[1844.] Tavaszhó' 17. Romeo és Julia, szom[orú]j[áték].
5 fölv[onás]b[an]. irta Shakspeare, ford[ította]. Gondol Dániel. Lendvayné
assz[ony].' javára, bérszünetben először. Ki ne ismerné Romeo és Julia'
boldogtalan szerelmét, mellyet a lángeszek lángesze olly utólérhetetlenül
fest színmüvében? Hány százan – mondjuk ezeren rajzolának már azóta
szerelemvallomást, s hány vala képes csak megközelítni is bár amaz egyetlen
jelenetet, mellyben e két szerető első vallomását teszi? Ki közelíté meg
ama képet, melly az erkélyeni éji jelenetben festi a szerelmet, melly
túlárad majdnem a költői képektől? Talán egyetlen müve sincs e nagymesternek,
a tiszta poesis' dús erétől annyira át meg áthatott, mint ez. S a közönség
osztani látszott véleményünket, mert kivált hölgyek igenigen szép számmal
jelentek meg e remekmű nyujtotta élvezetre, s az olly kedvezően fogadtaték,
miszerint okunk van hinni, hogy Shakspeare' müvei közől alig fog egyegy
még mostanában ennél tartósban kedvező fogadtatásra számíthatni. Azonban
szivesen valljuk meg, hogy körülményeinkhez képest a mű előadva is elég
jól vala egészben, bár még sem ugy, mint adathatott volna. Legelőször
a működők közt az est' jutalmazottját, Lendvayné asszonyt kell említnem.
Julia ép azon szerep, melly e derék müvésznőnk' szinpadi egyediségéhez
tökéletesen illik, s igy – kivált ma már kellemes hangjának is teljes
birtokában levén – mi sem hiányzék, hogy ő azon ártatlan, szende,
naiv s e mellett az olasz égalj' tiszta tüzével égő szerelmes Julia legyen,
millyennek azt a költő irá. Lendvayné assz[ony]. mindvégig hű következetességgel
játszá nem csekély erőáldozatot igénylő szerepét s minden jelenetei zajos
méltánylatot víttak ki maguknak; nem hibázunk azonban, ha koronájaul ma
esti működésének az erkélyeni jelenetét Romeoval jeleljük ki, melly játékban
mint szavalásban egyaránt megragadó szép volt, ha tán a kissé túlérzelgő
hangot kiveszszük. Derék jutalmazottunk többször hívatott. Nem szólhatunk
egészen dicsérőleg ellenben Lendvay urról, Romeo' szerepében. Hogy röviden
megmondjuk: Romeo' (tán még előbbi roszulléte' következtébeni) hidegség
bélyegzé, e mellett szerepének sem látszék teljes tudalmában lenni, legalább
a végszavak' lelkiismeretes bevárása ezt gyaníttatá. Továbbá, kivált az
utósó fölvonásban, annyira magának beszélt, hogy kétkedünk, vajjon önmaga
is hallott-e valamit szavaiból; s ez legnagyobb hibája volt, s a közönséget
nem kevéssé boszantó, melly a szép szavakat érteni, hallani jött szinházba.
Voltak ugyan minde mellett L[endvay]. urnak is több sikerült s tapsokra
érdemes játékperczei, azonban több jelenetek' teljes hatása nagymértékben
paralyzálódott az említett ok miatt. [...]
(Honderű, 1844. április 27. 562–563. o.)
[1847. július] 8. Romeo és Julia. Szom[o]r[ú]j[áték].
Shakespearetől. Ford. Gondol D. E lap már gyakran kiemelé Lendvay (Romeo)
és Lendvayné (Julia) e nagy becsü drámábani müvészeti jelességü előadását,
s valóban nem is lehet eléggé dicsérnünk azon érzelemdús bensőséget, a
leggyöngédebb szerelemnek azon majd lágy olvadozásu, majd magasztosan
lelkes kifejezését, azon öszhangzólag szép, szabályos játékot, mellyet
Lendvay és Lendvayné ezen, annyira szakmájukba vágó szerepeikben olly
elragadó hatással tüntetnek elő. – A mellékszerepek is jó kezekben
voltak; mind a mellett az egész előadás kerekdedebb, összevágóbb lehetett
volna.
(Pesti Divatlap, 1847. július 15. 928. o.)
