Kicsi könyvecske; mindössze száz és nehány levél, majd beírva, majd üresen; gyarló asszonyírás, de szép, sőt helyes vonásokkal. Tartalmazza egy nemes és gyöngéd nő életének legnevezetesebb mozzanatait, erőteljes magyar nyelven irt, rövid naplószerű följegyzésekben, melyeket olykor az Istenben élő ájtatos léleknek nemesen egyszerű fohászai kísérnek, hogy mindaz, a mi följegyzésre méltó történt, Isten szent neve dicsőségére, a család örömére, boldogságára szolgáljon.

Ez a könyvecske Nyáry Krisztina, Esterházy Miklósné naplója…

Folytatják aztán fiai és unokái. Még gondosan bejegyzik az atya, anya halálát és egyéb fontos családi adatokat s így foly ez mindaddig magyarúl, míg a nemzetség érzi nemzeti emelkedését, virágzását. Ellenben, mihelyt az elidegenül a hazától s virágzása teljében már nem szerez, csak költ, hanyatlik: megszünnek a napló följegyzései is. Egy századon át áll aztán elhagyatva e könyvecske, hisz az unokák immár nem is értik az ősök nyelvét. Csak újabban esik meg a szíve rajta egy derék házi papnak, a legújabb nemzedék ismét magyarabbá nevelőjének, és folytatólag beírja a nemzedékeket, pótolván a századok mulasztásait is.

Tekintve e jelentéktelennek látszó kis iratot, mely hazánk egyik leghatalmasb családja, az Esterházyak hatalmának és fényének első kezdetét jelzi, olyan hatással van az ránk, mint ha valamely nagy folyam csekély forrását szemléljük, vagy apró magot, melyből a szerte ágazó terebélyes tölgy sarjadzik… Csak nehány lapot kell e naplóban fordítnunk, már ott találjuk a nagyság első csíráit. Nyáry Krisztina asszony valamely íródeákjával bele iratta a könyv végére atyja és anyja családja, a Nyáryak és Várdayak történetét, leszármazását. Férje, Esterházy Miklós és fiai már különös gondot fordítottak e családok magvaszakadt ágainak kijelölésére, melyek után Krisztina atyja vagy anyja ágán örökössé lett. Ez akkor igen gyakorlati és nem megvetendő dolog volt.

Mint az angol arisztokratiánál, úgy nálunk is akkor nem a születés, de a birtok adott nem csupán hatalmat és tekintélyt, hanem országos főrendiséget is. Nem az ősök dicsősége, hanem a folytonos harczok közben kihalt nagy családok öröksége lett kívánatos. Több új nagy család keletkezett az által, hogy a feltörekvő középrendű ifjú, valamely kihaló nagy család örökösét, özvegyét vagy leányát vette nőűl. Ekként Nyáry Krisztina gazdag öröksége nem kevesebbel járult az Esterházyak nagyságához, mint magának Miklós nádornak érdemei és szerzeményei.

I.

A Nyáry-család fényének megalapítója Nyáry Pál, Nyáry Lőrincz. Nyáry Pál a Krisztina atyja, Nyáry Krisztina születése. Anyja Várday Kata. Ősei. Várday Pál. A matriarchák. Czobor Erzsébet és férje Thurzó nádor. Thurzó Imre neveltetése. Összekelése Nyáry Krisztinával. Alvinczy Péter. Fényes lakodalom Anser nuptialis. Apponyi János. Nyáry Krisztina crypto-catholicismusa. Thurzó Imre a közpályán. Az 1618-iki országgyülés. Protestáns mozgalmak. Nyáry Krisztina és a hitviták.

3. RÉSZLET A BITTSEI PALOTÁRÓL.

A KIS könyv első bejegyzője családjának, a Nyáryaknak, fényét és hatalmát Pál alapította meg, a középnemesség köréből a magyar arisztokratia első sorába emelte. I. Ferdinánd szolgálatában fegyverét messze az ország határain túl hordozta, a smalkaldi háborúban és Mühlbergnél, hol lovasságának nemcsak vitézségét és ügyességét, de fényes öltönyét, színes pajzsait, sáfránynyal sárgára festett lovait Károly császár s a szövetséges fejedelmek megbámulták. Miután pedig Bécs védelmében küzdött, Buda-Pestnél a törököt a Dunába verte, az Ipolynál a janicsárokat szétugrasztotta, Zápolya ellen mindig kész pártvezére volt Ferdinándnak: hűsége és vitézsége azután mindig elismerésben részesült. Családját bárói rangra emelték; czímerébe a rózsákhoz vitézsége jeléül két oroszlányt nyert, melyek a rózsákat emeljék; vörös viaszszal pecsételhetett, mi akkor nagy kitűntetés volt. S a mi a fő, oly dús javakkal tetézték, hogy Vas-vármegyétől Túróczig, Morvaországtól, hol szintén nagy birtokokat szerzett, Torontálig számos uradalomnak és várnak, Korlátkőnek, Berencsnek, Bedeghnek, Hontnak stb. volt ura, főispánja és főkapitánya.

Javai és méltóságainak örököse Lőrincz lőn, ki vele járt Smalkaldnál is, s a hosszas pártharczok után ő vette át Izabellától a magyar koronát és hozta meg Ferdinándnak.

Vitéz merészségével azonban ősein is túl tett. A nép dalnokai, köztük Tinódi Sebestyén, énekelték országszerte hős tetteit, melyeket a nemzet nagy történetírói: Forgách és Istvánffy megörökítettek. Igy, mikor Szolnok várát megszökött őrsége helyett egymaga védelmezte ágyúival, míg nem az üres várba berohanó sereg egymagát is el nem fogta.

«Megemlékezvén hitéről, – írja Krisztina naplója, – inkább meg akart halni, hogy sem a töröknek a várat átadni, s kezébe véve a zászlót és zsebre téve a kulcsokat, oda állt a kapuhoz, míg elfogván őt, vivék a vezérnek eleiben; dicsérték, hogy hitét megtartotta, de küldték fogságba, a hol lőn huszonkét hónapig.» Fogságából hasztalan kérték kiszabadítását Ferdinándnak Konstantinápolyban járó követei, Veráncz és Zay. Szabadságát egyedül bátorságának és ügyességének köszönheté. Megnyerte ugyanis őrét az által, hogy leánya kezével több falu birtokát igérte neki. Együtt szöktek aztán és szerencsésen elértek Lőrincz szucsányi házához, Turóczban. Ezt adta őrének hét faluval, ki itt megtelepedvén, a turóczi Török családot alapítá.

Fia Pál, Krisztinának atyja, ott volt az egri vár 1591-iki megvétele rémletes eseményénél. Alig hogy megérkeztek Rudolfnak cseh, német és vallon zsoldosai, már a szultán is megjelent hatalmas hadával, mire az idegen zsoldosok megrettenve, Nyáryt megkötözték, s a várral együtt átadták a szultánnak. Szeme előtt látta azután Pál az árulás díjául legyilkoltatni hűtelen zsoldos seregét, míg ő s a magyar csapat fogságba vitetett. Még szerencsétlenebb volt testvére István, kit – követséggel járván Konstantinápolyban – méreggel étettek meg.

Pál kiszabadulván utóbb török fogságából, Bocskai fölkelésében, mint ennek egyik hadvezére vett részt, s Kálvin felekezetére tért át.^[1]

Második neje Várday Kata, Telegdy Pálnak özvegye – úgylátszik – még első férje által vitetett a protestantismusra, melynek ezentúl erős híve volt, míg a Várdayak buzgó katholikusok valának előbb; épen úgy, mint férjének, a Nyáryaknak ősei.

Nyáry Krisztina egy-két évvel még ezelőtt, 1604-ben születvén, már gyermekkorától fogva tanúja volt a vallási küzdelmeknek és hitváltoztatásoknak. Még katholikus hitben született és kereszteltetett meg, és daczára, hogy atyja és anyja nemcsak áttértek a hitújításra, hanem annak buzgó, sőt erőszakos hívei és terjesztői lőnek, – ő maga ifjúságától fogva alattomban mindig a katholikus valláshoz vonzódott, mint ezt saját kezével bejegyezte naplójába: «Én bedegi Nyáry Krisztina löttem ez világra az 1604. esztendőben, 31. Octobris Kis-Várda várában az igaz római hitben megmaradván holtig».

Pedig Kis-Várda, a hol született, a mint atyja és anyja áttére Kálvin felekezetére, vallási küzdelmek és üldözéseknek véres szinhelye lőn… Bocskay fölkelése alkalmával 1605-ben egy éjjel megtámadta, a távollevő Nyárynak és nejének Várdai Katának nyilván tudtával, a plebániát egy csapat, s a katholikus lelkészt, Csaszlay István pálos szerzetest, ki ott két társával tartózkodott, elfogták, megkínozták, aztán kezét és lábát elvágva, a szomszéd Anarcs helységbe hurczolták; hol a tóba fullasztva, kivégezték, míg két segédének, kiknek egyike e történetet följegyezte, sikerült megszökni s a Kálvin-felekezet egyik nemesebb szívű híve, Kovács András házában elrejtőzni.^[2]

Nyáryné, Várday Kata, erre rögtön elfoglalta a plebániát, melyet egyik őse, Várday László az áltála épített kastélyban (mint egykorú feliratán maig olvasható) dúsan javadalmazott, és beléje helyezte Mészáros István Kálvin-felekezeti prédikátort. Erre azután elfoglalta az egyházat is, melyet középkori műizlésben szintén a család valamelyik nagylelkű főpapi őse építtetett.

A kisvárdai Várdayak, kik régóta az ország egyik kiváló nemzetségét képezték, mesés hagyományaik szerint, mint azokat Nyáry Krisztina naplójában olvassuk, «Edmundus nevű angliai királynak Edmund és Eduárd nevű fiaitól, kik Kanuttól Anglia nyugati részének királyától száműzetve, Pannoniába jöttek szent Istvánhoz», származtak. Genealogusaink a Gut-Keled nemzetségéből származtatják őket. Már szent László király korában, midőn ez Szabolcson zsinatot tarta, nyerték adományban Kis-Várdát. Itt a síkságon, a lápok közt építék a váracsot, mint vízi erősséget.

Sajátságos, hogy e család nevezetesb férfiai közöl számosan a papi pályát választották, melyen nem egyök ki is tünt. Többen apát urak, kanonokok, püspökök, ketten érsekek voltak, kik közt az egyik mint az ország primása, a másik mint bíbornok tünt ki. Híres diplomaták, kánonisták és humanisták valának. Olaszországba jártak tanulni a renaissance első korszaka óta. István érsek Francziaországban V. László házasságát közvetíté, s már a királyi arát hozta volna, ha útjában nem éri a király kora halálának híre. Várday Pál primás udvarában élénken szólott a classicus múzsa és irodalom, a renaissance művészet és oly finom szokások, modor és élet uralkodtak benne, hogy hires volt műveltségéről és udvari iskolájáról. Sokáig még halála után is kelendő volt a közmondás a míveletlenebbekről: Ez se járt a Pál érsek udvarában.

Ezen család utolsó ivadéka volt Várday Kata, Nyáry Krisztina anyja, előbb Telegdy, majd Nyári Pál neje, ki a család dús ősi birtoka nagy részét a fiörökösök kihaltával örökölte s azt életben maradt egyetlen magzatára, Nyáry Krisztinára hagyta.^[3]

Ez ősök emelték a műremek egyházat, előbb – úgylátszik – román félkör-iv ízlésben, aztán a XV. század folyamán fényesebb gót ízlésben. Még maig látni a fönmaradt szentély csúcsíveinek gyámkövein az érdekes faragványokat, melyek emberi s állati szörnyalakzatokat, jelvényes képeket mutatnak. Egy-két töredék szerte hányva s újabban a templom külső falába helyezve, cherub-főket és a családok valamely híres ősének sisakos fejtöredékét képezi. Mindez csak romban maradt. Mert valamint Várday Kata második férjével, Nyáry Pállal, átállott Bocskai pártjára és Kálvin felekezetére, úgy első férjétől született leánya Anna, Nyáry Istvánnak, Krisztina mostoha bátyjának neje követte e példát, lefoglalván a kath. plébánia-lakot, a templomot a protestantismusnak engedték át; csupán az elrekesztett sanctuarium maradt a katholikusoknak, de az se sokáig, minthogy e háborús időben a templom köveit a bástyák építésére használták föl.^[4]

E közben Nyáry Krisztina hol Kis-Várdán, hol Helmeczen, Lelesz mellett, nevelkedett, folytonos vallási versenygések és véres katasztrófák közt, melyeket itt is, ott is anyja és mostoha testvérei erőszakoskodásai a katholikusok ellen előidéztek. Méltán nevezték el a két asszonyt a kálvinisták matriarcháinak az egykorú följegyzések.

Hasonlón a Luther-felekezet legbuzgóbb pártfogója és terjesztője az időben szintén nő, CZOBOR ERZSÉBET, Thurzó nádor özvegye volt. Ez is nemcsak hogy felekezete prédikátorait védte, segítette, munkáik kiadását előmozdította; hanem mikor Pázmány Kalauzával itthon senki sem birt megmérkőzni, megküldé azt külföldre Balduinusnak, nagyobb összeg igérete mellett, hogy megczáfolja.

E korban főcsaládaink ivadékai összeházasításában rendesen a vallási szempont volt a mérvadó. Valószínű, hogy e két hitbuzgó nőben is e szempontok keltették a tervet, hogy gyermekeiket összeházasítják. Nyáry Krisztinára mind atyai, mind anyai részről nagy örökség várt, míg Thurzó-Czobor Erzsébet és Nyáry-Várday Kata, mint a hitújítás legbuzgóbb pártfogói e téren is találkoztak.

Czobor Erzsébet férje Thurzó nádor Luther felekezetének főembere, sőt mondhatni Magyarországon újabb megalapítója volt. Az általa összehitt zsolnai zsinaton újra szervezte és Forgách bíborosnak az elfoglalt egyházak és plebániák vagyona és czíme használata miatt megindított támadása ellenében hatalmas befolyásával megvédeni igyekezett. Felekezete ügyét kezébe vévén, az általa külföldön iskolázott és neveltetett papokkal látta el jószágain és a hova befolyása ért, a lelkészi állomásokat; a benne fölmerült szabadabb és túlzóbb irányok ellen erős orthodoxiájával igyekezett megvédeni és a föloszlástól megóvni; Moschovin Jánost, kinek szabadabb iratait és tanítását arianismussal vádolták, elfogatta, kiűzette s könyveit megégettette; még végrendeletében is kikötötte, hogy gyermekei közül azok, kik az igaz ágostai hitvallástól, az «orthodox augustana confessiótól» eltérnének, utódaikkal együtt az örökösödésből teljesen kizárassanak. – Hű neje, ki maga is a katholikus vallásban született,^[5] és kit szerelme vitt át férje vallására, nemcsak férje életében buzgott az új vallásért, hanem halála után is főgondját képezte annak előmenetele. Egyetlen fiok Thurzó Imre szigorún hitfelekezeti irányú neveltetést kapott, Wittenbergába küldetett felekezete híres egyetemére. A nádor fia őt megillető fénynyel jelent meg; atyja költségén vele küldött tanuló társai udvarát környezték; a szász választó fejedelem János György, különös pártfogásába vette s a tanároknak leveleivel ajánlotta. Ezek előtt Thurzó, ki a wittenbergi főiskolán és más luther-felekezeti iskolákon számos ifjat neveltetett, másokat ismét onnét hivott be és alkalmazott magyar földön tanári és predikátori állomásokon, már is oly tekintélynek örvendett, mint a vallásfelekezet magyarországi feje, hogy azon vetekedtek, mily kitüntetésben részesítsék fiát. Versenyezve ajánlották föl szolgálataikat; a legkitünőbbek: HUTTER LENÁRD, MEISNER BOLTIZSÁR, BALDUIN FRIGYES, SCHMITT ERASMUS foglalkoztak vele. Közülök többnek neve ismeretes akkori magyar polemiai irodalmunkból, mely be ők is bevonattak. Irataik és czáfolataik sürűn keringtek nálunk. Alig volt kor, melyben a magyar theologiai irodalom a külföldi egyetemeken nagyobb figyelmet keltett volna. Thurzót, a tanuló ifjút is bevonták az irodalmi térre. Több értekezést, szónoklatot irattak vele, melyek ugyan az iskolai e nemű értekezések és gyakorlatok színvonalán nem igen emelkedtek felül, habár tanárai segédkeze, s a stilus nyelének másik vége simítólag meglátszik rajtok. Nagyobb díszt vala neki kölcsönözendő az, hogy ámbár az egyetemen alig tanult még öt hónap óta, már is az egyetem rectorává választatott. Az eset nem volt ritka vagy példanélküli. Ilyesmivel hizelegni szoktak a hitbuzgó pártfogóknak, hogy fiaikat kitűntették. Wittenbergában már előbb megválasztották volt Forgách Simonnak, a hősnek fiát, MIHÁLYT, Ferencz bíboros és Zsigmond nádor testvérét, egyetemi rectorúl.^[6] Atyja a nádor köszönet, fejében a rendkívüli megtiszteltetésért száz jobbágyát küldte Wittenbergába, kik hajdutánczczal és fegyverforgatással, paripáikkal és zenéjökkel Wittenberg tudós és tudatlan lakóit mulattassák, ajándékul tizenkét szekéren régiségeket és ritkaságokat küldött az egyetemnek, s Magyarország kincseit ételben, italban fiának, hogy tanítóit és tanuló társait három napig fejedelmi pazarsággal megvendégelhesse».

Thurzó Imre nem sokáig, még az iskolai év végeig sem időzött az egyetemen; visszatért ismét beteges atyja óhajtására, ki azonnal önállóvá tette, külön lovas csapatot adott rendelkezésére, szabad ellátást minden váraiban s ehhez 3953 frt évi zsebpénzt, mi nagy összeg volt azon időben. Atyjának erre 1616-ban deczember 24-én csakhamar bekövetkezett halálával Imre úr Magyarország leggazdagabb gavallérja, legjobb parthieja lőn. E mellett lovagias magaviselete és miveltsége, előkelő és büszke föllépte, nyájas modora és pazar bőkezűsége^[7] egyaránt ajánlották. Anyja sietett is őt megházasítani. Illő házas társat talált számára: Nyáry Krisztinát.

Az anyák, Thurzóné és Várday Kata, mintha eleve, még mielőtt az ifjak látták volna egymást, előkészítették volna az egybekelést. Előnyösebb combinatiót nem is kívánhattak. Imre már a következő évben indult mátkaútjára, Nyáryékhoz leánynézőbe, hogy Krisztinát eljegyezze.

Maig fönmaradt ez útja naplója, a mint egy naptár fehér lapjain följegyezgette, merre vette oda- és visszamenő útját, kiket látogatott, hol és hogy fogadták, kiknél szállott meg háza előkelő rokonai és barátai közől.^[8] Kassán Forgách Zsigmondnak, az országbírónak, volt vendége ebéden; majd Alaghiékhoz Rákóczy György és Zsigmonddal volt meghíva; viszont Tokajban, melynek várát atyja szerezte meg, ő fogadott látogatásokat jövendő neje mostoha testvére, Nyáry István látogatta meg; Sztregován Nográdban családja régi híve, udvari embere Rimay János a költő, Bocskay híve Bethlen s a király követe vendégelte meg egész udvarával s várta újon született leányának, Máriának keresztségére, kit mint keresztatya a keresztvízre tartott.

4. RIMAY ALÁIRÁSA.

1617. szeptember 24-én ért Kis-Várdára. A találkozás kedvező hatással levén, noha a tizenhárom éves Krisztina kisalkatú, gyöngéd, kifejletlen leányzó lehetett, az eljegyzés azonnal megtörtént. Úti naplójába a hitbuzgóság ajtatos kedélyével a következő fohászt írta be latin nyelven Thurzó: «Ó édes, kedves és jóságos Jézusom, engedd kegyelmesen, hogy az egyesség, melyre itt léptem, sikeres és szerencsés legyen». Kívánsága teljesült. A házasság megköttetett, csendes és boldog is vala a rövid ideig, míg tartott. E látogatás után sűrűn folytak a tanácskozások; majd Nyáry László, Krisztina másik fivére jött el Bicsére, majd Várday Kata barátságos levelei érkeztek, majd követét, Hosszútótit küldé föl. Ez értekezletekben és készülődésekben telt el egy egész év. A nagy készületek egyaránt kiterjedtek a házassági ügy anyagi és szellemi azaz vallási oldalára. Hogy a jegyesek különböző vallásfelekezethez tartoztak, annyiban képezett nehézséget, mert eldöntendő volt, mely szertartás szerint, mely felekezet papja előtt adassanak össze?

Thurzó Imre, amint atyja halála után Luther felekezetének fejévé lőn, úgy nem mulasztotta el vallási ügyekben befolyását másként is érvényesíteni. Illett, hogy felekezete tanai és szertartásai követésében például szolgáljon. Épen akkor kísérlették meg ismét a mindannyiszor meghiúsult egyesülést Kálvin és Luther felekezete között az újlaki értekezleten, melyre Thurzó Imre, e törekvés nagy előmozdítója, követet küldött.^[9] A nehézséget az úrvacsoráról szólló eltérő tanok képezték. Az egyesség nem létesült. De azért mindkét felekezetben keletkeztek egymáshoz közeledő irányok. A kalvinisták közöl névszerint sokan a lutheri szigorúbb fölfogáshoz némileg közelíteni látszottak. Ezek közé tartozott Alvinczy Péter, ki már nem közönséges kenyérdarabot, de ostyát használt az úrvacsoránál. Alvinczyt e miatt felekezete szélsőbb emberei megtagadták és mindenfelől gyanusították, hogy a lutheriekhez közeledik.

5. BITTSE VÁR A VÁG FELŐL.

Alvinczyt szemelte ki Thurzó Imre, hogy a Nyáry Krisztinával való egybekelés szertartásait végezze. Thurzó Imre erre különös levélben fölkérte őt, kikötvén egyuttal, hogy a szertartás agendáját és szövegét közölje vele, nehogy talán ez saját felekezete szertartásába ütközzék.

Alvinczy, a megtisztelt ember hangján, fölötte lekötelezett módon válaszolt. Az árvavári Thurzó-levéltárban őrzött latin levele nagy alázattal szól a megtiszteltetés felől, mely őt, mint a legcsekélyebbet érte, késznek nyilatkozván a használatban levő esketési formát szertartás előtt közölni.

Egyidejűleg az ügy vallási oldalának rendbe hozásával folynak a többi nagy készületek is. Nagyszerű bevásárlások történnek Bécsben, miről az e czélra kiküldötteknek adott utasítások hosszú jegyzéke szól. Egész halmaz fűszerek, bors, sáfrány, szerecsendió, mazsolya szőllő, vizahólyag, az akkori főuri vendégségek mulhatatlan kellékei, vásároltatnak össze. Még nagyobb költséggel szereztetnek aranyos szövetek, ládák, kelmék stb. Mindent felülmúl azonban a nászmenet és menyegzői ünnepségek pompája, mely az akkor gyakori e nemű főuri fényűzés mellett is ritkította pártját. Magyarországon nem egy hadjárat esett meg akkorában, melynek nem volt annyi hadnagya, oly fényes csapatai, annyi főuri részvevője, akkora készlete, és távulról se került annyiba, mint Thurzó Imre és Nyáry Krisztina nászmenete.

Maig fönmaradt a családi levéltárban^[10] a menetnek sora és napi rendjének szabályzata, mely akármely akkori táborozási napirend szabályzatával kiállja a versenyt a pontos intézkedések, a készletek fölhalmazása és a menet sorrendje tekintetében. Meg vannak nevezve a hadnagyok, kik a csapatokat vezérlik, a készletek, melyeket a társzekerek visznek, az állomások, hol az eleség és takarmány fölhalmazva, az érkező násztábort várja. Százakra ment a hadi csapatok kísérete; ötszáz lovas katona díszes új vörös egyenruhát viselt, míg a gyalog csapatok kékben voltak. Hatvanhárom hintó és szekér szállította a vendégeket. Ezek közt Magyarország első családai s a Thurzó ház hivei voltak. Így indult meg e násztábor Magyarország egyik végétől, a trencsényi és árvai várból az ország másik szélére, Zemplénbe, a Vágtól a Bodrogig, Király-Helmeczre, hol Nyáry Pál és neje Várday Kata akkor laktak. A menetet nem kisebb főember intézte, mint Rimay János, Bocskaynak egykor udvari belső embere, kamarása, ki az ilyen tábori menetekben tapasztalt ember volt; sokszor forgott ezekben a fejedelem hadaival és udvarával táborozva. Ismételve járt nagy kísérettel Konstantinápolyban is portai követségekben, s ehhez korának első magyar költője volt, kinek versei a mult századokban mintegy husz kiadást értek. Az özvegy Thurzóné kedvező föltételek alatt megnyerve őt, fő-udvarmesterének szegődtette. A hosszas menet napok, sőt hetek után végre megérkezvén Király-Helmeczre, Thurzó Imre 1618. évi sz. Márton napján (november 11.) megülte egybekelését Nyáry Krisztinával.

A lakodalom, képzelhető, mily pazar bőséggel ületett! De nem hiányzott a szellemi fényűzés se, a verseket és pásztori játékokat értjük, melyekkel e kor költői ünnepelték a nagy eseményt. Igy Spielenberger Sámuel menyekzői ódát küldött előre, mely azonban csak kéziratban maradt;^[11] valószinüleg hasonló sors érte Rimay költeményét is; fönmaradt ellenben a kassai Bocatius (sajátlag Bock) János verse. Bocatius akkor a leghíresebb latin költő volt az országban, ki e mesterségével az iskolatanítóságból Kassa-városi tanácsosságig emelkedett, valamint hősöket és főurakat, harczokat és menyekzőket, jóbarátot és ellent megénekelt, vagy udvari történetíróvá lépett elő: úgy fölváltva az országos pártok majd egyik, majd másik táborában találjuk őt. Egyszer Bocskaynál van, hol a törökök közeledtének hirére félelme által oly víg hangulatot kelt az udvari kíséretben, hogy a bohócz szerepét nélkülözhetik. Másszor Rudolf császárnak laureatus poetája, s ismét máskor Bethlen Gábor udvari történésze.^[12] A Thurzó Imre és Nyáry Krisztina lakodalmára irt ecclogájának sajátságos czíme «A menyekzői lúd»,^[13] melyre valószinűleg a Márton lúdja szolgált reá. A pásztori vers szereplő személyei a Tisza, Bodrog, Vág és Árva folyókat személyesítő kocsisok. Meglehetősen pongyola és ízléstelen munka.

BITSE VÁRA

6 AZ ANSER NUPTIALIS CZIMLAPJA.

Márton napján azonban a lakodalmas ünnepségek csak kezdetöket vették, folytatásuk hosszú időre és messze vidékre kiterjedt. Másnap a násznép tábora megindult Tokaj felé, Thurzó legközelebbi birtokára, hol három napig mulattak. Imre úr feleségét aranyos hintón vitte, mely elé bársony hámos hat ló volt fogva.^[14] Végre haza érve Bicsére, még egy huzomban öt hétig tartott a lakodalmi ünnepség.^[15] Hogy mily bőséggel és pazaron ment ez véghez, és mibe kerülhetett? fogalmat adhat róla a Thurzó bicsei házának rendes évi fogyasztása, mely még azelőtt, hogy György nádorrá lett, kitőn 81 ökröt, 117 borjut, ezernyi ürüt és bárányt, 1681 ludat, 2346 kappanyt, 3012 tyúkot, 16525 tojást, 1000 itcze vajat, 700 darab sajtot, 100 oldal szalonát, ehhez még számtalan vadat, halat; csak pisztrángot, például, 2200-at.^[16]

7. AZ ANSER BELSŐ OLDALA.

A lakodalom ehhez képest valóban, mint a magyar népies szólás mondja, hetedhét országra szólt, s oly nagyszerű volt, hogy még a későbbi történetírók is ámulattal vegyes kedvteléssel írják azt le, el nem fojthatván fölkiáltásaikat: «Nos quoque floruimus. Mink is virágoztunk egykor, sóhajt föl a jezuita Timon, de – teszi hozzá búsan – hanyatló és mulékony az emberi sors.»

8. BITTSEI NÁSZÉPÜLET.

Csalódnánk azonban, ha e nagy pompát csupán a vőlegény és menyasszony öröme kifejezésének vennők. Inkább volt az a két főcsalád és gazdag rokonsága hatalmának nyilvánulása, melyet az ország egyéb főurai szeme láttára a vallási és politikai ellenesek daczára; mintegy kihívására kifejteni igyekeztek. Máskép is pompa- és fényszerető főuraink hajlamának ilyesmi egészen megfelelt. Hatalmi állásuk kimutatásához tartozott ez, mit a dús örökösnek, Thurzó Imrének pályája kezdetén érdekében állott feltüntetni. A menyasszony naplójában csak e száraz följegyzés áll: «Az én szerelmes uram elvett engemet tizennégy esztendős koromban, az tekéntetes és nagyságos Thurzó Imre uram ű kegyelme pedig volt husz esztendős ember. Volt az lakodalmunk az 1618. esztendőben szent Márton napján Király-Helmeczen.» Ehez egy jelentőségteljes észrevételt csatol, mely világot vet benső kedély életére: «Kénytelen voltam az színmutatásra, de szivemben igaz pápista voltam». A legerősebb vallásos élet, a kitörő buzgalom nyilvánításai mellett sokszor látjuk, hogy az alárendelteknél és kiskorúaknál, vagy gyönge nőknél sokáig alattomban és titkosan lappang az elfojtott vallásos meggyőződés, de mihelyest alkalma nyílik, azonnal hatalmasan tör ki és tevékenynyé válik.

Épen Nyáry Krisztina lakodalmával egykorúlag történt, s egymás mellett beszélik is a kor történetírói,^[17] ifjú APPONYI JÁNOS hasonló történetét. Apponyi János régi főuri és buzgó protestáns családnak volt ivadéka, fia a szintén protestáns Apponyi Balázsnak, ki vallása ügyét kiadott művével, a Zsoltárok paraphrasisával igyekezett szolgálni. Váratlanul a szülei házból elmeneküle, szent ferenczi szerzetes lett, s a Fehérhegységben, a nahácsi erdő mélyében, barlangba rejtőzve, imádság közt önmegtagadással folytatta napjait a magányban. Midőn szülei nyomára jutának és haza vivék, másnap elhúnyt. Életszentségén fölbuzdulva, családja és rokonai is áttértek s a helyen, hol ajtatoskodott, keletkezett a nahácsi magányban a maig is fönnálló szent Katalin egyháza és kolostora.

Így ápolhatta titkon szivében Nyáry Krisztina is családja, szülei és férje ellenére a katholikus vallást, minek egyelőre semmi jelét sem adta; ellenkezőleg, csendesen és nyugodtan, ha nem boldogan és megelégedetten, legalább teljes megadással viselte sorsát. – Megszokhatta volt már otthon ezt anyja és mostoha nénje Telegdy Anna mellett, kik a protestantismusnak az erőszakoskodásig buzgó hívei valának. Most férje és anyósa körében ugyanazon sors érte. A különbség csak az volt, hogy amazok Kálvin, ezek Luther vallásfelekezetének voltak föltétlen hívei, sőt akkor leghatalmasabb pártfogói. Miután Thurzó György nádor, a család feje, elhúnyt, a lutheri vallás védelmének feladata egyenesen özvegyére és Imre fiára maradt. Mindketten lelkesen föl is karolták azt. A férjével váltott levelezéseiből ismert gyöngéd érzelmű nő férfiú-erélyt fejtett ki azontúl vallásfelekezete ügyeiben. A család árvai levéltárában^[18] számos levele őriztetik, melyeket vallásfelekezete ügyeiben annak papjaival váltott. Tetemes összegekkel segélyezte a hozzá folyamodókat, védte és menedéket nyújtott az állomásaikról elűzötteknek, másoknak munkáit adta ki, pöröket folytatott Eszterházy Miklós és neje ellen, hogy zsolnai jószágokból a protestáns prédikátorokat kiűzték. De ő maga azért hasonlóan járt el. Fiával, Imrével együtt kényszeríté árvai és más uradalmai kath. jobbágyait a lutheri istentiszteletre, megbirságoltatta azokat, kik a katholikus templomba járni merészkedtek.^[19] Fia, Thurzó Imre, nem kevésbbé buzgólkodott felekezete emelésében. Az 1617. évben nagy ünnepélyt rendezett bicsei kastélyában a hitújítás első százada megülésére. Számos főur s egyházi férfiú sereglett ekkor vendégszerető házánál össze. Az egyházi szertartás mellett három napon át énekkel, zenekarokkal, játékokkal és nagy vendégségekkel tartotta meg a nagy évfordulót.^[20]

Ugyanekkor megkezdette volt Thurzó Imre a protestánsok közt ama mozgalmat, melynek a felekezetek egyesülésére kellett volna vezetnie. A hitújítás élén állott nevezetesb prédikátorok, Alvinczy, Gönczy, Samarjay stb. lutheristák és kálvinisták igyekeztek őt ebben elősegíteni. Hogy e vallásegyesitési igyekezeteit ép úgy nem kísérte siker, valamint hasonló igyekezetek másutt, kedvezőbb körülmények közt megkísértve sem sikerültek soha, – ez nyilván magában a tárgy lényegében találja indokát. A protestantismus szabad vizsgálati elvénél fogva a felekezetek, hol ezeket nem szüntette be az államhatalom, nem hogy egyesültek volna, hanem ellenkezőleg, hol szabadabb és mélyebb vallásos életnek örvendhetnek, végtelen árnylatokig oszlanak és szakadoznak szét, mint ez Erdélyben is történt.

Thurzó Imre egyébkint a súlyt inkább az államférfiúi pályára látszott helyezni, hogysem a vallási ügyekre. Ifjan lépett föl a közpályán. Még 1616-ban, midőn Bethlennek az erdélyi fejedelemségtől megfosztására törtek a magyar államférfiak, a fejedelemségre jelöltek közt említék Thurzó nádor Imre fiát is.^[21] Bár ez csak korai combinatio volt, Thurzó Imre nagy hivatásának teljes tudatával birt. Nagyravágyása egész szenvedélyével ragadta őt a közéletre. A nyilvános országos szereplés már-már az ifjura nagyobb csáberővel hatott, mint neje szerelme, s a családi, házi élet csöndes örömei, melyek után atyja országos fényes pályája és legsürűbb teendői közt is annyira epedett, mint ezt nejéhez írt levelei tanusítják.

THURZÓ IMRE LEVELE ANYJÁHOZ.
BITSE 1619 SEPT. 9.
Eredetije az árvaváraljai levéltárban.^[22]

Thurzó Imre alig hogy nejét haza hozta, s a fényes lakadalmi ünnepségek véget értek, azonnal kora nagy politikai actiójába vetette magát. Az 1618. évi király- és nádor-választó országgyülés nagy izgalmaiban előkelő része volt; tárgyalásairól naplót írt; a forrongó ellenzéknek élére állott, mely a katholikus, és királyi párti szónokok beszédeit e fenyegető felkiáltásokkal: «ki kell dobni az ablakon!» lehurrogatta. Ezzel nyilván a prágai fölkelők által véghez vitt merényletet, ha nem is javasolta, de erre való hajlámát kimutatta. – Pázmány beszédében egyenesen Thurzó Imre ellen fordult, intette őt és társait, szűnjenek meg rosz szolgálataik által továbbá nehézségeket és zavarokat okozni. Thurzó szenvedélyesen válaszolt. A heves vitának Forgách vetett véget, buzgón támogatva Pázmányt.^[23]

Ellenzéki vezérszerepe egyébkint legkevésbbé sem akadályozta Thurzó Imrét abban, hogy a megtörtént királyválasztáskor az udvarnál is állásából kifolyó kötelességének eleget ne tegyen. A királynak az esztergomi érsek által adott ebédnél az ország zászlósai és főurai közt Thurzó Imrének jutott a szerep, hogy asztal után a mosdó tálat és kannát tartva, a király kezére vizet öntsön.^[24]

Pedig az ellenzék élén már ekkor megkezdette volt a fellázadt protestáns csehekkel való szövetkezést, kiknek követei Pozsonyban az országgyűlésen megjelenvén, ügyök mellett erősen izgattak. Azóta titkos értekezletek folytak. Csakhamar életre-halálra szövetkezett a mozgalommal Thurzó Imre. Násza után alig egy-két hónapot töltött ifjú hitvese oldalán; majd 1619 tavasz nyiltával a rajeczi fürdőbe vitte gyöngélkedő nejét. A mai jelentéktelen fürdő akkor a felvidék főurai és nemesei által látogatott hely volt. Zárt, szűk völgyben, magas hegyek közt, Thurzó várai: Litava és Hricsó közelében levő hővizeit a nádor neje és családja gyakran használta. Nyáry Krisztina ezen elszigetelt helyen cselédjei társaságában a házi nők gazdasszonykodásával töltötte az időt. Gombát szedett és szárított, a hideg hegyi patakokban pisztrángokat fogatott és ajándékul küldözé anyósának, Czobor Erzsébetnek. Május 9-étől fogva egyre olvassuk innét leveleit. Az ifjú nő panaszkodik bennök gyönge egészségéről, hogy «a gyomorfájás igen uralkodik rajta». Anyósa virággal viszonozza ajándékait, egészségi állapotáról tudósítja és újabb értesítéseket kér tőle.

9. RAJECZI FÜRDŐ.

Czobor Erzsébet leveleinek egész köteteit ismerjük, melyeket éveken át férjével, Thurzó Györgygyel váltott. Legegyszerűbb kifejezései ezek a női hűségnek és szeretetnek, miben azonban férje levelei még felülmulni látszanak neje gyöngédségét. Ennek finomabb kifejezésére irásban neje úgy se volt képes, mert az írnok tollába mondogatta érzelmei egyszerű kifejezéseit; vagy egészen rábízta, hogy ő fogalmazza azokat. Csak később férje szerelme és hogy vele levelezhessen, biratta rá, hogy írni tanult.

NYÁRY KRISZTINA LEVELE FÉRJÉHEZ, THURZÓ IMRÉHEZ
LIETAVA 1620
Eredetije az árvaváraljai levéltárban.^[25]

A nőnevelés akkor teljesen el volt hanyagolva, valamint másutt, úgy nálunk is. Míg a renaissance korszak előkelő, magasabb nevelésű, büszke hölgyei olykor majdnem a férfiak miveltsége színvonalára emelkedének, most a török hadjáratok s polgárháborúk e korszakában bekövetkezett hanyatlás ez irányban is minden felé mutatkozott.

Főrangú hölgyeink közül kisem foglalkozott többé a classicus nyelvekkel és írókkal, sőt legtöbben az írással és olvasással sem. Az ország két elsőrangú hölgyéről, két, egymásra következő nádor nejéről ismeretes, hogy se Thurzó Györgyné, se Forgách Zsigmondné nem tudott írni. Egész szellemi életöket és figyelmöket legfölebb még a vallási viták vették igénybe. A női bensőség egész szenvedélyével ragadták meg ezeket. Felolvastatták és megmagyaráztatták magoknak papjaik és prédikátoraik által a vallási támadó és védő iratokat. Buzdították és jutalmazták a polemizáló iratokat. Folytatták ebben és támogatták férjeik igyekezeteit; sőt náloknál azután nagyobb erélyt és buzgóságot, engesztelhetetlen szellemet és szenvedélyesebb tevékenységet fejtettek ki. Ilyen körben nevelkedett Nyáry Krisztina. Annál feltünőbb az ő ellentétes jelleme. Az ő csendes és nyugodt kedélyében mély bensőség mutatkozik. Titkolva őrzi szivében a hitet, melyhez anyja és anyósa ellenében ragaszkodik. Míveltsége is magasabb fokot mutat; már ifjú korában meglehetős csinosan ír és jól fejezi ki magát. Alig lehet kételkednünk, hogy e jobb nevelését vallási meggyőződésével együtt titkosan csöpögtette belé valamely katholikus nevelője vagy nevelőnője. Később is vallásos érzete sokkal nemesebben nyilatkozik, mint akár anyjáé, akár anyósáé. Az ádáz hitvitákban kedvét nem leli, keveset is érdeklődik irántok; inkább találja örömét magasb ájtatossági művek olvasásában, bensőbb hitösztöne és emelkedettebb hitérzete ezek pártfogásával foglalkozik. Eszményi emelkedettség nyilatkozik csendes, hallgatag lényében.

De a körnek, melyben a kiskorú hölgyet találjuk, hatása alól nem szabadúlhat. Gyermeteg leveleiben az az apró kedveskedési, gazdálkodási gond nyilatkozik, mely anyósa s annak férje Thurzó György nádor egyhangú leveleit jellemzi.

A magára hagyott nőnek a következő hónapban látogatására jött anyja, kinek társasága pótolta férje hosszas elmaradását.

10. HRICSO VÁR.

II.

Thurzó Imre a politikai pályán. Szövetkezés Bethlen Gáborral. Felső-Magyarországi támadás. Bethlen és Thurzó. Nyáry Krisztina önfeláldozása e mozgalmak közt. Levelei. Thurzó Imre hadvezéri szereplése: Bethlen diadalmas hadjáratai. Beszterczei országgyülés. Thurzó nejét és anyját Lietavába viszi. Thurzó Imre haza jön nejéhez. Leánya Erzsébet születése. A keresztelő. Bethlen Gábor mint keresztapa. Thurzó meghasonlása Bethlennel. Bouquoi. Nagy-Szombat bevétele. Örzsike betegeskedése. Thurzó Imre halála. Nyáry Krisztina elválása anyósától.

11. RÉSZLET A BITTSEI PALOTÁRÓL.

THURZÓ Imre amint fürdőre vitte nejét, sietett Pozsonyba az országgyülésre, mely május vége felé megnyílt. E percz óta Thurzó Imre átadta magát egészen a politikának, és családi élete annyira háttérbe szorúlt, hogy két éven át, idegen földön bekövetkezett halála napjáig alig töltött huzamosb időt háza tájékán, s ekkor is egészen igénybe vette politikája.

Csehország már a mult év óta nyílt lázadásban volt. A magyar országgyülés egész folyama alatt nyiltan vagy titkon a csehek ellen vagy mellett érdeklődött. A követségek egyik féltől a másikhoz egyre jártak-keltek, hogy a közeledést elősegítsék. A protestáns ellenzék nem állhatott sokáig a szövetségnek ellent. Thurzó Imre, az ellenzék élén a protestánsok sérelmei orvoslását követelte, mire a kath. rendek még nagyobb sérelmekkel léptek elő. A hosszúra nyúló vitatkozások eredményre nem vezethettek, sőt a kölcsönös vallássérelmek fölhordása mind nagyobb elkeseredést szült. Az ellenzék az országgyűlésen kisebbségben maradván, azon kívül keresett segélyt. Még az országgyülés vége előtt titokban létre jött a magyar ellenzék s a cseh és morva fölkelők közt a szövetség. Létesítésében az alig husz éves Thurzó Imrének volt legnagyobb része. Hogy melléje álljon, nem kis habozás után rászánta magát nagybátyja, Thurzó Szaniszló is. Bevonták számításukba kétségkívül kezdet óta Bethlen Gábort is. Számítottak hadaira; hogy ezekkel a szövetség s a protestáns ügy élére áll. De az eszélyes fejedelem, ki épen az imént egyezkedett ki a magyar kormánynyal, nem mutatott nagy kedvet a nyílt csatlakozáshoz. Ámbár kéz alatt Prágában épen úgy, mint otthon, mindent előkészített volt, s a magyar ellenzékkel is föntartotta összeköttetéseit. A magyar ellenzék fölkereste őt leveleivel és személyesen; nála jártak Zmeskál és Thurzó Szaniszló. De Bethlen nem nyilatkozott határozottan, a miért Thurzó sem számitott reá biztosan.

12. THURZÓ SZANISZLÓ ALÁIRÁSA.

Bethlen Gábor az ő követeitől, kik titkon jártak Prágában, tudta meg Thurzó Imre szövetkezését a csehekkel. Előmutatták nekik Thurzó Imre és más magyarok leveleit; értesítették, «hogy a két Thurzó urak legnagyobb ellenségei ő felségének s azután az többi evangelicusok», és «Kegyelmedet» – írja Bethlen egyenesen Thurzó Imrének – ebben bizonyosan értem legfőbb oszlopnak lenni.» Mire idején látta, hogy előttök nyilatkozzék és személye körül egyesítse őket. Tudatta tehát velök a csehekkel való tárgyalásait és azon ígéretét, hogy – mint írja – «valakit az magyar nemzet királyának választ, ők (a csehek) eligálják (megválasztják) magoknak s így egy főtől akarnak függeni. Engemet kéretének, hogy semmit ne késsem, hanem bátorsággal induljak Pozsonyhoz, ott semmi difficultás nem leszen a dologban». Valamint értesülve van már, mint irja, «hogy együtt értenek velök (a csehekkel) Thurzó uramék, Batthyáni, Nádasdy uramék, Révai uram és sokan többen»; míg Rákóczy György, Szécsy és mások úgy is egyre hívták föl segélyét.^[26]

De e terv a titkos szövetség takargatott készületei miatt még az esetre is elkésett volna, ha biztosan lehet vala arra számítani, hogy a Pozsonynál hadaival megjelenő Bethlent az országgyülés királynak megválasztja, mely esetben a csehek is készek lennének őt megválasztani királyokul. A föntebbi levél keltekor ugyanis, augusztus 13-án a pozsonyi országgyűlés bezáratott; pfalzi Frigyes pedig augusztus 27-én Csehország királyának megválasztatott.

A cseh pünkösdi királyság számos jelöltje közt, kezdve Keresztély dán királytól egész Savoya fejedelméig, valóban Bethlen Gábor is fölemlíttetett, anélkül azonban, hogy a választásnál tekintetbe jött volna.^[27] A nagy történeti és hagyományos eszmének, hogy a magyar és cseh királyság koronája egy uralkodó fején egyesíttessék, mint azt a XIV. század óta a luxemburgi és Jagello-dynastiák egyesíték, nem lehetett termékeny talaja az idegen irányú mozgalomban, melynek czélja a külföldi német protestáns ügy uralkodóvá emelése és diadala volt. Ha mégis Bethlen előbb egyesül vala az ellenzékkel, és még az országgyülés vége előtt megjelen hadaival Pozsony előtt, hogy ott magát magyar királylyá kikiáltathassa, mint ezt nehány hónap mulva sikerült elérnie; és ha a cseh felkelők szorongatott seregeivel egyesülvén, sikereket tud vala fölmutatni az osztrák hadak ellenében: lehet, hogy ez úton elnyerte volna a cseh királyságot. Igy azonban elmúlatva a kellő pillanatot, mindezzel elkésett.

Másrészt Bethlen s az ellenzék tervei és előkészületei már annyira haladtak, hogy visszalépésre többé gondolniok nem lehetett, noha Bethlen csakugy, mint Thurzó Imre nagy óvatossággal jártak el mindenben, és igyekezetöknek teljesen sikerült a kormányt tévutra vezetniök. Igy Thurzó Imre még julius 3-án lekötelező módon biztosítja Lipót főherczeget külön levélben hűségéről.^[28] Hasonlón Bethlen Gábor Forgách Zsigmond nádorhoz írt levelében kívánja, hogy Isten «ő szent felsége ő felségének (a királynak) győzedelmes szerencséjét árulói (a csehek) ellen – naponkint öregbítse, s adjon oly győzelmet ellenségei ellen, a minéműt kíván». Elárulja, a csehek neki mit írtak, s hogy majd megküldi az actákat és megüzeni, milyen mediumokkal és stratagémákkal fognak élni. Sőt Dóczy főkapitányhoz írt leveleiben seregei gyüjtését azzal igyekszik indokolni, mintha azokat a készülődő török ellen a magyar király mellett, sőt ennek netalán segítségére a cseh fölkelők ellen készítené elő.^[29] Ily «dupplex practica és stratagema» palástja alatt, mint hitegetéseit önmaga nevezgeti, Bethlen alattomban teljesen fölkészűle a cseh szövetségesekkel közösen megindítandó hadjáratra, midőn a cseh királyválasztás megejtetett. De e személyes sérelem és mellőzés daczára sem lehetett visszalépnie. Másrészt a cseh király választása által consolidált s a nagy európai szövetségre kilátást nyujtó állapot biztosabb reménynyel kecsegtethette Bethlent, hogy a magyar királyságot annál könnyebben nyerheti el.

Most már csak a szövetség segélyezésének föltételéről, Bethlen hada költségeinek a szövetségesek által való biztosításáról s a magyar elégületlenek hadaival való támogatásról lehetett szó.

Mindkét ügyben ezentúl leginkább Thurzó Imre támogatását és szolgálatát vette igénybe. Mint levelében megirá, hogy őt legfőbb oszlopának tudja ez ügyben, úgy valóban neki jutott egyike a főszerepeknek az egész háború alatt. Bethlen sürűn, sokszor naponkint kétszer is fölkeresi őt leveleivel. Thurzó Imre viszont Bethlen követeit a csehekhez trencsényi birtokairól Szilézián át kísérete alatt küldi Prágába. Ő szervezi a felső megyék fölkelését. Alighogy az országgyülésről haza jött augusztus vége felé, meg se pihent, hanem egész szeptember havában járt-kelt, hogy a fölkelést szervezze.

Otthon jóformán föl se melegedhetett, máris távoznia kellett. Haza vágyódott ugyan sokszor, de tevékeny ambitiója nem hagyta nyugton. Az ez idő tájt anyjához írt leveleiben panaszkodik, hogy hazulról nem vesz hírt, neje sem ír neki. Neje egyszerűen mentegeti magát: «Édes, szerelmes lelkem, uram, hogy asszonyom ő nagysága mondja üzenetét, hogy Kegyelmedről elfeledkeztem, hogy nem írok;» kéri, ne vegye azt megfeledkezésnek. De valóban úgy látszik, a fiatal nőt mélyebb érzés még se vonhatta férjéhez; mert amint férje szemrehányásai ismétlődnek, Krisztinának nincs egyéb válasza, mint hogy imádkozik érette és reméli, hogy imádsága foganatos lesz Istennél, s úgy viseli magát, hogy neki örömet szerezzen és nem bánatot.^[30] Az ifjú nő gyermeteg érzésében inkább félelem nyilatkozik a veszélyes vállalkozás miatt, melyre férje magát adta, és megnyugtatni kívánja, hogy ne aggódjék miatta, övéi miatt. Máskép kétségtelen, hogy családja, anyja, neje s anyósa a felkelés részén állottak. Bethlen mindenre kiterjedő szokásos figyelmével megkereste az asszonyokat is. Tudta, mekkora befolyással bir fiára Czobor Erzsébet, és hogy mily lelkes híve, mondhatni feje a lutheri vallás-felekezetnek. Megkereste tehát külön levelével, ajánlva neki a fölkelés ügyét. Ép oly régi viszonyban volt Thurzó Imre anyósával, Várday Katával, özvegy Nyáry Pálnéval. Midőn a brassai csata után Erdély elveszett, s a Vaskapunál a menekülők utolsó csapata is vereséget szenvedett, s Bethlen is török földre meneküle, Nyáry Pál volt, ki őt visszatérésre igyekezett birni, és akkor még a király pártján levén, tárgyalt vele az amnestia iránt.^[31] Azután Várday Kata a fölkelés táborába vitte férjét, Nyáry Pált is, és mint a reformatiónak buzgó híve, a Bethlen fölkelésének annyira megörült, hogy rögtön, amint leányától Bicséről haza ért Várdára és megérté, hogy veje mily erős oszlopa Bethlen vállalatának: hadaival azonnal megindult és hozzá folyamodott bonyolult régi pörös ügyeiben, remélve, hogy vallásfelekezete pártjának győzelme által Bethlennél rövid úton is rögtön czélját érheti. Bethlen tapintatosan visszautasítá ugyan a kérelmező Nyáry Krisztina anyját és magán ügye eldöntését; «nem avégre indultunk meg, – irja Várday Katának, – hogy most idő előtt efféle egyenetlenségeket igazgatnánk, hanem – – hogy édes hazánknak, nemzetségünknek régi szabadságára nézendő dolgokban és megmaradására szolgálhatnánk.» Biztatja, hogy mint atyafiak Melythékkel egyezzenek ki, és biztosítja, hogy majd rendes úton «mit a közönséges igazság előnkbe mutat, abból Kegyelmednek szeretettel kedveskedünk.» Özvegy Nyáryné Várday Kata egyelőre meg volt elégedve; s úgylátszik, sokat épített e mellőző ígéretre. Megküldötte leányának Krisztinának és vejének Thurzó Imrének a választ, hogy ügyét sürgessék.^[32]

13. NYÁRY PÁL ALÁIRÁSA.

BETHLEN GÁBOR FEJEDELEM.

Bethlen fölkelésével a család érdekei tehát csakugy, mint vallásfelekezeti állása, szoros összeköttetésben voltak. Egyelőre azonban Thurzó Imre félretévén minden családi érdekeit, egyedül a fölkelés ügye megindításában fáradozott. Bármily lázas tevékenységet fejtett ki, Bethlen erejének és gyorsaságának mindez nem felelt meg teljesen. Minden újabb levele hozzá újabb sürgetés, intés, zaklatás és szemrehányás, bármily lekötelező hangon volt is az írva. Az elhatározott, gondját mindenre szétterjesztő, mindent megvigyázó fejedelemnek, mindig volt inteni valója határozatlan, ingatag, késedelmes, kevés áldozatra kész pártvezérei s így Thurzó ellenében is, noha ő volt valamennyi közt a legelszántabb, ifjúságánál és ambitiójánál fogva leglelkesebb párthíve. Hanem ép ez ifjusága miatt a hadsereg szervezésében, összetartásában és vezetésében a legkevésbbé tapasztalt is. Halljuk, hogy mindenütt ott van a tanácsban, a hadak élén, vezérszerepet visz, a fejedelem nagy gondot fordít reá és szolgálata megtartására. Leveleivel tudósítja őt mindenről, beavatja mindenbe. De nem hallunk semmit affelől, hogy hadai élén nagyobb actiót fejtett volna ki. Bethlen azért egyre sarkalja a fiatal főurat. Majd hízeleg neki, majd kecsegteti hadak küldésével és feljövetelével, majd félve inti, nehogy félrevezessék és elpártoljon tőle. «Szorgalmatosan vigyázzon magára – írja – oltalmazza felérkezésünkig magát az pápista csalárdságtól, nekik sok stratagemájok van.» Majd szivére köti, hogy «ha állapotunkat életünkkel együtt koczkára vetettük, együtt sütnék a pecsenyét velünk.» Majd meghatalmazza, hogy az ország báróit és nemeseit, a megyéket és városokat a fejedelem iránt hűségre fogja; őket ígéretekkel s adományokkal igyekezzék megnyerni. E végett fölhatalmazza az egyházi javak, az apátságok, prépostságok és monostorok birtokai, vagyona lefoglalására, hogy azokat az egyesek, hatóságok és községek megnyerésére pártja híveinek adományozhassa.^[33] Mind ennek daczára a készületek habozó lassúságával, Thurzó eljárásának eredményével nincs megelégedve.

Egyre sürgeti, majd megint dicséri és kecsegteti, vagy szemrehányásokat is tesz neki.

A hadgyakorlat nagy mestere hasztalan kivánt a fiatal és hadban tapasztalatlan Thurzó Imrétől ügyes hadcseleket, minőket ő tett volna. Belátta, hogy nem hagyhatja magára, és saját derék hadából kiválogatott könnyű lovas csapatokat küldött Thurzó Imrének, egyik kipróbált lovas hadnagya, Petneházy István vezérlete alatt.

A mint Bethlen derék hadával Liptón, Turóczon és Nyitrán át közeledik, mind sürübben jönnek a parancsok. Állomásról-állomásra tudósítja. Meghagyja neki, hogy érkező hada elébe «háromszáz hámvonó lovat szerezzen, hogy a lövő szerszámot és hadszekereit segítsék által vontatni». – Ezalatt Petneházy október 2-án megérkezett seregével. – Thurzó Imre a Bicsére látogatóba előre jövő hadnagyokat nemcsak fényesen fogadta családja körében, és nejével együtt gazdagon megvendégelte palotájában, hanem ez alkalommal a Thurzók dús kincstárából az ily alkalomra szokás szerint az asztalra felrakott arany és ezüst serlegekkel megajándékozta a hadnagyokat.

Október 4-én Petneházynak Bicsén átmenő seregével Thurzó Imre egyesíté négy zászló alatt összegyűjtött lovas és gyalog hadát. Aztán anyjától és nejétől búcsút véve, megindúlt a sereggel Bethlennek Nagy-Szombat felé érkező táborába: Nyáry Krisztinát tehát rövid viszontlátás és együtmulatás után táborba szálló férje hosszú időre ismét elhagyta.

Bethlen, alig hogy megindúltak Thurzó zászlóaljai, máris rendeletet küldött október 5-én, hogy Rédey hadaival csatlakozva, a confoederatusok segítségére menjen. De Thurzó bevárta a közeledő Bethlent, és október 8-án a felvidéken már beállott fagy által csuszóssá vált úton hatvan lovast véve maga mellé, Koritnóról Galgóczra nyargalt, hogy a fejedelemmel találkozzék: Bethlen örömmel fogadta és megvendégelte. A szövetséges cseh hadak odaérkezett küldötteivel mindjárt tanácsot is tartottak, és másnap valamennyien Nagy-Szombatba mentek, hol Bethlen egyelőre hadi szállását felütötte.^[34]

Ezzel a késő ősz és bekövetkezett téli időjárás daczára megkezdé a fejedelem szokott gyorsaságával és erélyével a diadalmas hadjáratot, mely csakhamar Pozsony kapuit megnyitá előtte, a nádort meghódoltatá, a koronát kezébe adá, a német hadakat megszalasztá, saját seregét a Dunán túl Sopronyig s Ausztriában Ebersdorfig Bécs elé vivé, egyidejűleg összehívá a pártjabeli országgyülést, mely nem késett őt fejedelmének elismerni.

Thurzó Imrének mindebben tevékeny része volt, noha személyes vitézségéről, hadi tetteiről és műveleteiről keveset hallunk. Egyideig Bethlen táborában van, aztán Morva felé a csehek segítségére utasítja őt a fejedelem.

E tevékenységben folyt le a hadjárat és országgyülés közt Thurzó Imre élete, távol magára hagyott nejétől és családjától. Csak az országgyülés bezártával, a fegyverszünet megkötése után, a mint Bethlen visszatére Kassára, érkezett Thurzó is haza anyjához és nejéhez Bicsére. Ekkor azonnal a nagy és fényes lakodalom készületei vették igénybe, melyeket Thurzó Katalinnak Thökölyi Istvánnál Bicsén 1620. márczius 1-én tartott menyekzője igényelt. Egy-két nap múlva azután, márczius 4-én, már meg Kassára indúlt, hol Bethlen a 10-én oda érkezettel és pártja főbb híveivel gyülést tartott. E gyülésből Thurzó Imre újabb küldetést vett, hogy Prágában Frigyes cseh királylyal a szövetséget megkösse; ugyanott Frigyes újonszületett gyermekét Bethlen Gábor nevében keresztatyáúl keresztvízre tartsa; egyuttal megbízást nyert az országtól, hogy huszezer forint ára ajándékot vegyen ott a porta számára.

Útjában márczius 22-én Bicsére tért be egy napra, hogy anyjával és nejével találkozzék. Prágába márczius 30-án érkezett követtársaival, Bossányi Mihálylyal, Magdeburg Joákimmal és titkárával, Závodszkyval. A cseh fővárosban nagy pompával fogadták Bethlen fejedelem s a szövetséges Magyarország követeit. Másnap volt a királyfi keresztelése. Thurzó Imre tartá karjain a kisdedet, ki Robert nevet nyert. A keresztelő után, fényesen fogadták az udvarnál, mely alkalommal átadta a fejedelem küldötte ajándékokat: a királynak egy pompás ázsiai fehér mént dús keleti szerszámmal, keresztfiának drága keleti turkiszekkel diszített kardot, a királynénak többrendbeli keleti értékes kelméket és szöveteket, himzéssel ékesítve. Az ünnepélyt Thurzó Imre tiszteletére adott ebéd fejezte be.

A következő napokon megkezdődtek és hosszasan folyták a szövetség megkötése fölötti értekezletek. Az egyesség létrejövén, a szövetségi okmány a hó vége felé elkészült, s átadása újabban nagy ünnepélyességgel ment véghez. Thurzó Imre a várba vitetett, s a megelőző végértekezlet megtartása után két órakor délután fényes isteni tiszteletre sereglettek össze a szövetkező felek. Ez énekkel vette kezdetét, mely után Sculteti Ádám egyházi beszédet tartott. A beszéd befejeztével a Magyarország által kiállított szövetségi okmány olvastatott fel a király előtt, ki az egyház szentélyében felállított trónon foglalt helyet, Csehország rendei s a szövetséges tartományok teljhatalmú követei által körülvéve. Aztán fölolvasták a cseh szövetségi okmányt, melyet a magyarral, kézből kézbe-adván, kicseréltek. Az előbbit a cseh királynak nyujtá át Thurzó, az utóbbit Thurzónak a cseh király, aztán egymásnak kezet adva, fogadták annak megtartását; mire a sz. Ambrus hálazsolozsmája, a Te Deum eléneklése következett. – Végre április 27-én Thurzó bucsú-tiszteletét tette nagy ünnepséggel Frigyes királynál és az alkalomra összegyűlt rendeknél, másnap elutazott, magával vivén a rendék rendeletére a prágai iparosoknál összevásárlott számos aranyozott és ezüst serlegeket, díszedényeket a portára küldendő ajándékul.^[35]

Május 4-én érkezett Bicsére ismét egyszer nejéhez. Bethlen is üdvözölte ez alkalomból küldötte és levele által, hogy «az Ur Isten jó egészségben házához, szerelmesi közé». De most is nem igen hagyta őt otthon pihenni. Egyre jövének, ismét a levelek a legkülönneműbb megbízásokkal és tudósításokkal.

Imre tehát, jóllehet hónapok óta alig töltött nehány napot otthon, most is nemsokára újra elhagyta családját, s már május 15-én Kassára útazott, hogy a fejedelemnek számot adjon követségéről. Kassáról május 21-én haza indúlt és 26-án a táborában Fekete Péter és Nagy Lukács hadnagyok vezérlete alatt küldött lovas segédcsapatokat fogadta. Közben alig időzhetett egy-két napot Bicsén nejénél. A május végére Beszterczebányára összehívott országgyülésre kellett ismét mennie, hova junius 15-én megérkezvén, a Prágából hozott ajándékokat és szövetségokmányt ünnepélyes kihallgatáson rövid szónoklat mellett átadta.

Ezentúl a beszterczebányai országgyülés nagy izgalmai vették teljesen igénybe. Thurzó Imre vezette a pártot, mely Bethlent királylyá választotta, s egyike volt azon öt főembernek, kik Bethlennel s egymás közt élet-halálra újabb titkos szövetséget kötöttek. Augusztus 25-én Bethlen Gábor királynak megválasztatott. Thurzó Imre a trónon ülő, választott királyt az országgyülés nevében és színe előtt szónoklattal köszöntötte fel.

Az országgyülésnek erre bekövetkezett föloszlásával, augusztus utolsó napjaiban Thurzó visszasietett ugyan családja körébe, de csak azért, hogy Bethlen induló hadait és külföldre intézett követségeit fogadja és útba igazítsa, a határon átvonulásokat intézze. Nem volt tehát ismét otthon nyugta; sőt közben családját, anyját és nejét biztosabb helyre kellett szállítania. A bicsei várlak a völgyben, nyílt helyen az útszélen feküdt; csupán vízárokkal és csekély bástyákkal volt erődítve. Ki volt téve mindenfelől a támadásnak, melynek nem soká állhatott volna ellent. Pedig ellen és jóbarát seregei egymásután portyázva, pusztítva és rabolva jártak-keltek a fontos vágvölgyi vonalon. A Ferdinánd által zsoldba vett kozákok hada, Bethlen hadtestei, Balassának, ki most újra Ferdinándhoz pártola, rabló csapatai egyre remegtették a vidéket, pusztították Thurzó birtokait, elfogdosták híveit és jobbágyait.

A hadba távozó Thurzó Imre nem hagyhatta ily bizonytalan helyütt családját. A Vág völgyének hegysége egyes sziklaormain nem messze állottak egymástól várai, Hricsó és Litava. Ide vitte e kietlen rengeteg mélyébe és sziklái közé anyját és nejét. Mind a két zord fészek kisebb hegyi erőd volt, körülvéve magas sziklaszálaktól, melyek mintegy megkövült óriási alakok állottak őrt a vár mellett. Magaslatukon egy őrtorony emelkedett a középen, melyet kisebb lakóépületek és bástyák, a sziklába építve, vettek körűl.

Alig hogy családjával végezhetett, már is szeptember elején vette Bethlen panaszát, hogy immár «egy hete nem hallott felőle, mit csodál szorgalmatos, serénykedő természetéhez képest». Hívja is türelmetlenül az alig nehány napra hazatért Thurzót, hogy jöjjön, ne késsék, mert a hadsereg már várja. Nehány nap mulva tehát a galgóczi táborban van ismét, hova Bethlen pénzt és fegyvert küld.

14. BITTSEI VÁRUDVAR.

A hadjárat ekkor újra megkezdődött. Bethlen seregei diadalmasan nyomultak előre. De mégis elkésett volt. A csehek segélyére küldött had nem érkezett meg idején. November 8-ikán Ferdinánd seregei a Frigyes alatt szövetkezett cseh protestansok hadait megverték. Frigyes megfutamodott, Prága bevétetett és Bethlen magára maradt. E katastrófával a felkelők ügye mind szomorúbb fordulatot vett. Bethlent hódításai közt is pártja vezéreinek ingadozása, majd nyílt hűtlensége és elpártolása előmenetelében megakasztotta. A cseh fölkelésnek leveretése megfosztotta őt a nagyobb siker kilátásától.

Ily körülmények között párthívei szabadúlni kívántak a nagy fáradságot, nagy áldozatokat igénylő és nyugtalanságot, pusztítást és belzavarokat okozó fölkeléstől. A hatalmas magyar dynasták, kik vele Beszterczebányán egyesültek: Rákóczy, Thurzó Imre, Szécsy és Illyésházy, – mind úgy tekinték Bethlent, mint náloknál kisebb parvenut, kivel mint legerélyesebb, legügyesebb és legerősebb hadvezérrel szövetkeztek, hogy felekezetök jogait kiküzdje; abban, amit ki küzdenek, aztán osztozzanak, állásokat, hatalmokat és birtokukat, miket nem éreztek biztosítottaknak, gyarapítsák. De abban, hogy királylyá tegyék, ki nagy, erős államot alapítson, egyelőre nem igen hittek, ha azt magok közt, mint kecsegtetést, mint végczélt megbeszélték is.

15. SZÉCHY GY. ALÁIRÁSA.

Nem csoda tehát, hogy az ily szövetségesek az első szerencsétlen fordulatnál elváltak. Bethlen erélyét mindez meg nem törte, sőt erős elméjét és nagy lelkét még emelte, vagy csak – mint ez leveleiben és tetteiben nyilatkozik – a legfényesb világításba helyezte. Mindenki elhagyá, még a négy legbizalmasabból is alig maradt valaki mellette. Rákóczy hazament «felesége partusára», Szécsy elpártolt tőle, Illyésházy kérte feloldozását hitlevele alól, még az általa annyira szeretett, a lelkéhez oly közel álló Thurzó Imre is ingadozott. Bethlen Rákóczyt hagyta menni, Szécsyt bezárta Murányba, Illyésházyt biztatta, hogy Trencsén várából akaratja ellen senki se vonzza ki; de Thurzót hatalmas szavával visszatéríté a válútról.^[36]

Azonban Thurzó Imre is, habár a többinél határozottabb, mint tüzes, heves ifju, ideálisabb híve is volt Bethlennek, nem kevéssé ingadozott. Átvette ugyan egyelőre a fehérhegységi hadtest vezérségét, megkezdette vele a csatározásokat; de egyszersmind elkezdte a békét is sürgetni. És haza ment feleségének, Nyáry Krisztinának, hívására. Neki is csak azt írta Bethlen, mit Illyésházynak, hogy menjen hát, ha akar; nem fogja őt akarata ellenére kivonni várából. Hanem tudta, hogy az ingadozó ifjura erősebben hathat, mint a többiekre, s ezért nem kimélte fáradságát. Elözönlötte naponkint leveleivel: bosszankodva, ígérgetve, fenyegetőzve, kérve, lelkesítve, csakhogy megtartsa magának. Majdnem azt mondhatnók, hogy Thurzó Imre szolgálatai semmi arányban sem állottak Bethlen e gondjával és bizalmával, melyet ráfordított.

TRENCSÉN VÁRA DÉLRŐL.

Azóta, hogy megtántorodott hite, ki se sürgette inkább a békét, és mindinkább a had leszállításáról s a tábor elhagyásáról kezdett gondolkozni. Mint a szerencsétlenség napjaiban szokás, kezdett a férj visszagondolni családjára, kívánkozni neje és otthona után. De Bethlen levelei visszatartották.

A fejedelemnek Thurzó Imréhez intézett ezen levelei úgyszólván naponkint értesítenek az ifjú főúr ingadozásáról, olykor még családja eseményeiről, úgyszintén neje, Nyáry Krisztina, szomorú elhagyott állapotáról a legörvendetesebb családi esemény bekövetkezése előtt, mely a kihaló félben levő dynasta családnak első ivadékot volt adandó.

Thurzó Imrének, valamint társainak, a fölkelés főembereinek minden reménye egyelőre a Haimburgban megkezdett béketárgyalásra volt fektetve. Ettől várták, hogy általa a lehető előnyöket kicsikarva személyök és pártjok számára, visszavonúlhatnak a szomorú következéssel fenyegető fölkeléstől. De midőn ez nehézségekbe ütközék, s ezek miatt elhuzódni látszék és mindes kétesebbé lőn: még a legkitartóbb Thurzó Imre is elveszté türelmét, el bátorságát és fölmondá az engedelmességet Bethlennek.

E lépésre az adott alkalmat, hogy Thurzó Imre Bethlentől kezességet és biztosítást kért, mit ő bármily udvariasan vett, de egyelőre megtagadott tőle.

Szokott ifjú hevességével haragra gerjedve válaszolt. Kemény szemrehányásokat tett Bethlennek a béke késleltetése miatt, világosan kifejezést adván azon meggyőződésének, hogy az üres királyi czím miatt nem tud létesülni.

Bethlen nem vesztette el irányában ekkor sem türelmét és mérsékletét.

Majd a török segítségével és nagy hadi készülettel kecsegteti; de erre még inkább elrémülnek pártja emberei, kik nem akarnak semmit tudni az úgy is soha se megbízható s az országra mindig káros török segélyről. Majd meg az Anglius-, Danus- és Hollandustól vár segítséget, vagy hadak szerzésével biztatja.

Mindez nem képes Thurzó Imre nyugtalanságát lecsillapítani, elégedetlenségét kielégíteni.

Thurzó Imrének mindezért nem volt többé maradása a táborban. Ily kellemetlen viszonyok közt haza kívánkozott nejéhez, ki várandó állapotban volt. Bethlen erre is készséggel hajlott, és csak azt kívánta, hogy Thurzó jöjjön hozzá a hadak állapotáról jelentést tenni s azután «szerelmesének jövendő s várandó állapotának meglátogatására fölmehet». Mindazáltal a fejedelem ezentúl is ügyesen tudta őt még hetekig föltartóztatni a fehérhegységi, szeniczei táborban.

Ideje volt csakugyan, hogy haza sietett nejéhez, Nyáry Krisztinához, ki az alig haza ért atyának első gyermekét szülte, mint ezt sajátkezűleg följegyzé naplójába: «Az én szerelmes gróf Thurzó Erzsébetkémet adta Isten ez világra az 1621. esztendőben Februáriusnak 20. napján; melyet éltessen az Uristen az Ő szent nevének dicséretire, s nekünk örömünkre sok esztendeig. Az igaz hitben nevelem».^[37]

A várt örvendetes esemény azonban a kihaló családra nem hozott nagy örömet: a Thurzó ház első ivadéka nem fiúgyermek volt; gyönge, beteges leányka, kinek életéhez alig volt remény. Mindez az anyóst is, a férjet is lehangolta; nem is említve a Nyáry Krisztina naplójában kifejezett szándékot, mely szerint a híres protestáns háznak ivadékát az általa titokban ápolt katholikus vallásban fogja nevelni.

A gyermek születése szorosabbá tette ismét a Bethlennel való viszonyt.

Thurzó Imre meghítta a fejedelmet keresztatyáúl. Bethlen elfogadta a tisztességet. A keresztelés februárius 21-én ünnepélyesen megtartatott Litava várában. A gyermek nagyanyja, Czobor Erzsébet nevére kereszteltetett.^[38] A fejedelem azonban csak februarius 25-én az alig több mint egy napi távolságra levő Nagy-Szombatból értesiti Thurzót: «Hogy eddig kegyelmed szerelmes leánykájának keresztelésére képembeli emberemet nem küldhettem, oka az én szüntelen való sok gondaim és búsulásaim voltak.» Épen Sztrazniczra kellett neki, ugymond, haderősítést küldeni, hol Bouquoi seregei betörve fenyegették már a Thurzó Imre által gyermeke születése és elégedetlensége miatt elhagyott tábort. De «most azért – folytatja – kegyelmedhez való szeretetemnek megmutatásáért, szerelmes gyermeke keresztsége jelenlétére képemben expediáltam Bossányi uramat. Mely keresztség, ha szintén végben vitetett is, de affelől az komaságnak sacramentumait megtartsuk.»

Érezve a fiörököst remélő ház hiusúlt reményit, vigasztalólag adja hozzá: «Engedje az Uristen, hogy szép fiat is keresztelhessünk. Keresztleányomnak örömest kedveskedtem volna első beavatásának idején valami magához illendő szépséggel, de bizony semmi marhám velem nincsen, sohult fubilerokat (ékszerészeket) se találni pedig. Egy lánczocskát találtak szerencsére, melyet oda küldtem. De ha esik szerencséjével mind magának, mind atyjának kedveskedő jóakaratommal nem szűnöm kedveskedni.» Helyettese, Bossányi elkésve, már a keresztelés után több napra érkezett meg a levéllel és ajándékkal. Mind a mellett nagyra becsülték a fejedelem készségét is. Levelét Thurzó Imre nejének adta át, ki azt emlékül magánál őrizte.^[39]

16. LIETAVA VÁRA.

Bethlen még e komasági levelet is arra használta föl, hogy Thurzó Imrét mielőbb a táborba visszajövetelre serkentse. Hanem Thurzó Imrére mindez nem volt hatással. Bizonyára nem annyira a családi örvendetes esemény, nem az atyai öröm, nem neje szerelme és házias családi boldogsága tartóztatta tovább otthon. Máskor hónapokon át alig hogy egy-két napot töltött családfa körében nem volt többé maradása, hogy a közéletben mielőbb részt vehessen. Most a jelentett előnyök, melyeket hadai távollétében naponkint kivívtak, a fejedelem hívása s ígéretei, nem voltak képesek őt hazulról kimozdítani; sőt egyenesen felmondotta a szolgálatot.

Kijelenté neki, hogy «nem akar alájönni; immár eleget szolgált mellette; szolgálnának a többi urak is, mert a sok költést nem győzi». Bethlent az engedelmesség fölmondása se vette ki sodrából. Ismerte pártja akaratos híveit; megszokta őket türelemmel és eszélyével magához lekötni. Jól van, – írja, – nem akarja sem őt, se mást akaratja ellenére a szolgálatra kényszeríteni, habár ez közös ügyök: «Tietek volna, uram, az haza; ha nem oltalmazzátok, én se vihetek egyedűl mindent véghez.» De azt még se bocsátja meg neki, hogy rászedte, hogy eltitkolta előtte a hadseregtől való végleges megválása szándékát. «Hallottam, – írja, – Kegyelmed elmenetele után az maga quartirjából való eljövésekor minemű intentummal jött által, melyet csak mondott volna magamnak Kegyelmed realiter, ne várakoztam volna Kegyelmedre; az hadaknak, eddig is specificáltam volna gondviselőt, mivel nem jó egy napig is fő nélkül lenniek.»

Thurzó nem pártolt el ugyan Bethlentől, de nem kísérte hadjáratában. Litaván maradt családjánál. Egyre a véleményben volt, hogy az európai ligára, a tőle várható segélyre kell fektetni a súlyt, és szívesen hajlandó volt ez irányban tovább is szolgálni; míg a török segélyt ellenezte, és kérte Bethlent, hagyja ezt abba. Bethlen tapasztaltabb volt. Jobban ismerte a helyzetet. Tudta, mit várhat egy és másfelől. Emlékeztette Thurzót, hogy pártja más véleménynyel volt, midőn fölkele és életre-halálra leköté magát. «Kegyelmed irja, – válaszolá Bethlen, – hogy sok török-tatár segítséget ne sollicitáljak. Megbocsásd, édes öcsém, tudja Kegyelmed, mindenkor sollicitált engemet azoknak megindításaért. És most, hogy annak békét hagyjak, csudásnak tetszik. Bizony, nem hogy nem sollicitálnám, de ha lehet, török császárt is megindítom erre és Grécz alá viszem. Eddig is azt bánom, hogy nem sollicitáltam.» De azért nem mulasztja el a német had fogadását sem; pénzt annyit, mennyivel Thurn ezer gyalogost fogadhatni remél, a Thurzó kezéhez küldi. Azt se bánja már, ha otthon marad, csak híve legyen. Sőt segélyt ígér neki, akár az általa ellenzett török-tatár hadat is.

Thurzó Imre hűsége sokszor csak egy hajszálon látszott függeni. De egyelőre még sem találhatta tanácsosnak szakítani Bethlennel. Sietett őt ismét hűségéről értesíteni. És mikor Bethlen segélyhadai megérkeztek, Thurzó Imre családját elhagyva, julius 3-án megkezdette hadi működését. A segéd-hadtest parancsnokságát átvéve, Bethlen pártján folytatta ismét a főactiót. Útjában megállott Besztercze előtt és meghódoltatta Bethlennek Balassa Zsigmondot. A fejedelem érkező hadai megverték Pálffy serege maradványait. Julius 9-én Thurzó felszerelt hadaival Vizsolyba táborba szállott, hol a fejedelem hadait volt bevárandó.

Azalatt a fejedelem hadaira a hadjárat mind kedvezőbb lett. Ferdinánd seregeinek fővezére, Bouquoi, Érsek-Ujvárnál Bethlen katonái keze által véletlenül elesett. Forgách nádor meghalt, Nagy-Szombat ujra megadta magát a fejedelemnek. E város átvételénél Thurzó Imre vitte a főszerepet. Ő volt a fejedelem biztosa, ki a városnak kegyelme levelét megvitte.

Az élénk szereplés mellett is, úgylátszik, Thurzó Imre most többet gondolt haza felé; családjával gyakran közlekedett. Nagy-Szombat megadásáról terjedelmesebben tudósította anyját. Ugyanezen levelében érdekesen tudósít a nevezetes eseményről, midőn Bethlen a szabad kivonulást nyert jezsuitákkal értekezett, és kocsijára fölvéve nehányat, őket elkísérte. Thurzó levelében találjuk egyedül följegyezve a jezsuiták neveit, kik a fejedelemmel egy kocsin űltek. «Jezsuita is – írja anyjának – három szekérrel méne el. Hármát ő felsége a maga szekerére ültette vala, ugymint az két Káldyt és Ferenczfy öcscsét. S izent is ő felsége tőlök a békesség felől. Valóban bölcsen és okosan beszéllett ő felsége velök. Talán azoknak intését inkább megfogadja, (Ferdinánd császár), mintsem az több tanácsinak».^[40]

Nagy-Szombat bevétele után a fejedelem a jagendorfi herczeg által hozott segélyhad elé küldötte Thurzó Imrét Újhelyig, hol ez fényesen fogadta, megvendégelte és a táborba vezette az idegeneket. Az egyesült sereg azonnal Pozsony ostromára indult. Ennek kétes esélyeiben résztvett a fejedelemmel Thurzó Imre is, míg be nem vehetvén a várost, kénytelenek voltak egyelőre visszavonúlni. «Végre látván Bethlen, – írja az egykorú Pethő Gergely krónikájában, – hogy Pozsonyt meg nem veheti, és népében is sok kárt valla alatta, elszálla alóla, Szakolcza felé menvén hadával. Szakolczából Morvának és Ausztriának a maradékját kíméletlenül raboltatá, égetteté és dulatá.» Thurzó vezette e hadtestet, és mielőtt elindúlt e hadjáratra, tudósítá felőle családját, kérve anyját, hogy küldené el a táborba «általülő kis bőrszekerét hat lóval»; hogy azon Szakolczára mehessen. Családja a hírre megrettent, és látogatására kivánt sietni a nagyszombati táborba, hová előre Thurzó Imre már, augusztus 27-én visszavonúlt. Itt vette anyja és neje levelét. Mindkettő látni óhajtotta; hozzá kívánkoztak a táborba, hogy tőle bucsút vegyenek, mielőtt újabb hadjáratra indúl Szakolcza felé Morvaország ellen. De ő e látogatást ellenezte. Kéri anyját, hogy «ne jőjenek alá, kímélje magát; különösen pedig feleségét; kinek mostani állapotában a búsulás, ijedés, ártalmára válhatnék».^[41]

Majd jobb békekilátások is mutatkoztak. Bethlent Pozsony erős magatartása, valamint környezete s ebben leginkább Thurzó, újabb békeegyezkedésre birta. A fejedelem most egyenesen Thurzó Imrét bízta meg az egyezkedés vezetésével. Lássa ő, ha nem sikerűl.

Mindjárt kezdetben kedvezőn látszott megindúlni; mind a mellett valamely szomorú előérzet fogta el Thurzót. Nem tudott ellenállni, hogy elútazta előtt a béketárgyalásokra, családját ne lássa.^[42] Övéi eléje mentek Trencsénybe sógorához, Illésházyhoz, hol neje, anyja és nővérei várták, hogy bucsúzzék tőlök. Visszatérve a szenczi táborba, a békeértekezletek helyéül Ravensburg, határnapjáúl szeptember 10-ke tüzetett ki. Thurzó Imre már ekkor betegeskedve jött Nagy-Szombatba, hol Grymelius Márton orvos segélyét vette igénybe. Ez az akkori orvosi gyakorlat szerint bőven ellátta nemcsak orvossággal, hanem praeservativumokkal is. Erős hajtószerekkel és köpülyözéssel annyira helyreállította, hogy útra kelhetett. De Hradistye helységben a harmadnapos láz mellett oly vértolulás állott be, hogy szemén folyt a vér és látását veszté, miben a drasticus gyógykezelésnek is része lehetett, ámbár gyanúba fogták a fejedelmet is, hogy utolsó vendégsége alkalmával mérgeztette meg,^[43] félve a Thurzó által kötendő előnytelen béke-föltételektől.

Ezalatt hazulról is kedvezőtlen híreket vett. Anyja tudósítja, hogy «a kis Örzsike beteges nagyon; nincs remény jobb egészségéhez, hacsak az Úristen nem adja, ki a holtakat is megeleveníti»; meg hogy neje, Nyáry Krisztina «tegnap óta kezdi fájlalni gyomrát». Hanem a gyermeknek nagyanyja által előre kijelentett halála nem következett be, míg Nyáry Krisztina gyomorfájását férjéhez Litaváról, október 2-án kelt levelében akként magyarázza, «hogy a gyermeket pár nap előtt, Sz. Mihály napja táján megérezte».^[44]

Thurzó Imre is súlyos állapota daczára erőt vett magán. Folytatta útját a békeértekezlethez; október 7-én Ravensburgba megérkezett; a császári hadseregnek eléje ment vezérei fogadták. Másnap megérkeztek Nikolsburgból az ellenfél követei is: Pázmány, Colalto és Eszterházy Miklós. A következő napokon egymást kölcsönösen látogatva, megkezdődtek az előértekezletek a nikolsburgi békekötéshez, miközben a két hadsereg, egyfelől Bethlené, másfelől Ferdinándé, a háttérben állottak.

De nehány nappal azután, hogy az értekezletek meg indulának, Thurzó Imre október 19-én reggel öt órakor elhunyt. Mellette volt titkára, Závodszky, naplójában halálát körülményesen előadja, mondván: «Az élete tavaszának virágában levő, alig huszonhárom évet élt, páratlan éles elméjű, isteni szellemű és lelkű ifju, hasonlón a gyertyához, másoknak szolgálva, magát fölemésztve, nyugottan és ájtatosan, váratlanúl kimult, ismételve, úgymond, e szókat: Én igaz és tiszta ágostai vallású vagyok».^[45]

Thurzónak «hirtelen és véletlen ez világból való kimúlása», mint Bethlen fejedelem levelében írja, anyját és nejét villámként sújthatta. De neje az Istenben megnyugvó kedély megadásával írta be naplójának tisztán hagyott azon levelére, melyen házassága napja volt följegyezve a következő sorokat: «Az én szerelmes uramat szóllította ki Isten ez világból októbernek 19. napján reggel. Én pedig maradtam nehezkémmel és kilencz hónapos lyánkámmal. Volt pedig szegény szerelmes uramnak temetése az 1622. esztendőben, januáriusnak 19. napján Árva várában». Az elhunyt testét még októberben Litava várába, neje lakába vitték, hol az januárius közepéig a nagy teremben maradt kiterítve, míg a kor szokása szerint a gyászpompa hónapokon által készült. Ekkor a gyászoló rokonok, barátok és küldöttek kíséretében Árva várába vitetett, hol kesergő anyja és neje jelenlétében a kápolna sírboltjába eltemettetett. Ravatalára Závodszky készített a kor szokása szerint hangzatos, de dagályosan üres síriratot.

Nyáry Krisztina, az özvegyen maradt ifjú nő, ki három évi házassága alatt alig élt nehány hónapot férjével, most még szomorúbb sorsnak nézett eléje.

Czobor Erzsébet eddig se nézte kedvező szemmel a gyönge asszonyt, ki elhunyt fia helyébe nem adott a családnak fiörököst, – most a család birtokát és öröksége uralmát magához ragadta. Hogy ezt annál merészebben tehesse, megválasztatta magát – a mi történelmünkben a legritkább esetek egyike – Árva vármegye főispánjának.

Egyelőre ugyan inkább várakozó állást foglalt el menye irányában, kit férje várandó állapotban hagyott hátra. Nyáry Krisztina azonban 1622. április 25-én ismét csak leánykát szűlt anyósának és úgylátszik, magának is nem nagy megelégedésére. Ezt jegyezte be ismét naplójába: «Az én szerelmes gróf Thurzó Christinámot adta Isten ez világra az 1622. esztendőben 25. napján aprelisnak, úgymint nagy pinteken. Melyet éltessen az Úristen szent nevének dicséretire és nekünk örömünkre az igaz hitben sok esztendeig.»

CZOBOR ERZSÉBET LEVELE FIÁHOZ, THURZÓ IMRÉHEZ. ZÓLYOMVÁR 1620. JUN. 14.
Eredetije az árvaváraljai levéltárban.^[46]

17. ÁRVA VÁRA

Utóbbi ohajtása, hogy az igaz hitben neveli gyermekét, most, férje a protestantismus főoszlopa kidőlte után, még határozottabban mutatkozik, mint első gyermeke születésénél tett följegyzésében. Csakhogy anyósa nélkül számított. Nem a család örökösének özvegye, hanem anyja lépett a családi vagyon teljes birtokába. Nyáry Krisztina anyósa, sógornői és sógorai, által mellőzve, a zord litavai és hricsói szikla-várlakokra volt visszaszorítva. Anyósa nemcsak átvette a birtokot, Árvavárát s a főispánságot; hanem megfosztotta az özvegyet saját gyermekétől, letartóztatta nászajándékait, sőt még hozományát is. E kínos helyzetben is megadással és szeliden viselte keserves özvegységét Nyáry Krisztina. Folyvást igyekezett anyósa hajlamát megnyerni, ezért annak vallása iránt kíméletet mutatott, sőt rokonszenvet is látszott szinlelni, mert a lutherfelekezeti papok nemcsak anyósának, hanem neki is felajánlák vallásos irataik, imádságos könyveik kiadását.^[47]

De végre is az állapot anyósával szemben tarthatatlanná lett. Nyáry Krisztina kénytelen volt oda hagyni anyósát és gyermekeit is, kiket az kiadni vonakodott, és visszavonult saját birtokára, anyjához Szomolányba. Fájdalmasan, de egyúttal megadással viselte a sors e csapását. Hiven tükrözi ezt vissza levele, melyet barátnőjének és szomszédasszonyának Forgách Máriának írt férje, Révay Péter, halála alkalmából.^[48] Ebben a többi közt írja:

«Az Kegyelmed levelét nekem, szerelmes asszonyom, megadák, melyből az Kegyelmed keserűségét szivemnek fájdalmával vettem, tudván magamról is az özvegységnek gondos, bús, bánatos és gyámoltalan állapotját. De minthogy az Úristennek ez volt elvégzett szent akaratja, hogy szerelmes urát a szomorú halál által Kegyelmedtől elválaszsza, keserűségében Kegyelmed, szerelmes asszonyom, magát megmérsékelje, holott azzal Kegyelmed szegény idvezült urának nem használhat, de magának árthat, és kicsoda az, a ki az Istennek akaratját megmásoltathassa? Kegyelmed is azért csak békével és hálaadással szenvedje ő szent felségének ez súlyos körösztjét is…»

16. RÉVAY PÉTER ALÁIRÁSA.

17. THURZÓ CZÍMERE.

III.

Esterházy Miklós. Az Esterházy család. A Trophaeum Esterhazyanum. A Salamon ősnemzetség s elágazása. Illés és Péter: az Illésházyak és Esterházyak. A család hanyatlása. A főnemesség alászállása s újabb emelkedései, s ennek befolyása. Új oligarchák támadása. Az Illésházyak és Esterházyak emelkedése a XVI. században. Esterházy Ferencz. Kubinyi László. A séllyei gymnasium. Esterházy Tamás. Hunnius magyar kiadása. Illésházy István és Esterházy Miklós. Házassága Dersffy Orsolyával. Hajnal Mátyás.

20. RÉSZLET A BITTSEI PALOTÁRÓL.

EZEN elhagyatott állapotában kereste föl az alig húsz éves Nyáry Krisztinát (1624-ben) Esterházy Miklós, hogy a protestantismus vezérférfiának özvegyét a kath. párt vezérének nejévé tegye.

Esterházy Miklós ős és nagy nemzetségének középsorsú házból való gyermeke volt.^[49] Ősei régi törzsökös nemzetségből származtak. Századokon keresztül, számos nemzedéken át vihették föl eredetöket a honfoglaló nemzetségek egyikéhez, a SALAMON nemhez. Az első foglalási «ius primae occupationis» ős czímen és jogon tartották még egykori birtokaik végső apró maradványait a XVI. században is, midőn Miklós született, ki a rája maradt utolsó ősi házhelyről a nádorságig és grófi méltóságig vitte föl családját, és oly fejedelmi uradalmakra tett szert, minőkkel honfoglaló nemzetsége összes dús ágaiban sem birt soha.

De a mint a nemzetség javai fogytak, ágai elszegényedtek, úgy fogyott és lassan elveszett a nemzetség régi származásának dicsősége, és már csak holmi homályos hagyomány élhetett arról, hogy az Esterházyak az ősmagyar vagy épen hún vezérektől származnak, de se nemzetségök nevét, sem annak leágazásait nem ismerték többé. És mivel a valót nem tudták, – mint ilyenkor rendesen történni szokott, – mesékkel és koholmánynyal pótolták.

A főúri, grófi és herczegi magas állás kellékeihez és fényéhez tartozott ugyanis az ősök hosszú és fényes sora; s a hol ez meg nem volt, ott költött leszármaztatással mesterségesen pótolták. Találkázott mindig valamely tudákos író deák vagy udvari káplán, később már irodalmi vagy jogtekintély, ki az ősöket a görögökig vagy épen a bibliai alakokig, a római vagy ősgermán ismert vezérekig, a frankokig vagy hunokig merészen fölvitte kivánság és kereslet szerint. Sőt a jól jutalmazott hizelgés még az óhajtást is túlhaladva a törzsfát az özönvíz által termékenyitett talajba ültette be és a leszármazást Noeig vitte föl. Aztán versben megénekelte vagy prózában fölpiperézte a légben függő nagy ősök egész sorát, kiket szalmaszállal fűzött egymáshoz.

Hasonlón keletkezett az Esterházy család koholt története az izléstelenül gyártott «Trophaeum Domus Estoras» czímű műben. E vaskos kötetet jobbra való nagy költséggel Esterházy Miklósnak fia, Pál nádor gyártatta, ha ugyan nem maga állította össze. Szerinte a családnak Estoras nevű őse Attilán át a bibliai Nimrodig és Noeig viszi föl származását; lefelé Örs vezértől Estorás fiától Miklós nagyatyjáig Benedekig merő koholt személyekkel tölti meg családja ágait. Mindannyit Attilától és Örstől feleségeikkel és gyermekeikkel rézmetszetű ábrákban is adja, melyeknek egyedüli becse, hogy a XVI. és XVII. század magyar viseletét örökítik meg 171 mellékelt táblán. Ezek mindegyikét epigraphicus úgynevezett elogiumok, historiai, természetesen szintén költött commentár és magyar királyok koholt okmányai követik. E származást és okmányokat egyszerüen átvétették aztán Lipót király adománylevelébe is, melylyel a családot herczegségre emelte, hogy ez által mintegy hitelesítve legyen.

21. A «TROPHAEUM» CZÍMLAPJA.

El is hitték ezen, nemcsak a történelem, hanem a józan ész ellen merénylett mesét mindaddig, mig a történelmi kritika a koholmányról a királyi diploma daczára az álarczot le nem rántotta. Pedig ez üres és oktalan koholmánynál a családnak a történelem által kihüvelyezett története, a költeménynél a valóság nemcsak tanulságosabb, hanem érdekesebb is.

A Salamon ős nemzetség, melytől az Esterházy vagyis eredetileg SZERHÁZY család származott, okmányokkal kimutatható nagy jószágokat birt már a XI. században Alsó- és Felső-Csallóközben Pozsony és Komárom közt. A XII. században a Salamon nemzetségbeliek, nevezetesen Mokod és rokonai mint királyi emberek (homines regii), szabad vitézlő nemesek (servientes regii), mint közispánok, comites és főnökök említtetnek itt Komárom vára alatt; az aranyosi és örkényi,^[50] az esztergomi érseki nemesek érsekléli és vajkai, a pozsony-vármegyei vattai és magyari várjobbágyok földei közt messze és mindenfelé elterülve. Ama hosszú földterület Felső-Csallóközben, mely mintegy Vásáruttól és Kürttől kezdve a Kis-Dunaág mentében, Vattáig és Magyarig felnyulik, volt a Salamonok egyik ősi fészke.

Ma néptelenebb és lakatlanabb ez árvízjárta földterület számos kisebb-nagyobb szigetével, de akkor amily kietlen és mocsáros, oly alkalmas volt tág legelőivel és nagy kaszálóival a baromtenyésztésre és biztos lakhelyül szolgált a hadak támadásai ellen, mert a magas fenyérű mocsárokon és számos vizéren keresztül nem egykönnyen gázolhatott át a portyázó ellenhad. Itt állottak a család Salamon és Vatta nevű székhelyei. A Salamon nevű helységnek ma már csak az okmányokból ismerjük létezését, mig Vatta nevű helységek: Bél-Vatta és Vájás-Vatta^[51] neveik helyes jelentését veszítve, Bevatta és Vajasvatta nevek alatt, mint kicsi helységek maig fönnállanak.

De a Csallóköz egykor dús szigete; «Aranykertje», mint hajdan nevezték, hol a tündérek és vízi sellők aranyat szórva jártak át Macskaréven, mint a rege szól, és hol valósággal dús mennyiségben mosták egykor a Duna partjain az azóta megfogyott arany fövenyt, – elszaporodott nemessége és várjobbágyai miatt elszegényedve, szűk lehetett az ős nemzetségek elágazott ivadékai számára.

A Salamon nemzetség tehetősebb ágai azért korán átszármaztak innen a Dunántúlra, Veszprémbe, Sopronyba, Vasba és Esztergomba, hol már a XIII. században találjuk a Salamon nemzetség jobb módú ágait újabb székhelyeiken: Salamonfalván és Salamonvárt, mig a Csallóközben maradt ág mindinkább megfogyott.^[52]

A XIII. század elején a pozsonyi vár jobbágyai nyiltan megtámadták a Salamon nemzetség egyes birtokait, nevezetesen a Vatta és Salamon helységek melletti Általutja földjének egy részét, állítván, hogy azt a Salamon nemzetség a várjobbágyok birtokából foglalta el. Az ügy a királyi udvar birósága elé került. Mindakét rész feles tanuk esküjével bizonyította igazát. A rendes birói uton tehát az ügyet elintézni nem lehetvén, a király és ország nagyjai tanácsában istenitéletet, döntő párbajt rendeltek el. A két fél, a panaszos várjobbágyok és a jogukat védő Salamoniak részéről egy-egy szűzbajnoknak, kik még párbajt nem vittak volt, kellett a sorompó elé állania, s ott a király és udvara előtt megvínia. Erős küzdelem, ismételt összetüzés után a várjobbágyok bajnoka leveretett, és a Salamoniak győztes joga ünnepélyesen kiállított királyi okmányba foglaltatott és kiadatott.^[53]

E kedvező itélet idején Általutja földje képezte a nemzetség egyik ágának végső birtokát; rajta is megosztozott ez ág két testvérgyermeke: Illés és Péter. Illésnek jutott az általut által kettészelt birtok felső része, melyen Illés házat építvén, keletkezett Illés-Háza, a hely, melytől a Salamon nembeli Illésházy család vette nevét; míg az alsó rész, mely a másik testvérnek Péternek jutott, s a rajta állott szerháztól Szerháznak vagy Esterháznak^[54] neveztetett, a Szerházy vagy Esterházy családnak kölcsönözte nevét. Itt e szűk, kis fészekben, a Csallóköznek egyik szélső zugában, a Kis-Dunaág kanyarúlata által képezett félszigetszerű öbölben keletkezett az országnak a Salamon nemből való két hatalmas családja, az Illésházyak és Eszterházyak. Mindkettő fejedelmi vagyonra téve szert s a főuraság legmagasabb fokára, a nádorságig emelkedvén, a nemzet sorsára nem egyszer döntő befolyással volt.

A Salamon nemzetség azonban mindinkább megszorult szűkülő kis birtokain. A XIV. század elején (1324.) ügyes-peres követeléseik fejében kénytelenek az Olgyay családnak átengedni az Atkár folyón túl Ilka (ma Jóka) és Lég közötti birtokaikat s e századvége felé; zálogba kénytelenek adni más részbirtokaikat.^[55]

A Salamon nemzetség szerencséje és vagyona fogytával így szállott alá. Köznemesekké lőnek, és mint ilyenek alig voltak képesek családjokat a várjobbágyi nemességen felül tartani. A régi családok, valamint nagy nemzetségeink közös sorsa elérte őket. Majd hanyatlanak, majd emelkednek, a szerint amint szaporodó ivadékaik folytonos osztálya által birtokukban megfogyva elszegényednek, vagy újra vagyonosodva a törzsi és ági örökösödés által, vagy vitézi közszolgálatért vagy főpapságtól nyert adományok által gazdagodva ismét emelkednek.

Nálunk a főnemesség, a honfoglaló vagy a királyi dúsabb adományok által fölgazdagodott oligarchia így vegyült el és szállott le rendesen a köznemességig; így tünt el sok régi nemzetségünk a nemzet életéből és történetéből. A megmaradt családok lehanyatlottak, kimerülve viszontagságteljes rövidebb-hosszabb korszakok alatt. Az előkelő, törzsökös és nemzetes, vitézlő és nemes főurak ivadékai elvegyültek észrevétlenül a közép és elparasztosodó kis nemességgel, vagy épen a köznéppel, anélkül hogy a történelem észrevetté volna a pillanatot, melyben az átalakulás végbe ment, mert a processus ha természetes és folytonos, de egyuttal lassú volt.

Ez által képződött azonban egyszersmind a köznemességben erős középrendünk. Leszállva bár a nagyobb befolyás és hatalom polczáról és kifogyva vagyonából, megtartotta nagy részt multja, joga és szabadsága emlékét, sőt gyakorlatát. valahányszor akár az oligarchia, akár a karhatalom részéről nagyobb elnyomatás fenyegette, felkelt és folytonosan küzdött jogáért és befolyásaért; – a hagyományos ősi jogért, s a «szent királyok által nyert szabadságaiért.» Míg másfelől a néppel elvegyült földmivelő nemesség adhatta magvar népünknek azon méltóságos, önérzetet, mely által törzsökös köznépünk más népek fölé emelkedik.

Ez tartotta fel a nemzet fő és kis nemessége közt folyvást az egyensúlyt, s azzal a nemzeti közszabadságot is; ez okozhatta, hogy egyrészt a nemzet alkotmányos érzületét élénken föntartá, mig aristokratiánk soha se lehetett teljesen oligarchiává. Ellenkezőleg ez által lőn eredetileg aristokrata nemességünk demokratikussá és nemességi demokratiánk aristokratikussá. Hosszabb időre egyik sem tudta a másik nélkül az uralmat és befolyást kizárólag föntartani; annál kevésbbé volt képes aristokratiánk erősebb zárt testületté, kaszttá csontosodni. Nálunk nem lehet szó ezeréves törzsökös főurakról, legfölebb egy-két száz éves aristokratiáról. Az európai divat szerinti bárói és grófi czímeket nyerő s öröklő aristokratiánk nekünk sajátlag soha sem volt; és aristokratiánk a XVI. és XVII. században kezdődik jóformán, s nehány családot kivéve, a legtöbb csak a mult századból való. Főuraink a régi nagyságosok családjából csak addig voltak főurak és tarthattak arra igényt, a meddig vagyonuk és hatalmok valóságban főurakká tette őket és főuraságukat föntarthatták. A mai mágnási családok közt kevés maradt ezekből, még kevesebb az ősi törzsökös vezéri és honfoglaló nemzetségekből. Oly kizárólag származási aristokratiánk, mint a franczia keresztes vitézek ivadékai, az angol-normann baronettek utódai, vagy a német és olasz fejedelmi családok; de csak oly sok százados dynasták is, mint az osztrák Schwarzenbergek vagy Liechtensteinok, nálunk a köznemességgel szemben nem képződhettek egyenes leszármazási és örökségi úton.

Kevés családunk van, mely mai nevét és leszármazását szakadatlanul, hiteles okmányokkal kimutatni képes volna. Ellenben akárhány van olyan, mely kétségtelenül ős, törzsökös, honfoglaló nemzetségből származik, és még azon a helyen is bir és lakik, melyet ősei megszállottak. De mindannyi eredeti családi nevét is többnyire elvesztve, ősei javaiban megfogyva, főuraságából rég kiesett s ennek még emlékét is feledé, majd később újra fölemelkedett. Sokszor új néven, új czímen, új birtokon jóval magasabbra jutott, mint hajdan honfoglaló vezéri vagy törzsfőnöki és főúri ősei állottak.

Ime, a legérdekesebb legvilágosabb példák egyike erre a törzsökös és honfoglaló Salamon nemzetség, az Illésházy és Esterházy utódokban. Miután e Salamon nemzetségnek a Salamonvári és Salamonfalvi főuri családokban csillaga és szerencséje letünék és a középnemességbe elvegyüle, egyszerre csak ismét föltünik az ivadékaiban, és új néven a közszolgálatban fölemelkedik a főuraságra.

Az elszegényedés vitte kétségtelenül az önérzetesb és öntudatosb ivadékot az alsóbb, közszolgálati keresetre. Ezt kisérlették meg a Salamon-nemzetségi Illésházyak és Esterházyak is. A XV. században előfordul Esterházy Bálint, e kor tanultságának színvonalán, mint literatus vagyis deák, azaz tanult hivatalnok, irástudó ügyvivő, ki a pozsonyi káptalan előtt 1436-ban megjelen ama fraknói grófság ügyviselőjekép, melyet utóbb Esterházy Miklós megszerzett és mely a család egyik ágának grófsága lőn. – Ugyanekkor Esterházy Bálint testvére, András czímeres levelet nyert, valamint hogy ez időtájt számos régi magyar család ivadékait, kik Zsigmond királynak, a magyar érsekeknek és püspököknek kiséretében a constanzi és baseli zsinatokon tartózkodván, a külföldi lovagokhoz hasonló kitüntetés érte, hogy azt (a czímert) az ünnepélyeknél és lovagjátékoknál pajzsaiak és zászlaik diszéül viselhessék. Nyilvánvaló, hogy a nevezett Esterházy András és fiai a király vagy főpapjai szolgálatában, mint lovas vitézek forgolódtak.

Hasonlóképen kezd emelkedni a nemzetség másik ága is a XV. században. Illésházi Illés Mátyás e század végén a gyulafehérvári nagyprépostságra jutott. Illésházán a családnak várdaszerű kastélya emelkedik immár,^[56] melléje Mátyás prépost az akkori késő-gót izlésben templomot építtet. Fönmaradt régi szentélyében látható maig is vörös márvány sírlapja, melyen alakja dombor műben kivésve, főpapi öltönyben tünteti képét elő. Unokaöcscsének Illés Tamásnak, Pozsony vármegye alispánjának fia, Illésházy István nádor és ennek nővére, Esterházy Miklós nádornak anyja, Illésházy Zsófia itt született, mint atyjok, Tamás, könyvében följegyezte. Illésházy István, előbb a hős Pálffy Miklós egyik hadnagya e kis fészekből vitte tehát a nádorságig, míg kettős házassága által előbb valamely Dersffy leánynyal, aztán Pálffy Katával, gr. Pálffy Miklósnak Fugger leánytól való dús leányával megalapította családja nagy gazdagságát.

Követte ebben híven unokaöcscse, Esterházy Miklós. Nagyatyja, Szerházy Benedek a szűk ősi fészekből átszállott a szomszéd Mátyús-földre és nőül vette Galántán Bessenyey Ilonát, mi által galántai közbirtokossá lett. Felszedve magát neje öröksége, birtokzálogok, peres foglalások és magtalanul kihalt családok javaira szerzett adományok által, a család ekkor, a XVI. században fölvette a «galántai» előnevet, melylyel addig e hely régibb családai, a Baloghok és Feketék éltek volt.^[57] – Benedek fia és Miklós nádor atyja, Ferencz, már felváltva hol Szerházynak, hol – és túlnyomólag – Eszterhásnak irja nevét.^[58]

Ferencz, mint önmaga irja, egész életén át «szegény legény» volt, de mindinkább kitünt. Kezdetben Veráncz esztergami érsek udvarában és hadi népe közt szolgált mint hadnagy, majd udvarnoka lett és conventiót huzott. Az érsek halála után a hős Pálffy Miklós pozsonyi főispán és főkapitány hadnagyai és alvezérei egyike s egyszersmind Pozsony vármegye alispánja volt. Együtt szolgálván Pálffynál Illésházy Istvánnal, nőül vette ennek testvérét, Zsófiát. Értelmes és tekintélyes ember vala, mint levelei s alispáni hivatalos eljárásai tanusítják. De szerencséje mindvégig szegény volt. Szolgálatai fejében ismételve a főurakhoz folyamodik segélyért. Verancsics érsektől haszonbérbe kapja az egyházi tizedet; oly vállalat, mely mellett akkor több előkelő család meggazdagodott. Eszterházyn ez se segített. 1585-ben mint alispán írja a főúri Révay Mihály rak: «Nem szégyenlem kérnem Nagyságodtól, hogy Nagyságod segítsen meg valami rozszsal, ha már buzával nem lehet; ha Isten éltet, megszolgálom», mert neki – ugymond – «se buzája, sem egyéb élete.» Máskor meg azt írja, hogy mint ilyen «szegény legény amiben szolgálni tudok, Nagyságod parancsoljon, én szolgálni akarok.» Azonban e szegénysége és szolgálati készsége nem csökkenté emelkedett önérzetét, nem előkelő viszonyait és összeköttetéseit. A már hatalmassá lett Illésházy István nemcsak sógora volt, hanem, maga gyermektelen lévén, Esterházy Ferencznek testvérétől Illésházy Zsófiától való gyermekeiről is gondoskodott; többet magához véve nevelt és jobb sorsba segített. Igy Esterházy Ferencznek egyik leányát a gazdag Révay Mártonhoz adta nőül.

22. GALÁNTHAI KASTÉLY.

Már ekkor Ferencz öregebb, elsőszülött leánya Magdolna is férjnél volt előkelő és gazdagabb férfiúnál, Kubinyi László befolyásos kamara-tanácsosnál Galántán.^[59]

1582. április 8-án született Esterházy Ferencznek, Illésházy Zsófiától fia Miklós, a jövendő nádor,^[60] a tizenhárom élő gyermekkel megáldott szegény családnak tizedik szülötte. Már kiskorában legidősb testvérének férje, Kubinyi László vette házához nevelésbe.

Kubinyi László családja katholikus volt, ezen felül az egyháziakhoz nagyon szított. Atyja, Kristóf, Veráncz érseknek meghitt, kedves embere. Igy tehát Esterházy Miklós gyermekkora óta a katholikus vallásban nevelkedett, noha atyja és családja a hitújítás erős és határozott hivei levén, születésére protestáns volt. Kubinyi László adta Miklóst iskolába is, Nagy-Szombatba az akkori káptalani tanodába.

Ez időben vette Kubinyi László mint kamarai tanácsos Rudolf király parancsát, hogy a Draskovics biboros kalocsai érsek által Magyarországba visszahozott Jézus-társasági atyákat a turóczi prépostság birtokába bevezesse és védelmezze Turóczban és Sellyén. Az atyák elhelyezkedve, előbb turóczi székhelyökön, majd később Sellyén is nyitottak alsóbb tanodákat. A sellyei gymnasium már a XV. század végén s a XVI. elején nagyobb virágzásnak, s a vidék különböző vallású nemes ifjúsága részéről is sűrű látogatásnak örvendett. Esterházy Miklós is itt, Galánta szomszédságában folytatta Nagy-Szombatban megkezdett iskoláit és végezte be a gymnasiumi tanfolyamot.^[61] Sellyén erősödött meg Esterházy Miklós annyira a katholikus hitben, hogy tizennyolcz éves korában (1600) elhagyva a protestantismust, megtért a katholicizmusra.

23. KUBINYI LÁSZLÓ.

Áttérése családjában nagy visszatetszést, sőt botrányt keltett. Atyja, testvérei és rokonai, az Esterházyak és Illésházyak mind közönségesen erősen szítottak a hitújításnak régibb felekezetéhez, a lutherihez. Miklós legidősb testvére, Tamás hitfelekezetének mérvadó tekintélye is volt, a miért Miklós megtérése kivált őt sértette. Ő vállalkozott tehát ezen a családon ejtett – mint hivé – szégyen megtorlására, nemcsak Miklóson, hanem azokon is, kik mögötte állhattak: Forgách püspökön és Pázmányon különösben, a jezsuitákon és katholikusokon általában.

Esterházy Tamás erre nézve közösen fútta a követ a szomszéd szeredi prédikátorral, Kürti Istvánnal, ki a csallóközi Kürt helységből, az Esterházyak ősi fészke mellől származván, régi ismerője lehetett e családnak. Akár hogy neszét vették Miklós megtérési készülődésének, és őt e szándékától elvonni, eltántorítani törekedtek; akár hogy a bevégzett tényt megtorolni és jóvá tenni igyekeztek: szövetkeztek Hunnius Egyed hires protestáns tanár elterjedt német művének fordítására és kiadására. Hunnius műve Németországban akkor a protestánsoknál nagy jelentőségnek örvendett, s épen azon részében védte a hitújítást, mely a katholikus egyházat leghevesebben támadta meg; a hitújítás lutheri tanait régieknek, Luther előttieknek igyekezvén bebizonyítani.

24. SELLYEI KASTÉLY.

Ez irányban Hunnius műve^[62] a főiratok egyike volt. Ennek magyar fordítása és kiadása – azt vélték – nagy és erős vágást fog ejteni katholikus ellenfeleiken. Ajánlva volt a mű a hatalmas rokonnak, Illésházy Istvánnak és nejének, kik Miklós unokájok megtérése által szintén megszégyenítve érezték magokat. A kiadás költségeit tehát ők szolgáltatták, mire a könyv 1601-ben Nádasdy Ferencz sárvári nyomdájában adatott ki.

Hunnius magyar kiadása által Pázmány Péter érintve és kihiva érezhette magát, ki nyilván Esterházy Miklós megtérése mögött állott. Nem is késett a kihívásra megfelelni.

Esterházy Miklós megtérése által szakítva családjával kénytelen volt elhagyni az atyai házat. Nagybátyja Illésházy István azonban nem hagyott föl reményével, hogy visszatéríti. Ismerve unoka-öcscse tehetségét és képességét szolgálatába fogadta, s mind fontosabb ügyekkel bízta meg épen akkor, midőn hányatott élete legnevezetesb fordulatait élte: számüzetését és visszajövet előkelő pártállását Bocskay felkelésében s a bécsi békekötésben, végre nádorrá választatását. Esterházy mindig oldala mellett volt, és legmeghittebb ügyeiben, követségeiben járt el.

Az elaggott és gyermektelen Illésházy akkor élte alkonyán őt kivánta nagy birtoka egyik örökösévé tenni. Megigérte neki Trencsény vára birtokát; csak a feltételt kötötte hozzá, hogy visszatér a protestantismusra. De Esterházy Miklós erős vallási meggyőződésén épen úgy megtörött nagybátyjának dús vagyonnal kecsegtető igérete, mint testvérbátyjának, Tamásnak irodalmi támadása, s atyjának átka és kitagadása. Csak úgy ott hagyta nagybátyja fényes várát és udvarát, valamint atyja szegény házát és örökségét. Elment más szolgálatot keresni, egy más távoli rokonnál Mágócsy Ferencznél, ki akkor az ország egyik nagyja és legdúsabb főura volt, egyébként szintén a hitújítás hive.

25. TRENCSÉN FELSŐ VÁRA.

Mágócsy azonban rövid időn meghalt; gyermektelenül maradt ifjú özvegye pedig azonnal feleségül ment az ép oly deli és tehetséges, mint derék és lovagias, noha szegény, de rokon ifjúhoz. A természet Esterházy Miklóst dúsan megáldotta volt adományaival: nagy észbeli tehetsége, erős akarata mellett szép, kifejezésteljes arczczal és délczeg termettel. Ábrázatán lelke egész erélye tükröződött, melyet erős s élesen kiálló állkapcsa, kissé előre duzzadt és fölvetett ajka még inkább emelt, az akarat amaz erejét fejezve ki, mely a nagy siker vagy nagy bukás föltételét hordja magában. Lehet, hogy úrnőjére épen ezen testi és erkölcsi tulajdonai voltak hatással, hogy őt, az erélyes ifjút kivánta meg férjül. Mert egy jellemző hagyomány szerint önmaga kérte volna őt meg. Az újévi ajándékok kiosztásánál szolgáit és tisztjeit mind bőven megajándékozta, csak Esterházynak nem adott semmit, hanem fölhítta, válaszszon ő, a mit kiván. Esterházy kissé sértődve, valamely jelentéktelen tárgyat szemelt ki magának, mire az ifjú özvegy, karjaiba esve, kérdezte, nem választaná-e őt feleségül?^[63]

Esterházy e napon Magyarország egyik legnagyobb kincsét nyerte el. Mágócsy Ferencz özvegye a dúsgazdag Dersffy Orsolya volt. Birtokában nagy, ősi házak örökségei egyesültek. Anyja Császár Orsolya, Oláh érseknek unokája és Császár Miklósnak Frangepán Annától való leánya után örökölte ezek nagy vagyonát, Zólyom és Dobrona, Vág-Ujhely és Zsolna, Lanzsér és Lakompak, Lindva és Kis-Marton várait és uradalmait. Férje, Mágócsy után a hevesi és borsodi kiterjedt javakat, Munkács, Torna és Regécz várait.

Esterházy Miklós, ki úgy távozott nehány év előtt hazulról, mint szüleitől és testvéreitől kitagadott, földön futó, szolgálatot kereső fiú; ki ette Lengyelországban, Illésházy után járva, a számkivetés kenyerét is; de vallása, melyért üldözést kellett szenvednie, erősítette, vigasztalta és föntartotta: most, midőn legyőzvén a balsorsot, még ifjan, egyszerre nagy állásba, nagy vagyonhoz és hatalomhoz jutott, első dolga volt ismét vallásának tenni szolgálatot és megnyerni annak számára nejét, házát, családját, testvéreit.^[64]

E végett találjuk lindvai várában Hajnal Mátyás jezsuitát, mint térítőt; e czélra kérte ki őt Gráczból, hogy általa nejét és háza népét megtérítse; s ily térítésekben találjuk Esterházyt és Hajnalt együtt működni egész életükön át. Felső-Magyarországból, Munkácsról azért jött nejével a Dunántúlra, a félreesőbb Lindvára, hogy itt elvonulva, csendben végezhesse ennek megtérítését. Majd módját találta, hogy anyját és testvéreit is megnyerje vallásának. A szülei és bátyja által üldözött fiú és testvér, a mint hatalomra jutott, az egyiptomi Józsefhez hasonlón özvegységre jutott anyját, Dániel, Pál és Gábor testvéreit nemcsak magához vevé, jólétbe helyezte, hanem a katholikus vallásnak is megnyerte. Anyja, kit a legnagyobb tiszteletben és kényelemben részesített, mind haláláig áldotta – úgymond az egykorú iró – a kínos órát, melyben fiát szülte.

E buzgó vallásos igyekezetei közt nem késett magát is tökéletesbíteni. A nagy-szombati és sellyei gymnasiumban nem fejezhette be magasabb kiképezését. Felkérte azért a gráczi egyetemen a bölcsészetben és hittanban kitünően képzett Hajnal Mátyást, hogy e fensőbb tanulmányokba avassa. Hajnal tehát oktatá ezentúl a bölcsészetre, mathematikára, és különösen a fensőbb hittanban képezte.^[65] Igy Esterházy Miklós nemcsak nagy államférfiúvá, nagy politikai tehetséggé, kiváló szónokká, hanem theologussá is, valamint erős hittani vitatkozóvá és íróvá lett.

26. NAGY HEFLÁN.

GRÓF ESTERHÁZY MIKLÓS.

IV.

Esterházy Miklós házassága Nyáry Krisztinával, az akadályok elhárítása. Czobor Erzsébet magatartása. A menyegző. A mézes heteket politikai küldetések szakasztják félbe. Viszályok a hozomány kiadása miatt. Thurzó gyermekek kiadása anyjuknak, törvény alapján. Kis-Marton a XVII. században. Hajnal Mátyás, Nyáry Krisztina áttérése a cath. vallásra. Hajnal imakönyve. A középkori imakönyvek keletkezése. Magyar imakönyvek keletkezése. Pázmány Péter. Hajnal Mátyás imakönyve. Kopcsányi Pap Márton imakönyve. Tassi Gáspár lelki kalendáriuma. Káldy György. A jezsuiták. Dobronoki György. Forró György. Keresztes István. Kolosvári István. Budai és Szél Simon. Nádasi. A jobbágyok térítése a Thurzó-féle uradalmakban. Hitvita Hodikkal a bittsei várban. Gróf Nádasdy Ferencz megtérése. A csepregi zsinat.

27. RÉSZLET A BITTSEI PALOTÁRÓL

ESTERHÁZY házassági frigye, melyet a dúsgazdag Dersffy Orsolyával kötött, s egy fiúgyermekkel is megáldott, szerencsés volt, de csak rövid tartamú. Orsolya asszony halála (1619) után, csak öt év multával határozta el magát Eszterházy második házasságra.

De a Nyáry Krisztinával tervezett házasság létesítése nem kis nehézséggel járt. Nyáry Krisztina féltette anyósától gyermekeit és visszatartott hozományát. Személyesen kivánta volna az ügyet előbb anyósával megbeszélni. Irt neki, hogy készül hazatérni, küldené tehát eléje a szolgálatot, az «urakat», mint irja.^[66] Mert akkor ily távoli út Király-Helmeczről, hová Krisztina időközben áttette lakását, a Bodrogtól a Vágig nagy készülettel járt. Nemcsak a szolgálat, szakácsok, társzekerek kisérték az utazó főurat vagy asszonyt, hanem az ide s tova portyázó, török, német és felkelő martalóczok miatt fegyveres csapatok, az udvarmester, hadnagy, szállásról és eleségről gondoskodó tiszttartók is. Nyáry Krisztina ugyan Zemplénből akár Árváig nagyobbára saját s a Thurzók birtokait akár mindennapi állomáson érve, utazhatott; de ép ezért kellett előre az urakat, a tiszteket értesíteni, hogy minden készletben legyen.

Esterházy Miklós is tett – úgylátszik – előzetes lépést Czobor Erzsébetnél. Sógorát Révay Mártont küldötte hozzá követségbe. E közbenjárásnak nem igen lehetett sikere. De Esterházy Miklós nem az az ember volt, ki ily nehézségek által hagyta volna magát szándékában megakadályoztatni.

Az eljegyzés csakhamar megtörtént és Nyáry Krisztina sietett anyósát felőle már (1641) április 24-dikén kelt levelében értesíteni: «Mivel, hogy az Uristen – úgymond – három dolgot magának választott, azok közt az egyiket a szent házasságot; mivelhogy azért az Uristen rendelésének, akaratjának senki ellene nem állhat; azért hogy mivel szerelmes asszonyom-anyámnak, kedves atyámfiainak tetszett az az én szerencsém, kit az én Istenem az én gyámoltalan árva állapotomban nekem mutatott köteleztem azért magamat a sz. házasságra az tekintetes és nagyságos gróf Esterházy Miklós úrnak, mely szerencsémet, állapotomat hogy Nagyságod is megértse nem mások hanem én levelem által, akartam Nagyságodnak mentül hamarább lehet, értésére adni.»

A levél hangja, egybevetve azt az egykorú nászlevelekkel, feltünően hideg. Mellőzi egészen az anyós beegyezésének kérését. Egyszerűen Uristen akaratjára, anyja és rokonai tetszésére hivatkozva, anyósát csak úgy tudósítja, mint bármily idegent és legfölebb azon udvariassággal tesz neki concessiót, hogy saját iratával siet őt értesíteni, nehogy mások megelőzzék.

Anyósa visszatetszéssel fogadta fia özvegyének e lépését: nem küldött eléje se urakat, se szolgákat. Ami vigasztalására szolgálhatott, az volt, hogy most, miután menye más családba házasodik, annak gyermekeit, az ő unokáit annál biztosabban visszatarthatja saját kezénél. Nyáry Krisztinát nem térítette ki útjából a hidegség. Felkereste anyósát újabb leveleivel. Tudósította saját egészségéről és anyja betegségéről; továbbá feljöveteléről, hogy gyermekeit, hozományát és nászajándékát magához vehesse.

De kérését anyósa állhatatosan mellőzte. Már az egybekelés napja és helye meg volt határozva. A Király-Helmeczről felutazó menyasszonynyal, annak turóczmegyei birtokán, Szucsányban a Vág partján volt az esküvő megtartandó. Ujra kéri tehát május 18-án anyósától, küldené oda szolgáit és borait. Anyósa csak egy hónap multán, junius 20-án válaszolt az «ifjú asszonynak,» mint őt leveleiben nevezi, hogy nem küldheti szolgáit a portyázó kozák hadak miatt; talán majd később elküldi eléje Rozgonyba embereit, hogy fölhozhassák. De ezzel nem sietett.

Annál sietősb volt Esterházy Miklósra nézve az egybekelés. Bethlennel a béke ugyan valamiképen megköttetett, de Bethlennek a portával folytatott újabb értekezletei és követeinek küldött körmönfont utasításai késztették Ferdinándot, hogy részéről is komolyabb egyezkedést kössön a törökkel. Ehhez az európai protestans liga újabb mozgalmai is élénk figyelmet, sőt újabb készületeket igényeltek.

Esterházy Miklós Bethlen leghatározottabb ellenfele s a király leghívebb embere volt, ki nem rég a török csapatokon jelentékeny győzelmet vett. Az elaggott és ingadozó Thurzó Szaniszló nádor mellett mint országbirónak és érsek-újvári főkapitánynak szava Ferdinánd tanácsában sokszor döntő volt, és Magyarországot érdeklő ügyekben mindig igénybe vétetett. Most is, egybekelése előtt és után, egymást érték a királyi kabinet levelei, melyekben Bécsbe tanácskozásokra hivatott.

Nem igen ért tehát reá nászpompa s ünnepségek megtartására. Sietett az egybekeléssel. Csak kevesen voltak meghíva s ezekhez is oly későn érkeztek a meghivók, hogy alig jelenhettek meg. A Czobor Erzsébethez intézett meghivó is csak julius 18-án küldetett meg a czímzetthez, holott az esküvőnek határnapja julius 21-ére volt kitűzve.

Ehhez azonban mintegy mentségűl Esterházy levelének párja volt csatolva, melyben tudatja; hogy sietnie kell az összekeléssel, mert, mint irja, «hazámhoz való szolgálatom, uramhoz való kötelességem készt menni.»^[67]

Bármily jelentéktelen helyen, Turócz egyik kis mezővárosában Szucsányban, egyszerűn és kevés vendég jelenlétében ment is véghez az esküvő, nagyban emelte annak jelentőségét, hogy PÁZMÁNY PÉTER, az ország főpapja, mint Ferdinánd képviselője is, adta össze Esterházy Miklóst Nyáry Krisztinával. A kis város régi vára, hol a lakodalom tartatott, már rég elenyészett, de áll maig magas dombon régi egyháza, melyét a XIV. század elején még – a román-gót átmeneti ízlésben épittetett Donch (Dancsó; Domokos) vármegye-ispán, ki Avignonban járván a pápáknál követségben, e vidék több egyházát provencei modorban, dús falfestményekkel diszíttette, mint ez egyház műrészletei és még külső falain is látható eredeti falfestmény maradványai mutatják. – Ez egyház látta magában Eszterházy Miklós és Nyáry Krisztina egyesülését Pázmány Péter áldásával, mi annak bizonyára nagyobb jelentőséget kölcsönzött, mint a fény és ünnepélyek, melyekkel Krisztina első házasságát ülték.

28. SZUCSÁNYI TEMPLOM.

Nyáry Krisztina élete ez újabb fordulópontját el nem mulaszthatta naplójába följegyezni: «Az én szerelmes uram vött el engemet húsz esztendős koromban az tekintetes nagyságos gróf Esterházy Miklós uram. Az ű kegyelme ideje negyven esztendőben volt. Az lakodalom volt 1624. esztendőben 21. napján juliusnak, Szucsányban.»

De egyelőre új állapotában sem volt nyugalmasabb élete, mint előbbi férjénél. Esterházyt is az ország ügyei folytonosan igénybe vették. A király mindjárt esküvője után felhívta Bécsbe, s a következő augusztusban és szeptemberben ismételve fölidéztetett a király leveleivel, hogy Magyarország ügyeiben tanácsadásra megjelenjen. Majd az értekezletre küldetett a törökkel kötendő béke érdekében. Méltán fakadhatott ki azért e küldetések miatt ily czimű emlékiratában: «Miért nem köll az törökkel való traktára mennem és hogy ugyan módom sincs benne:» «Ezen kívül is, – úgymond – im hatodik esztendeje már annak, hogy csaknem in continuo motu (folytonos mozgásban) vagyok az ő felsége szolgálatjában, az kiben magamnak való üdőm, bátran mondhatom, hogy egy holnapom alig volt. Egyéb dolgaimra nézvén is azért kivánnám; ha mi kevés időm adatnék ő felségétől, hogy azokat eligazíthatnám.» De a király erre is csak azzal válaszolt, hogy ismét fölhítta magához Ebersdorfba, «de vigyázni kell, – tevé hozzá intőleg, – nehogy észre vegye valaki a tieid közűl, hogy felségünk által meghívattál». ...Igy kellett neki az első mézes hetekben neje előtt is titokban tartandó ismételt küldetésekben eljárni. Nem csoda, hogy Esterházy elégedetlenűl, s úgylátszik, inkább eltökélve mint valaha a közügyektől visszavonúlni, Bécsből a tanácskozmány helyéről főkapitányi széke, Érsek-Ujvár helyett egyenesen Kis-Martonba ment, hol ifjú nejével egyelőre megtelepedni szándékozott.

De alig távozott, a török közeledte és Bethlen újabb készületei hírére máris sürgette a nádor a királynál, hogy térjen vissza azonnal, mire Esterházy nehány nap múlva csakugyan ismét helyén volt. Hanem azért mindinkább kivánkozott vissza házába, hogy nejét magával vigye, ki az érsekujvári nyugtalan erődben és táborban nem igen lelhette kedvét. Igy tudósítja effelül Esterházy Károlyi Mihályt, Bethlen sógorát: «Ha bizhatnánk az békességben, gazdákká kellene lennünk, minthogy gazdasszonyt is hoztunk már, kinek nagyobb kedve volna az gazdasszonysághoz, hogysem az újvári zsellérséghez. De reá segít talán Isten arra is bennünket».

Közben, mielőtt még nejét haza viheté, kemény küzdelme volt neki és nejének Czobor Erzsébettel neje gyermekei és hozománya miatt, kiket és melyet kiadni – mint tudjuk – vonakodott. Nyáry Krisztina még mindig szeliden tűrte a rajta elkövetett méltatlanságot, és nem szűnt meg anyósát kérlelni, hogy gyermekeinek legalább egyikét, és holmiját, ládáit, ruháját megnyerhesse. Sürgette, hogy küldje szolgáit eléje, vagy legalább adja «tudtára, mikor küldheti meg». Még esküvője előtt megküldötte anyósának Litaván hagyott ingóságai, ékszerei és ruhái jegyzékét, esedezvén, hogy (mikre talán a nászünnepségnél szüksége lehet) küldje meg.

E jegyzék Nyáry Krisztina dús hozománya és nászajándékai hosszú sorát foglalja magában. Aranyos és ezüstös szöggel kivert ébenfa és fehérrel kirakott almáriomos ládákat ékszerekkel, más ládát ezüstművel, míg az öreg festett láda, milyek akkor különösen Olaszországban a leghíresebb festők műveivel is diszítve, divatban voltak, az öltönyöket foglalá magában. Van a jegyzékben említés aranyos ruhákról, szekérre való két szőnyegről, font, vörös, arany ruháról, ágyi ruhákról, tafotával béllelt paplanokról, négy szélén vörös atlaszszal diszítve. Öreg aranyos vánkoshéjjakról és skofium aranynyal kivarrott kisebbekről, hosszas, keskeny, reczés keszkenőkről, ötven asztali keszkenőről, vörössel hímzettekről sat. E női dísz becses kiegészítését képezte két czérna keztyű is, mely akkor a finomabb pipere kelléke volt. Thurzó György nádor nejéhez írt leveleiben olvassuk, hogy Mátyás főherczeg általa nejének különös kedveskedésűl egy pár keztyűt küldött. Nyáry Krisztina ingóságai közt, melyeket követelt, s úgylátszik, lakodalmánál használni kivánt, volt amaz aranyos szekér is, melyről egyizben már megemlékeztünk s két szekérvánkos aranysárga atlaszból és két kisebb vont arany vörös bársony párna.

Hogy anyósának kedvében járhasson és hajlandóbbá tegye őt holmija és gyermekei kiadására, megkisérlette ajándékokkal is kérlelni. Küldött neki drága kelméket és jövendő férje hajlama tanusitására két arany lánczocskát gyermekei számára. Czobor Erzsébet azonban kérlelhetetlen volt. – De félve mégis Esterházytól, mint elhatározott, erélyes férfiútól, megkereste testvérét, Czobor Imrét, hogy mitevő legyen az esetre, ha Esterházy a követelések mellett erőszakosan lépne föl arája, illetve neje ügyében? Czobor Imre a leveleiből ismert szokott causticus humorával felelt, hogy erőszakoskodástól Esterházy részéről talán nem lehet tartani, «mert amit kivisz (és nem az övé), az talált tövis. De azért, menye ruháját legalább adja ki.» Ez utóbbi tanácsot meg is fogadta Czobor Erzsébet. A litavai várban hagyott ingóságok fönnebb említett jegyzékén a hátirat is olvasható, hogy Litaváról «ilyen portékát vitetett el Nyáry Krisztina asszony.» Ellenben gyermekei kiadását kereken megtagadta most is. Hasztalan kért csak annyit is tőle Krisztina, hogy miután nem mehet látogatására, küldje legalább leánykáit Zsolnára; ott eléjök menve, láthatná őket, vagy ha mind a kettőt nem, engedje legalább, hogy az idősbiket, Örzsikét ölelhesse. Anyósa erre se hajolt. Nehány nappal később azt válaszolja, hogy a gyermekeket, kiket születésöktől fogva neveltetett, s kik Isten után minden gyönyörűségét képezik, ki nem adhatja.

Midőn mindez semmire sem vezetett, Esterházy vette kezébe az ügyet. Neje által még az évben folyamodványt nyújtatott be a királynál anyósa, Czobor Erzsébet ellen, ki gyermekeit visszatartja. Befolyásánál fogva nem volt nehéz királyi parancsot eszközölnie ki, mely 1625. januárius 29-én adatott ki. Ebben II. Ferdinánd meghagyja Czobor Erzsébetnek, hogy Nyáry Krisztinának gyermekeit minden vonakodás nélkül adja ki. Esterházy tudhatta, hogy a vonakodás azért el nem marad, és hogy könnyebb volt a parancsot kieszközölni, mint a hatalmas özvegygyel szemben végrehajtani. Irt tehát külön megkereső levelet is Tassy Ferencznek, Czobor Erzsébet főtitkárosának az árvák kiadása ügyében.

Ez sem használt. A nádor hatalmas özvegye erős várak birtokában biztosabbnak érezte magát, hogysem az országbíró által kieszközölt királyi parancs megijeszsze. Nyáry Krisztina tehát kénytelen volt újra könyörgésre fordítani a szót, esdekelvén anyósának, adná ki neki gyermekeit, ha nem mind a kettőt, legalább az egyikét. De Thurzó Erzsébet, a buzgó protestáns asszony, most annál inkább vonakodott kivánságát teljesíteni, minthogy értesülhetett róla, hogy unokái, a Thurzó-leányok és örökösöknek anyja már nyíltan is áttért a katholikus vallásra.

Végre az 1625. évi országgyűlés, melyen Esterházy Miklós már mint megválasztott nádor elnökölt, látott törvényt ellene. A törvénykönyvbe iktatott czikk így szól: Méltóságos bedeghi Nyáry Krisztinának, gróf Thurzó Imre özvegyének és már most méltóságos gróf Esterházy Miklós nádor hitvesének Czobor Erzsébet, néhai méltóságos gróf Thurzó György nádor özvegye ellen benyujtott kérelmére mondott Nyáry Krisztina leányainak letartóztatását és számtalan szorgalmazások daczára vissza nem adatását illetőleg végzés hozatott:

«hogy azon esetre, ha a mondott özvegy a törvényes fölhivás után egy hónap lefolyása alatt a panasztevőnek leányait vissza nem adja, a királyi személynök úr, megtörténvén az idézés, ezen ügyben, rendkívüli decretalis büntetés terhe alatt, végleges itéletet hozhasson s azt végre is hajthassa.»^[68]

Igy juthatott csak a király parancsára, a nádor közbevetésére, külön országos törvény által, Nyáry Krisztina gyermekei birtokába. Czobor Erzsébet pedig megérte, a mitől leginkább tartott, hogy unokái a katholikus hitre tértek, és Thurzó nádor birtokának nagy része, melyből végrendeletében a katholikus vallásuakat kizárta, a legbuzgóbb katholikus, Esterházy nádor családjára szállott.

Nyáry Krisztina élete új házasságában szerencsésnek volt mondható, úgy külső körülményeiben, mint belső lelki életében.

Gyöngéd és nejéhez hasonlón a háziasságot kedvelő férje nem soká hagyta őt Érsek-Ujvárban, főkapitánysága hivatalos lakhelyén. Haza vitte soproni uradalmaiba, kismartoni lakába, hol boldog és nyugalmas életet élt.

Ki az Esterházy herczegek mai fényes palotáját látta, a mint a nagyszerű udvartér és díszes park közt áll, nehezen fogja elképzelni a régi lakot, melyben Esterházy Miklós és Nyáry Krisztina elsők alapíták meg családjok ama fényét és gazdagságát, mely a mai kis-martoni fejedelmi lakban nyert kifejezést.

Akkor, a XVII. század elején Kis-Martonban még a régi várda állott, melyet egykor a vidék hatalmas urai, a fraknói Giletek emeltek. E szűk és régi váracs nem szolgálhatott kényelmes lakásúl, s Esterházy mire nádorrá lett, tágasabb lakot épített közelében fekvő birtokán, melyet maig is Kis-Udvarnak, németűl Höfleinnek neveznek. Uj háza egyszerű emeletes udvarház volt, mint azt már csak fönmaradt rajzából ismerjük. De e szerény kastély látogatott hely volt. Az ország befolyásos és hatalmas nádorának, ki egy Bethlen fejedelem s az európai protestáns liga ellen mindig kész volt a keztyűt fölvenni, udvarában ki- és bejártak a hódoló és kegyét kereső urak és ügyes-bajos felek. A bécs-újhelyi és ebersdorfi királyi lakoknak, nemkülönben Sopronnak, hol akkor ismételve tartották az országgyűléseket, közelében – gyakran volt vendége a királyi udvar. A kastély melletti hővízben, mely a gyöngélkedő Nyáry Krisztinára oly kedveltté tette az itteni tartózkodást, nem egyszer magas társaság mulatott. Eleonora császárné és Brandenburgi Katalin Bethlen özvegye, Wesselényi Anna, Csákyné és mások sűrűn látogatták a fürdőt, és mulattak a nádor és nyájas neje, Nyáry Krisztina társaságában.

E vidéken tartott ekkor missiót Hajnal Mátyás jezsuita, hogy az itt lakó protestansokat megtérítse. Hajnalra bizta most Esterházy nejének, Nyáry Krisztinának is visszatérítését a katholikus hitre.

A feladat nem volt nehéz. Nyáry Krisztina, mint láttuk, ama szelid, csendes, Istenben megnyugvó, erős és ájtatos, vallásos érzésű lelkek egyike vala, kiket a theologusok azon mondata jellemez, hogy lelköknek természete a vallásosság. «Anima naturaliter religiosa.» Nyáry Krisztináról e tekintetben többet is lehet mondani, azt, hogy lelke a természettől szigorún katholikusan vallásos volt. Csöndesen elhallgattathatta és elfojthatta érzései nyilvánúlását előbbi családi körülményei közt; sőt színlelhetett egyideig ellenkező hajlamokat, midőn protestánsnak kellett látszania; hanem amint az első alkalom kinálkozék, mélyen ájtatos, elnyomott lelke teljes erővel tört ki a katholikus hitélet gyakorlatában, sőt a vallásosság és életszentség legmagasb áhitatáig fölemelkedék.

Pázmány Péter, az ország főbb családainak és egész vidékeknek megtérítője a kath. hitre, kétségtelenül nem mulasztotta el a szót, mely erre figyelmeztette, midőn már, összekelésénél jelen volt. És új férjének, a buzgó katholikus Esterházynak bizonyára nem nagy rábeszélésre volt szüksége, hogy a titokban úgy is katholikus nőt rábírja, hogy előbbi vallására visszatérjen.

Hajnalnak könnyű dolga lehetett, midőn Nyáry Krisztinát áttérése előkészítéseűl vallásoktatásban részesítette; mint saját szavai tanusítják, ezt nemcsak készséggel, de örömtől repeső szívvel fogadta.

De azért az ügyet, ha nehézséggel nem járt is, könnyen egyikök sem vette. Hajnal nem elégedett meg egyszerűn a visszatéréssel. Vallásosan ép oly szigorú, mint ájtatos, gyöngéd és érzékeny lelke Nyáry Krisztinától komoly vezeklést és bánatot követelt az eddigi hittagadásért és színlelésért, és Krisztina ebben kivánni mi valót sem hagyott fönn; lelke egész teljével átadta magát Hajnal lelki vezérletének, annyira, hogy annak reménységét is felülmúlva, előtte is a vallásosság példányképe lőn.

Mi sem fejezi ki ezt érdekesebben, mint Krisztina saját szavai, melyekkel megtérését a benső lelki öröm vigasztalásával kifejezte és Hajnal emelkedett leírása, melyben Nyáry Krisztina megtérítése felől tudósít.

Nyáry Krisztina naplójába ugyanis, a következő egyszerű sorokat jegyezte be saját kezével: «Mentem az én szerelmes uramhoz Ujvá(r)ban 28. napján Októbernak. Ott létembe az Uristen szent lelkének ajándékát közlötte velem, és tértem az igaz vallásra. Gyúntam meg ujobban Istennek akaratábúl 30. napján decembernek és megkommunikáltam (áldoztam) 31. napján ugyan decembernek havában, mikor írtak 1624. esztendőbe. Mert az előtt kénytelen voltam az színmutatásra, de szívemben mindenkor igaz pápista voltam.»

29. NYÁRY KRISZTINA NAPLÓJÁBÓL.

Hajnal pedig nehány év múlva e nőnek áttérését szép hasonlatokkal és lelkes szavakban festi. Ezekből látni, hogy Krisztina áttérése és vallásos tökélyesbűlése mily fokozatosan emelkedett a legmagasb fokig: «Tégedet az Isten – mondja Nyáry Krisztináról – még anyádnak méhétől (mint Sz. Pál apostol mondja maga felől) magának választván, nem engedé, hogy amely tévelygésen születtél, és neveltettél, maradnál; hanem az ő igaz, régi, szent és csodákkal megerősített, közönséges, keresztény anyaszentegyházának hitére hozott. Mely jót cselekedvén veled, a világnak, testnek, ördögnek tőréből kiszabadítván, a római anyaszentegyháznak kegyes és üdvösséges kebelébe helyezett».

Ezeket Hajnal imádságos könyve előszavában írja, mely könyv épen Nyáry Krisztina kérésére készült, és több tekintetben ájtatossági irodalmunk nevezetes terméke.

***

Az imádságos könyvek irodalmi története sem a külföldön, sem nálunk nincs megírva. Még bibliographiája sincs összeállítva.

Ez annál feltűnőbb, mert a biblia és káté után az imádságos könyvnek van legmélyebb befolyása az emberiség valláserkölcsi érzelmeinek fejlesztésére. Sőt talán még a bibliánál és káténál is nagyobb az elterjedése. A nép nagy részének egyedüli olvasmányát képezi.

Másfelől azonban szembetűnők a nehézségek is, melyek az imádságos könyv irodalomtörténetének megírásánál fölmerülnek. A régi kor nem bírta azt, amit az imádságos könyv mai szerkezetében nyujt. Ezt nélkülözhetővé tette, az olvasásnak szűkebb körre szorítkozása mellett, az istentisztelet és imák közössége, ezeknek kezdetben egyszerű bibliai s liturgiai szövege s általános ismerete, úgy, hogy mindenki könnyen beemlézve, könyv nélkül is el tudta mondani.

Ismeretes, hagy a kereszténység őskorában a hívek «állhatatosak valának az imádságban», hogy házaik rejtekeiben s a katakombák üregeiben folytonosan hangzott a zsolozsma s a hymnus. Majd az üldözések megszűntével szólott az mindenfelé a városok bazilikáiban, a sivatagok remete-barlangjaiban, – s a nép mezei munkáinál. Szent Jeromos iratai közt, Paula szép leveleinek egyikében olvassuk: «Bárhova fordulsz, mindenütt hallhatod a szántóvetőt, amint az eke szarvát fogva énekli az Alleluját; az aratót fárasztó munkájában enyhíti a zsoltár; a szőlőműves, Dávid énekeit zengve, nyesi a szőlővesszőt.» És szintén Jeromos leveleiből tudjuk, hogy a keresztények arra buzdíttattak, hogy a nap minden egyes szakát fohászaikkal szenteljék meg.

Ezekre az ájtatos fohászokra dús anyagot nyújtott maga a biblia zsoltáraiban és énekeiben, az Ur imáiban s az apostolok áldásaiban. Majd az egyház nagyszerű és változatos liturgiai ima-szerkezete a keresztény hívek, közös kincsét képezte, melyet a sz. atyák iratai, az egyházi költők fenkölt énekei folytonosan gazdagítottak. És méginkább gyarapodott az a középkor folyamán.

Mióta a tájékozatlanság és előitélet köde, mely a középkor ismeretét oly soká elfödte, felszállt, immár kellően méltányoljuk tudományát és költészetét, művészetét és életét. De egyes részletek még mindig sötét aknák mélyében csillognak, honnét azokat napvilágra, kell hoznunk.

Tudjuk már, – mondja Huttler, a «Lelki kert» czimű középkori imádságos könyv kiadója, – hogyan és mit tanítottak, építettek és festettek; de azt még nem tudtuk, mikép imádkoztak és milyenek voltak imádságos könyveik? Pedig ezekben nyilatkozott akkor az emberiség legnemesebb érzete. Az imádság tárja föl kedélye benső világának legélénkebb vonását, és jelzi egyszersmind műveltségének színvonalát.

A középkor hozta létre az imádságos könyvet – jelenlegi szerkezetében. De elenyészett, vagy legalább elfeledett irodalmát újra föl kell fedeznünk. A feledés folyama által elborított gyöngyei keresésére az akkori hittudományi irodalom mélyébe kell leereszkednünk.

Az asketikai és mystikus irodalom művei mellett leginkább a népszerű katechetikai iratok, melyek a tizparancsolatot s az erkölcstani szabályokat magyarázzák, vagy gyónásra készítenek elő, úgyszintén a liturgikai könyvek az imádságok gazdag készletét tartalmazzák.^[69]

A XIV. század óta kezdenek az imádságok gyűjteményei különválva, önállóan szerkesztetni; a nélkül, hogy szerzőiket vagy szerkesztőiket ismernők. Általán az egyes imádságok rendszerint nem egyszerre irattak; más és más ájtatos szerzők alkalmi művei voltak, s a századok folyamán felhalmozott kincseket állították egymás mellé az imakönyvek készítői.

A középkori magyar ájtatos irodalom hasonlón részesült az imádságok e közös kincsében. Nyelvemlékeink csekély maradványaiban is nyomaira akadunk. A Halotti beszéd imájától kezdve a XVI. századig terjedő codexekben feltaláljuk a régibb egyházi írók munkáiba szőtt imák magyar fordításait; és szintúgy a középkor végéről birunk azokból szerkesztett egész imakönyveket.^[70]

Codex-irodalmunk ilyen művei még a hitújítás korának kezdetén túl is mennek. Másrészt a protestáns felekezetek első imakönyvei szintén még a régi tanszerű buzgalmi iratok jellemével bírnak, az imádságok a tanczikkekhez függelékképen vannak csatolva. Csak későn és tartózkodva lépnek föl a protestans írók, a zsoltárok és ezek paraphrasisainak kiadása mellett, önálló imádságos könyvekkel. Heltai Gáspár 1570-1574 közt kezdi meg sajátlag a protestansoknál az imakönyvek szerkesztését «Isteni dicséretek és könyörgések» czímű művében egyes napokra külön imákat adván s előbeszédében az imádkozás szükséges és hasznos voltáról értekezvén; de szükségesnek tartja e miatt mentegetődzni. Tudja, hogyan fog járni – úgymond – az általa egybeszedegetett könyvecskével, «és mint fizetnek nekem érette a kolosvári pasquillások s a felette igen bölcs kovácsok, kik minden héten uj opiniókat és hitnek ágait kovácsolnak. – – – Innét reám kezdenek térni mondván: im elbolondúlt és gyermekké lett a vén Heltai Gáspár. Im ismét pápássá akar lenni, hogy új zsolosmás breviárt akar szerzeni. Im a szabad keresztyéneket újonnan a pápai ketreczbe akarja beszorítani.»

Ekkor egyébként a katholikusoknál a műveltebbek latin imakönyvet használtak, míg a kevésbbé művelteknél, főleg nőknél, midőn még a protestáns nádorné sem tudott írni és csak kevesen éltek az olvasással, inkább dívott az olvasó és a használatos közimák.

Pázmány Péter volt, ki a magyar imakönyv-irodalomnak a XVII. század elejével új fordulatot adott. Az ő imádságos könyvének szerkezete mindjárt a mai színvonalára emelte az imakönyveket, döntő befolyást gyakorolva a protestáns irodalomra is. Mert alig hogy 1606-ban megjelenék első kiadása, az 1609-ben Bártfán, valószinűleg Mihalykó eperjesi lelkipásztor által összeállított protestáns imakönyv átvette imái nagy részét, mint azt maga Pázmány 1610-i kiadása előszavában fölpanaszolja. Nyomában jártak Zólyomi, Debreczeni János és mások. Ellenben új irányt, elmélkedő, ashetikai és mystikus irányt kezde meg Hajnal Mátyás «Jézus szíve» czimű imakönyve.

Minden kornak megvan a maga jellemző iránya. Míg a reformatio visszamenve a bibliára, a zsoltárt állította előtérbe, és ennek fellengző, de homályos értelmét magyarázó áttételeivel, naturalistikus fölfogásával igyekezett érthetőbbé tenni s akaratlanúl ellaposította azt: addig a katholikus egyház mindinkább visszatért az ős és középkori keresztény életre, annak hagyományos imakincsét alkalmazta az isteni tisztelet és keresztény élet minden mozzanatára; visszatért az asketikai és mystikus ájtatossági formák gyakorlatára is, és igyekezett a buzgalmi irányt szolgálni. Lelke ihletétől kalauzolva, lépett Hajnal is e térre, hogy mind magasztosabb ájtatosságra gerjeszszen. Könyve az akkori vallásos irány és buzgóság emelkedésének kifolyása volt.

Keletkezésének történetét az előszóban maga adja elő. Egy alkalommal a képárusoknál talált szív formába metszett tizennyolcz képet, melyek az emberi szívnek állapotát állították elő: rút és veszedelmes állapotát a megtisztúlás előtt, s annak szép és gyönyörűséges állapotát a megtisztulás után. A képek alatt olvasható bölcs és ájtatos mondatok azok jelentését még bővebben magyarázták. Hajnalnak mindez megtetszett. Eszébe vette – mint írja – hogy ez üdvösséges módot és útat adhatna az elmélkedésre. Ez okból – folytatja – örömmel szerezte meg a képeket saját lelki ájtatossága megaludt tüzének élesztésére, és szerkesztett minden kép mellé külön elmélkedést s egy-egy imádságot, a képek alatt talált verseket pedig magyarra fordította. Egy napon meglátta; nála ezeket lelki leánya, NYÁRY KRISZTINA. «Szeme megakadt rajtok, elkéré magának. Egy kis könyvecskébe kötteté. És midőn egynehányszor által olvasta volna; megkedvelvén, több hasonló képeket is vétetett, s ezek alá is elmélkedéseket és könyörgéseket iratott. Egyebekkel is kezdé közleni. Ezzel meg nem elégedvén, azt is kivánná, hogy kinyomatnának.»

E képeknek azonban kissé bővebb története van, mely Hajnal könyvénél jóval előbb kezdődött.

A középkori keresztény egyházi képkör nem ismerte az érzelgősebb előállítást. Csak midőn a renaissance irodalom és művészet felélesztésével az antik classikus allegoria ismét lábra kapott, kezdenek divatozni Venus és Cupido szerelmi jeleneteivel a szívbe nyilazó Amorok és égő szívek. A vallásos érzés a classicus renaissance ez alkotásait is meghódítani iparkodik, valamint meghódította volt magának a classicus irodalmat és művészetet. Ama világias alakzatok és képek pajzán előállítása ellenében fölállít hasonló szent képeket. Egész sora keletkezik az Istent, Jézust, Szűz Máriát szerető, értök lángoló szivek képeinek. A legnevezetesebb ily képsor épen az, melyet Hajnal fölhasznált, a XVI. század legkitűnőbb metszőjétől a németalföldi Wierixtől».^[71]

E képkörnek czíme: «Cor Jesu amanti Sacrum» (A Jézus szeretetének szentelt szív). Foglalatja az emberi szív ábrázolása, amint az a világ szeretetétől megtisztúl s a szerető Jézust veszi föl. Soha képmetsző aczél vésője gyöngédebben nem érintette a rézlapot, mint e képek alkotásában. Nem csoda tehát, ha e képekhez a kor nevezetes ájtatos írói majd verseket, majd imákat írtak különféle nyelven. Francziaországban így jelentek meg először Lurvic István kitünő jezsuita író imakönyvével, majd később 1627-ben is Binet jezsuita művében, melynek czíme: «Az ajtatos szív Jézus a békés Salamon király trónja». Ugyan ez évben jelent meg e könyv Musart jezsuita által latinul Bécsben és Douaiben, valamint flamand nyelven Antwerpenben.

Ezekkel Hajnal Mátyás imakönyve – úgyszólván – csak a képeket bírja közösen. Az előtte levő képkörhöz külön, eredeti imákat szerzett. Nyelve magvas, kifejezéseiben rövid, határozott, sok helyt kellemre, szépségre törekszik. Megtetszik rajta a pázmányi irodalmi körnek mind tisztultabb hatása, s a szépprózának az imában ízléssel alkalmazása. Értékes részét képezik verses részletei is: egyrészt a képek alá irott latin versek fordításai, másrészt az imakönyvhöz csatolt egyházi énekek.

30. HAJNAL IMAKÖNYVÉNEK EGY LAPJA.

Nehány idézet szolgáljon például arra, mily jelesen felelt meg Hajnal föladatának e tekintetben is. A második képet a következő latin hatverses stropha magyarázza:

Hajnal ezt igy forditja:

Mint látni, elég híven és mégis szabadon fordít, s épen oly ügyesen követi a latin versformát, mely előzőinél, Balassa-, Rimaynál és Beniczkynél, de Molnár Albertnél sem fordúl elő. Ő az elsők egyike, ki a latin egyházi hymnus (Stabat mater) ez alakját a magyarba szerencsésen átültette. Fordítását itt-ott még soloecismusok nehezítik, vagy teszik kellemetlenné; azonban némely szakok fordításánál nemcsak megközelíti, hanem felül is mulja eredetijét csínjával. Például a harmadik képnél:

Igen kedvesen van kikerekítve a tizenkilenczedik kép versének szabadabb fordítása is így:

Könyvének még nagyobb érdeket kölcsönöz, hogy a magyar egyház hymnologiáját gazdagítva, «Ajtatos Énekek» czím alatt a vallásos költészet legszebb virágait fűzi könyvéhez. Ebben egészen tervszerűen jár el. Kezdi a zsoltárokkal, illetőleg a magyar Amphionnak, Balassa Bálintnak azon szép versével, melyben midőn házasulni készülvén, előbbi bűnei bocsánatáért könyörög Istenhez. E költemény a 37. zsoltár paraphrasisául tekintetett és benyilót talált a magyar egyház énekei közé.

Hasonlón adja Hajnal a zsoltárok közül az oly gyakran használt 148. zsoltárnak régibb rímes fordítását:

E zsoltár régi fordítása a magyarországi protestáns hitfelekezetek énekkönyveiben is előfordúl; ellenben az ó-szövetségből vett «Három ifjak éneke» (Canticum trium puerorum. Daniel 3.)

csupán a Hajnalnál későbbi csiki énekes könyvben található. Vajjon eredetije Hajnaltól van-e, vagy hogy ő csak újabban átalakítva adta ki? nehéz az elszórt anyag miatt meghatározni. Költője mindenesetre egyike volt a legjobb ily paraphrasis-íróknak, mint a következő versszakok, mutatóként közölve, tanusítják:

Következnék e bibliai énekek után az egyház legszebb régi énekei. Első sorban a «Jam lucis orto sydere» kezdetű reggeli ének, melyet Szent Ambrusnak tulajdonít a hagyomány. Szerzőnknél így kezdődik:

A következő hymnus az egyházi énekek másik virágzó korszakát jelzi: Gerbert érseknek, a későbbi II. Sylvester pápának, kitől hazánk koronáját nyerte, egyházi zenei iskolája a X. és XI. században az egyházi zenészetet is újra felköltötte. Keletkező műveit Esztergomban, első érseke idején, valamely regensburgi szerzetes is előadta. A gerberti és ravennai énekiskola szerzői egymással vetekedtek. Ekkor keletkeztek a híres Antiphonák, a Salve Regina, az Alma Redemtoris Mater, Hermannus Contractus e szép éneke. Gerbert-Sylvester egyik növendéke, Fulbert chartrei püspök, a Chorus novae Hierusalem kezdetű éneket szerzé, míg másik növendéke, Capet Hugo fia, Robert franczia király, a hires Jövel Szentlélek (Veni sancte spiritus) maig is általános használatban levő szép éneket írta. – E körhöz tartozott Damiani Péter magas szárnyalású hymnusaival. Előbb híres tanára a szabad művészeteknek, majd remete, püspök és bíbornok, 1069-ben amint a pápa követéül a frankfurti országgyűlésre méne, az egész nyugatot betölté énekei hírével: Hajnal is átvevé ezek egyikét, az Ad perennis vitce fontem kezdetűt, melyhez egy finom metszetű képet mellékelt.

Az egyházi hymnologia e körét folytatják Szent Bernát fönkelt hymnusai, melyek egykorúlag hazánkban is annyira elterjedtek, hogy állítólag Vak Béla királyt Bernát hymnusai lelkesíték szerzetének, a cistercitáknak behozatalára.

Ezek közöl Hajnal a Jézus édes emlékezet (Jesus dulcis memoria) kezdetűt vette föl, melynek, úgylátszik, szintén ő volt egyik első, vagy csak újabb átültetője, mert elöbbről nem ismeretes. – Azonképen a Boldog-Asszony siralmát, Jacopone gyönyörű Stabat Mater-ét és ugyan ennek Cur mundus militat czímű énekét, melyet a magyar közvélemény Janus Pannoniusnak tulajdoníta tévesen, Hajnal szintén fölvette énekgyűjteményébe.

Ép oly jó választást tett, midőn Aquinoi Sz. Tamásnak az oltáriszentség mysteriumait népies nyelven, mégis magasztosan, zengő dalait, a Lauda Sion-t és Pange Lingua-t; nem különben az annyira elterjedt máriai hymnust: Omni die dic Mariae imakönyve énekei csokrába illesztette. Ez utóbbit Kázmér lengyel király, ki egykor Hunyadi Mátyás ellen a magyar trónért tusakodott, naponkint énekelte, amiért voltak, kik azt neki tulajdonították.

A középkori hymnologia köréből Hajnal még több közkeletű éneket, ilyen az örök szépségű Dies irae, mely a sz. mise liturgiába mint a graduale folytatása fölvétetett és némelyektől Celani Tamásnak tulajdoníttatik; továbbá «a penitentzia tartásra intő» Homo Dei creatura, kezdetűt, végre a XIV. századnak tulajdonított passiói hymnust, az elterjedt Patris sajpientiá-t, vette föl. Valamint az egyházi költészet e gyöngyei közé fűzi Vásárhelyi András, magyar sz. Ferencz rendü szerzetesnek a pesti zárdában, 1508-ban szerzett magasztos hymnusát a Boldogságos Szűzhöz, hogy mentse meg esedezése által a nemzetet a fenyegető vésztől. Előérzetében mintegy a két tized multa előtt bekövetkezett mohácsi csatának, így sohajt föl:

Hajnal e költeményben némi javításokat tesz, melyek ekként mennek át a későbbi magyar Cantionalékba. Fölvett Hajnal még más eredeti magyar éneket, egyet «Sz. Magdolnáról»:

mást «sz. Erzsébet asszony napjára»; egy harmadikat «sz. Borbára», egy negyediket »szűzek napjára való éneket». Régibb ének-kincsűnkben egyik sem jön elő közülök.

Mennyi hymnus volt még Hajnal könyvében, miután mindkét kiadásának ránk maradt példányai csonkák, meg nem határozhatjuk. Annyi kétségtelen, hogy több régi magyar hymnust ő tartott fenn egyedül, másokat először nála találunk felvéve; valószinű, hogy többet átalakított, sőt nehányat ő tett át magyar nyelvre. A mily tervszerűnek látszik hymnusai megválasztása, alig lehet kételkednünk, hogy a magyar egyházi hymnologiával korában tüzetesen foglalkozott. Kortársai közül egynél sem találunk nagyobb és választékosabb készletet, mint nála. Teljesen átérezte volt már e szerint nemcsak az egyházi hymnologia becsét és szépségét, hanem szükségesnek tartotta annak a vallási emelkedettségre, a buzgóság és áhítat gerjesztésére a magyar nyelvre való áttételét.

***

Hajnal mellett más egyházi irók munkássága is nyert Nyáry Krisztina részéről serkentést, sőt talán irányt is. Ezek közé tartozik KOPCSÁNYI PAP MÁRTON ferenczrendű szerzetes, ki még e század elején tünt fel a pozsonyi szentferenczi egyház magyar szónoki székén, melyet beszédeivel Pázmány oly fényessé tett. E szónoki szék alá gyűltek volt az országos gyűlések alatt az ország rendei s az akkor Pozsonyban székelő magyar kormány tagjai, a kamara elnöke és tanácsosai rendes hallgatókul, hogy Kopcsányi beszédeit hallgassák. Mint író is tevékeny volt. 1616-ban kiadá az Evangeliumokat és Epistolákat, az ünnepi magyar énekeket egy rövid katechismussal «az igaz keresztény és apostoli hitnek ismertetéséről való rövid tanúsággal», s azt legjelesb hallgatóinak, báró Hethesi Pethe Lászlónak, a magyar kamara elnökének, és ugyan e kamara tanácsosainak ajánlotta föl. Sallustiusi emelkedettséggel és tacitusi rövidséggel írt előszava, valamint erős polemiai bevezetése mutatja, hogy méltó tagja a pázmányi iskolának.

Majd ő is, mint Hajnal, Nyáry Krisztina számára ír imakönyveket és ájtatos elmélkedéseket. Hajnal Jézushoz szóló ájtatosságokat írt, Kopcsányi pedig a boldogságos Szűz tiszteletére szerkesztett ajtatos könyvet, mely „Bódog szűz Mária Élete” czím alatt jelent meg 1631-ben Bécsben; tartalmaz pedig a b. Szűz ünnepeire szerzett prédikácziókat vagyis inkább elmélkedéseket, s ezeket alkalmi sz. énekekkel és imákkal vezeti be és kíséri. Nyáry Krisztinának ajánlva e munkát, az ajánló levélben beszéli, hogy az ő fölhívására készült az. «Vegye azért oly kedvvel Nagyságod ezt a kis munkát, a minemű kedvvel és ajtatossággal erre az elmélkedésre intett és kért és végre kibocsátására elkészített. És mivel hogy az szűz beszélgetése csak együgyűekkel leszen (Proverb. 3.), békét hagyván a szántszándékkal kedveskedő udvari pupos szóknak s a beszédben való újításoknak (sz. Pál, I. Tim. 6.), a pennámat mindennapi közönséges szóllásnak kerékvágásában tartottam».^[74]

Kopcsányit ezentúl a nádor udvarában találjuk. Mint kiöregedett pozsonyi magyar szónok szerzete kismartoni kolostorába vonult vissza, és ott a nádor, «predicatora» volt.

Egy harmadik egyházi író, TASSI GÁSPÁR, szintén szoros összeköttetésben állott Nyáry Krisztinával.^[75] Lelkesítve a nádorné megtérése által, sietett neki egy kis munkát fölajánlani. A mű czíme: «Lelki Kalendáriom, azaz tizenkét elmélkedés az esztendőnek tizenkét holnapjára úgy rendelve; hogy minden nap egy-egy czikkelyről elmélkedhessünk a véteknek kiirtásán és a jóságos erkölcsöknek beoltásán», eléggé jelzi annak ájtatos tartalmát. Ezzel a könyvvel, melyet régen német nyelvből magyarra fordított vala, akarta – úgymond az előszóban – ő is ez új esztendőnek kezdetén megajándékozni. Tette pedig ezt megtérése alkalmából, «mert fénylik vala Nagyságod ez előtt is – írja – nagynemzetű, úrasszonyi állapotával, de csak szintén a világnak. De a felső rész Nagyságodban, akire az Isten, akire az angyalok és az égnek minden lakosi néznek, azaz a lélek homályos vala, míglen a Szent-Lélektől megindíttatván, járulni kezde Nagyságod a közönséges keresztény anyaszentegyházhoz, amaz igazságnak napjához. Vegye azért Nagyságod ez új esztendőben én tőlem jó néven e kicsiny ajándékot, és éljen vele szorgalmatosan. Melynek haszna az leszen, hogy az igazságnak napjától Nagyságod soha el nem fog távozni.»

Majd nagyobb tárgyba fogott. Bellarminnak híres aesthetikai íratát: «Elménknek Istenhez való fölemelkedéséről» fordította magyarra, kiadta Bártfán 1639-ben és Esterházy nádornak ajánlotta. Nem kis érdeme volt e szerzőnek törekvése a theologiai terminologia magyarítása körül, hogy ha a műszókat «magyarul értelmesebben mondhatjuk ki, ne kellessék a deákban keresni», miből láthatjuk, hogy igyekezete öntudatosnak vehető. Ekként Esterházy Miklós és nejének udvara tevékeny hittudományi és irodalmi körnek központja lett.

31. KOPCSÁNYI IMAKÖNYVÉNEK CZIMLAPJA.

Sokszor megfordult itt KÁLDY GYÖRGY jezsuita atya is. És mikor korszakias munkái: a biblia fordításával és magyar egyházi szónoklatai kiadásával föllépett, nem talált senkit Pázmány után, kinek egyházi beszédei első kötetét ajánlá, Esterházy Miklóson kívül, kinek méltóbban lehetne a második kötetet fölajánlani. Mint aki – úgymond – Istentől vett ajándékot (a hitet) egyebekkel is közleni igyekezett és nemcsak két házastársát vezette az igaz hitre, hanem az udvarában lakozó sok főembereket, sőt úrfiakat is, kik az igazság megismerését hálaadással Isten után Nagyságodnak tulajdonítják. Udvarán kívül is sokakkal hasznosan bajlódott, és csaknem minden uraságaikban az igaz hitet oly szorgalmasan plántálta, hogy a konkoly csak imitt-amott tetszik, hol tudniillik annak kiszedése a buzának kigyomlálása nélkül nem lehetett.» Elmondja azután, hogy «nemes udvarában lelki tanítókat gyakran tőlünk (a jézus-társaságiaktól) hívott az alatta való eltévelyedett juhoknak megtérítésére s az üdvözítő igaz hitre való vezérlésére kalauzokat tőlünk kivánt, kedves fiát s rokonait a mi iskoláinkba küldötte a szép tudományok tanulására, házas társát és gyermekeit ott temettette.» – Elmondja továbbá, hogy épített mindenütt, ahol lakott, egyházakat és klastromokat, emelt oltárokat, ajándékozott egyházi öltönyöket. Klastromot a szentferenczieknek Kis-Martonban és templomot a jezsuitáknak Nagy-Szombatban, «oly ékest és drágát, melyhez hasonlót mi időnkben, új épületben Magyarországban nem látott». És valamint Balásffy kiemeli felőle, mily kedvvel látogatta – Pázmány beszédeit, úgy dicsekszik vele Káldy is, hogy «eleven szómmal való tanításomat jó kedvvel hallgatta, irásomat is úgy olvassa, – pártfogolja és megoltalmazza».^[76]

32. KOPCSÁNYI AJÁNLÓ LEVELE.

Az ellen-reformatiónak s a kath. egyház helyreállításának első apostola volt a világiak közt. Nem csoda, hogy az ország ekkori apostoli férfiai, theologusai és hittanírói mindannyian, a politikai félreértések daczára is, melyek olykor közte, Pázmány és Lippay érsekek közt ideiglenesen egyes kérdésekben fölmerültek, mind körülötte csoportosultak.

Igy járnak egyre ki és be udvarába a jezsuiták, akkori fenforgó fontos ügyeikben, iskoláik és collegiumaik alapításában, térítéseik rendezésében, irataik kiadásában. A legtevékenyebb férfiak egyike ekkor kétségtelenül DOBRONOKI GYÖRGY. Előbb a nagyszombati, majd mindannyi újonnan keletkező collegiumnak, a sopronyinak, homonnainak stb. létesítője, intézője s igazgatója, a Jézus-társaság teljes megalapításának egyik főtényezője, Pázmánynak és Esterházynak egyaránt benső és meghitt embere; mint ilyen, Pázmánynak a nagy-szombati egyetem megalapításában, és Esterházynak a templom fölépítésében jobbkeze volt. A ki classicus naplóját olvassa, melyben minden nap beszámol az általa végzett nagy, apró és titkos ügyekről, látja, hogy ő volt lelke amaz idők különböző alkotásainak. Pázmánytól, hol mindennapos, egyre jár Esterházyhoz, s ettől az udvarhoz; ő szerkeszti az államiratokat, promemoniákat, jogkereseteket; hogy a collegiumi, egyetemi és tanodai ügyeket szervezze és biztosítsa, részt vesz a legfontosabb tanácskozásokban és tervezésekben. Ügyességénél, mindenre kiterjedő figyelménél, jártasságánál és tudományánál fogva méltán hasonlíták őt Pázmányhoz és emlegeték mint utódját az érseki széken. Többször a nádor mellett is foglalkozik, vele és számára statusiratokon dolgozik.^[77]

Számos művei, emlékiratai és naplói azonban maig is kéziratban lappanganak.^[78] Tudományos művek kiadásához folytonos tevékenysége miatt alig juthatott. Csak ifjú korából birunk tanodai és classicai irodalomra vonatkozó latin-magyar szótárt.^[79] A Jézus-társaság magyarországi, erdélyi és osztrák kezdeteinek és collegiumai első megalapításának általa szépen megirt történet-töredékei is neve megemlítése nélkül vétettek föl a szerzet első történetirói által, kiknek számára írta és megküldötte volt, mint ezek Cordara és Socher irataiban fölismerhetők. Nem csekélyebb tevékenységet fejtett ki a szerzet tudományos igyekezeteinek előmozdításában. Nemcsak a nagyszombati egyetem minden ily első kezdeményei mögött áll: pl. kieszközli a promotiókat, graduatiókat, a vitatkozási thesisek kiadását, intézi a vitatkozásokat, a verses és szónoklati, sőt a fényesebb szini előadásokat; hanem szerzete nagy tudósai munkáinak kiadását is előmozdítja; szerez nekik befolyása által Magyarországon maecenásokat, kiadókat.^[80] Midőn a nápolyi Amici vagy írói nevén Amicus Ferencz a Jézustársaság egyik leghíresebb theologusa alapvető munkáit, melyben a társulat scolasticai tana módszerét megállapítja, kiadni készüle, Dobronoki szerzett neki nemcsak költséget számos nagy-folio munkáihoz, melyek több kiadásban meg is jelentek, hanem ő maga irta hozzá a bevezetést és ajánlást a főurakhoz; Lippaihoz, Pázmányhoz, még Kornis Zsigmondhoz is; ki ugyan Rákóczynak vezére, de e mellett a jezsuiták meghitt barátja volt, ki őket már Bethlen alatt védelmébe vette.

Még régibb és irodalmilag is tevékenyebb tagja volt a nádor körének FORRÓ GYÖRGY, kit különös kegyelet kötött a családhoz. Pázmány mellett őt tartották akkor a legkitünőbb egyházi szónoknak,^[81] ki mellett a jóval fiatalabb Káldy csak később kezdett feltünedezni, de ekkor is, fontosabb és ünnepélyesb alkalmakkor Forró lép föl. Ő küzd az 1602. országgyűlés alkalmával beszédeivel, csak úgy mint Pázmány, a kath. egyház mellett; ő tartja Forgách Ferencz, aztán Pázmány Péter biborosok ravatalánál az ország főurai és nemessége előtt a gyászbeszédeket. Így találjuk őt Esterházy udvarában is minden ünnepélyes alkalommal. Ő keresztelte elsőszülött fiát és ő adta össze Thurzó Erzsébettel; és már mint hetven éves agg férfiu még ő tartotta a beszédet a nagy ünnepély alkalmával, midőn a nádor által épített nagy-szombati fényes templom az ország színe és java előtt fölszenteltetett.^[82] Fájdalom, az egykoruak által annyira magasztalt, több kötetre terjedő magyar beszédei nem maradtak ránk. Midőn az elaggott férfiú már nem viselheté sem rendje tartományi főnökségét, sem a nagy-szombati ház kormányát, betegen kezdette írni, később ágyba fekve, tollba mondotta beszédeit, hogy azok sajtó alá rendeztetvén, szolgáljon velök. De jóllehet barátai és jóakarói (Esterházy nádor és Lósy érsek) aranyokkal ösztönzék alattomban az írnokot, hogy serénykedjék az elhaló férfiú mellett, a munkát a halál megszakasztatta; de sőt az elkészült kötetek sem maradtak reánk, ha ugyan nem lappanganak valahol.^[83]

KERESZTES ISTVÁN a Jézus-társaságának jeles tagja volt, pozsonymegyei csallóközi család ivadéka. A Pázmány által igen kedvelt és udvarába gyakran meghitt férfiú kiváló tudományos képzettséggel birt. Egyaránt foglalkozott a bölcsészettel és theologiával, híresen vitázott bennök s e mellett készített verseket és tanodai szinműveket is. Dobronoki után ő lett a nagy-szombati ház történetírója és több éven át folytatta ennek classicus följegyzéseit és irányát. Később állandóan a nádor udvarában lakott és legidősb fiának, Istvánnak nevelője, majd gyóntatója volt. Ünnepi alkalmakkor rendesen mint szónok és költő szerepelt. A nagyszombati templom fölszentelésére drámát írt a templomépítő, ajtatos és igazságos Salamonról, ki alatt a nádort értette. Magyar egyházi drámákat is készített. Nagy versjátékokkal, emblemákkal dicsőítette a nádor fiának menyekzőjét, a királyné koronázását, a nádor családi ünnepeit, míg végre ugyan ő tartotta az elhunyt nagy nádor felett az ország rendeinek szine előtt a gyászbeszédet. – Fájdalom, mindez alkalmi költeményei és drámái nem maradtak ránk s azok emlékét csupán a nagy-szombati collegium ekkori naplója tartotta fönn,^[84] melyet részben ő írt és ahol műveit is följegyzé.

KOLOSVÁRY ISTVÁN, Pázmány unokájának tanítója, kivel külső egyetemeken is járt. Ennek kiképezését bevégezvén, a nádor udvarába jött, hogy másik fiának, Lászlónak nevelését és tanítását átvegye.

Keresztes költői társai BUDAI és SZÉL SIMON valának, kikkel együtt állítá ki a szinpadi darabokat, például az Aythi Mihály indiai fiú történetéről szólót és a híres Benjamint, melyet az egyetem megnyitásakor 1635-ben Pázmány és Esterházy előtt adtak. Egyébként is valahányszor Pázmány vagy Esterházy ünnepi alkalomkor megjelenének, alkalmi versekkel és szónoklatokkal fogadták. Mások egyenesen oda hatottak, hogy ily alkalmi verseket készíttessenek, s ezek mesterét rendesen Nádasiban találták meg.

NÁDASI a syntaxisnak tanára Nagy-Szombatban, a szerzetnek legtermékenyebb írói és legnevesb történetírói közt foglalt helyet. Hatvan könyvnél többet ismerünk tőle. Vannak művei, melyek 10-12 kiadást értek és több nyelvre lefordíttattak; ezekkel együtt megközelíti művei száma a százat. Iratai részben ascetikai buzgósági művek vagy pedig a társaság történetére vonatkozók. Előbb hő vágya volt, hogy mint térítő Indiában apostolkodhassék; de a gyönge testalkatú ember kívánságát nemcsak megtagadták, hanem egy időre a szerzetből is elbocsáták. Utóbb ügyessége és szorgalma által a történetírás terén annyira vitte, hogy szerzetének hivatalos történetírójává neveztetett ki. Ő szerkesztette mintegy évtizeden át annak történeteit és írta commentariusait, midőn a szerzet főnökei, Gosvin és Oliva mellett mint titkár egyszersmind Rómában és Németországban a terjedt és sűrű levelezéseket is vitte, és teljesen be volt avatva szerzete ügyeibe. Ő folytatta, igazította s adta ki a szerzet ama jeles történetíróit, kiket Ranke kútfőtanulmányaiban oly nagyra becsült: Cordarát, Ribadaneirat, Soetwellt és Legambot. E mellett írt magyar történetet is; írta a magyar szentek legendáit és nevezetesen szerzete hőseinek halálát; fordította Pázmány magyar szónoklatait. És mindeme irói nemekben a legmagasbra vitte szerzetében, mígnem elaggván, csakis III. Ferdinánd özvegyének volt gyóntató atyja mind haláláig.

Mikor mi itt a nagyszombati egyetem első éveiben találkozunk vele, akkor a syntaxis, később a bölcsészet és theologia tanításával levén foglalatos, irodalmi pályája kezdetén állott, és költeményei zsengéivel lépett a nagyszombati verselők: Keresztes, Budai, Szél Simon, a két Lippay körébe. Ő készítette rendesen az alkalmi költeményeket a promotiók és graduatiók alkalmával a baccalaureusok számára, majd mások kívánatára is, kik magasabb méltóságokra kineveztetvén, költeményekkel óhajtottak üdvözöltetni és magasztalva megénekeltetni. A jezsuiták naplói gyakran említik, mint jőnek ilyenek és kérnek verseket. Ez izetlenség, mely maig is föntartotta magát az iskolák odái- és carmeneiben, akkor még a jobb ízlés követelménye volt. Többnyire az olyanok, kik nem érdemeik által jutottak az általuk álutakon megszerzett hivatalokhoz és méltóságokhoz, voltak azon, hogy legalább ily költemények hirdessék a világnak költött érdemeiket, mely eddig felőlök semmit sem tudott. S erre a római lyra nagyot mondó üres szólamai mindenha alkalmas eszköz valának.

A társaság régibb, bár irodalmilag kevésbbé ismeretes, valamint ifjabb, tehetséges, de szerény tagjai, természetesen csak még nagyobb tisztelettel sorakoztak Esterházy köré, laktak udvarában, látogatták sűrűbben. Némelyek udvari és várkáplánai voltak (Galantán, Kis-Martonban, Lakompakon, Bicsén, Semptén), mások gyermekeinek nevelői, gyóntatói voltak, vagy csak kísérték őt és nejét útjaikban.

Egyidejüleg folyt a nádor uradalmaiban a jobbágyok térítése. E tekintetben a legnevezetesebb események egyike a bicsei missio térítése volt. Bicse kastélya Trencsényben, mint Thurzó György nádor lakhelye, hol még Imre fia a reformatio százados ünnepét ülte meg nagy pompával, a lutheranusok főhelye volt. Mihelyt Esterházy Miklós nejének, Nyáry Krisztinának előbbi férje, Thurzó Imre után maradt leánykái számára a bicsei uradalmat megnyeré, mindjárt ez uradalma megtérítésére fordította gondját.

Az Esterházy által küldött jezsuita térítőket ellenszenvvel fogadták. Valamely vásár alkalmával a fellépőket gyanúsan nézték, megtapogatták és nem tudtak a csodától hova lenni, hogy ezek is hozzájok hasonló emberek, se lólábok, se szarvaik nincsenek, pedig papjaik ilyenekül festették le őket. A térítés csak akkor vett nagyobb lendületet, midőn Esterházy Hajnallal s egész udvarával 1627. késő őszén Bicsére költözve, ott tartott udvart. Karácsony harmadnapjára, Sz. János evangalista ünnepére, meghitták Hodik superintendenst is ebédre. Barátságos előzékenységgel fogadták, s igyekeztek őt megnyerni, méltányosan és engesztelékenyen szólván vallási kérdésekről. Beszéd közben a nádor az asztalra föltett s az napon megszentelt Sz. János áldásával kinálta meg, kérdezvén tőle: ivott-e már vajjon szentelt bort? Hodik észrevevén, hogy a nádor és jezsuitája vallási beszélgetésbe akarják bevonni, kitérőleg, ügyesen azt felelte, hogy az Úristen minden általa teremtett tárgyat s ezek közt a szőlőt is megáldá, és Sz. Pál szerint az Isten minden teremtménye jó és szent, amennyiben megszenteltetik az ő szava s az imádság által. Hajnal Hodik válaszát teljesen helyeselte, csak azt adta hozzá, hogy régi ájtatos egyházi szokás Sz. János napján a bort megszentelni, mint husvétkor a tüzet, tojást, hust stb. Hodik erre még elménczen koczkáztatta, ha igaz,^[85] hogy ez mégis nem annyira a szenteltetők, mint a szentelők hasznára szolgál. Erre nem folytatták ezt a themát; de Esterházy időnként más és más vallási kérdéseket vetett föl vitatkozási tárgyakul: a szentek tiszteletét, az egyház tekintélyét, a Szent Péter utódait, a szentirásnak az egyház általi magyarázását, az antikrisztust stb. Hodik, ő maga állítja, ügyesen, alaposan és bátran felelt, mit Esterházy nyugodtan fogadott, csupán egyszer látszott megsértődni, mikor a szentek tiszteletéről vitatkozva, Hajnal közbe szólt, hogy a szentatyák irataikban javallják a szentek tiszteletét s idézte erre Sz. Demjént is. «Mit nekem, válaszolt Hodik, a ti sz. atyáitok, vagy Demjéntek, akiről azt sem tudom, ki és hová való; mutassatok nekem Péternél vagy Pálnál, vagy az Irásban». A nádor boszankodva tört ki e válaszra: «Ime ilyenek ezek a kevély lutheranusok, kik a szentatyák iratait megvetik, és képzeleteiket a legrégibb írók tanúságánál többre becsülik.» Hodik erre úgymond, szerényebben és alázatosabban válaszolt. Végre midőn a nádor ebéd után szobáiba visszavonulni készűle, a superintendens is megköszönvén az őt ért kegyelmet, bucsúzott, a nádor még egy pohárral megkinálván őt, ivott vele, hogy legyen egy akol s egy pásztor.^[86]

Esterházy nem egy választól vagy beszélgetéstől tette függővé nagyszabású térítései tervezetét. Bicsei uradalmának megtérítése már ekkor el volt határozva, és szokása szerint Hajnallal csupán arra törekedett, hogy e tervének a prédikátort is megnyerje. Minthogy ez neki eleve nem sikerűlt, megkezdette a nép térítését. És mivel erre Hajnalt, ki őt állandón követé, itt nem hagyhatta, talán mert e vidék tót nyelvében nem volt járatos, más két jézus-társasági tagot, Jankovics Györgyöt és Pessel Lénárdot hozatott segítségül, kik a térítéshez azonnal hozzá is fogtak. Folytonos prédikátiók által, melyeket a nádor oltalma alatt tarthattak, a nép legnagyobb részét megtérítették. Hodik önként elköltözött Bicséről. A Thurzók által a Luther felekezetére áttérített nép számára egykor lefoglalt kath. egyház most a fölszaporodott kath. hívek által visszafoglaltatott és csupán a kisebb templom maradt meg a lutheristák számára, kiknek őrizetére Hodik superintendens helyett egy levita jött. De Jankovicsnak és társának végre sikerült e maradékot is megtéríteni, mire 1636-ban, mintegy hét évi munkálkodások után Bicse megszünt missio lenni. A hittérítő paterek visszahívattak és helyökbe rendes plébános iktattatott be.

33 A BITTSEI TEMPLOM.

Ily végzet érte a lutheri felekezetet egyik főhelyén, a vallása egyik fejének, Thurzó György nádornak várában és uradalmában, melynek birtokából végrendeletileg kizárta volt a más vallásúakat. Esterházy, neje és térítő segédei által a családnak végső ivadékai: Thurzó Mihály és Ádám katholikusokká lettek; segélyezték a jezsuitákat, kiszolgáltatták nekik vallásfelekezetök könyveit, nagy- szombati templomukban temetkeztek, melynek, úgyszólván, minden anyaga a Thurzók bicsei és árvai uradalmából került ki...

A hitviták és vallásos színezetű politikai mozgalmak korában általános szokás volt, hogy a főurak udvarai körében, sőt azok asztalánál ebéd közben a társalgás legélénkebb tárgyát a vallási ügyek és tanok megbeszélése, s a más felekezetű vendégekkel és látogatókkal felmerülő hitviták képezték. Ezek lelkesíték és élénkíték leginkább a társalgást. Velök igyekeztek a pártfelek egymást buzdítani és lelkesíteni, vagy egyik párt a másikat meggyőzni, saját meggyőződésére, vallására téríteni. Nem egyszer valóban azon nagyobb actiókra, pártok alakítására és szilárdítására, máskor munkák irására, könyvek czáfolására, elleniratok kiadására vezettek; gyakran az eredmény a kör vendégei közül egy-egy nevezetes személység megnyerése, megtérítése volt.

Esterházynak, vallása egyik legbuzgóbb hívének, ez volt egyik kedvencz foglalkozása. A társalgásban, beszéd és ebéd közben, levelezéseiben és irataiban ez erős akaratú és lelkes férfiú a beszédet az ország közügyeire, a vallási kérdésekre terelte. S ebben főleg Hajnal működött közre hatásosan. Szelid természete, jámbor viselete, nyugodt magatartása, finom tapintata, értelmes és ékes beszéde, különösen alkalmassá tették arra, hogy a vallási vitákban a tüzes, hatalmaskodó nádor czélzatait elősegítse.

A nádor gyakran, mint ha ő maga kívánna fölvilágosítást valamely vitás tan felett, kérdéseket intézett Hajnalhoz, melyekre midőn ez magyarázólag és tanítólag megfelelt, mindig a hatásra számított, melyet az a más felekezetüekre tett. Némelyeket egyelőre megingatott vallási nézetökben, másokat a folytatott beszélgetés és tanítás által megtérített. Esterházy Miklós testvérein és két nején kívül mintegy huszonkilenczre számíták azon előkelők és főurak számát, kik a nádor udvarában megtértek.^[87]

Esterházy legnevezetesb műve e téren azonban gróf Nádasdy Ferencz megtérítése volt. Nádasdy már fiatalon a nádor udvarának ama tanult ifjai közé és tudós köréhez tartozott, kikkel Hajnal s a nádor folytonosan vitatkozott a vallásról. Ősei és atyja régóta a hitújítók legerősebb támaszai voltak. Az ő befolyásuk által nagy birtokaik összes lakói a hitújításra átlépni kényszeríttettek; ők látták el egyházaikat prédikátorokkal, jószágaikon iskolák és nyomdák keletkeztek, számos hittani munka látott napvilágot, vagy vitatkozások tartattak a hitújítók egyes felekezeteinek egyesítésére, vagy ellen-tanaik czáfolatára. Körükben virágzott a hitújításnak, a városokat kivéve, legélénkebb vallási élete. – Nádasdy Pál, az ország egyik főkapitánya, midőn 1633-ban meghalt, korán kifejlődött fiát, Ferenczet hagyta hátra, ki már tizenkét éves korában lépett a család és atyja örökös méltóságaiba, és Vas-vármegye főispánjának esküdött föl.

Ferencz atyja, mint vallása erős híve, fia számára imakönyvet írt, melyet kiadva, neki ajánlott.^[88] Nevelését felekezete egyik kitünő hittudósára bízta, kit a külföldről hozatott. Azonban végzete, mint az akkori előkelő ifjakat, Esterházy udvarába hozta, hol annak térítési kísérleteit ki nem kerülhette; «mint pápista-faló ült le a nádor asztalához ő is, és mint katholikus kelt föl mellőle».^[89] Nádasdyra a nádor külön figyelmet fordított; tudta, hogy annak kívánatos megtérítésével számos uradalma jobbágyai megtérése jár együtt. Nádasdy azonban erősen tartotta magát. Midőn egy alkalommal Olaszországba indulva útazásra, bucsúlátogatást tett Esterházynál, vallási vita folyt köztök a felett, hogy – mint Esterházy vitatá – a szentirásban nem lehet tévelygés, hanem amiben tévelygés van, az, hogy az eretnekek eltévelyednek; mert elbizakodva saját korlátolt eszökben, gőgösen elvetik az egyháznak írás-magyarázó tekintélyét, és mindenki saját véleménye szerint indul. Miután Esterházy e tételt szóval bőven megvitatta, még külön kis iratba foglalva is átadá Nádasdynak újabb megolvasásúl. Nádasdy e tétel igazságát részben ugyan megismerte, de viszont ígérte, hogy ő is be fogja bizonyitani irásban Esterházynak, hogy arra nézve, hogy amiben az ó és új egyházak egymástól eltérnek, a szent atyák a protestánsokkal értenek egyet. És Nádasdy állott szavának. A fiatal, alig husz éves főúr az ígért feleletet megküldötte a nádornak. De ez sem volt rest azonnal czáfolatot írni reá. S így keletkezett Esterházynak azon nevezetes theologiai munkája, mely «Értekező levél gróf Nádasdy Ferenczhez» czím alatt később nyomtatva jelent meg, és Esterházy erős hitének és terjedt hittudományának kiváló emléke.

Végre Esterházy fáradságának sikere volt. Nádasdy a következő év elején megtért. A tény meglepő, s a jelenet, melylyel ezt véghez vitte, oly rendkivüli és megható vala, mint maga a térítés.

Alig hogy elolvasta Nádasdy az Esterházy által elkészített munkát (1642. november 1.), azonnal megingott meggyőződésében. Most Esterházy és Hajnal annál erélyesebben folytatták térítését. Megküldötték neki – úgylátszik – Amicisnak, a Jézus társasága legkitűnőbb dogmatika-tanárának munkáját tanulmányúl.^[90] Majd Bécsbe ment Nádasdy, s ott a jezsuitáknál végezte be oktatását a hitben, valamint megtérését.

Ezzel Nádasdy nem elégedett meg. A november 25-ére Csepregre összehitt zsinatra nagy közönség jelent meg. Nemes urak számosan, az összes nép és mintegy negyven prédikátor. A zsinatot megelőző isteni tisztelet a csepregi régi, nagy plebániai templomban tartatván, egyszerre csak föllépett Nádasdy, és a kath. egyház igaz és hű fiának nyilatkoztatta ki magát. Mint maga Eszterházy nádor írta Lamormainnek, ügyesen és okosan adta elő a csudálkozó népnek tette okait; szemére veté a jelenlevő prédikátoroknak felekezetük hamis tanait, mire azok egymás után eltávoztak.^[91]

A karácsonyi ünnepek alkalmával aztán letette a nyilvános hitvallást Sennyey veszprémi püspök kezeibe számos meghivott főúr és nemesség jelenlétében Sárvártt a protestansoktól immár visszavett régi katholikus templomban. A nép legnagyobb része oly könnyen követte urát most is a kath. vallásra mint követte volt egykor őseit a hitújításra. Nem épen nagy fáradságába került tehát az ellenreformatiót uradalma utolsó falváig serényen keresztűl vinni.

A következő 1644. évi, februárius 4-én a nádornak leányát is nőűl vévén, egészen ipja nyomába lépett. Nemcsak nagy szilárdsággal és lelkesedéssel ragaszkodott új vallásához, hanem nagy kedvteléssel űzte annak hittudományát is. Asztalánál tartott vitatkozásait más felekezetű urakkal még a hittudósok is bámúlták. – Családja híres keresztúri, sóvári és csepregi nyomdáit, melyek eddig a protestantismust szolgálták, a Jézus-társaságnak adta át.^[92]

34. ESTERHÁZY CZÍMERE.

V.

Nyáry Krisztina gondja gyermekei hitoktatására. Az udvari nevelés. A vizsgák és vitatkozások. Az 1634-iki kettős ünnep: keresztelő és vizsga. Lassius vitája István gróffal. Soproni füzetek. A nádorné udvara és vendégei. Esterházy fiának házassága mostoha leányával. Lakodalom. Nyáry Krisztina halála. Temetése. Gyermekei.

35. RÉSZLET A BITTSEI PALOTÁRÓL

VALAMINT a középkorban a fejedelmek udvarai voltak sajátlag a nemes ifjúság magasb iskolái, melyekben mint inasok és apródok a fegyvergyakorlás, nyargalás, vívás és szolgálattétel mellett az udvari papok vagy tanítók által a tudományokban is oktatást nyertek: úgy a XVII. és XVIII. században is, mielőtt a nagy szombati collegium a fensőbb tanulmányok színvonaláig ére, Bethlen és Esterházy udvarai valának a magyar nemes ifjúságnak magasbra képző iskolái.

Maga Esterházy is így végezte önmívelését nagybátyjának, Illésházy nádornak udvarában, és miközben elsőszülött fia István nevelkedék, találkozunk körüle az Erdődy, Koháry, Pálffy, Perényi, Wesselényi családok ifjú sarjaival, kik ott apródkodva, nemcsak a fegyverforgatásban képzék ki magokat, hanem a bölcsészettel és jogtudománynyal is foglalkoztak. Mert a nádor udvarának jezsuita papjai a régi rendszeren csakhamar változtattak. Már Hajnal Mátyás felől beszéli a följegyzés, hogy a nádor udvarában a durvább és veszedelmesebb bajvívásokat, tornákat és lándsavetéseket megszűntette, mire a vallásos tanítások és a nádor által annyira kedvelt és szenvedélylyel folytatott tudományos vitatkozások a vitézi játékokon felülkerekedtek. Nyáry Krisztinának is nagy gondja volt gyermekei hitoktatására. Egyetlen gyermekénél sem feledi el följegyezni naplójában, hogy az igaz hitben fogja neveltetni.

E nevelést, valamint az egész udvar lelki életét Hajnal vezette, kinek, miután teendői fölöttébb megszaporodának, segédűl, ki őt a bölcsészet tanításban pótolni képes vala, az erre a tudományra irodalmilag is mívelt Keresztes Istvánt nyerte meg. Ezen bölcsészeti tanfolyamot, melyet ekkor Keresztes a nádor udvarában megnyitott, a főúri családok gyermekei közül is többen látogatták, kik nemcsak – úgymond a följegyzés – magas származásuk, hanem elmebeli tehetségeik s magasb tanúlmányaik által is fényeskedtek. Nagy feltűnést keltettek nyilvános vitatkozásaik is, melyeket évközben gyakran tartottak. Ezekre nemcsak a szülők voltak hivatalosak, hanem a nádort látogató jézus-társasági tagok, más egyháziak és szerzetesek is, kikhez tudósabb világiak is csatlakoztak, hogy mint ellenfelek a vitában részt vegyenek és annak fényesebb akadémiai színt kölcsönözzenek.^[93] Legnagyobb ünnepséggel tartották természetesen a tanfolyam végén a vizsgákat és a vitatkozásokat. Így 1633-ban a rationalis philosophiának tételei kinyomatván, a meghivott nagy közönség közt kiosztattak. Az ifjak, köztük a nádor fia, oly jelesen feleltek, hogy szüleik szemeiben örömkönyek úsztak.

Még nagyobb hírre tettek szert a következő évi viták, melyek nemcsak fokozottabb haladást tanúsítottak, hanem nagyobb ünnepségekkel is folytak le. Esterházy nádor t. i. 1634-ben kettős, ünnepet tartott. Az első napon nejének, Nyáry Krisztinának újszülött gyermeke keresztelőjét ülte, és másnapra volt a vizsga és vitatkozás kitűzve. Az összes főúri világ hivatalos volt Kis-Martonba. Esterházy az által is akarta emelni a nap fényét, hogy a vitatkozásra kitűnő ellenfélt keresett. – Nagy hírben állott ekkor az országban a protestans tudós, dr. LASSIUS. Nem csupán felekezete, de a katholikusok nagy része őt ép oly nagy tekintélynek tartotta a theologiában és philosophiában, mint az orvosi tudományban és vegytanban. Irodalom-történetünk jelenleg ugyan mit sem tud felőle; csupán a protestáns egyháztörténet említ egy hasonló nevű, Lasius Ádám tanárt, ki egy ideig a sopronyi collegiumban oly hires tanár volt, hogy kartársai megénekelve, őt verssel tisztelték meg.^[94]

Jóllehet e Lassius iránt a közönség nagy véleménynyel vala, kútfőnk önhitt, dicsekvő és felfuvalkodott embernek állítja őt, mégis az ily jezsuita bölcsészeti vitatkozásokat, melyekbe sokszor belebonyolódott, mind tanácsosbnak látta kerülni. – Esterházy azonban minden módon arra törekedett, hogy a vitába beugrassa. Levelet intézett azért hozzá, melyben azon ürügy alatt kért, a kitűzött napra látogatását, hogy tanácsát kikérje gyermekágyat fekvő neje és saját fogfájása iránt. A doktor élt ugyan a gyanuperrel, s előtte való napon érkezett meg; de a nádor letartóztatta másodnapra is, és magával vitte a terembe, hol a viták folytak. Kezébe adták a kinyomatott bölcsészeti tételeket, melyek egy sor aristotelesi, természetbölcsészeti, chemiai és magiai állítást tartalmaztak. Az ifjú István gróf kezdte meg a vitatkozást. Egy órai szónoklat és előadás után felhitta a doktort, hogy ha valamely kifogása volna tételeire, adná elő ellenvetését. A kihivott doktor kénytelen volt fölvenni a keztyűt, és megragadja az Aristoteles tételét, mely a természet alapelveit érzés alá esőknek tanítja. A védő nádorfi a doktor támadásait fáradság nélkül visszautasítja, de a doktor nem egykönnyen adja meg magát; a megkülönböztetés ellen intézte most syllogismusait és majd a maiort, majd a minort, aztán hol az egyik, hol a másik thesist támadta meg, hol pedig eltért a tárgytól és nagy beszéddel, szónoklati fordulatokkal palástolta diversióját. A vitatkozó nádorfi szerény komolysággal figyelmezteté ellenfelét, hogy nem tartja meg sem a dialektika, sem az ethika által előírt vitatkozási szabályokat; hogy szerte beszél és szónokol, de itt nem prédikálásról van szó, hanem vitatkozásról scholasticus modorban; vagy érti a doktor a tételt, vagy nem érti; ha igen, adjon arra alaki választ; ha nem, hallgasson el és újra megmagyarázza; különben a vitatkozás mitsem ér. A doktor a distinctiót újra megmagyaráztatni kérte magának. A hallgatóság ekkor már feszült izgultsággal követte a vitát. De mire a doktor ismét csak dilemmákkal válaszolt, a vitatkozó kimutatván, hogy a distinctiót még sem fogta föl, rendre utasította őt. A doktor csakugyan bevallotta, hogy nem értette meg a kérdést, mire a nádor és hallgatók elveszték türelmöket. Esterházy, ki a vitát addig a legnagyobb önuralommal hallgatta, és noha a közbeszólások ilyenkor helyen kívül nem valának, egy szót közbe nem szólott, most felemelkedék és a doktorhoz e zokszót intézte: «Minek beszélsz tehát, ha azt sem tudod, miről van a szó!»

A beállott feszültségen lazított valamely ifjú báró, ki kilépvén, a vitatkozás tételét egészen helyesen fölállította, bebizonyította és a hallgatóságnak még világosabban megmagyarázta... A vitatkozást vezető bölcsészettanár immár megelégelte a dicsőséget. És hogy a jó hangulatot visszaállítsa, zárbeszédében nemcsak megköszönte dr. Lassius fáradságát, hanem kidicsérte nagy tudományát is, melyet a vitatkozásban tanusított és meghítta délutánra a vitatkozás folytatására, mentegetve őt egyúttal, hogy csupán megzavarodott kissé a nehéz tétel fölfogásában.

Ez eseményt is jól kibányászta aztán a nádor és köre, úgy, hogy ez alkalomból is mindjárt többen megtértek, míg mások gyermekeiket adák a jezsuita-iskolákba. A nádor fia pedig ez által tudományának fényes jelét adva, a figyelmet magára vonta oly mértékben, hogy a szomszéd Soprony protestáns tanárai és tudósai is helyén látták őt megtisztelni.

Sopron akkor egyik főszékhelye volt a Luther-féle protestantismusnak. Nagyobbára németajkú, idegen lakosai kezdet óta erősen szítottak a reformatióhoz. Az Ausztriából kiűzöttek itt a határon biztosan megtelepedtek. Ifjaikat a külföldre, protestans tanodákba küldözgették; viszont külföldről jobb tanárokat hoztak be, s ezek segélyével az akkori vallásos és kései classicus selejtes irányban folyt a nevelés tanodáikban. A tanítók és tanulók versengve készítettek anagrammákat, epigrammákat, elegiákat, emblemákat és egyéb poétai játékokat. Míg a jezsuiták tanitványai magasabbra repkedve, az égieket, királyokat és főurakat énekelték meg és ünnepelték horatiusi, terentiusi, virgiliusi és ovidiusi utánzatokban: addig a sopronyi puritánok csak keveset hagytak az égben, amit megénekelhettek volt, viszont földi patronusaik őket úgy hagyták el, hogy már csak városok biráiban, iskolamesterekből lett tanácsosaikban, szerény iparos polgáraiban tisztelték maecenásaikat, kik nem igen emelkedtek túl a köznapi élet határain, és a tanodai múzsa is a classicus vers utánzásában mind alacsonyabb röptöt vett. Fönmaradt néhány versjáték, melyek a sok német senátor mindegyikét, a becsületes, iskoláikra adakozó polgárokat, ez apró maecenásokat külön éneklik meg.^[95]

Mire azonban Sopron közelében, Kis-Martonban, a nádor udvarában fölhangzott az ékesebb múzsa, a sopronyi tudósok is azonnal feléje hajlongtak. Az új laureatus bölcsészeti tudornak, István nádorfinak legott egy bokor verset szerzettek és adtak «Sopronyi Füzes» (Salicetum Soproniense) czím alatt. A város legtudósabb férfia, Lakner Kristóf jogtudor állította össze és kedveskedett István grófnak.

A mű^[96] nem egyéb azon verses gyűjteménynél, melyben bizonyos eszmék, gondolatok és tárgyak szerint vannak a jeles mondatok összeállítva más szerzőktől is; ilyenek voltak akkor nagyban a «Poliantheák» vagy Robertus Aquimus «Aurifodinája». Természetesen, a tárgyválasztás nem épen mindig gondos, sőt sokszor bizarr ízlésre mutat.

***

A nádor udvara nemcsak egyházi írók és tanárok gyülhelye volt; nejét főrangú hölgyek is gyakorta keresték föl; a Nádasdyak, Batthyány Ferenczné született Poppel-Lobkovitz herczegnő és mások; de legszívesebben látott vendége volt a nádornénak az özvegy Csákyné, a derék Wesselényi Anna, Nyáry Krisztinának nemcsak rokona, hanem egyúttal kedves barátnéja, ki ép oly házias és családias vala, mint ő. E mellett mindkettőjöket buzgó és tevékeny vallásosság és szigorú erényesség jellemzé. Imában, ájtatos gyakorlatokban, imakönyvek iratásában és kiadásában, az istentiszteletben és szerzetes lelkiatyáik épületes társalgásában találták életök magasabb örömeit. Ekközt szőtték sokszor családi terveiket, ügyeik elintézését, gyermekeik előmenetelét, házasságait, azonképen térítéseiket.

Ez okon igen gyakran találjuk ez években itt időzni Wesselényinét. Nem ritkábban jár itt Bethlenné Brandenburgi Kata is, minthogy ő meg Wesselényi Annát kerülgeti, ő körülötte jár. Mert bármennyire eltért is e könnyelmű, mulatságszerető, szenvedélyes nő jelleme, mégis nem egyszer kereste föl a nádort és nádornét, hogy bonyodalmas ügyeiben segítsenek rajta. Brandenburgi Kata Wesselényi Anna fiát szenvedélyesen szerette. Elhalmozta őt ajándékaival: várakkal, kincsekkel, pénzzel, ékszerekkel. Feldúlta ezzel egyidőre családi életét és boldogságát. De Csáky számítóbb ember volt. Anyja és családja hatása alatt lassan elhagyá az utána epedő nőt; ajándékait azonban megtartotta. A fejedelemasszony szerelmében csalatkozván, visszakivánta ajándékait. A panasz és per e miatt a nádor elé került, ki maga elé hívta meg a feleket és megállapította, mivel tartozik Csáky a fejedelemasszonynak, és egyességet hozott köztök létre.^[97]

Közben nem feledik a gyöngédebb családi viszonyokat sem. Komaságokat, házasságokat itt terveztek. Csákyné egyik unokájának épúgy lett keresztatyja III. Ferdinánd, mint volt máskor az egyszerű jezsuita, Vásárhelyi Dániel.

A Thurzó-féle nagy vagyon főörökösei, Nyáry Krisztinának első férjétől született gyermekei, a nádor mostohaleányai valának. Ezek egyikének, Krisztinának halálával a másikat a nádor saját fiának szánta és adta feleségül. A Thurzók gazdag öröke ekként az Esterházyaknak Mágocsy- és Dersffy-féle gazdagságával egybeolvadt. Ez volt akkor a főúri házasságoknál nagyobbára a fő szempont. S épen azért, valamint voltak, kik az efféle előnyös összeköttetéseket kifőzték és megállapították, viszont találkoztak érdekeltek, kik az efféle összeköttetéseket megakadályozni igyekeztek. – Eszterházyt gyakran vádolták azzal, hogy családját és rokonságát ez úton gazdagítani törekszik. Pázmány ismételve föllépett ellene. Midőn az elhúnyt, dúsgazdag Homonnai Drugethnek árva leánya Esterházy udvarába jutott s ezt a leányt szegényebb, kisebb sorsú rokonnak szándékozott férjhez adni: Pázmány a királyig vitte a dolgot és kérte ő felségét, mentse meg az árvát a reá nézve lealázónak vélt, sorsán aluli házasságtól és vegye őt udvarába, hogy – úgymond – legalább a megholt iránt tanusítsa nagy szolgálatáért azon kegyelmet, melyben életében, noha megérdemelte volna, nem részesítette.

Esterházy édes fiának mostoha leányával való egybekelését minden akadékoskodó cselek ellenére átvitte. Fényes, fejedelmi pompával ülték meg a lakadalmat Kis-Martonban. Az országnak majdnem összes főurai meg voltak híva. A király képében Lósy érsek jelent meg. Rákóczy is fényesen képviseltette magát. A nagy-szombati collegium és egyetem verses és szónoklati mutatványait a nádor udvarába tette át ez alkalommal. Keresztesi István és Nádasi készítették a menyegzői verseket az egyetem nevében. Pozsonyban nagy fénynyel állították ki. A díszesebb példányok különféle színű selyem és atlasz-lapokra nyomattak. A kifüggesztendő verses emblemák képei pedig festve és aranyozva, három regál ív nagyságú papiroson jelentek meg.

Az atyák közül az igazgató Forró, továbbá Wesselényi, Keresztesi és Nádasi Kis-Martonba mentek a lakodalomra. Forró, ki István grófot keresztelte, volt az összeadó, és mondotta a nászbeszédet, mig az érsek csak mint a császár személyének képviselője volt jelen. Forró az Irás e szavai fölött tartott ékes beszédet: «Amit Isten összekötött...» A császár követein kívül jelen voltak a lengyel király követei is. A nászmenet ágyúk dörgése közt fényes és nagyszerű volt. Az ebédnél osztattak szét a versek. Ezt követte a lóverseny, melyen az utolsónak beérkező arany szarvú bakot nyert. A mulatság egész éjjel és több napon át tartott. De már nem hetekig és hónapokig, mint Nyáry Krisztináé Thurzóval, az ara atyjával.

A RÉGI JEZSUITA TEMPLOM NAGY-SZOMBATBAN.

A nádor, fiának hagyva Kis-Martont, anyai örökét, Semptére, az újon adományúl nyert Thurzó-birtokra ment. Sempte Nagy-Szombathoz közelebb esvén, folytonosb volt a nádor érintkezése a jezsuitákkal, kik őt, ide ki-kirándúlva, sűrűn látogatták. Még gyakrabban rándúlt ő maga Nagy-Szombatba az érsekhez országos tanácskozásokra, a collegiumba és az egyetembe. Résztvett ez intézetek egyházi s iskolai ünnepélyein. A télen át állandóbban is nagy-szombati házába tette át lakását, hol hosszabban, hónapokon át is tartózkodott nejével és családjával, főleg azért is, hogy gyöngélkedő egészségét Jung Ábrahám által gyógyíttassa.

36. NAGYSZOMBAT FŐTERE.

***

Nyáry Krisztina mint hű hitves és mint a szó legnemesebb értelmében osztályosa a férj örömeinek és bánatainak, törekvéseinek és sikereinek, teljes mértékben igazolta a reményeket, melyeket Esterházy Miklós a vele kötött házassághoz csatolt vala. E mellett a Gondviselés frigyöket számos gyermekkel áldotta meg, kiknek utódaiban ma is él az általok megalapított nagynevű család.^[98]

Kilencz gyermekök közűl hármat kora halál ragadott el. Katát és Mihályt másfél éves korában Krisztinát miután alig tizenegy hétig élt, kísérték sírjokba.

LÁSZLÓ 26 éves korában Vezekénynél, a törökökkel vívott csatában hősi halállal múlt ki, anélkül hogy gyermeket hagyott volna maga után.

ANNA és MÁRIA a legelőkelőbb főrangú családokba házasodtak. Amaz Nádasdy Ferencznek, ez Homonnai Drugeth Györgynek lett neje.

PÁL atyjának a nádori méltóságban utódja lett, családjának a herczegi méltóságot szerezte meg, melyet ma unokái viselnek.

FERENCZ, a legifjabb, a család mai napig virágzó úgynevezett fraknói grófi ágának lett megalapítója.

A családfa ezen életerős sarjának születése vitte az anyát sírba. 1641 február 17-ikén, költözött az örökké valóságba Nyáry Krisztina.

A szomorú esemény Semptén következett be. Tetemeit a gyászba borúlt család Nagyszombatba kísérte, hol a jezsuiták nagyszerű szentegyházának sírboltjában helyeztetett örök nyugalomra. A jezsuiták évkönyvei részletesen leírják a gyászpompát, melylyel a nádor neje iránti kegyeletét ki akarta tűntetni.

Fia pedig, Pál anyjának és öt évvel később elhúnyt atyjának emlékére, közös sírjuk fölé márványlapot emelt, mely a gyermeki hódolatot classicus feliratban örökíti. Ugyan ő vette most át a családi könyvet, melyet a lelkes anya nyitott meg és melynek számos lapját tölthette meg, nagy részt örvendetes események följegyzéseivel.

A fiú első följegyzése anyja elvesztéséről szólt.

«Az Naczágos Groff Nyári Cristina szerelmes Aszonyom Anyám holt meg die 17 Februarii 1641 harminczhét esztendős korában, gyermekágyaban, kitt az Vristen nyugossan az örök életben. Sentén.»

37. ESTERHÁZY PÁL FÖLJEGYZÉSE.

Nyáry Krisztina életirata, melyet itt vesz az olvasó, a dicsőült szerző egyik nagyobb munkájának egyes fejezeteiből állíttatott össze. Ipolyi Arnold egy évtizeden át dolgozott HAJNAL MÁTYÁS XVII. századbeli jezsuita író életrajzán, mely az általa concipiált széles keretben, azon kor egész egyházi, politikai és irodalmi történetét volt magában foglalandó. A munka befejezetlenül maradt. Mindazáltal egyes részei úgy formai tekintetben, mint gazdag tartalmuknál fogva a befejezett művek minden előnyét egyesítik magokban. Ilyenek a Nyáry Krisztináról és két férjéről szóló fejezetek.

Azt hisszük, hogy szolgálatot teszünk az irodalomnak és művelt közönségnek, mikor azokat összefűzve és a zársorokkal kiegészítve, mint Nyáry Krisztina életrajzát közöljük.

Helyenkint tünnek ugyan föl némi hézagok, és egyes részek terjedelme talán aránytalannak fog látszani. Azonban meg vagyunk győződve afelől, hogy így is tanúlságos és vonzó olvasmányt fog nyújtani e mű; habár egyszersmind fel is fogja újítni a fájdalom érzetét a fölött, hogy a nagy és nemes szellem, mely e művet is alkotta, oly korán költözött el körünkből az örökkévalóság honába.

Áldás emlékére!

MEGJEGYZÉSEK A KÉPEKRŐL.

Nyáry Krisztina arczképének eredetije Fraknó várában őriztetik; az itt közlött példány eredeti photographiai felvétel után készült.

Bethlen Gábor arczképét egykorú 1620. metszet után adjuk.

Esterházy Miklós arczképének eredetije Wiedemann «Comitium gloriae centum» munkája 11-ik centuriájából vétetett.

Bittse, Trencsén és a nagy-szombati jezsuita templom Dörre eredeti felvételei után készültek.

A három facsimile eredetijét az árvaváraljai gazdag levéltár őrzi.

A SZÖVEGBE NYOMOTT KÉPEK:

Nyáry Krisztina Naplója a kismartoni levéltár egyik kiváló kincsét képezi. A 3-ik lapon közlött bejegyzésen «az igaz római hitben megmaradván holtig», szavakat Ny. Kr. később igtatta be, mint azt a tenta- és irás-különbözet mutatja. – Az utolsó lapon Nyáry Kr. fia először 7 Januart irt s ezt később 17 Februarra igazitotta. Az itt eszközlött felvételek az eredeti után készültek, melyeket a tulajdonos herczeg és Bubics püspök hálára lekötelező liberalitással bocsátottak rendelkezésünk alá.

Az aláirások eredetijei az országos levéltárban őriztetnek.

Az a négy könyv, melyből facsimilet közlöttünk, az Egyetemi Könyvtár tulajdonát képezi.

A rajeczi fürdőt Kelin Amade «Analysis aquae thermarum novarum Rajecziensium» czímü munkában levő rajzból adjuk.

A bittsei nászépületet Thurzó püspök építette. Thurzó Imre czímertábláját temetése alkalmával használták.

A czímlap és a 34-ik számú rajz (Esterházy czímere) a nagyszombati volt jezsuita-templom fő oltáráról vétettek.

A fejrajzok a bittsei nász-épületen levő graphitok alapján készültek.