[Kassa, 1837.] Febr[uár]. 16. Lendvay Márton jutalmára
előszer adatott Fiesco. Schiller után Nagy Ignácz. E' remek művel valóban
szellemi estet igért a' jutalmazott pártfogóinak, 's ennek teljesitésére
részérül mindent is elkövetett, mi tehetségében állott, – de igen
sajnos, hogy valahányszor jutalomjáték jön szinpadunkra, szinészeink,
sőt maga az igazgatóság is, oly kevés figyelmet forditnak annak sikerülésére
– valjon nem egynemüleg osztoznak e' a' közmegelégülés megnyerésében?
's valjon nem egynemüleg tartoznak megnyerni azt? Lendvay – a' czimszerepben
– mükedve a közvárakozásnak megfelelt, valamint Verrina –
Tóth – a' rendithetetlen hazafit, a' szomorodott atyát jelesen adá
– Magda Luiza – Verina leánya – remény virágot nyujtott,
hogy a' tökélyesedés pontját tőle a' természet el nem zárta. – Imperiali
grófné (Komlóssyné assz[ony].) körén tul volt. – Déryné assz[ony].
(Fiesco' neje) bár szerepének megfelelt, de még is inkább látnók őt Imperiali
grófnénak. [...] [1843. május 7.] – Árva nemzeti szinházunkban
üres páholyok és még üresebb padok előtt adaték Schiller' classikus müve
Fiesco, mellyben a czímszerepet Lendvay ur kitünőleg helyesen adá. Szomoru,
de igaz tény, adatul szolgáló arra, hogy bármint igyekezzünk erőltetni
a dolgot, még sok viznek kell Dunánkon elfolyni, mig Pest városának olly
magyar közönsége lesz, melly egy szinházat föltartani birjon. Az illy
tények legsajgóbb bizonyitványai annak, minő éretlen koponya' szülöttje
ama most vagy sohasem! féle fölrivalgások. Azért tehát illy parányi magyar
elem' daczára még a szinházat a város' legmesszebb részeinek egyik zugába
eltemetni* valóban annyi volt, mint
sürü vaksággal megátkozottan sirját megásni a még bölcsőben ringó, kettős
gyámolításra szorult árvának. * Az úgynevezett Grassalkovich-telken, a mai Rákóczi út és Múzeum körút kereszteződésénél felépített színházépületről van szó. (A szerk.)
|