"A szlávok hódolása Árpád előtt" |
ÉRDEKESSÉGEK | |
| A honfoglalás mondája | ||
| A festmény otthona: az Országház | ||
|
Szelesi Zoltán: Munkácsy Honfoglalás-a Szegeden |
||
| Versek | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
A honfoglalás mondája
(részlet)
Mint a többi krónikás szerint, Anonymus szerint is a magyarok Scythiából jöttek ki; ez igen nagy föld s Dentumogernek is nevezik; határa kelet felé az északi résztől a Fekete-tengerig terjed, mögötte pedig a Don nevezetű folyó van nagy ingoványokkal. Bőven találkozik benne a nyuszt, úgy hogy nemcsak nemes és nem nemes abból ruházkodik, hanem a gulyás, kanász és juhász is azzal ékesíti öltözetét. Lakosai nem mesterséggel készített házakban, hanem csak nemezből készült sátrakban laknak, húst, halat, tejet és mézet esznek, sok barmot tartanak s vadak bőrével ruházkodnak. Scythia első királya a bibliai Jáfet fia, Mágog volt; ennek nemzetségéből származott Attila, ki 451-ben hatalmas erővel jöve Pannonia földére s "királyi lakot alkota magának a Duna mellett, a hévvizek fölött, és minden régi műveket, melyeket ott talált, megújíttata és igen erős kőfallal megépíte, melyet magyar nyelven most Budavárnak, a németek pedig Eczilburgnak neveznek." Mágog nemzetségéből származott Ugek, Álmos vezér apja is. Scythia idővel szűk levén a megszaporodott nemzetek táplálására és befogadására, a hét fejedelmi személy, kiket hetumogernek neveztek, elhatározták, hogy kivándorolnak s új lakóhelyet keresnek maguknak. Belátván pedig, hogy e nagy feladatot csak úgy hajthatják végre, ha vezér és parancsoló leend fölöttük, fejedelmökké megválasztották Álmos vezért s véröket pogány szokás szerint egy edénybe bocsátva, megerősítették az esküvést, hogy fejedelmöket követni fogják, a hova szerencséje vezetendi.
Az eskü pontjai ezek voltak: 1. Míg éltük tart, mind maguknak, mind maradékaiknak is, vezérök mindig Álmos nemzetségéből legyen. 2. Ha valami jót munkájokkal szerezhetnek, senki közülök ki ne legyen zárva belőle. 3. Azon fejedelmi személyek, kik Álmost szabad akaratjukból választották urokká, se maguk, se fiaik soha a vezér tanácsából s az ország tisztjéből egyáltalában ki ne rekesztessenek. 4. Ha valaki utódaik közül hűtelenné lenne a vezér személye ellen és meghasonlást mívelne a vezér rokonaik között, a vétkesnek vére ontassék, miként az ő vérök omlott az esküben, melyet Álmos vezérnek tettenek. 5. Ha valaki Álmos vezér és a többi fejedelmi személyek utódaiból esküjöket meg akarná szegni, átok alá legyen vetve mind örökre.
A hét férfiú nevei ezek valának: Álmos, Eleud (Előd), Kundu, Ound, Tosu (Tas), Huba és Tuhutum.
A 884-ik esztendőben, "miként az esztendők szerénti krónikákban megvagyon", megindúltak nyugat felé. Az Etil (Volga) vizén pogány szokás szerint tulboura (tömlőkre) ülve úsztattak át s ellenmondás nélkül megérkeztek Kiev városáig. A ruthének a kunokkal szövetkezve, megtámadták a magyarokat, de ezek erősen megverték őket; "a kunok tar fejeit Álmos vezér vitézei mint a nyers tököt úgy aprítják vala". Ekkor a ruthének és kunok vezére Kiev város falai mögé menekültek, melyeket a magyarok víni kezdtek; a magyarok "hágcsókat kezdvén a kőfalhoz rakni", a ruthénok és kunok megfélemedének és békét ajánlottak. Fiaikat túszokúl adták Álmos vezérnek s küldének velök tízezer márkát, ezer lovat, ruthén szokás szerint ékesített nyereggel és fékkel, száz kun gyermeket, negyven teherhordó tevét, menyét- és nyestbőrt száma nélkül. Egyszersmind kérték a magyarokat, hogy Galicia földjét elhagyva, a Havas-erdőn túl nyugat felé Pannonia földjére szálljanak. Meghódoltak a kunok is s hét vezérök: Ed, Edumen, Etu, Bunger, Ousad, Boyta és Ketel, látván Álmos vezér kegyességét, lábaihoz borultak s megesküdtek, hogy urokká ismerik s oda követik, a hova szerencséje vezetendi. "A ruthének közül is sokan Álmos vezérhez csatlakozva, vele Pannoniába jövének, kiknek maradéka mai napig különböző helyeken Magyarországban lakik." Lodomér és Halics vezérei ellenállás nélkül meghódolván s gazdag ajándékokat adván, Álmos a Havas-erdőn keresztül megindult Pannoniába.
Az akkori Magyarországot így írja le Anonymus: "A földet pedig, mely a Duna és Tisza között fekszik, Keán, Bolgárország nagy vezére, Szalán vezér ősapja foglalta el a ruthének és lengyelek határszéléig s oda szlávokat és bolgárokat telepített lakni. A földet pedig, mely a Tisza és Igfon erdeje között van, mely erdő Erdeuelu (Erdély) felé fekszik, a Maros folyótól a Szamos folyóig, Morout vezér foglalta el magának, kinek unokáját a magyarok Menumoroutnak nevezték, mivel több ágyast tart vala, s azon földön úgynevezett kozár népek lakozának. Azon földet pedig, mely a Maros vizétől Orsova váráig vagyon, bizonyos Glad nevű vezér foglalta el, ki Widdin várából a kunok segélyével kijött, s kinek nemzetségéből származott Ohtum." A magyarok a hungi (ungi) részekre megérkezvén, azon helyet, melyet legelsőbben elfoglaltak, Munkácsnak nevezték el s negyven napi pihenőt tartottak. A szlávok pedig, kik e földön laktak, önként meghódoltak. Egyúttal beszélték, miként foglalta el Attila király halála után a Bolgárországból kijött nagy Keán vezér, Szalán ősapja a görög császár segélyével és tanácsával azon földet, miként hozták magukat a szlávokat Bolgárország földjéről a ruthének határszélére s miként bírja most vezérök, Szalán őket. Hungvár parancsnoka Loborczy ispán volt, ki a magyarok elől menekülni akarván, a várból megszökött s a magyarok kezébe esett. Ezt a Laborcza folyó mellett felakasztották. Álmos Hung várába bevonúlván, fiát, Árpádot tette fejedelemmé; "és Árpádot hungvári vitéznek, és Hungtól minden vitézeit hungváriaknak nevezték az idegenek nyelvén."
Árpád mindenekelőtt a Tisza és Bodrog között levő földet foglalta el Ugocsáig. Ekkor Szalán követeket küldött Árpádhoz, azzal az üzenettel, hogy a Bodrog folyón át ne merjen lépni, mert a görögök és bolgárok segítségével meg fogja őt fenyíteni. Árpád a maga barmai részére a Sajó vizéig terjedő földet kérte s egyúttal két kulacs Duna-vizet és nyaláb füvet Alpár homokjáról, hogy lássa, ha édesebbek-e Alpár homokjának fűvei a scythai fűveknél, s ha a Duna vize jobb-e a Don vizénél? Elbocsátva Szalán követeit, Árpád külön követséggel tizenkét fehér lovat, tizenkét tevét, tizenkét kún gyermeket, a fejedelemnek tizenkét igen okos ruthén leányt, tizenkét hölgymenyét- s tizenkét nyuszt-bőrt és tizenkét aranyos köntöst küldött Szalán udvarába. Egyszersmind megbízta embereit, hogy a földet kémleljék ki. Szalán kénytelen-kelletlen teljesíté Árpád kivánságát; nemcsak a Duna-vizet és alpári füvet küldé meg neki, hanem átengedte a Sajóig való földet is lakosaival együtt. Árpád ekkor a földet birtokába veendő, Szerencsig haladt.
Azután a Bihar várában székelő Mén-Maróthoz küldött Árpád követeket, kérvén tőle, hogy engedje át neki a földet a Szamos vizétől a nyíri határszélig és a meszesi kapuig. De Mén-Marót hallani sem akarván a követelt földterület átengedéséről, Árpád Tas, Szabolcs és Tuhutum vezérlete alatt sereget küldött ki, hogy a földet meghódítsa. Mén-Marótot ekkor oly félelem szállotta meg, hogy kezét sem merte fölemelni; népei meghódoltak s a magyarok elfoglalták a Szamos vizéig való térséget. Szabolcs és Tas bevették Szatmár várát is, az őrséget bilincsekbe verték s a lakosok fiait kezesekül vették.
Tuhutum Árpád engedélyét kikérve, a Meszes kapun át behatolt Erdélybe, hol akkor bizonyos Gelou nevű blach uralkodott. Az Almás folyó vizénél találkoztak egymással s Gelou csatát veszítvén, midőn a Szamos mellett épült vára felé sietett, Tuhutum vitézei utólérték s a Kapos folyó mellett megölték. A föld lakói urok halálát látván, azon helyen, melyet Esküllőnek neveznek, esküvel fogadtak hűséget Tuhutumnak.
Árpád és nemesei azután tanácsot tartván, követeket küldöttek Szalánhoz, kik ez újabb győzelmeket neki hírül vigyék s kérjék tőle a Zagyva vizéig való földet. Szalán ijedtében teljesíté Árpád kivánságát s a kért földet átengedé. Árpád Szerencsről megindulva s híveinek földbirtokokat osztogatva, lejött a Zagyva vizéig s meghódoltatá a föld minden lakosait a Köröstől a Szepes erdőig. Majd Zuardot, Kadusát és Hubát az ország észak-nyugati részének meghódításával bízta meg; ezek a Nyitráig elterülő földet birtokukba kerítvén, Zobor nyitrai vezér hadait verték meg s őt magát a Zobor hegyen felakasztották. Egymásután bevették azután Sempte, Galgócz, Trencsén, Bolondócz és Bán várakat, elszáguldoztak a Morva vizéig s "Magyarország határait torlaszokkal megerősítvén, Boronáig (Brünnig) és Saruvárig tűzték ki."
E közben Szalán, midőn a magyarok hatalmát és tetteit megértette, hogy őt is országából ki ne űzzék, követeket küldött a görögök császárjához és a bolgárok fejedelméhez, hogy adjanak neki segítséget a magyarok vezére, Árpád ellen való harczra. A görög császár és a bolgár fejedelem nagy sereget küldöttek Szalánnak, ki Titelből elbizakodva üzente meg Árpádnak, hogy hagyja el a földet s térjen vissza szülőföldére. Árpád azt felelte Szalánnak, hogy a földet, mely a Duna és Tisza közt fekszik, úgy szintén a Duna vizét a tizenkét fehér lovon megvette, maga Szalán földje jóságát dicsérve küldött egy nyaláb füvet Alpár homokjáról s két kulacscsal a Duna vizéből. Hagyja el tehát ő a földet s takarodjék gyors futással a bolgárok országába, honnan ősapja kiszállott. Alpárnál találkozott egymásssal a két ellenfél; a két sereg egymáshoz közel éjtszakázott, egyik sem mert egész éjjel aludni, hanem nyergelt lovaikat kézen tartva, virrasztának. Reggel Árpád vitézeihez buzdító beszédet intézve, Lél, a Tas fia kürtjébe fútt, Bulcsu pedig zászlót emelve, rá rohantak Szalán táborára, melyet csakhamar szétszórtak. Szalán futásban keresett menekülést s Bolgár-Fejérvárig (Belgrádig) meg sem állott. A menekülő görögök és bolgárok a Tiszát kis folyónak gondolva, át akarták úszni, de nagy részök a habokba veszett. "Honnan azon helyet, hol a görögök elvesztek volt, az naptól fogva maig görög révnek nevezik."
Árpád ekkor a Körtvélytó mocsár mellett táborozott s ott maradt vitézeivel a Gyümölcsény erdő mellett harmincz napig. "És azon helyen a vezér és nemesei megállapíták az ország minden szokásos törvényeit és minden igazait, miként szolgáljanak a vezérnek és előkelőinek, vagy miként tegyenek törvényt minden elkövetett vétek felett. És azon helyet, hol mind ezeket elrendelték vala, a magyarok tulajdon nyelvökön Scerijnek nevezték, mivelhogy ott vették volt szerbe az ország minden dolgát." Majd a Duna-Tisza közét bejárván Árpád, meghódoltatá s Bolgár-Fejérvár ellen is sereget küldött, mely a bolgárok fejedelmét hódolásra kényszerítette s elfoglalta egész Rácz- és Horvátországot. Ugyanez a sereg visszatérőben bevette Zágráb, Pozsega és Valkó várát.
Bodrog vára mellől Árpád a Csepel-szigetre vonult, hol fejedelmi lakokat csináltata s lovászainak mesteréül egy Sepel nevű, igen értelmes kún embert rendelt, kiről a sziget is nevét nyerte." Árpád vezér és nemesei itt időztek "április havától október haváig." Innen küldött Árpád egy sereget Glád vezér ellen, ki a Maros folyótól Horom váráig uralkodott. A Temes vizénél várakozott Glád kún, bolgár és blach hadaival. A magyarok vezérei Zuard, Kadusa és Boyta voltak, kik nagy győzelmet arattak; az ellenség úgy dőlt előttük, mint a kévék az aratók után. Glád Keve várába menekült, melyet azután önként átadott a magyaroknak. Zuard és Kadusa arra is engedelmet nyertek, hogy Görögországban tegyenek hódításokat.
Csepel-szigetről Árpád, átkelvén a Dunán, Attila városába, Eczilburgba ment, hol a királyi palotákban nagyszerű lakomákat és ünnepélyeket tartott. Innen két sereg indíttatott útnak; az egyiket Ete és Boyta vezetése alatt Baranya vidéke ellen, a másikat Usubu és Euse vezérlete alatt Veszprém városa ellen. Ezek az egész vidéket meghódították s ekkor Árpád is megindult a sereg harmadik részével; Szent Márton hegye mellett ütött tábort s elfoglalta a földet a Mura-melléki karantánok határszéléig.
Visszatérve a Csepel-szigetre, Mén-Marót bihari vezér ellen küldött Árpád sereget Usubu és Velek vezérlete alatt. Ezek a Kórógy vize mellett szállottak táborba. "És a székelyek, kik elébb Attila király népei voltak, meghallván Usubu hirét, mindnyájan békeségesen elébe menének s fiaikat különféle ajándékokkal önként túszokúl adák s Usubu serege előtt az első sorban kezdének Mén-Marót ellen harczolni." Mén-Marót megijedt a magyarok közeledtének hirére, vitézeit Bihar várában hagyván, az Igfon erdőbe menekült. Usubu és Velek pedig tizenkét napi küzdelem után bevették Bihar várát; Mén-Marót békéért könyörgött, lemondott birtokáról s tulajdon leányát is felajánlotta Árpád fiának, Zultának. A leányt nagy tisztességgel és örömmel vitték a magyar fejedelmi székhelyre, Mén-Marótot pedig meghagyták Bihar várában. Ekkor Árpád vezér fiát, Zultát, az ország előkelőinek és vitézeinek esküjét vevén, nagy tisztességgel vezérré emeltette. Mén-Marót ezután a második esztendőben fiú nélkül halván el, országát vejének, Zultának hagyta. A 907. évben Árpád vezér is elköltözött e világból, "ki tisztességesen lőn eltemetve egy kis patak forrása fölött, mely egy kőmederben folyik alá Attila király városába; holott is a magyarok megtérése után egyház épült, melyet Fejéregyháznak neveznek, boldog szűz Mária tiszteletére."
Ime, rövidre összefoglalva, ilyennek képzeli Anonymus a honfoglalás lefolyását. Mi a valóság és mi a monda ebben az elbeszélésben, azt ma már nehéz megállapítani. Annyi kétségtelen, hogy főbb adatai megbizhatatlanok; de a részletekben, úgy látszik, az élő hagyományt használta forrásul.
Forrás: Nagy képes világtörténet, IV. kötet: A népvándorlás kora - Az iszlám, VIII. rész: Magyarok, LVI. fejezet
http://mek.oszk.hu/01200/01267/html/04kotet/04r08f56.htm
Az Országház
A köztársasági elnök fogadószobái
Napjainkban az Országház szárnyainak két szélső traktusa kiemelkedő közjogi méltóságaink rezidenciái: az északi a miniszterelnök, a déli pedig a köztársasági elnök munkahelye. Az elnöki irodából két nevezetes terem is nyilik. Az egyikben a két világháború között a magyar kormányzók apoteózisát festette meg Udvary Géza és Diósy Antal. Az egyikben a két világháború között a magyar kormányzók apoteózisát festette meg Udvary Géza és Diósy Antal. Előbbi a hosszanti falfelületen a déli harangszót hallgató Hunyadi János diadalát ábrázolta - innen származik egyébként a Nándorfehérvári terem elnevezés. ...
Az elnöki irodából nyíló Munkácsy-terem a Parlament legjelentősebb műtárgyának otthona.
A Párizsban élő mester "Honfoglalás" című alkotása eredetileg a képviselőházi ülésterembe készült, de nem csupán az akusztikai okokból megemelt elnöki emelvény miatt nem került oda. Számos honatya kifogásolta ugyanis, hogy Munkácsy Mihály győzedelmes alávetés helyett békés üdvözlésként ábrázolta a honfoglalók és a vízzel, földdel megjelenő őslakosság (a nemzetiségek!) első találkozását. Csak a húszas években került végül a kép mai helyére.
Forrás: http://www.mkogy.hu/guide/visith.htm
Szelesi Zoltán:
Munkácsy Honfoglalás-a Szegeden
(részletek a tanulmányból)
. . .
1891. október 26-án, míg Munkácsy Szegeden tartózkodott, két jelentékeny "közalkotás": a Felsőtanyai Központ és a Belvárosi Kaszinó avatóünnepsége is megtörtént. Mindkettő nevezetes esemény volt. Az utóbbi az urak, az előbbi a parasztok számára. ... . . .
Magyarországi tanulmányútjáról Munkácsy 1891 október végén tért vissza Párizsba, "... s októbertől áprilisig egyfolytában dolgozva a kép kartonját és végleges tervét elkészítette." E nagyméretű szénvázlata később Szegedre került. Kartonja alapján kezdett terjedelmes vásznának megfestéséhez, ezért ennek jelentőségére ki kell térnünk. *
Az alábbiakban a Honfoglalás nagy olajvázlatának és szénvázlatának Szegedre kerüléséről emlékezünk meg. *
Bevezetőnkben jeleztük, hogy Munkácsy és Szegeddel kapcsolatos emlékező írásunkat, a nagy magyar festő születése 120. évfordulójának tiszteletére szántuk. Igyekeztünk feltárni Tisza-menti városunk és Munkácsy Mihály emberi-művészi vonatkozásait. Különös tekintettel figyeltük jelentős alkotásán, a Honfoglalás-on levő - dél-alföldi néphez kötődő - emberábrázolások eredetét. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy nem ez a tanulmány fújja le először az eltelt félévszázad porát Munkácsy történelmi képéről, hanem az a tizenöt évvel ezelőtt létrehozott kiállítás, amelyet 1950 nyarán a szegedi múzeumban rendeztek meg. Nyilván nem vonunk le semmit felszabadulás utáni tárlataink egyik legkimagaslóbbikának, az 1952-ben rendezett és százezres tömegeket megmozgató Munkácsy-kiállításnak értékéből, ha azt állítjuk, hogy a Honfoglalás sok-sok év utáni "hivatalos felfedezése", vagy ha tetszik, "művészetpolitikai rehabilitálása", valójában nem a Műcsarnokban, hanem ezt megelőzően, két évvel, a Móra Ferenc Múzeumban történt. Munkácsy Mihály halálának 50. évfordulója alkalmából a szegedi múzeum egyik különtermében mutatták be a Honfoglalás nagy szín- és szénvázlatát, valamint azokat a felkutatott és első ízben nyilvánosságra kerülő studiumokat, melyeket a mester e művéhez készített. A sikeres tárlat nemcsak a Honfoglalás tartalmi és formai alakulásának nyomonkövetésében segítette a nézőket, hanem az ott elhelyezett fényképek, újságcikkek és könyvek is a mű teljesebb megértését és élvezését szolgálták.
Munkácsy Mihály születésének 120. évfordulója 1964-ben volt. Ez alkalomra szánt írásunkban felidézzük egykori szegedi tartózkodásának eseményeit és azt, hogyan került a Honfoglalás c. nagy színvázlata Szegedre. Munkácsynak Szegedhez való kapcsolata jóval túlhaladta az általános érdeklődés és a hivatalos, szerződésbeli összeköttetésének kereteit. Számára Szeged nem csupán "megrendelőt" jelentett, hanem érzelmileg őszintén meghatotta az a művészet iránti páratlan áldozatkészség, amellyel e vidéki magyar város a honalapítást megörökítő, s az országházba szánt művének hasonló változatát kívánta vele elkészíttetni. Munkácsy 1891 októberében járt Szegeden. Ekkor szerzett élményeihez és kutatómunkájához kötődik életművének két jelentős alkotása: a Honfoglalás alakjainak megformálása és az e művét követő szocialista hatású képének, a Sztrájk-nak koncepcionális kialakítása.
Munkácsyval Szeged közönsége 1882 márciusában "találkozott" először. E képletes ismerkedés úgy történt, hogy egy budapesti műkereskedő az itteni régi Hungária szállóban szobát bérelt ki és ebben mutatta be Munkácsy Búsuló betyár c. festményét. A kiállított mű sikere nemcsak a tárlat meghosszabbítására ösztönözte a kereskedőt, hanem, hogy megszerezze és emellett bemutassa a mester Krisztus Pilátus előtt c. alkotásának "fénynyomatú képét" is. A Szegedről Vásárhelyre vitt - alig egy hétnél tovább tartó - alkalmi tárlatnak több mint 1600 látogatója volt.
Munkácsy és a szegediek másodszori "valóságos" találkozása, kilenc évvel később, 1891 őszén történt. Ezúttal azonban az élelmes fővárosi üzletember nélkül, személyesen jött el hozzánk. Mielőtt a látogatásával kapcsolatos eseményekre rátérnénk, meg kell emlékeznünk egy epizódról, amely Munkácsy 1890 októberi magyarországi útjához kötődik. A feleségével hazatérő mester többek között egy aradi szoborleleplezési ünnepségen vett részt és neje, nővére, valamint rokona, Koós Ede társaságában megtekintette az ott rendezett képkiállítást is. Az Aradon időző Munkácsyt két szegedi művészjelölt, Kiss Sándor és Tóth Molnár Ferenc keresték fel, és bemutatták festményeiket. A mester kivált Tóth Molnár munkáit tartotta figyelemre méltónak, akit arra biztatott, hogy képeztesse magát tovább. Az aradi tartózkodás alkalmából a Szegedi Napló megemlíti, hogy Szolnokon, amíg a vonat állott, az átutazó művész a pályaudvaron egy báránybőr-süveges magyar parasztot látott. A különös alakú süveg annyira megtetszett neki, hogy azt gazdájától, a jó vásárnak örvendő paraszttól, három forintért megvette. Minden bizonnyal ez is egyike volt azoknak a ruházati kellékeknek, melyekből Munkácsy a Honfoglaláshoz szorgos buzgalommal oly sokat gyűjtött össze.
1890 decemberére Munkácsy a Honfoglalás kompozícióját több rajzon és kisebb színvázlaton keresztül véglegesen kialakította. Mielőtt nagy festményéhez hozzákezdett volna, egész sereg adatot és korabeli tárgyat gyűjtött egybe, hogy a honfoglaláskori magyar, szláv viselet és fegyverzetre vonatkozó régészeti dokumentumok alapján hitelesen ábrázolja szereplőit. Neves budapesti archaeológusoktól, történészektől kért és kapott ez ügyben szakmai támogatást, Itt említjük meg Kacziány Ödön szegedi festőművésszel való kapcsolatát is. Munkácsynak tudomására jutott, hogy az Erdélyből származó Kacziány, az ott élő székelyekről rajzokat, tanulmányokat készített. Munkácsy levélben kérte Kacziányt, hogy engedje át neki e tanulmányfejeket. De megbízta azzal is, hogy a szegedi múzeumban őrzött honfoglaláskori leleteket - kengyelvasakat és zablákat - rajzolja le számára. Kacziány Munkácsy kívánságát szívesen teljesítette, sőt még néhány helybeli, alsóvárosi parasztról készített vázlatát is elküldte a neves mesternek.
Az itthonról kapott régészeti, néprajzi és egyéb adatok azonban nem elégítették ki a művészt. 1891 áprilisában az a hír járta, hogy Munkácsy "... szeptemberben Magyarországra utazik, mint mondja, egy kis magyar levegővel akarja inspiráltatni magát a munkához. Terve különben a Tisza mellékéről tiszta magyar típusú modelleket vinni Párisba." Valóban, ez év őszén, október első napjaiban - miután a nagy történelmi kép megfestéséhez Neuilly-ben külön műtermet építtetett - hazai tanulmányútra indult. Előbb Budapesten töltött bizonyos időt, majd Szentesre látogatott, ahol rokonánál, Zsilinszky Mihály akkori főispánnál szállt meg. Innen utazgatott ki egy vele érkező Ecsy nevű fényképésszel "modellszerzésre", a környékbeli falvak parasztjai közé. De a vendéglátó városban, Szentesen is talált olyan rég itt élő alföldi parasztokat, akikről az egyik akkori helyi lap így ír: "Világhírű festőművész, hazánk fia, a vármegyeháza udvarán pénteken és szombaton számos, leginkább a munkásosztályhoz tartozó egyénről vett egyes, kisebb és nagyobb csoportú felvételeket. Itt többek között modellül szolgált a nagy művésznek egy 87 éves öregember is, aki ősi szokás szerint még ma is befonva viseli hosszúra növesztett haját." A mester szentesi tartózkodásához kapcsolódik az is, hogy Jósa Lászlót, egy általa tehetségesnek tartott itteni kezdő festőt, közbenjárására a Benczur-mesteriskolába állami ösztöndíjas növendékként felvették. Munkácsy Szentesről, a szomszédos Csongrádra és Szegvárra utazott, ahol bár csak rövid időt töltött, mégis sikerült az őt érdeklőkről fényképet készítetnie.
Munkácsy úgy gondolta, hogy Csongrád megyei útja során pár napra Szegedre is ellátogat és felkeresi itteni rokonait. Érkezését a Tisza-parti városban október 12-re várták. Az állomáshoz vezető utcákon lelkes tömeg hullámzott, de a művész, közbejött elfoglaltsága miatt ekkor nem érkezett meg. Csak tizenhárom nappal később, erdélyi útja után, október 25-én lett Szeged vendége. Amikor a délutáni gyorsvonat a pályaudvarra berobogott, hatalmas éljenzéssel fogadták. Munkácsy és az őt hivatalosan kísérő Tisza Lajos az utolsó kocsiban ültek. Velük jött Szegedre Ivánkovits János és Novák József helyi országgyűlési képviselők társaságában Mikszáth Kálmán is.
A Felsőtanyai Központ átadási ünnepségére Szegedről különvonat vitte a városi vendégeket, élükön Tisza Lajossal és Munkácsyval. A vonat a balástyai őrháznál állt meg, ahol az érkezőket, az előkelőségeket és tisztviselőket lovasbandérium, és a tanyák idesereglő népe fogadta. A társaság ezután kocsikon, dobpergés és trombitaszó mellett, a félórányira levő központi telepre hajtatott. Itt mintegy 8-10 ezres tömeg fogadta és üdvözölte őket. A hivatalos épületek átadása és az új kápolna felszentelése után, megkezdődött a városiak és a tanyaiak ebéddel-tánccal egybekötött közös szórakozása. Munkácsy itt ismert meg néhány olyan idevaló parasztot, akik a Honfoglalás népi alakjainak modelljei lehettek. Erről a kedélyes kirándulásról később, Munkácsy halálakor írt Mikszáth Kálmán cikket. Élvezetes tárcájában olvashatjuk, hogy "... ki volt adva a rendelet a pusztai kapitányoknak, hogy ami jóképű férfinép vagyon köröskörül, két mérföldnyire a báránycímerű város tanyájától, az mind ott legyék, de az öregje is... Összesereglettek a férfiak. Gyönyörű típusok akadtak: ős arcok, szőrrel benőve egészen a szemig, csontos, körteképű kunok, laposfejű tatárok, keresztbe vágott szemmel, nyomott, pogácsaképű besenyők, széles, girbe-gurba fiziognómiájú, zömök termetű magyarok, apró, mélyen bentülő szemekkel... A fotografus ott volt velük s rögtön lekapta, amelyik megtetszett a nagy művésznek."
A szép számban összegyűlt parasztfiatalsággal, a vidáman táncoló legényekkel és lányokkal Munkácsy hosszasan elbeszélgetett. Érdeklődéssel kérdezgette őket szokásaikról és népviseletükről. A tanyaiak közül különösen Barna János, öreg juhász tetszett meg neki, akiről több felvételt csináltatott. Ugyanekkor lefényképeztetett néhány legény- és leánycsoportot, akiknek képeit a Vasárnapi Újság is leközölte. Az országosan népszerű lap a felsőközponti ünnepséget hosszú cikkben méltatta s befejező soraiban hangsúlyozza, hogy "... kiválóbban érdekessé válik ez ünnepély az által, hogy épp ott folyt le, hol már ezer év előtt Pusztaszeren, a vezérek vérszerződésekor a magyar tábor tanyázhatott."
Munkácsy hazai tanulmányútjának az volt a célja, hogy készülő történelmi képéhez, a Honfoglalás-hoz felkutassa Árpád népének utódait. Híres orosz kortársa, Rjepin is, a Zaporozsei kozákok megfestése előtt Ukrajnába látogatott el, hogy kiválassza alkotása elhitető erejű hőseinek modelljeit, a kozákok századokon át ott élő leszármazottjaiból.
"A tanyai kultur-központ felszentelése" után, az este visszatért városi társaság, a Szegedi Belvárosi Kaszinó új otthont avató ünnepségén vett részt. Itt ismerkedett meg Munkácsy Szeles Olgával, a fiatal, mongolos arcú szegedi lánnyal, akit lerajzolt és fényképet kért tőle. Később ő lett a Honfoglalás egyik nőalakja, az a vezéri sátor előtt álló asszony, aki gyermekét a magasba tartja. Munkácsy századvégi modellje 1965-ben, kilencvenkét éves korában hunyt el. Özv. Kopasz Istvánnénak felejthetetlen emlék maradt a nagy festővel való találkozása.
A Belvárosi Kaszinó díszvacsoráján Munkácsy is felszólalt: "... Nekem, mondá, napokig kellett utaznom Párisból a pusztákra, hogy ihletet szerezzek. De a pusztákról a civilizáció központjába mindössze egy félórát, mert Szeged igazán kulturális középpont." Befejezésül megköszönte "... azon kedves fogadtatást, melyben őt, a művészet szerény ápolóját részesíti Szeged, melynek boldogságot kíván." Ha a korabeli helyi lapok Munkácsyval kapcsolatos híradásait gondosan figyelemmel kísérjük, akkor meg kell említenünk azt a kis epizódot is, amikor a mester szegedi rokonai és Tisza gróf társaságában felkereste Letzter és Keglovich neves fényképészműtermét a városban. Itt róla és kísérőiről felvételeket csináltatott. Az újság azt írja, hogy ez "... annál följegyzésre méltóbb, mivel a nagy művész - a saját mondása szerint - nagyon ritkán adta rá fejét arra, hogy lefotografáltassa magát. Kevés arcképe is van forgalomban. Jobbára azok is másolatok, mint ezt ma megjegyezte." Az ekkor készült felvételek egyikét: Munkácsy és Tisza Lajos közös mellképét a Vasárnapi Újság közölte le.
Munkácsy ihletetadó benyomásokkal 1891. október 27-én utazott vissza Budapestre. A mester örömmel beszélt szegedi tartózkodásáról és megígérte, hogy máskor is ellátogat Szegedre.
Úgy véljük, hogy Munkácsy Szegeden emberi és művészi szempontból egyaránt értékes benyomásokat szerzett. Gondoljunk csak adatgyűjtő tevékenységére: megtekintette a szegedi múzeum régészeti gyűjteményének honfoglaláskori leleteit, néprajzi vonatkozású tárgyi emlékeket gyűjtött össze. Megismerte az Alföld e részének jellegzetes táji arculatát, antropológiai vizsgálódást végzett a környék néptípusairól, de megismerhette a dél-magyarországi pásztorok, halászok és földművesek hagyományokat őrző gondolkodásmódját is. Munkácsy hazai tanulmányútja - ezen belül a szegedi, csongrád megyei tartózkodása - bármilyen rövid volt, de élményei inspiratív, feltöltő hatásúnak mondható. Nagyban segítette ez őt a Honfoglalás részleteiben való megoldásához és képének végleges kialakításához.
Tulajdonképpen e kompozíciós szénrajzán sikerült eddigi elképzeléseit összefoglalnia. Művének tartalmi és formai vonatkozásai ezen kristályosodtak ki. Az eddigi kisebb színvázlatain csak a témát alakítgatta, s figurái jelzésszerűen voltak ábrázolva. Nagy szénvázlatán viszont az alakokat jellegzetes típusokká fejlesztette. Ezzel egyidejűleg képének tömegeit szerkezetileg csoportosította, így a megjelenítés hatásosabbá és nagyszabásúbbá vált. A szénvázlat felépítésileg általában egyezik a befejezett festménnyel, némi eltérés azonban megfigyelhető közöttük. Például a háttérben levő kisebb alakok száma jóval kevesebb. Az Árpád mögötti előkelőségek társasága sem oly tömbszerűen zárt hatású, mint a festményen. A szénrajzon a vezéri-sátor helyett egy domb magaslik, és ennek tetején - eléggé halványan - álló, vagy lovon ülő harcosokat s néhány fatörzset látni. A festmény baloldalán, a tömeg mögött, hiányzik egy magasló fa, amelyre viszont a kompozíció kiegyensúlyozottsága miatt szükség volna. Szerkezetileg és eszmeileg eléggé lényeges, hogy a szláv hódolók köréből hiányzik az Árpád előtt mélyen meghajló, karjait széttáró követ alakja. Megfigyelhető, hogy ennek az alaknak pontos elhelyezése, - vagy éppen mellőzése - Munkácsynak sok gondot okozott, mert felvázolását két helyen is eredménytelenül kísérelte meg. Összbenyomásként megállapíthatjuk, hogy a szegedi nagy szénvázlat levegősebb, áttekinthetőbb, ennélfogva nyugodtabb hatású, mint az erről készült, de elrészletezett, stafázsszerű alakokkal, fegyverekkel, zászlókkal stb. zsúfolttá tett befejezett alkotás.
Mint tudjuk, Munkácsy megfeszített erővel dolgozott a Honfoglalás-on, melyet végül is egyre súlyosbodó betegségével küszködve, 1893 tavaszán fejezett be. Utolsó ecsetvonások előtti művéről a szegedi lapok is hírt adtak. A festményt méltató sorokon kívül azonban hangot kapott az az ellentét is, mely a kép felsőházi ülésteremben való elhelyezése miatt Tisza Lajos és az Országházat tervező Steindl Imre között támadt. A vitát a helyi újságok is a két ember esztétikai nézeteltérésével magyarázták, pedig emögött politikai tendencia volt. A kész képet 1893 májusában a párizsi Szalonban bemutatta, amiről Rákosi Jenő küldött haza tudósítást. Helyi vonatkozásban a Honfoglalás-t - ennek Budapestre kerülésekor Bartos Fülöp méltatta, aki nemcsak a Szegedi Híradó-ban megjelent cikkében, hanem a Dugonics Társaságban tartott előadása alkalmával is részletesen elemezte és hangsúlyozta a festmény eszmei és művészi érdemeit. Munkácsy alkotását azonban mind a francia, mind a hazai kritika általában elmarasztalta. A bírálat politikai vonatkozásban túlzottan sovinisztának tartotta a honfoglaló magyarok és a behódoló szlávok közti magasabb, illetve alacsonyabb faji, szellemi megkülönböztetés hangsúlyozását. Művészileg pedig azt a törekvést kifogásolták, hogy a nagyméretű történelmi képet, nem a tőle várt módon oldotta meg, hanem azon az impresszionizmus eredményeit igyekezett, éspedig sikertelenül alkalmazni. Festményével a mester maga is elégedetlen volt: "... helyes megoldást kereső türelmetlenségében még nagy művének kiállítása alatt készítette el azt a vázlatot, amely a szegedi múzeumba került."
Ha alaposabban tanulmányozzuk a Honfoglalás-t, megállapíthatjuk, hogy a Szegedre került nagy színvázlaton Munkácsy sikeresebben valósította meg elképzeléseit, mint a véglegesnek szánt parlamenti képen. Ezzel kapcsolatban utalunk a művész idevágó megnyilatkozására, valamint monográfusának, Végvári Lajosnak véleményére.
1893 júniusában Munkácsy egyik levelében ezt írja: "La Malou-ból visszatérve a nagy vázlaton megtettem minden változtatást, és pedig azt hiszem igen előnyösen, amit már a nagy képen is konstatáltam, mert a szemle után rögtön átvittem az atelierbe (megjegyzendő, hogy midőn az atelierben abban a világításban melyben készült, megláttam, egy pillanatra kételkedtem, hogy vajjon érdemes-é hozzányúlni, de midőn az átdolgozott vázlatot mellé állítottam, mindjárt meggyőződtem róla, hogy igazam van). Rögtön hozzá is fogtam és néhány nap alatt, úgyszólván az egész képet áthangoltam, de az irtóztató hőség miatt abba kellett hagynom." Munkácsy 1893 decemberéig, képének szignálásáig mindent elkövetett, hogy a főművének tekintett alkotásán a szükséges változtatásokat megtegye, azonban időközben elhatalmasodó idegbaja miatt a Honfoglalás-on lényeges korrekciókat még sem volt képes végrehajtani.
"Honnfoglalás - Végvári szerint - nem sokban tér el a szegedi vázlattól, amely maga is tekintélyes méretű. A lényeges különbség a két változat között az, hogy a nagyméretűn a természeti részek, a tájképi elemek nagyobb hangsúlyt kapnak, s ennek következtében a kolorit élénkebbé vált... Munkácsy inkább a részletekben gazdagította a festményt; növelte a figurák számát, nagy gonddal ábrázolta az öltözeteket és az eszközöket. Lényeges a változás az Árpád környezetének arctípusainál. A szegedi változaton, típuskutató körútja alkalmával készített fotografiák eredményeit használta fel, a budapestin egykorú magyar arisztokraták és közéleti személyiségek arcvonásait is megörökítette. Ez a változtatás túlságosan nagy engedmény volt, mert míg a szegedi változaton a környezet figurái, éppen általánosított jellegüknél fogva, nem vetélkednek Árpád alakjával, addig a budapesti képen ez a szerencsésebb összhatás a portrészerű egyénítés következtében feloldódik s megszünteti a figyelem koncentrálását a főalakra. Aminek további kompozíciós kihatása is van - a baloldal tömege nem képes kiegyensúlyozni a jobb oldalt. A kompozíció másik hibája a túlságosan sok alak... olyannyira, hogy a középen álló követeket legszívesebben elhagyná a néző."
A múlt század végén, a gazdasági élet fellendülésévei, a szegedi városi tanács neves mestereket foglalkoztatott, hogy a helyi képzőművészeti kultúrát és a megalapítandó Új képtár anyagát gazdagítsa. ...
Reizner János szegedi könyvtár és múzeumigazgató, a Somogyi-könyvtár Bizottság 1895. október 10-i ülésén azt javasolta, hogy a város vásárolja meg Munkácsy Honfoglalás-ának nagyméretű olajvázlatát. Reizner lelkesen indokolta, hogy "... e kép megszerzésében Szegedet egy városnak sem szabad felülmúlnia. Ha a képet kidolgozottan, a hozzátartozó többi kisebb vázlattal együtt megszerezhetnők, képzőművészeti csarnokunk oly kiváló színvonalra emelkednék, amit más esetben soha, talán sohasem érhetnénk el." Reizner indítványát a városi hatóság elfogadta, s a közgyűlés, döntő szótöbbséggel elhatározta, hogy a Honfoglalás nagy színvázlatáért 25000 Ft tiszteletdíjat fizet. Vásárlási szándékáról a tanács értesítette a mestert, aki levélben közölte, hogy a város feltételeinek megfelelően, hajlandó átengedni a jelzett vázlatot. December vége felé a belügyminiszter is jóváhagyta a kép megvásárlására vonatkozó közgyűlési határozatot, s ugyanakkor néhány tanácsbelinek elutasította a megvétel elleni felterjesztését. 1896. februárjában megtörtént a város és Munkácsy közötti megállapodás. Az egyik itteni napilap szerint Munkácsyt "... Szeged áldozatkészsége művészete iránt rendkívül meghatotta, elannyira, hogy a mester ki is jelenti, miszerint a vázlatot nagy gonddal át fogja festeni és jóval értékesebbé teszi." Ennek megfelelően Munkácsy a városhoz intézett levelében kötelezte magát, hogy a Honfoglalás nagy színvázlatát kidolgozza és az érte felajánlott 43.330/89 korona tiszteletdíjat elfogadja, s a képet 1897. május. 1-én Szegednek átadja. A vásárlás pénzértéke vidéki viszonylatban szokatlanul nagy volt, így a Tisza-menti város példamutató művészetpártolása joggal váltotta ki a budapesti sajtó - helyileg nyugtázott - elismerését.
A szegedi tulajdonba került Honfoglalás-vázlatot a helyi közönség nagy érdeklődéssel várta. A festménnyel ezidőben sűrűn foglalkoznak a szegedi újságok, de a képet egyelőre csak néhány benfentes, hivatalos személy tekinthette meg. A Honfoglalás színvázlata ugyanis ideiglenesen Budapesten, a Műcsarnokban volt elhelyezve, ahol annak átdolgozásáig Munkácsy megbízásából Telepy Károly őrizte. A szegediek nehezen várták, amikor az új kultúrpalota dísztermében kiállításra kerül a művész impozáns alkotása. Viszont a kép szerződés szerinti - 1897. május 1-i - átadása egyre késett. A mester felesége levélben értesítette a tanácsot, hogy Munkácsyt közbejött betegsége megakadályozta a Honfoglalás átfestésében, és hogy azt a tervezett időpontra befejezze. De megígérte, hogy amint férje jobban lesz, a városnak tett ígéretét teljesíteni fogja.
Munkácsy felépülésére azonban sajnos egyre kevesebb remény volt. Betegsége súlyosbodott s a művész ideggyógyintézetbe került. Erre való tekintettel a város közgyűlése úgy döntött, hogy befejezetlenül is hajlandó a vázlatot átvenni, és a kikötött vételárat sem csonkítja. Határozatát közölte Munkácsynéval, aki Telepy Károlyt felkérte, hogy a festményt szállíttassa Szegedre és a városnak adja át. 1897 júniusában érkezett meg a fahengerre felgöngyölt alkotás, melyet 25000 Ft értékű biztosítás mellett, ideiglenesen a városi titkos levéltárban helyeztek el. Nem sokkal később átvitték a Kultúrpalotába, ahol Telepy a nagy vásznat rámára feszítette, s megtisztogatta. A kiállításra kész Honfoglalás-t a múzeum dísztermében, vasárnap délelőttönként mutatták be a szegedi közönségnek. A következő évben 1898 nyarán, Szegedre került a Honfoglalás nagy kompozíciós szénvázlata is, amelyet Munkácsyné, a be nem fejezett olajvázlat "kiegészítéseként" a városnak adományozott. A festmény tanulmány-alakjait ábrázoló kartonlapok három ládában érkeztek Párizsból. A rajzok megfelelő összeillesztése és vászonra ragasztása után, közel olyan jelentős méretűvé (196X600 cm) alakult a szénvázlat, mint a kultúrpalotában levő terjedelmes Honfoglalás-kép.
Említettük, hogy a Honfoglalás nagy színvázlatának megvásárlási terve nem váltott ki egyhangú helyeslést Szegeden a tanácsbeliek részéről. A kép megszerzését a közgyűlés tagságának mintegy háromnegyed része javasolta, a többiek viszont ellene szavaztak. E kettősség jól kifejeződött a szegedi képtár kultúrpalotában való megrendezésekor, amikor - többek közt - a Munkácsyné által ajándékba kapott szénrajz sorsa felett kellett dönteni. "Az egyik szegedi tanácsúr még a százforintos képrámát is sajnálta ettől a kartonra rajzolt hatalmas szénvázlattól, - mely szerinte - kirívna ama becses társaságból, ahol az a kitűnő Andrássy-kép is függeni fog. Össze kell tekercsbe göngyölni s aki tanulni akar róla valamit, az előkeresi azt majd a lomtárból is." Voltaképpen Szegeden is a Honfoglalás pozitív eszmeiségét nem helyeslő soviniszta történetszemlélet hallatta hangját, úgy, mint Budapesten, ahol nem akarták elhelyezni a Honfoglalást az eredetileg tervezett parlamenti ülésteremben. Viszont az ilyen szemléletet a népi erejű érdeklődés teljesen elsöpörte. A Tisza-parti város lakosságának, a Szeged-környéki tanyavilág múzeumba zarándokló parasztságának vasárnapjait, az Árpád honalapítását ábrázoló kép ismételt megtekintése tette igazán ünneppé.
Munkácsy és Szeged kapcsolatait továbbra is a helyi sajtóban tudjuk nyomon követni. Apró hírekben tájékozódhatunk a Honfoglalás részletfizetéseiről, vagy olyan gondokról, amelyek a nagyméretű festmény keretének csináltatásával voltak kapcsolatban. A milleniumi ünnepségek fáradalmait pihenő századvégi csöndességet csak az ilyen "kisügyek" zavarták meg. De a kilencszázas évek fordulója ismét országos, de ezúttal gyászos eseménnyel kezdődött. Munkácsy Mihály 1900. május l-én elhunyt. Halála a hazai berkek álmos közönyét is felbolygatta. A szinte népi hőssé vált, legendás pályájú magyar festő tragikus elhunyta iránti közös fájdalom érzésben eggyé forrasztotta a nemzetet. Az általános részvétből, amellyel Munkácsyt eltemették, Szeged is kivette a részét. Rendkívüli tanácsülésben intézkedtek, hogyan róják le a nagy halottat megillető kegyeletet. A város közönsége nevében a tanácsi szervek, a Dugonics Társaság és a Szegedi Képzőművészeti Egyesület képviselői helyezték el koszorúikat Munkácsy budapesti ravatalán. Itthon pedig, a kultúrpalota előtt, fekete zászló lobogott és a temetés idején megkondult a városháza harangja, hogy így is kifejezést nyerjen Szeged lakosságának a mester iránti gyásza.
Munkácsy halála óta - ahogy Szegeden mondani szokás - sok víz folyt le a Tiszán. Az eltelt évek alatt hosszabb-rövedebb cikkek idézték fel a művész itt tartózkodásának napjait és a Honfoglalás megszerzésének történetét. Ezek az írások, köztük Mikszáthé, azt bizonyítják, hogy Munkácsy emlékezete mind a mai napig élő maradt a szegedi nép körében. Erősítették e kapcsolatot olyan esetek is, mint egy-egy Munkácsy-festmény (Felszolgáló lány és A főpap c. alkotásainak) ide kerülése, de legfőként a lenyűgöző Honfoglalás pompás szín- és szénvázlatai. E nagyméretű műveit nemcsak a helybeli, de az ország más tájain élő emberek is megcsodálták és elismerték Munkácsy géniuszának művészi teremtő erejét, a képen ábrázolt néptömegek történelemalakító jelentőségének kifejezését.
Befejezőül mi is elmondhatjuk, amit félszáz éve az egyik helyi lap névtelen cikkírója érzelemtől fűtve vallott: "Az a vázlat, amely ma a kultúrpalotánk ékessége, sok tekintetben szebb, jobb az Országházba került nagy képnél, műtörténeti jelentősége pedig igazán páratlan. Bármennyire vergődésébe került is ez az alkotás Munkácsynak, bármennyire elősegítette is azt a szomorú katasztrófát, amely csodaszép Múzsáját örökre megölte: mégis drága és kedves marad e kép nekünk, mert hiszen ki tudná be a gyermeknek bűnül, hogy születése az anyja halálába került. Gazdagodhatik még a szegedi képtár számtalan műalkotással, ennél a képnél értékesebb kincset soha se találhat."
Forrás: Szelesi Zoltán: Munkácsy Honfoglalása Szegeden
"Csongrád megyei múzeumok füzetei" sorozat, Móra Ferenc Múzeum, Szeged, 1966, 3-21. oldal
Hullott a nép; a vészbanyák, az ördög
Bízó hadi néppel
Honfoglalás előtt
dézsmálta a poros tömeg javát,
kidőltek a sebes gulyák, az ökrök,
dögvészt lehellt a messze pusztaság.
Egyszerre rózsafénybe tündökölve,
derült elébük egy szelíd vidék,
ezüst habot rázott a szirtek öble,
virág himezte a mezők szinét.
Árpád körülnézett a nagy hegy ormán,
érezte, hogy övé a föld, a kormány
s már híre ment; hogy eltűnt lopva Álmos.
A völgybe, lenn, tüzet rakott a táltos,
Árpád a földre roskadt reszketeg
s zokogni kezdett, mint egy kis gyerek.
Verecke táján
Itt tanyázott Árpád.
Nagy hegyeknek ormán
Titkait kitárta
Előttük a Kárpát.
Sátoruk ponyváját
Remény dagasztotta.
Nem is volt ilyen szép
Magyar fiatalság,
Ezer évek óta.
Ezer évek óta
Itt csak átok fakadt,
Csak villám cikkázott,
Csak felhő borongott
A Kárpátok alatt!
Nagy magyar magányban
Én is gyászban élek,
Diadalmas útját
Keresem - hiába! -
Régi Vereckének!
Forrás: http://mek.oszk.hu/00700/00753/html/vers0103.htm#76
http://mek.oszk.hu/00700/00709/html/vs190701.htm#24
