Önarckép	ÉLETRAJZI ADATOK
	A Magyar Életrajzi Lexikon szócikke
	Borbély László írása
	Fotók Bortnyikról
	VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

Bortnyik Sándor (Marosvásárhely, 1893. júl. 3. - Budapest, 1976. dec. 31.): festő, grafikus, Munkácsy-díjas (1955), érdemes művész (1956), kiváló művész (1970), Kossuth-díjas (1973). A marosvásárhelyi református kollégiumban tanult, 1910-ben költözött Budapestre. Egy illatszergyáros alkalmazta mint csomagolástervezőt. 1913-ban beiratkozott a Rippl-Rónai-Kernstok-Vaszary által vezetett szabadiskolába. Itt barátkozott össze Máttis Teutsch Jánossal, aki 1916-ban bemutatta Kassák Lajosnak, és itt találkozott 1918-ban Derkovits Gyulával. Erre az időszakra esnek első művészi kísérletei, megtervezte első plakátjait. 1916-ban szerepelt képe a Nemzeti Szalonban. 1918-tól a Kassák-körhöz kapcsolódott, részt vett a Ma kollektív kiállításán. A német expresszionizmus és a francia kubizmus hatott stílusára. Korai naiv szemléletű illusztrációit geometrizáló linómetszetek váltották fel. A Ma világnézeti különszámában 1918 novemberében jelentek meg első elkötelezett alkotásai (Lenin, Liebknecht, 1918). 1919 júniusában a Ma helyiségében önálló kiállítása nyílt. Képein egyre inkább a geometriai rend keresése erősödött. Korai fő művei (Vörös mozdony, 1918; Vörös gyár, 1919) a progresszív gondolatok szimbolikus erejű ábrázolásai. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, ahol egy időre ismét a Mához csatlakozott. Korábbi műveit emigrációs éveiben grafikai változatban több variánsban megalkotta. A holland és az orosz avantgarde hatására készítette el Kassák Lajossal kiérlelt képarchitektúra elméletének megfelelően 6 lapból álló sablonnyomat sorozatát, mely 1921 áprilisában Kassák előszavával jelent meg Bécsben. Az új élet építésének absztrakt ideája, amellyel a bécsi emigráns avantgardisták a vizuális nyelv alapformáit magyarázták, nem elégítette ki tartósan. Mindvégig kitartott a valóság realista ábrázolása mellett (Kovácsok, 1921; Lámpagyújtó, 1921). 1922-ben az élesedő világnézeti és művészeti ellentétek miatt kivált a Ma-körből. A Bauhausban tanuló Molnár Farkas hívására Weimarba utazott. Bár nem lett a Bauhaus tagja, tanulmányozta az új típusú főiskola munkáját és kapcsolatba került a holland De Stijl csoport tagjaival. A sztereometrikus elemek egyre inkább gazdagították képeinek síkmértani konstrukcióit. 1922. decemberben kiállítása nyílt Berlinben a Sturm Galériában. Weimarban festett képei (Az új Ádám, 1923; Az új Éva, 1923) a modern ember és az új művészeti irányzatok szatirikus ábrázolásai. A német expresszionizmus hatását tükröző sorozatát A. Blok: A tizenkettő c. poémájának illusztrációit is ott készítette el. Önálló kiállítása nyílt Berlinben a Nierendorf Galériában (1923). Agitatív rajzait Bényi Sándor álnéven publikálta a bécsi Egység c. lapban. 1925-ben hazatért. A Mentor könyvkereskedés Andrássy úti helyiségében rendezett kiállításán már díszlettervei is szerepeltek. Részt vett a Zöld Szamár nevű avantgarde színház megalakításában. Cocteau Az Eiffel-torony násznépe c. darabjához készített díszleteket és kosztümterveket. Az Új Föld (1927) c. folyóirat művészeti szerkesztője volt, majd alkalmazott grafikai iskolát vezetett a Bauhaus szellemében, a Műhelyt (1928-38), melyben az anyag-, szín- és formakísérletek felhasználásával tanította a modern művészet eredményeit. Tanítványai közül Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző) az op art megalapítója lett. Az 1930-as években elsősorban reklámgrafikai működése kiemelkedő (Modiano, 1928; Futó szén, 1931; Kohinor szén, 1933). Egyszerű, dinamikus formáival, jól szerkesztett kompozícióival nagy hatással volt a magyar plakátművészetre. Sikeresen szerepelt a müncheni nemzetközi plakátkiállításon (1929), Bolzanóban (1930), a milánói Triennálén (1933). Szerkesztette és kiadta a Plakát c. folyóiratot (1933). Ezután készült munkásábrázolásain (Olvasó férfi, 1940; Hólapátolók, 1942) és cirkusz-sorozatában erősödtek a szociális tartalom hangsúlyai. Olajképein - a korábbiak konstruktivitásához képest - expresszívebbé vált a nyelv, oldottabb lett a felületképzés. Az 1940-es években elmélyült elméleti érdeklődése és aktivitása. 1943-ban jelent meg Hevesy Ivánnal és Rabinovszky Máriusszal közösen szerkesztett kötete Kétezer év festészete címmel. 1945 után számos cikket írt, előadást tartott, 1947-től 1952-ig szerkesztette a Szabad Művészet c. folyóiratot. Plakátjaival az új élet szervezését segítette (Építsük fel a vasutat, 1945, Magyar Nemzeti Galéria). 1948-49-ben az Iparművészeti Iskola tanszékvezető tanára volt. 1949-től 1956-ig a Képzőművészeti Főiskola igazgatója. Közéleti szereplése, a nevelés feladatai egy ideig megszakították alkotói munkáját. 1953-54-ben készítette el a művészettörténet remekeiről és a kortárs magyar művészet némely alkotásairól szatirikus hangvételű utánzatait (Korszerűsített klasszikusok), melyeket Budapesten és 1955-ben Moszkvában is bemutatott. Szatirikus vitatkozó hang jellemzi a Művészek bevonulása (1959), a Mona Lisa (1963) c. festményeit. Az 1960-as években művészetének korai, aktivista korszakához tért vissza. Művei szerepeltek a magyar avantgarde számos külföldi bemutatóján, egyéni retrospektív kiállítása volt Kölnben, 1969-ben gyűjteményes, 1977-ben posztumusz kiállítása nyílt az MNG-ban. Műveit az MNG, a Munkás­mozgalmi Múzeum és külföldi múzeumok őrzik.

Forrás: http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/

Marosvásárhely, 1893. júl. 3.-Bp., 1976. dec. 31.

Szülőföldjéről 1910-ben költözött Budapestre. 1913-ban iratkozott be a Rippl-Rónai-Kernstok-Vaszary által vezetett Művészház-beli szabadis­kolába. Pályája a MA köréből indult; a lapban és annak világnézeti különszámában 1918-ban egymás után jelentek meg forradalmi indíttatású, kubista-expresszionista linóleummetszetei. Sajátos tematikájú, önálló jelképi rendszerrel jelentkező olajképei már az 1919 májusi első önálló kiállításán felkeltették a szakma érdeklődését. A Tanácsköztársaság bukása után, mint az aktivisták többsége, emigrálni kényszerült. Egy ideig még folytatta itthon megkezdett expresszív lendületű munkáit, de az orosz konstruktivisták, a Stijl-csoport példája és Kassák Lajosnak az "új rend"-ről vallott elmélete alapján 1921-re eljutott a nonfiguratív formaanalízis, a képarchitektúra megvalósí­tásához. 1921-ben Bécsben a MA jelentette meg Bortnyik hat lapból álló albumát, ennek ellenére csakhamar szakított Kassákékkal. 1922 nyarán két évre Weimarban telepedett le. Nem lett ugyan a Bauhaus tagja, de ottani barátai révén megismerkedett a Bauhaus elveivel és módszereivel. Néhány évig művészetében több párhuzamos stílusirányzat érvényesült: tovább készítette síkkonstrukcióit, komoly szerepet kapott munkáiban a kifejezést segítő expresszionizmus, s fellelhető korábbi kubista énje is. Bécsi képeiből még 1922 nyarán nagysikerű kiállítást rendezett a berlini Sturm helyiségében. 1925-ben hazatérvén Palasovszky Ödönnel és Hevesy Istvánnal rövid életű avantgarde színházat alapítottak "A Zöld szamár" néven. A pesti utcákon megjelentek korszerű, konstruktív stílusjegyeket viselő plakátjai. 1928-ban Műhely néven reklámgrafikai iskolát alapított. Reklámgrafikai munkásságát az 1933-as milánói Triennále ezüstérmével díjazták. A harmincas évek közepére festményei tartalmilag és kifejezés­módjukban is megváltoztak. Munkásokat, parasztokat, cirkuszi mutatványosokat festett - posztnagybányai stílusban. Közben a Plakát c. folyóiratot szerkesztette. A felszabadulás után lelkesen vett részt a közéletben. 1949-től 1956-ig a Képzőművészeti Főiskola főigazgatója volt. Közben folytatta lírai-realista műveinek sorát, s 1954-ben fejezte be egyedülálló szatirikus sorozatát, a "Korszerűsített klasszikusok"-at. Szatirikus, vitatkozó hang jellemzi későbbi munkáit is (Korunk hőse, Mona Lisa a XX. században, Pygmalion). Utolsó műveiben a szatirikus tartalom kifejezéséhez ismét felelevenítette húszas évekbeli expresszív ábrázolási módszerét, szintetizáló vonalvezetéssel, montázsszerű komponálással, felfokozott színvilággal kombinálva. Munkásságáért 1955-ben Munkácsy-díjat, több ízben Munka érdemrendet, 1973-ban Kossuth-díjat kapott. Az MNG gyűjteményes kiállítását 1969-ben, emlékkiállítását 1977-ben rendezte meg. Korai munkáiból 1971-ben Münchenben a Galeria del Levante, 1972-ben Kölnben a Galerie Gmuržinska und Bargera rendezett kiállítást.

Forrás: 20. századi magyar festészet és szobrászat (A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításának katalógusa)
             Képzőművészeti Kiadó, Bp., 1986, 120-121. oldal

Bortnyik Sándor plakátkiállítást nyit meg a Nemzeti Szalonban 1948-ban	A MA munkatársai - Bortnyik, Uitz, Kassák - Bécsben, 1922-ben