[1843.] April 1. III. Richard Király. Másszorra halasztva
előadatásáróli itéletünket, most örömmel jegyzünk meg annyit, hogy a színházi
közönség igen méltányos volt Lendvay úr' művészeti szorgalma iránt. A
ház - páholyok' nagyobb részét kivéve - telesded tele volt, és L. ur a
zajosan tapsoló közönség előtt kitüntetésben is részesült, mit neki néhány
fiatal tisztelői készítének s mit L. ur valóban meg is érdemelt.
(Honderű, 1843. április 8. 484. o.)
[1850. január 2.] III-ik Richard király olly jellem,
minőt képzelni is kevés ember bir, következetesen kivinni pedig csak az
egy Shakspear tudott. E jellemet visszaadni ugy, miként az a nagy költő
agyában megszületett, olly föladat, mellynek kevés szinész felelhet meg,
s nem mondunk sokat, állitván, hogy Lendvait e kevesek köze sorozhatjuk.
Fölfogásunk szerint ő e nehéz szerepet megbirta, s ha némelly helyei voltak
is, miket talán gyöngébbeknek lehetne nevezni, mivel kissé kiestek azon
egyöntetü következetességből, mellynek föntartása kivánatos, azt könnyen
megbocsáthatni a szerep fénypontjainak teljes visszatükrözéseért, melly
minden kivánatot kielégithetett. A temetésközbeni kérői jelenet, az álomlátás
remekül sikerültek; különösen az utóbbiban, a benső fájdalom, melly Richard
keblét dúlja, midőn mondja, hogy senki nem szereti őt, olly megható hangján
volt visszaadva a valónak, melly mindenkit megrendíte. Jókainé, Komlósi
Ida és Szatmáriné jó1 vivék szerepeiket, s általában az egész előadással
meg lehete elégedni. Igen kár, hogy a közönség igen gyéren jelent meg,
s hogy ez által nagy élvezetet veszíte, az is bizonyitja, miszerint több
orosz katonatiszt elejétől végig jelen levén, Lendvai játéka által egészen
el voltak ragadtatva, ámbár szót sem tudnak magyarul. Ha a közönség mindig
részvétlen marad a valódi müvészet iránt, ugy valóban nem könnyü annak
emelkedését eszközleni.
(Hölgyfutár, 1850. január 3. 8. o.)
[1850. január 2.] (III. Richard a nemzeti szinpadon.)
Lehetlen eltitkolnom amiatti örömömet, hogy az igazgatóság ez évi drámai
előadások folyamát illy klassikai darabbal kezdte meg. Tudja isten, jól
esik tudnom, hogy legalább a megnyitás ünnepélyes vala.
Tagadhatlanul legjelesb müvei közé sorozható a nagy britt költőnek. Egy
véres korszak legvéresebb epilogját, utolsó láncszemét a legborzasztóbb
gyilkolásoknak, egy égiháboru utolsó villámát akarta a britt költő fösteni.
A Richard családja s Lancastrierek közti véres csatát ő fejezte be –
de a trónra csak holttesteken át juthatott. Es ő eljutott – minden
lépést holttesttel jelölve ki, de mégis eljutott. S mig e tervét elérte,
mig azt kivihette, az első korszak, mit éltében megkülönböztetni lehet.
Addig lelkét e gondolat annyira elfoglalá, annyira azonosult lényével,
tervével, hogy minden tettét oda irányzá, s másra nem is gondolhatott.
Másik korszak, midőn már célja elérve van. A trónon ül – de a küzdelemhez,
munkához szokott lelke megnyugodni nem tud. Biztositni akarja magát. S
gyilkoltat, ismét gyilkoltat – mig nem öntudatát a szellemjelenet
föl nem költé.
Illy jellemet felfogni, kivinni valóban csak Schakespearei erő képes –
ha a szinész előadásával a hihetőség határit át nem lépte, eleget tett.
Lendvai ennél többet tett. A legtöbb jelenetben a páratlan studium nyomát
örömmel láttam. Egy pupos, sánta, csuf embert kelle személyesitnie, ki
szavának varázsa s a perc fölhasználása által egy világot meg tud hóditni.
Fekete öltönyben, arcán a vadság, világgyülölet kifejezésével lépett fel.
Mint kelle ugy tön: bárki is hitt volna a Clarence-el tartott párbeszédének.
Legnagyobb a következő jelenetben volt. Anna szerette férjét, kit Glocester
gyilkolt meg. Temetési ünnepélye volt. Glocester megállitja azt. S a nőt,
ki őt kezdetben lepökte, szavának varázsával annyira körülhálózta, hogy
a holttest felett jegyzi el magát vele. Historiai tény, hogy Richard Annát
nőül vette. Bámulom Shakespearet – ki már Hamletben kimondá, hogy
a nőnek egyetlen sérthető oldala van, a hiuság – hogy azt ekkép
és e körülmények közt történteté meg.
Glocester diadala örömét élvezi a következő jelenetben, De azért nem feledkezik
meg magárol. Szeszélyének lábtaposás, füttyülésben nem nyit szabad utat.
S ez az, mit Lendvai nem talált el. De ez átmenet olly ember feletti munka,
hogy azt rosz néven nem is vehetni. Minden mozdulatát a legélesebb figyelemmel
kisértem, s hogy illy kiáltó hibát csak ez egy helyt találtam, örömmel
mondhatom. Az utolsó jelenet, álmávali küzdelme, iszonya az ébrülés után,
a félelembőli magához térése, igen jól volt visszaadva.
Sajnáljuk, hogy a rendezést nem emlithetjük annyi méltánylattal mint az
előadást. Az első felvonásban Glocesternek Clarenceali jelenete után –
a ,Stay You' jelenetkor – változás van. A herceg temetése igen kisszerü
volt, valamint a beteg király palotája is, s a perc, midőn Richard a lordmayor
előtt a balkonon megjelenik. Az ötödik felvonásban a bosworthi csataszintér
sem volt eléggé jól rendezve. Mind a mellett bizonyos, hogy ez a sikerültebb
előadások közé tartozik.
(Hölgyfutár, 1850. január 4. 16. o.)
