orvosdoktor, miniszteri osztálytanácsos, szül. 1856. Kis-Kőrösön (Pestm.); orvosi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte; a hol 1879. egyetemes orvosdoktorrá avatták, egy évig mint gyakornok működött az élettani tanszék mellett, majd félévig a szemklinikán volt gyakornok. 1881. febr. lett tanársegéd a gyógyszertani tanszék mellett. 1886-87. az általános gyógyszertanból magántanári képesítést nyert, Balogh halála után pedig az 1888-89. tanévben mint helyettes a gyógyszertant tanította. 1884. cs. kir. tartalékos ezredorvos és pestmegyei tiszti főorvos volt. 1890-91. a kolozsvári egyetemhez a gyógyszertan tanárává neveztetett ki; állását azonban nem foglalta el, mert a vallás- és közoktatásügyi miniszteriumhoz rendelték be központi szolgálatra, hol az egyetemi ügyosztály vezetője lett 1904. okt. 26. miniszteri osztálytanácsosnak nevezték ki.
Az Orvosi Hetilapnak hosszú ideig belmunkatársa volt és a Magyar Gyógyszerkönyv második kiadásában a gyógyszertani részt Balogh tanárral együtt ő dolgozta ki; czikkeit felsorolja Hőgyes Emlékkönyve és a Pallas Nagy Lexikona.
Munkái:
1. A hevenyfertőző betegségek tanának átalakulása. Bpest, 1884. (A Balassa-díjjal jutalmazott pályamunka).
2. Mentő-eljárások mérgezések eseteiben. U. ott, 1891. (Különny. a Mentők Lapjából).
3. Orvosi mentés kézikönyve. U. ott, 1891. (Többekkel).
Kiszlingstein Könyvészete.
Hőgyes Emlékkönyve. Bpest, 1896. 411., 785. l.
Pallas Nagy Lexikona XVI. 292. l.
Budapesti Hirlap 1904. 298. sz.
Petrik, M. Könyvészet 1886-1900.