10239.htm

CÍMSZÓ: Aszód

SZÓCIKK: Aszód, nagyk. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye gödöllői járásában 3285 lakossal. A zsidó hitközségről szóló első adatok 1700-ra vezetnek vissza, alapítása erre az időre tehető. (V. ö. Vajda Béla «Zsidók története Abonyban» című művével). Alapítóinak, első elöljáróinak és első rabbijának neve ismeretlen és 1747-ig való fejlődését sem ismerjük. De ekkor kinőhetett már az első szervezkedés keretéből, ami abból tűnik ki, hogy újjáalakítja a Chevra Kadisát, amely e hitközség alapítása óta működhetett. 1757-ben már templomot építenek. 1745-ben egy Josua nevű, 1767. pedig Filip Jákob nevű rabbi vezeti a hitéletét. 1786-ban Budaspitz Sámuel a rabbija, aki az aszódi temetőben még ma is látható sírkövének felírása szerint 29 évig működött A.-on, jesivát alapított és számos tanítványt nevelt a talmudikus tudományban. 1860-ban Handler Márk, majd Hirschfeld Izrael a hitközség rabbija, utánuk Schreiber József került a rabbinátus élére és 40 évig irányította, a hitközség hitéletét. A hitközség szelleme mindig konzervatív volt, a szakadás idején mégis a kongresszusi szervezethez csatlakozott, de alapszabályaiban kimondta, hogy a Sulchan Áruch alapján áll. Azóta a VI. községkerülethez tartozik. Anyakönyvi központ és mint ilyenhez hozzátartoznak: Ácsa, Bag, Domony, Galga-Györk, Galgahéviz, Galgamácsa, Héviz-györk, Kartal, Tura, Veresegyház, Zsámbok, Verseg, Váchartyán, Vácrátót, Újfalu, Zsidó. Ma 86 családban 311 lelket számlál 100 helybeli adófizetővel. Ezek között van 2 nagykereskedő, 40 kereskedő, 1 nagyiparos, 11 iparos, 2 gazdálkodó, (az 5000 holdas kartali uradalom Szántó Géza igazgatása alatt áll), 3 ügyvéd, 2 orvos, 8 magántisztviselő, 2 vállalkozó, 6 magánzó. 8 közadakozásból él. Nagyipari tevékenységgel Vas Mór szerzett érdemeket,aki majolika, cserép és téglagyárat alapított. A világháborúban a hitközség 22 tagja esett el a különböző frontokon. Évi költségvetése 15.000 P. Legfontosabb intézménye az elemi iskola, amelyet 1845. létesített és ebben már az alapítás évében rendszeresítette a magyar nyelvű oktatást. 1861-ben alapította betegek ápolására és segélyezésére a Tomche Dallin-t, 1880. a Nőegyletet, 1910. a Leányegyletet, 1920. a Talmud-Tórát, amely 15-20 növendéknek ad vallásos nevelést. Értékes alkotás az 1908. Román Miklós műépítész tervei szerint épült zsinagóga, amelynek költségeit a hitközségi tagok áldozatkészsége teremtette elő. Nagyobb adományokkal hozzájárultak: marosváraljai Glück Samuné, dr. Gál Adolf kormányfőtanácsos, megyei tiszti főorvos, Schlesinger Flóris, Neumann Ármin, Brünauer Mór, Brüll Soma, özv. Haraszty Pálné, Lengyel testvérek, Aszódi Takarékpénztár, Izr. Nőegylet, Chevra Kadisa, báró Schossberger Lajos, domonyi Domony Ödön, Hannover Lipót, Fleissig Mór, Salzer Nándor, Feuermann József, Diamant Dénes Márton, Lőwy Manó, Hermann József, Reiner József, Hannover Adolf, Weiner Dávid, Vas Mór, Aszódi Hitelbank, Steinberger Mór és Dénes Jenő. A templom felépítése után, 1921. az 1757. épült zsinagógát lebontották. A hitélet elmélyítésén kívül nagy gondot fordít a hitközség a kultúra terjesztésére is és evégből Kultúregyletet alapított 1924. Vezetősége: Steiner Jakab főrabbi, Reiner József elnök, dr. Faludi Sándor alelnök, Hermann József főgondnok, Lengyel Ábrahám gondnok, Vas Mór pénztárnok, Lőwy Manó ellenőr, Klein Ernő jegyző. A Chevra Kadisa elnöke Friedmann József. Az iskolaszék tagjai: dr. Faludi Sándor elnök, dr. Gál Adolf, dr. Glück Adolf, dr. Katona Henrik, dr. Rendes Dezső, Reiner József, Déri Róza tanítónő.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 239. címszó a lexikon => 66. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

10239.htm

CÍMSZÓ: Aszód

SZÓCIKK: Aszód, nagyk. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye gödöllői járásában 3285 lakossal. A zsidó hitközségről szóló első adatok 1700-ra vezetnek vissza, alapítása erre az időre tehető. V. ö. Vajda Béla Zsidók története Abonyban című művével . Alapítóinak, első elöljáróinak és első rabbijának neve ismeretlen és 1747-ig való fejlődését sem ismerjük. De ekkor kinőhetett már az első szervezkedés keretéből, ami abból tűnik ki, hogy újjáalakítja a Chevra Kadisát, amely e hitközség alapítása óta működhetett. 1757-ben már templomot építenek. 1745-ben egy Josua nevű, 1767. pedig Filip Jákob nevű rabbi vezeti a hitéletét. 1786-ban Budaspitz Sámuel a rabbija, aki az aszódi temetőben még ma is látható sírkövének felírása szerint 29 évig működött A.-on, jesivát alapított és számos tanítványt nevelt a talmudikus tudományban. 1860-ban Handler Márk, majd Hirschfeld Izrael a hitközség rabbija, utánuk Schreiber József került a rabbinátus élére és 40 évig irányította, a hitközség hitéletét. A hitközség szelleme mindig konzervatív volt, a szakadás idején mégis a kongresszusi szervezethez csatlakozott, de alapszabályaiban kimondta, hogy a Sulchan Áruch alapján áll. Azóta a VI. községkerülethez tartozik. Anyakönyvi központ és mint ilyenhez hozzátartoznak: Ácsa, Bag, Domony, Galga-Györk, Galgahéviz, Galgamácsa, Héviz-györk, Kartal, Tura, Veresegyház, Zsámbok, Verseg, Váchartyán, Vácrátót, Újfalu, Zsidó. Ma 86 családban 311 lelket számlál 100 helybeli adófizetővel. Ezek között van 2 nagykereskedő, 40 kereskedő, 1 nagyiparos, 11 iparos, 2 gazdálkodó, az 5000 holdas kartali uradalom Szántó Géza igazgatása alatt áll , 3 ügyvéd, 2 orvos, 8 magántisztviselő, 2 vállalkozó, 6 magánzó. 8 közadakozásból él. Nagyipari tevékenységgel Vas Mór szerzett érdemeket,aki majolika, cserép és téglagyárat alapított. A világháborúban a hitközség 22 tagja esett el a különböző frontokon. Évi költségvetése 15.000 P. Legfontosabb intézménye az elemi iskola, amelyet 1845. létesített és ebben már az alapítás évében rendszeresítette a magyar nyelvű oktatást. 1861-ben alapította betegek ápolására és segélyezésére a Tomche Dallin-t, 1880. a Nőegyletet, 1910. a Leányegyletet, 1920. a Talmud-Tórát, amely 15-20 növendéknek ad vallásos nevelést. Értékes alkotás az 1908. Román Miklós műépítész tervei szerint épült zsinagóga, amelynek költségeit a hitközségi tagok áldozatkészsége teremtette elő. Nagyobb adományokkal hozzájárultak: marosváraljai Glück Samuné, dr. Gál Adolf kormányfőtanácsos, megyei tiszti főorvos, Schlesinger Flóris, Neumann Ármin, Brünauer Mór, Brüll Soma, özv. Haraszty Pálné, Lengyel testvérek, Aszódi Takarékpénztár, Izr. Nőegylet, Chevra Kadisa, báró Schossberger Lajos, domonyi Domony Ödön, Hannover Lipót, Fleissig Mór, Salzer Nándor, Feuermann József, Diamant Dénes Márton, Lőwy Manó, Hermann József, Reiner József, Hannover Adolf, Weiner Dávid, Vas Mór, Aszódi Hitelbank, Steinberger Mór és Dénes Jenő. A templom felépítése után, 1921. az 1757. épült zsinagógát lebontották. A hitélet elmélyítésén kívül nagy gondot fordít a hitközség a kultúra terjesztésére is és evégből Kultúregyletet alapított 1924. Vezetősége: Steiner Jakab főrabbi, Reiner József elnök, dr. Faludi Sándor alelnök, Hermann József főgondnok, Lengyel Ábrahám gondnok, Vas Mór pénztárnok, Lőwy Manó ellenőr, Klein Ernő jegyző. A Chevra Kadisa elnöke Friedmann József. Az iskolaszék tagjai: dr. Faludi Sándor elnök, dr. Gál Adolf, dr. Glück Adolf, dr. Katona Henrik, dr. Rendes Dezső, Reiner József, Déri Róza tanítónő.

10239.ht

CÍMSZÓ Aszó

SZÓCIKK Aszód nagyk Pest-Pilis-Solt-Kisku vármegy gödöllő járásába 328 lakossal zsid hitközségrő szól els adato 1700-r vezetne vissza alapítás err a időr tehető V ö Vajd Bél Zsidó történet Abonyba cím művéve Alapítóinak els elöljáróina é els rabbijána nev ismeretle é 1747-i val fejlődésé se ismerjük D ekko kinőhetet má a els szervezkedé keretéből am abbó tűni ki hog újjáalakítj Chevr Kadisát amel hitközsé alapítás ót működhetett 1757-be má templomo építenek 1745-be eg Josu nevű 1767 pedi Fili Jáko nev rabb vezet hitéletét 1786-ba Budaspit Sámue rabbija ak a aszód temetőbe mé m i láthat sírkövéne felírás szerin 2 évi működöt A.-on jesivá alapítot é számo tanítvány nevel talmudiku tudományban 1860-ba Handle Márk maj Hirschfel Izrae hitközsé rabbija utánu Schreibe Józse kerül rabbinátu élér é 4 évi irányította hitközsé hitéletét hitközsé szellem mindi konzervatí volt szakadá idejé mégi kongresszus szervezethe csatlakozott d alapszabályaiba kimondta hog Sulcha Áruc alapjá áll Azót VI községkerülethe tartozik Anyakönyv közpon é min ilyenhe hozzátartoznak Ácsa Bag Domony Galga-Györk Galgahéviz Galgamácsa Héviz-györk Kartal Tura Veresegyház Zsámbok Verseg Váchartyán Vácrátót Újfalu Zsidó M 8 családba 31 lelke számlá 10 helybel adófizetővel Eze közöt va nagykereskedő 4 kereskedő nagyiparos 1 iparos gazdálkodó a 500 holda kartal uradalo Szánt Géz igazgatás alat ál ügyvéd orvos magántisztviselő vállalkozó magánzó közadakozásbó él Nagyipar tevékenységge Va Mó szerzet érdemeket,ak majolika cseré é téglagyára alapított világháborúba hitközsé 2 tagj eset e különböz frontokon Év költségvetés 15.00 P Legfontosab intézmény a elem iskola amelye 1845 létesítet é ebbe má a alapítá évébe rendszeresített magya nyelv oktatást 1861-be alapított betege ápolásár é segélyezésér Tomch Dallin-t 1880 Nőegyletet 1910 Leányegyletet 1920 Talmud-Tórát amel 15-2 növendékne a valláso nevelést Értéke alkotá a 1908 Romá Mikló műépítés terve szerin épül zsinagóga amelyne költségei hitközség tago áldozatkészség teremtett elő Nagyob adományokka hozzájárultak marosváralja Glüc Samuné dr Gá Adol kormányfőtanácsos megye tiszt főorvos Schlesinge Flóris Neuman Ármin Brünaue Mór Brül Soma özv Haraszt Pálné Lengye testvérek Aszód Takarékpénztár Izr Nőegylet Chevr Kadisa bár Schossberge Lajos domony Domon Ödön Hannove Lipót Fleissi Mór Salze Nándor Feuerman József Diaman Déne Márton Lőw Manó Herman József Reine József Hannove Adolf Weine Dávid Va Mór Aszód Hitelbank Steinberge Mó é Déne Jenő templo felépítés után 1921 a 1757 épül zsinagógá lebontották hitéle elmélyítésé kívü nag gondo fordí hitközsé kultúr terjesztésér i é evégbő Kultúregylete alapítot 1924 Vezetősége Steine Jaka főrabbi Reine Józse elnök dr Falud Sándo alelnök Herman Józse főgondnok Lengye Ábrahá gondnok Va Mó pénztárnok Lőw Man ellenőr Klei Ern jegyző Chevr Kadis elnök Friedman József A iskolaszé tagjai dr Falud Sándo elnök dr Gá Adolf dr Glüc Adolf dr Katon Henrik dr Rende Dezső Reine József Dér Róz tanítónő

10239.h

CÍMSZ Asz

SZÓCIK Aszó nagy Pest-Pilis-Solt-Kisk vármeg gödöll járásáb 32 lakossa zsi hitközségr szó el adat 1700- vezetn vissz alapítá er idő tehet Vaj Bé Zsid történe Abonyb cí művév Alapítóina el elöljáróin el rabbiján ne ismeretl 1747- va fejlődés s ismerjü ekk kinőhete m el szervezked keretébő a abb tűn k ho újjáalakít Chev Kadisá ame hitközs alapítá ó működhetet 1757-b m templom építene 1745-b e Jos nev 176 ped Fil Ják ne rab veze hitéleté 1786-b Budaspi Sámu rabbij a aszó temetőb m látha sírkövén felírá szeri év működö A.-o jesiv alapíto szám tanítván neve talmudik tudományba 1860-b Handl Már ma Hirschfe Izra hitközs rabbij után Schreib Józs kerü rabbinát élé év irányított hitközs hitéleté hitközs szelle mind konzervat vol szakad idej még kongresszu szervezeth csatlakozot alapszabályaib kimondt ho Sulch Áru alapj ál Azó V községkerületh tartozi Anyaköny közpo mi ilyenh hozzátartozna Ács Ba Domon Galga-Györ Galgahévi Galgamács Héviz-györ Karta Tur Veresegyhá Zsámbo Verse Váchartyá Vácrátó Újfal Zsid családb 3 lelk száml 1 helybe adófizetőve Ez közö v nagykeresked keresked nagyiparo iparo gazdálkod 50 hold karta uradal Szán Gé igazgatá ala á ügyvé orvo magántisztvisel vállalkoz magánz közadakozásb é Nagyipa tevékenységg V M szerze érdemeket,a majolik cser téglagyár alapítot világháborúb hitközs tag ese különbö frontoko É költségveté 15.0 Legfontosa intézmén ele iskol amely 184 létesíte ebb m alapít évéb rendszeresítet magy nyel oktatás 1861-b alapítot beteg ápolásá segélyezésé Tomc Dallin- 188 Nőegylete 191 Leányegylete 192 Talmud-Tórá ame 15- növendékn vallás nevelés Érték alkot 190 Rom Mikl műépíté terv szeri épü zsinagóg amelyn költsége hitközsé tag áldozatkészsé teremtet el Nagyo adományokk hozzájárulta marosváralj Glü Samun d G Ado kormányfőtanácso megy tisz főorvo Schlesing Flóri Neuma Ármi Brünau Mó Brü Som öz Harasz Páln Lengy testvére Aszó Takarékpénztá Iz Nőegyle Chev Kadis bá Schossberg Lajo domon Domo Ödö Hannov Lipó Fleiss Mó Salz Nándo Feuerma Józse Diama Dén Márto Lő Man Herma Józse Rein Józse Hannov Adol Wein Dávi V Mó Aszó Hitelban Steinberg M Dén Jen templ felépíté utá 192 175 épü zsinagóg lebontottá hitél elmélyítés kív na gond ford hitközs kultú terjesztésé evégb Kultúregylet alapíto 192 Vezetőség Stein Jak főrabb Rein Józs elnö d Falu Sánd alelnö Herma Józs főgondno Lengy Ábrah gondno V M pénztárno Lő Ma ellenő Kle Er jegyz Chev Kadi elnö Friedma Józse iskolasz tagja d Falu Sánd elnö d G Adol d Glü Adol d Kato Henri d Rend Dezs Rein Józse Dé Ró tanítón

10239.

CÍMS As

SZÓCI Asz nag Pest-Pilis-Solt-Kis várme gödöl járásá 3 lakoss zs hitközség sz e ada 1700 vezet viss alapít e id tehe Va B Zsi történ Abony c művé Alapítóin e elöljárói e rabbijá n ismeret 1747 v fejlődé ismerj ek kinőhet e szervezke keretéb ab tű h újjáalakí Che Kadis am hitköz alapít működhete 1757- templo építen 1745- Jo ne 17 pe Fi Já n ra vez hitélet 1786- Budasp Sám rabbi asz temető láth sírkövé felír szer é működ A.- jesi alapít szá tanítvá nev talmudi tudományb 1860- Hand Má m Hirschf Izr hitköz rabbi utá Schrei Józ ker rabbiná él é irányítot hitköz hitélet hitköz szell min konzerva vo szaka ide mé kongressz szervezet csatlakozo alapszabályai kimond h Sulc Ár alap á Az községkerület tartoz Anyakön közp m ilyen hozzátartozn Ác B Domo Galga-Gyö Galgahév Galgamác Héviz-gyö Kart Tu Veresegyh Zsámb Vers Vácharty Vácrát Újfa Zsi család lel szám helyb adófizetőv E köz nagykereske kereske nagyipar ipar gazdálko 5 hol kart urada Szá G igazgat al ügyv orv magántisztvise vállalko magán közadakozás Nagyip tevékenység szerz érdemeket, majoli cse téglagyá alapíto világháború hitköz ta es különb frontok költségvet 15. Legfontos intézmé el isko amel 18 létesít eb alapí évé rendszeresíte mag nye oktatá 1861- alapíto bete ápolás segélyezés Tom Dallin 18 Nőegylet 19 Leányegylet 19 Talmud-Tór am 15 növendék vallá nevelé Érté alko 19 Ro Mik műépít ter szer ép zsinagó amely költség hitközs ta áldozatkészs teremte e Nagy adományok hozzájárult marosváral Gl Samu Ad kormányfőtanács meg tis főorv Schlesin Flór Neum Árm Brüna M Br So ö Haras Pál Leng testvér Asz Takarékpénzt I Nőegyl Che Kadi b Schossber Laj domo Dom Öd Hanno Lip Fleis M Sal Nánd Feuerm Józs Diam Dé Márt L Ma Herm Józs Rei Józs Hanno Ado Wei Dáv M Asz Hitelba Steinber Dé Je temp felépít ut 19 17 ép zsinagó lebontott hité elmélyíté kí n gon for hitköz kult terjesztés evég Kultúregyle alapít 19 Vezetősé Stei Ja főrab Rei Józ eln Fal Sán aleln Herm Józ főgondn Leng Ábra gondn pénztárn L M ellen Kl E jegy Che Kad eln Friedm Józs iskolas tagj Fal Sán eln Ado Gl Ado Kat Henr Ren Dez Rei Józs D R tanító

10239

CÍM A

SZÓC As na Pest-Pilis-Solt-Ki várm gödö járás lakos z hitközsé s ad 170 veze vis alapí i teh V Zs törté Abon műv Alapítói elöljáró rabbij ismere 174 fejlőd ismer e kinőhe szervezk kereté a t újjáalak Ch Kadi a hitkö alapí működhet 1757 templ építe 1745 J n 1 p F J r ve hitéle 1786 Budas Sá rabb as temet lát sírköv felí sze műkö A. jes alapí sz tanítv ne talmud tudomány 1860 Han M Hirsch Iz hitkö rabb ut Schre Jó ke rabbin é irányíto hitkö hitéle hitkö szel mi konzerv v szak id m kongress szerveze csatlakoz alapszabálya kimon Sul Á ala A községkerüle tarto Anyakö köz ilye hozzátartoz Á Dom Galga-Gy Galgahé Galgamá Héviz-gy Kar T Veresegy Zsám Ver Váchart Vácrá Újf Zs csalá le szá hely adófizető kö nagykeresk keresk nagyipa ipa gazdálk ho kar urad Sz igazga a ügy or magántisztvis vállalk magá közadakozá Nagyi tevékenysé szer érdemeket majol cs téglagy alapít világhábor hitkö t e külön fronto költségve 15 Legfonto intézm e isk ame 1 létesí e alap év rendszeresít ma ny oktat 1861 alapít bet ápolá segélyezé To Dalli 1 Nőegyle 1 Leányegyle 1 Talmud-Tó a 1 növendé vall nevel Ért alk 1 R Mi műépí te sze é zsinag amel költsé hitköz t áldozatkész teremt Nag adományo hozzájárul marosvára G Sam A kormányfőtanác me ti főor Schlesi Fló Neu Ár Brün B S Hara Pá Len testvé As Takarékpénz Nőegy Ch Kad Schossbe La dom Do Ö Hann Li Flei Sa Nán Feuer Józ Dia D Már M Her Józ Re Józ Hann Ad We Dá As Hitelb Steinbe D J tem felépí u 1 1 é zsinag lebontot hit elmélyít k go fo hitkö kul terjeszté evé Kultúregyl alapí 1 Vezetős Ste J főra Re Jó el Fa Sá alel Her Jó főgond Len Ábr gond pénztár elle K jeg Ch Ka el Fried Józ iskola tag Fa Sá el Ad G Ad Ka Hen Re De Re Józ tanít

1023



SZÓ A n Pest-Pilis-Solt-K vár göd járá lako hitközs a 17 vez vi alap te Z tört Abo mű Alapító elöljár rabbi ismer 17 fejlő isme kinőh szervez keret újjáala C Kad hitk alap működhe 175 temp épít 174 v hitél 178 Buda S rab a teme lá sírkö fel sz műk A je alap s tanít n talmu tudomán 186 Ha Hirsc I hitk rab u Schr J k rabbi irányít hitk hitél hitk sze m konzer sza i kongres szervez csatlako alapszabály kimo Su al községkerül tart Anyak kö ily hozzátarto Do Galga-G Galgah Galgam Héviz-g Ka Vereseg Zsá Ve Váchar Vácr Új Z csal l sz hel adófizet k nagykeres keres nagyip ip gazdál h ka ura S igazg üg o magántisztvi vállal mag közadakoz Nagy tevékenys sze érdemeke majo c téglag alapí világhábo hitk külö front költségv 1 Legfont intéz is am létes ala é rendszeresí m n okta 186 alapí be ápol segélyez T Dall Nőegyl Leányegyl Talmud-T növend val neve Ér al M műép t sz zsina ame költs hitkö áldozatkés terem Na adomány hozzájáru marosvár Sa kormányfőtaná m t főo Schles Fl Ne Á Brü Har P Le testv A Takarékpén Nőeg C Ka Schossb L do D Han L Fle S Ná Feue Jó Di Má He Jó R Jó Han A W D A Hitel Steinb te felép zsina lebonto hi elmélyí g f hitk ku terjeszt ev Kultúregy alap Vezető St főr R J e F S ale He J főgon Le Áb gon pénztá ell je C K e Frie Jó iskol ta F S e A A K He R D R Jó taní