kir. itélőmester, királyi személynök, majd nádor, V. Osvát és Deák Apollonia fia, szül. 1460. és 1470. közt valószínűen Verbőczön (Ugocsam.); újabb írók inkább Kerepes községet (Beregm.) vélik születése helyének. Felsőbb tanulmányait hihetőleg a budai, később pedig valamelyik olasz (bolognai vagy páduai) egyetemen végezte; állítólag Bécsben is tanult, legalább a latin és görög nyelv ismerete mellett «eleganter» beszélt németül. Kiváló szellemi képességgel megáldva, az ismeretek minden terén a legelsők közé tartozott. Theologiai és bölcseleti ismerete mellett leginkább az tanúskodik, hogy 1421-ben követségben járván V. Károly császárnál Vormsban, Lutherrel vitába bocsátkozott. A közpályán először Ugocsa vármegyében működött; honnét mint országgyűlési követ az egész ország színe előtt ragyogtatta tudását és bámulatos ékesszólását. Az 1498. II. Ulászló-féle nevezetes törvények megalkotásában, melyek a köznemesség rohamos térfoglalását jelentik, már kétségtelenül közreműködött, s az a határozat, melyben II. Ulászló örökös nélküli elhalálozása esetére a nemzet királyválasztási joga s ahhoz való ragaszkodása nyert kifejezést, egyenesen az ő befolyásának tulajdonítható; előjátéka volt ez az 1505. rákosi végzéseknek. Az 1500. és 1501. országgyűléseken a köznemesség szóvivője és vezére volt. Ő fogalmazta meg azt a királyhoz intézett felterjesztést, melyben a nemesség sérelmeinek tolmácsolása mellett a főrendek banderiumainak kiállításáról, a főpapok dézsmaszedésének törvényszerű gyakorlásáról kérik a királynak erélyes rendelkezését. Politikai sikereinek azonban egyik legszebbike az 1505. rákosi gyűlésnek az a híres végzése, a nemzeti királyság visszaállítása tárgyában. A köznemesség ragaszkodását V.-hez bizonyítja azon páratlan eset, hogy a hazának és köznek tett jó szolgálatai elismeréseül portánkint két denár jutalmat szavazott meg neki az országgyűlés. II. Lajos uralkodása első éveiben V. nagyobbára külföldön tartózkodott. 1517-ben kir. személynök lett és kapott különböző dalmácziai megbizásokat az országgyűléstől. A török támadások veszedelme mindegyre fenyegetőbbé vált és ezért V.-t, hol Velenczében, Rómában és Wormsban, majd Nürnbergben találjuk, mindenütt a török elleni segély kieszközlése érdekében fáradozva; küldetése természetesen sikerrel nem járt. Visszatérve az országot a legnagyobb zűrzavarban találta. A pártküzdelmek utolsó fázisa az 1525. jún. 24-iki országgyűlésen következett be, mely V.-t emlékezetes nagy beszéde után Magyarorszgá nádorává megválasztotta; az oligárchák azonban megbuktatták. A mohácsi vész alatt egyik felsőmagyarországi várában Dobronyán él visszavonulva. Majd ismét kilépett a közélet küzdőterére, midőn Szapolyai János királylyá választásakor kanczellárjárá és tanácsosává tette. Megjárta időközben Konstantinápolyt is királya érdekében. A király, halála esetére, fia egyik gyámjául őt nevezte ki. Mindamellett politikai fontossága nem volt a jelentős tényezők sorában. Birói pályán kezdte közéleti szereplését s ott is végezte. Munkája az: Opus Tripartium juris consuetudinarii inclyti regni Hungariae az 1514. országgyűlésnek lett bemutatva, melynek LXIII. czikkében a mű átvizsgálása is elrendeltetett. Meghalt 1541-ben Budán, a budai pasa által megmérgezve.
Munkája: Latinul: Bécs 1517., 1545., 1561., 1572., 1581., Nagyszombat 1740., 1753., Kolozsvár 1762., Eger 1776., Buda 1822. Magyarul: Magyar Decretum, Kyt Weres Balas a deákbol tudni illyk. a Werbewczy Istwan Decretumábol, melyet tripartitomnak neweznek, Magyarra forditot. Vadnak tovabba ez Decretomnak elotte egy nehany iroth articulusok, kyket azon Weres Balas a regi királyok Decretomibol toruynhez valo jeles dolgokat ky szedegeteth... Debreczen, 1656. (Ujabb kiadásai: Kolozsvár 1571., Bártfa 1642., Kalocsa 1773., Pozsony és Kassa 1779., Pozsony és Pest 1802., 1806., Pest 1830. ford. Perger János 1844., kiadta a M. Tudom. Akadémia, 2. kiadás 1865., 3. kiadás: Werbőczy István Hármas könyve. Az eredetinek első kiadása után fordították, jogi műszótárral és részletes tárgymutatóval ellátták Kolosvári Sándor és Óvári Kelemen. Bpest, 1894. Okolicsányi János, Tripartiti Operis compendrum rhytmis vulgaribus, Bártfa, 1636. és Lőcse 1648.; Szentgáli N. Ferencz, W. I. Törvénykönyvének Compendiuma közönséges magyar versekbe foglalva. Kolozsvár, 1701 és 1798., Gr. Lázár János, versus Mnemonici, Nagyszeben 1744., 1769. Latinul és magyarul: Kolozsvár 1572., 1698., Debreczen 1611., 1639., Bártfa 1632., 1643., Lőcse 1637., 1660., Csiki Kolostor nyomdája 1745. Az eredeti kiadás latin szövegét közölte, magyarra fordította, jegyzetekkel és a mű történetének megírásával kísérte Csiky Kálmán. Budapest, 1894. Németül: Bécs 1599. fordította Wagner Ágoston. Horvátul: ford. Pergossich Iván Nedelisch, 1574.
Nevét Werbőczynek is írják.
Arczképe: Kőnyomat a Jászay Pál, Magyar nemzet napjai a mohácsi vész után. Pest, 1846. cz. munkában. (Eredetije a Vigyázó gyűjteményében.) Az alsópetényi várkastélyban (hol a hagyomány szerint 1513-14. írta Hármas könyvét) a templom mellett emlékére 1791-ben latin feliratú háromoldalú gúlát emeltek. A Budapesten felállított szobrát (a király költségén készült tíz szobor egyikét) Donáth Gyula készítette.
Bod, M. Athenás 1766. 326. l.
Horányi, Memoria Hungarorum. Posonii, 1777. 504-551. l.
Horvath Ignacz Istvan Bibliotheca Juris Consultorum Hungariae. Viennae, 1779. III. 225. l.
Felsőmagyarországi Minerva 1829. III. 473. l.
Tudományos Gyűjtemény 1829. X. 3. 1. arczk.
Gemeinnützige Blätter 1830. 47. sz.
Danielik, M. Írók II. 367. l.
Új M. Múzeum 1857.
Vasárnapi Ujság 1860. 43. sz. arczk.
Hazánk és a Külföld 1865. 38. sz.
Szabó-Helebrant, Régi M. Könyvtár I-III.
Lehoczky, Beregvármegye II. 165. l.
Petrik Könyvészete, Bibliogr. és M. Könyvészet 1886-1900.
Pallas Nagy Lexikona XVI. 776., XVIII. 782. és II. Pótlék 1904. 808. l.
Fraknói Vilmos, Verbőczy István. Bpest, 1899. sok képpel és hasonmással. (Magyar Történeti Életrajzok XV. évf. Ism. Budapesti Hirlap 1900. 19. sz.).
Századok 1910. (V. I. és fia, Komáromy Andrástól.)
Magyarország Vármegyéi. Nógrádvármegye. Bpest, 1911. 315. l.