Vissza a kezdőlapra


ÉLETRAJZI ADATOK
A Magyar Életrajzi Lexikon szócikke
Körner Éva írása
Önéletrajz
Időrendi áttekintés
 
VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM




Beszterce, 1908. december 1. - Budapest, 1984. augusztus 17.

Festő, grafikus, művészpedagógus, érdemes művész (1978). A magyar avantgárd törekvések rangos képviselője, a Szentendrei Művésztelep tagja. 1921-22-ben Podolini-Volkman Artúr magániskolájában tanult festeni és rajzolni. 15 éves korában Hollandiába került, ahol - visszaemlékezése szerint - Vermeer, Hals és Mondrian művei mellett igen nagy hatást gyakorolt rá a holland környezet tiszta, tervezett rendje, "konstruktivitása". 1925-től 1929-ig az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán Csók István és Vaszary János tanítványa volt. Elsőéves korától szerepelt csoportos kiállításokon, először az Ernst Múzeumban, majd negyedéves korában a KUT (Képzőművészek Új Társasága) kiállításán, melynek éppúgy, mint a Kassák vezette Munka-körnek, 1929-30-ban tagjává választották. 1930-ban részt vett a Tamás Galériában megrendezett Új Progresszív Művészek nagyszabású avantgárd kiállításán, melyen a későbbi Szocialista Képzőművészek Körének tagjai és a Korniss-Kepes-Trauner Csoport hét tagja is jelen volt műveivel. 1930-ban egyéves tanulmányutat tett Párizsban és ismét ellátogatott Hollandiába, Belgiumba. 1932-től részt vett a Szocialista Képzőművészek Csoportjának szervezői munkálataiban, majd megalakulásuktól, 1934-től egészen 1942-ig csatlakozott kiállításaikhoz. Az avantgárd művészet körébe tartozó kísérletező, újító munkája 1934-ben, a Szentendrén és Szigetmonostoron 1940-ig töltött időszakában kezdődött el. 1946-48-ban az Európai Iskola egyik vezető egyénisége. 1947-től az Iparművészeti Főiskolán alakrajzot tanított. 1948 után egy ideig amatőr bábszínjátszó csoportok részére tervezett bábukat és díszleteket, szabad idejében festett. 1958-ban Hollandiában rendezett egyéni kiállítást, és ellátogatott Brüsszelbe, Franciaországba. A Szentendrei Művésztelep tagjaként valamennyi kiállításukon részt vett. Fontosabb egyéni kiállításai: gyűjteményes: Székesfehérvár, István király Múzeum (1965); Hatvan, Hatvany Lajos Múz. (1975, 1977, 1978; Bp., MNG, 1980); Szentendre (1983); Fészek Galéria, Bp. (1991. jan.). Néhány murális műve intézményekben látható, pl. sgraffito-, mozaik- és kerámiadíszítés a Royal Szállóban, a Dereglye utcai OTP-házban és üvegablak a keceli iskolában. Alkalmazott grafikai, plakátművészeti alkotásai is jelentősek. Az 1960-as években néhány kisfilmet is készített (pl. Monológ, 1963). Művészeti törekvéseit tekintve több korszaka volt. 1922-23-ban a főiskolán Trautner Sándorral és Kepes Györggyel az ún. konstruktív-szürrealista módszert alakította ki, mely a szovjet-orosz konstruktivizmuson, ill. Mondrian művein és a francia szürrealizmuson alapul. A második, Szentendrén töltött korszakában - Vajdával egyidőben, de tőle függetlenül - a bartóki program képzőművészeti megvalósulásának célját tűzte maga elé. Egyensúlyt keresett a drámai tartalom, az expresszivitás és a művészi forma szabályai között. Konstruktív szellemű figurativitás, a kompozíció szilárd, tiszta rendje, dekoratív felületek jellemezték műveit. Az 1945-től 1955-ig terjedő időszakot a szentendrei program kibontakozása és az Európai Iskola francia orientációja határozta meg. A korszak fő művei: Szentendre, Sárkányos (1945); Kántálók (1946); Bölcső, Mezei Vénusz, Ellentét, Feszület (1947); s az egész korszakot összefoglaló Tücsöklakodalom (Hommage á Bartók) nagyméretű kompozíciója, továbbá a Tél, Reménytelen harc, Madaras. Az 1956-tól 1963-ig terjedő időszakot a spontán festői gesztusokra építkező tasizmus felhasználása jellemzi kalligrafikus sorozataiban (pl. Metamorfózis-sorozat 1963). 1968-tól visszatért a konstruktív formához, a közép-kelet- európai folklórból absztrahált képi jelek, heraldikai formációk (szűr- és pajzsmotívum) elvont geometrikus formarendjéhez; klasszikus konstruktivista korszaka letisztult, intellektuális képi nyelvéhez. Művei találhatók: Janus Pannonius Múz. (Pécs), Hatvany Lajos Múz. (Hatvan), István Király Múz. (Székesfehérvár), Ferenczy István Múz. (Szentendre), MNG (Bp.), valamint számos magángyűjteményben.

Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon
             http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/index.html




Korniss Dezső Erdély egyik legészakibb városában, Besztercén született. Egyik nagyapja molnár, másik erdész volt. Ügyvédírnok apjával később Budapestre költöztek. Középiskoláit már itt végezte, és 13-14 éves korában az oly sok jó művészt útjára indító Podolini Volkmann-féle szabadiskolában rajzolni tanult. 15 éves volt, amikor egy évet Hollandiában töltött, ahol nagy hatást tett rá a holland környezet tiszta rendezettsége és a Stijl-csoport* geometrizmusa. 1925-től a budapesti Képzőművészeti Főiskola növendéke volt. Tanára, Csók István, aki Vaszary Jánossal együtt - a konzervatív magyar oktatási hagyományoktól eltérően - az egykorú nyugati, elsősorban a párizsi művészeti jelenségekre hívta fel a növendékek figyelmét. Tehetséges gárda volt itt a két tanár osztályán, Trauner Sándor, Kepes György, Hegedűs Béla, Schubert Ernő, Vajda Lajos, s hozzájuk tartozott még a Glatz-növendék Veszelszky Béla is. Egyszerre érték a fiatal festőket a művészeti hatások, az eszmék, gondolatok tömege. Helyzetük a szociális problémákra irányította figyelmüket. A kubizmus, a dada, a szürrealizmus, a konstruktivizmus formatára mind nyújtott valamit, ami születő, formálódó problémáiknak segített testet ölteni. De művészeti érdeklődésük alapja és szelektálója a szocializmus iránti vonzalmuk volt. Magyarország általános társadalmi, kulturális és politikai helyzete, a maguk egzisztenciális jelene és perspektívája - nyomorúságos életük és jövőjük a gazdasági válsággal sújtott országban -, a fiatalság éleslátása és lázadása a szocialista tanoktól és mozgalmaktól kapott ösztönzést.

Korniss 1928-ban, érett képzőművészeti főiskolásként az események közepében találta magát. Társaival együtt mohón igyekezett elsajátítani a modern művészet legkülönfélébb formanyelv-újításait, de a legfőbb példakép rövidesen a szovjet-orosz művészet lett a maga szociális elhivatottságával és tapasztalataival, módszereivel, hogy a művészetet az elit érdekeltségi köréből a tömegekébe emelje át. Korniss a politikailag elkötelezett avantgarde, így az orosz művészet egyik legerőteljesebb propagátorának, Kassáknak induló Munka-köréhez csatlakozott.

...Korniss két fő témája az arckép és a csendélet. Arcképei nem portrék, még ha kiindulásuk önmaga vagy másik személy is. A fej olyan téma, amely mindmáig él - nagyon áttételes jelentéstartalommal - Korniss művében, de a negyvenes évekig terjedő időszak zárt egységnek tekinthető. Kezdetben láthatóan kísérletezik; Picasso klasszicista és kubista eszközeit egyaránt igénybe veszi ahhoz, hogy megpróbálkozzon a személyes feltételezettségeken, esetlegességeken túl meglevő emberi elhivatottság-eszményképnek formát adni. Képei másik csoportjának szinte közös címe lehetne: hagymás-halas-kenyeres-tányéros csendélet (Halas csendélet, 1928). Az indíttatást Sterenberg adta hasonló témájú képpel. ... Ez a szimbolika, mely itt alakult ki, az elkövetkezőkben Szentendrén még inkább megszilárdul majd, s míg most a meglevőre vonatkozik, a későbbiekben egy komplex rendszer fontos alkotóeleme lesz. Ez a szimbolika ösztönösen rátalált egy ősi kommunizmus, az ókereszténység példatárára, s az e földi táplálék szellemi-eszmei asszociációival az elnyomottak rejtetten forradalmasító tárgyait társították. Aligha véletlen, hogy ugyanekkor, 1928-ban Derkovits Gyula Halas csendéletében önmaga mindennapjai életkeretében - hiszen szorongattatásában nincs más tápláléka, mint a hal és a kenyér -, fizikai kényszerből alakítja ki ugyanezt a szimbolikát. A "progresszív fiatalok" csendéletein állandó motívum lesz még a hagyma és a burgonya, határkőként jelezve életterüket.

. . .

...Az École de Paris vívmányai ekkor már közkézen forogtak Budapesten. Korniss és társai ismerték a tiszta és szimbolikus színalkalmazás elveit is. De ők a magyar viszonyok elmaradottságát akarták idézni az alföldi festészetből átvett fogásokkal. Hogy az átvétel mennyire idézetjellegű volt, bizonyítja, hogy a festői eljárást lényegétől idegen motívumanyaggal kényszerítették együttélésre - nem naturálisan, hanem montázsszerűen alkalmazott tárgyakkal, formákkal -, s a kontraszt- és sokkhatást még beragasztott fotórészletekkel fokozták.

...A tányér-kenyér-hagyma-téma, a belőle adódó geometrizmusok szerepe a Korniss-Vajda alakította Szentendre-programban 1934-1936 között domináns volt. Korniss œuvre-jében a motívumok élete még tartósabb. 1928. évi Halas csendélete formáinak értelmezésbeli nyitottságát Munka-béli rajzai bizonyítják, ahol a gyári munkásnő kizsákmányolását prezentálják. Az 1934 utáni szentendrei kompozíciók ismét csendélet jellegűek. A téma elevenségét tanúsítja az elemek variálhatósága változó tartalmak kifejezésére, és tartóssága: az egyik legszebb darabot, a Tamburás csendéletet a háború után fejezte be.

1930 a törés éve volt a magyar művészetben. A rendszer elsöpörte a művészi és politikai forradalom reményeit. Sikerült ismét emigrációba kényszeríteni a bele nem nyugvók sokaságát. Ahogyan barátai - a később világhírűvé lett Kepes György, Trauner Sándor -, Korniss is, Vajda Lajos is világgá indult. De egy különös kohéziós erő Kornisst és Vajdát elhatárolta a bombázó benyomásoktól, és a magyar szituáció felmérésére kényszerítette őket. Mindketten Párizsba mentek, és itt, az esztétizmus rafinált nemzetközi centrumában feltört az elmúlt évek magyar közelmúltja. Vajdában az Eizenstein kiélezte polaritások érlelődtek meg, Kornissban meg az erdélyi gyermekkor élményei, felfokozott színekben. Alig egy év múlva hazatért, hogy megpróbáljon ebből a jelenre érvényes formákat teremteni. Kétségek gyötörték minden bejáratott művészi nyelv kifejező lehetőségeit illetően. Az elementárisabb szint, a népi fogalmazásmód felé tapogatózott. Ezekben az években felújult barátsága régi főiskolai társaival, akik felismerték a magyarországi gazdasági és politikai depresszióban rejlő fenyegető prognózist, és a "művészséget" társadalmilag felelős hivatássá szerették volna növelni. Ebből a találkozásból - eszmecseréikből - alakult később a szocialista művészcsoport. De a közvetlen hatóerejű politikai-művészi aktivitás vagy a nagy távlatú szellemi program nem volt valódi alternatíva ezekben az években, nemhiába alkotott Derkovits a szociális nyomor teljes átélésével és az ellene táplált indulatos aktivitással is ezüst-arany víziókat.

Korniss hozzálátott a maga építkezéséhez. Keresései 1934-re körvonalazódtak, érlelődtek programmá. Gondolatai találkoztak Vajda Lajoséval, s együttmunkálkodásukkal új korszak nyílt a magyar művészetben. Ez a korszak tehát Szentendréhez kapcsolódott, mely színhelye és tárgyi világával alapja, táplálója lett egy olyan programnak, amelyet az esztézis keresésében veszteglő polgári festészettel szemben az előrehaladó fasizmus éveiben a sovinizmussal szembeszegülő nemzeti felelősségtudat táplált. Ha a politikai határokat semmibe vevő, a szított nemzeti ellentéteket tagadó, Bartók-példázatú szervező tervük nem valósulhatott is meg, az eszme képeikben manifesztálódott. Korniss a népművészet nem illuzionisztikus, síkba kiterített módszerével komponál, a tárgyakat - mint állandó jelzőket - ugyancsak a népi és ősi művészetekhez hasonlóan önmagukon túlmutató, de egymásra vonatkoztatva komplex jelentésben értelmezve. Kompozíciói mindegyike - a bartóki fogalmat használva - "mikrokozmosz": ember és környezete, fizikai és szellemi egy, a jelennel szembeállított, vágyott-kivetített harmóniaelv koncentráló ereje révén zárt egységként lebeg a meghatározatlan lazább szövésű közegben.

Szentendrei közös munkájuk kezdetén Vajda és Korniss együtt fogalmazták meg a "konstruktív-szürrealista sematika" elvét, vagyis azt a sajátos absztrakt konstrukciót, amelyben a célzatosan társított motívumok egy univerzum mérföldköveit, etikai törvényeit jelzik. A problémák tehát azonosnak látszanak, de ahogy ők is felismerték, nem azonosak, hanem egymást kiegészítők. Korniss már ekkor is az anyag megnyugtató kohéziójában bízott, akár a francia kubizmus. Ami a népi motívumot illeti, ezt mindketten igen tágan értelmezték, és a művészi formától a használati tárgyakig, sőt az újszövetségi jelentésű mindennapi táplálékig terjesztették körét, de ebben is szembetűnő a különböző megfogalmazás. Egy hagyma- vagy krumplimotívum Vajdánál feltétlenül testetlenné válik, bármennyire érzékletes is szimbolikus jelentést sugárzó körvonala. Kornissnak ugyanezek hasonlóképpen szimbolikus tárgyak, de formájuk kemény golyóvá tömörül. Az előbbi megfogalmazás Maleviccsel, az utóbbi Cézanne-nal rokon (Szentendrei motívum-sorozat, Monostori csendélet, Tányéros csendélet hagymával, Emlék, 1935).

Korniss az érzékelt, ízlelt földi realitásokból építi a maga elvonatkoztatott világát: harmóniateljességét. Ez a lebegő, transzcendens mikrokozmosz nem vonatkoztat el az érzéki világtól, mint Vajdáé, nagyon is otthon van benne. Korniss színekkel, érzékletes, színes felületekkel dolgozik, soha a Vajda-féle szublimált vonalrajzzal: az ő tere anyagi tér, levegőtér, felhők is láthatók benne, mikrokozmosza anyagokból áll, az absztrakt formák evilágiságára minduntalan felhívja a figyelmet egy-egy tárgyi súlyában megfogalmazott motívum. Korniss elvonatkoztatása az evilágban immanens szépségre és harmóniára vonatkozik, teljessége a létezés érzéki élvezetében fellelhető teljességé. Ifjúság, nyár, életöröm sugárzik a művekből, a kék és napfényes színekből, a telt és érett formákból és a szenzuálisan megmunkált felületekből. Ez a szenzualizmus teljesen megfér az absztrakt és kubisztikus formákkal, bár Korniss szívesen használ a kemény hatású olajfesték helyett pasztellt, amely a felületeket még teltebbnek, testesebbnek mutatja, és az absztrakt formahatároknak is elevenséget kölcsönöz. A Korniss-képek élettelisége és szenzualizmusa azonban korántsem azt jelenti, hogy a festő enged a benyomások spontán örömének. A kornissi vitalitás a lét teljességének átéléséből, mitologikus teljességből születik, és nagy időbeli távokat, generációs tapasztalatokat tartalmaz. A Korniss-kép oly lakonikusan és ugyanakkor oly konkrétan és érzékien fogalmaz, mint az ősi mondák.

A képek témája az én és a világ, a belső és külső világ harmóniája. E témának megfelelően a festő szabadon társítja az ember közvetlen környezetének és tágabb világának tárgyait, az egyéni és a közösségi életben funkcionáló tárgyakat, illetve azok jelzéseit, a jelenlevőt és az emlékképszerűt, a konkrétra utaló formát és az általános érvényűvé absztrahálódottat. A csendélet jellegű mikrokozmoszkompozíciók mellett Korniss másik vezérmotívuma a fej. Az emberi arcmás nem portrészerű - még önarckép esetében sem. Korniss fő törekvése, hogy plasztikájában fellelje ugyanazokat az állandókat, mint a környező tárgyak együttesében. Ekkor is a kubista és a népi ábrázolás redukciós módszeréhez folyamodik. Így néha a geometrikus formákat hangsúlyozza, máskor meg a népművészet erős lokális színeivel, faragott Krisztus-fejekre emlékeztetően, rusztikusan fogalmaz (Gondolkodó, Kékkendős lány, Narancs női fej, Szakállas önarckép). Néhány kisebb méretű akvarellban és gouache-ban az emberi arcmás és a "ház" összevonásával kísérletezik (Ház-fej, Fejkonstrukció, Búcsú, Madaras fiú). A két motívum egyetlen struktúrába foglalásával a szellemi és fizikai, a belső és a külső világ harmóniáját keresi.

A teljesség igényével fellépő kompozíciókat kisebb lélegzetű munkák sora kíséri, amelyekben - mintegy a fellelt harmónia kontrolljaképpen - Korniss szabadon engedi érzelmi és idegreflexióit. Ezek a kevésbé zárt kompozíciójú, szabadabb ecsetkezelésű, többnyire kisméretű akvarellek, temperák, olajképek meditatív, a jelenlevőn túli tartalmakat felölelő voltukban is magukon viselik megszületésük pillanatának hangulati állapotát.

Korniss életébe a háború 1940-ben szólt bele drasztikusan az első behívással, majd 1943-ig az orosz hadszíntér következett. De a fasizmus ezután is, minden oldalról és szüntelenül jelen volt mindennapjaiban. Felesége és barátainak egy része zsidó volt. Leszerelése után Fekete Nagy Béláék kerámiaműhelyében dolgozott, ahol életmentő hamis papírokat is készítettek.

Az események nem váltottak ki direkt művészi reakciót belőle, sőt mint legközelebbi társat nem érintette Vajda kései szürrealista nyelvezete sem, amely pedig ezekben az években szuggesztív erejével iskolát teremtett. Egyes esetekben azonban kétségtelenül a megrendült idők voltak azok, amelyek spontán reagálásra késztették. Néhány tájképszerű olajfestmény 1941-1943-ból ideges, kevéssé kontrollált szellemi állapotban enged az anyag és az eszköz önálló drámai mozgásának (Viharban, Puszta). Korniss œuvre-jében a vezérfonalat nem a festői stílus, hanem a tematikában megjelenő problematika adja. A gondolat - alakulásának különböző fázisaiban - vázlatosabb vagy komplexebb formában, átmenetibb, lazább kezelésben, illetve a véglegesség érzetét keltő, tiszta kontúrok között és felületmegdolgozással jelenik meg. Ennek megfelelően váltakozik a technika és az ecsetkezelés.

Korniss felfelé ívelő pályáját a második világháború keresztbe metszette, de nem okozott benne törést. Helyesebben a többszöri nagy váltás ellenére is egységesnek tekinthető, mert középpontjában egyetlen domináns gondolat működött: a személyesen átélt társadalmi valóságból a rend, a szabály, az értelem képi kifejtése. Életművének alapgondolata rokon a francia Matisse-éval, aki szerint a dolgok nyers bemutatása helyett azok artisztikus életrekeltésén kell dolgozni, és a szépség magasabbrendű eszménye alkalmasabb a dolgok kifejezésére, mint "a konkrét mozgásokat még tartalmazó átmeneti fázisok".

Jegyzet:
*...a huszadik század elején, 1917-ben, Leidenben szerveződött egy olyan mozgalom, mely Európa-szerte meghatározta a tárgyformálást.
Theo van Doesburg építész és Piet Mondrian festő, a síkkonstruktivista irányzat megalkotója lapot indított De Stijl címmel. (Az alapítók között magyar is volt: Huszár Vilmos festő.) Programjuk szerint a modern ember életcélja a rend és a harmónia megteremtése, s ehhez a művészet mutathat utat. Ebben a felfogásban új mozzanat, hogy az élet és a művészet összekapcsolható, következésképp a művészetet alkalmazni kell a mindennapokban is. A platoni filozófiát követő Mondrian a világ elvont, ideális struktúráit kutatta festményeiben, a De Stijl-szellemiség az ő művészetében testesült meg a legtisztábban. Az összhang - Mondrian elmélete szerint - csak az ellentétek egyensúlyából jöhet létre. A derékszög, mint két egyenes metszéspontja, a legelemibb ellentétet alkotja, így derékszögben metsződő vonalak rácsozatára építette fel képeit, a közbenső mezőket erős színekkel hangsúlyozva.

forrás: http://www.terasz.hu/premier/main.php?id=premier&page=cikk&cikk_id=6776

Forrás: A magyarországi művészet története 7. kötet: Magyar művészet 1919-1945
             Főszerk.: Aradi Nóra; szerk.: Kontha Sándor; a fejezet írója: Körner Éva
             Akadémiai Kiadó, Bp., 1985, 579-582. oldal



Önéletrajz


Szakállas önarckép (1930)
Nagyítható kép 1908-ban születtem, Besztercén. Szüleim és rokonaim is mind erdélyiek. Apai nagyapám molnár volt Nagybányán, anyai nagyapám erdész Biharban. Apám ügyvédi írnok volt akkoriban. Egy barátja - akiről utólag kiderült, hogy őrült - jó állás reményével Pestre csalja. Nagy nyomorba jutunk, ágyrajárók leszünk.

Mióta eszemet tudom, rajzolok és festek. 14 éves koromban egy idősebb barátom ösztönzésére Podolini festőiskolájába iratkoztam az esti tanfolyamra. Mesterem tehetségesnek tart és két hónap után tandíjmentes leszek. (Úgysem tudnék fizetni.) Csupa szegény proli fiú járt ide tanulni. Dési Huber, Sugár Andor ötvös, Borbereki Kovács asztalos, Cserepes I. kazánkovács inasok és sokan mások, akik azóta elkallódtak. 1923 telén a Gyermekvédő Liga útján Hollandiába kerülök.

Itt a régi holland mesterek nyomán tovább festek. Megismerkedem Rembrandt, Frans Hals és Vermeer van Delft művészetével. A következő év tavaszán hazajövök, magánúton vizsgázom a negyedik gimnáziumból és két Hollandiában festett olajképet állítok ki a Podolini iskola kiállításán. Festő akarok lenni mindenáron, kimaradok a gimnáziumból. Otthon emiatt nagy harcok folynak. Apám vasesztergályos inasnak ad a fegyvergyárba, de innen megszököm, újságot árulok, majd nagybátyámnál vagyok bádogosinas. Ősszel Felsőépítő Ipariskolába iratkozom, de csak az első negyedben tudok tandíjat fizetni. 1925 elején tisztviselő gyakornok leszek. Sok pénzt akarok gyűjteni, hogy beiratkozhassak a Képzőművészeti Főiskolára. Közben szorgalmasan járok kiállításokra, legjobban a modern festők érdekelnek. Mindenekelőtt Rippl, Vaszary, Kernstok, Márffy, Egry, Czóbel, Kmetty képei. Egy Cézanne-albumot vásárolok és Van Gogh leveleit. Ez a két könyv a bibliám. Ebben az időben csak vasárnaponként festhetek. Ez év végén beiratkozom a Főiskolára és Csók osztályára kerülök. Csók sokat utazott Párizsba és ilyenkor Vaszary korrigált, így őt is mesteremnek mondhatom. Kitűnő mesterek voltak abban az értelemben, hogy növendékeiket szabadon engedték festeni. Az volt a törekvésük, hogy önálló művészeket neveljenek. A francia festészet legújabb törekvéseit (Matisse, Picasso, Braque stb.) könyvek, folyóiratok és személyes élmények alapján ismertették. Francois Gachot is, akihez meleg barátság fűzött minket, ebbe az irányba igyekezett befolyásolni. Eredmény: a Főiskola kiállításán kitört a botrány. Nagy megbotránkozásukra "kubista" képeket festettünk a Főiskola szent falai között. Mi tulajdonképpen jól jártunk, mert a modern művészeti élet akkori harcosai felfigyeltek ránk s hamarosan barátokra és megértőkre leltünk Rózsa Miklós és Kassák Lajos személyében. Rózsa meghív a KUT-ba, Kassák helyet ad a Munka-körben de mestereinket meneszti a Kultuszminisztérium, ezzel Főiskolai tanulmányaim véget is érnek. Bekapcsolódunk a szocialista mozgalomba. 1930-ban Progresszív Fiatalok címen kiállítást rendezünk a Tamás-galériában. (Az akkori kiállítók közül mint festők többen elkallódtak, néhányan a háborúban pusztultak el, végül is csak hárman lettünk festők: az 1941-ben meghalt Vajda Lajos, Schubert Ernő és én.) A meg nem értés, a pénztelenség és a tanulnivágyás még ebben az évben világgá szór bennünket. Párizsba utazom. Itt egy esztendőt töltök. Hazajőve 1935-ig alkalmi munkából tengődöm. Nem festek, festékre már nem jut pénzem. Végre 1935 nyarán 20 pengővel a zsebemben Vajda Lajossal Szentendrére, majd Szigetmonostorra megyünk festeni. Unalmas és fárasztó volna azt a sok nyomorúságot leírni, amit itt négy hónap alatt szenvedünk.

1938-tól 1940. február 1-jéig, míg be nem hívnak újonckiképzésre, egész évben Szentendrén festek. Három hónap után, mint póttartalékos sikerül leszerelnem. Megnősülök, Pestre költözöm, és könyvelő leszek egy magánvállalatnál. 1940-től rövid szünetekkel a háború befejezéséig katona vagyok, majd orosz fogságba esem, ahonnan 1945. június 1-jén kerülök haza.

Művészi törekvéseimről szólva képeimet a jobbról és balról is sokat támadott absztraktok közé sorolják. Ha megkérdeznék, hogy mit akarok, hogy mit akar ez a művészet, akkor két óriás nevével kell válaszolnom: Bartók és Picasso. Egyik a zenében, másik a festészetben valósítja meg a népi, a humánum és az európaiság egységét. A fiatal modern magyar festészet néhány képviselőjénél is ezt a törekvést látom derengeni, magam is erre törekszem. Ilyen értelemben akarunk folytatóik lenni. Ezért indokolatlan ma ennek a művészetnek a mellőzése. Ez a művészet a legmélyebb valóságot akarja kifejezni az élet szépségeivel, de poklaival is együtt.

Közölve: Az Új Magyar Művészet Önarcképe. Európai Iskola. (Művészbolt, Bp., 1946., 22-24. oldal)

Forrás: Születtem... / Magyar képzőművészek önéletrajza
             Szerk.: Csiffáry Gabriella, Palatinus, 2002, 328-330. oldal



Életrajzi adatok időrendi áttekintése


1908. dec. 1-én

született az erdélyi Besztercén

1911.

Budapestre költözik a család

1923.

beiratkozik Podolini Volkman Arthur Lehel téri magániskolájába; megismerkedik Dési Huber Istvánnal és Trauner Sándorral

1924.

a Gyermekvédő Liga szervezésében egy évet Hollandiában tölt; megismerkedik a régi holland mesterek műveivel és meglátogatja Huszár Vilmost műtermében

1925.

felveszik az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola festő szakára, Csók István osztályára

1926.

akvarelleket és pasztell csendéleteket állít ki a főiskola nyári művésztelepét záró kiállításán Vácott, az Országos Siketnéma Intézet épületében; szerepel a "Mohács emléke. Fiatal magyar képző­művészek" kiállításán az Ernst Múzeumban

1927.

szerepel a magyar akvarellfestők kiállításán a Károlyi Palotában; Kepes György, Korniss Dezső, Schubert Ernő és Trauner Sándor avantgarde szellemű csoportot alakít a főiskolán

1928.

Schubert Ernő és Trauner Sándor kiállítása a budapesti Mentor könyvkereskedés hátsó termében; a csoport megismerkedik a Bauhaus programjával;

1928.

az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola végzős növendékeinek kiállítása a Műcsarnokban; az éles sajtótámadások miatt a főiskolán belül, majd Kornis Gyula államtitkár vezetésével a Kultuszminisztériumból vizsgálat indul a fiatal avantgarde művészek ellen; Hegedűs Béla, Vajda Lajos és Veszelszky Béla csatlakozik a csoporthoz

1929.

Rózsa Miklós meghívására Korniss és társai csoportosan kiállítanak a KUT decemberi kiállításán a Nemzeti Szalonban

1930.

a Rózsa Miklós szerkesztésében induló új művészeti folyóirat, az "Új Szín" közli Hegedűs Béla, Kepes György, Korniss Dezső, Schubert Ernő és Trauner Sándor egy-egy művét; Kassák Lajos a Munka hasábjain lelkesen üdvözli a fiatal avantgarde művészeket "A KUT fiataljai" című cikkében; a csoport csatlakozik a Munka-körhöz; "Új Progresszív Művészek" címmel, 13 festő és 2 szobrász részvételével avantgarde kiállítást rendez a csoport márciusban, a budapesti Tamás Galériában; Korniss Dezső, Schubert Ernő és Trauner Sándor politikai rajzokat közölnek a Munka lapjain; Trauner Sándor, Kepes György és Veszelszky Béla a nyár elején elhagyják az országot;

1930.

Vajda Lajos, majd Korniss Dezső és Hegedűs Béla Párizsba utaznak az év őszén; az "Új Progresszív Művészek" csoportja az év végére szétesik

1931.

Korniss egy évet Párizsban és Hollandiában tölt, novemberben tér haza

1932.

hazatérése után Bartók, Fülep és a Nyugat "harmadik nemzedékének" hatására új művészetfelfogást alakít ki, érdeklődése a népművészet és a provinciális művészet motívumvilága felé fordul

1934.

első szentendrei és szigetmonostori pasztell- és olajképek

1935.

Szigetmonostoron és Szentendrén dolgozik az év nyarán Vajda Lajossal, ősszel megfesti a "Szentendrei motívum I-IV." sorozatát

1936.

nyáron Szigetmonostoron és Szentendrén dolgozik Vajda Lajossal

1937.

a szentendrei "mikrokozmosz-kompozíciók" után ismét oldottabb, expresszívebb képeket fest

1940-45.

katonáskodás, hadifogság

1945.

hazatérése után folytatja "szentendrei programját"; "Illuminációk" címmel Rimbaud inspirálta többszáz lapos monotypia-sorozatán dolgozik

1946.

az "Európai Iskola" egyik alapító tagja; Mezei Árpád előszavával 500 példányban kiadja "Illumináció" című füzetét; az Európai Iskola több kiállítását rendezi

1947.

önálló kiállítás az Európai Iskola Üllői úti kiállítótermében; Pán Imre katalóguselőszava Korniss kiállításához; tanári állást kap az Iparművészeti Főiskolán

1948.

megfesti második szentendrei korszakának főművét, a "Tücsöklakodalom" című nagyméretű olajképet; az év őszén elbocsátják tanári állásából

1949-56.

teljesen visszavonul a művészeti élettől, bábfestésből és plakátszínezésből él; kisméretű szürrealista képei mellett főként fotókollázsokat készít

1957.

több művével szerepel a műcsarnoki Tavaszi Tárlaton

1958.

egy évet Hollandiában és Párizsban tölt; Ameersfortban kiállítást rendez kalligrafikus műveiből

1956-62.

nagyméretű zománckalligráfiákat, majd papírra festett tuskalligráfiákat készít;

1963.

megalkotja "Metamorfózis" sorozatát; kisméretű tus- és akvarell kalligráfiákat fest

1965.

a székesfehérvári István Király Múzeumban nagyszabású kiállításon mutatja be kalligráfiáit, Metamorfózisait, valamint néhány konstruktív-szürrealista művét;

1963-69.

nyolc animációs filmet készít Kovásznai Györggyel együtt a Pannónia Filmstúdióban;

1968.

legújabb alkotói korszakának kezdete; "Pásztorok" című festményével megkezdi szűrmotívum-feldolgozásait;

1970.

Korniss részt vesz a fiatal avantgarde művészek bemutatóján, a budapesti Műszaki Egyetem "R" épületében rendezett ún. "R" kiállításon;

1972.

a Budapesti Rezeda utcában Attalai Gáborral, Bak Imrével, Csiky Tiborral közösen bemutatót tart, melyen főként fotómontázsokat és konceptuális jellegű műveket állít ki;

1975.

"Allegro barbaro" címmel megalkotja szűrmotívum-sorozatának összefoglaló művét; megfesti a "Horizontális-vertikális I." című geometrikus absztrakt művét; "Ecsetrajzok" címmel kamara­kiállításon mutatja be kalligrafikus akvarelljeit és tusrajzait, a hatvani Hatvany Lajos Múzeumban;

1977.

"Rezeda 9, a Rablók meg a Pásztorok" címmel kamarakiállításon mutatja be Korniss a Rezeda utcai kiállítás anyagát, valamint két szűrmotívum-variációt, a hatvani Hatvany Lajos Múzeumban; a kiállításra a múzeum kiadja a Hatvany Lajos Múzeum Füzetei 3. kiadványt, mely Korniss-tanulmányokat közöl;

1978.

"Magyarországi konstruktivista tendenciák 1920-1978" címmel Hollandiában több kiállításon mutatják be a magyarországi konstruktivizmust, Korniss négy művével szerepel a kiállításon; "Illuminációk" címmel kamarakiállításon mutatja be az 1945-63 között készített monotypia-sorozat hatvan darabját a Hatvany Lajos Múzeumban; a kiállítás megnyitóján előadják Kurtág György Korniss Dezsőnek ajánlott művét; "Illuminációk" címmel megjelenik a Hatvany Lajos Múzeum Füzetei 4., mely Korniss-tanulmányokat, valamint Tandori Dezső és Weöres Sándor Kornisshoz írott verseit közli;

1979.

a szentendrei Ferenczy Múzeumban "Tisztelet a hetven éves Korniss Dezsőnek" ajánlással bemutatják az "Illuminációk" néhány darabját és a múzeum tulajdonában lévő Korniss festményeket.

Forrás: Korniss Dezső kiállítása : Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1980. március-május
             [a kiállítást rend. Dévényi István, Hegyi Loránd; a katalógust összeállította Hegyi Loránd]
             MNG, Bp., 1980



Vissza a kezdőlapraVissza az oldal elejére