Vissza a kezdőlapra


Nagyítható kép

Kéksapkás önarckép - részlet (1943)

ÉLETRAJZI ADATOK
A "Képzőművészet Magyarországon"
c. kiállításból
P. Brestyánszky Ilona könyvéből
Önéletrajz
Az életrajz és a pályakép adatai
 
VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM




(1895, Nagyenyed - 1944, Budakeszi)

Festő, grafikus. A tanulást gyermekkorában abba kellett hagynia, inas, napszámos volt sokfelé, míg végül ügyvédi írnok lett Désen. Az I. világháborúban súlyos tüdőbajt szerzett. A háború után ugyancsak Désen, apja műhelyében arany- és ezüstművességgel foglalkozott. Ekkor kezdte el a rajztanulást Szopos Sándor festő vezetésével. Pestre kerülve esténként az Iparművészeti Iskolát, majd a Podolini-féle szabadiskolát látogatta. 1934-től Olaszországban, különböző gyárakban ezüstművesként dolgozott. Alkalma nyílt Milánó, Firenze, Róma, Velence képtárainak megismerésére, Torinóban és Firenzében kiállítást is rendezett. Krón Bélától elsajátította a rézkarc-technikát. 1927-től újra Budapesten élt A KUT (Képzőművészek Új Társasága) tagja lett.

A 30-as évek végén festett művein erősen érezhető a kubizmus hatása. Sok magyar festőtől tanult, de senkinek sem szegődött követőjéül. A kubista szakasz után elsősorban az expresszionizmus foglalkoztatta. Van Gogh képeire emlékeztető drámai, paraszti témájú képeket festett. Művészete összekötő volt a Derkovits-féle expresszionizmus és a az ún. alföldi iskola expresszív realizmusa között.

Forrás: Képzőművészet Magyarországon
             http://www.hung-art.hu




1895 - 1944

Dési Huber István "magafaragta" művész, autodidakta volt. Mint maga írja, nem voltak mesterei. Keserves sors jutott osztályrészéül, rövid életében "a társadalom különböző tájain" fordult meg. Léte értelmét a pártos művészetben látta.

1895. február 6-án született Nagyenyeden. Órás fia volt, de hamar megismerkedett a nincstelenséggel, iskoláit sem tudta befejezni. Fiatalsága Gorkijéhoz hasonlítható, mert a "nyers és vad élet" iskolázta, mint a halhatatlan orosz írót. Volt kifutó, pincér, ipari tanuló, élt szolgák között, de volt munkás és mint írja, "független csavargó" is.

Önarckép (1928)
Nagyítható kép A világháború után édesapja kis órásboltjában az aranyművességet tanulta meg, majd Pestre jött, itt lett ezüstkovács. A művészettel a Podolini-féle esti szabadiskolában kötött ismeretséget, de csak szabad idejében festhetett. Páratlan szívóssággal képezte magát festőművésszé és művelt emberré. Rövid művészi munkásságából éveket rabolt el a tüdőbaj is, a kórház és szanatórium, ahol egyre hosszabb időszakokat kellett töltenie. Hányatott életútján külföldre is eljutott, Itáliában is megfordult. Ott ismerkedett meg a rézkarcolás technikájával. Ez időben grafikáiból két ízben ki is állított. A viharos másfél évtized, melyben művészi érlelődése lezajlott, az európai festészet legkülönbözőbb törekvéseit mutatta. Maga így vall erről: "Egy munkássorból festővé fejlődő embernek a mai társadalomban végig kell járni a legkülönbözőbb stílusokat fejlődése során, mert iskolázottság híján csak így szívhatja fel a művészet korszerű kifejezési eszközeit; nem veheti át az előtte éltek eredményeit mestereitől, mint valami kezdő polgári festő, hanem állandó küzdelem közt, egyedül kell eljutnia hozzájuk."

Testi-lelki gyürkőzésekben fáradhatatlan élete és művészete hitvallás volt a proletariátus mellett. A társadalmi igazságot akarta megmutatni az alkotás igazsága által. Festészete a kevés iskolázottság ellenére szigorú tartalmi és formai egységet mutat.

Nagyon tudatos festő volt. Mondanivalója parancsoló erővel kényszerítette a magyar és európai hagyományok mély átélésére, s egy árnyaltabb, "a dolgokat térben és időben együtt látó" szemlélet kialakítására.

Festészete két élményből táplálkozik. Az egyik a társadalmi élmény: a dolgozó szegényemberek nehéz sorsa, kiszolgáltatottsága, a másik a festői: a természet összegezése Cézanne, a kubisták és az expresszionisták nyomán. Korai képeit erősen leegyszerűsített síkokkal határolt formarendben komponálja meg. Később formai eszközei gazdagodnak. Festményein mindvégig a küzdelem, a vívódás feszültsége érződik, amint a táj, a természet, az ember, a forma és a szín egységes, zárt kompozícióba kovácsolódik.

Késői stílusa szélesebb, áradóbb; az érzelmeknek nagy szerepet juttat. Fanyar és nemegyszer disszonáns látomásait élete vége felé a színek kavargó, viharos izgalmával, szenvedélyes ecsetjárással örökíti meg. Fejlődését maga látja legtisztábban:

"Anélkül, hogy tudtam volna, Cézanne gyönyörű szavai lebegtek előttem: »Könnyed, színes logika lép közvetlenül a komor, merev geometria helyébe. Minden organizmussá válik, a fák, a földek, a házak... Új periódus valósult meg. Ez az igazi periódus, melyben már semmi sem csúszik ki, melyben minden tömör és folyékony egyszerre, melyben minden természetes. Csak színek vannak már és bennük világosság, a lény, amely azokat kigondolja, a földnek ez a fölemelkedése a nap felé, a mélységeknek ez a fellélegzése a szeretethez. Nagy szellem mutatkozna meg abban, ha valaki ezt a fölfelétörekvést egyensúlyozva mozdulatlanná tudná tenni a lebegés egy pillanatában és mégis rákényszerítené a nézőre a föllendülés lendítő erejét.« Cézanne-nak a levele, melyből ezt a részt idéztem, pár hónappal ezelőtt került kezembe és valóságos revelációként hatott reám. Azt mondta ki, ami bennem, mint törekvés, már jó ideje élt. Persze, amint ez már lenni szokott, nálam mégis valahogy más állott elő. Más élet, más indulat, más ritmus; ami ott könnyed, itt súlyos, nehéz, s ami ott folyamatos, áttetsző, itt szaggatott, szövevényes. A magyar temperamentum féktelenebb, szélesebben áradó, ritmusa ennek megfelelően szilajabb, rapszódikusabb. Több benne a disszonancia, a lefojtott érzelem, a ki nem mondott keserűség. Azt hiszem, képeimben mindez benne van, de benne van az a sok megoldatlanság is, ami lehúzza, komorrá teszi a magyar életet."

Festményei korán meghozták számára a hozzáértő kevesek elismerését, a várt anyagi siker azonban egész életében elmaradt. Festészetével csaknem egyenrangúak művészeti elméleti munkái, melyeket betegsége, ágyhoz kötöttsége során írt. Alig negyvenkilenc éves korában halt meg, 1944. februárjában.

Mélyen etikus művészete és embersége példakép az új festőnemzedék számára.

Forrás: P. Brestyánszky Ilona: Kernstok, Derkovits, Dési Huber (Az én múzeumom sor. 23.)
             Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Bp., 1967, 23-24. oldal



Önéletrajz


"Születtem 1895. február 6-án Nagyenyeden. Származásom: apai részről német kisiparos, anyai [részről]: bocskoros nemes. Négyéves voltam, amikor elvesztettem az anyámat és tizenkét éves korom óta élek a magam kenyerén. Édesapámnak órás- és ékszerüzlete volt Nagyenyeden, s én a Bethlen-kollégium első osztályát végeztem el éppen, amikor csődbe került. Nem tanulhattam tovább. Nyugtalan lettem, lázadó, konok. Voltam kovácsinas, kifutó, pincérgyerek, majd nekilódultam a világnak, és becsavarogtam fél Magyarországot. Zsákoltam kint a Dunán, és robotoltam a Gubacsi úton, a sertésvágóhídon. A Ganz vagongyárban majdnem vasesztergályos lett belőlem, de egy gyerekes csíny miatt ismét az utcára kerültem. Visszamentem Erdélybe, Désre, ügyvédírnokféle lett belőlem. Itt se volt maradásom. Életemnek ebben a szakaszában (1906-1918-ig) a társadalomnak minden rétegével érintkezésbe kerültem. Negyvenegy hónapot töltöttem harctereken, ahonnan kisebbfajta tüdőbajjal és egy valamennyire benőtt fejjel kerültem haza. Munkához láttam, aranyműves akartam lenni, s ezért rajzolni kezdtem. Mintha az eddig leélt huszonnégy évem alatt folyton ezt kerestem volna, olyan mohón vetettem rá magamat. Ez volt a fordulópontja életemnek..."

Közölve: Mezei Ottó: Dési Huber Istán. (Corvina Kiadó, Bp., 1972., 5. oldal)

Forrás: Születtem... / Magyar képzőművészek önéletrajzai (szerk.: Csiffáry Gabriella)
             Új Palatinus-Könyvesház Kft., Bp., 2002, 289. oldal



Az életrajz és a pályakép adatai


1895.

február 6-án született Nagyenyeden; apja német származású kisiparos, anyja magyar bocskoros nemesi családból eredt.

1899

Elveszíti édesanyját.

1906

Apjának üzlete végképp csődbe jut, a család széthullik. Elhagyja a Bethlen-kollégiumot, és a maga kenyerére kényszerül: munkás, inas, pincér, kifutó, csavargó lesz - nyolc évig hányódik.

1914

A világháború kitörésekor önként jelentkezik katonának. Negyvenhónapnyi frontszolgálat után kerül haza.

1918

Hazautazik Désre. Apja maga mellé veszi: aranyművességet tanul; és első rajzleckéit veszi Szopos Sándor rajziskolájában.

1921

Pestre jön. Elhelyezkedik a dr. Polgár-féle ezüstárugyárban, és folytatja tanulmányait: előbb az Iparművészeti Iskolában, majd Podolini Volkmann Artúr szabadiskolájában.

1923

októberében feleségül veszi Sugár Stefániát, barátja, Sugár Andor nővérét.

1924

Bemutatja első műveit a Podolini-iskola tárlatán. Nyáron Sugár Andorral együtt Milánóba utazik; felesége októberben követi őket. Itt is ezüstkovácsként helyezkedik el. Közben a múzeumokat járja, rajzol. Kron Bélától elsajátítja a rézkarc technikáját, s ezzel kezdetét veszi első érett grafikuskorszaka: megformálja első kiforrott műveit (Sasso del Carmine, Irénke, Giandante X. stb. - valamennyi rézkarc).

1927

Bemutatja műveit a firenzei nemzetközi rézkarckiállításon és a torinói Quadriennalén.

1927

augusztusában hazatér Milánóból. Itthon ismét munkába áll.

1928

januárjában megnyílik első nagyobb, Sugár Andorral közösen rendezett tárlata a Mentor könyvesboltban. Bemutatja a IV. rend című, nyolc lapból álló linóleummetszet-sorozatát.

1929

tavaszán tüdőszanatóriumba kerül. Kiállítja műveit a Kovács Szalonban.

1930

A Forrás 4. száma közli első tanulmányát (A világnézet mint formateremtő erő a képzőművészetben). Nyáron Désett tölt néhány hetet, családi körben. Megkezdi festői világának rendszeres kiépítését, kiérleli kubista formanyelvének alapjait (Székely menyecske, Nyitott ablak a dési templommal stb.). Részt vesz a Tamás Galériában, "Új progresszív művészek" címmel megnyitott tárlaton, és ismét kiállítja munkáit a Kovács Szalonban.

1932

Betegsége miatt az orvosok eltiltják a fizikai munkától. Részt vesz a Vasvári Pál utcai kollektív műterem megalapításában (tagjai a későbbi Szocialista Képzőművészek Csoportja magvát alkották) és a közös műhely munkájában. Bemutatja műveit az Ernst Múzeum CXXIX. Kollektív Kiállításán.

1933

Ismét több hónapra szanatóriumba kell vonulnia. Három tanulmányát - A festészeti "izmusok" bírálatához; A magyar képzőművészet új szakasza; A képzőművészet és a társadalom változásai - közli a kolozsvári Korunk.

1934

februárjában Dési Hubert és feleségét letartóztatja a csendőrség; Pécsett kerülnek bíróság elé, az ottani kommunistákkal együtt. Bizonyítékok híján szabadon bocsátják őket. A KÚT kiállításán bemutatja a Terézt, az Öreg csőszt, a Pihenő szénbányászt. Elkészült a Déli pihenővel is. Vén kubikos című képét megvásárolja a Fővárosi Képtár.

1935

nyarán szanatóriumba szállítják, ezúttal másfél esztendőre.

1936

májusában tüdőplasztikai műtétet hajtanak végre rajta. Decemberben elhagyja a szanatóriumot.

1937-től

Dési Huber Rákoscsabán dolgozik. Hat cikkét közli a kolozsvári Korunk. Kibontakozik expresszionista korszaka (reprezentáns darabjai: a Kisöreg II. változata, a Budakeszi vörös kémény, a Keserves, a Viharmadarak, a Szalmakalapos önarckép, az Önkínzó önarckép).

1938

nyarán Ortutay Gyula társaságában Bátorligeten dolgozik. Decemberben Barcsay Jenővel és Székessy Zoltánnal közös kiállítása nyílik az Ernst Múzeumban. Kritikai-erkölcsi siker.

1939

tavaszát ismét Budakeszin tölti. Nyáron feleségével Hollókőre utazik (Hollókői vörös feszület).

1940

Ismét Budapestre, az Ipar utcába költöznek. Dési Huber hozzáfog külvárosi táj sorozatához.

1941

márciusában kiállítás az Almássy-Teleki Éva Művészeti Intézetben Barcsay Jenő, Domanovszky Endre, Gadányi Jenő és Ferenczy Béni társaságában. A Népszava karácsonyi számában megjelenik Tanulmány a negyedik rend művészetéről című írása.

1942

Az év elején ismét Budakeszin tölt rövid időt, a szanatóriumban. - A Népszava vitát nyit tanulmányáról. A hozzászólásokra Dési Huber a lap február 8-i számában válaszol. - Március 22-én a Népszava közli Derkovits Gyula életéről és művészetéről szóló tanulmányát; decemberben pedig Az Ország Útja Az impresszionizmus és ami utána jött című írását. A nyarat feleségével együtt, ismét Désett tölti: itteni élményei elindítják a bivalyokról, a dési templomról és a Szamos partjáról, a városról és a város környékéről festett kompozícióinak ciklusát.

1943

májusában (Barcsay Jenő, Domanovszky Endre, Gadányi Jenő gr. Pálffy Péter és Borsos Miklós társaságában) tárlatot rendez új képeiből Almássy-Teleki Éva Művészeti Intézetében. A nyarat ismét Désett tölti, és folytatja az 1942 nyarán megkezdett ciklusokat. Újabb önarcképeket fest (Kék sapkás önarckép, Felszólaló). Az ősz folyamán egészsége rohamosan romlik, képei közül csak a Szamos-parti görbe fák befejezéséhez van ereje.

1944.

január 15-én a budakeszi tüdőszanatóriumba szállítják. Január végén a Szinyei Társaság neki ítéli a Szinyei-díjat.

1944.

február 25-én Dési Huber István a budakeszi szanatóriumban meghalt.



Forrás: Horváth György: Dési Huber István, Gondolat Könyvkiadó, Bp., 1976, 297-299. oldal



Vissza a kezdőlapraVissza az oldal elejére