Ujfalvy Krisztna (mező-kövesdi), Máté Jánosné,
költőnő; U. Sámuel, küküllői főbiró és Sombori Bora leánya, szül. 1761. szept. 3. Szőkefalván (Küküllőm.); atyja 1768. ápr. 6. elhalálozván, nevelése egészen anyjára maradt; ábrándozó természete, világgyűlölet, nyugtot nem találó vágyakodás és csalódásai egész életét megkeserítették. Kővári László a következőkép írja le alakját: «Mint általam is ismert mellképe mutatja, egyik vala kora szépségeinek; nyulánk termet, finom arczbőr, eleven ajak, tüzes szem egészíték ki eleven lelket mutató arczkifejezését.» A kellem és szellem ily összhangzó találkozása csakhamar keresetté tevé őt s mint a szóhagyomány mondja, gr. Haller Lászlót annyira elbűvölé, hogy köztük viszony fejlődött; mely Krisztinának boldog jövőt ígért; a gróf azonban hűtelen lett hozzá és megnősült. Ekkor Krisztina elkeserésében udvarlói közül a legeszesebbet, de egyszersmint a legrútabbat választá ki: kezét egy jó birtokú tudományosan képzett férfinak, havadi Máté Jánosnak ígérte és hozzá ment 1780. máj. 22. Mint mondják, a házasságot azon feltétele alatt kötötte, hogy férje neki teljes szabadságot biztosítson s szerelmére igényt ne tartson. Falusi lakásul a marosmenti Mező-Csávást választották. Azonban a szív és érzelem csakhamar követelte adóját; a csalódás és magány dalforrássá fejté érzelmeit és U. Krisztinából dalköltő lett; legalább fennmaradt dalai életének e fájdalmait festik. Férjhezmenetele nem adá meg, a mit képzelt. Egy volt, mi e magányában vigasztalta: közellakó s őt gyakran látogató barátnéja, Molnár Borbála, kinek barátságát oly gyakran megénekelte. A teleket férje nélkül rokonainál kezdé tölteni; de a tavasszal férjéhez egyelőre visszatért. Később városokban, főleg Kolozsvárt kezdé tölteni teleit; végre állandóan Kolozsvárt maradt s férjét elhagyta. Ekkor írhatta az ismeretes szép dallammal bíró népdalt: «Ez az élet úgy se sok, Használják az okosok: Fergeteges néha bár, Vesztegetni mégis kár ...» Amazonosan kezdett öltözködni, magas kalapot viselt és férfiakkal ingerkedett, kikkel levelezést folytatott, noha soha sem látták egymást, így Csizi István őrnagygyal Tokajból. Mindazáltal oly kalandokról, melyek árnyat vetnének jellemére, a hagyomány egy szót sem jegyzett fel. Anya lévén, Klára leánya (született 1784. július 16.), kit rendkívül szeretett, ezalatt felnőtt és sepsiszentiványi Kispál László kir. táblai ülnökhöz 1812-ben férjhez adta. Midőn meghallotta, hogy férje beteg, visszatért hozzá (de attól egészen külön épületben lakott) és két évig ápolta súlyos vízi betegségében. A falu jegyzőjének is megválasztották. Midőn férje meghalt, megírta gyászjelentését (kelt M.-Csáváson márcz. 25. 1815), melyben elpanaszolta szerencsétlen házasságuk történetét. De megkészítette saját gyászjelentését is, akkori erdélyi szokás szerint leírva hosszan életét és szenvedéseit Meghalt 3 napi kínos, «rothasztó betegség» után 1818. jan. 29. M.-Csáváson. (Gyászjelentés után; életírói mind jan. 19-re teszik halálozása napját; kivévén Versényit, ki jan. 30. ír és hogy febr. 2. temették el.)
Költeményeit nem szánta a nyilvánosságra, ezek halála után egy füzetben összeírva Döbrentei Gábor birtokába kerültek és csak később elszórtan jelentek meg.
Munkái: «Elegyes tárgyú ábrázolatok» cz. sajtó alá rendezett tisztázata, 24 oldal (vége hiányzik). Ennek Ajánló levelében így ír magáról: «Sok színűnek hirlelt úgynevezett szerencsétlen aszszony». (Ezt a kéziratot az Ujvalviak rokona, Albisi Kata biharpüspöki tanítónő küldte Versényinek).
Munkája: Barátsági vetélkedés, vagy Molnár Borbárának Máté Jánosné aszszonynyal két nem hibái és érdemei felől folytatott levelezései. Kolosvár, 1804. (Ebben Ujfalvi Krisztina levelei versben: Szőkefalva 1796. júl. 6., szept. 9., Mező-Csávás okt. 28., prózában: Szőkefalva, 1797. ápr. 13., Mező-Csávás aug. 23., 1798. ápr. 5., Szőkefalva okt. 7. és 1799. jún. 20.).
Kéziratban: A máriavári hajadon vagy is egy fejedelmi kis familiának elé adása, érzékeny játék öt felv. Kráter Ferencz után németből magyaríttatott. 1799. 1. márt. Írta U. K. M.-Tsáváson. Naplót is hagyott hátra, erről a Reggeli Ujság (1899. 107. sz.) így ír: «Ujfalvi Krisztina naplója. A budapesti tudományegyetem könyvtára három köt. nagyérdekű és irodalomtörténeti szempontból becses naptár-naplót szerzett be. E háromkötetes napló a század elején elhalt híres magyar költőnő tulajdona volt és három eddig ismeretlen versét is tartalmazza ... E naplóban fel van jegyezve minden találkája, a hely és az idő, sőt még szerelmeseinek neve is.» (Ezt a naplót nem láthattam.)
Könyvtára Szőkefalván mai napig megvan és 173 magyar munkából áll, mind saját aláírásával van ellátva. Ennek katalogusát (4-rét, öt oldalnyi jegyzék) szintén U. K. írta és dédunokája, Kispál Sándor közzé tette a Philologiai Közlöny 1887. évfolyamában.
Honművész 37. sz. (életr. és két költ.)
Család Könyve 1855. 273. l. (Kővári).
Családi Kör 1862. 13. sz.
Ország Tükre 1864. 24. sz.
Zilahy Károly, Hölgyek lantja. Pest, 1865. (életr, és 9 költ.).
Kolozsvári Nagy Naptár 1865. 30. sz.
Nagy Iván, Magyarország Családai X. 384. l.
Magyarország és a Nagyvilág 1875. 42., 1876. 22. sz. (Fejérpataky Lászlo).
Beöthy Zsolt, A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. Bpest, 1880. I. 132. l.
Figyelő XII. 1882. 218-236. l. (Kővári László. U. K. életr. és 17 költ.).
Szabadság 1886. 268., 281., 282. l.
Prém József, Ujfalvi Krisztina. Pozsony, 1886. (Magyar hölgyek életrajzai).
Egyet. Philologiai Közlöny 1887. 184. l.
Fáylné -Hentaller Mariska, A magyar írónőkről. Bpest, 1889. 40. l. (életr. és 3 klt.).
Pallas Nagy Lexikona XVI. 489. l.
Erdélyi Múzeum 1897. (U. K. legbővebb és legalaposabb életrajza Versényi Györgytől).
Kispál Sándornak (U. K. dédunokája) szíves közlése és gyászjelentések (ezekből állapíthatók meg U. K. életrajzi adatai).