mely 1669 márcz. 3-án Sáros vármegyében hírdettetett ki. Pál 1792-ben Sáros vármegye bizonyítványa alapján, Pest vármegye nemesei közé felvétetik.
Czímer: Kékben, zöld alapon, fekete báránybőr-takaróval ellátott, fehér lovon vágtató fehér attilás, veres nadrágos, magasszárú sárga csizmás és kucsmás, fekete tollas vitéz, jobbjában görbe kardot, baljában a kantárt tartva. Sisakdísz: nyilt fekete szárny között könyöklő pánczélos kar, aranymarkolatú görbe kardot tartva. Takarók: kék-arany, vörös-ezüst.
456Héya (Sárfalvai).
Jakab 1783-ban nyert a székely székektől nemesi bizonyságlevelet, a melyet 1783 decz. 9-én hírdettek ki Esztergom vármegyében. József Tivadar, Mária és Vilma 1840-ben nyertek czímeres nemeslevelet V. Ferdinánd királytól, melyet 1840-ben hírdettek ki Esztergom vármegyében. Imre 1828-31-ben Esztergom vármegye másod, majd 1832-40-ben első alispánja.
Horváth (Tiborczszegi).
Imre és Ferencz 1803-ban nyertek nemesi bizonyságlevelet Vas vármegyétől, melyet 1803 június 14-én hírdettek ki Esztergom vármegyében. A XIX. század első felében Uny községben bírt a család földesúri joggal.
Hrabovszky (Hrabovai és Kis-Kotessoi).
Trencsén vármegyéből származó család. László 1747-ben nyert nemesi bizonyságlevelet Trencsén vármegyétől, melyet 1751-ben hírdettetett ki Esztergom vármegyében. Az 1754-55. évi összeírásban László van felvéve Esztergom vármegye nemeseinek névjegyzékébe. Imre fia Miklós, 1759-ben nyert nemesi bizonyítványt Trencsén vármegyétől. Károly 1794-ben Gömör, Ignácz 1796-ban Békés vármegyétől nyert bizonylatot, melyeket Krassó vármegyében hírdettek ki. József fiai, János, József és István, 1814-ben nyertek nemesi bizonyságlevelet Trencsén vármegyétől, ezt 1832-ben hírdetteték ki Esztergom vármegyében.
Hunyady.
A XIX. század első felében Karva helységben bírt földesúri joggal.
Huszár (Nagy-Baráthi).
A család múltját a Hont vármegyét tárgyaló kötetben ismertettük. A család esztergommegyei ágából István 1678-ban Lábatlanra és Piszkére nyer királyi adományt. Imre 1702-ben ugyanitt birtokos. A XIX. század első felében Karva és Úny helységekben bírt földesúri joggal. Zsigmond 1846-48 között Esztergom vármegye alispánja. Egy másik hasonnevű család sarja Márton, 1771-ben nyert nemesi bizonyságlevelet Bars vármegyétől, melyet 1804-ben hírdettetett ki Esztergom vármegyében.
Institorisz (Mossóczi).
Túrócz vármegyéből származik. A XVII. század második felében tűnik fel. Tagjai közűl többen főleg a lelkészi pályán tűntek ki. Így Illés, a ki a jenai egyetemen végezte tanúlmányait, Lőcsén, majd Beszterczebányán volt evangelikus lelkész († 1720-ban); Gábor szintén evangelikus lelkész, előbb Kassán, majd Puszta-Födémesen működött, 1794-ben Pozsonyban egy művet adott ki. Mihály († 1803-ban), pozsonyi evangelikus lelkész volt. A család tagjai közül az 1754-55. évi összeírásban András özvegye, Mihály és Tamás Túrócz, Mátyás pedig Szepes vármegye nemesei között fordúl elő. Egyik ága Arad vármegyében telepedett le, hol Sólymos-Búcsán bírt földesúri joggal. Ez ágból János 1838-47-ben Arad vármegye főjegyzője, később váltótörvényszéki elnök. († 1868.) Ignácz 1838-ban esküdt és 1841-47-ben alszolgabíró. Gyula 1848-ban honvédhuszár, majd besorozták a cs. kir. hadseregbe, hol a 14. huszárezredben a századosságig emelkedett. Fiai közűl Gyula Karván földbirtokos. Frigyes jelenleg hadapród.
Czimer: Kékben, két, keresztbe fektetett török lófarkos lobogó. Sisakdísz: fészkében ülő, fiait vérével tápláló pelikán. Takarók: Kékarany-veresezüst.
Isoó.
A család III. Ferdinándtól nyert czímeres nemeslevelet, melyet János és György bajnai, valamint János és György ölvedi lakosok 1718-ban mutattak be Esztergom vármegye közgyűlésén. Az 1754-55. évi összeírásban e családból György, István, János és Mihály vannak felvéve Esztergom vármegye nemeseinek névsorába. György 1774-ben nyert nemesi bizonyságlevelet Esztergom vármegyétől.
Ivaniss. (Ivanics).
Jakab 1720-ban nyert czímeres nemeslevelet III. Károly királytól, melyet 1725-ben hírdettetett ki Esztergom vármegyében. Az 1754-55. évi összeírásban ilynevű családból István van felvéve a vármegye nemeseinek névjegyzékébe.
Jagasics. (Dunaszekcsői és Ráczgörzsönyi).
János 1715-ben nyert czímeres nemeslevelet III. Károly királytól. Sándor 1843-ban nyert nemesi bizonyságlevelet Vas vármegyétől, melyet ugyanez évi április 4-én hírdettetett ki Esztergom vármegyében. Sándor (1849-60) kinevezett alispán és megyefőnök.
Czímer: Kékben, zöld alapon felugró szarvas. Sisakdísz: természetes színű daru, felemelt lábában gömbölyű követ tartva. Takarók: veres-ezüst, kék-arany.
Kerekes.
Jeremiás és István 1723-ban Pest vármegyében hírdettették ki nemességüket. Péter 1774-ben igazolta nemességét, melyet ugyanaz évi nov. 3-án hírdettetett ki Esztergom vármegyében. A XIX. század első felében Karva helységben bírt földesúri joggal a család.
Kertészy.
A család 1622 október 3-án nyert czímeres nemeslevelet II. Ferdinánd királytól, melyet Ádám 1734 november 26-án mutatott be Esztergom vármegye közgyűlésén. Az 1754-55. évi nemesi összeírásban e családból Ádám szerepel Esztergom vármegye nemeseinek névjegyzékében.
Kobek. (Bátorkeszi).
Lengyel származású család. István 1895-ben nyert czímeres nemeslevelet. Családja előbb Fejér vármegyében Polgárdiban lakott és a XIX. század hetvenes éveiben Esztergom vármegyébe költözött, hol Bátorkesziben szerzett birtokot. Nemességét 1896-ban Esztergom vármegyében hirdettette ki. Tagjai közül István 1901-1905-ben a köbölkúti kerület országgyűlési képviselője, a zárszámadási bizottság tagja. Kornél tartalékos huszárhadnagy.
Czimer: Arany pólyával vágott, kék pajzsban, zöld alapon, fészkében ülő, fiait vérével tápláló, természetes színű pelikán, a vágási vonal felett két ezüst liliom között hatágú arany csillag. Sisakdisz: Kiemelkedő felkantározott fehér paripa. Takarók: Mindkét felől kékezüst. Jelmondat: Nunquam Otiosus.
Koller (Nagy-Mányai, nemes báró és gróf).
Tirolból származik, honnan előbb Alsó-Ausztriába, majd Magyarországba költözött. János Kristóf 1633 decz. 12-én nyert czímeres nemeslevelet II. Ferdinánd királytól. Rangemelések: Ferencz Xavér udvari tanácsos 1752-ben bárói, 1758 nov. 26-án osztrák örökös tartományi, 1759-ben magyar grófi rangra emeltetett. A nemesi ág a XIX. század első felében Karva helységben bírt földesúri joggal, ezenkívül Sárkányfalva fele részét bírta.
Komáromy.
László, 1748-ban nyert nemesi bizonyságlevelet Pozsony vármegyétől, melyet 1749 május 29-én hírdettetett ki Esztergom vármegyében. Az 1754-55. évi nemesi összeírásban e családból László szerepel a vármegye nemeseinek névsorában.
Kossovics.
A család 1662 szept. 7-én nyert czímeres nemeslevelet I. Lipót királytól, melyet Márton 1731-ben mutatott be Komárom vármegyében, melynek bizonyítványa alapján 1752 febr. 28-án Esztergom vármegye nemesei közé felvétetett. Az 1754-55. évi nemesi összeírásban e családból Márton szerepel a vármegye nemeseinek névsorában.
457Kovács.
Pál, István és Endre 1656 jún. 20-án igazolták nemességüket Esztergom vármegye közgyűlése előtt. János 1774-ben nyert nemesi bizonyságlevelet Esztergom vármegyében. Egy más hasonnevű család sarja Pál, Nyitra vármegye bizonyságlevele alapján 1804-ben a vármegye nemeseinek névsorába beiktattatott.
Kruplanicz.
Nyitra vármegyéből származik, melynek nemessége sorában az 1754-55-ik évi összeírás alkalmával Jánost találjuk. Simon és fia, Kálmán 1833 jan. 14-én nyertek nemesi bizonyságlevelet Nyitra vármegyétől, melyet 1833 márczius 21-én hírdettettek ki Esztergom vármegyében. Kálmán 1871-1894-ben Esztergom vármegye alispánja, majd 1894-1900-ban főispánja.
Kvasovszky.
Gömör vármegyéből származik. Zsigmond 1720-ban hírdettette ki nemességét Pest vármegyében, 1755-ben Karván volt birtokos. Az 1754-55. évi nemesi összeírásban Krasovszky Zsigmond nevével találkozunk Esztergom vármegye nemesei között.
Lippay.
Ferencz, 1792 augusztus 21-én nyert czímeres nemeslevelet I. Ferencz királytól, melyet 1793 febr. 18-án hírdettetett ki Esztergom vármegyében. A XIX. század első felében Karva helységben bírt földesúri joggal.
Luby.
Az 1754-55. évi orsz. nemesi összeírásban e családból Zsigmond szerepel a vármegye nemeseinek névjegyzékében. László, Gábor, József és János 1797-ben nyertek nemesi bizonyságlevelet Esztergom vármegyétől. A család multját Szatmár vármegyei kötetünkben ismertettük.
Luczenbacher (Szobi).
Hont vármegyéből származik. Őse János, a ki Szobon a ma is virágzó faipari vállalatot megteremtette, fia Pál (szül. 1818, † 1900) a Ferencz József-rend lovagja, a főrendiház élethossziglan kinevezett tagja, 1878-ban magyar nemességet nyert. Fiai közül Jenő Váczon, II. Pál Szobon birtokos, Miklós földmívelésügyi miniszteri tanácsos és pettendi (Fejér vm.) birtokos István özvegye Kis-Muzsla pusztát bírja.
Czímer: Hasított pajzs, elől kékben gyökerestől kitépett arany tölgyfa. Hátul aranyban, a pajzs közepén, természetes színű folyóvízen át fektetett fekete horgony. Sisakdísz: Pajzsbeli tölgy, növekvően. Takarók: Mindkétfelől kékarany.
Maithényi (Kesselőkeői urak és bárók.)
MAJTHÉNYI.
A család multját a Bars és Hont vármegyéket tárgyaló kötetben ismertettük. A XIX. század első felében Gyiván bírt földesúri joggal, ekkor a helység fele része az övé volt.
Mattyasóvszky. (Alsó- és Felső-Mátyásfalvi).
Liptó vármegyéből ered, hol Mattyasócz nevű helységek is vannak. A család, mint eredeti okiratok igazolják, tősgyökeres magyar eredetű, s egy része Alsó- és Felső-Mattyasóczi előnevet használ. Első ismert őse Ábrahám, a ki Alsó- és Felső-Mártyásfalvát 1282-ben királyi adományban nyerte. A család a XII. és XIII-ik században a liptómegyei Szentiványi, Okolicsányi, Pongrácz és Lehoczky birtokos-nemes családokkal együtt említtetik s a feljegyzés szerint IV-ik Béla trencséni táborához csatlakozott a Liptó vármegyét pusztító tatárok elől. - A család később elterjedt Szepes, Hont, Nyitra, Pozsony, Zemplén vármegyékben is. Mihály 1596-ban Liptó vármegyétől nemesi bizonyítványt nyert s ezt III. Károly 1720. deczember 30-án Bécsben megerősítette. Az Esztergom vármegyei Mattyasóvszky családnak a liptói, s Nyitrára származott törzsből való leszármazása 1282-től szakadatlan lehozható. A nyitrai Mihálytól ered az esztergommegyebeli család, melynek nemessége Nyitra vármegyében 1772. január 21-én, Esztergom vármegyében ugyanaz évi febr. 17-én hirdettetett ki Pál kérelmére. Pál fia: István kérelmére Esztergom vármegyében 1812 deczember 21-én a nemesség ismét kihirdettetett. A család nemességét 1868-ban, 1895-ben és 1904-ben Esztergom vármegyénél ismét kihirdették. Az utóbbi két esetben a Mattyasóvszky István (1764.) Lajos nevű fiától leszármazott Lajos, Vilmos, Kálmán, Mária, férj. özv. Perényi Henrikné és Alojzia, férj. Mátray Gyuláné nemessége ismertetett el. A család kiválóbb tagjai: László nyitrai püspök (1701), Tamás Mihály Sáros vármegye főispánja (sz. 1834.), Mátyás cs. és kir. kamarás, alezredes (sz. 1858.), Miklós Xav. Ferencz ker. ítélő táblai bíró (sz. 1851), Lajos lovag, nyug. herczegprímási jószágigazgató, néhai Vilmos ügyvéd, ny. várm. főügyész, Kálmán ügyvéd, az esztergomi Takarékpénztár ügyésze és Mária férj. Perényi Henrikné: gyermekei: Perényi Kálmán dr., Esztergom vármegyének a nemzeti ellenállás idejében híven kitartó mostani alispánja és Perényi Árpád herczegprímási főszámvevő.
Czímer: I. Kék pajzsban arany koronából kinövő fekete medve, mely előlábaival három ezüst liliomot tart. Sisakdísz: A pajzsbeli alak. - II. Változat: Kék pajzsban, zöld mezőn álló fekete medve, három fehér rózsát tart. Sisakdísz: A pajzsbeli alak növekvően. Takarók: Mindkét felől kék-ezüst. (Érdekes, hogy a czímer a családi hagyomány szerint kék pajzsban, arany koronából kinövő fekete medve, a mely két kézzel ütésre emel egy, a földből gyökerestől kitépett fát. A czímerszerző ős ugyanis a hagyomány szerint V. Istvánt, a ki a királyt a vadászaton rátámadó medvétől úgy mentette meg, hogy óriás erejével egy élő fát rántott ki s azzal sújtotta le a vadállatot.)
Meszena (Hívvári).
A család eredetét a Komárom vármegyét tárgyaló kötetben ismertettük. János 1849-ben Esztergom vármegye I. alispánja volt.
Miklósffy.
Márton, az erdélyi Csikszék bizonyítványa alapján, 1744-ben hírdettette ki nemességét Esztergom vármegyében. Az 1754-55. évi nemesi összeírásban e családból Márton fiai, Ferencz és Imre szerepelnek a vármegye nemesei között. Imre 1819-ben Pest vármegye táblabírája. Imre (1801-20) Esztergom vármegye alispánja, Csíkvacsárcsi (Csikvatsártsi) előnévvel élt.
Miskey.
1732-ben Úny helységben volt birtokos. A XIX. század első felében a család ugyanott bírt földesúri joggal. Az 1754-55. évi nemesi összeírásban e családból Ferencz, István, János és József neveivel találkozunk Esztergom vármegye nemesei között. Mihály 1824-ben nyert nemesi bizonyságlevelet Esztergom vármegyétől.
Missics.
Mihály 1728-ban hírdettette ki nemességét Esztergom vármegyében, 1732-55-ben Sárkányfalván, 1755-ben Karván volt birtokos. Ugyanő előfordul az 1754-55. évi nemesi összeírásban Esztergom vármegye nemesei között.
Móczár.
Pál 1645-ben nyert czímeres nemes levelet III. Ferdinánd királytól, melyet 1647-ben hírdettek ki Nyitra vármegyében. Fia, György († 1718), ennek fia Mihály, Magyar-Szőgyén községben telepedett le és nemességét 1719-ben hírdettette ki Esztergom vármegyében; neve az 1754-55. évi összeírásban is előfordul a vármegye nemeseinek sorában. Ágának utolsó sarja Erzsébet (szül. 1822 † 1881) Kubicza Ferenchez ment nőül.
Mórocz.
Az 1754-55. évi nemesi összeírásban e családból Péter van felvéve a vm. nemesei közé.
458Nedeczky (Nedeczei és Lábatlani).
A család múltját a Komárom vármegyét tárgyaló kötetben ismertettük. Ezúttal csak a család Esztergom vármegyei ágára terjeszkedünk ki. A család, a Korláthkeöyek után Vérth, Lábatlan, Radvány, Piszke és Bikal birtokokat szerezte, a melyekre Sándor és Mihály 1690-ben nádori, 1702-ben pedig királyi adományt nyertek. Mihály, a ki vármegyei szolgálatba lépett, 1702-11-ben Komárom és Esztergom vármegyék főjegyzője volt. Sándor 1696-ban Gyiva birtokot szerezte; később Karván is szerzett részeket. A szabadságharcz kitörésekor II. Rákóczi Ferenczhez csalatkozott, a ki 1706-ban Oroszországba küldte követségbe. 1711-ben kegyelmet nyervén, hazajött s még ebben az évben Esztergom vármegye helyettes alispánává választották. Sándornak nem voltak gyermekei, birtokait Mihály fiai, István és Ferencz örökölték. Az utóbbi Komárom vármegye szolgálatába lépvén, 1727-ben al-, majd 1738-ban főbíró, később alispán lett. 1751-ben táblai ülnökké neveztetett ki. Fia András 1757-ben Komárom vármegye főjegyzője lett, 1762-ben másodalispán. Testvére Pál, (1728-88) Vérthen lakott; másik testvére Kristóf, 1759-ben hadnagy az Esterházy ezredben, tőle származik a család görbői ága; végül Ferencz, (szül. 1745 † 1814) Komárom vármegye főbírája, majd főpénztárnoka. Utódai közül: Kálmán (szül. 1810 † 1890) Komárom várm. főjegyzője. Fia Ödön, kir. kúriai bíró. Károly (szül. 1814 † 1857) Esztergom várm. jegyzője, később a prímási uradalom ügyésze. Sándor (szül. 1816 † 1900) 1848. nemzetőri százados. Gáspár, (szül. 1822 † 1893.) Dömösön plébános.
Osváth.
OSVÁTH.
Ősi székely eredetű család, melynek őse Szapolyai János király uralkodása alatt (1526-40) Ugocsa vármegyében telepedett le. Utódai: Pál, Gergely, András István 1630 május 12-én nyertek czímeres nemeslevelet III. Ferdinánd királytól, melyet 1630-ban Borsod és 1656-ban Szatmár vármegyében hírdettek ki. Tagjai közül György és András a XVII. század közepén Berettyóújfaluban laktak, György 1659-ben részt vett II. Rákóczy György lengyelországi hadjáratában, de tatár fogságba esvén, 200 tallérral kellett magát kiváltania. Fia András, 1686-ban Bihar vármegye táblabírája. Utóda Pál 1745-ben szintén Berettyóújfaluban birtokos. A jelenleg élő nemzedék Páltól (szül. 1800 † 1864) származik. Utódai közül: Pál 1848-49-ben honvédtiszt, majd Bihar vármegye csendbiztosa. Fiai: Andor Esztergom szab. kir. város főjegyzője, Imre kir. tvszéki bíró, Gyula író.
Czímer: kékben, zöld alapon fehér lovon ülő zöldruhás, fehérköpenyes, sárgacsizmás, sarkantyús, magyarsüveges vitéz jobbjában lobogós lándzsát tart. Sisakdísz: zöldruhás, kék öves, magyar süveges, szemközt fordult vitéz növekvően, jobbjában kardot tart, balját csípőjére teszi. Takarók: kék-arany, veres-ezüst.
Pálffy (Erdődi, gróf és herczeg).
A család múltját a Pozsony vármegyét tárgyaló kötetben ismertettük. Esztergomban a család a XVII. század közepén Bátorkeszit szerzi, melybe Pál örököseit 1654-ben beiktatták. Bátorkeszi a XVIII. században P. Miklós nádor örököseinek birtokába jut, utóbb a herczegi ágé lesz, mely 1848-ig volt a helység földesura. A bátorkeszi uradalomhoz Esztergom vármegyéből Kisújfalu, Köbölkút helységek tartoztak.
Palkovics (Szenkviczi.)
Károly, Sándor és ennek fiai: Károly, István, Lajos, Géza és Gyula 1835-ben nyertek nemesi bizonyságlevelet Esztergom vármegyétől. A család nemessége még Pest és Gömörkishont vármegyékben volt kihirdetve. Károly vm. birtokos, Esztergom vármegye és város 48/49. kormánybiztosa, 61-ben I. alispánja, orsz. képviselő és az Esterházy herczegi javak zárgondnoka volt. Gyermekei: I. László (†) várm. tb. főjegyző volt; Clarissa (†) Szőllősy Kálmán huszáralezredes neje, Gizella: férjezett Pongrácz Sándorné, fia: Kázmér vm. főjegyző; Miklós (†) és Pál (†) ikertestvérek, vezérkari őrnagyok; s II. László vm. tb. főjegyző.
Pamhakell.
Bernát 1712-ben nyert czímeres nemeslevelet III. Károly királytól. Az 1754-55. évi nemesi összeírásban e családból Mihály van felvéve Esztergom vármegye nemesei közé.
Czímer: Veressel és kékkel hasítva. Elől: két ezüst haránt gerenda, zöld ágon ülő harkálylyal, a veres mező többi része egy-egy ötlevelű fehér rózsával megrakva. Hátul: arany markulatú görbe kardot tartó arany oroszlán. Sisakdísz: pajzsbeli oroszlán növekvően. Takarók: kék-arany, veres-ezüst.
Pató (Pathó).
György az 1623 febr. 23-án és Gergely, az 1626 jan. 6-án tartott közgyűlésen Esztergom vármegye nemesei sorába beiktattatott. Pál, István és György testvérek, nagybátyjukkal Jánossal és Endrével együtt 1715-ben igazolták nemességüket. Az 1754-55. évi nemesi összeírásban e családból István és János fordulnak elő Esztergom vármegye nemesei közé. A XIX. század elején e család Muzslán lakott.
Pécsy.
Az 1754-55. évi nemesi összeírásban e családból Imre van felvéve Esztergom vármegye nemeseinek névsorába.
Petheo.
Sebestyén, az 1746 november 7-én tartott közgyűlésben, Veszprém vármegye bizonyítványa alapján vétetett fel Esztergom vármegye nemeseinek sorába. Az 1754-55. évi nemesi összeírásban e családból Sebestyén szerepel az Esztergom vármegyei nemesek között. Jakab 1780-ban nyert nemesi bizonyságlevelet Esztergom vármegyétől.
Pongrácz (Szentmiklósi és Óvári, urak, bárók és grófok).
PONGRÁCZ.
Ősi Liptó vármegyei család, mely közös eredetű a Szent-Iványiakkal. 1286-ban nyer adományt Szent-Péter, Szent-Miklós és Hogfalva birtokokra. I. Pongrácz, a ki már Szent-Miklósinak íratik, 1368-ban nyer új adományt és vásárjogot Szent-Miklósra. Unokája II. Miklós, 1424-ben vásárjogot szerez Andrásfalvára. Négy fia maradt, kik közül II. Pongrácz 1458-ban Óvár és Sztrecsén várát nyeri adományul. A családot testvérei: István és Jakab terjesztik tovább. Jakabtól származik a bárói és a grófi ág. A nemesi ágat István unokái Miklós (1548), Péter (1551) és Mátyás terjesztették tovább. Mátyás ágát fiai, Mihály és János, két vonalon folytatták. János vonalán Antal kamarai igazgató (1791) két fia Antal és Alajos, utódai élnek, a kik közül Péter († 1851) Liptó vármegye főügyésze, Antal fia Kázmér (szül. 1801 † 1881) Komárom várm. főszolgabírája. Fiai: Sándor (szül. 1835 † 1889) 1861-ben szolgabiró, majd esztergomi ügyvéd és 1865-ben herczegprímási uradalmi főügyész; Zsigmond (szül. 1841 † 1905) ügyvéd Esztergomban. Kálmán (szül. 1844) kir. közjegyző Nyitrán. Sándor fia: Kázmér (szül. 1869) Esztergom vármegye főjegyzője. (A család czímerét l. a Hont vármegyét tárgyaló kötetben.)
Rényi.
Zólyom vármegyei eredetű armalista család, a melynek egyik ága az 1840-es években Esztergom vármegyébe származott át, hol Rezső ügyvéd, a városi törvényszék elnöke és Esztergom vármegye tiszteletb. főjegyzője volt.
Czímer: Kék mezőben nyolczágú arany-csillag.
459Reviczky (Revisnyei).
REVICZKY.
Árva vármegye ősi családja. Őse Hontimér, a ki 1272-ben IV. László királytól az Árvában fekvő két eke terjedelmű, Revisnye birtokára nyert adományt. Fiai: Loránt, Bodor és Miklós terjesztették tovább a családot, mely idővel több ágra oszlott. A családból Károly 1770-ben bárói, János tábornok 1773-ban szintén bárói, Ádám kamaraelnök grófi rangra emeltetett. Ágaik azonban kihaltak, jelenleg a család csupán a nemesi ágban virágzik. Károly és Pál az 1832 június 4-én tartott közgyűlésen, Árva vármegye bizonyítványa alapján, vétettek fel Esztergom vármegye nemesei közé. Mihály, János és Antal 1836-ban nyertek nemesi bizonyságlevelet Esztergom vármegyétől. A XIX. század első felében Karva helységben bírt a család földesúri joggal. A család tagjai közül még felemlítendők: II. Mátyás (szül. 1463), árvamegyei szolgabíró; - István, (szül. 1699) tasnádi harminczados; - Imre hétszemélynök a XVIII. század második felében; - Károly, (szül. 1788 † 1861) kir. tanácsos, törvényszéki elnök, Esztergom vármegye alispánja; - László 1815 szegények ügyésze, bihari táblabíró; - Elek (szül. 1819 † 1856) 1848 előtt az alsótábla tagja; - István (szül. 1828) honvédszázados; - Sándor honvédfőhadnagy, elesett 1849-ben; - Gábor, (szül. 1838) érseki urad. főpénztárnok; - Pál, († 1873) törvényszéki elnök; - IV. Károly, (szül. 1852) 1881-ben orsz. képviselő, volt főszolgabíró, jelenleg Bikolon birtokos. - Ádám, birtokos Iszkán.
Czímer: (nemesi) Kékben, zöld alapon, aranyszegélyű verestakarós fehér lovon ülő pánczélos, három veres strucztollas sisakos, sarkantyús vitéz, vaskeztyűs jobbjában arany markolatú görbe kardot, baljában fekete kantárt tartva. (Némely változat szerint a pajzs felső jobb sarkában hatágú arany csillag és a balsarokban befelé fordult ezüst félhold látható.) Sisakdísz: három aranynyal futtatott veres rózsa, zöld száron, mindenik két-két zöld levéllel. Takarók: kék-ezüst.
Rochlitz (Rochlitzi).
ROCHLICZ.
Szászországból, Rochlitz városából, származik, a hol már a XV. század elején régi patricius családként szerepelt. A család a XVI. században négy felé szakadt. Két ág visszamaradt, melynek egyik ágából, 1693-ban, János György grófi rangra emeltetett, ez az ág 1760-ban kihalt. A másik két ág Sáros, Gömör és Szepes vármegyékben telepedett le. Nemességüket Mária Terézia elismerte és 1768-ban megerősítette. E családból való ifj. Arthúr (sz. Eperjesen, 1872-ben) esztergomi gyógyszerész.
Czimer: Kék pajzsban zöld alapon álló vörösruhás, sárgacsizmás, kalapos magyar vitéz, jobbjában kivont kardot tart, melyen fehérturbános véres tatárfő van átütve, baljában, mely csípőjén nyugszik, függő buzogányt tart a kard hüvelye mellett. Sisakdísz: jobbról fekete, balról veres nyílt szárny között csőrében zöld galyat tartó fehér galamb. Takarók: veres-ezüst-fekete-arany.
Sándor (Szlavniczai, nemes, báró és gróf).
Trencsén vármegyéből származik. 1456-ban e megyebeli Szlavniczára új adományt nyert. A XVII. században Nyitra vármegyébe költözött, hol 1723-tól az alsódubováni és ragyóczi Nádasdy-féle birtokokat bírta. Menyhért, 1696-ban Esztergom vármegye alispánja, Bajnát bírta, mely ettől kezdve szakadatlanul a család grófi ágának birtoka lett; ezen kívül a család Nagysápon és Sárisápon volt birtokos, melyeket 1696-ban szintén Menyhért alispán birtokában találunk. Menyhért a XVIII. század elején bárói rangra emeltetett. Utóda Mihály, előfordúl a magyarországi főurak 1764. évi összeírásában, mint Esztergom vármegyei lakos. Fia Antal, cs. kir. kamarás, valamint ennek gyermekei Vincze, Jozéfa, Anna és Eszter 1787 aug. 27-én grófi rangot nyertek. Vincze, fia Móricz, (szül. 1805 † 1878) cs. kir. kamarás, aranysarkantyús vitéz, a grófi ág utolsó fisarja. Leánya Paulina, a ki herczeg Metternich Richárdhoz ment nőül, a bajnai uradalmat bírja.
Czímer: (grófi) Kékben, koronás zöld halmon ágaskodó természetes szarvas, nyakán jobbról ezüst nyíllal átlőve, szájában zöld ezerjófüvet tart. Három sisak. Sisakdíszes: I. (középső) kinövő szarvas. Takaró: ezüst-vörös, ezüst-kék. II. Fekete szárnyas arany sasláb. Takaró: ezüst-vörös. III. Hasonló sasláb. Takaró: ezüst-kék. Pajzstartók: két befelé néző koronás természetes sas.
Sánta I.
A család 1652 nov. 2-án nyert czímeres nemeslevelet, mely 1653 nov. 14-én hírdettetett ki Hont vármegyében, hol 1730-ban igazolta nemességét. István, fia István, továbbá Péter és Ágoston 1832-ben nyertek nemesi bizonyságlevelet Hont vármegyétől, melyet 1832 április 13-án hírdettetett ki Esztergom vármegyében. A XIX. század első felében a család Úny helységben bírt földesúri joggal.
Sántha II.
Búczy másként S. János és rokonai 1467 július 5-én igazolták nemességüket Esztergom vármegye közgyűlése előtt.
Schenek (Tanádi.)
Esztergom vármegyei eredetű család. 1891-ben István, m. kir. főbányatanácsos, a M. Tud. Akadémia tagja, nyert czímeres nemeslevelet Tanádi előnévvel.
Setét.
Károly, Ferencz, Irma és Anna 1817 június 17-én nyertek nemesi bizonyságlevelet Pest vármegyétől, mely 1832 jún. 4-én hírdettetett ki Esztergom vármegyében. A XIX. század első felében Úny helységben bírt földesúri joggal.
Simoga.
A család 1715-ben nyert czímeres nemeslevelet III. Károly királytól, mely Veszprém vármegyében lett kihírdetve. E vármegyének 1750-ben kelt bizonyítványa alapján Györgyöt 1753 decz. 4-én Esztergom vármegye nemesei közé vették fel. Az 1754-55. évi összeírásban ugyanő szerepel.
Simoncsics (Simonchich).
Pál, 1686. jan. 24-én nyert czímeres nemeslevelet I. Lipót királytól. A család Trencsén vármegyében telepedett le, honnan Pest, Esztergom és Tolna vármegyékbe származott át. A XIX. század első felében Úny helységben bírt földesúri joggal.
Czímer: Kékben, koronás zöld halomból kiemelkedő, veresruhás szűz, felemelt jobbjában zöld babérkoszorút tartva, balja csípőjén. Sisakdísz: kinövő arany griff pajzsbeli koszorút tartva. Takarók: kék-arany, veres-ezüst.
Sissay.
János 1744 április 14-én nyert czímeres nemeslevelet, melyet Pozsony vármegyében hírdettek ki. János 1752-ben Esztergomban hírdettette ki nemességét. Az 1754-55. évi nemesi összeírásban e családból János szerepel Esztergom vármegye nemesei között.
Somogyi (Derghi és Karcsai).
Alajos, szenttamási lakos, az 1833 szeptember 2-án tartott közgyűlésen igazolta nemességét Sopron vármegye bizonyítványa alapján. A XIX. század első felében Karva és Úny helységekben bírt földesúri joggal. Flórián 1849-ben Esztergom vármegye alkotmányos alispánja volt.
Szabó (Bessenyői).
Borsod vármegyéből származik; később Heves vármegyébe költözött. Őse, Máté, 1640-ben nyert czímeres levelet, melyet az 1724. évi nemesi vizsgálat alkalmával 460György bessenyői (jelenleg Besenyőtelek) lakos mutatott fel. A család 1698-ban nyert Besenyőre királyi adományt, s előnevét 1780 óta használja. Esztergom vármegyébe Ferencz fia Sándor, a székesfehérvári káptalan tiszttartója, telepedett le († 1856 Úny). Fiai: Sándor, Esztergom vármegye főszolgabírája († 1891), Iván Imre (szül. 1833 † 1899) Esztergom vármegye árvaszéki elnöke. Ennek fia: Mihály, (szül. 1859) Esztergom vármegye főjegyzője, 1905-1906-ban Hont vármegye főispánja, Únyon birtokos.
Czímer: Kékben, jobbjában sarlót, baljában szőlőfürtöt tartó barna medve. Sisakdísz: arany búzakéve. Takarók: kék-arany, veres-ezüst.
Szabó (II).
Endre az 1623 február 23-án tartott közgyűlésen mutatta be a részére kiállított czímeres nemeslevelet, melynek alapján Esztergom vármegye nemeseinek névsorába beiktatták. Utódai 1696-ban igazolták nemességüket. Az 1731 évi nemesi vizsgálat alkalmával Mátyás és családja, 1754-ben János igazolta nemességét.
Szentgály.
István 1695-ben nyert czímeres nemeslevelet, mely 1696-ban hírdettetett ki Pest vármegyében. István az 1696 január 23-án tartott közgyűlésen Esztergom vármegye nemesei közé felvétetett. Az 1754-55. évi összeírásban e családból János van felvéve Esztergom vármegye nemesei közé. József és fia István, ráczkevei lakosok, 1844-ben, Esztergom vármegye bizonyitványa alapján, Pest vármegye nemesei sorába vétetnek fel.
Szilcz (Silzl).
János-Pál, esztergomi tanácsnok, 1713-ban nyert czímeres nemeslevelet III. Károly királytól. Pál 1715-ben hírdettette ki nemeslevelét Esztergom vármegyében. Az 1754-55-iki összeírásban e családból József van felvéve az Esztergom vármegyei nemesek közé. Károly 1780-ban nyert nemesi bizonyságlevelet Esztergom vármegyétől.
Tersztyánszky (Nádasi).
A család múltját a Hont vármegyét tárgyaló kötetben ismertettük. József, 1732-ben a vármegye alispánja, Béla helységben volt birtokos, 1755-ben Gyivát (akkor még puszta) bírta. József előfordúl az 1754-55. évi nemesi összeírásban is Esztergom vármegye nemesei között.
Újlaky.
1719-ben már Lábatlan egy részét bírta. 1755-ben ugyanott bírt földesúri joggal.
Valther (Waltherr).
György 171 febr. 11-én nyert czímeres nemeslevelet III. Károly királytól, mely ugyanez évben Esztergom vármegyében hírdettetett ki. Az 1754-55. összeírásban e családból Imre van felvéve Esztergom vármegye nemesei közé. László és fiai 1823-ban Esztergom vármegye bizonyítványa alapján Pest vármegye nemesei közé felvétetnek.
Czímer: Kékben, zöld alapon, arany markolatú görbe kardot tartó, kétfarkú arany oroszlán. Sisakdísz: veresruhás, kinövő férfi, kék övvel veres, prémes sapkában, jobbjában aranymarkolatú görbe kardot tartva, balját csípőjére helyezve. Takarók: kék-arany, veres-ezüst.
Vásárhelyi (Kézdi-Vásárhelyi).
Ősi székely család, melynek őse 1289-ben IV. László királytól Aranyosszéket nyerte adományúl, mely adományt 1291-ben III. Endre, utóbb I. Lajos és Zsigmond királyok is megerősítettek. A XVI. század végén a család Magyarországba szakadt; idővel Pest, Esztergom, Szatmár, Bihar, Arad és Csanád vármegyékben szerzett birtokokat. A jelenleg élő nemzedék István fiától, Ferencztől (1704-1735) származik. Ennek fiai voltak: I. Sámuel, a kitől a család pestmegyei és komáromi ága származott; továbbá I. György, kinek ága Pálban, a híres mérnökben, 1846-ban magvaszakadt és Márton, a kitől az aradvármegyei ág származott. A család pestmegyei ágából Sámuel, (szül. 1797 † 1860) Únyban volt birtokos, 1833-ban hírdettette ki nemességét Esztergom vármegyében. Ennek fia Géza, (szül. 1838), jelenleg Únyban, Jászfalun és Tinnyén birtokos. Fiai: Zoltán, közgazdasági író, min. s.-titkár, Dezső, ki mérnök és Géza m. kir. honvéd főhadnagy.
Czímer: Koronás zöld haladó sárkánynyal megrakott, jobb haránt, ezüst gerendával vágott kék pajzsban, felül befelé fordúlt ezüst félholdtól és hatágú arany csillagtól kísért, a vágási vonalból kiemelkedő koronás egyfejű fekete sas; alul hármassziklán három vártorony, tetején egy-egy ezüst zászlóval. Sisakdísz: nyilt fekete szárny között könyöklő, görbe kardot tartó veresmezű kar. Takarók: kék-arany, veres-ezüst. Pajzstartók: mindkétfelől egy-egy koronás arany oroszlán.
Zilizy (Zsilizsi).
András kapitány, 1717 okt. 28-án nyert czímeres nemeslevelet III. Károly királytól, mert 1718-ban hirdettetett ki Esztergom vármegyében. Az 1754-55. összeírásban e családból András van felvéve Esztergom vármegye nemesei közé.
Czímer: Kékben, zöld alapon, aranymarkolatú görbe kardot tartó arany oroszlán, baljában zöldleveles koszorút tartva. Sisakdísz: nyilt fekete szárny között kinövő pánczélos sisakos vitéz, felemelt jobbjában görbe kardot tartva. Takarók: veres-ezüst, kék-arany.
Zsitvay.
Ferencz dorogi postamester, valamint gyermekei: Ferencz, Antal, László, Károly, Józéfa, Júlianna, Terézia és Janka, 1801 január 23-án nyertes czímeres nemeslevelet I. Ferencz királytól, melyet 1801 november 10-én hírdettek ki Esztergom vármegyében. A család ezután Nyitra, majd Pest vármegyében telepedett le, hol Tótfaluban lakott. Pest vármegyéből egyes családtagok ismét Esztergomba költöztek. 1835-ben Antal és Imre, továbbá Antal fia József, unokája József, végül Imre fia József 1835 június 2-án kihírdettek nemességüket Esztergom vármegyében.
Források:
Illéssy János: Az 1754-55. évi orsz. nemesi összeírás. - Siebmachers: Allg. Wappenbuch Ungar. Adel. - Villányi Szaniszló: Néhány lap Esztergom város és a megye múltjából. - Illésy-Pettkó: Királyi könyvek. - Esztergom vm. levéltára; nemesi vizsgálati íratok és közgyűlési jegyzőkönyvek. - Egyes családoktól beszerzett adatok.