Zsigmond magyar király udvarában tudós humanista; szül. 1349. Capo d'Istriában (hazánk területén, Dalmatiában); tanulmányait Velenczében kezdte, majd a paduai egyetemre ment, hol a bölcseletet és görög nyelvet tanulta; azután a firenzei egyetemen hallgatta a jogot; innét 1393-ban Paduába tért vissza s az ottani főiskolán a logika tanára lett. II. Ferencz paduai herczeg udvari oratorává, költőjévé és házának történetírójává tette s reá bizta Ubertinus nevű fiának nevelését is, a ki számára paedagogiai munkát írt; közben a philosophiából, orvosi- és jogi tudományokból a magisteri rangot megszerezte. A herczeg bizalmát azonban elveszté, úgy hogy Velenczébe kellett menekülnie. Midőn 1405-ben Velencze Paduát elfoglalta s a herczeg két öregebb fiával együtt foglyul vitetett Velenczébe s mind a hárman megfojtattak V. Zabarellához, egykori tanárához csatlakozva, Paduába tért vissza s azt el sem hagyta 1417-ig, midőn az a constanczi zsinaton mint bibornok meghalt. XXIII. János pápa Zabarella bibornokot éppen a zsinat ügyében küldte Zsigmond magyar királyhoz. Kíséretében volt V. is. A nagy műveltségű férfiú magára vonta Zsigmond figyelmét és megnyerte kegyeit, melyeket a zsinat alatt még nagyobb mértékben érdemelhetett ki; mert miután urát 1419. Paduában eltemette, egyenesen Zsigmond udvarába jött Magyarországba. Zsigmond lefordíttatta vele Arrianos görög tudósnak Nagy Sándor tetteiről írt művét latinra. Meghalt némelyek szerint 1428 táján; mások azonban még száz éves korában is élőnek tartják, midőn Vitéz János váradi püsök udvarában élt.
Megírta barátjának, a Lengyel Sanocki Gergelynek, a Hunyady-fiúk nevelőjének életét; továbbá: Invectiva in Malatestam; Epistola de vita et obitu Zabarellae; De gestis Alexandri magni és Petrarka életrajza cz. munkákat; a bécsi cs. és kir. udvari könyvtár kéziratai közt őriztetik: Epistola ad Carolum de victoria contra Bucicaldum; némely levelei, beszédei és paedagogiai művének egy XV. századbeli kézirata.
Nyomtatásban megjelent munkái:
1. P. P. Vergerii Justinopolitani ad Ubertinum Carrariensem de ingenuis moribus. 1485 és 1602. közt számos kiadást ért (így Bresciában 1528).
2. De Laudibus S. Hyeronimi (Czvittinger szerint sz. Jeromos műveinek valamelyik kiadása mellett a II. köt. jelent meg.)
Czvittinger, Specimen Hung. Litt. Frankfurti et Lipsiae, 1711. 400. l.
Horányi, Memoria III. 551. l.
Kalauz. Nagyszombat, 1891. 17-25. l. (Békesi Emil, ki V. paedagogiai munkájának magyar fordítását is közli.
Katholikus Szemle 1899. 786. l. (Békesi E.).