Szabó István
Ha a régi szent pátriárkák és próféták, ha a koronás fejek és minden igaz lelkek négyezer esztendőkig tartó fohászkodásokkal, kiáltásokkal, könyörgésekkel zörgették az egeket; ha maga a mindenható Isten ugyanannyi ideig készült a maga megtestesülendő Fiának elküldéséhez; vajon mit várhatott egyebet az emberi nemzet? Mit várhatott a világ, hanemhogy mindenek láttára megnyílván az egeknek kapui, valamely felséges királynak személyében, nagy udvari pompával és dücsőséggel, nagy hatalommal és erővel, egyszóval olyan felséghez illendő készülettel jő el az Isten, kinek jövetelét dörgésekkel jelentenék az egek, dobokkal és trombitákkal késérnék az angyalok, megzendülne és megrezzenne az egész földnek kereksége, és észrevennék minden nemzetségek, hogy az Isten száll le mennyből, hogy a világ fejedelmével, a pártos angyallal megütközvén, megszabadítsa az egész emberi nemzetet, és Üdvözítője légyen. Azután mint örökös királya e világnak, országoljon, a pártosokat hatalma alá hódoltassa, a kemény, nyakas és felfuálkodott fejeket megtörje és megalázza, birodalmát e világnak minden határira kiterjessze, és néki adózzanak, néki szolgáljanak minden nemzetségek. És ímé, midőn ilyen gondolatokban és képzésekben mulatozik a világ, midőn merő királyi felséget, pompát és dicsőséget álmodoz, midőn mindenek láttára nagy hatalmat és erőt vár, elérkezik az Üdvözítő: mennyből, a királyi székekből. De mikor? Akkor, mikor már csendes hallgatás elfoglalt mindeneket, és az éj az ő járásában félútban volna. Eljött, elérkezett, de miképpen? Micsoda személyben? Egy csöcsömős gyermecskének személyében. (…)
Felséges, hatalmas Isten! Ez-é tehát az örök halmoknak kívánsága? Ez-é a te hatalmasságodnak ereje, melynek megmutatására szörnyen serkenget vala Dávid: Ébreszd fel a te hatalmasságodat, Isten, és jöjj el! Ez-é a békességnek angyala, ki a te bosszúálló haragodat megengeszteli, igazságodnak eleget tészen, és az eget a földdel megbékélteti? Vajon ez lészen-é e világnak erős Herkulese, ki ama rettentő sárkánynak farkát öszveszaggatja, amelynek egy tekerítésével harmadrészét a mennyei nemes lelkeknek pokolra húzta? Ez-é tehát az az Isten, kinek széke az ég, és lábainak zsámolya a föld? Ez-é az a győzedelmes vezér, ki csak az ó törvényben hatszázszor Seregek Urának neveztetett? Ez-é az a hatalmas fejedelem, ki – amint Ésaiás mondja – fejedelemségét a vállain viseli? Ez-é az a felséges, hatalmas személy, kinek az ágyékára vagyon írva: Királyoknak királya és uralkodóknak ura. Kisded szemecskéiben könnyhullatásoknak csöppei úsznak, szájacskájával nyivákol, mint egyéb kisdedek. S ez rettenti meg tekintetével s szavával ellenségit? Vállain rongyos posztódarabocskákat látok, nem fejedelemséget; kezecskéi, ágyéka és lábocskái pólákban vannak, s ez veri le a pokol rézkapuinak vasreteszeit? S ez tapodja meg a világ fejedelmét? S ez tekeri ki kezéből a birodalomnak pálcáját? S ez ütközik meg a pokolbéli sárkánnyal, ki még csak arra sem alkalmatos, hogy egy báránynak füvecskét adjon? Egyszóval gyermek, és háromarasznyi gyermek, és ez az Üdvözítő, ez a mennyből leszállott Földnek Királya? Felséges, hatalmas Isten! Mit cselekedtél? Nem de nem te magad mondottad bölcs Salamon által: Jaj a földnek, melynek királya gyermek! És ímé, gyermeket küldöttél, hogy királya légyen az egész földnek. S vajon micsoda bizodalma és reménsége lehet a föld kerekségének s az egész emberi nemzetnek ebben a gyermekben? (…)
Való ugyan, hogy senki az emberek közül az Isten tanácsában nem volt. Mindazonáltal amennyire az emberi meghatározott értelem és bölcsesség a meglett dolgokból az Isten cselekedeteinek okait általláthatja és felérheti, csak azt mondhatom ismét: Játszik az Istennek hatalma és bölcsessége e világgal. Játszik, mert azokban mutatja meg hatalmának nagyságát és bölcsességének feneketlen mélységét, amikben a világ ingyen sem gondolná. Azok által nyilatkoztatja ki nagyobb meg nagyobb dücsőségét, amikben ez világ semmit sem helyheztet. Halljátok, mit mond maga az Isten Ésaiás próféta által: Amint fellyül haladják az egek a földet, úgy fellyül haladják az én útaim a ti útaitokat és az én gondolatim a ti gondolatitokat. Látom bizonyára, felséges, hatalmas Isten, hogy a te örök Igédnek és szentséges Fiadnak eljövetelében annyira estek a világnak gondolati a te gondolatidtól, amennyire vannak az egek a földtől. (…) Első vala mindenek felett, hogy e világra jövendő Üdvözítő által az Istennek dücsősége, hatalma, bölcsessége, jósága és más tulajdonsági kinyilatkoztatnának; a második, hogy a világ reménségének és kívánságának elégtétele lenne. Mindezeket nagyobb dücsőségére vitte végbe az Isten, így küldvén a világ Üdvözítőjét, amint most küldötte, mintsem ha másképpen, akármely nagy felségben, hatalomban és pompában küldötte volna. És hogy rövid, de magába sokat foglaló beszéddel megbizonyítsam, mert azt mondhatom igazán: Megfogyatkoztat beszédemben a beszédnek bővsége. Nem de nem, keresztények, nagyobb erejét és hatalmát mutatta azzal Sámson, és sokkal nagyobb dücsőségére vált, hogy egy szamárnak állával győzte meg a filiszteusokat, mintsem ha kétélű tüzes pallossal avagy hegyes tőrrel harcolt volna? Nem de nem nagyobb erejét és hatalmát mutatta Dávid, és nagyobb dücsőségére vált, hogy parittyából kibocsátott kövecskével verte le Góliátot, mintsem ha a Saul király fegyverivel vett volna győzedelmet rajta? Így bizonyára sokkal nagyobb dücsőségére vált Istennek, hogy egy csöcsömős gyermecske által győzte meg ellenségit, mintsem ha egy óriást küldött volna e világra. Amaz ájtatos, alázatos, de bátor szívű erős asszonyság, Judit, erőt és segítséget kérvén Istentől Holofernes ellen, azt mondja vala az Istennek: Adj bátorságot szívembe, Isten, hogy megutáljam őtet, és erőt, hogy meggyőzzem őtet, mert az a te neved emlékezetére lészen, ha az asszonyállat keze ejti meg őtet. Mintha mondaná Judit: Nagyobb dücsőségedre lészen, Isten, ha egy gyenge, erőtlen asszonyállat által vered meg az assziriusok táborát, és Holofernest megölöd, mintha ezt valamely erős és hatalmas bajnok által vagy erős tábor által vinnéd végbe. Így, így, keresztyének, ezen kisded által meggyőzni a világot sokkal nagyobb dücsőségére volt s vagyon Istennek, mintha valamely nagy testben lévő erő és hatalom által cselekedte volna.
Vizsgáljátok meg az Isten bölcs rendelését és hatalmas cselekedetét voltaképpen ebben a kisded gyermekben, keresztyének! Isaiás azt mondja felőle: Kisded született minékünk. Jeremiás pedig azt mondja: Az asszonyállat férjfiat vészen környül. Ha kisded és háromarasznyi gyermek, miképpen férjfiú? Ha férjfiú, miképpen gyermek? Úgy van, keresztyének: Gyermek testecskéjére nézve, de bölcsességgel, hatalommal és erővel fellyül haladott minden férjfiakat azonnal, hogy a Szűznek szűz méhében fogantatott. Gyermek, de akiben a bölcsességnek és tudománynak minden kincsei elrejtve vannak. Gyermek, de aki egyszersmind nagy tanácsú angyal. Gyermek, de aki egyszersmind erős és hatalmas Isten. Gyermek, de aki egyszersmind a jövendő időnek atyja. Gyermek, de aki egyszersmind békességnek fejedelme. Gyermek, de a Kerubim és Serafim angyalok szállanak le mennyből szolgálatjára. Gyermek, de a napkeletről jőnek királyok udvarlására és imádására. Gyermek, és jászolyba tétetett gyermek, de nagyobb ő a jászolyban, mint Salamon a királyi palotában.
1746