Csúzy Zsigmond
Jusson eszetekbe istentelen gonosz Heródes; hallván ez, hogy a zsidóknak új királya s megjövendöltetett kívánt Messiások születtetett, aki, noha tüzet és fegyvert bocsátand ugyan a világra, de a szeretetnek tüzét és a léleknek kardját, a hitnek paizsát és az üdvösségnek sisakját, mellyekkel a pártos világ, a délceg test és a pokolbéli sárkány ellen kell tusakodnunk és törvényesen harcolnunk, s a harc után adatik meg a valóságos igaz, csendes békesség. Nem siete Heródes a király udvarlására s Messiásának imádására, hogy kívánt békességet s következendőképpen mennyei örök csendességet nyerhetne, mert ugyanis rakva vala belső szobája mérges fegyverekkel, azaz rókaravaszsággal, buja fajtalansággal, vérszopó kegyetlenséggel és más hasonló békételenségeket s végre végső romlást szerző gonosz eszközökkel, melyek a békességnek Királyát minden jovaival irtózva kirekesztik, sőt szántszándékkal meg is emésztik. S ezért nem csodálom, hogy Heródes amaz három szent királyokkal még csak nem is érdemlette látni jó urát, Krisztusát. Mert ugyanis, amint az Írás bizonyétja: gonosz, természete szerént megháborodott vala Heródes, és véle együtt egész Jeruzsálem városa. S mivel forrott benne a dühös méreg, a mérges harag és a kegyetlenség, nem volt jó akaratja, következendőképpen neki az angyal békességet nem hirdetett, ami több, istentelen gyilkossággal meg akarta emészteni, amint helyette száznegyvenezer ártatlan csöcsömősnél többet ölettetett meg.
1723