Tudvalevő dolog, hogy a hazai törvénykezés legrégibb emlékei Bihar vármegyéhez fűződnek. Az ú. n. váradi regestrum tartotta fenn azoknak az istenitéleti pöröknek (ordáliáknak) az aktáit, melyek az egyház magas tekintélye alatt Sz. László sirjánál a XII-XIII. században lefolytak. Minthogy ezekkel e műnek a vármegye történetét tárgyaló fejezete foglalkozik, az ősi igazságszolgáltatás e nagybecsű mozzanataira e helyütt nem terjeszkedünk ki.

Bihar vármegye levéltárában a legrégibb mutatókönyvet 1725-ből találtuk; czíme "Repertorium ex actis sedriarum civilium." A törvénykezés nyelve itt is latin. A II. József korabeli könyvek és iratok németül vannak vezetve. Ezeknek túlnyomó része azonban hiányzik.

Bihar vármegye akkori alispánja, Pécsy Imre, II. József halála után a vármegye közgyűlésén azt az indítványt terjesztette elő, hogy a II. József császár korabeli összes iratokat semmisítsék meg, mert azok állandóan a nemzeti érzület arczulcsapását hirdetnék. Az indítványt a közgyűlés, gróf Teleki Sámuel adminisztrátor heves ellenzése daczára, viharos éljenzés mellett elfogadta s az iratokat Nagyváradon, a református templom előtt, a Körös partján megégették.

A megye levéltára igen gazdag nemességvitató perekben. A sok között is legérdekesebb Baranyi Miklós hiressé vált pere, melyet édes anyja, Ungvári Katalin indított meg, fia törvényességének elismerése végett, s mely majdnem 100 évig tartó perlekedés után eredményre is vezetett.

A régi magyar büntetőjog egyik legsúlyosabb büncselekménye a házasságtörés volt. "A kik ezen bünben találtatnak, azoknak mindkét nemen levőknek a piaczon hóhér által fejük levágassék."

Ennélfogva rettenetes vád volt valakire azt mondani, hogy vétkezett a köteles hűségben. A kit vádoltak, annak a feje koczkára volt téve. Ennek a vádnak a neve a törvényszéki krónikákban zavagy volt. Ha a vád nem volt igaz, ha a pletykamondó nem tudta azt bebizonyítani, akkor a rágalmazóra nagy büntetést szabtak, - annak a "nyelve tőből levágassék."

Később ezt a törvényt annyiban szelidítették, hogy a nyelvkivágás helyett a hóhér lakatot csukjon a rágalmazó kihúzott nyelvére s úgy vezesse végig az utczán a nép szemeláttára. S ezt a törvényt nagyon szigorúan megtartották.

Ha egy nő megtudta, hogy őt valahol társaságban vétkes szerelemmel gyanusították, sérelmét biró elé vitte. A biró kikérdezte a terhelő tanúkat, a mire a vádlott a maga tanúit hallgattatta ki. Erre a tanúk szavahihetőségének megállapítása vagy lerontása következett. Minden egyes tanúnak az életét bírálat alá vették; újabb tanúk kihallgatásával esztendőkig eltartott egy ily becsületkereső proczesszus.

Baranyi Miklós feleségét, Ungvári Katalint valaki a hatóságnál azzal vádolta, hogy egy patikáruslegénynyel szerelmi viszonyt folytat. Az asszonyt tömlöczre vetették és elitélték, azzal az indokolással, hogy a vádlottak "nem 356gondolván Isten parancsolatjával, sem az ország törvényeivel, sem a mindennapi példákkal, mely szerint a bűnösök meg szoktak büntettetni, az ő testöket fajtalanságra adták, mely ezekből kitetszik: hogy az asszony a férfiunak ajándékban tükröt, pecsételt leveleket, pénzeket küldözött, kertekben, mezőkben vele sétált, nevetkezett, imitt-amott vele nappal s estve suttogott, a legényt férjének megölésére késztette, végre a kamarájában elrejtette. Azért, mivel az asszony férjéhez való hite s kötelessége ellen, máshoz adta magát, a legény felebarátjának házát megfertőztette, Isten törvénye szerint mindkettőnek feje hóhér által üttessék le, másoknak rettentő példájára, nekiek illendő és érdemlett büntetésökre".

Az itéletet nem hajtották végre, mert a közvélemény oly hangosan zúdult fel a vádlott nő ártatlansága mellett, hogy szabadlábra kellett őt helyezni. A férfi megszökött a tömlöczből. Ungvári Katalin, a református hitű nő, hitvesi becsülete és fia törvényességének elismerése végett a pápához fordult segélyért. S a pápa a kalocsai szentszéket delegálta az ügy megvizsgálására. A szentszék Baranyi Miklós ellenében megállapította, hogy Ungvári Katalin a hitvesi hűség ellen sohasem vétett s Miklós fia törvényes szülött, a ki jogositva van a Baranyi nevet viselni. Ezt az érdekes pert különben Jókai Mór koszorus regényirónk is feldolgozta.

1848-ban a megyei törvényszék működését ideiglenesen felfüggesztették s helyébe katonai bíróság lépett. Ez a biróság tárgyalta Sárosy Lajos Gyulának híressé vált sajtóperét, melyet az "Arad és vidéke" czímü politikai napilapban megjelent s a krinolinról szóló tréfás verse miatt inditották ellene. Az egész tárgyalás jellemző az akkori viszonyokra. A vers tartalma teljesen ártatlan, s csak az 1849-ki gyászos politikai helyzet érteti meg velünk, hogy szerzőjének ezért tizennyolc havi börtönt kellett elszenvedni.

Sárosy, a ki a szabadságharcz kitörésekor a pesti váltó-törvényszék elnöke volt s otthagyta elnöki állását, hogy mint honvéd hazájáért harczoljon, ezt a sajtóperét megelőzőleg, "Arany trombita" czímü verséért 4 évi várfogságot szenvedett s ezt Königgréczben ki is töltötte; két évet vizsgálati fogságban ült. Eleinte verséért a vádhatóság felségsértésért kérte elitélni s ezért mondták is ki bűnösnek. A kik, ezt az inkább frivol, mint politikai hátterű verset ismerik, érthetetlennek tartják, hogy miként lehetett abból felségsértést kimagyarázni.