Lázár Béla cikke (Művészet, 1902) |
CIKKEK, DOKUMENTUMOK | |
| Paál László elpusztult festményei | ||
| Lengyel Géza: Paál László képei | ||
| Paál László ismeretlen levelei | ||
| Veszprémi Nóra: Paál László kiállítása | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
Paál László elpusztult festményei
Lázár Béla a "Művészet" legutóbbi számában tanulmányt írt Paál László művészetéről, ezt a cikket tizenkét reprodukció illusztrálta. A reprodukciók ama Paál László-féle festmények nyomán készültek, a melyeket Lázár Béla a külföld és hazánk különféle városaiban szerzett meg arra a célra, hogy egy kiállítás keretében alkalma legyen a magyar közönségnek e kiváló mester műveivel megösmerkednie. A kiállítás előkészületei javában folytak a Nemzeti Szalon budapesti kiállítási helyiségeiben, a midőn egy hirtelen támadt tűzvész november 3-ikán megakasztotta a munkálatokat. Sajnos, e tűzvésznek egész sor Paál László-féle festmény esett áldozatul, a többi közt néhány azok közül is, a melyeket a Művészet a legutóbbi számában reprodukált. A veszteség, a mely ezzel a szerencsétlenséggel nemzeti kincsünket érte, nagy és pótolhatatlan. Paál László amatőrjei és a kutatók útbaigazítása céljából felsoroljuk az elpusztult vagy megrongálódott műveket, a melyek pontos lajstroma a következő:
1. Fontainebleaui út. Nagysága 3.00x2.00 méter. Keletkezési éve 1876. Tulajdonosa Sedelmayer Parisban. Teljesen elégett. Ennek képét a Művészet a 309-ik oldalon mutatta be.
2. Vízpartja. Nagysága l.00x0.50 méter. Keletkezési éve 1872. Tulajdonosa Volkhardt Düsseldorfban. Teljesen elégett. Ennek képét a Művészet a 307-ik oldalon mutatta be.
3. Halászó fiú. Nagysága 1.00x0.50 méter. Keletkezési éve 1872. Tulajdonosa Forbes Londonban. Teljesen elégett.
4. Erdő mélye. Nagysága l.00x0.50 méter. Keletkezési éve 1872. Tulajdonosa Forbes Londonban. Teljesen elégett.
5. Fatanulmány. Nagysága 0.50x0.50 méter Keltekezési éve 1870. Tulajdonosa Barbier Versaillesben. Teljesen elégett.
6. Erdő tehenekkel. Nagysága 2.00x l.00 méter. Keletkezési éve 1872. Tulajdonosa Forbes Londonban. Nagyon megsérült.
7. Fűzes. Nagysága 0.50x0.50 méter. Keletkezési éve 1872. Tulajdonosa Forbes Londonban. Nagyon megsérült. Ennek képét a Művészet a 305-ik oldalon mutatta be.
8. Erdő széle. Nagysága l.50 x l.00 méter. Keletkezési éve 1875. Tulajdonosa Lővenstein Parisban. Megpörkölődött.
9. Erdő belseje. Nagysága l.50x1.00 méter. Keletkezési éve 1875. Tulajdonosa Lővenstein Parisban. Megpörkölődött.
10. Naplemente. Nagysága 0.70x0.50 méter. Keletkezési éve 1876. Tulajdonosa Sedelmayer Parisban. Megpörkölődött.
11. Tenger. Nagysága l.50x1.50 méter. Keletkezési éve 1869. Tulajdonosa Schauer Aradon. Megpörkölődött.
12. Erdőrészlet. Nagysága 2.00x1.50 méter. Keletkezési éve 1870. Tulajdonosa Schlesinger M. Budapesten. Nagyon megsérült. Ennek képét a Művészet a 311-ik oldalon mutatta be.
A többi képen szerencsére nem esett kár. Ezekből a Nemzeti Szalon kiállítást rendezett, a mely november 23-án nyílt meg. A tárgymutató 47 képről számolt be, ezeknek legnagyobb része olajfestmény volt, csak a tűzvész által elpusztított képeket helyettesítették fényképpel. A tárlat iránt való érdeklődés nagy és őszinte volt, méltó a korán elhunyt, kiváló tehetségű művész emlékéhez, a kit eddig itthon alig ismertek.
Forrás: Művészet, 1. évf., 6. sz., 1902, 425-431. oldal, Hazai Krónika
http://epa.oszk.hu/00000/00009/00006/muveszet_01_hazai06.htm
Lengyel Géza: Paál László képei
Jó volna tudni, mit gondolnak, mit éreznek azok a derék és nagyon tiszteletreméltó férfiak, előkelő állami tisztviselők, akik kényszerűségből megnyitnak minden kiállítást, a Paál Lászlóét épp úgy, mint valamely reményteljes ifjú festő-fotográfusét. Jut-e eszükbe valami, miközben sablonos mosollyal, sablonos szavakat mormolnak, valami a mérhetetlen igazságtalanságból, mely nem Paál Lászlót éri -, mert hiszen ő alaposan és régen túl van e kicsi földi dolgokon - hanem éri azokat, akik ma élve s ma valamivel előtte járva kortársaiknak, háborítatlanul festhetik a képeket, melyek révén majdan bevonulnak a műtörténelembe. Háborítatlanul: hivatalos elismeréstől, vásárlástól nem zavartatva. S, mint Paál László, háborítatlanul vonulhatnak be, ha nem a nyomorúságba, hát a bolondok házába. Jut-e eszükbe? Nyilván nem. Megnyitják a kiállítást: ez egy elintézett akta; az egyik méltóságos úr buzgón és szorgalmasan végzi, a másik fásult unalommal s hogy a fiatalon megzavarodott, fiatalon meghalt, évtizedekig elfelejtve maradt Paál László, harminc esztendő multán hivatalosan is fémjelzett művész, abban ne bizakodjék semmiféle eleven talentum. A halottnak minden mindegy: a későn érkezett felfedezésben az a szomorú, hogy a nagyszerű, az olvasókönyvbe való példán okulni nem szokás és ma épp úgy, mint tegnap, a tehetséget csak halála után néhány évtizeddel kezdik általánosságban megbocsátani a művésznek.
Ez a szomorú tanulsága az új Paál László kiállításnak. Rendezője, Lázár Béla néhány új bizonyítékkal erősítette meg a Paál Lászlóról már kialakult ítéletet. Az ítélet, a hely, amelyet ez a művész a múlt század úttörői közt elfoglalt, nem változott. Tájképfestő: valószínűleg semmi egyébnek nem érezte magát s tiltakozott volna az ellen, ha lírikusnak nevezik, amint mi szívesen megtesszük, mert alig tudunk előtte állani, anélkül, hogy csendes vidámságot -, néha - borongást, szomorú sejtelmeket, sötét gondolatokat ne szuggerálnánk önmagunknak. Paál László korában kevés művész volt oly szigorúan festő, annyira irodalmi célok, mese, megsejtetett dráma nélküli. S mégis kevésben találunk annyi szuggesztív erőt. Puszta természet-stúdiumok, nyilvánvalóan igaz, jól meglátott, hűen visszaadott tájkivágások, de ködös, borongós, őszi párás sorozatuk titokzatos erővel fordítja figyelmünket egy ködbe, sötétségbe fúlt életre. Ma is itt kísért ennek az életnek a tragikuma. Munkácsy, a jó barát, naggyá, ünnepeltté lesz, mert az exkluzív festői témákat félre tudja tenni divatos tablók kedvéért Paál László nem tudott két arculatot mutatni. Testének korai pusztulása véletlen. De hogy művész-pályájának jelentősége csak három évtized múltán tudott kibontakozni: ez kérlelhetetlen s ma is, változatlanul fenyegető magyar sors.
Forrás: Nyugat, 1910. 23. szám
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00069/02042.htm
Paál László ismeretlen levelei
Barbizon, 1874 Aug. 31: - Nyomor és mindig csak nyomor... Iván Ede
a te Lászlód.
*
Barbizon, 16 Juni 74. Drága Bartelem! hű Paálod. *
Barbizon (Seine et Marne) 31 aug. 74. hű Paálod.
*
Barbizon, 24. Nov. 874. Kedves Bartelem! a te hű *
[...] Paálod.
Tisztelem az ismerősöket. *
Kedves Bartolo! Paálod.
Forrás: Művészet, 10. évf., 6. sz., 1911, 243-250. oldal
Nov. 24: - Mily boldog leszek, ha egykor ütni fog a megszabadulás órája!...
Emberi és művészi tragédiájának legintimebb önvallomásait veti papírra Paál László ezekben a levelekben, amelyeket Munkácsy után legmeghittebb, bizalmasabb barátjához, Bartel Gusztáv düsseldorfi zenemesterhez írogatott Barbizonból.
A gavalléroskodó, nagyúri, de abszolút bohém szertelenkedések között eltelt düsseldorfi tartózkodása alatt jut meghitt baráti viszonyba Bartellel.
A zenéért való rajongása hozza oly közel a düsszeldorfi zenemesterhez s később, amikor Munkácsy nógatására végleg otthagyta Düsseldorfot s Barbizonban letelepszik, ez a bizalmas baráti viszony még melegebbé érik. Érzékeny szíve, lázongó kedélye családja szomorú sorsától s a saját küzdelmeitől, csalódásaitól s sötét sejtelmeitől megtépázva az emberi és művészi tragédia megdöbbentő rapszódiáját ontja sorokba. Talán éppen azért oly rendkívül becsesek ezek a vallomások: Paál László embertermészetrajzi lényéhez új s belülről fakadó dokumentumokat szolgáltatnak ezek a sorok. 1874-ben írta ezeket a leveleket; abban az esztendőben szakad vége - miután Munkácsy megnősül - a vele való, csaknem életközösségig összeharmonizálódott együttességük. Kedélyének elszomorulását nemcsak ez az egyedül való legényélet, de talán Munkácsyék friss zamatú boldogsága is befolyásolja erősen: csendes maliciával tesz is erről említést - Munkácsy Mihálynénak a nászútról hozzá intézett levelét idézve.
Legsötétebb színeit azonban mégis azoktól a szomorú hírektől kapja egykor oly derűs kedve, amelyeket Magyarországon maradt családjáról hoz minduntalan számára a posta. Borzasztóan meggyötrik ezek a hírek s mennél inkább érzi tehetetlenségét családjával szemben - saját szükségleteire is alig telik - annál mélyebbre fészkelődik lelkületébe.
Csendes, jól esően szelíd derűsséget szór ebbe a keserű önvallomásba az a pár sor, amelyet Londonból küld barátjának.
Forbes, angol műbarát, akivel Düsseldorfban ismerkedik meg s aki kezdi gyűjteni Paál László képeit, hívja meg Londonba. Ezek a londoni napok nemcsak művészetére, - Constable volt rá nagy hatással - de kedélyére is jótékonyan hatnak... Töprengéseit s önmagával való viaskodását, a londoni életnek mohón felszívó ereje, nagyarányúságokkal telített kérlelhetetlensége szinte megedzi egy időre Paál Lászlót.
De ez a néhány sor sem tud megnyugtató vigaszt adni azoknak, akik e legintimebb önvallomásokon át betekinthetnek Paál László csodásán érzékeny, finom pszihéjébe.
Mein guter Bartolo!
Él még a magyarok istene! ...
Bécsben megkaptam a médaillet.
Hogy nevem tévesen vagy egyáltalában bele sem került a lapokba, kedves öreg France-om, ne aggaszszon - Gr. hivatalos forrásból tudja - akkor megfújom a harsonát - hallja meg hát az egész világ!
Hogy momentán boldog vagyok, mondanom sem kell... egyébként a megszokott, rendes katzenjammeros hangulatban vagyok; három nap óta egy tanulmányon dolgozom, de nem tudok előbbre jutni, mindig törülnöm kell - reménylem azonban, hogy nemsokára minden jól megy. Nagyon meg vagyok elégedve, hogy itt vagyok, megtaláltam azt, ami után szívem vágyott - csak bátorság! Szíves üdvözletemet küldöm feleségednek s téged is szívből üdvözöl
28/873.
Címem L. du Paal
chez mr. Siron
a Barbizon pres Melun.
Nem akartam addig írni, amíg pénzt nem küldhetek neked... Fogalmat alkothatsz most arról a kutyának való életmódról, melyet folytatok, ha azt a pár rongyos tallért sem tudtam neked azóta elküldeni; mégis írok, mert a világért sem akarom, hogy rosszat gondolj rólam... Nap nap után gondolok rád s csaknem sírva fakadtam, hogy ennyire jutottam s olyasmi történik velem, ami talán 100,000 közül senkivel sem történhetik meg... A sorsot fel nem tartóztathattam s nyomorba jutottam... Apám és bátyám börtönben vannak - nevünk meg van becstelenítve -anyám beteg, csaknem egészen megvakult, minden gyámolítás nélkül áll most...
Én, kedves Bartelem, elpusztítom magamat, ha ebben a rettenetes helyzetben nem tehetem azt, amit tennem kellene... Kész csoda, hogy egészen meg nem bolondultam, hogy a kétségbeesett ember bátorságával még dolgozni is tudok.
Legboldogabb napjaim azok, amidőn Munkácsynál Parisban vagyok s ő engem a világ zajába visz, ahol mindent, mindent elfelejtek.
Ő a világ legjobb embere, ha rá nem fizet - és én igazat adok ebben neki!
Soraidból, kedves Bartelem, azt a következtetést vonhatom le, hogy a te helyzeted sem rózsás...
Kérlek, égesd el ezt a levelemet s annak tartalmát senki fiának a világon el ne áruld!
Neked mindent elmondok... s beérem azzal, ha te megbocsátasz, hogy a világ mit mond, az teljesen közönyös rám nézve... Nincs veszteni valóm, legfeljebb az eszemet és akaratomat veszíthetem el - akkor azért imádkozom majd az istenhez, teljesítse azt az egy kérésemet, hogy annyi eszem maradjon, mely elég legyen ahhoz, hogy golyót röpíthessek agyamba...
Kérlek válaszolj s írd meg, vajjon jó vagy-e még hozzám - mint én tehozzád...
Ezerszer üdvözöllek tégedet és feleségedet
Kedves jó Bartelem!
Egy egész örökkévalóság múlt el, amióta hírt hallattam magam felől, de hisz ösmered a lusta emberek jelszavát: holnap!
Már nagyon is vágyódom az után, hogy ez az örökös holnap egyszer megszűnjön, azért írok neked ma... Kíváncsi vagyok, hogy megy sorod, hogy vagytok mindnyájan?
Én sokat, nagyon sokat gondolok rátok, de így szokott az rendesen történni, ha az ember mindig a jobbat várja s nem akar a csalódott reményekről beszélni - napról napra halasztottam a levélírást. De mit is írhattam volna neked? Csak elszomorítottalak volna a szégyenletes dolgokkal, amelyek egy év óta lázas izgatottságban tartanak.
Nyomor és mindig csak nyomor! Utolsó soraid kissé magamhoz térítettek, hisz ha mindazt elfeledni oly könnyű volna, ha az ember fél szívét ki tudná szakítani anélkül, hogy mély sebet ütne magán...
És mégis igazad van, meg kell történni; el kel válnom, mindattól, ami nekem kedves és drága volt...
Bele kell magamat élni a valóba... mintha egy rossz álom lett volna minden... Megbotlottam a mindennapi élet prózájában...
Dolgozom, mint mindig s hála Isten, nem minden eredmény nélkül, a mizerabilitásról ugyan énekelhetnék egy csinos kis dalt, mindamellett nem akarok panaszkodni. Haladok s úgy ahogy fenntartom magamat. Gondolhattam volna az ügyeimre is, ha - éppen ha ez a "ha" nem volna. Hiszem, hogy legközelebb már jobb sorsom lesz; nővérem e napokban várja postamesterré való kinevezését, ha kinevezik (egész határozottsággal megígérték neki), ha ez sikerül, úgy róla, mint szerencsétlen anyámról örökké gondoskodva van.
Múlt héten elküldtem neki a szükséges óvadéket s most türelmetlenül várom a fejleményeket.
Ha Kolb felé visz utad, mondd meg, kérlek, (ha a tárgyak még nincsenek eladva), hogy a pénzt négy héten belül okvetlenül elküldöm.
Forbestől pénzem hátralékos részét még mindig nem kaptam meg. Csaknem 1000 frank - nekem igen nagy összeg! ...
Azt mondod, hogy írjak, százszor is hozzá fogtam, de nem ment a dolog annyira bánt, hogy nem tudok addig szívből írni, amíg meg nem szabadulok az adósságtól.
Várok még valamit - mindennek tisztázódni kell bizonyos idő múlva...
Hosszú idő után egyetlen várakozásom Miska lakodalmára való elutazásom volt Colpachra. Miska felesége egy csinos, jólelkű, kissé féltékeny asszony, körülbelül 70-80,000 frank évjáradékkal.
A fél világot beszaladgálják most, Luxemburgból Svájcba, Olaszországba, Ausztriába, és Magyarországra utaztak. - Utolsó levelét Bécsből írta. - Madame Munkácsy azt írja nekem: Kedves Laczi csupa szórakozással telik az időnk, mesés étvágyunk van s úgy aluszunk mint a patkányok. Reménylem, hogy ősszel viszontlátjuk Parisban.
Legközelebb többet írok barbizoni és párisi tartózkodásomról.
Szerencsémre vagy szerencsétlenségemre ismét a legválagotottabb társaságba kerültem - mindamellett még mindig Kölnre gondolok!
Nem vagyok egészen megveszve?
Nem hallottál semmit?
Mi újság Düsseldorfban, kérlek, add legszívélyesebb üdvözletemet Bewer úrnak és Bewerné asszonynak.
Hogy vagy és mit csinál a kedves feleséged?
Kérlek, gondolj rám... Isten veled...
Ezerszer üdvözöllek téged és feleségedet
Kedves soraidnak nagyon megörültem! - Szerettem volna azokra nyomban válaszolni, de nem tudtam... ismét a régi történet... valami örvendeteset akartam végre magamról írni, híreket is vártam...
Tudnom kellett volna, hogy mindaz, ami velem összefügg, kínos és szomorú kimenetelű lesz...
Emlékezhetsz, mennyire örültem, hogy nővérem biztos álláshoz jut... Ebből azonban semmi sem lett!...
Pestre utazott, hogy biztosat tudjon, hosszas vonakodás után kirukkoltak előtte, hogy apja miatt nem adhatnak neki állást!
Sírni szerettem volna, amikor ezt meghallottam s a szívtelen gazembereket az epémbe szerettem volna belefojtani... Istenhez hasonlóan, a gyermeket akarták apjáért büntetni.
De elvakult dühvel semmire sem megyek... Egy ideig borzasztó levert voltam, annál is inkább, mert a szomorú eset következtében Kolbnak tett ígéretemnek nem tehettem eleget; egyébként semmi körülmények között nem cselekedhettem máskép, mint ahogy cselekedtem, még ha morális és tényleges karomat le is vágják. Végtelenül rosszul esik, hogy e derék embereknek annyi kellemetlensége van miattam. Parisba akarok menni e napokban egy képpel s ha sikerül azt rögtön eladni, nyomban küldöm a pénzt, ha nem, a legelső összegből, mit kapni fogok, elküldöm.
Nem is mondhatom, mennyi kellemetlenséget okoznak nekem ezek a dolgok - mily boldog leszek, ha egykor ütni fog a megszabadulás órája! Sokáig kell erre várnom, de végre is el kell ennek is érkeznie! Oly szorgalmasan dolgozom, ahogy eddig még nem dolgoztam; reggeltől estig festek, reggel 8 órától éjfélig alakokat rajzolok természet után s fáj, hogy nem hosszabbíthatom meg a napokat. Ezek az órák a legboldogabb óráim, mert ilyenkor mindent elfelejtek - ha egy pillanatig munka nélkül vagyok, a világ legboldogabb emberének hiszem magam.
Sírni tudnék, ha arra gondolok, hogy boldognak kellett volna lennem - tempi passati - legjobb ha nem is gondolok arra, amin már úgy sem lehet változtatni. Mindig magamra erőszakolom ezt a felfogást, de néha egy ostoba álom, amely elém idézi ezeket a történeteket, ismét megsemmisít mindent s heteken át kiállhatatlanná tesz engem. Gyakran elfog a vágy, hogy szívből veletek kacagjak, de a sok sok hegy-völgy elválaszt bennünket s ki tudja - meddig!
Már csak mint egy "átkozott fickó" akarok megjelenni.
Nehezen fog sikerülni s nagyon sok időbe telik s ha a szívem nyomorultan belé is szakad, ezt az egy elégtételt ki fogom erőszakolni a sorstól... Bewer asszonyról írt soraid nagyon elszomorítottak; Istenem, hát az én kedves embereimnek mind szerencsétlenül kell járniok! - Bewerné asszonynak nem irtam, oly nyomorultnak érzem most magam, hogy a legmelegebb részvétem mellett sincs szavam ily nagy szerencsétlenséggel szemben...
Örülök, hogy Sch .... szépen halad... En avant! ... Üdvözlöm a fiúkat, örömmel gondolok rájuk...
Parisba még nem mehettem be... Munkácsy ismét visszatért. Amióta megnősült, nagyon megváltozottnak látszik ... Legközelebbi levelemben meg fogom írni, hogy miért...
Neki is gyakran megmondottam, de nem akarja elhinni...
Jövő héten fogok írni... Nagyon későre jár már az idő... Fáradt vagyok... lecsukódik a szemem.
Nem hallottál semmit Kölnből? Hogy megy egészséged? A legjobbat kívánom neked.
A magyarok mégis talentumos emberek, nem?! Végre, hogy magad is beösmered! Ezerszer üdvözöl tégedet és kedves feleségedet
Paálod.
... A legörvendetesebb, mit veled közölhetek, az, hogy anyagilag jobbra fordult sorsom. Mint már említettem, a kész képeimet azonnal eladtam, sokat tartanak rólam s most már hiszem, hogy rövid időn belül kilábolok a nyomoruságból. Egy műkereskedő pár héten belül 3000 frankot igért, ezzel egyelőre meg vagyok elégedve, talán a többi is fog sikerülni, a kedélyemet azonban maga az Úristen sem, vagy talán csak ő tudja összefoltozni.
Hogy megy a sorod, kedves Bartel, gyakran gondolok rád, ha valami szépet látok a természetben, mindig magam mellé kívánlak. Ha valaha vissza akarnál vonulni, Barbizonba kellene jönnöd. Nem hiszem, hogy van szebb vidék a világon.
Mára elég volt, késő van. Isten veled, add át szívélyes üdvözletemet kedves feleségednek. Téged ezerszer üdvözöllek, hű
Ma nevetni fogsz levelemen, mert magam is beismerem, hogy tehetségtelen németséggel van írva...
Égek a türelmetlenségtől, szeretném tudni, hogy mi történt távozásom óta Düsseldorf városában s kíváncsi vagyok, nem történt-e
valami atelieremben. Nagyon kérlek, menj el oda s tudd meg Nolde asszonytól, hogy nem kaptam-e levelet, vagy mást. Címem:
L. v. Paál J. S. Forbesnél
F. Chatam, Dower Rhoy. S W. Victoria Station
London.
Nagyon jól érzem magam, Forbesnél falún lakom, leginkább a kertjében tartózkodom s mindenféle társaságba elcipel. Színház etc - ami ismeretlen előttem, nem okoz nagy kellemetlenséget.
Angliát s az itteni életet elragadónak találom s az általatok annyira hangoztatott hidegről és formalitásokról eddig semmit sem tudok, noha igen sok emberrel érintkezem, egyszóval nagy lábon élek.
A csodaszép képgyűjteményről, zenéről nem is szólok - ... Most pedig mennünk kel!, - mondja Forbes tehát adieu. Ezer üdvözlet kedves feleségednek.
Téged is ezerszer üdvözöl a te
http://epa.oszk.hu/00000/00009/00064/243-250-paal.htm
Veszprémi Nóra: Paál László kiállítása
Az most a feladatom, hogy megnyissak egy Paál László-kiállítást Munkácsy Mihály születésnapja alkalmából.* Hogy miért nyílik ezen a napon a Munkácsy-emlékházban Paál László-kiállítás, azt talán nem kell sokat magyarázni: azért, mert barátok voltak. Már kamaszkorukban összeismerkedtek Aradon, később, már festőnövendékekként, Bécsben is találkoztak, ezután pedig mindketten Németországban tanultak tovább - itt kovácsolódott igazán szorossá a barátságuk. Franciaországba már Munkácsy hívására költözött Paál 1872-ben, de míg Munkácsy Párizsban élt, ő a tájképfestő-kolóniájáról híres Barbizont választotta lakóhelyül. Barátok voltak tehát. De vajon művészettörténeti kategória lehet-e a barátság?
Egyfelől természetesen nem: ha a művészettörténet a művek egymásutánját és kapcsolatait, a stílusok fejlődését jelenti, akkor az emberi tényező másodlagosnak tűnik, mint ami regényes életrajzokba való ugyan, de a tudomány számára láthatatlan. Azonban, ha nem vagyunk ilyen szigorúak - és itt és most miért is lennénk? -, akkor a barátság lehet releváns a művészettörténetben. Munkácsy és Paál esetében például elmondható, hogy tájképfestészetük egyértelmű rokonságot mutat, és barátságuk jelentős szerepet játszott abban, hogy együtt fedeztek fel bizonyos inspiráló erőket, például a holland tájat és festészetet vagy éppen Barbizont. Bizonyos, hogy ezeket megvitatták, hogy lelkesítették és vezették egymást. Paál László például így ír Hollandiából Munkácsynak 1870-ben: "itt láttam először életemben a tengert, szerettem volna költő lenni, hogy áradozó szavakban fejezhessem ki az érzeményt, ami magával ragadt; - sokáig voltam elmerülve a nagyszerű látványban. Haag múzeuma gyöngyét Rembrandt anatómiája képezi; - ha terved szerint egyet gondolsz, s utánunk jössz, hiszem, hogy fáradságod gazdagon lesz jutalmazva. Maga Holland népe, természete véghetetlen érdekes - és szép; mintha csak festőnek lenne teremtve, soha életemben oly szép hangulatot nem láttam; - legcélszerűbb lenne, ha ügyeidet úgy intéznéd, hogy mintegy két-három hét múlva jönnél ide, addig bevégeztük tanulmányainkat, s azután együtt sorra vennénk ismét a képtárakat, mielőtt a tél szele valamely városba kerget ismét." 1873-ban Barbizonba is Paál hívta Munkácsyt, aki sokat írt arról leveleiben későbbi feleségének, hogy milyen megnyugtató hatással van rá az ottani táj, és mennyi ihletet tud belőle meríteni.
Összetartásuk ellenére Paál és Munkácsy sorsa meglehetősen eltérően alakult. A gazdaggá és híressé lett Munkácsy életformája egészen más volt, mint barátjáé, aki mindig pénzszűkében volt, és sosem lehetett biztos benne, hogy sikerül eladnia a képeit. Bizonyos, hogy ez - és az, hogy Munkácsy a magánéletben is révbe ért: megnősült - nehézségekkel terhelte barátságukat. Nem nehéz észrevenni a keserűséget egy olyan levélben, amelyet Paál így kezd: "Édes Miskám! Napról napra hiában várom leveledet, a lustaság, amint látom, beléd penészedett, vagy talán megijedtél lamentabilis levelemtől!?", és amelyben lejjebb így ír: "A napokban egy pár órára Parisban voltam, nem találtam senkit sem otthon, a palotádtól pedig megijedtem, akkora. Egy pár szeretőnek szép kis gunyhó!" A kapcsolat, a barátság azonban nem szakadt meg.
Paál és Munkácsy művészete a rokonság mellett sokban különbözött is. Munkácsy életművének csak egy szeletét alkotják a kétségtelenül jelentős és túl ritkán említett tájképek, Paál viszont egyműfajú festő volt; rabul ejtette a természet mint téma, legjellemzőbben az erdő. Az egyszerű, emberközpontú, emberalkotta, hollandos tájaktól jutott el a megannyi misztikumot rejtő erdők ábrázolásáig. Paál erdeiben zöldes homály uralkodik, a levelek közt átszűrődik a napfény, rejtelmes foltok villannak fel, a nap bearanyozza a fatörzseket. Az ember, ha jelen van, beleolvad ebbe a mindent magába ölelő környezetbe, csendben teszi a dolgát, vagy csak ácsorog tétlenül.
A 19. század első felében alakult, de még Paál idejében is fennálló barbizoni festőkolóniához kapcsolható tájképfestészeti irány egyik újdonságának azt tartjuk, hogy míg a klasszikus tájképfestészet a világ teljességét próbálta ábrázolni egyetlen tájban, elhelyezve benne a legkülönfélébb elemeket: fákat, tavakat, sziklákat, épületeket, addig a barbizoniak kisebb látószöget és közelebbi nézetet alkalmaztak, és csak egy-két elemet emeltek ki: apró, hétköznapi, esetleges dolgokat. Paál képei is sokszor egy-egy göcsörtös fáról vagy facsoportról, véletlenszerű útszakaszról szólnak. Mégis: a sűrű, rejtélyes erdő gyakran világszimbólumnak tűnik - és tudjuk, hogy festőnk, Paál László nemigen találta a helyét a világban. Erdői egyszerre otthonosak és kiismerhetetlenek; a képkivágat áttekinthetően szűk, de érezzük: ez csak részlete az erdőnek, amelynek teljessége beláthatatlan. Az utolsó évek erdőképein sok az aranysárga, tele vannak a mélyből felizzó, őszies foltokkal. Mint Babits Mihály különös hírmondója, Paál László is nagy hírként kiáltja, amit mindenki tud: ősz van!
Ősz van. Ha Paál Lászlóról és művészetéről szólunk, elkerülhetetlenül eszünkbe jut, hogy milyen tragikusan fiatal korban ért véget az élete. Tudjuk, hogy Munkácsy gondoskodott róla utolsó éveiben, amikor már teljesen elborult az elméje; hogy ő tudósította Paál szerető Berta húgát a beteg állapotáról. Ez talán a legtöbb, amit egy barát megtehet.
De nem szeretném ilyen szomorúan befejezni. Ezért végezetül hadd villantsak fel még egy epizódot Paál László és Munkácsy barátságából. Paál volt az, aki már korán tudott Munkácsynak de Marches báróné (későbbi felesége) iránt érzett szerelméről. Idézek Paál egy leveléből, melyet Düsseldorfból írt 1872-ben: "Müller nagyon örült levelednek, melyet ezüstmenyegzője napján vett, tegnap azt mondta, hogy a napokban ír s megmossa a fejedet melancholikus hangulatodért, kérdezte, hogy nem vagy-e szerelmes De Marches-néba, nagyon gyanakszik, én a legártatlanabb pofával iparkodtam meggyőzni az ellenkezőről, nem tudom, hogy mennyire sikerült más véleményre térítenem." Később is Paál volt Munkácsy bizalmasa, amikor Barbizonból levelezett a megözvegyült Cécile de Marches-sal, akivel szívükben már eljegyezték egymást, de a világ előtt még nem vállalhatták kapcsolatukat.
Ezért vannak a barátok - hogy támogassák egymást szerelemben és betegségben. És most már nincs más hátra, mint hogy figyelmükbe ajánljam Paál László kiállítását - nem azért, mert Munkácsy barátja volt, hanem mert lenyűgöző festő.
(Elhangzott a békéscsabai Munkácsy Mihály Emlékházban rendezett Paál László-kiállítás megnyitóján, 2007. február 20-án. Paál László idézett levelei a Magyar Nemzeti Galéria Adattárában találhatók.)
* A kiállításon Paál László több, a Magyar Nemzeti Galéria és a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában lévő festménye, valamint egy, a Munkácsy Mihály Múzeum gyűjteményéből származó, a névadó mester személyéhez kötődő relikviaanyagából készült válogatás kerül bemutatásra. A tárlat 2007. május 20-ig tekinthető meg. (A szerk.)
Forrás: A Bárka folyóirat internetes magazinja
http://www.barkaonline.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=134&Itemid
