Utószó
Egy negyedszázaddal ezelőtt, az 1890. év elején jelent meg a Magyar Írók Élete és Munkáinak első füzete. Boldogult édesatyám ettől az időponttól kezdve majdnem megszakítás nélkül dolgozott rajta. Évek hosszú során át csak néhány hétig tartó nyári üdülése, a legutóbbi években (1910-től kezdve) pedig közben-közben jelentkező betegsége szakította meg a folytonos munkát. Mindenki remélte, hogy a nyolczvannegyedik évébe lépett aggastyán befejezheti nagy művét, hiszen már csak az utolsó füzet volt hátra. Hozzá is fogott a megírásához és elkészítette egy részét, mely Zichy Antal életrajzáig terjed. 1913 augusztus 1-én még befejezte ezt az életrajzot, de betegsége azután ágyba döntötte, s rövid szenvedés után, augusztus hó 9-én d. e. 10 órakor elhúnyt, utolsó pillanatig megőrizve öntudatát.
Hogy e nagy munka csonka ne maradjon, a Magyar Tudományos Akadémia engem bízott meg befejezésével.
Atyám a Zichy Antal életrajzáig terjedő részen kívül kész kéziratot nem hagyott hátra, csak rövid utalásokat tartalmazó jegyzeteket az egyes írókra vonatkozólag. Ilyen jegyzetek alapján írta az egész munkát, támogatva rendkívüli bibliographiai tájékozottságától. Értékes jegyzeteit mind felhasználtam, sok adattal kiegészítettem (a mit maga is megtett volna), s ennek az anyagnak felhasználásával írtam meg a Zichy Domonkos életrajzától a Zsutai Jánoséig terjedő befejező részt (az 1814. hasábtól végig).
A munka keletkezésének történetéről s a követett módszerről boldogult édesatyám maga számolt be az előszóban; ehhez semmi hozzáadni való sincsen, hacsak az nem, hogy a munkának nagy gondot, szakismeretet és figyelmet követelő revizióját mindvégig Heinrich Gusztáv végezte a M. Tud. Akadémia megbízásából.
Ezzel az utolsó füzettel tehát elkészült a Magyar Írók Élete és Munkái, három évtizeden át folytatott gyűjtés után egy negyedszázadig tartó munka eredménye, mely tizennégy kötetben, 651 és 1/4 íven, 29,553 író életrajzát s munkásságának könyvészeti jegyzékét tartalmazza. Az elkészülést természetesen csak viszonylagos értelemben mondhatjuk, mert az ilynemű lexikon sohasem tekinthető egészen befejezettnek.
Atyám a tervezett pótlékkötetekhez nagy anyagot gyűjtött, melynek kiegészítése és feldolgozása maga is évekre terjedő munka lenne. E jegyzetanyagot végrendeletében a Magyar Nemzeti Múzeumra hagyta abban a reményben, hogy talán akadnak olyan hozzá hasonló önzetlen emberek, a kik folytatják ezt a soha véget nem érő, óriási türelmet és nagy önfeláldozást kívánó munkát, melynek jutalma sok gáncs és kevés elismerés.
Adja Isten, hogy akadjanak!
Budapest, 1914 május hó 31-én.
Dr. Szinnyei Ferencz, egyetemi magántanár,
a Magyar Tud. Akadémia levelező tagja.