[1844. március] Tavaszelő 10. Két pisztoly, másodszor.
Egressy Gábornak mult számunkbani értekezése alapos műavatottsággal mutatá
ki néhány vonásokban e műnek jelességeit és hibáit s átalában műértőleg
méltánylá Sz[igligeti]. ur' muzsáját: itt tehát újolag hosszasb birálatba
bocsátkozni fölöslegnek tartván, csupán az előadásrul fogunk röviden szólani.
Főszerep Steiné, s mint E[gressy]. G[ábor]. ur is megjegyzé, nehéz, a
mennyiben itt a szinésznek kell pótolni azt, mit költő elmulasztott, Stein'
jellemét t[udni]. i[llik]. mindvégig következetességben tartani. –
Fáncsy ur e szerepet nagy gonddal és szorgalommal adja. Mellette leginkább
igényli figyelmünket Bájkerti, (Lendvay ur). Nyugodt, csöndes, mintegy
a kiállott szenvedések által lenyomott kedély, titkos keserv s tiszta
jellem jól tükröződnek L[endvay]. ur játékában, s megnyerik részvétünket.
A többi szerepek apróbbak, de majd mind igenigen jelentékenyek, s fölötte
jól adatnak. [...] Az egész összevágólag megy. A zene, Erkel ur által
szerkesztve, jeles, azonban a kardalok' előadásával nem valánk teljes
mértékben megelégedve. [...] A kanásztáncz' eszméje igen szép, de kivitele
gyönge. K[olozsánszky]. ur ezt is a ballet' békóiba nyügözé, s evvel mindent
elrontott. Ugyan ha fog már megjőni a mi néptánczainknak messiása! Kolozsánszky
ur, mint minduntalan kitünik, alig fogja valaha e csomót megoldani. Inkább
ne, mint illy ferditve kerüljenek néptánczaink szinpadra.
(Honderű, 1844. március 30. 434–435. o.)
