nyug. m. kir. udvari kanczelláriai előadó-tanácsos, szül. 1800. ápr. 18. Bécsben, hol atyja V. Elek államtanácsos és I. Ferencz császár kabinettitkára volt; neveltetését a Therezianumban nyerte; tanulmányainak befejeztével Szőgyéninél volt patvarista; azután Ürményi kormányzósága alatt a fiumei kormányszékhez nevezték ki fogalmazónak. Fiumében közel hat évet töltött. (Az 1867. kiegyezés alkalmával sokat tett Fiume érdekében; Deák Ferencz is a fiumei kérdésben szívesen hallgatott tanácsára). Mikor József nádor Fiumét meglátogatta, kinevezte a helytartótanácshoz Budára; de itt nem sokáig maradt, mert Ferencz császár a magyar udvari kanczelláriához hívta Bécsbe titkárnak és csakhamar referendárius lett. A szabadságharcz elején kormánybiztosul küldték Fiuméba s ott hozzáfogott a kikötő kiépítéséhez. A szabadságharcz után elfogatván, az Újépületbe került, de később szabadon bocsátották. Ezentúl hivatalt nem vállalt, hanem Pátyon (Pestm.) telepedett meg és ott élt a tudományoknak, nevezetesen az archaeologiának s érdekes múzeumot gyűjtött. Ő volt a telki apátság visszaszerzésének is névtelen, de legbuzgóbb apostola s e kérdésben az agitatiót még 1847-ben kezdte s a kiegyezés után folytatta. Meghalt 1883. ápr. 24. Pátyon.
Írt az Archaeologiai Értesítőbe s más tudományos folyóiratokba, de időnkint politikai és közgazdasági kérdésekkel is foglalkozott s gyakran írt a Honba; legnagyobb dolgozata: Fiuméról és a Fiuméba vezető vasutirányról, mely 1869-ben a Hazánkban jelent meg tizenegy czikkben.
Pesti Hirlap 1883. 115. sz.
Vasárnapi Ujság 1883. 17. sz. és gyászjelentés.