Vissza a kezdőlapra


CIKKEK, DOKUMENTUMOK
 
Elek Artúr: A "Kéve" kiállítása
Kállai Ernő: Paizs-Goebel Jenő festészetéről
Verba Andrea: Sárga galamb akttal
 
VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM



Elek Artúr: A "Kéve" kiállítása
(részlet a cikkből)


...A fiatalok élén a rohamosan fejlődő tehetségű Goebel Paizs Jenő diktálja a tempót. Barbizoni magányosságában, halhalatlan emlékek és bizonyára halhatatlan élmények között költi és énekli az erdő, a rét, a szénakazlak, a nappal és az éjjel, a férfi és a nő szépségét. Olajfestékkel, tussal és színes vízfestékkel rögtönözve vetíti ki magából ujjongó örömét. És az erőn, amely vázlatain megragadja a néző szemet, valamennyire megmérhető, mi készül - micsoda nagyszabású jövő - ebben a fiatalemberben.

Forrás: Nyugat, 1925. 23-24. szám
             http://epa.oszk.hu/00000/00022/00385/11862.htm



Kállai Ernő: Paizs-Goebel Jenő festészetéről
Kiállítás az Alkotás Művészházban


Paizs-Goebel Jenő utolsó gyűjteményes kiállítása 1934-ben volt az akkori Ernst Múzeumban. Azóta különböző alkalmak során csupán egy-egy képét láthattuk. E hasábokon mindig sajátos és kiemelkedő műalkotásokként méltattuk őket. A művész most a nagyobbrészt 1939 és 1942 között keletkezett olajfestményeit mutatja be az Alkotás Művészházban. A képek azt bizonyítják, hogy Paizs-Goebel ez idő alatt jelentős művésszé fejlődött. Ma már egyenrangú legjobb és legnevesebb modern mestereinkkel.

Művészete teljesen egyéni utakon jár. A szentendrei művészcsoporthoz tartozik, és úgy tűnhet, a lokálszínek használata bizonyos mértékig rokoni szálakkal fűzi az idillikus, régi kisváros többi festőjéhez. Paizs-Goebel azonban még ezen a területen is a maga útját járja, ébren álmodó, aki látva is, a mesék és csodák boldogító világaként éli meg közvetlen környezetét. Osztozik a gyermekek és együgyűek égi kegyelmében, s már itt a földön, ebben az esetleges és szomorú valóságban megtalálja az elveszett paradicsomot: az egyazon lélektől áthatott égitestek és rögök, a testvéri elemek és lények, a növények, emberek és állatok legmélyebb, békés összefonódásában. Feltárult előtte a varázslatok kertje, melyet Mednyánszky László, a tragikus csavargó hiába kergetett egész életében.

A varázslatok kertje utáni romantikusan misztikus vágytól űzve, eleinte Paizs-Goebel fantáziája is a távolba kalandozott. A kiállításon megtalálható néhány, a 30-as évek elejéről származó képe is. A Művészet és az Élet című lapokon klasszikus elképzelésekből táplálkozó, nemes idealizmussal találkozunk. A látomás az egyszerű vonalak, szép formák nemes összhangjaként ideális régiókban, mintegy a dolgok fölött lebeg. Ugyanebből az időszakból valók az Állatok és a Baglyok című rajzai. Míg az előbbi képeken az ember és a természet egy magasztos szellemi rend részeként jelenik meg, itt a létezés mélyebb, kuszább áramai, az állati és növényi teremtmény mohó életereje nyernek kifejezése. Ezek az inkább romantikus hatásra született képek is a szabad, ismeretlen távolságok utáni rajongó vágy gyümölcsei, hasonlóan a fentebb említett, klasszikusan ünnepélyes kompozíciókhoz. Mind egy csillapíthatatlan nosztalgia termékei. Innen ered tereik és horizontjaik elvágyódó, lebegő jellege.

Paizs-Goebel mélységek felé vezető, igazán egyéni és jelentős művészi útja akkor kezdődött, amikor fantáziájának már nem kellett a messzeségbe, a klasszikus emlékek vagy egzotikus tájak világában kalandoznia, hogy a vizionárius elragadtatottság állapotába kerüljön. Úgy járt, mint a régi mese gyermekei, akik a kék madarat keresték. Vágyai messzi röptükből a legközelebbi dolgok meghitt körébe tértek, és lám csak: egyszerre e körből sugárzanak felé a legcsodálatosabb látomások. Szentendre visszhangos utcácskáiban, házaiban, udvaraiban és gyümölcsöskertjeiben, ebben a szűk, szögletes zsúfoltságban tárul fel Paizs-Goebel előtt a régen vágyott, paradicsomi varázs, a csodálatos menedék, amelyben elrejtőzhetett a profán és sivár valóság elől. A szerény, kispolgári hétköznapok varázslata sűrűjében, az apró dolgok e dzsungelében, melynek szent csendjét nem törték meg kíváncsi világjárók, kutatók, filmoperatőrök, zavartalanul szonetté világtól távoli álmait és meséit.

Paizs-Goebel utóbbi években, főként Szentendrén festett képeiben valóban benne van a fantasztikusan szőtt álmok és mesék varázsa, jóllehet szinte semmi elmesélhető tartalmuk nincsen. Túl karcsú, növényszerűen törékeny vagy színes sugárnyalábok fényével felragyogó asszonyalakjai körül időnként sajátos módon romantikus, erotikusan sokatmondó atmoszféra lebeg, de a látomás költői varázsa általában mégsem az ilyen asszociatív mozzanatokon alapszik. Inkább a csodálatosan gazdag, tropikus bujaságban kivirágzó anyagból indul ki, mely ezernyi apró, rejtett forrásból sarjad, és kimeríthetetlen áradatban lepi el a képfelületet. E buja áradásban ott érezhetjük a dolgok átlelkesült lüktetését, az élet legyőzhetetlen, teremtő akaratát. Paizs-Goebel a régi mesterekre emlékeztető aprólékos, megfontolt belső gonddal tárja fel szépségüket. Eszközként a színt használja, melyet számtalan finom árnyalatra bont, és időnként a szivárvány fényteli pompájában ragyogtat fel. Ez a pazarló színgazdagság teljesen összeolvad a kép lehetőség szerint sokoldalú és konstruktívan tagolt téri mélységével: egyedülálló festői program ez, melyet Paizs-Goebel Cézanne és a kubisták tanításai alapján alakított ki.

Ezt a kolorizmust hosszú ideig gátolta a művész erős lineáris fegyelme. Csak az utóbbi évek hozták meg a teljes, érett kibontakozást. Ma Paizs-Goebel színskálája az éterikus finomságú árnyalatoktól a legizzóbb, legtüzesebb intenzitás fokáig terjed. Ez a differenciált, maximálisan felfokozott színvilág azonban sohasem válik öncéllá. Mindig csak eszköz marad, hogy segítségével a művész a legapróbb részletekig kitapogassa és napvilágra kényszerítse a dolgok mélyéletét, az anyag rejtett struktúráit. Paizs-Goebel nem a hódító fölényes magatartásával, hanem a hivő lélek mély ájtatosságával és alázatával közeledik a természethez. Tudja, hogy minden talpalatnyi föld kibogozhatatlanul bonyolult és talányos. Végtelen szeretettel és türelemmel jártatja szemét és fantáziáját a mikrokozmosz labirintusszerűen egymásba fonódott ösvényein. Ezért kell nekünk is nyugodtan, figyelmesen és elmélyülten szemlélni képeit. Csak így vehetjük észre, hogy az első pillantásra szinte áttekinthetetlenül finom és sűrű szövetű ábrázolásmód mélyén ott él az értelemszerű rend és a harmonikus szépség világa.

Forrás: Kállai Ernő: Paizs-Goebel Jenő gyűjteményes kiállítása
             Alkotás Művészház, katalógus 3-7. l., 1943. nov. 7-14.
             in: Kállai Ernő: Művészet veszélyes csillagzat alatt, Corvina Kiadó, Bp., 1981, 320-321. oldal



Verba Andrea: Sárga galamb akttal
"A mindig újonnan felfedezésre váró Paizs Goebel"1


"Sárga galambok repülnek a cseresznyefák felé heraldikus elrendezésben"2

Száz éve, 1896. július 4-én született Paizs Goebel Jenő festőművész. 1944. november 23-án bekövetkezett haláláig komoly sikereket ért el itthon és külföldön egyaránt. Különös, szimbólumokban bővelkedő, gazdag festőiségű műveit azóta is időről-időre fölfedezi a szakma és a közönség.

Első emlékkiállítását Kállai Ernő rendezte 1948 áprilisában a Fővárosi Képtárban. Közel húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Pajzs Ödön újságíró, a művészt mindvégig nagy szeretettel támogató testvér segítségével Haulisch Lenke megrendezhesse az újabb emlékkiállítást 1966-ban a Nemzeti Galériában, illetve ezt követően még ugyanebben az évben a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban és a szentendrei Ferenczy Múzeumban. Haulisch Lenke tollából több elemző tanulmány mellett 1968-ban a Corvina Kiadó gondozásában az életművet bemutató kismonográfia is megjelent. Paizs Goebel Jenő azon nyolc festő egyike, akik 1928 januárjában megalapították a Szentendrei Festők Társaságát. A művészetét bemutató emlékkiállításoknak 1966 után nagyjából tízéves időszakonként Szentendre adott otthont. 1979 nyarán a szentendrei Művésztelepi Galériában Hann Ferenc, 1987 telén a Szentendrei Képtárban Mucsi András rendezésében láthatták képeit az érdeklődők. Az 1987-es kiállítást Németh Lajos e szavakkal nyitotta meg: "A mindig újonnan felfedezésre váró Paizs Goebel. Tény, hogy ismét fel kell fedezni annak ellenére, hogy tudjuk, már életében is voltak sikerei, felismerték művészetének értékeit."3 Úgy tűnik, Németh Lajos szavai máig nem vesztették érvényüket. 1995-ben - igaz, a centenáriumot egy esztendővel megelőzve - újra lehetőség nyílott Paizs Goebel műveinek bemutatására. Az emlékkiállítás aktualitását többek között az adta, hogy hosszas amerikai tartózkodás után hazakerült két igen fontos és szép alkotása. Ezenkívül egy, a hagyatékban őrzött, korábban megrongálódott festményt is restauráltatott a család, valamint felbukkant még egy eddig ismeretlen, jelzett mű, amely jelenleg egy iskola tulajdonában van. Mind a négy kép szerepelt a kiállításon, s az újdonság erejével hatott. Rendes körülmények között - különösen ha újdonságokkal szolgáló kiállításról van szó - elmaradhatatlan, hogy a kiállítással egyidőben katalógus jelenjen meg. Sajnos az utóbbi két Szentendrei Képtár-beli emlékkiállítást a tervekkel ellentétben még szerény kivitelezésű katalógus sem kísérte. Ezt a hiányt idén, a centenárium évében megjelenő kiadvánnyal szeretnénk pótolni. Így talán érthető, hogy magyarázat híján a fent említett négy kép eredetisége többekben megkérdőjeleződött.4 Jelen írásmű arra vállalkozik, hogy felvázolja azokat a támpontokat, amelyek alapján a szerző - aki egyben a kiállítás rendezője is volt - eredetinek ítélte meg ezeket a festményeket, és az addig megválaszolatlan kérdései ellenére vagy épp azért, hogy ezekre a kérdéseire a későbbiekben választ kapjon, szerepeltette őket a kiállításon.

A négy kérdéses mű a következő:

1. Élet, 1932, olaj, vászon, 92x75 cm, J.j.l. Paizs Goebel 932., mgt.

2. Dzsungelben (Baglyok), 1932, olaj, vászon, 98,7x69,7 cm, J.b.l. Paizs Goebel 932., mgt.

3. Kompozíció, 1931, olajtempera, fémfesték, falemez, 127x89 cm, J.j.l. Paizs Goebel 931., mgt.5

4. Tópart stéggel, 1930, olaj, vászon, 90x112 cm, J.j.l. Paizs-Goebel 930., Bp., Neptun utcai Ált.-és Háziasszonyképző Szakiskola.

Az Élet és a Dzsungelben (Baglyok) című képeket 1934-ben Paizs Goebel személyesen ajándékozta sógornőjének, Goebel László hazalátogató feleségének, aki rövid itt-tartózkodás után magával vitte a festményeket Amerikába. Hatvan év múltán a két kép rajzhengerben feltekerve - úgy, ahogy annak idején elhagyta az országot - visszakerült Magyarországra. A művek jó állapotban voltak, hazaérkezve a tisztításon kívül csak minimális restaurálásra szorultak.6

Az 1979-es szentendrei emlékkiállítást követően Hann Ferenc foglalkozott az életművel, kisebb monográfia kiadását tervezve. A munka végül kéziratban maradt. Ebben a kéziratban a szerző az időközben Amerikából megküldött, gyenge minőségű diapozitívek alapján elemzi az Élet című kompozíciót.7 A kép tusvázlata az 1943-as, Alkotás Művészházban rendezett gyűjteményes kiállítás műtárgyjegyzékében a 74. sz. alatt, Élet, 1932 megjelöléssel található. Reprodukcióját több más műalkotás közt Pogány Ö. Gábor kiállítási beszámolója mellett közölte a Délibáb 1943. nov. 20-i száma. A kompozíciónak ezen kívül még egy vázlata ismeretes a hagyatékból. Ez utóbbi a képtér hármas tagolásán kívül néhány főbb motívumot ábrázol: a kép jobb szélén a lombot rágó-legelő, ágaskodó kecskét, középen és bal szélen egy-egy épületet. A reprodukált vázlat jóval kidolgozottabb. A festménnyel összevetve tulajdonképpen minden motívum megtalálható rajta, csak egyetlen helyen mutatkozik jelentősebb különbség, a szoptató nő mögött az épülethez vezető lépcső, illetve a kerítés melletti kisebb épület (malom?) ábrázolásában. A tér mindkét esetben nehezen értelmezhető, irreális kapcsolódásokat mutat. Míg a vázlaton a lépcső és a kis épület közrefogta vízfelületen a tükröződés egyértelmű, addig a festményen a megtörő partvonalon álló épület valószerűtlenül lebeg a víz felett. Ha a kép jobb oldalán álló fa lombját nézzük például, látható, hogy a túlsó part lovacskái minden különösebb gond nélkül sétálnak bele a lombkoronába. Az ágaskodó kecske hasa alatt két csónakorr tűnik fel, bizony nehezen elképzelhető, hogy egyetlen nézőpontból ilyen látvány fogadja az embert. A kompozíció, a motívumok és a képszerkesztés szempontjából is érdemes összehasonlítani ezt a festményt az egy évvel később készült Görög emlék (Hellász) címet viselő képpel (1933, tempera, falemez, 99x60,5 cm, J.j.l. Paizs Goebel 933., mgt.). Motívumaikat tekintve szinte párdarabnak tekinthetők. Mindkét esetben bonyolultan kapcsolódó épületrészek, illetve egy-egy hangsúlyos figura zárja kétoldalt a képteret. A középtér vízre nyílik, itt is, ott is megtalálható a színében is hasonló két csónak. Az előtérben az asztalon halak, a másik képen horgászó alak a stégen. Mintha a Rákos csendélet (1931, tempera, fa, 126x91 cm, J. lekopott) motívumait látnánk továbbvándorolni a későbbi műveken. A túlparton mindkét képen hegyek zárják a horizontot, s a hegyoldalban ugyanazok a szálkás rajzú fenyők állnak. Az Élet című képen ragadozó madár üldözi áldozatát, a hellászi tájon turbékoló gerlék, röppenő galamb.

A Dzsungelben (Baglyok) című kép kompozíciója valószínűleg azonos azzal a tusrajzzal, amelyet a már említett 1943-as Alkotás Művészház-beli gyűjteményes kiállítás katalógusának műtárgyjegyzéke említ a 72. sz. alatt Baglyok címen, 1932-re datálva.

A nagyméretű festmény, mely a Kompozíció elnevezést viseli, Paizs Goebel halála után a festő műterméből az ott található más művekkel együtt a hagyaték részeként került a családhoz.8 A kép az ostrom idején nagy mértékben sérült, gránáttalálat érte. A sérülés okozta hiányokat a restaurálás pótolta, a falemez hátoldalán jól láthatóak a beszabott kiegészítések. Ezenkívül egyes részeken a festék is erősen pergett. Lényegében a kép nagyon rossz állapotban volt, 40-50 százalékos restaurálásra szorult.9 Ugyanakkor a restaurálás során az is kiderült, hogy például a kompozíció közepén látható sárga színű madarat - mely sértetlenül viselte át az eltelt időszakot, retusálni nem kellett -, valószínűleg többször is átfestette a művész. Viszonylag szerencsés helyzetben vagyunk, mivel a képet Kompozíció címmel 1932-ben publikálta a Rátky Zoltán és Strazimir Oszkár szerkesztésében megjelenő A magyar legújabb kor lexikona (Életrajzi adatok, 1919-1932, Bp., 1932. 208. o.) A reprodukció alig haladja meg a gyufaskatulya méreteit, mégis segítséget nyújt vizsgálódásunkhoz. Amennyire a fekete-fehér reprodukció alapján megállapítható, a tónuserősségben és a modellálást tekintve fedezhetünk fel eltéréseket. Ilyennek tűnik például a reprodukción sötét tónusú, szinte alig kivehető, támla nélküli kisszék a gyümölcsöstál alatt. A jelenlegi felület jóval világosabb tónusú a festményen. Ugyanakkor a madár teste a reprodukción jóval árnyaltabb, nem pedig egynemű világos folt. Elképzelhető, hogy az átfestésre csak később, a reprodukció elkészülte után került sor. A háttér is mutat tónuskülönbségeket, de ezek talán a nyomdatechnika számlájára is írhatók.

1931-32-ben fő műveknek tartott képek egész sora készült közel azonos méretű falemezre, e képek technikája tempera, illetve olajtempera.10 A Kompozíció című mű e tekintetben szépen illeszkedik a sorozatba. A témája, kompozíciója alapján Chikán Bálint úgy vélte, hogy a kép talán annak a tusrajznak festményváltozata, amely a már többször említett 1943-as Alkotás Művészház-beli kiállításon Művészet (1931) címmel szerepelt (kat.sz. 65.).11 A kép talányos volta szinte tálcán kínálja a Művészet címet (gondoljunk csak az ókori, a festők versengéséről szóló anekdotára),12 elképzelhető, hogy a cím és a mű ismét egymásra talált. Mégis egyelőre a már publikált, Kompozíció címnél maradva, talán elkerülhető egy újabb névadás okozta azonosítási zavar.

Ha szemügyre vesszük a mű szerkezetét, motívumait, méretét, technikáját, nem kerülheti el figyelmünket itt sem a megfelelések gazdag rendszere, mely a festő Aranykor (Önarckép galambokkal) című alkotásával állítja párhuzamba e képet.

(Fontos megjegyezni, hogy a kép jobb oldalán látható klasszikus vonásokat idéző szoborfej modellje egy gipszmásolat, mely szintén a hagyaték részét képezi).

Az iskolában fellelt kép a könnyebb azonosítás végett munkacímet kapott: Tópart stéggel. 13 Ez a mű témáját és festésmódját tekintve is új fejezetet nyit az oeuvre-ben. Két alkotással rokonítható: az egyik egy a hagyatékban őrzött kisméretű, szignálatlan akvarell; Naplemente a tavon (akvarell, 210x260 mm, J.n.), a másik a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum tulajdonában lévő Halászok című tempera (tempera, fa, 82x102,5 cm, J.j.l. Paizs Goebel Csopak 932). Ha azonban megnézzük a már sokat emlegetett 1943-as Alkotás Művészház-beli gyűjteményes kiállítás katalógusát, több hasonló témát sejtető címmel találkozunk. Így például: Naplemente, 1939, olaj vászon (kat.sz. 6.), Utolsó sugarak, 1941, olaj, vászon (kat.sz. 13.), Vörös felhő, 1941, olaj, vászon (kat.sz. 19.), Naplemente, 1938, pasztell (kat.sz. 30.), Naplemente, 1938, akvarell (kat.sz. 31.), Tóparton, 1940, akvarell (kat.sz. 34.), Tóparti táj, 1943, akvarell (kat. sz. 47.), Napfelkelte a Balatonon, 1931, tusrajz (kat.sz. 67). Tehát csak a művek töredéke az, amit ma ismerünk. A korábbi kiállítások műtárgyjegyzékei alapján történő azonosítás elég nehézkes. A cím csak hozzávetőleges támpont, hiszen gyakran kiállításról kiállításra változik, de az is előfordul, hogy már a kiállítást bemutató recenzió elkereszteli, új címmel látja el a művet. Valamelyest segít, ha az évszámot és a technikát is közli a lista, de sajnos ezek az adatok sem tévedhetetlenek. Felmerül a kérdés - mert egyértelmű, hogy a Balatonról van szó -, milyen szerepet játszott a festő életében a tó. A művek datálását figyelemmel kísérve valószínűsíthető, hogy Paizs Goebel többször járt a Balatonnál, s 1932-ben, mint ez konkrétan megállapítható, Csopakon. A művész éppúgy, mint a 20-as évekbeli franciaországi tartózkodásának alkalmával, itt is fontosnak tartotta szignójában jelezni, hogy hol készült a mű.

A kérdéses, 1930-ból származó festményen lényegében ugyanazt a hármas osztású - part, víz, ég - képfelületet látjuk, amely a fent említett két hasonló kompozíció sajátja. Összevethetőnek látszik a színhasználat dolgában az akvarell és az olajkép, amennyiben a hideg liláskékek és az izzó zöldbe hajló sárgák mellett a vörös melegebb árnyalata is megjelenik. A festésmód azonban egészen eltérő, legalábbis első látásra Paizs Goebelhez szokott szemünk nem ezt várja. Mintha valamiféle kristályosodás pillanatát értük volna tetten. Az a plasztikus, lágyan ívelő modellálás, amely a 20-as években még kissé nyers, földszagú felületeket eredményezett, az évtized végére tovatűnt. Ez a képfelület mindamellett, hogy a paletta kivilágosodott, nem hasonlít a korszakváltást jelző 1930-ban készült temperaképekre sem. Mégis a rajzosan megtörő partvonal, a színhasználat, az izgalmas fény- és színtörések mentén kibomló távlat Paizs Goebel kezét sejteti s a különös, tág horizontú képtérben a felhős égbolt, a vízfelület tükröződései, a szaggatott partvonal, a stégre vezető deszkák egyszerre viselnek magukon expresszív, és bizonyos tekintetben konstruktív vonásokat.

Az az érdeklődés a szín- és fénytörések, a távlat érzékeltetése iránt, amely ebben a képben megnyilvánul, természetszerűleg juttatja eszünkbe Egry atmoszférikus balatoni képeit. Paizs Goebelt azonban a későbbiekben a mélyvízi világ vonzza. Érdemes összevetni ezt a tópartot stéggel ábrázoló festményét az 1933-ban festett Aranyok-ezüstök tánca című képével.14 Úgy tűnik, nincsenek olyan messze egymástól, mint azt első látásra gondolnánk.

Paizs Goebel Jenő festészete sokszor határterületeket érint, tanultsága folytán nem tudott és nem is akart elszakadni a látvány indította festészettől, ugyanakkor belső invenciói mindig elvontabb, áttételesebb festésmódra késztették. Ebből fakadóan egy tágabb horizontú életpályát kell feltételeznünk, lehetőséget adva ezzel arra, hogy "új" művekkel ismerkedjünk meg.

JEGYZETEK

1. Németh Lajos: Paizs Goebel Jenő kiállításának megnyitása, Szentendrei Képtár, 1987. jan. 16. Szentendre, Ferenczy Múz., Képzőműv. Főoszt. Adattár

2. Lázár Béla előszava, Ernst Múz., CXXII. Csop. kiáll., 1931. nov., kat. 13. o.

3. i.m.

4. Itt kell megemlítenem, hogy a kiállításon még két "újdonságnak számító" mű volt látható, de ezek tudomásom szerint nem ébresztettek kételyt senkiben, mivel festésmódjukat, témájukat tekintve talán jobban illeszkedtek a már ismert alkotásokhoz. Ez a két mű a következő: Virágzó fák, 1931, olaj-tempera, falemez, 100x125 cm, J.b.l. Paizs Goebel 931., Szombathelyi Képtár. Tengerfenék, 1944, falemez, olaj, 82x92,5 cm, J.b.l. Paizs Goebel 944., mgt.

5. Ez a kép az 1995. jún. 11. és júl. 30. között a Szentendrei Képtárban rendezett emlékkiállításon Cím nélkül (Azonosítás alatt) megjelöléssel szerepelt. A zárójeles kitétel csak növelte a kép körüli bizonytalanságot, a megjegyzés azonban nem a festmény eredetiségére vonatkozott, hanem a cím azonosítására.

6. Gyulai Ernőné szíves közlése alapján.

7. Hann Ferenc: Paizs Goebel Jenő, kézirat, 1980, Szentendre, Ferenczy Múz., Képzőműv. Főoszt. Adattár

8. A Pajzs családról van szó. Gyulai Ernőné szíves közlése alapján.

9. Sajnos erről az állapotról dokumentációs fotó nem áll rendelkezésünkre.

10. Rákos csendélet, 1931, falemez, tempera, 126x91 cm, J. lekopott, mgt. Aranykor (Önarckép galambokkal), 1931, tempera, falemez, 127x100 cm, J.b.l. Paizs Goebel 931, MNG. Csopaki álom (Álom), 1932, tempera, falemez, 124x100 cm, J.b.l. Paizs Goebel 932., mgt.

Itt kell kitérnünk arra, hogy Paizs Goebel-képek esetében a tempera-, olajtempera és az erősen szívó alapra festett olajfestmény megkülönböztetése sokszor nem könnyű. A meghatározásbeli bizonytalanság a katalógusokat, különböző kiadványokat, múzeumi kartonokat nyomon követve is megfigyelhető.

11. Chikán Bálint: Paizs Goebel Jenő kiállításának megnyitása Szentendrei Képtár, 1995. jún. 11. Szentendre, Ferenczy Múz., Képzőműv. Főoszt. Adattár

12. Chikán Bálint: Paizs Goebel Jenő, Szentendre és Vidéke, 1995. 07. 15. kézirat, Szentendre, Ferenczy Múz. Képzőműv. Főoszt. Adattár

13. A kép festésmódja valóban nagyon újszerűnek hatott az eddig ismert művek mellett, de az eredetiséget a MNG szokásos bírálatán is megerősítették. A festmény tisztító restaurálás után került a kiállításra.

14. Aranyok-ezüstök tánca, 1933, tempera, fémfesték, falemez, 99x123 cm, J.j.l. Paizs Goebel 933., mgt.

Forrás: Új Művészet, 7. évf., 7. sz., 1996. július, 34-38. és 76-77. oldal



Vissza a kezdőlapraVissza az oldal elejére