1913-18 - Olaj, vászon, 163x92,5 cm |
MŰELEMZÉSEK | |
| Vadas József írása | ||
| Szabadi Judit írása | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
A kép keletkezésére vonatkozó két évszám arra utal, hogy Gulácsy még a tízes évek elején Rococo concerto címen festett egy nagyméretű képet, amelyet később feldarabolt. Ennek egyik részletét szinte teljesen átfestve öltött végleges formát ez a mű. Helyesebb talán víziót mondanunk, hiszen álomként sem valóságos látványt jelenít meg, hanem a művész képzeletének fantasztikus montázsát. A felület kétharmadában vizet látunk, ahonnan e képletes tó fenekéről vízi növények, gombák emelkednek a felszín felé, ahol néhány emberi testrész is felfedezhető; a víz fölött pedig fejek, virágok, növények sejtelmes halmaza. Ez - minden látszat ellenére - nem szürrealizmus; s nem pusztán azért, mert a hasonló nevű művészeti irányzat csak jó néhány évvel később veszi kezdetét: Breton kiáltványa 1924-ban jelent meg Párizsban. A kép ugyanis szürreális voltában is reális ábrázolása annak, amit a betegség folytán már gátlások nélkül asszociáló elme produkál Gulácsyban. Mintha történetesen ópiumot szívott volna, miként a hasonló élményekről számot adó orvos író, Csáth Géza. Hogy hiper-érzékeny szelleme tette-e kiszolgáltatottá az élet traumáival szemben és ez vezetett betegségéhez, vagy éppen fordítva, a még látens kór mélyén a sérülékenységének volt-e döntő szerepe e látomásos fantáziavilág létrejöttében, aligha dönthető el. Egy bizonyos: Na Conxypan, ahogy Gulácsy nevezte vízióinak színterét, minden rokon kortársi vállalkozástól különbözik. Nem szecessziós elvágyódás, nem szimbolista révület, nem preraffaelita múltidézés szülötte. Mindegyikre hasonlít némiképp, mégis különbözik tőlük. Mert leginkább talán önfeltárás, freudista terminológiával önanalízis, ahogy ez a Freud felfedezéseivel egy időben festett kép is mutatja, amely természetesen egy még és már tiszta pillanatnak (alighanem két roham közötti nyugodt periódusnak) köszönheti létét. Nem sokkal később az akkor még kezelhetetlen kór végleg bezárta Gulácsy elől a műterem ajtaját.
Forrás: Vadas József: A magyar festészet remekei, Corvina Kiadó, Bp., 2004, 147. oldal
Rokokó koncerto című képét szétszabdalta, és az így nyert részleteket fékezhetetlen lendülettel átfestette. A festés módjának, az anyag használatának ilyen szabadságáig még sohasem jutott el; a vásznon szinte áll a festék, amely néhol jelentés nélküli absztrakt folttá sűrűsödik. A világ megbillent, az alakok víz alá merültek, az ég és a föld - amely magasságot és mélységet, két különböző minőséget és egyben rendszert is jelentett - nem szolgált többé tájékoztatásra, és értelmetlenné vált mint szerkezet. A merengő Rózsalovag, aki valójában férfiruhába öltözött nő, úgy lebeg a buja növények szökőkútszerűen leomló levelei között, szél vagy víz sodorta fejektől körülvéve, mint Az ópiumszívó álmá-n a víz alól felsejlő rokokó dáma és a szappanbuborékot fújó szerecsenek. Az ismert motívumok, amelyek még a Rokokó koncerto örökségeként éltek tovább - széttöredezve és látszólag összefüggéstelenül -, idegen közegbe kerültek, ahol azonban minden lehetséges. A nyakékes, parókás hölgy halfarokban végződő testét hínárok és gombák nyaldossák körül, keze, mintha nem is hozzá tartozna, ernyedten lebeg a hullámokon, feje felett a szerecsenek és vele szemben a kalapos arc léte éppoly magától értetődő, mint az alatta örvénylő mélységé és a gyöngyház fényű vitorlásé. Ez már a törvénnyé avatott esetlegesség, amelyre Gulácsy - ellentétben a szürrealistákkal - minden tudatos automatizmus nélkül talált rá. Képeinek irracionális vonatkozásai nem is szorongásos életérzést szuggerálnak, hanem inkább valami emelkedett nyugalmat, amelyhez éppen ez az áradó-felfedező alkotásvágya juttatta.
Forrás: Szabadi Judit: Gulácsy Lajos, Corvina Kiadó, Bp., 1969, 17. oldal
