nyug. osztálytanácsos, m. kir. honvéd-ezredes, a m. tudom. Akadémia levelező tagja, szül. 1812. márcz. Marczaliban, hol atyja T. József a herczeg Eszterházy családnak uradalmi ügyésze, anyja Kőszegi Mártony Johanna volt. Gyermekkorát és első ifjúságát szülőinek gondos nevelése mellett Sopronban tölté. Gymnasiumi tanulmányainak befejezése után, fölvétetett a bécsi hadmérnöki akadémiába, honnét 1831. kilépve, mint zászlós tiszt a 34. sz. Benczur n. gyalogezredhez került. 1834. dandár segédtiszt volt, majd ezredébe a Bécsben állomásozó gránátos osztályhoz helyeztetett át, s így közelebb jutott a czélhoz, mely után törekedett. 1840. a táborkarhoz vezényeltetett. Két év mulva katonai terepfölvételre Hont megyébe küldetett és néhány év mulva századparancsnoki minőségben tulajdon ezredéhez ismét csapatszolgálatra vonult be. 1848 elején Lembergben tartózkodott. A 34. ezred, melyhez tartozott, aug. Nyitramegyébe és a bányavárosokba küldetett; okt. 1. őrnagygyá s a 31. honvédzászlóalj parancsnokává neveztetett ki. E zászlóalj Tasnádon alakult, s azon feladattal volt megbízva, hogy Szolnokmegyében és Kővár vidékén az oláh zendülést féken tartsa. Később ezredes lett és előbb Kolozsvár, azután Besztercze katonai parancsnoka volt. Május végén megvált az erdélyi seregtől, azután a Bácskába küldetett, a hol ideiglenesen a 4. hadtest parancsnokságát vitte. Később Vetter mellett a táborkari osztály főnöke volt. A hegyesi csata után Vetter utasításából bejárta az aldunai vidékeket, aug. elején szemleutjából visszatérve, Aradra sietett és a fegyver-letétel után bajtársai sorsában osztozott. A haditörvényszék halálra, kegyelem útján 18 évi várfogságra itélte; ebből hét évet az olmützi várban kitöltött s az 1858. aug. amnesztia folytán szabad lábra helyeztetett. Visszatérve hazájába, beállott gazdasági gyakornoknak gróf Széchenyi István nagy-czenki uradalmába, csakhamar jeles gazdatisztté, később bérlővé lett; úgy hogy őt kérték fel a Keszthelyen létesítendő mintagazdaság berendezésére. Működését 1865. az új intézetbe meg is kezdte, hol 1867-ig gazdasági intéző és a földmívelő-intézet vezetője volt. 1867. júl. 23. kineveztetett miniszteri főmérnökké a közlekedési miniszteriumban s a topographiai osztály szervezésével bizatott meg. Még azon év végén hasonló intézetek berendezésének tanulmányozása végett külföldre küldetett. Bejárta Európának előkelő városait, gazdag tapasztalatokkal és értékes gyűjteményekkel tért vissza. 1871. máj. 17. a magy. tudományos Akadémia levelező tagjának választotta. Időközben az általa felállított osztályból több nevezetes térképeknek, érdekes domborműveknek egész sorozata került ki, melyeknek egy része az antwerpeni földtani congressusra küldetett és mint pályanyertesek éremmel és a nagy diplomával jutalmaztattak; 1873. a bécsi világtárlaton hasonló kitüntetésben részesültek. 1869-ben az új honvédség szervezésekor a szab. állományban ezredessé neveztetett ki. Kezdetben a pesti egyetemen külön katonai tanfolyam nyittatott, melyre tanárul T. hivatott meg, ki előadási tárgyakul a hadászatot, a hadművészet történetét, a tereptant és térképolvasást választá, mihez a következő évben a hadszervezés is járult. 1870. máj. 24. a közlekedési miniszteriumban osztálytanácsossá s a topographiai osztály igazgatójává neveztetett ki. 1871. máj. 17. az Akadémiában székfoglalója alkalmával nyilvános felhívást intézett Hunfalvy Jánoshoz egy magyar földrajzi társulat alakítása tárgyában, melynek később Vámbéryvel együtt elnökévé választatott. Előadásokat tartott a földtani társulatnál, a m. mérnök-egyesületnél; tagja volt a m. természettudományi társulatnak, a zalamegyei gazdasági egyesületnek, az antwerpeni belga földtani társulatnak. Történeti és földtani tanulmányt írt Francziaország határairól, melyet az Akadémiának is bemutatott; ez azonban költség hiánya miatt nem jelent meg. 1873. a topographiai osztály a catasterrel egyesítve a pénzügyministeriumba osztatott be; az egyetemen a Ludovika-Akadémia felállítása következtében a katonai előadások szintén megszüntek. T. annálfogva és aggkorára való tekintettel nyugdíjba lépett, előbb Gmundenben, 1884. őszén Gráczban telepedett le, hol 1889. jún. 9. meghalt és Sopronban temettetett el. A m. tudom. Akadémiában 1890. jan. 27. Hollán Ernő altábornagy tartott fölötte emlékbeszédet.
Czikkeket írt a Gazdasági lapokba (1866), a Földtani Közlönybe (1872), a Földrajzi Közleményekbe (1873), Honba, Honvédbe, a Katonai Közlönybe és a M. Polgárba (1885. 2-4. sz. T. A honvéd életéből).
Munkái:
1. A köztársaság. Tiszta jövedelme a kórházak számára szánva. Kolozsvár, 1849.
2. A magyar katonai nevelés és a Ludoviceum felállításának ügye. Pest, 1869.
3. Szózat Magyarország harczra termett ifjúságához. A hadtudományi tanfolyam megnyitásakor a pesti m. kir. egyetemen. U. ott, 1869.
4. A helyszínrajz és földépítkezés történelme, elmélete és jelen állása. Utazási eredmény. Bécs, 1869. (2. olcsó kiadás. Bpest, 1874.).
5. Az európai nemzetközi fokmérés és a körébe tartozó geodaetikai munkálatok, térképpel. Pest, 1870. (Értekezések a mathem. tud. köréből I. 6.).
6. Jelentés az európai nemzetközi geographiai gyűlésről. Buda, 1871.
7. A földkép készítés jelen állása, a mint képviselve volt az antwerpeni kiállításon. Két táblával. U. ott, 1872. (Értek. a mathem. tudom. kör. I. 11.).
8. Az alsó Duna, Új-Palánkától a Vaskapuig. Bpest, 1875. (Kül. ny. a M. orvosok és természetvizsgálók Munkálatai XVI. kötetéből).
Kéziratban: Naplót hagyott hátra, melyet Hollán Ernő Emlékbeszédében fölhasznált.
Magyar Hirlap 1849. 19. sz. (Haditörvényszéki ítélet).
Magyarország és a Nagyvilág 1868. 34. sz. arczk.
Vasárnapi Ujság 1869. 22. sz. arczk., 1889. 24. sz. arczk.
Honvéd 1869. 23. sz. arczk.
Honvéd törzstisztek Albuma 1870. 51. l. arczk.
Szinnyei Könyvészete és Repertóriuma, Történelem I.
Wurzbach, Biogr. Lexikon XLVI. 228. l.
Petrik, Könyvészete és Bibliogr.
M. Salon 1886. 130. l.
1889: P. Napló 160., Főv. Lapok 160. sz.,
M. tudom. Akadémia Almanachja 1890. 384. l.
Hollán Ernő, Emlékbeszéd T. Á. fölött. Bpest, 1890. (Emlékbeszédek VI. 4.).
Pallas Nagy Lexikona XVI. 287. l.
Balás Árpád, Magyarország mezőgazdasági szakoktatási intézményei. Magyar-Óvár, 1897. 238. l.