 |
| A dráma kassai ősbemutatójának színlapja |
[Buda, 1835. december] A' 17-kén adatott "Hunyadi
László halála" szom[orú]. ját[ék]. 3 felv[onásban]. alkalmat nyujt
azon ohajtásra, hogy valamint egyre buzditjuk drámairóinkat az eredetiség
törekvésére, ugy vajha eredetibb 's nagyobb dramaticai hatásra vágynának
műveikben. Nehezen van talán fennségesb tárgya honi történetünknek e'
mainál a' tragoediára, 's még is e' műben milly szárazon iratott az le.
Ha valamelly történeti elbeszélést csupán jelenetekre osztunk fel, ez
még nem tragoedia. Ha Hunyadi ezt kiáltja-fel: "Istenem! dugd be
füleidet!" ez még nem finom fennhéjázás. 'S ha ismét ezt mondja:
"Midőn a' halál van, mi nem vagyunk; és midőn meg mi vagyunk, a'
halál nincs!" ez még nem eredetiség. A' szinészek igen szorgalmasan
játszottak: de midőn Vitéz János (Szentpétery ur) Hunyadinak (Lendvay
ur) megkegyelmeztetését hirdeti, mindkettejeknek több tüzet 's örömet
ohajtottunk. Hogy a' darab nem felelt-meg a' várakozásnak, némileg jelül
szolgálhat az is, hogy a' karzat, melly egyébiránt akkor is helyben hagyólag
zajog, midőn helyes oka nem volna, mai nap szinte minden jelenetkor ironiázó
tapsot és bravót osztott: a' földszint pedig, szokása ellen, e' visszaélést
nem ellenzvén nevetve látszott azt pártolni.
(A Honművész írását idézi: A magyar színikritika kezdetei 1790–1837.
Sajtó alá rendezte, a jegyzeteket írta és a mutatókat készítette Kerényi
Ferenc. Budapest, 2000. 831. o.)
