Csúzy Zsigmond

Hirdettetik az igaz békesség

A jóakaratú híveknek hirdettetik az igaz békesség, mert a békesség szabadságban gyökerezik, a szabadság pedig az akaratban, tehát nem a bűnösöket illeti, kik a bűnök köteleiben mintegy rabul tartatnak, hanem a jólelkű igazakat, a jót kívánó, jót akaró tekélleteseket, együgyű híveket; ezek pedig leginkább azok, kik szívesen s érdemesen fogadják született Messiásokat. Nem mint amaz irégy, kevély és dühös Heródes, aki mind a két emberben háborogván tulajdon gyermekét is megölettette. Nem mint Pilátus, pogány hamis bíró, aki emberi tekéntettől viseltetvén, az Igazat tudva halálra kárhoztatta. Nem mint a gonoszba megfeneklett és cégéres farizeusok vagy a képmutató és szentségtelen papi fejedelmek, természetekben igaz antikrisztusok, kik tudván a Szentírást, se szóval, se példával nem üdvözlötték, nem imádták született jó Urokat, sőt megátalkodott kegyetlenséggel egy húron pendültek gyilkos Heródessel, magok után vonván botránkoztatva az egész várasi népet, mint amaz dühös sárkány harmadrészét a csillagoknak, azaz az angyaloknak. Ki tudja, ha nem ezért akar-e Jézus a várason kívül születtetni? Mert ugyanis jól tudta vala, hogy a várasokban sokkal több a gonoszság, több a békételenség, és nagyobb mértékben uralkodik az erőszakos igazságtalanság; fényes palotákban lakik inkább, hogysem kalibában a száraz persuasiós kevélység; a bíboros nyoszolyában szabadosb, mintsem a szalmacsutakos ágyban a buja fajtalanság; az urak s nemesek asztalit trágyázza inkább a majd mindennapi dúskásság, tobzódás, hogysem sovány profonttal a szegények alacsony székét. Kinn akara azért születtetni, a várason kívül, majd a mezőben, mint mezők virágja, hogy akárki is szabadosban járulhasson hozzája. Mint jó pásztorok pajtársasságában, mint ártatlan bárány az istállóban és szalmás jászolban a barmok között, hogy az eredendő vétek által barom formában öltözött emberi nemzetet megigazétsa, helyre hozza, és hasonlatosságával nagyobb szeretetére gerjessze és kötelezze.

Boldogtalan tehát sorsok a zúrzavar békételeneknek, boldogtalan a hiúságokban telhetetlenkedő dúsgazdagoknak, a szabadságosb várasiaknak és a vakmerő bűnösöknek. Mert valamint hogy nékik az angyal által ma békesség nem hirdettetett, úgy méltatlanoknak és érdemetleneknek találtatván, az igaz Messiás is nékik nem születtetett, se drága gyümölcsében nem részesülhetnek, sőt a bűnnek halálában hevervén, új életre sem születtetnek.

 

1723




Hátra Kezdőlap Előre